MEGRENDELŐ KÖTELEZETTSÉGEI ÉS JOGAI mintaszakaszok

MEGRENDELŐ KÖTELEZETTSÉGEI ÉS JOGAI. Megrendelő Lebonyolítón keresztül az építési időszakra műszaki ellenőrzést biztosít Vállalkozónak, valamint a Vállalkozó által vezetett építési naplót legalább 7 munkanaponként ellenőrzi. Az építési naplóba történő bejegyzést helyettesítheti, a bejáráskor felvett jegyzőkönyv is, melyet azonban csatolni kell az építési napló mellé. Megrendelő munkahelyi képviselőjének jogában áll kifogást emelni és munkahelyről való eltávolítást követelni a Vállalkozó által foglalkoztatott olyan személlyel szemben, aki véleménye szerint nem megfelelő magatartású, vagy a feladat előírt minőségű megvalósítására alkalmatlan. Bármely, a munkaterületről eltávolított személyt a lehető legrövidebb időn belül pótolni kell. Megrendelő jogosult a munkálatok során felhasznált anyagokból a feltétlenül szükséges vizsgálatokra díjtalanul mintát venni. Építőanyagok mintavétele, valamint azok vizsgálata, ami a kiírási és szabványszerű kivitelezés minőségének megállapításához szükséges - amennyiben a minőség és mennyiség nem szerződésszerű és hivatalos bizonyítvány nem áll rendelkezésre -, a Vállalkozó költségére történik. Vállalkozó vállalja, hogy az építési területen tartja minden esetben a felhasznált anyagok megfelelőségét igazoló iratokat és szállító leveleket. Ezeket az ellenőrzések során kérésre felmutatja. Abban a nem várt esetben, ha a dokumentumokat az ellenőrzések során Vállalkozó nem tudja bemutatni, Megrendelő vagy lebonyolító leállíthatja az adott tevékenységet, vagy kérheti a visszabontást.
MEGRENDELŐ KÖTELEZETTSÉGEI ÉS JOGAI. 6.1. A szerződéssel kapcsolatos jognyilatkozatokat, értesítéseket a Megrendelő részéről az alábbiak tehetnek: Név: Xx. Xxxxxx Xxxxxx, elnök Cím: 1094 Budapest, Xxxxxx Xxxx u. 35. Telefon: +00 0 0000-000 Telefax: +00 0 0000-000 E-mail cím: xxxxx@xxxx.xxxx.xx Név: Xxxx Xxxxxx, főosztályvezető Cím: 1097 Budapest, Vaskapu u. 30. Telefon: +00 0 000-0000 Telefax: +00 0 000-0000, E-mail: xxxxx@xxxx.xxxx.xx Név: Xxxxxx Xxxxxx Xxxxxx, főosztályvezető-helyettes Cím: 1097 Budapest, Vaskapu u. 30.. Telefon: +00 0 000-0000 Telefax: +00 0 000-00000, E-mail: xxxxxxx@xxxx.xxxx.xx 6.2. Megrendelő fenntartja magának a jogot, hogy a projekt irányításában – Vállalkozó részéről kijelölt – közvetlenül közreműködő és Megrendelővel közvetlenül kapcsolatot tartó munkatársak személyét és a velük történő együttműködés módját jóváhagyja. 6.3. Megrendelő átadja Vállalkozó számára mindazon írásos dokumentumokat (terveket, tanulmányokat, jogi tartalmú okiratokat és egyéb információkat), amelyek a szerződés teljesítése szempontjából jelentőséggel bírnak, amelyeket Vállalkozó szerződésszerű tevékenysége érdekében kér. 6.4. A Megrendelő vállalja a 4. sz. mellékletben felsorolt feltételek biztosítását az ugyanott felsorolt határidőkre. 6.5. Megrendelő időben értesíti Vállalkozót a teljesítési helyek mindenkori biztonsági gyakorlatáról (pl. belépőkártya, biztonsági ajtó, egyéb biztonsági berendezések, őrök stb.), annak érdekében, hogy a munka zavartalanul folyhasson.
MEGRENDELŐ KÖTELEZETTSÉGEI ÉS JOGAI. A Megrendelő: - köteles a munkaterületet munkavégzésre alkalmas állapotban, jegyzőkönyvileg átadni; - jogosult és köteles az elvégzett munkát ellenőrizni, megbízott műszaki ellenőre útján, és a Vállalkozó felhívására konzultációkon részt venni és a felvetődött kérdésekben 5 munkanapon belül dönteni; - jogosult más vállalkozóval elvégeztetni a kifogásolt, vagy hiányolt munkákat, a vállalkozó költségére, ha felszólítására a Vállalkozó a kifogásolt, vagy hiányolt cselekményeket nem javítja, illetve nem pótolja; - köteles a teljesített munka ellenértékét kifizetni; - köteles a Vállalkozóval mindenkor együttműködni. A Megrendelő a kivitelezés időtartamára biztosítja Vállalkozó részére a teljesítéshez szükséges víz, elektromos energia és csatorna rákötési lehetőséget. A szükséges vezetékek kiépítése, mérés és elszámolás a Vállalkozó feladata. A Megrendelő a kivitelezési munkák bármely időszakában ellenőrizheti, hogy a munkaterületen dolgozó gépek és az Alvállalkozók megegyeznek-e a Vállalkozó és Alvállalkozói Ajánlatában megnevezett és a Megrendelő által elfogadott a költségvetés szerinti bontási, építési technológiához igazodó gépekkel, valamint az ajánlatban megjelölt Alvállalkozókkal; közreműködőkkel. Ha ilyen ellenőrzés során a Megrendelő ezen kritériumoknak nem megfelelő gépet, vagy Alvállalkozót talál a munkaterületen, a Megrendelőnek jogában áll felszólítani a generálkivitelező Vállalkozót az ilyen alvállalkozó, közreműködő által végzett tevékenység azonnali felfüggesztésére és az alvállalkozót, közreműködőt a munkaterület haladéktalan elhagyására. Ezt követően a generálkivitelező Vállalkozó köteles írásos magyarázatot adni mulasztása okairól, illetve haladéktalanul intézkednie kell, a tevékenység folytatásáról a Megrendelő megelégedésére. Megrendelő felhatalmazza Vállalkozót, hogy a Kbt. 305. § (6) bekezdése szerinti feltételek teljesülése esetén – a Megrendelő legalább 3 munkanappal történő előzetes értesítésével – a Kbt. 99.§ (1) bekezdésében foglalt beszedési megbízást pénzforgalmi szolgáltatójánál érvényesítse.
MEGRENDELŐ KÖTELEZETTSÉGEI ÉS JOGAI. III.2.1. Megrendelő jogosult a Tervező által készített Dokumentáció jóváhagyására, - vagy a Tervezési programnak, jóváhagyási tervnek való meg nem felelés esetén – annak jóvá nem hagyására. Dokumentáció Megrendelő részéről történő jóvá nem hagyása esetében Megrendelő köteles a kijavításhoz szükséges észrevételek azonnali, írásos megtételére. Megrendelő köteles a Szerződés szerint teljesített Dokumentáció átvételére, az alapszolgáltatások és a vállalt különszolgáltatások díjának, valamint a Tervező felmerült és igazolt – szerződésszerű – költségeinek megfizetésére. Megrendelő jogainak gyakorlása és kötelezettségeinek teljesítése során a jóhiszeműség és tisztesség követelményeinek megfelelően, a Tervezővel együttműködve köteles eljárni. Megrendelő köteles Tervező számára a Dokumentáció elkészítéséhez, illetve az általa vállalt egyéb szolgáltatások teljesítéséhez szükséges minden adatot, tényt, információt, felvilágosítást, utasítást megadni. Megrendelő köteles a Tervező kérésére a tervezési folyamatban felmerülő lényeges kérdésekben 5 naptári napon belül állást foglalni, utasítást adni. Megrendelő köteles Tervezőnek a tervezéssel érintett ingatlanra a Szerződés teljesítése érdekében a bejutást biztosítani. III.2.2. Megrendelő a I.4. pontban rögzített adatokat és dokumentumokat az ott rögzített határidőkben köteles a Tervező rendelkezésére bocsátani. III.2.3. Megrendelő feladata, hogy céljairól az Tervezőt teljes körűen tájékoztassa, igényeit a Tervezési programban rögzítse. A Tervezési programnak tartalmaznia kell különösen Megrendelő előírásait, kikötéseit, feltételeit, a létesítmény elhelyezésére vonatkozó elképzelését, a megvalósítás ütemezését, a szerkezetek elvárt teljesítményadatait, a helyiségigényeket és funkcionális kapcsolatokat, a bővíthetőség, szakaszolhatóság, átrendezhetőség szempontjait és a különleges berendezéseket, valamint a megvalósítás tervezett költségkeretét. III.2.4. Megrendelő köteles a tervezéshez szükséges, szabályozási terven esetlegesen jelölt telekalakítást lebonyolítani, Tervező részére a változást tartalmazó hivatalos Földhivatali térképmásolatot átadni az építési engedélyezési tervdokumentáció építési hatósághoz való benyújtásáig.
MEGRENDELŐ KÖTELEZETTSÉGEI ÉS JOGAI. Megrendelő jogosult a specifikáció meghatározására, valamint annak elvárására, hogy a Vállalkozó a fejlesztést a specifikációnak megfelelően végezze el. Megrendelő köteles: - minden a fejlesztéssel kapcsolatos információt megfelelő határidőn belül megadni Vállalkozónak, - hozzáférést biztosítani a Megrendelő, vagy a Megrendelő használatában álló 3. személy tulajdonát képező informatikai Szoftverhez, vagy szoftverhez, amennyiben a Szoftvernek együtt működnie ilyen Szoftverrel, vagy szoftverrel. Amennyiben Megrendelő bármely adatot, információt, vagy szoftver komponenst, amely Vállalkozó szerződésszerű teljesítéséhez szükséges lenne, nem ad át a jelen ÁSZF szerint megfelelő határidőben Vállalkozó részére, és ennek következtében Vállalkozó az adott részfeladat teljesítésével esetlegesen késedelembe esik, úgy a késedelmes napok számával a fejlesztési tevékenység befejezési határideje automatikusan meghosszabodik. Abban az esetben, ha a fejlesztési tevékenység a Megrendelő érdekkörében bekövetkező okból szenved késedelmet vagy csúszást (pl. döntések késedelme, Megrendelő által biztosított anyagok vagy szoftverek késedelme, átvétel késedelme), a Vállalkozó a késedelemmel érintett napokra rendelkezési állási díjra jogosult, melynek összege naponta a szerződés szerint rögzített napidíj 70%-a. A rendelkezésre állási díj összegét Vállalkozó felmerüléskor havonta jogosult kiszámlázni 8 napos fizetési határidővel. Minden olyan esetben, amikor a fejlesztési tevékenység ideje alatt Vállalkozó Megrendelő érdekkörében bekövetkező késésre lát okot, köteles e tényről Megrendelőt egyértelműen tájékoztatni. Amennyiben a fejlesztési tevékenység során a Felek részfeladatokat, vagy mérföldköveket határoztak meg, Megrendelő a részfeladat elvégzésével, vagy a mérföldkő elérésével kapcsolatban teljesítési igazolást ad ki. Vállalkozó szerződésszerű teljesítése esetén Megrendelőre jelen szerződés szerinti fizetési kötelezettség vonatkozik, amely alól nem mentesíti Megrendelőnek bármely harmadik féllel - a fejlesztési tevékenység tárgyában vagy azon kívül - kötött egyéb szerződésben vállalt kötelezettségei és azok teljesítése. A Megrendelő köteles a szerződésszerűen felajánlott és az ÁSZF rendelkezéseinek megfelelő Szolgáltatást: - Átadás-Átvételi Eljárás alapján, Átadás- Átvételi Jegyzőkönyvvel (és átadás-átvételi igazolással) átvenni, - a teljesítéselfogadást követően a hibátlan teljesítésről szóló teljesítés-igazolást írásban a Vállalkozó részére átadni. A Megrendelő köteles a Váll...

Related to MEGRENDELŐ KÖTELEZETTSÉGEI ÉS JOGAI

  • Megrendelő jogai és kötelezettségei 1. Ha a munkát a Megrendelő által kijelölt helyen kell végezni, a Megrendelő köteles a munkahelyet – beleértve azt a helyszínt is, ahol a Termék a kihelyezés előtt elhelyezhető, kényelmesen összeszerelhető, és amely kellően világos és tágas - a munkavégzésre alkalmas állapotban a Vállalkozó rendelkezésére bocsátani. 2. Vállalkozó nem felel a Megrendelésben részletesen meg nem jelölt, vagy műszakilag meg nem határozható, illetve előre nem ismert használati feltételekből eredő sérülésekért, idő előtti elhasználódásokért, vagy egyéb nem paraméterezhető behatásokért. 3. A Helyszínre szállítás és felszerelés után a Vállalkozó csak a Xxxxxx fel nem ismerhető rejtett hibáiért, valamint azokért a hibákért felel, amelyeknek oka a szállítás vagy a szerelés során keletkezett. 4. Megrendelő köteles jelen ÁSZF IX.8. pontjában meghatározott összes körülmény lehetőségét kizárni, így a külső helyszínen történő dekorációs munkálatok esetében biztosítani köteles: a. a környezet megfelelő tisztasági állapotát és a munkaterület zajmentesítését, b. más alvállalkozók helyszínen történő munkavégzésének kizártságát, c. a Vállalkozó által meghatározott minőségű, előkészített munkafelületet, d. a munkaterületen történő szabad átjárást, e. kültéren történő munkálatok esetén a megfelelő hőmérsékletet (15 C fok feletti), f. a munkavégzéshez szükséges mennyiségű elektromos áramot; g. négy méter magasság feletti munkavégzés esetén állvány használatának enegdélyeztetését, h. a kiszállított Termék tárolására megfelelő fedett, zárható és őrzött tárolót. 5. Megrendelő a hibák kijavítására, illetve az esetleges hiányok pótlására csak a vállalkozási díj arányos részét jogosult visszatartani. 6. Megrendelő köteles gondoskodni a Termék kihelyezéséhez szükséges engedélyekről, amelyeket köteles bemutatni Vállalkozó részére.

  • Megrendelő kötelezettségei 5.1. A Megrendelő - szerződésszerű teljesítés esetén - köteles a jelen Szerződés 7. pontjában meghatározott összegű szolgáltatási díjat a hivatkozott pontban meghatározott módon és feltételekkel a Szolgáltató részére megfizetni. 5.2. A Megrendelő köteles a Szolgáltató által szolgáltatott adatok lekérdezéséről gondoskodni, az ehhez szükséges technikai és személyi feltételeket biztosítani. 5.3. A Szolgáltató által rendelkezésre bocsátott adatok lekérdezését, felhasználását a Megrendelő adatkezelő és hálózat felügyelő rendszere biztosítja. 5.4. A Megrendelő köteles a Szolgáltató által meghatározott adathozzáférési, lekérdezési és biztonsági szabályokat betartani. 5.5. Rendellenes üzemmenet (adatszolgáltatás teljes vagy részleges leállása) esetén a Megrendelő köteles elsődlegesen a saját felelősségi körébe tartozó infrastruktúra szakértői szintű

  • Szolgáltatási kötelezettség b /1. Ha a különös biztosítási feltételek- ben meghatározott biztosítási esemény bekövetkezik, a biztosító a különös biztosítási feltételekben meghatározott szolgáltatást köteles teljesíteni. A biztosító • a kárbejelentésben foglaltak, • a feltételek szerint a biztosító által kérhető, a biztosított által benyújtott dokumentumok, valamint • helyszíni szemle esetén a helyszíni szemledokumentumok alapján állapítja meg a szolgáltatási összeget. b /2. A biztosító szolgáltatási kötele- zettségének felső határa a biztosítási esemény bekövetkezésekor érvényes biztosítási összeg. Ha a biztosítási feltételekben kár- eseményenkénti szolgáltatási limit illetve azon belül részlimit is meg van határozva, a biztosító szolgáltatási kötelezettsége – a biztosítási összegen belül – a biztosítási esemény bekövet- kezésekor érvényes káreseményenkénti szolgáltatási limitösszegig illetve részli- mitig terjed. b /3. A biztosító a biztosítási szerző- désből eredő kötelezettségével össze- függésben, a biztosítási eseményt megelőző állapot visszaállításához vagy a bekövetkezett kár következmé- nyeinek megszüntetéséhez szükséges, általános forgalmiadó-köteles szol- gáltatás ellenértéke (anyag-, javítási, illetve helyreállítási költség) után az általános forgalmi adó összegének megfelelő összeget csak olyan számla alapján téríti meg az arra jogosultnak, amelyen feltüntetik az általános for- galmi adó összegét, vagy amelyből annak összege kiszámítható, feltéve, hogy a jogosultnak nincs lehetősége az általános forgalmi adó visszaigény- lésére. b /4. Ha a kár bekövetkeztében a biz- tosítási eseményen kívül más károsító esemény vagy tényező is közrehatott, a biztosító a kárnak csak azt a részét téríti meg, amely a biztosítási esemény következménye. b /5. A biztosító köteles a Bit. 1. számú melléklet A) rész körében bekövetke- zett károk vonatkozásában kárren- dezési tájékoztatót készíteni és azt a honlapján folyamatosan elérhetővé tenni. A kárrendezési tájékoztatónak tartal- maznia kell különösen az alábbiakat: a) a szolgáltatási igény benyújtásának lehetséges módjai,

  • A Megrendelő jogai és kötelezettségei Megrendelő köteles a Szolgáltatótól kapott felhasználói jelszót a MAILEON kezelőfelületére történő első bejelentkezés alkalmával megváltoztatni. A Megrendelő köteles a jelszót titokban tartani. A Megrendelő minden, az ő felhasználói azonosítójával végzett tevékenységért úgy felel, mint ha azt ő maga kezdeményezte volna. A szolgáltatás igénybevételéhez szükséges számítógépet és internet hozzáférést a Megrendelőnek kell beszerezni. A MAILEON-t csak a szolgáltatási szerződésben megnevezett Megrendelő használhatja. Harmadik személy részére történő bármilyen továbbadása, értékesítése, használatba adása kizárólag a Szolgáltató beleegyezésével történhet. A hírlevél összeállítása a Megrendelő feladata és felelőssége. Megrendelő köteles a hírlevélben az alábbi adatait feltüntetni: A Megrendelő cégneve; székhelye; cégjegyzék- (vagy egyéb regisztrációs-) száma; a törvényes képviselő neve; kapcsolattartási információ (legalább telefonszám és e-mailcím). Megrendelő köteles biztosítani, hogy az email-kiküldés a következő paraméterek szerint történik: - Visszapattanási arány: max. 10% - Nyitási arány: min. 5% - SPAM-be kerülés miatti panasz arány: max. 0,1% Amennyiben Megrendelő nem teljesíti ezeket a paramétereket, Szolgáltató jogosult Megrendelőt alacsonyabb „SenderScore” IP-címtartományba helyezni. Megrendelő a hatályos szabályok szerint valamennyi címzettet köteles tájékoztatni a mindenkor hatályos szabályozásnak megfelelően arról, hogy a hírlevelet milyen módon mondhatja le. A Megrendelőnek a szolgáltatási szerződésben, szereplő adataiban, a képviselője személyében, valamint jogállásában bekövetkezett változást - ideértve a számlázási cím változását is - köteles haladéktalanul, de legkésőbb az adatváltozást követő 8 (nyolc) napon belül bejelenteni a Szolgáltatónak. A Megrendelő köteles az ellene megindult felszámolási, végelszámolási, illetve csődeljárásról a Szolgáltatót, az eljárás megindítását követően haladéktalanul írásban tájékoztatni. A Szolgáltató a Megrendelői adatok megváltozására vonatkozó bejelentés elmulasztásából eredő károkért nem vállal felelősséget, azonban az ezzel kapcsolatosan felmerülő kárának megtérítését követelheti a Megrendelőtől. A Megrendelő köteles az általa igénybevett szolgáltatás díjának számláit határidőre kiegyenlíteni. A Megrendelő felel a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény és az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény rendelkezéseinek megtartásáért.

  • Szolgáltató jogai és kötelezettségei A szolgáltatásokat Szolgáltató a jelen ÁSZF-ben meghatározottak szerint nyújtja. Szolgáltató az Egyedi Szolgáltatási Szerződésben meghatározott időponttól, az abban foglaltak szerint nyújtja a szolgáltatást. Nem képezi Szolgáltató feladatát, hogy Xxxxxx által biztosított és/vagy használt berendezéseket alkalmassá tegye a szolgáltatás igénybevételére. Azon esetekben, amikor Szolgáltatónak az Ügyfél által meghatározott szolgáltatási helyen a szolgáltatás jellege szerinti felszerelési, karbantartási vagy oktatási tevékenységet kell végeznie, Ügyfél vállalja, hogy a szükséges belépést és a munkavégzési helyszínt biztosítja Szolgáltató számára, ennek elmaradása esetén Szolgáltatót semmilyen felelősség nem terheli a kiesett szolgáltatás miatt. Xxxxxx emellett kötelezettséget vállal arra, hogy a helyszín működési rendjéről Szolgáltatót tájékoztatja. Szolgáltató az Ügyfél által meghatározott szolgáltatási helyen köteles betartani a Szolgáltatás helyén érvényben lévő működési szabályokat. Szolgáltató köteles a Szolgáltatás alapját képező xxx.xxxxxxx.xxx domain alatt futó weboldal üzembiztos, magas rendelkezésre állású működéséről gondoskodni, azt megfelelő biztonsági protokollokkal, adatbázismentéssel, valamint tárhely-kapacitással ellátni és üzemeltetni. Szolgáltató köteles a szolgáltatás nyújtásához, valamint a DiDb szoftver működéséhez kapcsolódóan assistance szolgáltatást biztosítani. Az assistance szolgáltatás elérhetőségeiről szolgáltató köteles Ügyfelet - a DiDb munkaállomás telepítésével és a kezelők oktatásával egyidejűleg – tájékoztatni. Szolgáltató jogosult a szolgáltatás nyújtását azonnali hatállyal szüneteltetni, amennyiben azt Ügyfél nem rendeltetésszerűen, az előírásoktól eltérően használja és őt erre Szolgáltató írásban figyelmeztette és az abban foglaltaknak Ügyfél határidőn belül sem tett eleget. Szolgáltatónak jogában áll a szolgáltatást felfüggeszteni, amennyiben Ügyfél az esedékes díj megfizetésével hátralékban van és azt az erről szóló előzetes, írásbeli fizetési felszólításában szereplő határidőn belül sem rendezte. Szolgáltató elfogadja, hogy az Ügyfél által tudomására hozott, az Ügyfél (különösen a fuvarozással kapcsolatos) ügymenetére vonatkozó információk bizalmas jellegűek. Szolgáltató kötelezettséget vállal arra, hogy ezen információkat csak a szerződéses jogviszonyra irányadó dokumentumokban rögzítettek szerint használja, azok egyetlen részét vagy töredékét sem teszi közzé, nem bocsátja rendelkezésre vagy nem tárja fel más módon semmilyen egyéb harmadik fél előtt az Ügyfél erre felhatalmazó előzetes írásbeli beleegyezése nélkül, kivéve, ha ezek nyilvános adatok vagy ha erre jogszabály kötelezi. Szolgáltató vállalja, hogy mindent és minden észszerű elővigyázatossági intézkedést megtesz annak érdekében, hogy szóban, írásos anyagban vagy elektronikus adattároló eszközben vagy más módon feltárt ilyen információkat megfelelő védelemmel látja el bármely harmadik fél előtti jogosulatlan feltárással szemben.

  • Tájékoztatási kötelezettség Ha a biztosítási szerződést nem a biztosított köti, a biztosítási esemény bekövetkezéséig, vagy a biztosított belépéséig a szerződő fél a hozzá intézett nyilatkozatokról és a szerződésben bekövetkezett változásokról a biztosítottat köteles tájékoztatni.

  • Kárbejelentési kötelezettség A szerződő, biztosított, illetve élet-, baleset- és egészségbiztosítási kockázatoknál a kedvezményezett vagy egyéb jogosult köteles a bizto- sítási eseményt annak bekövetkezését követően haladéktalanul, de legkésőbb a felfedezésétől számított 10 napon belül, élet-, baleset- és egészségbiztosítási kockázatok vonatkozásában a biztosítási esemény bekövetkeztétől, de legkésőbb az arról való tudomásszerzéstől számított 15 napon belül a biztosítónak bejelenteni. Ha a biztosított a kár bejelentésében akadályoztatva van, a kárbejelentési határidőt az akadály megszűnését követő naptól kell számítani. 1. személyesen: a biztosító bármely ügyfélszolgálatán, 2. telefonon: a Telefonos ügyfélszolgálat +36 1 452 3333-as telefonszámán nyitvatartási időben 3. interneten: online kárbejelentő rendszeren keresztül (xxxxx://xxxxxxxx.xx/Xxxxxxxxxxxxx.xxxx) 4. levélben a 7602 Pécs, Pf. 888 címen bejelenteni. A Garancia Plusz, valamint az Autósegély kiegészítő biztosításokban részletezett biztosítási eseményeket a biztosító Különös feltételek V. rész 5. fejezetében meghatározott közreműködőjének, a Europ Assistance Magyarország Kft-nek (Cg. 00-00-000000, 0000 Xxxxxxxx, Xxxx xx 00–00.) kell bejelenteni a kiegészítő biztosításokban meghatározottak szerint és módon. A kárbejelentésnek tartalmaznia kell – a káresemény időpontját, helyét és a káresemény rövid leírását, – a károsodott vagyontárgy(ak) megnevezését, – a károsodás mértékét (megállapított vagy becsült értékét), – a kárrendezésben közreműködő – a szerződőt (biztosítottat) képviselő – személy vagy szervezet nevét, – a vonatkozó biztosítási szerződés azonosítását lehetővé tevő adatokat (pl. szerződésszám). Interneten, az online kárbejelentő kötelezően kitöltendő adattartalmának a biztosító részére történő elektronikus megküldésével tehető kárbejelentés. Hatósági eljárás lefolytatására okot adó káresemények (pl. tűz, robbanás) esetén a szerződő (biztosított) köteles azt az illetékes hatóság- nak bejelenteni. Bűncselekmény, illetve szabálysértés gyanúja esetén a szerződő (biztosított) köteles az illetékes hatóságnál (rendőrség, kormányhivatal járási hivatala, NAV) feljelentést tenni és a káresemény körülményeit jegyzőkönyvben rögzíttetni. A biztosítási esemény bekövetkezése után a biztosított vagyontárgy(ak) állapotában a szerződő (biztosított) a kárfelvételi szemle megtar- tásáig, de legkésőbb a kárbejelentéstől számított 5. munkanapig csak a kárenyhítéshez szükséges mértékben változtathat. Ha a biztosító részéről a kárbejelentéstől számított 5 munkanapon belül nem történik meg a kár megszemlélése, a szerződő (biztosított) intézkedhet a javításról vagy a megsérült vagyontárgy(ak) helyreállításáról. Ilyen esetben a biztosítási eseménynek, illetve annak következ- ményeinek a kárrendezési folyamat során történő igazolhatósága érdekében célszerű gondoskodni arról, hogy a sérült vagyontárgyak, a helyreállítást vagy kijavítást megelőzően, a kárkép és a kockázatviselési hely azonosítására alkalmas módon rögzítésre kerüljenek. Ennek megfelelő módja lehet, ha a szerződő, vagy a biztosított a kockázatviselési helyről és a sérült vagyontárgyakról fényképfelvételeket készít. A fel nem használt, illetve kiselejtezett alkatrészeket, berendezéseket és egyéb vagyontárgyakat a biztosítóval történt előzetes egyeztetést követően, további 30 napig változatlan állapotban meg kell őrizni. A biztosító által legalább kárkori értéken megtérített ingó vagyontárgyak abban az esetben semmisíthetőek meg, amennyiben a biztosító nem kívánja átvenni azokat.

  • Közlési és változásbejelentési kötelezettség (1) A szerződő fél a szerződéskötéskor köteles a biztosítás elvállalása szempontjából lényeges minden olyan körülményt a biztosítóval közölni, amelyek ismert vagy ismernie kellett. A biztosító írásban feltett kérdéseire adott, a valóságnak megfelelő válaszokkal a szerződő fél a közlési kötelezettségének eleget tesz. A kérdések megválaszolatlanul hagyása önmagában nem jelenti a közlési kötelezettség megsértését. Lényegesnek tekinthető mindaz a körülmény, amelyre vonatkozóan a biztosító az ajánlaton a szerződő féltől és a biztosítottól a valóságnak megfelelő adatközlést vár, és a valóságnak megfelelő adatközlés a kockázat elvállalását és feltételeit vagy a biztosítási ajánlat elutasítását befolyásolja. (2) A szerződő fél köteles a lényeges körülmények változását a bekövetkezéstől számított legfeljebb 15 napon belül a biztosítónak írásban bejelenteni. (3) A közlésre vagy a változás bejelentésére irányuló kötelezettség megsértése esetében a biztosító kötelezettsége nem áll be, kivéve, ha a szerződő fél bizonyítja, hogy az elhallgatott vagy be nem jelentett körülményt a biztosító a szerződéskötéskor ismerte vagy az nem hatott közre a biztosítási esemény bekövetkezésében. (4) Az adatok valóságtartalmáért a szerződő fél és a biztosított is felelős. A biztosító jogosult a szerződőnél (biztosítottnál) a kármegelőzésre vonatkozó intézkedések végrehajtását, a biztosított vagyontárgyak kockázati állapotát, szükség esetén tűzrendészeti vagy egyéb hatósággal együttműködve, a helyszínen is bármikor ellenőrizni. A biztosító ellenőrzési lehetősége a szerződőt és biztosítottat a közlés kötelezettség alól nem mentesíti. (5) Ha a szerződés több vagyontárgyra vagy személyre vonatkozik, és a közlési vagy változásbejelentési kötelezettség megsértése ezek közül csak egyesekkel összefüggésben merül fel, a biztosító a közlésre vagy a változás bejelentésére irányuló kötelezettség megsértésére a többi vagyontárgy vagy személy esetén nem hivatkozhat. (6) A közlésre és változás bejelentésére irányuló kötelezettség egyaránt terheli a szerződő felet és a biztosítottat; egyikük sem hivatkozhat olyan körülményre, amelyet bármelyikük elmulasztott a biztosítóval közölni, noha arról tudnia kellett, és a közlésre vagy bejelentésre köteles lett volna.

  • A Szolgáltató jogai és kötelezettségei 5.1. A Szolgáltató köteles a Szerződésben megadott szolgáltatások biztosítására éves 99,5%-os rendelkezésre állás mellett. A rendelkezésre állás számításába nem tartoznak bele az előre bejelentett karbantartások, a rendszerfejlesztés miatti üzemszünetek, valamint a Szolgáltató hibáján kívüli, rendkívüli estek (pl. tűzvész, földrengés, stb.) okozta üzemzavarok. 5.2. A Szolgáltató köteles a megrendelt szolgáltatásokat a megrendelés díjának kiegyenlítésétől számított 8 munkanapon belül biztosítani. Kivételt képeznek azok a kiegészítő, harmadik fél (alvállalkozó, szerződéses vagy konzorciumos) partner által nyújtott szolgáltatások, melyeket a Szolgáltató közvetít az Előfizető felé. Ezen szolgáltatások kezdete a harmadik fél hatáskörébe tartozik. A szolgáltató kapcsolattartásra megjelölt hivatalos e-mail címeire beérkezett, vagy postai úton beküldött módosítási kéréseket a Szolgáltató köteles 3 munkanapon belül feldolgozni, azokra érdemben reagálni. 5.3. A Szolgáltató díjmentesen technikai támogatást nyújt a megrendelt szolgáltatás igénybevételéhez. A Szolgáltató csak a szerverkörnyezet szakszerű üzemeltetése kapcsán felmerülő problémák esetére nyújt támogatást, a web-programozási, szakmai kérdéskörök nem a Szolgáltató illetőségébe tartoznak 5.4. A Szolgáltató jogosult az érvényes árlistában megadott díjakat az Előfizető felé kiszámlázni. A számlázás a tárgyidőszak elején történik, kivételt képeznek a használat mértékéhez kötött díjak, melyek a tárgyidőszak végén kerülnek kiszámlázásra. Az első számlát a Szolgáltató megrendeléskor állítja ki, melyet az Előfizető a Szerződés megkötésekor köteles teljesíteni. 5.5. A Szolgáltató jogosult egyoldalúan módosítani a szolgáltatásainak tartalmát és díját, valamint a jelen ÁSZF-et, erről azonban legalább 30 nappal a tervezett módosítás előtt tájékoztatni köteles az Előfizetőt honlapján. 5.6. Abban az esetben, ha a Szolgáltató üzembiztonsága - igazolhatóan - veszélybe kerül, a Szolgáltató jogosult azonnali hatállyal módosítani az Általános Szerződési Feltételeket, erről azonban köteles előzetesen írásos tájékoztatást (indoklást) nyújtani Előfizetőinek. 5.7. Az előre kifizetett szolgáltatásnak sem a tartalma, sem a díja nem módosítható, kivéve a kvóták változásából eredő tartalmi és díjváltozásokat, melyekre csak a fenti 30 napos bejelentési kötelezettség vonatkozik. 5.8. A Szolgáltató a tőle elvárható gondossággal óvja az Előfizető által a Szolgáltató szerverein elhelyezett adatokat, azonban nem vállal felelősséget az adatokért, sem az adatok elvesztéséből származó következményi károkért. 5.9. A Szolgáltató jogosult - előzetes értesítés mellett - ellenőrizni a szerverein tárolt személyes adatok eredetét. Amennyiben az Xxxxxxxxx nem tudja igazolni, hogy a Szolgáltató szerverein tárolt személyes adatokat (e-mail címeket, stb.) nem a hatályos törvények szerint kezeli, valamint megtagadja az adatok Szolgáltató általi ellenőrzését, ezen esetben a Szolgáltató jogosult az adatok lementését (átadását) követően törölni az ellenőrizetlen személyes adatokat, valamint jogosult azonnali hatállyal az adatokat használó szolgáltatást felmondani. 5.10. A Szolgáltató jogosult az Előfizető adatait nyilvántartásban szerepeltetni, azonban azokat harmadik félnek az Előfizető írásos jóváhagyása nélkül nem adhatja át. Kivételt képez a törvényi kötelezettség adatszolgáltatásra, valamint a számlatartozás esetén történő, adósságbehajtó társaság számára történő adatszolgáltatás. 5.11. A Szolgáltató fenntartja a jogot az előzetes értesítés nélküli, a kiszolgáló környezetet érintő módosításokra, amennyiben azt a kiszolgáló környezetet alkotó programok biztonsági hibája vagy a rendszert érintő, arra veszélyes biztonsági incidens megköveteli. 5.12. A szolgáltató maximum a neki fizetett díj erejéig vállal anyagi felelősséget. Kivételt képeznek ez alól az egyedi megállapodások. Adatokért, adatvesztés ellen csak külön megállapodás esetén vállal felelősséget.

  • Bejelentési kötelezettség 18.17.1. A Számlatulajdonos, illetve a Kártyabirtokos köteles a Banknak haladéktalanul bejelenteni, ha - a 16.1. pontban felsoroltakon túl - észlelte, hogy: a) a bankkártya kikerült a birtokából (az őrzése alól), ide értve a bankkártya elvesztését, ellopását, elrablását, adatainak illetéktelen felhasználását is; b) a bankkártya bármely adata jogosulatlan személy, vagy a bankkártya használatához szükséges személyazonosító szám (Bankkártya PIN-kód) más személy tudomására jutott; c) a bankkártya használata során az elektronikus eszköz, berendezés, terminál hibásan működött, vagy működésében zavar keletkezett, d) a 18.10.4 vagy a 18.10.5. pontban leírt bármely körülmény fennáll, e) a bankkártyával a Számlatulajdonos, illetve a Kártyabirtokos felhatalmazása nélküli fizetési tranzakciót kezdeményeztek; f) a fizetési számlakivonaton, illetve a számlán olyan műveletet tüntetett fel a Bank, amelyet a Számlatulajdonos, illetve a Kártyabirtokos nem kíván elismerni. 18.17.2. A bejelentésnek tartalmaznia kell az utolsó kártyahasználat helyét és idejét, a Számlatulajdonos, illetve a Kártyabirtokos nevét, születési helyét és idejét, a bejelentéssel érintett bankkártya típusát és számát, valamint a bejelentés alapjául szolgáló körülmények és a Számlatulajdonos, illetve a Kártyabirtokos által tett intézkedések ismertetését. 18.17.3. Bejelentést a Bank az üzleti órák alatt a bankfiókjaiban, vagy telefonon minden nap, a 24 órás TeleBANKár ügyfélszolgálat közreműködésével fogad el. A jogosulatlan személy által tett bejelentésből, illetve azok alapján tett intézkedésekből eredő károkért a Bank felelősséget nem vállal.