Common use of Háború és terrorizmus kizárás Clause in Contracts

Háború és terrorizmus kizárás. Nem nyújt szolgáltatást a biztosító az alább felsorolt események- kel/cselekményekkel összefüggésben felmerült bármely kár, veszteség, költség vagy kiadás, tekintet nélkül arra, hogy azok előfordulásához bármely egyéb ok vagy esemény akár azzal egyidejűleg hozzájárul: – háború, invázió, külföldi ellenség cselekedetei, ellenségeskedé- sek vagy háborús cselekmények (függetlenül attól, hogy hivata- losan hadat üzentek vagy nem), polgárháború; – állandó vagy ideiglenes birtokfosztás, amely olyan elkobzás, ka- tonai célra való igénybevétel vagy rekvirálás eredménye, amelyet törvényes hatóságok foganatosítanak; – lázadás, sztrájk, zendülés, szeparatista cselekmény, katonai- vagy népfelkelés, forrongás, ellenforradalom, forradalom, katonai vagy jogbitorló hatalom, statárium vagy ostromállapot, vagy bár- milyen olyan esemény vagy ok, amely statárium vagy ostromálla- pot kihirdetését idézi elő; – bármilyen szervezet nevében vagy azzal kapcsolatosan cselekvő személy vagy személyek által elkövetett terrorista cselekmények, ideértve azok biológiai vagy vegyi fertőzéssel, rakétákkal, bom- bákkal, gránátokkal, robbanóanyagokkal elkövetett cselekmé- nyeit is. Jelen kizárási feltétel szempontjából a „terrorista cselekmény” alatt azt értjük, amelynél az elkövetők erőszakot vagy azzal való fenyegetést al- kalmazva, általában politikai, vallási, ideológiai vagy etnikai célzattal lépnek fel a törvényes rend ellenében vagy befolyásolására, és cselek- ményük alkalmas a köz vagy annak egy részének megfélemlítésére. A biztosítási szerződés nem nyújt fedezetet a fenti pontokban felsoroltak befolyásolására, megelőzésére, elfojtására irányuló bármely cselekmény okán bekövetkező kárra, veszteségre, költségre vagy kiadásra.

Appears in 2 contracts

Samples: Kiterjesztett Garancia Biztosítás, Insurance Agreement

Háború és terrorizmus kizárás. Nem nyújt szolgáltatást 4.1. Jelen szabályzat alapján kizárt a biztosító biztosítás fedeze- tébôl az alább felsorolt események- keleseményekkel/cselekményekkel cselekmé- nyekkel összefüggésben felmerült bármely kár, veszteségvesz- teség, költség vagy kiadás, tekintet nélkül arra, hogy azok előfordulásához elôfordulásához bármely egyéb ok vagy esemény ese- mény, akár azzal egyidejűleg egyidejûleg hozzájárul: – : a) háború, invázió, külföldi ellenség cselekedetei, ellenségeskedé- sek el- lenségeskedések vagy háborús cselekmények (függetlenül attól, hogy hivata- losan hivatalosan hadat üzentek üzen- tek vagy nem), polgárháború; – , b) állandó vagy ideiglenes birtokfosztás, amely olyan elkobzás, ka- tonai katonai célra való igénybevétel vagy rekvirálás eredménye, amelyet törvényes hatóságok ha- tóságok foganatosítanak; – , c) lázadás, sztrájk, zendülés, szeparatista cselekménycselek- mény, katonai- vagy népfelkelés, forrongás, ellenforradalomellen- forradalom, forradalom, katonai vagy jogbitorló hatalom, statárium vagy ostromállapot, vagy bár- milyen olyan esemény vagy ok, amely statárium vagy ostromálla- pot ostromállapot kihirdetését idézi elő; – elô, d) bármilyen szervezet nevében vagy azzal kapcsolatosan cselekvő kapcsola- tosan cselekvô személy vagy személyek által elkövetett elkö- vetett terrorista cselekmények, ideértve azok biológiai vagy vegyi fertőzéssel, fertôzéssel – rakétákkal, bom- bákkalbombákkal, gránátokkal, robbanóanyagokkal robbanó- anyagokkal elkövetett cselekmé- nyeit cselekményeit is. 4.2. Jelen kizárási feltétel szabályzat szempontjából a „terrorista cselekménycselek- mény” alatt azt értjük, amelynél az elkövetők erőszakot elkövetôk erô- szakot vagy azzal való fenyegetést al- kalmazvaalkalmazva, általában álta- lában politikai, vallási, ideológiai vagy etnikai célzattal célzat- tal lépnek fel a törvényes rend ellenében vagy befolyásolásárabefo- lyásolására, és cselek- ményük cselekményük alkalmas a köz köz, vagy annak egy részének megfélemlítésére. 4.3. A 4.1. d) pontban foglaltak szerint fertôzés alatt a vegyi és biológiai anyagok hatására a tárgyak (dol- gok) fertôzôdését, mérgezôdését és/vagy használa- tuk akadályozását vagy korlátozását értjük. 4.4. A biztosítási szerződés szerzôdés nem nyújt fedezetet a fenti (4.1. a-d) pontokban felsoroltak befolyásolására, megelőzéséremegelôzésére, elfojtására irányuló bármely cselekmény okán bekövetkező termé- szetû kárra, veszteségre, költségre vagy kiadásra. 4.5. Amennyiben a Biztosító szerint valamely kár, veszte- ség, költség vagy kiadás jelen kizárás értelmében nem tartozik a biztosítási fedezetbe, akkor ennek el- lenkezôjének bizonyítása a Biztosítottat terheli.

Appears in 1 contract

Samples: Lakásbiztosítási Ügyféltájékoztató

Háború és terrorizmus kizárás. Nem nyújt szolgáltatást a biztosító az alább felsorolt események- kel/cselekményekkel összefüggésben felmerült bármely kár, veszteségveszte- ség, költség vagy kiadás, tekintet nélkül arra, hogy azok előfordulásához előfordulá- sához bármely egyéb ok vagy esemény akár azzal egyidejűleg hozzájárulhoz- zájárul: – háború, invázió, külföldi ellenség cselekedetei, ellenségeskedé- sek vagy háborús cselekmények (függetlenül attól, hogy hivata- losan hadat üzentek vagy nem), polgárháború; – állandó vagy ideiglenes birtokfosztás, amely olyan elkobzás, ka- tonai célra való igénybevétel vagy rekvirálás eredménye, amelyet törvényes hatóságok foganatosítanak; – lázadás, sztrájk, zendülés, szeparatista cselekmény, katonai- vagy népfelkelés, forrongás, ellenforradalom, forradalom, katonai vagy jogbitorló hatalom, statárium vagy ostromállapot, vagy bár- milyen olyan esemény vagy ok, amely statárium vagy ostromálla- pot kihirdetését idézi elő; – bármilyen szervezet nevében vagy azzal kapcsolatosan cselekvő személy vagy személyek által elkövetett terrorista cselekmények, ideértve azok biológiai vagy vegyi fertőzéssel, rakétákkal, bom- bákkal, gránátokkal, robbanóanyagokkal elkövetett cselekmé- nyeit is. Jelen kizárási feltétel szempontjából a „terrorista cselekmény” alatt azt értjük, amelynél az elkövetők erőszakot vagy azzal való fenyegetést al- kalmazvafenyege- tést alkalmazva, általában politikai, vallási, ideológiai vagy etnikai célzattal cél- zattal lépnek fel a törvényes rend ellenében vagy befolyásolására, és cselek- ményük cselekményük alkalmas a köz vagy annak egy részének megfélemlítéséremegfélemlíté- sére. A biztosítási szerződés nem nyújt fedezetet a fenti pontokban felsoroltak befolyásolására, megelőzésére, elfojtására irányuló bármely cselekmény okán bekövetkező kárra, veszteségre, költségre vagy kiadásra.

Appears in 1 contract

Samples: Kiterjesztett Garancia Biztosítás

Háború és terrorizmus kizárás. Nem nyújt szolgáltatást Kizárt a biztosító biztosítás fedezetéből az alább felsorolt események- keleseményekkel/cselekményekkel összefüggésben felmerült bármely kár, veszteség, költség vagy kiadás, tekintet nélkül arra, hogy azok előfordulásához bármely egyéb ok vagy esemény akár azzal egyidejűleg hozzájárul: – háború, invázió, külföldi ellenség cselekedetei, ellenségeskedé- sek ellenségeskedések vagy háborús cselekmények (függetlenül attól, hogy hivata- losan hivatalosan hadat üzentek vagy nem), polgárháború; , – állandó vagy ideiglenes birtokfosztás, amely olyan elkobzás, ka- tonai katonai célra való igénybevétel vagy rekvirálás eredménye, amelyet törvényes hatóságok foganatosítanak; , – lázadás, sztrájk, zendülés, szeparatista cselekmény, katonai- vagy népfelkelés, forrongás, ellenforradalom, forradalom, katonai vagy jogbitorló hatalom, statárium vagy ostromállapot, vagy bár- milyen bármilyen olyan esemény vagy ok, amely statárium vagy ostromálla- pot ostromállapot kihirdetését idézi elő; , – bármilyen szervezet nevében vagy azzal kapcsolatosan cselekvő személy vagy személyek által elkövetett terrorista cselekmények, ideértve azok biológiai vagy vegyi fertőzéssel, rakétákkal, bom- bákkalbombákkal, gránátokkal, robbanóanyagokkal elkövetett cselekmé- nyeit cselekményeit is. Jelen kizárási feltétel szempontjából a „terrorista cselekmény” alatt azt értjük, amelynél az elkövetők erőszakot vagy azzal való fenyegetést al- kalmazvaalkalmazva, általában politikai, vallási, ideológiai vagy etnikai célzattal lépnek fel a törvényes rend ellenében vagy befolyásolására, és cselek- ményük cselekményük alkalmas a köz vagy annak egy részének megfélemlítésére. A biztosítási szerződés nem nyújt fedezetet a fenti pontokban felsoroltak befolyásolására, megelőzésére, elfojtására irányuló bármely cselekmény okán bekövetkező kárra, veszteségre, költségre vagy kiadásra.. Amennyiben a biztosító szerint valamely kár, veszteség, költség vagy kiadás jelen kizárás értelmében nem tartozik a biztosítási fedezetbe, akkor ennek ellenkezőjének bizonyítása a biztosítottat terheli. A mindkét fél megelégedésére szolgáló kapcsolat reményében: Groupama Garancia Biztosító Zártkörűen Működő Részvénytársaság

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Háború és terrorizmus kizárás. Nem nyújt szolgáltatást Kizárt a biztosító biztosítás fedezetébõl az alább felsorolt események- keleseményekkel/cselekményekkel összefüggésben felmerült bármely kár, veszteségveszte- ség, költség vagy kiadás, tekintet nélkül arra, hogy azok előfordulásához elõfordulásához bármely egyéb ok vagy esemény akár azzal egyidejűleg egyidejû- leg hozzájárul: – háború, invázió, külföldi ellenség cselekedetei, ellenségeskedé- sek ellenségeskedések vagy háborús cselekmények (függetlenül attól, hogy hivata- losan hiva- talosan hadat üzentek vagy nem), polgárháború; , – állandó vagy ideiglenes birtokfosztás, amely olyan elkobzás, ka- tonai katonai célra való igénybevétel vagy rekvirálás eredménye, amelyet ame- lyet törvényes hatóságok foganatosítanak; , – lázadás, sztrájk, zendülés, szeparatista cselekmény, katonai- vagy népfelkelés, forrongás, ellenforradalom, forradalom, katonai kato- nai vagy jogbitorló hatalom, statárium vagy ostromállapot, vagy bár- milyen bármilyen olyan esemény vagy ok, amely statárium vagy ostromálla- pot ost- romállapot kihirdetését idézi elő; elõ, – bármilyen szervezet nevében vagy azzal kapcsolatosan cselekvő cselekvõ személy vagy személyek által elkövetett terrorista cselekményekcselekmé- nyek, ideértve azok biológiai vagy vegyi fertőzésselfertõzéssel, rakétákkal, bom- bákkalbombákkal, gránátokkal, robbanóanyagokkal elkövetett cselekmé- nyeit cse- lekményeit is. Jelen kizárási feltétel szempontjából a „terrorista cselekmény” alatt azt értjük, amelynél az elkövetők erőszakot elkövetõk erõszakot vagy azzal való va- ló fenyegetést al- kalmazvaalkalmazva, általában politikai, vallási, ideológiai vagy etnikai célzattal lépnek fel a törvényes rend ellenében vagy befolyásolására, és cselek- ményük cselekményük alkalmas a köz vagy annak egy részének megfélemlítésére. A biztosítási szerződés szerzõdés nem nyújt fedezetet a fenti pontokban felsoroltak befolyásolására, megelőzéséremegelõzésére, elfojtására irányuló bármely cselekmény okán bekövetkező bekövetkezõ kárra, veszteségre, költségre vagy kiadásra.. Amennyiben a biztosító szerint valamely kár, veszteség, költség vagy kiadás jelen kizárás értelmében nem tartozik a biztosítási fedezetbe, akkor ennek ellenkezõjének bizonyítása a biztosítottat terheli. A mindkét fél megelégedésére szolgáló kapcsolat reményében:

Appears in 1 contract

Samples: Extended Warranty Agreement

Háború és terrorizmus kizárás. Nem nyújt szolgáltatást 4.1. Jelen záradék alapján kizárt a biztosító biztosítás fedezetébõl az alább felsorolt események- keleseményekkel/cselekményekkel összefüggésben felmerült bármely kár, veszteség, költség vagy kiadás, tekintet nélkül arra, hogy azok előfordulásához elõfordulásához bármely egyéb ok vagy esemény esemény, akár azzal egyidejűleg egyidejûleg hozzájárul: – : a) háború, invázió, külföldi ellenség cselekedetei, ellenségeskedé- sek el- lenségeskedések vagy háborús cselekmények (függetlenül attól, hogy hivata- losan hivatalosan hadat üzentek üzen- tek vagy nem), polgárháború; – , b) állandó vagy ideiglenes birtokfosztás, amely olyan elkobzás, ka- tonai katonai célra való igénybevétel vagy rekvirálás eredménye, amelyet törvényes hatóságok hatósá- gok foganatosítanak; – , c) lázadás, sztrájk, zendülés, szeparatista cselekménycselek- mény, katonai- vagy népfelkelés, forrongás, ellenforradalomellen- forradalom, forradalom, katonai vagy jogbitorló hatalom, statárium vagy ostromállapot, vagy bár- milyen olyan esemény vagy ok, amely statárium vagy ostromálla- pot ostromállapot kihirdetését idézi elő; – elõ, d) bármilyen szervezet nevében nevében, vagy azzal kapcsolatosan cselekvő kapcso- latosan cselekvõ személy vagy személyek által elkövetett el- követett terrorista cselekmények, ideértve azok biológiai vagy vegyi fertőzésselfertõzéssel, rakétákkal, bom- bákkalbombákkal, gránátokkal, robbanóanyagokkal robbanó- anyagokkal elkövetett cselekmé- nyeit cselekményeit is. 4.2. Jelen kizárási feltétel szempontjából a „terrorista cselekmény” alatt azt értjük, amelynél az elkövetők erőszakot elkövetõk erõszakot vagy azzal való fenyegetést al- kalmazva, általában alkalmazva ál- talában politikai, vallási, ideológiai vagy etnikai célzattal cél- zattal lépnek fel a törvényes rend ellenében vagy befolyásolásárabe- folyásolására, és cselek- ményük cselekményük alkalmas a köz köz, vagy annak egy részének megfélemlítésére. 4.3. A 4.1. d) pontban foglaltak szerint fertõzés alatt a vegyi és biológiai anyagok hatására, a tárgyak (dol- gok) fertõzõdését, mérgezõdését és/vagy használa- tuk akadályozását vagy korlátozását értjük. 4.4. A biztosítási szerződés szerzõdés nem nyújt fedezetet a fenti (4.1. a-d) pontokban felsoroltak befolyásolására, megelőzéséremegelõzésére, elfojtására irányuló bármely cselekmény okán bekövetkező termé- szetû kárra, veszteségre, költségre vagy kiadásra. 4.5. Amennyiben a Biztosító szerint valamely kár, veszte- ség, költség vagy kiadás jelen kizárás értelmében nem tartozik a biztosítási fedezetbe, akkor ennek el- lenkezõjének bizonyítása a Biztosítottat terheli.

Appears in 1 contract

Samples: Lakásbiztosítási Szerződés