STRATÉGIA mintaszakaszok

STRATÉGIA. Mik vagyunk? Mivé szeretnénk válni? Milyenek szeretnénk lenni? Hogyan érjük el céljainkat? Az intézményi stratégia megvalósítása során az egymás után, vagy az egymással párhuzamosan kivitelezett pro- jektek ugyanúgy épülnek egymásra, mint egy projekten belül a célok elérését szolgáló tevékenységek, azaz a különböző tanulási alkalmak. A mobilitási, partnerségi vagy eTwinning projektek közös vonása, hogy mindegyik lehetőséget biztosít a partnerség tagjainak arra, hogy nemzetközi tapasztalatok révén tanuljanak, és fejlesszék intézményünket. Számos eltérő vonásuk ugyanakkor lehetővé teszi, hogy igényeinknek, lehetőségeinknek, és a projekttől várt eredményeknek a legmeg- felelőbb projekttípust tudják kiválasztani.
STRATÉGIA. Mik vagyunk? Mivé szeretnénk válni? Milyenek szeretnénk lenni? Hogyan érjük el céljainkat? Egy stratégia akkor lehet sikeres, ha a vezetés egyértelműen elkötelezett annak végrehajtásában, a szükséges erőforrások rendelkezésre állnak, és a szervezeti kultúra is támogatja, hogy a különböző nemzetközi tevékenysé- gekből, projektekből a lehető legtöbbet profitáljon a szervezet. Az intézmény esetében optimális, ha a működési formáiban a „tanuló szervezet” alapjai már léteznek. Vagyis a szervezet kreatív és kezdeményező, tehát képes új feladatokat rugalmasan, új szervezeti formában befogadni és optimálisan végrehajtani. Az intézményi stratégia megvalósítása során az egymás után, vagy az egymással párhuzamosan kivitelezett pro- jektek ugyanúgy épülnek egymásra, mint egy projekten belül a célok elérését szolgáló tevékenységek, azaz a különböző tanulási alkalmak. A mobilitási, partnerségi vagy eTwinning projektek közös vonása, hogy mindegyik lehetőséget biztosít arra, hogy nemzetközi tapasztalatok révén tanuljanak, és fejlesszék intézményüket. Számos eltérő vonásuk ugyanakkor lehetővé teszi, hogy igényeiknek, lehetőségeiknek, és a projekttől várt eredményeknek a legmegfelelőbb projekttípust tudják kiválasztani.
STRATÉGIA. A BH tökéletesen kiegyensúlyozottnak tűnik, míg a HVH enyhe elhajlást mutat a hono- sítás irányába, ami a TRL relatíve kevesebb előfordulásának (BH 15,5% vs. HVH 5,2%), illetve a többi művelet, különösen a SUB nagyobb gyakoriságának köszönhető (BH 41,2% vs. HVH 47,7%). Ebben az értelemben a HVH egy „biztonságosabb” megkö- zelítést tükröz, amennyiben több behelyettesítést alkalmaz az olvasó részéről kifejtendő feldolgozási erőfeszítés mértékének csökkentése érdekében.
STRATÉGIA. Kommunikációs stratégia - Kommunikációs (cselekvési) terv - ATL és BTL kampány menedzsment
STRATÉGIA. Stratégiai prioritásainkat úgy határoztuk meg, hogy kihasználhassuk a költséghatékony integrált távközlési szolgáltatói pozíciónkat a telekommunikációs és a hozzá kapcsolódó piacokon:

Related to STRATÉGIA

  • Milyen kötelezettségeim vannak a biztosítással kapcsolatban? A szerződőt, illetve a biztosítottat: • a szerződés kezdetekor közlési kötelezettség, • a szerződés tartama alatt változás bejelentési, díjfizetési, kármegelőzési kötelezettség, • kár esetén kárenyhítési, bejelentési, felvilágosítási és információadási kötelezettség • és a biztosítási szerződésben meghatározott további kötelezettségek terhelik.

  • Adathordozhatósághoz való jog Az általános adatvédelmi rendelet 20. cikkével össz- hangban a biztosító, a szerződésen vagy hozzájáruláson alapuló automatizált módon történő adatkezelés esetén, az érintett kérésére, az érintettre vonatkozó, és korábban általa a biztosító rendelkezésére bocsátott személyes adatait tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban kiadja az érintett részére illetve az érintett kérésére, ha az technikailag megvalósítható, az ilyen ada- tokat egy másik adatkezelőnek közvetlenül továbbítja.

  • Az adathordozhatósághoz való jog Az Érintett jogosult arra, hogy a rá vonatkozó személyes adatait tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban megkapja, továbbá jogosult arra, hogy ezeket az adatokat egy másik Szolgáltatónak továbbítsa anélkül, hogy ezt akadályozná az az Szolgáltató, amelynek a személyes adatokat a rendelkezésére bocsátotta, ha:

  • Az Eladó visszatérítési kötelezettségének módja A 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 22. §-nak megfelelő elállás vagy felmondás esetén az Eladó a fogyasztónak visszajáró összeget a fogyasztó által igénybe vett fizetési móddal megegyező módon téríti vissza. A fogyasztó kifejezett beleegyezése alapján az Eladó a visszatérítésre más fizetési módot is alkalmazhat, de a fogyasztót ebből adódóan semmilyen többletdíj nem terhelheti. A Fogyasztó által hibásan és/vagy pontatlanul megadott bankszámlaszám vagy postai cím következtében történő késedelem miatt az Eladó-t felelősség nem terheli.

  • Visszatartási jog Az Eladó mindaddig visszatarthatja a fogyasztónak visszajáró összeget, amíg a fogyasztó a terméket vissza nem szolgáltatta, vagy kétséget kizáróan nem igazolta, hogy azt visszaküldte; a kettő közül a korábbi időpontot kell figyelembe venni. Utánvéttel vagy portósan feladott küldeményeket nem áll módunkban elfogadni.

  • Lemondási feltételek 1. A szerződéskötéstől az indulás előtti 35. napig történő lemondás esetén adminisztrációs díjat számítunk fel, ami a részvételi díj 10%-a. Ha az utas 34 napon belül mondja vissza a részvételt, úgy a következő (utas által fizetendő) sztornó díjak (útlemondási díjak) érvényesek: 34 - 31 napon belüli lemondás esetén a részvételi díj 25%-a 30 - 21 napon belüli lemondás esetén a részvételi díj 40%-a 20 - 15 napon belüli lemondás esetén a részvételi díj 60%-a 14 - 8 napon belüli lemondás esetén a részvételi díj 80%-a 7 napon belüli lemondás, valamint a meg nem jelenés esetén a teljes részvételi díj 100%-a Kivétel a Részvételi díj fizetés feltételei fejezet 1. pontjában a légitársaságokra vonatkozó eltérő szabályozás.

  • A fenntarthatósági kockázatok hozamra gyakorolt hatása Az eszközalap befektetési hátterét adó mögöttes eszközök köre nem ki- fejezetten fenntarthatósági szempontok alapján került meghatározásra. Az eszközalapban található mögöttes eszközök között az ipari termelő- szektor, az energiaipar, a nyersanyag-termelés, és az ingatlanszektor sze- repel kisebb súllyal, melyek fenntarthatósági kockázatokat hordozhatnak. Fenntarthatósági kockázatokat jelentenek az alábbi tényezők, és negatív hatással lehetnek az egyes érintett mögöttes eszközök hozamára: • A fogyasztói szokások fenntarthatósági irányú megváltozása negatí- van érintheti a hagyományos ipari szektor vállalatait, mivel a termékek iránti kereslet csökkenését eredményezheti. • A növekvő nyersanyag- és energiaköltségek fenntarthatósági kocká- zatot jelentenek a hagyományos termelőszektor eredményességére nézve. • Az energiaipart tekintve a hagyományos technológiák alacsony emisz- sziójú technológiákra cserélése szintén kockázatokat hordoz, az alkal- mazkodás ráfordításokat igényel. • A növekvő kutatási-fejlesztési-innovációs költségek csökkenthetik a hagyományos gazdaság profitabilitását rövid-közép távon. • A klímaváltozásból eredő extrém időjárási körülmények (viharok, ára- dások) fizikai kockázatot jelentenek az ingatlanszektorra. A létesítmé- nyekben, eszközökben és gépekben keletkező károk profithatása csökkentheti az érintett vállalatok részvényeinek árfolyamát. • Ugyancsak profitcsökkentő hatású lehet az ingatlanok energia ellá- tása, amennyiben hagyományos energiafelhasználással és szigetelés- sel rendelkeznek, illetve az ilyen ingatlanok iránti kereslet csökkenhet, vagy csak alacsonyabb árért, bérleti díjért lesznek értékesíthetők. Kor- szerűsítésük esetén pedig a megfelelő átalakítás rövid-közép távon a profitot csökkentő jelentősebb beruházással járhat. • Általában az állampapírok esetén (melyek az eszközalapban is meg- találhatók) egyes külföldi befektetők saját szempontjaiknak megfele- lően foghatnak fel bizonyos, a kibocsátó országra vonatkozó környe- zeti vagy társadalompolitikai intézkedéseket, történéseket, ami az adott ország állampapírjai esetében keresletcsökkenést vagy éppen jelentősebb eladást indíthat el, ami árfolyamcsökkenéshez vezethet. Ezek a fenntarthatósági szempontoktól is függő, akár szubjektív érté- keléseket is magukba foglaló, interpretációk így negatívan is befolyá- solhatják a várható hozamot.

  • Teljesítési határidő A megrendelésre vonatkozóan az általános teljesítési határidő a rendelés visszaigazolásától számított legfeljebb 30 nap. Ez a szállítási határidő tájékoztató jellegű, az ettől történő eltérést minden esetben e-mail útján jelezzük. Jelen általános szerződési feltételek elfogadásával Ön tudomásul veszi, hogy a megadott szállítási idő túllépése miatt az Eladó a kártérítési felelősségét kifejezetten kizárja.

  • Jogviták Szerződő felek megállapodnak, hogy esetleges vitás kérdéseiket egyeztetés útján kísérlik meg rendezni. Ennek sikertelensége esetén bármely vita eldöntésére, mely a jelen szerződéssel összefüggésben annak megszegésével, megszűnésével, érvényességével vagy értelmezésével kapcsolatban keletkezik, a Felek alávetik magukat a Kereskedelmi Választottbíróság kizárólagos döntésének azzal, hogy a Választottbíróság saját Eljárási szabályzata szerint jár el. Az alkalmazandó jog a magyar jog. A választottbírák száma három. Fogyasztónak minősülő Ügyfél esetében a jelen szerződés szövegében rögzített választottbírósági kikötés nem képezi a szerződés részét, a felek kizárólag külön okiratba foglalt, egyedileg megtárgyalt választottbírósági szerződésben állapodhatnak meg választottbíróság kikötéséről a jelen szerződésre vagy a jelen szerződésre is kiterjedő hatállyal.

  • Fogalmak A jelen szerződési feltételek alkalmazásában: