RENDEZVÉNYEK mintaszakaszok

RENDEZVÉNYEK. 11.1. Albérlő köteles a rendezvényt megelőzően a Főbérlőt a rendezvény pontos elnevezéséről, a részletes programról, a helyszíni felelős képviselő nevéről és mobilszámáról, a célközönségről, a várható létszámról és az alvállalkozókról írásban tájékoztatni az xxxxx@xxxxxxxxxx.xx emailcímre küldött emailben vagy postai úton. 12.2. A rendezvény megszervezése, irányítása és lebonyolítása Albérlő feladata, Főbérlőt semmilyen pénzügyi kötelezettségvállalás, jelen szerződési feltételeken túlmenő felelősség, illetve kezesség ezzel kapcsolatban a rendezvény látogatói, résztvevői, szponzorai, alvállalkozói, szerződéses partnerei és dolgozói felé nem terheli. 11.3. Albérlő a rendezvény szempontjából minden esetben a rendezvény szervezője, költségviselője és felelőse. Albérlő nem folytathat közvetítői tevékenységet, nem adhatja tovább és közvetítheti ki harmadik személynek a bérleményt.
RENDEZVÉNYEK. A Tempus Közalapítvány több éves hagyományához híven, minden pályázati körben számos rendezvényt szervez. Az alábbiakban azon különböző típusú rendezvényeket – és a hozzájuk kapcsolódó kiadványokat – ismertetjük, amelyek keretében a sikeresen megvalósított projekteket szélesebb közönség is megismerheti. Minden rendezvény ingyenes, a részvételhez azonban előzetes regisztráció szükséges.
RENDEZVÉNYEK. A K&H Bank az induló és fejlődő vállalkozások számára regisztrációhoz kötött, díjmentes rendezvényeket szervez. Az aktuálisan elérhető rendezvényekről az xxxxxxxxxx.xx/xxxxxxxxxxxx al- oldalon lehet tájékozódni. A rendezvényre magánszemélyek is regisztrálhatnak, amennyiben vállalkozás indítását tervezik.
RENDEZVÉNYEK. Amennyiben Szolgáltató rendezvény vagy más egyéb igénybevétel miatt nem tudja a jelen Szerződés szerinti létesítmény használatát az Használatba vevő részére biztosítani, abban az esetben az Ügyfelet legkésőbb az eseti igénybevétel napját megelőző harmadik napig értesíti. Használatba vevő tudomásul veszi, hogy Szolgáltató az elmaradó igénybevételek idejére más igénybevételi helyszínt nem köteles biztosítani. A jelen pontban foglaltak miatt elmaradt igénybevételek pótlásáról Felek közösen állapodnak meg. Felek kijelentik, hogy a jelen pontban foglaltak miatt elmaradt igénybevételek nem minősülnek szerződésszegésnek. Az elmaradt igénybevételek vonatkozásában Használatba vevő semmilyen kártérítési, szolgáltatási díj mérséklésére vonatkozó kérelmet nem terjeszthet elő, Használatba vevő ezen igényéről jelen Szerződés aláírásával visszavonhatatlanul lemond. Az Használatba vevő jelen Szerződés aláírásával kijelenti, hogy jelen Szerződés tartalmát, megismerte, tudomásul vette és magára nézve kötelezőnek fogadja el Adatvédelem: Használatba vevő hozzájárul a kapcsolattartáshoz szükséges magánszemély adatainak a Szolgáltató által történő nyilvántartásához: ( Név, lakcím, email cím, telefonszám stb), A szerződésben szereplő magánszemélyektől adatnyilvántartási beleegyező nyilatkozattal rendelkezik, melyben a magánszemély hozzájárul a Szolgáltató által számviteli törvény szerinti megőrzési kötelezettség miatti nyilvántartáshoz. Részletes adattájékoztató: xxx.xxxxxxxxxxxxxx.xx/ adatkezelés/
RENDEZVÉNYEK. Rendezvényszervezési tevékenység - Sajtószervezési feladatok - Technikai feltételek biztosítása - Eszközök biztosítása - Helyszín biztosítása - A rendezvény lebonyolítása: személyi feltételek - Pályázati, infó tájékoztató táblák kihelyezése - Kutatás: a megjelentek véleményfelmérése Ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésében foglaltak alapján, hogy a közbeszerzési dokumentumban a meghatározott gyártmányú vagy eredetű dologra, illetve konkrét eljárásra, amely egy adott gazdasági szereplő termékeit vagy az általa nyújtott szolgáltatásokat jellemzi, vagy védjegyre, szabadalomra, tevékenységre, személyre, típusra vagy adott származásra vagy gyártási folyamatra történő hivatkozások a közbeszerzés tárgyának egyértelmű, pontos és közérthető meghatározását szolgálják. Minden esetben a hivatkozás mellett a „vagy azzal egyenértékű” kifejezést is érteni kell. Az egyenértékűséget az ajánlattevőnek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet VII. fejezete szerint kell igazolnia az ajánlatban. A részletes műszaki paramétereket, továbbá a nyertes ajánlattevő által elvégzendő feladatok részletezését, részletes jellemzőit, a részletes szakmai követelményeket a közbeszerzési dokumentumok és annak részét képező műszaki fejezet tartalmazza. (az építési beruházás, árubeszerzés vagy szolgáltatás jellege és mennyisége, illetve az igények és követelmények meghatározása)
RENDEZVÉNYEK. 1. A különböző rendezvényeknek (esküvő, disznótor, csapatépítő, céges vacsora stb.) a Szolgáltatásnyújtás területén való megtartásához a weboldalon keresztül lehet ajánlatot kérni a különböző szolgáltatások (apartmanház, étterem, mini wellness szolgáltatás stb.) igénybevételére. A jelen ÁSZF-ben jelzett módokon Szolgáltató ajánlatot küld a Megrendelő részére, amelyben részletesen kifejti ajánlatát. 2. A Szolgáltató kötelessége a termek takarítása, előkészítése és berendezése, világítás biztosítása, időjárástól függően a helyiség hűtése vagy fűtése. 3. Szolgáltató a rendezvényen résztvevők számára rendelkezésre álló szabad parkolóhelyeknek megfelelően parkolóhelyet biztosít. Szolgáltató érkezési sorrendnek megfelelően biztosítja Xxxxxxxx számára díjtalanul a csomag részeként a parkolóban a parkolási lehetőséget. 4. Szolgáltató helyszíni segítséget ad a Megrendelő előzetesen megjelölt partnereinek a Rendezvény műszaki feltételeinek biztosításához, úgy, mint helyszín bemutatása, szükség esetén felmérés biztosítása, helyszínrajzok rendelkezésre bocsájtása, elektromos áramhoz való hozzáférés biztosítása, műszaki berendezések számára megfelelő helyszín biztosítása. 5. Rendezvény ideje alatt mind a Megrendelő, mind a résztvevők ételt és italt csak a Szolgáltatótól szerezhetnek be a Szolgáltatásnyújtás területén való tartózkodás ideje alatt. 6. Amennyiben a Megrendelő, illetve a Rendezvényen résztvevők a Szolgáltató előzetes értesítése és írásbeli engedélye nélkül ételt vagy italt visznek be a Szolgáltatásnyújtás területére és ott fogyasztják azt, a Szolgáltató munkatársai felhívják a Megrendelőt/résztvevőket ennek abbahagyására. Amennyiben a Megrendelő, illetve a résztvevők felhívás ellenére sem távolítják el a bevitt ételt vagy italt, illetve folytatják annak fogyasztását, ezt a Szolgáltató a Szerződés megsértésének tekinti és kötbér kiszabását kezdeményezheti. 7. Szerződő Felek bármelyike köteles mentesíteni a másik felet minden olyan felelősség alól, amely valamely szabadalom, bejegyzett terv, szerzői jog, kereskedelmi védjegy vagy védett márkanév, vagy bármely más szellemi tulajdon jogtalan használatával vagy harmadik személy jogainak megsértése kapcsán merül fel a Szerződés teljesítésének vonatkozásában. A Rendezvény keretén belül felhasznált bármilyen, a szerzői jogról 1999. évi LXXVI. törvény védelme alatt álló alkotás kapcsán előírt kötelezettségeket Megrendelő teljesíti teljeskörűen, ilyen kötelezettség vagy az ennek elmulasztásáért való felelősség nem h...
RENDEZVÉNYEK. 6.4.1. A Felhasználó a rendezvényeken vagy kiállításon (a továbbiakban: Rendezvény) való részvétel érdekében a Rendszer használatával vagy a 3.3.4. pont szerinti helyszíni vásárlással belépőjegyet (a továbbiakban: Belépőjegy) tud vásárolni. 6.4.2. A kiállításra vonatkozó Belépőjegy vételárát és a mindenkor alkalmazandó kedvezményeket, valamint a kedvezményre jogosító feltételeket a Városliget Zrt. a xxxxx://xxxxxxxxxx.xx/ honlapon és a Millennium Házában kifüggesztett tájékoztatóban teszi közzé. Az egyes rendezvényekre vonatkozó Belépőjegy vételárát a Városliget Zrt. a xxxxx://xxxxxxxxxx.xx/ honlapon teszi közzé, a helyszíni vásárlás során pedig arról a Városliget Zrt. munkatársa szóbeli tájékoztatást ad. 6.4.3. A Városliget Zrt. a Rendezvényen való részvételre vonatkozó Szerződés létrejöttének igazolására helyszíni vásárlás esetén azonnal papír alapú Belépőjegyet ad át Felhasználó részére vagy a Rendszeren keresztül történő vásárlás esetén a Szerződés létrejöttét követően azonnal elektronikus Belépőjegyet küld a Felhasználó által megadott e-mail-címre. A Rendszeren és felhasználói fiókon keresztül történő vásárlás esetén Belépőjegy emellett a Felhasználó felhasználói fiókjában is elérhető. 6.4.4. A Rendezvényen való részvételre vonatkozó Szerződés alapján a Városliget Zrt. köteles a Rendezvényt az előzetes tájékoztatásnak megfelelően lebonyolítani és a Felhasználó számára a Rendezvényre való belépést a Belépőjegyen meghatározott időpontban, illetve idősávban, a jelen ÁSZF 6.4.5.-6.4.6. pontban meghatározottak szerint.
RENDEZVÉNYEK. Bringing the Horizon-Cancer Mission Matchmaking Round Table HorizontPéntek10 - Az új Annotated Grant Agreement (AGA) COST információs nap The convergence of technologies enabling R&I for the healthcare of the future UnILiON Brokerage Event-HE Cluster 3 on Civil security for society LUMC top research seminar on Infection & Vaccines EUniWell Science-to-public communication workshop series
RENDEZVÉNYEK. Munkáltató minden évben számos rendezvényt szervez a vállalati gondoskodás jegyében. A legtöbb rendezvény a munkavállalók egészét és családtagjait is érinti, és van néhány, amely állami ünnephez, vagy célzott munkavállalói körhöz kapcsolódik: ⮚ Xxxxxx-tól decemberig Szervezeti egységek összejövetelei, csapatépítés ⮚ Xxxxxxx Xxxxxx köszöntés ⮚ Xxxxx Xxxxxxxx szponzora a szakszervezeti Majális rendezvénynek ⮚ Xxxxxx Xxxxxxx napi rendezvények, Családi nap ⮚ Szeptember Nyugdíjas kirándulás ⮚ December Mikulás nap, GYSEV Karácsony

Related to RENDEZVÉNYEK

  • Rendes felmondás A határozatlan időre kötött szerződést a felek írásban, a biztosítási időszak végére, harmincnapos felmondási határidővel felmondhatják. A felmondási jog legfeljebb három évre zárható ki. A felmondási jog három évnél hosszabb időre történő kizárása a három évet meghaladó részében semmis. Ha a szerződés három évnél hosszabb időre szól, és a felek nem kötötték ki, hogy az a megállapított időtartam eltelte előtt is felmondható, a negye- dik évtől kezdve a szerződést bármelyik fél felmondhatja. A szerződő fél felmondása esetén a biztosító követelheti annak a díjen- gedménynek a megfizetését, amelyet a szerződés hosszabb tartamára te- kintettel nyújtott (a továbbiakban: tartamengedmény). Ha bármelyik szerződő fél a biztosítási szerződést nem a biztosítási időszak végére, hanem korábbi időpontra mondja fel, ez nem a felmondás érvény- telenségét eredményezi, hanem azt, hogy a felmondás csak a biztosítási időszak végével lesz hatályos.

  • Rendelkezésre állás A Szolgáltató biztosítja az előfizetők részére a szolgáltatás évi átlagos 95%-os rendelkezésre állását a szerződés teljes tartama alatt. A rendelkezésre állás számítási módja: *Számítási módja: A Szolgáltató statisztikája és a Szolgáltató támogató és nyilvántartó rendszerének adatai alapján történik. Szolgáltatás-kiesés teljes időtartama: a Szolgáltató által (hibabejelentés alapján és vagy anélkül) regisztrált szolgáltatás-kiesésben érintett előfizetői szám szorozva a szolgáltatás-kiesés idejével, hozzáadva a tervezett átalakításban, felújításban, karbantartásban érintett előfizetői számnak és a tevékenységre fordított időnek a szorzatát. Teljes elvi szolgáltatási időtartam: az adatgyűjtési időszakban a szolgáltatás nyújtására fordított napok száma szorozva 24 órával, és szorozva az átlagos előfizetői számmal. A rendelkezésre állás számításánál nem kell figyelembe venni, ha hibabejelentés • előfizető érdekkörében keletkező ok miatt történt • vis maior miatt történt (jelen ÁSZF 6.2.5. pontja szerint) illetve • a szünetelés idejét, ha az előfizető kérése alapján történt, • az előfizető szerződésszegése miatti szolgáltatás korlátozásának idejét.

  • Rendkívüli felmondás Az Ügyfelet rendkívüli felmondási jog illeti meg az Üzletszabályzatban meghatározott eseteken túl - ha az SPB szerződésben hivatkozott MNB engedélyét visszavonják, illetve - ha az SPB elleni felszámolási vagy csődeljárást a bíróság jogerős végzésben közzéteszi - ha az SPB a jelen szerződésben meghatározott valamely kötelezettségét súlyosan megszegi és az Ügyfélnek a szerződésszegő magatartás abbahagyására irányuló írásbeli felszólításban megjelölt határidőig e magatartásával nem hagy fel. Az SPB-t rendkívüli felmondási jog illeti meg mindazon esetekben, amennyiben az Ügyfél jelen szerződésből, vagy az SPB mindenkor hatályos Üzletszabályzatában és a vonatkozó jogszabályokban foglalt lényeges kötelességeit súlyosan megszegi. Felek az Üzletszabályzatban foglaltakon túl az Ügyfél lényeges kötelességének súlyos megszegéseként értékelik – különösen, de nem kizárólagosan az alábbi eseteket: - amennyiben az Ügyfél az SPB által megkövetelt nyilatkozatokat, dokumentumokat nem készíti el, avagy nem bocsátja az SPB rendelkezésére a jelen szerződésben meghatározott határidőn belül, s azt az SPB felhívásának kézhezvételétől számított 8 napon belül sem pótolja, - amennyiben az Ügyfél a Pmt., vagy a Bszt., illetve egyéb, a gazdálkodás szabályait megsértő magatartásából fakadó felelősségét illetékes szerv jogerősen megállapítja, - amennyiben az Ügyfél a kapcsolattartásra kijelölt személyen keresztül nem érhető el, vagy jelen szerződésből fakadó fizetési kötelezettségeinek az arra nyitva álló határidő eredménytelen elteltét követően az SPB részéről érkezett felszólítás kézhezvételétől számított 8 napon belül sem tesz eleget, - amennyiben az Ügyfél a jelen szerződésből fakadó fizetési kötelezettségének az ott megjelölt határidő eredménytelen elteltét követő megbízotti értesítés kézhezvételétől számított 8 napon belül sem teljesíti, - amennyiben az Ügyfél valamely, a befektetési tanácsadás ellátásához szükséges információt elhallgat az SPB elől, vagy félrevezető tájékoztatást ad, - ha az Ügyfél az esedékes fedezet rendelkezésre bocsátási (kiegészítési, fenntartási), valamint díj-, jutalék- vagy költségfizetési kötelezettségének az SPB ismételt írásbeli felszólítása ellenére sem tett eleget, - ha az Ügyfél az őt terhelő titoktartási kötelezettségét megsérti. A rendkívüli felmondás hatálya azonnali.

  • Megrendelő jogai és kötelezettségei 1. Ha a munkát a Megrendelő által kijelölt helyen kell végezni, a Megrendelő köteles a munkahelyet – beleértve azt a helyszínt is, ahol a Termék a kihelyezés előtt elhelyezhető, kényelmesen összeszerelhető, és amely kellően világos és tágas - a munkavégzésre alkalmas állapotban a Vállalkozó rendelkezésére bocsátani. 2. Vállalkozó nem felel a Megrendelésben részletesen meg nem jelölt, vagy műszakilag meg nem határozható, illetve előre nem ismert használati feltételekből eredő sérülésekért, idő előtti elhasználódásokért, vagy egyéb nem paraméterezhető behatásokért. 3. A Helyszínre szállítás és felszerelés után a Vállalkozó csak a Xxxxxx fel nem ismerhető rejtett hibáiért, valamint azokért a hibákért felel, amelyeknek oka a szállítás vagy a szerelés során keletkezett. 4. Megrendelő köteles jelen ÁSZF IX.8. pontjában meghatározott összes körülmény lehetőségét kizárni, így a külső helyszínen történő dekorációs munkálatok esetében biztosítani köteles: a. a környezet megfelelő tisztasági állapotát és a munkaterület zajmentesítését, b. más alvállalkozók helyszínen történő munkavégzésének kizártságát, c. a Vállalkozó által meghatározott minőségű, előkészített munkafelületet, d. a munkaterületen történő szabad átjárást, e. kültéren történő munkálatok esetén a megfelelő hőmérsékletet (15 C fok feletti), f. a munkavégzéshez szükséges mennyiségű elektromos áramot; g. négy méter magasság feletti munkavégzés esetén állvány használatának enegdélyeztetését, h. a kiszállított Termék tárolására megfelelő fedett, zárható és őrzött tárolót. 5. Megrendelő a hibák kijavítására, illetve az esetleges hiányok pótlására csak a vállalkozási díj arányos részét jogosult visszatartani. 6. Megrendelő köteles gondoskodni a Termék kihelyezéséhez szükséges engedélyekről, amelyeket köteles bemutatni Vállalkozó részére.

  • Rendszeres karbantartás Rendszeres karbantartás a technikai eszközök üzemképes állapotban való tartására vonatkozó karbantartási tevékenység, amely biztosítja a karbantartás hatására a minőségi célértékek elérésének folyamatos fenntartását. A rendszeres karbantartás biztosítja az üzemelés hatására fokozatosan csökkenő üzembiztonság időszakonkénti növelését, lassítva ezzel a technikai eszközök elhasználódásának folyamatát. A rendszeres karbantartás körébe tartoznak azok a tevékenységek, amelyek a szolgáltatás nyújtásához szükséges kiszolgáló eszközök meghibásodásának megelőzése érdekében kerülnek elvégzésre. A rendszeres karbantartási munkálatokat hétköznapokon 0-6 óra között kell elvégezni. A Szolgáltató a szünetelésről az ügyfélszolgálati irodában, vagy a Szolgáltató ügyfélszolgálatán, illetve a Szolgáltató Honlapján, valamint az Eht. 144. § (6) bekezdésének megfelelő módon a szüneteltetést megelőzően 15 nappal tájékoztatja az Előfizetőit. 5.2. Az Szolgáltatás korlátozásának, így különösen az Előfizető által indított vagy az Előfizetőnél végződtetett forgalom korlátozásának, a Szolgáltatás minőségi vagy más jellemzői csökkentésének esetei és feltételei, továbbá a megvalósítás módjai a) az Előfizető akadályozza vagy veszélyezteti a Szolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működését, így különösen, ha az Előfizető a Beltéri egységhez megfelelőség tanúsítvánnyal nem rendelkező Végberendezést, vagy nem megfelelő interface-szel rendelkező Végberendezést csatlakoztat; b) a szolgáltatást igénybe vevő Előfizető az Szolgáltatást a Szolgáltató hozzájárulása nélkül harmadik személy részére továbbértékesíti, vagy azt hálózati szolgáltatás céljára használja; c) az Előfizetőnek a díjfizetésre vonatkozó, annak esedékessé válását követő 8 napon belül megküldött felszólításban (amely a Szolgáltató választása szerint történhet külön levélben, a Szolgáltató által megküldött számlalevélen, vagy a 12.1 pontban meghatározott bármely egyéb értesítési módon) megjelölt - legalább 30 napos - határidő lejártát követően is esedékes Díjtartozása van, és az Előfizető nem adott az ilyen Díjtartozások fedezetére a Szolgáltatónak az ÁSZF 12.3.5 pontjában meghatározott mértékű vagyoni biztosítékot; . d) az Előfizető a műsorjelet jogosulatlanul vételezi, azt harmadik személynek jogellenesen továbbítja, vagy a kódolt műsorjelet jogosulatlanul dekódolja. Az a), b), c) pontok szerinti esetekben a Szolgáltató a korlátozás legkorábbi időpontját legalább 3 (három) nappal megelőzően értesíti az Előfizetőt azzal a tájékoztatással, hogy a korlátozásra mely időpontot követően kerülhet sor. A d) pont szerinti esetben a korlátozásra az előfizető egyidejű értesítésével kerülhet sor. A Szolgáltató továbbá jogosult a Szolgáltatást korlátozni, ha a rendelkezésre álló adatok, információk alapján valószínűsíthető, hogy az Előfizető vagy a nevében eljáró harmadik személy az Előfizetői Szerződés megkötése vagy szolgáltatás igénybe vétele céljából a Szolgáltatót lényeges körülmény – így különösen a személyes adatok – vonatkozásában megtévesztette. Ha az Előfizető a korlátozás okát megszünteti, és erről a Szolgáltató hitelt érdemlő módon tudomást szerez, a Szolgáltató köteles a tudomásszerzéstől számított 72 órán belül a korlátozást megszüntetni. Amennyiben az Előfizető a korlátozás okának megszüntetésekor az Előfizetői Szerződést felmondja, és arról a Szolgáltató a korlátozás okának megszüntetéséig tudomást szerez, vagy a felek az Előfizetői Szerződés megszüntetésében közösen megegyeznek, a Szolgáltató – az Előfizető ellentétes nyilatkozata hiányában – a korlátozást az Előfizetői Szerződés megszűnéséig fenntartja. Díjtartozás megszüntetése esetén hitelt érdemlő tudomásszerzésnek az tekinthető, amikor az Előfizető által befizetett összeget a Szolgáltató az Előfizető egyenlegére könyveli. A Szolgáltató a szolgáltatás visszaállításáért a 2/b sz. Mellékletben meghatározott visszakapcsolási díjat számolhatja fel. A korlátozás – kivéve a megtévesztés esetét, valamint azt, ha az előfizető több Szolgáltatást egy egyedi előfizetői szerződés keretében vesz igénybe - a műszakilag kivitelezhető mértékben, csak az előfizetői szerződésszegéssel érintett Szolgáltatásra terjedhet ki. A Szolgáltató a Szolgáltatás korlátozásának idejére kizárólag a nyújtott Szolgáltatással arányos díjat számít fel, amelynek mértékét a 2/a sz. melléklet tartalmazza. A korlátozás időtartama alatt az adott Alap szolgáltatásban szereplő alapcsomag mindenkori összetétele helyett a Szolgáltató által meghatározott mennyiségű, az alapcsomagban szereplő csatornák számához képest kevesebb csatornát vételezhet. Amennyiben az Előfizető Prémium szolgáltatásra is előfizetett, úgy a korlátozás időtartama alatt a Prémium szolgáltatásban foglalt csatornákat nem vételezheti.

  • Rendszeres pénzkivonás Rendszeres pénzkivonási összeg minimuma: 20 000 Ft

  • A Megrendelő jogai és kötelezettségei Megrendelő köteles a Szolgáltatótól kapott felhasználói jelszót a MAILEON kezelőfelületére történő első bejelentkezés alkalmával megváltoztatni. A Megrendelő köteles a jelszót titokban tartani. A Megrendelő minden, az ő felhasználói azonosítójával végzett tevékenységért úgy felel, mint ha azt ő maga kezdeményezte volna. A szolgáltatás igénybevételéhez szükséges számítógépet és internet hozzáférést a Megrendelőnek kell beszerezni. A MAILEON-t csak a szolgáltatási szerződésben megnevezett Megrendelő használhatja. Harmadik személy részére történő bármilyen továbbadása, értékesítése, használatba adása kizárólag a Szolgáltató beleegyezésével történhet. A hírlevél összeállítása a Megrendelő feladata és felelőssége. Megrendelő köteles a hírlevélben az alábbi adatait feltüntetni: A Megrendelő cégneve; székhelye; cégjegyzék- (vagy egyéb regisztrációs-) száma; a törvényes képviselő neve; kapcsolattartási információ (legalább telefonszám és e-mailcím). Megrendelő köteles biztosítani, hogy az email-kiküldés a következő paraméterek szerint történik: - Visszapattanási arány: max. 10% - Nyitási arány: min. 5% - SPAM-be kerülés miatti panasz arány: max. 0,1% Amennyiben Megrendelő nem teljesíti ezeket a paramétereket, Szolgáltató jogosult Megrendelőt alacsonyabb „SenderScore” IP-címtartományba helyezni. Megrendelő a hatályos szabályok szerint valamennyi címzettet köteles tájékoztatni a mindenkor hatályos szabályozásnak megfelelően arról, hogy a hírlevelet milyen módon mondhatja le. A Megrendelőnek a szolgáltatási szerződésben, szereplő adataiban, a képviselője személyében, valamint jogállásában bekövetkezett változást - ideértve a számlázási cím változását is - köteles haladéktalanul, de legkésőbb az adatváltozást követő 8 (nyolc) napon belül bejelenteni a Szolgáltatónak. A Megrendelő köteles az ellene megindult felszámolási, végelszámolási, illetve csődeljárásról a Szolgáltatót, az eljárás megindítását követően haladéktalanul írásban tájékoztatni. A Szolgáltató a Megrendelői adatok megváltozására vonatkozó bejelentés elmulasztásából eredő károkért nem vállal felelősséget, azonban az ezzel kapcsolatosan felmerülő kárának megtérítését követelheti a Megrendelőtől. A Megrendelő köteles az általa igénybevett szolgáltatás díjának számláit határidőre kiegyenlíteni. A Megrendelő felel a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény és az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény rendelkezéseinek megtartásáért.

  • Alapvető rendelkezések 2.1. A jelen ÁSZF-ben nem szabályozott kérdésekre, valamint jelen ÁSZF értelmezésére a magyar jog az irányadó, különös tekintettel a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény („Ptk.”) és az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. (Elker. tv.) törvény, valamint a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet rendelkezéseire. Speciális termékekre a vonatkozó ágazati jogszabályi rendelkezések az irányadók. A vonatkozó jogszabályok kötelező rendelkezései a felekre külön kikötés nélkül is irányadók. 2.2. A jelen ÁSZF 2022. február 08. napjától hatályos és visszavonásig hatályban marad. A jelen ÁSZF módosításait a Szolgáltató a weboldalon közzéteszi, illetve a regisztrált/vagy korábban már vásárló Felhasználókat a változásról e-mailben értesíti. A módosítások nem érintik a korábban megkötött szerződéseket, azaz a módosításoknak nincs visszaható hatálya. 2.3. Szolgáltató fenntart magának minden jogot a weboldal, annak bármely részlete és az azon megjelenő tartalmak, valamint a weboldal terjesztésének tekintetében. Tilos a weboldalon megjelenő tartalmak vagy azok bármely részletének letöltése, elektronikus tárolása, feldolgozása és értékesítése a Szolgáltató írásos hozzájárulása nélkül. 2.4. Szolgáltató nem vállal felelősséget a Szolgáltatóhoz nem köthető, a Szolgáltató által nem üzemeltetett más weboldalon közzétett termékek adás-vételével kapcsolatban.

  • Szolgáltató rendes felmondása Szolgáltató jogosult az előfizetői szerződést indokolás mellett, bármikor, írásban, 60 napos felmondási idővel felmondani. Amennyiben a Szolgáltató az előfizetői szerződést rendes felmondással szűnteti meg, az Előfizető a részére biztosított kedvezmények visszafizetésére nem kötelezhető. A Szolgáltató általi felmondásnak a következőket kell tartalmaznia: a) a felmondás indokát,

  • Megrendelő kötelezettségei 5.1. A Megrendelő - szerződésszerű teljesítés esetén - köteles a jelen Szerződés 7. pontjában meghatározott összegű szolgáltatási díjat a hivatkozott pontban meghatározott módon és feltételekkel a Szolgáltató részére megfizetni. 5.2. A Megrendelő köteles a Szolgáltató által szolgáltatott adatok lekérdezéséről gondoskodni, az ehhez szükséges technikai és személyi feltételeket biztosítani. 5.3. A Szolgáltató által rendelkezésre bocsátott adatok lekérdezését, felhasználását a Megrendelő adatkezelő és hálózat felügyelő rendszere biztosítja. 5.4. A Megrendelő köteles a Szolgáltató által meghatározott adathozzáférési, lekérdezési és biztonsági szabályokat betartani. 5.5. Rendellenes üzemmenet (adatszolgáltatás teljes vagy részleges leállása) esetén a Megrendelő köteles elsődlegesen a saját felelősségi körébe tartozó infrastruktúra szakértői szintű