Teljesítésigazolás mintaszakaszok

Teljesítésigazolás. 4.1. A teljesítés igazolása során ellenőrizhető okmányok alapján ellenőrizni és igazolni kell a kiadások teljesítésének jogosságát, összegszerűségét, ellenszolgáltatást is magában foglaló kötelezettségvállalás esetében – ha a kifizetés vagy annak egy része az ellenszolgáltatás teljesítését követően esedékes – annak teljesítését.
Teljesítésigazolás da) a szakmai teljesítésigazolás módja (teljesítés ütemezéséhez igazodva), a teljesítésigazolásra jogosult;
Teljesítésigazolás. 1. Vevő a III.6. pontban foglaltak szerinti átvételt követően – figyelemmel a III. 7-9., valamint a III. 11. pontban foglaltakra – a termékeket 5 (öt) munkanapon belül tételesen átvizsgálja, majd ennek megtörténtét követően, szerződésszerű teljesítés esetén legkésőbb az átvételt követő 5. (ötödik) munkanapon teljesítésigazolást állít ki 2 (kettő) példányban, amelyből 1 (egy) eredeti példány az Eladót illeti meg.
Teljesítésigazolás. 1.5.1.Gloster által a Megrendelő részére teljesítendő – az Egyedi Szerződésben meghatározott – feladat vagy az egyes ütemek Gloster általi szerződésszerű teljesítésének elfogadásáról – ide értve a Pótmunkákat is – Megrendelő teljesítési igazolásban nyilatkozik.
Teljesítésigazolás. 8.1. Eladó a Szerződésben meghatározott feladatait teljesíti, ha a Szerződés 1. számú mellékletében felsorolt valamennyi termék átadás-átvétele sikeresen lezárult.
Teljesítésigazolás. 26. § (1) A költségvetési előirányzatot érintő kifizetéseket csak a teljesítés igazolása alapján lehet érvényesíteni.
Teljesítésigazolás. Szállító és Vevõ adatai Rendelés adatai <VALLALAT_NEVE> <SZAMLAZAS_CIME> Sorszám Cikkszám Cikk megnevezése Mennyiség ME Nettó egységár Áregység Pénznem ME Nettó érték ÁFA összeg ÁFA % Hiánypótlandó előírt átvételi dokumentum
Teljesítésigazolás. A műszaki ellenőr állítja ki a 191/2009. (IX.15.) Kormányrendeletben előírt műszaki átadás átvétel alapján. A Kbt. 135. § (2) bekezdés szerint, ha a Vállalkozó írásbeli értesítésére (készre jelentés) a Megrendelő a szerződésben az átadás-átvételi eljárás megkezdésére meghatározott határidőt követő tizenöt napon belül nem kezdi meg az átadás-átvételi eljárást, vagy megkezdi, de a szerződésben - a Ptk. 6:247. § (2) bekezdésére figyelemmel - meghatározott határidőben nem fejezi be, Vállalkozó kérésére a teljesítésigazolást köteles kiadni. A számla kiállítása a hatályos ÁFA törvénynek megfelelően történik, továbbá egy eredeti és egy másolati példányban kell kiállítani. A jelen szerződés során alkalmazandók az Art. 36/A. § előírásai.
Teljesítésigazolás. 3.1. A teljesítés igazolásával kapcsolatos feladatok elvégzésére jogosult a kötelezettségvállaló (helyi nemzetiségi önkormányzat elnöke), továbbá az általa írásban kijelölt személy.
Teljesítésigazolás. 1. A Szerződés akkor tekinthető teljesítettnek, ha Eladó a terméke(ke)t a teljesítés helyére határidőben leszállította, és azok megfelelnek a Szerződésben rögzített mennyiségi, minőségi és műszaki követelményeknek, a termékekhez tartozó dokumentumok (így különösen a minőségi bizonyítvány, a jótállási jegy, a használati és kezelési útmutató, valamint előírás alapján környezetvédelmi minőségtanúsítás) átadásra kerültek, illetve mindkét Fél képviselője által aláírásra került a szállítólevél.