Indexálás. A Biztosító a biztosítási díj módosítását a szer- ződés hatálya alatt bármikor jogosult kezdemé- nyezni a következő biztosítási időszakkal kezdő- dő hatállyal Biztosított érintett időszakban történt árbevételének, illetve a díjszámítás alapját képe- ző adatoknak tényleges vagy feltételezett válto- zása alapján. Az árbevétel, illetve a díjszámítás alapját képező adatok feltételezett változását akkor veszi alapul Biztosító, amennyiben Biz- tosított nem nyilatkozott a jelen feltétel 13.1.2.4. pontjában leírt határidőig árbevételének, illetve a díjszámítás alapját képező adatok változásáról. A Biztosító módosító javaslatát legalább az évfor- dulót megelőző 45 nappal küldi el a Szerződő részére. Amennyiben a Szerződő a módosító ja- vaslat elfogadásáról, annak kézhezvételétől szá- mított 30 napon belül írásban értesíti Biztosítót, vagy arról jelen pontban írt határidőig nem nyilat- kozik, a módosítás az évfordulón hatályossá vá- lik. Ha Biztosított az árbevétel, illetve a díjszámí- tás alapjául szolgáló adatok feltételezett változá- sának mértékével nem ért egyet, úgy jogosult a módosítás visszautasítására nyitva álló határidőn belül írásban kérni – az érintett időszak tényle- ges árbevételének, illetve a tényleges adatok bejelentésével egyidejűleg – a tényleges változás figyelembevételét Biztosító részéről. Biztosító jo- gosult ellenőrizni a változás mértékét és kérni a tényleges változás igazolását Biztosítottól. Amennyiben a Szerződő a módosító javaslatot nem fogadja el, és nem nyilatkozik az érintett időszak árbevételének változásáról sem, akkor káresemény bekövetkeztekor a Biztosító a meg- állapított kár akkora részének – de legfeljebb a teljes kárnak – a térítésére köteles, amekkora része a Szerződő/Biztosított által közölt, a díj- számítás alapját képező árbevétel (illetve a díj- számítás alapját képező adatok) annak a tény- leges árbevételnek (illetve a díjszámítás alapját képező adatoknak), amelyet a Szerződő helyes adatszolgáltatása esetén a díjszámítás alapja- ként figyelembe kellett volna venni.
Indexálás. A szerződés fennállása alatt a biztosító a kárrendezési szolgáltatások színvonalának fenntartása érdekében a következő biztosítási időszakra vonatkozó biztosítási díjat – a kárgyakoriságtól függetlenül – évente egy alkalommal az árszínvonal változásához igazíthatja (indexálhatja). Az indexálás alapja a KSH által az indexálás alkalmazását megelőzően közzétett júniusi (előző év azonos hónapjára vonatkoztatott) járműalkatrész, valamint járműjavítási kiadásokra vonatkozó fogyasztói-árindexeinek 1:1 arányú átlaga, amelytől a biztosító 5 százalékponttal eltérhet. A biztosító az index számot a megállapítását követő év január 1-jétől december 31-éig alkalmazza.
Indexálás. Szolgáltató adott Előfizető számára érvényes szolgáltatási díjait évente határozza meg a szolgáltatás nyújtásához kapcsolódó várható közvetlen és közvetett költségeinek továbbá az infláció mértékének figyelembe vételével. A Szolgáltató részéről az Előfizető számára a következő Szolgáltatási időszakra vonatkozó Indexálásról kiküldött tájékoztató az Előfizetői Szerződés részét képezi.
Indexálás. 1. Amennyiben a biztosítási ajánlaton a szer- ződő indexálás alkalmazását kérte, a NOVIS Wealth Insuring biztosítási szerződés biztosí- tási díja és biztosítási összege minden bizto- sítási évben 5%-kal növekszik.
2. Minden biztosítási év végét megelőzően a biztosító értesíti a szerződőt az új biztosítási összegről és az új biztosítási díj mértékéről. Ha a szerződő az értesítéstől számított 30 napon belül az indexálást írásban elutasítja, a biztosítási összeg és a biztosítási díj válto- zatlan marad, és az indexálás az adott évben nem kerül alkalmazásra.
Indexálás. A határozatlan időre kötött előfizetői szerződés tekintetében a szolgáltató jogosult a szerződéses szolgáltatás díjak naptári évenként legfeljebb egyszeri emelésére, maximum a Központi Statisztikai Hivatal által a megelőző naptári évre megadott tényleges fogyasztói árindex mértékével. E feltétel bekövetkezése esetén a szolgáltató a 12.1.2 pont a) pontjában foglaltak szerint jogosult az előfizetői szerződést egyoldalúan módosítani.
Indexálás. Felek megállapodnak abban, hogy a Szolgáltató jogosult a szolgáltatási díjat (3.1. pont) évente egy alkalommal, legfeljebb a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által az előző évre hivatalosan közzétett szolgáltatási fogyasztói árindex mértékével egyoldalúan módosítani. Felek megállapodnak abban, hogy az ármódosítás előtt legalább egy hónappal köteles a Szolgáltató a Megrendelőt írásban értesíteni az ármódosítás időpontjáról és annak mértékéről.
Indexálás. 1. Amennyiben a biztosítási ajánlaton a szerződő indexálás alkalmazását kérte, a SENSUM Életbiztosítás biztosítási szerződés biztosítási díja és biztosítási összege minden biztosítási évben 5%-kal növekszik.
2. Minden biztosítási év végét megelőzően a biztosító értesíti a szerződőt az új biztosítási összegről és az új biztosítási díj mértékéről. Ha a szerződő az értesítéstől számított 30 napon belül az indexálást írásban elutasítja, a biztosítási összeg és a biztosítási díj válto- zatlan marad, és az indexálás az adott évben nem kerül alkalmazásra.
Indexálás. Központi Statisztikai Hivatal által az árak és eszközértékek inflációhoz köté- sére alkalmazott rendszer vagy tech- nika. Ez valamely termék, szolgáltatás értéke vagy egyéb mérőszám korrekci- ójának előre meghatározott indexhez való kötésével történik.
Indexálás. 1.1 Reklámfilm hosszúsági index
Indexálás. Rendszeres díjfizetés esetén a biztosítási díj reálér- tékének megőrzése érdekében a biztosítási szerző- dések éves díja biztosítási évfordulónként az aktuá- lis index arányában megemelkedik.