Common use of Kellékszavatosság Clause in Contracts

Kellékszavatosság. 9.1.1. Az Ügyfél a Szolgáltató hibás teljesítése esetén a Szolgáltatóval szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthet. Fogyasztói szerződés esetén az Ügyfél az átvétel időpontjától számított 2 éves elévülési határidő alatt érvényesítheti szavatossági igényeit, azokért a termékhibákért, amelyek a termék átadása időpontjában már léteztek. Két éves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait az Ügyfél érvényesíteni már nem tudja. 9.1.2. Nem fogyasztóval kötött szerződés esetén a jogosult az átvétel időpontjától számított 1 éves elévülési határidő alatt érvényesítheti szavatossági igényeit. 9.1.3. Az Ügyfél – választása szerint – kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha az ezek közül az Ügyfél által választott igény teljesítése lehetetlen vagy a Szolgáltató számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járna. Ha a kijavítást vagy a kicserélést az Ügyfél nem kérte, illetve nem kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását vagy a hibát a Szolgáltató költségére az Ügyfél is kijavíthatja, illetve mással kijavíttathatja vagy – végső esetben – a szerződéstől is elállhat. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. 9.1.4. Az Ügyfél a választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban köteles viselni, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra a Szolgáltató adott okot. 9.1.5. Az Ügyfél köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított kettő hónapon belül közölni a Szolgáltatóval. 9.1.6. Az Ügyfél közvetlenül a Szolgáltatóval szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét.

Appears in 4 contracts

Samples: Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek

Kellékszavatosság. 9.1.1. Az Ügyfél a Szolgáltató hibás teljesítése esetén a Szolgáltatóval szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthet. Fogyasztói szerződés esetén az Ügyfél az átvétel időpontjától számított 2 éves elévülési határidő alatt érvényesítheti szavatossági igényeit, azokért a termékhibákért, amelyek a termék átadása időpontjában már léteztek. Két éves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait az Ügyfél érvényesíteni már nem tudja. 9.1.2. Nem fogyasztóval kötött szerződés esetén a jogosult az átvétel időpontjától számított 1 éves elévülési határidő alatt érvényesítheti szavatossági igényeit. 9.1.3. Az Ügyfél – választása szerint – kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha az ezek közül az Ügyfél által választott igény teljesítése lehetetlen vagy a Szolgáltató számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járna. Ha a kijavítást vagy a kicserélést az Ügyfél nem kérte, illetve nem kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását vagy a hibát a Szolgáltató költségére az Ügyfél is kijavíthatja, illetve mással kijavíttathatja vagy – végső esetben – a szerződéstől is elállhat. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. 9.1.4. Az Ügyfél a választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban köteles viselni, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra a Szolgáltató adott okot. 9.1.5. Az Ügyfél köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított kettő hónapon belül közölni a Szolgáltatóval. 9.1.6. Az Ügyfél közvetlenül a Szolgáltatóval szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét. 9.1.7. A szerződés teljesítésétől számított hat hónapon belül a kellékszavatossági igénye érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha az Ügyfél igazolja, hogy a terméket a Szolgáltatótól vásárolta (számla vagy a számla másolatának bemutatásával). Ilyen esetben a Szolgáltató csak akkor mentesül a szavatosság alól, ha ezt a vélelmet megdönti, vagyis bizonyítja, hogy a termék hibája a az Ügyfél részére történő átadást követően keletkezett. Amennyiben a Szolgáltató bizonyítani tudja, hogy a hiba oka az Ügyfélnek felróható okból keletkezett, nem köteles az Ügyfél által támasztott szavatossági igénynek helyt adni. A teljesítéstől számított hat hónap eltelte után azonban már az Ügyfél köteles bizonyítani, hogy az általa felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt. 9.1.8. Ha az Ügyfél a szavatossági igényét a terméktől - a megjelölt hiba szempontjából - elkülöníthető része tekintetében érvényesíti, a szavatossági igény a termék egyéb részeire nem minősül érvényesítettnek.

Appears in 4 contracts

Samples: Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek

Kellékszavatosság. 9.1.112.1. Az Ügyfél A Szolgáltató a Szolgáltató hibás teljesítése esetén teljesítésért kellékszavatossággal tartozik. A Felhasználó kellékszavatossági igénye a Szolgáltatóval szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthet. Fogyasztói szerződés esetén az Ügyfél az átvétel teljesítés időpontjától számított 2 éves (két) év alatt, egyéb – fogyasztónak nem minősülő – Felhasználó kellékszavatossági igénye a teljesítés időpontjától számított egy év alatt évül el. Ha a Felhasználóval kötött szerződés tárgya használt dolog, akkor az elévülési határidő egy év. A Felhasználó kellékszavatossági jogait az ugyanabból a szerződésből eredő követeléssel szemben kifogásként akkor is érvényesítheti, ha a kellékszavatossági igény elévült. 12.2. Nem számít bele az elévülési időbe a kijavítási időnek az a része, amely alatt érvényesítheti a jogosult a dolgot rendeltetésszerűen nem tudja használni. 12.3. A dolognak a kicseréléssel vagy a kijavítással érintett részére a kellékszavatossági igény elévülése újból kezdődik. Ezt a szabályt kell alkalmazni arra az esetre is, ha a kijavítás következményeként új hiba keletkezik. 12.4. A jogosult kellékszavatossági jogait az ugyanabból a szerződésből eredő követeléssel szemben kifogásként akkor is érvényesítheti, ha a kellékszavatossági igény elévült. 12.5. A Szolgáltató hibásan teljesít, ha a szolgáltatás a teljesítés időpontjában nem felel meg a szerződésben vagy jogszabályban megállapított minőségi követelményeknek. 12.6. Mentesül a szavatossági igényeitkötelezettségei alól a Szolgáltató, azokért ha a termékhibákértFelhasználó a hibát a szerződéskötés időpontjában ismerte, amelyek vagy a termék átadása hibát a szerződéskötés időpontjában már léteztekismernie kellett. 12.7. Két Kellékszavatossági igénye alapján a Felhasználó választása szerint: 12.7.1. kijavítást vagy kicserélést igényelhet, kivéve, ha a) a választott kellékszavatossági jog teljesítése lehetetlen, b) vagy az a Szolgáltatónak - másik kellékszavatossági igény teljesítésével összehasonlítva - aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a szolgáltatás hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát, a kellékszavatossági jog teljesítésével a jogosultnak okozott érdeksérelmet; 12.7.2. vagy az ellenszolgáltatás arányos leszállítását igényelheti, a hibát a Szolgáltató költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy a szerződéstől - a jelentéktelen hiba kivételével - elállhat, ha a Szolgáltató a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, a kijavítási vagy a kicserélési kötelezettségének megfelelő határidőn belül, a Felhasználó érdekeit kímélve nem tud eleget tenni, a Felhasználónak a kijavításhoz vagy kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt. A fogyasztó és a vállalkozás közötti, ingó dolognak minősülő áru adásvételére, digitális tartalom szolgáltatására vagy digitális szolgáltatások nyújtására irányuló szerződés esetén a fogyasztó a kellékszavatossági jogai gyakorlása keretében a hibát a vállalkozás költségére maga nem javíthatja ki, illetve mással sem javíttathatja ki azt 12.8. A Felhasználó a választott kellékszavatossági jogáról másikra térhet át. Az áttéréssel okozott költséget köteles a Szolgáltatónak megfizetni, kivéve, ha az áttérésre a Szolgáltató adott okot, vagy az áttérés egyébként indokolt volt. 12.9. A Felhasználó a hiba felfedezése után késedelem nélkül köteles a hibát a Szolgáltatóval közölni. Felhasználó esetén a hiba felfedezésétől számított 2 (két) hónapon belül közölt hibát késedelem nélkül közöltnek kell tekinteni. A közlés késedelméből eredő kárért a Felhasználó felelős. A szerződés teljesítésétől számított 2 (két) éves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait az Ügyfél érvényesíteni Felhasználó már nem tudjaérvényesítheti. 9.1.212.10. Nem fogyasztóval kötött szerződés esetén A szavatossági kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek a jogosult az átvétel időpontjától számított 1 éves elévülési határidő alatt érvényesítheti szavatossági igényeit. 9.1.3. Az Ügyfél – választása szerint – kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha az ezek közül az Ügyfél által választott igény teljesítése lehetetlen vagy a Szolgáltató számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járnaSzolgáltatót terhelik. Ha azonban a kijavítást vagy dolog meghibásodásában a kicserélést az Ügyfél nem kérteFelhasználót terhelő karbantartási kötelezettség elmulasztása is közrehatott, illetve nem kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását vagy a hibát szavatossági kötelezettség teljesítésével felmerült költségeket közrehatása arányában a Szolgáltató költségére az Ügyfél is kijavíthatja, illetve mással kijavíttathatja vagy – végső esetben – a szerződéstől is elállhat. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. 9.1.4. Az Ügyfél a választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban Felhasználó köteles viselni, kivéveha a dolog karbantartására vonatkozó ismeretekkel rendelkezett, vagy ha a Szolgáltató e tekintetben tájékoztatási kötelezettségének eleget tett. 12.11. A fogyasztó kellékszavatossági jogát akkor érvényesítheti, ha az indokolt voltigazolni tudja a szerződés megkötését. A teljesítéstől számított 1 (egy) éven belül a kellékszavatossági igénye érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, vagy arra ha a Felhasználó igazolja, hogy a terméket, illetve a szolgáltatást a Szolgáltató adott okotnyújtotta. A teljesítéstől számított 1 (egy) év eltelte után azonban már a Felhasználó köteles bizonyítani, hogy az általa felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt. Amennyiben a Szolgáltató vitatja a szerződés megkötésének tényét, a Felhasználó figyelmét fel kell hívni a panasztételi lehetőségeire. 9.1.5. Az Ügyfél köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított kettő hónapon belül közölni a Szolgáltatóval. 9.1.6. Az Ügyfél közvetlenül a Szolgáltatóval szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét.

Appears in 3 contracts

Samples: General Terms and Conditions, General Terms and Conditions, General Terms and Conditions

Kellékszavatosság. 9.1.18.1.1. Az Ügyfél a Szolgáltató hibás teljesítése esetén a Szolgáltatóval szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthet. Fogyasztói szerződés esetén az Ügyfél az átvétel időpontjától számított 2 éves elévülési határidő alatt érvényesítheti szavatossági igényeit, azokért a termékhibákért, amelyek a termék átadása időpontjában már léteztek. Két éves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait az Ügyfél érvényesíteni már nem tudja. 9.1.28.1.2. Nem fogyasztóval természetes személy Ügyféllel kötött szerződés esetén a jogosult az átvétel időpontjától számított 1 éves elévülési határidő alatt érvényesítheti szavatossági igényeit. 9.1.38.1.3. Az Ügyfél – választása szerint – kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha az ezek közül az Ügyfél által választott igény teljesítése lehetetlen vagy a Szolgáltató számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járna. Ha a kijavítást vagy a kicserélést az Ügyfél nem kérte, illetve nem kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását vagy a hibát a Szolgáltató költségére az Ügyfél is kijavíthatja, illetve mással kijavíttathatja vagy – végső esetben – a szerződéstől is elállhat. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. 9.1.48.1.4. Az Ügyfél a választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban köteles viselni, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra a Szolgáltató adott okot. 9.1.58.1.5. Az Ügyfél köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított kettő hónapon belül közölni a Szolgáltatóval. 9.1.68.1.6. Az Ügyfél közvetlenül a Szolgáltatóval szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét. 8.1.7. A szerződés teljesítésétől számított hat hónapon belül a kellékszavatossági igény érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha az Ügyfél igazolja, hogy a terméket a Szolgáltatótól vásárolta (számla vagy a számla másolatának bemutatásával). Ilyen esetben a Szolgáltató csak akkor mentesül a szavatosság alól, ha ezt a vélelmet megdönti, vagyis bizonyítja, hogy a termék hibája az Ügyfél részére történő átadást követően keletkezett. Amennyiben a Szolgáltató bizonyítani tudja, hogy a hiba oka az Ügyfélnek felróható okból keletkezett, nem köteles az Ügyfél által támasztott szavatossági igénynek helyt adni. A teljesítéstől számított hat hónap eltelte után azonban már az Ügyfél köteles bizonyítani, hogy az általa felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt. 8.1.8. Ha az Ügyfél a szavatossági igényét a terméktől - a megjelölt hiba szempontjából - elkülöníthető része tekintetében érvényesíti, a szavatossági igény a termék egyéb részeire nem minősül érvényesítettnek.

Appears in 2 contracts

Samples: Általános Szerződési Feltételek, General Terms and Conditions

Kellékszavatosság. 9.1.1. Az Ügyfél a Szolgáltató hibás teljesítése esetén a Szolgáltatóval szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthet. Fogyasztói szerződés esetén az Ügyfél az átvétel időpontjától számított 2 éves elévülési határidő alatt érvényesítheti szavatossági igényeit, azokért a termékhibákért, amelyek a termék átadása időpontjában már léteztek. Két éves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait az Ügyfél érvényesíteni már nem tudja. 9.1.2. Nem fogyasztóval kötött szerződés esetén a jogosult az átvétel időpontjától számított 1 éves elévülési határidő alatt érvényesítheti szavatossági igényeit. 9.1.3. Az Ügyfél – választása szerint – kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha az ezek közül az Ügyfél által választott igény teljesítése lehetetlen vagy a Szolgáltató számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járna. Ha a kijavítást vagy a kicserélést az Ügyfél nem kérte, illetve nem kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását vagy a hibát a Szolgáltató költségére az Ügyfél is kijavíthatja, illetve mással kijavíttathatja vagy – végső esetben – a szerződéstől is elállhat. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye.más 9.1.4. Az Ügyfél a választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban köteles viselni, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra a Szolgáltató adott okot. 9.1.5. Az Ügyfél köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított kettő hónapon belül közölni a Szolgáltatóval. 9.1.6. Az Ügyfél közvetlenül a Szolgáltatóval szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét. 9.1.7. A szerződés teljesítésétől számított hat hónapon belül a kellékszavatossági igénye érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha az Ügyfél igazolja, hogy a terméket a Szolgáltatótól vásárolta (számla vagy a számla másolatának bemutatásával). Ilyen esetben a Szolgáltató csak akkor mentesül a szavatosság alól, ha ezt a vélelmet megdönti, vagyis bizonyítja, hogy a termék hibája a az Ügyfél részére történő átadást követően keletkezett. Amennyiben a Szolgáltató bizonyítani tudja, hogy a hiba oka az Ügyfélnek felróható okból keletkezett, nem köteles az Ügyfél által támasztott szavatossági igénynek helyt adni. A teljesítéstől számított hat hónap eltelte után azonban már az Ügyfél köteles bizonyítani, hogy az általa felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt. 9.1.8. Ha az Ügyfél a szavatossági igényét a terméktől - a megjelölt hiba szempontjából - elkülöníthető része tekintetében érvényesíti, a szavatossági igény a termék egyéb részeire nem minősül érvényesítettnek.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Kellékszavatosság. 9.1.1. Az Ügyfél 1) A Felhasználó a Szolgáltató hibás teljesítése esetén a Szolgáltatóval szemben kellékszavatossági kelléksza- vatossági igényt érvényesíthetérvényesíthet (Ptk. 6:159. §). Fogyasztói szerződés esetén az Ügyfél Felhasználó az átvétel időpontjától számított 2 éves elévülési határidő alatt érvényesítheti szavatossági igényeit, azokért a termékhibákért, amelyek a termék átadása időpontjában már léteztek. Két éves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait az Ügyfél a Felhasználó érvényesíteni már nem tudja. 9.1.2. 2) Nem fogyasztóval kötött szerződés esetén a jogosult az átvétel időpontjától számított 1 éves elévülési határidő alatt érvényesítheti szavatossági igényeit. 9.1.3. Az Ügyfél 3) Felhasználó – választása szerint – kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha az ezek közül az Ügyfél a Felhasználó által választott igény teljesítése lehetetlen vagy a Szolgáltató számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járna. Ha a kijavítást vagy a kicserélést az Ügyfél a Felhasználó nem kérte, illetve nem kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás ellenszol- gáltatás arányos leszállítását vagy a hibát a Szolgáltató költségére az Ügyfél a Felhasználó is kijavíthatjakija- víthatja, illetve mással kijavíttathatja vagy – végső esetben – a szerződéstől is elállhat. . 4) Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. 9.1.4. Az Ügyfél 5) Felhasználó a választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét költ- ségét azonban köteles viselni, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra a Szolgáltató adott okot. 9.1.5. Az Ügyfél 6) Felhasználó köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított kettő hónapon belül közölni a Szolgáltatóval. 9.1.6. Az Ügyfél 7) Felhasználó közvetlenül a Szolgáltatóval szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényétigé- nyét. 8) A szerződés teljesítésétől számított hat hónapon belül a kellékszavatossági igénye érvé- nyesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha a Felhasználó igazolja, hogy a terméket a Szolgáltatótól vásárolta (számla vagy a számla másolatának bemutatásával). 9) Ilyen esetben a Szolgáltató csak akkor mentesül a szavatosság alól, ha ezt a vélelmet megdönti, vagyis bizonyítja, hogy a termék hibája a Felhasználó részére történő átadást követően keletkezett. Amennyiben a Szolgáltató bizonyítani tudja, hogy a hiba oka a Fel- használónak felróható okból keletkezett, nem köteles a Felhasználó által támasztott sza- vatossági igénynek helyt adni. A teljesítéstől számított hat hónap eltelte után azonban már a Felhasználó köteles bizonyítani, hogy a Felhasználó által felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt. 10) Ha a Felhasználó a szavatossági igényét a terméktől – a megjelölt hiba szempontjából – elkülöníthető része tekintetében érvényesíti, a szavatossági igény a termék egyéb részeire nem minősül érvényesítettnek.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Kellékszavatosság. 9.1.1. Az Ügyfél a Szolgáltató hibás teljesítése esetén a Szolgáltatóval szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthet. Fogyasztói szerződés esetén az Ügyfél az átvétel időpontjától számított 2 éves elévülési határidő alatt érvényesítheti szavatossági igényeit, azokért a termékhibákért, amelyek a termék átadása időpontjában már léteztek. Két éves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait az Ügyfél érvényesíteni már nem tudja. 9.1.2. Nem fogyasztóval kötött szerződés esetén a jogosult az átvétel időpontjától számított 1 éves elévülési határidő alatt érvényesítheti szavatossági igényeit. 9.1.3. Az Ügyfél – választása szerint – kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha az ezek közül az Ügyfél által választott igény teljesítése lehetetlen vagy a Szolgáltató számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járna. Ha a kijavítást vagy a kicserélést az Ügyfél nem kérte, illetve nem kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását vagy a hibát a Szolgáltató költségére az Ügyfél is kijavíthatja, illetve mással kijavíttathatja vagy – végső esetben – a szerződéstől is elállhat. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. 9.1.4. Az Ügyfél a választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban köteles viselni, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra a Szolgáltató adott okot. 9.1.5. Az Ügyfél köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított kettő hónapon belül közölni a Szolgáltatóval. 9.1.6. Az Ügyfél közvetlenül a Szolgáltatóval szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét. 9.1.7. A szerződés teljesítésétől számított hat hónapon belül a kellékszavatossági igénye érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha az Ügyfél igazolja, hogy a terméket a Szolgáltatótól vásárolta (számla vagy a számla másolatának bemutatásával). Ilyen esetben a Szolgáltató csak akkor mentesül a szavatosság alól, ha ezt a vélelmet megdönti, vagyis bizonyítja, hogy a termék hibája a az Ügyfél részére történő átadást követően keletkezett. Amennyiben a Szolgáltató bizonyítani tudja, hogy a hiba oka az Ügyfélnek felróható okból keletkezett, nem köteles az Ügyfél által támasztott szavatossági igénynek helyt adni. A teljesítéstől számított hat hónap eltelte után azonban már az Ügyfél köteles bizonyítani, hogy az általa felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt. 9.1.8. Ha az Ügyfél a szavatossági igényét a terméktől - a megjelölt hiba szempontjából - elkülöníthető része tekintetében érvényesíti, a szavatossági igény a termék egyéb részeire nem minősül érvényesítettnek. 9.1.9. A kellékszavatosságra egyebekben 373/2021. (VI. 30.) Korm. rendelet, rendelkezései az irányadóak.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

Kellékszavatosság. 9.1.110.1. Amennyiben a szállítások és/vagy szolgáltatások kellékhiányosak, az RSH választása szerint azokat ellenérték nélkül kijavítják, újra szállítják vagy újra előállítják (a továbbiakban: Utólagos teljesítés), amennyiben ennek oka már a kárveszély 8. pont szerinti átszállásának időpontjában is fennállt. 10.2. Az Ügyfél kellékhiányból eredő igényei a Szolgáltató hibás teljesítése esetén 3.1 és 6.2 szerinti elszállítás, illetve a Szolgáltatóval szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthet7. Fogyasztói szerződés esetén az Ügyfél az pont szerinti átvétel időpontjától számított 2 éves elévülési határidő alatt érvényesítheti szavatossági igényeithat (6) hónapon belül évülnek el. Ez nem vonatkozik a szándékosságból, azokért a termékhibákért, amelyek a termék átadása időpontjában már léteztek. Két éves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait az Ügyfél érvényesíteni már hiba rosszhiszemű elhallgatásból vagy minőséggarancia be nem tudjatartásából eredő esetekre. 9.1.2. Nem fogyasztóval kötött szerződés esetén a jogosult az átvétel időpontjától számított 1 éves elévülési határidő alatt érvényesítheti szavatossági igényeit. 9.1.3. Az Ügyfél – választása szerint – kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha az ezek közül az Ügyfél által választott igény teljesítése lehetetlen vagy a Szolgáltató számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járna. Ha a kijavítást vagy a kicserélést az Ügyfél nem kérte, illetve nem kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását vagy a hibát a Szolgáltató költségére az Ügyfél is kijavíthatja, illetve mással kijavíttathatja vagy – végső esetben – a szerződéstől is elállhat. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. 9.1.4. Az Ügyfél a választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban köteles viselni, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra a Szolgáltató adott okot. 9.1.510.3. Az Ügyfél köteles a hibát annak felfedezése után kellékhiányt haladéktalanul, de nem későbbírásban és részletesen megkifogásolni az RSH felé. Amennyiben a szavatossági kifogás alaptalan volt, mint úgy az RSH jogosult az Ügyféltől követelni az ebből eredő ráfordításainak megtérítését. 10.4. A hiba elhárításához az Ügyfél köteles az RSH részére a méltányos megítélése szerint szükséges időt és alkalmat biztosítani. Amennyiben az Ügyfél ezt megtagadja, az RSH mentesül a kellékszavatosság alól. 10.5. Amennyiben az RSH a neki erre a célra (a 10.7 pont szerinti legrövidebb határidő figyelembevételével) megszabott megfelelő határidőn belül elmulasztja a hiba felfedezésétől számított kettő hónapon belül közölni elhárítását, az Ügyfél elállhat a Szolgáltatóvalszerződéstől vagy a vételár csökkentését követelheti. 9.1.610.6. Nem áll fenn szavatossági felelősség a megállapodott tulajdonságoktól való lényegtelen eltérések és/vagy a használhatóság jelentéktelen sérelme esetén. 10.6.1. Nem terjed ki a szavatossági felelősség továbbá az olyan károkra, amelyek a kárveszély átszállását követően (pl. hibás vagy hanyag kezelés, túlzott igénybevétel, alkalmatlan üzemanyag, hibás építési munkálatok, nem megfelelő építési alap), vagy a dolog természetes elhasználódása következtében keletkeztek. 10.6.2. Ezen túlmenően az Ügyfél nem jogosult szavatossági igényt érvényesíteni olyan károk miatt, amelyek a kárveszély átszállását követően, valamely különleges külső okból - mint pl. vagy olyan kémiai, elektrokémiai, elektronikai vagy atmoszférikus hatások miatt - a kárveszély átszállását követően keletkeztek, és amelyek a szerződésben nem kerültek kikötésre. 10.6.3. Ha az Ügyfél vagy harmadik személyek módosításokat és üzembe helyezési munkálatokat hajtottak végre, ezekért, illetve az ezek következtében fellépő következményekért való felelősség szintén kizárt. 10.7. Az utólagos teljesítésre vonatkozó határidő utólagos javítás esetén 3 hónap, pótlólagos szállítások vagy szolgáltatások esetében 6 hónap, amely határidő legalább a termékre/szolgáltatásra vonatkozó eredeti szavatossági határidő lejártáig tart. A szavatossági felelősség határideje meghosszabbodik az utólagos javítások, pótlólagos szállítások vagy szolgáltatások szükségessége miatt felmerülő üzemszünet időtartamával, minden olyan áru(elem) vonatkozásában, amelyek az ilyen üzemszünet miatt rendeltetésszerűen nem használhatóak. 10.8. A 10.2., és a 10.7. szerinti szavatossági határidők nem érvényesülnek, amennyiben törvény kötelezően hosszabb határidőket ír elő. Az RSH kártérítési kötelezettsége a 12. pont szerint áll fenn. 10.9. A 10.1. ponttól a 10.7 pontig tartó rendelkezések és 12. pont megfelelően irányadóak az Ügyfél közvetlenül olyan utólagos javításra, pótlólagos szállításra vagy kártérítésre vonatkozó igényeire, amelyeket az RSH a Szolgáltatóval szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényéttárgyalások keretében történt kötelezettségek vagy szerződéses mellékkötelezettségek megsértésével okozott.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

Kellékszavatosság. 9.1.1. Az Ügyfél a Szolgáltató hibás teljesítése esetén a Szolgáltatóval szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthet. Fogyasztói szerződés esetén az Ügyfél az átvétel időpontjától számított 2 éves elévülési határidő alatt érvényesítheti szavatossági igényeit, azokért a termékhibákért, amelyek a termék átadása időpontjában már léteztek. Két éves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait az Ügyfél érvényesíteni már nem tudja. 9.1.2. Nem fogyasztóval kötött szerződés esetén a jogosult az átvétel időpontjától számított 1 éves elévülési határidő alatt érvényesítheti szavatossági igényeit. 9.1.3. Az Ügyfél – választása szerint – kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha az ezek közül az Ügyfél által választott igény teljesítése lehetetlen vagy a Szolgáltató számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járna. Ha a kijavítást vagy a kicserélést az Ügyfél nem kérte, illetve nem kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását vagy a hibát a Szolgáltató költségére az Ügyfél is kijavíthatjaleszállítását, illetve mással kijavíttathatja vagy – végső esetben – a szerződéstől is elállhat. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. 9.1.4. Az Ügyfél a választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban köteles viselni, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra a Szolgáltató adott okot. 9.1.5. Az Ügyfél köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított kettő hónapon belül közölni a Szolgáltatóval. 9.1.6. Az Ügyfél közvetlenül a Szolgáltatóval szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét. 9.1.7. A szerződés teljesítésétől számított hat hónapon belül a kellékszavatossági igénye érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha az Ügyfél igazolja, hogy a terméket a Szolgáltatótól vásárolta (számla vagy a számla másolatának bemutatásával). Ilyen esetben a Szolgáltató csak akkor mentesül a szavatosság alól, ha ezt a vélelmet megdönti, vagyis bizonyítja, hogy a termék hibája a az Ügyfél részére történő átadást követően keletkezett. Amennyiben a Szolgáltató bizonyítani tudja, hogy a hiba oka az Ügyfélnek felróható okból keletkezett, nem köteles az Ügyfél által támasztott szavatossági igénynek helyt adni. A teljesítéstől számított hat hónap eltelte után azonban már az Ügyfél köteles bizonyítani, hogy az általa felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt. 9.1.8. Ha az Ügyfél a szavatossági igényét a terméktől - a megjelölt hiba szempontjából - elkülöníthető része tekintetében érvényesíti, a szavatossági igény a termék egyéb részeire nem minősül érvényesítettnek.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Kellékszavatosság. 9.1.113.1. Az Ügyfél Megrendelő a Szolgáltató vállalkozó hibás teljesítése esetén a Szolgáltatóval vállalkozással szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthet. Fogyasztói szerződés esetén az Ügyfél az átvétel időpontjától számított 2 éves elévülési határidő alatt érvényesítheti szavatossági igényeit, azokért érvényesíthet a termékhibákért, amelyek a termék átadása időpontjában már léteztek. Két éves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait az Ügyfél érvényesíteni már nem tudjaPolgári Törvénykönyv szabályai szerint. 9.1.213.2. Nem fogyasztóval kötött szerződés esetén a jogosult az átvétel időpontjától számított 1 éves elévülési határidő alatt érvényesítheti szavatossági igényeit. 9.1.3. Az Ügyfél – A megrendelő - választása szerint - az alábbi kellékszavatossági igényekkel élhet: Megrendelő kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha az ezek közül az Ügyfél által általa választott igény teljesítése lehetetlen vagy a Szolgáltató vállalkozás számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járna. Ha a kijavítást vagy a kicserélést az Ügyfél nem kérte, illetve nem kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását vagy a hibát a Szolgáltató vállalkozás költségére az Ügyfél a megrendelő is kijavíthatja, illetve mással kijavíttathatja vagy - végső esetben - a szerződéstől is elállhat. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. 9.1.413.3. Az Ügyfél a választott Választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban köteles viselnimegrendelő viseli, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra a Szolgáltató vállalkozás adott okot. 9.1.513.4. Az Ügyfél Megrendelő köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított kettő hónapon belül közölni közölni. Megrendelő a Szolgáltatóvalszerződés teljesítésétől számított két éves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait már nem érvényesítheti. Használt dolog esetén ez a határidő két hónap, de legfeljebb egy év. 9.1.613.5. Az Ügyfél közvetlenül Megrendelő a Szolgáltatóval vállalkozással szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét. A teljesítéstől számított hat hónapon belül a kellékszavatossági igény érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha megrendelő igazolja, hogy a terméket, illetve a szolgáltatást a Vállalkozó nyújtotta. A teljesítéstől számított hat hónap eltelte után azonban már megrendelő köteles bizonyítani, hogy az általa felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Kellékszavatosság. 9.1.14.3.1.1. Az Ügyfél a Szolgáltató hibás teljesítése esetén a Szolgáltatóval szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthet. Fogyasztói szerződés esetén az Ügyfél az átvétel a teljesítés időpontjától számított 2 éves elévülési határidő alatt érvényesítheti szavatossági igényeit, azokért a termékhibákérthibákért, amelyek a termék átadása időpontjában szolgáltatás nyújtásakor már léteztek. Két éves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait az Ügyfél érvényesíteni már nem tudja. Fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés esetén az ellenkező bizonyításáig vélelmezni kell, hogy a teljesítést követő egy éven belül a fogyasztó által felismert hiba már a teljesítés időpontjában megvolt, kivéve, ha e vélelem a hiba jellegével összeegyeztethetetlen. 9.1.24.3.1.2. Nem fogyasztóval kötött szerződés esetén a jogosult az átvétel időpontjától a szolgáltatás nyújtásától számított 1 éves elévülési határidő alatt érvényesítheti szavatossági igényeit. 9.1.34.3.1.3. Az Ügyfél – választása szerint – kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha az ezek közül az Ügyfél által választott igény teljesítése lehetetlen vagy a Szolgáltató számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járna. Ha a kijavítást vagy a kicserélést az Ügyfél nem kérte, illetve nem kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását vagy a hibát a Szolgáltató költségére az Ügyfél is kijavíthatja, illetve mással kijavíttathatja vagy – végső esetben – a szerződéstől is elállhat. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. 9.1.44.3.1.4. Az Ügyfél a választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban köteles viselni, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra a Szolgáltató adott okot. 9.1.54.3.1.5. Az Ügyfél köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított kettő hónapon belül közölni a Szolgáltatóval. 9.1.64.3.1.6. Az Ügyfél közvetlenül a Szolgáltatóval szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét. 4.3.1.7. Fogyasztók esetén a szerződés teljesítésétől számított egy éven belül a kellékszavatossági igénye érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha az Ügyfél igazolja, hogy a Képzést a Szolgáltatótól rendelte meg (számla vagy a számla másolatának bemutatásával). Ilyen esetben a Szolgáltató csak akkor mentesül a szavatosság alól, ha ezt a vélelmet megdönti, vagyis bizonyítja, hogy a szolgáltatás hibája az Ügyfél részére történő teljesítését követően keletkezett. Amennyiben a Szolgáltató bizonyítani tudja, hogy a hiba oka az Ügyfélnek felróható okból keletkezett – kivéve, ha vélelmezhető, hogy a hiba jellegével ez összeegyeztethetetlen –, nem köteles az Ügyfél által támasztott szavatossági igénynek helyt adni. A teljesítéstől számított egy év eltelte után azonban már az Ügyfél köteles bizonyítani, hogy az általa felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Kellékszavatosság. 9.1.12.9.1. Az Ügyfél a Szolgáltató Vevő GLOVITA hibás teljesítése esetén a Szolgáltatóval GLOVITÁ-val szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthetérvényesíthet a Polgári törvénykönyv előírásai szerint. 2.9.2. Fogyasztói szerződés esetén az Ügyfél az átvétel időpontjától számított 2 éves a Fogyasztó a jogszabályban foglalt elévülési határidő alatt határidőn belül érvényesítheti szavatossági igényeit, azokért a termékhibákért, amelyek a termék átadása időpontjában már léteztek. Két éves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait az Ügyfél érvényesíteni már nem tudja. 9.1.22.9.3. Nem fogyasztóval kötött szerződés esetén A Vevő köteles a jogosult az átvétel időpontjától hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de legkésőbb a hiba felfedezésétől számított 1 éves elévülési határidő alatt érvényesítheti szavatossági igényeitkét hónapon belül közölni GLOVITÁ-val. 9.1.32.9.4. Az Ügyfél – A Vevő szavatossági jogával élve szabad választása szerint kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha az ezek közül az Ügyfél által választott igény teljesítése lehetetlen vagy a Szolgáltató GLOVITA számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járna. Ha a kijavítást vagy a kicserélést az Ügyfél nem kérte, illetve nem kérhette, úgy Vevő igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását leszállítását, vagy a hibát a Szolgáltató költségére az Ügyfél is kijavíthatja, illetve mással kijavíttathatja vagy – végső esetben a szerződéstől is elállhat. Jelentéktelen hiba miatt azonban elállásnak nincs helye. 9.1.42.9.5. Az Ügyfél a választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban köteles viselniviselni köteles, kivéve, ha az áttérés indokolt volt, vagy arra a Szolgáltató GLOVITA adott okot. 9.1.52.9.6. Az Ügyfél köteles A szerződés teljesítésétől számított hat hónapon belül a hibát annak felfedezése után haladéktalanulkellékszavatossági igény érvényesítéséhez a Vevőnek pusztán azt kell igazolnia, de nem későbbhogy a terméket GLOVITÁ-tól vásárolta (számla vagy a számla másolatának bemutatásával). Ilyen esetben GLOVITA csak akkor mentesülhet a szavatosság alól, mint ha bizonyítja, hogy a termék hibája a Vevő részére történő átadást követően keletkezett. Amennyiben GLOVITA bizonyítani tudja, hogy a hiba felfedezésétől oka a Vevőnek felróható okból keletkezett, nem köteles az Ügyfél által támasztott szavatossági igénynek helyt adni. A szerződés teljesítésétől számított kettő hónapon belül közölni hat hónap eltelte után azonban már a SzolgáltatóvalVevő köteles bizonyítani azt, hogy a termék hibája már a teljesítés időpontjában is fennállt. 9.1.6. Az Ügyfél közvetlenül a Szolgáltatóval szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

Kellékszavatosság. 9.1.17.1. Az Ügyfél a Szolgáltató A Vásárló az LDSZ hibás teljesítése esetén a Szolgáltatóval vállalkozással szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthetérvényesíthet a Polgári Törvénykönyv és a 151/2003. Fogyasztói szerződés esetén az Ügyfél az átvétel időpontjától számított 2 éves elévülési határidő alatt érvényesítheti szavatossági igényeit, azokért a termékhibákért, amelyek a termék átadása időpontjában már léteztek(IX. Két éves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait az Ügyfél érvényesíteni már nem tudja22.) Korm. rendelet szabályai szerint. 9.1.27.2. Nem fogyasztóval kötött szerződés esetén a jogosult az átvétel időpontjától számított 1 éves elévülési határidő alatt érvényesítheti szavatossági igényeit. 9.1.3. Az Ügyfél A Vásárló – választása szerint – kérhet szerint-az alábbi kellékszavatossági igényekkel élhet: Kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha az ezek közül az Ügyfél a Vásárló által választott igény teljesítése lehetetlen vagy a Szolgáltató vállalkozás számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járna. Ha a kijavítást vagy a kicserélést az Ügyfél nem kérte, illetve nem kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását vagy a hibát a Szolgáltató vállalkozás költségére az Ügyfél Vásárló is kijavíthatja, illetve mással kijavíttathatja vagy – végső esetben – a szerződéstől is elállhat. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. 9.1.4. Az Ügyfél a választott Választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban köteles viselniXxxxxxx viseli, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra a Szolgáltató vállalkozás adott okot. 9.1.57.3. Az Ügyfél A Vásárló köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított kettő hónapon belül közölni közölni. Ugyanakkor felhívom a Szolgáltatóvalfigyelmét, hogy a szerződés teljesítésétől számított kétéves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait már nem érvényesítheti. (Használt dolog esetén ez a határidő legfeljebb egy év.) 9.1.67.4. Az Ügyfél közvetlenül Vásárló a Szolgáltatóval vállalkozással (LDSZ) szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét. 7.5. A teljesítéstől számított hat hónapon belül a kellékszavatossági igénye érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha Vásárló igazolja, hogy a terméket, illetve a szolgáltatást az LDSZ nyújtotta. A teljesítéstől számított hat hónap eltelte után azonban már Vásárló köteles bizonyítani, hogy a Vásárló által felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Kellékszavatosság. 9.1.1. Az Ügyfél A Vállalkozó hibás teljesítése esetén annak tényéről jegyzőkönyvet készít. 9.1.2. A Megrendelő a Szolgáltató Vállalkozó hibás teljesítése esetén a Szolgáltatóval Vállalkozóval szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthetérvényesíthet a termék rejtett hibája esetén, tekintettel arra, hogy a Megrendelő a 8. pontban meghatározott átadás-átvételi eljárás során a szállítólevél aláírásával egyértelműen elismerte, hogy az átvett termék mind minőségében, mind mennyiségben megfelel a Megrendelésben foglaltaknak. 9.1.3. Fogyasztói szerződés esetén az Ügyfél a Megrendelő az átvétel időpontjától számított 2 éves elévülési határidő alatt érvényesítheti szavatossági igényeit, igényeit azokért a termékhibákért, amelyek a termék átadása időpontjában már léteztek. Két éves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait az Ügyfél a Megrendelő érvényesíteni már nem tudja. 9.1.29.1.4. Nem fogyasztóval kötött szerződés esetén a jogosult Megrendelő az átvétel időpontjától számított 1 éves elévülési határidő alatt érvényesítheti szavatossági igényeit. 9.1.39.1.5. Az Ügyfél – Megrendelő választása szerint kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha az ezek közül az Ügyfél a Megrendelő által választott igény teljesítése lehetetlen vagy a Szolgáltató vállalkozó számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járna. Ha a kijavítást vagy a kicserélést az Ügyfél Megrendelő nem kérte, illetve nem kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását vagy a hibát a Szolgáltató Vállalkozó költségére az Ügyfél Megrendelő is kijavíthatja, illetve mással kijavíttathatja vagy végső esetben a szerződéstől is elállhat. Jelentéktelen hiba miatt azonban elállásnak nincs helye. 9.1.49.1.6. Az Ügyfél A Megrendelő a választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban Megrendelő köteles viselni, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra a Szolgáltató adott okotVállalkozó okot adott. 9.1.59.1.7. Az Ügyfél Megrendelő köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított kettő hónapon belül közölni a SzolgáltatóvalVállalkozóval. 9.1.69.1.8. Az Ügyfél Megrendelő közvetlenül a Szolgáltatóval Vállalkozóval szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét. 9.1.9. A szerződés teljesítésétől számított hat hónapon belül a kellékszavatossági igénye érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha Megrendelő igazolja, hogy a terméket a Vállalkozótól vásárolta (számla vagy a számla másolatának bemutatásával). Ilyen esetben a Vállalkozó csak akkor mentesül a szavatosság alól, ha bizonyítja, hogy a termék hibája a Megrendelő részére történő átadást követően keletkezett. Amennyiben a Vállalkozó bizonyítani tudja, hogy a hiba oka a Megrendelőnek felróható okból keletkezett, nem köteles a Megrendelő által támasztott szavatossági igénynek helyt adni. A teljesítéstől számított hat hónap eltelte után azonban már a Megrendelő köteles bizonyítani, hogy az által felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

Kellékszavatosság. 9.1.1. Az Ügyfél a Szolgáltató Üzemeltető hibás teljesítése esetén a Szolgáltatóval Üzemeltetővel szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthet. Fogyasztói szerződés esetén az Ügyfél az átvétel időpontjától számított 2 éves elévülési határidő alatt érvényesítheti szavatossági igényeit, azokért a termékhibákért, amelyek a termék átadása időpontjában már léteztek. Két A 2 éves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait az Ügyfél érvényesíteni már nem tudja. 9.1.2. Nem fogyasztóval kötött szerződés esetén a jogosult az átvétel időpontjától számított 1 éves elévülési határidő alatt érvényesítheti szavatossági igényeit. 9.1.3. Az Ügyfél – választása szerint – kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha az ezek közül az Ügyfél által választott igény teljesítése lehetetlen vagy a Szolgáltató Üzemeltető számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járna. Ha a kijavítást vagy a kicserélést az Ügyfél nem kérte, illetve nem kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását vagy a hibát a Szolgáltató költségére az Ügyfél is kijavíthatja, illetve mással kijavíttathatja vagy – végső esetben – a szerződéstől is elállhat. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. 9.1.4. Az Ügyfél a választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban köteles viselni, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra a Szolgáltató Üzemeltető adott okot. 9.1.5. Az Ügyfél köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított kettő hónapon 60 napon belül közölni Üzemeltetővel. A közlés késedelméből, illetőleg a Szolgáltatóvaltermék túlhasználatából (hibás állapotban történő használat során és következtében fellépő értékvesztés) eredő kárért a fogyasztó felelős. 9.1.6. Az Ügyfél közvetlenül a Szolgáltatóval Üzemeltetővel szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét. 9.1.7. A szerződés teljesítésétől számított hat hónapon belül a kellékszavatossági igénye érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha az Ügyfél igazolja, hogy a terméket Üzemeltetőtől vásárolta (számla vagy a számla másolatának bemutatásával). Ilyen 9.1.8. Ha az Ügyfél a szavatossági igényét a terméktől - a megjelölt hiba szempontjából - elkülöníthető része tekintetében érvényesíti, a szavatossági igény a termék egyéb részeire nem minősül érvényesítettnek.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Kellékszavatosság. 9.1.1. Az Ügyfél 10.1.Megrendelő a Szolgáltató vállalkozó hibás teljesítése esetén a Szolgáltatóval vállalkozással szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthet. Fogyasztói szerződés esetén az Ügyfél az átvétel időpontjától számított 2 éves elévülési határidő alatt érvényesítheti szavatossági igényeit, azokért érvényesíthet a termékhibákért, amelyek a termék átadása időpontjában már léteztek. Két éves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait az Ügyfél érvényesíteni már nem tudjaPolgári Törvénykönyv szabályai szerint. 9.1.2. Nem fogyasztóval kötött szerződés esetén a jogosult 10.2.A Megrendelő választása szerint-az átvétel időpontjától számított 1 éves elévülési határidő alatt érvényesítheti szavatossági igényeit. 9.1.3. Az Ügyfél – választása szerint – kérhet alábbi kellékszavatossági igényekkel élhet: Kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha az ezek közül az Ügyfél a fogyasztó által választott igény teljesítése lehetetlen vagy a Szolgáltató vállalkozás számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járna. Ha a fogyasztó a kijavítást vagy a kicserélést az Ügyfél nem kérte, illetve nem kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását vagy a hibát a Szolgáltató vállalkozás költségére az Ügyfél Ön is kijavíthatja, illetve mással kijavíttathatja vagy - végső esetben - a szerződéstől is elállhat. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. 9.1.4. Az Ügyfél a választott 10.3.Választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban köteles viselnimegrendelő viseli, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra a Szolgáltató vállalkozás adott okot. 9.1.5. Az Ügyfél 10.4.Megrendelő köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított kettő hónapon belül közölni közölni. Ugyanakkor felhívom a Szolgáltatóvalfigyelmét, hogy a szerződés teljesítésétől számított kétéves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait már nem érvényesítheti. 10.5.A teljesítéstől számított hat hónapon belül a kellékszavatossági igénye érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha a Megrendelő igazolja, hogy a terméket Vállalkozótól vásárolta. A teljesítéstől számított hat hónap eltelte után azonban már a fogyasztó köteles bizonyítani, hogy az általa felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt. 9.1.6. Az Ügyfél közvetlenül a Szolgáltatóval szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Kellékszavatosság. 9.1.1. Az Ügyfél 1) A Felhasználó a Szolgáltató hibás teljesítése esetén a Szolgáltatóval szemben kellékszavatossági kelléksza- vatossági igényt érvényesíthetérvényesíthet (Ptk. 6:159. §). Fogyasztói szerződés esetén az Ügyfél Felhasználó az átvétel időpontjától számított 2 éves elévülési határidő alatt érvényesítheti szavatossági igényeit, azokért a termékhibákért, amelyek a termék átadása időpontjában már léteztek. Két éves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait az Ügyfél Felhasználó érvényesíteni már nem tudja. 9.1.2. 2) Nem fogyasztóval kötött szerződés esetén a jogosult az átvétel időpontjától számított 1 éves elévülési határidő alatt érvényesítheti szavatossági igényeit. 9.1.3. Az Ügyfél 3) Felhasználó – választása szerint – kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha az ezek közül az Ügyfél a Felhasználó által választott igény teljesítése lehetetlen vagy a Szolgáltató számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járna. Ha a kijavítást vagy a kicserélést az Ügyfél Felhasználó nem kérte, illetve nem kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását vagy a hibát a Szolgáltató költségére az Ügyfél Felhasználó is kijavíthatja, illetve mással kijavíttathatja vagy – végső esetben – a szerződéstől is elállhat. eláll- hat. 4) Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. 9.1.4. Az Ügyfél 5) Felhasználó a választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét költ- ségét azonban köteles viselni, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra a Szolgáltató adott okot. 9.1.5. Az Ügyfél 6) Felhasználó köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított kettő hónapon belül közölni a Szolgáltatóval. 9.1.6. Az Ügyfél 7) Felhasználó közvetlenül a Szolgáltatóval szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényétigé- nyét. 8) A szerződés teljesítésétől számított hat hónapon belül a kellékszavatossági igénye érvé- nyesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha Felhasználó igazolja, hogy a terméket a Szolgáltatótól vásárolta (számla vagy a számla másolatának bemutatásával). 9) Ilyen esetben a Szolgáltató csak akkor mentesül a szavatosság alól, ha ezt a vélelmet megdönti, vagyis bizonyítja, hogy a termék hibája a Felhasználó részére történő átadást követően keletkezett. Amennyiben a Szolgáltató bizonyítani tudja, hogy a hiba oka a Fel- használónak felróható okból keletkezett, nem köteles Felhasználó által támasztott szava- tossági igénynek helyt adni. A teljesítéstől számított hat hónap eltelte után azonban már a Felhasználó köteles bizonyítani, hogy a Felhasználó által felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt. 10) Ha a Felhasználó a szavatossági igényét a terméktől - a megjelölt hiba szempontjából - elkülöníthető része tekintetében érvényesíti, a szavatossági igény a termék egyéb részeire nem minősül érvényesítettnek.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Kellékszavatosság. 9.1.18.1.1. Az Ügyfél a Szolgáltató hibás teljesítése esetén a Szolgáltatóval szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthet. Fogyasztói szerződés esetén az Ügyfél az átvétel időpontjától számított 2 éves elévülési határidő alatt érvényesítheti szavatossági igényeit, azokért a termékhibákért, amelyek a termék átadása időpontjában már léteztek. Két éves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait az Ügyfél érvényesíteni már nem tudja. 9.1.28.1.2. Nem fogyasztóval kötött szerződés esetén a jogosult az átvétel időpontjától számított 1 éves elévülési határidő alatt érvényesítheti szavatossági igényeit. 9.1.38.1.3. Az Ügyfél – választása szerint – kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha az ezek közül az Ügyfél által választott igény teljesítése lehetetlen vagy a Szolgáltató számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járna. Ha a kijavítást vagy a kicserélést az Ügyfél nem kérte, illetve nem kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását vagy a hibát a Szolgáltató költségére az Ügyfél is kijavíthatja, illetve mással kijavíttathatja vagy – végső esetben – a szerződéstől is elállhat. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. 9.1.48.1.4. Az Ügyfél a választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban köteles viselni, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra a Szolgáltató adott okot. 9.1.58.1.5. Az Ügyfél köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított kettő hónapon belül közölni a Szolgáltatóval. 9.1.68.1.6. Az Ügyfél közvetlenül a Szolgáltatóval szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét. 8.1.7. A szerződés teljesítésétől számított hat hónapon belül a kellékszavatossági igénye érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha az Ügyfél igazolja, hogy a terméket a Szolgáltatótól vásárolta (számla vagy a számla másolatának bemutatásával). Ilyen esetben a Szolgáltató csak akkor mentesül a szavatosság alól, ha ezt a vélelmet megdönti, vagyis bizonyítja, hogy a termék hibája a az Ügyfél részére történő átadást követően keletkezett. Amennyiben a Szolgáltató bizonyítani tudja, hogy a hiba oka az Ügyfélnek felróható okból keletkezett, nem köteles az Ügyfél által támasztott szavatossági igénynek helyt adni. A teljesítéstől számított hat hónap eltelte után azonban már az Ügyfél köteles bizonyítani, hogy az általa felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt. 8.1.8. Ha az Ügyfél a szavatossági igényét a terméktől - a megjelölt hiba szempontjából - elkülöníthető része tekintetében érvényesíti, a szavatossági igény a termék egyéb részeire nem minősül érvényesítettnek.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Kellékszavatosság. 9.1.18.1.1. Az Ügyfél a Szolgáltató hibás teljesítése esetén a Szolgáltatóval szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthet. Fogyasztói szerződés esetén az a fogyasztónak minősülő Ügyfél az átvétel a termék(ek) átvételének időpontjától számított 2 éves elévülési határidő alatt érvényesítheti szavatossági igényeit, azokért a termékhibákért, amelyek a termék átadása időpontjában már léteztek. Két éves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait az Ügyfél érvényesíteni már nem tudja. 9.1.28.1.2. Nem fogyasztóval kötött szerződés esetén a jogosult az átvétel időpontjától számított 1 éves elévülési határidő alatt érvényesítheti szavatossági igényeit. 9.1.38.1.3. Az Ügyfél – választása szerint – kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha az ezek közül az Ügyfél által választott igény teljesítése lehetetlen vagy a Szolgáltató számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járna. Ha a kijavítást vagy a kicserélést az Ügyfél nem kérte, illetve nem kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását vagy a hibát a Szolgáltató költségére az Ügyfél is kijavíthatja, illetve mással kijavíttathatja vagy – végső esetben – a szerződéstől is elállhat. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. 9.1.48.1.4. Az Ügyfél a választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban köteles viselni, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra a Szolgáltató adott okot. 9.1.58.1.5. Az Ügyfél köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított kettő hónapon belül közölni a Szolgáltatóval. 9.1.68.1.6. Az Ügyfél közvetlenül a Szolgáltatóval szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét. 8.1.7. A szerződés teljesítésétől számított hat hónapon belül a kellékszavatossági igénye érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha az Ügyfél igazolja, hogy a terméket a Szolgáltatótól vásárolta (számla vagy a számla másolatának bemutatásával). Ilyen esetben a Szolgáltató csak akkor mentesül a szavatosság alól, ha ezt a vélelmet megdönti, vagyis bizonyítja, hogy a termék hibája az Ügyfél részére történő átadást követően keletkezett. Amennyiben a Szolgáltató bizonyítani tudja, hogy a hiba oka az Ügyfélnek felróható okból keletkezett, nem köteles az Ügyfél által támasztott szavatossági igénynek helyt adni. A teljesítéstől számított hat hónap eltelte után azonban már az Ügyfél köteles bizonyítani, hogy az általa felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt. Értelemszerűen bármely kellékszavatossági igény érvényesítéséhez a termék(ek)et vissza kell juttatni a Szolgáltató részére, az Ügyfélszolgálat 1.7 pontban megjelölt címére. A Szolgáltató kizárólag tiszta terméke(ke)t vesz át, a nem tiszta terméke(ke)t visszaküldi az Ügyfélnek. 8.1.8. Ha az Ügyfél a szavatossági igényét a terméktől – a megjelölt hiba szempontjából – elkülöníthető része tekintetében érvényesíti, a szavatossági igény a termék egyéb részeire nem minősül érvényesítettnek. 8.1.9. Kicserélés vagy elállás esetén az Ügyfél nem köteles a termék(ek)nek azt az értékcsökkenését megtéríteni, amely a rendeltetésszerű használat következménye. A termék(ek) azon értékcsökkenését, amely a nem rendeltetésszerű használat következménye, az Ügyfél köteles megfizetni a Szolgáltató részére. 8.1.10. Hibás teljesítés esetén a szavatossági kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek a Szolgáltatót terhelik. A Szolgáltató a szavatossági kötelezettség teljesítésével kapcsolatosan az Ügyfélnél felmerült költségeket kizárólag a költségek hitelt érdemlő igazolását (számla, postai ajánló szelvény, stb. bemutatásával) követően fizet meg az Ügyfél részére. Ha a termék meghibásodásában az Ügyfelet terhelő karbantartási kötelezettség elmulasztása is közrehatott, a szavatossági kötelezettség teljesítésével felmerült költségeket közrehatása arányában az Ügyfél köteles viselni, ha a termék karbantartására vonatkozó ismeretekkel rendelkezett, vagy ha a Szolgáltató e tekintetben tájékoztatási kötelezettségének eleget tett. Amennyiben bizonyítást nyer, hogy a termék hibája a teljesítést követően keletkezett (azaz a Szolgáltató nem hibásan teljesített), akkor a szavatossági jog érvényesítésével felmerült költségek (beleértve a termék Ügyfél részére történő visszaküldésének költségét is) az Ügyfelet terhelik. 8.1.11. Az Ügyfélnek nyilatkoznia kell a kellékszavatosság igényértől. A nyilatkozatnak tartalmaznia kell legalább a termék hibájának leírását, a választott szavatossági igényt, az Ügyfél nevét, a szállítási címet és a rendelésszámot. A kellékszavatossági igény érvényesítésére szolgáló nyilatkozatát a 14.1. pontban rögzítetteknek megfelelően, illetve elérhetőségeken terjesztheti elő.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

Kellékszavatosság. 9.1.117.1. Az Ügyfél a Szolgáltató A Vásárló az RG hibás teljesítése esetén a Szolgáltatóval az RG-vel szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthet. Fogyasztói szerződés esetén az Ügyfél a Vásárló az átvétel időpontjától számított 2 éves elévülési határidő alatt érvényesítheti szavatossági igényeit, azokért a termékhibákért, amelyek a termék átadása időpontjában már léteztek. Két éves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait az Ügyfél a Vásárló érvényesíteni már nem tudja. 9.1.217.2. Nem fogyasztóval kötött szerződés esetén a jogosult az átvétel időpontjától számított 1 éves elévülési határidő alatt érvényesítheti szavatossági igényeit. 9.1.317.3. Az Ügyfél A Vásárló – választása szerint – kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha az ezek közül az Ügyfél a Vásárló által választott igény teljesítése lehetetlen vagy a Szolgáltató az RG számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járna. Ha a kijavítást vagy a kicserélést az Ügyfél a Vásárló nem kérte, illetve nem kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását vagy a hibát az RG költségére a Szolgáltató költségére az Ügyfél Vásárló is kijavíthatja, illetve mással kijavíttathatja vagy – végső esetben – a szerződéstől is elállhat. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. 9.1.417.4. Az Ügyfél A Vásárló a választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban köteles viselni, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra a Szolgáltató az RG adott okot. 9.1.517.5. Az Ügyfél A Vásárló köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított kettő hónapon belül közölni a Szolgáltatóvalaz RG-vel. 9.1.617.6. Az Ügyfél A Vásárló közvetlenül a Szolgáltatóval az RG-vel szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét. 17.7. A szerződés teljesítésétől számított hat hónapon belül a kellékszavatossági igénye érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha a Vásárló igazolja, hogy a terméket az RG-től vásárolta (számla vagy a számla másolatának bemutatásával). Ilyen esetben RG csak akkor mentesül a szavatosság alól, ha ezt a vélelmet megdönti, vagyis bizonyítja, hogy a termék hibája a Vásárló részére történő átadást követően keletkezett. Amennyiben RG bizonyítani tudja, hogy a hiba oka a Vásárlónak felróható okból keletkezett, nem köteles a Vásárló által támasztott szavatossági igénynek helyt adni. A teljesítéstől számított hat hónap eltelte után azonban már a Vásárló köteles bizonyítani, hogy az általa felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt. 17.8. Ha a Vásárló a szavatossági igényét a terméktől - a megjelölt hiba szempontjából - elkülöníthető része tekintetében érvényesíti, a szavatossági igény a termék egyéb részeire nem minősül érvényesítettnek.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Kellékszavatosság. 9.1.18.1.1. Az Ügyfél a Szolgáltató hibás teljesítése esetén a Szolgáltatóval szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthet. Fogyasztói szerződés esetén az Ügyfél az átvétel időpontjától számított 2 éves elévülési határidő alatt érvényesítheti szavatossági igényeit, azokért a termékhibákért, amelyek a termék átadása időpontjában már léteztek. Két éves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait az Ügyfél érvényesíteni már nem tudja. 9.1.28.1.2. Nem fogyasztóval kötött szerződés esetén a jogosult az átvétel időpontjától számított 1 éves elévülési határidő alatt érvényesítheti szavatossági igényeit. 9.1.38.1.3. Az Ügyfél – választása szerint – kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha az ezek közül az Ügyfél által választott igény teljesítése lehetetlen vagy a Szolgáltató számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járna. Ha a kijavítást vagy a kicserélést az Ügyfél nem kérte, illetve nem kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását vagy a hibát a Szolgáltató költségére az Ügyfél is kijavíthatja, illetve mással kijavíttathatja vagy – végső esetben – a szerződéstől is elállhat. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. 9.1.48.1.4. Az Ügyfél a választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban köteles viselni, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra a Szolgáltató adott okot. 9.1.58.1.5. Az Ügyfél köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított kettő hónapon 8 napon belül közölni a Szolgáltatóval. 9.1.68.1.6. Az Ügyfél közvetlenül a Szolgáltatóval szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét. 8.1.7. A szerződés teljesítésétől számított hat hónapon belül a kellékszavatossági igénye érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha az Ügyfél igazolja, hogy a terméket a Szolgáltatótól vásárolta (számla vagy a számla másolatának bemutatásával). Ilyen esetben a Szolgáltató csak akkor mentesül a szavatosság alól, ha ezt a vélelmet megdönti, vagyis bizonyítja, hogy a termék hibája az Ügyfél részére történő átadást követően keletkezett. Amennyiben a Szolgáltató bizonyítani tudja, hogy a hiba oka az Ügyfélnek felróható okból keletkezett, nem köteles az Ügyfél által támasztott szavatossági igénynek helyt adni. A teljesítéstől számított hat hónap eltelte után azonban már az Ügyfél köteles bizonyítani, hogy az általa felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt. 8.1.8. Ha az Ügyfél a szavatossági igényét a terméktől - a megjelölt hiba szempontjából - elkülöníthető része tekintetében érvényesíti, a szavatossági igény a termék egyéb részeire nem minősül érvényesítettnek.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Kellékszavatosság. 9.1.1. Az Ügyfél 1) A Felhasználó a Szolgáltató hibás teljesítése esetén a Szolgáltatóval szemben kellékszavatossági kelléksza- vatossági igényt érvényesíthetérvényesíthet (Ptk. 6:159. §). Fogyasztói szerződés esetén az Ügyfél Felhasználó az átvétel időpontjától számított 2 éves elévülési határidő alatt érvényesítheti szavatossági igényeit, azokért a termékhibákért, amelyek a termék átadása időpontjában már léteztek. Két éves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait az Ügyfél a Felhasználó érvényesíteni már nem tudja. 9.1.2. 2) Nem fogyasztóval kötött szerződés esetén a jogosult az átvétel időpontjától számított 1 éves elévülési határidő alatt érvényesítheti szavatossági igényeit. 9.1.3. Az Ügyfél 3) Felhasználó – választása szerint – kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha az ezek közül az Ügyfél a Felhasználó által választott igény teljesítése lehetetlen vagy a Szolgáltató számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járna. Ha a kijavítást vagy a kicserélést az Ügyfél a Felhasználó nem kérte, illetve nem kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás ellenszol- gáltatás arányos leszállítását vagy a hibát a Szolgáltató költségére az Ügyfél a Felhasználó is kijavíthatjakija- víthatja, illetve mással kijavíttathatja kijavíttathatja vagy – végső esetben – a szerződéstől is elállhat. . 4) Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. 9.1.4. Az Ügyfél 5) Felhasználó a választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét költ- ségét azonban köteles viselni, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra a Szolgáltató adott okot. 9.1.5. Az Ügyfél 6) Felhasználó köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított kettő hónapon belül közölni a Szolgáltatóval. 9.1.6. Az Ügyfél 7) Felhasználó közvetlenül a Szolgáltatóval szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényétigé- nyét. 8) A szerződés teljesítésétől számított hat hónapon belül a kellékszavatossági igénye érvé- nyesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha a Felhasználó igazolja, hogy a terméket a Szolgáltatótól vásárolta (számla vagy a számla másolatának bemutatásával). 9) Ilyen esetben a Szolgáltató csak akkor mentesül a szavatosság alól, ha ezt a vélelmet megdönti, vagyis bizonyítja, hogy a termék hibája a Felhasználó részére történő átadást követően keletkezett. Amennyiben a Szolgáltató bizonyítani tudja, hogy a hiba oka a Fel- használónak felróható okból keletkezett, nem köteles a Felhasználó által támasztott sza- vatossági igénynek helyt adni. A teljesítéstől számított hat hónap eltelte után azonban már a Felhasználó köteles bizonyítani, hogy a Felhasználó által felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt. 10) Ha a Felhasználó a szavatossági igényét a terméktől – a megjelölt hiba szempontjából – elkülöníthető része tekintetében érvényesíti, a szavatossági igény a termék egyéb részeire nem minősül érvényesítettnek.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Kellékszavatosság. 9.1.111.1.1. Az Ügyfél a Szolgáltató hibás teljesítése esetén a Szolgáltatóval szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthet. Fogyasztói szerződés esetén az Fogyasztónak minősülő Ügyfél az átvétel a Termék átvételének időpontjától számított 2 éves elévülési határidő alatt érvényesítheti szavatossági igényeit, azokért a termékhibákért, amelyek a termék Termék átadása időpontjában már léteztek. Két éves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait az Ügyfél érvényesíteni már nem tudja. 9.1.211.1.2. Nem fogyasztóval kötött szerződés esetén a jogosult az átvétel a Termék átvételének időpontjától számított 1 éves elévülési határidő alatt érvényesítheti szavatossági igényeit. 9.1.311.1.3. Az Ügyfél – választása szerint – kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha az ezek közül az Ügyfél által választott igény teljesítése lehetetlen vagy a Szolgáltató számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járna. Ha a kijavítást vagy a kicserélést az Ügyfél nem kérte, illetve nem kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását vagy a hibát a Szolgáltató költségére az Ügyfél is kijavíthatja, illetve mással kijavíttathatja vagy – végső esetben – a szerződéstől is elállhat. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. 9.1.411.1.4. Az Ügyfél a választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban köteles viselni, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra a Szolgáltató adott okot. 9.1.511.1.5. Az Ügyfél köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított kettő hónapon belül közölni a Szolgáltatóval. 9.1.611.1.6. Az Ügyfél közvetlenül a Szolgáltatóval szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét. 11.1.7. A Szerződés teljesítésétől számított hat hónapon belül a kellékszavatossági igénye érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha az Ügyfél igazolja, hogy a terméket a Szolgáltatótól vásárolta (számla vagy a számla másolatának bemutatásával). Ilyen esetben a Szolgáltató csak akkor mentesül a szavatosság alól, ha bizonyítja, hogy a termék hibája a az Ügyfél részére történő átadást követően keletkezett. Amennyiben a Szolgáltató bizonyítani tudja, hogy a hiba oka az Ügyfélnek felróható okból keletkezett, nem köteles az Ügyfél által támasztott szavatossági igénynek helyt adni. A teljesítéstől számított hat hónap eltelte után azonban már az Ügyfél köteles bizonyítani, hogy az általa felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt. 11.1.8. Ha az Ügyfél a szavatossági igényét a Terméktől - a megjelölt hiba szempontjából - elkülöníthető része tekintetében érvényesíti, a szavatossági igény a Termék egyéb részeire nem minősül érvényesítettnek.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Kellékszavatosság. 9.1.111.1.1. Az Ügyfél a Szolgáltató hibás teljesítése esetén a Szolgáltatóval szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthet. Fogyasztói szerződés esetén az Fogyasztónak minősülő Ügyfél az átvétel a Termék átvételének időpontjától számított 2 éves elévülési határidő alatt érvényesítheti szavatossági igényeit, azokért a termékhibákért, amelyek a termék Termék átadása időpontjában már léteztek. Két éves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait az Ügyfél érvényesíteni már nem tudja. 9.1.211.1.2. Nem fogyasztóval kötött szerződés esetén a jogosult az átvétel a Termék átvételének időpontjától számított 1 éves elévülési határidő alatt érvényesítheti szavatossági igényeit. 9.1.311.1.3. Az Ügyfél – választása szerint – kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha az ezek közül az Ügyfél által választott igény teljesítése lehetetlen vagy a Szolgáltató számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járna. Ha a kijavítást vagy a kicserélést az Ügyfél nem kérte, illetve nem kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását vagy a hibát a Szolgáltató költségére az Ügyfél is kijavíthatja, illetve mással kijavíttathatja vagy – végső esetben – a szerződéstől is elállhat. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. 9.1.411.1.4. Az Ügyfél a választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban köteles viselni, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra a Szolgáltató adott okot. 9.1.511.1.5. Az Ügyfél köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított kettő hónapon belül közölni a Szolgáltatóval. 9.1.611.1.6. Az Ügyfél közvetlenül a Szolgáltatóval szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét. 11.1.7. A Szerződés teljesítésétől számított hat hónapon belül a kellékszavatossági igénye érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha az Ügyfél igazolja, hogy a terméket a Szolgáltatótól vásárolta (számla vagy a számla másolatának bemutatásával). Ilyen esetben a Szolgáltató csak akkor mentesül a szavatosság alól, ha bizonyítja, hogy a termék hibája az Ügyfél részére történő átadást követően keletkezett. Amennyiben a Szolgáltató bizonyítani tudja, hogy a hiba oka az Ügyfélnek felróható okból keletkezett, nem köteles az Ügyfél által támasztott szavatossági igénynek helyt adni. A teljesítéstől számított hat hónap eltelte után azonban már az Ügyfél köteles bizonyítani, hogy az általa felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt. 11.1.8. Ha az Ügyfél a szavatossági igényét a Terméktől - a megjelölt hiba szempontjából - elkülöníthető része tekintetében érvényesíti, a szavatossági igény a Termék egyéb részeire nem minősül érvényesítettnek.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

Kellékszavatosság. 9.1.1. Az Ügyfél a Szolgáltató hibás teljesítése esetén a Szolgáltatóval szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthet. Fogyasztói szerződés esetén az Ügyfél az átvétel időpontjától számított 2 éves elévülési határidő alatt érvényesítheti szavatossági igényeit, azokért a termékhibákért, amelyek a termék átadása időpontjában már léteztek. Két éves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait az Ügyfél érvényesíteni már nem tudja.Ügyfél 9.1.2. Nem fogyasztóval kötött szerződés esetén a jogosult az átvétel időpontjától számított 1 éves elévülési határidő alatt érvényesítheti szavatossági igényeit. 9.1.3. Az Ügyfél – választása szerint – kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha az ezek közül az Ügyfél által választott igény teljesítése lehetetlen vagy a Szolgáltató számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járna. Ha a kijavítást vagy a kicserélést az Ügyfél nem kérte, illetve nem kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását vagy a hibát a Szolgáltató költségére az Ügyfél is kijavíthatja, illetve mással kijavíttathatja vagy – végső esetben – a szerződéstől is elállhat. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. 9.1.4. Az Ügyfél a választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban köteles viselni, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra a Szolgáltató adott okot. 9.1.5. Az Ügyfél köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított kettő hónapon belül közölni a Szolgáltatóval.hiba 9.1.6. Az Ügyfél közvetlenül a Szolgáltatóval szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét. 9.1.7. A szerződés teljesítésétől számított hat hónapon belül a kellékszavatossági igénye érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha az Ügyfél igazolja, hogy a terméket a Szolgáltatótól vásárolta (számla vagy a számla másolatának bemutatásával). Ilyen esetben a Szolgáltató csak akkor mentesül a szavatosság alól, ha ezt a vélelmet megdönti, vagyis bizonyítja, hogy a termék hibája a az Ügyfél részére 9.1.8. Ha az Ügyfél a szavatossági igényét a terméktől - a megjelölt hiba szempontjából - elkülöníthető része tekintetében érvényesíti, a szavatossági igény a termék egyéb részeire nem minősül

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Kellékszavatosság. 9.1.1. Az Ügyfél a Szolgáltató hibás teljesítése esetén a Szolgáltatóval szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthet. Fogyasztói szerződés esetén az a fogyasztónak minősülő Ügyfél az átvétel a termék(ek) átvételének időpontjától számított 2 éves elévülési határidő alatt érvényesítheti szavatossági igényeit, azokért a termékhibákért, amelyek a termék átadása időpontjában már léteztek. Két éves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait az Ügyfél érvényesíteni már nem tudja. 9.1.2. Nem fogyasztóval kötött szerződés esetén a jogosult az átvétel időpontjától számított 1 éves elévülési határidő alatt érvényesítheti szavatossági igényeit. 9.1.3. Az Ügyfél – választása szerint – kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha az ezek közül az Ügyfél által választott igény teljesítése lehetetlen vagy a Szolgáltató számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járna. Ha a kijavítást vagy a kicserélést az Ügyfél nem kérte, illetve nem kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását vagy a hibát a Szolgáltató költségére az Ügyfél is kijavíthatja, illetve mással kijavíttathatja vagy – végső esetben – a szerződéstől is elállhat. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. 9.1.4. Az Ügyfél a választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban köteles viselni, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra a Szolgáltató adott okot. 9.1.5. Az Ügyfél köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított kettő hónapon belül közölni a Szolgáltatóval. 9.1.6. Az Ügyfél közvetlenül a Szolgáltatóval szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét. 9.1.7. A szerződés teljesítésétől számított hat hónapon belül a kellékszavatossági igénye érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha az Ügyfél igazolja, hogy a terméket a Szolgáltatótól vásárolta (számla vagy a számla másolatának bemutatásával). Ilyen esetben a Szolgáltató csak akkor mentesül a szavatosság alól, ha ezt a vélelmet megdönti, vagyis bizonyítja, hogy a termék hibája az Ügyfél részére történő átadást követően keletkezett. Amennyiben a Szolgáltató bizonyítani tudja, hogy a hiba oka az Ügyfélnek felróható okból keletkezett, nem köteles az Ügyfél által támasztott szavatossági igénynek helyt adni. A teljesítéstől számított hat hónap eltelte után azonban már az Ügyfél köteles bizonyítani, hogy az általa felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt. Értelemszerűen bármely kellékszavatossági igény érvényesítéséhez a termék(ek)et vissza kell juttatni a Szolgáltató részére, az Ügyfélszolgálat 14.1 pontban megjelölt címére. A Szolgáltató kizárólag tiszta terméke(ke)t vesz át, a nem tiszta terméke(ke)t visszaküldi az Ügyfélnek. 9.1.8. Ha az Ügyfél a szavatossági igényét a terméktől – a megjelölt hiba szempontjából – elkülöníthető része tekintetében érvényesíti, a szavatossági igény a termék egyéb részeire nem minősül érvényesítettnek. 9.1.9. Kicserélés vagy elállás esetén az Ügyfél nem köteles a termék(ek)nek azt az értékcsökkenését megtéríteni, amely a rendeltetésszerű használat következménye. A termék(ek) azon értékcsökkenését, amely a nem rendeltetésszerű használat következménye, az Ügyfél köteles megfizetni a Szolgáltató részére. 9.1.10. Hibás teljesítés esetén a szavatossági kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségeka Szolgáltatót terhelik.A Szolgáltató a szavatossági kötelezettség teljesítésével kapcsolatosan az Ügyfélnél felmerült költségeket kizárólag a költségek hitelt érdemlő igazolását (számla, postai ajánló szelvény, stb. bemutatásával) követően fizet meg az Ügyfél részére. Ha a termék meghibásodásában az Ügyfelet terhelő karbantartási kötelezettség elmulasztása is közrehatott, a szavatossági kötelezettség teljesítésével felmerült költségeket közrehatása arányában az Ügyfél köteles viselni, ha a termék karbantartására vonatkozó ismeretekkel rendelkezett, vagy ha a Szolgáltató e tekintetben tájékoztatási kötelezettségének eleget tett.Amennyiben bizonyítást nyer, hogy a termék hibája a teljesítést követően keletkezett (azaz a Szolgáltató nem hibásan teljesített), akkor a szavatossági jog érvényesítésével felmerült költségek (beleértve a termék Ügyfél részére történő visszaküldésének költségét is) az Ügyfelet terhelik. 9.1.11. Kellékszavatossági igény érvényesítéséhez nyilatkozat minta itt elérhető. Amennyiben az Ügyfél kellékszavatossági igény érvényesítésére nem a Szolgáltató által közzétett mintát használja fel, a nyilatkozatnak tartalmaznia kell legalább a termék hibájának leírását, a választott szavatossági igényt, az Ügyfél nevét, a szállítási címet és a rendelésszámot. A kellékszavatossági igény érvényesítésére szolgáló nyilatkozatát a 14.1. pontban rögzítetteknek megfelelően, illetve elérhetőségeken terjesztheti elő.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Kellékszavatosság. 9.1.110.1.1. Az Ügyfél a Szolgáltató A Megrendelő az EQUIP-TEST hibás teljesítése esetén a Szolgáltatóval az EQUIP-TEST-el szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthet. Fogyasztói szerződés esetén az Ügyfél a Megrendelő az átvétel időpontjától számított 2 éves elévülési határidő alatt érvényesítheti szavatossági igényeit, azokért a termékhibákért, amelyek a termék átadása időpontjában már léteztek. Két éves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait az Ügyfél Megrendelő érvényesíteni már nem tudja. 9.1.210.1.2. Nem fogyasztóval Fogyasztóval kötött szerződés esetén a jogosult az átvétel időpontjától számított 1 éves elévülési határidő alatt érvényesítheti szavatossági igényeit. 9.1.310.1.3. Az Ügyfél – A Megrendelő, saját választása szerint – szerint, kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha az ezek közül az Ügyfél a Megrendelő által választott igény teljesítése lehetetlen vagy a Szolgáltató az EQUIP-TEST számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járna. Ha a kijavítást vagy a kicserélést az Ügyfél a Megrendelő nem kérte, illetve nem kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását vagy a hibát az EQUIP-TEST költségére a Szolgáltató költségére az Ügyfél Megrendelő is kijavíthatja, illetve mással kijavíttathatja vagy – végső esetben – a szerződéstől is elállhat. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. further information for the Buyer if (s)he qualifies as a Consumer on the commercial guarantee rights. 9.1.4. Az Ügyfél a választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban köteles viselni, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra a Szolgáltató adott okot. 9.1.5. Az Ügyfél köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított kettő hónapon belül közölni a Szolgáltatóval. 9.1.6. Az Ügyfél közvetlenül a Szolgáltatóval szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Kellékszavatosság. 9.1.16.1. Az Ügyfél a Szolgáltató A Vásárló az Unitrak hibás teljesítése esetén a Szolgáltatóval vállalkozással szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthetérvényesíthet a Polgári Törvénykönyv és a 151/2003. Fogyasztói szerződés esetén az Ügyfél az átvétel időpontjától számított 2 éves elévülési határidő alatt érvényesítheti szavatossági igényeit, azokért a termékhibákért, amelyek a termék átadása időpontjában már léteztek(IX. Két éves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait az Ügyfél érvényesíteni már nem tudja22.) Korm. rendelet szabályai szerint. 9.1.26.2. Nem fogyasztóval kötött szerződés esetén a jogosult az átvétel időpontjától számított 1 éves elévülési határidő alatt érvényesítheti szavatossági igényeit. 9.1.3. Az Ügyfél A Vásárló – választása szerint – kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha szerint-az ezek közül az Ügyfél által választott igény teljesítése lehetetlen vagy a Szolgáltató számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járnaalábbi kellékszavatossági igényekkel élhet: 6.3. Ha a kijavítást vagy a kicserélést az Ügyfél nem kérte, illetve nem kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását vagy a hibát a Szolgáltató költségére az Ügyfél is kijavíthatja, illetve mással kijavíttathatja vagy – végső esetben – a szerződéstől is elállhat. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. 9.1.4. Az Ügyfél a választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban köteles viselni, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra a Szolgáltató adott okot. 9.1.5. Az Ügyfél A Vásárló köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított kettő hónapon belül közölni közölni. Ugyanakkor felhívom a Szolgáltatóvalfigyelmét, hogy a szerződés teljesítésétől számított kétéves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait már nem érvényesítheti. (Használt dolog esetén ez a határidő legfeljebb egy év.) 9.1.66.4. Az Ügyfél közvetlenül Vásárló a Szolgáltatóval vállalkozással (Unitrak) szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét. 6.5. A teljesítéstől számított hat hónapon belül a kellékszavatossági igénye érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha Vásárló igazolja, hogy a terméket, illetve a szolgáltatást az Unitrak nyújtotta. A teljesítéstől számított hat hónap eltelte után azonban már Vásárló köteles bizonyítani, hogy a Vásárló által felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt. 6.6. A kellékszavatossági igények érvényesítéséhez jármű- vagy gépalkatrészek esetén a jármű- vagy a gép gyártója előírja, hogy az alkatrészek beszerelését csak a gyártómű által előírt technikai és személyi feltételekkel rendelkező, a gyártómű által feljogosított szerviz vagy személy végezheti el. A feljogosított által kiállított, beépítést igazoló dokumentum (Az elvégzett munkákat és a felhasznált anyagokat cikkszám szerint beazonosíthatóan, részletesen tartalmazó számla) nélkül kellékszavatossági igény nem támasztható.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Kellékszavatosság. 9.1.1. Az Ügyfél a Szolgáltató hibás teljesítése esetén a Szolgáltatóval szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthet. Fogyasztói szerződés esetén az Ügyfél az átvétel időpontjától számított 2 éves elévülési határidő alatt érvényesítheti szavatossági igényeit, azokért a termékhibákért, amelyek a termék átadása időpontjában már léteztek. Két éves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait az Ügyfél érvényesíteni már nem tudja. 9.1.2. Nem fogyasztóval kötött szerződés esetén a jogosult az átvétel időpontjától számított 1 éves elévülési határidő alatt érvényesítheti szavatossági igényeit. 9.1.3. Az Ügyfél – választása szerint – kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha az ezek közül az Ügyfél által választott igény teljesítése lehetetlen vagy a Szolgáltató számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járna. Ha a kijavítást vagy a kicserélést az Ügyfél nem kérte, illetve nem kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását vagy a hibát a Szolgáltató költségére az Ügyfél is kijavíthatja, illetve mással kijavíttathatja vagy – végső esetben – a szerződéstől is elállhat. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye.aránytalan 9.1.4. Az Ügyfél a választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban köteles viselni, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra a Szolgáltató adott okot. 9.1.5. Az Ügyfél köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított kettő hónapon belül közölni a Szolgáltatóval. 9.1.6. Az Ügyfél közvetlenül a Szolgáltatóval szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét. 9.1.7. A szerződés teljesítésétől számított hat hónapon belül a kellékszavatossági igénye érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha az Ügyfél igazolja, hogy a terméket a Szolgáltatótól vásárolta (számla vagy a számla másolatának bemutatásával). Ilyen esetben a Szolgáltató csak akkor mentesül a szavatosság alól, ha ezt a vélelmet megdönti, vagyis bizonyítja, hogy a termék hibája az Ügyfél részére történő átadást követően keletkezett. Amennyiben a Szolgáltató bizonyítani tudja, hogy a hiba oka az Ügyfélnek felróható okból keletkezett, nem köteles az Ügyfél által támasztott szavatossági igénynek helyt adni. A teljesítéstől számított hat hónap eltelte után azonban már az Ügyfél köteles bizonyítani, hogy az általa felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt. 9.1.8. Ha az Ügyfél a szavatossági igényét a terméktől - a megjelölt hiba szempontjából - elkülöníthető része tekintetében érvényesíti, a szavatossági igény a termék egyéb részeire nem minősül érvényesítettnek.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek