Szociális étkeztetés. Az étkeztetés keretében azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkezéséről gondoskodunk, akik azt önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani, különösen koruk, egészségi állapotuk, fogyatékosságuk, pszichiátriai betegségük, szenvedélybetegségük, vagy hajléktalanságuk miatt. Különösen indokolt esetben az ellátás a hétvégi napokon is igénybe vehető.
Szociális étkeztetés. Az étkezés igénybevételére a település közigazgatási területéről nyújthatnak be kérelmet az ellátást igénylők. Főképpen azok az idős illetve beteg emberek veszik igénybe az ellátást, akik saját maguk illetve hozzátartozójuk számára csak ebben a formában tudják a mindennapi meleg és változatos ételt biztosítani. Az étkeztetés vonatkozásában szociálisan rászorult az, aki - 65 év feletti életkorúak, - közgyógyellátási igazolvánnyal rendelkeznek - akik koruk vagy egészségi állapotuk miatt képtelenek önerőből megoldani étkezésüket, - jövedelmük indokolja - fogyatékossággal élő vagy - szenvedélybeteg vagy pszichiátriai beteg - hajléktalan. -átmeneti vagy krónikus betegség miatt megromlott egészségi állapotú. A kérelmezőnek a megjelölt feltételek közül legalább egy feltételnek kell megfelelni. Az egészségügyi állapotra vonatkozó feltételeknek való megfelelést a kérelmező háziorvosa vagy szakorvos igazolja.
Szociális étkeztetés. 3.1. A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (továbbiakban: Szt.) 62. § (1) bekezdése értelmében az étkeztetés keretében azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkezéséről kell gondoskodni, akik azt önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani, különösen • koruk, • egészségi állapotuk, • fogyatékosságuk, pszichiátriai betegségük, • szenvedélybetegségük, vagy • hajléktalanságuk miatt. Az étkeztetés vonatkozásában szociálisan rászorult az aki: • 65 év feletti, • közgyógyellátási igazolvánnyal rendelkezik, • kora vagy egészségi állapota miatt képtele önerőből megoldani étkezését, • jövedelme indokolja, • fogyatékossággal élő, • szenvedélybeteg vagy pszichiátriai beteg, • hajléktalan, • átmeneti vagy krónikus betegség miatt megromlott egészségi állapotú.
3.2. A 3.1. pont szerinti jogosultsági feltételek részletes szabályait Sződliget Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2018. (III.12.) önkormányzati rendelete (a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről és a fizetendő térítési díjakról) határozza meg. Az étel elkészítése az Üvegház Étterem és Grillkert által működtetett főzőkonyhán történik. A szociális étkeztetés szolgáltatása házhozszállítással vagy elvitellel történik. A kihordást 11:30-tól 13:30-ig 1 fő éttermi dolgozó az arra alkalmas ételszállító autóval szállítja házhoz. A szükséges ételhordókat az étkeztetést igénybe vevők önmaguknak biztosítják. A Jogosult „A” és „B” menü közül választhat, melyet a rendelést megelőző héten az éttermi dolgozó által bemutatott étlapról választhat ki.
Szociális étkeztetés. Ózd, Domaháza és Kissikátor települések közigazgatási területe.
Szociális étkeztetés. Házi segítségnyújtás
Szociális étkeztetés. 889922-1 Házi segítségnyújtás 889923-1 Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás 889924-1 Családsegítés
Szociális étkeztetés. Az egészségügyi gondozási részleg feladatai:
Szociális étkeztetés étkeztetés
Szociális étkeztetés. Idősek nappali ellátása Idősek, demens betegek nappali ellátása Időskorúak tartós bentlakásos ellátása Időskorúak, demens betegek tartós bentlakásos ellátása Támogató szolgáltatás fogyatékos személyek részére Pszichiátriai betegek közösségi alapellátása Védőnői szolgálat ellátása Tanyagondnoki szolgálat tevékenységének ellátása Főzőkonyhás munkahelyi gyors és önkiszolgáló étterem, Rendezvényi étkeztetés, Szervezetek és lakosság étkeztetését végző központi főzőkonyha működtetése , melyeket a Társulás a társulási megállapodás 2. sz. függelékében az egyes feladatoknál feltüntetett társult tagönkormányzatok számára biztosítja. A Társulás által fenntartott intézmény megnevezése: Homokháti Kistérség Többcélú Társulása Integrált Szociális és Gyermekjóléti Központ (az intézmény rövidített neve: Homokháti Szociális Központ; székhelye: 6787 Zákányszék, Xxxxx Xxxxxx xxxx 44.)5 Alapvető szakágazat száma, megnevezése: 841105 Helyi önkormányzatok és társulások igazgatási tevékenysége Kormányzati funkció kódja, megnevezése:6 011130 Önkormányzatok és önkormányzati hivatalok jogalkotó és általános igazgatási tevékenysége 013350 Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok 013360 Más szerv részére végzett pénzügyi-gazdálkodási, üzemeltetési, egyéb szolgáltatások 041231 Rövid időtartamú közfoglalkozás 041233 Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás 062020 Településfejlesztési projektek és támogatásuk7 072112 Háziorvosi ügyeleti ellátás 074031 Család és nővédelmi egészségügyi gondozás 096015 Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben 096025 Munkahelyi étkeztetés köznevelési intézményben 101142 Szenvedélybetegek nappali ellátása 101143 Pszichiátriai betegek közösségi alapellátása 101145 Szenvedélybetegek alacsonyküszöbű ellátása 101222 Támogató szolgáltatás fogyatékos személyek részére 102023 Időskorúak tartós bentlakásos ellátása 102024 Demens betegek tartós bentlakásos ellátása 102031 Idősek nappali ellátása 102032 Demens betegek nappali ellátása 104042 Család és gyermekjóléti szolgáltatások 104043 Család és gyermekjóléti központ 107050 Szociális étkeztetés népkonyhán 107051 Szociális étkeztetés szociális konyhán 107052 Házi segítségnyújtás 107053 Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás 107055 Falugondnoki, tanyagondnoki szolgáltatás
Szociális étkeztetés. Idősek nappali ellátása