Kárbejelentés, kárrendezési eljárás. A káreseményt annak bekövetkezése, de legkésőbb a biztosított tudomására jutása után haladéktalanul, legkésőbb 2 munkanapon belül, tele- fonon, a megadott telefonszámon kell bejelenteni a biztosító közreműködőjének, az Europ Assistance Kft.-nek. A meghibásodott vagyontárgy jótállási jegyét (ha ez rendelkezésre áll), számláját, nyugtáját az igénybejelentéssel egyidejűleg a biztosító közreműködője részére át kell adnia. Bejelentendő adatok különösen, de nem kizárólagosan: a Szerződő neve, címe, kötvényszám, a biztosított vagyontárgy gyártmánya, típusa. A Biztosított köteles a biztosító, illetve annak közreműködője számára lehetővé tenni a biztosítási eseménnyel kapcsolatos körülmények vizsgá- latát. A biztosító megbízottja a helyszíni javítást – amennyiben az indokolt – köteles a kárbejelentéstől számított 5 munkanapon belül megkez- deni. A Biztosított köteles mindent megtenni annak érdekében, hogy az egyeztetett időpontban és helyszínen elérhető legyen, hogy a szerviz a sérült/meghibásodott biztosított vagyontárgyat megvizsgálhassa, javíthassa. Amennyiben a szerviz kiszállásakor ez nem valósul meg, a kiszál- lás díja a Biztosítottat terheli. Amennyiben a helyszíni javítás nem indokolt vagy nem lehetséges, a Biztosítottnak a biztosító közreműködőjétől kapott információk alapján a biztosított és károsodott vagyontárgyat a szakszervizbe kell szállítani javítás céljából. A 10 kg-nál könnyebb vagy tömegközlekedési eszközön kézicsomagként szállítható méretű (40x40x80cm vagy 20x20x200 cm-nél kisebb méretű) biztosított vagyontárgy szervizbe és az onnan való elszállításáról a Biztosítottnak kell gondoskodnia. Egyéb esetben a szükséges szállításról a biztosító gondoskodik. A biztosító az utóbbi esetben a szállítás költségeit a biztosítási összeg erejéig átvállalja. A biztosító a vagyontárgy javítása esetén a javíttatást a bejelentés napjától számított 30 napon belül köteles teljesíteni, amennyiben a vagyontárgy helyszíni vizsgálata, illetve a szakszervizbe szállítás megtörtént. Amennyiben a biztosított vagyontárgyra szavatossági igény érvényesíthető, a biztosító vállalja a szavatossági igény érvényesítésére irányuló eljárás lefolytatását, melynek eredményétől függően kezdődhet meg a kárrendezési eljárás (a 30 napos kárrendezési határidő meghosszab- bodik a szavatossági eljárás idejével). Amennyiben a javítás a fenti időszak alatt nem végezhető el alkatrészhiány miatt, a biztosító köteles a vagyontárgy káridőponti beszerzési értékét kifizetni. Amennyiben a Biztosított...
Kárbejelentés, kárrendezési eljárás. A kárbejelentés, kárrendezés vonatkozásában a Garancia Plusz kiegészítő biztosítás 7.B.5 pontjának rendelkezései az irányadók.
Kárbejelentés, kárrendezési eljárás. 1. A szerzôdônek vagy a biztosítottnak a káresemény bekövetkezése, de legkésôbb a tudomására jutása után azt haladéktalanul, legkésôbb 48 órán belül, telefonon a 06 1 465 3655 telefonszámon be kell jelentenie a biztosító szolgáltatójának.
2. A biztosító szolgáltatójának minden kérdésére pontos választ kell adni. Bejelentendô adatok különösen, de nem kizárólagosan: A szolgáltatás igénybe vételének feltétele, hogy a kárbejelentéskor a szolgáltató által megadott fax számra vagy levelezési címre a károsodott vagyontárgy garancia levelének és a vásárláskor kapott számlának vagy blokknak a másolatát a szerzôdô/ biztosított eljuttassa. Ezek hiányában az adott vagyontárgyra a biztosító szolgáltatási kötelezettsége nem áll fenn. A szolgáltatás igénybe vételekor a szerzôdônek/biztosítottnak a szolgáltatásra jogosultságának igazolására be kell mutatnia lakcímkártyáját a biztosító szolgáltatójának.
3. A szerzôdô vagy biztosított köteles a biztosító szolgáltatója számára lehetôvé tenni a biztosítási eseménnyel kapcsolatos körülmények vizsgálatát.
4. A biztosítási esemény bekövetkezte után a biztosított vagyontárgy állapotán – a kárfelvételi eljárás (helyszíni szemle, javítás) megindulásáig, de legkésôbb 5 munkanapig – csak a kárenyhítéshez szükséges mértékig szabad változtatni. Amennyiben a megengedettnél nagyobb mérvû változtatás következtében a biztosító számára fizetési kötelezettsége elbírálása szempontjából lényeges körülmények tisztázása lehetetlenné válik, úgy biztosító a szolgáltatási kötelezettsége nem áll be.
5. A biztosító szolgáltatója a helyszíni javítást – amennyiben az IV.2.2. pont szerint indokolt – köteles a kárbejelentéstôl számított 5 munkanapon belül megkezdeni.
6. A biztosított köteles mindent megtenni annak érdekében, hogy
7. Amennyiben a helyszíni javítás a IV.2.2. pont szerint nem indokolt, a biztosítottnak a biztosító szolgáltatójától kapott információk alapján a biztosított és károsodott vagyontárgyat a szakszervizbe kell szállítani javítás céljából.
8. A biztosító szolgáltatója a vagyontárgy javítása esetén a javíttatást
9. Amennyiben a javítás az elôzô pontban meghatározott idôszak alatt nem végezhetô el alkatrészhiány miatt, biztosítja a vagyontárgy pótlását.
10. Amennyiben a szerzôdô vagy biztosított a biztosító szolgáltatójának elôzetes jóváhagyása nélkül javíttatja meg a biztosított vagyontárgyat, a biztosító nem köteles a javítási költséget, illetve a kárt megtéríteni.
11. Amennyiben a biztosítási szolgáltatás pénzbeli kártérítés, a megh...
Kárbejelentés, kárrendezési eljárás. 8.12.1. A Szerződőnek a káresemény bekövetkezése, de legkésőbb a tudomására jutása után azt haladéktalanul, telefonon a 06 40 23 24 25 telefonszámon be kell jelentenie a biztosító közreműködőjének, az Europ Assistance Kft.-nek.
8.12.2. A biztosító közreműködőjének minden kérdésére pontos választ kell adni. Bejelentendő adatok különösen, de nem kizárólagosan: a Szerződő neve, címe, kötvényszám.
8.12.3. A Szerződő köteles a Biztosító, illetve annak közreműködője számára lehetővé tenni a biztosítási eseménnyel kapcsolatos körülmények vizsgálatát.
8.12.4. A Biztosító vagy megbízottja a helyszíni javítást – amennyiben az indokolt – köteles a lehető legrövidebb időn belül megkezdeni.
Kárbejelentés, kárrendezési eljárás. A Biztosítottnak a káresemény bekövetkezése, de legkésőbb a tudomására jutása után azt haladéktalanul, legkésőbb 2 munkanapon belül, telefonon a +000 000 0000 telefonszámon be kell jelentenie a Biztosító közreműködőjének.
Kárbejelentés, kárrendezési eljárás. 1. A Szerződőnek a káresemény bekövetkezése, de legkésőbb a tudomására jutása után azt haladéktalanul, legkésőbb 2 munka- napon belül, telefonon a 06 40 23 24 25 telefonszámon be kell jelentenie a biztosító közreműködőjének, az Europ Assistance Kft.-nek.
2. A biztosító közreműködőjének minden kérdésére pontos választ kell adni. Bejelentendő adatok különösen, de nem kizáró- lagosan: a Szerződő neve, címe, kötvényszám, a biztosított vagyontárgy gyártmánya, típusa.
3. A Szerződő köteles a Biztosító, illetve annak közreműködője számára lehetővé tenni a biztosítási eseménnyel kapcsolatos körülmények vizsgálatát.
4. A biztosítási esemény bekövetkezte után a biztosított vagyontárgy állapotán – a kárfelvételi eljárás (helyszíni szemle, javítás) megindulásáig, de legkésőbb 5 munkanapig – csak a kárenyhítéshez szükséges mértékig szabad változtatni. Amennyiben a meg- engedettnél nagyobb mérvű változtatás következtében a Biztosító számára fizetési kötelezettsége elbírálása szempontjából lényeges körülmények tisztázása lehetetlenné válik, úgy Biztosító a szolgáltatási kötelezettsége nem áll be. napon belül megkezdeni.
Kárbejelentés, kárrendezési eljárás. A biztosítottnak akár esemény bekövetkezése, de legkésőbb a tudomására jutása után azt haladéktalanul, legkésőbb 1 munkanapon belül, telefonon a +36 1 465 3622 telefonszámon be kell jelentenie a biztosító kárrendezé- si megbízottjának, a EuropAssistance Kft-nek.
Kárbejelentés, kárrendezési eljárás. A Biztosítottnak a + 36 1 801 1 801-esa telefonszámon kell a biz- tosítási eseményt bejelenteni, a szükséges kárbejelentő nyomtatvá- nyokat igényelni, a további szükséges teendők tekintetében a Biztosító instrukcióit meghallgatni. A kárbejelentést a biztosítási ese- mény Biztosított általi észlelését követően haladéktalanul meg kell tenni.
Kárbejelentés, kárrendezési eljárás. 1. A szerzôdônek vagy a biztosítottnak a káresemény bekövetkezése, de legkésôbb a tudomására jutása után azt haladéktalanul, legkésôbb
Kárbejelentés, kárrendezési eljárás. 1. A Szerződőnek a káreseményt a bekövetkezése, de legkésőbb a tudomására jutása után haladéktalanul, legkésőbb 24 órán belül telefonon a 06 1 465 3722 telefonszámon be kell jelentenie a Biztosító közreműködőjének, az Europ Assistance Kft.-nek.
2. A biztosító közreműködőjének minden kérdésére pontos választ kell adni. Bejelentendő adatok különösen, de nem kizárólagosan: a Szerződő neve, címe, kötvényszám, kockázatviselés helye.
3. A Szerződő és Biztosított köteles a Biztosító, illetve annak közreműködője számára lehetővé tenni a biztosítási eseménnyel kapcsolatos körülmények vizsgálatát.