Jótállás és szavatosság. Eladó szavatolja, hogy az általa leszállított gépjármű új, használatban nem volt, megfelel a műszaki leírás követelményeinek és az ajánlati dokumentációban, és az ajánlatban meghatározott feltételeknek. Vevő szavatol azért, hogy a leszállított gépjármű alkalmas a rendeltetésszerű használatra. Eladó kijelenti és szavatol azért, hogy a gépjárművön harmadik személynek nem áll fenn olyan joga, ami a Vevő tulajdonszerzését korlátozhatja, akadályozhatja. Eladóa leszállított gépjárműre az első forgalomba helyezéstől számítva legalább 100 000 km-ig vagy 5 évig általános, korlátozás nélküli, teljes körű garanciát vállal. A Eladójótállási jegyet állít ki a gépjárműre, amelynek tartalmaznia kell a jótállási időtartam kezdetét és végét, továbbá a jótállás feltételeit. Eladós kiállított jótállási jegyet az átadás-átvételi jegyzőkönyv aláírásának napján adja át a Vevőnek. A jótállási idő meghosszabbodik azzal az idővel, amely alatt a gépjármű a jótállási körbe tartozó hiba miatt, rendeltetésszerű használatra alkalmatlan volt. Amennyiben a Eladónem teljesíti jótállási kötelezettségét, úgy a Vevő eljárhat a Eladókockázatára és költségére. Szerződő felek megállapítják, hogy a leszállított gépjárműre a 249/2004. (VII.2.7) Kormányrendeletben és a 151/2003. (IX.22.) Kormányrendeletben foglalt jótállási kötelezettségek is irányadóak. Eladóa fent megjelölt jogszabályokban előírt jótállási kötelezettségekkel tisztában van, azokat magára nézve kötelezőnek ismeri el. Vevő a jelen szerződésben kikötött jótállástól függetlenül –választása szerint- a hibás teljesítésből eredő szavatossági jogait is érvényesítheti. Késedelmi kötbér: Eladó vevő részére késedelmi kötbér megfizetésére köteles, amennyiben a teljesítés határidőn belül nem történik meg maradéktalanul. A késedelmi kötbért pénzben kell teljesíteni. A késedelmi kötbér mértéke a késedelem minden naptári napja után naponként a nettó eladói díj 0,5 %-a. A késedelmi kötbér maximuma teljes nettó eladói díj 15 %-a. Hibás teljesítési kötbér: Eladó a vevő részére hibás teljesítés esetén a kijavításig eltelt időszak minden napja után a késedelmi kötbérnek megfelelő összegű kötbér megfizetésére köteles. A hibás teljesítési kötbért pénzben kell teljesíteni. Meghiúsulási kötbér: Eladó vevő részére meghiúsulási kötbér megfizetésére köteles, a szerződés nem teljesítése, illetve a teljesítés meghiúsulása esetén. A meghiúsulási kötbért pénzben kell teljesíteni. A meghiúsulási kötbér mértéke a nettó eladói díj 15 %-a. A késedelmes teljesítés esetén a kötbér megfizetése a szerződésszerű teljesítés és garanciális kötelezettsége alól nem mentesít. A vevő kötbérigényét írásban, a jogalap és az összeg megjelölése mellett köteles az eladóval közölni. A kötbért a vevő akkor is követelheti, ha kára nem merült fel. A vevő érvényesítheti a kötbért meghaladó kárát és a szerződésszegésből eredő egyéb jogait is. A szerződésszegéssel okozott kárának megtérítését az erre vonatkozó szabályok szerint akkor is követelheti a vevő, ha a kötbérigényét nem érvényesítette. Eladó mentesül a szerződésszegés következményei alól, ha bizonyítja, hogy kötelezettségeit vis maior miatt nem tudta teljesíteni. A vevőt az akadály beálltáról és megszüntetéséről haladéktalanul, utólag is igazolható módon értesíteni kell. Vevő az eladó felróható szerződésszegése esetén jogosult a kötbér összegét meghaladó kárának a megtérítésére is. Vevő a kötbér illetve a kártérítés igény érvényesítésének jogosultsága esetén a kötbér illetve a kártérítés mértékének megfelelő összegű számlát bocsát ki az eladó felé. Vevő jogosult a jelen szerződésben rögzített bármely kötbér illetve a kártérítés mértékének megfelelő összeggel csökkentett díjat fizetni eladó felé (beszámítás).
Appears in 2 contracts
Samples: Adásvételi Szerződés, Adásvételi Szerződés
Jótállás és szavatosság. 1. Eladó szavatoljaa Gépjármű gyártója által meghatározott feltételek között felelősséget vállal a jármű kifogástalan működéséért és minőségéért a felhasznált anyag és megmunkálás tekintetében a gyártómű által nyújtott jótállási feltételek alapján, és amennyiben a Vevő fogyasztó, a vonatkozó hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően.
2. A Jótállási időt és a jótállás részletes feltételeit – különös tekintettel a törvényes jótállási kötelezettséget meghaladó, a KIA által vállalt kiterjesztett jótállás feltételeire - a jármű első forgalomba helyezésétől számítva a KIA Motors Hungary Kft.. által meghatározott, a gépjármű „Garancia és szervizfüzetében” részletesen körülírt feltételrendszer tartalmazza.
3. Felek kifejezetten rögzítik, hogy a jelen szerződés szerint vállalt jótállás nem jogszabályon alapul, így annak tartalmát a Felek a jogszabálytól eltérő feltételekkel állapítják meg. Vevő kijelenti, hogy a jótállásra vonatkozó részletes feltételeket megismerte és elfogadja. Felek a jelen pont szerinti rendelkezéseket fogyasztónak minősülő Vevő esetében azzal az eltéréssel alkalmazzák, hogy az általa leszállított gépjármű új, használatban nem volt, megfelel Eladó által vállalt jótállás első éve alatt a műszaki leírás követelményeinek és az ajánlati dokumentációbanjótállás alapján Vevőt megillető jogok a hatályos magyar jogszabályok alapján érvényesíthetők, és az ajánlatban Eladó - jogszabályi rendelkezésektől eltérő - feltételei a jogszabályban előírt jótállás lejáratát követően alkalmazhatóak.
4. Eladó – a fogyasztónak minősülő Vevők esetében alkalmazandó kötelező jótállás időtartamát ide nem értve - jótállási kötelezettségét (amennyiben a hiba javítható) saját döntése alapján, a gépjármű hibás alkatrészének díjmentes javításával teljesíti, kicserélés, árleszállítás és elállási igény, továbbá kártérítési igény az Eladóval szemben nem támasztható. Felek a jelen pont szerinti rendelkezést fogyasztónak minősülő Vevő esetében azzal az eltéréssel alkalmazzák, hogy Vevő a kötelező jótállás alapján fennálló jogait a Ptk. szabályai szerint jogosult az Eladóval szemben gyakorolni.
5. A szállítás során bekövetkező kizárólag esztétikai sérülések (fényezés stb.), melyeket Eladó az átadás előtt gyári technológiával kijavít, nem okoznak értékcsökkenést és így nem alapoznak meg szavatossági- jótállási- vagy kártérítési igényt, melyet Vevő kifejezetten elfogad.
6. Felek megállapodnak, hogy Vevő az Eladóval szemben – az itt rögzített eltérésekkel - a Ptk-ban meghatározott feltételeknekmódon és határidőben, de legfeljebb a gépjármű első forgalomba helyezésétől számított 2 éves jogvesztő határidő elteltéig jogosult kellékszavatossági igény érvényesítésére. Vevő szavatol azértEladó szavatossági felelősségét ezt meghaladóan kizárja, amelyet Xxxx kifejezetten elfogad.
7. Eladó szavatossági kötelezettségét (amennyiben a hiba javítható) saját döntése alapján, a gépjármű hibás alkatrészének díjmentes javításával teljesíti. Kicserélés, elállási igény, továbbá kártérítési igény az Eladóval szemben nem támasztható. Felek rögzítik, hogy a leszállított gépjármű alkalmas gépjárműnek a rendeltetésszerű használatrakijavítással vagy kicseréléssel érintett részére a kellékszavatossági igény elévülése nem indul újra. Felek a jelen pont szerinti rendelkezést fogyasztónak minősülő Vevő esetében azzal az eltéréssel alkalmazzák, hogy Vevő a kellékszavatosság alapján fennálló jogait a Ptk. szabályai szerint jogosult az Eladóval szemben gyakorolni.
8. Felek megállapodnak, hogy amennyiben Vevő jótállási és szavatossági kötelezettségét Eladóval szemben kívánja érvényesíteni, úgy Eladó kijelenti kizárólag akkor köteles azt teljesíteni, amennyiben a Vevő a gépjárművet bemutatja az Eladónak, és szavatol azértlehetővé teszi, hogy Eladó a hibát megvizsgálja.
9. Felek rögzítik, hogy Xxxxx egyedi elbírálás alapján jogosult méltányossági alapon kötelezettséget vállalni, amely teljesítés nem vonja maga után a gépjármű, vagy annak alkatrészének kijavításával, kicserélésével kapcsolatos, a hatályos magyar jogszabályokban, illetve gyártói garancia feltételekben rögzített kötelezettségeket. Vevő tudomásul veszi, hogy a gépjárművön harmadik személynek méltányossági alapon történő Eladói teljesítések alapján az Eladóval szemben sem jótállási, sem szavatossági igényt nem áll fenn olyan joga, ami a Vevő tulajdonszerzését korlátozhatja, akadályozhatja. Eladóa leszállított gépjárműre az első forgalomba helyezéstől számítva legalább 100 000 km-ig vagy 5 évig általános, korlátozás nélküli, teljes körű garanciát vállal. A Eladójótállási jegyet állít ki a gépjárműre, amelynek tartalmaznia kell a jótállási időtartam kezdetét és végét, továbbá a jótállás feltételeit. Eladós kiállított jótállási jegyet az átadás-átvételi jegyzőkönyv aláírásának napján adja át a Vevőnek. A jótállási idő meghosszabbodik azzal az idővel, amely alatt a gépjármű a jótállási körbe tartozó hiba miatt, rendeltetésszerű használatra alkalmatlan volt. Amennyiben a Eladónem teljesíti jótállási kötelezettségét, úgy a Vevő eljárhat a Eladókockázatára és költségére. Szerződő felek megállapítják, hogy a leszállított gépjárműre a 249/2004. (VII.2.7) Kormányrendeletben és a 151/2003. (IX.22támaszthat.) Kormányrendeletben foglalt jótállási kötelezettségek is irányadóak. Eladóa fent megjelölt jogszabályokban előírt jótállási kötelezettségekkel tisztában van, azokat magára nézve kötelezőnek ismeri el. Vevő a jelen szerződésben kikötött jótállástól függetlenül –választása szerint- a hibás teljesítésből eredő szavatossági jogait is érvényesítheti. Késedelmi kötbér: Eladó vevő részére késedelmi kötbér megfizetésére köteles, amennyiben a teljesítés határidőn belül nem történik meg maradéktalanul. A késedelmi kötbért pénzben kell teljesíteni. A késedelmi kötbér mértéke a késedelem minden naptári napja után naponként a nettó eladói díj 0,5 %-a. A késedelmi kötbér maximuma teljes nettó eladói díj 15 %-a. Hibás teljesítési kötbér: Eladó a vevő részére hibás teljesítés esetén a kijavításig eltelt időszak minden napja után a késedelmi kötbérnek megfelelő összegű kötbér megfizetésére köteles. A hibás teljesítési kötbért pénzben kell teljesíteni. Meghiúsulási kötbér: Eladó vevő részére meghiúsulási kötbér megfizetésére köteles, a szerződés nem teljesítése, illetve a teljesítés meghiúsulása esetén. A meghiúsulási kötbért pénzben kell teljesíteni. A meghiúsulási kötbér mértéke a nettó eladói díj 15 %-a. A késedelmes teljesítés esetén a kötbér megfizetése a szerződésszerű teljesítés és garanciális kötelezettsége alól nem mentesít. A vevő kötbérigényét írásban, a jogalap és az összeg megjelölése mellett köteles az eladóval közölni. A kötbért a vevő akkor is követelheti, ha kára nem merült fel. A vevő érvényesítheti a kötbért meghaladó kárát és a szerződésszegésből eredő egyéb jogait is. A szerződésszegéssel okozott kárának megtérítését az erre vonatkozó szabályok szerint akkor is követelheti a vevő, ha a kötbérigényét nem érvényesítette. Eladó mentesül a szerződésszegés következményei alól, ha bizonyítja, hogy kötelezettségeit vis maior miatt nem tudta teljesíteni. A vevőt az akadály beálltáról és megszüntetéséről haladéktalanul, utólag is igazolható módon értesíteni kell. Vevő az eladó felróható szerződésszegése esetén jogosult a kötbér összegét meghaladó kárának a megtérítésére is. Vevő a kötbér illetve a kártérítés igény érvényesítésének jogosultsága esetén a kötbér illetve a kártérítés mértékének megfelelő összegű számlát bocsát ki az eladó felé. Vevő jogosult a jelen szerződésben rögzített bármely kötbér illetve a kártérítés mértékének megfelelő összeggel csökkentett díjat fizetni eladó felé (beszámítás).
Appears in 2 contracts
Samples: General Terms and Conditions, General Terms and Conditions
Jótállás és szavatosság. Eladó szavatolja, hogy az általa leszállított gépjármű új, használatban nem volt, megfelel a műszaki leírás követelményeinek és az ajánlati dokumentációban, és az ajánlatban meghatározott feltételeknek. Vevő szavatol azért3.1 Részben figyelemmel arra, hogy a leszállított gépjármű alkalmas Lízingbeadó a rendeltetésszerű használatra. Eladó kijelenti és szavatol azértLízingtárgy kiválasztásában nem működik közre, másfelől tekintettel arra, hogy a gépjárművön harmadik személynek Felek élnek a Ptk. biztosította azon joggal, hogy a Ptk.-ban a felek jogaira és kötelezettségeire vonatkozó szabályoktól eltérjenek, a Lízingtárgy Lízingbe vevő részére történő birtokba bocsátásával (a birtokátruházással) a Lízingbe adó a Lízingtárggyal kapcsolatos valamennyi jótállási és szavatossági vagy termékfelelősségi jog gyakorlását, igény érvényesítését - a vételár-leszállítás és az elállás jogát kivéve - bármely visszkereseti vagy kezesi felelőssége kizárásával - a Lízingbe vevőre ruház át. Ennek megfelelően a Lízingtárgy Lízingbe vevő részére történő birtokba bocsátásától kezdve az Lízingtárggyal kapcsolatos valamennyi jótállási és szavatossági jogot, igényt a vételár-leszállítás és az elállás jogát kivéve - a Lízingbe adó minden további jognyilatkozata nélkül - a Lízingbe vevő jogosult gyakorolni/érvényesíteni és kizárólag az Eladóval szemben, azaz valamennyi jótállási és szavatossági jogviszony kizárólag és közvetlenül az Eladó és a Lízingbe vevő érdekkörébe tartozik. Ezen átruházott igények, jogok fennállásáért, érvényesíthetőségéért, behajthatóságáért a Lízingbe adó semmilyen módon nem felel, ill. kezesi felelősségét kizárja. Ekként a Lízingbe vevő az esetleges jótállási, szavatossági, termékfelelősségi vagy kártérítési igényeit a Lízingbe adóval szemben nem, hanem közvetlenül és kizárólag az Eladóval szemben érvényesítheti. A Lízingbe adónak a Lízingtárggyal, az adásvételi szerződéssel és a lízingszerződéssel összefüggésben a Lízingbe vevővel szemben kellék- és jogszavatossági felelőssége – a tulajdonjoga fennállásának kivételével – nem áll fenn olyan jogaés utóbb sem keletkezhet, ami és Lízingbe vevő hibás teljesítésre hivatkozással sem az adásvételi szerződéstől, sem a Vevő tulajdonszerzését korlátozhatjalízingszerződéstől nem állhat el. Amennyiben valamely jogosultság jogszabály vagy hatósági rendelkezés alapján csak a Lízingbe adó által gyakorolható, akadályozhatja. Eladóa leszállított gépjárműre az első forgalomba helyezéstől számítva legalább 100 000 km-ig vagy 5 évig általános, korlátozás nélküli, úgy ezen joggyakorlás során a Lízingbe vevő köteles teljes körű garanciát vállalkörűen közreműködni. A Eladójótállási jegyet állít ki lízingszerződés bármely okból való megszűnésével – ide nem értve a gépjárműreszerződésszerű teljesítést és a Lízingtárgy tulajdonjogának Lízingbe vevő általi megszerzését - az Eladóval szembeni jótállási, amelynek tartalmaznia kell szavatossági, termékfelelősségi és kártérítési jogok automatikusan a jótállási időtartam kezdetét Lízingbe adóra szállnak vissza, ezen időponttól kezdve a jogok, igények gyakorlására/érvényesítésére ismét a Lízingbe adó jogosult. A fentiekkel összhangban a Lízingbe adónak a Lízingtárggyal, az adásvételi szerződéssel és végéta lízingszerződéssel összefüggésben a Lízingbe vevővel szemben kellék- és jogszavatossági felelőssége – a tulajdonjoga fennállásának kivételével – visszlízing esetén sem áll fenn és utóbb sem keletkezhet, ilyen igényt Lízingbe vevő a Lízingbe adóval szemben nem gyakorolhat, és Lízingbe vevő hibás teljesítésre hivatkozással sem az adásvételi, sem a lízingszerződéstől nem állhat el.
3.2 A Lízingbeadó hibás teljesítés jogcímen kizárólag a Lízingtárgynak a Lízingszerződésben szabályozott módon történő finanszírozása, illetve a Lízingtárgy tulajdonjogának - a Lízingszerződésben foglalt feltételek maradéktalan teljesítése esetén - a Lízingbe vevőre történő átruházásával kapcsolatban vonható felelősségre.
3.3 A Lízingbevevő a Lízingbeadót minden olyan igény tekintetében kártalanítja - az igény felmerülésétől számított nyolc napon belül - amelyeket harmadik fél a Lízingbeadóval szemben, mint a Lízingtárgy tulajdonosával szemben, továbbá a jótállás feltételeit. Eladós kiállított jótállási jegyet Lízingtárgy helyreállításával és használatával összefüggésben, támasztanak.
3.4 A Lízingbeadó nem felel az átadásolyan károkért, amelyek a Lízingtárgy használatából vagy nem-átvételi jegyzőkönyv aláírásának napján adja át a Vevőnekhasználatából erednek. A jótállási idő meghosszabbodik azzal az idővel, amely alatt a gépjármű a jótállási körbe tartozó hiba miatt, rendeltetésszerű használatra alkalmatlan volt. Amennyiben a Eladónem teljesíti jótállási kötelezettségét, úgy a Vevő eljárhat a Eladókockázatára és költségére. Szerződő felek megállapítjákLízingbevevő kötelezi magát, hogy a leszállított gépjárműre a 249/2004. (VII.2.7) Kormányrendeletben és a 151/2003. (IX.22Lízingbeadót e tekintetben kártalanítja.) Kormányrendeletben foglalt jótállási kötelezettségek is irányadóak. Eladóa fent megjelölt jogszabályokban előírt jótállási kötelezettségekkel tisztában van, azokat magára nézve kötelezőnek ismeri el. Vevő
3.5 Amennyiben Lízingbevevő a jelen szerződésben kikötött jótállástól függetlenül –választása szerint- fejezetben szabályozott bármely kötelezettségének nem tesz eleget, az Felmondási Eseménynek minősül.
3.6 A Lízingbevevő a hibás teljesítésből eredő szavatossági jogait is érvényesítheti. Késedelmi kötbér: Eladó vevő részére késedelmi kötbér megfizetésére köteles, amennyiben Lízingszerződés aláírásával feltétel nélküli és visszavonhatatlan kötelezettséget vállal a teljesítés határidőn belül nem történik meg maradéktalanul. A késedelmi kötbért pénzben kell teljesíteni. A késedelmi kötbér mértéke a késedelem minden naptári napja után naponként a nettó eladói díj 0,5 %-a. A késedelmi kötbér maximuma teljes nettó eladói díj 15 %-a. Hibás teljesítési kötbér: Eladó a vevő részére hibás teljesítés esetén a kijavításig eltelt időszak minden napja után a késedelmi kötbérnek megfelelő összegű kötbér megfizetésére köteles. A hibás teljesítési kötbért pénzben kell teljesíteni. Meghiúsulási kötbér: Eladó vevő részére meghiúsulási kötbér megfizetésére köteles, a szerződés nem teljesítésejelen fejezetben meghatározott jogok általa történő gyakorlására és az igények érvényesítésére, illetve a teljesítés meghiúsulása eseténkizárólag a Lízingbe-adó által gyakorolható jogok érvényesítése során történő közreműködésre. A meghiúsulási kötbért pénzben kell teljesíteni. A meghiúsulási kötbér mértéke a nettó eladói díj 15 %-a. A késedelmes teljesítés esetén a kötbér megfizetése a szerződésszerű teljesítés és garanciális kötelezettsége alól nem mentesít. A Lízingbe vevő kötbérigényét írásban, a jogalap és az összeg megjelölése mellett köteles az eladóval közölni. A kötbért a vevő akkor is követelheti, ha kára nem merült fel. A vevő érvényesítheti a kötbért meghaladó kárát és a szerződésszegésből eredő egyéb jogait is. A szerződésszegéssel okozott kárának megtérítését az erre vonatkozó szabályok szerint akkor is követelheti a vevő, ha a kötbérigényét nem érvényesítette. Eladó mentesül a szerződésszegés következményei alól, ha bizonyítjatudomásul veszi, hogy kötelezettségeit vis maior miatt a jótállási, szavatossági és termékfelelősségi igények késedelmes érvényesítéséből vagy azok érvényesítésének elmulasztásából eredő károk kizárólag őt terhelik, illetve erre tekintettel semmiféle igényt nem tudta teljesíteni. A vevőt az akadály beálltáról és megszüntetéséről haladéktalanulérvényesíthet a Lízingbe adóval szemben, utólag is igazolható módon értesíteni kell. Vevő az eladó felróható szerződésszegése esetén jogosult továbbá felel a kötbér összegét meghaladó kárának a megtérítésére is. Vevő a kötbér illetve a kártérítés igény érvényesítésének jogosultsága esetén a kötbér illetve a kártérítés mértékének megfelelő összegű számlát bocsát ki az eladó felé. Vevő jogosult a jelen szerződésben rögzített bármely kötbér illetve a kártérítés mértékének megfelelő összeggel csökkentett díjat fizetni eladó felé (beszámítás)Lízingbe adót ennek következtében ért kárért.
Appears in 2 contracts
Samples: Zárt Végű Pénzügyi Termelőeszköz Lízing Üzletszabályzat, Zárt Végű Pénzügyi Termelőeszköz Lízing Üzletszabályzat
Jótállás és szavatosság. Xxxxx által teljesített szolgáltatásnak / árunak a teljesítés időpontjában alkalmasnak kell lennie a rendeltetése szerinti célra, így - alkalmasnak kell lennie a Vevő által meghatározott célra, ha azt a Vevő a megrendelés előtt a kötelezett tudomására hozta - alkalmasnak kell lennie azokra a célokra, amelyekre más, azonos rendeltetésű szolgáltatásokat rendszerint használnak; - megfelel a Vevői megrendelésnek, a Vevő által támasztott követelményeknek - megfelel a jogszabályi előírásoknak - rendelkeznie kell azzal a minőséggel, és nyújtania kell azt a teljesítményt, amely azonos rendeltetésű szolgáltatásoknál / árunál szokásos, és amelyet a Vevő elvárhat. Ha Eladó szavatoljaa megrendeléssel összefüggésben határozott időtartamú garanciát vállal, ezt a Szerződés hibátlan teljesítéséért vállalt jótállásnak kell tekinteni (Ptk. 6:171. §). - Eladó teljesítésének nem rejtett hibáival kapcsolatosan is terheli Eladót a jótállási kötelezettség abban az esetben, ha Vevő a nem rejtett hibával kapcsolatos kifogását az áru, illetve szolgáltatás átvételét követő 5 napon belül jelzi. - Eladó teljes kártérítési felelősséggel tartozik a Vevő felé azért, hogy az általa leszállított gépjármű újharmadik személynek a megrendelés tárgyára ne lehessen olyan joga, használatban nem voltamely akadályozza vagy korlátozza a Vevő korlátlan tulajdonszerzését, megfelel a műszaki leírás követelményeinek és az ajánlati dokumentációban, és az ajánlatban meghatározott feltételeknek. Vevő szavatol így különösen azért, hogy a leszállított gépjármű alkalmas megrendelés alapján esetlegesen elkészült szellemi alkotásokkal vagy a rendeltetésszerű használatra. Eladó kijelenti és szavatol azértmegrendelés alapján átadott szolgáltatással / áruval kapcsolatban sem a Eladónak, hogy a gépjárművön sem harmadik személynek nem áll fenn – időbeli, területi és egyéb korlátozás nélkül – ne legyen olyan szerzői vagy egyéb (pl. szabadalmakkal, védjegyekkel stb.) kapcsolatos joga, ami amely a Vevő tulajdonszerzését korlátozhatjaVevőt bármilyen módon vagy mértékben akadályozza vagy korlátozza a szellemi alkotás, akadályozhatja. Eladóa leszállított gépjárműre az első forgalomba helyezéstől számítva legalább 100 000 km-ig vagy 5 évig általános, korlátozás nélküli, teljes körű garanciát vállal. A Eladójótállási jegyet állít ki illetve szolgáltatás / áru felhasználásában (ideértve a gépjárműre, amelynek tartalmaznia kell a jótállási időtartam kezdetét és végét, továbbá a jótállás feltételeit. Eladós kiállított jótállási jegyet az átadás-átvételi jegyzőkönyv aláírásának napján adja át a Vevőnek. A jótállási idő meghosszabbodik azzal az idővel, amely alatt a gépjármű a jótállási körbe tartozó hiba miatt, rendeltetésszerű használatra alkalmatlan volt. Amennyiben a Eladónem teljesíti jótállási kötelezettségét, úgy a Vevő eljárhat a Eladókockázatára és költségére. Szerződő felek megállapítják, hogy a leszállított gépjárműre a 249/2004. (VII.2.7) Kormányrendeletben és a 151/2003. (IX.22.) Kormányrendeletben foglalt jótállási kötelezettségek is irányadóak. Eladóa fent megjelölt jogszabályokban előírt jótállási kötelezettségekkel tisztában van, azokat magára nézve kötelezőnek ismeri el. Vevő a jelen szerződésben kikötött jótállástól függetlenül –választása szerint- a hibás teljesítésből eredő szavatossági jogait is érvényesítheti. Késedelmi kötbér: Eladó vevő részére késedelmi kötbér megfizetésére köteles, amennyiben a teljesítés határidőn belül nem történik meg maradéktalanul. A késedelmi kötbért pénzben kell teljesíteni. A késedelmi kötbér mértéke a késedelem minden naptári napja után naponként a nettó eladói díj 0,5 %-a. A késedelmi kötbér maximuma teljes nettó eladói díj 15 %-a. Hibás teljesítési kötbér: Eladó a vevő részére hibás teljesítés esetén a kijavításig eltelt időszak minden napja után a késedelmi kötbérnek megfelelő összegű kötbér megfizetésére köteles. A hibás teljesítési kötbért pénzben kell teljesíteni. Meghiúsulási kötbér: Eladó vevő részére meghiúsulási kötbér megfizetésére kötelessokszorosítást, a szerződés számítógéppel és elektronikus adathordozóra történő másolást, valamint az átdolgozást is). E kikötés nem teljesítésevonatkozik azokra a – személyhez fűződő – szerzői jogokra, amelyek átruházása, illetve átszállása a teljesítés meghiúsulása esetén. A meghiúsulási kötbért pénzben kell teljesíteni. A meghiúsulási kötbér mértéke a nettó eladói díj 15 %-a. A késedelmes teljesítés esetén a kötbér megfizetése a szerződésszerű teljesítés és garanciális kötelezettsége alól nem mentesít. A vevő kötbérigényét írásban, a jogalap és az összeg megjelölése mellett köteles az eladóval közölni. A kötbért a vevő akkor is követelheti, ha kára nem merült fel. A vevő érvényesítheti a kötbért meghaladó kárát és a szerződésszegésből eredő egyéb jogait is. A szerződésszegéssel okozott kárának megtérítését az erre vonatkozó szabályok szerint akkor is követelheti a vevő, ha a kötbérigényét nem érvényesítette. Eladó mentesül a szerződésszegés következményei alól, ha bizonyítja, hogy kötelezettségeit vis maior miatt nem tudta teljesíteni. A vevőt az akadály beálltáról és megszüntetéséről haladéktalanul, utólag is igazolható módon értesíteni kell. Vevő az eladó felróható szerződésszegése esetén jogosult a kötbér összegét meghaladó kárának a megtérítésére is. Vevő a kötbér illetve a kártérítés igény érvényesítésének jogosultsága esetén a kötbér illetve a kártérítés mértékének megfelelő összegű számlát bocsát ki az eladó felé. Vevő jogosult a jelen szerződésben rögzített bármely kötbér illetve a kártérítés mértékének megfelelő összeggel csökkentett díjat fizetni eladó felé (beszámítás)jogszabály erejénél fogva kizárt.
Appears in 1 contract
Jótállás és szavatosság. Eladó szavatolja, hogy 12.1. A Tervező az általa leszállított gépjármű újszolgáltatott Tervek megfelelőségéért, használatban nem voltazaz a Tervek hibájának mentességért, megfelel a műszaki leírás követelményeinek Xxx. szerinti jog-és az ajánlati dokumentációban, és az ajánlatban meghatározott feltételeknek. Vevő szavatol azért, hogy a leszállított gépjármű alkalmas a rendeltetésszerű használatra. Eladó kijelenti és szavatol azért, hogy a gépjárművön harmadik személynek nem áll fenn olyan joga, ami a Vevő tulajdonszerzését korlátozhatja, akadályozhatja. Eladóa leszállított gépjárműre az első forgalomba helyezéstől számítva legalább 100 000 km-ig vagy 5 évig általános, korlátozás nélküli, teljes körű garanciát vállalkellékszavatossággal tartozik. A Eladójótállási jegyet állít ki Tervek hibája miatt a gépjárműre, amelynek tartalmaznia kell a jótállási időtartam kezdetét és végét, továbbá a jótállás feltételeit. Eladós kiállított jótállási jegyet az átadás-átvételi jegyzőkönyv aláírásának napján adja át a Vevőnek. A jótállási idő meghosszabbodik azzal az idővel, amely alatt a gépjármű a jótállási körbe tartozó hiba miatt, rendeltetésszerű használatra alkalmatlan volt. Amennyiben a Eladónem teljesíti jótállási kötelezettségét, úgy a Vevő eljárhat a Eladókockázatára és költségére. Szerződő felek megállapítják, hogy a leszállított gépjárműre a 249/2004. (VII.2.7) Kormányrendeletben és a 151/2003. (IX.22.) Kormányrendeletben foglalt jótállási kötelezettségek is irányadóak. Eladóa fent megjelölt jogszabályokban előírt jótállási kötelezettségekkel tisztában van, azokat magára nézve kötelezőnek ismeri el. Vevő a jelen szerződésben kikötött jótállástól függetlenül –választása szerint- Megrendelő mindaddig jogosult a hibás teljesítésből eredő szavatossági jogait is érvényesíthetia Tervezővel szemben érvényesíteni, amíg a terv alapján kivitelezett szolgáltatás (építmény) tervhibával összefüggő hibás teljesítése miatt jogok gyakorolhatók.
12.2. Késedelmi kötbérTervező a Tervek átadásától, azaz: Eladó vevő részére késedelmi kötbér megfizetésére kötelesa Szerződés hiba és hiánymentes teljesítésétől számított 24 (huszonnégy) hónap időtartamra jótállást vállal. Tervező a jótállási időszakban jótállást vállal a szerződésben foglalt feladatok szerződésszerű teljesítéséért, amennyiben továbbá az alkalmazott megoldások, eljárások alkalmasságáért és minőségéért, így különösen, de nem kizárólagosan azért, hogy:
i. az általa átadott tervek és dokumentumok minősége a teljesítés határidőn belül nem történik meg maradéktalanulszerződés, az alkalmazandó jogszabályok és szabványok előírásainak megfelel, és a szerződéses cél elérését maradéktalanul biztosítja,
ii. az engedély kiadása érdekében a Tervező által készített vagy beszerzett valamennyi terv és dokumentum alkalmas arra, hogy azok alapján az illetékes hatóság az engedélyt kiadja,
iii. az általa készített vagy beszerzett valamennyi terv és dokumentum alkalmas arra, hogy azok alapján a Megrendelő a kivitelezési közbeszerzési eljárást megindítsa, valamint
iv. a terveknek nincsen a Tervező cselekedetéből vagy mulasztásából származó olyan hibája, amely a rendeltetésszerű használatot akadályozza.
12.3. A késedelmi kötbért pénzben kell teljesítenijótállás alapján Tervezőt terhelő kötelezettségek teljesítését a Megrendelőn túlmenően - a Megrendelő írásbeli felhatalmazása alapján - harmadik személy is jogosult közvetlenül a Tervezőtől követelni, amely esetben Tervező a jótállás keretében végzendő szolgáltatásait e harmadik személy részére köteles nyújtani.
12.4. A késedelmi kötbér mértéke a késedelem minden naptári napja után naponként a nettó eladói díj 0,5 %-a. A késedelmi kötbér maximuma teljes nettó eladói díj 15 %-a. Hibás teljesítési kötbér: Eladó a vevő részére hibás teljesítés esetén a kijavításig eltelt időszak minden napja után a késedelmi kötbérnek megfelelő összegű kötbér megfizetésére köteles. A hibás teljesítési kötbért pénzben kell teljesíteni. Meghiúsulási kötbér: Eladó vevő részére meghiúsulási kötbér megfizetésére kötelesjótállási kötelezettség keretében Tervező, a szerződés nem teljesítése, illetve a teljesítés meghiúsulása esetén. A meghiúsulási kötbért pénzben kell teljesíteni. A meghiúsulási kötbér mértéke a nettó eladói díj 15 %-a. A késedelmes teljesítés esetén a kötbér megfizetése a szerződésszerű teljesítés és garanciális kötelezettsége alól nem mentesít. A vevő kötbérigényét írásbanMegrendelő vagy az általa felhatalmazott harmadik személy első, a jogalap jótállási időszak alatt bejelentett, írásbeli felszólítására köteles a Tervek hibájának kijavítását megkezdeni, és az összeg megjelölése mellett azt a felszólításban megjelölt - műszakilag ésszerű - határidőre elvégezni. Tervező a jótállás keretében köteles az eladóval közölnielvégezni mindazokat a módosításokat is, amelyeket bármely hatóság ír elő.
12.5. A kötbért Tervező hibás vagy hiányos teljesítése esetén, mind a vevő akkor is követelhetiközvetlen, ha kára mind a következményes, felróhatóan okozott károkért teljes felelősséggel tartozik, mely felelősség fennállását a jótállási időszak lejárta nem merült felérinti.
12.6. A vevő érvényesítheti Amennyiben Tervező a kötbért meghaladó kárát és jótállás keretében teljesítendő kötelezettségeinek nem tesz határidőben eleget, úgy a szerződésszegésből eredő egyéb jogait is. A szerződésszegéssel okozott kárának megtérítését az erre vonatkozó szabályok szerint akkor is követelheti a vevő, ha a kötbérigényét nem érvényesítette. Eladó mentesül a szerződésszegés következményei alól, ha bizonyítja, hogy kötelezettségeit vis maior miatt nem tudta teljesíteni. A vevőt az akadály beálltáról és megszüntetéséről haladéktalanul, utólag is igazolható módon értesíteni kell. Vevő az eladó felróható szerződésszegése esetén Megrendelő jogosult a kötbér összegét meghaladó kárának Tervező kockázatára és költségére az adott feladatot mással elvégeztetni.
12.7. Megrendelő a megtérítésére is. Vevő hibás teljesítésből eredő jogainak gyakorlását a kötbér illetve a kártérítés igény érvényesítésének jogosultsága esetén a kötbér illetve a kártérítés mértékének megfelelő összegű számlát bocsát ki az eladó felé. Vevő Tervező hozzájárulása nélkül, minden korlátozás nélkül jogosult a jelen szerződésben rögzített bármely kötbér illetve a kártérítés mértékének megfelelő összeggel csökkentett díjat fizetni eladó felé (beszámítás)harmadik személynek átengedni.
Appears in 1 contract
Samples: Tervszerződés
Jótállás és szavatosság. 11.1 Eladó kijelenti, hogy az Eszközök és Szerződés alapján Megrendelő részére átadandó Dokumentáció pontosak, magas szakmai színvonalúak, teljesek és megfelelnek a Szerződésben és mellékleteiben foglalt követelményeknek. Eladó kijelenti és szavatolja, hogy az általa leszállított gépjármű újszerződéses kötelezettségeit a Szerződés céljának ismeretében, használatban nem volta vonatkozó jogszabályoknak, megfelel a szabványoknak és műszaki leírás követelményeinek és az ajánlati dokumentációban, és az ajánlatban meghatározott feltételeknekelőírásoknak megfelelően teljesíti. Vevő Eladó szavatol azért, hogy a leszállított gépjármű alkalmas Eszközök mentesek a rendeltetésszerű használatra. tervezési, gyártási vagy anyaghibától.
11.2 Eladó kijelenti és szavatol azértszavatolja, hogy a gépjárművön Szerződés általa történő teljesítése, illetve az Eszközök Megrendelő általi használata nem sérti harmadik fél jogait. Eladó kifejezetten kijelenti és szavatolja, hogy harmadik személynek nincs olyan joga vagy követelése a Szerződés tárgyával összefüggésben, amely bármely módon gátolná, akadályozná vagy késleltetné szerződéses kötelezettségeinek teljesítését. Eladó közvetlen helytállásra köteles minden olyan költség, veszteség, kiadás, igény, illetve teher vonatkozásában, amelyeket a Szerződés teljesítésével összefüggésben Eladó által okozott károk, illetve nem áll fenn olyan joga, ami vagyoni sérelmek miatt harmadik személyek kívánnak Megrendelővel szemben érvényesíteni.
11.3 Eladó a Vevő tulajdonszerzését korlátozhatja, akadályozhatjaaz 1.2.b pontban hivatkozott Eszközökre a Ptk. Eladóa leszállított gépjárműre az első forgalomba helyezéstől számítva legalább 100 000 km-ig vagy 5 évig általános, korlátozás nélküli, teljes körű garanciát 6:171. § szerinti jótállást vállal. Az egyes Eszközök jótállási időszakának (a továbbiakban: Jótállási Időszak) kezdete az adott Eszközök átvételének napja. A Eladójótállási jegyet állít ki Jótállási Időszak a gépjárműreMűszaki Specifikációban megjelölt időtartamig tart.. Megrendelő a Jótállási Időszak alatt a Ptk.-ban meghatározott törvényes kellékszavatossági jogokkal azonos tartalmú jótállási igényeket érvényesíthet.
11.4 Amennyiben a Jótállási Időszak alatt Megrendelő bármilyen hibát észlel, amelynek tartalmaznia kell erről a hiba felfedezésétől számított 30 (harminc) naptári napon belül írásban köteles értesíteni Eladót. Megrendelőnek a Jótállási Időszakot követő 30 (harminc) naptári napig áll jogában bejelenteni a Jótállási Időszakban előállt hibákat. Megrendelő a jótállás keretében a törvényes kellékszavatossági jogokkal azonos tartalmú jótállási időtartam kezdetét igényeket érvényesíthet. A jótállásra a Ptk. 6:159. § (2), (3) és végét(4) bekezdését, továbbá a jótállás feltételeitPtk. Eladós kiállított jótállási jegyet az átadás-átvételi jegyzőkönyv aláírásának napján adja át 6:160. §-át megfelelően alkalmazni kell.
11.5 Eladó meghibásodott Eszközt a Vevőnek. A jótállási idő meghosszabbodik azzal az idővelhiba bejelentésétől számított 15 napon belül köteles kijavítani, amely alatt vagy ha ez nem lehetséges, vagy nem gazdaságos, akkor ugyanezen határidőben kicserélni.
11.6 Ha Eladó a gépjármű bejelentéstől számított 10 (tíz) munkanapon belül nem kezdi meg a jótállási körbe tartozó bejelentett hiba miattkijavítását, rendeltetésszerű használatra alkalmatlan volt. Amennyiben vagy a Eladónem teljesíti jótállási kötelezettségéthibás Eszköz kicserélését, úgy Megrendelő jogosult a Vevő eljárhat hibák kijavítása, vagy a Eladókockázatára hibás Eszköz kicserélése érdekében a szükséges intézkedéseket – Eladó írásbeli értesítése mellett – Eladó kockázatára és költségére. Szerződő felek megállapítjákköltségére megtenni anélkül, hogy a leszállított gépjárműre a 249/2004. (VII.2.7) Kormányrendeletben és a 151/2003. (IX.22.) Kormányrendeletben foglalt jótállási kötelezettségek is irányadóak. Eladóa fent megjelölt jogszabályokban előírt jótállási kötelezettségekkel tisztában van, azokat magára nézve kötelezőnek ismeri el. Vevő a jelen szerződésben kikötött jótállástól függetlenül –választása szerint- a hibás teljesítésből eredő szavatossági jogait is érvényesítheti. Késedelmi kötbér: Eladó vevő részére késedelmi kötbér megfizetésére köteles, amennyiben a teljesítés határidőn belül nem történik meg maradéktalanul. A késedelmi kötbért pénzben kell teljesíteni. A késedelmi kötbér mértéke a késedelem minden naptári napja után naponként a nettó eladói díj 0,5 %-a. A késedelmi kötbér maximuma teljes nettó eladói díj 15 %-a. Hibás teljesítési kötbér: Eladó a vevő részére hibás teljesítés esetén a kijavításig eltelt időszak minden napja után a késedelmi kötbérnek megfelelő összegű kötbér megfizetésére köteles. A hibás teljesítési kötbért pénzben kell teljesíteni. Meghiúsulási kötbér: Eladó vevő részére meghiúsulási kötbér megfizetésére kötelesezzel bármilyen, a szerződés nem teljesítése, illetve a teljesítés meghiúsulása esetén. A meghiúsulási kötbért pénzben kell teljesíteni. A meghiúsulási kötbér mértéke a nettó eladói díj 15 %-a. A késedelmes teljesítés esetén a kötbér megfizetése a szerződésszerű teljesítés Szerződésből eredő és garanciális kötelezettsége alól nem mentesít. A vevő kötbérigényét írásban, a jogalap és az összeg megjelölése mellett köteles az eladóval közölni. A kötbért a vevő akkor is követelheti, ha kára nem merült fel. A vevő érvényesítheti a kötbért meghaladó kárát és a szerződésszegésből eredő egyéb jogait is. A szerződésszegéssel okozott kárának megtérítését az erre vonatkozó szabályok szerint akkor is követelheti a vevő, ha a kötbérigényét nem érvényesítette. Eladó mentesül a szerződésszegés következményei alól, ha bizonyítja, hogy kötelezettségeit vis maior miatt nem tudta teljesíteni. A vevőt az akadály beálltáról és megszüntetéséről haladéktalanul, utólag is igazolható módon értesíteni kell. Vevő az eladó felróható szerződésszegése esetén jogosult a kötbér összegét meghaladó kárának a megtérítésére is. Vevő a kötbér illetve a kártérítés igény érvényesítésének jogosultsága esetén a kötbér illetve a kártérítés mértékének megfelelő összegű számlát bocsát ki az eladó felé. Vevő jogosult a jelen szerződésben rögzített bármely kötbér illetve a kártérítés mértékének megfelelő összeggel csökkentett díjat fizetni eladó felé (beszámítás)Xxxxxxxx szemben érvényesíthető jogát veszélyeztetné.
Appears in 1 contract
Samples: Adásvételi Szerződés
Jótállás és szavatosság. Eladó szavatolja, hogy az általa leszállított gépjármű új, használatban nem volt, megfelel 6.1 A Vállalkozó a műszaki leírás követelményeinek Szerződésben meghatározott kötelezettségei teljesítéséért jótállást vállal. Jótállási és az ajánlati dokumentációban, és az ajánlatban meghatározott feltételeknek. Vevő szavatol azértkellékszavatossági kötelezettségével összefüggésben a Vállalkozó kijelenti, hogy a leszállított gépjármű alkalmas Szerződésben előírt feladatait a rendeltetésszerű használatraSzerződésben és a Szerződéssel összefüggő jogszabályokban és hatósági előírásokban előírt feltételeknek megfelelően teljesíti.
6.2 A jótállás időtartama a Szerződés eltérő rendelkezésének hiányában a Vállalkozó a Szerződésben meghatározott utolsó kötelezettségének teljesítését igazoló átadás- átvételi jegyzőkönyv, vagy ennek hiányában a Megrendelő által időben utoljára kiállított
6.3 A jótállási időtartam meghosszabbodik azzal az időközzel, amely során Megrendelő az MVM Paksi Atomerőmű Zrt., Főmegrendelő részére a szerződésben meghatározott munkákat szerződésszerűen átadja, valamint Főmegrendelő azokat átveszi.
6.4 Megrendelő a Főmegrendelő részére történő teljesítéséről (átadás- átvételről), valamint Főmegrendelő fenntartás nélküli átvételéről Vállalkozót haladéktalanul írásban értesíti, amely értesítésben meghatározott időpontig számolva (Vállalkozó teljesítése és a Megrendelő értesítésében megjelölt időpont közötti időtartam) Vállalkozót terhelő, jelen pontban meghatározott jótállási időtartam meghosszabbodik. Eladó kijelenti Mindaddig, míg Főmegrendelő Megrendelőtől a munkát fenntartás nélkül át nem vette, a 6.2. pontban rögzített jótállási időtartam ezen időtartammal meghosszabbodik.
6.5 Ha a Vállalkozó Szerződésben meghatározott kötelezettségei teljesítésére vonatkozóan jogszabály a Szerződésben meghatározott jótállási időtartamnál hosszabb jótállási időtartamot vagy a jótállási időtartam lejártát követő időszakra további kötelező szavatossági időtartamot ír elő, akkor a hosszabb kötelező jótállási vagy szavatossági időtartam alkalmazandó és szavatol azérta Megrendelő a Szerződés szerinti jogai mellett a jogszabály előírásai szerint jogosult jótállási vagy szavatossági jogait gyakorolni.
6.6 Hibás teljesítés esetén Megrendelő a jogszabályok és a Szerződés által biztosított valamennyi jogosultságot választása szerint gyakorolhatja és a vonatkozó határidőket ésszerűen meghatározhatja.
6.7 A jótállási vagy szavatossági időtartam során, ha a hiba elhárítására a Paksi Atomerőmű Üzemi Területén kerül sor, a Vállalkozó, jótállási vagy szavatossági vállalásait nem korlátozva, a hiba elhárítását a Megrendelő által meghatározott feltételek között kezdheti meg, és a hiba elhárításában a Megrendelő által meghatározott feltételek szerint működik közre.
6.8 A Megrendelő vagy a Megrendelő által kijelölt harmadik fél a Vállalkozó által átadott szerelési, kezelési vagy karbantartási utasítás alapján jogosult karbantartási, megelőző javítási tevékenységeket végezni, amelyek nem korlátozzák vagy zárják ki a Vállalkozó jótállásból, kellékszavatosságból eredő kötelezettségeit. Hiba esetén a hiba felfedezését követően a Megrendelő vagy a Megrendelő által kijelölt harmadik fél a Vállalkozó által átadott szerelési, kezelési vagy karbantartási utasítás alapján, a Vállalkozó jótállásból, kellékszavatosságból eredő kötelezettségeinek korlátozása vagy kizárása nélkül megkezdheti a hiba elhárítását, és elháríthatja a hibát azzal, hogy a gépjárművön Megrendelő az ésszerűen lehetséges legrövidebb időn belül (akár a hiba elhárítását követően) köteles a Vállalkozót a hibáról értesíteni, és kizárólag ésszerű mértékű és igazolt hibaelhárítási költséget háríthat tovább a Vállalkozóra. Ha a hibát a Megrendelő vagy a Megrendelő által kijelölt harmadik személynek fél a Vállalkozó által átadott szerelési, kezelési és karbantartási utasítás alapján nem áll fenn olyan jogatudja elhárítani, ami a Vevő tulajdonszerzését korlátozhatjaVállalkozó a hiba elhárítására jogosult, akadályozhatja. Eladóa leszállított gépjárműre az első forgalomba helyezéstől számítva legalább 100 000 km-ig vagy 5 évig általános, korlátozás nélküli, teljes körű garanciát vállal. A Eladójótállási jegyet állít ki a gépjárműre, amelynek tartalmaznia kell és megfelelő szakértelemmel rendelkező képviselője a jótállási időtartam kezdetét időszak alatt a Megrendelő erre vonatkozó értesítését követő munkanapon, főjavítás alatti munkavégzést befolyásoló hibaelhárítás esetében 8 órán belül köteles a hiba javítási helyen megjelenni, a hiba elhárítását a Megrendelő által meghatározott feltételek között haladéktalanul megkezdeni és végét, továbbá a jótállás feltételeit. Eladós kiállított hibát az ésszerűen legrövidebb határidő alatt elhárítani.
6.9 A Megrendelő a szellemi alkotásokkal (így különösen tervekkel) összefüggő jótállási jegyet az átadás-átvételi jegyzőkönyv aláírásának napján adja át és szavatossági kötelezettségek és Megrendelő a Vevőnek. jótállásból vagy szavatosságból eredő jogait a Szerződés szellemi alkotásokra és a tervezésre vonatkozó rendelkezései szerint gyakorolhatja.
6.10 A jótállási idő meghosszabbodik azzal időtartam végén a Felek a Megrendelő erre irányuló igénye alapján bejárást tartanak, melynek során jegyzőkönyvben rögzítik az idővel, amely alatt a gépjármű a jótállási körbe tartozó hiba miatt, rendeltetésszerű használatra alkalmatlan volt. Amennyiben a Eladónem teljesíti jótállási kötelezettségét, úgy a Vevő eljárhat a Eladókockázatára esetleges hibákat és költségére. Szerződő felek megállapítják, hogy a leszállított gépjárműre a 249/2004. (VII.2.7) Kormányrendeletben és a 151/2003. (IX.22azok jótálláson alapuló kijavításának határidőit.) Kormányrendeletben foglalt jótállási kötelezettségek is irányadóak. Eladóa fent megjelölt jogszabályokban előírt jótállási kötelezettségekkel tisztában van, azokat magára nézve kötelezőnek ismeri el. Vevő a jelen szerződésben kikötött jótállástól függetlenül –választása szerint- a hibás teljesítésből eredő szavatossági jogait is érvényesítheti. Késedelmi kötbér: Eladó vevő részére késedelmi kötbér megfizetésére köteles, amennyiben a teljesítés határidőn belül nem történik meg maradéktalanul. A késedelmi kötbért pénzben kell teljesíteni. A késedelmi kötbér mértéke a késedelem minden naptári napja után naponként a nettó eladói díj 0,5 %-a. A késedelmi kötbér maximuma teljes nettó eladói díj 15 %-a. Hibás teljesítési kötbér: Eladó a vevő részére hibás teljesítés esetén a kijavításig eltelt időszak minden napja után a késedelmi kötbérnek megfelelő összegű kötbér megfizetésére köteles. A hibás teljesítési kötbért pénzben kell teljesíteni. Meghiúsulási kötbér: Eladó vevő részére meghiúsulási kötbér megfizetésére köteles, a szerződés nem teljesítése, illetve a teljesítés meghiúsulása esetén. A meghiúsulási kötbért pénzben kell teljesíteni. A meghiúsulási kötbér mértéke a nettó eladói díj 15 %-a. A késedelmes teljesítés esetén a kötbér megfizetése a szerződésszerű teljesítés és garanciális kötelezettsége alól nem mentesít. A vevő kötbérigényét írásban, a jogalap és az összeg megjelölése mellett köteles az eladóval közölni. A kötbért a vevő akkor is követelheti, ha kára nem merült fel. A vevő érvényesítheti a kötbért meghaladó kárát és a szerződésszegésből eredő egyéb jogait is. A szerződésszegéssel okozott kárának megtérítését az erre vonatkozó szabályok szerint akkor is követelheti a vevő, ha a kötbérigényét nem érvényesítette. Eladó mentesül a szerződésszegés következményei alól, ha bizonyítja, hogy kötelezettségeit vis maior miatt nem tudta teljesíteni. A vevőt az akadály beálltáról és megszüntetéséről haladéktalanul, utólag is igazolható módon értesíteni kell. Vevő az eladó felróható szerződésszegése esetén jogosult a kötbér összegét meghaladó kárának a megtérítésére is. Vevő a kötbér illetve a kártérítés igény érvényesítésének jogosultsága esetén a kötbér illetve a kártérítés mértékének megfelelő összegű számlát bocsát ki az eladó felé. Vevő jogosult a jelen szerződésben rögzített bármely kötbér illetve a kártérítés mértékének megfelelő összeggel csökkentett díjat fizetni eladó felé (beszámítás).
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
Jótállás és szavatosság. Eladó szavatolja, hogy az általa leszállított gépjármű új, használatban nem volt, megfelel a műszaki leírás követelményeinek és az ajánlati dokumentációban, és az ajánlatban meghatározott feltételeknek1. Vevő szavatol azért, hogy a leszállított gépjármű alkalmas a rendeltetésszerű használatra. Eladó kijelenti és szavatol azért, hogy a gépjárművön harmadik személynek nem áll fenn olyan joga, ami a Vevő tulajdonszerzését korlátozhatja, akadályozhatja. Eladóa leszállított gépjárműre az első forgalomba helyezéstől számítva legalább 100 000 km-ig vagy 5 évig általános, korlátozás nélküli, teljes körű garanciát vállal. A Eladójótállási jegyet állít ki a gépjárműre, amelynek tartalmaznia kell a jótállási időtartam kezdetét és végét, továbbá Vállalkozó a jótállás feltételeit. Eladós kiállított jótállási jegyet az átadás-átvételi jegyzőkönyv aláírásának napján adja át a Vevőnek. A jótállási idő meghosszabbodik azzal az idővel, amely időtartama alatt a gépjármű a jótállási körbe tartozó hiba miatt, rendeltetésszerű használatra alkalmatlan volt. Amennyiben a Eladónem teljesíti jótállási kötelezettségét, úgy a Vevő eljárhat a Eladókockázatára és költségére. Szerződő felek megállapítják, hogy a leszállított gépjárműre a 249/2004. (VII.2.7) Kormányrendeletben és a 151/2003. (IX.22.) Kormányrendeletben foglalt jótállási kötelezettségek is irányadóak. Eladóa fent megjelölt jogszabályokban előírt jótállási kötelezettségekkel tisztában van, azokat magára nézve kötelezőnek ismeri el. Vevő a jelen szerződésben kikötött jótállástól függetlenül –választása szerint- foglalt feltéte- lek szerint köteles helytállni a hibás teljesítésből eredő szavatossági jogait is érvényesíthetiteljesítésért. Késedelmi kötbér: Eladó vevő részére késedelmi kötbér megfizetésére köteles, amennyiben Mentesül a teljesítés határidőn belül nem történik meg maradéktalanul. A késedelmi kötbért pénzben kell teljesíteni. A késedelmi kötbér mértéke a késedelem minden naptári napja után naponként a nettó eladói díj 0,5 %-a. A késedelmi kötbér maximuma teljes nettó eladói díj 15 %-a. Hibás teljesítési kötbér: Eladó a vevő részére hibás teljesítés esetén a kijavításig eltelt időszak minden napja után a késedelmi kötbérnek megfelelő összegű kötbér megfizetésére köteles. A hibás teljesítési kötbért pénzben kell teljesíteni. Meghiúsulási kötbér: Eladó vevő részére meghiúsulási kötbér megfizetésére köteles, a szerződés nem teljesítése, illetve a teljesítés meghiúsulása esetén. A meghiúsulási kötbért pénzben kell teljesíteni. A meghiúsulási kötbér mértéke a nettó eladói díj 15 %-a. A késedelmes teljesítés esetén a kötbér megfizetése a szerződésszerű teljesítés és garanciális kötelezettsége alól nem mentesít. A vevő kötbérigényét írásban, a jogalap és az összeg megjelölése mellett köteles az eladóval közölni. A kötbért a vevő akkor is követelheti, ha kára nem merült fel. A vevő érvényesítheti a kötbért meghaladó kárát és a szerződésszegésből eredő egyéb jogait is. A szerződésszegéssel okozott kárának megtérítését az erre vonatkozó szabályok szerint akkor is követelheti a vevő, ha a kötbérigényét nem érvényesítette. Eladó mentesül a szerződésszegés következményei jótállási kö- telezettség alól, ha bizonyítja, hogy kötelezettségeit vis maior miatt nem tudta teljesítenia hiba oka a teljesítése után keletke- zett. A vevőt jótállásból eredő jogokat a Termék tulajdonjogának átruházása esetén az akadály beálltáról új tulajdonos érvényesítheti a jó- tállást vállaló Vállalkozóval szemben.
2. A jótállási igény a jótállási határidő- ben érvényesíthető. A jótállás idő a Termék Megrendelő általi átvételé- nek időpontjában kezdődik.
3. Vállalkozó a hibátlan teljesítéséért a Termékek esetén 1 (egy) éves, a szol- gáltatások esetén 6 (hat) hónapos jótállást vállal – kivéve ha vonatkozó jogszabályok másként rendelkeznek - , egyműszakos üzemeltetés mellett, kivéve, ha eseti megállapodás, vagy szerződés ettől eltérőn rendelkezik. Minden a Vállalkozó által szállított, de idegen Termékért csak abban az esetben és megszüntetéséről haladéktalanulannyi jótállást vállal, utólag is igazolható módon értesíteni kellamennyit a gyártó a Termék esetén nyújt. Vevő Vállalkozó jótállása csak a ren- deltetésszerű használat közben meg- hibásodott Termékre vonatkozik. Megszűnik a jótállási kötelezettsége, ha a Terméket a Megrendelő meg- bontja, vagy szakszerűtlenül hasz- nálja.
4. Vállalkozó szavatossági kötelezettsé- ge 1 év.
5. Vállalkozó elsődlegesen kijavítja, vagy - amennyiben a javítás nem le- hetséges - telephelyén kicseréli azt a Terméket, amely bizonyíthatóan a kárveszély átszállása előtt fennál- ló okból - különösen a konstrukció, alapanyag vagy kivitelezés hibája miatt - hibásnak minősül. Továbbá amennyiben a kijavítás vagy kicseré- lés nem lehetséges, vagy Vállalkozó nem vállalja, abban az eladó felróható szerződésszegése esetén esetben a ki- fogásolt Terméket a vételáron vissza- vásárolja vagy a hibás részek költség- mentes visszajuttatása ellenében az eredeti megrendelésnek megfelelő új darabokkal térítésmentesen pótol- ja. A Termék visszaszállítása kizáró- lag Vállalkozó előzetes beleegyezése mellett történhet, ellenkező esetben a visszaszállítást nem kell elfogad- nia, nem köteles annak költségét vál- lalnia, továbbá nem kötelezhető pót- lás küldésére, illetve/és a Terméket a feladó költségére és kockázatára tárolja. Vállalkozó jótállási kötelezettségé- nek teljesítésére kizárólag a telephe- lyén köteles, kivéve a helyszíni szer- viz-, szerelési munkák esetén, mely esetekben a teljesítési hely a jótállá- si kötelezettség helyszíne. Vállalkozó telephelyén kívül történő jótállási kötelezettség teljesítése csak Meg- rendelő és Vállalkozó külön erre vo- natkozó írásbeli megállapodása alap- ján lehetséges, azonban Megrendelő köteles az ezzel kapcsolatosan fel- merülő vállalkozói többletköltséget megtéríteni.
6. A jótállás és a szavatosság nem terjed ki a szakszerűtlen működtetés, illet- ve hanyag kezelés (különösen a mér- téken felüli igénybevétel, a nem meg- felelő üzemi környezet, mechanikai sérülések, idegen beavatkozás stb.), vagyis a Megrendelőt terhelő okok miatt keletkezett elváltozásokra, hi- bákra. Vállalkozó mentesül a jótállási és szavatossági kötelezettsége alól, ha a Megrendelő a szükséges időt és lehetőséget nem biztosítja részére a javításhoz és/vagy alkatrészcseréhez az erre vonatkozó kiértesítés ellené- re, továbbá, ha a Megrendelő vagy harmadik személy Vállalkozó előze- tes beleegyezése nélkül hajt végre változtatásokat vagy karbantartási munkákat a Terméken.
7. Megrendelő csak abban az esetben jogosult – a kötbér összegét meghaladó kárának Vállalkozó egyidejű elő- zetes írásbeli értesítése mellett - a megtérítésére ishibát maga vagy harmadik személy által elhárítani, és Vállalkozótól mél- tányos költségtérítést igényelni, ha az eset sürgőssége az üzembizton- ságot fenyegeti, vagy ha a hiba elhá- rításában Vállalkozó indokolatlanul késlekedik.
8. Vevő A javítás, illetőleg a kötbér illetve pótszállítás köz- vetlen költségeit - feltéve, hogy a kártérítés igény érvényesítésének jogosultsága esetén rek- lamáció helytállónak bizonyult -, va- lamint a kötbér illetve pótalkatrészt és a kártérítés mértékének megfelelő összegű számlát bocsát ki az eladó felé. Vevő jogosult a jelen szerződésben rögzített bármely kötbér illetve a kártérítés mértékének megfelelő összeggel csökkentett díjat fizetni eladó felé (beszámítás)velejáró feladási költségeket Magyarország területén Vállalkozó vállalja.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Jótállás és szavatosság. Eladó szavatolja, hogy az általa leszállított gépjármű új, használatban nem volt, megfelel a műszaki leírás követelményeinek és az ajánlati dokumentációban, és az ajánlatban meghatározott feltételeknek1. Vevő Letevő szavatol azért, hogy a leszállított gépjármű alkalmas Termék megfelel a rendeltetésszerű használatrareá vonatkozó jogszabályi és egyéb előírásokban, szabványoknak, munkavédelmi-, tűzvédelmi-, egészségügyi- és környezetvédelmi előírásokban foglaltaknak. Eladó kijelenti A Letevő szavatolja az általa szállított Termékek jelen Szerződésben, annak mellékleteiben és szavatol azérta vonatkozó jogszabályok, szabványok, stb. szerint előírt minőségét. A Letevő szavatolja, hogy a gépjárművön Termékek per-, teher és igénymentesek, és harmadik személynek nem áll fenn nincs olyan joga, ami amely a Vevő Letéteményes tulajdonszerzését akadályozhatja vagy korlátozhatja, akadályozhatja. Eladóa leszállított gépjárműre az első forgalomba helyezéstől számítva legalább 100 000 km-ig vagy 5 évig általános, korlátozás nélküli, teljes körű garanciát vállal. A Eladójótállási jegyet állít ki Letevő szavatolja, hogy a gépjárműrejelen Szerződés teljes időbeli hatálya alatt a Szerződés megkötését megelőző közbeszerzési eljárásban megajánlott és a Letéteményes által megvizsgált termék(ek)kel azonos minőségű, amelynek tartalmaznia kell összetételű Terméket szállít.
2. Letevőt a szerződésszerűen leszállított Termékekre a – szállítólevél kiállításával – igazolt letevői teljesítéstől számított 12 hónap teljes körű, a Ptk. 6:171-6:173. § szerinti jótállási kötelezettség terheli. Amennyiben a Termékre a gyártó cég, bármely alvállalkozója, beszállítója agy közreműködője a jelen pont szerinti jótállásnál hosszabb jótállást vállal, akkor ezen Termékek tekintetében ezen jótállási idő az irányadó. Letevő jelen pont szerinti jótállási kötelezettsége fennáll az alvállalkozókkal, beszállítókkal, és a Szerződés teljesítésében egyébként közreműködőkkel elvégeztetett munkákra és az általuk beépített anyagokra is. Felek rögzítik, hogy Letéteményes – kizárólagos választása szerint, az alábbi pontok szerinti eltérésekkel – ugyanazokat a jogokat érvényesítheti a jótállás alapján, mint amelyeket a Ptk. a kellékszavatosság kapcsán biztosít Xxxxxxxxxxxx számára.
3. Felek rögzítik, hogy amennyiben a jótállási időtartam kezdetét és végét, továbbá a jótállás feltételeit. Eladós kiállított jótállási jegyet az átadás-átvételi jegyzőkönyv aláírásának napján adja át a Vevőnek. A jótállási idő meghosszabbodik azzal az idővel, amely időszak alatt a gépjármű hibás Termékek aránya a leszállított Termékek 10%-át eléri (sorozathiba), Letevő köteles valamennyi, általa már leszállított azonos gyártási adagba tartozó Terméket saját költségén kicserélni.
4. Letevő kötelezettséget vállal arra, hogy a jótállási időszak folyamán felmerülő minden, a teljesítésére visszavezethető, a jótállási körbe tartozó hiba miatthiba, rendeltetésszerű használatra alkalmatlan volthiányosság kiküszöbölését saját költségére és kockázatára teljesíti. A jótállási igény érvényesítésével kapcsolatban felmerülő valamennyi költség a Letevőt terheli.
5. Amennyiben a Eladónem teljesíti Xxxxxx a jótállási kötelezettségétidőszak alatt meghibásodik, Letéteményes kapcsolattartója erről értesíteni köteles a Letevő kapcsolattartóját. Letevő köteles a hiba kiküszöbölését célzó intézkedéseit (azaz a cserét) a hiba bejelentésétől számítva haladéktalanul, de legkésőbb 3 (három) munkanapon belül megkezdeni (akár helyszínen, akár a Letevő telephelyén), és azt a Felek által írásban rögzített, de legfeljebb 10 (tíz) napos határidőn belül befejezni.
6. Felek rögzítik, hogy a jótállási idő a cserélt Xxxxxx vonatkozásában újrakezdődik.
7. Amennyiben a Letevő a jelen pontban előírtak szerinti határidőn belül nem hárítja el a hibát, Letéteményes jogosult a cserét saját maga elvégezni, vagy más, harmadik személlyel elvégeztetni Letevő költségére és kockázatára.
8. Felek megállapodnak, hogy amennyiben a Termékek fékteljesítményével és/vagy kopási paramétereivel kapcsolatban a Letéteményes kifogást támaszt, úgy a Vevő eljárhat szükséges vizsgálatok költsége a Eladókockázatára és költségéreLetevőt terheli.
9. Szerződő felek megállapítják, hogy a leszállított gépjárműre a 249/2004. (VII.2.7) Kormányrendeletben és a 151/2003. (IX.22.) Kormányrendeletben foglalt jótállási kötelezettségek is irányadóak. Eladóa fent megjelölt jogszabályokban előírt jótállási kötelezettségekkel tisztában van, azokat magára nézve kötelezőnek ismeri el. Vevő a jelen szerződésben kikötött jótállástól függetlenül –választása szerint- a hibás teljesítésből eredő Letéteményes szavatossági jogait is érvényesítheti. Késedelmi kötbér: Eladó vevő részére késedelmi kötbér megfizetésére köteles, amennyiben nem érinti a teljesítés határidőn belül nem történik meg maradéktalanul. A késedelmi kötbért pénzben kell teljesíteni. A késedelmi kötbér mértéke a késedelem minden naptári napja után naponként a nettó eladói díj 0,5 %-a. A késedelmi kötbér maximuma teljes nettó eladói díj 15 %-a. Hibás teljesítési kötbér: Eladó a vevő részére hibás teljesítés esetén a kijavításig eltelt időszak minden napja után a késedelmi kötbérnek megfelelő összegű kötbér megfizetésére köteles. A hibás teljesítési kötbért pénzben kell teljesíteni. Meghiúsulási kötbér: Eladó vevő részére meghiúsulási kötbér megfizetésére köteles, a szerződés nem teljesítése, illetve a teljesítés meghiúsulása esetén. A meghiúsulási kötbért pénzben kell teljesíteni. A meghiúsulási kötbér mértéke a nettó eladói díj 15 %-a. A késedelmes teljesítés esetén a kötbér megfizetése a szerződésszerű teljesítés és garanciális kötelezettsége alól nem mentesít. A vevő kötbérigényét írásban, a jogalap és az összeg megjelölése mellett köteles az eladóval közölni. A kötbért a vevő akkor is követelheti, ha kára nem merült fel. A vevő érvényesítheti a kötbért meghaladó kárát és a szerződésszegésből eredő egyéb jogait is. A szerződésszegéssel okozott kárának megtérítését az erre vonatkozó szabályok szerint akkor is követelheti a vevő, ha a kötbérigényét nem érvényesítette. Eladó mentesül a szerződésszegés következményei alól, ha bizonyítja, hogy kötelezettségeit vis maior miatt nem tudta teljesíteni. A vevőt az akadály beálltáról és megszüntetéséről haladéktalanul, utólag is igazolható módon értesíteni kell. Vevő az eladó felróható szerződésszegése esetén jogosult a kötbér összegét meghaladó kárának a megtérítésére is. Vevő a kötbér illetve a kártérítés igény érvényesítésének jogosultsága esetén a kötbér illetve a kártérítés mértékének megfelelő összegű számlát bocsát ki az eladó felé. Vevő jogosult a jelen szerződésben rögzített bármely kötbér illetve a kártérítés mértékének megfelelő összeggel csökkentett díjat fizetni eladó felé (beszámítás)kötbérigény érvényesítése.
Appears in 1 contract
Samples: Letéti Raktárszerződés
Jótállás és szavatosság. Eladó szavatoljaVállalkozó jótáll a szerződésben foglalt kötelezettségeinek szerződésszerű teljesítéséért, továbbá az alkalmazott megoldások, eljárások alkalmasságáért és minőségéért függetlenül attól, hogy azokat saját maga vagy alvállalkozója, esetleg egyéb jogszerűen bevont harmadik személy alkalmazza. Vállalkozó az általa leszállított gépjármű újegyes megrendelések tekintetében a sikeres műszaki átadás-átvétel befejezésének időpontjától, használatban ennek hiányában a teljesítésigazolás kiállításának napjától számított 12 hónap teljes körű jótállást vállal. Amennyiben valamely épületszerkezet jogszabályban meghatározott kötelező jótállási ideje, illetve a munkák során felhasznált termékre a gyártó által vállalt jótállási idő ennél hosszabb, úgy Vállalkozó ezen épületszerkezet, illetve felhasznált termék tekintetében a jogszabálynak, illetve a gyártó által vállalt jótállási időnek megfelelő tartamú jótállást vállal. Vállalkozó a hatályos jogszabályokban előírt szavatossági felelősséggel tartozik. A Vállalkozó jótállási kötelezettsége nem voltáll be, megfelel ha a műszaki leírás követelményeinek és hiba rendeltetésellenes vagy szakszerűtlen használat, illetve tárolás, szándékos rongálás, vagy erőszakos behatás, elemi kár miatt következett be. Megrendelő köteles a jótállási, illetve szavatossági idő alatt fellépő hiányosságot, hibát haladéktalanul Vállalkozó tudomására hozni. A jótállási, illetve szavatossági hibabejelentés alapján a Vállalkozó köteles az ajánlati dokumentációbanüzemelést gátló hiba esetén a bejelentést követő 24 órán belül a hiba helyszíni felülvizsgálatát megtartani, állásfoglalását írásban közölni, és a javítást a Megrendelővel egyeztetve, a helyszíni felülvizsgálattól számított 48 órán belül megkezdeni, és műszakilag indokolható időn belül befejezni, az ajánlatban meghatározott feltételekneküzemelést nem gátló hiba esetén 3 napon belül a hiba helyszíni felülvizsgálatát megtartani, állásfoglalását 5 napon belül közölni, és a javítást a Megrendelővel egyeztetve, a helyszíni felülvizsgálattól számított 10 napon belül megkezdeni, és műszakilag indokolható időn belül befejezni, az elvégzett javításról kiadott üzemeltetői igazolást a Megrendelőnek átadni. Vevő szavatol azértA kicserélt vagy felújított tételek vonatkozásában a jótállási kötelezettség időtartama Megrendelő megelégedésére elvégzett csere vagy felújítás napján elölről kezdődik. Amennyiben Vállalkozó a bejelentett hiba javítását a jelen szerződésben, vagy a megrendelésben foglalt határidőn belül nem kezdi meg, vagy a munkálatokat műszakilag indokolható időn belül nem fejezi be, Megrendelő a munkát más vállalkozóval elvégeztetheti. Ezen esetben Megrendelő jogosult felmerült költségeit Vállalkozó felé érvényesíteni. Amennyiben Vállalkozó a Megrendelő által közölt, szavatosság körébe eső hibát, hiányosságot nem ismeri el, Megrendelő független szakértőt kér fel ennek tisztázására. Amennyiben a szakvélemény alapján bebizonyosodik, hogy a leszállított gépjármű alkalmas hiba, hiányosság szavatosság körébe esik, akkor a rendeltetésszerű használatra. Eladó kijelenti és szavatol azért, hogy a gépjárművön harmadik személynek nem áll fenn olyan joga, ami a Vevő tulajdonszerzését korlátozhatja, akadályozhatja. Eladóa leszállított gépjárműre az első forgalomba helyezéstől számítva legalább 100 000 km-ig vagy 5 évig általános, korlátozás nélküli, teljes körű garanciát vállal. A Eladójótállási jegyet állít ki a gépjárműre, amelynek tartalmaznia kell a jótállási időtartam kezdetét és végét, továbbá a jótállás feltételeit. Eladós kiállított jótállási jegyet az átadás-átvételi jegyzőkönyv aláírásának napján adja át a Vevőnek. A jótállási idő meghosszabbodik azzal az idővel, amely alatt a gépjármű a jótállási körbe tartozó hiba miatt, rendeltetésszerű használatra alkalmatlan volt. Amennyiben a Eladónem teljesíti jótállási kötelezettségét, úgy a Vevő eljárhat a Eladókockázatára és költségére. Szerződő felek megállapítják, hogy a leszállított gépjárműre a 249/2004. (VII.2.7) Kormányrendeletben és a 151/2003. (IX.22független szakértő díja Vállalkozót terheli.) Kormányrendeletben foglalt jótállási kötelezettségek is irányadóak. Eladóa fent megjelölt jogszabályokban előírt jótállási kötelezettségekkel tisztában van, azokat magára nézve kötelezőnek ismeri el. Vevő a jelen szerződésben kikötött jótállástól függetlenül –választása szerint- a hibás teljesítésből eredő szavatossági jogait is érvényesítheti. Késedelmi kötbér: Eladó vevő részére késedelmi kötbér megfizetésére köteles, amennyiben a teljesítés határidőn belül nem történik meg maradéktalanul. A késedelmi kötbért pénzben kell teljesíteni. A késedelmi kötbér mértéke a késedelem minden naptári napja után naponként a nettó eladói díj 0,5 %-a. A késedelmi kötbér maximuma teljes nettó eladói díj 15 %-a. Hibás teljesítési kötbér: Eladó a vevő részére hibás teljesítés esetén a kijavításig eltelt időszak minden napja után a késedelmi kötbérnek megfelelő összegű kötbér megfizetésére köteles. A hibás teljesítési kötbért pénzben kell teljesíteni. Meghiúsulási kötbér: Eladó vevő részére meghiúsulási kötbér megfizetésére köteles, a szerződés nem teljesítése, illetve a teljesítés meghiúsulása esetén. A meghiúsulási kötbért pénzben kell teljesíteni. A meghiúsulási kötbér mértéke a nettó eladói díj 15 %-a. A késedelmes teljesítés esetén a kötbér megfizetése a szerződésszerű teljesítés és garanciális kötelezettsége alól nem mentesít. A vevő kötbérigényét írásban, a jogalap és az összeg megjelölése mellett köteles az eladóval közölni. A kötbért a vevő akkor is követelheti, ha kára nem merült fel. A vevő érvényesítheti a kötbért meghaladó kárát és a szerződésszegésből eredő egyéb jogait is. A szerződésszegéssel okozott kárának megtérítését az erre vonatkozó szabályok szerint akkor is követelheti a vevő, ha a kötbérigényét nem érvényesítette. Eladó mentesül a szerződésszegés következményei alól, ha bizonyítja, hogy kötelezettségeit vis maior miatt nem tudta teljesíteni. A vevőt az akadály beálltáról és megszüntetéséről haladéktalanul, utólag is igazolható módon értesíteni kell. Vevő az eladó felróható szerződésszegése esetén jogosult a kötbér összegét meghaladó kárának a megtérítésére is. Vevő a kötbér illetve a kártérítés igény érvényesítésének jogosultsága esetén a kötbér illetve a kártérítés mértékének megfelelő összegű számlát bocsát ki az eladó felé. Vevő jogosult a jelen szerződésben rögzített bármely kötbér illetve a kártérítés mértékének megfelelő összeggel csökkentett díjat fizetni eladó felé (beszámítás).
Appears in 1 contract
Samples: Közbeszerzési Keretmegállapodás
Jótállás és szavatosság. Eladó szavatolja1) Az elemek és berendezések minőségéért a teljesítéstől számított egy éves, hogy a szolgáltatások minőségéért hat hónapos jótállást vállalunk egy műszakos üzemeltetés mellett. Minden általunk szállított idegen termékért csak abban az általa leszállított gépjármű újesetben és annyi jótállást vállalunk, használatban amennyit a gyártó felénk nyújt. Megszűnik a jótállási kötelezettségünk, ha a terméket az üzemeltető megbontja vagy szakszerűtlenül használja.
2) Választásunk szerint vagy kijavítjuk, vagy telephelyünkön kicseréljük azt a termékünket, amely bizonyíthatóan a kárveszély átszállása előtt fennálló okból - különösen a konstrukció, alapanyag vagy kivitelezés hibája miatt - hibásnak minősül. Továbbá a szavatosság keretében a kifogásolt terméket a leszámlázott áron visszavehetjük vagy a hibás részek költségmentes visszajuttatása ellenében az eredeti megrendelésnek megfelelő új darabokkal térítésmentesen pótoljuk. A visszaszállítás előzetes beleegyezésünk mellett történhet, ellenkező esetben a visszaszállítást nem voltkell elfogadnunk, megfelel nem írjuk jóvá, nem küldünk pótlást, illetve/és a műszaki leírás követelményeinek terméket a feladó költségére és kockázatára tároljuk.
3) A jótállás nem terjed ki a szakszerűtlen vagy hanyag kezelés (különösen a mértéken felüli igénybevétel, a nem megfelelő üzemi környezet, nem kielégítő építési munkák, vegyi, elektrokémiai vagy villamossági befolyásoltság stb.), vagyis a megrendelőt terhelő okok miatt keletkezett elváltozásokra. Mentesülünk a jótállási és szavatossági kötelezettségünk alól, ha a megrendelő a szükséges időt és lehetőséget nem biztosítja részünkre a javításhoz és/vagy alkatrészcseréhez az ajánlati dokumentációbanerre vonatkozó kiértesítése ellenére, továbbá, ha a megrendelő vagy harmadik személy előzetes beleegyezésünk nélkül hajt végre változtatásokat vagy karbantartási munkákat.
4) A hibák elhárítását megtagadhatjuk mindaddig, amíg a megrendelő a velünk szemben fennálló kötelezettségeinek nem tesz eleget. A megrendelő csak abban az esetben jogosult a hibát maga vagy harmadik személy által elhárítani, és a szállítótól méltányos költségtérítést igényelni, ha az ajánlatban meghatározott feltételeknek. Vevő szavatol azérteset sürgőssége az üzembiztonságot fenyegeti, vagy ha a hiba elhárításában indokolatlanul késlekedünk.
5) A javítás, illetőleg a pótszállítás közvetlen költségeit - feltéve, hogy a leszállított gépjármű alkalmas reklamáció helytállónak bizonyult -, valamint a rendeltetésszerű használatra. Eladó kijelenti pótalkatrész- és szavatol azérta velejáró feladási költségeket legfeljebb olyan mértékben vállaljuk, hogy mintha azok belföldi utólagos javítás esetén merültek volna fel.
6) A pótalkatrészre és a gépjárművön harmadik személynek nem áll fenn olyan jogajavításra ugyanaz a jótállás érvényes, ami mint a Vevő tulajdonszerzését korlátozhatja, akadályozhatja. Eladóa leszállított gépjárműre az első forgalomba helyezéstől számítva legalább 100 000 km-ig vagy 5 évig általános, korlátozás nélküli, teljes körű garanciát vállalszállított termékre. A Eladójótállási jegyet állít ki termékre vonatkozó jótállás és szavatosság eredeti időtartama a gépjárműrepótjavítás miatti üzemszünet időtartamával meghosszabbodik.
7) A fentieken túlmenően a megrendelő egyéb igényt nem támaszthat, amelynek tartalmaznia kell különösen nem azoknak a jótállási időtartam kezdetét és végétkároknak megtérítésében (termeléskiesés, továbbá gépkárosodás stb.), melyek nem a jótállás feltételeit. Eladós kiállított jótállási jegyet az átadás-átvételi jegyzőkönyv aláírásának napján adja át a Vevőnek. A jótállási idő meghosszabbodik azzal az idővel, amely alatt a gépjármű a jótállási körbe tartozó hiba miatt, rendeltetésszerű használatra alkalmatlan volt. Amennyiben a Eladónem teljesíti jótállási kötelezettségét, úgy a Vevő eljárhat a Eladókockázatára és költségére. Szerződő felek megállapítják, hogy a leszállított gépjárműre a 249/2004. (VII.2.7) Kormányrendeletben és a 151/2003. (IX.22szállítás tárgyán keletkeztek.) Kormányrendeletben foglalt jótállási kötelezettségek is irányadóak. Eladóa fent megjelölt jogszabályokban előírt jótállási kötelezettségekkel tisztában van, azokat magára nézve kötelezőnek ismeri el. Vevő a jelen szerződésben kikötött jótállástól függetlenül –választása szerint- a hibás teljesítésből eredő szavatossági jogait is érvényesítheti. Késedelmi kötbér: Eladó vevő részére késedelmi kötbér megfizetésére köteles, amennyiben a teljesítés határidőn belül nem történik meg maradéktalanul. A késedelmi kötbért pénzben kell teljesíteni. A késedelmi kötbér mértéke a késedelem minden naptári napja után naponként a nettó eladói díj 0,5 %-a. A késedelmi kötbér maximuma teljes nettó eladói díj 15 %-a. Hibás teljesítési kötbér: Eladó a vevő részére hibás teljesítés esetén a kijavításig eltelt időszak minden napja után a késedelmi kötbérnek megfelelő összegű kötbér megfizetésére köteles. A hibás teljesítési kötbért pénzben kell teljesíteni. Meghiúsulási kötbér: Eladó vevő részére meghiúsulási kötbér megfizetésére köteles, a szerződés nem teljesítése, illetve a teljesítés meghiúsulása esetén. A meghiúsulási kötbért pénzben kell teljesíteni. A meghiúsulási kötbér mértéke a nettó eladói díj 15 %-a. A késedelmes teljesítés esetén a kötbér megfizetése a szerződésszerű teljesítés és garanciális kötelezettsége alól nem mentesít. A vevő kötbérigényét írásban, a jogalap és az összeg megjelölése mellett köteles az eladóval közölni. A kötbért a vevő akkor is követelheti, ha kára nem merült fel. A vevő érvényesítheti a kötbért meghaladó kárát és a szerződésszegésből eredő egyéb jogait is. A szerződésszegéssel okozott kárának megtérítését az erre vonatkozó szabályok szerint akkor is követelheti a vevő, ha a kötbérigényét nem érvényesítette. Eladó mentesül a szerződésszegés következményei alól, ha bizonyítja, hogy kötelezettségeit vis maior miatt nem tudta teljesíteni. A vevőt az akadály beálltáról és megszüntetéséről haladéktalanul, utólag is igazolható módon értesíteni kell. Vevő az eladó felróható szerződésszegése esetén jogosult a kötbér összegét meghaladó kárának a megtérítésére is. Vevő a kötbér illetve a kártérítés igény érvényesítésének jogosultsága esetén a kötbér illetve a kártérítés mértékének megfelelő összegű számlát bocsát ki az eladó felé. Vevő jogosult a jelen szerződésben rögzített bármely kötbér illetve a kártérítés mértékének megfelelő összeggel csökkentett díjat fizetni eladó felé (beszámítás).
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
Jótállás és szavatosság. 1. Eladó szavatoljaa mindenkor hatályos magyar jogszabályokban előírtak szerint tesz eleget a kellékszavatosság körben esetlegesen felmerülő kötelezettségeinek azzal, hogy az általa leszállított gépjármű új, használatban nem volt, megfelel amennyiben a műszaki leírás követelményeinek és az ajánlati dokumentációban, és az ajánlatban meghatározott feltételeknek. Vevő szavatol azért, hogy a leszállított gépjármű alkalmas a rendeltetésszerű használatra. Eladó kijelenti és szavatol azért, hogy a gépjárművön harmadik személynek nem áll fenn olyan joga, ami a Vevő tulajdonszerzését korlátozhatja, akadályozhatja. Eladóa leszállított gépjárműre az első forgalomba helyezéstől számítva legalább 100 000 km-ig vagy 5 évig általános, korlátozás nélküli, teljes körű garanciát vállal. A Eladójótállási jegyet állít ki a gépjárműre, amelynek tartalmaznia kell a jótállási időtartam kezdetét és végét, továbbá a jótállás feltételeit. Eladós kiállított jótállási jegyet az átadás-átvételi jegyzőkönyv aláírásának napján adja át a Vevőnek. A jótállási idő meghosszabbodik azzal az idővel, amely alatt a gépjármű a jótállási körbe tartozó hiba miatt, rendeltetésszerű használatra alkalmatlan volt. Amennyiben a Eladónem teljesíti jótállási kötelezettségétGépjármű tényleges Vevője fogyasztónak minősül, úgy őt a Vevő eljárhat a Eladókockázatára és költségére. Szerződő felek megállapítják, hogy a leszállított gépjárműre a 249/2004. (VII.2.7) Kormányrendeletben és termékszavatosság körében megillető jogokon túlmenően a 151/2003. (IX.22.) Kormányrendeletben foglalt meghatározott kötelező jótállás is megilleti az ott leírtak szerint.
2. A jelen ÁSZF alkalmazásában -a Ptk. vonatkozó meghatározásával összhangban- fogyasztónak minősül az a vevő, aki a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül eljáró természetes személy. A rendelkezés értelmében az üzleti tevékenység érdekében kiváltott adószámának megadásával történő vásárlás minden esetben úgy minősül, hogy a Vevő önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körében jár el, ennek alapján nem minősül fogyasztónak.
3. Felek rögzítik, hogy amennyiben a Gépjármű üzembe helyezését a Vevő megrendelése alapján az Eladó vagy az Eladó megbízottja végzi, úgy a jótállási kötelezettségek is idő kezdő időpontjának a Gépjármű forgalmi engedélyében az üzembe helyezés napjaként szereplő első magyarországi nyilvántartásba vétel időpontja (Forgalmi engedély „I” rovat) tekintendő.
4. A Jótállási időt és a jótállás részletes feltételeit – különös tekintettel a törvényes jótállási kötelezettséget meghaladó, a Mazda Motor Hungary Kft. által vállalt kiterjesztett jótállás feltételeire a Mazda Motor Hungary Kft. által meghatározott, a gépjármű „Garancia és szervizfüzetében” részletesen körülírt feltételrendszer tartalmazza.
5. Felek kifejezetten rögzítik, hogy a szerződés szerint vállalt kiegészítő jótállás, mely a jogszabályokban rögzített kötelező jótállási időn túlra vonatkozik, a Xxxxx közös megegyezésén alapuló, az Eladó vagy harmadik fél által vállalt kötelezettségnek tekintendő. Az ilyen kiegészítő szerződés szerint vállalt jótállásra nem a vonatkozó jogszabályok általános rendelkezései, hanem az egyedi jótállási szerződésben vállalt szerződéses feltételek irányadóak., függetlenül attól, hogy a Vevő fogyasztónak vagy vállalkozásnak minősül-e.
6. Eladóa fent megjelölt jogszabályokban előírt Felek megállapodnak, hogy amennyiben Vevő jótállási kötelezettségekkel tisztában vanés szavatossági kötelezettségét Eladóval szemben kívánja érvényesíteni, azokat magára nézve kötelezőnek ismeri el. Vevő a jelen szerződésben kikötött jótállástól függetlenül –választása szerint- a hibás teljesítésből eredő szavatossági jogait is érvényesítheti. Késedelmi kötbér: úgy Eladó vevő részére késedelmi kötbér megfizetésére köteleskizárólag akkor köteles azt teljesíteni, amennyiben a teljesítés határidőn belül nem történik meg maradéktalanul. A késedelmi kötbért pénzben kell teljesíteni. A késedelmi kötbér mértéke Vevő a késedelem minden naptári napja után naponként a nettó eladói díj 0,5 %-a. A késedelmi kötbér maximuma teljes nettó eladói díj 15 %-a. Hibás teljesítési kötbér: gépjárművet bemutatja az Eladónak, és lehetővé teszi, hogy Eladó a vevő részére hibás teljesítés esetén a kijavításig eltelt időszak minden napja után a késedelmi kötbérnek megfelelő összegű kötbér megfizetésére köteles. A hibás teljesítési kötbért pénzben kell teljesíteni. Meghiúsulási kötbér: Eladó vevő részére meghiúsulási kötbér megfizetésére köteles, a szerződés nem teljesítése, illetve a teljesítés meghiúsulása esetén. A meghiúsulási kötbért pénzben kell teljesíteni. A meghiúsulási kötbér mértéke a nettó eladói díj 15 %-a. A késedelmes teljesítés esetén a kötbér megfizetése a szerződésszerű teljesítés és garanciális kötelezettsége alól nem mentesít. A vevő kötbérigényét írásban, a jogalap és az összeg megjelölése mellett köteles az eladóval közölni. A kötbért a vevő akkor is követelheti, ha kára nem merült fel. A vevő érvényesítheti a kötbért meghaladó kárát és a szerződésszegésből eredő egyéb jogait is. A szerződésszegéssel okozott kárának megtérítését az erre vonatkozó szabályok szerint akkor is követelheti a vevő, ha a kötbérigényét nem érvényesítette. Eladó mentesül a szerződésszegés következményei alól, ha bizonyítja, hogy kötelezettségeit vis maior miatt nem tudta teljesíteni. A vevőt az akadály beálltáról és megszüntetéséről haladéktalanul, utólag is igazolható módon értesíteni kell. Vevő az eladó felróható szerződésszegése esetén jogosult a kötbér összegét meghaladó kárának a megtérítésére is. Vevő a kötbér illetve a kártérítés igény érvényesítésének jogosultsága esetén a kötbér illetve a kártérítés mértékének megfelelő összegű számlát bocsát ki az eladó felé. Vevő jogosult a jelen szerződésben rögzített bármely kötbér illetve a kártérítés mértékének megfelelő összeggel csökkentett díjat fizetni eladó felé (beszámítás)hibát megvizsgálja.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
Jótállás és szavatosság. Eladó szavatolja, hogy az általa leszállított gépjármű Fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés esetén a Szolgáltató a 151/2003. (IX.22.) Korm. rendelet mellékletében felsorolt új, használatban nem volttartós fogyasztási cikkekre a jogszabályban előírt egy éves jótállást biztosítja, megfelel a műszaki leírás követelményeinek és az ajánlati dokumentációban, és az ajánlatban meghatározott feltételeknek(2013. Vevő szavatol azért, hogy a leszállított gépjármű alkalmas a rendeltetésszerű használatra. Eladó kijelenti és szavatol azért, hogy a gépjárművön harmadik személynek nem áll fenn olyan joga, ami a Vevő tulajdonszerzését korlátozhatja, akadályozhatja. Eladóa leszállított gépjárműre az első forgalomba helyezéstől számítva legalább 100 000 km-ig vagy 5 évig általános, korlátozás nélküli, teljes körű garanciát vállal. A Eladójótállási jegyet állít ki a gépjárműre, amelynek tartalmaznia kell a jótállási időtartam kezdetét és végét, továbbá a jótállás feltételeit. Eladós kiállított jótállási jegyet az átadás-átvételi jegyzőkönyv aláírásának napján adja át a Vevőnek. A jótállási idő meghosszabbodik azzal az idővel, amely alatt a gépjármű a jótállási körbe tartozó hiba miatt, rendeltetésszerű használatra alkalmatlan volt. Amennyiben a Eladónem teljesíti jótállási kötelezettségét, úgy a Vevő eljárhat a Eladókockázatára és költségére. Szerződő felek megállapítják, hogy a leszállított gépjárműre a 249/2004. (VII.2.7évi V. törvény) Kormányrendeletben Polgári Törvénykönyv és a 151/2003. (IX.22.) Kormányrendeletben foglalt Korm. rendelet feltételei szerint. Ha a gyártó a termékekre a jogszabályban előírtnál kedvezőbb jótállási kötelezettségek feltételeket vállal, a Szolgáltató is irányadóak. Eladóa fent megjelölt jogszabályokban előírt a gyártó feltételeivel azonos kedvezőbb jótállási kötelezettségekkel tisztában van, azokat magára nézve kötelezőnek ismeri el. Vevő feltételeket biztosítja a jelen szerződésben kikötött jótállástól függetlenül –választása szerint- a hibás teljesítésből eredő szavatossági jogait is érvényesítheti. Késedelmi kötbér: Eladó vevő részére késedelmi kötbér megfizetésére köteles, amennyiben a teljesítés határidőn belül nem történik meg maradéktalanulVásárló részére. A késedelmi kötbért pénzben kell teljesítenijótállási határidő az áru átadásának napjával kezdődik. A késedelmi kötbér mértéke Termékeinkre a késedelem minden naptári napja után naponként (2013. évi V. törvény) Polgári Törvénykönyvben előírtak szerinti szavatossággal tartozunk. Szavatossági igényt abban az esetben érvényesíthet a nettó eladói díj 0,5 %-a. A késedelmi kötbér maximuma teljes nettó eladói díj 15 %-a. Hibás teljesítési kötbér: Eladó a vevő részére hibás teljesítés esetén a kijavításig eltelt időszak minden napja után a késedelmi kötbérnek megfelelő összegű kötbér megfizetésére köteles. A hibás teljesítési kötbért pénzben kell teljesíteni. Meghiúsulási kötbér: Eladó vevő részére meghiúsulási kötbér megfizetésére köteles, a szerződés nem teljesítése, illetve a teljesítés meghiúsulása esetén. A meghiúsulási kötbért pénzben kell teljesíteni. A meghiúsulási kötbér mértéke a nettó eladói díj 15 %-a. A késedelmes teljesítés esetén a kötbér megfizetése a szerződésszerű teljesítés és garanciális kötelezettsége alól nem mentesít. A vevő kötbérigényét írásban, a jogalap és az összeg megjelölése mellett köteles az eladóval közölni. A kötbért a vevő akkor is követelheti, ha kára nem merült fel. A vevő érvényesítheti a kötbért meghaladó kárát és a szerződésszegésből eredő egyéb jogait is. A szerződésszegéssel okozott kárának megtérítését az erre vonatkozó szabályok szerint akkor is követelheti a vevővásárló, ha a kötbérigényét szolgáltatott áru a teljesítés időpontjában nem érvényesítettefelel meg a jogszabályban vagy a szerződésben meghatározott tulajdonságoknak. Eladó Ha a vásárló a hibát a szerződéskötés időpontjában ismerte, vagy azt ismernie kellett, a Szolgáltató mentesül a szerződésszegés következményei szavatossági felelősség alól. A teljesítéstől számított hat hónapon belül a Vásárló kellékszavatossági igénye érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, mint az, hogy igazolja, hogy a terméket a Szolgáltató nyújtotta. A teljesítéstől számított hat hónap eltelte után azonban a Vásárló a fentieken kívül azt is köteles bizonyítani, hogy az általa felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt. A Vásárló a jelen szerződés teljesítésétől számított két éves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait már nem érvényesítheti. A fogyasztói szavatossági és jótállási igények intézése során a 19/2014. (IV.29.) NGM rendelet szabályai szerint járunk el. Szavatossági és jótállási igény érvényesítése esetén a Vásárló választása szerint elsősorban – választása szerint a Polgári Törvénykönyv foglaltaknak megfelelően – kijavítást és kicserélést követelhet kivéve, ha bizonyítjaaz ezek közül a Vásárló által választott igény teljesítése lehetetlen vagy a Vállalkozás számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járna. Választott kellékszavatossági jogáról a Vásárló egy másikra is áttérhet, azonban az áttérés költségét viselni köteles kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra a Vállalkozás adott okot. Beszerelést követően termék sérülésről szóló hibabejelentést, a visszaélések elkerülése miatt, nem tudunk elfogadni. Kérjük, hogy kötelezettségeit vis maior miatt nem tudta teljesítenia kiszállítást követően azonnal vizsgálják meg az átvett terméket. Amennyiben ennek során mennyiségi vagy minőségi hibát észlelnek azt írásban jelezzék. A vevőt meghibásodások és balesetek elkerülése érdekében kérjük továbbá, hogy a termékek beszerelését kizárólag képzett szakember végezze. A szakszerűtlen beszerelésből (összeszerelésből) eredő károkért (amennyiben azt nem a Szolgáltató végezte), a Szolgáltató kizárólag abban az akadály beálltáról esetben felel, ha a szakszerűtlen beszerelés a használati útmutató hibájára vezethető vissza. Alkatrész jellegű termékek esetén semmilyen felelősséget nem tudunk vállalni. A Szolgáltató tájékoztatja a Vásárlót, hogy a szavatossági vagy jótállási igényének bejelentése nem minősül a fogyasztóvédelemről szóló törvény szerinti panasznak. A Szolgáltató a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően és megszüntetéséről haladéktalanula hibásnak vélt termék valamint az eset összes körülményeinek megvizsgálását követően hozza meg döntését a Vásárló által bejelentett szavatossági vagy jótállási igényről. Amennyiben a Vásárló a Szoláltató döntésével nem ért egyet lehetősége van arra, utólag is igazolható módon értesíteni kellhogy a Pécs Megyei Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő Békéltető Testület eljárását kezdeményezze. Vevő az eladó felróható szerződésszegése esetén jogosult A döntés elleni panasz benyújtásával és a kötbér összegét meghaladó kárának Békéltető Testület eljárásával kapcsolatos további információk a megtérítésére is. Vevő a kötbér illetve a kártérítés igény érvényesítésének jogosultsága esetén a kötbér illetve a kártérítés mértékének megfelelő összegű számlát bocsát ki az eladó felé. Vevő jogosult a jelen szerződésben rögzített bármely kötbér illetve a kártérítés mértékének megfelelő összeggel csökkentett díjat fizetni eladó felé Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság honlapján (beszámítás)xxx.xxx.xx) érhetők el.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek