SZOLGÁLTATÁS JELLEGE mintaszakaszok

SZOLGÁLTATÁS JELLEGE. Szolgáltató a jelen szerződés hatálya alatt – szolgáltatási díjazás ellenében - az alábbi szolgáltatásokat nyújtja a Páciens részére: - Egészségügyi panasz felmerülése esetén a Páciens előzetesen egyeztetett időpontban, nyitvatartási időben igénybe veheti a Szolgáltató mindenkori szakrendeléseit és szolgáltatásait a Szolgáltató mindenkori díjszabása szerint. - A Páciens igénybe veheti az egészségmegőrző program keretében nyújtott szolgáltatásokat – az egyéni rizikó elemzésen alapuló információk és szakértői javaslatok lehetővé teszik, hogy a tudatos Páciens (és/vagy a kezelő orvos) kiválassza a megfelelő betegség(ek) korai felfedezésére irányuló szűrővizsgálatokat illetve az adott betegség kialakulási kockázatának a csökkentéséért, vagy megelőzéséért az orvostudomány aktuális evidenciái, irányelvei alapján jelentős lépéseket tehessen, valamint szükség szerint igénybe vegye a Szolgáltató dietetikai- és életmód tanácsadási és egyéb specializált szolgáltatásait. - A Páciens előzetesen egyeztetett időpontban, nyitvatartási időben igénybe veheti a képalkotó és egyéb, a panaszainak a kivizsgálásához szükséges diagnosztikai eljárásokat. - A Páciens igénybe veheti a Szolgáltató úgynevezett betegtámogató orvosi szolgáltatását, amelynek keretein belül a Szolgáltató orvosai/szakértői a Páciens problémáját rövid időn belül – a szükséges szakmai/szakorvosi egyeztetésekkel, valamint a szakorvosi, diagnosztikai vizsgálatok megszervezésével – igyekeznek megoldani, nyomon követik a Páciens állapotát és kérésre részletes tájékoztatást, magyarázatot, valamint összefoglaló dokumentációt biztosítanak részére telefonon vagy online. A humán-egészségügyi szolgáltatást a Szolgáltató és a Páciens között létrejött kezelési szerződés (betegregisztráció, beleegyező nyilatkozat) alapján végzi a Páciens szabad önrendelkezési jogának biztosítása mellett. A Szolgáltatás teljesítéséhez nélkülözhetetlen a szerződő felek együttműködése. Páciens az együttműködés keretében – a Szolgáltatás jellegéből eredően – köteles a Szolgáltatót, illetve a kezelő orvost tájékoztatni mindazon tényről és körülményről, amelyek a kórismeret megállapításához, a megfelelő kezelési terv előkészítéséhez és a beavatkozások elvégzéséhez szükségesek. Páciens tudomásul veszi, hogy egyes kezelések esetén külön tájékoztató és a humán- egészségügyi szolgáltatás igénybevételéről szóló szerződés, beleegyező – nyilatkozat aláírására szükség van a részéről. Amennyiben a Páciens a szerződéses és jogszabályban előírt tájékozta...

Related to SZOLGÁLTATÁS JELLEGE

  • Szolgáltató 4.1. A Szolgáltató további adatai: Cégjegyzékszám: 00-00-000000 - Kecskeméti Törvényszék Cégbírósága Adószám: 13764351-2-03 Székhely: Magyarország, 6500 Xxxx, Xxxxxxx xx 000. Telephely: Magyarország, 6500 Xxxx, Xxxxxxx xx 000. Kereskedelmi nyilvántartási szám: 3137/0 - Baja Város Jegyzője - kereskedelmi hatóságként BA13764351 - Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara Számlavezető pénzintézet: MKB Bank Nyrt. Pénzforgalmi jelzőszám: 10300002-13199705-00014903 IBAN: HU 59 1030 0002 1319 9705 0001 4903 SWIFT kód: XXXXXXXX

  • Szolgáltatások A Társaság a Rendszerhasználati szerződés alapján ellenérték fejében a jelen 4.d ÁSZF szerinti alapszolgáltatásokat és választható, valamint külön díjas szolgáltatásokat nyújtja a Rendszerhasználóknak A Rendszerhasználó kizárólagos felelőssége, hogy csak olyan szolgáltatást és csak olyan mértékben vegyen igénybe, amelyre és amilyen mértékben a rá vonatkozó jogszabályok, illetve nemzetközi szankciós intézkedések alapján jogosult; ennek figyelemmel kísérése és betartatása nem a Társaság felelőssége. A Rendszerhasználó tudomásul veszi, hogy a szolgáltatás jogosulatlan igénybevételével a Társaságnak, más Rendszerhasználónak vagy harmadik személynek okozott kárért a Rendszerhasználó teljeskörű kárfelelősséggel tartozik, a Társaság a vele szemben azzal összefüggésben érvényesített valamennyi követelést (kártérítés, költség, díj bírság) áthárítja a Rendszerhasználóra, aki köteles azt megtéríteni.

  • Szolgáltatás korlátozások Az 5%-os térítési határ valamennyi Egyéb költségre együttesen vonatkozik. Alulbiztosítás esetén a biztosító a kárenyhítési költségeket a biztosítási összeg és a vagyontárgy értékének arányában téríti meg.

  • Karbantartási szolgáltatások A Szolgáltató - az Előfizető részére nyújtott szolgáltatás zavartalanságának és megfelelő minőségének biztosítása érdekében – az igénybe vett hírközlési hálózatot előre meghatározott időszakonként és gyakorisággal, illetve szúrópróba szerűen, mind az előfizetői átadási pont és az előfizetői végberendezés között – ideértve az előfizetőnek használatba adott berendezéseket is –, mind pedig az előfizetői átadási pont és a szolgáltató fejállomása között jogosult ellenőrizni. A Szolgáltató az előfizetői átadási pont és az előfizetői végberendezés közötti szakasz vonatkozásában a hálózat műszaki állapotáról elsősorban az Előfizető bejelentése és az Előfizetőnél telepített berendezések jelzései alapján értesül. A Szolgáltató a hálózat karbantartásáról esetenként, illetve abban az estben rendelkezik, ha az Előfizető indokolt bejelentése vagy a Szolgáltató szakembereinek jelzése alapján a hálózat valamely szakaszának vagy elemének állagára tekintettel, annak karbantartása mutatkozik szükségesnek. Amennyiben a hálózat karbantartása a szolgáltatás szünetelését vonja maga után, a Szolgáltató erről a jelen ÁSZF-ben foglaltaknak megfelelően értesíti az Előfizetőt.

  • Szolgáltatás Szolgáltatási kategória

  • Szolgáltatás igénybevétele Az Előfizető jogosult a szolgáltatást az Előfizetői Szerződésben rögzített feltételek szerint igénybe venni.

  • Szolgáltatási szint értéke Szolgáltatási szinttel kapcsolatos elvárás, hogy a mérési időszakban az adatszolgáltatások minimum 96,00%-a érkezzen meg a tényleges úthasználathoz viszonyított 15 percen belül. Képlettel kifejezve, figyelembe véve a korábban definiált változót: X ≥ 96,00%

  • Szolgáltató kötelezettségei Szolgáltató köteles a szerződés, visszaigazolás alapján a szállás és egyéb szolgáltatást szerződésszerűen teljesíteni, továbbá a vendég írásos panaszát kivizsgálni, és a probléma kezeléséhez szükséges lépéseket megtenni, írásban rögzíteni.

  • Szolgáltató jogai és kötelezettségei A szolgáltatásokat Szolgáltató a jelen ÁSZF-ben meghatározottak szerint nyújtja. Szolgáltató az Egyedi Szolgáltatási Szerződésben meghatározott időponttól, az abban foglaltak szerint nyújtja a szolgáltatást. Nem képezi Szolgáltató feladatát, hogy Xxxxxx által biztosított és/vagy használt berendezéseket alkalmassá tegye a szolgáltatás igénybevételére. Azon esetekben, amikor Szolgáltatónak az Ügyfél által meghatározott szolgáltatási helyen a szolgáltatás jellege szerinti felszerelési, karbantartási vagy oktatási tevékenységet kell végeznie, Ügyfél vállalja, hogy a szükséges belépést és a munkavégzési helyszínt biztosítja Szolgáltató számára, ennek elmaradása esetén Szolgáltatót semmilyen felelősség nem terheli a kiesett szolgáltatás miatt. Xxxxxx emellett kötelezettséget vállal arra, hogy a helyszín működési rendjéről Szolgáltatót tájékoztatja. Szolgáltató az Ügyfél által meghatározott szolgáltatási helyen köteles betartani a Szolgáltatás helyén érvényben lévő működési szabályokat. Szolgáltató köteles a Szolgáltatás alapját képező xxx.xxxxxxx.xxx domain alatt futó weboldal üzembiztos, magas rendelkezésre állású működéséről gondoskodni, azt megfelelő biztonsági protokollokkal, adatbázismentéssel, valamint tárhely-kapacitással ellátni és üzemeltetni. Szolgáltató köteles a szolgáltatás nyújtásához, valamint a DiDb szoftver működéséhez kapcsolódóan assistance szolgáltatást biztosítani. Az assistance szolgáltatás elérhetőségeiről szolgáltató köteles Ügyfelet - a DiDb munkaállomás telepítésével és a kezelők oktatásával egyidejűleg – tájékoztatni. Szolgáltató jogosult a szolgáltatás nyújtását azonnali hatállyal szüneteltetni, amennyiben azt Ügyfél nem rendeltetésszerűen, az előírásoktól eltérően használja és őt erre Szolgáltató írásban figyelmeztette és az abban foglaltaknak Ügyfél határidőn belül sem tett eleget. Szolgáltatónak jogában áll a szolgáltatást felfüggeszteni, amennyiben Ügyfél az esedékes díj megfizetésével hátralékban van és azt az erről szóló előzetes, írásbeli fizetési felszólításában szereplő határidőn belül sem rendezte. Szolgáltató elfogadja, hogy az Ügyfél által tudomására hozott, az Ügyfél (különösen a fuvarozással kapcsolatos) ügymenetére vonatkozó információk bizalmas jellegűek. Szolgáltató kötelezettséget vállal arra, hogy ezen információkat csak a szerződéses jogviszonyra irányadó dokumentumokban rögzítettek szerint használja, azok egyetlen részét vagy töredékét sem teszi közzé, nem bocsátja rendelkezésre vagy nem tárja fel más módon semmilyen egyéb harmadik fél előtt az Ügyfél erre felhatalmazó előzetes írásbeli beleegyezése nélkül, kivéve, ha ezek nyilvános adatok vagy ha erre jogszabály kötelezi. Szolgáltató vállalja, hogy mindent és minden észszerű elővigyázatossági intézkedést megtesz annak érdekében, hogy szóban, írásos anyagban vagy elektronikus adattároló eszközben vagy más módon feltárt ilyen információkat megfelelő védelemmel látja el bármely harmadik fél előtti jogosulatlan feltárással szemben.

  • Az előfizető jogszabályban meghatározott nyilatkozatai megadásának, a nyilatkozatok módosításának, visszavonásának feltételei 12.1. Azon üzleti Előfizető esetében, amely végfelhasználónak minősülő mikrovállalkozás vagy kisvállalkozás vagy közhasznú szervezet, a Szolgáltató eltérhet az Eht. 127. § (1a), (4b), (4c) és (4g) bekezdésének, 128. § (5) bekezdésének, 129. § (1a)-(1c) bekezdésének, 134. § (14b) bekezdésének, valamint az 5. § (1)-(7) bekezdésének, 12. §-ának, 26. § (11) bekezdésének rendelkezéseitől, ha azon üzleti Előfizető, amely végfelhasználónak minősülő mikrovállalkozás vagy kisvállalkozás vagy közhasznú szervezet, legkésőbb az előfizetői szerződés megkötésekor kifejezetten hozzájárult ahhoz, hogy a Szolgáltató e rendelkezésektől részben vagy egészben eltérjen. Az Előfizető a jelen pont szerinti nyilatkozatát írásban jogosult módosítani és a Szolgáltató a módosítást a nyilvántartásaiban legfeljebb 8 napon belül átvezeti. 12.2. A természetes személy Előfizetőnek vagy a 12.1. pont szerinti végfelhasználónak minősülő mikrovállalkozásnak vagy kisvállalkozásnak vagy közhasznú szervezetnek a szerződéskötéskor kell nyilatkoznia arról, hogy az előfizetői szolgáltatást egyéni előfizetőként vagy nem egyéni (üzleti) előfizetőként kívánja igénybe venni. Amennyiben az Igénylő olyan szolgáltatáscsomagot kíván igénybe venni üzleti Előfizetőként, mely vonatkozásában a Szolgáltató nem jogosult üzleti előfizetők felé történő értékesítésre, úgy a szerződés nem jön létre, vagy az Előfizető által egyidejűleg módosított szolgáltatáscsomag iránti igényre vonatkozó módosított tartalommal jön létre. Az előfizetői minőség módosítására egyebekben a 10.2.4.1. pont szabályai az irányadók. 12.3. Az Előfizető jogosult a szerződés megkötésekor vagy azt követően nyilatkozni az elektronikus értesítés (elektronikus dokumentumban vagy az elektronikus levélben foglalt értesítés) elfogadásáról. Az Előfizető az elektronikus értesítés elfogadására vonatkozó nyilatkozatát a 10.2.4.1. pontban foglaltak szerint jogosult módosítani. 12.4. Az Előfizető jogosult a szerződés megkötésekor vagy azt követően nyilatkozni arról, hogy adatai közvetlen üzletszerzés, tájékoztatás, közvélemény- vagy piackutatás, valamint a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény (a továbbiakban: Grt.) 6. §-ának hatálya alá nem tartozó közvetlen üzletszerzés, illetve egyéb, a Grt. szerinti reklámnak nem minősülő tájékoztatás céljából felhasználásra kerüljenek. Az Előfizető a jelen pont szerinti nyilatkozatát írásban jogosult módosítani és a Szolgáltató a módosítást a nyilvántartásaiban legfeljebb 8 napon belül átvezeti.