Vegyes rendelkezések. 10.1. Szolgáltató kötelezettsége teljesítéséhez közreműködőt jogosult igénybe venni. Ennek jogellenes magatartásáért teljes felelősséggel tartozik, úgy, mintha a jogellenes magatartást saját maga követte volna el. 10.2. Ha a jelen Szabályzat bármely része érvénytelenné, jogtalanná vagy érvényesíthetetlenné válik, az a fennmaradó részek érvényességét, jogszerűségét és érvényesíthetőségét nem érinti. 10.3. Amennyiben Szolgáltató a Szabályzat alapján megillető jogát nem gyakorolja, a joggyakorlás elmulasztása nem tekinthető az adott jogról való lemondásnak. Bármilyen jogról történő lemondás csak az erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes. Az hogy a Szolgáltató egy alkalommal nem ragaszkodik szigorúan a Szabályzat valamely lényegi feltételéhez, vagy kikötéséhez nem jelenti azt, hogy lemond arról, hogy a későbbiekben ragaszkodjon az adott feltétel vagy kikötés szigorú betartásához. 10.4. Szolgáltató és Felhasználó vitás ügyeiket békés úton próbálják rendezni. 10.5. Felek rögzítik, hogy a Szolgáltató webshopja Magyarországon működik, karbantartását is itt végzik. Mivel az oldal más országokból is meglátogatható, ezért a felhasználók kifejezetten tudomásul veszik, hogy a felhasználó és a Szolgáltató viszonylatában az irányadó jog a magyar jog. Amennyiben a felhasználó fogyasztó, úgy a Pp. 26. § (1) bekezdése alapján a fogyasztóval szemben a jelen szerződésből eredő vitás ügyekben az alperes (fogyasztó) belföldi lakóhelye szerinti bíróság kizárólagosan illetékes. 10.6. Szolgáltató a webshopban található termékekhez való hozzáférés vonatkozásában nem alkalmaz eltérő általános hozzáférési feltételeket a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével kapcsolatos okokból. 10.7. Szolgáltató – az általa elfogadott fizetési módok tekintetében – nem alkalmaz eltérő feltételeket a fizetési műveletre a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével, a fizetési számla számlavezetési helyével, a pénzforgalmi szolgáltató letelepedési helyével vagy a készpénz- helyettesítő fizetési eszköz Unión belüli kibocsátásának helyével kapcsolatos okok miatt. 10.8. Szolgáltató megfelel a belső piacon belül a vevő állampolgársága, lakóhelye vagy letelepedési helye alapján történő indokolatlan területi alapú tartalomkorlátozással és a megkülönböztetés egyéb formáival szembeni fellépésről, valamint a 2006/2004/EK és az (EU) 2017/2394 rendelet, továbbá a 2009/22/EK irányelv módosításáról szóló AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2018/302 RENDELET-nek.
Appears in 18 contracts
Samples: Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek
Vegyes rendelkezések. 10.1. Szolgáltató kötelezettsége teljesítéséhez közreműködőt jogosult igénybe venni. Ennek jogellenes magatartásáért teljes felelősséggel tartozik, úgy, mintha a jogellenes magatartást saját maga követte volna el.
10.2. Ha a jelen Szabályzat bármely része érvénytelenné, jogtalanná vagy érvényesíthetetlenné válik, az a fennmaradó részek érvényességét, jogszerűségét és érvényesíthetőségét nem érinti.
10.3. Amennyiben Szolgáltató a Szabályzat alapján megillető jogát nem gyakorolja, a joggyakorlás elmulasztása nem tekinthető az adott jogról való lemondásnak. Bármilyen jogról történő lemondás csak az erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes. Az hogy a Szolgáltató egy alkalommal nem ragaszkodik szigorúan a Szabályzat valamely lényegi feltételéhez, vagy kikötéséhez nem jelenti azt, hogy lemond arról, hogy a későbbiekben ragaszkodjon az adott feltétel vagy kikötés szigorú betartásához.
10.4. Szolgáltató és Felhasználó a vitás ügyeiket békés úton próbálják rendezni.
10.5. Felek rögzítik, hogy a Szolgáltató webshopja Magyarországon működik, karbantartását is itt végzik. Mivel az oldal más országokból is meglátogatható, ezért a felhasználók kifejezetten tudomásul veszik, hogy a felhasználó és a Szolgáltató viszonylatában az irányadó jog a magyar jog. Amennyiben a felhasználó fogyasztó, úgy a Pp. 26. § (1) bekezdése alapján a fogyasztóval Fogyasztóval szemben a jelen szerződésből eredő vitás ügyekben az alperes (fogyasztóFogyasztó) belföldi lakóhelye szerinti bíróság kizárólagosan illetékes.
10.6. Szolgáltató a webshopban található termékekhez való hozzáférés vonatkozásában nem alkalmaz eltérő általános hozzáférési feltételeket a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével kapcsolatos okokból.
10.7. Szolgáltató – az általa elfogadott fizetési módok tekintetében – nem alkalmaz eltérő feltételeket a fizetési műveletre a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével, a fizetési számla számlavezetési helyével, a pénzforgalmi szolgáltató letelepedési helyével vagy a készpénz- készpénz-helyettesítő fizetési eszköz Európai Unión belüli kibocsátásának helyével kapcsolatos okok miatt.
10.8. Szolgáltató megfelel a belső piacon belül a vevő állampolgársága, lakóhelye vagy letelepedési helye alapján történő indokolatlan területi alapú tartalomkorlátozással és a megkülönböztetés egyéb formáival szembeni fellépésről, valamint a 2006/2004/EK és az (EU) 2017/2394 rendelet, továbbá a 2009/22/EK irányelv módosításáról szóló AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2018/302 RENDELET-nek.
Appears in 6 contracts
Samples: Általános Szerződési Feltételek, General Terms and Conditions, Általános Szerződési Feltételek

10.2. Ha a jelen Szabályzat ÁSZF bármely része érvénytelenné, jogtalanná vagy érvényesíthetetlenné válik, az a fennmaradó részek érvényességét, jogszerűségét és érvényesíthetőségét nem érinti.
10.3. Amennyiben Szolgáltató a Szabályzat ÁSZF alapján megillető jogát nem gyakorolja, a joggyakorlás elmulasztása nem tekinthető az adott jogról való lemondásnak. Bármilyen jogról történő lemondás csak az erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes. Az hogy a Szolgáltató egy alkalommal nem ragaszkodik szigorúan a Szabályzat az ÁSZF valamely lényegi feltételéhez, vagy kikötéséhez nem jelenti azt, hogy lemond arról, hogy a későbbiekben ragaszkodjon az adott feltétel vagy kikötés szigorú betartásához.
10.4. Szolgáltató és Felhasználó vitás ügyeiket békés úton próbálják rendezni.
10.5. Felek rögzítik, hogy a Szolgáltató webshopja Magyarországon működik, karbantartását is itt végzik. Mivel az oldal más országokból is meglátogatható, ezért a felhasználók kifejezetten tudomásul veszik, hogy a felhasználó és a Szolgáltató viszonylatában az irányadó jog a magyar jog. Amennyiben a felhasználó fogyasztóFogyasztó, úgy a Pp. 26. § (1) bekezdése alapján a fogyasztóval Fogyasztóval szemben a jelen szerződésből eredő vitás ügyekben az alperes (fogyasztóFogyasztó) belföldi lakóhelye szerinti bíróság kizárólagosan illetékes.
10.6. Szolgáltató a webshopban található termékekhez való hozzáférés vonatkozásában nem alkalmaz eltérő általános hozzáférési feltételeket a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével kapcsolatos okokból.
10.7. Szolgáltató – az általa elfogadott fizetési módok tekintetében – nem alkalmaz eltérő feltételeket a fizetési műveletre a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével, a fizetési számla számlavezetési helyével, a pénzforgalmi szolgáltató letelepedési helyével vagy a készpénz- készpénz-helyettesítő fizetési eszköz Unión belüli kibocsátásának helyével kapcsolatos okok miatt.
10.8. Szolgáltató megfelel a belső piacon belül a vevő állampolgársága, lakóhelye vagy letelepedési helye alapján történő indokolatlan területi alapú tartalomkorlátozással és a megkülönböztetés egyéb formáival szembeni fellépésről, valamint a 2006/2004/EK és az (EU) 2017/2394 rendelet, továbbá a 2009/22/EK irányelv módosításáról szóló AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2018/302 RENDELET-nek.
Appears in 6 contracts
Samples: Általános Szerződési Feltételek, General Terms and Conditions, Általános Szerződési Feltételek
Vegyes rendelkezések. 10.1. Szolgáltató kötelezettsége teljesítéséhez közreműködőt jogosult igénybe venni. Ennek jogellenes magatartásáért teljes felelősséggel tartozik, úgy, mintha a jogellenes magatartást saját maga követte volna el.
10.2. Ha a jelen Szabályzat bármely része érvénytelenné, jogtalanná vagy érvényesíthetetlenné válik, az a fennmaradó részek érvényességét, jogszerűségét és érvényesíthetőségét nem érinti.
10.3. Amennyiben Szolgáltató a Szabályzat alapján megillető jogát nem gyakorolja, a joggyakorlás elmulasztása nem tekinthető az adott jogról való lemondásnak. Bármilyen jogról történő lemondás csak az erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes. Az Az, hogy a Szolgáltató egy alkalommal nem ragaszkodik szigorúan a Szabályzat valamely lényegi feltételéhez, vagy kikötéséhez nem jelenti azt, hogy lemond arról, hogy a későbbiekben ragaszkodjon az adott feltétel vagy kikötés szigorú betartásához.
10.4. Szolgáltató és Felhasználó vitás ügyeiket békés úton próbálják rendezni.
10.5. Felek rögzítik, hogy a Szolgáltató webshopja Magyarországon működik, karbantartását is itt végzik. Mivel az oldal más országokból is meglátogatható, ezért a felhasználók kifejezetten tudomásul veszik, hogy a felhasználó és a Szolgáltató viszonylatában az irányadó jog a magyar jog. Amennyiben a felhasználó fogyasztó, úgy a Pp. 26. § (1) bekezdése alapján a fogyasztóval Fogyasztóval szemben a jelen szerződésből eredő vitás ügyekben az alperes (fogyasztóFogyasztó) belföldi lakóhelye szerinti bíróság kizárólagosan illetékes.
10.6. Szolgáltató a webshopban található termékekhez való hozzáférés vonatkozásában nem alkalmaz eltérő általános hozzáférési feltételeket a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével kapcsolatos okokból.
10.7. Szolgáltató – az általa elfogadott fizetési módok tekintetében – nem alkalmaz eltérő feltételeket a fizetési műveletre a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével, a fizetési számla számlavezetési helyével, a pénzforgalmi szolgáltató letelepedési helyével vagy a készpénz- készpénz-helyettesítő fizetési eszköz Európai Unión belüli kibocsátásának helyével kapcsolatos okok miatt.
10.8. Szolgáltató megfelel a belső piacon belül a vevő állampolgársága, lakóhelye vagy letelepedési helye alapján történő indokolatlan területi alapú tartalomkorlátozással és a megkülönböztetés egyéb formáival szembeni fellépésről, valamint a 2006/2004/EK és az (EU) 2017/2394 rendelet, továbbá a 2009/22/EK irányelv módosításáról szóló AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2018/302 RENDELET-nek.
Appears in 4 contracts
Samples: Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek
Vegyes rendelkezések. 10.1. Szolgáltató kötelezettsége teljesítéséhez közreműködőt jogosult igénybe venni. Ennek jogellenes magatartásáért teljes felelősséggel tartozik, úgy, mintha a jogellenes magatartást saját maga követte volna el.
10.2. Ha a jelen Szabályzat bármely része érvénytelenné, jogtalanná vagy érvényesíthetetlenné válik, az a fennmaradó részek érvényességét, jogszerűségét és érvényesíthetőségét nem érinti.
10.3. Amennyiben Szolgáltató a Szabályzat alapján megillető jogát nem gyakorolja, a joggyakorlás elmulasztása nem tekinthető az adott jogról való lemondásnak. Bármilyen jogról történő lemondás csak az erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes. Az hogy a Szolgáltató egy alkalommal nem ragaszkodik szigorúan a Szabályzat valamely lényegi feltételéhez, vagy kikötéséhez nem jelenti azt, hogy lemond arról, hogy a későbbiekben ragaszkodjon az adott feltétel vagy kikötés szigorú betartásához.
10.4. Szolgáltató és Felhasználó vitás ügyeiket békés úton próbálják rendezni.
10.5. Felek rögzítik, hogy a Szolgáltató webshopja Magyarországon működik, karbantartását is itt végzik. Mivel az oldal más országokból is meglátogatható, ezért a felhasználók kifejezetten tudomásul veszik, hogy a felhasználó és a Szolgáltató viszonylatában az irányadó jog a magyar jog. Amennyiben a felhasználó fogyasztó, úgy a Pp. 26. § (1) bekezdése alapján a fogyasztóval Fogyasztóval szemben a jelen szerződésből eredő vitás ügyekben az alperes (fogyasztóFogyasztó) belföldi lakóhelye szerinti bíróság kizárólagosan illetékes.
10.6. Szolgáltató a webshopban található termékekhez való hozzáférés vonatkozásában nem alkalmaz eltérő általános hozzáférési feltételeket a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével kapcsolatos okokból.
10.7. Szolgáltató – az általa elfogadott fizetési módok tekintetében – nem alkalmaz eltérő feltételeket a fizetési műveletre a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével, a fizetési számla számlavezetési helyével, a pénzforgalmi szolgáltató letelepedési helyével vagy a készpénz- készpénz-helyettesítő fizetési eszköz Európai Unión belüli kibocsátásának helyével kapcsolatos okok miatt.
10.8. Szolgáltató megfelel a belső piacon belül a vevő állampolgársága, lakóhelye vagy letelepedési helye alapján történő indokolatlan területi alapú tartalomkorlátozással és a megkülönböztetés egyéb formáival szembeni fellépésről, valamint a 2006/2004/EK és az (EU) 2017/2394 rendelet, továbbá a 2009/22/EK irányelv módosításáról szóló AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2018/302 RENDELET-nek.
Appears in 4 contracts
Samples: Általános Szerződési Feltételek, General Terms and Conditions, Webshop Terms and Conditions
Vegyes rendelkezések. 10.1. Szolgáltató kötelezettsége teljesítéséhez közreműködőt jogosult igénybe venni. Ennek jogellenes magatartásáért teljes felelősséggel tartozik, úgy, mintha a jogellenes magatartást saját maga követte volna el.
10.2. Ha a jelen Szabályzat bármely része érvénytelenné, jogtalanná vagy érvényesíthetetlenné válik, az a fennmaradó részek érvényességét, jogszerűségét és érvényesíthetőségét nem érinti.
10.3. Amennyiben Szolgáltató a Szabályzat alapján megillető jogát nem gyakorolja, a joggyakorlás elmulasztása nem tekinthető az adott jogról való lemondásnak. Bármilyen jogról történő lemondás csak az erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes. Az hogy a Szolgáltató egy alkalommal nem ragaszkodik szigorúan a Szabályzat valamely lényegi feltételéhez, vagy kikötéséhez nem jelenti azt, hogy lemond arról, hogy a későbbiekben ragaszkodjon az adott feltétel vagy kikötés szigorú betartásához.
10.4. Szolgáltató és Felhasználó vitás ügyeiket békés úton próbálják rendezni.
10.5. Felek rögzítik, hogy a Szolgáltató webshopja Magyarországon működik, karbantartását is itt végzik. Mivel az oldal más országokból is meglátogatható, ezért a felhasználók kifejezetten tudomásul veszik, hogy a felhasználó és a Szolgáltató viszonylatában az irányadó jog a magyar jog. Amennyiben a felhasználó fogyasztó, úgy a Pp. 26. § (1) bekezdése alapján a fogyasztóval szemben a jelen szerződésből eredő vitás ügyekben az alperes (fogyasztó) belföldi lakóhelye szerinti bíróság kizárólagosan illetékes.
10.6. Szolgáltató a webshopban található termékekhez való hozzáférés vonatkozásában nem alkalmaz eltérő általános hozzáférési feltételeket a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével kapcsolatos okokból.
10.7. Szolgáltató – az általa elfogadott fizetési módok tekintetében – nem alkalmaz eltérő feltételeket a fizetési műveletre a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével, a fizetési számla számlavezetési helyével, a pénzforgalmi szolgáltató letelepedési helyével vagy a készpénz- készpénz-helyettesítő fizetési eszköz Unión belüli kibocsátásának helyével kapcsolatos okok miatt.
10.8. Szolgáltató megfelel a belső piacon belül a vevő állampolgársága, lakóhelye vagy letelepedési helye alapján történő indokolatlan területi alapú tartalomkorlátozással és a megkülönböztetés egyéb formáival szembeni fellépésről, valamint a 2006/2004/EK és az (EU) 2017/2394 rendelet, továbbá a 2009/22/EK irányelv módosításáról szóló AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2018/302 RENDELET-nek.
Appears in 3 contracts
Samples: Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek
Vegyes rendelkezések. 10.1XXI.1. Szolgáltató kötelezettsége teljesítéséhez közreműködőt jogosult igénybe venni. Ennek jogellenes magatartásáért teljes felelősséggel tartozik, úgy, mintha A Számlatulajdonos és Kártyabirtokos a jogellenes magatartást saját maga követte volna el.
10.2. Ha a jelen Szabályzat bármely része érvénytelenné, jogtalanná vagy érvényesíthetetlenné válik, az a fennmaradó részek érvényességét, jogszerűségét bankszámlaszerződés és érvényesíthetőségét nem érinti.
10.3. Amennyiben Szolgáltató a Szabályzat alapján megillető jogát nem gyakorolja, a joggyakorlás elmulasztása nem tekinthető az adott jogról való lemondásnak. Bármilyen jogról történő lemondás csak az erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes. Az hogy a Szolgáltató egy alkalommal nem ragaszkodik szigorúan a Szabályzat valamely lényegi feltételéhez, vagy kikötéséhez nem jelenti azt, hogy lemond arrólbankkártya szerződés aláírásával hozzájárul ahhoz, hogy a későbbiekben ragaszkodjon az adott feltétel vagy kikötés szigorú betartásáhozBank a Hpt. szerint banktitoknak minősülő adatait a Nemzetközi Kártyatársaság és tagbankja, a bankkártya kibocsátásában és forgalmazásában résztvevő szervek és bankkal szerződéses partnerek, valamint a bankkártyához kapcsolódó biztosítás esetén a biztosító társaság részére kiadhassa. Azoknak a társaságoknak a nevét, akik részére a Bank a fentiek szerint adatot ad át, a mindenkor hatályos Üzletszabályzat, illetve Hirdetmény tartalmazza.
10.4XXI.2. Szolgáltató A Bank a Számlatulajdonos részére küldendő írásos értesítéseit postai úton, a Számlatulajdonos által megadott ügyfélszintű értesítési címre küldi. A Bank az értesítés kézhezvételének elmaradásáért és Felhasználó vitás ügyeiket békés úton próbálják rendezniaz ebből származó esetleges károkért felelősségét kizárja.
10.5XXI.3. Felek rögzítikSzámlatulajdonos tudomásul veszi, hogy a Szolgáltató webshopja Magyarországon működikBank a jogszabályban meghatározott feltételek esetén a természetes személyekre kiterjedő központi hitelinformációs rendszerbe, karbantartását is itt végzika késedelembe esett Számlatulajdonos személyes és hitel- vagy hiteljellegű adatát továbbítja. Mivel A rendszerből kizárólag a rendszerben részt vevő vállalkozások nyerhetnek adatokat ellenőrzési célból. A részletes szabályokat az oldal más országokból is meglátogathatóÜzletszabályzat tartalmazza.
XXI.4. A Bank vállalja, ezért és a felhasználók kifejezetten tudomásul veszikSzámlatulajdonos elismeri az aláírásával, hogy a felhasználó szerződés megkötésével egyidejűleg a Bank a Szerződés egy példányát átadja a Számlatulajdonos részére. Bank tájékoztatja a Számlatulajdonost, hogy a szerződés hatálya alatt a Számlatulajdonos kérésére a Bank bármikor köteles a szerződési feltételeket és a Szolgáltató viszonylatában Pft. 10. § szerinti adatokat papíron vagy Tartós adathordozón rendelkezésre bocsátani.
XXI.5. A Felek közötti kapcsolattartás nyelve a szerződés nyelvével egyezik meg, amennyiben azonban a szerződéskötés nyelve nem magyar, angol, vagy német, akkor a kapcsolattartás nyelve egységesen az irányadó jog angol nyelv.
XXI.6. A Felek, a magyar jogviták békés úton való rendezésére törekednek, amelynek keretében jogosultak valamely közösen választott szakértő, vagy más egyeztető fórum közreműködésével való megegyezés kezdeményezésére is. Amennyiben a felhasználó fogyasztóvita békés rendezésére tett kísérlet nem vezet eredményre, úgy a Pp. 26. § (1) bekezdése alapján Számlatulajdonos a fogyasztóval szemben jogszabályoknak megfelelően – az alábbiak szerint - panaszával a jelen szerződésből eredő vitás ügyekben Magyar Nemzeti Bankhoz, vagy bírósághoz fordulhat az alperes (fogyasztó) belföldi lakóhelye szerinti bíróság kizárólagosan illetékesÜzletszabályzat általános részében rögzítettek szerint.
10.6XXI.7. Szolgáltató Az ÁSZF-ben nem szabályozott kérdésekben a webshopban található termékekhez való hozzáférés vonatkozásában nem alkalmaz eltérő általános hozzáférési feltételeket a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével kapcsolatos okokból.
10.7. Szolgáltató – az általa elfogadott fizetési módok tekintetében – nem alkalmaz eltérő feltételeket a fizetési műveletre a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével, a fizetési számla számlavezetési helyével, a pénzforgalmi szolgáltató letelepedési helyével vagy a készpénz- helyettesítő fizetési eszköz Unión belüli kibocsátásának helyével kapcsolatos okok miatt.
10.8. Szolgáltató megfelel a belső piacon belül a vevő állampolgársága, lakóhelye vagy letelepedési helye alapján történő indokolatlan területi alapú tartalomkorlátozással és a megkülönböztetés egyéb formáival szembeni fellépésrőlPolgári Törvénykönyv, valamint a 2006/2004/EK bankkártyára vonatkozó jogszabályok (különösen Pft.) alkalmazandók. A Számlatulajdonos és a Bank közti bankkártya jogviszonyt szabályozó dokumentumok eltérése esetén a következő sorrend az (EU) 2017/2394 rendeletirányadó: a bankkártya szerződés, továbbá a 2009/22/EK irányelv módosításáról szóló AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS Hirdetmény, az ÁSZF, valamint az Üzletszabályzat. A TANÁCS (EU) 2018/302 RENDELET-nekbankkártya jogviszony üzleti kondícióit a Hirdetmény tartalmazza. A bankszámlára vonatkozó egyéb feltételekre a vállalati pénzforgalmi szolgáltatásokra, valamint a lakossági bankszámlára vonatkozó általános szerződési feltételek és hirdetmények az irányadók.
Appears in 3 contracts
Samples: General Terms and Conditions for Bank Card and Credit Card Services, General Terms and Conditions for Bank Card and Credit Card Services, General Terms and Conditions for Bank Card and Credit Card Services
Vegyes rendelkezések. 10.112.1. Szolgáltató kötelezettsége teljesítéséhez közreműködőt jogosult igénybe venni. Ennek jogellenes magatartásáért teljes felelősséggel tartozik, úgy, mintha a jogellenes magatartást saját maga követte volna el.
10.212.2. Ha a jelen Szabályzat ÁSZF bármely része érvénytelenné, jogtalanná vagy érvényesíthetetlenné válik, az a fennmaradó részek érvényességét, jogszerűségét és érvényesíthetőségét nem érinti.
10.312.3. Amennyiben Szolgáltató a Szabályzat szolgáltató jelen ÁSZF alapján megillető jogát nem gyakorolja, a joggyakorlás elmulasztása nem tekinthető az adott jogról való lemondásnak. Bármilyen jogról történő lemondás csak az erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes. Az Az, hogy a Szolgáltató szolgáltató egy alkalommal nem ragaszkodik szigorúan a Szabályzat jelen ÁSZF valamely lényegi feltételéhez, vagy kikötéséhez nem jelenti azt, hogy lemond arról, hogy a későbbiekben ragaszkodjon az adott feltétel vagy kikötés szigorú betartásához.
10.412.4. Szolgáltató és Felhasználó fogyasztó vitás ügyeiket békés úton próbálják rendezni.
10.512.5. Felek Szolgáltató és fogyasztó rögzítik, hogy a Szolgáltató webshopja szolgáltató webáruháza Magyarországon működik, karbantartását is itt végzik. Mivel az oldal más országokból is meglátogatható, ezért a felhasználók fogyasztók kifejezetten tudomásul veszik, hogy a felhasználó fogyasztó és a Szolgáltató szolgáltató viszonylatában az irányadó jog a magyar jog. Amennyiben a felhasználó vásárló fogyasztó, úgy a Pp. 26. § (1) bekezdése alapján a fogyasztóval szemben a jelen szerződésből eredő vitás ügyekben az alperes (fogyasztó) belföldi lakóhelye szerinti bíróság kizárólagosan illetékes.
10.612.6. Szolgáltató a webshopban webáruházban található termékekhez való hozzáférés vonatkozásában nem alkalmaz eltérő általános hozzáférési feltételeket a Felhasználó fogyasztó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével kapcsolatos okokból.
10.712.7. Szolgáltató – az általa elfogadott fizetési módok tekintetében – nem alkalmaz eltérő feltételeket a fizetési műveletre a Felhasználó fogyasztó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével, a fizetési számla számlavezetési helyével, a pénzforgalmi szolgáltató letelepedési helyével vagy a készpénz- készpénz-helyettesítő fizetési eszköz Unión belüli kibocsátásának helyével kapcsolatos okok miatt.
10.812.8. Szolgáltató megfelel a belső piacon belül a vevő fogyasztó állampolgársága, lakóhelye vagy letelepedési helye alapján történő indokolatlan területi alapú tartalomkorlátozással és a megkülönböztetés egyéb formáival szembeni fellépésről, valamint a 2006/2004/EK és az (EU) 2017/2394 rendelet, továbbá a 2009/22/EK irányelv módosításáról szóló AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2018/302 RENDELET-nek.
Appears in 2 contracts
Samples: Általános Szerződési Feltételek, General Terms and Conditions
Vegyes rendelkezések. 10.1. Szolgáltató kötelezettsége teljesítéséhez közreműködőt jogosult igénybe venni. Ennek jogellenes magatartásáért teljes felelősséggel tartozik, úgy, mintha a jogellenes magatartást saját maga követte volna el.
10.2. Ha a jelen Szabályzat bármely része érvénytelenné, jogtalanná vagy érvényesíthetetlenné válik, az a fennmaradó részek érvényességét, jogszerűségét és érvényesíthetőségét nem érinti.
10.3. Amennyiben Szolgáltató a Szabályzat alapján megillető jogát nem gyakorolja, a joggyakorlás elmulasztása nem tekinthető az adott jogról való lemondásnak. Bármilyen jogról történő lemondás csak az erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes. Az hogy a Szolgáltató egy alkalommal nem ragaszkodik szigorúan a Szabályzat valamely lényegi feltételéhez, vagy kikötéséhez nem jelenti azt, hogy lemond arról, hogy a későbbiekben ragaszkodjon az adott feltétel vagy kikötés szigorú betartásához.
10.4. Szolgáltató és Felhasználó vitás ügyeiket békés úton próbálják rendezni.
10.5. Felek rögzítik, hogy a Szolgáltató webshopja weboldala Magyarországon működik, karbantartását is itt végzik. Mivel az oldal más országokból is meglátogatható, ezért a felhasználók kifejezetten tudomásul veszik, hogy a felhasználó és a Szolgáltató viszonylatában az irányadó jog a magyar jog. Amennyiben a felhasználó fogyasztó, úgy a Pp. 26. § (1) bekezdése alapján a fogyasztóval szemben a jelen szerződésből eredő vitás ügyekben az alperes (fogyasztó) belföldi lakóhelye szerinti bíróság kizárólagosan illetékes.
10.6. Szolgáltató a webshopban weboldalon található termékekhez való hozzáférés vonatkozásában nem alkalmaz eltérő általános hozzáférési feltételeket a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével kapcsolatos okokból.
10.7. Szolgáltató – az általa elfogadott fizetési módok tekintetében – nem alkalmaz eltérő feltételeket a fizetési műveletre a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével, a fizetési számla számlavezetési helyével, a pénzforgalmi szolgáltató letelepedési helyével vagy a készpénz- helyettesítő fizetési eszköz Unión belüli kibocsátásának helyével kapcsolatos okok miatt.
10.8. Szolgáltató megfelel a belső piacon belül a vevő állampolgársága, lakóhelye vagy letelepedési helye alapján történő indokolatlan területi alapú tartalomkorlátozással és a megkülönböztetés egyéb formáival szembeni fellépésről, valamint a 2006/2004/EK és az (EU) 2017/2394 rendelet, továbbá a 2009/22/EK irányelv módosításáról szóló AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2018/302 RENDELET-nek.
Appears in 2 contracts
Samples: Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek
Vegyes rendelkezések. 10.19.1. Szolgáltató kötelezettsége teljesítéséhez közreműködőt jogosult igénybe venni. Ennek jogellenes magatartásáért teljes felelősséggel tartozik, úgy, mintha a jogellenes magatartást saját maga követte volna el.
10.29.2. Ha a jelen Szabályzat bármely része érvénytelenné, jogtalanná vagy érvényesíthetetlenné válik, az a fennmaradó részek érvényességét, jogszerűségét és érvényesíthetőségét nem érinti.
10.39.3. Amennyiben Szolgáltató a Szabályzat alapján megillető jogát nem gyakorolja, a joggyakorlás elmulasztása nem tekinthető az adott jogról való lemondásnak. Bármilyen jogról történő lemondás csak az erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes. Az hogy a Szolgáltató egy alkalommal nem ragaszkodik szigorúan a Szabályzat valamely lényegi feltételéhez, vagy kikötéséhez nem jelenti azt, hogy lemond arról, hogy a későbbiekben ragaszkodjon az adott feltétel vagy kikötés szigorú betartásához.
10.49.4. Szolgáltató és Felhasználó vitás ügyeiket békés úton próbálják rendezni.
10.59.5. Felek rögzítik, hogy a Szolgáltató webshopja Magyarországon működik, karbantartását is itt végzik. Mivel az oldal más országokból is meglátogatható, ezért a felhasználók kifejezetten tudomásul veszik, hogy a felhasználó és a Szolgáltató viszonylatában az irányadó jog a magyar jog. Amennyiben a felhasználó fogyasztó, úgy a Pp. 26. § (1) bekezdése alapján a fogyasztóval szemben a jelen szerződésből eredő vitás ügyekben az alperes (fogyasztó) belföldi lakóhelye szerinti bíróság kizárólagosan illetékes.
10.69.6. Szolgáltató a webshopban található termékekhez való hozzáférés vonatkozásában nem alkalmaz eltérő általános hozzáférési feltételeket a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével kapcsolatos okokból.
10.79.7. Szolgáltató – az általa elfogadott fizetési módok tekintetében – nem alkalmaz eltérő feltételeket a fizetési műveletre a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével, a fizetési számla számlavezetési helyével, a pénzforgalmi szolgáltató letelepedési helyével vagy a készpénz- helyettesítő fizetési eszköz Unión belüli kibocsátásának helyével kapcsolatos okok miatt.
10.89.8. Szolgáltató megfelel a belső piacon belül a vevő állampolgársága, lakóhelye vagy letelepedési helye alapján történő indokolatlan területi alapú tartalomkorlátozással és a megkülönböztetés egyéb formáival szembeni fellépésről, valamint a 2006/2004/EK és az (EU) 2017/2394 rendelet, továbbá a 2009/22/EK irányelv módosításáról szóló AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2018/302 RENDELET-nek.
Appears in 2 contracts
Samples: Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek
Vegyes rendelkezések. 10.1. Szolgáltató kötelezettsége teljesítéséhez közreműködőt jogosult igénybe venni. Ennek jogellenes magatartásáért teljes felelősséggel tartozik, úgy, mintha a jogellenes magatartást saját maga követte volna elA jelen feltételek alapján kötött biztosítási szerződések fogyasztói szerződésnek minősülnek.
10.2. Ha Jelen biztosításnál maradékjogok nem keletkeznek, így a biztosítási szerződés nem rendelkezik visszavásárlási összeggel, nem keletkezik többlethozam és nincs lehetőség díjmentes leszállításra. A jelen Szabályzat bármely része érvénytelenné, jogtalanná vagy érvényesíthetetlenné válik, az a fennmaradó részek érvényességét, jogszerűségét és érvényesíthetőségét biztosításra kötvénykölcsön nem érintiigényelhető.
10.3. Amennyiben Szolgáltató A felek közötti jogvitára a Szabályzat alapján megillető jogát nem gyakorolja, a joggyakorlás elmulasztása nem tekinthető az adott jogról való lemondásnak. Bármilyen jogról történő lemondás csak az erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes. Az hogy a Szolgáltató egy alkalommal nem ragaszkodik szigorúan a Szabályzat valamely lényegi feltételéhez, vagy kikötéséhez nem jelenti azt, hogy lemond arról, hogy a későbbiekben ragaszkodjon az adott feltétel vagy kikötés szigorú betartásáhozmagyar bíróságok rendelkeznek joghatósággal.
10.4. Szolgáltató A szerződés nyelve magyar. A szerződő kérésére a Biztosító vállalhatja, írásbeli vállalása esetén pedig köteles idegen nyelven elkészíteni és Felhasználó vitás ügyeiket békés úton próbálják rendezniátadni a szükséges okiratokat, de az iratok magyar nyelvű szövege tekintendő hitelesnek.
10.5. Felek rögzítikA biztosítási szerződéshez kapcsolódó minden biztosítási díj, hogy költség, illetve kockázati díj, szolgáltatási összeg (illetve további összegszerűen meghatározott mennyiség) főszabály szerint forintban, illetve a Szolgáltató webshopja Magyarországon működik, karbantartását is itt végzik. Mivel az oldal más országokból is meglátogatható, ezért a felhasználók kifejezetten tudomásul veszik, hogy a felhasználó mindenkori magyar hivatalos fizetőeszközben értendő és a Szolgáltató viszonylatában az irányadó jog a magyar jog. Amennyiben a felhasználó fogyasztó, úgy a Pp. 26. § (1) bekezdése alapján a fogyasztóval szemben a jelen szerződésből eredő vitás ügyekben az alperes (fogyasztó) belföldi lakóhelye szerinti bíróság kizárólagosan illetékesteljesítendő.
10.6. Szolgáltató A felek, így a webshopban található termékekhez való hozzáférés vonatkozásában nem alkalmaz eltérő általános hozzáférési feltételeket szerződő, a Felhasználó állampolgárságávalbiztosított, lakóhelyével vagy letelepedési helyével kapcsolatos okokbóla kedvezményezett a következő módon teheti meg a szerződés módosításával kapcsolatos, illetve a feltételekben meghatározott egyéb nyilatkozatait a Biztosító felé: személyesen írásban megerősítve, postai levélben, faxon, Online Ügyfélszolgálaton, kivételes előre meghatározott esetekben telefonon. Ezeken túl minden olyan formában, amelynél lehetőség van a biztonságos beazonosításra, a tartalom változatlan visszaidézésére, a nyilatkozattevő személyének és a nyilatkozattétel időpontjának azonosítására, kivéve, ha a szerződéses megállapodás valamely nyilatkozatra különös formát ír elő. A Biztosító a honlapján keresztül, valamint az éves értesítőiben tájékoztatja a szerződőt azon nyilatkozattételi csatornákról, amelyek a technika mindenkori állása szerint biztonságosak, és amelyeket a felek jogosultak igénybe venni.
10.7. Szolgáltató – az általa elfogadott fizetési módok tekintetében – nem alkalmaz eltérő feltételeket a fizetési műveletre a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyévelA jelen feltételekben szereplő, a fizetési számla számlavezetési helyévelBiztosítót terhelő, írásbeli közlések esetében írásbelinek minősül a pénzforgalmi szolgáltató letelepedési helyével vagy a készpénz- helyettesítő fizetési eszköz Unión belüli kibocsátásának helyével kapcsolatos okok miattfokozott biztonságú elektronikus aláírással ellátott, elektronikus úton küldött irat is, valamint minden olyan módszer, amelyet magyar jogszabály aktuálisan írásbelinek minősít.
10.8. Szolgáltató megfelel A szerződő magyarországi kézbesítési megbízottat nevezhet meg, amennyiben 1 hónapnál hosszabb időre lakcíméről eltávozik, vagy levelezési címén a belső piacon belül küldeményeket nem tudja átvenni. Ennek hiányában a vevő állampolgársága, lakóhelye vagy letelepedési helye alapján történő indokolatlan területi alapú tartalomkorlátozással és a megkülönböztetés egyéb formáival szembeni fellépésről, valamint a 2006/2004/EK és Biztosító az általa ismert utolsó címére (EUlevelezési címére) 2017/2394 rendelet, továbbá a 2009/22/EK irányelv módosításáról szóló AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2018/302 RENDELET-nekjoghatályosan küldhet nyilatkozatot.
Appears in 2 contracts
Samples: Baleset És Egészségbiztosítási Szabályzat, Baleset És Egészségbiztosítási Szerződés
Vegyes rendelkezések. 10.112.1. Szolgáltató kötelezettsége teljesítéséhez közreműködőt jogosult igénybe venni. Ennek jogellenes magatartásáért teljes felelősséggel tartozik, úgy, mintha a jogellenes magatartást saját maga követte volna el.
10.212.2. Ha a jelen Szabályzat bármely része érvénytelenné, jogtalanná vagy érvényesíthetetlenné válik, az a fennmaradó részek érvényességét, jogszerűségét és érvényesíthetőségét nem érinti.
10.312.3. Amennyiben Szolgáltató a Szabályzat alapján megillető jogát nem gyakorolja, a joggyakorlás elmulasztása nem tekinthető az adott jogról való lemondásnak. Bármilyen jogról történő lemondás csak az erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes. Az hogy a Szolgáltató egy alkalommal nem ragaszkodik szigorúan a Szabályzat valamely lényegi feltételéhez, vagy kikötéséhez nem jelenti azt, hogy lemond arról, hogy a későbbiekben ragaszkodjon az adott feltétel vagy kikötés szigorú betartásához.
10.412.4. Szolgáltató és Felhasználó vitás ügyeiket békés úton próbálják rendezni.
10.512.5. Felek rögzítik, hogy a Szolgáltató webshopja Magyarországon működik, karbantartását is itt végzik. Mivel az oldal más országokból is meglátogatható, ezért a felhasználók kifejezetten tudomásul veszik, hogy a felhasználó és a Szolgáltató viszonylatában az irányadó jog a magyar jog. Amennyiben a felhasználó fogyasztó, úgy a Pp. 26. § (1) bekezdése alapján a fogyasztóval szemben a jelen szerződésből eredő vitás ügyekben az alperes (fogyasztó) belföldi lakóhelye szerinti bíróság kizárólagosan illetékes.
10.612.6. Szolgáltató a webshopban található termékekhez való hozzáférés vonatkozásában nem alkalmaz eltérő általános hozzáférési feltételeket a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével kapcsolatos okokból.
10.712.7. Szolgáltató – az általa elfogadott fizetési módok tekintetében – nem alkalmaz eltérő feltételeket a fizetési műveletre a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével, a fizetési számla számlavezetési helyével, a pénzforgalmi szolgáltató letelepedési helyével vagy a készpénz- helyettesítő fizetési eszköz Unión belüli kibocsátásának helyével kapcsolatos okok miatt.
10.812.8. Szolgáltató megfelel a belső piacon belül a vevő állampolgársága, lakóhelye vagy letelepedési helye alapján történő indokolatlan területi alapú tartalomkorlátozással és a megkülönböztetés egyéb formáival szembeni fellépésről, valamint a 2006/2004/EK és az (EU) 2017/2394 rendelet, továbbá a 2009/22/EK irányelv módosításáról szóló AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2018/302 RENDELET-nek.
Appears in 2 contracts
Samples: Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek
Vegyes rendelkezések. 10.11. A jelen szerződés vonatkozásában jognyilatkozat tételére jogosult: - Tulajdonos részéről: Szentendre Város polgármestere (a szerződés aláírásakor Xxxxxxxx-Xxxx Xxxxxx) - Üzemeltető részéről: Városi Szolgáltató kötelezettsége teljesítéséhez közreműködőt jogosult igénybe venniNonprofit Zrt. Ennek jogellenes magatartásáért teljes felelősséggel tartozikvezérigazgatója és helyettese (a szerződés aláírásakor Xxxx Xxxxxx vezérigazgató és Xxxx Xxxxxxx vezérigazgató-helyettes)
2. Szerződő felek megállapodnak abban, úgy, mintha a jogellenes magatartást saját maga követte volna elhogy jelen szerződéssel kapcsolatos jognyilatkozatok érvényességi feltétele az írásbeli alak.
10.23. Ha A jelen szerződéssel kapcsolatos valamely jognyilatkozat másik szerződő féllel szemben akkor hatályos, ha az ajánlott tértivevényes postai küldeményben a jelen Szabályzat bármely része érvénytelennémásik szerződő félhez megérkezik. Amennyiben a fenti postacímek valamelyikében változás következik be, jogtalanná vagy érvényesíthetetlenné válikarról a szerződő felek ajánlott tértivevényes levélben, az a fennmaradó részek érvényességét, jogszerűségét és érvényesíthetőségét nem érintiváltozás beálltától számított 8 napon belül egymást értesíteni kötelesek. Ezen értesítési kötelezettség elmulasztása esetén a postai küldeményeket a második kézbesítést követő 5. napon megérkezettnek kell tekinteni.
10.34. Amennyiben Szolgáltató Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Szabályzat alapján megillető jogát nem gyakoroljaPolgári Törvénykönyvet, valamint a joggyakorlás elmulasztása nem tekinthető az adott jogról való lemondásnak. Bármilyen jogról történő lemondás csak az erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes. Az hogy a Szolgáltató egy alkalommal nem ragaszkodik szigorúan a Szabályzat valamely lényegi feltételéhez, vagy kikötéséhez nem jelenti azt, hogy lemond arról, hogy a későbbiekben ragaszkodjon az adott feltétel vagy kikötés szigorú betartásáhozRendeletet kell megfelelően alkalmazni.
10.45. Szolgáltató A jelen szerződés – Szentendre Város Önkormányzat Képviselő-testülete 36/2015.(II.12.) Kt. sz. határozata alapján - tartalmazza a felek közötti megállapodás valamennyi feltételét. A Megállapodás hatálybalépésével hatályát veszti valamennyi közlés, tárgyalás és Felhasználó vitás ügyeiket békés úton próbálják rendezni.
10.5megállapodás (szóbeli vagy írásbeli), amelyet a felek a Megállapodás tárgyát illetően a Megállapodás kelte előtt tettek vagy kötöttek. Felek A félreértések elkerülése végett a felek rögzítik, hogy a Szolgáltató webshopja Magyarországon működikjelen pontban foglalt kikötés a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: „Ptk.”) 6:87. §-a szerinti teljességi záradéknak minősül. Szerződő felek jelen szerződést kölcsönösen elolvasták és értelmezést követően, karbantartását is itt végzik. Mivel az oldal más országokból is meglátogatható, ezért a felhasználók kifejezetten tudomásul veszik, hogy a felhasználó és a Szolgáltató viszonylatában az irányadó jog a magyar jog. Amennyiben a felhasználó fogyasztó, úgy a Pp. 26. § (1) bekezdése alapján a fogyasztóval szemben a jelen szerződésből eredő vitás ügyekben az alperes (fogyasztó) belföldi lakóhelye szerinti bíróság kizárólagosan illetékesmint akaratukkal mindenben megegyezőt jognyilatkozat tételére jogosult képviselőik útján jóváhagyólag aláírták.
10.6. Szolgáltató a webshopban található termékekhez való hozzáférés vonatkozásában nem alkalmaz eltérő általános hozzáférési feltételeket a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével kapcsolatos okokból.
10.7. Szolgáltató – az általa elfogadott fizetési módok tekintetében – nem alkalmaz eltérő feltételeket a fizetési műveletre a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével, a fizetési számla számlavezetési helyével, a pénzforgalmi szolgáltató letelepedési helyével vagy a készpénz- helyettesítő fizetési eszköz Unión belüli kibocsátásának helyével kapcsolatos okok miatt.
10.8. Szolgáltató megfelel a belső piacon belül a vevő állampolgársága, lakóhelye vagy letelepedési helye alapján történő indokolatlan területi alapú tartalomkorlátozással és a megkülönböztetés egyéb formáival szembeni fellépésről, valamint a 2006/2004/EK és az (EU) 2017/2394 rendelet, továbbá a 2009/22/EK irányelv módosításáról szóló AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2018/302 RENDELET-nek.
Appears in 1 contract
Samples: Parkolás Üzemeltetési Szerződés
Vegyes rendelkezések. 10.1. Szolgáltató kötelezettsége teljesítéséhez közreműködőt jogosult igénybe venni. Ennek jogellenes magatartásáért teljes felelősséggel tartozik, úgy, mintha a jogellenes magatartást saját maga követte volna elA jelen feltételek alapján kötött biztosítási szerzôdések fogyasztói szerzôdésnek minôsülnek.
10.2. Ha Jelen biztosításnál maradékjogok nem keletkeznek, így a biztosítási szerzôdés nem rendelkezik visszavásárlási összeggel, nem keletkezik többlethozam és nincs lehetôség díjmentes leszállításra. A jelen Szabályzat bármely része érvénytelenné, jogtalanná vagy érvényesíthetetlenné válik, az a fennmaradó részek érvényességét, jogszerűségét és érvényesíthetőségét biztosításra kötvénykölcsön nem érintiigényelhetô.
10.3. Amennyiben Szolgáltató A felek közötti jogvitára a Szabályzat alapján megillető jogát nem gyakorolja, a joggyakorlás elmulasztása nem tekinthető az adott jogról való lemondásnak. Bármilyen jogról történő lemondás csak az erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes. Az hogy a Szolgáltató egy alkalommal nem ragaszkodik szigorúan a Szabályzat valamely lényegi feltételéhez, vagy kikötéséhez nem jelenti azt, hogy lemond arról, hogy a későbbiekben ragaszkodjon az adott feltétel vagy kikötés szigorú betartásáhozmagyar bíróságok rendelkeznek joghatósággal.
10.4. Szolgáltató A szerzôdés nyelve magyar. A szerzôdô kérésére a biztosító vállalhatja, írásbeli vállalása esetén pedig köteles idegen nyelven elkészíteni és Felhasználó vitás ügyeiket békés úton próbálják rendezniátadni a szükséges okiratokat, de az iratok magyar nyelvû szövege tekintendô hitelesnek.
10.5. Felek rögzítikA biztosítási szerzôdéshez kapcsolódó minden biztosítási díj, hogy költség, illetve kockázati díj, szolgáltatási összeg (illetve további összegszerûen meghatározott mennyiség) fôszabály szerint forintban, illetve a Szolgáltató webshopja Magyarországon működik, karbantartását is itt végzik. Mivel az oldal más országokból is meglátogatható, ezért a felhasználók kifejezetten tudomásul veszik, hogy a felhasználó mindenkori magyar hivatalos fizetôeszközben értendô és a Szolgáltató viszonylatában az irányadó jog a magyar jog. Amennyiben a felhasználó fogyasztó, úgy a Pp. 26. § (1) bekezdése alapján a fogyasztóval szemben a jelen szerződésből eredő vitás ügyekben az alperes (fogyasztó) belföldi lakóhelye szerinti bíróság kizárólagosan illetékesteljesítendô.
10.6. Szolgáltató A felek, így a webshopban található termékekhez való hozzáférés vonatkozásában nem alkalmaz eltérő általános hozzáférési feltételeket szerzôdô, a Felhasználó állampolgárságávalbiztosított, lakóhelyével vagy letelepedési helyével kapcsolatos okokbóla kedvezményezett a következô módon teheti meg a szerzôdés módosításával kapcsolatos, illetve a feltételekben meghatározott egyéb nyilatkozatait a biztosító felé: személyesen írásban megerôsítve, postai levélben, faxon, Online Ügyfélszolgálaton, kivételes elôre meghatározott esetekben telefonon. Ezeken túl minden olyan formában, amelynél lehetôség van a biztonságos beazonosításra, a tartalom változatlan visszaidézésére, a nyilatkozattevô személyének és a nyilatkozattétel idôpontjának azonosítására, kivéve, ha a szerzôdéses megállapodás valamely nyilatkozatra különös formát ír elô. A biztosító a honlapján keresztül, valamint az éves értesítôiben tájékoztatja a szerzôdôt azon nyilatkozattételi csatornákról, amelyek a technika mindenkori állása szerint biztonságosak, és amelyeket a felek jogosultak igénybe venni.
10.7. Szolgáltató – az általa elfogadott fizetési módok tekintetében – nem alkalmaz eltérő feltételeket a fizetési műveletre a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyévelA jelen feltételekben szereplô, a fizetési számla számlavezetési helyévelbiztosítót terhelô, írásbeli közlések esetében írásbelinek minôsül a pénzforgalmi szolgáltató letelepedési helyével vagy a készpénz- helyettesítő fizetési eszköz Unión belüli kibocsátásának helyével kapcsolatos okok miattfokozott biztonságú elektronikus aláírással ellátott, elektronikus úton küldött irat is, valamint minden olyan módszer, amelyet magyar jogszabály aktuálisan írásbelinek minôsít.
10.8. Szolgáltató megfelel A szerzôdô magyarországi kézbesítési megbízottat nevezhet meg, amennyiben 1 hónapnál hosszabb idôre lakcímérôl eltávozik, vagy levelezési címén a belső piacon belül küldeményeket nem tudja átvenni. Ennek hiányában a vevő állampolgársága, lakóhelye vagy letelepedési helye alapján történő indokolatlan területi alapú tartalomkorlátozással és a megkülönböztetés egyéb formáival szembeni fellépésről, valamint a 2006/2004/EK és biztosító az általa ismert utolsó címére (EUlevelezési címére) 2017/2394 rendelet, továbbá a 2009/22/EK irányelv módosításáról szóló AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2018/302 RENDELET-nekjoghatályosan küldhet nyilatkozatot.
Appears in 1 contract
Vegyes rendelkezések. 10.1Felek a Szerződés teljesítése során együttműködésre törekszenek. Szolgáltató kötelezettsége teljesítéséhez közreműködőt jogosult igénybe venni. Ennek jogellenes magatartásáért teljes felelősséggel tartozikA kapcsolattartás Felek között írásban történik, úgy, mintha a jogellenes magatartást saját maga követte volna el.
10.2. Ha a jelen Szabályzat bármely része érvénytelenné, jogtalanná vagy érvényesíthetetlenné válik, az a fennmaradó részek érvényességét, jogszerűségét és érvényesíthetőségét nem érinti.
10.3. Amennyiben Szolgáltató a Szabályzat alapján megillető jogát nem gyakorolja, a joggyakorlás elmulasztása nem tekinthető az adott jogról való lemondásnak. Bármilyen jogról történő lemondás csak az erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes. Az hogy a Szolgáltató egy alkalommal nem ragaszkodik szigorúan a Szabályzat valamely lényegi feltételéhez, vagy kikötéséhez nem jelenti aztamellyel kapcsolatban Felek rögzítik, hogy lemond arrólaz e-mailben történő kapcsolattartást, illetve a RELAX Könyvelőprogram RELAX Helpdesk felületén történő kapcsolattartást írásbeli kapcsolattartásnak tekintik. Felek kifejezetten megállapodnak, hogy a későbbiekben ragaszkodjon Szerződés megszűntetésével, módosításával és a jogviszonyt érintő egyéb kérdések kivételével, Felek közötti kapcsolattartás során a feladatok teljesítésével összefüggő értesítések, jelentések, információcsere, technikai segítségnyújtás céljából az adott feltétel vagy kikötés szigorú betartásához.
10.4alábbi elérhetőségek használandók: Felek rögzítik, hogy a kapcsolattartás elsődleges módja a RELAX Könyvelőprogram Relax Helpdesk felületén keresztül történik. Szolgáltató Amennyiben a 7.1.1. pontban rögzített módon a kapcsolattartás nem kivitelezhető, úgy Felek megállapodnak, hogy kapcsolattartás céljából másodlagosan az e-mailben történő kommunikációt használják és Felhasználó vitás ügyeiket békés úton próbálják rendezni.
10.5kizárólag akkor használják a telefonon történő kapcsolattartást, amennyiben az elsődleges és másodlagos kapcsolattartási mód nem vezetett eredményre. Felek rögzítik, hogy Felhasználó a Szolgáltató webshopja Magyarországon működikfő felhasználó elérhetőségeit köteles jelen pontban megadni, karbantartását is itt végzikugyanis a fő felhasználót tekintik a Felek Felhasználó részéről jelen egyedi szoftverfelhasználási szerződés tekintetében kapcsolattartónak. Mivel az oldal más országokból is meglátogathatóFelhasználó oldalán kizárólag a fő felhasználó jogosult a jelen egyedi szoftverfelhasználási szerződés teljesítésével kapcsolatos jognyilatkozatokat megtenni, ezért a felhasználók kifejezetten tudomásul veszikazzal, hogy a megszüntetésre vonatkozó jognyilatkozatot kizárólag Felhasználó részéről az teheti meg, aki Felhasználó törvényes képviseletére jogosult. A Felhasználó oldalán a fő felhasználó mellett felmerült, jelen szerződés 3. sz. mellékletében nevesített egyéb felhasználók kizárólag a Program használatával kapcsolatosan jogosultak a Jogtulajdonossal történő kommunikációra. Jogtulajdonos részéről: Név: ……………….. Tel: ……………….. E-mail: ……………….. Felhasználó részéről a fő felhasználó adatai: Név: Tel: E-mail: Felek a Felek a jelen szerződésben megadott személyes adatokat (különösen: kapcsolattartók adatai) a GDPR 6. cikk (1) bekezdés b) pontja alapján a szerződés megszűnésééig a szerződés teljesítése érdekében kezelik. A jelen szerződés megszűnését követően Xxxxx a jelen szerződésben megadott személyes adatokat a szerződésből eredő jogi igények érvényesítése és védelme céljából a Ptk. általános elévülési szabályai szerint, illetve a Számviteli törvényben a bizonylatok megőrzésére vonatkozó rendelkezések szerint megőrzik. Szerződő Xxxxx kötelezik magukat arra, hogy nem használnak fel, és nem tesznek közzé a másik Féltől származó, üzleti titoknak minősülő adatot, információt. Az üzleti titok meghatározásánál a Ptk. fogalom-meghatározását és az annak megsértése esetén alkalmazandó jogszabályi szankciókat alkalmazzák. Felek a saját munkavállalóikat és a Szolgáltató viszonylatában velük szerződéses jogviszonyban álló harmadik feleket is kötelezik arra, hogy az irányadó jog előző pontban rögzített titoktartási kötelezettséget betartsák. A kapcsolattartás Felek között írásban történik, a magyar jogszerződés 7.1. pontjában foglaltak szerint. A szerződés megszűntetésével, módosításával és a jogviszonyt érintő egyéb kérdések tekintetében a jognyilatkozatokat cégszerű törvényes képviseletre és aláírásra jogosult által és írásban kell megtenni, és a másik fél jelen szerződésben megadott (vagy módosítás esetén, írásban történt értesítésben megjelölt) székhelyére címezve, ajánlott levélben postára adni vagy személyesen kézbesíteni. Ajánlott levélben történő postázás esetén a felszólítás a postai feladást követő 5. napon (külföldi cím esetén 10. napon) kézbesítettnek minősül. Amennyiben a felhasználó fogyasztófelmondást tértivevényesen adják postára, úgy az a Pptértivevényen feltűntetett időpontban, „nem kereste”, vagy „ismeretlen”, vagy „elköltözött” visszajelzés esetén a feladást követő 5. 26napon kézbesítettnek minősül. § (1) bekezdése alapján a fogyasztóval szemben Abban az esetben, ha a jelen szerződésből eredő vitás ügyekben szerződés bármely rendelkezése érvénytelenné válna vagy hatályát vesztené, ez a szerződés más részeinek érvényességét és hatályát nem érinti. Az érvénytelen vagy hatálytalan rendelkezést olyan formában módosítottnak kell tekinteni, amelyekkel jogszerűen elérhető a Felek által az alperes érvénytelen vagy hatálytalan rendelkezéssel elérni kívánt cél, gazdasági és jogi érdek. Felhasználó jelen Szerződés aláírásával kijelenti, hogy a Jogtulajdonos Általános Szerződési Feltételeit (fogyasztóÁSZF) belföldi lakóhelye szerinti bíróság kizárólagosan illetékes.
10.6elolvasta, megismerte és azt magára nézve kötelezőnek ismerte el. Szolgáltató a webshopban található termékekhez való hozzáférés vonatkozásában nem alkalmaz eltérő általános hozzáférési feltételeket a Felhasználó állampolgárságávaljelen szerződés aláírásával tudomásulveszi, lakóhelyével vagy letelepedési helyével kapcsolatos okokból.
10.7. Szolgáltató – hogy az általa elfogadott fizetési módok tekintetében – nem alkalmaz eltérő feltételeket a fizetési műveletre a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével, a fizetési számla számlavezetési helyével, a pénzforgalmi szolgáltató letelepedési helyével vagy a készpénz- helyettesítő fizetési eszköz Unión belüli kibocsátásának helyével kapcsolatos okok miatt.
10.8. Szolgáltató megfelel a belső piacon belül a vevő állampolgársága, lakóhelye vagy letelepedési helye alapján történő indokolatlan területi alapú tartalomkorlátozással ÁSZF jelen egyedi szoftverfelhasználási szerződés elválaszthatatlan részét képezi annak fizikai csatolása nélkül is és a megkülönböztetés jelen szerződésben nem rendezett kérdések tekintetében az ÁSZF-et kötelezőnek ismeri el magára nézve. Felhasználó jelen Szerződés aláírásával kijelenti, hogy a Jogtulajdonos Xxxxxxxxxxx Szabályzatát és tájékoztatót elolvasta, megismerte és azt magára nézve kötelezőnek ismerte el. Felhasználó jelen szerződés aláírásával tudomásulveszi, hogy az Adatvédelmi Szabályzat és tájékoztató jelen egyedi szoftverfelhasználási szerződés elválaszthatatlan részét képezi annak fizikai csatolása nélkül is és a jelen szerződésben nem rendezett, adatkezelésre vonatkozó kérdések tekintetében az Adatvédelmi Szabályzatot és tájékoztatót kötelezőnek ismeri el magára nézve. Felhasználó a jelen Szerződés ellenjegyzésével visszavonhatatlanul hozzájárul, hogy Xxxxxxxxxxxxx a jelen Szerződés aláírását követően Ügyfeleként, illetve a jelen szerződés teljesítését követően referenciaként definiálja, illetve tüntesse fel honlapján és egyéb formáival szembeni fellépésrőlkiadványaiban. Szerződő Felek képviselői kijelentik, valamint hogy a 2006/2004/EK jelen Szerződés megkötésére és aláírására az (EU) 2017/2394 rendeletáltaluk képviselt szervezettől felhatalmazással rendelkeznek. Jelen szerződés két példányban készült, továbbá amiből egy-egy példány illeti meg mindkét Felet. Felek a 2009/22/EK irányelv módosításáról szóló AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2018/302 RENDELET-nekjelen Szerződést, mint akaratukkal mindenben egyezőt, elolvasás és értelmezés után, jóváhagyólag aláírták. Felek kölcsönösen egybehangzóan kijelentik, hogy elolvasás és értelmezés után jelen szerződésben foglaltak akaratukkal mindenben megegyeznek, és kijelentik továbbá, hogy az elektronikus szerződéskötő rendszeren keresztül létrejött és megkötött szerződést az ott történő elfogadás napján érvényesnek és joghatályosnak fogadják el. Kelt: ……………., …………………….
Appears in 1 contract
Samples: Szoftverhasználati Szerződés
Vegyes rendelkezések. 10.112.1. Szolgáltató kötelezettsége teljesítéséhez közreműködőt jogosult igénybe venni. Ennek jogellenes magatartásáért teljes felelősséggel tartozikA Program keretében történő vásárlásra abban az esetben kerül sor, úgyha a Fogyasztó a jelen ÁSZF-ben foglaltakat elolvasta, mintha a jogellenes magatartást saját maga követte volna elmegértette, tudomásul vette és magára nézve kötelezőnek elfogadta.
10.212.2. Ha Amennyiben a Fogyasztónak kérdése van a jelen Szabályzat bármely része érvénytelennéÁSZF-ben foglaltakkal, jogtalanná vagy érvényesíthetetlenné válikmagával a Program- telkapcsolatban, kérjük épjen kapcsolatba az iSTYLE munkatársaival az alábbi elérhetőségeken: (link)
12.3. Az iSTYLE semmiféle felelősséget nem vállal a fennmaradó részek érvényességétProgrammal vagy annak részeivel kapcsolatos esetleges visszaélésekért. Az iSTYLE minden szükséges lépést megtesz, jogszerűségét amennyiben a Programot csalás, visszaélés vagy bármi más kísérlet fenyegeti, ami befolyásolhatja a Program hírét és érvényesíthetőségét nem érintiköltségeit.
10.312.4. Amennyiben Szolgáltató Az iSTYLE Adatkezelési Tájékoztatója elérhető a Szabályzat alapján megillető jogát nem gyakorolja(link) oldalon. A Programban való részvételével a Fogyasztó hozzájárul a Program keretében történő vásárlás/visszavásárlás során személyi adatainak a vásárlásokhoz kapcsolódó adatkezeléséhez, adatfeldolgozásához, a joggyakorlás elmulasztása nem tekinthető Magyar Cetelem Zrt., illetve az adott jogról való lemondásnak. Bármilyen jogról OTP Bank részére történő lemondás csak az erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes. Az hogy a Szolgáltató egy alkalommal nem ragaszkodik szigorúan a Szabályzat valamely lényegi feltételéhez, vagy kikötéséhez nem jelenti azt, hogy lemond arról, hogy a későbbiekben ragaszkodjon az adott feltétel vagy kikötés szigorú betartásáhozadattovábbításhoz.
10.412.5. Szolgáltató és Felhasználó vitás ügyeiket békés úton próbálják rendezni.
10.5. Felek rögzítik, hogy a Szolgáltató webshopja Magyarországon működik, karbantartását is itt végzik. Mivel az oldal más országokból is meglátogatható, ezért a felhasználók kifejezetten tudomásul veszik, hogy a felhasználó és a Szolgáltató viszonylatában az irányadó jog A jelen ÁSZF-ben nem szabályozott kérdésekben a magyar jog, különösen a Polgári Törvénykönyv (2013. Amennyiben a felhasználó fogyasztó, úgy a Pp. 26. § (1évi V. törvény) bekezdése alapján a fogyasztóval szemben a jelen szerződésből eredő vitás ügyekben vonatkozó rendelkezései az alperes (fogyasztó) belföldi lakóhelye szerinti bíróság kizárólagosan illetékesirányadóak.
10.612.6. Szolgáltató a webshopban található termékekhez való hozzáférés vonatkozásában nem alkalmaz eltérő általános hozzáférési feltételeket a Felhasználó állampolgárságávalPanaszkezelés elérhetősége: Cím: 0000 Xxxxxxxx, lakóhelyével vagy letelepedési helyével kapcsolatos okokbólXxxxxxxx xx 00. (iSTYLE Xxxxxxxx xx 00.
10.7. Szolgáltató – az általa elfogadott fizetési módok tekintetében – nem alkalmaz eltérő feltételeket a fizetési műveletre a Felhasználó állampolgárságával), lakóhelyével vagy letelepedési helyévele-mail: xxxxxx@xxxxxx.xx, a fizetési számla számlavezetési helyével, a pénzforgalmi szolgáltató letelepedési helyével vagy a készpénz- helyettesítő fizetési eszköz Unión belüli kibocsátásának helyével kapcsolatos okok miatttelefonszám: +00-0-000-0000.
10.8. Szolgáltató megfelel a belső piacon belül a vevő állampolgársága, lakóhelye vagy letelepedési helye alapján történő indokolatlan területi alapú tartalomkorlátozással és a megkülönböztetés egyéb formáival szembeni fellépésről, valamint a 2006/2004/EK és az (EU) 2017/2394 rendelet, továbbá a 2009/22/EK irányelv módosításáról szóló AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2018/302 RENDELET-nek.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
Vegyes rendelkezések. 10.1. Szolgáltató kötelezettsége teljesítéséhez közreműködőt jogosult igénybe venni. Ennek jogellenes magatartásáért teljes felelősséggel tartozik20.1 Az 5.5 pontban meghatározott esetben a Magyar Posta a Közreműködő megrendelése alapján vállalja, úgyhogy amennyiben a megfelelő kapacitás a rendelkezésére áll, mintha úgy 8 munkaóra/nap szolgáltatási időtartam figyelembevételével 25.000,-Ft/fő/nap vállalkozói díj ellenében, a jogellenes magatartást saját maga követte volna elmegrendelőként eljáró Közreműködő felelősségvállalása mellett, a Közreműködő alvállalkozójaként eljárva átmenetileg (legfeljebb 5 nap/alkalom, de nem több, mint 30 nap/év időtartamban) biztosítja a Szolgáltatás ellátását a Szolgáltatóhelyen.
10.2. Ha 20.2 A Felek a jelen Szabályzat bármely része érvénytelennészerződés teljesítése érdekében kialakított informatikai együttműködésük részletes szabályait a 8. sz. mellékletben-, jogtalanná vagy érvényesíthetetlenné válika kapcsolattartóik adatainak kezelésére vonatkozó szabályokat pedig a 10. sz. mellékletben rögzítik. A Közreműködő kötelezettséget vállal arra, hogy – a Magyar Posta ellentétes taralmú írásos formájú nyilatkozata hiányában – a Szolgáltatóhelyen a Szolgáltatásokat a 11. sz. melléklet szerinti műszaki specifikációnak megfelelő munkapultot használva nyújtja. A Közreműködő kötelezettséget vállal továbbá arra is, hogy kiépíti a Szolgáltatóhelyen az informatikai hálózatot a fennmaradó részek érvényességét, jogszerűségét és érvényesíthetőségét nem érinti12. sz. melléklet szerinti informatikai műszaki követelményeknek megfelelően.
10.320.3 A Felek megállapodnak abban, hogy a jelen szerződésből fakadó jogvitákat elsősorban tárgyalással, kölcsönös engedmények útján igyekeznek rendezni. Amennyiben Szolgáltató a Szabályzat alapján vitás kérdések rendezésére tett tárgyalásaik nem vezetnek eredményre, jogorvoslati kérelmük elbírálására a rendes bírósági fórumokat választják.
20.4 Közreműködő kijelenti és tudomásul veszi, hogy a jelen szerződésben foglaltak szerint őt megillető jogát követelés engedményezése és az őt terhelő kötelezettségek (mint tartozások) átvállalása, valamint a jövőbeni Magyar Posta felé fennálló követelésének a zálogba adása, faktorálása kizárólag Magyar Posta előzetes írásbeli beleegyezése birtokában történhet. Közreműködő kötelezettséget vállal, hogy Magyar Posta előzetes hozzájárulása nélkül nem gyakoroljaköt teljesítésátvállalásra / tartozáselvállalásra vonatkozó megállapodást.
20.5 Felek kijelentik, hogy jelen szerződés a közöttük lévő megállapodás valamennyi feltételét tartalmazza, így az írásbeli szerződésbe nem foglalt esetleges korábbi megállapodások hatályukat vesztik.
20.6 Bármely nem szerződésszerű teljesítés jogi fenntartás nélküli elfogadása Magyar Posta részéről nem értelmezhető joglemondásként azon igényéről, amelyek Magyar Posta a szerződésszegés következményeként megilletik.
20.7 A jelen szerződésre egyebekben a Postatv., a joggyakorlás elmulasztása R., a Ptk., továbbá a szerződés alapján végzett tevékenységeket szabályozó mindenkori egyéb jogszabályok, Üzletszabályzatok és ÁSZF-ek vonatkozó rendelkezései az irányadók.
20.8 A Magyar Posta átadta a Közreműködőnek a Magyar Posta Pénzmosási Szabályzatát, amelyet a Közreműködő a készpénzátutalási megbízások és a postai számlabefizetési megbízások, a belföldi postautalvány kezelése kapcsán, továbbá a Kincstári Takarékjegyek, más állampapírok és életbiztosítás közvetítése esetén – a közreműködői jogviszonyból és a szolgáltatási portfólióból következő értelemszerű eltérésekkel – köteles alkalmazni.
20.9 A jelen szerződés szerinti Szolgáltatásnak nem tekinthető az adott jogról való lemondásnakrésze a szerencsejáték közvetítői tevékenység. Bármilyen jogról történő lemondás csak az erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényesE tevékenység ellátására a Közreműködő közvetlenül a Szerencsejáték Zrt.-vel köthet megállapodást a Szerencsejáték Zrt. Az által meghatározott feltételek szerint. A Magyar Posta kötelezettséget vállal arra, hogy a Szolgáltató egy alkalommal nem ragaszkodik szigorúan a Szabályzat valamely lényegi feltételéhez, vagy kikötéséhez nem jelenti valamennyi rendelkezésére álló eszközzel támogatja azt, hogy lemond arróla Szerencsejáték Zrt. és a Közreműködő között létrejöjjön a szerencsejáték közvetítői szerződés. A Xxxxx kijelentik, hogy a későbbiekben ragaszkodjon az adott feltétel vagy kikötés szigorú betartásához.
10.4jelen szerződést elolvasták, és mint akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag aláírják. Szolgáltató és Felhasználó vitás ügyeiket békés úton próbálják rendezni.
10.5. Felek rögzítik, hogy a Szolgáltató webshopja Magyarországon működik, karbantartását is itt végzik. Mivel az oldal más országokból is meglátogatható, ezért a felhasználók kifejezetten tudomásul veszik, hogy a felhasználó és a Szolgáltató viszonylatában az irányadó jog a magyar jog. Amennyiben a felhasználó fogyasztó, úgy a Pp. 26. § (1) bekezdése alapján a fogyasztóval szemben a A jelen szerződésből eredő vitás ügyekben az alperes (fogyasztó) belföldi lakóhelye szerinti bíróság kizárólagosan illetékes.
10.6. Szolgáltató a webshopban található termékekhez való hozzáférés vonatkozásában nem alkalmaz eltérő általános hozzáférési feltételeket a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével kapcsolatos okokból.
10.7. Szolgáltató – az általa elfogadott fizetési módok tekintetében – nem alkalmaz eltérő feltételeket a fizetési műveletre a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével, a fizetési számla számlavezetési helyével, a pénzforgalmi szolgáltató letelepedési helyével vagy a készpénz- helyettesítő fizetési eszköz Unión belüli kibocsátásának helyével kapcsolatos okok miatt.
10.8. Szolgáltató megfelel a belső piacon belül a vevő állampolgársága, lakóhelye vagy letelepedési helye alapján történő indokolatlan területi alapú tartalomkorlátozással és a megkülönböztetés egyéb formáival szembeni fellépésről, valamint a 2006/2004/EK és az (EU) 2017/2394 rendelet, továbbá a 2009/22/EK irányelv módosításáról szóló AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS szerződés alkalmazásának kezdőnapja: 2021… A TANÁCS (EU) 2018/302 RENDELET-nek.jelen szerződés mellékletei:
Appears in 1 contract
Samples: Postai Közreműködői Szerződés
Vegyes rendelkezések. 10.19.1. Szolgáltató kötelezettsége teljesítéséhez közreműködőt jogosult igénybe venni. Ennek jogellenes magatartásáért teljes felelősséggel tartozik, úgy, mintha a jogellenes magatartást saját maga követte volna el.
10.29.2. Ha a jelen Szabályzat bármely része érvénytelenné, jogtalanná vagy érvényesíthetetlenné válik, az a fennmaradó részek érvényességét, jogszerűségét és érvényesíthetőségét nem érinti.
10.39.3. Amennyiben Szolgáltató a Szabályzat alapján megillető jogát nem gyakorolja, a joggyakorlás elmulasztása nem tekinthető az adott jogról való lemondásnak. Bármilyen jogról történő lemondás csak az erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes. Az hogy a Szolgáltató egy alkalommal nem ragaszkodik szigorúan a Szabályzat valamely lényegi feltételéhez, vagy kikötéséhez nem jelenti azt, hogy lemond arról, hogy a későbbiekben ragaszkodjon az adott feltétel vagy kikötés szigorú betartásához.
10.49.4. Szolgáltató és Felhasználó vitás ügyeiket békés úton próbálják rendezni.
10.59.5. Felek rögzítik, hogy a Szolgáltató webshopja Magyarországon működik, karbantartását is itt végzik. Mivel az oldal más országokból is meglátogatható, ezért a felhasználók kifejezetten tudomásul veszik, hogy a felhasználó és a Szolgáltató viszonylatában az irányadó jog a magyar jog. Amennyiben a felhasználó fogyasztó, úgy a Pp. 26. § (1) bekezdése alapján a fogyasztóval szemben a jelen szerződésből eredő vitás ügyekben az alperes (fogyasztó) belföldi lakóhelye szerinti bíróság kizárólagosan illetékes.
10.69.6. Szolgáltató a webshopban található termékekhez termékekhez, jegyekhez való hozzáférés vonatkozásában nem alkalmaz eltérő általános hozzáférési feltételeket a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével kapcsolatos okokból.
10.79.7. Szolgáltató – az általa elfogadott fizetési módok tekintetében – nem alkalmaz eltérő feltételeket a fizetési műveletre a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével, a fizetési számla számlavezetési helyével, a pénzforgalmi szolgáltató letelepedési helyével vagy a készpénz- készpénz-helyettesítő fizetési eszköz Unión belüli kibocsátásának helyével kapcsolatos okok miatt.
10.89.8. Szolgáltató megfelel a belső piacon belül a vevő állampolgársága, lakóhelye vagy letelepedési helye alapján történő indokolatlan területi alapú tartalomkorlátozással és a megkülönböztetés egyéb formáival szembeni fellépésről, valamint a 2006/2004/EK és az (EU) 2017/2394 rendelet, továbbá a 2009/22/EK irányelv módosításáról szóló AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2018/302 RENDELET-nek.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Vegyes rendelkezések. 10.11. Szolgáltató kötelezettsége teljesítéséhez közreműködőt jogosult igénybe venniA Kereskedő magára nézve irányadónak tekinti a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara etikai kódexét. Ennek jogellenes magatartásáért teljes felelősséggel tartozik, úgy, mintha Ezen dokumentum elektronikusan hozzáférhető a jogellenes magatartást saját maga követte volna elxxx.xxxx.xx weboldalon.
10.22. Ha A termékekről írt esetleges kritikák és egyéb kapcsolódó vélemények minden esetben a jelen Szabályzat bármely része érvénytelennéfelhasználók álláspontját tükrözik, jogtalanná tartalmukért a Kereskedő nem vállal felelősséget. A Kereskedő fenntartja a jogot a közízlést, üzleti érdekeit vagy érvényesíthetetlenné válik, az a fennmaradó részek érvényességét, jogszerűségét és érvényesíthetőségét nem érintijogszabályt sértő vélemények honlapjáról való eltávolítására.
10.33. Amennyiben Szolgáltató A Kereskedő rendszere a Szabályzat alapján megillető jogát megrendelők aktivitásáról adatokat gyűjthet, amelyek nem gyakoroljakapcsolhatók össze a megrendelők által a regisztrációkor megadott egyéb adatokkal, sem más internetes honlapok vagy szolgáltatások igénybevételekor keletkező adatokkal.
4. A Kereskedő jogosult a joggyakorlás elmulasztása Megrendelő részére hírlevelet vagy egyéb reklám célú levelet küldeni, amennyiben a Megrendelő a hírlevélre feliratkozáskor a megfelelő adatai megadásával ehhez előzetesen, egyértelműen, kifejezetten és önkéntesen hozzájárult. A Kereskedő nem tekinthető az adott jogról való lemondásnak. Bármilyen jogról történő lemondás csak az erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes. Az hogy a Szolgáltató egy alkalommal nem ragaszkodik szigorúan a Szabályzat valamely lényegi feltételéhez, vagy kikötéséhez nem jelenti azt, hogy lemond arrólköteles ellenőrizni, hogy a későbbiekben ragaszkodjon Megrendelő által a regisztrációkor, illetve egyébként a hozzájárulás megadásakor megadott adatok valósak, illetve helytállóak. A Megrendelő önkéntes hozzájárulását bármikor jogosult visszavonni. Ebben az adott feltétel vagy kikötés szigorú betartásáhozesetben a Kereskedő a visszavonást követően a Megrendelő részére több hírlevelet, illetve egyéb reklám célú levelet nem küld, továbbá törli a Megrendelő adatait a hírlevélre feliratkozott felhasználók adatai közül.
10.45. Szolgáltató és Felhasználó vitás ügyeiket békés úton próbálják rendezni.
10.5. Felek rögzítik, hogy a Szolgáltató webshopja Magyarországon működik, karbantartását is itt végzik. Mivel az oldal más országokból is meglátogatható, ezért a felhasználók kifejezetten tudomásul veszik, hogy a felhasználó és a Szolgáltató viszonylatában az irányadó jog a magyar jog. Amennyiben a felhasználó fogyasztó, úgy a Pp. 26. § (1) bekezdése alapján a fogyasztóval szemben a jelen szerződésből eredő vitás ügyekben az alperes (fogyasztó) belföldi lakóhelye szerinti bíróság kizárólagosan illetékes.
10.6. Szolgáltató a webshopban található termékekhez való hozzáférés vonatkozásában nem alkalmaz eltérő általános hozzáférési feltételeket a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével kapcsolatos okokból.
10.7. Szolgáltató – az általa elfogadott fizetési módok tekintetében – nem alkalmaz eltérő feltételeket a fizetési műveletre a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyévelFogyasztói panaszügyintézés írásban történik, a fizetési számla számlavezetési helyévelKereskedő ügyfélszolgálatának e-mail (xxxxxxx@xxxxxxxx.xx) címén, a pénzforgalmi szolgáltató letelepedési helyével vagy a készpénz- helyettesítő fizetési eszköz Unión belüli kibocsátásának helyével kapcsolatos okok miatt.
10.8. Szolgáltató megfelel a belső piacon belül a vevő állampolgársága, lakóhelye vagy letelepedési helye alapján történő indokolatlan területi alapú tartalomkorlátozással és a megkülönböztetés egyéb formáival szembeni fellépésrőlKereskedő postai címén, valamint a 2006/2004/EK és Kereskedő székhelyén működő ügyfélszolgálaton (1117 Xxxxxxxx, Xxxxxxx Xxxxx xx 4.). Bővebb információ az ügyfélszolgálaton intézhető ügyekről: xxxxxxxxxxxxxxx.xxxxxxxx.xx
6. A Kereskedővel szemben felmerülő vitás ügyek (EU) 2017/2394 rendeleta termék minőségével, biztonságosságával, a termékfelelősségi szabályok alkalmazásával, a szolgáltatás minőségével, továbbá a 2009/22/EK irányelv módosításáról szóló AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS felek közötti szerződés megkötésével és teljesítésével kapcsolatos vita) gyors, bíróságon kívüli rendezése céljából a Felek békéltető testület eljárását kezdeményezhetik. A TANÁCS (EU) 2018/302 RENDELETKereskedő székhelye szerint illetékes békéltető testület: Pest Megyei Békéltető Testület; székhely: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxx xxx 0-nek0.; e-mail cím: xxxxxxxxxxx@xxxxx.xx.
7. Jelen ÁSZF a keltezés napjától számított határozatlan időtartamig marad hatályban. A hatály kiterjed minden olyan Magyarország területén nyújtott kereskedelmi szolgáltatásra – ideértve az elektronikus kereskedelmi szolgáltatást is –, amelyre a Kereskedő, vagy az általa üzemeltetett webáruházon keresztül kerül sor.
8. A Kereskedő rendszerének használatához a böngészőben a cookie-k használatát engedélyezni szükséges, enélkül ugyanis bizonyos funkciók működésképtelenek.
9. Mellékletek:
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
Vegyes rendelkezések. 10.16.1. Szolgáltató kötelezettsége teljesítéséhez közreműködőt jogosult igénybe venni. Ennek jogellenes magatartásáért teljes felelősséggel tartozikSzerződő Felek a szerződés teljesítése során hatékonyan, úgy, mintha a jogellenes magatartást saját maga követte volna elszorosan együttműködnek és egymás érdekeit messzemenően figyelembe veszik.
10.26.2. Ha Szerződő Feleket a jelen Szabályzat bármely része érvénytelenné, jogtalanná vagy érvényesíthetetlenné válik, szerződés teljesítése során kölcsönös értesítési és tájékoztatási kötelezettség terheli. Ezen kötelezettség teljesítésekor lehetőleg az a fennmaradó részek érvényességét, jogszerűségét és érvényesíthetőségét nem érintiírásos formát részesítik előnyben.
10.36.3. Amennyiben Szolgáltató Szerződő Xxxxx a Szabályzat alapján megillető jogát nem gyakoroljaszerződés teljesítése során tudomásukra jutott és a másik Szerződő Felet érintő minden titoknak minősülő információt, a joggyakorlás elmulasztása nem tekinthető az adott jogról való lemondásnak. Bármilyen jogról történő lemondás csak az erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes. Az hogy a Szolgáltató egy alkalommal nem ragaszkodik szigorúan a Szabályzat valamely lényegi feltételéhez, adatot vagy kikötéséhez nem jelenti azt, hogy lemond egyéb ismeretet kötelesek megőrizni és gondoskodni arról, hogy a későbbiekben ragaszkodjon az adott feltétel vagy kikötés szigorú betartásáhoztitokhoz illetéktelen harmadik személy ne férhessen hozzá. A titoktartási kötelezettség Szerződő Feleket a szerződés megszűnése után is terheli.
10.46.4. Szolgáltató Szerződő Felek a szerződés teljesítés során birtokukba jutott és Felhasználó vitás ügyeiket békés úton próbálják rendeznia másik Szerződő Felet illető szerzői jogi, iparjogvédelmi vagy a Ptk. jogszabályi védelmét élvező alkotáshoz fűződő jogokat maximálisan tiszteletben tartják. Ez vonatkozik azokra az esetekre is, ha a termékeken a jelen szerződés szerint nem tüntetik fel a Szolgáltatót.
10.56.5. Felek rögzítikSzerződő felek megállapodnak abban, hogy a Szolgáltató webshopja Magyarországon működikMegrendelő törvényes képviselője, karbantartását is itt végzika Megrendelő szerződésből fakadó bármely fizetési kötelezettségéért készfizető kezességet vállal. Mivel A készfizető kezességvállalás az oldal más országokból is meglátogathatóÁSZF bevezető részében felsorolt szerződések illetve megrendelés Megrendelő illetve képviselő általi aláírással jön írásban létre.
6.6. Jelen ÁSZF-ben külön nem szabályozott kérdésekben a hatályos magyar jogszabályok, ezért különösen a felhasználók kifejezetten tudomásul veszik, hogy Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény rendelkezései az alábbi jogszabályok irányadók:
6.7. A jelen ÁSZF magyar nyelven érvényes. A felek között létrejött jogi vitákra a felhasználó magyar jog előírásai az irányadóak. Jogvita esetén a helyi bíróság illetékességébe tartozó ügyekben a Megrendelő és a Szolgáltató viszonylatában az irányadó jog a magyar jog. Amennyiben a felhasználó fogyasztó, úgy a Pp. 26. § (1) bekezdése alapján a fogyasztóval szemben a jelen szerződésből eredő vitás ügyekben az alperes (fogyasztó) belföldi lakóhelye szerinti bíróság kizárólagosan illetékesBudai Központi Kerületi Bíróság kizárólagos illetékességét köti ki.
10.6. Szolgáltató a webshopban található termékekhez való hozzáférés vonatkozásában nem alkalmaz eltérő általános hozzáférési feltételeket a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével kapcsolatos okokból.
10.7. Szolgáltató – az általa elfogadott fizetési módok tekintetében – nem alkalmaz eltérő feltételeket a fizetési műveletre a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével, a fizetési számla számlavezetési helyével, a pénzforgalmi szolgáltató letelepedési helyével vagy a készpénz- helyettesítő fizetési eszköz Unión belüli kibocsátásának helyével kapcsolatos okok miatt.
10.8. Szolgáltató megfelel a belső piacon belül a vevő állampolgársága, lakóhelye vagy letelepedési helye alapján történő indokolatlan területi alapú tartalomkorlátozással és a megkülönböztetés egyéb formáival szembeni fellépésről, valamint a 2006/2004/EK és az (EU) 2017/2394 rendelet, továbbá a 2009/22/EK irányelv módosításáról szóló AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2018/302 RENDELET-nek.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
Vegyes rendelkezések. 10.1. Szolgáltató kötelezettsége teljesítéséhez közreműködőt jogosult igénybe venni. Ennek jogellenes magatartásáért teljes felelősséggel tartozik1./ Vevő jelen szerződés tárgyát képező ingatlant megtekintett állapotban vásárolja meg, úgy, mintha a jogellenes magatartást saját maga követte volna elannak állagával tisztában van.
10.22./ Felek az okiratszerkesztő ügyvéd tájékoztatását az esetleges adófizetési, valamint visszterhes vagyonátruházási illeték megfizetése tárgyában megértették, azt tudomásul vették, ennek tudatában kötik meg jelen adásvételi szerződést. Ha a jelen Szabályzat bármely része érvénytelenné, jogtalanná vagy érvényesíthetetlenné válik, A szerződéssel kapcsolatban felmerülő valamennyi költséget –beleértve az a fennmaradó részek érvényességét, jogszerűségét és érvényesíthetőségét nem érintiügyvédi munkadíjat- vevő viseli.
10.3. Amennyiben Szolgáltató a Szabályzat alapján megillető jogát nem gyakorolja3./ Vevő nyilatkozik arra vonatkozóan, hogy magyarországi székhellyel rendelkező, helyi önkormányzat, önálló költségvetési szerv, a joggyakorlás elmulasztása nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény szerint átlátható szervezet, amelynek tulajdonszerzési és elidegenítési képességét jogszabály nem tekinthető az adott jogról való lemondásnakkorlátozza és nem zárja ki. Bármilyen jogról történő lemondás csak az erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes. Az hogy a Szolgáltató egy alkalommal nem ragaszkodik szigorúan a Szabályzat valamely lényegi feltételéhez, vagy kikötéséhez nem jelenti aztHaszonélvezeti jog jogosult jelen okirat aláírásával kijelenti, hogy lemond arrólcselekvőképes nagykorú magyar állampolgár, szerződéskötési valamint tulajdonszerzési korlátozás vagy tilalom alatt nem áll. Felek rögzítik, hogy a későbbiekben ragaszkodjon eladó kiskorú, így jelen szerződéshez az adott feltétel vagy kikötés szigorú betartásához.
10.4. Szolgáltató és Felhasználó vitás ügyeiket békés úton próbálják rendezni.
10.5illetékes gyámhivatal hozzájárulása szükséges. Felek rögzítik, hogy a Szolgáltató webshopja Magyarországon működikkiskorú képviseletében eljáró szülei közül az édesapát meghatalmazással az édesanya képviseli. A meghatalmazást jelen okirat aláírásával egyidejűleg haszonélvezeti jog jogosult vevő részére eredetben átadja.
4./ Szerződő felek a Pmt. tv. vonatkozó előírásának megfelelően nyilatkoznak, karbantartását is itt végzikhogy jelen ügylet során saját nevükben járnak el. Mivel Megbízók hozzájárulásukat adják ahhoz, hogy okiratszerkesztő ügyvéd a Pmt. szerinti ügyfél-átvilágítás során bemutatott okiratokról másolatot készítsen, adataikat a jelen ügylethez kapcsolódó ügyvédi megbízás teljesítése keretében rögzítse, kezelje.
5./ Szerződést kötő felek rögzítik, hogy Kiskőrös Város Képviselő-testülete a ………/2019. számú határozatával a szerződés megkötéséhez hozzájárult, egyúttal felhatalmazta a polgármestert, hogy az oldal más országokból is meglátogathatóadásvételi szerződést, ezért valamint a felhasználók kifejezetten tudomásul veszikjogügylettel kapcsolatos egyéb okiratokat (tulajdonjog átruházáshoz hozzájáruló nyilatkozat, letéti szerződés, birtokbaadási jegyzőkönyv, ezek esetleges módosításait) aláírja, a szükséges jognyilatkozatokat megtegye.
6./ Eladók szavatolják, hogy az ingatlan szennyeződésektől mentes. Amennyiben utóbb bármilyen hatóság az ingatlan mentesítésének kötelezettségét írja elő, úgy eladók ezen összeg megtérítését vevő részére maradéktalanul felvállalják, annak esedékességétől számított 30 napon belül.
7./ Jelen szerződés egyes pontjainak érvénytelensége a szerződés egészének érvényességét nem érinti.
8./ A jelen szerződésben nem szabályozott kérdések tekintetében a Ptk. vonatkozó rendelkezési az irányadóak.
9./ Vevő jelen szerződés megszerkesztésével, megbízza a Hauk Ügyvédi Irodát (6200 Kiskőrös, Szarvas u. 2. II/3.) egyúttal meghatalmazza, hogy a felhasználó tulajdonjog átvezetése, valamint haszonélvezeti jog jogosult holtig tartó haszonélvezeti jogának töröltetése kapcsán az illetékes földhivatal előtt teljes jogkörrel eljárjon. A megbízást és a Szolgáltató viszonylatában meghatalmazást az irányadó jog ügyvédi iroda részéről Xx. Xxxx Xxxxx ügyvéd az okirat ellenjegyzésével elfogadja.
10./ Felek jelen okirat aláírásával kifejezetten hangsúlyozzák, hogy az okirat szerződéses akaratukkal mindenben megegyezik, így azt ügyvédi tényvázlatként is aláírják.
11./ Szerződést kötő felek rögzítik, hogy jelen jogügylet kapcsán az energetikai tanúsítvány elkészítése kötelező. Eladók vállalják, hogy az energetikai tanúsítványt a magyar jogbirtokbaadásig elkészíttetik, és azt eredetben vevő részére átadják. Amennyiben Az energetikai tanúsítvány átadása a felhasználó fogyasztóteljes vételár kifizetésének feltétele.
12./ Felek rögzítik, úgy hogy okirat 7 példányban készült, melyből eladók 1-1, vevő 2 aláírt példányt az okirat aláírásával egyidejűleg átvesz. Xxxxx jelen szerződést elolvasás és értelmezést követően, mint akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag írják alá. Kiskőrös, 2019. július Az önkormányzati vagyonról, a Ppvagyon hasznosításáról szóló 26/2012. 26(XII. 19.) önk. rendelet 11. § (12) bekezdése bek. alapján a fogyasztóval szemben a jelen szerződésből eredő vitás ügyekben az alperes (fogyasztó) belföldi lakóhelye szerinti bíróság kizárólagosan illetékes.
10.6ellenjegyzem: Pénzügyileg ellenjegyzem: Xx. Szolgáltató a webshopban található termékekhez való hozzáférés vonatkozásában nem alkalmaz eltérő általános hozzáférési feltételeket a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével kapcsolatos okokból.
10.7. Szolgáltató – az általa elfogadott fizetési módok tekintetében – nem alkalmaz eltérő feltételeket a fizetési műveletre a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével, a fizetési számla számlavezetési helyével, a pénzforgalmi szolgáltató letelepedési helyével vagy a készpénz- helyettesítő fizetési eszköz Unión belüli kibocsátásának helyével kapcsolatos okok miatt.
10.8. Szolgáltató megfelel a belső piacon belül a vevő állampolgársága, lakóhelye vagy letelepedési helye alapján történő indokolatlan területi alapú tartalomkorlátozással és a megkülönböztetés egyéb formáival szembeni fellépésről, valamint a 2006/2004/EK és az (EU) 2017/2394 rendelet, továbbá a 2009/22/EK irányelv módosításáról szóló AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2018/302 RENDELET-nek.Xxxxx Xxxxx Xxxxxxx Xxxxx
Appears in 1 contract
Samples: Adásvételi Szerződés
Vegyes rendelkezések. 10.1XXI.1. Szolgáltató kötelezettsége teljesítéséhez közreműködőt jogosult igénybe venni. Ennek jogellenes magatartásáért teljes felelősséggel tartozik, úgy, mintha A Számlatulajdonos és Kártyabirtokos a jogellenes magatartást saját maga követte volna el.
10.2. Ha a jelen Szabályzat bármely része érvénytelenné, jogtalanná vagy érvényesíthetetlenné válik, az a fennmaradó részek érvényességét, jogszerűségét bankszámlaszerződés és érvényesíthetőségét nem érinti.
10.3. Amennyiben Szolgáltató a Szabályzat alapján megillető jogát nem gyakorolja, a joggyakorlás elmulasztása nem tekinthető az adott jogról való lemondásnak. Bármilyen jogról történő lemondás csak az erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes. Az hogy a Szolgáltató egy alkalommal nem ragaszkodik szigorúan a Szabályzat valamely lényegi feltételéhez, vagy kikötéséhez nem jelenti azt, hogy lemond arrólbankkártya szerződés aláírásával hozzájárul ahhoz, hogy a későbbiekben ragaszkodjon az adott feltétel vagy kikötés szigorú betartásáhozBank a Hpt. szerint banktitoknak minősülő adatait a Nemzetközi Kártyatársaság és tagbankja, a bankkártya kibocsátásában és forgalmazásában résztvevő szervek és bankkal szerződéses partnerek, valamint a bankkártyához kapcsolódó biztosítás esetén a biztosító társaság részére kiadhassa. Azoknak a társaságoknak a nevét, akik részére a Bank a fentiek szerint adatot ad át, a mindenkor hatályos Üzletszabályzat, illetve Hirdetmény tartalmazza.
10.4XXI.2. Szolgáltató A Bank a Számlatulajdonos részére küldendő írásos értesítéseit postai úton, a Számlatulajdonos által megadott ügyfélszintű értesítési címre küldi. A Bank az értesítés kézhezvételének elmaradásáért és Felhasználó vitás ügyeiket békés úton próbálják rendezniaz ebből származó esetleges károkért felelősségét kizárja.
10.5XXI.3. Felek rögzítikSzámlatulajdonos tudomásul veszi, hogy a Szolgáltató webshopja Magyarországon működikBank a jogszabályban meghatározott feltételek esetén a természetes személyekre kiterjedő központi hitelinformációs rendszerbe, karbantartását is itt végzika késedelembe esett Számlatulajdonos személyes és hitel- vagy hiteljellegű adatát továbbítja. Mivel A rendszerből kizárólag a rendszerben részt vevő vállalkozások nyerhetnek adatokat ellenőrzési célból. A részletes szabályokat az oldal más országokból is meglátogathatóÜzletszabályzat tartalmazza.
XXI.4. Számlatulajdonos tudomásul veszi, ezért hogy üzleti hitelkártya igénylés esetén hitel-és hiteljellegű szerződésére vonatkozó személyes, illetve hiteladatait a felhasználók kifejezetten tudomásul veszikjogszabályban meghatározott esetekben és módon a Bank a KHR (Központi Hitelinformációs Rendszer) részére átadja.
XXI.5. A Bank vállalja, és a Számlatulajdonos elismeri az aláírásával, hogy a felhasználó szerződés megkötésével egyidejűleg a Bank a Szerződés egy példányát átadja a Számlatulajdonos részére. Bank tájékoztatja a Számlatulajdonost, hogy a szerződés hatálya alatt a Számlatulajdonos kérésére a Bank bármikor köteles a szerződési feltételeket és a Szolgáltató viszonylatában Pft. 10§ szerinti adatokat papíron vagy Tartós adathordozón rendelkezésre bocsátani.
XXI.6. A Felek közötti kapcsolattartás nyelve a szerződés nyelvével egyezik meg, amennyiben azonban a szerződéskötés nyelve nem magyar, angol, vagy német, akkor a kapcsolattartás nyelve egységesen az irányadó jog angol nyelv.
XXI.7. A Felek, a magyar jogviták békés úton való rendezésére törekednek, amelynek keretében jogosultak valamely közösen választott szakértő, vagy más egyeztető fórum közreműködésével való megegyezés kezdeményezésére is. Amennyiben a felhasználó fogyasztóvita békés rendezésére tett kísérlet nem vezet eredményre, úgy a Pp. 26. § (1) bekezdése alapján Számlatulajdonos a fogyasztóval szemben jogszabályoknak megfelelően – az alábbiak szerint - panaszával a jelen szerződésből eredő vitás ügyekben Magyar Nemzeti Bankhoz, vagy bírósághoz fordulhat az alperes (fogyasztó) belföldi lakóhelye szerinti bíróság kizárólagosan illetékesÜzletszabályzat általános részében rögzítettek szerint.
10.6XXI.8. Szolgáltató Az ÁSZF-ben nem szabályozott kérdésekben a webshopban található termékekhez való hozzáférés vonatkozásában nem alkalmaz eltérő általános hozzáférési feltételeket a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével kapcsolatos okokból.
10.7. Szolgáltató – az általa elfogadott fizetési módok tekintetében – nem alkalmaz eltérő feltételeket a fizetési műveletre a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével, a fizetési számla számlavezetési helyével, a pénzforgalmi szolgáltató letelepedési helyével vagy a készpénz- helyettesítő fizetési eszköz Unión belüli kibocsátásának helyével kapcsolatos okok miatt.
10.8. Szolgáltató megfelel a belső piacon belül a vevő állampolgársága, lakóhelye vagy letelepedési helye alapján történő indokolatlan területi alapú tartalomkorlátozással és a megkülönböztetés egyéb formáival szembeni fellépésrőlPolgári Törvénykönyv, valamint a 2006/2004/EK bankkártyára vonatkozó jogszabályok (különösen Pft.) alkalmazandók. A Számlatulajdonos és a Bank közti bankkártya jogviszonyt szabályozó dokumentumok eltérése esetén a következő sorrend az (EU) 2017/2394 rendeletirányadó: a bankkártya szerződés, továbbá a 2009/22/EK irányelv módosításáról szóló AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS Hirdetmény, az ÁSZF, valamint az Üzletszabályzat. A TANÁCS (EU) 2018/302 RENDELET-nekbankkártya jogviszony üzleti kondícióit a Hirdetmény tartalmazza. A bankszámlára vonatkozó egyéb feltételekre a vállalati pénzforgalmi szolgáltatásokra, valamint a lakossági bankszámlára vonatkozó általános szerződési feltételek és hirdetmények az irányadók.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions for Bank Card and Credit Card Services
Vegyes rendelkezések. 10.1. Szolgáltató kötelezettsége teljesítéséhez közreműködőt jogosult igénybe venni. Ennek jogellenes magatartásáért teljes felelősséggel tartozik, úgy, mintha a jogellenes magatartást saját maga követte volna elA jelen feltételek alapján kötött biztosítási szerzôdések fogyasztói szerzôdésnek minôsülnek.
10.2. Ha Jelen biztosításnál maradékjogok nem keletkeznek, így a biztosítási szerzôdés nem rendelkezik visszavásárlási összeggel, nem keletkezik többlethozam és nincs lehetôség díjmentes leszállításra. A jelen Szabályzat bármely része érvénytelenné, jogtalanná vagy érvényesíthetetlenné válik, az a fennmaradó részek érvényességét, jogszerűségét és érvényesíthetőségét biztosításra kötvénykölcsön nem érintiigényel- hetô.
10.3. Amennyiben Szolgáltató A felek közötti jogvitára a Szabályzat alapján megillető jogát nem gyakorolja, a joggyakorlás elmulasztása nem tekinthető az adott jogról való lemondásnak. Bármilyen jogról történő lemondás csak az erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes. Az hogy a Szolgáltató egy alkalommal nem ragaszkodik szigorúan a Szabályzat valamely lényegi feltételéhez, vagy kikötéséhez nem jelenti azt, hogy lemond arról, hogy a későbbiekben ragaszkodjon az adott feltétel vagy kikötés szigorú betartásáhozmagyar bíróságok rendelkeznek joghatósággal.
10.4. Szolgáltató A szerzôdés nyelve magyar. A szerzôdô kérésére a biztosító vállalhatja, írásbeli vállalása esetén pedig köteles idegen nyelven elkészíteni és Felhasználó vitás ügyeiket békés úton próbálják rendezniátadni a szükséges okiratokat, de az iratok magyar nyelvû szövege tekintendô hitelesnek.
10.5. Felek rögzítikA biztosítási szerzôdéshez kapcsolódó minden biztosítási díj, hogy költség, illetve kockázati díj, szolgáltatási összeg (illetve további összegszerûen meghatározott mennyiség) fôszabály szerint forintban, illetve a Szolgáltató webshopja Magyarországon működik, karbantartását is itt végzik. Mivel az oldal más országokból is meglátogatható, ezért a felhasználók kifejezetten tudomásul veszik, hogy a felhasználó mindenkori magyar hivatalos fizetôeszközben értendô és a Szolgáltató viszonylatában az irányadó jog a magyar jog. Amennyiben a felhasználó fogyasztó, úgy a Pp. 26. § (1) bekezdése alapján a fogyasztóval szemben a jelen szerződésből eredő vitás ügyekben az alperes (fogyasztó) belföldi lakóhelye szerinti bíróság kizárólagosan illetékesteljesítendô.
10.6. Szolgáltató A felek, így a webshopban található termékekhez való hozzáférés vonatkozásában nem alkalmaz eltérő általános hozzáférési feltételeket szerzôdô, a Felhasználó állampolgárságávalbiztosított, lakóhelyével vagy letelepedési helyével kapcsolatos okokbóla kedvezményezett a következô módon teheti meg a szerzôdés módosításával kapcsolatos, illetve a feltételekben meghatározott egyéb nyilat- kozatait a biztosító felé: személyesen írásban megerôsítve, postai levélben, faxon, Online Ügyfélszolgálaton, kivételes elôre meghatározott esetekben telefonon. Ezeken túl minden olyan formában, amelynél lehetôség van a biztonságos beazonosításra, a tartalom változatlan visszaidézésére, a nyilatkozattevô személyének és a nyilatkozattétel idôpontjának azonosítá- sára, kivéve, ha a szerzôdéses megállapodás valamely nyilatkozatra különös formát ír elô. A biztosító a honlapján keresztül, valamint az éves értesítôiben tájékoztatja a szerzôdôt azon nyilatkozattételi csatornákról, amelyek a technika mindenkori állása szerint biztonságosak, és amelyeket a felek jogosultak igénybe venni.
10.7. Szolgáltató – az általa elfogadott fizetési módok tekintetében – nem alkalmaz eltérő feltételeket a fizetési műveletre a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyévelA jelen feltételekben szereplô, a fizetési számla számlavezetési helyévelbiztosítót terhelô, írásbeli közlések esetében írásbelinek minôsül a pénzforgalmi szolgáltató letelepedési helyével vagy a készpénz- helyettesítő fizetési eszköz Unión belüli kibocsátásának helyével kapcsolatos okok miattfokozott biztonságú elektronikus aláírással ellátott, elektronikus úton küldött irat is, valamint minden olyan módszer, amelyet magyar jogszabály aktuálisan írásbelinek minôsít.
10.8. Szolgáltató megfelel A szerzôdô magyarországi kézbesítési megbízottat nevezhet meg, amennyiben 1 hónapnál hosszabb idôre lakcímérôl eltávozik, vagy levelezési címén a belső piacon belül küldeményeket nem tudja átvenni. Ennek hiányában a vevő állampolgársága, lakóhelye vagy letelepedési helye alapján történő indokolatlan területi alapú tartalomkorlátozással és a megkülönböztetés egyéb formáival szembeni fellépésről, valamint a 2006/2004/EK és biztosító az általa ismert utolsó címére (EUlevelezési címére) 2017/2394 rendelet, továbbá a 2009/22/EK irányelv módosításáról szóló AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2018/302 RENDELET-nekjog- hatályosan küldhet nyilatkozatot.
Appears in 1 contract
Samples: Insurance Policy
Vegyes rendelkezések. 10.19.1. Szolgáltató kötelezettsége teljesítéséhez közreműködőt jogosult igénybe venni. Ennek jogellenes magatartásáért teljes felelősséggel tartozikSzerződő Felek a szerződés teljesítése során hatékonyan, úgy, mintha a jogellenes magatartást saját maga követte volna elszorosan együttműködnek és egymás érdekeit messzemenően figyelembe veszik.
10.29.2. Ha Szerződő Feleket a jelen Szabályzat bármely része érvénytelenné, jogtalanná vagy érvényesíthetetlenné válik, szerződés teljesítése során kölcsönös értesítési és tájékoztatási kötelezettség terheli. Ezen kötelezettség teljesítésekor lehetőleg az a fennmaradó részek érvényességét, jogszerűségét és érvényesíthetőségét nem érintiírásos formát részesítik előnyben.
10.39.3. Amennyiben Szolgáltató Szerződő Xxxxx a Szabályzat alapján megillető jogát nem gyakoroljaszerződés teljesítése során tudomásukra jutott és a másik Szerződő Felet érintő minden titoknak minősülő információt, a joggyakorlás elmulasztása nem tekinthető az adott jogról való lemondásnak. Bármilyen jogról történő lemondás csak az erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes. Az hogy a Szolgáltató egy alkalommal nem ragaszkodik szigorúan a Szabályzat valamely lényegi feltételéhez, adatot vagy kikötéséhez nem jelenti azt, hogy lemond egyéb ismeretet kötelesek megőrizni és gondoskodni arról, hogy a későbbiekben ragaszkodjon az adott feltétel vagy kikötés szigorú betartásáhoztitokhoz illetéktelen harmadik személy ne férhessen hozzá. A titoktartási kötelezettség Szerződő Feleket a szerződés megszűnése után is terheli.
10.49.4. Szolgáltató Szerződő Felek a szerződés teljesítés során birtokukba jutott és Felhasználó vitás ügyeiket békés úton próbálják rendeznia másik Szerződő Felet illető szerzői jogi, iparjogvédelmi vagy a Ptk. jogszabályi védelmét élvező alkotáshoz fűződő jogokat maximálisan tiszteletben tartják. Ez vonatkozik azokra az esetekre is, ha a termékeken a jelen szerződés szerint nem tüntetik fel a Szolgáltatót.
10.59.5. Felek rögzítikSzerződő felek megállapodnak abban, hogy a Szolgáltató webshopja Magyarországon működikMegrendelő törvényes képviselője, karbantartását is itt végzika Megrendelő szerződésből fakadó bármely fizetési kötelezettségéért készfizető kezességet vállal. Mivel A készfizető kezességvállalás az oldal más országokból is meglátogathatóÁSZF bevezető részében felsorolt szerződések illetve megrendelés Megrendelő, ezért illetve képviselő általi aláírással jön írásban létre.
9.6. Jelen ÁSZF-ben külön nem szabályozott kérdésekben a felhasználók kifejezetten tudomásul veszikhatályos magyar jogszabályok, hogy különösen a felhasználó Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény rendelkezései az irányadók.
9.7. A jelen ÁSZF magyar nyelven érvényes. A felek között létrejött jogi vitákra a magyar jog előírásai az irányadóak. Jogvita esetén a helyi bíróság illetékességébe tartozó ügyekben a Megrendelő és a Szolgáltató viszonylatában az irányadó jog a magyar jogBudai Központi Kerületi Bíróság kizárólagos illetékességét köti ki. Amennyiben a felhasználó fogyasztóBudapest, úgy a Pp2021. 26. § (1) bekezdése alapján a fogyasztóval szemben a jelen szerződésből eredő vitás ügyekben az alperes (fogyasztó) belföldi lakóhelye szerinti bíróság kizárólagosan illetékesaugusztus 01.
10.6. Szolgáltató a webshopban található termékekhez való hozzáférés vonatkozásában nem alkalmaz eltérő általános hozzáférési feltételeket a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével kapcsolatos okokból.
10.7. Szolgáltató – az általa elfogadott fizetési módok tekintetében – nem alkalmaz eltérő feltételeket a fizetési műveletre a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével, a fizetési számla számlavezetési helyével, a pénzforgalmi szolgáltató letelepedési helyével vagy a készpénz- helyettesítő fizetési eszköz Unión belüli kibocsátásának helyével kapcsolatos okok miatt.
10.8. Szolgáltató megfelel a belső piacon belül a vevő állampolgársága, lakóhelye vagy letelepedési helye alapján történő indokolatlan területi alapú tartalomkorlátozással és a megkülönböztetés egyéb formáival szembeni fellépésről, valamint a 2006/2004/EK és az (EU) 2017/2394 rendelet, továbbá a 2009/22/EK irányelv módosításáról szóló AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2018/302 RENDELET-nek.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Vegyes rendelkezések. 10.112.1. Szolgáltató kötelezettsége teljesítéséhez közreműködőt jogosult igénybe venniA jelen magyar nyelvű, írásba nem foglalt szerződésnek minősülő ÁSZF-ben nem szabályozott kérdésekre a Magyarország jogszabályai, így különösen a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. Ennek jogellenes magatartásáért teljes felelősséggel tartozikévi V. törvény, úgy, mintha a jogellenes magatartást saját maga követte volna elvalamint Szjt. rendelkezései az irányadók.
10.212.2. Ha A Szolgáltatónak és az Ügyfélnek meg kell tennie mindent annak érdekében, hogy közvetlen tárgyalások útján, elsődlegesen az egyeztetés céljával rendezzenek minden olyan nézeteltérést vagy vitát, mely közöttük jelen ÁSZF vagy az Előfizetői szerződés keretében vagy a jelen Szabályzat bármely része érvénytelennéközöttük létrejött jogviszonnyal kapcsolatban merült fel. Amennyiben ez nem vezet eredményre, jogtalanná vagy érvényesíthetetlenné válikúgy felek jogvitájukra nézve alávetik magukat hatáskörrel rendelkező, a Szolgáltató székhelye szerint illetékes rendes magyar bíróság kizárólagos illetékességének. A jogvita elbírálására a Magyarország törvényei és jogszabályai az irányadók.
12.3. Nem képezi a Felek közötti szerződés tartalmát az a fennmaradó részek érvényességétszokás, jogszerűségét amelynek alkalmazásában a Xxxxx korábbi üzleti kapcsolatukban megegyeztek vagy az a gyakorlat, amelyet egymás között kialakítottak. Nem válik továbbá a szerződés tartalmává az adott üzletágban a hasonló jellegű szerződés alanyai által széles körben ismert és érvényesíthetőségét nem érintirendszeresen alkalmazott szokás sem.
10.312.4. Amennyiben Szolgáltató Felek képviselőjének kizárólag a Szabályzat alapján megillető jogát nem gyakoroljacégjegyzésre jogosultak, valamint a cégjegyzésre jogosultak által írásban felhatalmazott személyek minősülnek. A Felek valamennyi képviselője, a joggyakorlás elmulasztása nem tekinthető az adott jogról való lemondásnak. Bármilyen jogról történő lemondás csak az erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes. Az hogy a Szolgáltató egy alkalommal nem ragaszkodik szigorúan a Szabályzat valamely lényegi feltételéhez, vagy kikötéséhez nem jelenti aztszerződés megkötésével kijelenti és megerősíti, hogy lemond arrólkorlátozások nélkül jogosult a szerződés megkötésére, aláírására és végrehajtására, továbbá kijelenti és szavatol azért, hogy a későbbiekben ragaszkodjon az adott feltétel vagy kikötés szigorú betartásához.
10.4. Szolgáltató és Felhasználó vitás ügyeiket békés úton próbálják rendezni.
10.5. Felek rögzítik, hogy a Szolgáltató webshopja Magyarországon működik, karbantartását is itt végzik. Mivel az oldal más országokból is meglátogatható, ezért a felhasználók kifejezetten tudomásul veszik, hogy a felhasználó és a Szolgáltató viszonylatában az irányadó jog a magyar jog. Amennyiben a felhasználó fogyasztó, úgy a Pp. 26. § (1) bekezdése alapján a fogyasztóval szemben a jelen szerződésből eredő vitás ügyekben az alperes (fogyasztó) belföldi lakóhelye szerinti bíróság kizárólagosan illetékes.
10.6. Szolgáltató a webshopban található termékekhez való hozzáférés vonatkozásában nem alkalmaz eltérő általános hozzáférési feltételeket a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével kapcsolatos okokból.
10.7. Szolgáltató – az általa elfogadott fizetési módok tekintetében – nem alkalmaz eltérő feltételeket a fizetési műveletre a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével, a fizetési számla számlavezetési helyével, a pénzforgalmi szolgáltató letelepedési helyével vagy a készpénz- helyettesítő fizetési eszköz Unión belüli kibocsátásának helyével kapcsolatos okok miatt.
10.8. Szolgáltató megfelel a belső piacon belül a vevő állampolgársága, lakóhelye vagy letelepedési helye alapján történő indokolatlan területi alapú tartalomkorlátozással és a megkülönböztetés egyéb formáival szembeni fellépésről, valamint a 2006/2004/EK és az (EU) 2017/2394 rendeletszerződés maradéktalan teljesítése, továbbá a 2009/22/EK irányelv módosításáról szóló AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS kapcsolódó kötelezettségek és dokumentumok teljesítése a Szolgáltató számára érvényes és a Szolgáltatót kötő kötelezettséget jelentenek mind az aláíráskor, mind pedig a szerződés hatályának időtartama alatt folyamatosan. Szolgáltató köteles a Szolgáltató kérése esetén a cégkivonatát és az aláírási címpéldány másolatát megküldeni a Szolgáltató részére.
12.5. A TANÁCS (EU) 2018/302 RENDELETSzolgáltató és az Ügyfél jelen ÁSZF és az Előfizetői szerződés teljesítése során egymással együttműködnek, a szükséges tájékoztatást egymásnak megadják. Minden e szerződések megkötése után felmerülő, e szerződések teljesítését akadályozó körülményről a Szolgáltató és az Ügyfél kölcsönösen kötelesek egymást a körülmény tudomásukra jutását követően haladéktalanul tájékoztatni.
12.6. Az Ügyfél a jelen ÁSZF-nekből eredő jogait és kötelezettségeit harmadik személyre a Szolgáltató előzetes, írásbeli hozzájárulása nélkül nem ruházhatja át. Szolgáltató jogosult az Ügyfél részére kiállított számlája alapján fennálló követelését engedményezni vagy faktorálni.
12.7. Xxxxx XXXX-fel együtt értelmezendőek és annak elválaszthatatlan részét képezik az alábbi mellékletek: − 1. számú: Adatfeldolgozási szerződés Budapest, 2022. január 5.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Vegyes rendelkezések. 10.11) Jelen ÁSZF-re a magyar jog szabályai az irányadóak. Szolgáltató kötelezettsége teljesítéséhez közreműködőt jogosult igénybe venniA jelen ÁSZF-ben nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyv (2013. Ennek jogellenes magatartásáért teljes felelősséggel tartozik, úgy, mintha évi V. tv.) rendelkezései az irányadók. A Polgári Törvénykönyvben nem szabályozott kérdésekben többek között az 1995. évi XXXIII. tv. a jogellenes magatartást saját maga követte volna el.
10.2. Ha a jelen Szabályzat bármely része érvénytelenné, jogtalanná vagy érvényesíthetetlenné váliktalálmányok szabadalmi oltalmáról, az 1997. évi XI. tv. a fennmaradó részek érvényességétvédjegyek és a földrajzi árujelzők oltalmáról, jogszerűségét az 1999. évi LXXVI. tv. a szerzői jogról, az 1991. évi XXXVIII. tv. a használati minták oltalmáról és érvényesíthetőségét nem érinti.
10.3a vertikális megállapodások egyes csoportjainak a versenykorlátozás tilalma alól történő mentesítéséről szóló 205/2011. Amennyiben Szolgáltató a Szabályzat alapján megillető jogát nem gyakoroljaKorm. rendelet, a joggyakorlás elmulasztása nem tekinthető az adott jogról való lemondásnak2011. Bármilyen jogról történő lemondás csak az erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényesévi LXXXV. Az hogy törvény a Szolgáltató egy alkalommal nem ragaszkodik szigorúan a Szabályzat valamely lényegi feltételéhez, vagy kikötéséhez nem jelenti azt, hogy lemond arról, hogy a későbbiekben ragaszkodjon az adott feltétel vagy kikötés szigorú betartásához.
10.4. Szolgáltató környezetvédelmi termékdíjról és Felhasználó vitás ügyeiket békés úton próbálják rendezni.
10.5. Felek rögzítik, hogy a Szolgáltató webshopja Magyarországon működik, karbantartását is itt végzik. Mivel az oldal más országokból is meglátogatható, ezért a felhasználók kifejezetten tudomásul veszik, hogy a felhasználó és a Szolgáltató viszonylatában az irányadó jog a magyar jog. Amennyiben a felhasználó fogyasztó, úgy a Pp. 26. § annak végrehajtási rendelete (1) bekezdése alapján a fogyasztóval szemben a jelen szerződésből eredő vitás ügyekben az alperes (fogyasztó) belföldi lakóhelye szerinti bíróság kizárólagosan illetékes.
10.6. Szolgáltató a webshopban található termékekhez való hozzáférés vonatkozásában nem alkalmaz eltérő általános hozzáférési feltételeket a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével kapcsolatos okokból.
10.7. Szolgáltató – az általa elfogadott fizetési módok tekintetében – nem alkalmaz eltérő feltételeket a fizetési műveletre a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével343/2011), a fizetési számla számlavezetési helyével, 2016. évi LXVIII. törvény a pénzforgalmi szolgáltató letelepedési helyével vagy a készpénz- helyettesítő fizetési eszköz Unión belüli kibocsátásának helyével kapcsolatos okok miatt.
10.8. Szolgáltató megfelel a belső piacon belül a vevő állampolgársága, lakóhelye vagy letelepedési helye alapján történő indokolatlan területi alapú tartalomkorlátozással és a megkülönböztetés egyéb formáival szembeni fellépésről, valamint a 2006/2004/EK és az (EU) 2017/2394 rendeletjövedéki adóról, továbbá a 2009/22jövedéki termékek ásványolajokra vonatkozó szabályai., a 19/2014 IV. 29. NGM rendelet az irányadó.
2) AUTONET és Vevő kijelentik, hogy AUTONET/EK irányelv módosításáról szóló AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS Eladó írásbeli fizetési felszólítása megszakítja a Vevő felé fennálló követelésének elévülési idejét.
3) A TANÁCS jelen ÁSZF-ből és a szerződéses jogviszonyból eredő vagy azzal kapcsolatos nézeteltéréseket, beleértve a szerződés érvényességével, értelmezésével, teljesítésével vagy megszüntetésével kapcsolatos nézeteltéréseket a felek békés úton igyekeznek megoldani. Az ilyen módon nem rendezhető jogviták bírói illetékességének helye szerződő felek megállapodása alapján, mint kizárólagos illetékesség: Dunakeszi (EUértéktől függően Dunakeszi Járásbíróság vagy a Budapest Környéki Törvényszék).
4) 2018/302 RENDELET-nekJelen ÁSZF annak közzétételétől számítva visszavonásig vagy módosításáig, vagy új ÁSZF közzétételéig érvényes. Jelen ÁSZF bármilyen kiegészítése vagy módosítása csak írásban érvényes.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
Vegyes rendelkezések. 10.11. Szolgáltató kötelezettsége teljesítéséhez közreműködőt Felek szerződéssel kapcsolatban jognyilatkozat tételére jogosult igénybe venniképviselői: Megrendelő: Név: Cím: Telefon: Fax: Email: Megrendelő műszaki ellenőre: Név: Telefon: Fax: Email: Az átadás-átvételi jegyzőkönyv (e-jegyzőkönyv) és a felmérési napló aláírására jogosult személy a Megrendelő részéről: Név: Telefon: Fax: Email: Vállalkozó: Név: Cím Telefon: Fax: Email: Vállalkozó felelős műszaki vezetője: Név: Telefon: Fax: Email:
2. Ennek jogellenes magatartásáért teljes felelősséggel tartozikJelen szerződés valamint a Ptk. 6:140. § alapján rendkívüli felmondásra/elállásra jogosult valamely fél a másik fél súlyos szerződésszegése esetén, úgyamennyiben a szerződésszegés abbahagyására a másik felet előzetesen megfelelő határidő biztosításával felhívta, mintha azonban ez eredménytelen maradt. Rendkívüli felmondásra jogosult a jogellenes magatartást saját maga követte volna elVállalkozó különösen akkor, ha a Megrendelő valamely fizetési kötelezettségével ….. napot meghaladó késedelembe esik, Megrendelő pedig akkor, ha a Vállalkozót az MKIK építőipari kivitelezői nyilvántartásából törölték. Bármelyik fél jogosult rendkívüli felmondásra/elállásra, ha a másik fél ellen csőd-vagy felszámolási eljárás indul, vagy ha adószámát felfüggesztették.
10.23. Ha Szerződő felek mentesülnek a jelen Szabályzat bármely része érvénytelennészerződésből fakadó kötelezettségeik nem-, jogtalanná vagy érvényesíthetetlenné válikrészleges nem teljesítésével kapcsolatos felelősség alól, ha az a fennmaradó részek érvényességétszerződés hatályának beálltát követően felmerülő, jogszerűségét előre nem látható elháríthatatlan erő következménye (vis maior). A vis maior helyzet bekövetkezéséről és érvényesíthetőségét nem érintimegszűnéséről szerződő felek egymást haladéktalanul értesítik, és a megszűnést követően mindent megtesznek a szerződésszerű teljesítés érdekében.
10.34. Amennyiben Szolgáltató A jelen szerződés csak a Szabályzat alapján megillető jogát nem gyakorolja, a joggyakorlás elmulasztása nem tekinthető az adott jogról való lemondásnakszerződő felek közös megegyezésével módosítható. Bármilyen jogról történő lemondás csak az erre vonatkozó kifejezett A szerződés módosításának írásbeli nyilatkozat esetén érvényesformában kell történnie.
5. Az hogy a Szolgáltató egy alkalommal nem ragaszkodik szigorúan a Szabályzat valamely lényegi feltételéhez, vagy kikötéséhez nem jelenti azt, hogy lemond arrólFelek kijelentik, hogy a későbbiekben ragaszkodjon az adott feltétel vagy kikötés szigorú betartásáhozmásik félre vonatkozóan jelen szerződés alapján tudomásukra jutott minden tényt, adatot, információt titokban tartanak, és azt – a másik fél előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül - harmadik fél rendelkezésére nem bocsátják és hozzáférhetővé nem teszik.
10.46. Szolgáltató és Felhasználó vitás ügyeiket békés úton próbálják rendezni.
10.5. Felek rögzítik, hogy a Szolgáltató webshopja Magyarországon működik, karbantartását is itt végzik. Mivel az oldal más országokból is meglátogatható, ezért a felhasználók kifejezetten tudomásul veszik, hogy a felhasználó és a Szolgáltató viszonylatában az irányadó jog a magyar jog. Amennyiben a felhasználó fogyasztó, úgy a Pp. 26. § (1) bekezdése alapján a fogyasztóval szemben Jelen szerződésben hivatkozott alábbi mellékletek a jelen szerződésből eredő vitás ügyekben az alperes (fogyasztó) belföldi lakóhelye szerinti bíróság kizárólagosan illetékesszerződés elválaszthatatlan részét képezik.
10.6. Szolgáltató a webshopban található termékekhez való hozzáférés vonatkozásában nem alkalmaz eltérő általános hozzáférési feltételeket a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével kapcsolatos okokból.
10.7. Szolgáltató – az általa elfogadott fizetési módok tekintetében – nem alkalmaz eltérő feltételeket a fizetési műveletre a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével, a fizetési számla számlavezetési helyével, a pénzforgalmi szolgáltató letelepedési helyével vagy a készpénz- helyettesítő fizetési eszköz Unión belüli kibocsátásának helyével kapcsolatos okok miatt.
10.8. Szolgáltató megfelel a belső piacon belül a vevő állampolgársága, lakóhelye vagy letelepedési helye alapján történő indokolatlan területi alapú tartalomkorlátozással és a megkülönböztetés egyéb formáival szembeni fellépésről, valamint a 2006/2004/EK és az (EU) 2017/2394 rendelet, továbbá a 2009/22/EK irányelv módosításáról szóló AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2018/302 RENDELET-nek.
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Szerződés
Vegyes rendelkezések. 10.18.1. Szolgáltató kötelezettsége teljesítéséhez közreműködőt jogosult igénybe venniFelek kölcsönösen kötelesek egymást haladéktalanul értesíteni minden olyan adatváltozásról, mely a kettőjük között megkötött szerződést, vagy annak lebonyolítását érinti (bankszámlaszám változás, cím, ill. Ennek jogellenes magatartásáért teljes felelősséggel tartozikelérhetőség változása, úgykapcsolattartó személyek változása stb.). A Viszonteladó haladéktalanul írásban értesíti a Disztribútort, mintha amennyiben az általa megadott személyi adatok, illetve jogosultságok megváltoznak, és egyben tudomásul veszi, hogy az értesítés elmulasztásából adódó minden felelősség és anyagi következmény a jogellenes magatartást saját maga követte volna elViszonteladót terheli. Viszonteladó azon adatmódosításait, aminek elvégzésére Cégadminisztrátori jogosultsághoz kötött módon a Disztribútor Honlapján is van lehetősége, elsősorban azon keresztül köteles elvégezni. Ezen mód eleget tesz az írásos értesítésnek.
10.28.2. Ha A jelen ÁSZF_VEKSZ-ben nem szabályozott kérdésekben a Ptk. és az Infotv., valamint más hatályos magyar jogszabályok rendelkezései az irányadóak.
8.3. Felek a VEKSZ-el kapcsolatban felmerült vitás kérdéseiket elsősorban kölcsönös egyeztetés útján rendezik, ennek sikertelensége esetén a közöttük keletkező jogviták elbírálására a hatásköri szabályok fegyelembevételével Magyarország rendes bíróságaihoz fordulnak. Felek kikötik alkalmazandó jogként a magyar jogot.
8.4. A jelen Szabályzat bármely része érvénytelennéÁSZF_VEKSZ nem vonatkozik azokra az – eltérő domain alatti – internetes oldalakra, jogtalanná vagy érvényesíthetetlenné válikamelyek a Honlapról linken keresztül elérhetőek. Ezen honlapok tartalmáért, az ezen honlapok üzemeltetői által végzett adatkezelési, vagy más tevékenységért a fennmaradó részek érvényességét, jogszerűségét és érvényesíthetőségét Disztribútor felelősséget nem érintivállal.
10.38.5. A Honlapon található tartalom (jegyzetek, tanulmányok, egyéb írások, grafikák, képek stb.) a feltüntetett személyek szerzői jogi és/vagy védjegy oltalom alá eső alkotásai, amelyekkel kapcsolatos bármilyen hasznosítási, felhasználási joggal csak az ott külön feltüntetett szerzők és/vagy védjegyjogosultak rendelkeznek.
8.6. A Honlap meglátogatása során a Honlap szervere bizonyos adatokat automatikusan, rendszeradminisztrációs, statisztikai, vagy biztonsági célból eltárol. Ezek az adatok a felhasználó internetszolgáltatója, esetenként a felhasználó ún. IP-címe, a felhasználó böngészőszoftverének verziószáma, operációs rendszerének típusa, azok az oldalak, amelyeket a Honlapon a felhasználó meglátogat, illetve azok a keresőszavak, amelyeket a Honlap eléréséhez használt. Ezen adatokból csupán a Honlap látogatottságára, illetve a Honlap eléréséhez használt számítógépekre lehet következtetni, ezen adatok nem minősülnek személyes adatoknak. Az adatok kizárólag névtelenül kerülnek felhasználásra. Amennyiben Szolgáltató a Szabályzat alapján megillető jogát nem gyakoroljaDisztribútor ezen adatokat harmadik személyek részére továbbítja, úgy az a vonatkozó jogszabályi rendelkezések maradéktalan betartásával történik. Ezen adatokat a Disztribútor a látogatástól számított legfeljebb 2 (kettő) évig tárolja. Az adatkezelés jogalapja ebben az esetben az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény 13/A.§ (3) bekezdésében foglalt rendelkezés.
8.7. A Honlap használatának megkönnyítése céljából a Webáruház anonim látogatásazonosítókat, ún „cookie”-kat használnak. A „cookie”-k kisméretű adatok, melyek a Honlap látogatása során a böngészőprogramon keresztül ideiglenesen a felhasználó számítógépének merevlemezére kerülnek, funkciójuk a böngészés kényelmesebbé tétele. A Webáruház által használt „cookie”- k a felhasználó személyes adatainak megismerésére, a joggyakorlás elmulasztása felhasználó beazonosítására nem tekinthető alkalmasak. A legtöbb böngészőprogram automatikuson elfogadja az adott jogról való lemondásnakanonim látogatásazonosítókat. Bármilyen jogról A böngészőprogram beállításainak módosításával azonban a felhasználó kiküszöbölheti a „cookie”-knak a felhasználó számítógépének merevlemezén történő lemondás csak az erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényesmegjelenését. Az hogy A felhasználó a Szolgáltató egy alkalommal nem ragaszkodik szigorúan tárolt „cookie”-kat bármikor eltávolíthatja a Szabályzat valamely lényegi feltételéhez, vagy kikötéséhez nem jelenti azt, hogy lemond arrólgépéről oly módon, hogy a későbbiekben ragaszkodjon számítógépe merevlemezéről törli az adott feltétel vagy kikötés szigorú betartásáhozideiglenes internet file-okat.
10.4. Szolgáltató és Felhasználó vitás ügyeiket békés úton próbálják rendezni.
10.5. Felek rögzítik, hogy a Szolgáltató webshopja Magyarországon működik, karbantartását is itt végzik. Mivel az oldal más országokból is meglátogatható, ezért a felhasználók kifejezetten tudomásul veszik, hogy a felhasználó és a Szolgáltató viszonylatában az irányadó jog a magyar jog. Amennyiben a felhasználó fogyasztó, úgy a Pp. 26. § (1) bekezdése alapján a fogyasztóval szemben a jelen szerződésből eredő vitás ügyekben az alperes (fogyasztó) belföldi lakóhelye szerinti bíróság kizárólagosan illetékes.
10.6. Szolgáltató a webshopban található termékekhez való hozzáférés vonatkozásában nem alkalmaz eltérő általános hozzáférési feltételeket a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével kapcsolatos okokból.
10.7. Szolgáltató – az általa elfogadott fizetési módok tekintetében – nem alkalmaz eltérő feltételeket a fizetési műveletre a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével, a fizetési számla számlavezetési helyével, a pénzforgalmi szolgáltató letelepedési helyével vagy a készpénz- helyettesítő fizetési eszköz Unión belüli kibocsátásának helyével kapcsolatos okok miatt.
10.8. Szolgáltató megfelel a belső piacon belül a vevő állampolgársága, lakóhelye vagy letelepedési helye alapján történő indokolatlan területi alapú tartalomkorlátozással és a megkülönböztetés egyéb formáival szembeni fellépésről, valamint a 2006/2004/EK és az (EU) 2017/2394 rendelet, továbbá a 2009/22/EK irányelv módosításáról szóló AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2018/302 RENDELET-nek.
Appears in 1 contract
Samples: Viszonteladói És Elektronikus Kereskedelmi Szerződés
Vegyes rendelkezések. 10.116.1. Szolgáltató kötelezettsége teljesítéséhez közreműködőt jogosult igénybe venniA Vállalkozó kijelenti, hogy az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. Ennek jogellenes magatartásáért teljes felelősséggel tartozikévi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Étv.) 39/A. § (5) bekezdésében, úgy, mintha valamint a jogellenes magatartást saját maga követte volna el191/2009. (IX.15.) Korm. rendelet 12. §-ban rögzített előírásokban foglaltaknak megfelel.
10.216.2. Ha a jelen Szabályzat bármely része érvénytelenné, jogtalanná vagy érvényesíthetetlenné válik, az a fennmaradó részek érvényességét, jogszerűségét és érvényesíthetőségét nem érinti.
10.3. Amennyiben Szolgáltató a Szabályzat alapján megillető jogát nem gyakorolja, a joggyakorlás elmulasztása nem tekinthető az adott jogról való lemondásnak. Bármilyen jogról történő lemondás csak az erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes. Az hogy a Szolgáltató egy alkalommal nem ragaszkodik szigorúan a Szabályzat valamely lényegi feltételéhez, vagy kikötéséhez nem jelenti azt, hogy lemond arrólA Vállalkozó kijelenti, hogy a későbbiekben ragaszkodjon kivitelezés során az adott feltétel építőipari kivitelezői tevékenységet végző gazdasági szereplők a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által vezetett építőipari kivitelezési tevékenységet végzők névjegyzékében szerepelnek, illetőleg a nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők – amennyiben a szerződés teljesítéséhez szükséges – a letelepedés szerinti ország nyilvántartásában szereplés, vagy kikötés szigorú betartásáhoza letelepedés szerinti országban előírt engedéllyel, jogosítvánnyal vagy szervezeti, kamarai tagsággal való rendelkezés követelményét teljesítik.
10.416.3. Szolgáltató A Vállalkozónak a Megrendelőt haladéktalanul értesítenie kell abban az esetben, ha a jelen szerződés maradéktalan teljesítése előtt ellene, illetőleg alvállalkozója ellen csőd- felszámolási-, végelszámolási-, illetve végrehajtási eljárás indul. A Vállalkozó ugyancsak maradéktalanul köteles a Megrendelőt értesíteni, ha saját cégében, vagy alvállalkozójánál a jelen szerződés maradéktalan teljesítését megelőzően tulajdonos változásra, illetőleg jogutódlásra, jogok és Felhasználó vitás ügyeiket békés úton próbálják rendeznikötelezettségek átszállására, szétválásra, összeolvadásra, vagy beolvadásra kerül sor. A Vállalkozó felelős az értesítés elmulasztásából eredő kárért.
10.516.4. Felek rögzítikA Vállalkozó tudomásul veszi, hogy hogy
a) a Szolgáltató webshopja Magyarországon működik, karbantartását is itt végzikKbt. Mivel az oldal más országokból is meglátogatható, ezért a felhasználók kifejezetten tudomásul veszik, hogy a felhasználó és a Szolgáltató viszonylatában az irányadó jog a magyar jog136. Amennyiben a felhasználó fogyasztó, úgy a Pp. 26. § (1) bekezdése alapján bekezdés a) pontjának előírása szerint nem fizethet, illetve számolhat el a fogyasztóval szemben szerződés teljesítésével összefüggésben olyan költségeket, amelyek a jelen szerződésből eredő vitás ügyekben az alperes Kbt. 62.§ (fogyasztó1) belföldi lakóhelye bekezdés k) pont ka)–kb) alpontja szerinti bíróság kizárólagosan illetékes.
10.6. Szolgáltató feltételeknek nem megfelelő társaság tekintetében merülnek fel, és amelyek a webshopban található termékekhez való hozzáférés vonatkozásában nem alkalmaz eltérő általános hozzáférési feltételeket a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével kapcsolatos okokból.
10.7. Szolgáltató – az általa elfogadott fizetési módok tekintetében – nem alkalmaz eltérő feltételeket a fizetési műveletre a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével, a fizetési számla számlavezetési helyével, a pénzforgalmi szolgáltató letelepedési helyével vagy a készpénz- helyettesítő fizetési eszköz Unión belüli kibocsátásának helyével kapcsolatos okok miatt.
10.8. Szolgáltató megfelel a belső piacon belül a vevő állampolgársága, lakóhelye vagy letelepedési helye alapján történő indokolatlan területi alapú tartalomkorlátozással és a megkülönböztetés egyéb formáival szembeni fellépésről, valamint a 2006/2004/EK és az (EU) 2017/2394 rendelet, továbbá a 2009/22/EK irányelv módosításáról szóló AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2018/302 RENDELET-nek.Vállalkozó adóköteles jövedelmének csökkentésére alkalmasak;
Appears in 1 contract
Samples: Közbeszerzési Dokumentum
Vegyes rendelkezések. 10.1. Szolgáltató kötelezettsége teljesítéséhez közreműködőt Szolgáltató kötelezettsége teljesítéséhez közreműködőt jogosult igénybe igénybe venni. Ennek jogellenes magatartásáért magatartásáért teljes felelősséggel felelősséggel tartozik, úgy, mintha a jogellenes magatartást saját magatartást saját maga követte követte volna el.
10.2. Ha a jelen Szabályzat bármely része érvénytelennéSzabályzat bármely része érvénytelenné, jogtalanná jogtalanná vagy érvényesíthetetlenné válikérvényesíthetetlenné válik, az a fennmaradó részek érvényességétfennmaradó részek érvényességét, jogszerűségét és érvényesíthetőségét jogszerűségét és érvényesıt́hetőségét nem érintiérinti.
10.3. Amennyiben Szolgáltató Szolgáltató a Szabályzat alapján megillető jogát Szabályzat alapján megilletőjogát nem gyakorolja, a joggyakorlás elmulasztása joggyakorlás elmulasztása nem tekinthető tekinthető az adott jogról való lemondásnakjogról való lemondásnak. Bármilyen jogról történő lemondás Bármilyen jogról történő lemondás csak az erre vonatkozó vonatkozó kifejezett írásbeli írásbeli nyilatkozat esetén érvényesesetén érvényes. Az Az, hogy a Szolgáltató Szolgáltató egy alkalommal nem ragaszkodik szigorúan a Szabályzat Szabályzat valamely lényegi feltételéhezlényegi feltételéhez, vagy kikötéséhez kikötéséhez nem jelenti azt, hogy lemond arrólarról, hogy a későbbiekben későbbiekben ragaszkodjon az adott feltétel feltétel vagy kikötés kikötés szigorú betartásáhozbetartásához.
10.4. Szolgáltató és Felhasználó vitás ügyeiket békés Szolgáltató és Felhasználó vitás ügyeiket békés úton próbálják próbálják rendezni.
10.5. Felek rögzítikrögzítik, hogy a Szolgáltató Szolgáltató webshopja Magyarországon működikMagyarországon működik, karbantartását karbantartását is itt végzikvégzik. Mivel az oldal más országokból más országokból is meglátogathatómeglátogatható, ezért ezért a felhasználók felhasználók kifejezetten tudomásul tudomásul veszik, hogy a felhasználó és felhasználó és a Szolgáltató viszonylatában Szolgáltató viszonylatában az irányadó irányadó jog a magyar jog. Amennyiben a felhasználó fogyasztófelhasználó fogyasztó, úgy a Pp. 26. § (1) bekezdése alapján bekezdése alapján a fogyasztóval fogyasztóval szemben a jelen szerződésből eredő vitás ügyekben szerződésből eredő vitás ügyekben az alperes (fogyasztófogyasztó) belföldi lakóhelye belföldi lakóhelye szerinti bíróság kizárólagosan illetékesbíróság kizárólagosan illetékes.
10.6. Szolgáltató Szolgáltató a webshopban található termékekhez való hozzáférés vonatkozásában található termékekhez való hozzáférés vonatkozásában nem alkalmaz eltérő általános hozzáférési feltételeket eltérő általános hozzáférési feltételeket a Felhasználó állampolgárságávalFelhasználó állampolgárságával, lakóhelyével lakóhelyével vagy letelepedési helyével letelepedési helyével kapcsolatos okokbólokokból.
10.7. Szolgáltató Szolgáltató – az általa általa elfogadott fizetési módok tekintetében izetési módok tekintetében – nem alkalmaz eltérő feltételeket eltérő feltételeket a fizetési műveletre fizetési műveletre a Felhasználó állampolgárságávalFelhasználó állampolgárságával, lakóhelyével lakóhelyével vagy letelepedési helyévelletelepedési helyével, a fizetési számla számlavezetési helyévelfizetési számla számlavezetési helyével, a pénzforgalmi szolgáltató letelepedési helyével pénzforgalmi szolgáltató letelepedési helyével vagy a készpénz- helyettesítő fizetési eszköz Unión belüli kibocsátásának helyével készpénz-helyettesıt́ő izetési eszköz Unión belüli kibocsátásának helyével kapcsolatos okok miatt.
10.8. Szolgáltató Szolgáltató megfelel a belső belső piacon belül belül a vevő állampolgárságavevő állampolgársága, lakóhelye lakóhelye vagy letelepedési letelepedési helye alapján történő alapján történő indokolatlan területi területi alapú tartalomkorlátozással és tartalomkorlátozással és a megkülönböztetés egyéb formáival megkülönböztetés egyéb formáival szembeni fellépésrőlfellépésről, valamint a 2006/2004/EK és és az (EU) 2017/2394 rendelet, továbbá továbbá a 2009/22/EK irányelv módosításáról szóló irányelv módosításáról szóló AZ EURÓPAI EUROPAI PARLAMENT ÉS ES A TANÁCS TANACS (EU) 2018/302 RENDELET-nek.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Vegyes rendelkezések. 10.1. Szolgáltató kötelezettsége teljesítéséhez közreműködőt jogosult igénybe venni. Ennek jogellenes magatartásáért teljes felelősséggel tartozik, úgy, mintha a jogellenes magatartást saját maga követte volna el.
10.2. Ha a jelen Szabályzat bármely része érvénytelenné, jogtalanná vagy érvényesíthetetlenné válik, az a fennmaradó részek érvényességét, jogszerűségét és érvényesíthetőségét nem érinti.
10.3. Amennyiben Szolgáltató a Szabályzat alapján megillető jogát nem gyakorolja, a joggyakorlás elmulasztása nem tekinthető az adott jogról való lemondásnak. Bármilyen jogról történő lemondás csak az erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes. Az Az, hogy a Szolgáltató egy alkalommal nem ragaszkodik szigorúan a Szabályzat valamely lényegi feltételéhez, vagy kikötéséhez nem jelenti azt, hogy lemond arról, hogy a későbbiekben ragaszkodjon az adott feltétel vagy kikötés szigorú betartásához.
10.4. Szolgáltató és Felhasználó vitás ügyeiket békés úton próbálják rendezni.
10.5. Felek rögzítik, hogy a Szolgáltató webshopja Magyarországon működik, karbantartását is itt végzik. Mivel az oldal más országokból is meglátogatható, ezért a felhasználók kifejezetten tudomásul veszik, hogy a felhasználó és a Szolgáltató viszonylatában az irányadó jog a magyar jog. Amennyiben a felhasználó fogyasztó, úgy a Pp. 26. § (1) bekezdése alapján a fogyasztóval szemben a jelen szerződésből eredő vitás ügyekben az alperes (fogyasztó) belföldi lakóhelye szerinti bíróság kizárólagosan illetékes.
10.6. Szolgáltató a webshopban található termékekhez való hozzáférés vonatkozásában nem alkalmaz eltérő általános hozzáférési feltételeket a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével kapcsolatos okokból.
10.7. Szolgáltató – az általa elfogadott fizetési módok tekintetében – nem alkalmaz eltérő feltételeket a fizetési műveletre a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével, a fizetési számla számlavezetési helyével, a pénzforgalmi szolgáltató letelepedési helyével vagy a készpénz- helyettesítő fizetési eszköz Unión belüli kibocsátásának helyével kapcsolatos okok miatt.
10.8. Szolgáltató megfelel a belső piacon belül a vevő állampolgársága, lakóhelye vagy letelepedési helye alapján történő indokolatlan területi alapú tartalomkorlátozással és a megkülönböztetés egyéb formáival szembeni fellépésről, valamint a 2006/2004/EK és az (EU) 2017/2394 rendelet, továbbá a 2009/22/EK irányelv módosításáról szóló AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2018/302 RENDELET-nek.
Appears in 1 contract
Vegyes rendelkezések. 10.113.1. Felhasználó a Ptk.6:127. §-a alapján köteles a csomagot késedelem nélkül, lehetőleg a kézbesítéskor a futár előtt megvizsgálni, valamint a termékeken, illetve a csomagoláson észlelt esetleges sérülés esetén köteles jegyzőkönyv felvételét kérni, sérülés esetén a csomagot nem köteles átvenni. Amennyiben a Felhasználó nem vizsgálja át a csomagot, szerződésszegést követ el, és viseli az ezzel való következményeket (a termék állapotának bizonyításának nehézsége). A termék(ek) kézbesítése munkanapokon történik 8-17 óra közötti időszakban. Szolgáltató kötelezettsége teljesítéséhez közreműködőt jogosult igénybe venni. Ennek jogellenes magatartásáért teljes felelősséggel tartozik, úgy, mintha a jogellenes magatartást saját maga követte volna el.
10.213.2. Ha a jelen Szabályzat bármely része érvénytelenné, jogtalanná vagy érvényesíthetetlenné válik, az a fennmaradó részek érvényességét, jogszerűségét és érvényesíthetőségét nem érinti.
10.313.3. Amennyiben Szolgáltató a Szabályzat alapján megillető jogát nem gyakorolja, a joggyakorlás elmulasztása nem tekinthető az adott jogról való lemondásnak. Bármilyen jogról történő lemondás csak az erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes. Az Az, hogy a Szolgáltató egy alkalommal nem ragaszkodik szigorúan a Szabályzat valamely lényegi feltételéhez, vagy kikötéséhez nem jelenti azt, hogy lemond arról, hogy a későbbiekben ragaszkodjon az adott feltétel vagy kikötés szigorú betartásához.
10.413.4. Szolgáltató és Felhasználó vitás ügyeiket békés úton próbálják rendezni.
10.513.5. Felek rögzítik, hogy a Szolgáltató webshopja Magyarországon működik, karbantartását is itt végzik. Mivel az oldal más országokból is meglátogatható, ezért a felhasználók kifejezetten tudomásul veszik, hogy a felhasználó és a Szolgáltató viszonylatában az irányadó jog a magyar jog. Amennyiben a felhasználó fogyasztó, úgy a Pp. 26. § (1) bekezdése alapján a fogyasztóval szemben a jelen szerződésből eredő vitás ügyekben az alperes (fogyasztó) belföldi lakóhelye szerinti bíróság kizárólagosan illetékes.
10.613.6. Szolgáltató a webshopban található termékekhez való hozzáférés vonatkozásában nem alkalmaz eltérő általános hozzáférési feltételeket a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével kapcsolatos okokból.
10.713.7. Szolgáltató – az általa elfogadott fizetési módok tekintetében – nem alkalmaz eltérő feltételeket a fizetési műveletre a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével, a fizetési számla számlavezetési helyével, a pénzforgalmi szolgáltató letelepedési helyével vagy a készpénz- készpénz-helyettesítő fizetési eszköz Európai Unión belüli kibocsátásának helyével kapcsolatos okok miatt.
10.813.8. Szolgáltató megfelel a belső piacon belül a vevő állampolgársága, lakóhelye vagy letelepedési helye alapján történő indokolatlan területi alapú tartalomkorlátozással és a megkülönböztetés egyéb formáival szembeni fellépésről, valamint a 2006/2004/EK és az (EU) 2017/2394 rendelet, továbbá a 2009/22/EK irányelv módosításáról szóló AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2018/302 RENDELET-nek.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
Vegyes rendelkezések. 10.1. Szolgáltató kötelezettsége teljesítéséhez közreműködőt jogosult igénybe venni. Ennek jogellenes magatartásáért teljes felelősséggel tartozik1./ A társulás tagjai a társulási megállapodás módosításáról, úgymegszüntetéséről, mintha vagy felmondásáról a jogellenes magatartást saját maga követte volna elkezdeményezés megküldésétől számítva legkésőbb 60 napon belül döntenek.
10.22./ Jelen társulási megállapodás akkor lép hatályba, amikor azt az összes I./ 6. Ha a jelen Szabályzat bármely része érvénytelenné, jogtalanná vagy érvényesíthetetlenné válik, az a fennmaradó részek érvényességét, jogszerűségét és érvényesíthetőségét nem érintipontban megjelölt önkormányzat aláírta. A megállapodás határozatlan időre jön létre.
10.3. Amennyiben Szolgáltató a Szabályzat alapján megillető jogát nem gyakorolja, a joggyakorlás elmulasztása nem tekinthető az adott jogról való lemondásnak. Bármilyen jogról történő lemondás csak az erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes. Az hogy a Szolgáltató egy alkalommal nem ragaszkodik szigorúan a Szabályzat valamely lényegi feltételéhez, vagy kikötéséhez nem jelenti azt, hogy lemond arról3./ A társulás tagjai kijelentik, hogy a későbbiekben ragaszkodjon az adott feltétel vagy kikötés szigorú betartásáhozmegállapodásban foglaltakat önkéntes és szabad elhatározásukból, egyenjogúságuk tiszteletben tartásával, a kölcsönös előnyök alapján rögzítették.
10.44./ A társulás tagjai a jelen megállapodásban nem szabályozott kérdésekben a helyi önkormányzatokról szóló 1990. Szolgáltató évi LXV. törvény, valamint a helyi önkormányzatok társulásairól és Felhasználó együttműködéséről szóló 1997. évi CXXXV. törvény rendelkezéseit tekintik irányadónak.
5./ A társulás tagjai egybehangzóan kijelentik, hogy a jelen megállapodásból eredő, ill. a társulás működése, intézmények fenntartása során esetlegesen felmerülő vitás ügyeiket békés úton próbálják kérdéseket elsődlegesen egymás között, tárgyalásos úton, konszenzusra törekedve kívánják rendezni.
10.56./ A bírói út igénybevételével kizárólag akkor élnek, ha az előzetes egyeztetés nem vezetett eredményre, megegyezésre. Felek rögzítikA jogvita eldöntésére a Kecskeméti Városi Bíróság illetékességét kötik ki.
7./ A társulási megállapodást annak elolvasását, hogy tartalmának megismerését és értelmezését követően a Szolgáltató webshopja Magyarországon működiktársulást alkotó települési önkormányzatok képviselő-testületei nevében a társult települések polgármesterei, karbantartását is itt végzikmint akaratukkal mindenben megegyezőt, saját kezűleg írják alá.
8./ A megállapodás mellékletét képezi a jóváhagyó döntéseket tartalmazó, hitelesített határozat kivonata.
9./ A módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt megállapodás 2012. Mivel az oldal más országokból is meglátogatható, ezért július 27. napján lép hatályba. A hatálybalépéssel egyidejűleg hatályát veszti a felhasználók kifejezetten tudomásul veszik, hogy a felhasználó és a Szolgáltató viszonylatában az irányadó jog a magyar jog2011. Amennyiben a felhasználó fogyasztó, úgy a Pp. október 26. § (1) bekezdése alapján a fogyasztóval szemben a jelen szerződésből eredő vitás ügyekben az alperes (fogyasztó) belföldi lakóhelye szerinti bíróság kizárólagosan illetékesnapján Lajosmizse Város Önkormányzatának Képviselő-testülete és Felsőlajos Község Önkormányzatának Képviselő-testülete között közoktatási feladatok ellátására létrejött Intézményfenntartó társulási megállapodás.
10.6. Szolgáltató a webshopban található termékekhez való hozzáférés vonatkozásában nem alkalmaz eltérő általános hozzáférési feltételeket a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével kapcsolatos okokból.
10.7. Szolgáltató – az általa elfogadott fizetési módok tekintetében – nem alkalmaz eltérő feltételeket a fizetési műveletre a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével, a fizetési számla számlavezetési helyével, a pénzforgalmi szolgáltató letelepedési helyével vagy a készpénz- helyettesítő fizetési eszköz Unión belüli kibocsátásának helyével kapcsolatos okok miatt.
10.8. Szolgáltató megfelel a belső piacon belül a vevő állampolgársága, lakóhelye vagy letelepedési helye alapján történő indokolatlan területi alapú tartalomkorlátozással és a megkülönböztetés egyéb formáival szembeni fellépésről, valamint a 2006/2004/EK és az (EU) 2017/2394 rendelet, továbbá a 2009/22/EK irányelv módosításáról szóló AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2018/302 RENDELET-nek.
Appears in 1 contract
Vegyes rendelkezések. 10.19.1. Szolgáltató kötelezettsége teljesítéséhez közreműködőt jogosult igénybe venniA külföldi adóilletőségű Xxxxx köteles a szerződéshez arra vonatkozó meghatalmazást csatolni, hogy az illetősége szerinti adóhatóságtól a magyar adóhatóság közvetlenül beszerezhet az Eladóra vonatkozó adatokat az országok közötti jogsegély igénybevétele nélkül. Ennek jogellenes magatartásáért teljes felelősséggel tartozik, úgy, mintha A meghatalmazás a jogellenes magatartást saját maga követte volna elszerződés mellékletévé válik.
10.29.2. Ha a jelen Szabályzat bármely része érvénytelennéEladó tudomásul veszi, jogtalanná vagy érvényesíthetetlenné válik, az a fennmaradó részek érvényességét, jogszerűségét és érvényesíthetőségét nem érinti.
10.3. Amennyiben Szolgáltató a Szabályzat alapján megillető jogát nem gyakorolja, a joggyakorlás elmulasztása nem tekinthető az adott jogról való lemondásnak. Bármilyen jogról történő lemondás csak az erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes. Az hogy a Szolgáltató egy alkalommal nem ragaszkodik szigorúan a Szabályzat valamely lényegi feltételéhez, vagy kikötéséhez nem jelenti azt, hogy lemond arrólhozzájárul, hogy a későbbiekben ragaszkodjon az adott feltétel vagy kikötés szigorú betartásához.
10.4Vevő jelen szerződés teljesítésére vonatkozó adatokat a Kbt. Szolgáltató és Felhasználó vitás ügyeiket békés úton próbálják rendezni.
10.5. Felek rögzítik, hogy a Szolgáltató webshopja Magyarországon működik, karbantartását is itt végzik. Mivel az oldal más országokból is meglátogatható, ezért a felhasználók kifejezetten tudomásul veszik, hogy a felhasználó és a Szolgáltató viszonylatában az irányadó jog a magyar jog. Amennyiben a felhasználó fogyasztó, úgy a Pp. 2643. § (1) bekezdése bekezdés f) pontja alapján a fogyasztóval szemben Közbeszerzési Hatóság által üzemeltetett Közbeszerzési Adatbázisban közzéteszi.
9.3. Az Eladó kijelenti, hogy tudomásul veszi, hogy az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (Áht.) 42. § (6) bek. szerint az Iparművészeti Múzeum, mint költségvetési szerv csak olyan jogi személlyel, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezettel köthet érvényesen visszterhes szerződést, illetve létrejött ilyen szerződés alapján csak akkor teljesíthet kifizetést, ha a szerződő fél (Eladó) átlátható szervezetnek minősül. A nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény szerint kijelenti az Eladó, hogy átlátható szervezetnek minősül, olyan belföldi vagy külföldi jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdálkodó szervezet, amely megfelel a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvényben meghatározott feltételeknek. Az Eladó tudomásul veszi, hogy a valótlan tartalmú nyilatkozat alapján kötött visszterhes szerződést az Iparművészeti Múzeum felmondhatja, illetve ha a szerződés teljesítésére még nem került sor, akkor a szerződéstől elállhat. Az Eladó a jelen szerződés aláírásával hozzájárul ahhoz, hogy az átláthatósági feltétel ellenőrzése céljából a szerződésből eredő vitás ügyekben követelések elévüléséig az alperes (fogyasztó) belföldi lakóhelye szerinti bíróság kizárólagosan illetékesÁht. 54/A. §-ban foglaltak szerint az Iparművészeti Múzeum jogosult legyen a jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet átláthatóságával összefüggő, az 54/A. §-ban meghatározott adatokat kezelni, azzal, hogy ahol az 54/A. § kedvezményezettről rendelkezik, azon a jogi személyt, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetet kell érteni.
10.69.4. Szolgáltató Szerződő Felek megállapodása szerint az őket e szerződés alapján megillető jogokat, illetve kötelezettségeket csak a webshopban található termékekhez való hozzáférés vonatkozásában nem alkalmaz eltérő általános hozzáférési feltételeket másik fél írásbeli hozzájárulásával engedményezheti harmadik személyre. A Szerződés négy egymással szó szerint megegyező eredeti példányban készült, amelynek egyik példányát az Eladó kapja. Alulírott szerződő felek a Felhasználó állampolgárságávalSzerződést annak elolvasása és értelmezése után, lakóhelyével vagy letelepedési helyével kapcsolatos okokból.
10.7mint akaratukkal mindenben megegyezőt, jóváhagyólag írták alá. Szolgáltató – az általa elfogadott fizetési módok tekintetében – nem alkalmaz eltérő feltételeket A Felek megállapodására egyebekben a fizetési műveletre a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével, a fizetési számla számlavezetési helyével, a pénzforgalmi szolgáltató letelepedési helyével vagy a készpénz- helyettesítő fizetési eszköz Unión belüli kibocsátásának helyével kapcsolatos okok miatt.
10.8. Szolgáltató megfelel a belső piacon belül a vevő állampolgársága, lakóhelye vagy letelepedési helye alapján történő indokolatlan területi alapú tartalomkorlátozással és a megkülönböztetés egyéb formáival szembeni fellépésrőlPolgári Törvénykönyv, valamint a 2006/2004/EK és Kbt. vonatkozó rendelkezései megfelelően irányadók. A Szerződés elválaszthatatlan részét képezik az (EU) 2017/2394 rendelet, továbbá a 2009/22/EK irányelv módosításáról szóló AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2018/302 RENDELET-nek.alábbi mellékletek:
Appears in 1 contract
Samples: Adásvételi Szerződés
Vegyes rendelkezések. 10.112.1. Szolgáltató kötelezettsége teljesítéséhez közreműködőt jogosult igénybe venni. Ennek jogellenes magatartásáért teljes felelősséggel tartozik, úgy, mintha a jogellenes magatartást saját maga követte volna el.
10.212.2. Ha a jelen Szabályzat bármely része érvénytelenné, jogtalanná vagy érvényesíthetetlenné válik, az a fennmaradó részek érvényességét, jogszerűségét és érvényesíthetőségét nem érinti.
10.312.3. Amennyiben Szolgáltató a Szabályzat alapján megillető jogát nem gyakorolja, a joggyakorlás elmulasztása nem tekinthető az adott jogról való lemondásnak. Bármilyen jogról történő lemondás csak az erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes. Az hogy a Szolgáltató egy alkalommal nem ragaszkodik szigorúan a Szabályzat valamely lényegi feltételéhez, vagy kikötéséhez nem jelenti azt, hogy lemond arról, hogy a későbbiekben ragaszkodjon az adott feltétel vagy kikötés szigorú betartásához.
10.412.4. Szolgáltató és Partner, továbbá Felhasználó vitás ügyeiket békés úton próbálják rendezni.
10.512.5. Felek rögzítik, hogy a Szolgáltató webshopja Magyarországon működik, karbantartását is itt végzik. Mivel az oldal más országokból is meglátogatható, ezért a felhasználók kifejezetten tudomásul veszik, hogy a felhasználó és a Szolgáltató viszonylatában az irányadó jog a magyar jog. Amennyiben a felhasználó fogyasztó, úgy a Pp. 26. § (1) bekezdése alapján a fogyasztóval szemben a jelen szerződésből eredő vitás ügyekben az alperes (fogyasztó) belföldi lakóhelye szerinti bíróság kizárólagosan illetékes.
10.612.6. Szolgáltató a webshopban található termékekhez való hozzáférés vonatkozásában nem alkalmaz eltérő általános hozzáférési feltételeket a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével kapcsolatos okokból.
10.712.7. Szolgáltató – az általa elfogadott fizetési módok tekintetében – nem alkalmaz eltérő feltételeket a fizetési műveletre a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével, a fizetési számla számlavezetési helyével, a pénzforgalmi szolgáltató letelepedési helyével vagy a készpénz- helyettesítő fizetési eszköz Unión belüli kibocsátásának helyével kapcsolatos okok miatt.
10.812.8. Szolgáltató megfelel a belső piacon belül a vevő állampolgársága, lakóhelye vagy letelepedési helye alapján történő indokolatlan területi alapú tartalomkorlátozással és a megkülönböztetés egyéb formáival szembeni fellépésről, valamint a 2006/2004/EK és az (EU) 2017/2394 rendelet, továbbá a 2009/22/EK irányelv módosításáról szóló AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2018/302 RENDELET-nek.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
Vegyes rendelkezések. 10.18.1./ A szerződés és az abban foglaltak teljesítése a Magyar Köztársaságban nem engedélyköteles. Szolgáltató Az e szerződéssel és/vagy az abban foglaltak teljesítésével összefüggő, a Magyar Köztársaságon kívül szükséges engedélyeket Bérbeadó köteles saját költségére megszerezni. Ugyancsak Bérbeadó kötelezettsége teljesítéséhez közreműködőt jogosult igénybe vennia Berendezéseknek a Magyar Köztársaságban történő forgalomba hozatalához és üzemeltetéséhez szükséges engedélyek megszerzése, melyeket legkésőbb a Berendezések leszállításával egy időben kell átadnia Bérlő részére. Bérlő az engedélyek megszerzéséhez esetlegesen szükséges közreműködést biztosítja. Bérbeadó köteles saját költségére és kockázatára biztosítani a fenti engedélyeknek a szerződés hatálya alatti érvényességét.
8.2./ A szerződéssel vagy az abban foglaltak teljesítésével kapcsolatban a Magyar Köztársaságon kívül felmerülő adókat és illetékeket Bérbeadó, míg a Magyar Köztársaságban felmerülő adókat és illetékeket – a Berendezések vámoltatásával, vámkezelésével kapcsolatos költségeket kivéve – Bérlő viseli.
8.3./ Bérlő a jelen szerződésből származó bármely jogát csak Bérbeadó előzetes írásbeli hozzájárulásával ruházhatja át harmadik személyre.
8.4./ Jelen szerződés és annak mellékletei csak a szerződő felek közös megegyezésével, írásos formában módosíthatók, a Kbt. 303.§-ában és a Ptk-ban foglaltak figyelembe vétele mellett.
8.5./ A szerződő felek mentesülnek a jelen szerződésből fakadó kötelezettségeik nem vagy részleges teljesítésével kapcsolatos felelősség alól, ha a nem teljesítés ellenállhatatlan erők következménye. Ellenállhatatlan erőn olyan, az illetékes Kereskedelmi Kamara által igazolt körülményeket kell érteni, amelyek a jelen szerződés aláírását követően felmerülő, előreláthatatlan és a felek által elháríthatatlan események következtében állnak be. Ilyennek tekintendők főképp, de nem kizárólag a háború, földrengés, tűzvész, robbanás, szélvihar, általános anyag- és üzemanyag hiány. Az ellenállhatatlan erő által érintett fél köteles a másik felet a vis maior helyzet bekövetkeztéről illetve megszűntéről 15 napon belül értesíteni.
8.6./ A jelen szerződésből eredő jogvitákat a szerződő felek megkísérlik békés úton rendezni. Amennyiben ez 30 napon belül nem vezet eredményre, úgy már most kötelezettséget vállalnak arra, hogy amennyiben a vita a szavatosság vagy jótállási igény érvényesítésének alapjául szolgáló műszaki kérdés, úgy a polgári peres eljárás megindítását megelőzően a Polgári Perrendtartásról szóló 1952. évi III. tv. 207-211. §. alapján a költségek fele-fele arányban történő viselése mellett előzetes szakértői bizonyítást folytatnak le. Ennek jogellenes magatartásáért teljes felelősséggel tartoziksorán, úgyha a szakértő személyében nem tudnak megállapodni, mintha úgy a jogellenes magatartást saját maga követte volna elbíróságtól kérik annak kijelölését. A szerződő felek a jogvita eldöntésére a Bérlő székhelye szerint illetékes és hatáskörrel rendelkező magyar bíróság kizárólagos illetékességét kötik ki.
10.28.7./ A jelen szerződésben nem vagy nem kimerítően szabályozott kérdések tekintetében a magyar anyagi jog, így különösen a Ptk. Ha a jelen Szabályzat bármely része érvénytelenné, jogtalanná vagy érvényesíthetetlenné válik, XXXVII. Fejezetének rendelkezései az a fennmaradó részek érvényességét, jogszerűségét és érvényesíthetőségét nem érintiirányadók.
10.38.8./ A felek a szerződés kapcsán egymáshoz intézett jognyilatkozataikat postai, telefax vagy e-mail útján joghatályosan az alábbi címekre juttathatják el: 0.0.0./ Bérlő részére: postacím: Kispesti Egészségügyi Intézet 1195. Amennyiben Szolgáltató a Szabályzat alapján megillető jogát nem gyakoroljaBudapest, a joggyakorlás elmulasztása nem tekinthető az adott jogról való lemondásnakAdy E.u.122-124. Bármilyen jogról történő lemondás csak az erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényestelefax: 282-8992 e-mail: xxxxxxxxxxxx.xxxxxxxxxxx@xxxxx.xxx 0.0.0./ Bérbeadó részére: együttesen mindkét címre posta cím: RÉGIÓ HOLDING Kft. Az hogy a Szolgáltató egy alkalommal nem ragaszkodik szigorúan a Szabályzat valamely lényegi feltételéhez3300 Eger, vagy kikötéséhez nem jelenti aztMenház u. 52/B. telefax: 00-00-000-000 e-mail: xxxxx@xxxxx.xx.xx posta cím: GREEN – SOUND Kft. 0000 Xxxxxxxx, hogy lemond arról, hogy a későbbiekben ragaszkodjon az adott feltétel vagy kikötés szigorú betartásáhozXxxxxx xxx 0. telefax: 06 -1- 30 90-787 e-mail: xxxxxx.xxxxxxxxx@xxxxxxxxxx.xx A felek közötti levelezés nyelve magyar.
10.48.9./ Jelen szerződés mellékletét képezi a korábban hivatkozott mellékleteken túlmenően a Bérlő által 30261/2010. Szolgáltató és Felhasználó vitás ügyeiket békés úton próbálják rendezni.
10.5. Felek rögzítikszám alatt indított közbeszerzési eljárás keretében kibocsátott Ajánlati Dokumentáció, hogy valamint a Szolgáltató webshopja Magyarországon működik, karbantartását is itt végzik. Mivel az oldal más országokból is meglátogatható, ezért a felhasználók kifejezetten tudomásul veszik, hogy a felhasználó és a Szolgáltató viszonylatában az irányadó jog a magyar jogBérbeadó által ezen eljárásban benyújtott ajánlat. Amennyiben a felhasználó fogyasztójelen szerződés és a hivatkozott mellékletek között ellentmondás áll fenn, úgy a Pp. 26. § (1) bekezdése alapján a fogyasztóval szemben elsődlegesen a jelen szerződésből eredő vitás ügyekben szerződés, ezt követően az alperes (fogyasztó) belföldi lakóhelye szerinti bíróság kizárólagosan illetékes.
10.6Ajánlati Dokumentáció, végül az ajánlat rendelkezései az irányadók. Szolgáltató Jelen szerződés 8 pontból és 7 oldalból áll, 8 azonos érvényű példányban magyar nyelven készült, melyből a webshopban található termékekhez való hozzáférés vonatkozásában nem alkalmaz eltérő általános hozzáférési feltételeket a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével kapcsolatos okokból.
10.7. Szolgáltató – az általa elfogadott fizetési módok tekintetében – nem alkalmaz eltérő feltételeket a fizetési műveletre a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyévelBérbevevő 5, a fizetési számla számlavezetési helyévelBérbeadó 3 példányt kap. Ezen Xxxxxxx szerződést a szerződő felek elolvasás után, a pénzforgalmi szolgáltató letelepedési helyével vagy a készpénz- helyettesítő fizetési eszköz Unión belüli kibocsátásának helyével kapcsolatos okok miattmint akaratukkal mindenben megegyezőt, jóváhagyólag aláírták. Budapest, 2010. november 29. Xxxxx Xxxxx sk. Xxxx Xxxxxx sk.
10.8. Szolgáltató megfelel a belső piacon belül a vevő állampolgársága, lakóhelye vagy letelepedési helye alapján történő indokolatlan területi alapú tartalomkorlátozással és a megkülönböztetés egyéb formáival szembeni fellépésről, valamint a 2006/2004/EK és az (EU) 2017/2394 rendelet, továbbá a 2009/22/EK irányelv módosításáról szóló AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2018/302 RENDELET-nek.
Appears in 1 contract
Samples: Bérleti Szerződés
Vegyes rendelkezések. 10.11. Szolgáltató kötelezettsége teljesítéséhez közreműködőt jogosult igénybe venni. Ennek jogellenes magatartásáért teljes felelősséggel tartozikA Szerződő Xxxxx kötelezettséget vállalnak arra, úgyhogy amennyiben a hulladékgazdálkodással kapcsolatosan új jogszabály, mintha vagy jogszabály módosítás lép hatályba, a jogellenes magatartást saját maga követte volna eljelen szerződést – amennyiben az szükséges – megfelelően módosítják.
10.22. Ha A szerződés teljesítése során a Szerződő Felek az írásbeliséget kötik ki. Erre tekintettel a megállapodások, értesítések, nyilatkozatok, kiegészítések, módosítások csak annyiban hatályosak, amennyiben azokat a Szerződő Felek írásban teszik meg. Írásbeli alaknak az ajánlott tértivevényes levél, illetve – különös tekintettel a módosításokra – a közösen szerkesztett és aláírt okirat minősül.
3. A Szerződő Xxxxx nevében nyilatkozattételre a jelen Szabályzat bármely része érvénytelennészerződés aláírásakor az alábbi személyek jogosultak:
3.1. Megrendelők nevében: Neve: Xxxxxx Xxxxxx polgármester, jogtalanná vagy érvényesíthetetlenné válikPostacíme: 0000 Xxxxxxx, Xxxxxxx xxx 0. Telefon, fax: 56/503-403, 56/503-404
3.2. a Szolgáltató nevében: Xxxx: Xxxx Xxxxxx ügyvezető igazgató Neve: Xxxx Xxxxxx ügyvezető igazgató Postacíme: 0000 Xxxxx, Almásy tér 0.xx Telefon, fax: 56/708-000 A jövőben nyilatkozattételre az Önkormányzatok részéről mindenkor Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának polgármestere, a Szolgáltató részéről a mindenkori cégjegyzésre jogosult személyek jogosultak.
4. A szerződés hatálya alatt, és a megszűnését követően is mindkét fél köteles titokként kezelni az általa megszerzett üzleti információkat, és azokat csak annyiban hozhatják nyilvánosságra, amennyiben az a fennmaradó részek érvényességétszerződésben foglalt feladat megvalósításához nélkülözhetetlen, jogszerűségét és érvényesíthetőségét nem érintiilletve amennyiben ahhoz a másik Szerződő Fél hozzájárult, vagy jogszabály előírja.
10.35. Amennyiben Szolgáltató A Szerződő Felek a Szabályzat alapján megillető jogát nem gyakoroljaközöttük felmerülő vitás kérdéseket elsősorban egyeztetéssel próbálják eldönteni. Az egyeztető tárgyalások eredménytelensége esetén, a joggyakorlás elmulasztása jelen szerződéssel összefüggő jogvitáik esetére a Szerződő Felek alávetik magukat a Szolnoki Városi (hatáskörtől függően a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei) Bíróság kizárólagos illetékességének.
6. Jelen szerződésben nem tekinthető szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyv, a Hgt. és a hulladékgazdálkodásra vonatkozó egyéb jogszabályok rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni. Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata, mint a tulajdonközösség közös képviselője a tulajdonközösség az adott jogról való lemondásnak292/2010. Bármilyen jogról történő lemondás csak (X.25.) számú határozatában foglalt felhatalmazás alapján jogosult jelen Szerződés megkötése körében az erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényesönkormányzatok képviseletére. Az hogy A Szerződő Xxxxx a Szolgáltató egy alkalommal nem ragaszkodik szigorúan a Szabályzat valamely lényegi feltételéhezfenti szerződést elolvasták, vagy kikötéséhez nem jelenti közösen értelmezték és azt, hogy lemond arrólmint akaratukkal mindenben egyezőt 6 egyező példányban jóváhagyólag aláírták. A fenti szerződés megkötéséhez a KVVFI, hogy a későbbiekben ragaszkodjon az adott feltétel vagy kikötés szigorú betartásához.
10.4. Szolgáltató és Felhasználó vitás ügyeiket békés úton próbálják rendezni.
10.5. Felek rögzítik, hogy a Szolgáltató webshopja Magyarországon működik, karbantartását is itt végzik. Mivel az oldal más országokból is meglátogatható, ezért a felhasználók kifejezetten tudomásul veszik, hogy a felhasználó és a Szolgáltató viszonylatában az irányadó jog a magyar jog. Amennyiben a felhasználó fogyasztó, úgy a Pp. 26. § (1) bekezdése alapján a fogyasztóval szemben a jelen szerződésből eredő vitás ügyekben az alperes (fogyasztó) belföldi lakóhelye szerinti bíróság kizárólagosan illetékes.
10.6. Szolgáltató a webshopban található termékekhez való hozzáférés vonatkozásában nem alkalmaz eltérő általános hozzáférési feltételeket a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével kapcsolatos okokból.
10.7. Szolgáltató – az általa elfogadott fizetési módok tekintetében – nem alkalmaz eltérő feltételeket a fizetési műveletre a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével, a fizetési számla számlavezetési helyével, a pénzforgalmi szolgáltató letelepedési helyével vagy a készpénz- helyettesítő fizetési eszköz Unión belüli kibocsátásának helyével kapcsolatos okok miatt.
10.8. Szolgáltató megfelel a belső piacon belül a vevő állampolgársága, lakóhelye vagy letelepedési helye alapján történő indokolatlan területi alapú tartalomkorlátozással és a megkülönböztetés egyéb formáival szembeni fellépésről, valamint a 2006/2004/EK és az (EU) 2017/2394 rendelet, továbbá a 2009/22/EK irányelv módosításáról szóló AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2018/302 RENDELET-nek.mint Közreműködő Szervezet képviseletében hozzájárulok:
Appears in 1 contract
Samples: Üzemeltetési Szerződés
Vegyes rendelkezések. 10.1. Szolgáltató kötelezettsége teljesítéséhez közreműködőt jogosult igénybe venni. Ennek jogellenes magatartásáért teljes felelősséggel tartozikA jelen Xxxxxxxxxx betartása útján létrejött szerződésből folyó, úgyPartnert megillető bármi- lyen követelés engedményezése (ideértve annak faktorálását is), mintha a jogellenes magatartást saját maga követte volna el.
10.2. Ha a jelen Szabályzat bármely része érvénytelenné, jogtalanná vagy érvényesíthetetlenné válik, az a fennmaradó részek érvényességét, jogszerűségét és érvényesíthetőségét nem érinti.
10.3. Amennyiben Szolgáltató a Szabályzat alapján megillető jogát nem gyakoroljailletve bármilyen, a joggyakorlás elmulasztása nem tekinthető Budapest Airport Zrt.-vel szembeni követelésen zálogjog alapítása, annak egyéb módon való megterhelé- se csak a Budapest Airport Zrt. előzetes írásbeli, cégszerűen aláírt jóváhagyásával lehetséges. A Partner köteles a jóváhagyási eljárással, illetve az adott jogról engedményezéssel, a követelés faktorálásával, azon zálogjog alapításával vagy annak egyéb módon való lemondásnakmegterhelésével kap- csolatban a Budapest Airport Zrt. Bármilyen jogról történő lemondás csak oldalán felme- rült adminisztratív terheknek, költségeknek a megtérítésére, amely megtérítendő összeg szá- mítási alapja emberi erőforrás vonatkozásában 100 euró + áfa / munkaóra, egyéb felmerült költség esetén az erre vonatkozó kifejezett igazolt költség összege + áfa. A Budapest Airport Zrt. írásbeli nyilatkozat esetén érvényes. Az hogy hozzájárulását követően a Szolgáltató egy alkalommal nem ragaszkodik szigorúan a Szabályzat valamely lényegi feltételéhezPartner minden további számláján, vagy kikötéséhez nem jelenti azt, hogy lemond arról, hogy a későbbiekben ragaszkodjon az adott feltétel vagy kikötés szigorú betartásához.
10.4. Szolgáltató és Felhasználó vitás ügyeiket békés úton próbálják rendezni.
10.5. Felek rögzítik, hogy a Szolgáltató webshopja Magyarországon működik, karbantartását is itt végzik. Mivel az oldal más országokból is meglátogatható, ezért a felhasználók kifejezetten tudomásul veszik, hogy a felhasználó és a Szolgáltató viszonylatában az irányadó jog a magyar jog. Amennyiben a felhasználó fogyasztó, úgy a Pp. 26. § (1) bekezdése alapján a fogyasztóval szemben a jelen szerződésből eredő vitás ügyekben az alperes (fogyasztó) belföldi lakóhelye szerinti bíróság kizárólagosan illetékes.
10.6. Szolgáltató a webshopban található termékekhez való hozzáférés vonatkozásában nem alkalmaz eltérő általános hozzáférési feltételeket a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével kapcsolatos okokból.
10.7. Szolgáltató – az általa elfogadott fizetési módok tekintetében – nem alkalmaz eltérő feltételeket a fizetési műveletre a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyévelegyéb, a fizetési számla számlavezetési helyével, a pénzforgalmi szolgáltató letelepedési helyével vagy a készpénz- helyettesítő fizetési eszköz Unión belüli kibocsátásának helyével kapcsolatos okok miatt.
10.8. Szolgáltató megfelel a belső piacon belül a vevő állampolgársága, lakóhelye vagy letelepedési helye alapján történő indokolatlan területi alapú tartalomkorlátozással feltételek és a megkülönböztetés kifizetés teljesí- tésének szempontjából releváns iratán köteles feltüntetni az engedményezés / faktorálás / zálogjog alapítás / egyéb formáival szembeni fellépésrőlmódon való megterhe- lés tényét. A jelen pontban foglalt kikötés har- madik személyekkel szemben nem hatályos, valamint azonban a 2006/2004/EK korlátozás Partner általi megsértése esetén a Budapest Airport Zrt. jogosult a Part- ner szerződésszegéséből eredő kárát a Partner- rel szemben érvényesíteni. A Felek között a jelen Xxxxxxxxxx alkalmazása útján létrejött szerződés időbeli hatálya a Bu- dapest Airport Zrt. által küldött visszaigazolás- nak a Partner általi kézhezvételének napjától a Felek kötelezettségeinek teljes körű és az szerző- désszerű teljesítéséig terjed. A Feltételek szerinti írásbeli értesítéseket a Felek mindenkori bejegyzett székhelyének (EUla- kóhelyének) 2017/2394 rendeletcímére kell küldeni. Az ajánlott, továbbá a 2009/22/EK irányelv módosításáról szóló AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2018/302 RENDELET-nekwell as to the validity, scope, term and inter- pretation thereof. In connection with the GCC, the Parties may turn to the court with appropriate competence and jurisdiction pursuant to act III of 1952 on civil law proceedings in order to decide any disputed issues.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions for Fast Track Security Lane Usage
Vegyes rendelkezések. 10.19.1. Szolgáltató kötelezettsége teljesítéséhez közreműködőt jogosult igénybe venni. Ennek jogellenes magatartásáért teljes felelősséggel tartozik, úgy, mintha a jogellenes magatartást saját maga követte volna el.
10.29.2. Ha a jelen Szabályzat bármely része érvénytelenné, jogtalanná vagy érvényesíthetetlenné válik, az a fennmaradó részek érvényességét, jogszerűségét és érvényesíthetőségét nem érinti.
10.39.3. Amennyiben Szolgáltató a Szabályzat alapján megillető jogát nem gyakorolja, a joggyakorlás elmulasztása nem tekinthető az adott jogról való lemondásnak. Bármilyen jogról történő lemondás csak az erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes. Az hogy a Szolgáltató egy alkalommal nem ragaszkodik szigorúan a Szabályzat valamely lényegi feltételéhez, vagy kikötéséhez nem jelenti azt, hogy lemond arról, hogy a későbbiekben ragaszkodjon az adott feltétel vagy kikötés szigorú betartásához.
10.49.4. Szolgáltató és Felhasználó vitás ügyeiket békés úton próbálják rendezni.
10.59.5. Felek rögzítik, hogy a Szolgáltató webshopja Magyarországon működik, karbantartását is itt végzik. Mivel az oldal más országokból is meglátogatható, ezért a felhasználók kifejezetten tudomásul veszik, hogy a felhasználó és a Szolgáltató viszonylatában az irányadó jog a magyar jog. Amennyiben a felhasználó fogyasztó, úgy a Pp. 26. § (1) bekezdése alapján a fogyasztóval szemben a jelen szerződésből eredő vitás ügyekben az alperes (fogyasztó) belföldi lakóhelye szerinti bíróság kizárólagosan illetékes.
10.69.6. Szolgáltató a webshopban található termékekhez való hozzáférés vonatkozásában nem alkalmaz eltérő általános hozzáférési feltételeket a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével kapcsolatos okokból.
10.79.7. Szolgáltató – az általa elfogadott fizetési módok tekintetében – nem alkalmaz eltérő feltételeket a fizetési műveletre a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével, a fizetési számla számlavezetési helyével, a pénzforgalmi szolgáltató letelepedési helyével vagy a készpénz- készpénz-helyettesítő fizetési eszköz Unión belüli kibocsátásának helyével kapcsolatos okok miatt.
10.89.8. Szolgáltató megfelel a belső piacon belül a vevő állampolgársága, lakóhelye vagy letelepedési helye alapján történő indokolatlan területi alapú tartalomkorlátozással és a megkülönböztetés egyéb formáival szembeni fellépésről, valamint a 2006/2004/EK és az (EU) 2017/2394 rendelet, továbbá a 2009/22/EK irányelv módosításáról szóló AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2018/302 RENDELET-nek.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Vegyes rendelkezések. 10.1. Szolgáltató kötelezettsége teljesítéséhez közreműködőt jogosult igénybe venni. Ennek jogellenes magatartásáért teljes felelősséggel tartozik, úgy, mintha a jogellenes magatartást saját maga követte volna el.
10.2. Ha a jelen Szabályzat bármely része érvénytelenné, jogtalanná vagy érvényesíthetetlenné válik, az a fennmaradó részek érvényességét, jogszerűségét és érvényesíthetőségét nem érinti.
10.3. Amennyiben Szolgáltató a Szabályzat alapján megillető jogát nem gyakorolja, a joggyakorlás elmulasztása nem tekinthető az adott jogról való lemondásnak. Bármilyen jogról történő lemondás csak az erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes. Az hogy a Szolgáltató egy alkalommal nem ragaszkodik szigorúan a Szabályzat valamely lényegi feltételéhez, vagy kikötéséhez nem jelenti azt, hogy lemond arról, hogy a későbbiekben ragaszkodjon az adott feltétel vagy kikötés szigorú betartásához.
10.4. Szolgáltató és Felhasználó vitás ügyeiket békés úton próbálják rendezni.
10.5. Felek rögzítik, hogy a Szolgáltató webshopja Magyarországon működik, karbantartását is itt végzik. Mivel az oldal más országokból is meglátogatható, ezért a felhasználók kifejezetten tudomásul veszik, hogy a felhasználó és a Szolgáltató viszonylatában az irányadó jog a magyar jog. Amennyiben a felhasználó fogyasztó, úgy a Pp. 26. § (1) bekezdése alapján a fogyasztóval szemben a jelen szerződésből eredő vitás ügyekben az alperes (fogyasztó) belföldi lakóhelye szerinti bíróság kizárólagosan illetékes.
10.6. Szolgáltató a webshopban található termékekhez termékekhez, jegyekhez való hozzáférés vonatkozásában nem alkalmaz eltérő általános hozzáférési feltételeket a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével kapcsolatos okokból.
10.7. Szolgáltató – az általa elfogadott fizetési módok tekintetében – nem alkalmaz eltérő feltételeket a fizetési műveletre a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével, a fizetési számla számlavezetési helyével, a pénzforgalmi szolgáltató letelepedési helyével vagy a készpénz- készpénz-helyettesítő fizetési eszköz Unión belüli kibocsátásának helyével kapcsolatos okok miatt.
10.8. Szolgáltató megfelel a belső piacon belül a vevő állampolgársága, lakóhelye vagy letelepedési helye alapján történő indokolatlan területi alapú tartalomkorlátozással és a megkülönböztetés egyéb formáival szembeni fellépésről, valamint a 2006/2004/EK és az (EU) 2017/2394 rendelet, továbbá a 2009/22/EK irányelv módosításáról szóló AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2018/302 RENDELET-nek.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Vegyes rendelkezések. 10.11. Szolgáltató kötelezettsége teljesítéséhez közreműködőt jogosult igénybe venniJelen szerződésben foglaltak teljesítése során a Szerződő Xxxxx egymással együttműködni kötelesek. Ennek jogellenes magatartásáért teljes felelősséggel tartozikMinden olyan adatot, úgytényt, mintha körülményt, amely a jogellenes magatartást saját maga követte volna eljelen szerződésben foglalt kötelezettségek teljesítésével kapcsolatosan a tudomásukra jut, egymással haladéktalanul közölni kötelesek.
10.2. Ha a jelen Szabályzat bármely része érvénytelenné, jogtalanná vagy érvényesíthetetlenné válik, az a fennmaradó részek érvényességét, jogszerűségét és érvényesíthetőségét nem érinti.
10.3. Amennyiben Szolgáltató a Szabályzat alapján megillető jogát nem gyakorolja, a joggyakorlás elmulasztása nem tekinthető az adott jogról való lemondásnak. Bármilyen jogról történő lemondás csak az erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes2. Az hogy a Szolgáltató egy alkalommal nem ragaszkodik szigorúan a Szabályzat valamely lényegi feltételéhez, vagy kikötéséhez nem jelenti azt, hogy lemond arrólÖnkormányzat kijelenti, hogy a későbbiekben ragaszkodjon az adott feltétel vagy kikötés szigorú betartásához.
10.4Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. Szolgáltató és Felhasználó vitás ügyeiket békés úton próbálják rendezni.
10.5évi CLXXXIX. Felek rögzítiktörvény rendelkezései szerinti jogi személyiséggel rendelkező települési önkormányzat. Kijelenti továbbá, hogy a Szolgáltató webshopja Magyarországon működikjelen szerződés megkötéséhez és a szerződéshez kapcsolódó valamennyi egyéb jognyilatkozat megtételéhez az Önkormányzat Képviselő-testületének erre vonatkozóan meghozott határozata szerinti, karbantartását megfelelő felhatalmazással rendelkezik.
3. A Cél Megvalósítója kijelenti, hogy a hatályos magyar jogszabályok alapján működő gazdasági társaság és cselekvőképessége teljes.
4. A Cél Megvalósítója felelőssége tudatában kijelenti, hogy az Önkormányzat felé lejárt tartozása és egyéb lejárt köztartozása nincs.
5. Az együttműködés alapvető, de nem kizárólagos formája a Szerződő Felek képviselői útján valósul meg. Szerződő Felek joghatályos írásbeli közlésnek fogadják el a szerződés teljesítésével kapcsolatos észrevételeik egymás részére írásban, telefonon, illetve e-mail útján történő közlését. A telefonon történő közlést a közlő félnek haladéktalanul írásban is itt végzikmeg kell küldenie a másik fél részére. Mivel A papír alapú vagy e-mail útján történő közlést a kézhezvételt követően a másik félnek haladéktalanul írásban (papír alapon vagy e-mailben) is vissza kell igazolnia. Szerződő Felek képviselői jogosultak és kötelesek megtenni minden intézkedést, illetve nyilatkozatot, amely a szerződés teljesítéséhez szükségessé válik, és az oldal más országokból is meglátogathatóabban foglaltakkal nem ellentétes. A Cél Megvalósítója részéről a kapcsolattartásra feljogosított személy: név: Xxxx Xxxxx cím: 0000 Xxxxxxxx, ezért Xxxx xxxx 00. fszt. 12. telefon: 00-00-000-0000 e-mail: xxxx.xxxxx00@xxxxx.xxx Az Önkormányzat részéről a felhasználók kifejezetten kapcsolattartásra feljogosított személy: Xxxxxxxxx Xxxxxx főépítész, irodavezető telefon: 00-0-000-0000 e-mail: xxxxxxxxx.xxxxx@xxxxxx.xx
6. Szerződő Felek megállapodnak, hogy a KÉSZ felülvizsgálatának és módosításának véleményezési eljárása során kapott észrevételeket a Cél Megvalósítója által bevont tervezővel egyeztetik. Amennyiben az észrevételek kapcsán a jelen szerződés tartalmát érintő változtatás válik szükségessé, vagy az egyeztetési anyagban nem szereplő járulékos beruházás igénye merül fel, Szerződő Felek a szerződést ennek megfelelően módosítják. Szerződő Felek tudomásul veszik, hogy amennyiben a felhasználó KÉSZ felülvizsgálatára és módosítására a jogszabályban előírt véleményezési eljárás során jogszabállyal alátámasztott észrevétel merül fel, és emiatt a KÉSZ módosításának tervezetét módosítani kell, vagy azt újabb egyeztetésre kell bocsátani, akkor a jelen szerződés előírásai erre az eljárásra is kiterjednek, az esetlegesen felmerülő költségek pedig a Cél Megvalósítóját terhelik.
7. Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (továbbiakban: Áht.) 1. § 4. pontja és a Szolgáltató viszonylatában 41. § (6) bekezdése értelmében, továbbá az irányadó jog államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII.31.) Korm. rendelet (továbbiakban: Ávr.) 50. § (1a) bekezdése, illetőleg a magyar jognemzeti vagyonról szóló 2011. Amennyiben a felhasználó fogyasztó, úgy a Ppévi CXCVI. 26törvény 3. § (1) bekezdése alapján bekezdés 1. pontja szerint a fogyasztóval szemben Cél Megvalósítója törvényes képviselője úgy nyilatkozik, hogy a Cél Megvalósítója átlátható szervezetnek minősül. A Cél Megvalósítója a jelen pont szerinti nyilatkozatban foglaltak változása esetén arról haladéktalanul köteles az Önkormányzatot tájékoztatni.
8. Szerződő Felek megállapodnak abban, hogy a jelen szerződésből eredő eredő, azzal kapcsolatos közöttük felmerülő valamennyi vitás ügyekben kérdést egymás között közvetlenül, békés úton kísérelnek meg rendezni. Amennyiben a vitás kérdések rendezése ilyen módon nem lehetséges, úgy Szerződő Felek az alperes (fogyasztó) belföldi lakóhelye szerinti bíróság kizárólagosan illetékesilletékességgel és hatáskörrel rendelkező bírósághoz fordulhatnak.
10.69. Szolgáltató Amennyiben jelen szerződés egyes rendelkezései érvénytelenek lennének, ez nem érinti a webshopban található termékekhez való hozzáférés vonatkozásában szerződés egyéb részeinek érvényességét. Szerződő Felek az érvénytelen szerződési feltételeket, amennyiben ez jogilag lehetséges, olyan érvényes új kikötésekkel módosítják, amelyek az elérni kívánt célnak leginkább megfelelnek, kivéve, ha Szerződő Felek a szerződést az érvénytelen rendelkezés nélkül nem alkalmaz eltérő általános hozzáférési feltételeket a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével kapcsolatos okokbólkötötték volna meg.
10.710. Szolgáltató – az általa elfogadott fizetési módok tekintetében – nem alkalmaz eltérő feltételeket Szerződő Xxxxx jelen szerződés aláírásával megállapodnak abban, hogy kizárják a fizetési műveletre a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével, a fizetési számla számlavezetési helyével, a pénzforgalmi szolgáltató letelepedési helyével vagy a készpénz- helyettesítő fizetési eszköz Unión belüli kibocsátásának helyével kapcsolatos okok miattXxx. 6:63. § (5) bekezdésében foglaltak alkalmazását.
10.811. Szolgáltató megfelel A Cél Megvalósítója tudomással bír arról, hogy a belső piacon belül jelen szerződés Polgármester által történő aláírásához az Önkormányzat Képviselő-testületének felhatalmazása szükséges. Jelen szerződést az / ( . .)
12. A jelen szerződés által nem szabályozott kérdésekben a vevő állampolgársága, lakóhelye vagy letelepedési helye alapján történő indokolatlan területi alapú tartalomkorlátozással és a megkülönböztetés egyéb formáival szembeni fellépésrőlPtk. rendelkezései, valamint a 2006/2004/EK hatályos magyar jogszabályok az irányadóak. Szerződő Felek a jelen szerződést, amely nyolc (8) számozott oldalból áll, annak elolvasása és értelmezése után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt, az ellenjegyzéssel egyidejűleg, tíz (10) eredeti példányban jóváhagyólag, az arra jogosult képviselők útján írják alá és az abban foglaltakat magukra nézve kötelezőnek tekintik. Szerződő Felek képviselői aláírásukkal elismerik, hogy a jelen szerződés megkötéséhez szükséges minden felhatalmazással rendelkeznek. Kelt: Budapesten, 2023. napján Budapest Főváros IV. ker. Újpest Önkormányzata képv.: Xxxx Xxxxx polgármester XXXX XXXXX Xxx. Képv.: Xxxx Xxxxx ügyvezető Szakmai szempontból ellenjegyezte: Budapest ........ év ….. hó …. nap …………………………… (EUaláírás) 2017/2394 rendelet…………………………….(név) Jogi szempontból ellenőrizte: Budapest ........ év ….. hó …. nap …………………………… (aláírás) …………………………….(név) Pénzügyileg ellenjegyezte: Budapest …… év …… hó …. nap …………………………… (aláírás) …………………………….(név) Törvényességi szempontból ellenőrizte: Budapest ........ év ….. hó …. nap …………………………… (aláírás) …………………………….(név) 1. 2023. napján, továbbá a 2009/22/EK irányelv módosításáról szóló AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2018/302 RENDELET-nek.közhiteles nyilvántartásokból lekért aláírási jogosultságok igazolásai
Appears in 1 contract
Samples: Településrendezési Szerződés
Vegyes rendelkezések. 10.11. Szolgáltató kötelezettsége teljesítéséhez közreműködőt jogosult igénybe venniA Kereskedő magára nézve irányadónak tekinti a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara etikai kódexét. Ennek jogellenes magatartásáért teljes felelősséggel tartozik, úgy, mintha Ezen dokumentum elektronikusan hozzáférhető a jogellenes magatartást saját maga követte volna elxxx.xxxx.xx weboldalon.
10.22. Ha A termékekről írt esetleges kritikák és egyéb kapcsolódó vélemények minden esetben a jelen Szabályzat bármely része érvénytelennéfelhasználók álláspontját tükrözik, jogtalanná tartalmukért a Kereskedő nem vállal felelősséget. A Kereskedő fenntartja a jogot a közízlést, üzleti érdekeit vagy érvényesíthetetlenné válik, az a fennmaradó részek érvényességét, jogszerűségét és érvényesíthetőségét nem érintijogszabályt sértő vélemények honlapjáról való eltávolítására.
10.33. Amennyiben Szolgáltató A Kereskedő rendszere a Szabályzat alapján megillető jogát megrendelők aktivitásáról adatokat gyűjthet, amelyek nem gyakoroljakapcsolhatók össze a megrendelők által a regisztrációkor megadott egyéb adatokkal, sem más internetes honlapok vagy szolgáltatások igénybevételekor keletkező adatokkal.
4. A Kereskedő jogosult a joggyakorlás elmulasztása Megrendelő részére hírlevelet vagy egyéb reklám célú levelet küldeni, amennyiben a Megrendelő a hírlevélre feliratkozáskor a megfelelő adatai megadásával ehhez előzetesen, egyértelműen, kifejezetten és önkéntesen hozzájárult. A Kereskedő nem tekinthető az adott jogról való lemondásnak. Bármilyen jogról történő lemondás csak az erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes. Az hogy a Szolgáltató egy alkalommal nem ragaszkodik szigorúan a Szabályzat valamely lényegi feltételéhez, vagy kikötéséhez nem jelenti azt, hogy lemond arrólköteles ellenőrizni, hogy a későbbiekben ragaszkodjon Megrendelő által a regisztrációkor, illetve egyébként a hozzájárulás megadásakor megadott adatok valósak, illetve helytállóak. A Megrendelő önkéntes hozzájárulását bármikor jogosult visszavonni. Ebben az adott feltétel vagy kikötés szigorú betartásáhozesetben a Kereskedő a visszavonást követően a Megrendelő részére több hírlevelet, illetve egyéb reklám célú levelet nem küld, továbbá törli a Megrendelő adatait a hírlevélre feliratkozott felhasználók adatai közül.
10.45. Szolgáltató és Felhasználó vitás ügyeiket békés úton próbálják rendezniFogyasztói panaszügyintézés írásban, illetve telefonon történik, a Kereskedő ügyfélszolgálatának e-mail (info@zuhanystore..hu) címén vagy a Kereskedő ügyfélszolgálati +00 (00) 000 0000 telefonszámon. Az ügyfélszolgálat nyitvatartási idejéről a Megrendelő a Kereskedő honlapján az Elérhetőségek menüpontban tájékozódhat.
10.56. Felek rögzítikA Kereskedővel szemben felmerülő vitás ügyek (a termék minő ségével, hogy a Szolgáltató webshopja Magyarországon működik, karbantartását is itt végzik. Mivel az oldal más országokból is meglátogatható, ezért a felhasználók kifejezetten tudomásul veszik, hogy a felhasználó és a Szolgáltató viszonylatában az irányadó jog a magyar jog. Amennyiben a felhasználó fogyasztó, úgy a Pp. 26. § (1) bekezdése alapján a fogyasztóval szemben a jelen szerződésből eredő vitás ügyekben az alperes (fogyasztó) belföldi lakóhelye szerinti bíróság kizárólagosan illetékes.
10.6. Szolgáltató a webshopban található termékekhez való hozzáférés vonatkozásában nem alkalmaz eltérő általános hozzáférési feltételeket a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével kapcsolatos okokból.
10.7. Szolgáltató – az általa elfogadott fizetési módok tekintetében – nem alkalmaz eltérő feltételeket a fizetési műveletre a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyévelbiztonságosságával, a fizetési számla számlavezetési helyéveltermékfelelő sségi szabályok alkalmazásával, a pénzforgalmi szolgáltató letelepedési helyével vagy a készpénz- helyettesítő fizetési eszköz Unión belüli kibocsátásának helyével kapcsolatos okok miatt.
10.8. Szolgáltató megfelel a belső piacon belül a vevő állampolgársága, lakóhelye vagy letelepedési helye alapján történő indokolatlan területi alapú tartalomkorlátozással és a megkülönböztetés egyéb formáival szembeni fellépésről, valamint a 2006/2004/EK és az (EU) 2017/2394 rendeletszolgáltatás minőségével, továbbá a 2009/22/EK irányelv módosításáról szóló AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS felek közötti szerződés megkötésével és teljesítésével kapcsolatos vita) gyors, bíróságon kívüli rendezése céljából a Felek békéltető testület eljárását kezdeményezhetik. A TANÁCS Kereskedő székhelye szerint illetékes békéltető testület: Zala Megyei Békéltető Testület; székhely: 8900 Zalaegerszeg, Xxxxxx xx 00., xxxxxxxxxxx: +36 (EU92) 2018/302 RENDELET550 513, email cím: xxxxxxxxxxx@xxxxx.xx.
7. Jelen ÁSZF a keltezés napjától számított határozatlan időtartamig marad hatályban. A hatály kiterjed minden olyan Magyarország területén nyújtott kereskedelmi szolgáltatásra – ideértve az elektronikus kereskedelmi szolgáltatást is –, amelyre a Kereskedő, vagy az általa üzemeltetett webáruházon keresztül kerül sor.
8.A Kereskedő rendszerének használatához a böngészőben a cookie-nekk használatát engedélyezni szükséges, enélkül ugyanis bizonyos funkciók működésképtelenek.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Vegyes rendelkezések. 10.120.1. Szolgáltató kötelezettsége teljesítéséhez közreműködőt jogosult igénybe venniAz 5.5 pontban meghatározott esetben a Magyar Posta a Közreműködő megrendelése alapján vállalja, hogy amennyiben a megfelelő kapacitás a rendelkezésére áll, úgy legfeljebb 8 munkaóra/nap szolgáltatási időtartam figyelembevételével, személyenként a jogszabályban meghatározott mindenkori bruttó minimálbér 10%-ának megfelelő napi szolgáltatói díj ellenében, a megrendelőként eljáró Közreműködő felelősségvállalása mellett, a Közreműködő alvállalkozójaként eljárva átmenetileg (legfeljebb 5 nap/alkalom, de nem több, mint 30 nap/év időtartamban) biztosítja a Szolgáltatás ellátását a Szolgáltatóhelyen. Ennek jogellenes magatartásáért teljes felelősséggel tartozik, úgy, mintha Az e pontban meghatározott díj a jogellenes magatartást saját maga követte volna eljogszabály szerint felszámítandó általános forgalmi adó (áfa) mértékét nem tartalmazza.
10.220.2. Ha A Felek a jelen Szabályzat bármely része érvénytelennészerződés teljesítése érdekében kialakított informatikai együttműködésük részletes szabályait a 8. sz. mellékletben-, jogtalanná a kapcsolattartóik adatainak kezelésére vonatkozó szabályokat pedig a 10. sz. mellékletben rögzítik. A Közreműködő kötelezettséget vállal arra, hogy – a Magyar Posta ellentétes taralmú írásos formájú nyilatkozata hiányában – a Szolgáltatóhelyen a Szolgáltatásokat a Magyar Posta által díjmentesen biztosított munkapultot és csomagmérleg asztalt (továbbiakban: munkapult) használva nyújtja. A munkapult partneri szolgáltatóhelyre történő szállítását a Magyar Posta szintén díjmentesen végzi.
20.3. A Felek megállapodnak abban, hogy a jelen szerződésből fakadó jogvitákat elsősorban tárgyalással, kölcsönös engedmények útján igyekeznek rendezni. Amennyiben a vitás kérdések rendezésére tett tárgyalásaik nem vezetnek eredményre, jogorvoslati kérelmük elbírálására a rendes bírósági fórumokat választják, és
a) a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény általános rendelkezéseit alkalmazzák (amennyiben a Közreműködő székhelye külföldön, Budapesten, vagy érvényesíthetetlenné válikPest vármegyében van, vagy amennyiben az a fennmaradó részek érvényességéthely, jogszerűségét ahol Közreműködőnek a jogvitában érintett ügyben eljáró, képviseletére hivatott szerve, illetve szervezeti egysége a működését kifejti Budapesten, vagy Pest vármegyében van);
b) az a) pontban meg nem jelölt esetben a Felek a jogvita elbírálására – a bíróság hatáskörétől függően – a Budapesti IV. és érvényesíthetőségét nem érintiXV. Kerületi Bíróság, illetőleg a Székesfehérvári Törvényszék kizárólagos illetékességét kötik ki.
10.320.4. Amennyiben Szolgáltató Közreműködő kijelenti és tudomásul veszi, hogy a Szabályzat alapján jelen szerződésben foglaltak szerint őt megillető jogát követelés engedményezése és az őt terhelő kötelezettségek (mint tartozások) átvállalása, valamint a jövőbeni Magyar Posta felé fennálló követelésének a zálogba adása, faktorálása kizárólag Magyar Posta előzetes írásbeli beleegyezése birtokában történhet. Közreműködő kötelezettséget vállal, hogy Magyar Posta előzetes hozzájárulása nélkül nem gyakoroljaköt teljesítésátvállalásra / tartozáselvállalásra vonatkozó megállapodást.
20.5. Felek kijelentik, hogy az írásbeli szerződésbe nem foglalt, vagy a jelen szerződés szerinti kapcsolattartói megállapodásnak nem minősülő esetleges korábbi megállapodásaik hatályukat vesztik.
20.6. Bármely nem szerződésszerű teljesítés jogi fenntartás nélküli elfogadása Magyar Posta részéről nem értelmezhető joglemondásként azon igényéről, amelyek Magyar Posta a szerződésszegés következményeként megilletik.
20.7. A jelen szerződésre egyebekben a Postatv., a joggyakorlás elmulasztása R., a Ptk., továbbá a jelen szerződés alapján végzett tevékenységeket szabályozó mindenkori egyéb jogszabályok, ajánlások, Üzletszabályzatok és ÁSZF-ek vonatkozó rendelkezései az irányadók.
20.8. A Magyar Posta átadta a Közreműködőnek a Magyar Posta Pénzmosás Megelőzési Szabályzatát, amelyet a Közreműködő a készpénzátutalási megbízások és a postai számlabefizetési megbízások, a belföldi postautalvány kezelése kapcsán, továbbá a materializált állampapírok forgalmazása és életbiztosítás esetleges közvetítése esetén – a közreműködői jogviszonyból és a szolgáltatási portfólióból következő értelemszerű eltérésekkel – köteles alkalmazni.
20.9. A jelen szerződés szerinti Szolgáltatásnak nem tekinthető az adott jogról való lemondásnakrésze a szerencsejáték közvetítői tevékenység. Bármilyen jogról történő lemondás csak az erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényesE tevékenység ellátására a Közreműködő közvetlenül a Szerencsejáték Zrt.-vel köthet megállapodást a Szerencsejáték Zrt. Az által meghatározott feltételek szerint. A Magyar Posta kötelezettséget vállal arra, hogy a Szolgáltató egy alkalommal nem ragaszkodik szigorúan a Szabályzat valamely lényegi feltételéhez, vagy kikötéséhez nem jelenti valamennyi rendelkezésére álló eszközzel támogatja azt, hogy lemond arról, hogy a későbbiekben ragaszkodjon az adott feltétel vagy kikötés szigorú betartásához.
10.4Szerencsejáték Zrt. Szolgáltató és Felhasználó vitás ügyeiket békés úton próbálják rendezni.
10.5. Felek rögzítik, hogy a Szolgáltató webshopja Magyarországon működik, karbantartását is itt végzik. Mivel az oldal más országokból is meglátogatható, ezért a felhasználók kifejezetten tudomásul veszik, hogy a felhasználó és a Szolgáltató viszonylatában az irányadó jog Közreműködő között létrejöjjön a magyar jogszerencsejáték közvetítői szerződés. Amennyiben A jelen szerződés alkalmazásának kezdőnapja: A Felek kapcsolattartói által írásos formában, a felhasználó fogyasztóKözreműködő egyéb kötelezettségvállalásaira és a Magyar Posta technológiai lehetőségeire tekintettel egyedileg meghatározott nap, úgy a Pp. 26. § (1) bekezdése alapján a fogyasztóval szemben legkésőbb azonban a jelen szerződésből eredő vitás ügyekben az alperes (fogyasztó) belföldi lakóhelye szerinti bíróság kizárólagosan illetékes.
10.6szerződés hatályba lépésének napját követő 270. Szolgáltató a webshopban található termékekhez való hozzáférés vonatkozásában nem alkalmaz eltérő általános hozzáférési feltételeket a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével kapcsolatos okokból.
10.7nap. Szolgáltató – az általa elfogadott fizetési módok tekintetében – nem alkalmaz eltérő feltételeket a fizetési műveletre a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével, a fizetési számla számlavezetési helyével, a pénzforgalmi szolgáltató letelepedési helyével vagy a készpénz- helyettesítő fizetési eszköz Unión belüli kibocsátásának helyével kapcsolatos okok miatt.
10.8. Szolgáltató megfelel a belső piacon belül a vevő állampolgársága, lakóhelye vagy letelepedési helye alapján történő indokolatlan területi alapú tartalomkorlátozással és a megkülönböztetés egyéb formáival szembeni fellépésről, valamint a 2006/2004/EK és az (EU) 2017/2394 rendelet, továbbá a 2009/22/EK irányelv módosításáról szóló AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2018/302 RENDELET-nek.jelen szerződés mellékletei:
Appears in 1 contract
Samples: Postai Közreműködői Szerződés
Vegyes rendelkezések. 10.1. Szolgáltató kötelezettsége teljesítéséhez közreműködőt jogosult igénybe venni. Ennek jogellenes magatartásáért teljes felelősséggel tartozik, úgy, mintha a jogellenes magatartást saját maga követte volna el.
10.2. Ha a jelen Szabályzat bármely része érvénytelenné, jogtalanná vagy érvényesíthetetlenné válik, az a fennmaradó részek érvényességét, jogszerűségét és érvényesíthetőségét nem érinti.
10.3. Amennyiben Szolgáltató a Szabályzat alapján megillető jogát nem gyakorolja, a joggyakorlás elmulasztása nem tekinthető az adott jogról való lemondásnak. Bármilyen jogról történő lemondás csak az erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes. Az hogy a Szolgáltató egy alkalommal nem ragaszkodik szigorúan a Szabályzat valamely lényegi feltételéhez, vagy kikötéséhez nem jelenti azt, hogy lemond arról, hogy a későbbiekben ragaszkodjon az adott feltétel vagy kikötés szigorú betartásához.
10.4. 9.1 Szolgáltató és Felhasználó vitás ügyeiket békés úton próbálják rendezni.
10.5. Felek rögzítikXxxxxxxxx kölcsönösen kijelentik, hogy a Szolgáltató webshopja Magyarországon működik, karbantartását is itt végzik. Mivel az oldal más országokból is meglátogatható, ezért a felhasználók kifejezetten illetve kölcsönösen jóváhagyólag tudomásul veszik, hogy rendelkeznek azzal a felhasználó képességgel és meghatalmazással, hogy jelen szerződéses kapcsolatba lépjenek és az ebből fakadó szerződéses kötelezettségeiket teljesítsék.
9.2 A Szolgáltató fenntartja magának a szolgáltatás karbantartásának jogát, amelynek időpontjáról, valamint várható időtartamáról az Előfizetőt legalább 7 nappal előre tájékoztatja. A karbantartás idején változatlan díjfizetési kötelezettség mellett a szolgáltatás szünetel, azonban a Szolgáltató viszonylatában az irányadó jog vállalja, hogy a szükséges munkákat a lehető leggyorsabban, a legkevésbé látogatott időpontokban végzi el.
9.3 A tárterület tartalmáért, Előfizetőnek a magyar jog. Amennyiben a felhasználó fogyasztóvagy nemzetközi jogszabályokat sértő tevékenységéért Szolgáltató felelősséget nem vállal, úgy a Pp. 26. § (1) bekezdése alapján a fogyasztóval szemben a jelen szerződésből eredő vitás ügyekben az alperes (fogyasztó) belföldi lakóhelye szerinti bíróság kizárólagosan illetékesez kizárólag Előfizető felelőssége.
10.6. Szolgáltató 9.4 A Szolgáltatási Szerződésben meghatározott összegek nettó árak, a webshopban található termékekhez való hozzáférés vonatkozásában 27%-os ÁFA összegét nem alkalmaz eltérő általános hozzáférési feltételeket a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével kapcsolatos okokbóltartalmazzák.
10.79.5 Szolgáltató fenntartja magának az árváltoztatás jogát, amely azonban a már megkötött, határozott időre szóló szerződésekre nem vonatkozik. Határozatlan időre szóló szerződés esetén pedig Szolgáltató – az általa elfogadott fizetési módok tekintetében – árváltoztatást megelőzően legalább 30 nappal Xxxxxxxxxx értesíteni köteles: e-mail vagy weboldalon közzétett tájákoztató.
9.6 Előfizető köteles az adataiban bekövetkezett változásokról Szolgáltatót haladéktalanul, írásban értesíteni. (email is elfogadott)
9.7 Xxxxxxx, e szerződés alkalmazásából eredő vita esetén, ha Felek nem alkalmaz eltérő feltételeket a fizetési műveletre a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyéveljutnak peren kívüli egyezségre, a fizetési számla számlavezetési helyévelGyőri Városi Bíróság illetékességét kötik ki. Jogvita esetén a Magyar Köztársaság törvényei és jogszabályai az irányadók.
9.8 A jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Ptk. dologbérletre vonatkozó szabályai az irányadók. Szerződő felek kijelentik, hogy a szerződés teljesítése során egymással együttműködnek, a pénzforgalmi szolgáltató letelepedési helyével vagy a készpénz- helyettesítő fizetési eszköz Unión belüli kibocsátásának helyével kapcsolatos okok miattszükséges tájékoztatást egymásnak megadják, az esetleges vitás kérdésekben elsősorban békés úton próbálnak megegyezni.
10.8. 9.9 A Szolgáltató megfelel fenntartja magának jelen ÁSZF egyoldalú, előzetes tájékoztatás nélküli módosítását, melyet a belső piacon belül a vevő állampolgársága, lakóhelye vagy letelepedési helye alapján történő indokolatlan területi alapú tartalomkorlátozással és a megkülönböztetés egyéb formáival szembeni fellépésről, valamint a 2006/2004/EK és az (EU) 2017/2394 rendelet, továbbá a 2009/22/EK irányelv módosításáról szóló AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2018/302 RENDELET-nekhonlapján köteles közzétenni.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Vegyes rendelkezések. 10.112.1. Szolgáltató kötelezettsége teljesítéséhez közreműködőt jogosult igénybe venni. Ennek jogellenes magatartásáért teljes felelősséggel tartozik, úgy, mintha a jogellenes magatartást saját maga követte volna el.
10.212.2. Ha a jelen Szabályzat ÁSZF bármely része érvénytelenné, jogtalanná vagy érvényesíthetetlenné válik, az a fennmaradó részek érvényességét, jogszerűségét és érvényesíthetőségét nem érinti.
10.312.3. Amennyiben Szolgáltató a Szabályzat ÁSZF alapján megillető jogát nem gyakorolja, a joggyakorlás elmulasztása nem tekinthető az adott jogról való lemondásnak. Bármilyen jogról történő lemondás csak az erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes. Az hogy a Szolgáltató egy alkalommal nem ragaszkodik szigorúan a Szabályzat az ÁSZF valamely lényegi feltételéhez, vagy kikötéséhez nem jelenti azt, hogy lemond arról, hogy a későbbiekben ragaszkodjon az adott feltétel vagy kikötés szigorú betartásához.
10.412.4. Szolgáltató és Felhasználó vitás ügyeiket békés úton próbálják rendezni.
10.512.5. Felek rögzítik, hogy a Szolgáltató webshopja Magyarországon működik, karbantartását is itt végzik. Mivel az oldal más országokból is meglátogatható, ezért a felhasználók kifejezetten tudomásul veszik, hogy a felhasználó és a Szolgáltató viszonylatában az irányadó jog a magyar jog. Amennyiben a felhasználó fogyasztóFogyasztó, úgy a Pp. 26. § (1) bekezdése alapján a fogyasztóval Fogyasztóval szemben a jelen szerződésből eredő vitás ügyekben az alperes (fogyasztóFogyasztó) belföldi lakóhelye szerinti bíróság kizárólagosan illetékes.
10.612.6. Szolgáltató a webshopban található termékekhez való hozzáférés vonatkozásában nem alkalmaz eltérő általános hozzáférési feltételeket a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével kapcsolatos okokból.
10.712.7. Szolgáltató – az általa elfogadott fizetési módok tekintetében – nem alkalmaz eltérő feltételeket a fizetési műveletre a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével, a fizetési számla számlavezetési helyével, a pénzforgalmi szolgáltató letelepedési helyével vagy a készpénz- készpénz-helyettesítő fizetési eszköz Unión belüli kibocsátásának helyével kapcsolatos okok miatt.
10.812.8. Szolgáltató megfelel a belső piacon belül a vevő állampolgársága, lakóhelye vagy letelepedési helye alapján történő indokolatlan területi alapú tartalomkorlátozással és a megkülönböztetés egyéb formáival szembeni fellépésről, valamint a 2006/2004/EK és az (EU) 2017/2394 rendelet, továbbá a 2009/22/EK irányelv módosításáról szóló AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2018/302 RENDELET-nek.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Vegyes rendelkezések. 10.11. Szolgáltató kötelezettsége teljesítéséhez közreműködőt jogosult igénybe venni. Ennek jogellenes magatartásáért teljes felelősséggel tartozikA társulás tagjai a társulási megállapodás módosításáról, úgymegszűntetéséről, mintha vagy felmondásáról a jogellenes magatartást saját maga követte volna elkezdeményezés megküldésétől számítva legkésőbb 60 napon belül döntenek.
10.22. Ha Jelen társulási megállapodás 2007. szeptember 1-jén lép hatályba és határozatlan időre, de a jelen Szabályzat bármely része érvénytelenné, jogtalanná vagy érvényesíthetetlenné válik, az a fennmaradó részek érvényességét, jogszerűségét és érvényesíthetőségét nem érintihatályba lépését követő legalább 3 évre szól.
10.33. Amennyiben Szolgáltató a Szabályzat alapján megillető jogát nem gyakorolja, a joggyakorlás elmulasztása nem tekinthető az adott jogról való lemondásnak. Bármilyen jogról történő lemondás csak az erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes. Az hogy a Szolgáltató egy alkalommal nem ragaszkodik szigorúan a Szabályzat valamely lényegi feltételéhez, vagy kikötéséhez nem jelenti azt, hogy lemond arrólA társulás tagjai kijelentik, hogy a későbbiekben ragaszkodjon az adott feltétel vagy kikötés szigorú betartásáhozmegállapodásban foglaltakat önkéntes és szabad elhatározásból, egyenjogúságuk tiszteletben tartásával, a kölcsönös előnyök alapján rögzítették.
10.44. Szolgáltató A társulás tagjai a jelen megállapodásban nem szabályozott kérdésekben a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. , valamint a helyi önkormányzatok társulásairól és Felhasználó együttműködéséről szóló 1997. évi CXXXV. tv. rendelkezéseit tekintik irányadónak.
5. A társulás tagjai egybehangzóan kijelentik, hogy a jelen megállapodásból eredő, illetve a társulás működése, intézmények fenntartása során esetlegesen felmerülő vitás ügyeiket békés úton próbálják kérdéseket elsődlegesen egymás között, tárgyalásos úton, konszenzusra törekedve kívánják rendezni.
10.56. Felek rögzítikA bírói út igénybevételével kizárólag akkor élnek, hogy ha az előzetes egyeztetés nem vezetett eredményre, megegyezésre. A jogvita eldöntésére a Szolgáltató webshopja Magyarországon működik, karbantartását is itt végzik. Mivel az oldal más országokból is meglátogatható, ezért a felhasználók kifejezetten tudomásul veszik, hogy a felhasználó és a Szolgáltató viszonylatában az irányadó jog a magyar jog. Amennyiben a felhasználó fogyasztó, úgy a Pp. 26. § (1) bekezdése alapján a fogyasztóval szemben a jelen szerződésből eredő vitás ügyekben az alperes (fogyasztó) belföldi lakóhelye szerinti bíróság kizárólagosan illetékesGödöllő Városi Bíróság illetékességét kötik ki.
10.67. Szolgáltató 2007. augusztus 15-ig létszámadatok egyeztetése miatt a webshopban található termékekhez való hozzáférés vonatkozásában nem alkalmaz eltérő általános hozzáférési feltételeket két testület a Felhasználó állampolgárságávalmegállapodást felülvizsgálja. A társulási megállapodást, lakóhelyével vagy letelepedési helyével kapcsolatos okokbólannak elolvasását , tartalmának megismerését és értelmezését követően a társulást alkotó települési önkormányzatok képviselő-testületei nevében a társult települések polgármesterei, mint akaratukkal mindenben megegyezőt, saját kezűleg írják alá. Kartal, 2007. június 28. Verseg, 2007. június 28. Települési Önkormányzat Képviselő-testülete nevében: Kartal Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete Xxxxxx Xxxxxx polgármester Verseg Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Záradék: Xx. Xxxx Xxxxx polgármester A Kartal – Verseg Közoktatási Intézményfenntartó Társulást alkotó települési önkormányzatok képviselő-testületei a Társulási Megállapodást határozataikban jóváhagyták, az abban foglaltakat önmagukra nézve kötelező rendelkezésként fogadták el. Települési önkormányzat Képviselő-testületeinek jóváhagyó határozatainak száma: Kartal Nagyközség Önkormányzatának 60/2007.(VI.14) sz. KT. határozat Verseg Község Önkormányzatának 38/2007.(VI.01.
10.7) ÖKT. Szolgáltató – az általa elfogadott fizetési módok tekintetében – nem alkalmaz eltérő feltételeket a fizetési műveletre a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével, a fizetési számla számlavezetési helyével, a pénzforgalmi szolgáltató letelepedési helyével vagy a készpénz- helyettesítő fizetési eszköz Unión belüli kibocsátásának helyével kapcsolatos okok miatt.
10.8sz. Szolgáltató megfelel a belső piacon belül a vevő állampolgársága, lakóhelye vagy letelepedési helye alapján történő indokolatlan területi alapú tartalomkorlátozással és a megkülönböztetés egyéb formáival szembeni fellépésről, valamint a 2006/2004/EK és az (EU) 2017/2394 rendelet, továbbá a 2009/22/EK irányelv módosításáról szóló AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS határozat A TANÁCS (EU) 2018/302 RENDELET-nek.megállapodás mellékletei:
Appears in 1 contract
Samples: Társulási Megállapodás
Vegyes rendelkezések. 10.11. Szolgáltató kötelezettsége teljesítéséhez közreműködőt jogosult igénybe venniFelek megállapodnak, hogy a futtatási engedély visszavonásig, de legkésőbb a „Futtatási szerződés” megszűnéséig érvényes, a „Futtatási szerződés” határozatlan időre jön létre.
2. Ennek jogellenes magatartásáért teljes felelősséggel tartozikFuttató jelen szerződés aláírásával egyidejűleg nyilatkozik, úgyhogy a „Futtatói szerződés” aláírásakor érvényes ÁSZ, mintha X.X.Xx. és X.X.Xx, a jogellenes magatartást saját maga követte volna Házirend továbbá az aláírt boxbérleti és tréningpálya használati szerződésben megfogalmazott feltételeket ismeri és az abban foglaltak maradéktalan betartását magára nézve kötelezőnek fogadja el.
10.23. Ha a jelen Szabályzat bármely része érvénytelenné, jogtalanná vagy érvényesíthetetlenné válik, az a fennmaradó részek érvényességét, jogszerűségét és érvényesíthetőségét nem érinti.
10.3. Amennyiben Szolgáltató a Szabályzat alapján megillető jogát nem gyakorolja, a joggyakorlás elmulasztása nem tekinthető az adott jogról való lemondásnak. Bármilyen jogról történő lemondás csak az erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes. Az hogy a Szolgáltató egy alkalommal nem ragaszkodik szigorúan a Szabályzat valamely lényegi feltételéhez, vagy kikötéséhez nem jelenti azt, hogy lemond arról, hogy a későbbiekben ragaszkodjon az adott feltétel vagy kikötés szigorú betartásához.
10.4. Szolgáltató és Felhasználó vitás ügyeiket békés úton próbálják rendezni.
10.5. A Felek rögzítik, hogy a Szolgáltató webshopja Magyarországon működik, karbantartását is itt végzik. Mivel az oldal más országokból is meglátogatható, ezért a felhasználók kifejezetten tudomásul veszik, hogy a felhasználó és versenyszabályok értelmében a Szolgáltató viszonylatában az irányadó jog lóversenyzés legfelsőbb felügyelő szerve a magyar jogLóversenyzést Felügyelő Bizottság.
4. Amennyiben Jelen Futtatási Szerződés aláírásával futtató tudomásul veszi, hogy a felhasználó fogyasztófuttatók érdekeinek képviseletére a Magyar Lóverseny Szövetség jogosult, úgy mint szakmai, társadalmi szervezet, a Pptagegyesületek felhatalmazása alapján.
5. 26. § (1) bekezdése alapján A Felek tudomásul veszik, hogy a fogyasztóval szemben „Futtatási szerződésre” a jelen szerződésből eredő vitás ügyekben ÁSZF-ben nem szabályozott kérdésekben a Xxxxxx Verseny Szabályzat/Ügető Verseny Szabályzat, a Házirend valamint a Ptk. rendelkezései az alperes (fogyasztó) belföldi lakóhelye szerinti bíróság kizárólagosan illetékesirányadóak.
10.66. Szolgáltató Felek elfogadják, hogy jelen ÁSZF-t a webshopban található termékekhez való hozzáférés vonatkozásában nem alkalmaz eltérő általános hozzáférési feltételeket Versenyszervező egyoldalúan jogosult módosítani azzal, hogy a Felhasználó állampolgárságávalváltozás tervezetét Versenyszervező a hivatalos honlapján köteles közzétenni. A közzétételtől számítva 15 nap áll rendelkezésre a jelen szerződésben nevesített érdekképviseleti szerv számára, lakóhelyével vagy letelepedési helyével kapcsolatos okokbólhogy a módosítás tervezetet véleményezze. A Versenyszervező lehetőségeihez mérten az érdekképviseleti szerv véleményét figyelembe veszi a végleges módosítás elkészítése során. Az ily módon elkészült végleges módosítást a Versenyszervező a honlapján ismételten közzéteszi azzal, hogy a módosítás hatálybalépése a végleges módosítás közzétételi napjától számított 10. nap.
10.77. Szolgáltató – Felek tudomásul veszik, hogy a társadalmi szervezetek szakmai és versenyzés egészét érintő bármely kérdésben jogosultak az általa elfogadott fizetési módok tekintetében – nem alkalmaz eltérő feltételeket általuk működtetett elektronikus felületek igénybevételére a fizetési műveletre a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével, a fizetési számla számlavezetési helyével, a pénzforgalmi szolgáltató letelepedési helyével vagy a készpénz- helyettesítő fizetési eszköz Unión belüli kibocsátásának helyével kapcsolatos okok miattminél szélesebb körű tájékoztatás elérése érdekében.
10.88. Szolgáltató megfelel a belső piacon belül a vevő állampolgárságaFelek jelen ÁSZF-ben foglaltakat tudomásul veszik, lakóhelye vagy letelepedési helye alapján történő indokolatlan területi alapú tartalomkorlátozással elfogadják, és a megkülönböztetés egyéb formáival szembeni fellépésrőlmagukra nézve kötelező érvényűnek tekintik. Budapest, valamint a 2006/200420... Versenyszervező Futtató Természetes személy Futtató esetén:
1. Tanu: (név, lakcím, személyigazolvány szám)
2. Tanu: (név, lakcím, személyigazolvány szám) Mellékletek: 1. Nyilatkozat az idomárral/EK és az (EU) 2017/2394 rendelet, továbbá a 2009/22/EK irányelv módosításáról szóló AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2018/302 RENDELET-nek.idomárokkal kötött idomítási szerződésről
Appears in 1 contract
Samples: Futattási Szerződés
Vegyes rendelkezések. 10.11. Szolgáltató kötelezettsége teljesítéséhez közreműködőt Felek szerződéssel kapcsolatban jognyilatkozat tételére jogosult igénybe venniképviselői: Megrendelő: Név: Cím: Telefon: Fax: Email: Megrendelő műszaki ellenőre: Név: Telefon: Fax: Email: Az átadás-átvételi jegyzőkönyv (e-jegyzőkönyv) és a felmérési napló aláírására jogosult személy a Megrendelő részéről: Név: Telefon: Fax: Email: Vállalkozó: Név: Cím: Telefon: Fax: Email: Vállalkozó felelős műszaki vezetője: Név: Telefon: Fax: Email:
2. Ennek jogellenes magatartásáért teljes felelősséggel tartozikJelen szerződés valamint a Ptk. 6:140. § alapján rendkívüli felmondásra/elállásra jogosult valamely fél a másik fél súlyos szerződésszegése esetén, úgyamennyiben a szerződésszegés abbahagyására a másik felet előzetesen megfelelő határidő biztosításával felhívta, mintha azonban ez eredménytelen maradt. Rendkívüli felmondásra/elállásra jogosult a jogellenes magatartást saját maga követte volna elVállalkozó különösen akkor, ha a Megrendelő valamely fizetési kötelezettségével ….. napot meghaladó késedelembe esik, Megrendelő pedig akkor, ha a Vállalkozót az MKIK építőipari kivitelezői nyilvántartásából törölték. Bármelyik fél jogosult rendkívüli felmondásra/elállásra, ha a másik fél ellen csőd-vagy felszámolási eljárás indul, vagy ha adószámát felfüggesztették.
10.23. Ha Szerződő felek mentesülnek a jelen Szabályzat bármely része érvénytelennészerződésből fakadó kötelezettségeik nem-, jogtalanná vagy érvényesíthetetlenné válikrészleges nem-teljesítésével kapcsolatos felelősség alól, ha az a fennmaradó részek érvényességétszerződés hatályának beálltát követően felmerülő, jogszerűségét előre nem látható elháríthatatlan erő következménye (vis maior). A vis maior helyzet bekövetkezéséről és érvényesíthetőségét nem érintimegszűnéséről szerződő felek egymást haladéktalanul értesítik, és a megszűnést követően mindent megtesznek a szerződésszerű teljesítés érdekében.
10.34. Amennyiben Szolgáltató A jelen szerződés csak a Szabályzat alapján megillető jogát nem gyakorolja, a joggyakorlás elmulasztása nem tekinthető az adott jogról való lemondásnakszerződő felek közös megegyezésével módosítható. Bármilyen jogról történő lemondás csak az erre vonatkozó kifejezett A szerződés módosításának írásbeli nyilatkozat esetén érvényesformában kell történnie.
5. Az hogy a Szolgáltató egy alkalommal nem ragaszkodik szigorúan a Szabályzat valamely lényegi feltételéhez, vagy kikötéséhez nem jelenti azt, hogy lemond arrólFelek kijelentik, hogy a későbbiekben ragaszkodjon az adott feltétel vagy kikötés szigorú betartásáhozmásik félre vonatkozóan jelen szerződés alapján tudomásukra jutott minden tényt, adatot, információt titokban tartanak, és azt – a másik fél előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül - harmadik fél rendelkezésére nem bocsátják és hozzáférhetővé nem teszik.
10.46. Szolgáltató és Felhasználó vitás ügyeiket békés úton próbálják rendezni.
10.5. Felek rögzítik, hogy a Szolgáltató webshopja Magyarországon működik, karbantartását is itt végzik. Mivel az oldal más országokból is meglátogatható, ezért a felhasználók kifejezetten tudomásul veszik, hogy a felhasználó és a Szolgáltató viszonylatában az irányadó jog a magyar jog. Amennyiben a felhasználó fogyasztó, úgy a Pp. 26. § (1) bekezdése alapján a fogyasztóval szemben Jelen szerződésben hivatkozott alábbi mellékletek a jelen szerződésből eredő vitás ügyekben az alperes (fogyasztó) belföldi lakóhelye szerinti bíróság kizárólagosan illetékesszerződés elválaszthatatlan részét képezik.
10.6. Szolgáltató a webshopban található termékekhez való hozzáférés vonatkozásában nem alkalmaz eltérő általános hozzáférési feltételeket a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével kapcsolatos okokból.
10.7. Szolgáltató – az általa elfogadott fizetési módok tekintetében – nem alkalmaz eltérő feltételeket a fizetési műveletre a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével, a fizetési számla számlavezetési helyével, a pénzforgalmi szolgáltató letelepedési helyével vagy a készpénz- helyettesítő fizetési eszköz Unión belüli kibocsátásának helyével kapcsolatos okok miatt.
10.8. Szolgáltató megfelel a belső piacon belül a vevő állampolgársága, lakóhelye vagy letelepedési helye alapján történő indokolatlan területi alapú tartalomkorlátozással és a megkülönböztetés egyéb formáival szembeni fellépésről, valamint a 2006/2004/EK és az (EU) 2017/2394 rendelet, továbbá a 2009/22/EK irányelv módosításáról szóló AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2018/302 RENDELET-nek.
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Szerződés Generálkivitelezésre (Átalánydíjas)
Vegyes rendelkezések. 10.1. Szolgáltató kötelezettsége teljesítéséhez közreműködőt jogosult igénybe venni. Ennek jogellenes magatartásáért teljes felelősséggel tartozik, úgy, mintha a jogellenes magatartást saját maga követte volna el.
10.213.1. Ha a jelen Szabályzat az ÁSZF bármely része érvénytelenné, jogtalanná vagy érvényesíthetetlenné válik, az a fennmaradó részek érvényességét, jogszerűségét és érvényesíthetőségét nem érinti.
10.313.2. Amennyiben Szolgáltató a Szabályzat az ÁSZF alapján megillető jogát nem gyakorolja, a joggyakorlás elmulasztása nem tekinthető az adott jogról való lemondásnak. Bármilyen jogról történő lemondás csak az erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes. Az hogy a Szolgáltató egy alkalommal nem ragaszkodik szigorúan a Szabályzat az ÁSZF valamely lényegi feltételéhez, vagy kikötéséhez nem jelenti azt, hogy lemond arról, hogy a későbbiekben ragaszkodjon az adott feltétel vagy kikötés szigorú betartásáhozbetartásához és annak teljesítését megkövetelje.
10.413.3. Szolgáltató és Felhasználó vásárló vitás ügyeiket békés úton próbálják rendezni.
10.5. Felek rögzítik, hogy a Szolgáltató webshopja Webáruház Magyarországon működik, karbantartását is itt végzik. Mivel az oldal más országokból is meglátogatható, illetve azokból is lehet megrendeléseket leadni, ezért a felhasználók vásárlók kifejezetten tudomásul veszik, hogy a felhasználó vásárló és a Szolgáltató viszonylatában az irányadó jog a magyar jog. Amennyiben a felhasználó vásárló fogyasztó, úgy a PpPolgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX törvény. 26. § (1) bekezdése alapján a fogyasztóval szemben a jelen az ÁSZF alapján megkötött szerződésből eredő vitás ügyekben az alperes (fogyasztó) belföldi lakóhelye szerinti bíróság kizárólagosan illetékes.
10.613.4. A Szolgáltató a webshopban Webáruházban található termékekhez való hozzáférés vonatkozásában nem alkalmaz eltérő általános hozzáférési feltételeket a Felhasználó vásárló állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével kapcsolatos okokból.
10.713.5. Szolgáltató – az általa elfogadott fizetési módok tekintetében – nem alkalmaz eltérő feltételeket a fizetési műveletre a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével, a fizetési számla számlavezetési helyével, a pénzforgalmi szolgáltató letelepedési helyével vagy a készpénz- helyettesítő fizetési eszköz Unión belüli kibocsátásának helyével kapcsolatos okok miatt.
10.8. A Szolgáltató megfelel a belső piacon belül a vevő állampolgársága, lakóhelye vagy letelepedési helye alapján történő indokolatlan területi alapú tartalomkorlátozással és a megkülönböztetés egyéb formáival szembeni fellépésről, valamint a 2006/2004/EK és az (EU) 2017/2394 rendelet, továbbá a 2009/22/EK irányelv módosításáról szóló AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2018/302 RENDELET-nek.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
Vegyes rendelkezések. 10.17.1. Szolgáltató kötelezettsége teljesítéséhez közreműködőt jogosult igénybe venni. Ennek jogellenes magatartásáért teljes felelősséggel tartozik, úgy, mintha a jogellenes magatartást saját maga követte volna el.
10.27.2. Ha a jelen Szabályzat bármely része érvénytelenné, jogtalanná vagy érvényesíthetetlenné válik, az a fennmaradó részek érvényességét, jogszerűségét és érvényesíthetőségét nem érinti.
10.37.3. Amennyiben Szolgáltató a Szabályzat alapján megillető jogát nem gyakorolja, a joggyakorlás elmulasztása nem tekinthető az adott jogról való lemondásnak. Bármilyen jogról történő lemondás csak az erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes. Az hogy a Szolgáltató egy alkalommal nem ragaszkodik szigorúan a Szabályzat valamely lényegi feltételéhez, vagy kikötéséhez nem jelenti azt, hogy lemond arról, hogy a későbbiekben ragaszkodjon az adott feltétel vagy kikötés szigorú betartásához.
10.47.4. Szolgáltató és Felhasználó vitás ügyeiket békés úton próbálják rendezni.
10.57.5. Felek rögzítik, hogy a Szolgáltató webshopja Magyarországon működik, karbantartását is itt végzik. Mivel az oldal más országokból is meglátogatható, ezért a felhasználók kifejezetten tudomásul veszik, hogy a felhasználó és a Szolgáltató viszonylatában az irányadó jog a magyar jog. Amennyiben a felhasználó fogyasztó, úgy a Pp. 26. § (1) bekezdése alapján a fogyasztóval szemben a jelen szerződésből eredő vitás ügyekben az alperes (fogyasztó) belföldi lakóhelye szerinti bíróság kizárólagosan illetékes.
10.67.6. Szolgáltató a webshopban található termékekhez való hozzáférés vonatkozásában nem alkalmaz eltérő általános hozzáférési feltételeket a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével kapcsolatos okokból.
10.77.7. Szolgáltató – az általa elfogadott fizetési módok tekintetében – nem alkalmaz eltérő feltételeket a fizetési műveletre a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével, a fizetési számla számlavezetési helyével, a pénzforgalmi szolgáltató letelepedési helyével vagy a készpénz- készpénz-helyettesítő fizetési eszköz Európai Unión belüli kibocsátásának helyével kapcsolatos okok miatt.
10.8. Szolgáltató megfelel a belső piacon belül a vevő állampolgársága, lakóhelye vagy letelepedési helye alapján történő indokolatlan területi alapú tartalomkorlátozással és a megkülönböztetés egyéb formáival szembeni fellépésről, valamint a 2006/2004/EK és az (EU) 2017/2394 rendelet, továbbá a 2009/22/EK irányelv módosításáról szóló AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2018/302 RENDELET-nek.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
Vegyes rendelkezések. 10.11. Szolgáltató kötelezettsége teljesítéséhez közreműködőt jogosult igénybe venni. Ennek jogellenes magatartásáért teljes felelősséggel tartozik, úgy, mintha a jogellenes magatartást saját maga követte volna el.
10.2. Ha a jelen Szabályzat bármely része érvénytelenné, jogtalanná vagy érvényesíthetetlenné válik, az a fennmaradó részek érvényességét, jogszerűségét és érvényesíthetőségét nem érinti.
10.3. Amennyiben Szolgáltató a Szabályzat alapján megillető jogát nem gyakorolja, a joggyakorlás elmulasztása nem tekinthető az adott jogról való lemondásnak. Bármilyen jogról történő lemondás csak az erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes. Az hogy a Szolgáltató egy alkalommal nem ragaszkodik szigorúan a Szabályzat valamely lényegi feltételéhez, vagy kikötéséhez nem jelenti aztSzerződő felek rögzítik, hogy lemond arrólamennyiben jelen adásvételi ügylet bármilyen okból meghiúsul, úgy a Vevő már jelen szerződési kikötéssel hozzájárul ahhoz, hogy a későbbiekben ragaszkodjon tulajdonjog fenntartással történő eladás ténye az adott feltétel vagy kikötés szigorú betartásáhozIngatlan tulajdoni lapjáról törlésre kerüljön.
10.42. Szolgáltató Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyv és Felhasználó vitás ügyeiket békés úton próbálják rendeznia kapcsolódó magyar jogszabályok vonatkozó rendelkezései az irányadóak.
10.53. Szerződő Xxxxx jelen szerződésbe foglaltan meghatalmazzák a Malév Zrt. képviseletében eljáró xx. Xxxxx Xxxxxx jogtanácsost (jogtanácsosi igazolvány száma: 13733), valamint a Xx. Xxxxxx Xxx Ügyvédi Iroda képviseletében eljáró Xx. Xxxxxx Xxx ügyvédet a jelen szerződés megszerkesztésével, ellenjegyzésével, továbbá Dabas Város Önkormányzata meghatalmazza a Xx. Xxxxxx Xxx Ügyvédi Iroda képviseletében eljáró Xx. Xxxxxx Xxx ügyvédet a tulajdonjog bejegyzése során a Földhivatal előtti eljárásban a teljes körű jogi képviselettel.
4. A Szerződő Felek rögzítik, hogy xx. Xxxxx Xxxxxx jogtanácsos és Xx. Xxxxxx Xxx ügyvéd a Szolgáltató webshopja Magyarországon működikszerződés aláírása előtt a Xxxxx részére a kellő mértékű tájékoztatást megadta mind a tényállás, karbantartását mind pedig az Ingatlan jogi helyzetét illetően, így jelen szerződést egyben ügyvédi tényvázlatnak is itt végziktekintik.
5. Mivel az oldal más országokból is meglátogathatóJelen szerződés , ezért a felhasználók kifejezetten tudomásul veszikegyenként számozott oldalból álló magyar nyelvű példányban készült.
6. Szerződő Xxxxx kijelentik, hogy a felhasználó jelen szerződés akarat-kijelentéseiket helyesen tartalmazza, azt elolvasás és a Szolgáltató viszonylatában az irányadó jog a magyar jog. Amennyiben a felhasználó fogyasztóértelmezés után, úgy a Pp. 26. § (1) bekezdése alapján a fogyasztóval szemben a jelen szerződésből eredő vitás ügyekben az alperes (fogyasztó) belföldi lakóhelye szerinti bíróság kizárólagosan illetékesmint akaratukkal mindenben megegyezőt, cégszerűen és helybenhagyólag aláírásukkal látták el, és , azaz eredeti példányt átvettek.
10.6. Szolgáltató a webshopban található termékekhez való hozzáférés vonatkozásában nem alkalmaz eltérő általános hozzáférési feltételeket a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével kapcsolatos okokból.
10.7. Szolgáltató – az általa elfogadott fizetési módok tekintetében – nem alkalmaz eltérő feltételeket a fizetési műveletre a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével, a fizetési számla számlavezetési helyével, a pénzforgalmi szolgáltató letelepedési helyével vagy a készpénz- helyettesítő fizetési eszköz Unión belüli kibocsátásának helyével kapcsolatos okok miatt.
10.8. Szolgáltató megfelel a belső piacon belül a vevő állampolgársága, lakóhelye vagy letelepedési helye alapján történő indokolatlan területi alapú tartalomkorlátozással és a megkülönböztetés egyéb formáival szembeni fellépésről, valamint a 2006/2004/EK és az (EU) 2017/2394 rendelet, továbbá a 2009/22/EK irányelv módosításáról szóló AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2018/302 RENDELET-nek.
Appears in 1 contract
Samples: Ingatlan Adásvételi Szerződés
Vegyes rendelkezések. 10.1. Szolgáltató kötelezettsége teljesítéséhez közreműködőt jogosult igénybe venni. Ennek jogellenes magatartásáért teljes felelősséggel tartozik, úgy, mintha a jogellenes magatartást saját maga követte volna elA jelen feltételek alapján kötött biztosítási szerzôdések fogyasztói szerzôdésnek minôsülnek.
10.2. Ha Jelen biztosításnál maradékjogok nem keletkeznek, így a biztosítási szerzôdés nem rendelkezik visszavásárlási összeggel, nem keletkezik többlethozam és nincs lehetôség díjmentes leszállításra. A jelen Szabályzat bármely része érvénytelenné, jogtalanná vagy érvényesíthetetlenné válik, az a fennmaradó részek érvényességét, jogszerűségét és érvényesíthetőségét biztosításra kötvénykölcsön nem érintiigényelhetô.
10.3. Amennyiben Szolgáltató A felek közötti jogvitára a Szabályzat alapján megillető jogát nem gyakorolja, a joggyakorlás elmulasztása nem tekinthető az adott jogról való lemondásnak. Bármilyen jogról történő lemondás csak az erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes. Az hogy a Szolgáltató egy alkalommal nem ragaszkodik szigorúan a Szabályzat valamely lényegi feltételéhez, vagy kikötéséhez nem jelenti azt, hogy lemond arról, hogy a későbbiekben ragaszkodjon az adott feltétel vagy kikötés szigorú betartásáhozmagyar bíróságok rendelkeznek joghatósággal.
10.4. Szolgáltató A szerzôdés nyelve magyar. A szerzôdô kérésére a Biztosító vállalhatja, írásbeli vállalása esetén pedig köteles idegen nyelven elkészíteni és Felhasználó vitás ügyeiket békés úton próbálják rendezniátadni a szükséges okiratokat, de az iratok magyar nyelvû szövege tekintendô hitelesnek.
10.5. Felek rögzítikA biztosítási szerzôdéshez kapcsolódó minden biztosítási díj, hogy költség, illetve kockázati díj, szolgáltatási összeg (illetve további összegszerûen meghatározott mennyiség) fôszabály szerint forintban, illetve a Szolgáltató webshopja Magyarországon működik, karbantartását is itt végzik. Mivel az oldal más országokból is meglátogatható, ezért a felhasználók kifejezetten tudomásul veszik, hogy a felhasználó mindenkori magyar hivatalos fizetôeszközben értendô és a Szolgáltató viszonylatában az irányadó jog a magyar jog. Amennyiben a felhasználó fogyasztó, úgy a Pp. 26. § (1) bekezdése alapján a fogyasztóval szemben a jelen szerződésből eredő vitás ügyekben az alperes (fogyasztó) belföldi lakóhelye szerinti bíróság kizárólagosan illetékesteljesítendô.
10.6. Szolgáltató A felek, így a webshopban található termékekhez való hozzáférés vonatkozásában nem alkalmaz eltérő általános hozzáférési feltételeket szerzôdô, a Felhasználó állampolgárságávalbiztosított, lakóhelyével vagy letelepedési helyével kapcsolatos okokbóla kedvezményezett a következô módon teheti meg a szerzôdés módosításával kapcsolatos, illetve a feltételekben meghatározott egyéb nyilatkozatait a Biztosító felé: személyesen írásban megerôsítve, postai levélben, faxon, Online Ügyfélszolgálaton, kivételes elôre meghatározott esetekben telefonon. Ezeken túl minden olyan formában, amelynél lehetôség van a biztonságos beazonosításra, a tartalom változatlan visszaidézésére, a nyilatkozattevô személyének és a nyilatkozattétel idôpontjának azonosítására, kivéve, ha a szerzôdéses megállapodás valamely nyilatkozatra különös formát ír elô. A Biztosító a honlapján keresztül, valamint az éves értesítôiben tájékoztatja a szerzôdôt azon nyilatkozattételi csatornákról, amelyek a technika mindenkori állása szerint biztonságosak, és amelyeket a felek jogosultak igénybe venni.
10.7. Szolgáltató – az általa elfogadott fizetési módok tekintetében – nem alkalmaz eltérő feltételeket a fizetési műveletre a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyévelA jelen feltételekben szereplô, a fizetési számla számlavezetési helyévelBiztosítót terhelô, írásbeli közlések esetében írásbelinek minôsül a pénzforgalmi szolgáltató letelepedési helyével vagy a készpénz- helyettesítő fizetési eszköz Unión belüli kibocsátásának helyével kapcsolatos okok miattfokozott biztonságú elektronikus aláírással ellátott, elektronikus úton küldött irat is, valamint minden olyan módszer, amelyet magyar jogszabály aktuálisan írásbelinek minôsít.
10.8. Szolgáltató megfelel A szerzôdô magyarországi kézbesítési megbízottat nevezhet meg, amennyiben 1 hónapnál hosszabb idôre lakcímérôl eltávozik, vagy levelezési címén a belső piacon belül küldeményeket nem tudja átvenni. Ennek hiányában a vevő állampolgársága, lakóhelye vagy letelepedési helye alapján történő indokolatlan területi alapú tartalomkorlátozással és a megkülönböztetés egyéb formáival szembeni fellépésről, valamint a 2006/2004/EK és Biztosító az általa ismert utolsó címére (EUlevelezési címére) 2017/2394 rendelet, továbbá a 2009/22/EK irányelv módosításáról szóló AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2018/302 RENDELET-nekjoghatályosan küldhet nyilatkozatot.
Appears in 1 contract
Vegyes rendelkezések. 10.119.1 Az 5.5 pontban meghatározott esetben a Magyar Posta a Közreműködő megrendelése alapján vállalja, hogy amennyiben a megfelelő kapacitás a rendelkezésére áll, úgy legfeljebb 8 munkaóra/nap szolgáltatási időtartam figyelembevételével, személyenként a jogszabályban meghatározott mindenkori bruttó minimálbér 10%-ának megfelelő napi szolgáltatói díj ellenében, a megrendelőként eljáró Közreműködő felelősségvállalása mellett, a Közreműködő alvállalkozójaként eljárva átmenetileg (legfeljebb 5 nap/alkalom, de nem több, mint 30 nap/év időtartamban) biztosítja a Szolgáltatás ellátását a Szolgáltatóhelyen. Szolgáltató kötelezettsége teljesítéséhez közreműködőt jogosult igénybe venni. Ennek jogellenes magatartásáért teljes felelősséggel tartozik, úgy, mintha Az e pontban meghatározott díj a jogellenes magatartást saját maga követte volna eljogszabály szerint felszámítandó általános forgalmi adó (áfa) mértékét nem tartalmazza.
10.2. Ha 19.2 A Felek a jelen Szabályzat bármely része érvénytelennészerződés teljesítése érdekében kialakított informatikai együttműködésük részletes szabályait a 8. sz. mellékletben-, jogtalanná vagy érvényesíthetetlenné válika kapcsolattartóik adatainak kezelésére vonatkozó szabályokat pedig a 9. sz. mellékletben rögzítik. A Közreműködő kötelezettséget vállal arra, az hogy – a fennmaradó részek érvényességét, jogszerűségét Magyar Posta ellentétes taralmú írásos formájú nyilatkozata hiányában – a Szolgáltatóhelyen a Szolgáltatásokat a Magyar Posta által díjmentesen biztosított munkapultot és érvényesíthetőségét nem érinticsomagmérleg asztalt (továbbiakban: munkapult) használva nyújtja. A munkapult partneri szolgáltatóhelyre történő szállítását a Magyar Posta szintén díjmentesen végzi.
10.3. Amennyiben Szolgáltató a Szabályzat alapján megillető jogát nem gyakorolja, a joggyakorlás elmulasztása nem tekinthető az adott jogról való lemondásnak. Bármilyen jogról történő lemondás csak az erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes. Az hogy a Szolgáltató egy alkalommal nem ragaszkodik szigorúan a Szabályzat valamely lényegi feltételéhez, vagy kikötéséhez nem jelenti azt, hogy lemond arról19.3 A Felek megállapodnak abban, hogy a későbbiekben ragaszkodjon jelen szerződésből fakadó jogvitákat elsősorban tárgyalással, kölcsönös engedmények útján igyekeznek rendezni. Amennyiben a vitás kérdések rendezésére tett tárgyalásaik nem vezetnek eredményre, jogorvoslati kérelmük elbírálására a rendes bírósági fórumokat választják, és
a) a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény általános rendelkezéseit alkalmazzák (amennyiben a Közreműködő székhelye külföldön, Budapesten, vagy Pest vármegyében van, vagy amennyiben az adott feltétel a hely, ahol Közreműködőnek a jogvitában érintett ügyben eljáró, képviseletére hivatott szerve, illetve szervezeti egysége a működését kifejti Budapesten, vagy kikötés szigorú betartásáhozPest vármegyében van);
b) az a) pontban meg nem jelölt esetben a Felek a jogvita elbírálására – a bíróság hatáskörétől függően – a Budapesti IV. és XV. Kerületi Bíróság, illetőleg a Székesfehérvári Törvényszék kizárólagos illetékességét kötik ki.
10.4. Szolgáltató 19.4 Közreműködő kijelenti és Felhasználó vitás ügyeiket békés úton próbálják rendezni.
10.5. Felek rögzítiktudomásul veszi, hogy a Szolgáltató webshopja Magyarországon működik, karbantartását is itt végzik. Mivel jelen szerződésben foglaltak szerint őt megillető követelés engedményezése és az oldal más országokból is meglátogatható, ezért a felhasználók kifejezetten tudomásul veszik, hogy a felhasználó és a Szolgáltató viszonylatában az irányadó jog a magyar jog. Amennyiben a felhasználó fogyasztó, úgy a Pp. 26. § őt terhelő kötelezettségek (1mint tartozások) bekezdése alapján a fogyasztóval szemben a jelen szerződésből eredő vitás ügyekben az alperes (fogyasztó) belföldi lakóhelye szerinti bíróság kizárólagosan illetékes.
10.6. Szolgáltató a webshopban található termékekhez való hozzáférés vonatkozásában nem alkalmaz eltérő általános hozzáférési feltételeket a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével kapcsolatos okokból.
10.7. Szolgáltató – az általa elfogadott fizetési módok tekintetében – nem alkalmaz eltérő feltételeket a fizetési műveletre a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével, a fizetési számla számlavezetési helyével, a pénzforgalmi szolgáltató letelepedési helyével vagy a készpénz- helyettesítő fizetési eszköz Unión belüli kibocsátásának helyével kapcsolatos okok miatt.
10.8. Szolgáltató megfelel a belső piacon belül a vevő állampolgársága, lakóhelye vagy letelepedési helye alapján történő indokolatlan területi alapú tartalomkorlátozással és a megkülönböztetés egyéb formáival szembeni fellépésrőlátvállalása, valamint a 2006/2004/EK és jövőbeni Magyar Posta felé fennálló követelésének a zálogba adása, faktorálása kizárólag Magyar Posta előzetes írásbeli beleegyezése birtokában történhet. Közreműködő kötelezettséget vállal, hogy Magyar Posta előzetes hozzájárulása nélkül nem köt teljesítésátvállalásra / tartozáselvállalásra vonatkozó megállapodást.
19.5 Felek kijelentik, hogy az (EU) 2017/2394 rendeletírásbeli szerződésbe nem foglalt, vagy a jelen szerződés szerinti kapcsolattartói megállapodásnak nem minősülő esetleges korábbi megállapodásaik hatályukat vesztik.
19.6 Bármely nem szerződésszerű teljesítés jogi fenntartás nélküli elfogadása Magyar Posta részéről nem értelmezhető joglemondásként azon igényéről, amelyek Magyar Posta a szerződésszegés következményeként megilletik.
19.7 A jelen szerződésre egyebekben a Postatv., a R., a Ptk., továbbá a 2009/22/EK irányelv módosításáról szóló AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS jelen szerződés alapján végzett tevékenységeket szabályozó mindenkori egyéb jogszabályok, ajánlások, Üzletszabályzatok és ÁSZF-ek vonatkozó rendelkezései az irányadók.
19.8 A TANÁCS Magyar Posta átadta a Közreműködőnek a Magyar Posta Pénzmosás Megelőzési Szabályzatát, amelyet a Közreműködő a készpénzátutalási megbízások és a postai számlabefizetési megbízások, a belföldi postautalvány kezelése kapcsán, továbbá a Kincstári Takarékjegyek, más állampapírok és életbiztosítás esetleges közvetítése esetén – a közreműködői jogviszonyból és a szolgáltatási portfólióból következő értelemszerű eltérésekkel – köteles alkalmazni. A jelen szerződés szerinti Szolgáltatás nyújtásának kezdőnapja: A Felek kapcsolattartói által írásos formában, a Közreműködő egyéb kötelezettségvállalásaira és a Magyar Posta technológiai lehetőségeire tekintettel egyedileg meghatározott nap, legkésőbb azonban a jelen szerződés hatályba lépésének napját (EUvagyis a jelen szerződést utóbb aláíró Fél aláírásának napját) 2018/302 RENDELET-nek.követő 180. nap. A jelen szerződés mellékletei:
Appears in 1 contract
Samples: Postai Közreműködői Szerződés
Vegyes rendelkezések. 10.112.1. Szolgáltató kötelezettsége teljesítéséhez közreműködőt jogosult igénybe venniA jelen magyar nyelvű, írásba nem foglalt szerződésnek minősülő ÁSZF-ben nem szabályozott kérdésekre a Magyarország jogszabályai, így különösen a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. Ennek jogellenes magatartásáért teljes felelősséggel tartozikévi V. törvény, úgy, mintha a jogellenes magatartást saját maga követte volna elvalamint Szjt. rendelkezései az irányadók.
10.212.2. Ha A Szolgáltatónak és az Ügyfélnek meg kell tennie mindent annak érdekében, hogy közvetlen tárgyalások útján, elsődlegesen az egyeztetés céljával rendezzenek minden olyan nézeteltérést vagy vitát, mely közöttük jelen ÁSZF vagy az Előfizetői szerződés keretében vagy a jelen Szabályzat bármely része érvénytelennéközöttük létrejött jogviszonnyal kapcsolatban merült fel. Amennyiben ez nem vezet eredményre, jogtalanná vagy érvényesíthetetlenné válikúgy felek jogvitájukra nézve alávetik magukat hatáskörrel rendelkező, a Szolgáltató székhelye szerint illetékes rendes magyar bíróság kizárólagos illetékességének. A jogvita elbírálására a Magyarország törvényei és jogszabályai az irányadók.
12.3. Nem képezi a Felek közötti szerződés tartalmát az a fennmaradó részek érvényességétszokás, jogszerűségét amelynek alkalmazásában a Xxxxx korábbi üzleti kapcsolatukban megegyeztek vagy az a gyakorlat, amelyet egymás között kialakítottak. Nem válik továbbá a szerződés tartalmává az adott üzletágban a hasonló jellegű szerződés alanyai által széles körben ismert és érvényesíthetőségét nem érintirendszeresen alkalmazott szokás sem.
10.312.4. Amennyiben Szolgáltató Felek képviselőjének kizárólag a Szabályzat alapján megillető jogát nem gyakoroljacégjegyzésre jogosultak, valamint a cégjegyzésre jogosultak által írásban felhatalmazott személyek minősülnek. A Felek valamennyi képviselője, a joggyakorlás elmulasztása nem tekinthető az adott jogról való lemondásnak. Bármilyen jogról történő lemondás csak az erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes. Az hogy a Szolgáltató egy alkalommal nem ragaszkodik szigorúan a Szabályzat valamely lényegi feltételéhez, vagy kikötéséhez nem jelenti aztszerződés megkötésével kijelenti és megerősíti, hogy lemond arrólkorlátozások nélkül jogosult a szerződés megkötésére, aláírására és végrehajtására, továbbá kijelenti és szavatol azért, hogy a későbbiekben ragaszkodjon az adott feltétel vagy kikötés szigorú betartásához.
10.4. Szolgáltató és Felhasználó vitás ügyeiket békés úton próbálják rendezni.
10.5. Felek rögzítik, hogy a Szolgáltató webshopja Magyarországon működik, karbantartását is itt végzik. Mivel az oldal más országokból is meglátogatható, ezért a felhasználók kifejezetten tudomásul veszik, hogy a felhasználó és a Szolgáltató viszonylatában az irányadó jog a magyar jog. Amennyiben a felhasználó fogyasztó, úgy a Pp. 26. § (1) bekezdése alapján a fogyasztóval szemben a jelen szerződésből eredő vitás ügyekben az alperes (fogyasztó) belföldi lakóhelye szerinti bíróság kizárólagosan illetékes.
10.6. Szolgáltató a webshopban található termékekhez való hozzáférés vonatkozásában nem alkalmaz eltérő általános hozzáférési feltételeket a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével kapcsolatos okokból.
10.7. Szolgáltató – az általa elfogadott fizetési módok tekintetében – nem alkalmaz eltérő feltételeket a fizetési műveletre a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével, a fizetési számla számlavezetési helyével, a pénzforgalmi szolgáltató letelepedési helyével vagy a készpénz- helyettesítő fizetési eszköz Unión belüli kibocsátásának helyével kapcsolatos okok miatt.
10.8. Szolgáltató megfelel a belső piacon belül a vevő állampolgársága, lakóhelye vagy letelepedési helye alapján történő indokolatlan területi alapú tartalomkorlátozással és a megkülönböztetés egyéb formáival szembeni fellépésről, valamint a 2006/2004/EK és az (EU) 2017/2394 rendeletszerződés maradéktalan teljesítése, továbbá a 2009/22/EK irányelv módosításáról szóló AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS kapcsolódó kötelezettségek és dokumentumok teljesítése a Szolgáltató számára érvényes és a Szolgáltatót kötő kötelezettséget jelentenek mind az aláíráskor, mind pedig a szerződés hatályának időtartama alatt folyamatosan. Szolgáltató köteles a Szolgáltató kérése esetén a cégkivonatát és az aláírási címpéldány másolatát megküldeni a Szolgáltató részére.
12.5. A TANÁCS (EU) 2018/302 RENDELETSzolgáltató és az Ügyfél jelen ÁSZF és az Előfizetői szerződés teljesítése során egymással együttműködnek, a szükséges tájékoztatást egymásnak megadják. Minden e szerződések megkötése után felmerülő, e szerződések teljesítését akadályozó körülményről a Szolgáltató és az Ügyfél kölcsönösen kötelesek egymást a körülmény tudomásukra jutását követően haladéktalanul tájékoztatni.
12.6. Az Ügyfél a jelen ÁSZF-nekből eredő jogait és kötelezettségeit harmadik személyre a Szolgáltató előzetes, írásbeli hozzájárulása nélkül nem ruházhatja át. Szolgáltató jogosult az Ügyfél részére kiállított számlája alapján fennálló követelését engedményezni vagy faktorálni.
12.7. Xxxxx XXXX-fel együtt értelmezendőek és annak elválaszthatatlan részét képezik az alábbi mellékletek: − 1. számú: Adatfeldolgozási szerződés Budapest, 2022. szeptember 1.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Vegyes rendelkezések. 10.119.1 Az 5.5 pontban meghatározott esetben a Magyar Posta a Közreműködő megrendelése alapján vállalja, hogy amennyiben a megfelelő kapacitás a rendelkezésére áll, úgy legfeljebb 8 munkaóra/nap szolgáltatási időtartam figyelembevételével, személyenként a jogszabályban meghatározott mindenkori bruttó minimálbér 10%-ának megfelelő napi szolgáltatói díj ellenében, a megrendelőként eljáró Közreműködő felelősségvállalása mellett, a Közreműködő alvállalkozójaként eljárva átmenetileg (legfeljebb 5 nap/alkalom, de nem több, mint 30 nap/év időtartamban) biztosítja a Szolgáltatás ellátását a Szolgáltatóhelyen. Szolgáltató kötelezettsége teljesítéséhez közreműködőt jogosult igénybe venni. Ennek jogellenes magatartásáért teljes felelősséggel tartozik, úgy, mintha Az e pontban meghatározott díj a jogellenes magatartást saját maga követte volna eljogszabály szerint felszámítandó általános forgalmi adó (áfa) mértékét nem tartalmazza.
10.2. Ha 19.2 A Felek a jelen Szabályzat bármely része érvénytelennészerződés teljesítése érdekében kialakított informatikai együttműködésük részletes szabályait a 8. sz. mellékletben-, jogtalanná a kapcsolattartóik adatainak kezelésére vonatkozó szabályokat pedig a 10. sz. mellékletben rögzítik. A Közreműködő kötelezettséget vállal arra, hogy – a Magyar Posta ellentétes taralmú írásos formájú nyilatkozata hiányában – a Szolgáltatóhelyen a Szolgáltatásokat a Magyar Posta által díjmentesen biztosított munkapultot és csomagmérleg asztalt (továbbiakban: munkapult) használva nyújtja. A munkapult partneri szolgáltatóhelyre történő szállítását a Magyar Posta szintén díjmentesen végzi.
19.3 A Felek megállapodnak abban, hogy a jelen szerződésből fakadó jogvitákat elsősorban tárgyalással, kölcsönös engedmények útján igyekeznek rendezni. Amennyiben a vitás kérdések rendezésére tett tárgyalásaik nem vezetnek eredményre, jogorvoslati kérelmük elbírálására a rendes bírósági fórumokat választják, és
a) a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény általános rendelkezéseit alkalmazzák (amennyiben a Közreműködő székhelye külföldön, Budapesten, vagy érvényesíthetetlenné válikPest vármegyében van, vagy amennyiben az a fennmaradó részek érvényességéthely, jogszerűségét ahol Közreműködőnek a jogvitában érintett ügyben eljáró, képviseletére hivatott szerve, illetve szervezeti egysége a működését kifejti Budapesten, vagy Pest vármegyében van);
b) az a) pontban meg nem jelölt esetben a Felek a jogvita elbírálására – a bíróság hatáskörétől függően – a Budapesti IV. és érvényesíthetőségét nem érintiXV. Kerületi Bíróság, illetőleg a Székesfehérvári Törvényszék kizárólagos illetékességét kötik ki.
10.319.4 Közreműködő kijelenti és tudomásul veszi, hogy a jelen szerződésben foglaltak szerint őt megillető követelés engedményezése és az őt terhelő kötelezettségek (mint tartozások) átvállalása, valamint a jövőbeni Magyar Posta felé fennálló követelésének a zálogba adása, faktorálása kizárólag Magyar Posta előzetes írásbeli beleegyezése birtokában történhet. Amennyiben Szolgáltató Közreműködő kötelezettséget vállal, hogy Magyar Posta előzetes hozzájárulása nélkül nem köt teljesítésátvállalásra / tartozáselvállalásra vonatkozó megállapodást.
19.5 Felek kijelentik, hogy az írásbeli szerződésbe nem foglalt, vagy a Szabályzat alapján megillető jogát jelen szerződés szerinti kapcsolattartói megállapodásnak nem gyakoroljaminősülő esetleges korábbi megállapodásaik hatályukat vesztik.
19.6 Bármely nem szerződésszerű teljesítés jogi fenntartás nélküli elfogadása Magyar Posta részéről nem értelmezhető joglemondásként azon igényéről, amelyek Magyar Posta a szerződésszegés következményeként megilletik.
19.7 A jelen szerződésre egyebekben a Postatv., a joggyakorlás elmulasztása R., a Ptk., továbbá a jelen szerződés alapján végzett tevékenységeket szabályozó mindenkori egyéb jogszabályok, ajánlások, Üzletszabályzatok és ÁSZF-ek vonatkozó rendelkezései az irányadók.
19.8 A Magyar Posta átadta a Közreműködőnek a Magyar Posta Pénzmosás Megelőzési Szabályzatát, amelyet a Közreműködő a készpénzátutalási megbízások és a postai számlabefizetési megbízások, a belföldi postautalvány kezelése kapcsán, továbbá a materializált állampapírok forgalmazása és életbiztosítás esetleges közvetítése esetén – a közreműködői jogviszonyból és a szolgáltatási portfólióból következő értelemszerű eltérésekkel – köteles alkalmazni.
19.9 A jelen szerződés szerinti Szolgáltatásnak nem tekinthető az adott jogról való lemondásnakrésze a szerencsejáték közvetítői tevékenység. Bármilyen jogról történő lemondás csak az erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényesE tevékenység ellátására a Közreműködő – a Magyar Posta közvetítésével – közvetlenül a Szerencsejáték Zrt.-vel köthet megállapodást a Szerencsejáték Zrt. Az által meghatározott feltételek szerint. A Magyar Posta kötelezettséget vállal arra, hogy a Szolgáltató egy alkalommal nem ragaszkodik szigorúan a Szabályzat valamely lényegi feltételéhez, vagy kikötéséhez nem jelenti valamennyi rendelkezésére álló eszközzel támogatja azt, hogy lemond arról, hogy a későbbiekben ragaszkodjon az adott feltétel vagy kikötés szigorú betartásához.
10.4Szerencsejáték Zrt. Szolgáltató és Felhasználó vitás ügyeiket békés úton próbálják rendezni.
10.5. Felek rögzítik, hogy a Szolgáltató webshopja Magyarországon működik, karbantartását is itt végzik. Mivel az oldal más országokból is meglátogatható, ezért a felhasználók kifejezetten tudomásul veszik, hogy a felhasználó és a Szolgáltató viszonylatában az irányadó jog Közreműködő között létrejöjjön a magyar jogszerencsejáték közvetítői szerződés. Amennyiben A jelen szerződés szerinti Szolgáltatás nyújtásának kezdőnapja: A Felek kapcsolattartói által írásos formában, a felhasználó fogyasztóKözreműködő egyéb kötelezettségvállalásaira és a Magyar Posta technológiai lehetőségeire tekintettel egyedileg meghatározott nap, úgy a Pp. 26. § (1) bekezdése alapján a fogyasztóval szemben legkésőbb azonban a jelen szerződésből eredő vitás ügyekben az alperes szerződés hatályba lépésének napját (fogyasztóvagyis a jelen szerződést utóbb aláíró Fél aláírásának napját) belföldi lakóhelye szerinti bíróság kizárólagosan illetékes.
10.6követő 180. Szolgáltató a webshopban található termékekhez való hozzáférés vonatkozásában nem alkalmaz eltérő általános hozzáférési feltételeket a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével kapcsolatos okokból.
10.7nap. Szolgáltató – az általa elfogadott fizetési módok tekintetében – nem alkalmaz eltérő feltételeket a fizetési műveletre a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével, a fizetési számla számlavezetési helyével, a pénzforgalmi szolgáltató letelepedési helyével vagy a készpénz- helyettesítő fizetési eszköz Unión belüli kibocsátásának helyével kapcsolatos okok miatt.
10.8. Szolgáltató megfelel a belső piacon belül a vevő állampolgársága, lakóhelye vagy letelepedési helye alapján történő indokolatlan területi alapú tartalomkorlátozással és a megkülönböztetés egyéb formáival szembeni fellépésről, valamint a 2006/2004/EK és az (EU) 2017/2394 rendelet, továbbá a 2009/22/EK irányelv módosításáról szóló AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2018/302 RENDELET-nek.jelen szerződés mellékletei:
Appears in 1 contract
Samples: Postai Közreműködői Szerződés
Vegyes rendelkezések. 10.11./ Vevő jelen szerződés tárgyát képező ingatlant megtekintett állapotban vásárolja meg, annak állagával tisztában van. Szolgáltató kötelezettsége teljesítéséhez közreműködőt jogosult igénybe venni. Ennek jogellenes magatartásáért teljes felelősséggel tartozikTekintettel arra, úgyhogy az ingatlanon befejezett felépítmény nincs, mintha a jogellenes magatartást saját maga követte volna elígy energetikai tanúsítványra nincs szükség.
10.22./ Felek az okiratszerkesztő ügyvéd tájékoztatást az esetleges adófizetési valamint visszterhes vagyonátruházási illeték megfizetése tárgyában megértették, azt tudomásul vették, ennek tudatában kötik meg jelen adásvételi szerződést.
3./ Vevő nyilatkozik arra vonatkozóan, hogy magyarországi székhellyel rendelkező, helyi önkormányzat, önálló költségvetési szerv, míg eladó kijelenti, hogy cselekvőképes nagykorú magyar állampolgár. Ha Felek egybehangzóan nyilatkozzák, hogy szerződéskötési valamint tulajdonszerzési korlátozás vagy tilalom alatt nem állnak.
4./ Szerződő felek a Pmt. tv. előírásának megfelelően nyilatkoznak, hogy jelen ügylet során saját nevükben járnak el. Megbízók hozzájárulásukat adják ahhoz, hogy okiratszerkesztő ügyvéd a Pmt. szerinti ügyfél-átvilágítás során bemutatott okiratokról másolatot készítsen, adataikat a jelen Szabályzat bármely része érvénytelennéügylethez kapcsolódó ügyvédi megbízás teljesítése keretében rögzítse, jogtalanná vagy érvényesíthetetlenné válikkezelje.
5./ Szerződést kötő felek rögzítik, hogy Kiskőrös Város Képviselő-testülete a ……/2020. számú határozatával a szerződés megkötéséhez hozzájárult, egyúttal felhatalmazta a polgármestert, hogy az adásvételi szerződést, valamint a fennmaradó részek érvényességétjogügylettel kapcsolatos egyéb okiratokat (tulajdonjog átruházáshoz hozzájáruló nyilatkozat, jogszerűségét és érvényesíthetőségét letéti szerződés, birtokbaadási jegyzőkönyv) aláírja, a szükséges jognyilatkozatokat megtegye.
6./ Eladó szavatolja, hogy az ingatlan természeti károktól, szennyeződésektől mentes. Abban az esetben, amennyiben bármilyen hatóság az ingatlan mentesítésének kötelezettségét írja elő a szerződés megkötését követően, úgy eladó ezen összeg megtérítését vevő részére maradéktalanul megtéríti, annak esedékességétől számított 30 napon belül.
7./ Jelen szerződés egyes pontjainak érvénytelensége a szerződés egészének érvényességét nem érinti.
10.38./ A jelen szerződésben nem szabályozott kérdések tekintetében a Ptk. Amennyiben Szolgáltató vonatkozó rendelkezési az irányadóak.
9./ Vevő jelen szerződés megszerkesztésével, megbízza a Szabályzat alapján megillető jogát nem gyakoroljaHauk Ügyvédi Irodát (6200 Kiskőrös, a joggyakorlás elmulasztása nem tekinthető az adott jogról való lemondásnakSzarvas u. 2. Bármilyen jogról történő lemondás csak az erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes. Az hogy a Szolgáltató egy alkalommal nem ragaszkodik szigorúan a Szabályzat valamely lényegi feltételéhez, vagy kikötéséhez nem jelenti azt, hogy lemond arrólII/3.) egyúttal meghatalmazza, hogy a későbbiekben ragaszkodjon tulajdonjog átvezetése kapcsán az adott feltétel vagy kikötés szigorú betartásáhozilletékes földhivatal előtt teljes jogkörrel eljárjon. A megbízást és a meghatalmazást az ügyvédi iroda részéről Xx. Xxxx Xxxxx ügyvéd az okirat ellenjegyzésével elfogadja.
10.4. Szolgáltató és Felhasználó vitás ügyeiket békés úton próbálják rendezni10./ Felek jelen okirat aláírásával kifejezetten hangsúlyozzák, hogy az okirat szerződéses akaratukkal mindenben megegyezik, így azt ügyvédi tényvázlatként is aláírják.
10.5. 11./ Felek rögzítik, hogy a Szolgáltató webshopja Magyarországon működik, karbantartását is itt végzik. Mivel jelen szerződéssel kapcsolatban felmerülő valamennyi költség – kivéve az oldal más országokból is meglátogatható, ezért a felhasználók kifejezetten tudomásul veszikeladót esetlegesen terhelő SZJA fizetési kötelezettséget – teljes egészében vevőt terheli.
12./ Felek rögzítik, hogy a felhasználó és a Szolgáltató viszonylatában okirat 6 példányban készült, melyből felek 1-1 aláírt példányt az irányadó jog a magyar jog. Amennyiben a felhasználó fogyasztó, úgy a Pp. 26. § (1) bekezdése alapján a fogyasztóval szemben a jelen szerződésből eredő vitás ügyekben az alperes (fogyasztó) belföldi lakóhelye szerinti bíróság kizárólagosan illetékesokirat aláírásával egyidejűleg átvesznek.
10.613./ Jelen okirat az adásvételi szerződést utolsóként aláíró fél aláírásának napjával lép hatályba. Szolgáltató a webshopban található termékekhez való hozzáférés vonatkozásában nem alkalmaz eltérő általános hozzáférési feltételeket a Felhasználó állampolgárságávalXxxxx jelen szerződést elolvasás és értelmezést követően, lakóhelyével vagy letelepedési helyével kapcsolatos okokbólmint akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag írják alá.
10.7. Szolgáltató – az általa elfogadott fizetési módok tekintetében – nem alkalmaz eltérő feltételeket a fizetési műveletre a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével, a fizetési számla számlavezetési helyével, a pénzforgalmi szolgáltató letelepedési helyével vagy a készpénz- helyettesítő fizetési eszköz Unión belüli kibocsátásának helyével kapcsolatos okok miatt.
10.8. Szolgáltató megfelel a belső piacon belül a vevő állampolgársága, lakóhelye vagy letelepedési helye alapján történő indokolatlan területi alapú tartalomkorlátozással és a megkülönböztetés egyéb formáival szembeni fellépésről, valamint a 2006/2004/EK és az (EU) 2017/2394 rendelet, továbbá a 2009/22/EK irányelv módosításáról szóló AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2018/302 RENDELET-nek.
Appears in 1 contract
Samples: Adásvételi Szerződés
Vegyes rendelkezések. 10.1. Szolgáltató kötelezettsége teljesítéséhez közreműködőt jogosult igénybe venni. Ennek jogellenes magatartásáért teljes felelősséggel tartozik, úgy, mintha a jogellenes magatartást saját maga követte volna el.
10.2. Ha a jelen Szabályzat bármely része érvénytelenné, jogtalanná vagy érvényesíthetetlenné válik, az a fennmaradó részek érvényességét, jogszerűségét és érvényesíthetőségét nem érinti.
10.3. Amennyiben Szolgáltató a Szabályzat alapján megillető jogát nem gyakorolja, a joggyakorlás elmulasztása nem tekinthető az adott jogról való lemondásnak. Bármilyen jogról történő lemondás csak az erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes. Az hogy a Szolgáltató egy alkalommal nem ragaszkodik szigorúan a Szabályzat valamely lényegi feltételéhez, vagy kikötéséhez nem jelenti azt, hogy lemond arról, hogy a későbbiekben ragaszkodjon az adott feltétel vagy kikötés szigorú betartásához.
10.4. Szolgáltató és Felhasználó a vitás ügyeiket békés úton próbálják rendezni.
10.5. Felek rögzítik, hogy a Szolgáltató webshopja Magyarországon működik, karbantartását is itt végzik. Mivel az oldal más országokból is meglátogatható, ezért a felhasználók kifejezetten tudomásul veszik, hogy a felhasználó és a Szolgáltató viszonylatában az irányadó jog a magyar jog. Amennyiben a felhasználó fogyasztó, úgy a Pp. 26. § (1) bekezdése alapján a fogyasztóval Fogyasztóval szemben a jelen szerződésből eredő vitás ügyekben az alperes (fogyasztóFogyasztó) belföldi lakóhelye szerinti bíróság kizárólagosan illetékes.
10.6. Szolgáltató a webshopban található termékekhez való hozzáférés vonatkozásában nem alkalmaz eltérő általános hozzáférési feltételeket a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével kapcsolatos okokból.
10.7. Szolgáltató – az általa elfogadott fizetési módok tekintetében – nem alkalmaz eltérő feltételeket a fizetési műveletre a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével, a fizetési számla számlavezetési helyével, a pénzforgalmi szolgáltató letelepedési helyével vagy a készpénz- helyettesítő fizetési eszköz Unión belüli kibocsátásának helyével kapcsolatos okok miatt.a
10.8. Szolgáltató megfelel a belső piacon belül a vevő állampolgársága, lakóhelye vagy letelepedési helye alapján történő indokolatlan területi alapú tartalomkorlátozással és a megkülönböztetés egyéb formáival szembeni fellépésről, valamint a 2006/2004/EK és az (EU) 2017/2394 rendelet, továbbá a 2009/22/EK irányelv módosításáról szóló AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2018/302 RENDELET-nek.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Vegyes rendelkezések. 10.16.1. Szolgáltató kötelezettsége teljesítéséhez közreműködőt Társaság a Termelő képviselőjeként kizárólag a következő személyeket fogadja el:
6.1.1. Jogi személyiség vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet (ide értve az egyéni céget is) esetén a jogszabály alapján képviseletre jogosult igénybe venni– aki képviseleti jogát eredeti aláírási címpéldánnyal, és a Társaság által elfogadott tartalommal és alakban kiállított okirattal igazolja – személy, vagy együttes képviselet esetén a képviselők együttesen, illetve az ilyen személyek által teljes bizonyító erejű magánokiratban vagy közokiratban kiállított meghatalmazásban vagy jogszabályban felhatalmazott személy, aki személyazonosságát fényképet és aláírást is tartalmazó magyar hatóság által kiállított vagy külföldi hatóság kibocsátott felülhitelesített igazolvánnyal igazolja, vagy
6.1.2. Ennek jogellenes magatartásáért magánszemély és egyéni vállalkozó esetén az általa teljes felelősséggel tartozikbizonyító erejű magánokiratban vagy közokiratban kiállított meghatalmazásban vagy jogszabályban felhatalmazott személy, úgyaki személyazonosságát fényképes és aláírást is tartalmazó
6.2. Felek kötelezik magukat, mintha hogy az együttműködés során tudomásukra jutott, a jogellenes magatartást saját maga követte volna elmásik félre vonatkozó adatokat, információkat, valamint az együttműködésük részleteit üzleti titokként kezelik. Ilyen információt harmadik fél részére kiadni, csak a másik fél előzetes írásbeli hozzájárulásával lehetséges.
10.26.3. Ha Jelen Általános Szerződési Feltételekre, valamint az alapján kötött egyedi szerződésekre, illetve azok értelmezésére kizárólag a magyar jogot kell alkalmazni. A jelen Szabályzat bármely része érvénytelennészerződésben
a. nem szabályozott kérdésekben az 2013. évi V. törvény, jogtalanná vagy érvényesíthetetlenné válika Polgári Törvénykönyv, valamint egyéb vonatkozó jogszabályok rendelkezési az a fennmaradó részek érvényességét, jogszerűségét és érvényesíthetőségét nem érintiirányadók.
10.3. Amennyiben Szolgáltató a Szabályzat alapján megillető jogát nem gyakorolja, a joggyakorlás elmulasztása nem tekinthető az adott jogról való lemondásnak. Bármilyen jogról történő lemondás csak az erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes. Az hogy a Szolgáltató egy alkalommal nem ragaszkodik szigorúan a Szabályzat valamely lényegi feltételéhez, vagy kikötéséhez nem jelenti azt, hogy lemond arról, hogy a későbbiekben ragaszkodjon az adott feltétel vagy kikötés szigorú betartásához.
10.4. Szolgáltató és Felhasználó vitás ügyeiket békés úton próbálják rendezni.
10.5. Felek rögzítik, hogy a Szolgáltató webshopja Magyarországon működik, karbantartását is itt végzik. Mivel az oldal más országokból is meglátogatható, ezért a felhasználók kifejezetten tudomásul veszik, hogy a felhasználó és a Szolgáltató viszonylatában az irányadó jog a magyar jog6.4. Amennyiben a felhasználó fogyasztószerződés teljesítése során a Felek között vita merülne fel, úgy azt megkísérlik peren kívül, közös megegyezéssel rendezni. Per esetén a Pp. 26. § (1) bekezdése alapján Felek a fogyasztóval szemben a jelen szerződésből eredő vitás ügyekben az alperes (fogyasztó) belföldi lakóhelye szerinti bíróság kizárólagosan illetékesMosonmagyaróvári Járásbíróság illetékességének vetik alá magukat.
10.66.5. Szolgáltató a webshopban található termékekhez való hozzáférés vonatkozásában nem alkalmaz eltérő általános hozzáférési feltételeket a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével kapcsolatos okokbólJelen Általános szerződési feltételek rendelkezései visszavonásig érvényesek.
10.76.6. Szolgáltató – az általa elfogadott fizetési módok tekintetében – nem alkalmaz eltérő feltételeket a fizetési műveletre a Felhasználó állampolgárságávalJelen Általános Szerződési Feltételek mellékletei, lakóhelyével vagy letelepedési helyével, a fizetési számla számlavezetési helyével, a pénzforgalmi szolgáltató letelepedési helyével vagy a készpénz- helyettesítő fizetési eszköz Unión belüli kibocsátásának helyével kapcsolatos okok miatt.
10.8. Szolgáltató megfelel a belső piacon belül a vevő állampolgársága, lakóhelye vagy letelepedési helye alapján történő indokolatlan területi alapú tartalomkorlátozással és a megkülönböztetés egyéb formáival szembeni fellépésről, valamint a 2006/2004/EK és az (EU) 2017/2394 rendelet, továbbá a 2009/22/EK irányelv módosításáról szóló AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2018/302 RENDELET-nek.melyek csak inputanyag biztosítás esetén
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
Vegyes rendelkezések. 10.120.1. Szolgáltató kötelezettsége teljesítéséhez közreműködőt jogosult igénybe venniAz 5.5 pontban meghatározott esetben a Magyar Posta a Közreműködő megrendelése alapján vállalja, hogy amennyiben a megfelelő kapacitás a rendelkezésére áll, úgy legfeljebb 8 munkaóra/nap szolgáltatási időtartam figyelembevételével, személyenként a jogszabályban meghatározott mindenkori bruttó minimálbér 10%-ának megfelelő napi vállalkozói díj ellenében, a megrendelőként eljáró Közreműködő felelősségvállalása mellett, a Közreműködő alvállalkozójaként eljárva átmenetileg (legfeljebb 5 nap/alkalom, de nem több, mint 30 nap/év időtartamban) biztosítja a Szolgáltatás ellátását a Szolgáltatóhelyen. Ennek jogellenes magatartásáért teljes felelősséggel tartozik, úgy, mintha Az e pontban meghatározott díj a jogellenes magatartást saját maga követte volna eljogszabály szerint felszámítandó általános forgalmi adó (áfa) mértékét nem tartalmazza.
10.220.2. Ha A Felek a jelen Szabályzat bármely része érvénytelennészerződés teljesítése érdekében kialakított informatikai együttműködésük részletes szabályait a 8. sz. mellékletben-, jogtalanná a kapcsolattartóik adatainak kezelésére vonatkozó szabályokat pedig a 10. sz. mellékletben rögzítik. A Közreműködő kötelezettséget vállal arra, hogy – a Magyar Posta ellentétes taralmú írásos formájú nyilatkozata hiányában – a Szolgáltatóhelyen a Szolgáltatásokat a Magyar Posta által díjmentesen biztosított munkapultot és csomagmérleg asztalt (továbbiakban: munkapult) használva nyújtja. A munkapult partneri szolgáltatóhelyre történő szállítását a Magyar Posta szintén díjmentesen végzi.
20.3. A Felek megállapodnak abban, hogy a jelen szerződésből fakadó jogvitákat elsősorban tárgyalással, kölcsönös engedmények útján igyekeznek rendezni. Amennyiben a vitás kérdések rendezésére tett tárgyalásaik nem vezetnek eredményre, jogorvoslati kérelmük elbírálására a rendes bírósági fórumokat választják, és
a) a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény általános rendelkezéseit alkalmazzák (amennyiben a Közreműködő székhelye külföldön, Budapesten, vagy érvényesíthetetlenné válikPest vármegyében van, vagy amennyiben az a fennmaradó részek érvényességéthely, jogszerűségét ahol Közreműködőnek a jogvitában érintett ügyben eljáró, képviseletére hivatott szerve, illetve szervezeti egysége a működését kifejti Budapesten, vagy Pest vármegyében van);
b) az a) pontban meg nem jelölt esetben a Felek a jogvita elbírálására – a bíróság hatáskörétől függően – a Budapesti IV. és érvényesíthetőségét nem érintiXV. Kerületi Bíróság, illetőleg a Székesfehérvári Törvényszék kizárólagos illetékességét kötik ki.
10.320.4. Amennyiben Szolgáltató Közreműködő kijelenti és tudomásul veszi, hogy a Szabályzat alapján jelen szerződésben foglaltak szerint őt megillető jogát követelés engedményezése és az őt terhelő kötelezettségek (mint tartozások) átvállalása, valamint a jövőbeni Magyar Posta felé fennálló követelésének a zálogba adása, faktorálása kizárólag Magyar Posta előzetes írásbeli beleegyezése birtokában történhet. Közreműködő kötelezettséget vállal, hogy Magyar Posta előzetes hozzájárulása nélkül nem gyakoroljaköt teljesítésátvállalásra / tartozáselvállalásra vonatkozó megállapodást.
20.5. Felek kijelentik, hogy az írásbeli szerződésbe nem foglalt, vagy a jelen szerződés szerinti kapcsolattartói megállapodásnak nem minősülő esetleges korábbi megállapodásaik hatályukat vesztik.
20.6. Bármely nem szerződésszerű teljesítés jogi fenntartás nélküli elfogadása Magyar Posta részéről nem értelmezhető joglemondásként azon igényéről, amelyek Magyar Posta a szerződésszegés következményeként megilletik.
20.7. A jelen szerződésre egyebekben a Postatv., a joggyakorlás elmulasztása R., a Ptk., továbbá a jelen szerződés alapján végzett tevékenységeket szabályozó mindenkori egyéb jogszabályok, ajánlások, Üzletszabályzatok és ÁSZF-ek vonatkozó rendelkezései az irányadók.
20.8. A Magyar Posta átadta a Közreműködőnek a Magyar Posta Pénzmosás Megelőzési Szabályzatát, amelyet a Közreműködő a készpénzátutalási megbízások és a postai számlabefizetési megbízások, a belföldi postautalvány kezelése kapcsán, továbbá a Kincstári Takarékjegyek, más állampapírok és életbiztosítás esetleges közvetítése esetén – a közreműködői jogviszonyból és a szolgáltatási portfólióból következő értelemszerű eltérésekkel – köteles alkalmazni.
20.9. A jelen szerződés szerinti Szolgáltatásnak nem tekinthető az adott jogról való lemondásnakrésze a szerencsejáték közvetítői tevékenység. Bármilyen jogról történő lemondás csak az erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényesE tevékenység ellátására a Közreműködő közvetlenül a Szerencsejáték Zrt.-vel köthet megállapodást a Szerencsejáték Zrt. Az által meghatározott feltételek szerint. A Magyar Posta kötelezettséget vállal arra, hogy a Szolgáltató egy alkalommal nem ragaszkodik szigorúan a Szabályzat valamely lényegi feltételéhez, vagy kikötéséhez nem jelenti valamennyi rendelkezésére álló eszközzel támogatja azt, hogy lemond arról, hogy a későbbiekben ragaszkodjon az adott feltétel vagy kikötés szigorú betartásához.
10.4Szerencsejáték Zrt. Szolgáltató és Felhasználó vitás ügyeiket békés úton próbálják rendezni.
10.5. Felek rögzítik, hogy a Szolgáltató webshopja Magyarországon működik, karbantartását is itt végzik. Mivel az oldal más országokból is meglátogatható, ezért a felhasználók kifejezetten tudomásul veszik, hogy a felhasználó és a Szolgáltató viszonylatában az irányadó jog Közreműködő között létrejöjjön a magyar jogszerencsejáték közvetítői szerződés. Amennyiben a felhasználó fogyasztó, úgy a Pp. 26. § (1) bekezdése alapján a fogyasztóval szemben a A jelen szerződésből eredő vitás ügyekben az alperes (fogyasztó) belföldi lakóhelye szerinti bíróság kizárólagosan illetékes.
10.6. Szolgáltató a webshopban található termékekhez való hozzáférés vonatkozásában nem alkalmaz eltérő általános hozzáférési feltételeket a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével kapcsolatos okokból.
10.7. Szolgáltató – az általa elfogadott fizetési módok tekintetében – nem alkalmaz eltérő feltételeket a fizetési műveletre a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyévelszerződés alkalmazásának kezdőnapja: A Felek kapcsolattartói által írásos formában, a fizetési számla számlavezetési helyével, a pénzforgalmi szolgáltató letelepedési helyével vagy a készpénz- helyettesítő fizetési eszköz Unión belüli kibocsátásának helyével kapcsolatos okok miatt.
10.8. Szolgáltató megfelel a belső piacon belül a vevő állampolgársága, lakóhelye vagy letelepedési helye alapján történő indokolatlan területi alapú tartalomkorlátozással Közreműködő egyéb kötelezettségvállalásaira és a megkülönböztetés egyéb formáival szembeni fellépésről, valamint a 2006/2004/EK és az (EU) 2017/2394 rendelet, továbbá a 2009/22/EK irányelv módosításáról szóló AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS Magyar Posta technológiai lehetőségeire tekintettel egyedileg meghatározott nap. A TANÁCS (EU) 2018/302 RENDELET-nek.jelen szerződés mellékletei:
Appears in 1 contract
Samples: Postai Közreműködői Szerződés
Vegyes rendelkezések. 10.115.1. Szolgáltató kötelezettsége teljesítéséhez közreműködőt jogosult igénybe venni. Ennek jogellenes magatartásáért teljes felelősséggel tartozik, úgy, mintha a jogellenes magatartást saját maga követte volna el.
10.215.2. Ha a jelen Szabályzat bármely része érvénytelenné, jogtalanná vagy érvényesíthetetlenné válik, az a fennmaradó részek érvényességét, jogszerűségét és érvényesíthetőségét nem érinti.
10.315.3. Amennyiben Szolgáltató a Szabályzat alapján megillető jogát nem gyakorolja, a joggyakorlás elmulasztása nem tekinthető az adott jogról való lemondásnak. Bármilyen jogról történő lemondás csak az erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes. Az hogy a Szolgáltató egy alkalommal nem ragaszkodik szigorúan a Szabályzat valamely lényegi feltételéhez, vagy kikötéséhez nem jelenti azt, hogy lemond arról, hogy a későbbiekben ragaszkodjon az adott feltétel vagy kikötés szigorú betartásához.
10.415.4. Szolgáltató és Felhasználó vitás ügyeiket békés úton próbálják rendezni.
10.515.5. Felek rögzítik, hogy a Szolgáltató webshopja Magyarországon működik, karbantartását is itt végzik. Mivel az oldal más országokból is meglátogatható, ezért a felhasználók kifejezetten tudomásul veszik, hogy a felhasználó és a Szolgáltató viszonylatában az irányadó jog a magyar jog. Amennyiben a felhasználó fogyasztó, úgy a Pp. 26. § (1) bekezdése alapján a fogyasztóval szemben a jelen szerződésből eredő vitás ügyekben az alperes (fogyasztó) belföldi lakóhelye szerinti bíróság kizárólagosan illetékes.
10.615.6. Szolgáltató a webshopban található termékekhez weboldalon elérhető szolgáltatásokhoz való hozzáférés vonatkozásában nem alkalmaz eltérő általános hozzáférési feltételeket a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével kapcsolatos okokból.
10.715.7. Szolgáltató – az általa elfogadott fizetési módok tekintetében – nem alkalmaz eltérő feltételeket a fizetési műveletre a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével, a fizetési számla számlavezetési helyével, a pénzforgalmi szolgáltató letelepedési helyével vagy a készpénz- készpénz-helyettesítő fizetési eszköz Unión belüli kibocsátásának helyével kapcsolatos okok miatt.
10.815.8. Szolgáltató megfelel a belső piacon belül a vevő állampolgársága, lakóhelye vagy letelepedési helye alapján történő indokolatlan területi alapú tartalomkorlátozással és a megkülönböztetés egyéb formáival szembeni fellépésről, valamint a 2006/2004/EK és az (EU) 2017/2394 rendelet, továbbá a 2009/22/EK irányelv módosításáról szóló AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2018/302 RENDELET-nek.
15.9. Magatartás a rendezvényen: A Résztvevő a tanfolyamon/képzésen köteles olyan magatartást tanúsítani, amellyel az esemény megtartását, valamint a többi résztvevőt és az előadót nem zavarja! Különös tekintettel a zaklató, közízlést, és emberi méltóságot sértő megnyilvánulásokra! Ennek megsértése esetén a Szolgáltató jogosult a szerződés azonnali, rendkívüli felmondására és a szolgáltatás megtagadására! Ilyen esetben a részvételi díj bármely formában történő visszatérítése sem lehetséges.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Vegyes rendelkezések. 10.115.1. Szolgáltató kötelezettsége teljesítéséhez közreműködőt jogosult igénybe venniAz Ügyfél a számlavezetéssel, a számlát érintő pénzforgalom lebonyolításával (a fizetési megbízások teljesítésével), valamint a betétek kezelésével kapcsolatos mindennemű reklamációját szóban (személyesen, vagy telefonon) illetve írásban (postán, telefaxon és elektronikus levelezőrendszeren) teheti meg. Ennek jogellenes magatartásáért teljes felelősséggel tartozikA szóban tett bejelentés esetén a Bank munkatársai az azonnal orvosolható panaszok ügyében haladéktalanul intézkednek. Amennyiben az Ügyfél a bejelentésre kapott szóbeli választ nem fogadja el, úgyvagy kifejezetten kéri annak írásos rögzítését, mintha akkor a jogellenes magatartást saját maga követte volna Bank azt írásban bejelentett reklamációként kezeli.
15.2. A reklamáció bejelentésének határideje a kérdéses tranzakciót feltüntető számlaértesítő keltétől számított 30 (harminc) nap. A reklamációt a Bank a birtokában lévő dokumentumok, bizonylatok alapján bírálja el.
10.215.3. Ha A Bank az írásbeli panasszal kapcsolatos, indoklással ellátott álláspontját a jelen Szabályzat bármely része érvénytelenné, jogtalanná vagy érvényesíthetetlenné válik, panasz közlését követő harminc napon belüli megküldi az a fennmaradó részek érvényességét, jogszerűségét és érvényesíthetőségét nem érintiÜgyfélnek.
10.3. Amennyiben Szolgáltató a Szabályzat alapján megillető jogát nem gyakorolja, a joggyakorlás elmulasztása nem tekinthető az adott jogról való lemondásnak. Bármilyen jogról történő lemondás csak az erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes15.4. Az hogy Ügyfél és a Szolgáltató egy alkalommal nem ragaszkodik szigorúan Bank közötti jogviszonyokra – ellentétes kikötés hiányában- a Szabályzat valamely lényegi feltételéhezmagyar anyagi és eljárási jogot kell alkalmazni. A Bank bármely hatáskörrel rendelkező illetékes bíróság előtt pert indíthat az Ügyféllel szemben. A szerződésből eredő jogviták peren kívüli elintézésére a Számlatulajdonos a Pénzügyi Békéltető Testülethez fordulhat (cím: 1013 Budapest, vagy kikötéséhez nem jelenti aztKrisztina krt. 39.; levélcím: 1525 Budapest BKKP, hogy lemond arrólPf.: 172, hogy telefon: 06-1-489-9100; e-mail: pbt@pszaf.hu), amely eljárásának a későbbiekben ragaszkodjon az adott feltétel vagy kikötés szigorú betartásáhozBank alávetette magát.
10.415.5. Szolgáltató A jelen Lakossági devizaszámla Általános Szerződési Feltételek módosítását a Mohácsi Takarék Bank Zrt. Igazgatósága a 2013. március 19. napján tartott ülésén a 53/2013.(III.19.) számú határozatával elfogadta és Felhasználó vitás ügyeiket békés úton próbálják rendeznivisszamenőleges hatállyal 2013. február 1-től hatályba helyezte. Ezzel egyidejűleg a 157/2012.(XI.29.
10.5) számú Igazgatósági határozat hatályát veszti. Felek rögzítikMohács, hogy a Szolgáltató webshopja Magyarországon működik, karbantartását is itt végzik2013. Mivel az oldal más országokból is meglátogatható, ezért a felhasználók kifejezetten tudomásul veszik, hogy a felhasználó és a Szolgáltató viszonylatában az irányadó jog a magyar jogjanuár 31. Amennyiben a felhasználó fogyasztó, úgy a Pp. 26. § (1) bekezdése alapján a fogyasztóval szemben a jelen szerződésből eredő vitás ügyekben az alperes (fogyasztó) belföldi lakóhelye szerinti bíróság kizárólagosan illetékesMohácsi Takarék Bank Zrt.
10.6. Szolgáltató a webshopban található termékekhez való hozzáférés vonatkozásában nem alkalmaz eltérő általános hozzáférési feltételeket a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével kapcsolatos okokból.
10.7. Szolgáltató – az általa elfogadott fizetési módok tekintetében – nem alkalmaz eltérő feltételeket a fizetési műveletre a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével, a fizetési számla számlavezetési helyével, a pénzforgalmi szolgáltató letelepedési helyével vagy a készpénz- helyettesítő fizetési eszköz Unión belüli kibocsátásának helyével kapcsolatos okok miatt.
10.8. Szolgáltató megfelel a belső piacon belül a vevő állampolgársága, lakóhelye vagy letelepedési helye alapján történő indokolatlan területi alapú tartalomkorlátozással és a megkülönböztetés egyéb formáival szembeni fellépésről, valamint a 2006/2004/EK és az (EU) 2017/2394 rendelet, továbbá a 2009/22/EK irányelv módosításáról szóló AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2018/302 RENDELET-nek.
Appears in 1 contract
Vegyes rendelkezések. 10.16.1. Szolgáltató kötelezettsége teljesítéséhez közreműködőt jogosult igénybe venni. Ennek jogellenes magatartásáért teljes felelősséggel tartozikSzerződő Felek a szerződés teljesítése során hatékonyan, úgy, mintha a jogellenes magatartást saját maga követte volna elszorosan együttműködnek és egymás érdekeit messzemenően figyelembe veszik.
10.26.2. Ha Szerződő Feleket a jelen Szabályzat bármely része érvénytelenné, jogtalanná vagy érvényesíthetetlenné válik, szerződés teljesítése során kölcsönös értesítési és tájékoztatási kötelezettség terheli. Ezen kötelezettség teljesítésekor lehetőleg az a fennmaradó részek érvényességét, jogszerűségét és érvényesíthetőségét nem érintiírásos formát részesítik előnyben.
10.36.3. Amennyiben Szolgáltató Szerződő Xxxxx a Szabályzat alapján megillető jogát nem gyakoroljaszerződés teljesítése során tudomásukra jutott és a másik Szerződő Felet érintő minden titoknak minősülő információt, a joggyakorlás elmulasztása nem tekinthető az adott jogról való lemondásnak. Bármilyen jogról történő lemondás csak az erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes. Az hogy a Szolgáltató egy alkalommal nem ragaszkodik szigorúan a Szabályzat valamely lényegi feltételéhez, adatot vagy kikötéséhez nem jelenti azt, hogy lemond egyéb ismeretet kötelesek megőrizni és gondoskodni arról, hogy a későbbiekben ragaszkodjon az adott feltétel vagy kikötés szigorú betartásáhoztitokhoz illetéktelen harmadik személy ne férhessen hozzá. A titoktartási kötelezettség Szerződő Feleket a szerződés megszűnése után is terheli.
10.46.4. Szolgáltató Szerződő Felek a szerződés teljesítés során birtokukba jutott és Felhasználó vitás ügyeiket békés úton próbálják rendeznia másik Szerződő Felet illető szerzői jogi, iparjogvédelmi vagy a Ptk. jogszabályi védelmét élvező alkotáshoz fűződő jogokat maximálisan tiszteletben tartják. Ez vonatkozik azokra az esetekre is, ha a termékeken a jelen szerződés szerint nem tüntetik fel a Szolgáltatót.
10.56.5. Felek rögzítikSzerződő felek megállapodnak abban, hogy a Szolgáltató webshopja Magyarországon működikMegrendelő törvényes képviselője, karbantartását is itt végzika Megrendelő szerződésből fakadó bármely fizetési kötelezettségéért készfizető kezességet vállal. Mivel A készfizető kezességvállalás az oldal más országokból is meglátogathatóÁSZF bevezető részében felsorolt szerződések illetve megrendelés Megrendelő illetve képviselő általi aláírással jön írásban létre.
6.6. Jelen ÁSZF-ben külön nem szabályozott kérdésekben a hatályos magyar jogszabályok, ezért különösen a felhasználók kifejezetten tudomásul veszikPolgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény rendelkezései az alábbi jogszabályok irányadók:
6.7. A jelen ÁSZF magyar nyelven érvényes. Bármely vita eldöntésére, amely a jelen szerződésből vagy azzal összefüggésben, annak megszegésével, megszűnésével, érvényességével vagy értelmezésével kapcsolatban keletkezik, a Felek alávetik magukat az Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett szervezett Állandó Választott bíróság Csongrád Megyei Tagozata kizárólagos döntésének azzal, hogy a felhasználó és Választott bíróság a Szolgáltató viszonylatában saját Eljárási Szabályzata szerint jár el. Az eljárás során a gyorsított eljárásról szóló alszabályzat (az irányadó jog a magyar jogEljárási Szabályzat 45. Amennyiben a felhasználó fogyasztó, úgy a Pp. 26. § (1§-a) bekezdése alapján a fogyasztóval szemben a jelen szerződésből eredő vitás ügyekben az alperes (fogyasztó) belföldi lakóhelye szerinti bíróság kizárólagosan illetékesszabályait kell alkalmazni.
10.6. Szolgáltató a webshopban található termékekhez való hozzáférés vonatkozásában nem alkalmaz eltérő általános hozzáférési feltételeket a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével kapcsolatos okokból.
10.7. Szolgáltató – az általa elfogadott fizetési módok tekintetében – nem alkalmaz eltérő feltételeket a fizetési műveletre a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével, a fizetési számla számlavezetési helyével, a pénzforgalmi szolgáltató letelepedési helyével vagy a készpénz- helyettesítő fizetési eszköz Unión belüli kibocsátásának helyével kapcsolatos okok miatt.
10.8. Szolgáltató megfelel a belső piacon belül a vevő állampolgársága, lakóhelye vagy letelepedési helye alapján történő indokolatlan területi alapú tartalomkorlátozással és a megkülönböztetés egyéb formáival szembeni fellépésről, valamint a 2006/2004/EK és az (EU) 2017/2394 rendelet, továbbá a 2009/22/EK irányelv módosításáról szóló AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2018/302 RENDELET-nek.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
Vegyes rendelkezések. 10.1. Szolgáltató kötelezettsége teljesítéséhez közreműködőt jogosult igénybe venni. Ennek jogellenes magatartásáért teljes felelősséggel tartozik, úgy, mintha a jogellenes magatartást saját maga követte volna el.
10.2. Ha a jelen Szabályzat bármely része érvénytelenné, jogtalanná vagy érvényesíthetetlenné válik, az a fennmaradó részek érvényességét, jogszerűségét és érvényesíthetőségét nem érinti.
10.3. Amennyiben Szolgáltató a Szabályzat alapján megillető jogát nem gyakorolja, a joggyakorlás elmulasztása nem tekinthető az adott jogról való lemondásnak. Bármilyen jogról történő lemondás csak az erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes. Az hogy a Szolgáltató egy alkalommal nem ragaszkodik szigorúan a Szabályzat valamely lényegi feltételéhez, vagy kikötéséhez nem jelenti azt, hogy lemond arról, hogy a későbbiekben ragaszkodjon az adott feltétel vagy kikötés szigorú betartásához.
10.4. Szolgáltató és Felhasználó vitás ügyeiket békés úton próbálják rendezni.
10.5. Felek rögzítik, hogy a Szolgáltató webshopja Magyarországon működik, karbantartását is itt végzik. Mivel az oldal más országokból is meglátogatható, ezért a felhasználók kifejezetten tudomásul veszik, hogy a felhasználó és a Szolgáltató viszonylatában az irányadó jog a magyar jog. Amennyiben a felhasználó fogyasztó, úgy a Pp. 26. § (1) bekezdése alapján a fogyasztóval szemben a jelen szerződésből eredő vitás ügyekben az alperes (fogyasztó) belföldi lakóhelye szerinti bíróság kizárólagosan illetékes.
10.610.5. Szolgáltató a webshopban található termékekhez való hozzáférés vonatkozásában nem alkalmaz eltérő általános hozzáférési feltételeket a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével kapcsolatos okokból.
10.710.6. Szolgáltató – az általa elfogadott fizetési módok tekintetében – nem alkalmaz eltérő feltételeket a fizetési műveletre a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével, a fizetési számla számlavezetési helyével, a pénzforgalmi szolgáltató letelepedési helyével vagy a készpénz- helyettesítő fizetési eszköz Unión belüli kibocsátásának helyével kapcsolatos okok miatt.
10.810.7. Szolgáltató megfelel a belső piacon belül a vevő állampolgársága, lakóhelye vagy letelepedési helye alapján történő indokolatlan területi alapú tartalomkorlátozással és a megkülönböztetés egyéb formáival szembeni fellépésről, valamint a 2006/2004/EK és az (EU) 2017/2394 rendelet, továbbá a 2009/22/EK irányelv módosításáról szóló AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2018/302 RENDELET-nek.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Vegyes rendelkezések. 10.114.1. Szolgáltató kötelezettsége teljesítéséhez közreműködőt jogosult igénybe venni. Ennek jogellenes magatartásáért teljes felelősséggel tartozik, úgy, mintha a jogellenes magatartást saját maga követte volna el.
10.2. Ha a jelen Szabályzat bármely része érvénytelenné, jogtalanná vagy érvényesíthetetlenné válik, az a fennmaradó részek érvényességét, jogszerűségét és érvényesíthetőségét nem érinti.
10.3. Amennyiben Szolgáltató a Szabályzat alapján megillető jogát nem gyakorolja, a joggyakorlás elmulasztása nem tekinthető az adott jogról való lemondásnak. Bármilyen jogról történő lemondás csak az erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes. Az hogy a Szolgáltató egy alkalommal nem ragaszkodik szigorúan a Szabályzat valamely lényegi feltételéhez, vagy kikötéséhez nem jelenti azt, hogy lemond arrólFelek megállapodnak abban, hogy a későbbiekben ragaszkodjon az adott feltétel vagy kikötés szigorú betartásához.
10.4. Szolgáltató és Felhasználó vitás ügyeiket köztük fennálló jogvitákat elsősorban békés úton próbálják rendezni.
10.514.2. Felek rögzítikKiadó kijelenti, hogy jelen ÁSZF tartalmát és minden mellékletét elektronikus úton elérhetővé és megismerhetővé tette weboldalán. Felhasználó kijelenti, hogy a Szolgáltató webshopja Magyarországon működikjelen ÁSZF tartalmát, karbantartását is itt végzikszabályait és a mellékletekben foglaltakat megismerte és maradéktalanul elfogadja.
14.3. Mivel Xxxxx XXXX-et Kiadó a jogszabályoknak megfelelően, több szerződés megkötése céljából egyoldalúan, a másik fél közreműködése nélkül előre alakította ki, tartalmát és részleteit a Felek egyedileg nem tárgyalták meg. Kiadó jogosult egyoldalúan módosítani az oldal más országokból is meglátogatható, ezért ÁSZF-et. A módosításokat Kiadó a felhasználók kifejezetten tudomásul veszikweboldalon közzéteszi.
14.4. Felhasználó kijelenti, hogy a felhasználó megrendelése során megadott adatai megfelelnek a valóságnak. Megrendelő vállalja, hogy az azokban bekövetkezett változást – amennyiben az befolyásolja az adott jogviszony teljesítését – haladéktalanul Kiadó tudomására hozza.
14.5. Felhasználó a weboldal jelen ÁSZF 9. pontja szerinti csatornán élhet panasszal, melyet Kiadó köteles kezelni.
14.6. Felek megállapodnak abban, hogy az adott jogviszony, valamint a Xxxxx által egymáshoz eljuttatott adatok és dokumentumok a Szolgáltató viszonylatában az irányadó jog lehető legnagyobb mértékben bizalmasak, és annak is kell maradniuk. Felek kijelentik, hogy a magyar jogkötelezettségeik teljesítése során tudomásukra jutó valamennyi információt és adatot bizalmasan kezelnek.
14.7. Amennyiben Felhasználó jelen ÁSZF elfogadásával hozzájárul, hogy Kiadó a felhasználó fogyasztószerződéskötés tényét referenciaként felhasználja és Felhasználó Termékkel, úgy a PpKiadóval, a Kiadó valamely szolgáltatásával, bármely tevékenységével vagy a weboldallal kapcsolatos véleményét, álláspontját, ajánlását a referenciái között név nélkül feltüntesse.
14.8. 26Minden, a weboldalon található tartalom a Kiadó vagy a megjelölt harmadik személyek szellemi tulajdonának minősül. A weboldalon megjelentetett cikkek, fotóművészeti alkotások, egyéb szerzői művek csak a szerző, illetve a Kiadó írásbeli engedélyével többszörözhetőek, közvetíthetőek a nyilvánosság felé, tehetőek nyilvánosság számára hozzáférhetővé a sajtóban. Ez a nyilatkozat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 36. § (12) bekezdése alapján a fogyasztóval szemben a jelen szerződésből eredő vitás ügyekben az alperes (fogyasztó) belföldi lakóhelye bekezdésében foglaltak szerinti bíróság kizárólagosan illetékestiltó nyilatkozatnak minősül.
10.6. Szolgáltató a webshopban található termékekhez való hozzáférés vonatkozásában nem alkalmaz eltérő általános hozzáférési feltételeket a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével kapcsolatos okokból.
10.7. Szolgáltató – az általa elfogadott fizetési módok tekintetében – nem alkalmaz eltérő feltételeket a fizetési műveletre a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével, a fizetési számla számlavezetési helyével, a pénzforgalmi szolgáltató letelepedési helyével vagy a készpénz- helyettesítő fizetési eszköz Unión belüli kibocsátásának helyével kapcsolatos okok miatt.
10.8. Szolgáltató megfelel a belső piacon belül a vevő állampolgársága, lakóhelye vagy letelepedési helye alapján történő indokolatlan területi alapú tartalomkorlátozással és a megkülönböztetés egyéb formáival szembeni fellépésről, valamint a 2006/2004/EK és az (EU) 2017/2394 rendelet, továbbá a 2009/22/EK irányelv módosításáról szóló AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2018/302 RENDELET-nek.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Vegyes rendelkezések. 10.115.1. Szolgáltató kötelezettsége teljesítéséhez közreműködőt jogosult igénybe venni. Ennek jogellenes magatartásáért teljes felelősséggel tartozik, úgy, mintha a jogellenes magatartást saját maga követte volna el.
10.2. Ha A Keretszerződés és a jelen Szabályzat bármely része érvénytelennéÁSZF alkalmazásában a Colas-csoport tagjai a Colas Hungária Zrt. (0000 Xxxxxxxx, jogtalanná vagy érvényesíthetetlenné válikXxxxxxx xx 00.) és mindazon gazdasági társaságok, az melyekben a fennmaradó részek érvényességét, jogszerűségét és érvényesíthetőségét nem érinti.
10.3Colas Hungária Zrt. Amennyiben Szolgáltató a Szabályzat alapján megillető jogát nem gyakorolja, a joggyakorlás elmulasztása nem tekinthető az adott jogról való lemondásnakPtk. Bármilyen jogról történő lemondás csak az erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes. Az hogy a Szolgáltató egy alkalommal nem ragaszkodik szigorúan a Szabályzat valamely lényegi feltételéhez, vagy kikötéséhez nem jelenti azt, hogy lemond arról, hogy a későbbiekben ragaszkodjon az adott feltétel vagy kikötés szigorú betartásához.
10.4. Szolgáltató és Felhasználó vitás ügyeiket békés úton próbálják rendezni.
10.5. Felek rögzítik, hogy a Szolgáltató webshopja Magyarországon működik, karbantartását is itt végzik. Mivel az oldal más országokból is meglátogatható, ezért a felhasználók kifejezetten tudomásul veszik, hogy a felhasználó és a Szolgáltató viszonylatában az irányadó jog a magyar jog. Amennyiben a felhasználó fogyasztó, úgy a Pp. 268:2. § (1) bekezdése alapján a fogyasztóval szemben a jelen szerződésből eredő vitás ügyekben az alperes (fogyasztó) belföldi lakóhelye bekezdés szerinti bíróság kizárólagosan illetékestöbbségi befolyással rendelkezik.
10.615.2. Szolgáltató A Keretszerződés tartalmát a webshopban található termékekhez való hozzáférés vonatkozásában Xxxxx üzleti titokként kezelik, arról kívülálló személynek a másik Fél előzetes hozzájárulása nélkül felvilágosítást nem alkalmaz eltérő általános hozzáférési feltételeket a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével kapcsolatos okokbóladnak.
10.715.3. Szolgáltató – A Keretszerződésben rögzített ügyletek lebonyolítása és végrehajtása során a Feleknek jóhiszeműen és tisztességesen kell eljárniuk és kötelesek egymással fokozottan együttműködni. Feleknek tájékoztatniuk kell egymást minden olyan dologról, amely szükséges lehet kötelezettségeik teljesítéséhez vagy jogaik gyakorlásához, illetve a Keretszerződésben rögzített ügyletek teljesítéséhez és megvalósításához.
15.4. Ha a Keretszerződés bármely rendelkezése teljesen vagy részben érvénytelenné vagy más módon jogellenessé válna, (i) akkor a fennmaradó rendelkezések érvényessége, jogszerűsége és érvényesíthetősége továbbra is változatlanul fennmarad, és (ii) a Feleknek a lehető leghamarabb jóhiszemű tanácskozásokat kell folytatniuk egy olyan helyettesítő rendelkezésről, amely jogilag érvényes és amely a lehető legközelebb áll a megállapodás célkitűzéseinek eléréséhez és egyenértékű gazdasági hatást eredményez. A helyettesítő rendelkezést attól az általa elfogadott fizetési módok tekintetében – időponttól kezdve kell alkalmazni, amikor a helyettesített rendelkezés érvénytelenné vagy törvénytelenné vált.
15.5. Felek megállapodnak, hogy a Vevő által esetlegesen rendszeresített általános szerződési feltételek (Ptk. 6:77. §) a Keretszerződés, illetve az eseti megrendelések esetében nem alkalmaz eltérő feltételeket alkalmazhatóak és nem válnak a fizetési műveletre Keretszerződés, illetve az eseti megrendelés részévé.
15.6. Vevő kötelezettséget vállal arra, hogy sem Xxxxx munkavállalója, sem az Eladó részére vagy érdekében tevékenységet végző más személy részére nem ígér, ajánl vagy ad jogtalan előnyt azért, hogy ezen munkavállaló / más személy a Felhasználó állampolgárságávalKeretszerződéssel kapcsolatos bármely kötelességét megszegje. Amennyiben Xxxxx bármely munkavállalója, lakóhelyével vagy letelepedési helyévelrészére vagy érdekében tevékenységet végző más személy jogtalan előnyt kér a Vevőtől, a fizetési számla számlavezetési helyével, Vevő köteles erről Eladót 24 órán belül írásban értesíteni. E rendelkezések megszegése esetén az Eladó azonnali hatállyal jogosult felmondani a pénzforgalmi szolgáltató letelepedési helyével vagy szerződést és belátása szerint a készpénz- helyettesítő fizetési eszköz Unión belüli kibocsátásának helyével kapcsolatos okok miattmegfelelő hatóságokhoz fordulni.
10.815.7. Szolgáltató megfelel Felek vállalják, hogy a belső piacon belül Keretszerződéssel, illetve az egyes megrendelésekkel kapcsolatos vitás kérdéseiket megkísérlik bírósági eljáráson kívül, tárgyalásos úton megoldani. A békés egyeztetés eredménytelensége esetén a vevő állampolgársága, lakóhelye vagy letelepedési helye alapján történő indokolatlan területi alapú tartalomkorlátozással jogvita elbírálására a vonatkozó jogszabályok szerint hatáskörrel és a megkülönböztetés egyéb formáival szembeni fellépésrőlilletékességgel rendelkező bíróság jogosult.
15.8. A Keretszerződésben, valamint a 2006/2004/EK és az jelen ÁSZF-ben nem szabályozott kérdésekre Felek a vonatkozó magyar jogszabályok, így elsősorban a Ptk. (EU2013. évi V. tv.) 2017/2394 rendelet, továbbá a 2009/22/EK irányelv módosításáról szóló AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2018/302 RENDELET-nekszabályait rendelik alkalmazni.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
Vegyes rendelkezések. 10.1. Szolgáltató kötelezettsége teljesítéséhez közreműködőt jogosult igénybe venni. Ennek jogellenes Ennekjogellenes magatartásáért teljes felelősséggel tartozik, úgy, mintha a jogellenes magatartást saját maga követte volna el.
10.2. Ha a jelen Szabályzat bármely része érvénytelenné, jogtalanná vagy érvényesíthetetlenné válik, az a fennmaradó részek érvényességét, jogszerűségét és érvényesíthetőségét nem érinti.
10.3. Amennyiben Szolgáltató a Szabályzat alapján megillető jogát nem gyakorolja, a joggyakorlás elmulasztása nem tekinthető az adott jogról való lemondásnak. Bármilyen jogról történő lemondás csak az erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes. Az hogy a Szolgáltató egy alkalommal nem ragaszkodik szigorúan a Szabályzat valamely lényegi feltételéhez, vagy kikötéséhez nem jelenti azt, hogy lemond arról, hogy a későbbiekben ragaszkodjon az adott feltétel vagy kikötés szigorú betartásához.
10.4. Szolgáltató és Felhasználó vitás ügyeiket békés úton próbálják rendezni.
10.5. Felek rögzítik, hogy a Szolgáltató webshopja Szolgáltatówebshopja Magyarországon működik, ,karbantartását is itt végzik. Mivel az oldal más országokból is meglátogatható, ezért a felhasználók kifejezetten tudomásul veszik, hogy a felhasználó és a Szolgáltató viszonylatában az irányadó jog a magyar jog. Amennyiben a felhasználó fogyasztó, úgy a Pp. 26. § (1) bekezdése alapján a fogyasztóval szemben a jelen szerződésből eredő vitás ügyekben az alperes (fogyasztó) belföldi lakóhelye szerinti bíróság kizárólagosan illetékes.
10.6. Szolgáltató a webshopban található termékekhez való hozzáférés valóhozzáférés vonatkozásában nem alkalmaz eltérő általános hozzáférési feltételeket a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével kapcsolatos okokból.
10.7. Szolgáltató – –az általa elfogadott fizetési módok tekintetében – –nem alkalmaz eltérő feltételeket a fizetési műveletre a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével, a fizetési számla számlavezetési helyével, a pénzforgalmi szolgáltató letelepedési helyével vagy a készpénz- készpénz-helyettesítő fizetési eszköz Unión belüli kibocsátásának helyével kapcsolatos okok miatt.
10.8. Szolgáltató megfelel a belső piacon belül a vevő állampolgársága, lakóhelye vagy letelepedési helye alapján történő indokolatlan területi alapú tartalomkorlátozással és a megkülönböztetés egyéb formáival szembeni fellépésről, valamint a 2006/2004/EK és az (EU) 2017/2394 rendelet, továbbá a 2009/22/EK irányelv módosításáról szóló AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2018/302 RENDELET-nek.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
Vegyes rendelkezések. 10.11. Szolgáltató kötelezettsége teljesítéséhez közreműködőt Felek szerződéssel kapcsolatban jognyilatkozat tételére jogosult igénybe venniképviselői: Megrendelő: Név: Cím: Telefon: Fax: Email: Megrendelő műszaki ellenőre: Név: Telefon: Fax: Email: Az átadás-átvételi jegyzőkönyv (e-jegyzőkönyv) és a felmérési napló aláírására jogosult személy a Megrendelő részéről: Név: Telefon: Fax: Email: Vállalkozó: Név: Cím: Telefon: Fax: Email: Vállalkozó felelős műszaki vezetője: Név: Telefon: Fax: Email:
2. Ennek jogellenes magatartásáért teljes felelősséggel tartozikJelen szerződés valamint a Ptk. 6:140. § alapján rendkívüli felmondásra/elállásra jogosult valamely fél a másik fél súlyos szerződésszegése esetén, úgyamennyiben a szerződésszegés abbahagyására a másik felet előzetesen megfelelő határidő biztosításával felhívta, mintha azonban ez eredménytelen maradt. Rendkívüli felmondásra jogosult a jogellenes magatartást saját maga követte volna elVállalkozó különösen akkor, ha a Megrendelő valamely fizetési kötelezettségével ….. napot meghaladó késedelembe esik, Megrendelő pedig akkor, ha a Vállalkozót az MKIK építőipari kivitelezői nyilvántartásából törölték. Bármelyik fél jogosult rendkívüli felmondásra/elállásra, ha a másik fél ellen csőd-vagy felszámolási eljárás indul, vagy ha adószámát felfüggesztették.
10.23. Ha Szerződő felek mentesülnek a jelen Szabályzat bármely része érvénytelennészerződésből fakadó kötelezettségeik nem-, jogtalanná vagy érvényesíthetetlenné válikrészleges nem-teljesítésével kapcsolatos felelősség alól, ha az a fennmaradó részek érvényességétszerződés hatályának beálltát követően felmerülő, jogszerűségét előre nem látható elháríthatatlan erő következménye (vis maior). A vis maior helyzet bekövetkezéséről és érvényesíthetőségét nem érintimegszűnéséről szerződő felek egymást haladéktalanul értesítik, és a megszűnést követően mindent megtesznek a szerződésszerű teljesítés érdekében.
10.34. Amennyiben Szolgáltató A jelen szerződés csak a Szabályzat alapján megillető jogát nem gyakorolja, a joggyakorlás elmulasztása nem tekinthető az adott jogról való lemondásnakszerződő felek közös megegyezésével módosítható. Bármilyen jogról történő lemondás csak az erre vonatkozó kifejezett A szerződés módosításának írásbeli nyilatkozat esetén érvényesformában kell történnie.
5. Az hogy a Szolgáltató egy alkalommal nem ragaszkodik szigorúan a Szabályzat valamely lényegi feltételéhez, vagy kikötéséhez nem jelenti azt, hogy lemond arrólFelek kijelentik, hogy a későbbiekben ragaszkodjon az adott feltétel vagy kikötés szigorú betartásáhozmásik félre vonatkozóan jelen szerződés alapján tudomásukra jutott minden tényt, adatot, információt titokban tartanak, és azt – a másik fél előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül - harmadik fél rendelkezésére nem bocsátják és hozzáférhetővé nem teszik.
10.46. Szolgáltató és Felhasználó vitás ügyeiket békés úton próbálják rendezni.
10.5. Felek rögzítik, hogy a Szolgáltató webshopja Magyarországon működik, karbantartását is itt végzik. Mivel az oldal más országokból is meglátogatható, ezért a felhasználók kifejezetten tudomásul veszik, hogy a felhasználó és a Szolgáltató viszonylatában az irányadó jog a magyar jog. Amennyiben a felhasználó fogyasztó, úgy a Pp. 26. § (1) bekezdése alapján a fogyasztóval szemben Jelen szerződésben hivatkozott alábbi mellékletek a jelen szerződésből eredő vitás ügyekben az alperes (fogyasztó) belföldi lakóhelye szerinti bíróság kizárólagosan illetékesszerződés elválaszthatatlan részét képezik.
10.6. Szolgáltató a webshopban található termékekhez való hozzáférés vonatkozásában nem alkalmaz eltérő általános hozzáférési feltételeket a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével kapcsolatos okokból.
10.7. Szolgáltató – az általa elfogadott fizetési módok tekintetében – nem alkalmaz eltérő feltételeket a fizetési műveletre a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével, a fizetési számla számlavezetési helyével, a pénzforgalmi szolgáltató letelepedési helyével vagy a készpénz- helyettesítő fizetési eszköz Unión belüli kibocsátásának helyével kapcsolatos okok miatt.
10.8. Szolgáltató megfelel a belső piacon belül a vevő állampolgársága, lakóhelye vagy letelepedési helye alapján történő indokolatlan területi alapú tartalomkorlátozással és a megkülönböztetés egyéb formáival szembeni fellépésről, valamint a 2006/2004/EK és az (EU) 2017/2394 rendelet, továbbá a 2009/22/EK irányelv módosításáról szóló AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2018/302 RENDELET-nek.
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Szerződés
Vegyes rendelkezések. 10.111.1. Szolgáltató kötelezettsége teljesítéséhez közreműködőt jogosult igénybe venni. Ennek jogellenes magatartásáért teljes felelősséggel tartozik, úgy, mintha a jogellenes magatartást saját maga követte volna el.
10.211.2. Ha a jelen Szabályzat bármely része érvénytelenné, jogtalanná vagy érvényesíthetetlenné válik, az a fennmaradó részek érvényességét, jogszerűségét és érvényesíthetőségét nem érinti.
10.311.3. Amennyiben Szolgáltató a Szabályzat alapján megillető jogát nem gyakorolja, a joggyakorlás elmulasztása nem tekinthető az adott jogról való lemondásnak. Bármilyen jogról történő lemondás csak az erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes. Az hogy a Szolgáltató egy alkalommal nem ragaszkodik szigorúan a Szabályzat valamely lényegi feltételéhez, vagy kikötéséhez nem jelenti azt, hogy lemond arról, hogy a későbbiekben ragaszkodjon az adott feltétel vagy kikötés szigorú betartásához.
10.411.4. Szolgáltató és Felhasználó vitás ügyeiket békés úton próbálják rendezni.
10.511.5. Felek rögzítik, hogy a Szolgáltató webshopja Magyarországon működik, karbantartását is itt végzik. Mivel az oldal más országokból is meglátogatható, ezért a felhasználók kifejezetten tudomásul veszik, hogy a felhasználó és a Szolgáltató viszonylatában az irányadó jog a magyar jog. Amennyiben a felhasználó fogyasztó, úgy a Pp. 26. § (1) bekezdése alapján a fogyasztóval szemben a jelen szerződésből eredő vitás ügyekben az alperes (fogyasztó) belföldi lakóhelye szerinti bíróság kizárólagosan illetékes.
10.611.6. Szolgáltató a webshopban található termékekhez való hozzáférés vonatkozásában nem alkalmaz eltérő általános hozzáférési feltételeket a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével kapcsolatos okokból.
10.711.7. Szolgáltató – az általa elfogadott fizetési módok tekintetében – nem alkalmaz eltérő feltételeket a fizetési műveletre a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével, a fizetési számla számlavezetési helyével, a pénzforgalmi szolgáltató letelepedési helyével vagy a készpénz- helyettesítő fizetési eszköz Unión belüli kibocsátásának helyével kapcsolatos okok miatt.
10.811.8. Szolgáltató megfelel a belső piacon belül a vevő állampolgársága, lakóhelye vagy letelepedési helye alapján történő indokolatlan területi alapú tartalomkorlátozással és a megkülönböztetés egyéb formáival szembeni fellépésről, valamint a 2006/2004/EK és az (EU) 2017/2394 rendelet, továbbá a 2009/22/EK irányelv módosításáról szóló AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2018/302 RENDELET-nek.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Vegyes rendelkezések. 10.1. Szolgáltató kötelezettsége teljesítéséhez közreműködőt jogosult igénybe venni. Ennek jogellenes magatartásáért teljes felelősséggel tartozik, úgy, mintha a jogellenes magatartást saját maga követte volna el.
10.2. Ha Engedélyes kötelezettséget vállal az alábbiakra: a jelen Szabályzat bármely része érvénytelennéMegállapodásban és az állami vagyonnal való gazdálkodásról szóló 254/2007. (X. 4.) Korm. rendeletben (továbbiakban: Vhr.) előírt beszámolási, jogtalanná vagy érvényesíthetetlenné váliknyilvántartási, adatszolgáltatási kötelezettségeket teljesíti, az Ingatlant a fennmaradó részek érvényességétjelen Megállapodás előírásainak és a tulajdonosi rendelkezéseknek, jogszerűségét valamint jelen Megállapodásban meghatározott hasznosítási célnak megfelelően használja, a Létesítmény Ingatlanon történő megvalósításában, fenntartásában, üzemeltetésében – Engedélyessel közvetlen vagy közvetett módon jogviszonyban álló harmadik félként – kizárólag természetes személyek vagy az Nvtv. 3. § (1) bekezdés 1. pontja szerinti átlátható szervezetek vesznek részt. Engedélyes jelen Megállapodás aláírásával kijelenti, hogy átlátható szervezet, megfelel az Nvtv. 11. § (10) és érvényesíthetőségét (11) bekezdéseiben rögzített feltételeknek. Engedélyes kijelenti, hogy önkormányzati adósságrendezési eljárás alatt nem érinti.
10.3áll. Engedélyes tudomásul veszi, hogy a jelen Megállapodást a MÁV Zrt. kártalanítás nélkül és azonnali hatállyal felmondhatja, ha a nemzeti vagyon hasznosításában részt vevő bármely –az Engedélyes közvetlen vagy közvetett módon jogviszonyban álló harmadik fél - szervezet a jelen Megállapodás megkötését követően beállott körülmény folytán már nem minősül átlátható szervezetnek. Engedélyes a Megállapodás hatálya alatt haladéktalanul tájékoztatni köteles a MÁV Zrt.-t a fentiek szerinti körülmény felmerüléséről. Amennyiben Szolgáltató a Szabályzat alapján megillető jogát MÁV Zrt. a Megállapodást a jelen pontban írt ok bekövetkezésére való tekintettel felmondja, abban az esetben az Engedélyes köteles a felmondás kézhezvételétől számított 30 napon belül az eredeti állapotot helyreállítani. Amennyiben erre nem gyakoroljakerül sor, abban az esetben ezt a joggyakorlás elmulasztása nem tekinthető MÁV Zrt. az adott jogról való lemondásnak. Bármilyen jogról történő lemondás csak az erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényesEngedélyes költségére és veszélyére elvégezheti. Az hogy a Szolgáltató egy alkalommal nem ragaszkodik szigorúan a Szabályzat valamely lényegi feltételéhez, vagy kikötéséhez nem jelenti aztEngedélyes tudomásul veszi, hogy lemond abban az esetben, ha a MÁV Zrt. „szárazföldi szállítást kiegészítő szolgáltatás” megnevezésű fő tevékenységét a Megállapodás hatálya alatt más gazdasági társaság veszi át, úgy ezen gazdasági társaság az Engedélyes külön hozzájárulása nélkül jogosult a Megállapodásba a MÁV Zrt. pozíciójában xxxxxxx és annak kötelezettségeit átvállalni, illetve jogait gyakorolni, feltéve, hogy ezen jogutódlás az Engedélyes jogait nem csorbítja, kötelezettségei teljesítését nem teszi terhesebbé. Felek jelen Megállapodást aláíró képviselői a Ptk. 3:31.§-ára is különös figyelemmel jelen Megállapodás aláírásával kijelentik és teljeskörű személyes felelősséget vállalnak azért, hogy jelen Megállapodás vonatkozásában képviseleti joguk nincs korlátozva és nyilatkozattételük nincs feltételhez vagy jóváhagyáshoz kötve. Amennyiben az aláírók nyilatkozattétele feltételhez vagy jóváhagyáshoz van kötve harmadik személyekkel szemben, akkor jelen Megállapodás aláírásával nyilatkoznak arról, hogy a későbbiekben ragaszkodjon feltétel bekövetkezett, vagy a szükséges jóváhagyást megszerezték, illetve a korlátozás nem terjed ki a jelen Megállapodás megkötésére és aláírására. A Felek rögzítik, hogy az adott feltétel esetleges korlátozás megszegéséből eredő teljes felelősség az aláírókat terheli, a korlátozás a MÁV Zrt.-vel szemben nem hatályos és annak semmilyen következménye a MÁV Zrt.-t nem terheli. Az Engedélyes kijelenti, hogy megismerte és elfogadta a MÁV Zrt. Etikai Kódexét (xxxx://xxx.xxxxxxxxxx.xx/xxx-xxxxxxx/xxxxxx-xxxxx), az abban foglalt értékeket a jogviszony fennállása alatt magára nézve mérvadónak tartja. Kijelenti, hogy vitás eset felmerülésekor a MÁV Zrt. által lefolytatott eljárásban együttműködik a vizsgálókkal. Vállalja, hogy a MÁV Zrt. nevében eljáró személy(ek) Etikai Kódexet sértő cselekményé(ei)t jelzi a MÁV Zrt. által működtetett etikai bejelentő és tanácsadó csatornán keresztül. Jelen Megállapodás a Xxxxx általi aláírás napján lép hatályba azzal, hogy amennyiben a Xxxxx nem ugyanabban az időpontban írják alá a Megállapodást, úgy a Megállapodás hatályba lépésének napja az a nap, amikor a Megállapodást a legutóbb aláíró fél aláírja. Amennyiben jelen Megállapodás bármelyik rendelkezése vagy kikötés szigorú betartásához.
10.4bármelyik melléklete bármely okból érvénytelen, érvénytelenné, vagy hatálytalanná válik, ettől függetlenül a Megállapodás többi rendelkezése hatályban marad, illetve az érvénytelenség jogkövetkezményeit a Megállapodásnak csak erre a részére kell alkalmazni. Szolgáltató és Felhasználó vitás ügyeiket békés úton próbálják rendezni.
10.5A Felek rögzítik, hogy a jelen Megállapodásban rögzített igénybevétel a Létesítmény fennállásához kapcsolódik, ezért a Létesítmény esetleges elbontása vagy a Létesítménnyel összefüggő tevékenység felhagyása a Jelen Megállapodás automatikus megszűnését vonja maga után. Az Engedélyes az igénybevétel esetleges megszűnését követően köteles az Ingatlan igénybevétellel érintett részén saját költségén az eredeti állapotot helyreállítani. Jelen Megállapodás ingatlan-nyilvántartási bejegyzésre nem jogosít. A jelen Megállapodás bármely módosítása, kiegészítése csak írásban, valamennyi Fél aláírásával érvényes. Felek rögzítik, hogy a Szolgáltató webshopja Magyarországon működikjelen Megállapodás időtartama alatt, karbantartását is itt végzikvalamint azt követően is, kölcsönösen betartják a hatályos magyar és európai uniós adatvédelmi szabályokat, ideértve különösen, de nem kizárólagosan az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. Mivel évi CXII. törvény („Infotv.”), valamint a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az oldal más országokból is meglátogathatóilyen adatok szabad áramlásáról, ezért valamint a felhasználók kifejezetten tudomásul veszik95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679. számú rendelet („GDPR”) rendelkezéseit. Felek rögzítik továbbá, hogy a felhasználó jelen Megállapodásba foglalt jogviszonyuk fennállása alatt személyes adatokat csak és kizárólag a Szolgáltató viszonylatában jelen Megállapodás teljesítéséhez szükséges mértékben kezelnek. Ez a korlátozás egyértelműen kiterjed a MÁV Zrt. Szerződésben feltüntetett munkavállalói, közreműködői, illetve teljesítési segédjei adataira is (név, szolgálati e-mail és telefonszám). Ezeket az irányadó jog adatokat a magyar jogszerződő Felek bizalmasan kezelik. Amennyiben A MÁV Zrt. kizárólag a felhasználó fogyasztójelen Megállapodás teljesítése érdekében kizárólag azon munkavállalói, úgy közreműködői, illetve teljesítési segédjei részére biztosít a Ppszerződő Fél személyes adataihoz hozzáférést, akik részére ez indokolt és munkakörük ellátásához vagy tevékenységük kifejtéséhez az feltétlenül szükséges. 26Felek rögzítik, hogy harmadik felek részére ezeket az adatokat kizárólag az Infotv. § keretei között tehetik hozzáférhetővé. Felek egybehangzóan rögzítik, hogy a GDPR 5. cikk (1) bekezdése alapján a fogyasztóval szemben a jelen szerződésből eredő vitás ügyekben az alperes (fogyasztóbekezdés b) belföldi lakóhelye szerinti bíróság kizárólagosan illetékes.
10.6. Szolgáltató a webshopban található termékekhez való hozzáférés vonatkozásában nem alkalmaz eltérő általános hozzáférési feltételeket a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével kapcsolatos okokból.
10.7. Szolgáltató – az általa elfogadott fizetési módok tekintetében – nem alkalmaz eltérő feltételeket a fizetési műveletre a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével, a fizetési számla számlavezetési helyével, a pénzforgalmi szolgáltató letelepedési helyével vagy a készpénz- helyettesítő fizetési eszköz Unión belüli kibocsátásának helyével kapcsolatos okok miatt.
10.8. Szolgáltató megfelel a belső piacon belül a vevő állampolgársága, lakóhelye vagy letelepedési helye alapján történő indokolatlan területi alapú tartalomkorlátozással és a megkülönböztetés egyéb formáival szembeni fellépésrőlpontja, valamint a 2006/2004/EK 6. cikk (1) bekezdés b) pontja alapján kifejezetten jogszerűnek tekintik mindazon személyes adatok másik Fél általi kezelését, amely a jelen Megállapodásban foglalt jogosultságok és kötelezettségek teljesítése érdekében és az ahhoz szükséges mértékben indokolt. Felek a jelen Megállapodásban nem, vagy nem kellő részletességgel szabályozott kérdések tekintetében jelen Megállapodás rendelkezéseiben szereplő jogszabályok, illetve a Ptk.-ban, valamint az egyéb vonatkozó magyar jogszabályokban foglaltakat tekintik irányadónak. A Felek megállapodnak, hogy jelen Megállapodásra a magyar jogot kell alkalmazni és a közöttük felmerülő vitás kérdéseket elsősorban tárgyalásos úton rendezik. A jelen Megállapodás 7 (EUhét) 2017/2394 rendeletszámozott oldalból áll, továbbá és 4 (négy) eredeti, egymással tartalmilag és formailag mindenben megegyező példányban készült, melyet Xxxxx elolvastak, közösen értelmeztek, és mint akaratukkal mindenben megegyezőt, jóváhagyólag írják alá. Jelen Megállapodásból 2 (kettő) példány Engedélyest, 2 (kettő) példány a 2009/22MÁV Zrt.-t illeti meg. KV-III-306 rajzszámú helyszínrajz MÁV Zrt. Pályavasúti Területi Igazgatóság Budapest 11945-4/2023/EK irányelv módosításáról szóló AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2018/302 RENDELETMAV számú hozzájárulása MÁV Zrt. Infrastruktúra Fejlesztési Igazgatóság Döntés Előkészítési Osztály 11945-nek1/2023/MAV számú hozzájárulása MÁV Zrt. Környezetvédelem, Energetika és Minőségirányítás 11945-5/2023/MAV számú nyilatkozata Budapest, 2024.………………………….. Kisbér, 2024.…………………………..
Appears in 1 contract
Samples: Megállapodás Közérdekű Célból Történő Vízilétesítmény Rekonstrukciójához
Vegyes rendelkezések. 10.1. Szolgáltató kötelezettsége teljesítéséhez közreműködőt jogosult igénybe venni. Ennek jogellenes magatartásáért teljes felelősséggel tartozikFelek Egyedi Szerződés hivatalos nyelveként a magyar nyelvet ismerik el, úgy, mintha és a jogellenes magatartást saját maga követte volna elszerződésre a magyar jog az irányadó.
10.2. Ha a jelen Szabályzat bármely része érvénytelenné, jogtalanná vagy érvényesíthetetlenné válik, az a fennmaradó részek érvényességét, jogszerűségét és érvényesíthetőségét nem érintiFelek Egyedi Szerződéssel kapcsolatos esetleges vitáik esetére Magyarország bíróságainak joghatóságát kötik ki.
10.3. Amennyiben Szolgáltató Megbízott köteles tájékoztatni az adataiban bekövetkezett változásról a Szabályzat alapján megillető jogát nem gyakoroljaMegbízót a változást követő 5 napon belül, a joggyakorlás elmulasztása nem tekinthető az adott jogról való lemondásnak. Bármilyen jogról történő lemondás csak az erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes. Az hogy a Szolgáltató egy alkalommal nem ragaszkodik szigorúan a Szabályzat valamely lényegi feltételéhez, vagy kikötéséhez nem jelenti azt, hogy lemond illetve arról, hogy a későbbiekben ragaszkodjon az adott feltétel ha vele szemben csőd-, felszámolási vagy kikötés szigorú betartásáhozvégrehajtási, kényszertörlési eljárást, kezdeményeztek, illetve ha adószámát felfüggesztették vagy törölték.
10.4. Szolgáltató és Felhasználó Felek törekednek arra, hogy a jelen megállapodással összefüggésben felmerülő vitás ügyeiket ügyeket peren kívüli egyeztetés során rendezzék. Felek a jogvitáik békés úton próbálják rendeznirendezésének eredménytelensége esetén a per tárgyának értékétől függően a helyi bíróság hatáskörébe tartozó ügyekben kikötik a Budai Központi Kerületi Bíróság kizárólagos illetékességét, a helyi bíróság hatáskörét meghaladó ügyekben pedig a Polgári Perrendtartás általános szabályai szerint illetékes bíróság jár el.
10.5. Felek rögzítikAz Egyedi Szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény rendelkezései irányadók. Nem képezik az Egyedi Szerződés részét mindazon szokások, hogy amelyek alkalmazásában a Szolgáltató webshopja Magyarországon működikXxxxx korábbi üzleti kapcsolatukban megegyeztek, karbantartását is itt végzikilletve mindazon gyakorlat, melyet egymás között kialakítottak. Mivel Nem képezi az oldal más országokból is meglátogathatóEgyedi Szerződés részét továbbá semmilyen, ezért a felhasználók kifejezetten tudomásul veszik, hogy a felhasználó az adott üzletágban hasonló szerződés alanyai által széles körben ismert és a Szolgáltató viszonylatában az irányadó jog a magyar jog. Amennyiben a felhasználó fogyasztó, úgy a Pp. 26. § (1) bekezdése alapján a fogyasztóval szemben a jelen szerződésből eredő vitás ügyekben az alperes (fogyasztó) belföldi lakóhelye szerinti bíróság kizárólagosan illetékesrendszeresen alkalmazott szokás.
10.6. Szolgáltató Az elévülés megszakítására a webshopban található termékekhez Ptk. rendelkezései irányadóak azzal az eltéréssel, hogy az elévülést megszakítja az írásbeli felszólítás, továbbá a követelés bírósági úton vagy nemperes eljárás keretében való hozzáférés vonatkozásában nem alkalmaz eltérő általános hozzáférési feltételeket a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével kapcsolatos okokbólérvényesítése is.
10.7. Szolgáltató – az általa elfogadott fizetési módok tekintetében – nem alkalmaz eltérő feltételeket Az Egyedi szerződésben foglalt személyes adatok kezelését a fizetési műveletre Szerencsejáték Zrt. a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével, célhoz kötöttség érvényesülésével a fizetési számla számlavezetési helyével, a pénzforgalmi szolgáltató letelepedési helyével vagy a készpénz- helyettesítő fizetési eszköz Unión belüli kibocsátásának helyével kapcsolatos okok miattGDPR-ban foglalt előírások szerint végzi.
10.8. Szolgáltató megfelel Megbízott – térben és időben korlátlan – felhasználási engedélyt ad az Egyedi Szerződés teljesítésével kapcsolatban a belső piacon belül Megbízó részére átadott szellemi alkotásra, a vevő állampolgársága, lakóhelye vagy letelepedési helye alapján történő indokolatlan területi alapú tartalomkorlátozással és a megkülönböztetés egyéb formáival szembeni fellépésről, valamint a 2006/2004/EK és az (EU) 2017/2394 rendelet, továbbá a 2009/22/EK irányelv módosításáról szerzői jogról szóló AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2018/302 RENDELET-nek1999. évi LXXVI. törvény 17. §-ban felsorolt valamennyi felhasználási módot illetően.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions for a Mandate Type Contract
Vegyes rendelkezések. 10.1. Szolgáltató kötelezettsége teljesítéséhez közreműködőt jogosult igénybe venni. Ennek jogellenes magatartásáért teljes felelősséggel tartozik8.1 Felek megállapodnak, úgyhogy jelen szerződés pontjait – különös tekintettel a Vételár összegére - üzleti titokként kezelik, mintha azt harmadik kívülálló személy részére át nem adják, ide nem értve a jogellenes magatartást saját maga követte volna elhatósági vagy bírósági eljárásokat.
10.2. Ha 8.2 Felek megállapodnak, hogy amennyiben a jelen Szabályzat bármely része érvénytelennészerződés egyes pontjai érvénytelenek lennének, jogtalanná vagy érvényesíthetetlenné válikez nem érinti a szerződés egyéb részének érvényességét. A Felek az érvénytelen szerződési feltételeket – amennyiben erre a jogszabályok lehetőséget engednek – közös megegyezéssel olyan új kikötésekkel pótolják, az a fennmaradó részek érvényességét, jogszerűségét és érvényesíthetőségét nem érinti.
10.3. Amennyiben Szolgáltató a Szabályzat alapján megillető jogát nem gyakorolja, a joggyakorlás elmulasztása nem tekinthető az adott jogról való lemondásnak. Bármilyen jogról történő lemondás csak az erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes. Az hogy a Szolgáltató egy alkalommal nem ragaszkodik szigorúan a Szabályzat valamely lényegi feltételéhez, vagy kikötéséhez nem jelenti azt, hogy lemond arrólamelyek alkalmasak arra, hogy a későbbiekben ragaszkodjon az adott feltétel vagy kikötés szigorú betartásáhozszerződés, a Xxxxx eredeti szándéka szerinti célját megvalósítsa.
10.4. Szolgáltató és Felhasználó vitás ügyeiket 8.3 Jelen szerződésből folyó esetleges vitákat a Felek megkísérlik kölcsönös egyeztetés útján békés úton próbálják rendeznieszközökkel megoldani.
10.58.4 Jelen szerződés szerkesztése és ellenjegyzése során a Vevő megbízásából ügyvéd
8.5 Vevő ismételten kijelenti, hogy az Ingatlanokat általa megtekintett és jól ismert állapotban vásárolja meg. Vevő kijelenti továbbá, hogy jelen szerződés aláírását megelőzően az ingatlanokkal kapcsolatban – így különösen annak övezeti besorolásával, beépíthetőségével, közművesítettségével, hasznosíthatóságával, továbbá forgalmi értékviszonyokkal kapcsolatban és egyéb, általa lényegesnek és fontosnak minősített kérdések tekintetében – részletesen tájékozódott. Erre figyelemmel Vevő kijelenti, hogy jelen szerződés aláírásával bármiféle jogcímre alapítható megtámadási jogáról lemond.
8.6 Szerződő felek kijelentik, hogy Eladó belföldön bejegyzett, törvényesen működő gazdasági társaság, Vevő magyarországi jogi személyiséggel rendelkező helyi önkormányzat és ingatlanszerzési (elidegenítési) képességük korlátozva nincs.
8.7 Jelen adásvételi szerződésben nem szabályozott kérdésekben az 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről és az egyéb törvényes rendelkezések az irányadók. Felek rögzítikmegállapodnak, hogy a Szolgáltató webshopja Magyarországon működikjelen szerződéssel kapcsolatos nyilatkozatokat, karbantartását is itt végzikértesítéseket az alábbiak szerint kötelesek a Felek joghatályosan teljesíteni:
8.8 Jelen szerződés ….. (………..) eredeti példányban került aláírásra. Mivel az oldal más országokból is meglátogathatóAz számú
1. Melléklet: tulajdoni lapok
2. Melléklet: térképmásolatok
3. Melléklet: bejegyzési engedély mintaszöveg
4. Melléklet: tulajdonjog fenntartással történt eladás tényének törlése mintaszöveg
5. Melléklet: birtokbaadási jegyzőkönyv mintaszöveg Kelt: Budapest, ezért a felhasználók kifejezetten tudomásul veszik, hogy a felhasználó és a Szolgáltató viszonylatában az irányadó jog a magyar jog2014. Amennyiben a felhasználó fogyasztó, úgy a Pp. 26. § (1) bekezdése alapján a fogyasztóval szemben a jelen szerződésből eredő vitás ügyekben az alperes (fogyasztó) belföldi lakóhelye szerinti bíróság kizárólagosan illetékes.
10.6. Szolgáltató a webshopban található termékekhez való hozzáférés vonatkozásában nem alkalmaz eltérő általános hozzáférési feltételeket a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével kapcsolatos okokból.
10.7. Szolgáltató – az általa elfogadott fizetési módok tekintetében – nem alkalmaz eltérő feltételeket a fizetési műveletre a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével, a fizetési számla számlavezetési helyével, a pénzforgalmi szolgáltató letelepedési helyével vagy a készpénz- helyettesítő fizetési eszköz Unión belüli kibocsátásának helyével kapcsolatos okok miatt.
10.8. Szolgáltató megfelel a belső piacon belül a vevő állampolgársága, lakóhelye vagy letelepedési helye alapján történő indokolatlan területi alapú tartalomkorlátozással és a megkülönböztetés egyéb formáival szembeni fellépésről, valamint a 2006/2004/EK és az (EU) 2017/2394 rendelet, továbbá a 2009/22/EK irányelv módosításáról szóló AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2018/302 RENDELET-nek.…………………
Appears in 1 contract
Samples: Real Estate Purchase Agreement
Vegyes rendelkezések. 10.11. Szolgáltató kötelezettsége teljesítéséhez közreműködőt Felek szerződéssel kapcsolatban jognyilatkozat tételére jogosult igénybe venniképviselői: Megrendelő: Név: Cím: Telefon: Fax: Email: Megrendelő műszaki ellenőre: Név: Telefon: Fax: Email: Az átadás-átvételi jegyzőkönyv (e-jegyzőkönyv) és a felmérési napló aláírására jogosult személy a Megrendelő részéről: Név: Telefon: Fax: Email: Vállalkozó: Név: Cím: Telefon: Fax: Email: Vállalkozó felelős műszaki vezetője: Név: Cím: Telefon: Fax: Email:
2. Ennek jogellenes magatartásáért teljes felelősséggel tartozikJelen szerződés valamint a Ptk. 6:140. § alapján rendkívüli felmondásra/elállásra jogosult valamely fél a másik fél súlyos szerződésszegése esetén, úgyamennyiben a szerződésszegés abbahagyására a másik felet előzetesen megfelelő határidő biztosításával felhívta, mintha azonban ez eredménytelen maradt. Rendkívüli felmondásra/elállásra jogosult a jogellenes magatartást saját maga követte volna elVállalkozó különösen akkor, ha a Megrendelő valamely fizetési kötelezettségével ….. napot meghaladó késedelembe esik, Megrendelő pedig akkor, ha a Vállalkozót az MKIK építőipari kivitelezői nyilvántartásából törölték. Bármelyik fél jogosult rendkívüli felmondásra/elállásra, ha a másik fél ellen csőd-vagy felszámolási eljárás indul, vagy ha adószámát felfüggesztették.
10.23. Ha Szerződő felek mentesülnek a jelen Szabályzat bármely része érvénytelennészerződésből fakadó kötelezettségeik nem-, jogtalanná vagy érvényesíthetetlenné válikrészleges nem-teljesítésével kapcsolatos felelősség alól, ha az a fennmaradó részek érvényességétszerződés hatályának beálltát követően felmerülő, jogszerűségét előre nem látható elháríthatatlan erő következménye (vis maior). A vis maior helyzet bekövetkezéséről és érvényesíthetőségét nem érintimegszűnéséről szerződő felek egymást haladéktalanul értesítik, és a megszűnést követően mindent megtesznek a szerződésszerű teljesítés érdekében.
10.34. Amennyiben Szolgáltató A jelen szerződés csak a Szabályzat alapján megillető jogát nem gyakorolja, a joggyakorlás elmulasztása nem tekinthető az adott jogról való lemondásnakszerződő felek közös megegyezésével módosítható. Bármilyen jogról történő lemondás csak az erre vonatkozó kifejezett A szerződés módosításának írásbeli nyilatkozat esetén érvényesformában kell történnie.
5. Az hogy a Szolgáltató egy alkalommal nem ragaszkodik szigorúan a Szabályzat valamely lényegi feltételéhez, vagy kikötéséhez nem jelenti azt, hogy lemond arrólFelek kijelentik, hogy a későbbiekben ragaszkodjon az adott feltétel vagy kikötés szigorú betartásáhozmásik félre vonatkozóan jelen szerződés alapján tudomásukra jutott minden tényt, adatot, információt titokban tartanak, és azt – a másik fél előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül - harmadik fél rendelkezésére nem bocsátják és hozzáférhetővé nem teszik.
10.46. Szolgáltató és Felhasználó vitás ügyeiket békés úton próbálják rendezni.
10.5. Felek rögzítik, hogy a Szolgáltató webshopja Magyarországon működik, karbantartását is itt végzik. Mivel az oldal más országokból is meglátogatható, ezért a felhasználók kifejezetten tudomásul veszik, hogy a felhasználó és a Szolgáltató viszonylatában az irányadó jog a magyar jog. Amennyiben a felhasználó fogyasztó, úgy a Pp. 26. § (1) bekezdése alapján a fogyasztóval szemben Jelen szerződésben hivatkozott alábbi mellékletek a jelen szerződésből eredő vitás ügyekben az alperes (fogyasztó) belföldi lakóhelye szerinti bíróság kizárólagosan illetékesszerződés elválaszthatatlan részét képezik.
10.6. Szolgáltató a webshopban található termékekhez való hozzáférés vonatkozásában nem alkalmaz eltérő általános hozzáférési feltételeket a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével kapcsolatos okokból.
10.7. Szolgáltató – az általa elfogadott fizetési módok tekintetében – nem alkalmaz eltérő feltételeket a fizetési műveletre a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével, a fizetési számla számlavezetési helyével, a pénzforgalmi szolgáltató letelepedési helyével vagy a készpénz- helyettesítő fizetési eszköz Unión belüli kibocsátásának helyével kapcsolatos okok miatt.
10.8. Szolgáltató megfelel a belső piacon belül a vevő állampolgársága, lakóhelye vagy letelepedési helye alapján történő indokolatlan területi alapú tartalomkorlátozással és a megkülönböztetés egyéb formáival szembeni fellépésről, valamint a 2006/2004/EK és az (EU) 2017/2394 rendelet, továbbá a 2009/22/EK irányelv módosításáról szóló AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2018/302 RENDELET-nek.
Appears in 1 contract
Vegyes rendelkezések. 10.17.1. Szolgáltató kötelezettsége teljesítéséhez közreműködőt jogosult igénybe venni. Ennek jogellenes magatartásáért teljes felelősséggel tartozik, úgy, mintha a jogellenes magatartást saját maga követte volna el.
10.27.2. Ha a jelen Szabályzat bármely része érvénytelenné, jogtalanná vagy érvényesíthetetlenné válik, az a fennmaradó részek érvényességét, jogszerűségét és érvényesíthetőségét nem érinti.
10.37.3. Amennyiben Szolgáltató a Szabályzat alapján megillető jogát nem gyakorolja, a joggyakorlás elmulasztása nem tekinthető az adott jogról való lemondásnak. Bármilyen jogról történő lemondás csak az erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes. Az hogy a Szolgáltató egy alkalommal nem ragaszkodik szigorúan a Szabályzat valamely lényegi feltételéhez, vagy kikötéséhez nem jelenti azt, hogy lemond arról, hogy a későbbiekben ragaszkodjon az adott feltétel vagy kikötés szigorú betartásához.
10.47.4. Szolgáltató és Felhasználó vitás ügyeiket békés úton próbálják rendezni.
10.57.5. Felek rögzítik, hogy a Szolgáltató webshopja Magyarországon működik, karbantartását is itt végzik. Mivel az oldal más országokból is meglátogatható, ezért a felhasználók kifejezetten tudomásul veszik, hogy a felhasználó és a Szolgáltató viszonylatában az irányadó jog a magyar jog. Amennyiben a felhasználó fogyasztó, úgy a Pp. 26. § (1) bekezdése alapján a fogyasztóval szemben a jelen szerződésből eredő vitás ügyekben az alperes (fogyasztó) belföldi lakóhelye szerinti bíróság kizárólagosan illetékes.
10.67.6. Szolgáltató a webshopban található termékekhez való hozzáférés vonatkozásában nem alkalmaz eltérő általános hozzáférési feltételeket a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével kapcsolatos okokból.
10.77.7. Szolgáltató – az általa elfogadott fizetési módok tekintetében – nem alkalmaz eltérő feltételeket a fizetési műveletre a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével, a fizetési számla számlavezetési helyével, a pénzforgalmi szolgáltató letelepedési helyével vagy a készpénz- készpénz-helyettesítő fizetési eszköz Unión belüli kibocsátásának helyével kapcsolatos okok miatt.
10.87.8. Szolgáltató megfelel a belső piacon belül a vevő állampolgársága, lakóhelye vagy letelepedési helye alapján történő indokolatlan területi alapú tartalomkorlátozással és a megkülönböztetés egyéb formáival szembeni fellépésről, valamint a 2006/2004/EK és az (EU) 2017/2394 rendelet, továbbá a 2009/22/EK irányelv módosításáról szóló AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2018/302 RENDELET-nek.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
Vegyes rendelkezések. 10.1. Szolgáltató kötelezettsége teljesítéséhez közreműködőt jogosult igénybe venni. Ennek jogellenes magatartásáért teljes felelősséggel tartozik, úgy, mintha a jogellenes magatartást saját maga követte volna el.
10.2. Ha a jelen Szabályzat bármely része érvénytelenné, jogtalanná vagy érvényesíthetetlenné válik, az a fennmaradó részek érvényességét, jogszerűségét és érvényesíthetőségét nem érinti.
10.3. Amennyiben Szolgáltató a Szabályzat alapján megillető jogát nem gyakorolja, a joggyakorlás elmulasztása nem tekinthető az adott jogról való lemondásnak. Bármilyen jogról történő lemondás csak az erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes. Az hogy a Szolgáltató egy alkalommal nem ragaszkodik szigorúan a Szabályzat valamely lényegi feltételéhez, vagy kikötéséhez nem jelenti azt, hogy lemond arról, hogy a későbbiekben ragaszkodjon az adott feltétel vagy kikötés szigorú betartásához.
10.4. Szolgáltató és Felhasználó vitás ügyeiket békés úton próbálják rendezni.
10.5. Felek rögzítik, hogy a Szolgáltató webshopja Magyarországon működik, karbantartását is itt végzik. Mivel az oldal más országokból is meglátogatható, ezért a felhasználók kifejezetten tudomásul veszik, hogy a felhasználó és a Szolgáltató viszonylatában az irányadó jog a magyar jog. Amennyiben a felhasználó fogyasztó, úgy a Pp. 26. § (1) bekezdése alapján a fogyasztóval szemben a jelen szerződésből eredő vitás ügyekben az alperes (fogyasztó) belföldi lakóhelye szerinti bíróság kizárólagosan illetékes.
10.6. Szolgáltató a webshopban található termékekhez termékekhez, jegyekhez való hozzáférés vonatkozásában nem alkalmaz eltérő általános hozzáférési feltételeket a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével kapcsolatos okokból.
10.7. Szolgáltató – az általa elfogadott fizetési módok tekintetében – nem alkalmaz eltérő feltételeket a fizetési műveletre a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével, a fizetési számla számlavezetési helyével, a pénzforgalmi szolgáltató letelepedési helyével vagy a készpénz- helyettesítő fizetési eszköz Unión belüli kibocsátásának helyével kapcsolatos okok miatt.
10.8. Szolgáltató megfelel a belső piacon belül a vevő állampolgársága, lakóhelye vagy letelepedési helye alapján történő indokolatlan területi alapú tartalomkorlátozással és a megkülönböztetés egyéb formáival szembeni fellépésről, valamint a 2006/2004/EK és az (EU) 2017/2394 rendelet, továbbá a 2009/22/EK irányelv módosításáról szóló AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2018/302 RENDELET-nek.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Vegyes rendelkezések. 10.11. Szolgáltató kötelezettsége teljesítéséhez közreműködőt jogosult igénybe venniJelen feladat átadási/átvállalási szerződés 2024. Ennek jogellenes magatartásáért teljes felelősséggel tartozikmájus 15. napján lép hatályba, úgy, mintha a jogellenes magatartást saját maga követte volna elés határozatlan időre szól.
10.22. Felek kötelezik magukat arra, hogy amennyiben a jelen Szerződést érintő adatváltozás történik, erről a másik Felet haladéktalanul írásban értesítik.
3. Amennyiben bármelyik fél a másik fél mulasztása, illetve hibája miatt nem tudja a feladatát ellátni, köteles haladéktalanul – a szóbeli jelzés mellett utólag írásban is megerősítve – jelezni azt a másik félnek a mulasztás megszüntetése vagy a hiba elhárítása érdekében.
4. Jelen Feladat átadási/átvállalási Szerződés csak a Felek egybehangzó akaratelhatározásával írásban módosítható. Az egyoldalú szerződésmódosítás semmis.
5. Felek jelen Feladat átadási/átvállalási szerződést közös megegyezéssel az általuk meghatározott nappal megszüntethetik. A szerződés megszüntetése esetén a felek további szolgáltatásokkal nem tartoznak, és kötelesek egymással a megszűnés előtt már teljesített szolgáltatásokkal elszámolni.
6. Xxxxx Xxxxxxx átadási/átvállalási szerződést bármelyik fél a másik félhez címzett írásbeli nyilatkozatával, indoklás nélkül, három hónapos hatállyal felmondhatja.
7. Felek a másik fél súlyos kötelezettségszegése esetén jogosultak jelen szerződést írásban, egyoldalú jognyilatkozattal, azonnali hatállyal felmondani, ha a másik fél a jelen szerződésben vállalt lényeges kötelezettségét súlyosan megszegi, és azt nem orvosolja az erre vonatkozó írásbeli felszólítást követő nyolc napon belül. A kötelezettség teljesítésére felhívó írásbeli felszólítást nem kell megküldeni, ha a szerződésszegés olyan súlyú, hogy a sérelmet szenvedett féltől a továbbiakban nem várható el a szerződés fenntartása. Ha a jelen Szabályzat bármely része érvénytelennészerződés a szolgáltató részéről történő felmondása alapos ok nélkül történt, jogtalanná vagy érvényesíthetetlenné válika Szolgáltató az okozott kár és az Átadó önkormányzat számlával igazolt költségei megtérítésére köteles. Ha a szerződés Xxxxx önkormányzat részéről történő felmondása alapos ok nélkül történt, az Átadó önkormányzat köteles a fennmaradó részek érvényességét, jogszerűségét és érvényesíthetőségét nem érintiSzolgáltató felmondásból származó kárát megtéríteni.
10.38. Amennyiben Szolgáltató Súlyos szerződésszegésnek minősül, különösen a Szabályzat alapján megillető jogát nem gyakoroljamásik fél sérelmére szándékosan elkövetett jogellenes cselekmény, valamint, ha bármely szerződő fél a joggyakorlás elmulasztása nem tekinthető az adott jogról való lemondásnak. Bármilyen jogról történő lemondás csak az erre vonatkozó kifejezett feladat ellátását befolyásoló lényeges kötelezettségének írásbeli nyilatkozat esetén érvényes. Az hogy a Szolgáltató egy alkalommal nem ragaszkodik szigorúan a Szabályzat valamely lényegi feltételéhezfelszólítás ellenére sem tesz eleget, vagy kikötéséhez nem jelenti aztolyan mértékben hibásan (késedelmesen) tesz eleget, hogy lemond arrólaz a feladatellátást akadályozza.
9. Felek kikötik, hogy esetleges vitás kérdéseiket elsősorban békés úton rendezik, melynek eredménytelensége esetére kikötik a későbbiekben ragaszkodjon az adott feltétel vagy kikötés szigorú betartásáhozNyíregyházi Törvényszék kizárólagos illetékességét.
10.410. Szolgáltató A jelen Feladat átadási/átvállalási Szerződésben nem szabályozott kérdésekben egyebekben a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény rendelkezései, valamint a vonatkozó egészségügyi, társadalombiztosítási és Felhasználó vitás ügyeiket békés úton próbálják rendeznifinanszírozási tárgyú jogszabályok az irányadók.
10.511. Felek rögzítik, hogy a Szolgáltató webshopja Magyarországon működik, karbantartását is itt végzik. Mivel Jelen Feladat átadási/átvállalási Szerződés hatályba lépése napján hatályát veszti az oldal más országokból is meglátogatható, ezért a felhasználók kifejezetten tudomásul veszik, hogy a felhasználó Átadó önkormányzat és a Szolgáltató viszonylatában jogelődjeként az irányadó jog a magyar jog. Amennyiben a felhasználó fogyasztóEgészségügyi Alapellátási Igazgatósággal, úgy a Pp. 26. § (1) bekezdése alapján a fogyasztóval szemben a jelen szerződés tárgyában megkötött Feladat átadási/átvállalási Szerződés. A Xxxxx a megszüntetett szerződésből eredő vitás ügyekben az alperes (fogyasztó) belföldi lakóhelye szerinti bíróság kizárólagosan illetékeselszámolási kötelezettségeiket a megszűnést követő hónap 15. napjáig kötelesek teljesíteni.
10.612. Szolgáltató Jelen szerződés négy, egymással mindenben megegyező példányban készült, amelyből két példány az Átadó önkormányzatot, két példány a webshopban található termékekhez való hozzáférés vonatkozásában nem alkalmaz eltérő általános hozzáférési feltételeket a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével kapcsolatos okokbólSzolgáltatót illeti meg.
10.7. Szolgáltató – az általa elfogadott fizetési módok tekintetében – nem alkalmaz eltérő feltételeket a fizetési műveletre a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével, a fizetési számla számlavezetési helyével, a pénzforgalmi szolgáltató letelepedési helyével vagy a készpénz- helyettesítő fizetési eszköz Unión belüli kibocsátásának helyével kapcsolatos okok miatt.
10.8. Szolgáltató megfelel a belső piacon belül a vevő állampolgársága, lakóhelye vagy letelepedési helye alapján történő indokolatlan területi alapú tartalomkorlátozással és a megkülönböztetés egyéb formáival szembeni fellépésről, valamint a 2006/2004/EK és az (EU) 2017/2394 rendelet, továbbá a 2009/22/EK irányelv módosításáról szóló AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2018/302 RENDELET-nek.
Appears in 1 contract
Samples: Fogorvosi Ügyeleti Ellátásra Vonatkozó Feladatellátási Szerződés
Vegyes rendelkezések. 10.120.1. Szolgáltató Viszonteladó a szerződéskötés során rögzített adatai változásáról 5 munkanapon belül köteles Szállítót értesíteni. A határidő elmulasztása, vagy téves adatok közlése esetén az ebből eredő hibákért a Viszonteladó felel. A Szállító a változások rögzítését követően annak megtörténtéről elektronikus visszaigazolást küld, a változások átvezetését a visszaigazolás átvételétől kell megtörténtnek tekinteni. A Viszonteladó értesítési kötelezettsége teljesítéséhez közreműködőt jogosult igénybe venniebben a körben kiterjed különösen a tulajdonosi viszonyokat érintő, valamint a vezetési és pénzügyi tevékenységével kapcsolatos változásokra.
20.2. Ennek jogellenes magatartásáért teljes felelősséggel tartozikSzerződő felek a Keretszerződéssel, úgyilletve az egyedi adásvételi szerződésekkel összefüggésben felmerülő vitáikat megkísérlik békésen, mintha egyeztetéssel rendezni. Amennyiben ez nem vezetne eredményre, úgy a jogellenes magatartást saját maga követte volna felek között felmerült jogvitákban a Szállító székhelye szerint hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróság kizárólagosan jár el.
10.220.3. Ha a jelen Szabályzat bármely része érvénytelenné, jogtalanná vagy érvényesíthetetlenné válik, az a fennmaradó részek érvényességét, jogszerűségét és érvényesíthetőségét nem érinti.
10.3. Amennyiben Szolgáltató a Szabályzat alapján megillető jogát nem gyakorolja, a joggyakorlás elmulasztása nem tekinthető az adott jogról való lemondásnak. Bármilyen jogról történő lemondás csak az erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes. Az hogy a Szolgáltató egy alkalommal nem ragaszkodik szigorúan a Szabályzat valamely lényegi feltételéhez, vagy kikötéséhez nem jelenti azt, hogy lemond arrólA Viszonteladónak nyilatkoznia kell, hogy a későbbiekben ragaszkodjon az adott feltétel vagy kikötés szigorú betartásához.
10.4. Szolgáltató Szállítóval fennálló szerződéses kapcsolat alatt sem csődeljárás, sem felszámolás, illetve végelszámolás alatt nem áll és Felhasználó vitás ügyeiket békés úton próbálják rendezni.
10.5. Felek rögzítiknem kezdődött ellene sem bírósági, hogy a Szolgáltató webshopja Magyarországon működiksem cégbírósági, karbantartását is itt végzik. Mivel az oldal sem más országokból is meglátogathatófórum előtt semmiféle olyan eljárás, ezért a felhasználók kifejezetten tudomásul veszikamely gazdasági tevékenységét korlátozná, hogy a felhasználó és a Szolgáltató viszonylatában az irányadó jog a magyar jogfelek közti megállapodás bármely pontjának teljesítését akadályozná. Amennyiben a felhasználó fogyasztóViszonteladóval szemben fentiek szerint eljárás indul, úgy köteles 5 napon belül írásban tájékoztatni Szállítót erről a Pp. 26. § (1) bekezdése alapján a fogyasztóval szemben a jelen szerződésből eredő vitás ügyekben az alperes (fogyasztó) belföldi lakóhelye szerinti bíróság kizárólagosan illetékestényről.
10.620.4. Szolgáltató Felek a webshopban található termékekhez való hozzáférés vonatkozásában szerződéseikkel, ill. a teljesítéssel kapcsolatos nyilatkozataikat egymással szemben kötelesek írásban megtenni, ahol jelen ÁSZF, Keretszerződés, az egyedi adásvételi szerződés vagy a Felek külön megállapodása másként nem alkalmaz eltérő általános hozzáférési feltételeket a Felhasználó állampolgárságávalrendelkezik, lakóhelyével felek írásbelinek fogadják el az email-en vagy letelepedési helyével kapcsolatos okokbóltelefaxon eljuttatott elektronikus, ill. telefax üzenetet is.
10.720.5. Szolgáltató – Jelen ÁSZF rendelkezései egymástól elválaszthatók, amennyiben valamely rendelkezés érvénytelenségét állapítanák meg, az általa elfogadott fizetési módok tekintetében – az egyéb rendelkezéseket nem alkalmaz eltérő feltételeket teszi érvénytelenné. Az érvénytelen rendelkezések helyett a fizetési műveletre a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével, a fizetési számla számlavezetési helyével, a pénzforgalmi szolgáltató letelepedési helyével vagy a készpénz- helyettesítő fizetési eszköz Unión belüli kibocsátásának helyével kapcsolatos okok miattjogszabályok vonatkozó rendelkezései az irányadók.
10.820.6. Szolgáltató megfelel Jelen ÁSZF-ben nem szabályozott kérdésekben felek között a belső piacon belül Magyarország joga, különösen a vevő állampolgársága, lakóhelye vagy letelepedési helye alapján történő indokolatlan területi alapú tartalomkorlátozással és a megkülönböztetés egyéb formáival szembeni fellépésről, valamint a 2006/2004/EK és Polgári Törvénykönyv rendelkezései az (EU) 2017/2394 rendelet, továbbá a 2009/22/EK irányelv módosításáról szóló AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2018/302 RENDELET-nekirányadók.
Appears in 1 contract
Samples: Viszonteladói Keretszerződés
Vegyes rendelkezések. 10.113.1. Szolgáltató kötelezettsége teljesítéséhez közreműködőt jogosult igénybe venni. Ennek jogellenes magatartásáért teljes felelősséggel tartozik, úgy, mintha a jogellenes magatartást saját maga követte volna el.
10.213.2. Ha a jelen Szabályzat bármely része érvénytelenné, jogtalanná vagy érvényesíthetetlenné válik, az a fennmaradó részek érvényességét, jogszerűségét és érvényesíthetőségét nem érinti.
10.313.3. Amennyiben Szolgáltató a Szabályzat alapján megillető jogát nem gyakorolja, a joggyakorlás elmulasztása nem tekinthető az adott jogról való lemondásnak. Bármilyen jogról történő lemondás csak az erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes. Az hogy a Szolgáltató egy alkalommal nem ragaszkodik szigorúan a Szabályzat valamely lényegi feltételéhez, vagy kikötéséhez nem jelenti azt, hogy lemond arról, hogy a későbbiekben ragaszkodjon az adott feltétel vagy kikötés szigorú betartásához.
10.413.4. Szolgáltató és Felhasználó vitás ügyeiket békés úton próbálják rendezni.
10.513.5. Felek rögzítik, hogy a Szolgáltató webshopja Magyarországon működik, karbantartását is itt végzik. Mivel az oldal más országokból is meglátogatható, ezért a felhasználók kifejezetten tudomásul veszik, hogy a felhasználó és a Szolgáltató viszonylatában az irányadó jog a magyar jog. Amennyiben a felhasználó fogyasztó, úgy a Pp. 26. § (1) bekezdése alapján a fogyasztóval szemben a jelen szerződésből eredő vitás ügyekben az alperes (fogyasztó) belföldi lakóhelye szerinti bíróság kizárólagosan illetékes.
10.613.6. Szolgáltató a webshopban található termékekhez való hozzáférés vonatkozásában nem alkalmaz eltérő általános hozzáférési feltételeket a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével kapcsolatos okokból.
10.713.7. Szolgáltató – az általa elfogadott fizetési módok tekintetében – nem alkalmaz eltérő feltételeket a fizetési műveletre a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével, a fizetési számla számlavezetési helyével, a pénzforgalmi szolgáltató letelepedési helyével vagy a készpénz- helyettesítő fizetési eszköz Unión belüli kibocsátásának helyével kapcsolatos okok miatt.
10.813.8. Szolgáltató megfelel a belső piacon belül a vevő állampolgársága, lakóhelye vagy letelepedési helye alapján történő indokolatlan területi alapú tartalomkorlátozással és a megkülönböztetés egyéb formáival szembeni fellépésről, valamint a 2006/2004/EK és az (EU) 2017/2394 rendelet, továbbá a 2009/22/EK irányelv módosításáról szóló AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2018/302 RENDELET-nek.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Vegyes rendelkezések. 10.1. 9.1 Szolgáltató kötelezettsége teljesítéséhez közreműködőt jogosult a Szerződésben vállalat feladatai végrehajtásához alvállalkozót igénybe venni. Ennek jogellenes magatartásáért teljes felelősséggel tartozik, úgySzolgáltató az alvállalkozói teljesítéséért úgy felel, mintha az maga végezte volna, feladatai ellátására vonatkozóan felelősségbiztosítással rendelkezik. A Partner Egészségügyi Szolgáltatók esetleges hibáiért és az ezekkel járó következményekért azonban teljes mértékben a jogellenes magatartást saját maga követte volna elPartner felel.
10.29.2 Bármelyik Fél jogosult a Regisztráció tényét és feltételeit bármikor és bármilyen okból közölni olyan személlyel, szervezettel vagy hatósággal, aki, illetve amely az adott Fél jóhiszemű és kellő alappal történő megítélése szerint törvényesen kérheti ezeket az információkat, beleértve kormányokat és kormányzati szerveket is.
9.3 A Weboldalon található információk kihelyezése jóhiszeműen történt, azonban azok csupán tájékoztató célt szolgálnak, az esetleges hibákért Szolgáltató nem tartozik felelősséggel.
9.4 Szolgáltató Weboldala olyan kapcsolódási pontokat tartalmazhat, melyek más szolgáltatók weboldalaira vezethetnek. Ha Ezen más szolgáltatók adatvédelmi és egyéb tevékenységeiért Szolgáltató nem tartozik felelősséggel.
9.5 A Weboldal szerzői jogvédelem alatt áll. Szolgáltató a szerzői jogi jogosultja minden, a Weboldalon elérhető információnak, adatnak és képnek, továbbá az általa nyújtott minden Szolgáltatás nyújtása során keletkező tartalomnak.
9.6 Szolgáltató jogosult a jelen Szabályzat bármely része érvénytelennéÁSZF tartalmi elemeit bármikor, jogtalanná vagy érvényesíthetetlenné válik, az egyoldalúan módosítani. Szolgáltató köteles Felhasználóit a fennmaradó részek érvényességét, jogszerűségét és érvényesíthetőségét nem érinti.
10.3Weboldalon keresztül tájékoztatni a változásokról. Amennyiben Szolgáltató Módosítást követően a Szabályzat alapján megillető jogát nem gyakorolja, a joggyakorlás elmulasztása nem tekinthető az adott jogról való lemondásnak. Bármilyen jogról történő lemondás csak az erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes. Az hogy a Szolgáltató egy alkalommal nem ragaszkodik szigorúan a Szabályzat valamely lényegi feltételéhez, vagy kikötéséhez nem jelenti azt, hogy lemond arrólWeboldal használatának feltétele, hogy a későbbiekben ragaszkodjon az adott feltétel vagy kikötés szigorú betartásáhozFelhasználó a Weboldalon biztosított módon a módosítást kifejezetten elfogadja.
10.4. 9.7 A Szolgáltató és a Felhasználó vitás ügyeiket békés között létrejött szerződés elektronikus úton próbálják rendeznimegkötött szerződésnek minősül. A Szerződés nem minősül írásba foglalt szerződésnek, azokat Szolgáltató nem iktatja, így a Szerződés utólag nem lesz hozzáférhető. A Weboldalon keresztül kizárólag magyar nyelven lehet szerződést kötni. A Szerződéssel kapcsolatos értesítések és a kapcsolattartás nyelve a magyar nyelv. Felek az egymás közötti kommunikáció tekintetében az e-mailben történő kommunikációt is elfogadják írásbeli értesítésként.
10.5. Felek rögzítik9.8 A Regisztráció során, hogy a Szolgáltató webshopja Magyarországon működik, karbantartását is itt végzik. Mivel az oldal más országokból is meglátogatható, ezért a felhasználók kifejezetten tudomásul veszik, hogy a felhasználó és a Szolgáltató viszonylatában az irányadó jog a magyar jog. Amennyiben a felhasználó fogyasztó, úgy a Pp. 26. § (1) bekezdése alapján a fogyasztóval szemben a jelen szerződésből eredő vitás ügyekben az alperes (fogyasztó) belföldi lakóhelye szerinti bíróság kizárólagosan illetékes.
10.6. Szolgáltató a webshopban található termékekhez való hozzáférés vonatkozásában nem alkalmaz eltérő általános hozzáférési feltételeket a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével kapcsolatos okokból.
10.7. Szolgáltató – az általa elfogadott fizetési módok tekintetében – nem alkalmaz eltérő feltételeket a fizetési műveletre a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével, a fizetési számla számlavezetési helyével, a pénzforgalmi szolgáltató letelepedési helyével vagy a készpénz- helyettesítő fizetési eszköz Unión belüli kibocsátásának helyével kapcsolatos okok miatt.
10.8. Szolgáltató megfelel a belső piacon belül a vevő állampolgársága, lakóhelye vagy letelepedési helye alapján történő indokolatlan területi alapú tartalomkorlátozással és a megkülönböztetés egyéb formáival szembeni fellépésrőlegyes Szolgáltatásokhoz kapcsolódó külön tájékoztatókban, valamint a 2006/2004/EK jelen ÁSZF-ben nem szabályozott kérdésekben a Ptk., illetve az egyes Szolgáltatásokra közvetlenül vonatkozó jogszabályok (így különösen az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény, valamint a fogyasztó és az a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014 (EUII.26.) 2017/2394 Korm. rendelet, továbbá a 2009/22/EK irányelv módosításáról szóló AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2018/302 RENDELET-nekirányadó.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Vegyes rendelkezések. 10.11. A jelen szerződés vonatkozásában jognyilatkozat tételére jogosult: - Tulajdonos részéről: Szentendre Város polgármestere (a szerződés aláírásakor Xxxxxxxx-Xxxx Xxxxxx) - Üzemeltető részéről: Városi Szolgáltató kötelezettsége teljesítéséhez közreműködőt jogosult igénybe venniNonprofit Zrt. Ennek jogellenes magatartásáért teljes felelősséggel tartozikvezérigazgatója és helyettese (a szerződés aláírásakor Xxxxxxx Xxxxxxx vezérigazgató és xx. Xxxxxxxx Xxxxx Pálma titkárságvezető19
2. Szerződő felek megállapodnak abban, úgy, mintha a jogellenes magatartást saját maga követte volna elhogy jelen szerződéssel kapcsolatos jognyilatkozatok érvényességi feltétele az írásbeli alak.
10.23. Ha A jelen szerződéssel kapcsolatos valamely jognyilatkozat másik szerződő féllel szemben akkor hatályos, ha az ajánlott tértivevényes postai küldeményben a jelen Szabályzat bármely része érvénytelennémásik szerződő félhez megérkezik. Amennyiben a fenti postacímek valamelyikében változás következik be, jogtalanná vagy érvényesíthetetlenné válikarról a szerződő felek ajánlott tértivevényes levélben, az a fennmaradó részek érvényességét, jogszerűségét és érvényesíthetőségét nem érintiváltozás beálltától számított 8 napon belül egymást értesíteni kötelesek. Ezen értesítési kötelezettség elmulasztása esetén a postai küldeményeket a második kézbesítést követő 5. napon megérkezettnek kell tekinteni.
10.34. Amennyiben Szolgáltató Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Szabályzat alapján megillető jogát nem gyakoroljaPolgári Törvénykönyvet, valamint a joggyakorlás elmulasztása nem tekinthető az adott jogról való lemondásnak. Bármilyen jogról történő lemondás csak az erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes. Az hogy a Szolgáltató egy alkalommal nem ragaszkodik szigorúan a Szabályzat valamely lényegi feltételéhez, vagy kikötéséhez nem jelenti azt, hogy lemond arról, hogy a későbbiekben ragaszkodjon az adott feltétel vagy kikötés szigorú betartásáhozRendeletet kell megfelelően alkalmazni.
10.45. Szolgáltató A jelen szerződés – Szentendre Város Önkormányzat Képviselő-testülete 36/2015.(II.12.) Kt. sz. határozata alapján - tartalmazza a felek közötti megállapodás valamennyi feltételét. A Megállapodás hatálybalépésével hatályát veszti valamennyi közlés, tárgyalás és Felhasználó vitás ügyeiket békés úton próbálják rendezni.
10.5megállapodás (szóbeli vagy írásbeli), amelyet a felek a Megállapodás tárgyát illetően a Megállapodás kelte előtt tettek vagy kötöttek. Felek A félreértések elkerülése végett a felek rögzítik, hogy a Szolgáltató webshopja Magyarországon működikjelen pontban foglalt kikötés a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: „Ptk.”) 6:87. §-a szerinti teljességi záradéknak minősül. Szerződő felek jelen szerződést kölcsönösen elolvasták és értelmezést követően, karbantartását is itt végzik. Mivel az oldal más országokból is meglátogatható, ezért a felhasználók kifejezetten tudomásul veszik, hogy a felhasználó és a Szolgáltató viszonylatában az irányadó jog a magyar jog. Amennyiben a felhasználó fogyasztó, úgy a Pp. 26. § (1) bekezdése alapján a fogyasztóval szemben a jelen szerződésből eredő vitás ügyekben az alperes (fogyasztó) belföldi lakóhelye szerinti bíróság kizárólagosan illetékesmint akaratukkal mindenben megegyezőt jognyilatkozat tételére jogosult képviselőik útján jóváhagyólag aláírták.
10.6. Szolgáltató a webshopban található termékekhez való hozzáférés vonatkozásában nem alkalmaz eltérő általános hozzáférési feltételeket a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével kapcsolatos okokból.
10.7. Szolgáltató – az általa elfogadott fizetési módok tekintetében – nem alkalmaz eltérő feltételeket a fizetési műveletre a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével, a fizetési számla számlavezetési helyével, a pénzforgalmi szolgáltató letelepedési helyével vagy a készpénz- helyettesítő fizetési eszköz Unión belüli kibocsátásának helyével kapcsolatos okok miatt.
10.8. Szolgáltató megfelel a belső piacon belül a vevő állampolgársága, lakóhelye vagy letelepedési helye alapján történő indokolatlan területi alapú tartalomkorlátozással és a megkülönböztetés egyéb formáival szembeni fellépésről, valamint a 2006/2004/EK és az (EU) 2017/2394 rendelet, továbbá a 2009/22/EK irányelv módosításáról szóló AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2018/302 RENDELET-nek.
Appears in 1 contract
Samples: Parkolás Üzemeltetési Szerződés
Vegyes rendelkezések. 10.1. Szolgáltató kötelezettsége teljesítéséhez közreműködőt jogosult igénybe venni. Ennek jogellenes magatartásáért teljes felelősséggel tartozik17.1 Ön hozzájárulását adja a szerződéskötések, úgymegrendelések és egyéb nyilvántartások létrehozására szolgáló elektronikus kommunikáció alkalmazásához, mintha valamint a jogellenes magatartást saját maga követte volna elXxxxxxxx Zrt-vel végzett tranzakciókra vonatkozó közlemények, irányelvek és azok módosításai, továbbá a nyilvántartások elektronikus továbbításához.
10.217.2 Az Ön kényelme érdekében a Xxxxxxxx Zrt. a rendelkezésre bocsáthatja a jelen Xxxxxxxxxx angol nyelvű változatának fordítását. Ha ellentmondás áll fenn a jelen Xxxxxxxxxx nem angol nyelvű és angol nyelvű változata között, akkor az Ön és a Clarabot Zrt. közötti kapcsolat szabályozásában a magyar nyelvű változat a mérvadó.
17.3 A jelen Feltételek az Ön és a Clarabot Zrt. között, a Szoftver és/vagy a Clarabot-webhelyek Ön által történő használatára vonatkozóan létrejött teljes megállapodást jelentik, és a Szoftverre és/vagy a Clarabot-webhelyekre vonatkozóan Ön és a Clarabot Zrt. között létrejött minden korábbi megállapodást helyettesítenek.
17.4 Ha a jelen Szabályzat Feltételek bármely része érvénytelennérendelkezését (vagy annak bármely részét) bármely illetékes bíróság vagy hatóság jogellenesnek, jogtalanná érvénytelennek vagy érvényesíthetetlenné válikérvényesíthetetlennek találja, akkor az adott rendelkezést (vagy annak adott részét) el kell távolítani a Feltételekből oly módon, hogy az ne érintse a jelen Feltételek fennmaradó részek érvényességétrészének jogszerűségét, jogszerűségét és érvényesíthetőségét nem érintiérvényességét vagy érvényesíthetőségét.
10.317.5 A Feltételek vagy a törvény által biztosított valamely jog vagy jogorvoslat gyakorlásának elmaradása vagy késedelme a Xxxxxxxx Zrt. Amennyiben Szolgáltató a Szabályzat alapján megillető jogát részéről nem gyakorolja, a joggyakorlás elmulasztása nem tekinthető jelenti az adott jogról jogtól vagy jogorvoslattól való lemondásnak. Bármilyen jogról történő lemondás csak az erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes. Az hogy a Szolgáltató egy alkalommal nem ragaszkodik szigorúan a Szabályzat valamely lényegi feltételéhez, vagy kikötéséhez nem jelenti azt, hogy lemond arról, hogy a későbbiekben ragaszkodjon az adott feltétel vagy kikötés szigorú betartásához.
10.4. Szolgáltató és Felhasználó vitás ügyeiket békés úton próbálják rendezni.
10.5. Felek rögzítik, hogy a Szolgáltató webshopja Magyarországon működik, karbantartását is itt végzik. Mivel az oldal más országokból is meglátogatható, ezért a felhasználók kifejezetten tudomásul veszik, hogy a felhasználó és a Szolgáltató viszonylatában az irányadó jog a magyar jogelállást. Amennyiben a felhasználó fogyasztó, úgy a PpXxxxxxxx Zrt. 26. § (1) bekezdése alapján a fogyasztóval szemben nem szólal fel a jelen szerződésből eredő vitás ügyekben Xxxxxxxxxx bármelyikének megszegése miatt, ez nem minősül elállásnak az alperes (fogyasztó) belföldi lakóhelye szerinti bíróság kizárólagosan illetékesadott Xxxxxxxxxx korábbi vagy azt követő újabb megszegése tekintetében.
10.617.6 Ön nem ruházhatja át a jelen Feltételeket, ahogy a bennük lévő jogokat és kötelezettségeket sem. Szolgáltató A Xxxxxxxx Zrt-nek jogában áll előzetes értesítés nélkül átruházni bármely harmadik félnek a webshopban található termékekhez való hozzáférés vonatkozásában nem alkalmaz eltérő általános hozzáférési feltételeket jelen megállapodást, illetve Feltételeket, a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével kapcsolatos okokbólbennük lévő jogokkal és kötelezettségekkel együtt.
10.7. Szolgáltató – az általa elfogadott fizetési módok tekintetében – nem alkalmaz eltérő feltételeket a fizetési műveletre a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével, a fizetési számla számlavezetési helyével, a pénzforgalmi szolgáltató letelepedési helyével vagy a készpénz- helyettesítő fizetési eszköz Unión belüli kibocsátásának helyével kapcsolatos okok miatt.
10.8. Szolgáltató megfelel a belső piacon belül a vevő állampolgársága, lakóhelye vagy letelepedési helye alapján történő indokolatlan területi alapú tartalomkorlátozással és a megkülönböztetés egyéb formáival szembeni fellépésről17.7 A jelen bekezdésben, valamint a 2006/2004/EK és az (EU) 2017/2394 rendelet4.2-es, 12-es bekezdésben foglaltak, továbbá a 2009/22Feltételek megszűnése esetére kifejezetten fennmaradásra vagy alkalmazásra szánt bármely más rendelkezés a jelen Xxxxxxxxxx megszűnése után is fennmarad és alkalmazni kell.
17.8 Ön elismeri és elfogadja, hogy ha a Xxxxxxxx Zrt. vis maior esemény bekövetkezte miatt nem képes a Szoftvert és/EK irányelv módosításáról szóló AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS vagy a Clarabot-webhelyeket biztosítani, akkor ezzel a Xxxxxxxx Zrt. nem sérti meg a jelen Feltételek alapján Xxxxx szemben fennálló egyetlen kötelezettségét sem. A TANÁCS (EU) 2018/302 RENDELET-nekvis maior esemény a Xxxxxxxx Zrt. hatáskörén kívül álló eseményeket jelenti, mint pl.: áramszünet, műszaki hiba, hacker támadás, hatósági döntés, időjárási viszontagságok, betegség, háború, sztrájk, gazdasági válság stb.
17.9 A jelen megállapodás Xxxxxxxxxx és azok értelmezése vonatkozásában a magyar jogszabályok tekintendők irányadónak, és velük kapcsolatban a magyar bíróságok illetékesek eljárni akkor is, ha Ön Magyarországtól eltérő országban veszi igénybe a szolgáltatást, illetve használja a Clarabot nano szoftvert illetve ha a kár vagy más természetű igény harmadik országban merül fel.
Appears in 1 contract
Samples: Software Usage Agreement
Vegyes rendelkezések. 10.11. Szolgáltató kötelezettsége teljesítéséhez közreműködőt jogosult igénybe venniA Felek jelen szerződést határozott időtartamra, 2018. Ennek jogellenes magatartásáért teljes felelősséggel tartozik01. 01. napjától 2019. 12. 31. napjáig kötik. Jelen szerződés megszűnik a határozott idejű szerződés lejártával, úgyXxxxx bármelyikének rendkívüli felmondásával, mintha közös megegyezéssel, ha bármelyik fél jogi személyiségét elveszíti. Felek a jogellenes magatartást saját maga követte volna elszerződés hatálya alatt rendes felmondással nem élhetnek.
10.2. Ha a jelen Szabályzat bármely része érvénytelenné, jogtalanná vagy érvényesíthetetlenné válik, az a fennmaradó részek érvényességét, jogszerűségét és érvényesíthetőségét nem érinti.
10.3. Amennyiben Szolgáltató a Szabályzat alapján megillető jogát nem gyakorolja, a joggyakorlás elmulasztása nem tekinthető az adott jogról való lemondásnak. Bármilyen jogról történő lemondás csak az erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes. Az hogy a Szolgáltató egy alkalommal nem ragaszkodik szigorúan a Szabályzat valamely lényegi feltételéhez, vagy kikötéséhez nem jelenti azt, hogy lemond arról, hogy a későbbiekben ragaszkodjon az adott feltétel vagy kikötés szigorú betartásához.
10.4. Szolgáltató és Felhasználó vitás ügyeiket békés úton próbálják rendezni.
10.52. Felek rögzítik, hogy jelen szerződés azonnali hatállyal kizárólag valamelyik fél súlyos szerződésszegése esetén mondható fel.
2.1. A Szolgáltató súlyos szerződésszegésének minősül különösen:
2.1.1. ha jelen szerződés II.1.3. pont szerinti határidők Szolgáltató érdekkörében felmerülő túllépése, melynek során a szolgáltató jelen szerződés szerinti kötelezettségének az Önkormányzat felszólítását követő 2 napon belül sem tesz eleget,
2.1.2. ha Szolgáltató tevékenysége során jelen szerződés II.1.1 pontjában meghatározott műszaki paramétereit nem tartja be. A Szolgáltató a neki felróható szerződésszegéssel, vagy egyéb módon okozott károkért teljes kártérítési felelősséggel tartozik. Önkormányzat nem felel a Szolgáltató webshopja Magyarországon működikáltal harmadik személynek okozott károkért.
2.2. Az Önkormányzat súlyos szerződésszegésének minősül különösen, karbantartását is itt végzikha az esedékes szolgáltatási díj vonatkozásában az Önkormányzat fizetési kötelezettségének késedelme meghaladja a 15 napot és fizetési kötelezettségének a Szolgáltató írásbeli felszólítása ellenére, az abban foglalt, legalább 15 napos határidőben sem tesz eleget.
3. Mivel A felmondásnak írásos formában kell történnie és tértivevényes küldeményben kell a másik Szerződő Fél részére megküldeni.
4. Xxxxx jelen szerződést kizárólag az oldal más országokból is meglátogathatóáltaluk kitűzött célok szem előtt tartásával, ezért a felhasználók kifejezetten tudomásul veszikazok megvalósítása érdekében írásban, közös megegyezéssel módosíthatják.
5. A Szolgáltató kijelenti, hogy a felhasználó szerződés szerinti tevékenységet az előírt hatósági engedélyek birtokában végzi. Kötelezettséget vállal arra, hogy amennyiben a jelen szerződés megkötését követően hatályba lépett jogszabály további hatósági engedély beszerzését írja elő, azt a jogszabályban meghatározott határidőben beszerzi, ennek elmaradása esetén a szükséges engedély hiánya az Önkormányzat részéről rendkívüli felmondási oknak minősül.
6. Felek kölcsönösen kijelentik, hogy jelen szerződésből eredő esetleges vitás kérdéseket közös megegyezéssel, békés úton és a Szolgáltató viszonylatában az irányadó jog a magyar jogperen kívül rendezik. Amennyiben a felhasználó fogyasztótárgyalások nem vezetnek eredményre, úgy a PpFelek megállapodnak abban, hogy bármely vita eldöntésére, amely jelen Szerződésből ered, vagy annak megszegésével, megszűnésével, érvényességével, vagy értelmezésével kapcsolatban áll, a Felek alávetik magukat a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett szervezett Választottbíróság kizárólagos hatáskörének és illetékességének azzal, hogy a Választottbíróság a saját Eljárási Szabályzata szerint jár el. 26. § (1) bekezdése alapján a fogyasztóval szemben a jelen szerződésből eredő vitás ügyekben az alperes (fogyasztó) belföldi lakóhelye szerinti bíróság kizárólagosan illetékesA választott bírók száma 3.
10.67. Szolgáltató Felek megállapodnak abban, hogy amennyiben jelen szerződés bármely része, vagy bármely rendelkezése érvénytelen, úgy az a webshopban található termékekhez való hozzáférés vonatkozásában többi rendelkezés érvényességét és hatályát nem alkalmaz eltérő általános hozzáférési feltételeket érinti, kivéve, ha a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével kapcsolatos okokbólFelek e rendelkezés nélkül jelen Szerződést nem kötötték volna meg.
10.7. Szolgáltató – az általa elfogadott fizetési módok tekintetében – nem alkalmaz eltérő feltételeket a fizetési műveletre a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével, a fizetési számla számlavezetési helyével, a pénzforgalmi szolgáltató letelepedési helyével vagy a készpénz- helyettesítő fizetési eszköz Unión belüli kibocsátásának helyével kapcsolatos okok miatt.
10.8. Szolgáltató megfelel a belső piacon belül a vevő állampolgársága, lakóhelye vagy letelepedési helye alapján történő indokolatlan területi alapú tartalomkorlátozással és a megkülönböztetés egyéb formáival szembeni fellépésről, valamint a 2006/2004/EK és az (EU) 2017/2394 rendelet, továbbá a 2009/22/EK irányelv módosításáról szóló AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2018/302 RENDELET-nek.
Appears in 1 contract
Samples: Közvilágítási És Díszvilágítási Üzemeltetési Szerződés
Vegyes rendelkezések. 10.1. Szolgáltató kötelezettsége teljesítéséhez közreműködőt jogosult igénybe venni. Ennek jogellenes magatartásáért teljes felelősséggel tartozik, úgy, mintha a jogellenes magatartást saját maga követte volna el.
10.2. Ha a jelen Szabályzat bármely része érvénytelenné, jogtalanná vagy érvényesíthetetlenné válik, az a fennmaradó részek érvényességét, jogszerűségét és érvényesíthetőségét nem érinti.
10.3. Amennyiben Szolgáltató a Szabályzat alapján megillető jogát nem gyakorolja, a joggyakorlás elmulasztása nem tekinthető az adott jogról való lemondásnak. Bármilyen jogról történő lemondás csak az erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes. Az hogy a Szolgáltató egy alkalommal nem ragaszkodik szigorúan a Szabályzat valamely lényegi feltételéhez, vagy kikötéséhez nem jelenti azt, hogy lemond arról, hogy a későbbiekben ragaszkodjon az adott feltétel vagy kikötés szigorú betartásához.
10.4. Szolgáltató és Felhasználó vitás ügyeiket békés úton próbálják rendezni.
10.5. Felek rögzítik, hogy a Szolgáltató webshopja Magyarországon működik, karbantartását is itt végzik. Mivel az oldal más országokból is meglátogatható, ezért a felhasználók kifejezetten tudomásul veszik, hogy a felhasználó és a Szolgáltató viszonylatában az irányadó jog a magyar jog. Amennyiben a felhasználó fogyasztó, úgy a Pp. 26. § (1) bekezdése alapján a fogyasztóval szemben a jelen szerződésből eredő vitás ügyekben az alperes (fogyasztó) belföldi lakóhelye szerinti bíróság kizárólagosan illetékes.
10.6. Szolgáltató a webshopban webáruházban található termékekhez való hozzáférés vonatkozásában nem alkalmaz eltérő általános hozzáférési feltételeket a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével kapcsolatos okokból.
10.7. Szolgáltató – az általa elfogadott fizetési módok tekintetében – nem alkalmaz eltérő feltételeket a fizetési műveletre a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével, a fizetési számla számlavezetési helyével, a pénzforgalmi szolgáltató letelepedési helyével vagy a készpénz- helyettesítő fizetési eszköz Unión belüli kibocsátásának helyével kapcsolatos okok miatt.
10.8. Szolgáltató megfelel a belső piacon belül a vevő állampolgársága, lakóhelye vagy letelepedési helye alapján történő indokolatlan területi alapú tartalomkorlátozással és a megkülönböztetés egyéb formáival szembeni fellépésről, valamint a 2006/2004/EK és az (EU) 2017/2394 rendelet, továbbá a 2009/22/EK irányelv módosításáról szóló AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2018/302 RENDELET-nek.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Vegyes rendelkezések. 10.1. Szolgáltató kötelezettsége teljesítéséhez közreműködőt jogosult igénybe venni. Ennek jogellenes magatartásáért teljes felelősséggel tartozik, úgy, mintha a jogellenes magatartást saját maga követte volna el.
10.2. Ha a jelen Szabályzat bármely része érvénytelenné, jogtalanná vagy érvényesíthetetlenné válik, az a fennmaradó részek érvényességét, jogszerűségét és érvényesíthetőségét nem érinti.
10.3. Amennyiben Szolgáltató a Szabályzat alapján megillető jogát nem gyakorolja, a joggyakorlás elmulasztása nem tekinthető az adott jogról való lemondásnak. Bármilyen jogról történő lemondás csak az erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes. Az hogy a Szolgáltató egy alkalommal nem ragaszkodik szigorúan a Szabályzat valamely lényegi feltételéhez, vagy kikötéséhez nem jelenti azt, hogy lemond arról, hogy a későbbiekben ragaszkodjon az adott feltétel vagy kikötés szigorú betartásához.
10.4. Szolgáltató és Felhasználó vitás ügyeiket békés úton próbálják rendezni.
10.5. Felek rögzítik, hogy a Szolgáltató webshopja weboldala Magyarországon működik, karbantartását is itt végzik. Mivel az oldal más országokból is meglátogatható, ezért a felhasználók kifejezetten tudomásul veszik, hogy a felhasználó és a Szolgáltató viszonylatában az irányadó jog a magyar jog. Amennyiben a felhasználó fogyasztó, úgy a Pp. 26. § (1) bekezdése alapján a fogyasztóval szemben a jelen szerződésből eredő vitás ügyekben az alperes (fogyasztó) belföldi lakóhelye szerinti bíróság kizárólagosan illetékes.
10.6. Szolgáltató a webshopban weboldalon található termékekhez szolgáltatásokhoz való hozzáférés vonatkozásában nem alkalmaz eltérő általános hozzáférési feltételeket a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével kapcsolatos okokból.
10.7. Szolgáltató – az általa elfogadott fizetési módok tekintetében – nem alkalmaz eltérő feltételeket a fizetési műveletre a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével, a fizetési számla számlavezetési helyével, a pénzforgalmi szolgáltató letelepedési helyével vagy a készpénz- készpénz-helyettesítő fizetési eszköz Unión belüli kibocsátásának helyével kapcsolatos okok miatt.
10.8. Szolgáltató megfelel a belső piacon belül a vevő állampolgársága, lakóhelye vagy letelepedési helye alapján történő indokolatlan területi alapú tartalomkorlátozással és a megkülönböztetés egyéb formáival szembeni fellépésről, valamint a 2006/2004/EK és az (EU) 2017/2394 rendelet, továbbá a 2009/22/EK irányelv módosításáról szóló AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2018/302 RENDELET-nek.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Vegyes rendelkezések. 10.1. Szolgáltató kötelezettsége teljesítéséhez közreműködőt jogosult igénybe venni. Ennek jogellenes magatartásáért teljes felelősséggel tartozik1./ Vevő az I/3/a pontban megjelölt ingatlant megtekintett állapotban vásárolja meg, úgy, mintha a jogellenes magatartást saját maga követte volna elannak állagával tisztában van.
10.2. Ha a jelen Szabályzat bármely része érvénytelenné, jogtalanná vagy érvényesíthetetlenné válik, az a fennmaradó részek érvényességét, jogszerűségét és érvényesíthetőségét nem érinti.
10.3. Amennyiben Szolgáltató a Szabályzat alapján megillető jogát nem gyakorolja, a joggyakorlás elmulasztása nem tekinthető az adott jogról való lemondásnak. Bármilyen jogról történő lemondás csak az erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes. Az hogy a Szolgáltató egy alkalommal nem ragaszkodik szigorúan a Szabályzat valamely lényegi feltételéhez, vagy kikötéséhez nem jelenti azt, hogy lemond arról, hogy a későbbiekben ragaszkodjon az adott feltétel vagy kikötés szigorú betartásához.
10.4. Szolgáltató és Felhasználó vitás ügyeiket békés úton próbálják rendezni.
10.5. 2./ Felek rögzítik, hogy a Szolgáltató webshopja Magyarországon működikvevő által megvásárolt ingatlanon felépítmény nincs, karbantartását így a hatályos jogszabályok értelmében energetikai tanúsítvány elkészítése nem szükséges.
3./ Vevő nyilatkozik arra vonatkozóan, hogy magyarországi székhellyel rendelkező, helyi önkormányzat, önálló költségvetési szerv, a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény szerint átlátható szervezet, amelynek tulajdonszerzési és elidegenítési képességét jogszabály nem korlátozza és nem zárja ki. Eladó nyilatkozik arra vonatkozóan, hogy magyarországi székhellyel rendelkező deviza belföldi gazdasági társaság, szerződéskötési és tulajdonszerzési korlátozás vagy tilalom alatt nem áll.
4./ Szerződő felek a Pmt. vonatkozó előírásának megfelelően nyilatkoznak, hogy jelen ügylet során saját nevükben járnak el. Megbízók hozzájárulásukat adják ahhoz, hogy okiratszerkesztő ügyvéd a Pmt. szerinti ügyfél-átvilágítás során bemutatott okiratokról másolatot készítsen, adataikat a jelen ügylethez kapcsolódó ügyvédi megbízás teljesítése keretében rögzítse, kezelje.
5./ Jelen szerződésben nem szabályozott kérdések tekintetében a Ptk. vonatkozó rendelkezései az irányadóak.
6./ A jelen szerződés egyes pontjainak érvénytelensége a szerződés egészének érvényességét nem érinti.
7./ Vevő jelen szerződés megszerkesztésével és ellenjegyzésével, továbbá az illetékes földhivatal előtt az egyesített telekalakítási eljárás keretében lebonyolításra kerülő telekalakítás, valamint tulajdonjog bejegyzésre vonatkozó eljárás lefolytatásával megbízza és meghatalmazza a Hauk Ügyvédi Irodát (6200 Kiskőrös, Szarvas u. 2. II/3., e-mail cím: xxxxx@xxxx.xx), amely megbízást és meghatalmazást az ügyvédi iroda képviseletében eljáró Xx. Xxxx Xxxxx ügyvéd az okirat ellenjegyzésével elfogadja.
8./ Xxxxx egybehangzóan kijelentik, hogy az okirat szerződéses akaratukkal mindenben megegyezik, így azt ügyvédi tényvázlatként is itt végzikaláírják.
9./ Szerződő felek az okirat aláírásával kijelentik, hogy az okiratszerkesztő ügyvéd tájékoztatását az esetleges adófizetési, valamint illetékfizetési szabályokra vonatkozóan tudomásul vették, ennek ismeretében kötik meg a szerződést.
10./ Magyarország Kormánya a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 40/2020. Mivel (III. 11.) számú kormányrendelet értelmében az oldal más országokból is meglátogathatóélet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó humánjárvány következményeinek elhárítása, ezért a felhasználók kifejezetten tudomásul veszikmagyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében Magyarország egész területére veszélyhelyzetet hirdetett ki. A katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdésének felhatalmazása alapján veszélyhelyzetben a települési önkormányzat képviselő-testületének feladat- és hatáskörét a polgármester gyakorolja. Kiskőrös Város Polgármestere a ……… számú határozatával a szerződés megkötéséhez hozzájárult, egyúttal felhatalmazta a polgármestert, hogy jelen szerződést, valamint a jogügylettel kapcsolatos egyéb okiratokat aláírja, a szükséges jognyilatkozatokat megtegye. A jelen pontban hivatkozott határozat a szerződés elválaszthatatlan mellékletét képezi.
11./ Felek megállapodnak abban, hogy a felhasználó és jelen szerződés elkészítésével kapcsolatban valamennyi költség– beleértve az ügyvédi munkadíjat is- vevőt terheli.
12./ Felek rögzítik, hogy az okirat 6 példányban készült- mindegyik 5 számozott oldalból áll- melyből 2 példány vevőt, 1 példány az eladót illeti meg, amely okiratokat a Szolgáltató viszonylatában szerződés aláírásával egyidejűleg az irányadó jog a magyar jogokiratszerkesztő ügyvédtől eredetben átvesznek.
13./ Szerződő felek kijelentik, hogy egyikük sem áll sem csődeljárási, sem végrehajtási, sem felszámolási, sem más olyan hatósági eljárás alatt, mely jelen szerződés érdemben korlátozhatja, akadályozhatja vagy meghiúsíthatja. Amennyiben a felhasználó fogyasztóMindkét fél nyilatkozik arra vonatkozóan, ha bármilyen ilyen eljárás alá kerül, vagy ilyen eljárás megindításáról tudomást szerez, úgy arról haladéktalanul tájékoztatja a Pp. 26. § (1) bekezdése alapján a fogyasztóval szemben a jelen szerződésből eredő vitás ügyekben az alperes (fogyasztó) belföldi lakóhelye szerinti bíróság kizárólagosan illetékesmásik felet.
10.6. Szolgáltató a webshopban található termékekhez való hozzáférés vonatkozásában nem alkalmaz eltérő általános hozzáférési feltételeket a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével kapcsolatos okokból.
10.7. Szolgáltató – az általa elfogadott fizetési módok tekintetében – nem alkalmaz eltérő feltételeket a fizetési műveletre a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével, a fizetési számla számlavezetési helyével, a pénzforgalmi szolgáltató letelepedési helyével vagy a készpénz- helyettesítő fizetési eszköz Unión belüli kibocsátásának helyével kapcsolatos okok miatt.
10.8. Szolgáltató megfelel a belső piacon belül a vevő állampolgársága, lakóhelye vagy letelepedési helye alapján történő indokolatlan területi alapú tartalomkorlátozással és a megkülönböztetés egyéb formáival szembeni fellépésről, valamint a 2006/2004/EK és az (EU) 2017/2394 rendelet, továbbá a 2009/22/EK irányelv módosításáról szóló AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2018/302 RENDELET-nek.
Appears in 1 contract
Samples: Mixed Sale and Purchase Agreement With Combined Land Reconfiguration
Vegyes rendelkezések. 10.1XXI.1. Szolgáltató kötelezettsége teljesítéséhez közreműködőt jogosult igénybe venni. Ennek jogellenes magatartásáért teljes felelősséggel tartozik, úgy, mintha A Számlatulajdonos és Kártyabirtokos a jogellenes magatartást saját maga követte volna el.
10.2. Ha a jelen Szabályzat bármely része érvénytelenné, jogtalanná vagy érvényesíthetetlenné válik, az a fennmaradó részek érvényességét, jogszerűségét bankszámlaszerződés és érvényesíthetőségét nem érinti.
10.3. Amennyiben Szolgáltató a Szabályzat alapján megillető jogát nem gyakorolja, a joggyakorlás elmulasztása nem tekinthető az adott jogról való lemondásnak. Bármilyen jogról történő lemondás csak az erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes. Az hogy a Szolgáltató egy alkalommal nem ragaszkodik szigorúan a Szabályzat valamely lényegi feltételéhez, vagy kikötéséhez nem jelenti azt, hogy lemond arrólbankkártya szerződés aláírásával hozzájárul ahhoz, hogy a későbbiekben ragaszkodjon az adott feltétel vagy kikötés szigorú betartásáhozBank a Hpt. szerint banktitoknak minősülő adatait a Nemzetközi Kártyatársaság és tagbankja, a bankkártya kibocsátásában és forgalmazásában résztvevő szervek és bankkal szerződéses partnerek, valamint a bankkártyához kapcsolódó biztosítás esetén a biztosító társaság részére kiadhassa. Azoknak a társaságoknak a nevét, akik részére a Bank a fentiek szerint adatot ad át, a mindenkor hatályos Üzletszabályzat, illetve Hirdetmény tartalmazza.
10.4XXI.2. Szolgáltató A Bank a Számlatulajdonos részére küldendő írásos értesítéseit postai úton, a Számlatulajdonos által megadott ügyfélszintű értesítési címre küldi. A Bank az értesítés kézhezvételének elmaradásáért és Felhasználó vitás ügyeiket békés úton próbálják rendezniaz ebből származó esetleges károkért felelősségét kizárja.
10.5XXI.3. Felek rögzítikSzámlatulajdonos tudomásul veszi, hogy a Szolgáltató webshopja Magyarországon működikBank a jogszabályban meghatározott feltételek esetén a természetes személyekre kiterjedő központi hitelinformációs rendszerbe, karbantartását is itt végzika késedelembe esett Számlatulajdonos személyes és hitel- vagy hiteljellegű adatát továbbítja. Mivel A rendszerből kizárólag a rendszerben részt vevő vállalkozások nyerhetnek adatokat ellenőrzési célból. A részletes szabályokat az oldal más országokból is meglátogathatóÜzletszabályzat tartalmazza.
XXI.4. Számlatulajdonos tudomásul veszi, ezért hogy üzleti hitelkártya igénylés esetén hitel-és hiteljellegű szerződésére vonatkozó személyes, illetve hiteladatait a felhasználók kifejezetten tudomásul veszikjogszabályban meghatározott esetekben és módon a Bank a KHR (Központi Hitelinformációs Rendszer) részére átadja.
XXI.5. A Bank vállalja, és a Számlatulajdonos elismeri az aláírásával, hogy a felhasználó szerződés megkötésével egyidejűleg a Bank a Szerződés egy példányát átadja a Számlatulajdonos részére. Bank tájékoztatja a Számlatulajdonost, hogy a szerződés hatálya alatt a Számlatulajdonos kérésére a Bank bármikor köteles a szerződési feltételeket és a Szolgáltató viszonylatában Pft. 10. § szerinti adatokat papíron vagy Tartós adathordozón rendelkezésre bocsátani.
XXI.6. A Felek közötti kapcsolattartás nyelve a szerződés nyelvével egyezik meg, amennyiben azonban a szerződéskötés nyelve nem magyar, angol, vagy német, akkor a kapcsolattartás nyelve egységesen az irányadó jog angol nyelv.
XXI.7. A Felek, a magyar jogviták békés úton való rendezésére törekednek, amelynek keretében jogosultak valamely közösen választott szakértő, vagy más egyeztető fórum közreműködésével való megegyezés kezdeményezésére is. Amennyiben a felhasználó fogyasztóvita békés rendezésére tett kísérlet nem vezet eredményre, úgy a Pp. 26. § (1) bekezdése alapján Számlatulajdonos a fogyasztóval szemben jogszabályoknak megfelelően – az alábbiak szerint - panaszával a jelen szerződésből eredő vitás ügyekben Magyar Nemzeti Bankhoz, vagy bírósághoz fordulhat az alperes (fogyasztó) belföldi lakóhelye szerinti bíróság kizárólagosan illetékesÜzletszabályzat általános részében rögzítettek szerint.
10.6XXI.8. Szolgáltató Az ÁSZF-ben nem szabályozott kérdésekben a webshopban található termékekhez való hozzáférés vonatkozásában nem alkalmaz eltérő általános hozzáférési feltételeket a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével kapcsolatos okokból.
10.7. Szolgáltató – az általa elfogadott fizetési módok tekintetében – nem alkalmaz eltérő feltételeket a fizetési műveletre a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével, a fizetési számla számlavezetési helyével, a pénzforgalmi szolgáltató letelepedési helyével vagy a készpénz- helyettesítő fizetési eszköz Unión belüli kibocsátásának helyével kapcsolatos okok miatt.
10.8. Szolgáltató megfelel a belső piacon belül a vevő állampolgársága, lakóhelye vagy letelepedési helye alapján történő indokolatlan területi alapú tartalomkorlátozással és a megkülönböztetés egyéb formáival szembeni fellépésrőlPolgári Törvénykönyv, valamint a 2006/2004/EK bankkártyára vonatkozó jogszabályok (különösen Pft.) alkalmazandók. A Számlatulajdonos és a Bank közti bankkártya jogviszonyt szabályozó dokumentumok eltérése esetén a következő sorrend az (EU) 2017/2394 rendeletirányadó: a bankkártya szerződés, továbbá a 2009/22/EK irányelv módosításáról szóló AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS Hirdetmény, az ÁSZF, valamint az Üzletszabályzat. A TANÁCS (EU) 2018/302 RENDELET-nekbankkártya jogviszony üzleti kondícióit a Hirdetmény tartalmazza. A bankszámlára vonatkozó egyéb feltételekre a vállalati pénzforgalmi szolgáltatásokra, valamint a lakossági bankszámlára vonatkozó általános szerződési feltételek és hirdetmények az irányadók.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions for Bank Card and Credit Card Services
Vegyes rendelkezések. 10.11. Szolgáltató kötelezettsége teljesítéséhez közreműködőt Szerződő Felek jelen szerződés teljesítése során az írásbeliséget kötik ki. Erre tekintettel a megállapodások, értesítések, nyilatkozatok, kiegészítések, módosítások csak annyiban hatályosak, amennyiben azokat a Felek írásban teszik meg. Az írásbeli alaknak az ajánlott tértivevényes küldemény, vagy az átvétel (a közlés) tényét igazoló más megfelelő átadási mód, rendkívüli helyzet esetén a Szerződő Felek részéről nyilatkozattételre jogosult igénybe venni. Ennek jogellenes magatartásáért teljes felelősséggel tartozikszemélyek részére küldött E-mail üzenet minősül, úgy, mintha mely utóbbit az elküldést követően haladéktalanul tértivevényes ajánlott levélként vagy az átvétel (a jogellenes magatartást saját maga követte volna elközlés) tényét igazoló más megfelelő átadási módon is közölni kell.
10.22. Ha a A Szerződő Xxxxx nevében nyilatkozattételre jelen Szabályzat bármely része érvénytelenné, jogtalanná vagy érvényesíthetetlenné válikszerződés aláírásakor az alábbi személyek jogosultak:
a) az Önkormányzat nevében: Xxxxxxxxxx xx. Xxxxxx Xxxx polgármester
b) az ABOKOM nevében: Xxxxxx Xxxxx ügyvezető A jövőben nyilatkozattételre az Önkormányzat részéről Abony Város Önkormányzatának mindenkori polgármester, az a fennmaradó részek érvényességét, jogszerűségét és érvényesíthetőségét nem érintiABOKOM részéről az ABOKOM Nonprofit Kft. mindenkori cégjegyzésre jogosult képviselő jogosult.
10.33. Amennyiben Szolgáltató A Szerződő Felek részéről a Szabályzat alapján megillető jogát nem gyakorolja, a joggyakorlás elmulasztása nem tekinthető az adott jogról való lemondásnak. Bármilyen jogról történő lemondás csak az erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes. Az hogy a Szolgáltató egy alkalommal nem ragaszkodik szigorúan a Szabályzat valamely lényegi feltételéhez, vagy kikötéséhez nem jelenti azt, hogy lemond arról, hogy a későbbiekben ragaszkodjon az adott feltétel vagy kikötés szigorú betartásához.szerződés teljesítésével összefüggésben kapcsolattartásra kijelölt személyek:
10.4. Szolgáltató és Felhasználó vitás ügyeiket békés úton próbálják rendezni.
10.5. Felek rögzítik, hogy a Szolgáltató webshopja Magyarországon működik, karbantartását is itt végzik. Mivel az oldal más országokból is meglátogatható, ezért a felhasználók kifejezetten tudomásul veszik, hogy a felhasználó és a Szolgáltató viszonylatában az irányadó jog a magyar jog4. Amennyiben a felhasználó fogyasztóXxxxx között a jelen szerződéssel összefüggésben vita alakul ki, úgy a PpFelek vállalják, hogy vitájukat elsősorban közös megegyezéssel, tárgyalás útján rendezik. 26Amennyiben az egymás közti egyeztetés nem vezetne eredményre, akkor a Felek együttesen közvetítőhöz (mediátor) fordulhatnak. § (1) bekezdése alapján a fogyasztóval szemben Szerződő Felek a jelen szerződésből eredő eredően közöttük felmerülő vitás ügyekben az alperes (fogyasztó) belföldi lakóhelye szerinti bíróság kizárólagosan illetékeskérdések tekintetében pertárgyértéktől függően alávetik magukat a Ceglédi Járásbíróság és a Budapest Környéki Törvényszék kizárólagos illetékességének.
10.65. Szolgáltató a webshopban található termékekhez való hozzáférés vonatkozásában nem alkalmaz eltérő általános hozzáférési feltételeket a Felhasználó állampolgárságávalSzerződő Xxxxx megállapodnak abban, lakóhelyével vagy letelepedési helyével kapcsolatos okokbólhogy jelen szerződés aláírása napján lép hatályba.
10.76. Szolgáltató – az általa elfogadott fizetési módok tekintetében – Jelen szerződésben nem alkalmaz eltérő feltételeket szabályozott kérdésekben a fizetési műveletre Polgári Törvénykönyv a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyévelnemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, a fizetési számla számlavezetési helyével, a pénzforgalmi szolgáltató letelepedési helyével vagy a készpénz- helyettesítő fizetési eszköz Unión belüli kibocsátásának helyével kapcsolatos okok miatt.
10.8köznevelési feladatot ellátó egyes önkormányzati fenntartású intézmények állami fenntartásba vételéről szóló 2012. Szolgáltató megfelel a belső piacon belül a vevő állampolgársága, lakóhelye vagy letelepedési helye alapján történő indokolatlan területi alapú tartalomkorlátozással és a megkülönböztetés egyéb formáival szembeni fellépésrőlévi CLXXXVIII. törvény, valamint a 2006/2004/EK és köznevelési feladat ellátását szolgáló vagyon működtetésére vonatkozó mindenkor hatályos jogszabályok előírásai az (EU) 2017/2394 rendelet, továbbá a 2009/22/EK irányelv módosításáról szóló AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2018/302 RENDELET-nekirányadóak.
Appears in 1 contract
Samples: Keretmegállapodás
Vegyes rendelkezések. 10.19.1. Szolgáltató kötelezettsége teljesítéséhez közreműködőt jogosult igénybe venniA ma´sik fe´lnek megküldött, vagy a fe´lnek, illetve ke´pviselo˝ je´nek szeme´lyesen a´tadott közle´sek az ala´bbi ido˝ pontban mino˝ sü lnek ke´zbesí´tettnek: - személyes átadás esetén az igazolt átvétel napja, - ajánlott levél esetén az igazolt átvétel napja, ennek hiányában az első postai értesítés postaládába helyezésének napját követő 1. Ennek jogellenes magatartásáért teljes felelősséggel tartozik, úgy, mintha a jogellenes magatartást saját maga követte volna el.munkanap. - e-mail esetén az elküldést követő első munkanap
10.2. Ha a jelen Szabályzat bármely része érvénytelenné, jogtalanná vagy érvényesíthetetlenné válik, az a fennmaradó részek érvényességét, jogszerűségét és érvényesíthetőségét nem érinti.
10.3. Amennyiben Szolgáltató a Szabályzat alapján megillető jogát nem gyakorolja, a joggyakorlás elmulasztása nem tekinthető az adott jogról való lemondásnak. Bármilyen jogról történő lemondás csak az erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes9.2. Az hogy Alfasonic Kft. tájékoztatja a Szolgáltató egy alkalommal nem ragaszkodik szigorúan a Szabályzat valamely lényegi feltételéhez, vagy kikötéséhez nem jelenti azt, hogy lemond arrólMegrendelőt, hogy a későbbiekben ragaszkodjon 14/2015 (II.10.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kormányrendelet) a klímaberendezésekbe töltött fluortartalmú üvegházhatású gázok tekintetében a gázokkal és az adott feltétel vagy kikötés szigorú betartásához.
10.4előtöltött klímaberendezésekkel Magyarország területén folytatott tevékenységek kapcsán kötelezettségeket ró a kis- és nagykereskedőkre is. Szolgáltató A Kormányrendelet 5.§-a a Klímagáz adatbázisba való regisztrációt kötelezővé teszi. Megrendelő, amennyiben a Klímagáz adatbázisban létező regisztrációja bármilyen okból megszűnik, köteles erről az Alfasonic Kft-t haladéktalanul írásban értesíti, és Felhasználó vitás ügyeiket békés úton próbálják rendezni.
10.5. Felek rögzítik, hogy további megrendelést a Szolgáltató webshopja Magyarországon működik, karbantartását is itt végzik. Mivel az oldal más országokból is meglátogatható, ezért a felhasználók kifejezetten tudomásul veszik, hogy a felhasználó és a Szolgáltató viszonylatában az irányadó jog a magyar jogregisztráció ismételt megtörténtéig nem adhat le. Amennyiben a felhasználó fogyasztóMegrendelő a jogszabályok által megkívánt jogosultsági feltételek (regisztráció stb.) teljesítése nélkül rendel Árut az Alfasonic Kft-től, úgy ebből eredő minden kárát maga viseli, és köteles az Alfasonic Kft. ebből eredő teljes kárát megtéríteni.
9.3. A felek közötti jelen jogviszonnyal kapcsolatos jogvita elbírálására hatáskörtől függően a Pp. 26. § (1) bekezdése alapján Budaörsi Járásbíróság, illetve a fogyasztóval szemben a jelen szerződésből eredő vitás ügyekben az alperes (fogyasztó) belföldi lakóhelye szerinti bíróság Tatabányai Törvényszék kizárólagosan illetékes.
10.69.4. Szolgáltató Jelen ÁSzF bármely pontjának érvénytelensége nem hat ki a webshopban található termékekhez való hozzáférés vonatkozásában nem alkalmaz eltérő általános hozzáférési feltételeket szerződés egészére és ilyen esetben az érvénytelen pont helyett a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével kapcsolatos okokbóljelen ÁSzF-ben foglalt gazdasági tartalomnak megfelelően kötelesek haladéktalanul az érvénytelen rész helyett érvényesen megállapodni.
10.7. Szolgáltató – az általa elfogadott fizetési módok tekintetében – nem alkalmaz eltérő feltételeket a fizetési műveletre a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével, a fizetési számla számlavezetési helyével, a pénzforgalmi szolgáltató letelepedési helyével vagy a készpénz- helyettesítő fizetési eszköz Unión belüli kibocsátásának helyével kapcsolatos okok miatt.
10.8. Szolgáltató megfelel a belső piacon belül a vevő állampolgársága, lakóhelye vagy letelepedési helye alapján történő indokolatlan területi alapú tartalomkorlátozással és a megkülönböztetés egyéb formáival szembeni fellépésről, valamint a 2006/2004/EK és az (EU) 2017/2394 rendelet, továbbá a 2009/22/EK irányelv módosításáról szóló AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2018/302 RENDELET-nek.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
Vegyes rendelkezések. 10.16.1. Szolgáltató kötelezettsége teljesítéséhez közreműködőt Jelen megállapodásból eredő vitás kérdésekben a részt vevő Önkormányzatok polgármestere jogosult igénybe venniegyeztető tárgyalást összehívni, bármely, jelen megállapodást jóváhagyó Önkormányzat székhelyére. Ennek jogellenes magatartásáért teljes felelősséggel tartozikAz egyeztető tárgyalásról emlékeztető készül, úgymelynek elkészítéséről a tárgyalást összehívó polgármester köteles gondoskodni és köteles azt legkésőbb a tárgyalástól számított öt munkanapon belül a másik fél polgármesterének megküldeni.
6.2. Amennyiben az egyeztető tárgyalás eredményre vezetett és ennek alapján jelen megállapodás módosítása szükséges, mintha úgy Győrújfalu Község Polgármestere az emlékeztető általa történő kézhezvételét követő harminc napon belül köteles a jogellenes magatartást megállapodás módosításáról készült előterjesztést Győrújfalu Községi Önkormányzat Képviselő-testülete elé terjeszteni, továbbá köteles ugyanezen határidőn belül a Közös Önkormányzati Hivatal fenntartásában részt vevő önkormányzat polgármestere számára megküldeni, aki a kézhezvételt követő tizenöt napon belül köteles azt saját maga követte volna Képviselő-testülete elé beterjeszteni.
6.3. Felek a vitás kérdés bírói útra terelését megelőzően legalább egy alkalommal kötelesek egyeztetni az 6.1-6.2. pontokban foglaltak szerint. Amennyiben az egyeztetés összehívására vonatkozó jogával egyik önkormányzat polgármestere sem él a vitás kérdés felmerülésétől számított harminc napon belül, úgy Győrújfalu Község Polgármestere köteles az egyeztető tárgyalást Győrújfalu Községi Önkormányzat székhelyére összehívni.
6.4. Az egyeztetés eredménytelensége esetén Felek a jelen megállapodásból eredő jogvita elbírálására kikötik a hatáskörrel rendelkező győri székhelyű bíróság kizárólagos illetékességét.
6.5. Felek megállapítják, hogy a Közös Önkormányzati Hivatal alapításának nem volt költsége.
6.6. Jelen megállapodás valamennyi, a megállapodást megkötő önkormányzatának képviselő- testülete általi elfogadását és azok polgármestereinek aláírását követően, 2015. január 1. napján lép hatályba.
6.7. A Képviselő-testületek megállapodnak abban, hogy amennyiben a jelen megállapodás tartalmát érintő jogszabályok olyan érdemi változásokat tartalmaznak, melyek a Közös Önkormányzati Hivatal jelenlegi szabályozás mentén való működőképességét, szabályosságát vagy méltányosságát megkérdőjelezik, akkor a megállapodást haladéktalanul felülvizsgálják.
6.8. A Felek kijelentik, hogy a Közös Önkormányzati Hivatal működtetése, fenntartása során tartják magukat a másik település belügyeibe történő be nem avatkozás politikájához.
6.9. A Felek kijelentik, hogy jelen megállapodás végrehajtása során a vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket figyelembe véve, az eljárási cselekmények során jóhiszeműen, együttműködve járnak el.
10.26.10. Ha A jelen megállapodás 6 eredeti példányban készült és 12 számozott oldalból áll, amelyből 3- 3 példány illeti meg a jelen Szabályzat bármely része érvénytelenné, jogtalanná vagy érvényesíthetetlenné válik, az a fennmaradó részek érvényességét, jogszerűségét és érvényesíthetőségét nem érintiFeleket.
10.36.11. Amennyiben Szolgáltató Jelen megállapodást annak elolvasását, tartalmának megismerését és megértését követően az önkormányzatok képviselő-testületei képviseletében eljáró polgármesterek a Szabályzat alapján megillető jogát nem gyakoroljaképviselt önkormányzat akaratával mindenben megegyezően, a joggyakorlás elmulasztása nem tekinthető az adott jogról való lemondásnak. Bármilyen jogról történő lemondás csak az erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes. Az hogy a Szolgáltató egy alkalommal nem ragaszkodik szigorúan a Szabályzat valamely lényegi feltételéhezannak nevében helybenhagyólag, vagy kikötéséhez nem jelenti azt, hogy lemond arról, hogy a későbbiekben ragaszkodjon az adott feltétel vagy kikötés szigorú betartásáhozsaját kezű aláírással látják el.
10.4. Szolgáltató és Felhasználó vitás ügyeiket békés úton próbálják rendezni.
10.5. Felek rögzítik, hogy a Szolgáltató webshopja Magyarországon működik, karbantartását is itt végzik. Mivel az oldal más országokból is meglátogatható, ezért a felhasználók kifejezetten tudomásul veszik, hogy a felhasználó és a Szolgáltató viszonylatában az irányadó jog a magyar jog. Amennyiben a felhasználó fogyasztó, úgy a Pp. 26. § (1) bekezdése alapján a fogyasztóval szemben a jelen szerződésből eredő vitás ügyekben az alperes (fogyasztó) belföldi lakóhelye szerinti bíróság kizárólagosan illetékes.
10.6. Szolgáltató a webshopban található termékekhez való hozzáférés vonatkozásában nem alkalmaz eltérő általános hozzáférési feltételeket a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével kapcsolatos okokból.
10.7. Szolgáltató – az általa elfogadott fizetési módok tekintetében – nem alkalmaz eltérő feltételeket a fizetési műveletre a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével, a fizetési számla számlavezetési helyével, a pénzforgalmi szolgáltató letelepedési helyével vagy a készpénz- helyettesítő fizetési eszköz Unión belüli kibocsátásának helyével kapcsolatos okok miatt.
10.8. Szolgáltató megfelel a belső piacon belül a vevő állampolgársága, lakóhelye vagy letelepedési helye alapján történő indokolatlan területi alapú tartalomkorlátozással és a megkülönböztetés egyéb formáival szembeni fellépésről, valamint a 2006/2004/EK és az (EU) 2017/2394 rendelet, továbbá a 2009/22/EK irányelv módosításáról szóló AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2018/302 RENDELET-nek.
Appears in 1 contract
Samples: Megállapodás Módosítása
Vegyes rendelkezések. 10.1. Szolgáltató kötelezettsége teljesítéséhez közreműködőt jogosult igénybe venni. Ennek jogellenes magatartásáért teljes felelősséggel tartozik, úgy, mintha a jogellenes magatartást saját maga követte volna el.
10.2. Ha a jelen Szabályzat bármely része érvénytelenné, jogtalanná vagy érvényesíthetetlenné válik, az a fennmaradó részek érvényességét, jogszerűségét és érvényesíthetőségét nem érinti.
10.3. Amennyiben Szolgáltató a Szabályzat alapján megillető jogát nem gyakorolja, a joggyakorlás elmulasztása nem tekinthető az adott jogról való lemondásnak. Bármilyen jogról történő lemondás csak az erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes. Az hogy a Szolgáltató egy alkalommal nem ragaszkodik szigorúan a Szabályzat valamely lényegi feltételéhez, vagy kikötéséhez nem jelenti azt, hogy lemond arról, hogy a későbbiekben ragaszkodjon az adott feltétel vagy kikötés szigorú betartásához.
10.4. Szolgáltató és Felhasználó vitás ügyeiket békés úton próbálják rendezni.
10.5. Felek rögzítik, hogy a Szolgáltató webshopja Magyarországon működik, karbantartását is itt végzik. Mivel az oldal más országokból is meglátogatható, ezért a felhasználók kifejezetten tudomásul veszik, hogy a felhasználó és a Szolgáltató viszonylatában az irányadó jog a magyar jog. Amennyiben a felhasználó fogyasztó, úgy a Pp. 26. § (1) bekezdése alapján a fogyasztóval szemben a jelen szerződésből eredő vitás ügyekben az alperes (fogyasztó) belföldi lakóhelye szerinti bíróság kizárólagosan illetékes.
10.6. Szolgáltató a webshopban található termékekhez termékekhez, jegyekhez való hozzáférés vonatkozásában nem alkalmaz eltérő általános hozzáférési feltételeket a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével kapcsolatos okokból.
10.7. Szolgáltató – az általa elfogadott fizetési módok tekintetében – nem alkalmaz eltérő feltételeket a fizetési műveletre a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével, a fizetési f izetési számla számlavezetési helyével, a pénzforgalmi szolgáltató letelepedési helyével vagy a készpénz- helyettesítő fizetési eszköz Unión belüli kibocsátásának helyével kapcsolatos okok miatt.
10.8. Szolgáltató megfelel a belső piacon belül a vevő állampolgársága, lakóhelye vagy letelepedési helye alapján történő indokolatlan területi alapú tartalomkorlátozással és a megkülönböztetés egyéb formáival szembeni fellépésről, valamint a 2006/2004/EK és az (EU) 2017/2394 rendelet, továbbá a 2009/22/EK irányelv módosításáról szóló AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2018/302 RENDELET-nek.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Vegyes rendelkezések. 10.19.1. A Szolgáltató kötelezettsége teljesítéséhez közreműködőt jogosult igénybe venni. Ennek jogellenes magatartásáért teljes felelősséggel tartozika jelen szerződés aláírásával hozzájárul ahhoz, úgyhogy neve, mintha székhelye, címe, telefonszáma, az, egyéb kapcsolatfelvételre alkalmas adatai, az általa nyújtott Pénztári szolgáltatás fajtája a jogellenes magatartást saját maga követte volna elPénztár által a tagjai tájékoztatására összeállított kiadványokba, a Pénztár honlapjára, egyéb ismertetőkbe bekerüljön.
10.29.2. Ha A jelen szerződés az aláírásának napjától lép hatályba és határozatlan időre szól. Módosítása csak írásban érvényes.
9.3. Ezen szerződést bármelyik Szerződő Fél harminc napos felmondási határidővel felmondhatja, vagy a Szerződő Xxxxx közös megegyezéssel megszüntethetik.
9.4. A Pénztár azonnali hatállyal felmondhatja a jelen Szabályzat szerződést, ha a Szolgáltatónak az 1. számú mellékletben meghatározott szolgáltatások nyújtására vonatkozó jogosultsága a jelen szerződés hatálya alatt bármely része érvénytelennéoknál fogva megszűnik, jogtalanná vagy érvényesíthetetlenné válikamennyiben tevékenysége folytatásához kötelező jelleggel felelősségbiztosítással kell rendelkeznie, és ennek meglétét a Pénztár kérésére bármikor a jelen szerződés hatálya alatt a Szolgáltató nem igazolja.
9.5. A Szerződő Felek megállapodnak abban, hogy közöttük Pénztári szolgáltatások tényleges nyújtására korábban kötött szolgáltatói szerződés a jelen szerződés aláírásával hatályát veszti.
9.6. Megállapodnak a Szerződő Felek abban, hogy amennyiben közöttük a mindenkori hatályos jogszabályok alapján elektronikus számlázás lebonyolítására jön létre szerződés, az árut vásárlók, ill. szolgáltatást igénybe vevők részére átadandó, a fennmaradó részek érvényességétkiállítandó számlával azonos tartalmú bizonylat alapján ugyanolyan jogok illetik meg az igénybevevőket a Szolgáltatóval szemben, jogszerűségét és érvényesíthetőségét nem érintimint a papír alapú számlák, ill. bizonylatok esetében.
10.39.7. Amennyiben Szolgáltató A felmondást a Szabályzat alapján megillető jogát nem gyakorolja, a joggyakorlás elmulasztása nem tekinthető másik Szerződő Féllel írásban kell közölni. A felmondási idő kezdő napját az adott jogról való lemondásnakírásbeli felmondás kézhezvételének napját követő naptól kell számítani.
9.8. Bármilyen jogról történő lemondás csak az erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes. Az hogy a Szolgáltató egy alkalommal nem ragaszkodik szigorúan a Szabályzat valamely lényegi feltételéhez, vagy kikötéséhez nem jelenti azt, hogy lemond arrólA Szerződő Xxxxx kijelentik, hogy a későbbiekben ragaszkodjon az adott feltétel vagy kikötés szigorú betartásához.
10.4. Szolgáltató és Felhasználó vitás ügyeiket békés úton próbálják rendezni.
10.5. Felek rögzítik, hogy a Szolgáltató webshopja Magyarországon működik, karbantartását is itt végzik. Mivel az oldal más országokból is meglátogatható, ezért a felhasználók kifejezetten tudomásul veszik, hogy a felhasználó és a Szolgáltató viszonylatában az irányadó jog a magyar jog. Amennyiben a felhasználó fogyasztó, úgy a Pp. 26. § (1) bekezdése alapján a fogyasztóval szemben a jelen szerződésből eredő vitás ügyekben az alperes (fogyasztó) belföldi lakóhelye szerinti bíróság kizárólagosan illetékeskérdéseket igyekeznek békés úton rendezni, ennek sikertelensége esetén vagyonjogi jogvitáik eldöntésére, hatáskörtől függően kikötik a Pesti Központi Kerületi Bíróság ill. a Fővárosi Törvényszék kizárólagos illetékességét.
10.69.9. Szolgáltató a webshopban található termékekhez való hozzáférés vonatkozásában A jelen szerződésben nem alkalmaz eltérő általános hozzáférési feltételeket a Felhasználó állampolgárságávalszabályozott kérdésekre többek között az 2013. évi V. tv., lakóhelyével vagy letelepedési helyével kapcsolatos okokbólés az 1993. évi XCVI. rendelkezései egyebekben az irányadóak.
10.79.10. Szolgáltató – az általa elfogadott fizetési módok tekintetében – nem alkalmaz eltérő feltételeket a fizetési műveletre a Felhasználó állampolgárságávalA Szerződő Xxxxx ezen szerződést, lakóhelyével vagy letelepedési helyévelmely két darab egymással szó szerint egyező példányban készült, a fizetési számla számlavezetési helyévels mely négy lapból, a pénzforgalmi szolgáltató letelepedési helyével vagy a készpénz- helyettesítő fizetési eszköz Unión belüli kibocsátásának helyével kapcsolatos okok miattés nyolc oldalból áll, annak elolvasása és kölcsönös értelmezése után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt, helybenhagyólag írták alá.
10.8. Szolgáltató megfelel a belső piacon belül a vevő állampolgársága, lakóhelye vagy letelepedési helye alapján történő indokolatlan területi alapú tartalomkorlátozással és a megkülönböztetés egyéb formáival szembeni fellépésről, valamint a 2006/2004/EK és az (EU) 2017/2394 rendelet, továbbá a 2009/22/EK irányelv módosításáról szóló AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2018/302 RENDELET-nek.
Appears in 1 contract
Samples: Kártyaelfogadási Szerződés
Vegyes rendelkezések. 10.1. Szolgáltató kötelezettsége teljesítéséhez közreműködőt jogosult igénybe venni. Ennek jogellenes magatartásáért teljes felelősséggel tartozik1./ Felek rögzítik, úgyhogy mivel az Ingatlanon felépítmény nem található, mintha a jogellenes magatartást saját maga követte volna elígy energetikai tanúsítvány elkészítése jelen jogügylet kapcsán nem kötelező.
10.22./ Eladó nyilatkozik arra vonatkozóan, hogy magyarországi székhellyel rendelkező, helyi önkormányzat, önálló költségvetési szerv, míg vevő kijelenti, hogy cselekvőképes nagykorú magyar állampolgár. Ha Felek egybehangzóan nyilatkozzák, hogy szerződéskötési, valamint tulajdonszerzési korlátozás vagy tilalom alatt nem állnak.
3./ Szerződő felek a Pmt. tv. előírásának megfelelően nyilatkoznak, hogy jelen ügylet során saját nevükben járnak el. Megbízók hozzájárulásukat adják ahhoz, hogy okiratszerkesztő ügyvéd a Pmt. szerinti ügyfél-átvilágítás során bemutatott okiratokról másolatot készítsen, adataikat a jelen Szabályzat bármely része érvénytelennéügylethez kapcsolódó ügyvédi megbízás teljesítése keretében rögzítse, jogtalanná vagy érvényesíthetetlenné válikkezelje.
4./ Eladó jelen okirat megszerkesztésével megbízza a Hauk Ügyvédi Irodát (6200 Kiskőrös, Szarvas u. 2. II/3.), egyúttal meghatalmazza, hogy a tulajdonos változásnak átvezetése kapcsán az illetékes kormányhivatal előtt teljes jogkörrel eljárjon. Az okiratszerkesztő Xx Xxxx Xxxxx ügyvéd a fennmaradó részek érvényességét, jogszerűségét szerződés ellenjegyzésével a meghatalmazást és érvényesíthetőségét a megbízást elfogadja.
5./ Jelen szerződés egyes pontjainak érvénytelensége a szerződés egészének érvényességét nem érinti.
10.36./ A jelen szerződésben nem szabályozott kérdések tekintetében a Ptk. Amennyiben Szolgáltató a Szabályzat alapján megillető jogát nem gyakorolja, a joggyakorlás elmulasztása nem tekinthető vonatkozó rendelkezési az adott jogról való lemondásnak. Bármilyen jogról történő lemondás csak az erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes. Az hogy a Szolgáltató egy alkalommal nem ragaszkodik szigorúan a Szabályzat valamely lényegi feltételéhez, vagy kikötéséhez nem jelenti azt, hogy lemond arról, hogy a későbbiekben ragaszkodjon az adott feltétel vagy kikötés szigorú betartásáhozirányadóak.
10.4. Szolgáltató és Felhasználó vitás ügyeiket békés úton próbálják rendezni.
10.5. 7./ Felek rögzítik, hogy a Szolgáltató webshopja Magyarországon működikszerződéssel kapcsolatban felmerülő valamennyi költség – beleértve a visszterhes vagyonátruházási illetéket, karbantartását valamint az ügyvédi munkadíjat is itt végzik. Mivel az oldal más országokból is meglátogatható, ezért a felhasználók kifejezetten tudomásul veszik- vevőt terheli.
6./ Felek kijelentik, hogy a felhasználó és a Szolgáltató viszonylatában az irányadó jog a magyar jog. Amennyiben a felhasználó fogyasztó, úgy a Pp. 26. § (1) bekezdése alapján a fogyasztóval szemben okiratszerkesztő ügyvéd tájékoztatását a jelen szerződésből eredő vitás ügyekben az alperes (fogyasztó) belföldi lakóhelye szerinti bíróság kizárólagosan illetékes.
10.6. Szolgáltató a webshopban található termékekhez való hozzáférés vonatkozásában nem alkalmaz eltérő általános hozzáférési feltételeket a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével kapcsolatos okokból.
10.7. Szolgáltató – az általa elfogadott fizetési módok tekintetében – nem alkalmaz eltérő feltételeket a fizetési műveletre a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével, a fizetési számla számlavezetési helyével, a pénzforgalmi szolgáltató letelepedési helyével vagy a készpénz- helyettesítő fizetési eszköz Unión belüli kibocsátásának helyével kapcsolatos okok miatt.
10.8. Szolgáltató megfelel a belső piacon belül a vevő állampolgársága, lakóhelye vagy letelepedési helye alapján történő indokolatlan területi alapú tartalomkorlátozással és a megkülönböztetés egyéb formáival szembeni fellépésrőlszerződés kapcsán felmerülő adózási, valamint a 2006/2004/EK és visszterhes vagyonátruházási illeték kérdéskörében. Vevő tudomásul veszi, hogy jelen jogügylet kapcsán az (EU) 2017/2394 rendeletIngatlan tehertől mentes forgalmi értéke 4%-nak megfelelő mértékű visszterhes vagyonátruházási illeték terheli.
7./ Xxxxx jelen okirat aláírásával kifejezetten hangsúlyozzák, továbbá hogy az okirat szerződéses akaratukkal mindenben megegyezik, így azt ügyvédi tényvázlatként is aláírják.
8./ Szerződést kötő felek rögzítik, hogy Kiskőrös Város Képviselő-testülete a 2009/22/EK irányelv módosításáról szóló AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS …………… számú határozatával a szerződés megkötéséhez hozzájárult, egyúttal felhatalmazta a polgármestert, hogy jelen szerződést, valamint a jogügylettel kapcsolatos egyéb okiratokat aláírja, a szükséges jognyilatkozatokat megtegye. A TANÁCS (EU) 2018/302 RENDELETjelen pontban hivatkozott határozat a szerződés elválaszthatatlan mellékletét képezi.
9./ Felek jelen okirat aláírásával kifejezetten hangsúlyozzák, hogy az okirat szerződéses akaratukkal mindenben megegyezik, így azt ügyvédi tényvázlatként is aláírják.
10./ Felek rögzítik, hogy az okirat 7 példányban készült, melyből felek 1-nek1 példányt az okirat aláírásával egyidejűleg az okiratszerkesztő ügyvédtől átvesznek.
Appears in 1 contract
Samples: Adásvételi Szerződés