Konklúziók. Ami az egyes eljárásoknak a fordítói stratégia megvalósításában játszott szerepét illeti, a példák igazolni látszanak azt a feltevést, hogy az átvitel és a fordítás alapvetően az idegenítést szolgálja, mivel egyértelműen a kontextuális hatások megőrzésére való törekvés motiválja őket, míg a behelyettesítés és a módosítás alapvetően a honosítás eszköze, minthogy elsősorban a feldolgozási erőfeszítés szintje optimalizálásának igénye indokolja alkalmazásukat. Az adatokat áttekintve azt láthatjuk, hogy az idegenítő megközelítés a személyekre és a topográfiára vonatkozó kifejezések esetében a legkifejezettebb, amelyeket többnyire átvitellel fordít a fordító, hiszen ezek alapozzák meg a történet kulturális és fizikai hely- színét illető kontextuális feltevéseket. A honosító megközelítés a szituációsémák esetében a legerősebb, amelyeket szinte kivétel nélkül behelyettesít a fordító, mivel ezek olyan mélyen gyökereznek az olvasó kognitív környezetében, hogy bármely más megoldás való- színűleg irreleváns fordítást eredményezne a feldolgozási erőfeszítés mértékének indoko- latlan megnövekedése miatt. Egészében véve ez a fordítás meglehetősen kiegyensúlyozottnak tűnik abban az érte- lemben, hogy miközben egy eléggé nyilvánvaló idegenítő szándékot tükröz, ezt a szán- dékot nem hajlíthatatlanul merev módon igyekszik megvalósítani, és ha szükséges, nem zárkózik el a honosító jellegű megoldásoknak a kommunikációs helyzetnek megfelelő alkalmazásától sem. Természetesen egy másodlagos kommunikációs helyzetben a direkt fordítás ideálja, melyet csakis egy kompromisszumoktól mentes idegenítő stratégia használatával lehetne elérni (ha egyáltalán lehetséges elérni), nem egy reális célkitűzés. Sokkal okosabb elfo- gadni azt a tényt, hogy a kulturális kontextusok közötti különbségek szükségszerűen bizonyos veszteségekhez vezetnek a fordításban, s ezt belátva észszerű kompromisszu- mokat kötni, vagyis lemondani az eredeti szöveg által közvetített egyes feltevésekről mások érdekében, amelyek közvetlenebb módon relevánsak a célnyelvi olvasó számára, és amelyek megőrizhetők a célnyelvi szövegben. Egy ilyen módon kompromisszumos fordítás, mint amilyen az általunk vizsgált célnyelvi szöveg is, a fordító óvatos törekvését tükrözi arra, hogy kiterjessze a célnyelvi olvasó kognitív környezetét a forrásnyelvi kultúra irányában, abban a reményben, hogy az olvasó ennek érdekében hajlandó befektetni a szükséges erőfeszítést, ugyanakkor pedig arról is gondoskodva, hogy ennek az erőfeszítésnek a...
Konklúziók. Egy ívet alig meghaladó tanulmány bizonyosan nem alkalmas a közigazgatás szerződéseivel kapcsolatos összes probléma megoldására, de még felvetésére sem. Azonban ahogyan a tanulmány elején is hangsúlyoztam, elsősorban vitára szeretném sarkallni a téma iránt érdeklődőket. Meggyőződésem, hogy a gazdaság, a társadalom eljutott odáig, hogy egyre nagyobb szerepet kapnak a szerződések a közfeladatok ellátásában, és ehhez a jogi szabályozásnak tálcán kell kínálnia az eszközöket. A német és francia jogfejlődés csaknem másfél évszázadon át dolgozta ki saját konstrukcióit, sajnos nekünk nincs másfél évszázadunk, a jogtudománynak kell elébe mennie a feladatnak, mert ha nem teszi, már ma súlyos veszteségek érhetik az államot, a gazdaságot, és közvetve persze az adófizetőket. A közigazgatási szerződések, vagy még inkább a közszerződések joga eljutott arra a fejlődési pontra, hogy a közigazgatási jogászoknak és a polgári jogászoknak nem a jogválasztás kérdésében kell dönteniük, hanem közösen kell kidolgozniuk a két jogágba kapaszkodó, mindkét jogágból a célszerű eszközöket alkalmazó, de önálló, keresztülfekvő jogterületet, ha úgy tetszik a hazai Verwaltungsprivatrechtet. Önálló, sui generis törvényi szabályozást igényelnek a közszerződések, azzal, hogy természetesen továbbra is lesznek olyan szerződései a közigazgatásnak, amelyek a klasszikus polgári jogi szerződési jog hatálya alá esnek. De múlhatatlanul szükséges a szakmai párbeszéd a két jogág képviselői között a közszerződések anyagi jogának specialitásairól, az egyes szerződésfajtákról, a speciális eljárásokról. Néhány olyan témát szeretnék megjelölni, amely akár egy-egy konferencia vagy közös kutatás kerete is lehetne, és amelynek a szisztematikus közös elemzése közelebb vinne bennünket az önálló jogterület megalapozásához. A legfontosabb a fogalmi keretek tisztázása. A Kp. közigazgatási szerződés fogalma ma már kevés, a továbblépéshez cizellált anyagi jogot kell kidolgozni a közigazgatási vagy közszerződések fogalma mögé, amennyire a jogfejlődés mai állása szerint ez lehetséges. Ezt a későbbi gyakorlat tovább finomíthatja, és a társadalmi-gazdasági folyamatok folyton változó igényeihez igazíthatja. A feladat legalább két szintű: egyrészt a közigazgatási szerződés fogalmának és polgári jogi szerződésektől való elhatárolásának kidolgozása - ez lenne a közigazgatási szerződések általános része -, másrészt azoknak a szerződéstípusoknak a számba- - 145/146 - vétele, amelyek speciális szabályozást igényelnek (különös ré...
Konklúziók. Bár a műveletek gyakoriságára vonatkozó számok inkább csak jelzésértékűek, mégis úgy tűnik, van némi különbség a fordítók által követett stratégiai elképzelések között: a HVH-ban észrevehetően erősebb a honosító törekvés. Minthogy a makrokontextusok megegyeznek, hiszen mind a forrásszövegek, mind pedig a célszövegek nagyjából azonos elsődleges illetve másodlagos kommunikációs helyzetek termékei, talán a legvalószínűbb magyarázat erre a különbségre az, hogy a két fordító eltérő személyes tapasztalatokkal és preferenciákkal rendelkezik, vagyis más szóval: különbözik a kognitív környezetük. Ez részben abból a tényből fakadhat, hogy Heim amerikai, Xxxxxxx pedig magyar szárma- zású, bár angol nyelvű környezetben nevelkedett és tanult. E különbség kettejük háttere között minden bizonnyal kihatott a kulturális különbözőségek megközelítésére vonat- kozó háttérfeltevéseikre is. A két fordítás közötti különbségeknél is jelentősebbek azonban a hasonlóságok. Ezek alapján úgy tűnik, hogy az egyes műveleteknek a különböző kategóriákban való alkalma- zása nem véletlenszerű, hanem legalábbis bizonyos mértékben szisztematikus. Ezen szabály- szerűségek következhetnek egyrészt abból, hogy bizonyos kultúraspecifikus feltevések erősebben beágyazottak, mint mások, vagyis Xxxxxxx és Xxxxxx terminológiáját használva, e feltevéseknek nagyobb az erőssége (1986: 76). A szituációsémákra és társas viszonyokra vonatkozó feltevések például valószínűleg egy kultúra magjának részét képezik, mivel mélyen benne gyökereznek az egyén kognitív környezetében, miközben más feltevések, mint például az anyagi és szellemi termékekre vonatkozók, feltehetően kevésbé erősen vannak beágyazódva. Nyilvánvaló, hogy az erősebb feltevések esetén egy idegenítő megkö- zelítés a fordításban azt eredményezi, hogy megnövekszik a szándékolt kontextuális hatá- sok kidolgozásához a célnyelvi olvasó részéről szükséges feldolgozási erőfeszítés mértéke, ami veszélyeztetheti a megnyilatkozás optimális relevanciáját, s emiatt a fordító inkább egy kevesebb erőfeszítést igénylő megoldást, például a behelyettesítés alkalmazását választja. Másrészről az is lehetséges, hogy ezek a szabályszerűségek legalább részben a Toury (1978) értelmében vett normák megnyilvánulásai, amelyek viszont a kultúrák közötti dominanciaviszonyokból fakadhatnak. Így például, míg magyar forrásnyelvi szöve- gek angol nyelvű fordításaiban a személyneveket az indo-európai sorrendben használ- ják, ahol előbb jön a keresztnév, azután a családnév (Xxxxxx...
Konklúziók. A városi tömegközlekedés piaci szerveződésének értékelése az Európai Unióban összetett képet nyújt. Egyes országokban és városokban a szolgáltatók jellege viszonylag stabil, míg máshol jelentős változások tapasztalhatók a növekvő számú új szolgáltatók piacra lépésével, beleértve a nagy nemzetközi cégeket, melyek általában nemzeti (köz)szolgáltatókkal állnak kapcsolatban, vagy nemzeti szolgáltatók vásárolták fel őket.