Common use of Likviditási kockázat Clause in Contracts

Likviditási kockázat. Bizonyos értékpapírok, befektetési eszközök likviditása alatta marad a kívánatosnak, azaz viszonylag nehéz rájuk vevőt/eladót találni. Ennek következménye, hogy a portfolióban lévő, de abból eladni kívánt egyes értékpapírok értékesítése nehézségekbe ütközhet, így az eladási ár alacsonyabb lehet, mint az értékpapír egyidejű fair piaci értéke. Az Alap portfoliójában a legalább 20%-ot meghaladó egy intézménnyel szembeni kitettség kockázata A befektetési alapokat és a befektetőket érintő adószabályok esetleges kedvezőtlen irányú megváltozása : A jövőben mind a magyar, mind az Alapot érintő külföldi adószabályok esetleg kedvezőtlen irányban is változhatnak (adóemelés, adó bevezetése, adókedvezmény csökkentése, illetve eltörlése), ami miatt az Alapot, illetve a befektetőt a későbbiekben a jelenleginél magasabb adó terhelheti. Előfordulhat, hogy az Alap – a befektetéseiből származó jövedelmei után - olyan adók megfizetésére kényszerül, amelyekre az Alapkezelő a befektetés megszerzésekor nem számított, ezért a befektetés megszerzéséről hozott döntése során nem vett figyelembe. Az alapkezelői szakmai felelősségi körbe tartozó káresemények esetleges felmerültének kockázata : Az Alapkezelő eredményes belső működésikockázat-kezelési politikákat és eljárásokat működtet az ABAK-kal kapcsolatban ténylegesen vagy esetlegesen felmerülő működési kockázatok, köztük a szakmai felelősséggel kapcsolatos kockázatok azonosítása, mérése, kezelése és megfelelő nyomon követése érdekében. Az Alapkezelő az esetleges szakmai felelősséggel kapcsolatos, az ABAK által végzett tevékenységekből vagy az általa átruházott, azo nban a felelősségi körében maradó tevékenységekből származó, az ABAK-rendelet 12. cikkében meghatározott - kockázatok fedezésére az Alapkezelő rendelkezik a megfelelő összegű szavatolótőkével, melynek mértéke megfelel a Kbftv. 16. § (1), (3) és

Appears in 2 contracts

Samples: Befektetési Eszközök, Befektetési Eszközök

Likviditási kockázat. Bizonyos értékpapírok, befektetési eszközök likviditása alatta marad a kívánatosnak, azaz viszonylag nehéz rájuk vevőt/eladót találni. Ennek következménye, hogy a portfolióban lévő, de abból eladni kívánt egyes értékpapírok értékesítése nehézségekbe ütközhet, így az eladási ár alacsonyabb lehet, mint az értékpapír egyidejű fair piaci értéke. Az Alap portfoliójában a legalább 20%-ot meghaladó egy intézménnyel szembeni kitettség kockázata A befektetési alapokat és a befektetőket érintő adószabályok esetleges kedvezőtlen irányú megváltozása megváltozása: A jövőben mind a magyar, mind az Alapot érintő külföldi adószabályok esetleg kedvezőtlen irányban is változhatnak (adóemelés, adó bevezetése, adókedvezmény csökkentése, illetve eltörlése), ami miatt az Alapot, illetve a befektetőt a későbbiekben a jelenleginél magasabb adó terhelheti. Előfordulhat, hogy az Alap – a befektetéseiből származó jövedelmei után - olyan adók megfizetésére kényszerül, amelyekre az Alapkezelő a befektetés megszerzésekor nem számított, ezért a befektetés megszerzéséről hozott döntése során nem vett figyelembe. Az alapkezelői szakmai felelősségi körbe tartozó káresemények esetleges felmerültének kockázata kockázata: Az Alapkezelő eredményes belső működésikockázat-kezelési politikákat és eljárásokat működtet az ABAK-kal kapcsolatban ténylegesen vagy esetlegesen felmerülő működési kockázatok, köztük a szakmai felelősséggel kapcsolatos kockázatok azonosítása, mérése, kezelése és megfelelő nyomon követése érdekében. Az Alapkezelő az esetleges szakmai felelősséggel kapcsolatos, az ABAK által végzett tevékenységekből vagy az általa átruházott, azo nban azonban a felelősségi körében maradó tevékenységekből származó, az ABAK-rendelet 12. cikkében meghatározott - kockázatok fedezésére az Alapkezelő rendelkezik a megfelelő összegű szavatolótőkével, melynek mértéke megfelel a Kbftv. 16. § (1), (3) és

Appears in 2 contracts

Samples: Kezelési Szabályzat, Kezelési Szabályzat

Likviditási kockázat. Bizonyos értékpapírok, befektetési eszközök likviditása alatta marad a kívánatosnak, azaz viszonylag nehéz rájuk vevőt/eladót találni. Ennek következménye, hogy a portfolióban lévő, de abból eladni kívánt egyes értékpapírok értékesítése nehézségekbe ütközhet, így az eladási ár alacsonyabb lehet, mint az értékpapír egyidejű fair piaci értéke. Az Alap portfoliójában a legalább 20%-ot meghaladó egy intézménnyel szembeni kitettség kockázata A befektetési alapokat és a befektetőket érintő adószabályok esetleges kedvezőtlen irányú megváltozása megváltozása: A jövőben mind a magyar, mind az Alapot érintő külföldi adószabályok esetleg kedvezőtlen irányban is változhatnak (adóemelés, adó bevezetése, adókedvezmény csökkentése, csökkentése illetve eltörlése), ami miatt az Alapot, Alapot illetve a befektetőt a későbbiekben a jelenleginél magasabb adó terhelheti. Előfordulhat, hogy az Alap – a befektetéseiből származó jövedelmei után - olyan adók megfizetésére kényszerül, amelyekre az Alapkezelő a befektetés megszerzésekor nem számított, ezért a befektetés megszerzéséről hozott döntése során nem vett figyelembe. Az alapkezelői szakmai felelősségi körbe tartozó káresemények esetleges felmerültének kockázata kockázata: Az Alapkezelő eredményes belső működésikockázat-kezelési politikákat és eljárásokat működtet az ABAK-kal kapcsolatban ténylegesen vagy esetlegesen felmerülő működési kockázatok, köztük a szakmai felelősséggel kapcsolatos kockázatok azonosítása, mérése, kezelése és megfelelő nyomon követése érdekében. Az Alapkezelő az esetleges szakmai felelősséggel kapcsolatos, az ABAK által végzett tevékenységekből vagy az általa átruházott, azo nban azonban a felelősségi körében maradó tevékenységekből származó, az ABAK-rendelet 12. cikkében meghatározott - kockázatok fedezésére az Alapkezelő rendelkezik a megfelelő összegű szavatolótőkével, melynek mértéke megfelel a Kbftv. 16. § (1), (3) ésés (4) bekezdésekben meghatározott összegű szavatoló tőke és a Kbftv. 16. § (5) bekezdés a) pontjának és az ABAK-rendelet 14. cikkének megfelelő összegű további szavatoló tőke együttes összegének. Az Alapkezelő az előbbiek szerinti tőkekövetelményeknek való megfelelésről folyamatosan gondoskodik, a további szavatolótőke követelmény meghatározásának alapjául az ABAK-rendelet 14. cikk (2) bekezdés alapján figyelembe veendő érték nyomon követésére eljárásokat határoz meg, hajt végre és alkalmaz. Amennyiben ezen nyomon követés eredménye alapján a szakmai felelősségi kör alapján további fedezet biztosítására lenne szükség, arról az Alapkezelő vagy további szavatolótőke biztosítása vagy megfelelőm összegű szakmai felelősség biztosítási szerződés kötése útján gondoskodik.

Appears in 1 contract

Samples: Kezelési Szabályzat

Likviditási kockázat. Bizonyos értékpapírok, befektetési eszközök likviditása alatta marad a kívánatosnak, azaz viszonylag nehéz rájuk vevőt/eladót találni. Ennek következménye, hogy a portfolióban lévő, de abból eladni kívánt egyes értékpapírok értékesítése nehézségekbe ütközhet, így az eladási ár alacsonyabb lehet, mint az értékpapír egyidejű fair piaci értéke. Az Alap portfoliójában a legalább 20%-ot meghaladó egy intézménnyel szembeni kitettség kockázata A befektetési alapokat és a befektetőket érintő adószabályok esetleges kedvezőtlen irányú megváltozása megváltozása: A jövőben mind a magyar, mind az Alapot érintő külföldi adószabályok esetleg kedvezőtlen irányban is változhatnak (adóemelés, adó bevezetése, adókedvezmény csökkentése, illetve eltörlése), ami miatt az Alapot, Alapot illetve a befektetőt a későbbiekben a jelenleginél magasabb adó terhelheti. Előfordulhat, hogy az Alap – a befektetéseiből származó jövedelmei után - olyan adók megfizetésére kényszerül, amelyekre az Alapkezelő a befektetés megszerzésekor nem számított, ezért a befektetés megszerzéséről hozott döntése során nem vett figyelembe. Az alapkezelői szakmai felelősségi körbe tartozó káresemények esetleges felmerültének kockázata kockázata: Az Alapkezelő eredményes belső működésikockázat-kezelési politikákat és eljárásokat működtet az ABAK-kal kapcsolatban ténylegesen vagy esetlegesen felmerülő működési kockázatok, köztük a szakmai felelősséggel kapcsolatos kockázatok azonosítása, mérése, kezelése és megfelelő nyomon követése érdekében. Az Alapkezelő az esetleges szakmai felelősséggel kapcsolatos, az ABAK által végzett tevékenységekből vagy az általa átruházott, azo nban azonban a felelősségi körében maradó tevékenységekből származó, az ABAK-rendelet 12. cikkében meghatározott - kockázatok fedezésére az Alapkezelő rendelkezik a megfelelő összegű szavatolótőkével, melynek mértéke megfelel a Kbftv. 16. § (1), (3) ésés (4) bekezdésekben meghatározott összegű szavatoló tőke és a Kbftv. 16. § (5) bekezdés a) pontjának és az ABAK-rendelet 14. cikkének megfelelő összegű további szavatoló tőke együttes összegének. Az Alapkezelő az előbbiek szerinti tőkekövetelményeknek való megfelelésről folyamatosan gondoskodik, a további szavatolótőke követelmény meghatározásának alapjául az ABAK-rendelet 14. cikk (2) bekezdés alapján figyelembe veendő érték nyomon követésére eljárásokat határoz meg, hajt végre és alkalmaz. Amennyiben ezen nyomon

Appears in 1 contract

Samples: Befektetési Jegyeket Forgalmazzák

Likviditási kockázat. Bizonyos értékpapírok, befektetési eszközök likviditása alatta marad a kívánatosnak, azaz viszonylag nehéz rájuk vevőt/eladót találni. Ennek következménye, hogy a portfolióban lévő, de abból eladni kívánt egyes értékpapírok értékesítése nehézségekbe ütközhet, így az eladási ár alacsonyabb lehet, mint az értékpapír egyidejű fair piaci értéke. Az Alap portfoliójában a legalább 20%-ot meghaladó egy intézménnyel szembeni kitettség kockázata A befektetési alapokat és a befektetőket érintő adószabályok esetleges kedvezőtlen irányú megváltozása : A jövőben mind a magyar, mind az Alapot érintő külföldi adószabályok esetleg kedvezőtlen irányban is változhatnak (adóemelés, adó bevezetése, adókedvezmény csökkentése, illetve eltörlése), ami miatt az Alapot, illetve a befektetőt a későbbiekben a jelenleginél magasabb adó terhelheti. Előfordulhat, hogy az Alap – a befektetéseiből származó jövedelmei után - olyan adók megfizetésére kényszerül, amelyekre az Alapkezelő a befektetés megszerzésekor nem számított, ezért a befektetés megszerzéséről hozott döntése során nem vett figyelembe. Az alapkezelői szakmai felelősségi körbe tartozó káresemények esetleges felmerültének kockázata kockázata: Az Alapkezelő eredményes belső működésikockázat-kezelési politikákat és eljárásokat működtet az ABAK-kal kapcsolatban ténylegesen vagy esetlegesen felmerülő működési kockázatok, köztük a szakmai felelősséggel kapcsolatos kockázatok azonosítása, mérése, kezelése és megfelelő nyomon követése érdekében. Az Alapkezelő az esetleges szakmai felelősséggel kapcsolatos, az ABAK által végzett tevékenységekből vagy az általa átruházott, azo nban azonban a felelősségi körében maradó tevékenységekből származó, az ABAK-rendelet 12. cikkében meghatározott - kockázatok fedezésére az Alapkezelő rendelkezik a megfelelő összegű szavatolótőkével, melynek mértéke megfelel a Kbftv. 16. § (1), (3) ésés (4) bekezdésekben meghatározott összegű szavatoló tőke és a Kbftv. 16. § (5) bekezdés a) pontjának és az ABAK-rendelet 14. cikkének megfelelő összegű további szavatoló tőke együttes összegének. Az Alapkezelő az előbbiek szerinti tőkekövetelményeknek való megfelelésről folyamatosan gondoskodik, a további szavatolótőke követelmény meghatározásának alapjául az ABAK-rendelet 14. cikk (2) bekezdés alapján figyelembe veendő érték nyomon követésére eljárásokat határoz meg, hajt végre és alkalmaz. Amennyiben ezen nyomon követés eredménye alapján a szakmai felelősségi kör alapján további fedezet biztosítására lenne szükség, arról az Alapkezelő vagy további szavatolótőke biztosítása vagy megfelelőm összegű szakmai felelősség biztosítási szerződés kötése útján gondoskodik.

Appears in 1 contract

Samples: Kezelési Szabályzat

Likviditási kockázat. Bizonyos értékpapírok, befektetési eszközök likviditása alatta marad a kívánatosnak, azaz viszonylag nehéz rájuk vevőt/eladót találni. Ennek következménye, hogy a portfolióban lévő, de abból eladni kívánt egyes értékpapírok értékesítése nehézségekbe ütközhet, így az eladási ár alacsonyabb lehet, mint az értékpapír egyidejű fair piaci értéke. Az Alap portfoliójában a legalább 20%-ot meghaladó egy intézménnyel szembeni kitettség kockázata A befektetési alapokat és a befektetőket érintő adószabályok esetleges kedvezőtlen irányú megváltozása megváltozása: A jövőben mind a magyar, mind az Alapot érintő külföldi adószabályok esetleg kedvezőtlen irányban esetlegkedvezőtlenirányban is változhatnak (adóemelésváltozhatnak(adóemelés, adó bevezetése, adókedvezmény csökkentése, illetve eltörlése), ami miatt az Alapot, illetve a befektetőt a későbbiekben a jelenleginél magasabb adó terhelheti. Előfordulhat, hogy az Alap – a befektetéseiből származó jövedelmei után - olyan adók megfizetésére kényszerül, amelyekre az Alapkezelő a befektetés megszerzésekor nem számított, ezért a befektetés megszerzéséről hozott döntése során nem vett figyelembe. Az alapkezelői szakmai felelősségi körbe tartozó káresemények esetleges felmerültének kockázata kockázata: Az Alapkezelő eredményes belső működésikockázat-kezelési politikákat és eljárásokat működtet az ABAK-kal kapcsolatban ténylegesen vagy esetlegesen felmerülő működési kockázatokvagyesetlegesen felmerülőműködésikockázatok, köztük a köztüka szakmai felelősséggel kapcsolatos kockázatok azonosítása, mérése, kezelése és megfelelő nyomon követése érdekében. Az Alapkezelő az esetleges szakmai felelősséggel kapcsolatos, az ABAK által végzett tevékenységekből vagy az általa átruházott, azo nban azonban a felelősségi körében maradó tevékenységekből származó, az ABAK-rendelet 12. cikkében meghatározott - kockázatok fedezésére az Alapkezelő rendelkezik a megfelelő összegű szavatolótőkével, melynek mértéke megfelel a Kbftv. 16. § (1), (3) és

Appears in 1 contract

Samples: Kezelési Szabályzat