Common use of Joggyakorlás módja Clause in Contracts

Joggyakorlás módja. A V.1. pont szerinti érintteti jogokkal kapcsolatosan a kérelmével a biztosítóhoz fordulhat, aki az ennek alapján meghozott intézkedésekről indokolatlan késedelem nélkül, de általában a kérelem beérkezésétől számított egy hónapon belül köteles tájékoztatást adni. Szükség esetén, figyelembe véve a kérelem összetettségét és a kérelmek számát, ez a határidő további két hónappal meghosszabbítható. A határidő meghosszabbításáról a biztosító a késedelem okainak megjelölésével a kérelem kézhezvételétől számított egy hónapon belül köteles tájékoztatást adni. Amennyiben az előzőekben megjelölt időtartamon belül a biztosító nem tesz intézkedéseket az érintett kérelme nyomán, akkor késedelem nélkül, de legkésőbb a kérelem beérkezésétől számított egy hónapon belül tájékoztatjuk az intézkedés elmaradásának okairól. A tájékoztatást és intézkedést a Biztosító díjmentesen szolgáltatja kivéve, ha kérelme egyértelműen megalapozatlan vagy – különösen ismétlődő jellege miatt – túlzó, ebben az esetben a Biztosító ésszerű összegű díjat számíthat fel vagy az intézkedést megtagadhatja. A jogainak gyakorlásával kapcsolatban kérjük, hogy forduljon a biztosító adatvédelmi tisztviselőjéhez az xxxxxxxxxxx@xxx.xx e-mail címen, vagy a biztosító ismert elérhetőségeinek bármelyikén az adatvédelmi tisztviselőhöz címezve. Amennyiben megítélése szerint az adatkezelés során jogai sérelmet szenvedtek, panasszal élhet a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál (cím: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxx Xxxxxxxx xxxxx 22/c; telefon: +00-0-000-0000; e-mail: xxxxxxxxxxxxxxx@xxxx.xx, web: xxx.xxxx.xx), vagy kérelmével bírósághoz fordulhat.

Appears in 7 contracts

Samples: hello.hu, hello.hu, hello.hu

Joggyakorlás módja. A V.1. pont szerinti érintteti jogokkal kapcsolatosan a kérelmével a biztosítóhoz fordulhat, aki az ennek alapján meghozott intézkedésekről indokolatlan késedelem nélkül, de általában a kérelem beérkezésétől számított egy hónapon belül köteles tájékoztatást adni. Szükség esetén, figyelembe véve a kérelem összetettségét és a kérelmek számát, ez a határidő további két hónappal meghosszabbítható. A határidő meghosszabbításáról a biztosító a késedelem okainak megjelölésével a kérelem kézhezvételétől számított egy hónapon belül köteles tájékoztatást adni. Amennyiben az előzőekben megjelölt időtartamon belül a biztosító nem tesz intézkedéseket az érintett kérelme nyomán, akkor késedelem nélkül, de legkésőbb a kérelem beérkezésétől számított egy hónapon belül tájékoztatjuk az intézkedés elmaradásának okairól. A tájékoztatást és intézkedést a Biztosító díjmentesen szolgáltatja kivéve, ha kérelme egyértelműen megalapozatlan vagy – különösen ismétlődő jellege miatt – túlzó, ebben az esetben a Biztosító ésszerű összegű díjat számíthat fel vagy az intézkedést megtagadhatja. A jogainak gyakorlásával kapcsolatban kérjük, hogy forduljon a biztosító Biztosító adatvédelmi tisztviselőjéhez az xxxxxxxxxxx@xxx.xx e-mail címen, vagy a biztosító ismert elérhetőségeinek bármelyikén az adatvédelmi tisztviselőhöz címezve. Amennyiben megítélése szerint az adatkezelés során jogai sérelmet szenvedtek, szenvedtek panasszal élhet a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál (cím: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxx Xxxxxxxx xxxxx 22/c; telefon: +00-0-000-0000; e-mail: xxxxxxxxxxxxxxx@xxxx.xx, web: xxx.xxxx.xx), ) vagy kérelmével bírósághoz fordulhat.

Appears in 2 contracts

Samples: Ügyfél Tájékoztató És Biztosítási Feltételek, Ügyféltájékoztató És Biztosítási Feltételek

Joggyakorlás módja. A V.17.5. pont szerinti érintteti jogokkal kapcsolatosan a kérelmével a biztosítóhoz fordulhat, aki az ennek alapján meghozott intézkedésekről indokolatlan késedelem nélkül, de általában a kérelem beérkezésétől számított egy hónapon belül köteles tájékoztatást adni. Szükség esetén, figyelembe véve a kérelem összetettségét és a kérelmek számát, ez a határidő további két hónappal meghosszabbítható. A határidő meghosszabbításáról a biztosító a késedelem okainak megjelölésével a kérelem kézhezvételétől számított egy hónapon belül köteles tájékoztatást adni. Amennyiben az előzőekben megjelölt időtartamon belül a biztosító nem tesz intézkedéseket az érintett kérelme nyomán, akkor késedelem nélkül, de legkésőbb a kérelem beérkezésétől számított egy hónapon belül tájékoztatjuk az intézkedés elmaradásának okairól. A tájékoztatást és intézkedést a Biztosító díjmentesen szolgáltatja kivéve, ha kérelme egyértelműen megalapozatlan vagy – különösen ismétlődő jellege miatt – túlzó, ebben az esetben a Biztosító ésszerű összegű díjat számíthat fel vagy az intézkedést megtagadhatja. A jogainak gyakorlásával kapcsolatban kérjük, hogy forduljon a biztosító adatvédelmi tisztviselőjéhez az xxxxxxxxxxx@xxx.xx e-mail címen, vagy a biztosító ismert elérhetőségeinek bármelyikén az adatvédelmi tisztviselőhöz címezve. Amennyiben megítélése szerint az adatkezelés során jogai sérelmet szenvedtek, panasszal élhet a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál (cím: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxx Xxxxxxxx xxxxx 22/c; telefon: +00-0-000-0000; e-mail: xxxxxxxxxxxxxxx@xxxx.xx, web: xxx.xxxx.xx), vagy kérelmével bírósághoz fordulhat.. Hatályos 2018. december 14-től visszavonásig Orvosi költségek baleset, betegség esetén 10 000 000 HUF 20 000 000 HUF 50 000 000 HUF Kórházi napi térítés (ha a kórházi költségek megtérítése EEK vagy más biztosítás alapján történik) 10 000 HUF 10 000 HUF 10 000 HUF Sürgősségi fogászati ellátás 100 EUR 150 EUR 200 EUR Szemüvegpótlás* maximum - 150 EUR 150 EUR Baleset vagy betegség miatt felmerülő egyéb költségek 60 000 HUF 80 000 HUF 100 000 HUF Gyógyászati szállítás, hazaszállítás 100% 100% 100% Holttest hazaszállítás 100% 100% 100% Koporsó költségeinek megtérítése 100% 100% 100% Tartózkodás meghosszabbítása - 160 EUR 250 EUR Szállás napi max. költsége - 40 EUR max 4 éj 60 EUR max 7 éj Hozzátartozó utazási költségei (beteg gyermek látogatása) - 150 000 HUF 100% Hozzátartozó napi maximális szállásköltsége - 40 EUR max 4 éj 60 EUR max 7 éj Gyerek hazaszállítása maximum 100 000 HUF 100% 100% Idő előtti hazautazás maximum - 100% 100% Pénzsegély közvetítése - - 100 000 HUF Sofőr küldése maximum - 80 000 HUF 150 000 HUF Balesetben sérült gépkocsiban utazó Biztosított hazajuttatása /fő maximum - - 500 000 HUF Telefonköltség megtérítése 50 EUR 50 EUR 50 EUR

Appears in 1 contract

Samples: Ügyfél Tájékoztató És Biztosítási Feltételek

Joggyakorlás módja. A V.1. pont szerinti érintteti jogokkal kapcsolatosan a kérelmével a biztosítóhoz fordulhat, aki az ennek alapján meghozott intézkedésekről m eghozott i ntézkedésekről indokolatlan késedelem nélkül, de általában a kérelem beérkezésétől számított egy hónapon belül köteles tájékoztatást adni. Szükség esetén, figyelembe véve a kérelem összetettségét és a kérelmek számát, ez a határidő további két hónappal meghosszabbíthatóm eghosszabbítható. A határidő meghosszabbításáról m eghosszabbításáról a biztosító a késedelem okainak megjelölésével m egjelölésével a kérelem kézhezvételétől számított egy hónapon belül köteles tájékoztatást adni. Amennyiben az előzőekben megjelölt m egjelölt időtartamon belül a biztosító nem tesz intézkedéseket az érintett kérelme nyomán, akkor késedelem nélkül, de legkésőbb a kérelem beérkezésétől számított egy hónapon belül tájékoztatjuk az intézkedés elmaradásának elm aradásának okairól. A tájékoztatást és intézkedést a Biztosító díjmentesen díjm entesen szolgáltatja kivéve, ha kérelme egyértelműen megalapozatlan vagy egyértelm űen m egalapozatlan v agy – különösen ismétlődő ism étlődő jellege miatt m iatt – túlzó, ebben az esetben a Biztosító ésszerű összegű díjat számíthat szám íthat fel vagy az intézkedést megtagadhatjam egtagadhatja. A jogainak gyakorlásával kapcsolatban kérjük, hogy forduljon a biztosító adatvédelmi tisztviselőjéhez az xxxxxxxxxxx@xxx.xx e-mail címen, vagy a biztosító ismert elérhetőségeinek bármelyikén az adatvédelmi tisztviselőhöz címezve. Amennyiben megítélése szerint az adatkezelés során jogai sérelmet szenvedtekszenvedtek , panasszal élhet a Nemzeti Adatvédelmi A datvédelmi és Információszabadság Hatóságnál (címcím : 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxx Xxxxxxxx xxxxx 22/c; telefon: +00+36 -1-0391-000-00001400; e-mail: xxxxxxxxxxxxxxx@xxxx.xxugyfelszolgalat@na xx.xx, web: xxx.xxxx.xx), vagy kérelmével bírósághoz fordulhat.

Appears in 1 contract

Samples: hello.hu

Joggyakorlás módja. A V.17.5. pont szerinti érintteti jogokkal kapcsolatosan a kérelmével a biztosítóhoz fordulhat, aki az ennek alapján meghozott intézkedésekről indokolatlan késedelem nélkül, de általában a kérelem beérkezésétől számított egy hónapon belül köteles tájékoztatást adni. Szükség esetén, figyelembe véve a kérelem összetettségét és a kérelmek számát, ez a határidő további két hónappal meghosszabbítható. A határidő meghosszabbításáról a biztosító a késedelem okainak megjelölésével a kérelem kézhezvételétől számított egy hónapon belül köteles tájékoztatást adni. Amennyiben az előzőekben megjelölt időtartamon belül a biztosító nem tesz intézkedéseket az érintett kérelme nyomán, akkor késedelem nélkül, de legkésőbb a kérelem beérkezésétől számított egy hónapon belül tájékoztatjuk az intézkedés elmaradásának okairól. A tájékoztatást és intézkedést a Biztosító díjmentesen szolgáltatja kivéve, ha kérelme egyértelműen megalapozatlan vagy – különösen ismétlődő jellege miatt – túlzó, ebben az esetben a Biztosító ésszerű összegű díjat számíthat fel vagy az intézkedést megtagadhatja. A jogainak gyakorlásával kapcsolatban kérjük, hogy forduljon a biztosító adatvédelmi tisztviselőjéhez az xxxxxxxxxxx@xxx.xx e-mail címen, vagy a biztosító ismert elérhetőségeinek bármelyikén az adatvédelmi tisztviselőhöz címezve. Amennyiben megítélése szerint az adatkezelés során jogai sérelmet szenvedtek, panasszal élhet a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál (cím: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxx Xxxxxxxx xxxxx 22/c; telefon: +00-0-000-0000; e-mail: xxxxxxxxxxxxxxx@xxxx.xx, web: xxx.xxxx.xx), vagy kérelmével bírósághoz fordulhat.. Hatályos 2020. szeptember 28-tól visszavonásig Orvosi költségek baleset, betegség esetén 10 000 000 HUF 20 000 000 HUF 50 000 000 HUF Kórházi napi térítés (ha a kórházi költségek megtérítése EEK vagy más biztosítás alapján történik) 10 000 HUF 10 000 HUF 10 000 HUF Sürgősségi fogászati ellátás 100 EUR 150 EUR 200 EUR Szemüvegpótlás* maximum - 150 EUR 150 EUR Baleset vagy betegség miatt felmerülő egyéb költségek 60 000 HUF 80 000 HUF 100 000 HUF Gyógyászati szállítás, hazaszállítás 100% 100% 100% Holttest hazaszállítás 100% 100% 100% Koporsó költségeinek megtérítése 100% 100% 100%

Appears in 1 contract

Samples: Ügyfél Tájékoztató És Biztosítási Feltételek

Joggyakorlás módja. A V.1. pont szerinti érintteti jogokkal kapcsolatosan a kérelmével a biztosítóhoz fordulhat, aki az ennek alapján meghozott intézkedésekről indokolatlan késedelem nélkül, de általában a kérelem beérkezésétől számított egy hónapon belül köteles tájékoztatást adni. Szükség esetén, figyelembe véve a kérelem összetettségét és a kérelmek számát, ez a határidő további két hónappal meghosszabbítható. A határidő meghosszabbításáról a biztosító a késedelem okainak megjelölésével a kérelem kézhezvételétől számított egy hónapon belül köteles tájékoztatást adni. Amennyiben az előzőekben megjelölt időtartamon belül a biztosító nem tesz intézkedéseket az érintett kérelme nyomán, akkor késedelem nélkül, de legkésőbb a kérelem beérkezésétől számított egy hónapon belül tájékoztatjuk az intézkedés elmaradásának okairól. A tájékoztatást és intézkedést a Biztosító díjmentesen szolgáltatja kivéve, ha kérelme egyértelműen megalapozatlan vagy – különösen ismétlődő jellege miatt – túlzó, ebben az esetben a Biztosító ésszerű összegű díjat számíthat fel vagy az intézkedést megtagadhatja. A jogainak gyakorlásával kapcsolatban kérjük, hogy forduljon a biztosító Biztosító adatvédelmi tisztviselőjéhez az xxxxxxxxxxx@xxx.xx e-mail címen, vagy a biztosító ismert elérhetőségeinek bármelyikén az adatvédelmi tisztviselőhöz címezve. Amennyiben megítélése szerint az adatkezelés során jogai sérelmet szenvedtek, szenvedtek panasszal élhet a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál (cím: 0000 1100 Xxxxxxxx, Xxxxxxxx Xxxxxxxx xxxxx 22/c; telefon: +00-0-000-0000; e-mail: xxxxxxxxxxxxxxx@xxxx.xx, web: xxx.xxxx.xx), ) vagy kérelmével bírósághoz fordulhat.. Nyomtatványszám: F 120805 71 1904

Appears in 1 contract

Samples: Ügyféltájékoztató És Biztosítási Feltételek

Joggyakorlás módja. A V.1VI.1. pont szerinti érintteti jogokkal kapcsolatosan a kérelmével a biztosítóhoz fordulhat, aki az ennek alapján meghozott intézkedésekről indokolatlan késedelem nélkül, de általában a kérelem beérkezésétől számított egy hónapon belül köteles tájékoztatást adni. Szükség esetén, figyelembe véve a kérelem összetettségét és a kérelmek számát, ez a határidő további két hónappal meghosszabbítható. A határidő meghosszabbításáról a biztosító a késedelem okainak megjelölésével a kérelem kézhezvételétől számított egy hónapon belül köteles tájékoztatást adni. Amennyiben az előzőekben megjelölt időtartamon belül a biztosító nem tesz intézkedéseket az érintett kérelme nyomán, akkor késedelem nélkül, de legkésőbb a kérelem beérkezésétől számított egy hónapon belül tájékoztatjuk az intézkedés elmaradásának okairól. A tájékoztatást és intézkedést a Biztosító díjmentesen szolgáltatja kivéve, ha kérelme egyértelműen megalapozatlan vagy – különösen ismétlődő jellege miatt – túlzó, ebben az esetben a Biztosító ésszerű összegű díjat számíthat fel vagy az intézkedést megtagadhatja. A jogainak gyakorlásával kapcsolatban kérjük, hogy forduljon a biztosító adatvédelmi tisztviselőjéhez az xxxxxxxxxxx@xxx.xx e-mail címen, címen vagy a biztosító ismert elérhetőségeinek bármelyikén bármelyikén, az adatvédelmi tisztviselőhöz címezve. Amennyiben megítélése szerint az adatkezelés során jogai sérelmet szenvedtek, panasszal élhet a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál (cím: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxx Xxxxxxxx xxxxx 22/c; telefon: +00-0-000-0000; e-mail: xxxxxxxxxxxxxxx@xxxx.xx, web: xxx.xxxx.xx), vagy kérelmével bírósághoz fordulhat.

Appears in 1 contract

Samples: www.postabiztosito.hu

Joggyakorlás módja. A V.17.5. pont szerinti érintteti jogokkal kapcsolatosan a kérelmével a biztosítóhoz fordulhat, aki az ennek alapján meghozott intézkedésekről indokolatlan késedelem nélkül, de általában a kérelem beérkezésétől számított egy hónapon belül köteles tájékoztatást adni. Szükség esetén, figyelembe véve a kérelem összetettségét és a kérelmek számát, ez a határidő további két hónappal meghosszabbítható. A határidő meghosszabbításáról a biztosító a késedelem okainak megjelölésével a kérelem kézhezvételétől számított egy hónapon belül köteles tájékoztatást adni. Amennyiben az előzőekben megjelölt időtartamon belül a biztosító nem tesz intézkedéseket az érintett kérelme nyomán, akkor késedelem nélkül, de legkésőbb a kérelem beérkezésétől számított egy hónapon belül tájékoztatjuk az intézkedés elmaradásának okairól. A tájékoztatást és intézkedést a Biztosító díjmentesen szolgáltatja kivéve, ha kérelme egyértelműen megalapozatlan vagy – különösen ismétlődő jellege miatt – túlzó, ebben az esetben a Biztosító ésszerű összegű díjat számíthat fel vagy az intézkedést megtagadhatja. A jogainak gyakorlásával kapcsolatban kérjük, hogy forduljon a biztosító adatvédelmi tisztviselőjéhez az xxxxxxxxxxx@xxx.xx e-mail címen, vagy a biztosító ismert elérhetőségeinek bármelyikén az adatvédelmi tisztviselőhöz címezve. Amennyiben megítélése szerint az adatkezelés során jogai sérelmet szenvedtek, panasszal élhet a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál (cím: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxx Xxxxxxxx xxxxx 22/c; telefon: +00-0-000-0000; e-mail: xxxxxxxxxxxxxxx@xxxx.xx, web: xxx.xxxx.xx), vagy kérelmével bírósághoz fordulhat.. Hatályos 2019.05.27-től visszavonásig Orvosi költségek baleset, betegség esetén 10 000 000 HUF 20 000 000 HUF 50 000 000 HUF Kórházi napi térítés (ha a kórházi költségek megtérítése EEK vagy más biztosítás alapján történik) 10 000 HUF 10 000 HUF 10 000 HUF Sürgősségi fogászati ellátás 100 EUR 150 EUR 200 EUR Szemüvegpótlás* maximum - 150 EUR 150 EUR Baleset vagy betegség miatt felmerülő egyéb költségek 60 000 HUF 80 000 HUF 100 000 HUF Gyógyászati szállítás, hazaszállítás 100% 100% 100% Holttest hazaszállítás 100% 100% 100% Koporsó költségeinek megtérítése 100% 100% 100%

Appears in 1 contract

Samples: Ügyfél Tájékoztató És Biztosítási Feltételek

Joggyakorlás módja. A V.1. pont szerinti érintteti jogokkal kapcsolatosan a kérelmével a biztosítóhoz fordulhat, aki az ennek alapján meghozott intézkedésekről indokolatlan késedelem nélkül, de általában a kérelem beérkezésétől számított egy hónapon belül köteles tájékoztatást adni. Szükség esetén, figyelembe véve a kérelem összetettségét és a kérelmek számát, ez a határidő további két hónappal meghosszabbítható. A határidő meghosszabbításáról a biztosító a késedelem okainak megjelölésével a kérelem kézhezvételétől számított egy hónapon belül köteles tájékoztatást adni. Amennyiben az előzőekben megjelölt időtartamon belül a biztosító nem tesz intézkedéseket az érintett kérelme nyomán, akkor késedelem nélkül, de legkésőbb a kérelem beérkezésétől számított egy hónapon belül tájékoztatjuk az intézkedés elmaradásának okairól. A tájékoztatást és intézkedést a Biztosító biztosító díjmentesen szolgáltatja kivéve, ha kérelme egyértelműen megalapozatlan vagy – különösen ismétlődő jellege miatt – túlzó, ebben az esetben a Biztosító biztosító ésszerű összegű díjat számíthat fel vagy az intézkedést megtagadhatja. A jogainak gyakorlásával kapcsolatban kérjük, hogy forduljon a biztosító adatvédelmi tisztviselőjéhez az xxxxxxxxxxx@xxx.xx e-mail címen, vagy a biztosító ismert elérhetőségeinek bármelyikén az adatvédelmi tisztviselőhöz címezve. Amennyiben megítélése szerint az adatkezelés során jogai sérelmet szenvedtek, szenvedtek panasszal élhet a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál (cím: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxx Xxxxxxxx xxxxx 22/c; telefon: +00-0-000-0000; e-mail: xxxxxxxxxxxxxxx@xxxx.xx, web: xxx.xxxx.xx), ) vagy kérelmével bírósághoz fordulhat.

Appears in 1 contract

Samples: Ügyfél Tájékoztató És Biztosítási Feltételek

Joggyakorlás módja. A V.1. pont szerinti érintteti jogokkal kapcsolatosan a kérelmével a biztosítóhoz fordulhat, aki az ennek alapján meghozott intézkedésekről m eghozott i ntézkedésekről indokolatlan késedelem nélkül, de általában a kérelem beérkezésétől számított egy hónapon belül köteles tájékoztatást tájéko ztatást adni. Szükség esetén, figyelembe véve a kérelem összetettségét és a kérelmek számát, ez a határidő további két hónappal meghosszabbíthatóm eghosszabbítható. A határidő meghosszabbításáról m eghosszabbításáról a biztosító a késedelem okainak megjelölésével m egjelölésével a kérelem kézhezvételétől számított egy hónapon belül köteles tájékoztatást adni. Amennyiben az előzőekben megjelölt m egjelölt időtartamon belül a biztosító nem tesz intézkedéseket az érintett kérelme nyomán, akkor késedelem nélkül, de legkésőbb a kérelem beérkezésétől számított egy hónapon belül tájékoztatjuk az intézkedés elmaradásának elm aradásának okairól. A tájékoztatást és intézkedést a Biztosító díjmentesen díjm entesen szolgáltatja kivéve, ha kérelme egyértelműen megalapozatlan vagy egyértelm űen m egalapozatlan v agy – különösen ismétlődő ism étlődő jellege miatt m iatt – túlzó, ebben az esetben a Biztosító ésszerű összegű ös szegű díjat számíthat szám íthat fel vagy az intézkedést megtagadhatjam egtagadhatja. A jogainak gyakorlásával kapcsolatban kérjük, hogy forduljon a biztosító adatvédelmi tisztviselőjéhez az xxxxxxxxxxx@xxx.xx e-mail címen, vagy a biztosító ismert elérhetőségeinek bármelyikén az adatvédelmi tisztviselőhöz címezve. Amennyiben megítélése szerint az adatkezelés során jogai sérelmet szenvedtekszenvedtek , panasszal élhet a Nemzeti Adatvédelmi A datvédelmi és Információszabadság Hatóságnál (címcím : 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxx Xxxxxxxx xxxxx 22/c; telefon: +00+36 -1-0391-000-00001400; e-mail: xxxxxxxxxxxxxxx@xxxx.xxugyfelszolgalat@na xx.xx, web: xxx.xxxx.xx), vagy kérelmével bírósághoz fordulhat.

Appears in 1 contract

Samples: hello.hu

Joggyakorlás módja. A V.1. pont szerinti érintteti jogokkal kapcsolatosan a kérelmével a biztosítóhoz fordulhat, aki az ennek alapján meghozott intézkedésekről indokolatlan késedelem nélkül, de általában a kérelem beérkezésétől számított egy hónapon belül köteles tájékoztatást adni. Szükség esetén, figyelembe véve a kérelem összetettségét és a kérelmek számát, ez a határidő további két hónappal meghosszabbítható. A határidő meghosszabbításáról a biztosító a késedelem okainak megjelölésével a kérelem kézhezvételétől számított egy hónapon belül köteles tájékoztatást adni. Amennyiben az előzőekben megjelölt időtartamon belül a biztosító nem tesz intézkedéseket az érintett kérelme nyomán, akkor késedelem nélkül, de legkésőbb a kérelem beérkezésétől számított egy hónapon belül tájékoztatjuk az intézkedés elmaradásának okairól. A tájékoztatást és intézkedést a Biztosító biztosító díjmentesen szolgáltatja kivéve, ha kérelme egyértelműen megalapozatlan vagy – különösen ismétlődő jellege miatt – túlzó, ebben az esetben a Biztosító biztosító ésszerű összegű díjat számíthat fel vagy az intézkedést megtagadhatja. A jogainak gyakorlásával kapcsolatban kérjük, hogy forduljon a biztosító adatvédelmi tisztviselőjéhez az xxxxxxxxxxx@xxx.xx e-mail címen, vagy a biztosító ismert elérhetőségeinek bármelyikén az adatvédelmi tisztviselőhöz címezve. Amennyiben megítélése szerint az adatkezelés során jogai sérelmet szenvedtek, panasszal élhet a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál (cím: 0000 1100 Xxxxxxxx, Xxxxxxxx Xxxxxxxx xxxxx 22/c; telefon: +00-0-000-0000; e-mail: xxxxxxxxxxxxxxx@xxxx.xx, web: xxx.xxxx.xx), vagy kérelmével bírósághoz fordulhat.

Appears in 1 contract

Samples: Ügyfél Tájékoztató És Biztosítási Feltételek

Joggyakorlás módja. A V.1Az E.1. pont szerinti érintteti jogokkal kapcsolatosan a az érintett kérelmével a biztosítóhoz fordulhat, aki az ennek alapján meghozott m eghozott intézkedésekről indokolatlan késedelem nélkül, de általában a kérelem beérkezésétől számított egy hónapon belül köteles tájékoztatást tájék oztatást adni. Szükség esetén, figyelembe véve a kérelem összetettségét és a kérelmek számátkérelm ek szá m át, ez a határidő további két hónappal meghosszabbíthatóm eghosszabbítható. A határidő meghosszabbításáról m eghosszabbításáról a biztosító a késedelem okainak megjelölésével m egjelölésével a kérelem kézhezvételétől számított egy hónapon belül köteles tájékoztatást adni. Amennyiben Am ennyiben az előzőekben megjelölt időtartamon m egjelölt id őtartamon belül a biztosító nem tesz intézkedéseket az érintett kérelme nyománnyom án, akkor késedelem nélkül, de legkésőbb a kérelem beérkezésétől számított egy hónapon belül tájékoztatjuk tájékozt atja az érintettet az intézkedés elmaradásának okairól. A tájékoztatást és intézkedést a Biztosító díjmentesen szolgáltatja biztosító díjm entesen szolgáltatja, kivéve, ha kérelme az érintett kérelm e egyértelműen megalapozatlan vagy – különösen ismétlődő jellege miatt m iatt – túlzó, ebben az esetben a Biztosító biztosító ésszerű összegű díjat számíthat szám íthat fel vagy az intézkedést megtagadhatja. A jogainak m egtagadhatja Xxxxxxxx gyakorlásával kapcsolatban kérjük, hogy forduljon a biztosító adatvédelmi tisztviselőjéhez az xxxxxxxxxxx@xxx.xx e-mail címen, vagy a biztosító ismert elérhetőségeinek bármelyikén az adatvédelmi A datvédelmi tisztviselőhöz címezve. Amennyiben megítélése szerint az adatkezelés során jogai sérelmet szenvedtekszenvedtek , panasszal élhet a Nemzeti Adatvédelmi A datvédelmi és Információszabadság Hatóságnál (címcím : 0000 1125 Xxxxxxxx, Xxxxxxxx Xxxxxxxx xxxxx 22/c; telefon: +00+36 -1-0391-000-00001400; e-mailm ail: xxxxxxxxxxxxxxx@xxxx.xxugyfelszolgalat@na xx.xx, web: xxx.xxxx.xx), vagy kérelmével bírósághoz fordulhat.

Appears in 1 contract

Samples: Ügyfél Tájékoztató És Biztosítási Feltételek

Joggyakorlás módja. A V.1. pont szerinti érintteti jogokkal kapcsolatosan a kérelmével a biztosítóhoz fordulhat, aki az ennek alapján meghozott m eghozott intézkedésekről indokolatlan késedelem nélkül, de általában a kérelem beérkezésétől számított egy hónapon belül köteles tájékoztatást adni. Szükség S zükség esetén, figyelembe véve a kérelem összetettségét és a kérelmek számát, ez a határidő h atáridő további két hónappal meghosszabbíthatóm eghosszabbítható. A határidő meghosszabbításáról m eghosszabbításáról a biztosító a késedelem okainak megjelölésével m egjelölésével a kérelem kézhezvételétől számított egy hónapon belül köteles köte les tájékoztatást adni. Amennyiben az előzőekben megjelölt m egjelölt időtartamon belül b elül a biztosító nem tesz intézkedéseket az érintett kérelme nyomán, akkor késedelem nélkül, de legkésőbb a kérelem beérkezésétől számított egy hónapon belül tájékoztatjuk az intézkedés elmaradásának elm aradá sának okairól. A tájékoztatást és intézkedést a Biztosító díjmentesen díjm entesen szolgáltatja kivéve, ha kérelme egyértelműen megalapozatlan egyértelm űen m egalapozatlan vagy – különösen ismétlődő ism étlődő jellege miatt m iatt – túlzó, ebben az esetben a Biztosító ésszerű összegű díjat számíthat szám íthat fel vagy az intézkedést megtagadhatjam egtagadhatja. A jogainak gyakorlásával kapcsolatban kérjük, hogy forduljon a biztosító adatvédelmi tisztviselőjéhez az xxxxxxxxxxx@xxx.xx e-mail címen, vagy a biztosító ismert elérhetőségeinek bármelyikén az adatvédelmi tisztviselőhöz címezve. Amennyiben megítélése szerint az adatkezelés során jogai sérelmet szenvedtekszenvedtek , panasszal élhet a Nemzeti Adatvédelmi A datvédelmi és Információszabadság Hatóságnál (címcím : 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxx Xxxxxxxx xxxxx 22/c; telefon: +00+36 -1-0391-000-00001400; e-mail: xxxxxxxxxxxxxxx@xxxx.xxugyfelszolgalat@na xx.xx, web: xxx.xxxx.xx), vagy kérelmével bírósághoz fordulhat.

Appears in 1 contract

Samples: hello.hu

Joggyakorlás módja. A V.1. pont szerinti érintteti jogokkal kapcsolatosan a kérelmével a biztosítóhoz fordulhat, aki az ennek alapján meghozott intézkedésekről indokolatlan késedelem nélkül, de általában a kérelem beérkezésétől számított egy hónapon belül köteles tájékoztatást adni. Szükség esetén, figyelembe véve a kérelem összetettségét és a kérelmek számát, ez a határidő további két hónappal meghosszabbítható. A határidő meghosszabbításáról a biztosító a késedelem okainak megjelölésével a kérelem kézhezvételétől számított egy hónapon belül köteles tájékoztatást adni. Amennyiben az előzőekben megjelölt időtartamon belül a biztosító nem tesz intézkedéseket az érintett kérelme nyomán, akkor késedelem nélkül, de legkésőbb a kérelem beérkezésétől számított egy hónapon belül tájékoztatjuk az intézkedés elmaradásának okairól. A tájékoztatást és intézkedést a Biztosító díjmentesen szolgáltatja kivéve, ha kérelme egyértelműen megalapozatlan vagy – különösen ismétlődő jellege miatt – túlzó, ebben az esetben a Biztosító ésszerű összegű díjat számíthat fel vagy az intézkedést megtagadhatja. A jogainak gyakorlásával kapcsolatban kérjük, hogy forduljon a biztosító Biztosító adatvédelmi tisztviselőjéhez az xxxxxxxxxxx@xxx.xx e-mail címen, vagy a biztosító ismert elérhetőségeinek bármelyikén az adatvédelmi tisztviselőhöz címezve. Amennyiben megítélése szerint az adatkezelés során jogai sérelmet szenvedtek, szenvedtek panasszal élhet a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál (cím: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxx Xxxxxxxx xxxxx 22/c; telefon: +00-0-000-0000; e-mail: xxxxxxxxxxxxxxx@xxxx.xx, web: xxx.xxxx.xx), ) vagy kérelmével bírósághoz fordulhat.. Nyomtatványszám: F 120805 72 2002

Appears in 1 contract

Samples: Ügyféltájékoztató És Biztosítási Feltételek

Joggyakorlás módja. A V.1. pont szerinti érintteti jogokkal kapcsolatosan a kérelmével a biztosítóhoz fordulhat, aki az ennek alapján meghozott intézkedésekről indokolatlan késedelem nélkül, de általában a kérelem beérkezésétől számított egy hónapon belül köteles tájékoztatást adni. Szükség esetén, figyelembe véve a kérelem összetettségét és a kérelmek számát, ez a határidő további két hónappal meghosszabbítható. A határidő meghosszabbításáról a biztosító a késedelem okainak megjelölésével a kérelem kézhezvételétől számított egy hónapon belül köteles tájékoztatást adni. Amennyiben az előzőekben megjelölt időtartamon belül a biztosító nem tesz intézkedéseket az érintett kérelme nyomán, akkor késedelem nélkül, de legkésőbb a kérelem beérkezésétől számított egy hónapon belül tájékoztatjuk az intézkedés elmaradásának okairól. A tájékoztatást és intézkedést a Biztosító díjmentesen szolgáltatja kivéve, ha kérelme egyértelműen megalapozatlan vagy – különösen ismétlődő jellege miatt – túlzó, ebben az esetben a Biztosító ésszerű összegű díjat számíthat fel vagy az intézkedést megtagadhatja. A jogainak gyakorlásával kapcsolatban kérjük, hogy forduljon a biztosító Biztosító adatvédelmi tisztviselőjéhez az xxxxxxxxxxx@xxx.xx e-mail címen, vagy a biztosító ismert elérhetőségeinek bármelyikén az adatvédelmi tisztviselőhöz címezve. Amennyiben megítélése szerint az adatkezelés során jogai sérelmet szenvedtek, szenvedtek panasszal élhet a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál (cím: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxx Xxxxxxxx xxxxx 22/c; telefon: +00-0-000-0000; e-mail: xxxxxxxxxxxxxxx@xxxx.xx, web: xxx.xxxx.xx), ) vagy kérelmével bírósághoz fordulhat.. Nyomtatványszám: F 120805 73 2101

Appears in 1 contract

Samples: Ügyféltájékoztató És Biztosítási Feltételek

Joggyakorlás módja. A V.17.5. pont szerinti érintteti jogokkal kapcsolatosan a kérelmével a biztosítóhoz fordulhat, aki az ennek alapján meghozott intézkedésekről indokolatlan késedelem nélkül, de általában a kérelem beérkezésétől számított egy hónapon belül köteles tájékoztatást adni. Szükség esetén, figyelembe véve a kérelem összetettségét és a kérelmek számát, ez a határidő további két hónappal meghosszabbítható. A határidő meghosszabbításáról a biztosító a késedelem okainak megjelölésével a kérelem kézhezvételétől számított egy hónapon belül köteles tájékoztatást adni. Amennyiben az előzőekben megjelölt időtartamon belül a biztosító nem tesz intézkedéseket az érintett kérelme nyomán, akkor késedelem nélkül, de legkésőbb a kérelem beérkezésétől számított egy hónapon belül tájékoztatjuk az intézkedés elmaradásának okairól. A tájékoztatást és intézkedést a Biztosító díjmentesen szolgáltatja kivéve, ha kérelme egyértelműen megalapozatlan vagy – különösen ismétlődő jellege miatt – túlzó, ebben az esetben a Biztosító ésszerű összegű díjat számíthat fel vagy az intézkedést megtagadhatja. A jogainak gyakorlásával kapcsolatban kérjük, hogy forduljon a biztosító adatvédelmi tisztviselőjéhez az xxxxxxxxxxx@xxx.xx e-mail címen, vagy a biztosító ismert elérhetőségeinek bármelyikén az adatvédelmi tisztviselőhöz címezve. Amennyiben megítélése szerint az adatkezelés során jogai sérelmet szenvedtek, panasszal élhet a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál (cím: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxx Xxxxxxxx xxxxx 22/c; telefon: +00-0-000-0000; e-mail: xxxxxxxxxxxxxxx@xxxx.xx, web: xxx.xxxx.xx), vagy kérelmével bírósághoz fordulhat.. Hatályos 2018. december 13-tól visszavonásig Orvosi költségek baleset, betegség esetén 10 000 000 HUF 20 000 000 HUF 50 000 000 HUF Kórházi napi térítés (ha a kórházi költségek megtérítése EEK vagy más biztosítás alapján történik) 10 000 HUF 10 000 HUF 10 000 HUF Sürgősségi fogászati ellátás 100 EUR 150 EUR 200 EUR Szemüvegpótlás* maximum - 150 EUR 150 EUR Baleset vagy betegség miatt felmerülő egyéb költségek 60 000 HUF 80 000 HUF 100 000 HUF Gyógyászati szállítás, hazaszállítás 100% 100% 100% Holttest hazaszállítás 100% 100% 100% Koporsó költségeinek megtérítése 100% 100% 100% Tartózkodás meghosszabbítása - 160 EUR 250 EUR Szállás napi max. költsége - 40 EUR max 4 éj 60 EUR max 7 éj Hozzátartozó utazási költségei (beteg gyermek látogatása) - 150 000 HUF 100% Hozzátartozó napi maximális szállásköltsége - 40 EUR max 4 éj 60 EUR max 7 éj Gyerek hazaszállítása maximum 100 000 HUF 100% 100% Idő előtti hazautazás maximum - 100% 100% Pénzsegély közvetítése - - 100 000 HUF Sofőr küldése maximum - 80 000 HUF 150 000 HUF Balesetben sérült gépkocsiban utazó Biztosított hazajuttatása /fő maximum - - 500 000 HUF Telefonköltség megtérítése 50 EUR 50 EUR 50 EUR

Appears in 1 contract

Samples: Ügyfél Tájékoztató És Biztosítási Feltételek