Rendkívüli adatszolgáltatás mintaszakaszok

Rendkívüli adatszolgáltatás. Az Alapkezelő haladéktalanul tájékoztatni köteles a Társaságot minden olyan, az Alapkezelőt, az Alapot, vagy egy adott céltársaságot közvetlenül érintő esemény bekövetkeztekor, amely jelentős mértékű negatív hatással bír(hat) az Alapkezelő, az Alap, vagy a vonatkozó befektetés jövőjének alakulására (ilyenek lehetnek többek között: csőd- és felszámolási eljárás megindítása; egyéb hatósági eljárások; peres ügyek; jelentős káresemények stb.). Az Alapkezelő előzetesen köteles tájékoztatni a Társaságot, ha szabályzataiban változtatást kíván végrehajtani, a változtatás tárgyának és indokának megjelölésével, különös tekintettel az alábbiakra: ⮚ Alapkezelési szabályzat ⮚ számviteli politika ⮚ a kölcsönnyújtásra és a fedezetek értékelésére vonatkozó szabályzat, ⮚ az alap nettó eszközértékének számítására vonatkozó szabályzat, ⮚ az értékelés felülvizsgálatára (ellenőrzésére) vonatkozó szabályzat, valamint a végleges dokumentumokat köteles eljuttatni a Társaság számára.
Rendkívüli adatszolgáltatás. A pénzügyi intézmény a Rendszeren keresztül beküldheti a rendkívüli adatszolgáltatását. A beváltott kezességi ügyekre vonatkozó jelentést a pénzügyi intézményeknek minden negyedévben, negyedévet követő hó 15-ig írásban, az itt megadott mellékletekkel kell megküldenie az Alapítvány részére. A beszámolónak az előző jelentés óta eltelt időszak eseményeit kell tartalmaznia, részletes ügyleírással. Ebben ki kell emelni, hogy a kötelezettekkel szemben mikor, milyen jellegű (fizetési meghagyásos, peres eljárás, végrehajtási eljárás, felszámolás stb.) eljárás indult. Amennyiben egy ügylet kapcsán többféle eljárás is indul, illetve folyamatban van, úgy mindegyik eljárásról külön-külön be kell számolnia a hitelintézetnek. Fentiek közlésén túlmenően a leírtakhoz kapcsolódó minden dokumentumot másolatban csatolni szükséges, melyek a le nem zárt, beváltott ügyletekre vonatkoznak. A naptári negyedévet követően az Alapítvány értesítést küld partnerei számára a Partnerweb rendszeren keresztül az érintett vállalkozásokról, melyek esetében a jelentés elkészítése szükséges. A rögzítő felület a Partnerweben a „Riport” menüpont alatt található (a kérdéseket lásd a 4. számú mellékletben). A rögzítés befejezése a „véglegesítés” funkcióval történik, ez jelenti az adatszolgáltatás teljesítését. Az adatszolgáltatás határideje a negyedévet követő hónap 15. napja. Az Alapítvány az adatszolgáltatást a monitoring tevékenységének támogatásának céljából kéri. Kezesség Igénylő Lap (hatályos: 2022. július 1-től,) A Rendszerben a kérelem érvényesítését követően előállított, a pénzügyi intézmény cégszerű - az arra feljogosított személyek által elhelyezett, - elektronikus bélyegzőjével ellátva.
Rendkívüli adatszolgáltatás. A Bank köteles a Megbízó írásbeli kérelmére annak kézhezvételétől számított 3 banki napon belül a Megbízó által átadott vagyonnal összefüggésben teljes kimutatást adni (rendkívüli tájékoztatás). A rendkívüli tájékoztatásért az Megbízó köteles alkalmanként a mindenkor hatályos Kondíciós Listában meghatározott összeget fizetni a Banknak, mely összeggel a Bank a bizonylat kiadásának napján megterheli a Megbízó Xxxxxxxxxxxxx.

Related to Rendkívüli adatszolgáltatás

  • Adatszolgáltatás Az előfizető a Szolgáltató kérésére köteles az adatszolgáltatásra: - ha a hálózat biztonságát veszélyeztető magatartást tapasztal az előfizető részéről, - ha nem megfelelő végberendezés használatát tapasztalja a Szolgáltató, - ha a személyes adatok valódiságával kapcsolatban megtévesztő magatartást tapasztal, - ha bűnüldöző szervek, nemzetbiztonság és honvédelem szervek kérnek információkat a szolgáltatótól és azt, csak az előfizető adatszolgáltatásával tudja teljesíteni.

  • Szolgáltató adatai A szolgáltató neve: Gammo Europe Kft. A szolgáltató székhelye (és egyben a panaszügyintézés helye): 1119 Xxxxxxxx, Xxxxx xxxx 00-00. A szolgáltató elérhetősége, az igénybe vevőkkel való kapcsolattartásra szolgáló, rendszeresen használt elektronikus levelezési címe: xxxx@xxxxx.xx, telefonszáma: 06-70-603-9099 Cégjegyzékszáma: 00-00-000000 Nyilvántartásba bejegyző hatóság neve: Budapest Környéki Törvényszék Cégbírósága Adószáma: 23925148-2-43 Telefonszáma: 06-70-603-9099 Adatvédelmi nyilvántartási száma: NAIH-90313/2015. A szerződés nyelve: magyar A tárhely-szolgáltató neve, címe, e-mail címe: Perx Plus Kft. (cím: 0000 Xxxxxx, Xxxxx x. 22., cégjegyzék szám: 00-00-000000, adószám 23559299-2-06, tel: (62) 611-030. Fax: (62) 611-034, email: xxxx@xxxxxxx.xxx).

  • Az adatváltozás bejelentése, adatszolgáltatás 13.4.1. Az Előfizető a személyére és elérhetőségi adataira vonatkozó változást haladéktalanul, lehetőség szerint a változást megelőzően, de legkésőbb a változás bekövetkeztét követő 3 munkanapon belül köteles a Szolgáltató részére bejelenteni.

  • Szolgáltatási táblázat A jelen szabályzatban foglalt biztosítási események és szol- gáltatások, valamint az ezekhez tartozó térítési összegek összefoglaló táblázata.

  • Szolgáltatási szint értéke Szolgáltatási szinttel kapcsolatos elvárás, hogy a mérési időszakban az adatszolgáltatások minimum 96,00%-a érkezzen meg a tényleges úthasználathoz viszonyított 15 percen belül. Képlettel kifejezve, figyelembe véve a korábban definiált változót: X ≥ 96,00%

  • Szolgáltatás Vészhelyzeti Assistance Szolgáltatás Szolgáltatás korlátozások / Limit Segítségnyújtás külföldi közlekedési baleset esetén: · Vontatás: a szolgáltató megszervezi a gépjármű vontatását a legközelebbi márkaszervizbe vagy a biztosított tartózkodási helyére, · a szolgáltató értesíti a biztosítót a balesetről, · Telefonos idegen nyelvű segítségnyújtás: nyelvi problémák esetén a szolgáltató telefonon segítséget nyújt a biztosítási nyomtatványok kitöltésében, amennyiben azok nyelve eltér a biztosított anyanyelvétől. A rendőrséggel való kommunikáció során felmerülő nyelvi problémák esetén a szolgáltató telefonon keresztül azonnali tolmácsolást vállal. Ez a szolgáltatás kizárólag abban az esetben vehető igénybe, ha az idegen nyelven nyújtott telefonos segítség szükséges a vészhelyzet megoldásához. Az azonnali telefonos tolmácsolásra az alábbi nyelveken van lehetőség: német, angol, horvát, szlovén, szerb, bolgár, és román. 15 000 Ft / biztosítási esemény Segítségnyújtás otthoni baleset esetén: · a szolgáltató megszervezi a biztosítottnak vagy a kötvényen a biztosított életvitelszerű tartózkodási helyeként feltüntetett címen vele közös háztartásban élő hozzátartozójának a legközelebbi kórházba vagy egészség- ügyi intézménybe szállítását illetve az onnan való hazaszállítását taxival, amennyiben a biztosított és/vagy a kötvényen a biztosított életvitelszerű tartózkodási helyeként feltüntetett címen vele állandó jelleggel közös háztartásban élő hozzátartozója a fenti címen balesetet szenved. A biztosító, illetve a szolgáltató nem vállal felelősséget azért, ha a bejelentésben foglaltaktól eltérően a sérült nincs taxival szállítható állapotban, vagy ha az egészségi állapotában a szállítás közben hátrányos változás következik be. · a szolgáltató megszervezi a biztosított gyermekeinek felügyeletét, ha azok a biztosított kórházi ellátása idejére felügyelet nélkül maradnának Magyarország területén nyújt szolgáltatást biztosítási eseményenként 15 000 Ft-ig. Hozzátartozó beszállítása a kórházba baleset esetén: ha a biztosított közlekedési vagy otthoni baleset követ- keztében kórházi kezelésre szorul, a szolgáltató megszervezi egy hozzátartozójának kórházba utaztatását. 15 000 Ft / biztosítási esemény Assistance Optimum biztosítás Szolgáltatás Limit Csőtörés: a sérült vezetékrész cseréje vagy javítása 28 000 Ft / biztosítási esemény

  • A Szolgáltató adatai Teljes név: Dunakanyar Holding Pénzügyi Tanácsadó és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság Rövidített név: Dunakanyar Holding Kft

  • A Szolgáltató adatkezelésének szabályai 5.1. A Szolgáltatót a tudomására jutott személyes adatokkal kapcsolatosan titoktartási kötelezettség terheli, azok megismerését harmadik személy részére csak az érvényes jogszabályokban és jelen Adatkezelési és Adatvédelmi Szabályzatban meghatározottak szerint teheti lehetővé.

  • A közbeszerzési dokumentációban megadott kiválasztási szempontok A kiválasztási szempontok felsorolása és rövid ismertetése: Igazolási mód: AT (közös AT-k) az alábbiak szerint kötelesek igazolni alkalmasságukat: A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (1) bek. alapján az AT-nek a Kbt. Második Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban ajánlatának benyújtásakor a II. Fejezetnek megfelelően, az ESPD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65. §-a alapján az AK által meghatározott alkalmassági követelményeknek (az ESPD IV. rész: Kiválasztási szempontok, Az összes kiválasztási szempont általános jelzése (alfa) pontjában (Igen/Nem) történő feltüntetésével). Az alkalmasság igazolása során a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 24. § (1) bek.-ben, 28. § (5) bek.-ben, valamint a Kbt. 65. § (6) és (11) bek.-ben foglaltak is megfelelően alkalmazandóak. AT-k a Kbt. 65. §-ának (7), (9) és (12) bek. szerint támaszkodhatnak más szervezet vagy személy kapacitására, és a hivatkozott szakaszokban foglaltak szerint kötelesek igazolni az erőforrások rendelkezésre állását. Amennyiben AT – átalakulásra hivatkozással – jogelődje bármely adatát fel kívánja használni, az ajánlatához csatolnia kell a jogutódlás tényét bizonyító/igazoló okiratokat (cégiratokat) egyszerű másolatban, különös tekintettel a szétválási okiratokban foglaltakra. Az előírt alkalmassági követelménynek a közös AT-k együttesen is megfelelhetnek, illetve azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, elegendő, ha közülük egy felel meg. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (2) bek. alapján az AK által a Kbt. 69. § (4)–(8) bek. alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet IV. Fejezetének megfelelően kell igazolnia, hogy megfelel az AK által meghatározott alkalmassági követelményeknek, az alábbiak szerint:

  • A szolgáltatások igénybevételének módja és feltételei, a szolgáltatás igénybevételének korlátai 2.1.3.1. A szolgáltatás igénybevételének műszaki feltétele a kiépített kábeltelevízió hálózat,jogi feltétele az írásban megkötött előfizetői szerződés. A szolgáltatás igénybevételéhez a 4.4. pont szerinti elektronikus hírközlési végberendezés is szükséges, és amelynek hiánya vagy alkalmatlansága esetén az Előfizető a saját felelősségére köt előfizetői szerződést. A Szolgáltató kötelezettsége nem terjed ki a végberendezés szolgáltatására.