Kiegészítő (értelmező) tájékoztatás. Az Ajánlattételi felhívásban és jelen Dokumentációban foglaltak értelmezésére, pontosítására szolgál a Kbt. 45. §-ában foglalt kiegészítő (értelmező) tájékoztatáskérési lehetőség. Kiegészítő tájékoztatásra vonatkozó igény esetén a kérdések kizárólag írásban tehetőek fel az Ajánlattételi felhívásban megjelölt címen. Kérjük a kérdést feltevőt, hogy a megküldött kérdéseit – az aláírt, szkennelt vagy faxolt változaton túl – minden esetben szerkeszthető (.doc, .docx) formátumban is küldje meg a Felhívásban megadott e-mail címre. A megküldött dokumentumok eltérése esetén az Ajánlatkérő az aláírt változatot veszi figyelembe, a szerkeszthető változatot kizárólag a válaszlevél megírásánál (a kérdések beillesztése végett) kívánja használni. A kiegészítő tájékoztatáskérést tartalmazó levélben kérjük feltüntetni az eljárás tárgyát. A Kbt. 45. § (2) bekezdés alapján az Ajánlatkérő a kiegészítő (értelmező) tájékoztatást, a feltett kérdések szövegével, de a kérdést feltevő megnevezése nélkül a kérdés beérkezését követően ésszerű határidőn belül, de az ajánlattételi határidő lejárta előtt legkésőbb három nappal köteles megválaszolni. Xxxxxxxxxxx felelőssége, hogy a kiegészítő tájékoztatásra irányuló kérdései határidőben megérkezzenek Ajánlatkérőhöz. A kiegészítő tájékoztatás(oka)t Ajánlatkérő a gazdasági szereplők által az ajánlattételi dokumentáció elérése során megadott kapcsolattartási pontokra küldi meg, illetve a Kbt. 45. § (5) bekezdésében foglaltak alapján ugyanazon az elérhetőségi helyen teszi hozzáférhetővé, ahonnan a gazdasági szereplők az ajánlattételi felhívást és dokumentációt letöltötték. Jelen eljárás során a faxon, illetve e-mailben történő megküldés időpontja, postai megküldés esetén a dokumentumok postára adásának dátuma, elektronikus úton történő elérhetővé tétel esetén a tájékoztatás teljes tartalmának a megjelölt elérhetőségen való közzététel dátuma számít a válaszadási kötelezettség teljesítésének. Ajánlatkérő az eljárás során csak kivételes esetben küldi meg a kiegészítő tájékoztatást postai úton. A kiegészítő tájékoztatás során megküldendő dokumentumok gyors és rugalmas rendelkezésre bocsátása érdekében a postai megküldés előtt az Ajánlatkérő lehetőséget biztosít a nagy kiterjesztésű dokumentumok személyes átvételére. Ilyen esetben az Ajánlatkérő közvetlenül egyeztet az érdeklődő gazdasági szereplők kapcsolattartójával. A kiegészítő (értelmező) tájékoztatás esetén az Ajánlattevők a megadott válaszok figyelembevételével kötelesek ajánlatukat kimunkálni és benyújtani.
Appears in 2 contracts
Samples: Ajánlattételi Dokumentáció, Ajánlattételi Dokumentáció
Kiegészítő (értelmező) tájékoztatás. Az Ajánlattételi felhívásban és jelen Dokumentációban foglaltak értelmezésére, pontosítására szolgál a Kbt. 45. §-ában -ban foglalt kiegészítő (értelmező) tájékoztatáskérési lehetőség. A tájékoztatáskérés továbbá az arra adott Ajánlatkérői válasz nem eredményezheti az Ajánlattételi felhívásban és jelen Dokumentációban foglalt rendelkezések módosítását. Kiegészítő tájékoztatásra vonatkozó igény esetén a kérdések kizárólag írásban tehetőek fel az Ajánlattételi felhívásban megjelölt címencímen (email/fax). Kérjük A kiegészítő tájékoztatás kérésre adandó válasz elkészítésének megkönnyítése érdekében Ajánlatkérő kéri a kérdést feltevőt, hogy a megküldött kérdéseit – az aláírt, szkennelt vagy faxolt változaton túl – minden esetben szerkeszthető (.doc, .docx) formátumban is küldje meg a Felhívásban megadott feltett kérdések e-mail címremailben, szerkeszthető formátumban történő megküldését is. A megküldött dokumentumok eltérése esetén az Ajánlatkérő az aláírt változatot veszi figyelembe, a szerkeszthető változatot kizárólag a válaszlevél megírásánál (a kérdések beillesztése végett) kívánja használni. A kiegészítő tájékoztatáskérést tartalmazó levélben kérjük feltüntetni az eljárás tárgyát. A Kbt. 45. § , valamint azonosító számát (2) bekezdés alapján az Ajánlatkérő a kiegészítő (értelmező) tájékoztatást, a feltett kérdések szövegével, de a kérdést feltevő megnevezése nélkül a kérdés beérkezését követően ésszerű határidőn belül, de az ajánlattételi határidő lejárta előtt legkésőbb három nappal köteles megválaszolni. Xxxxxxxxxxx felelőssége, hogy a kiegészítő tájékoztatásra irányuló kérdései határidőben megérkezzenek AjánlatkérőhözKT számot). A kiegészítő tájékoztatás(oka)t Ajánlatkérő a gazdasági szereplők által az ajánlattételi dokumentáció elérése során megadott kapcsolattartási pontokra küldi meg, illetve a Kbt. 45. § (5) bekezdésében foglaltak alapján ugyanazon az elérhetőségi helyen teszi hozzáférhetővé, ahonnan a gazdasági szereplők az ajánlattételi felhívást és dokumentációt letöltötték. Ajánlattevő felelőssége, hogy olyan elérhetőséget adjon meg, amely a megküldendő dokumentumok fogadására 24 órában alkalmas. Ajánlattevő felelőssége, hogy olyan a szervezeti egységén belül a kiegészítő tájékoztatás időben az arra jogosulthoz kerüljön. Ajánlatkérő nem köteles Ajánlattevő részére az elektronikus formában is rendelkezésére álló anyagot nyomtatott formában átadni. A kiegészítő (értelmező) tájékoztatás kérése kizárólag telefaxon, vagy e-mailben történhet. Ajánlatkérő a kiegészítő (értelmező) tájékoztatást, a feltett kérdések szövegével, de a kérdést feltevő megnevezése nélkül a kérdés beérkezését követően a Kbt. 45. §-ban írt határidőn belül köteles megválaszolni. Xxxxxxxxxxx felelőssége, hogy a kiegészítő tájékoztatásra irányuló kérdései határidőben megérkezzenek Ajánlatkérőhöz. Jelen eljárás során a faxon, illetve e-mailben történő megküldés időpontja, postai megküldés esetén a dokumentumok postára adásának dátuma, elektronikus úton történő elérhetővé tétel esetén a tájékoztatás teljes tartalmának a megjelölt elérhetőségen való közzététel dátuma számít a válaszadási kötelezettség teljesítésének. Ajánlatkérő az eljárás során csak kivételes esetben küldi meg a kiegészítő tájékoztatást postai úton. A kiegészítő tájékoztatás során megküldendő dokumentumok gyors és rugalmas rendelkezésre bocsátása érdekében a postai megküldés előtt az Ajánlatkérő lehetőséget biztosít a nagy kiterjesztésű dokumentumok személyes átvételére. Ilyen esetben az Ajánlatkérő közvetlenül egyeztet az érdeklődő gazdasági szereplők kapcsolattartójával. A kiegészítő (értelmező) tájékoztatás esetén az Ajánlattevők a megadott válaszok figyelembevételével kötelesek köteles ajánlatukat kimunkálni és benyújtani. Jelen közbeszerzési eljárásban a kiegészítő tájékoztatás kérés és a válasz adása során a faxon, e-mail-ben vagy postai úton történő megküldés, továbbá az elektronikus úton történő hozzáférhetővé (elérhetővé) tétel is joghatályos megküldésnek minősül. Amennyiben Ajánlatkérő az ajánlattételi határidő meghosszabbításáról dönt, arról késedelem nélkül és egyidejűleg értesít valamennyi ajánlattételre felhívott gazdasági szereplőt. Azon gazdasági szereplőket, akik a határidő meghosszabbításakor még nem vették át a dokumentációt, a dokumentáció átadásával egyidejűleg írásban tájékoztatja ezen körülményről. Az ajánlattételi határidő meghosszabbításáról és az ajánlatételi felhívás, illetve dokumentáció módosításáról szóló írásbeli értesítésnek minősül az elektronikus úton történő hozzáférhetővé (elérhetővé) tétel is.
Appears in 2 contracts
Samples: Public Procurement Proposal, Public Procurement Proposal
Kiegészítő (értelmező) tájékoztatás. Az Ajánlattételi felhívásban és jelen Dokumentációban foglaltak értelmezésére, pontosítására szolgál a Kbt. 45. §-ában -ban foglalt kiegészítő (értelmező) tájékoztatáskérési lehetőség. A tájékoztatáskérés továbbá az arra adott Ajánlatkérői válasz nem eredményezheti az Ajánlattételi felhívásban és jelen Dokumentációban foglalt rendelkezések módosítását. Kiegészítő tájékoztatásra vonatkozó igény esetén a kérdések kizárólag írásban tehetőek fel az Ajánlattételi felhívásban megjelölt címen. Kérjük a kérdést feltevőt, hogy a megküldött kérdéseit – az aláírt, szkennelt vagy faxolt változaton túl – minden esetben szerkeszthető címen (.doc, .docx) formátumban is küldje meg a Felhívásban megadott e-mail címre. A megküldött dokumentumok eltérése esetén az Ajánlatkérő az aláírt változatot veszi figyelembe, a szerkeszthető változatot kizárólag a válaszlevél megírásánál (a kérdések beillesztése végett) kívánja használniemail/fax). A kiegészítő tájékoztatáskérést tartalmazó levélben kérjük feltüntetni tájékoztatás kérésre adandó válasz elkészítésének megkönnyítése érdekében Ajánlatkérő kéri a feltett kérdések e-mailben, szerkeszthető formátumban történő megküldését is. Az Ajánlattevőnek az írásbeli kérdésen fel kell tüntetni az eljárás tárgyát, valamint fax vagy email címét, amelyre a választ kéri. Ajánlattevő felelőssége, hogy olyan elérhetőséget adjon meg, amely a megküldendő dokumentumok fogadására 24 órában alkalmas. Ajánlattevő felelőssége, hogy olyan a szervezeti egységén belül a kiegészítő tájékoztatás időben az arra jogosulthoz kerüljön. Ajánlatkérő nem köteles Ajánlattevő részére az elektronikus formában is rendelkezésére álló anyagot nyomtatott formában átadni. A Kbtkiegészítő (értelmező) tájékoztatás kérése és megadása kizárólag telefaxon, vagy e-mailben történhet. 45Ajánlatkérő jelen eljárás során konzultációt, helyszíni bejárást nem tart. § (2) bekezdés alapján az Ajánlatkérő a kiegészítő (értelmező) tájékoztatást, a feltett kérdések szövegével, de a kérdést feltevő megnevezése nélkül a kérdés beérkezését követően ésszerű a Kbt. 45. §-ban írt határidőn belül, de az ajánlattételi határidő lejárta előtt legkésőbb három nappal belül köteles megválaszolni. Xxxxxxxxxxx felelőssége, hogy a kiegészítő tájékoztatásra irányuló kérdései határidőben megérkezzenek Ajánlatkérőhöz. A kiegészítő tájékoztatás(oka)t Amennyiben Ajánlatkérő az ajánlattételi határidő meghosszabbításáról dönt, arról késedelem nélkül és egyidejűleg értesít valamennyi ajánlattételre felhívott gazdasági szereplőt. Azon gazdasági szereplőket, akik a határidő meghosszabbításakor még nem vették át a dokumentációt, a dokumentáció átadásával egyidejűleg írásban tájékoztatja ezen körülményről. Ajánlatkérő a gazdasági szereplők által az ajánlattételi dokumentáció elérése során beérkezett kérdésre választása szerint faxon és/vagy e-mailben megadott kapcsolattartási pontokra küldi meg, illetve a Kbt. 45. § (5) bekezdésében foglaltak alapján ugyanazon az elérhetőségi helyen elérési útvonalon elektronikusan teszi hozzáférhetővé, ahonnan a gazdasági szereplők az ajánlattételi felhívást és dokumentációt letöltötték. Jelen eljárás során a faxon, illetve a tájékoztató e-mailben történő megküldés időpontja, postai megküldés esetén a dokumentumok postára adásának dátuma, elektronikus úton történő elérhetővé tétel esetén a tájékoztatás teljes tartalmának a megjelölt elérhetőségen való közzététel dátuma időpontja számít a válaszadási megküldési kötelezettség teljesítésének. Ajánlatkérő az eljárás során csak kivételes esetben küldi meg Jelen közbeszerzési eljárásban a kiegészítő tájékoztatást postai útontájékoztatás kérés és a válasz adása során a faxon, vagy e-mail-ben megküldés is joghatályos megküldésnek minősül. A kiegészítő tájékoztatás során megküldendő dokumentumok gyors és rugalmas rendelkezésre bocsátása érdekében Ajánlattevő köteles ajánlatát a postai megküldés előtt az Ajánlatkérő lehetőséget biztosít a nagy kiterjesztésű dokumentumok személyes átvételére. Ilyen esetben az Ajánlatkérő közvetlenül egyeztet az érdeklődő gazdasági szereplők kapcsolattartójával. A kiegészítő (értelmező) tájékoztatás esetén az Ajánlattevők a megadott válaszok figyelembevételével kötelesek ajánlatukat kimunkálni és benyújtani.
Appears in 1 contract
Samples: Public Procurement Proposal
Kiegészítő (értelmező) tájékoztatás. Az Ajánlattételi felhívásban Felhívásban és jelen Dokumentációban a Dokumentumban foglaltak értelmezésére, pontosítására szolgál a Kbt. 45. §-ában foglalt az ajánlattevő kiegészítő (értelmező) tájékoztatáskérési lehetőséglehetősége. Kiegészítő tájékoztatásra vonatkozó igény esetén a kérdések kizárólag írásban tehetőek fel Ennek során az Ajánlatkérő által adott válaszok nem eredményezhetik az Ajánlattételi felhívásban megjelölt címen. Kérjük Felhívásban és a kérdést feltevőt, hogy a megküldött kérdéseit – az aláírt, szkennelt vagy faxolt változaton túl – minden esetben szerkeszthető (.doc, .docx) formátumban is küldje meg a Felhívásban megadott e-mail címre. A megküldött dokumentumok eltérése esetén az Ajánlatkérő az aláírt változatot veszi figyelembe, a szerkeszthető változatot kizárólag a válaszlevél megírásánál (a kérdések beillesztése végett) kívánja használniDokumentumban foglalt rendelkezések módosítását. A kiegészítő tájékoztatáskérést tartalmazó levélben kérjük feltüntetni az eljárás tárgyát(értelmező) tájékoztatás kizárólag levélben, telefaxon, vagy E-mailben történhet, Ajánlatkérő ajánlattevővel külön megbeszélést, telefonos egyeztetést nem folytat. A Kbtközbeszerzési eljárásban érintett gazdálkodó szervezet képviselői, a 1138 Xxxxxxxx, Xxxx xx 000- 150. 45VI. § emelet címen, munkanapokon 09:00 órától 15:00 óráig, de legkésőbb az ajánlattételi határidő lejártáig (22017. december 04-én 09:00-tól 11:00-ig) bekezdés alapján a Dokumentumba betekintést kérhetnek. Ajánlatkérő a közbeszerzési eljárásban nem tart helyszíni konzultációt. Ajánlattevő a megalapozott ajánlathoz – levélben, telefaxon, vagy E-mailben – kiegészítő (értelmező) tájékoztatást kérhet Ajánlatkérőtől az Ajánlattételi Felhívásban és a Dokumentumban foglaltakkal kapcsolatban, az ajánlattételi határidő lejárta előtt legkésőbb 4 nappal az Ajánlattételi Felhívásban meghatározottak figyelembevételével. Az ajánlattételi határidő lejárta előtti 4. napot követően, de legkésőbb a 3. nap 09:00 órájáig benyújtott kiegészítő (értelmező) tájékoztatás kéréseket Ajánlatkérő nem köteles figyelembe venni, illetve azokra választ adni, ilyen esetekben ajánlatkérő csak azokat a kérdéseket válaszolja meg, amelyek a megalapozott ajánlat benyújtásához szükségesek. Az ajánlattételi határidő lejárta előtti 3. napot követő kérdéseket Ajánlatkérő nem veszi figyelembe. Ajánlatkérő a kiegészítő (értelmező) tájékoztatást, tájékoztatást - a feltett kérdések szövegével, de a kérdést feltevő Ajánlattevő megnevezése nélkül - a kérdés beérkezését követően ésszerű határidőn belül, de kérdést feltevőnek az ajánlattételi határidő lejárta előtt legkésőbb három 3 nappal köteles megválaszolni. Xxxxxxxxxxx felelőssége, hogy a kiegészítő tájékoztatásra irányuló kérdései határidőben megérkezzenek Ajánlatkérőhöz. A kiegészítő tájékoztatás(oka)t Ajánlatkérő a gazdasági szereplők által az ajánlattételi dokumentáció elérése során megadott kapcsolattartási pontokra küldi meg, illetve a Kbt. 45. § (5) bekezdésében foglaltak alapján ugyanazon az elérhetőségi helyen teszi hozzáférhetővé, ahonnan a gazdasági szereplők az ajánlattételi felhívást és dokumentációt letöltötték. Jelen eljárás során a faxon, illetve e-mailben történő megküldés időpontjamegküldi, postai megküldés esetén a dokumentumok postára adásának dátuma, és valamennyi Ajánlattételre felhívott Ajánlattevő részére az ajánlattételi határidő lejárta előtt legkésőbb 3 nappal közvetlenül elektronikus úton történő elérhetővé tétel esetén teszi. Ajánlattevő köteles ajánlatát a tájékoztatás teljes tartalmának a megjelölt elérhetőségen való közzététel dátuma számít a válaszadási kötelezettség teljesítésének. Ajánlatkérő az eljárás során csak kivételes esetben küldi meg a kiegészítő tájékoztatást postai úton. A kiegészítő tájékoztatás során megküldendő dokumentumok gyors és rugalmas rendelkezésre bocsátása érdekében a postai megküldés előtt az Ajánlatkérő lehetőséget biztosít a nagy kiterjesztésű dokumentumok személyes átvételére. Ilyen esetben az Ajánlatkérő közvetlenül egyeztet az érdeklődő gazdasági szereplők kapcsolattartójával. A kiegészítő (értelmező) tájékoztatás esetén az Ajánlattevők a megadott válaszok figyelembevételével kötelesek ajánlatukat kimunkálni és benyújtani.
Appears in 1 contract
Samples: Közbeszerzési Dokumentum
Kiegészítő (értelmező) tájékoztatás. Az Ajánlattételi felhívásban és jelen Dokumentációban foglaltak értelmezésére, pontosítására szolgál a Kbt. 45. §-ában -ban foglalt kiegészítő (értelmező) tájékoztatáskérési lehetőség. A tájékoztatáskérés továbbá az arra adott Ajánlatkérői válasz nem eredményezheti az Ajánlattételi felhívásban és jelen Dokumentációban foglalt rendelkezések módosítását. Kiegészítő tájékoztatásra vonatkozó igény esetén a kérdések kizárólag írásban tehetőek fel az Ajánlattételi felhívásban megjelölt címencímen (email/fax). Kérjük A kiegészítő tájékoztatáskérésre adandó válasz elkészítésének megkönnyítése érdekében Ajánlatkérő kéri a kérdést feltevőt, hogy a megküldött kérdéseit – az aláírt, szkennelt vagy faxolt változaton túl – minden esetben szerkeszthető (.doc, .docx) formátumban is küldje meg a Felhívásban megadott feltett kérdések e-mail címremailben, szerkeszthető formátumban történő megküldését is. A megküldött dokumentumok eltérése esetén az Ajánlatkérő az aláírt változatot veszi figyelembe, a szerkeszthető változatot kizárólag a válaszlevél megírásánál (a kérdések beillesztése végett) kívánja használni. A kiegészítő tájékoztatáskérést tartalmazó levélben kérjük feltüntetni az eljárás tárgyát. A Kbt. 45. § , valamint azonosító számát (2) bekezdés alapján az Ajánlatkérő a kiegészítő (értelmező) tájékoztatást, a feltett kérdések szövegével, de a kérdést feltevő megnevezése nélkül a kérdés beérkezését követően ésszerű határidőn belül, de az ajánlattételi határidő lejárta előtt legkésőbb három nappal köteles megválaszolni. Xxxxxxxxxxx felelőssége, hogy a kiegészítő tájékoztatásra irányuló kérdései határidőben megérkezzenek AjánlatkérőhözKE számot). A kiegészítő tájékoztatás(oka)t Ajánlatkérő a gazdasági szereplők által az ajánlattételi dokumentáció elérése során megadott kapcsolattartási pontokra küldi meg, illetve a Kbt. 45. § (5) bekezdésében foglaltak alapján ugyanazon az elérhetőségi helyen teszi hozzáférhetővé, ahonnan a gazdasági szereplők az ajánlattételi felhívást és dokumentációt letöltötték. Ajánlattevő felelőssége, hogy olyan elérhetőséget adjon meg, amely a megküldendő dokumentumok fogadására 24 órában alkalmas. Ajánlattevő felelőssége, hogy olyan a szervezeti egységén belül a kiegészítő tájékoztatás időben az arra jogosulthoz kerüljön. Ajánlatkérő nem köteles Ajánlattevő részére az elektronikus formában is rendelkezésére álló anyagot nyomtatott formában átadni. A kiegészítő (értelmező) tájékoztatás kérése kizárólag telefaxon, vagy e-mailben történhet. Ajánlatkérő a kiegészítő (értelmező) tájékoztatást, a feltett kérdések szövegével, de a kérdést feltevő megnevezése nélkül a kérdés beérkezését követően a Kbt. 45. §-ban írt határidőn belül köteles megválaszolni. Xxxxxxxxxxx felelőssége, hogy a kiegészítő tájékoztatásra irányuló kérdései határidőben megérkezzenek Ajánlatkérőhöz. Jelen eljárás során a faxon, illetve e-mailben történő megküldés időpontja, postai megküldés esetén a dokumentumok postára adásának dátuma, valamint az elektronikus úton történő elérhetővé tétel esetén a tájékoztatás teljes tartalmának a megjelölt elérhetőségen való közzététel dátuma számít a válaszadási kötelezettség teljesítésének. Ajánlatkérő az eljárás során csak kivételes esetben küldi meg a kiegészítő tájékoztatást postai úton. A kiegészítő tájékoztatás során megküldendő dokumentumok gyors és rugalmas rendelkezésre bocsátása érdekében a postai megküldés előtt az Ajánlatkérő lehetőséget biztosít a nagy kiterjesztésű dokumentumok személyes átvételére. Ilyen esetben az Ajánlatkérő közvetlenül egyeztet az érdeklődő gazdasági szereplők kapcsolattartójával. A kiegészítő (értelmező) tájékoztatás esetén az Ajánlattevők a megadott válaszok figyelembevételével kötelesek köteles ajánlatukat kimunkálni és benyújtani. Jelen közbeszerzési eljárásban a kiegészítő tájékoztatás kérés és a válasz adása során a faxon, e-mail-ben, továbbá az elektronikus úton történő hozzáférhetővé (elérhetővé) tétel is joghatályos megküldésnek minősül. A helyszíni bejárásról Ajánlatkérő jegyzőkönyvet készít, amelyet a Kbt. 45. §-ának (7)-(8) bekezdése alapján a helyszíni bejárás napjától számított 5 napon belül megküld vagy elektronikusan hozzáférhetővé tesz ugyanazon az elérhetőségi helyen teszi hozzáférhetővé, ahonnan a gazdasági szereplők az ajánlattételi felhívást és dokumentációt letöltötték. Amennyiben Ajánlatkérő az ajánlattételi határidő meghosszabbításáról dönt, arról késedelem nélkül és egyidejűleg értesít valamennyi ajánlattételre felhívott gazdasági szereplőt. Azon gazdasági szereplőket, akik a határidő meghosszabbításakor még nem vették át a dokumentációt, a dokumentáció átadásával egyidejűleg írásban tájékoztatja ezen körülményről. Az ajánlattételi határidő meghosszabbításáról és az ajánlatételi felhívás, illetve dokumentáció módosításáról szóló írásbeli értesítésnek minősül az elektronikus úton történő hozzáférhetővé (elérhetővé) tétel is. Az ajánlattevők kötelesek a faxon, e-mailben, illetőleg postán kapott, továbbá az elektronikusan elért Ajánlatkérői dokumentumok kézhezvételét 1 munkanapon belül faxon, vagy e-mailben Ajánlatkérő részére visszajelezni.
Appears in 1 contract
Samples: Public Procurement Proposal
Kiegészítő (értelmező) tájékoztatás. Az Ajánlattételi felhívásban és jelen Dokumentációban foglaltak értelmezésére, pontosítására szolgál a Kbt. 45. §-ában -ban foglalt kiegészítő (értelmező) tájékoztatáskérési lehetőség. A tájékoztatáskérés továbbá az arra adott Ajánlatkérői válasz nem eredményezheti az Ajánlattételi felhívásban és jelen Dokumentációban foglalt rendelkezések módosítását. Kiegészítő tájékoztatásra vonatkozó igény esetén a kérdések kizárólag írásban tehetőek fel az Ajánlattételi felhívásban megjelölt címencímen (email/fax). Kérjük A kiegészítő tájékoztatás kérésre adandó válasz elkészítésének megkönnyítése érdekében Ajánlatkérő kéri a kérdést feltevőt, hogy a megküldött kérdéseit – az aláírt, szkennelt vagy faxolt változaton túl – minden esetben szerkeszthető (.doc, .docx) formátumban is küldje meg a Felhívásban megadott feltett kérdések e-mail címremailben, szerkeszthető formátumban történő megküldését is. A megküldött dokumentumok eltérése esetén az Ajánlatkérő az aláírt változatot veszi figyelembe, a szerkeszthető változatot kizárólag a válaszlevél megírásánál (a kérdések beillesztése végett) kívánja használni. A kiegészítő tájékoztatáskérést tartalmazó levélben kérjük feltüntetni az eljárás tárgyát. A Kbt. 45. § , valamint azonosító számát (2) bekezdés alapján az Ajánlatkérő a kiegészítő (értelmező) tájékoztatást, a feltett kérdések szövegével, de a kérdést feltevő megnevezése nélkül a kérdés beérkezését követően ésszerű határidőn belül, de az ajánlattételi határidő lejárta előtt legkésőbb három nappal köteles megválaszolni. Xxxxxxxxxxx felelőssége, hogy a kiegészítő tájékoztatásra irányuló kérdései határidőben megérkezzenek AjánlatkérőhözKE számot). A kiegészítő tájékoztatás(oka)t Ajánlatkérő a gazdasági szereplők által az ajánlattételi dokumentáció elérése során megadott kapcsolattartási pontokra küldi meg, illetve a Kbt. 45. § (5) bekezdésében foglaltak alapján ugyanazon az elérhetőségi helyen teszi hozzáférhetővé, ahonnan a gazdasági szereplők az ajánlattételi felhívást és dokumentációt letöltötték. Ajánlattevő felelőssége, hogy olyan elérhetőséget adjon meg, amely a megküldendő dokumentumok fogadására 24 órában alkalmas. Ajánlattevő felelőssége, hogy olyan a szervezeti egységén belül a kiegészítő tájékoztatás időben az arra jogosulthoz kerüljön. Ajánlatkérő nem köteles Ajánlattevő részére az elektronikus formában is rendelkezésére álló anyagot nyomtatott formában átadni. A kiegészítő (értelmező) tájékoztatás kérése kizárólag telefaxon, vagy e-mailben történhet. Ajánlatkérő a kiegészítő (értelmező) tájékoztatást, a feltett kérdések szövegével, de a kérdést feltevő megnevezése nélkül a kérdés beérkezését követően a Kbt. 45. §-ban írt határidőn belül köteles megválaszolni. Xxxxxxxxxxx felelőssége, hogy a kiegészítő tájékoztatásra irányuló kérdései határidőben megérkezzenek Ajánlatkérőhöz. Jelen eljárás során a faxon, illetve e-mailben történő megküldés időpontja, postai megküldés esetén a dokumentumok postára adásának dátuma, elektronikus úton történő elérhetővé tétel esetén a tájékoztatás teljes tartalmának a megjelölt elérhetőségen való közzététel dátuma számít a válaszadási kötelezettség teljesítésének. Ajánlatkérő az eljárás során csak kivételes esetben küldi meg a kiegészítő tájékoztatást postai úton. A kiegészítő tájékoztatás során megküldendő dokumentumok gyors és rugalmas rendelkezésre bocsátása érdekében a postai megküldés előtt az Ajánlatkérő lehetőséget biztosít a nagy kiterjesztésű dokumentumok személyes átvételére. Ilyen esetben az Ajánlatkérő közvetlenül egyeztet az érdeklődő gazdasági szereplők kapcsolattartójával. A kiegészítő (értelmező) tájékoztatás esetén az Ajánlattevők a megadott válaszok figyelembevételével kötelesek köteles ajánlatukat kimunkálni és benyújtani. Jelen közbeszerzési eljárásban a kiegészítő tájékoztatás kérés és a válasz adása során a faxon, e-mail-ben vagy postai úton történő megküldés, továbbá az elektronikus úton történő hozzáférhetővé (elérhetővé) tétel is joghatályos megküldésnek minősül. Amennyiben Ajánlatkérő az ajánlattételi határidő meghosszabbításáról dönt, arról késedelem nélkül és egyidejűleg értesít valamennyi ajánlattételre felhívott gazdasági szereplőt. Azon gazdasági szereplőket, akik a határidő meghosszabbításakor még nem vették át a dokumentációt, a dokumentáció átadásával egyidejűleg írásban tájékoztatja ezen körülményről. Az ajánlattételi határidő meghosszabbításáról és az ajánlatételi felhívás, illetve dokumentáció módosításáról szóló írásbeli értesítésnek minősül az elektronikus úton történő hozzáférhetővé (elérhetővé) tétel is.
Appears in 1 contract
Samples: Public Procurement Proposal
Kiegészítő (értelmező) tájékoztatás. Az Ajánlattételi felhívásban és jelen Dokumentációban foglaltak értelmezésére, pontosítására szolgál a Kbt. 45. §-ában -ban foglalt kiegészítő (értelmező) tájékoztatáskérési lehetőség. A tájékoztatáskérés továbbá az arra adott Ajánlatkérői válasz nem eredményezheti az Ajánlattételi felhívásban és jelen Dokumentációban foglalt rendelkezések módosítását. Kiegészítő tájékoztatásra vonatkozó igény esetén a kérdések kizárólag írásban tehetőek fel az Ajánlattételi felhívásban megjelölt címen. Kérjük a kérdést feltevőt, hogy a megküldött kérdéseit – az aláírt, szkennelt vagy faxolt változaton túl – minden esetben szerkeszthető címen (.doc, .docx) formátumban is küldje meg a Felhívásban megadott e-mail címremail/fax). A kiegészítő tájékoztatás kérésre adandó válasz elkészítésének megkönnyítése érdekében Ajánlatkérő kéri a feltett kérdések e-mailben, szerkeszthető formátumban történő megküldését is. A megküldött dokumentumok eltérése esetén az Ajánlatkérő az aláírt változatot veszi figyelembe, a szerkeszthető változatot kizárólag a válaszlevél megírásánál (a kérdések beillesztése végett) kívánja használni. A kiegészítő tájékoztatáskérést tartalmazó levélben kérjük feltüntetni az eljárás tárgyát. A Kbt. 45. § , valamint azonosító számát (2) bekezdés alapján az Ajánlatkérő a kiegészítő (értelmező) tájékoztatást, a feltett kérdések szövegével, de a kérdést feltevő megnevezése nélkül a kérdés beérkezését követően ésszerű határidőn belül, de az ajánlattételi határidő lejárta előtt legkésőbb három nappal köteles megválaszolni. Xxxxxxxxxxx felelőssége, hogy a kiegészítő tájékoztatásra irányuló kérdései határidőben megérkezzenek AjánlatkérőhözKE számot). A kiegészítő tájékoztatás(oka)t Ajánlatkérő a gazdasági szereplők által az ajánlattételi dokumentáció elérése során megadott kapcsolattartási pontokra küldi meg, illetve a Kbt. 45. § (5) bekezdésében foglaltak alapján ugyanazon az elérhetőségi helyen teszi hozzáférhetővé, ahonnan a gazdasági szereplők az ajánlattételi felhívást és dokumentációt letöltötték. Ajánlattevő felelőssége, hogy olyan elérhetőséget adjon meg, amely a megküldendő dokumentumok fogadására 24 órában alkalmas. Ajánlattevő felelőssége, hogy olyan a szervezeti egységén belül a kiegészítő tájékoztatás időben az arra jogosulthoz kerüljön. Ajánlatkérő ezúton tájékoztatja Ajánlattevőket, hogy e-mailen 10 MB terjedelemben tud anyagot küldeni. Ezt meghaladó terjedelmű anyag átvételére Ajánlatkérő személyes megjelenésre hívhatja fel Ajánlattevőt, melynek Ajánlattevő köteles eleget tenni. Az ebből eredő mulasztás Ajánlattevő terhére esik. Ajánlatkérő nem köteles Ajánlattevő részére az elektronikus formában is rendelkezésére álló anyagot nyomtatott formában átadni. A kiegészítő (értelmező) tájékoztatás kérése kizárólag telefaxon, vagy e-mailben történhet. A konzultációról / helyszíni bejárásról Ajánlatkérő jegyzőkönyvet készít, amelyet a Kbt. 45. §-ának (7)-(8) bekezdése alapján a konzultáció / helyszíni bejárás napjától számított 5 napon belül megküld vagy elektronikusan hozzáférhetővé tesz ugyanazon az elérhetőségi helyen teszi hozzáférhetővé, ahonnan a gazdasági szereplők az ajánlattételi felhívást és dokumentációt letöltötték. Ajánlatkérő a kiegészítő (értelmező) tájékoztatást, a feltett kérdések szövegével, de a kérdést feltevő megnevezése nélkül a kérdés beérkezését követően a Kbt. 45. §-ban írt határidőn belül köteles megválaszolni. Xxxxxxxxxxx felelőssége, hogy a kiegészítő tájékoztatásra irányuló kérdései határidőben megérkezzenek Ajánlatkérőhöz. Jelen eljárás során a faxon, illetve e-mailben történő megküldés időpontja, postai megküldés esetén a dokumentumok postára adásának dátuma, elektronikus úton történő elérhetővé tétel esetén a tájékoztatás teljes tartalmának a megjelölt elérhetőségen való közzététel dátuma számít a válaszadási kötelezettség teljesítésének. Ajánlatkérő az eljárás során csak kivételes esetben küldi meg a kiegészítő tájékoztatást postai úton. A kiegészítő tájékoztatás során megküldendő dokumentumok gyors és rugalmas rendelkezésre bocsátása érdekében a postai megküldés előtt az Ajánlatkérő lehetőséget biztosít a nagy kiterjesztésű dokumentumok személyes átvételére. Ilyen esetben az Ajánlatkérő közvetlenül egyeztet az érdeklődő gazdasági szereplők kapcsolattartójával. A kiegészítő (értelmező) tájékoztatás esetén az Ajánlattevők a megadott válaszok figyelembevételével kötelesek köteles ajánlatukat kimunkálni és benyújtani. Jelen közbeszerzési eljárásban a kiegészítő tájékoztatás kérés és a válasz adása során a faxon, e-mail-ben vagy postai úton történő megküldés, továbbá az elektronikus úton történő hozzáférhetővé (elérhetővé) tétel is joghatályos megküldésnek minősül. Amennyiben Ajánlatkérő az ajánlattételi határidő meghosszabbításáról dönt, arról késedelem nélkül és egyidejűleg értesít valamennyi ajánlattételre felhívott gazdasági szereplőt. Azon gazdasági szereplőket, akik a határidő meghosszabbításakor még nem vették át a dokumentációt, a dokumentáció átadásával egyidejűleg írásban tájékoztatja ezen körülményről. Az ajánlattételi határidő meghosszabbításáról és az ajánlatételi felhívás, illetve dokumentáció módosításáról szóló írásbeli értesítésnek minősül az elektronikus úton történő hozzáférhetővé (elérhetővé) tétel is. Az ajánlattevők kötelesek a faxon, e-mailben, illetőleg postán kapott, továbbá az elektronikusan elért Ajánlatkérői dokumentumok kézhezvételét 1 munkanapon belül faxon, vagy e-mailben Ajánlatkérő részére visszajelezni.
Appears in 1 contract
Samples: Public Procurement Agreement
Kiegészítő (értelmező) tájékoztatás. Az Ajánlattételi felhívásban és jelen Dokumentációban foglaltak értelmezésére, pontosítására szolgál a Kbt. 45. §-ában -ban foglalt kiegészítő (értelmező) tájékoztatáskérési lehetőség. A tájékoztatáskérés továbbá az arra adott Ajánlatkérői válasz nem eredményezheti az Ajánlattételi felhívásban és jelen Dokumentációban foglalt rendelkezések módosítását. Kiegészítő tájékoztatásra vonatkozó igény esetén a kérdések kizárólag írásban tehetőek fel az Ajánlattételi felhívásban megjelölt címencímen (email/fax). Kérjük A kiegészítő tájékoztatás kérésre adandó válasz elkészítésének megkönnyítése érdekében Ajánlatkérő kéri a kérdést feltevőt, hogy a megküldött kérdéseit – az aláírt, szkennelt vagy faxolt változaton túl – minden esetben szerkeszthető (.doc, .docx) formátumban is küldje meg a Felhívásban megadott feltett kérdések e-mail címremailben, szerkeszthető formátumban történő megküldését is. A megküldött dokumentumok eltérése esetén az Ajánlatkérő az aláírt változatot veszi figyelembe, a szerkeszthető változatot kizárólag a válaszlevél megírásánál (a kérdések beillesztése végett) kívánja használni. A kiegészítő tájékoztatáskérést tartalmazó levélben kérjük feltüntetni az eljárás tárgyát. A Kbt. 45. § , valamint azonosító számát (2) bekezdés alapján az Ajánlatkérő a kiegészítő (értelmező) tájékoztatást, a feltett kérdések szövegével, de a kérdést feltevő megnevezése nélkül a kérdés beérkezését követően ésszerű határidőn belül, de az ajánlattételi határidő lejárta előtt legkésőbb három nappal köteles megválaszolni. Xxxxxxxxxxx felelőssége, hogy a kiegészítő tájékoztatásra irányuló kérdései határidőben megérkezzenek AjánlatkérőhözKE számot). A kiegészítő tájékoztatás(oka)t Ajánlatkérő a gazdasági szereplők által az ajánlattételi dokumentáció elérése során megadott kapcsolattartási pontokra küldi meg, illetve a Kbt. 45. § (5) bekezdésében foglaltak alapján ugyanazon az elérhetőségi helyen teszi hozzáférhetővé, ahonnan a gazdasági szereplők az ajánlattételi felhívást és dokumentációt letöltötték. Ajánlattevő felelőssége, hogy olyan elérhetőséget adjon meg, amely a megküldendő dokumentumok fogadására 24 órában alkalmas. Ajánlattevő felelőssége, hogy olyan a szervezeti egységén belül a kiegészítő tájékoztatás időben az arra jogosulthoz kerüljön. Ajánlatkérő nem köteles Ajánlattevő részére az elektronikus formában is rendelkezésére álló anyagot nyomtatott formában átadni. A kiegészítő (értelmező) tájékoztatás kérése kizárólag telefaxon, vagy e-mailben történhet. Ajánlatkérő a kiegészítő (értelmező) tájékoztatást, a feltett kérdések szövegével, de a kérdést feltevő megnevezése nélkül a kérdés beérkezését követően a Kbt. 45. §-ban írt határidőn belül köteles megválaszolni. Xxxxxxxxxxx felelőssége, hogy a kiegészítő tájékoztatásra irányuló kérdései határidőben megérkezzenek Ajánlatkérőhöz. Jelen eljárás során a faxon, illetve e-mailben történő megküldés időpontja, postai megküldés esetén a dokumentumok postára adásának dátuma, elektronikus úton történő elérhetővé tétel esetén a tájékoztatás teljes tartalmának a megjelölt elérhetőségen való közzététel dátuma számít a válaszadási kötelezettség teljesítésének. Ajánlatkérő az eljárás során csak kivételes esetben küldi meg a kiegészítő tájékoztatást postai úton. A kiegészítő tájékoztatás során megküldendő dokumentumok gyors és rugalmas rendelkezésre bocsátása érdekében a postai megküldés előtt az Ajánlatkérő lehetőséget biztosít a nagy kiterjesztésű dokumentumok személyes átvételére. Ilyen esetben az Ajánlatkérő közvetlenül egyeztet az érdeklődő gazdasági szereplők kapcsolattartójával. A kiegészítő (értelmező) tájékoztatás esetén az Ajánlattevők a megadott válaszok figyelembevételével kötelesek köteles ajánlatukat kimunkálni és benyújtani. Jelen közbeszerzési eljárásban a kiegészítő tájékoztatás kérés és a válasz adása során a faxon, e-mail-ben megküldés továbbá az elektronikus úton történő hozzáférhetővé (elérhetővé) tétel is joghatályos megküldésnek minősül. Amennyiben Ajánlatkérő az ajánlattételi határidő meghosszabbításáról dönt, arról késedelem nélkül és egyidejűleg értesít valamennyi ajánlattételre felhívott gazdasági szereplőt. Azon gazdasági szereplőket, akik a határidő meghosszabbításakor még nem vették át a dokumentációt, a dokumentáció átadásával egyidejűleg írásban tájékoztatja ezen körülményről. Az ajánlattételi határidő meghosszabbításáról és az ajánlatételi felhívás, illetve dokumentáció módosításáról szóló írásbeli értesítésnek minősül az elektronikus úton történő hozzáférhetővé (elérhetővé) tétel is.
Appears in 1 contract
Samples: Public Procurement Proposal
Kiegészítő (értelmező) tájékoztatás. Az Ajánlattételi felhívásban és jelen Dokumentációban foglaltak értelmezésére, pontosítására szolgál a Kbt. 45. §-ában -ban foglalt kiegészítő (értelmező) tájékoztatáskérési lehetőség. A tájékoztatáskérés továbbá az arra adott Ajánlatkérői válasz nem eredményezheti az Ajánlattételi felhívásban és jelen Dokumentációban foglalt rendelkezések módosítását. Kiegészítő tájékoztatásra vonatkozó igény esetén a kérdések kizárólag írásban tehetőek fel az Ajánlattételi felhívásban megjelölt címencímen (email/fax). Kérjük A kiegészítő tájékoztatás kérésre adandó válasz elkészítésének megkönnyítése érdekében Ajánlatkérő kéri a kérdést feltevőt, hogy a megküldött kérdéseit – az aláírt, szkennelt vagy faxolt változaton túl – minden esetben szerkeszthető (.doc, .docx) formátumban is küldje meg a Felhívásban megadott feltett kérdések e-mail címremailben, szerkeszthető formátumban történő megküldését is. A megküldött dokumentumok eltérése esetén az Ajánlatkérő az aláírt változatot veszi figyelembe, a szerkeszthető változatot kizárólag a válaszlevél megírásánál (a kérdések beillesztése végett) kívánja használni. A kiegészítő tájékoztatáskérést tartalmazó levélben kérjük feltüntetni az eljárás tárgyát. A Kbt. 45. § , valamint azonosító számát (2) bekezdés alapján az Ajánlatkérő a kiegészítő (értelmező) tájékoztatást, a feltett kérdések szövegével, de a kérdést feltevő megnevezése nélkül a kérdés beérkezését követően ésszerű határidőn belül, de az ajánlattételi határidő lejárta előtt legkésőbb három nappal köteles megválaszolni. Xxxxxxxxxxx felelőssége, hogy a kiegészítő tájékoztatásra irányuló kérdései határidőben megérkezzenek AjánlatkérőhözKE számot). A kiegészítő tájékoztatás(oka)t Ajánlatkérő a gazdasági szereplők által az ajánlattételi dokumentáció elérése során megadott kapcsolattartási pontokra küldi meg, illetve a Kbt. 45. § (5) bekezdésében foglaltak alapján ugyanazon az elérhetőségi helyen teszi hozzáférhetővé, ahonnan a gazdasági szereplők az ajánlattételi felhívást és dokumentációt letöltötték. Ajánlattevő felelőssége, hogy olyan elérhetőséget adjon meg, amely a megküldendő dokumentumok fogadására 24 órában alkalmas. Ajánlattevő felelőssége, hogy olyan a szervezeti egységén belül a kiegészítő tájékoztatás időben az arra jogosulthoz kerüljön. Ajánlatkérő nem köteles Ajánlattevő részére az elektronikus formában is rendelkezésére álló anyagot nyomtatott formában átadni. A kiegészítő (értelmező) tájékoztatás kérése kizárólag telefaxon, vagy e-mailben történhet. Ajánlatkérő a kiegészítő (értelmező) tájékoztatást, a feltett kérdések szövegével, de a kérdést feltevő megnevezése nélkül a kérdés beérkezését követően a Kbt. 45. §-ban írt határidőn belül köteles megválaszolni. Xxxxxxxxxxx felelőssége, hogy a kiegészítő tájékoztatásra irányuló kérdései határidőben megérkezzenek Ajánlatkérőhöz. Jelen eljárás során a faxon, illetve e-mailben történő megküldés időpontja, postai megküldés esetén a dokumentumok postára adásának dátuma, és elektronikus úton történő elérhetővé tétel esetén a tájékoztatás teljes tartalmának a megjelölt elérhetőségen való közzététel dátuma számít a válaszadási kötelezettség teljesítésének. Ajánlatkérő az eljárás során csak kivételes esetben küldi meg a kiegészítő tájékoztatást postai úton. A kiegészítő tájékoztatás során megküldendő dokumentumok gyors és rugalmas rendelkezésre bocsátása érdekében a postai megküldés előtt az Ajánlatkérő lehetőséget biztosít a nagy kiterjesztésű dokumentumok személyes átvételére. Ilyen esetben az Ajánlatkérő közvetlenül egyeztet az érdeklődő gazdasági szereplők kapcsolattartójával. A kiegészítő (értelmező) tájékoztatás esetén az Ajánlattevők a megadott válaszok figyelembevételével kötelesek köteles ajánlatukat kimunkálni és benyújtani. Jelen közbeszerzési eljárásban a kiegészítő tájékoztatás kérés és a válasz adása során a faxon, e-mail-ben történő megküldés, továbbá az elektronikus úton történő hozzáférhetővé (elérhetővé) tétel is joghatályos megküldésnek minősül. Amennyiben Ajánlatkérő az ajánlattételi határidő meghosszabbításáról dönt, arról késedelem nélkül és egyidejűleg értesít valamennyi ajánlattételre felhívott gazdasági szereplőt. Azon gazdasági szereplőket, akik a határidő meghosszabbításakor még nem vették át a dokumentációt, a dokumentáció átadásával egyidejűleg írásban tájékoztatja ezen körülményről. Az ajánlattételi határidő meghosszabbításáról és az ajánlatételi felhívás, illetve dokumentáció módosításáról szóló írásbeli értesítésnek minősül az elektronikus úton történő hozzáférhetővé (elérhetővé) tétel is.
Appears in 1 contract
Samples: Public Procurement Proposal
Kiegészítő (értelmező) tájékoztatás. Az Ajánlattételi felhívásban és jelen Dokumentációban foglaltak értelmezésére, pontosítására szolgál a Kbt. 45. §-ában -ban foglalt kiegészítő (értelmező) tájékoztatáskérési lehetőség. A tájékoztatáskérés továbbá az arra adott Ajánlatkérői válasz nem eredményezheti az Ajánlattételi felhívásban és jelen Dokumentációban foglalt rendelkezések módosítását. Kiegészítő tájékoztatásra vonatkozó igény esetén a kérdések kizárólag írásban tehetőek fel az Ajánlattételi felhívásban megjelölt címencímen (email/fax). Kérjük A kiegészítő tájékoztatás kérésre adandó válasz elkészítésének megkönnyítése érdekében Ajánlatkérő kéri a kérdést feltevőt, hogy a megküldött kérdéseit – az aláírt, szkennelt vagy faxolt változaton túl – minden esetben szerkeszthető (.doc, .docx) formátumban is küldje meg a Felhívásban megadott feltett kérdések e-mail címremailben, szerkeszthető formátumban történő megküldését is. A megküldött dokumentumok eltérése esetén az Ajánlatkérő az aláírt változatot veszi figyelembe, a szerkeszthető változatot kizárólag a válaszlevél megírásánál (a kérdések beillesztése végett) kívánja használni. A kiegészítő tájékoztatáskérést tartalmazó levélben kérjük feltüntetni az eljárás tárgyát. A Kbt. 45. § , valamint azonosító számát (2) bekezdés alapján az Ajánlatkérő a kiegészítő (értelmező) tájékoztatást, a feltett kérdések szövegével, de a kérdést feltevő megnevezése nélkül a kérdés beérkezését követően ésszerű határidőn belül, de az ajánlattételi határidő lejárta előtt legkésőbb három nappal köteles megválaszolni. Xxxxxxxxxxx felelőssége, hogy a kiegészítő tájékoztatásra irányuló kérdései határidőben megérkezzenek AjánlatkérőhözKE számot). A kiegészítő tájékoztatás(oka)t Ajánlatkérő a gazdasági szereplők által az ajánlattételi dokumentáció elérése során megadott kapcsolattartási pontokra küldi meg, illetve a Kbt. 45. § (5) bekezdésében foglaltak alapján ugyanazon az elérhetőségi helyen teszi hozzáférhetővé, ahonnan a gazdasági szereplők az ajánlattételi felhívást és dokumentációt letöltötték. Ajánlattevő felelőssége, hogy olyan elérhetőséget adjon meg, amely a megküldendő dokumentumok fogadására 24 órában alkalmas. Ajánlattevő felelőssége, hogy olyan a szervezeti egységén belül a kiegészítő tájékoztatás időben az arra jogosulthoz kerüljön. Ajánlatkérő nem köteles Ajánlattevő részére az elektronikus formában is rendelkezésére álló anyagot nyomtatott formában átadni. A kiegészítő (értelmező) tájékoztatás kérése kizárólag telefaxon, vagy e-mailben történhet. Ajánlatkérő a kiegészítő (értelmező) tájékoztatást, a feltett kérdések szövegével, de a kérdést feltevő megnevezése nélkül a kérdés beérkezését követően a Kbt. 45. §-ban írt határidőn belül köteles megválaszolni. Xxxxxxxxxxx felelőssége, hogy a kiegészítő tájékoztatásra irányuló kérdései határidőben megérkezzenek Ajánlatkérőhöz. Jelen eljárás során a faxon, illetve e-mailben történő megküldés időpontja, postai megküldés esetén a dokumentumok postára adásának dátuma, elektronikus úton történő elérhetővé tétel esetén a tájékoztatás teljes tartalmának a megjelölt elérhetőségen való közzététel dátuma számít a válaszadási kötelezettség teljesítésének. Ajánlatkérő az eljárás során csak kivételes esetben küldi meg a kiegészítő tájékoztatást postai úton. A kiegészítő tájékoztatás során megküldendő dokumentumok gyors és rugalmas rendelkezésre bocsátása érdekében a postai megküldés előtt az Ajánlatkérő lehetőséget biztosít a nagy kiterjesztésű dokumentumok személyes átvételére. Ilyen esetben az Ajánlatkérő közvetlenül egyeztet az érdeklődő gazdasági szereplők kapcsolattartójával. A kiegészítő (értelmező) tájékoztatás esetén az Ajánlattevők a megadott válaszok figyelembevételével kötelesek köteles ajánlatukat kimunkálni és benyújtani. Jelen közbeszerzési eljárásban a kiegészítő tájékoztatás kérés és a válasz adása során a faxon, e-mail-ben történő megküldés, továbbá az elektronikus úton történő hozzáférhetővé (elérhetővé) tétel is joghatályos megküldésnek minősül. Amennyiben Ajánlatkérő az ajánlattételi határidő meghosszabbításáról dönt, arról késedelem nélkül és egyidejűleg értesít valamennyi ajánlattételre felhívott gazdasági szereplőt. Azon gazdasági szereplőket, akik a határidő meghosszabbításakor még nem vették át a dokumentációt, a dokumentáció átadásával egyidejűleg írásban tájékoztatja ezen körülményről. Az ajánlattételi határidő meghosszabbításáról és az ajánlatételi felhívás, illetve dokumentáció módosításáról szóló írásbeli értesítésnek minősül az elektronikus úton történő hozzáférhetővé (elérhetővé) tétel is.
Appears in 1 contract
Samples: Public Procurement Proposal
Kiegészítő (értelmező) tájékoztatás. Az Ajánlattételi felhívásban és jelen Dokumentációban foglaltak értelmezésére, pontosítására szolgál a Kbt. 45. §-ában -ban foglalt kiegészítő (értelmező) tájékoztatáskérési lehetőség. A tájékoztatáskérés továbbá az arra adott Ajánlatkérői válasz nem eredményezheti az Ajánlattételi felhívásban és jelen Dokumentációban foglalt rendelkezések módosítását. Kiegészítő tájékoztatásra vonatkozó igény esetén a kérdések kizárólag írásban tehetőek fel az Ajánlattételi felhívásban megjelölt címen. Kérjük a kérdést feltevőt, hogy a megküldött kérdéseit – az aláírt, szkennelt vagy faxolt változaton túl – minden esetben szerkeszthető címen (.doc, .docx) formátumban is küldje meg a Felhívásban megadott e-mail címre. A megküldött dokumentumok eltérése esetén az Ajánlatkérő az aláírt változatot veszi figyelembe, a szerkeszthető változatot kizárólag a válaszlevél megírásánál (a kérdések beillesztése végett) kívánja használniemail/fax). A kiegészítő tájékoztatáskérést tartalmazó levélben kérjük feltüntetni tájékoztatás kérésre adandó válasz elkészítésének megkönnyítése érdekében Ajánlatkérő kéri a feltett kérdések e-mailben, szerkeszthető formátumban történő megküldését is. Az Ajánlattevőnek az írásbeli kérdésen fel kell tüntetni az eljárás tárgyát, valamint fax vagy email címét, amelyre a választ kéri. Ajánlattevő felelőssége, hogy olyan elérhetőséget adjon meg, amely a megküldendő dokumentumok fogadására 24 órában alkalmas. Ajánlattevő felelőssége, hogy olyan a szervezeti egységén belül a kiegészítő tájékoztatás időben az arra jogosulthoz kerüljön. Ajánlatkérő ezúton tájékoztatja Ajánlattevőket, hogy e-mailen 10 MB terjedelemben tud anyagot küldeni. Ezt meghaladó terjedelmű anyag átvételére személyesen vagy a xxxxx://xxxxxxxxxx.xxxxxxxx.xx/xxxxx/XXX-00.xxx címen történő elérhetővé tétellel biztosít lehetőséget az Ajánlatkérő. A Kbtszemélyes megjelenés vagy a letöltés elmulasztása Ajánlattevő terhére esik. 45Ajánlatkérő nem köteles Ajánlattevő részére az elektronikus formában is rendelkezésére álló anyagot nyomtatott formában átadni. § A kiegészítő (2értelmező) bekezdés alapján az tájékoztatás kérése és megadása kizárólag telefaxon, vagy e-mailben történhet, illetve a xxxxx://xxxxxxxxxx.xxxxxxxx.xx/xxxxx/XXX-00.xxx címen történő elérhetővé tétellel. Ajánlatkérő a kiegészítő (értelmező) tájékoztatást, a feltett kérdések szövegével, de a kérdést feltevő megnevezése nélkül a kérdés beérkezését követően ésszerű a Kbt. 45. §-ban írt határidőn belül, de az ajánlattételi határidő lejárta előtt legkésőbb három nappal belül köteles megválaszolni. Xxxxxxxxxxx felelőssége, hogy a kiegészítő tájékoztatásra irányuló kérdései határidőben megérkezzenek Ajánlatkérőhöz. A kiegészítő tájékoztatás(oka)t Amennyiben Ajánlatkérő az ajánlattételi határidő meghosszabbításáról dönt, arról késedelem nélkül és egyidejűleg értesít valamennyi ajánlattételre felhívott gazdasági szereplőt. Azon gazdasági szereplőket, akik a határidő meghosszabbításakor még nem vették át a dokumentációt, a dokumentáció átadásával egyidejűleg írásban tájékoztatja ezen körülményről. Ajánlatkérő a gazdasági szereplők által az ajánlattételi dokumentáció elérése során megadott kapcsolattartási pontokra küldi meg, illetve a Kbt. 45. § (5) bekezdésében foglaltak alapján ugyanazon az elérhetőségi helyen teszi hozzáférhetővé, ahonnan a gazdasági szereplők az ajánlattételi felhívást és dokumentációt letöltöttékbeérkezett kérdésre választása szerint faxon és/vagy e-mailben válaszol. Jelen eljárás során a faxon, illetve e-mailben történő megküldés időpontja, postai megküldés esetén a dokumentumok postára adásának dátuma, elektronikus úton történő elérhetővé tétel esetén a tájékoztatás teljes tartalmának a megjelölt elérhetőségen való közzététel dátuma időpontja számít a válaszadási megküldési kötelezettség teljesítésének. Ajánlatkérő az eljárás során csak kivételes esetben küldi meg Jelen közbeszerzési eljárásban a kiegészítő tájékoztatást postai útontájékoztatás kérés és a válasz adása során a faxon, vagy e-mail-ben megküldés is joghatályos megküldésnek minősül. A kiegészítő tájékoztatás során megküldendő dokumentumok gyors és rugalmas rendelkezésre bocsátása érdekében Ajánlattevő köteles ajánlatát a postai megküldés előtt az Ajánlatkérő lehetőséget biztosít a nagy kiterjesztésű dokumentumok személyes átvételére. Ilyen esetben az Ajánlatkérő közvetlenül egyeztet az érdeklődő gazdasági szereplők kapcsolattartójával. A kiegészítő (értelmező) tájékoztatás esetén az Ajánlattevők a megadott válaszok figyelembevételével kötelesek ajánlatukat kimunkálni és benyújtani.
Appears in 1 contract
Samples: Public Procurement Proposal
Kiegészítő (értelmező) tájékoztatás. Az Ajánlattételi felhívásban A Részvételi Felhívásban és jelen a Dokumentációban foglaltak értelmezésére, pontosítására szolgál a Kbt. 45. §-ában foglalt Részvételre jelentkezők kiegészítő (értelmező) tájékoztatáskérési lehetőséglehetősége. Kiegészítő tájékoztatásra vonatkozó igény esetén a kérdések kizárólag írásban tehetőek fel az Ajánlattételi felhívásban megjelölt címen. Kérjük a kérdést feltevőt, hogy a megküldött kérdéseit – az aláírt, szkennelt vagy faxolt változaton túl – minden esetben szerkeszthető (.doc, .docx) formátumban is küldje meg a Felhívásban megadott e-mail címre. A megküldött dokumentumok eltérése esetén Ennek során az Ajánlatkérő az aláírt változatot veszi figyelembe, által adott válaszok nem eredményezhetik a szerkeszthető változatot kizárólag Részvételi Felhívásban és a válaszlevél megírásánál (a kérdések beillesztése végett) kívánja használniDokumentációban foglalt rendelkezések módosítását. A kiegészítő tájékoztatáskérést tartalmazó levélben kérjük feltüntetni az eljárás tárgyát(értelmező) tájékoztatás kizárólag levélben, telefaxon, vagy E-mailben történhet, Ajánlatkérő Részvételre jelentkezővel külön megbeszélést, telefonos egyeztetést nem folytat. A Kbtközbeszerzési eljárásban érintett gazdálkodó szervezet képviselői, illetve egyéb érdeklődők a részvételi felhívás I.1. 45pontja szerinti címen 1051 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx Xxxxxx xxx 7-8. § VII. emelet címen, munkanapokon 09.00 - től 15.00 óráig, de legkésőbb a részvételi határidő lejártáig (22015. december 22-én 09.00-tól 10.00-ig) bekezdés alapján az a közbeszerzési dokumentumba betekintést kérhetnek. Ajánlatkérő a közbeszerzési eljárásban nem tart helyszíni konzultációt. Részvételre jelentkező a megalapozott részvételi jelentkezéshez – levélben, telefaxon, vagy E- mailben – kiegészítő (értelmező) tájékoztatást kérhet Ajánlatkérőtől a Részvételi Felhívásban és a Dokumentációban foglaltakkal kapcsolatban, a részvételi határidő lejárta előtt legkésőbb 7 nappal a Részvételi Felhívásban meghatározottak figyelembevételével. A részvételi jelentkezési határidő lejárta előtti 7. napot követően, de legkésőbb a 4. nap 09:00 órájáig benyújtott Ajánlatkérő a kiegészítő (értelmező) tájékoztatást, tájékoztatást - a feltett kérdések szövegével, de a kérdést feltevő Részvételre jelentkező megnevezése nélkül - a kérdés beérkezését követően ésszerű határidőn belül, de az ajánlattételi kérdést feltevőnek és valamennyi részvételi dokumentációt átvevő cég részére közvetlenül a részvételi határidő lejárta előtt legkésőbb három 4 nappal a xxxx://xxx.xxxxxxxxxxxxxxxxxxx.xx/xx/Xxxxxxxxxxxx/XxxxxxxxXxxxxxxxx/Xxxxx/xxxxxxx.xxxx a jelen eljárás tárgyának megnevezése pont alatt rendelkezésre bocsátja. Részvételre jelentkező köteles megválaszolni. Xxxxxxxxxxx felelőssége, hogy részvételi jelentkezését a kiegészítő tájékoztatásra irányuló kérdései határidőben megérkezzenek Ajánlatkérőhöz. A kiegészítő tájékoztatás(oka)t Ajánlatkérő a gazdasági szereplők által az ajánlattételi dokumentáció elérése során megadott kapcsolattartási pontokra küldi meg, illetve a Kbt. 45. § (5) bekezdésében foglaltak alapján ugyanazon az elérhetőségi helyen teszi hozzáférhetővé, ahonnan a gazdasági szereplők az ajánlattételi felhívást és dokumentációt letöltötték. Jelen eljárás során a faxon, illetve e-mailben történő megküldés időpontja, postai megküldés esetén a dokumentumok postára adásának dátuma, elektronikus úton történő elérhetővé tétel esetén a tájékoztatás teljes tartalmának a megjelölt elérhetőségen való közzététel dátuma számít a válaszadási kötelezettség teljesítésének. Ajánlatkérő az eljárás során csak kivételes esetben küldi meg a kiegészítő tájékoztatást postai úton. A kiegészítő tájékoztatás során megküldendő dokumentumok gyors és rugalmas rendelkezésre bocsátása érdekében a postai megküldés előtt az Ajánlatkérő lehetőséget biztosít a nagy kiterjesztésű dokumentumok személyes átvételére. Ilyen esetben az Ajánlatkérő közvetlenül egyeztet az érdeklődő gazdasági szereplők kapcsolattartójával. A kiegészítő (értelmező) tájékoztatás esetén az Ajánlattevők a megadott válaszok figyelembevételével kötelesek ajánlatukat kimunkálni és benyújtani.
Appears in 1 contract
Samples: Közbeszerzési Dokumentum
Kiegészítő (értelmező) tájékoztatás. Az Ajánlattételi felhívásban és jelen Dokumentációban foglaltak értelmezésére, pontosítására szolgál a Kbt. 45. §-ában -ban foglalt kiegészítő (értelmező) tájékoztatáskérési lehetőség. A tájékoztatáskérés továbbá az arra adott Ajánlatkérői válasz nem eredményezheti az Ajánlattételi felhívásban és jelen Dokumentációban foglalt rendelkezések módosítását. Kiegészítő tájékoztatásra vonatkozó igény esetén a kérdések kizárólag írásban tehetőek fel az Ajánlattételi felhívásban megjelölt címen. Kérjük a kérdést feltevőt, hogy a megküldött kérdéseit – az aláírt, szkennelt vagy faxolt változaton túl – minden esetben szerkeszthető címen (.doc, .docx) formátumban is küldje meg a Felhívásban megadott e-mail címre. A megküldött dokumentumok eltérése esetén az Ajánlatkérő az aláírt változatot veszi figyelembe, a szerkeszthető változatot kizárólag a válaszlevél megírásánál (a kérdések beillesztése végett) kívánja használniemail/fax). A kiegészítő tájékoztatáskérést tartalmazó levélben kérjük feltüntetni tájékoztatás kérésre adandó válasz elkészítésének megkönnyítése érdekében Ajánlatkérő kéri a feltett kérdések e-mailben, szerkeszthető formátumban történő megküldését is. Az Ajánlattevőnek az írásbeli kérdésen fel kell tüntetni az eljárás tárgyát, valamint fax vagy email címét, amelyre a választ kéri. Ajánlattevő felelőssége, hogy olyan elérhetőséget adjon meg, amely a megküldendő dokumentumok fogadására 24 órában alkalmas. Ajánlattevő felelőssége, hogy olyan a szervezeti egységén belül a kiegészítő tájékoztatás időben az arra jogosulthoz kerüljön. Ajánlatkérő nem köteles Ajánlattevő részére az elektronikus formában is rendelkezésére álló anyagot nyomtatott formában átadni. A Kbtkiegészítő (értelmező) tájékoztatás kérése és megadása kizárólag telefaxon, vagy e-mailben történhet. 45Ajánlatkérő jelen eljárás során konzultációt tart, melyre vonatkozó pontos információkat az ajánlattételi felhívás XI.1.) pontja tartalmaz. § (2) bekezdés alapján az Ajánlatkérő a kiegészítő (értelmező) tájékoztatást, a feltett kérdések szövegével, de a kérdést feltevő megnevezése nélkül a kérdés beérkezését követően ésszerű a Kbt. 45. §-ban írt határidőn belül, de az ajánlattételi határidő lejárta előtt legkésőbb három nappal belül köteles megválaszolni. Xxxxxxxxxxx felelőssége, hogy a kiegészítő tájékoztatásra irányuló kérdései határidőben megérkezzenek Ajánlatkérőhöz. A kiegészítő tájékoztatás(oka)t Amennyiben Ajánlatkérő az ajánlattételi határidő meghosszabbításáról dönt, arról késedelem nélkül és egyidejűleg értesít valamennyi ajánlattételre felhívott gazdasági szereplőt. Azon gazdasági szereplőket, akik a határidő meghosszabbításakor még nem vették át a dokumentációt, a dokumentáció átadásával egyidejűleg írásban tájékoztatja ezen körülményről. Ajánlatkérő a gazdasági szereplők által az ajánlattételi dokumentáció elérése során beérkezett kérdésre adott válaszát választása szerint faxon és/vagy e-mailben megadott kapcsolattartási pontokra küldi meg, illetve a Kbt. 45. § (5) bekezdésében foglaltak alapján ugyanazon az elérhetőségi helyen elérési útvonalon elektronikusan teszi hozzáférhetővé, ahonnan a gazdasági szereplők az ajánlattételi felhívást és dokumentációt letöltötték. Jelen eljárás során a faxon, illetve tájékoztató e-mailben történő megküldés időpontja, postai megküldés esetén a dokumentumok postára adásának dátuma, elektronikus úton történő elérhetővé tétel esetén a tájékoztatás teljes tartalmának a megjelölt elérhetőségen való közzététel dátuma időpontja számít a válaszadási megküldési kötelezettség teljesítésének. Ajánlatkérő az eljárás során csak kivételes esetben küldi meg Jelen közbeszerzési eljárásban a kiegészítő tájékoztatást postai útontájékoztatás kérés és a válasz adása során a faxon, vagy tájékoztató e-mailben megküldés is joghatályos megküldésnek minősül. A kiegészítő tájékoztatás során megküldendő dokumentumok gyors és rugalmas rendelkezésre bocsátása érdekében Ajánlattevő köteles ajánlatát a postai megküldés előtt az Ajánlatkérő lehetőséget biztosít a nagy kiterjesztésű dokumentumok személyes átvételére. Ilyen esetben az Ajánlatkérő közvetlenül egyeztet az érdeklődő gazdasági szereplők kapcsolattartójával. A kiegészítő (értelmező) tájékoztatás esetén az Ajánlattevők a megadott válaszok figyelembevételével kötelesek ajánlatukat kimunkálni és benyújtani.
Appears in 1 contract
Samples: Public Procurement Proposal
Kiegészítő (értelmező) tájékoztatás. Az Ajánlattételi felhívásban és jelen Dokumentációban foglaltak értelmezésére, pontosítására szolgál a Kbt. 45. §-ában -ban foglalt kiegészítő (értelmező) tájékoztatáskérési lehetőség. A tájékoztatáskérés továbbá az arra adott Ajánlatkérői válasz nem eredményezheti az Ajánlattételi felhívásban és jelen Dokumentációban foglalt rendelkezések módosítását. Kiegészítő tájékoztatásra vonatkozó igény esetén a kérdések kizárólag írásban tehetőek fel az Ajánlattételi felhívásban megjelölt címencímen (email/fax). Kérjük A kiegészítő tájékoztatás kérésre adandó válasz elkészítésének megkönnyítése érdekében Ajánlatkérő kéri a kérdést feltevőt, hogy a megküldött kérdéseit – az aláírt, szkennelt vagy faxolt változaton túl – minden esetben szerkeszthető (.doc, .docx) formátumban is küldje meg a Felhívásban megadott feltett kérdések e-mail címremailben, szerkeszthető formátumban történő megküldését is. A megküldött dokumentumok eltérése esetén az Ajánlatkérő az aláírt változatot veszi figyelembe, a szerkeszthető változatot kizárólag a válaszlevél megírásánál (a kérdések beillesztése végett) kívánja használni. A kiegészítő tájékoztatáskérést tartalmazó levélben kérjük feltüntetni az eljárás tárgyát. A Kbt. 45. § , valamint azonosító számát (2) bekezdés alapján az Ajánlatkérő a kiegészítő (értelmező) tájékoztatást, a feltett kérdések szövegével, de a kérdést feltevő megnevezése nélkül a kérdés beérkezését követően ésszerű határidőn belül, de az ajánlattételi határidő lejárta előtt legkésőbb három nappal köteles megválaszolni. Xxxxxxxxxxx felelőssége, hogy a kiegészítő tájékoztatásra irányuló kérdései határidőben megérkezzenek AjánlatkérőhözKE számot). A kiegészítő tájékoztatás(oka)t Ajánlatkérő a gazdasági szereplők által az ajánlattételi dokumentáció elérése során megadott kapcsolattartási pontokra küldi meg, illetve a Kbt. 45. § (5) bekezdésében foglaltak alapján ugyanazon az elérhetőségi helyen teszi hozzáférhetővé, ahonnan a gazdasági szereplők az ajánlattételi felhívást és dokumentációt letöltötték. Ajánlattevő felelőssége, hogy olyan elérhetőséget adjon meg, amely a megküldendő dokumentumok fogadására 24 órában alkalmas. Ajánlattevő felelőssége, hogy olyan a szervezeti egységén belül a kiegészítő tájékoztatás időben az arra jogosulthoz kerüljön. Ajánlatkérő nem köteles Ajánlattevő részére az elektronikus formában is rendelkezésére álló anyagot nyomtatott formában átadni. A kiegészítő (értelmező) tájékoztatás kérése kizárólag telefaxon, vagy e-mailben történhet. Ajánlatkérő a kiegészítő (értelmező) tájékoztatást, a feltett kérdések szövegével, de a kérdést feltevő megnevezése nélkül a kérdés beérkezését követően a Kbt. 45. §-ban írt határidőn belül köteles megválaszolni. Xxxxxxxxxxx felelőssége, hogy a kiegészítő tájékoztatásra irányuló kérdései határidőben megérkezzenek Ajánlatkérőhöz. Jelen eljárás során a faxon, illetve e-mailben történő megküldés időpontja, postai megküldés esetén a dokumentumok postára adásának dátuma, elektronikus úton történő elérhetővé tétel esetén a tájékoztatás teljes tartalmának a megjelölt elérhetőségen való közzététel dátuma számít a válaszadási kötelezettség teljesítésének. Ajánlatkérő az eljárás során csak kivételes esetben küldi meg a kiegészítő tájékoztatást postai úton. A kiegészítő tájékoztatás során megküldendő dokumentumok gyors és rugalmas rendelkezésre bocsátása érdekében a postai megküldés előtt az Ajánlatkérő lehetőséget biztosít a nagy kiterjesztésű dokumentumok személyes átvételére. Ilyen esetben az Ajánlatkérő közvetlenül egyeztet az érdeklődő gazdasági szereplők kapcsolattartójával. A kiegészítő (értelmező) tájékoztatás esetén az Ajánlattevők a megadott válaszok figyelembevételével kötelesek köteles ajánlatukat kimunkálni és benyújtani. Jelen közbeszerzési eljárásban a kiegészítő tájékoztatás kérés és a válasz adása során a faxon, e-mail-ben, továbbá az elektronikus úton történő hozzáférhetővé (elérhetővé) tétel is joghatályos megküldésnek minősül. Amennyiben Ajánlatkérő az ajánlattételi határidő meghosszabbításáról dönt, arról késedelem nélkül és egyidejűleg értesít valamennyi ajánlattételre felhívott gazdasági szereplőt. Azon gazdasági szereplőket, akik a határidő meghosszabbításakor még nem vették át a dokumentációt, a dokumentáció átadásával egyidejűleg írásban tájékoztatja ezen körülményről. Az ajánlattételi határidő meghosszabbításáról és az ajánlatételi felhívás, illetve dokumentáció módosításáról szóló írásbeli értesítésnek minősül az elektronikus úton történő hozzáférhetővé (elérhetővé) tétel is.
Appears in 1 contract
Samples: Public Procurement Proposal
Kiegészítő (értelmező) tájékoztatás. Az Ajánlattételi felhívásban és jelen Dokumentációban foglaltak értelmezésére, pontosítására szolgál a Kbt. 45. §-ában -ban foglalt kiegészítő (értelmező) tájékoztatáskérési lehetőség. A tájékoztatáskérés továbbá az arra adott Ajánlatkérői válasz nem eredményezheti az Ajánlattételi felhívásban és jelen Dokumentációban foglalt rendelkezések módosítását. Kiegészítő tájékoztatásra vonatkozó igény esetén a kérdések kizárólag írásban tehetőek fel az Ajánlattételi felhívásban megjelölt címencímen (email/fax). Kérjük A kiegészítő tájékoztatás kérésre adandó válasz elkészítésének megkönnyítése érdekében Ajánlatkérő kéri a kérdést feltevőt, hogy a megküldött kérdéseit – az aláírt, szkennelt vagy faxolt változaton túl – minden esetben szerkeszthető (.doc, .docx) formátumban is küldje meg a Felhívásban megadott feltett kérdések e-mail címremailben, szerkeszthető formátumban történő megküldését is. A megküldött dokumentumok eltérése esetén az Ajánlatkérő az aláírt változatot veszi figyelembe, a szerkeszthető változatot kizárólag a válaszlevél megírásánál (a kérdések beillesztése végett) kívánja használni. A kiegészítő tájékoztatáskérést tartalmazó levélben kérjük feltüntetni az eljárás tárgyát. A Kbt. 45. § , valamint azonosító számát (2) bekezdés alapján az Ajánlatkérő a kiegészítő (értelmező) tájékoztatást, a feltett kérdések szövegével, de a kérdést feltevő megnevezése nélkül a kérdés beérkezését követően ésszerű határidőn belül, de az ajánlattételi határidő lejárta előtt legkésőbb három nappal köteles megválaszolni. Xxxxxxxxxxx felelőssége, hogy a kiegészítő tájékoztatásra irányuló kérdései határidőben megérkezzenek AjánlatkérőhözKE számot). A kiegészítő tájékoztatás(oka)t Ajánlatkérő a gazdasági szereplők által az ajánlattételi dokumentáció elérése során megadott kapcsolattartási pontokra küldi meg, illetve a Kbt. 45. § (5) bekezdésében foglaltak alapján ugyanazon az elérhetőségi helyen teszi hozzáférhetővé, ahonnan a gazdasági szereplők az ajánlattételi felhívást és dokumentációt letöltötték. Ajánlattevő felelőssége, hogy olyan elérhetőséget adjon meg, amely a megküldendő dokumentumok fogadására 24 órában alkalmas. Ajánlattevő felelőssége, hogy olyan a szervezeti egységén belül a kiegészítő tájékoztatás időben az arra jogosulthoz kerüljön. Ajánlatkérő nem köteles Ajánlattevő részére az elektronikus formában is rendelkezésére álló anyagot nyomtatott formában átadni. A kiegészítő (értelmező) tájékoztatás kérése kizárólag telefaxon, vagy e-mailben történhet. Ajánlatkérő a kiegészítő (értelmező) tájékoztatást, a feltett kérdések szövegével, de a kérdést feltevő megnevezése nélkül a kérdés beérkezését követően a Kbt. 45. §-ban írt határidőn belül köteles megválaszolni. Xxxxxxxxxxx felelőssége, hogy a kiegészítő tájékoztatásra irányuló kérdései határidőben megérkezzenek Ajánlatkérőhöz. Jelen eljárás során a faxon, illetve e-mailben történő megküldés időpontja, postai megküldés esetén a dokumentumok postára adásának dátuma, elektronikus úton történő elérhetővé tétel esetén a tájékoztatás teljes tartalmának a megjelölt elérhetőségen való közzététel dátuma számít a válaszadási kötelezettség teljesítésének. Ajánlatkérő az eljárás során csak kivételes esetben küldi meg a kiegészítő tájékoztatást postai úton. A kiegészítő tájékoztatás során megküldendő dokumentumok gyors és rugalmas rendelkezésre bocsátása érdekében a postai megküldés előtt az Ajánlatkérő lehetőséget biztosít a nagy kiterjesztésű dokumentumok személyes átvételére. Ilyen esetben az Ajánlatkérő közvetlenül egyeztet az érdeklődő gazdasági szereplők kapcsolattartójával. A kiegészítő (értelmező) tájékoztatás esetén az Ajánlattevők a megadott válaszok figyelembevételével kötelesek köteles ajánlatukat kimunkálni és benyújtani. Jelen közbeszerzési eljárásban a kiegészítő tájékoztatás kérés és a válasz adása során a faxon, e-mail-ben vagy az elektronikus úton történő hozzáférhetővé (elérhetővé) tétel is joghatályos megküldésnek minősül. Amennyiben Ajánlatkérő az ajánlattételi határidő meghosszabbításáról dönt, arról késedelem nélkül és egyidejűleg értesít valamennyi ajánlattételre felhívott gazdasági szereplőt. Azon gazdasági szereplőket, akik a határidő meghosszabbításakor még nem vették át a dokumentációt, a dokumentáció átadásával egyidejűleg írásban tájékoztatja ezen körülményről. Az ajánlattételi határidő meghosszabbításáról és az ajánlatételi felhívás, illetve dokumentáció módosításáról szóló írásbeli értesítésnek minősül az elektronikus úton történő hozzáférhetővé (elérhetővé) tétel is.
Appears in 1 contract
Samples: Public Procurement Proposal
Kiegészítő (értelmező) tájékoztatás. Az Ajánlattételi felhívásban és jelen Dokumentációban foglaltak értelmezésére, pontosítására szolgál a Kbt. 45. §-ában -ban foglalt kiegészítő (értelmező) tájékoztatáskérési lehetőség. A tájékoztatáskérés továbbá az arra adott Ajánlatkérői válasz nem eredményezheti az Ajánlattételi felhívásban és jelen Dokumentációban foglalt rendelkezések módosítását. Kiegészítő tájékoztatásra vonatkozó igény esetén a kérdések kizárólag írásban tehetőek fel az Ajánlattételi felhívásban megjelölt címencímen (email/fax). Kérjük A kiegészítő tájékoztatás kérésre adandó válasz elkészítésének megkönnyítése érdekében Ajánlatkérő kéri a kérdést feltevőt, hogy a megküldött kérdéseit – az aláírt, szkennelt vagy faxolt változaton túl – minden esetben szerkeszthető (.doc, .docx) formátumban is küldje meg a Felhívásban megadott feltett kérdések e-mail címremailben, szerkeszthető formátumban történő megküldését is. A megküldött dokumentumok eltérése esetén az Ajánlatkérő az aláírt változatot veszi figyelembe, a szerkeszthető változatot kizárólag a válaszlevél megírásánál (a kérdések beillesztése végett) kívánja használni. A kiegészítő tájékoztatáskérést tartalmazó levélben kérjük feltüntetni az eljárás tárgyát. A Kbt. 45. § , valamint azonosító számát (2) bekezdés alapján az Ajánlatkérő a kiegészítő (értelmező) tájékoztatást, a feltett kérdések szövegével, de a kérdést feltevő megnevezése nélkül a kérdés beérkezését követően ésszerű határidőn belül, de az ajánlattételi határidő lejárta előtt legkésőbb három nappal köteles megválaszolni. Xxxxxxxxxxx felelőssége, hogy a kiegészítő tájékoztatásra irányuló kérdései határidőben megérkezzenek AjánlatkérőhözKE számot). A kiegészítő tájékoztatás(oka)t Ajánlatkérő a gazdasági szereplők által az ajánlattételi dokumentáció elérése során megadott kapcsolattartási pontokra küldi meg, illetve a Kbt. 45. § (5) bekezdésében foglaltak alapján ugyanazon az elérhetőségi helyen teszi hozzáférhetővé, ahonnan a gazdasági szereplők az ajánlattételi felhívást és dokumentációt letöltötték. Ajánlattevő felelőssége, hogy olyan elérhetőséget adjon meg, amely a megküldendő dokumentumok fogadására 24 órában alkalmas. Ajánlattevő felelőssége, hogy olyan a szervezeti egységén belül a kiegészítő tájékoztatás időben az arra jogosulthoz kerüljön. Ajánlatkérő nem köteles Ajánlattevő részére az elektronikus formában is rendelkezésére álló anyagot nyomtatott formában átadni. A kiegészítő (értelmező) tájékoztatás kérése kizárólag telefaxon, vagy e-mailben történhet. Ajánlatkérő a kiegészítő (értelmező) tájékoztatást, a feltett kérdések szövegével, de a kérdést feltevő megnevezése nélkül a kérdés beérkezését követően a Kbt. 45. §-ban írt határidőn belül köteles megválaszolni. Xxxxxxxxxxx felelőssége, hogy a kiegészítő tájékoztatásra irányuló kérdései határidőben megérkezzenek Ajánlatkérőhöz. Jelen eljárás során a faxon, illetve e-mailben történő megküldés időpontja, postai megküldés esetén a dokumentumok postára adásának dátuma, elektronikus úton történő elérhetővé tétel esetén a tájékoztatás teljes tartalmának a megjelölt elérhetőségen való közzététel dátuma számít a válaszadási kötelezettség teljesítésének. Ajánlatkérő az eljárás során csak kivételes esetben küldi meg a kiegészítő tájékoztatást postai úton. A kiegészítő tájékoztatás során megküldendő dokumentumok gyors és rugalmas rendelkezésre bocsátása érdekében a postai megküldés előtt az Ajánlatkérő lehetőséget biztosít a nagy kiterjesztésű dokumentumok személyes átvételére. Ilyen esetben az Ajánlatkérő közvetlenül egyeztet az érdeklődő gazdasági szereplők kapcsolattartójával. A kiegészítő (értelmező) tájékoztatás esetén az Ajánlattevők a megadott válaszok figyelembevételével kötelesek köteles ajánlatukat kimunkálni és benyújtani. Jelen közbeszerzési eljárásban a kiegészítő tájékoztatás kérés és a válasz adása során a faxon, e-mail-ben vagy postai úton történő megküldés, továbbá az elektronikus úton történő hozzáférhetővé (elérhetővé) tétel is joghatályos megküldésnek minősül. A helyszíni bejárásról Ajánlatkérő jegyzőkönyvet készít, amelyet a Kbt. 45. §-ának (7)-(8) bekezdése alapján a helyszíni bejárás napjától számított 5 napon belül megküld vagy elektronikusan hozzáférhetővé tesz ugyanazon az elérhetőségi helyen teszi hozzáférhetővé, ahonnan a gazdasági szereplők az ajánlattételi felhívást és dokumentációt letöltötték. Amennyiben Ajánlatkérő az ajánlattételi határidő meghosszabbításáról dönt, arról késedelem nélkül és egyidejűleg értesít valamennyi ajánlattételre felhívott gazdasági szereplőt. Azon gazdasági szereplőket, akik a határidő meghosszabbításakor még nem vették át a dokumentációt, a dokumentáció átadásával egyidejűleg írásban tájékoztatja ezen körülményről. Az ajánlattételi határidő meghosszabbításáról és az ajánlatételi felhívás, illetve dokumentáció módosításáról szóló írásbeli értesítésnek minősül az elektronikus úton történő hozzáférhetővé (elérhetővé) tétel is.
Appears in 1 contract
Samples: Public Procurement Proposal
Kiegészítő (értelmező) tájékoztatás. Az Ajánlattételi felhívásban és jelen Dokumentációban foglaltak értelmezésére, pontosítására szolgál a Kbt. 45. §-ában -ban foglalt kiegészítő (értelmező) tájékoztatáskérési lehetőség. A tájékoztatáskérés továbbá az arra adott Ajánlatkérői válasz nem eredményezheti az Ajánlattételi felhívásban és jelen Dokumentációban foglalt rendelkezések módosítását. Kiegészítő tájékoztatásra vonatkozó igény esetén a kérdések kizárólag írásban tehetőek fel az Ajánlattételi felhívásban megjelölt címencímen (email/fax). Kérjük A kiegészítő tájékoztatás kérésre adandó válasz elkészítésének megkönnyítése érdekében Ajánlatkérő kéri a kérdést feltevőt, hogy a megküldött kérdéseit – az aláírt, szkennelt vagy faxolt változaton túl – minden esetben szerkeszthető (.doc, .docx) formátumban is küldje meg a Felhívásban megadott feltett kérdések e-mail címremailben, szerkeszthető formátumban történő megküldését is. A megküldött dokumentumok eltérése esetén az Ajánlatkérő az aláírt változatot veszi figyelembe, a szerkeszthető változatot kizárólag a válaszlevél megírásánál (a kérdések beillesztése végett) kívánja használni. A kiegészítő tájékoztatáskérést tartalmazó levélben kérjük feltüntetni az eljárás tárgyát. A Kbt. 45. § , valamint azonosító számát (2) bekezdés alapján az Ajánlatkérő a kiegészítő (értelmező) tájékoztatást, a feltett kérdések szövegével, de a kérdést feltevő megnevezése nélkül a kérdés beérkezését követően ésszerű határidőn belül, de az ajánlattételi határidő lejárta előtt legkésőbb három nappal köteles megválaszolni. Xxxxxxxxxxx felelőssége, hogy a kiegészítő tájékoztatásra irányuló kérdései határidőben megérkezzenek AjánlatkérőhözKE számot). A kiegészítő tájékoztatás(oka)t Ajánlatkérő a gazdasági szereplők által az ajánlattételi dokumentáció elérése során megadott kapcsolattartási pontokra küldi meg, illetve a Kbt. 45. § (5) bekezdésében foglaltak alapján ugyanazon az elérhetőségi helyen teszi hozzáférhetővé, ahonnan a gazdasági szereplők az ajánlattételi felhívást és dokumentációt letöltötték. Az Ajánlattevőnek az írásbeli kérdésen fel kell tüntetni az eljárás tárgyát, valamint fax vagy email címét, amelyre a választ kéri. Ajánlattevő felelőssége, hogy olyan elérhetőséget adjon meg, amely a megküldendő dokumentumok fogadására 24 órában alkalmas. Ajánlattevő felelőssége, hogy olyan a szervezeti egységén belül a kiegészítő tájékoztatás időben az arra jogosulthoz kerüljön. Ajánlatkérő a kiegészítő (értelmező) tájékoztatást, a feltett kérdések szövegével, de a kérdést feltevő megnevezése nélkül a kérdés beérkezését követően a Kbt. 45. §-ban írt határidőn belül köteles megválaszolni. Xxxxxxxxxxx felelőssége, hogy a kiegészítő tájékoztatásra irányuló kérdései határidőben megérkezzenek Ajánlatkérőhöz. Amennyiben Ajánlatkérő az ajánlattételi határidő meghosszabbításáról dönt, arról késedelem nélkül és egyidejűleg értesít valamennyi ajánlattételre felhívott gazdasági szereplőt. Azon gazdasági szereplőket, akik a határidő meghosszabbításakor még nem vették át a dokumentációt, a dokumentáció átadásával egyidejűleg írásban tájékoztatja ezen körülményről. Ajánlatkérő a beérkezett kérdésre választása szerint faxon és/vagy e-mailben válaszol. Jelen eljárás során a faxon, illetve e-mailben történő megküldés időpontja, postai megküldés esetén a dokumentumok postára adásának dátuma, elektronikus úton történő elérhetővé tétel esetén a tájékoztatás teljes tartalmának a megjelölt elérhetőségen való közzététel dátuma időpontja számít a válaszadási megküldési kötelezettség teljesítésének. Ajánlatkérő az eljárás során csak kivételes esetben küldi meg Jelen közbeszerzési eljárásban a kiegészítő tájékoztatást postai útontájékoztatás kérés és a válasz adása során a faxon, vagy e-mail-ben megküldés is joghatályos megküldésnek minősül. A kiegészítő tájékoztatás során megküldendő dokumentumok gyors és rugalmas rendelkezésre bocsátása érdekében Ajánlattevő köteles ajánlatát a postai megküldés előtt az Ajánlatkérő lehetőséget biztosít a nagy kiterjesztésű dokumentumok személyes átvételére. Ilyen esetben az Ajánlatkérő közvetlenül egyeztet az érdeklődő gazdasági szereplők kapcsolattartójával. A kiegészítő (értelmező) tájékoztatás esetén az Ajánlattevők a megadott válaszok figyelembevételével kötelesek ajánlatukat kimunkálni és benyújtani.
Appears in 1 contract
Samples: Public Procurement Agreement
Kiegészítő (értelmező) tájékoztatás. Az Ajánlattételi felhívásban Felhívásban és jelen Dokumentációban a Dokumentumban foglaltak értelmezésére, pontosítására szolgál a Kbt. 45. §-ában foglalt az ajánlattevő kiegészítő (értelmező) tájékoztatáskérési lehetőséglehetősége. Kiegészítő tájékoztatásra vonatkozó igény esetén a kérdések kizárólag írásban tehetőek fel Ennek során az Ajánlatkérő által adott válaszok nem eredményezhetik az Ajánlattételi felhívásban megjelölt címen. Kérjük Felhívásban és a kérdést feltevőt, hogy a megküldött kérdéseit – az aláírt, szkennelt vagy faxolt változaton túl – minden esetben szerkeszthető (.doc, .docx) formátumban is küldje meg a Felhívásban megadott e-mail címre. A megküldött dokumentumok eltérése esetén az Ajánlatkérő az aláírt változatot veszi figyelembe, a szerkeszthető változatot kizárólag a válaszlevél megírásánál (a kérdések beillesztése végett) kívánja használniDokumentumban foglalt rendelkezések módosítását. A kiegészítő tájékoztatáskérést tartalmazó levélben kérjük feltüntetni az eljárás tárgyát(értelmező) tájékoztatás kizárólag levélben, telefaxon, vagy E-mailben történhet, Ajánlatkérő ajánlattevővel külön megbeszélést, telefonos egyeztetést nem folytat. A Kbtközbeszerzési eljárásban érintett gazdálkodó szervezet képviselői, a 1138 Buxxxxxx, Xxxx xx 000- 150. 45VI. § emelet címen, munkanapokon 09:00 órától 15:00 óráig, de legkésőbb az ajánlattételi határidő lejártáig (2017. december 04-én 09:00-tól 10:00-ig) a Dokumentumba betekintést kérhetnek. Ajánlatkérő a közbeszerzési eljárásban nem tart helyszíni konzultációt. Ajánlattevő a megalapozott ajánlathoz – levélben, telefaxon, vagy E-mailben – kiegészítő (értelmező) tájékoztatást kérhet Ajánlatkérőtől az Ajánlattételi Felhívásban és a Dokumentumban foglaltakkal kapcsolatban, az ajánlattételi határidő lejárta előtt legkésőbb 3 nappal az Ajánlattételi Felhívásban meghatározottak figyelembevételével. Az ajánlattételi határidő lejárta előtti 3. napot követően, de legkésőbb a 2 nap 09:00 órájáig benyújtott kiegészítő (értelmező) tájékoztatás kéréseket Ajánlatkérő nem köteles figyelembe venni, illetve azokra választ adni, ilyen esetekben ajánlatkérő csak azokat a kérdéseket válaszolja meg, amelyek a megalapozott ajánlat benyújtásához szükségesek. Az ajánlattételi határidő lejárta előtti 2) bekezdés alapján az . napot követő kérdéseket Ajánlatkérő nem veszi figyelembe. Ajánlatkérő a kiegészítő (értelmező) tájékoztatást, tájékoztatást - a feltett kérdések szövegével, de a kérdést feltevő Ajánlattevő megnevezése nélkül - a kérdés beérkezését követően ésszerű határidőn belül, de kérdést feltevőnek az ajánlattételi határidő lejárta előtt legkésőbb három 2 nappal köteles megválaszolni. Xxxxxxxxxxx felelőssége, hogy a kiegészítő tájékoztatásra irányuló kérdései határidőben megérkezzenek Ajánlatkérőhöz. A kiegészítő tájékoztatás(oka)t Ajánlatkérő a gazdasági szereplők által az ajánlattételi dokumentáció elérése során megadott kapcsolattartási pontokra küldi meg, illetve a Kbt. 45. § (5) bekezdésében foglaltak alapján ugyanazon az elérhetőségi helyen teszi hozzáférhetővé, ahonnan a gazdasági szereplők az ajánlattételi felhívást és dokumentációt letöltötték. Jelen eljárás során a faxon, illetve e-mailben történő megküldés időpontjamegküldi, postai megküldés esetén és a dokumentumok postára adásának dátuma, Dokumentumot letöltő cég részére az ajánlattételi határidő lejárta előtt legkésőbb 2 nappal közvetlenül elektronikus úton történő elérhetővé tétel esetén és letölthetővé teszi a tájékoztatás teljes tartalmának Dokumentum mellett. Ajánlattevő köteles ajánlatát a megjelölt elérhetőségen való közzététel dátuma számít a válaszadási kötelezettség teljesítésének. Ajánlatkérő az eljárás során csak kivételes esetben küldi meg a kiegészítő tájékoztatást postai úton. A kiegészítő tájékoztatás során megküldendő dokumentumok gyors és rugalmas rendelkezésre bocsátása érdekében a postai megküldés előtt az Ajánlatkérő lehetőséget biztosít a nagy kiterjesztésű dokumentumok személyes átvételére. Ilyen esetben az Ajánlatkérő közvetlenül egyeztet az érdeklődő gazdasági szereplők kapcsolattartójával. A kiegészítő (értelmező) tájékoztatás esetén az Ajánlattevők a megadott válaszok figyelembevételével kötelesek ajánlatukat kimunkálni és benyújtani.
Appears in 1 contract
Samples: Modification of Procurement Document
Kiegészítő (értelmező) tájékoztatás. Az Ajánlattételi felhívásban Felhívásban és jelen Dokumentációban a Dokumentumban foglaltak értelmezésére, pontosítására szolgál a Kbt. 45. §-ában foglalt az ajánlattevő kiegészítő (értelmező) tájékoztatáskérési lehetőséglehetősége. Kiegészítő tájékoztatásra vonatkozó igény esetén a kérdések kizárólag írásban tehetőek fel Ennek során az Ajánlatkérő által adott válaszok nem eredményezhetik az Ajánlattételi felhívásban megjelölt Felhívásban és a Dokumentumban foglalt rendelkezések módosítását. A kiegészítő (értelmező) tájékoztatás kizárólag levélben, telefaxon, vagy E-mailben történhet, Ajánlatkérő ajánlattevővel külön megbeszélést, telefonos egyeztetést nem folytat. A közbeszerzési eljárásban érintett gazdálkodó szervezet képviselői, a 0000 Xxxxxxxx, Xxxx xx 000- 150. VI. emelet címen, munkanapokon 09:00 órától 15:00 óráig, de legkésőbb az ajánlattételi határidő lejártáig (2018. február 28-án 09:00-tól 10:00-ig) a Dokumentumba betekintést kérhetnek. Ajánlatkérő a közbeszerzési eljárás ajánlattételi szakaszban helyszíni bejárást és konzultációt tart az alábbiak szerint: A helyszíni bejárás időpontja: 2018. február 20. és 2018. február 22. között értesítés alapján A helyszíni bejárás helye: Zsanai Földalatti Gáztároló, 6411 Zsana, 15. dűlő GPS koordináták: É46.42194 K19.69978 Kérjük a kérdést feltevőtAjánlattevőket, hogy a megküldött kérdéseit – az aláírt, szkennelt vagy faxolt változaton túl – minden esetben szerkeszthető (.doc, .docx) formátumban is küldje meg helyszíni bejáráson a Felhívásban megadott e-mail címre. A megküldött dokumentumok eltérése esetén földgáztárolóba való belépéshez a bejáráson résztvevő kollegáik nevét és személyi igazolvány számát a felhívás kézhezvételét követő 2 munkanapon belül szíveskedjenek az Ajánlatkérő képviselői részére megküldeni. Az adatok előzetes megküldése nélkül Ajánlatkérő nem biztosítja a belépés lehetőségét! Ajánlattevő a megalapozott ajánlathoz – levélben, telefaxon, vagy E-mailben – kiegészítő (értelmező) tájékoztatást kérhet Ajánlatkérőtől az aláírt változatot Ajánlattételi Felhívásban és a Dokumentumban foglaltakkal kapcsolatban, az ajánlattételi határidő lejárta előtt legkésőbb 4 nappal az Ajánlattételi Felhívásban meghatározottak figyelembevételével. Az ajánlattételi határidő lejárta előtti 4. napot követően, de legkésőbb a 3. nap 09:00 órájáig benyújtott kiegészítő (értelmező) tájékoztatás kéréseket Ajánlatkérő nem köteles figyelembe venni, illetve azokra választ adni, ilyen esetekben ajánlatkérő csak azokat a kérdéseket válaszolja meg, amelyek a megalapozott ajánlat benyújtásához szükségesek. Az ajánlattételi határidő lejárta előtti 3. napot követő kérdéseket Ajánlatkérő nem veszi figyelembe, a szerkeszthető változatot kizárólag a válaszlevél megírásánál (a kérdések beillesztése végett) kívánja használni. A kiegészítő tájékoztatáskérést tartalmazó levélben kérjük feltüntetni az eljárás tárgyát. A Kbt. 45. § (2) bekezdés alapján az Ajánlatkérő a kiegészítő (értelmező) tájékoztatást, tájékoztatást - a feltett kérdések szövegével, de a kérdést feltevő Ajánlattevő megnevezése nélkül - a kérdés beérkezését követően ésszerű határidőn belül, de kérdést feltevőnek az ajánlattételi határidő lejárta előtt legkésőbb három 3 nappal köteles megválaszolni. Xxxxxxxxxxx felelőssége, hogy a kiegészítő tájékoztatásra irányuló kérdései határidőben megérkezzenek Ajánlatkérőhöz. A kiegészítő tájékoztatás(oka)t Ajánlatkérő a gazdasági szereplők által az ajánlattételi dokumentáció elérése során megadott kapcsolattartási pontokra küldi meg, illetve a Kbt. 45. § (5) bekezdésében foglaltak alapján ugyanazon az elérhetőségi helyen teszi hozzáférhetővé, ahonnan a gazdasági szereplők az ajánlattételi felhívást és dokumentációt letöltötték. Jelen eljárás során a faxon, illetve e-mailben történő megküldés időpontjamegküldi, postai megküldés esetén és a dokumentumok postára adásának dátuma, elektronikus úton történő elérhetővé tétel esetén Dokumentumot letöltő cég részére az Ajánlattevő köteles ajánlatát a tájékoztatás teljes tartalmának a megjelölt elérhetőségen való közzététel dátuma számít a válaszadási kötelezettség teljesítésének. Ajánlatkérő az eljárás során csak kivételes esetben küldi meg a kiegészítő tájékoztatást postai úton. A kiegészítő tájékoztatás során megküldendő dokumentumok gyors és rugalmas rendelkezésre bocsátása érdekében a postai megküldés előtt az Ajánlatkérő lehetőséget biztosít a nagy kiterjesztésű dokumentumok személyes átvételére. Ilyen esetben az Ajánlatkérő közvetlenül egyeztet az érdeklődő gazdasági szereplők kapcsolattartójával. A kiegészítő (értelmező) tájékoztatás esetén az Ajánlattevők a megadott válaszok figyelembevételével kötelesek ajánlatukat kimunkálni és benyújtani.
Appears in 1 contract
Samples: Közbeszerzési Dokumentum