Vis maior. 1. Nem minősül szerződésszegésnek, ha a szerződő felek egyikének sem felróható okból (vis maior) a felek bármelyike nem tudja teljesíteni a szerződésben foglalt kötelezettségeit. Vis maior körülménynek kell tekinteni azokat az előre nem látható és emberi erővel elháríthatatlan körülményeket (pl.: háború, országos sztrájk, földrengés, árvíz, tűzvész, terrorcselekmény, stb.), amelyek nem függnek a Felek akaratától és közvetlenül akadályozzák az adott felet a szerződéses kötelezettségének teljesítésében. A másik szerződő fél kérésére a vis maior tényéről az érintett fél köteles a származási ország hatósága vagy érdekképviseleti szervezete által kiadott megfelelő igazolást bemutatni. 2. A felek ellentétes írásbeli megállapodásának hiányában a szerződéses határidők a vis maior időtartamával arányosan meghosszabbodnak. A vis maiorból eredő, másra nem áthárítható kárukat a szerződő felek maguk viselik. Amennyiben vis maior esemény miatt a már megkezdett munka félbeszakad, a Vállalkozót az elvégzett munka és költségei fejében a vállalkozói díj arányos része illeti meg. Amennyiben a vis maior esemény a szerződés aláírása után, de a munka megkezdése előtt következik be, a Vállalkozó addig felmerült költségeit a szerződő felek egyenlő arányban viselik. 3. Amennyiben a vis maior időtartama a 30 napot meghaladja, bármely fél jogosult a szerződést – egyeztetést követően – írásban felmondani minden hátrányos jogkövetkezmény nélkül, illetve abban az esetben is, ha erre egyébként a szerződés alapján nem lenne jogosult. A szerződés felmondása előtt a felek kötelesek egyeztetést lefolytatni a szerződés esetleges módosításáról. Amennyiben az egyeztetés 10 napon belül nem vezet eredményre, megnyílik a szerződés felmondásának lehetősége. 4. A fenyegető vis maiorról és a vis maior bekövetkezéséről, várható időtartamáról a szerződő felek egymást haladéktalanul, írásban tájékoztatni kötelesek. A fenyegető vagy bekövetkező vis maiorról történő késedelmes tájékoztatásból származó kárért a késedelmes tájékoztatásért felelős fél felel.
Appears in 15 contracts
Samples: Vállalkozási Keretszerződés, Vállalkozási Keretszerződés, Vállalkozási Keretszerződés
Vis maior. 1. Nem minősül szerződésszegésnek, ha a szerződő felek egyikének sem felróható okból (vis maior) a felek bármelyike nem tudja teljesíteni a szerződésben foglalt kötelezettségeit. Vis maior körülménynek kell tekinteni azokat az előre nem látható és emberi erővel elháríthatatlan körülményeket (pl.: háború, országos sztrájk, földrengés, árvíz, tűzvész, terrorcselekmény, stb.), amelyek nem függnek a Felek akaratától és közvetlenül akadályozzák az adott felet a szerződéses kötelezettségének teljesítésében. A másik szerződő fél kérésére a vis maior tényéről az érintett fél köteles a származási ország hatósága vagy érdekképviseleti szervezete által kiadott megfelelő igazolást bemutatni.
2. A felek ellentétes írásbeli megállapodásának hiányában a szerződéses határidők a vis maior időtartamával arányosan meghosszabbodnak. A vis maiorból eredő, másra nem áthárítható kárukat a szerződő felek maguk viselik. Amennyiben vis maior esemény miatt a már megkezdett munka félbeszakad, a Vállalkozót az elvégzett munka és költségei fejében a vállalkozói díj arányos része illeti meg. Amennyiben a vis maior esemény a szerződés aláírása az eseti megrendelő visszaigazolása után, de a munka megkezdése előtt következik be, a Vállalkozó addig felmerült költségeit a szerződő felek egyenlő arányban viselik.
3. Amennyiben a vis maior időtartama a 30 napot meghaladja, bármely fél jogosult a szerződést – egyeztetést követően – írásban felmondani minden hátrányos jogkövetkezmény nélkül, illetve abban az esetben is, ha erre egyébként a szerződés alapján nem lenne jogosult. A szerződés felmondása előtt a felek kötelesek egyeztetést lefolytatni a szerződés esetleges módosításáról. Amennyiben az egyeztetés 10 napon belül nem vezet eredményre, megnyílik a szerződés felmondásának lehetősége.
4. A fenyegető vis maiorról és a vis maior bekövetkezéséről, várható időtartamáról a szerződő felek egymást haladéktalanul, írásban tájékoztatni kötelesek. A fenyegető vagy bekövetkező vis maiorról történő késedelmes tájékoztatásból származó kárért a késedelmes tájékoztatásért felelős fél felel.
Appears in 6 contracts
Samples: Vállalkozási Keretszerződés, Vállalkozási Keretszerződés, Vállalkozási Keretszerződés
Vis maior. 1. Nem minősül szerződésszegésnek, ha a szerződő felek egyikének sem felróható okból (vis maior) a felek bármelyike nem tudja teljesíteni a szerződésben foglalt kötelezettségeit. Vis maior körülménynek kell tekinteni azokat az előre nem látható és emberi erővel elháríthatatlan elhárítha- tatlan körülményeket (pl.: háború, országos sztrájk, földrengés, árvíz, tűzvész, terrorcselekményterrorcse- lekmény, stb.), amelyek nem függnek a Felek akaratától és közvetlenül akadályozzák az adott felet a szerződéses kötelezettségének teljesítésében. A másik szerződő fél kérésére a vis maior tényéről az érintett fél köteles a származási ország hatósága vagy érdekképviseleti érdekképvise- leti szervezete által kiadott megfelelő igazolást bemutatni.
2. A felek ellentétes írásbeli megállapodásának hiányában a szerződéses határidők a vis maior mai- or időtartamával arányosan meghosszabbodnak. A vis maiorból eredő, másra nem áthárítható terhel- hető kárukat a szerződő felek maguk viselik. Amennyiben vis maior esemény miatt a már megkezdett munka bérleti idő félbeszakad, a Vállalkozót az elvégzett munka és költségei fejében Bérbeadót a vállalkozói bérlet megkezdett idejére a bérleti díj arányos része illeti meg. Amennyiben a vis maior esemény a szerződés aláírása az eseti megrendelő visszaiga- zolása után, de a munka bérleti idő megkezdése előtt következik be, a Vállalkozó Bérbeadó addig felmerült igazolt költségeit a szerződő felek egyenlő arányban viselik.
3. Amennyiben a vis maior időtartama a 30 napot meghaladja, bármely fél jogosult a szerződést szerző- dést – egyeztetést követően – írásban felmondani minden hátrányos jogkövetkezmény nélkülnél- kül, illetve abban az esetben is, ha erre egyébként a szerződés alapján nem lenne jogosult. A szerződés felmondása előtt a felek kötelesek egyeztetést lefolytatni a szerződés esetleges esetle- ges módosításáról. Amennyiben az egyeztetés 10 napon belül nem vezet eredményre, megnyílik a szerződés felmondásának lehetősége.
4. A fenyegető vis maiorról és a vis maior bekövetkezéséről, várható időtartamáról a szerződő szerző- dő felek egymást haladéktalanul, írásban tájékoztatni kötelesek. A fenyegető vagy bekövetkező bekö- vetkező vis maiorról történő késedelmes tájékoztatásból származó kárért a késedelmes tájékoztatásért tá- jékoztatásért felelős fél felel.
Appears in 6 contracts
Samples: Eszközbérleti Keretszerződés, Equipment Rental Framework Agreement, Eszközbérleti Szerződés
Vis maior. 1. Nem minősül szerződésszegésnek, ha a szerződő felek egyikének sem felróható okból (vis maior) a felek bármelyike nem tudja teljesíteni a szerződésben foglalt kötelezettségeit. Vis maior körülménynek kell tekinteni azokat az előre nem látható és emberi erővel elháríthatatlan elhárítha- tatlan körülményeket (pl.: háború, országos sztrájk, földrengés, árvíz, tűzvész, terrorcselekményterrorcse- lekmény, stb.), amelyek nem függnek a Felek akaratától és közvetlenül akadályozzák az adott felet a szerződéses kötelezettségének teljesítésében. A másik szerződő fél kérésére a vis maior tényéről az érintett fél köteles a származási ország hatósága vagy érdekképviseleti szervezete által kiadott megfelelő igazolást bemutatni.
2. A felek ellentétes írásbeli megállapodásának hiányában a szerződéses határidők a vis maior időtartamával arányosan meghosszabbodnak. A vis maiorból eredő, másra nem áthárítható kárukat a szerződő felek maguk viselik. Amennyiben vis maior esemény miatt a már megkezdett meg- kezdett munka félbeszakad, a Vállalkozót az elvégzett munka és költségei fejében a vállalkozói vállal- kozói díj arányos része illeti meg. Amennyiben a vis maior esemény a szerződés aláírása után, de a munka megkezdése előtt következik be, a Vállalkozó addig felmerült költségeit a szerződő felek egyenlő arányban viselik.
3. Amennyiben a vis maior időtartama a 30 napot meghaladja, bármely fél jogosult a szerződést szerző- dést – egyeztetést követően – írásban felmondani minden hátrányos jogkövetkezmény nélkülnél- kül, illetve abban az esetben is, ha erre egyébként a szerződés alapján nem lenne jogosult. A szerződés felmondása előtt a felek kötelesek egyeztetést lefolytatni a szerződés esetleges módosításáról. Amennyiben az egyeztetés 10 napon belül nem vezet eredményre, megnyílik megnyí- lik a szerződés felmondásának lehetősége.
4. A fenyegető vis maiorról és a vis maior bekövetkezéséről, várható időtartamáról a szerződő felek egymást haladéktalanul, írásban tájékoztatni kötelesek. A fenyegető vagy bekövetkező bekövetke- ző vis maiorról történő késedelmes tájékoztatásból származó kárért a késedelmes tájékoztatásért tájékozta- tásért felelős fél felel.
Appears in 3 contracts
Samples: Vállalkozási Szerződés, Vállalkozási Szerződés, Vállalkozási Szerződés
Vis maior. 1. Nem minősül szerződésszegésnek, ha a szerződő felek egyikének sem felróható okból (vis maior) a felek bármelyike nem tudja teljesíteni a szerződésben foglalt kötelezettségeit. Vis maior körülménynek kell tekinteni azokat az előre nem látható és emberi erővel elháríthatatlan elhárítha- tatlan körülményeket (pl.: háború, országos sztrájk, földrengés, árvíz, tűzvész, terrorcselekményterrorcse- lekmény, stb.), amelyek nem függnek a Felek akaratától és közvetlenül akadályozzák az adott felet a szerződéses kötelezettségének teljesítésében. A másik szerződő fél kérésére a vis maior tényéről az érintett fél köteles a származási ország hatósága vagy érdekképviseleti érdekképvisele- ti szervezete által kiadott megfelelő igazolást bemutatni.
2. A felek ellentétes írásbeli megállapodásának hiányában a szerződéses határidők a vis maior időtartamával arányosan meghosszabbodnak. A vis maiorból eredő, másra nem áthárítható kárukat a szerződő felek maguk viselik. Amennyiben vis maior esemény miatt a már megkezdett meg- kezdett munka félbeszakad, a Vállalkozót az elvégzett munka és költségei fejében a vállalkozói vállal- kozói díj arányos része illeti meg. Amennyiben a vis maior esemény a szerződés aláírása után, de a munka megkezdése előtt következik be, a Vállalkozó addig felmerült költségeit a szerződő felek egyenlő arányban viselik.
3. Amennyiben a vis maior időtartama a 30 napot meghaladja, bármely fél jogosult a szerződést szerző- dést – egyeztetést követően – írásban felmondani minden hátrányos jogkövetkezmény nélkülnél- kül, illetve abban az esetben is, ha erre egyébként a szerződés alapján nem lenne jogosult. A szerződés felmondása előtt a felek kötelesek egyeztetést lefolytatni a szerződés esetleges módosításáról. Amennyiben az egyeztetés 10 napon belül nem vezet eredményre, megnyílik megnyí- lik a szerződés felmondásának lehetősége.
4. A fenyegető vis maiorról és a vis maior bekövetkezéséről, várható időtartamáról a szerződő felek egymást haladéktalanul, írásban tájékoztatni kötelesek. A fenyegető vagy bekövetkező bekövetke- ző vis maiorról történő késedelmes tájékoztatásból származó kárért a késedelmes tájékoztatásért tájékozta- tásért felelős fél felel.
Appears in 3 contracts
Samples: Vállalkozási Szerződés, Vállalkozási Szerződés, Vállalkozási Szerződés
Vis maior. 1. Nem minősül szerződésszegésnek, ha a szerződő felek Szerződő Xxxxx egyikének sem felróható okból (vis maior) a felek bármelyike nem tudja teljesíteni a szerződésben Keretszerződésben foglalt kötelezettségeit. Vis maior körülménynek kell tekinteni azokat az előre nem látható és emberi erővel elháríthatatlan körülményeket (pl.: háború, országos sztrájk, földrengés, árvíz, tűzvész, terrorcselekmény, stb.), amelyek nem függnek a Felek akaratától és közvetlenül akadályozzák az adott felet Felet a szerződéses kötelezettségének teljesítésében. A másik szerződő fél Szerződő Fél kérésére a vis maior tényéről az érintett fél Fél köteles a származási ország hatósága vagy érdekképviseleti szervezete által kiadott megfelelő igazolást bemutatni.
2. A felek Xxxxx ellentétes írásbeli megállapodásának hiányában a szerződéses határidők a vis maior időtartamával arányosan meghosszabbodnak. A vis maiorból eredő, másra nem áthárítható kárukat a szerződő felek Szerződő Felek maguk viselik. Amennyiben vis maior esemény miatt a már megkezdett munka félbeszakad, a Vállalkozót az elvégzett munka és költségei fejében a vállalkozói díj arányos része illeti meg. Amennyiben a vis maior esemény a szerződés aláírása az eseti megrendelő visszaigazolása után, de a munka megkezdése előtt következik be, a Vállalkozó addig felmerült költségeit a szerződő felek Szerződő Felek egyenlő arányban viselik.
3. Amennyiben a vis maior időtartama a 30 napot meghaladja, bármely fél Fél jogosult a szerződést Keretszerződést – egyeztetést követően – írásban felmondani minden hátrányos jogkövetkezmény nélkül, illetve abban az esetben is, ha erre egyébként a szerződés Keretszerződés alapján nem lenne jogosult. A szerződés Keretszerződés felmondása előtt a felek Felek kötelesek egyeztetést lefolytatni a szerződés Keretszerződés esetleges módosításáról. Amennyiben az egyeztetés 10 napon belül nem vezet eredményre, megnyílik a szerződés Keretszerződés felmondásának lehetősége.
4. A fenyegető vis maiorról és a vis maior bekövetkezéséről, várható időtartamáról a szerződő felek Szerződő Felek egymást haladéktalanul, írásban tájékoztatni kötelesek. A fenyegető vagy bekövetkező vis maiorról történő késedelmes tájékoztatásból származó kárért a késedelmes tájékoztatásért felelős fél Fél felel.
Appears in 2 contracts
Samples: Vállalkozási Keretszerződés, Vállalkozási Keretszerződés
Vis maior. 1. Nem minősül szerződésszegésnek, ha a szerződő felek egyikének sem felróható okból (vis maior) a felek bármelyike nem tudja teljesíteni a szerződésben foglalt kötelezettségeit. Vis maior körülménynek kell tekinteni azokat az előre nem látható és emberi erővel elháríthatatlan elhárítha- tatlan körülményeket (pl.: háború, országos sztrájk, földrengés, árvíz, tűzvész, terrorcselekményterrorcse- lekmény, stb.), amelyek nem függnek a Felek akaratától és közvetlenül akadályozzák az adott felet a szerződéses kötelezettségének teljesítésében. A másik szerződő fél kérésére a vis maior tényéről az érintett fél köteles a származási ország hatósága vagy érdekképviseleti szervezete által kiadott megfelelő igazolást bemutatni.
2. A felek ellentétes írásbeli megállapodásának hiányában a szerződéses határidők a vis maior időtartamával arányosan meghosszabbodnak. A vis maiorból eredő, másra nem áthárítható kárukat a szerződő felek maguk viselik. Amennyiben vis maior esemény miatt a már megkezdett munka félbeszakad, a Vállalkozót az elvégzett munka és költségei költ- ségei fejében a vállalkozói díj arányos része illeti meg. Amennyiben a vis maior esemény ese- mény a szerződés aláírása után, de a munka megkezdése előtt következik be, a Vállalkozó Vállal- kozó addig felmerült költségeit a szerződő felek egyenlő arányban viselik.
3. Amennyiben a vis maior időtartama a 30 napot meghaladja, bármely fél jogosult a szerződést szer- ződést – egyeztetést követően – írásban felmondani minden hátrányos jogkövetkezmény jogkövetkez- mény nélkül, illetve abban az esetben is, ha erre egyébként a szerződés alapján nem lenne jogosult. A szerződés felmondása előtt a felek kötelesek egyeztetést lefolytatni a szerződés esetleges módosításáról. Amennyiben az egyeztetés 10 napon belül nem vezet ve- zet eredményre, megnyílik a szerződés felmondásának lehetősége.
4. A fenyegető vis maiorról és a vis maior bekövetkezéséről, várható időtartamáról a szerződő szer- ződő felek egymást haladéktalanul, írásban tájékoztatni kötelesek. A fenyegető vagy bekövetkező vis maiorról történő késedelmes tájékoztatásból származó kárért a késedelmes kése- delmes tájékoztatásért felelős fél felel.
Appears in 2 contracts
Samples: Vállalkozási Szerződés, Vállalkozási Szerződés
Vis maior. 1. Nem minősül szerződésszegésnek, ha a szerződő felek Szerződő Xxxxx egyikének sem felróható okból (vis maior) a felek bármelyike nem tudja teljesíteni a szerződésben foglalt kötelezettségeit. Vis maior körülménynek kell tekinteni azokat az előre nem látható és emberi erővel elháríthatatlan körülményeket (pl.: háború, országos sztrájk, földrengés, árvíz, tűzvész, terrorcselekmény, stb.), amelyek nem függnek a Szerződő Felek akaratától és közvetlenül akadályozzák az adott felet a szerződéses kötelezettségének teljesítésében. A másik szerződő fél kérésére a vis maior tényéről az érintett fél köteles a származási ország hatósága vagy érdekképviseleti szervezete által kiadott megfelelő igazolást bemutatni.
2. A felek Szerződő Xxxxx ellentétes írásbeli megállapodásának hiányában a szerződéses határidők a vis maior időtartamával arányosan meghosszabbodnak. A vis maiorból eredő, másra nem áthárítható terhelhető kárukat a szerződő felek Szerződő Felek maguk viselik. Amennyiben vis maior esemény miatt a már megkezdett munka félbeszakad, a Vállalkozót az elvégzett munka és költségei fejében a vállalkozói díj arányos része illeti meg. Amennyiben a vis maior esemény a szerződés aláírása az eseti megrendelő visszaigazolása után, de a munka megkezdése előtt következik be, a Vállalkozó addig felmerült költségeit a szerződő felek egyenlő arányban viselik. Ha a teljesítés olyan okból válik lehetetlenné, amelyért egyik fél sem felelős és a lehetetlenné válás oka mindkét fél érdekkörében vagy érdekkörében kívül merült fel, az Alvállalkozót az elvégzett munka és költségei fejében a díj arányos része illeti meg.
3. Amennyiben a vis maior időtartama a 30 napot meghaladja, bármely fél jogosult a szerződést – egyeztetést követően – írásban felmondani minden hátrányos jogkövetkezmény nélkül, illetve abban az esetben is, ha erre egyébként a szerződés alapján nem lenne jogosult. A szerződés felmondása előtt a felek kötelesek egyeztetést lefolytatni a szerződés esetleges módosításáról. Amennyiben az egyeztetés 10 napon belül nem vezet eredményre, megnyílik a szerződés felmondásának lehetősége.
4. A fenyegető vis maiorról és a vis maior bekövetkezéséről, várható időtartamáról a szerződő felek egymást haladéktalanul, írásban tájékoztatni kötelesek. A fenyegető vagy bekövetkező vis maiorról történő késedelmes tájékoztatásból származó kárért a késedelmes tájékoztatásért felelős fél felel.
Appears in 2 contracts
Vis maior. 1. Nem minősül szerződésszegésnek, ha a szerződő felek egyikének sem felróható okból (vis maior) a felek bármelyike nem tudja teljesíteni a szerződésben foglalt kötelezettségeit. Vis maior körülménynek kell tekinteni azokat az előre nem látható és emberi erővel elháríthatatlan elhárítha- tatlan körülményeket (pl.: háború, országos sztrájk, földrengés, árvíz, tűzvész, terrorcselekményterrorcse- lekmény, stb.), amelyek nem függnek a Felek akaratától és közvetlenül akadályozzák az adott felet a szerződéses kötelezettségének teljesítésében. A másik szerződő fél kérésére a vis maior tényéről az érintett fél köteles a származási ország hatósága vagy érdekképviseleti érdekképvise- leti szervezete által kiadott megfelelő igazolást bemutatni.
2. A felek ellentétes írásbeli megállapodásának hiányában a szerződéses határidők a vis maior mai- or időtartamával arányosan meghosszabbodnak. A vis maiorból eredő, másra nem áthárítható áthárít- ható kárukat a szerződő felek maguk viselik. Amennyiben vis maior esemény miatt a már megkezdett munka félbeszakad, a Vállalkozót az elvégzett munka és költségei fejében a vállalkozói díj arányos része illeti meg. Amennyiben a vis maior esemény a szerződés aláírása Vállalkozó ajánlatának elfogadása után, de a munka megkezdése előtt következik be, a Vállalkozó addig felmerült költségeit a szerződő felek egyenlő arányban viselik.
3. Amennyiben a vis maior időtartama a 30 napot meghaladja, bármely fél jogosult a szerződést szerző- dést – egyeztetést követően – írásban felmondani minden hátrányos jogkövetkezmény nélkülnél- kül, illetve abban az esetben is, ha erre egyébként a szerződés alapján nem lenne jogosult. A szerződés felmondása előtt a felek kötelesek egyeztetést lefolytatni a szerződés esetleges esetle- ges módosításáról. Amennyiben az egyeztetés 10 napon belül nem vezet eredményre, megnyílik a szerződés felmondásának lehetősége.
4. A fenyegető vis maiorról és a vis maior bekövetkezéséről, várható időtartamáról a szerződő szerző- dő felek egymást haladéktalanul, írásban tájékoztatni kötelesek. A fenyegető vagy bekövetkező bekö- vetkező vis maiorról történő késedelmes tájékoztatásból származó kárért a késedelmes tájékoztatásért tá- jékoztatásért felelős fél felel.
Appears in 2 contracts
Samples: Maintenance Framework Agreement, Karbantartási Keretszerződés
Vis maior. 1. Nem minősül szerződésszegésnek, ha a szerződő felek egyikének sem felróható okból (vis maior) a felek bármelyike nem tudja teljesíteni a szerződésben foglalt kötelezettségeit. Vis maior körülménynek kell tekinteni azokat az előre nem látható és emberi erővel elháríthatatlan elhárítha- tatlan körülményeket (pl.: háború, országos sztrájk, földrengés, árvíz, tűzvész, terrorcselekményterrorcse- lekmény, stb.), amelyek nem függnek a Felek akaratától és közvetlenül akadályozzák az adott felet a szerződéses kötelezettségének teljesítésében. A másik szerződő fél kérésére a vis maior tényéről az érintett fél köteles a származási ország hatósága vagy érdekképviseleti szervezete által kiadott megfelelő igazolást bemutatni.
2. A felek ellentétes írásbeli megállapodásának hiányában a szerződéses határidők a vis maior időtartamával arányosan meghosszabbodnak. A vis maiorból eredő, másra nem áthárítható kárukat a szerződő felek maguk viselik. Amennyiben vis maior esemény miatt a már megkezdett meg- kezdett munka félbeszakad, a Vállalkozót az elvégzett munka és költségei fejében a vállalkozói vállal- kozói díj arányos része illeti meg. Amennyiben a vis maior esemény a szerződés aláírása után, de a munka megkezdése előtt következik be, a Vállalkozó addig felmerült költségeit a szerződő felek egyenlő arányban viselik.
3. Amennyiben a vis maior időtartama a 30 napot meghaladja, bármely fél jogosult a szerződést szerző- dést – egyeztetést követően – írásban felmondani minden hátrányos jogkövetkezmény nélkülnél- kül, illetve abban az esetben is, ha erre egyébként a szerződés alapján nem lenne jogosult. A szerződés felmondása előtt a felek kötelesek egyeztetést lefolytatni a szerződés esetleges módosításáról. Amennyiben az egyeztetés 10 napon belül nem vezet eredményre, megnyílik a szerződés felmondásának lehetősége.
4. A fenyegető vis maiorról és a vis maior bekövetkezéséről, várható időtartamáról a szerződő felek egymást haladéktalanul, írásban tájékoztatni kötelesek. A fenyegető vagy bekövetkező vis maiorról történő késedelmes tájékoztatásból származó kárért a késedelmes tájékoztatásért tájékoztatá- sért felelős fél felel.
Appears in 2 contracts
Samples: Vállalkozási Szerződés, Vállalkozási Szerződés
Vis maior. 1. Nem minősül szerződésszegésnek, ha a szerződő felek egyikének sem felróható okból (vis maior) a felek bármelyike nem tudja teljesíteni a szerződésben foglalt kötelezettségeit. Vis maior körülménynek kell tekinteni azokat az előre nem látható és emberi erővel elháríthatatlan elhárítha- tatlan körülményeket (pl.: háború, országos sztrájk, földrengés, árvíz, tűzvész, terrorcselekményterrorcse- lekmény, stb.), amelyek nem függnek a Felek akaratától és közvetlenül akadályozzák az adott felet a szerződéses kötelezettségének teljesítésében. A másik szerződő fél kérésére a vis maior tényéről az érintett fél köteles a származási ország hatósága vagy érdekképviseleti szervezete által kiadott megfelelő igazolást bemutatni.
2. A felek ellentétes írásbeli megállapodásának hiányában a szerződéses határidők a vis maior időtartamával arányosan meghosszabbodnak. A vis maiorból eredő, másra nem áthárítható kárukat a szerződő felek maguk viselik. Amennyiben vis maior esemény miatt a már megkezdett meg- kezdett munka félbeszakad, a Vállalkozót az Alvállalkozót az elvégzett munka és költségei fejében a az al- vállalkozói díj arányos része illeti meg. Amennyiben a vis maior esemény a szerződés aláírása alá- írása után, de a munka megkezdése előtt következik be, a Vállalkozó az Alvállalkozó addig felmerült költségeit a szerződő felek egyenlő arányban viselik.
3. Amennyiben a vis maior időtartama a 30 napot meghaladja, bármely fél jogosult a szerződést szerző- dést – egyeztetést követően – írásban felmondani minden hátrányos jogkövetkezmény nélkülnél- kül, illetve abban az esetben is, ha erre egyébként a szerződés alapján nem lenne jogosult. A szerződés felmondása előtt a felek kötelesek egyeztetést lefolytatni a szerződés esetleges módosításáról. Amennyiben az egyeztetés 10 napon belül nem vezet eredményre, megnyílik a szerződés felmondásának lehetősége.
4. A fenyegető vis maiorról és a vis maior bekövetkezéséről, várható időtartamáról a szerződő felek egymást haladéktalanul, írásban tájékoztatni kötelesek. A fenyegető vagy bekövetkező vis maiorról történő késedelmes tájékoztatásból származó kárért a késedelmes tájékoztatásért tájékoztatá- sért felelős fél felel.
Appears in 2 contracts
Vis maior. 110.1. Nem minősül szerződésszegésnekEgyik fél sem felel jelen ÁSZF-ben és az Előfizetői szerződésben foglalt kötelezettség teljesítéséért olyan esetekben, ha a szerződő felek egyikének sem felróható okból amikor olyan, mindkét fél ellenőrzési körén kívül eső, elháríthatatlan esemény (vis maior) merül fel, amely megakadályozza a felek bármelyike nem tudja teljesíteni szerződésszerű teljesítést. Ilyen körülménynek tekeintendő például a szerződésben foglalt kötelezettségeit. Vis maior körülménynek kell tekinteni azokat az előre nem látható és emberi erővel elháríthatatlan körülményeket (pl.: háborúháborús cselekmények, országos sztrájka lázadás, földrengésa szabotázs, a robbantásos merénylet vagy más szükséghelyzet, elemi csapás, árvíz, tűzvésztűzveszély, terrorcselekményvillámcsapás illetve más természeti katasztrófa, stbmunkabeszüntetés, továbbá a honvédelmi törvény vagy a rendőrségi törvény alapján feljogosított szervek rendelkezésére tett intézkedés.)
10.2. A Szolgáltató nem felel továbbá a neki fel nem róható módon bekövetkező váratlan eseményekből eredő szolgáltatási kimaradásokért, esetleges adatveszteségekért illetve azon károkért, amelyek nem függnek rajta kívül álló okok eredményeképpen következtek be, így különösen az ellenőrzési körén kívül eső, a Felek akaratától technika adott állásának megfelelő biztonsági intézkedések ellenére bekövetkező vírustámadásokért.
10.3. Ha vis maior esemény miatt a szüneteltetés időtartama meghaladja a két hónapot, bármelyik fél jogosult a jelen ÁSZF-t és közvetlenül akadályozzák az adott felet a szerződéses kötelezettségének teljesítésébenElőfizetői szerződést azonnali hatállyal felmondani. A másik szerződő fél kérésére a vis maior tényéről esemény bekövetkeztéről az érintett fél köteles a származási ország hatósága vagy érdekképviseleti szervezete által kiadott megfelelő igazolást bemutatni.
2másik felet írásban értesíteni. A felek ellentétes írásbeli megállapodásának hiányában a szerződéses határidők teljesített szolgáltatások ellenében járó Applikáció szolgáltatási díj kiegyenlítése alól a vis maior időtartamával arányosan meghosszabbodnak. A vis maiorból eredő, másra körbe tartozó események nem áthárítható kárukat a szerződő felek maguk viselik. Amennyiben vis maior esemény miatt a már megkezdett munka félbeszakad, a Vállalkozót az elvégzett munka és költségei fejében a vállalkozói díj arányos része illeti meg. Amennyiben a vis maior esemény a szerződés aláírása után, de a munka megkezdése előtt következik be, a Vállalkozó addig felmerült költségeit a szerződő felek egyenlő arányban viselikjelentenek mentességet.
3. Amennyiben a vis maior időtartama a 30 napot meghaladja, bármely fél jogosult a szerződést – egyeztetést követően – írásban felmondani minden hátrányos jogkövetkezmény nélkül, illetve abban az esetben is, ha erre egyébként a szerződés alapján nem lenne jogosult. A szerződés felmondása előtt a felek kötelesek egyeztetést lefolytatni a szerződés esetleges módosításáról. Amennyiben az egyeztetés 10 napon belül nem vezet eredményre, megnyílik a szerződés felmondásának lehetősége.
4. A fenyegető vis maiorról és a vis maior bekövetkezéséről, várható időtartamáról a szerződő felek egymást haladéktalanul, írásban tájékoztatni kötelesek. A fenyegető vagy bekövetkező vis maiorról történő késedelmes tájékoztatásból származó kárért a késedelmes tájékoztatásért felelős fél felel.
Appears in 2 contracts
Samples: Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek
Vis maior. 1. Nem minősül szerződésszegésnek, ha a szerződő felek egyikének sem felróható okból (vis maior) a felek bármelyike nem tudja teljesíteni a szerződésben foglalt kötelezettségeit. Vis A vis maior körülménynek kell tekinteni azokat az előre nem látható és emberi erővel elháríthatatlan körülményeket (pl.: háború, országos sztrájk, földrengés, árvíztermészeti katasztrófa, tűzvész, terrorcselekmény, stb.), amelyek nem függnek a Felek felek akaratától és közvetlenül akadályozzák az adott felet a szerződéses kötelezettségének teljesítésében. A másik szerződő fél kérésére a vis maior tényéről az érintett fél köteles a származási ország hatósága vagy érdekképviseleti szervezete által kiadott megfelelő igazolást bemutatni.
2. A felek ellentétes írásbeli megállapodásának hiányában a szerződéses határidők a vis maior időtartamával arányosan meghosszabbodnak. A vis maiorból eredő, másra nem áthárítható kárukat a szerződő felek maguk viselik. Amennyiben vis maior esemény miatt a már megkezdett munka félbeszakad, a Vállalkozót az elvégzett munka és költségei fejében a vállalkozói díj arányos része illeti meg. Amennyiben a vis maior esemény a szerződés aláírása után, de a munka megkezdése előtt következik be, a Vállalkozó addig felmerült költségeit a szerződő felek egyenlő arányban viselik.
3. Amennyiben a vis maior időtartama a 30 napot meghaladja, bármely fél jogosult a szerződést – egyeztetést követően – írásban felmondani felmondani, minden hátrányos jogkövetkezmény nélkül, illetve abban az esetben is, ha erre egyébként a szerződés alapján nem lenne jogosult.
4. A szerződés felmondása előtt a felek kötelesek egyeztetést lefolytatni folytatni a szerződés esetleges módosításáról. Amennyiben az egyeztetés 10 napon belül nem vezet eredményre, megnyílik a szerződés felmondásának lehetősége.
45. A fenyegető vis maiorról és a vis maior annak bekövetkezéséről, illetve várható időtartamáról a szerződő felek egymást haladéktalanul, írásban tájékoztatni kötelesek. A fenyegető vagy bekövetkező vis maiorról történő késedelmes tájékoztatásból származó kárért károkért a késedelmes tájékoztatásért felelős fél felel. A vis maior események különösen, de nem kizárólagosan: tűz, árvíz, földrengés, földcsuszamlás, vihar, villámcsapás, járvány, karantén, radioaktív sugárzás, rekvirálás, lefoglalás vagy államosítás, infrastruktúrák lezárása; hadüzenettel vagy anélkül folyó háború, ellenségeskedés, fegyveres konfliktus vagy idegen támadás, blokád, forradalom, felkelés, lázadás, polgári elégedetlenség vagy villongás, országos sztrájk, munkabeszüntetés, hatósági aktus, műsorszórás/szolgáltatás, médiaszolgáltatás működésének technikai okból kifolyó, vagy hatósági aktus eredményeképpen felfüggesztése vagy megszűnése, bármely olyan esemény, vagy körülmény, amely valamely alkalmazandó jogból vagy jogszabályból ered.
6. Mentesül továbbá e körben a Szolgáltató a szerződésben foglalt, illetve a visszaigazolt megrendelés szerinti kötelezettségei alól, amennyiben azt a Médiaszolgáltató kommunikációs eszközeiben (bármilyen jeltovábbításhoz szükséges eszköz) bekövetkezett vis maior hiba idézi elő. A kommunikációs eszközökben bekövetkezett hiba esetén a Szolgáltató köteles a Megrendelőnek a hiba elhárulását követően haladéktalanul az eredeti adásidővel azonos hallgatottságú blokkban elhelyezkedő adásidőt biztosítani. Szolgáltató ebben az esetben egyéb kártalanításra, költségtérítésre semmilyen jogcímen nem köteles.
7. A Szerződés időelőtti megszűnése esetén kötelesek a Felek egymással a megszűnést követő 10 (tíz) munkanapon belül elszámolni.
8. Felek kifejezetten rögzítik, hogy pénzügyi mozgást nem igénylő kampányok esetében, amennyiben az egyedi szerződésben meghatározott médiaszolgáltató hatósági szerződése megszűnik, annak bekövetkeztétől számított 10 munkanapon belül a már teljesített szolgáltatásokkal elszámolnak, melynek során kötelesek az alábbiak szerinti eljárni: ▪ Abban az esetben, ha a barterszerződés kezdete és a médiaszolgáltatási jogosultság megszűnése közötti időszakban a másik fél teljesítése magasabb értékű a RadioFactory által teljesített szolgáltatásnál a szerződés megszűnéséig, a RadioFactory jogosult a fennmaradó teljesítésről – ugyanezen érték eléréséig – számlát kiállítani a másik fél részére a fel nem használt reklámidőkeretről. Ebben az esetben megegyeznek a barterszerződés alapján a teljesítések, pénzmozgás nélküli számla kompenzációval a felek egymással elszámolnak. ▪ Abban az esetben, ha a barterszerződés alapján a másik fél teljesítése alacsonyabb értékű a RadioFactory által teljesített szolgáltatásnál a szerződés megszűnéséig, úgy a másik fél teljesítésének értékéig a felek kölcsönös követeléseiket-kötelezettségeiket kompenzálással rendezik. RadioFactory az ezen felül fennmaradó követelését a következők szerint rendezi: másik fél köteles a fennmaradó követelés ÁFA tartalmát RadioFactory részére megtéríteni, ezt követően a fennmaradó – ÁFA nélküli, nettó – követelést RadioFactory elengedi a másik fél számára. ▪ A Felek között létrejött szerződés a Xxxxx által fel nem használt teljesítések tekintetében vis maior okán megszűnik, és a Felek egymástól a továbbiakban azok ellenértékét sem pénzben, sem természetben nem követelhetik.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
Vis maior. 1a) Tar Csavar Csapágy Kft. Nem minősül szerződésszegésnek, ha a szerződő felek egyikének sem felróható okból nem felel ellenőrzési körén kívül eső esemény (vis maior) a felek bármelyike miatti késedelemért vagy egyéb nem tudja teljesíteni a szerződésben foglalt kötelezettségeitszerződésszerű teljesítésért.
b) Vis maior: Olyan esemény, ami Tar Csavar Csapágy Kft. Vis maior körülménynek kell tekinteni azokat az előre nem látható és emberi erővel elháríthatatlan körülményeket (pl.: elvárható ellenőrzési körén kívül esik, különösen sztrájk, munkaügyi blokád vagy egyéb, harmadik fél ipari tevékenysége, zavargás, lázadás, tüntetés, terrortámadás vagy annak veszélye, háború, országos sztrájkháborúval való fenyegetés vagy arra való előkészület, tűzvész, robbanás, vihar, árvíz, földrengés, árvízföldcsuszamlás, tűzvészjárvány vagy egyéb természeti katasztrófa, terrorcselekményilletve a telefonhálózat, stb.vasútvonalak, vízi, légi, földi szállítási útvonal meghibásodása vagy használhatatlanná válása és az ezekkel összefüggő gazdasági következmények (pl. alkatrész vagy termékhiány) vagy jogszabályi rendelkezések (pl. szükségállapot, határok lezárása miatti szállítási akadály), amelyek nem függnek a Felek akaratától és közvetlenül akadályozzák az adott felet a szerződéses kötelezettségének teljesítésében. A másik szerződő fél kérésére a vis maior tényéről az érintett fél köteles a származási ország hatósága vagy érdekképviseleti szervezete által kiadott megfelelő igazolást bemutatni.
2. A felek ellentétes írásbeli megállapodásának hiányában a szerződéses határidők a vis maior időtartamával arányosan meghosszabbodnak. A vis maiorból eredő, másra nem áthárítható kárukat a szerződő felek maguk viselik. Amennyiben c) Ha olyan vis maior esemény miatt történik, amely kihat a már megkezdett munka félbeszakadjelen ÁSZF-ben foglalt kötelezettségek teljesítésére, Tar Csavar Csapágy Kft. az ésszerű legrövidebb időn belül tájékoztatja az Ügyfelet; és Tar Csavar Csapágy Kft. szerződéses kötelezettségei szünetelnek, a Vállalkozót az elvégzett munka és költségei fejében a vállalkozói díj arányos része illeti meg. teljesítési határidők megfelelően módosulnak.
d) Amennyiben a vis maior esemény befolyásolja a szerződés aláírása utánTermékek szállítási határidejét, de a munka megkezdése előtt következik be, a Vállalkozó addig felmerült költségeit a szerződő felek egyenlő arányban viselik.
3Tar Csavar Csapágy Kft. Amennyiben - a vis maior időtartama a 30 napot meghaladja, bármely fél jogosult a szerződést – egyeztetést esemény megszűnését követően – írásban felmondani minden hátrányos jogkövetkezmény nélkül, illetve abban az esetben is, ha erre egyébként a szerződés alapján nem lenne jogosult. A szerződés felmondása előtt a felek kötelesek egyeztetést lefolytatni a szerződés esetleges módosításáról. Amennyiben az egyeztetés 10 napon belül nem vezet eredményre, megnyílik a szerződés felmondásának lehetősége- új szállítási időpontot határoz meg.
4. A fenyegető vis maiorról és a vis maior bekövetkezéséről, várható időtartamáról a szerződő felek egymást haladéktalanul, írásban tájékoztatni kötelesek. A fenyegető vagy bekövetkező vis maiorról történő késedelmes tájékoztatásból származó kárért a késedelmes tájékoztatásért felelős fél felel.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Vis maior. 1. Nem minősül szerződésszegésnek, ha a szerződő felek egyikének sem felróható okból (vis maior) a felek bármelyike nem tudja teljesíteni a szerződésben foglalt kötelezettségeit. Vis maior körülménynek kell tekinteni azokat az előre nem látható és emberi erővel elháríthatatlan körülményeket (pl.: háború, országos sztrájk, földrengés, árvíz, tűzvész, terrorcselekmény, stb.), amelyek nem függnek a Felek akaratától és közvetlenül akadályozzák az adott felet a szerződéses kötelezettségének teljesítésében. A másik szerződő fél kérésére a vis maior tényéről az érintett fél köteles a származási ország hatósága vagy érdekképviseleti szervezete által kiadott megfelelő igazolást bemutatni.
2. A felek ellentétes írásbeli megállapodásának hiányában a szerződéses határidők a vis maior időtartamával arányosan meghosszabbodnak. A vis maiorból eredő, másra nem áthárítható kárukat a szerződő felek maguk viselik. Amennyiben vis maior esemény miatt a már megkezdett munka félbeszakad, a Vállalkozót az elvégzett munka és költségei fejében a vállalkozói díj arányos része illeti meg. Amennyiben a vis maior esemény a szerződés aláírása után, de a munka megkezdése előtt következik be, a Vállalkozó addig felmerült költségeit a szerződő felek egyenlő arányban viselik.
3. Amennyiben a vis maior időtartama a 30 napot meghaladja, bármely fél jogosult a szerződést – egyeztetést követően – írásban felmondani xxxxxxxxxx minden hátrányos jogkövetkezmény nélkül, illetve abban az esetben is, ha erre egyébként a szerződés alapján nem lenne jogosult. A szerződés felmondása előtt a felek kötelesek egyeztetést lefolytatni a szerződés esetleges módosításáról. Amennyiben az egyeztetés 10 napon belül nem vezet eredményre, megnyílik a szerződés felmondásának lehetősége.
4. A fenyegető vis maiorról és a vis maior bekövetkezéséről, várható időtartamáról a szerződő felek egymást haladéktalanul, írásban tájékoztatni kötelesek. A fenyegető vagy bekövetkező vis maiorról történő késedelmes tájékoztatásból származó kárért a késedelmes tájékoztatásért felelős fél felel.
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Keretszerződés
Vis maior. 1. Nem minősül szerződésszegésnek, ha a szerződő felek egyikének sem felróható okból (vis maior) a felek bármelyike nem tudja teljesíteni a szerződésben foglalt kötelezettségeit. Vis maior körülménynek kell tekinteni azokat az előre nem látható és emberi erővel elháríthatatlan körülményeket (pl.: háború, országos sztrájk, földrengés, árvíz, tűzvész, terrorcselekmény, stb.), amelyek nem függnek a Felek akaratától és közvetlenül akadályozzák az adott felet a szerződéses kötelezettségének teljesítésében. A másik szerződő fél kérésére a vis maior tényéről az érintett fél köteles a származási ország hatósága vagy érdekképviseleti szervezete Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által kiadott megfelelő igazolást bemutatni.
2. A felek ellentétes írásbeli megállapodásának hiányában a szerződéses határidők a vis maior időtartamával arányosan meghosszabbodnak. A vis maiorból eredő, másra nem áthárítható terhelhető kárukat a szerződő felek maguk viselik. Amennyiben vis maior esemény miatt a már megkezdett munka félbeszakad, a Vállalkozót Alvállalkozót az elvégzett munka és költségei fejében a vállalkozói az alvállalkozói díj arányos része illeti meg. Amennyiben a vis maior mai- or esemény a szerződés aláírása az eseti megrendelő visszaigazolása után, de a munka megkezdése előtt következik be, a Vállalkozó az Alvállalkozó addig felmerült költségeit a szerződő felek egyenlő arányban viselik.
3. Amennyiben a vis maior időtartama a 30 napot meghaladja, bármely fél jogosult a szerződést – egyeztetést követően – írásban felmondani minden hátrányos jogkövetkezmény nélkül, illetve abban az esetben is, ha erre egyébként a szerződés alapján nem lenne jogosult. A szerződés felmondása előtt a felek kötelesek egyeztetést lefolytatni a szerződés esetleges módosításáról. Amennyiben az egyeztetés 10 napon belül nem vezet eredményre, megnyílik a szerződés felmondásának lehetősége.
4. A fenyegető vis maiorról és a vis maior bekövetkezéséről, várható időtartamáról a szerződő felek egymást haladéktalanul, írásban tájékoztatni kötelesek. A fenyegető vagy bekövetkező vis maiorról történő késedelmes tájékoztatásból származó kárért a késedelmes tájékoztatásért felelős fél felel.
Appears in 1 contract
Samples: Alvállalkozási Keretszerződés
Vis maior. 115.1. Nem minősül szerződésszegésnek, ha a szerződő felek Xxxxx egyikének sem felróható okból (vis maior) a felek bármelyike nem tudja teljesíteni a szerződésben foglalt kötelezettségeit. Vis maior körülménynek kell tekinteni azokat az előre nem látható és emberi erővel elháríthatatlan körülményeket (pl.: háború, országos sztrájk, földrengés, árvíz, tűzvész, terrorcselekmény, tömeges megbetegedést okozó humánjárvány stb.), amelyek nem függnek a Felek akaratától és közvetlenül akadályozzák az adott felet Felet a szerződéses kötelezettségének teljesítésében. A másik szerződő fél Fél kérésére a vis maior tényéről az érintett fél köteles a származási ország hatósága vagy érdekképviseleti szervezete által kiadott megfelelő igazolást bemutatni.
215.2. A felek Xxxxx ellentétes írásbeli megállapodásának hiányában a szerződéses határidők a vis maior időtartamával arányosan meghosszabbodnak. A vis maiorból eredő, másra nem áthárítható kárukat a szerződő felek Felek maguk viselik. Amennyiben vis maior esemény miatt a már megkezdett munka félbeszakad, a Vállalkozót Megbízott az elvégzett munka és költségei fejében a vállalkozói Vállalkozói díj arányos része illeti meg. Amennyiben a vis maior esemény a szerződés aláírása után, de a munka megkezdése előtt következik be, a Vállalkozó Megbízott addig felmerült költségeit a szerződő felek Felek egyenlő arányban viselik.
315.3. Amennyiben a vis maior időtartama a 30 180 napot meghaladja, bármely fél Fél jogosult a szerződést – egyeztetést követően – írásban felmondani minden hátrányos jogkövetkezmény nélkül, illetve abban az esetben is, ha erre egyébként a szerződés alapján nem lenne jogosult. A szerződés felmondása előtt a felek Xxxxx kötelesek egyeztetést lefolytatni a szerződés esetleges módosításáról. Amennyiben az egyeztetés 10 napon belül nem vezet eredményre, megnyílik a szerződés felmondásának lehetősége.
415.4. A fenyegető vis maiorról és a vis maior bekövetkezéséről, várható időtartamáról a szerződő felek Felek egymást haladéktalanul, írásban tájékoztatni kötelesek. A fenyegető vagy bekövetkező vis maiorról történő késedelmes tájékoztatásból származó kárért a késedelmes tájékoztatásért felelős fél Fél felel.
Appears in 1 contract
Samples: Megbízási Szerződés
Vis maior. 1. Nem minősül szerződésszegésnek, ha a szerződő felek egyikének sem felróható okból (vis maior) a felek bármelyike nem tudja teljesíteni a szerződésben foglalt kötelezettségeit. Vis maior körülménynek kell tekinteni azokat az előre nem látható és emberi erővel elháríthatatlan körülményeket (pl.: háború, országos sztrájk, földrengés, árvíz, tűzvész, terrorcselekmény, stb.), amelyek nem függnek a Felek akaratától és közvetlenül akadályozzák az adott felet a szerződéses kötelezettségének teljesítésében. A másik szerződő fél kérésére a vis maior tényéről az érintett fél köteles a származási ország hatósága vagy érdekképviseleti szervezete által kiadott megfelelő igazolást bemutatni.
2. A felek ellentétes írásbeli megállapodásának hiányában a szerződéses határidők a vis maior időtartamával arányosan meghosszabbodnak. A vis maiorból eredő, másra nem áthárítható kárukat a szerződő felek maguk viselik. Amennyiben vis maior esemény miatt a már megkezdett munka félbeszakad, a Vállalkozót az elvégzett munka és költségei fejében a vállalkozói díj arányos része illeti meg. Amennyiben a vis maior esemény a szerződés aláírása után, de a munka megkezdése előtt következik be, a Vállalkozó addig felmerült költségeit a szerződő felek egyenlő arányban viselik.
3. Amennyiben a vis maior időtartama a 30 napot meghaladja, bármely fél jogosult a szerződést – egyeztetést követően – írásban felmondani minden hátrányos jogkövetkezmény nélkül, illetve abban az esetben is, ha erre egyébként a szerződés alapján nem lenne jogosult. A szerződés felmondása előtt a felek kötelesek egyeztetést lefolytatni a szerződés esetleges módosításáról. Amennyiben az egyeztetés 10 napon belül nem vezet eredményre, megnyílik a szerződés felmondásának lehetősége.
4. A fenyegető vis maiorról és a vis maior bekövetkezéséről, várható időtartamáról a szerződő felek egymást haladéktalanul, írásban tájékoztatni kötelesek. A fenyegető vagy bekövetkező vis maiorról történő késedelmes tájékoztatásból származó kárért a késedelmes tájékoztatásért felelős fél felel.
1. Jelen keretszerződés teljesítése során a felek által kijelölt kapcsolattartó személyek: Telefonszám: 00 00 000-0000 E-mail: xxxxxx.xxxxxx@xxx.xx Telefonszám: E-mail:
2. A Megrendelő 1. pontban megjelölt képviselője jogosult a Vállalkozó részére kiállítani az eseti megrendelőket. A kapcsolattartók képviseleti jogosultsága nem terjed ki a szerződés módosítására.
3. Az átadás-átvételi jegyzőkönyv leigazolására a szerződő felek erre szervezetileg felhatalmazott megbízottja (pl. gépkocsivezető) is jogosult. Kétség esetén az érintett fél köteles igazolni a megbízott jogosultságát.
4. Az alvállalkozó engedélyezésére a Megrendelő alábbi képviselője jogosult: E-mail: xxxxxxxxx.xxxxxx@xxx.xx
5. Szerződő felek a jelen szerződésben foglalt valamennyi hivatalos értesítést vagy más közlést írásban kötelesek megküldeni a másik fél részére, amely akkor tekintendő kézbesítettnek, ha azt személyesen adják át a címzettnek vagy postán, ajánlott küldeményként küldték meg és a feladóvevény a címzettől az átvételt igazoló, vagy nem kereste jelzéssel érkezik vissza. A szerződő felek a hivatalos értesítések vagy más közlések telefaxon, illetve elektronikus úton (e-mail) történő továbbítást is elfogadják, amennyiben az átvétel megtörténtét a címzett visszaigazolja és az eredeti példányt a küldő fél – amennyiben az ésszerű, vagy a címzett azt kifejezetten kéri – postán is megküldi.
6. A szerződő felek kötelesek minden, a jelen keretszerződés teljesítésével kapcsolatos iratot olvashatóan kiállítani, illetve kitölteni; azon az aláíró személyek nevét és tisztségét olvashatóan feltüntetni. A szerződő felek visszautasíthatják a másik fél képviselője által kiállított bármely irat elfogadását, amely ennek a szabálynak nem felel meg és a visszautasított irathoz kapcsolódó kötelezettségük teljesítését az olvasható példány kiállításáig és kézhezvételéig megtagadhatják.
7. Amennyiben a szerződő felek valamely eredeti iratnak a másolatát küldik meg a másik fél részére, azt a küldő fél képviselője köteles a következő szöveg feltüntetésével aláírni.
8. Az adataikban (különösen a társaság címében, bankszámlaszámában, adószámában) bekövetkező, vagy a kapcsolattartót érintő mindennemű változást a szerződő felek kötelesek a másik féllel a változást követően haladéktalanul közölni. Ezen bejelentési kötelezettség elmulasztásából, vagy késedelmes teljesítéséből származó minden igazolható kárért a mulasztó felet terheli a felelősség.
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Keretszerződés
Vis maior. 15.1. Nem minősül szerződésszegésnek, ha a szerződő felek Szerződő Xxxxx egyikének sem felróható okból (vis maior) a felek Szerződő Felek bármelyike nem tudja teljesíteni a szerződésben foglalt kötelezettségeit. Vis maior körülménynek kell tekinteni azokat az előre nem látható és emberi erővel elháríthatatlan körülményeket (pl.: háború, országos sztrájk, földrengés, árvíz, tűzvész, terrorcselekmény, stb.), amelyek nem függnek a Szerződő Felek akaratától és közvetlenül akadályozzák az adott felet Felet a szerződéses kötelezettségének teljesítésében. A másik szerződő fél kérésére a vis maior tényéről az érintett fél köteles a származási ország hatósága vagy érdekképviseleti szervezete által kiadott megfelelő igazolást bemutatni.
25.2. A felek Szerződő Xxxxx ellentétes írásbeli megállapodásának hiányában a szerződéses határidők a vis maior időtartamával arányosan meghosszabbodnak. A vis maiorból eredő, másra nem áthárítható terhelhető kárukat a szerződő felek Szerződő Felek maguk viselik. Amennyiben vis maior esemény miatt a már megkezdett munka bérbevétel félbeszakad, a Vállalkozót az elvégzett munka és költségei fejében Bérbeadót a vállalkozói bérbevétel idejére a bérleti díj arányos része illeti meg. Amennyiben a vis maior esemény a szerződés aláírása után, de a munka megkezdése előtt következik be, a Vállalkozó addig felmerült költségeit a szerződő felek egyenlő arányban viselik.
3. Amennyiben a vis maior időtartama a 30 napot meghaladja, bármely fél jogosult a szerződést – egyeztetést követően – írásban felmondani minden hátrányos jogkövetkezmény nélkül, illetve abban az esetben is, ha erre egyébként a szerződés alapján nem lenne jogosult. A szerződés felmondása előtt a felek kötelesek egyeztetést lefolytatni a szerződés esetleges módosításáról. Amennyiben az egyeztetés 10 napon belül nem vezet eredményre, megnyílik a szerződés felmondásának lehetősége.
45.3. A fenyegető vis maiorról és a vis maior bekövetkezéséről, várható időtartamáról a szerződő felek Szerződő Felek egymást haladéktalanul, írásban tájékoztatni kötelesek. A fenyegető vagy bekövetkező vis maiorról történő késedelmes tájékoztatásból származó kárért a késedelmes tájékoztatásért felelős fél Fél felel.
Appears in 1 contract
Samples: Bérleti Szerződés
Vis maior. 1. Nem minősül szerződésszegésnek, ha a szerződő felek egyikének sem felróható okból (vis maior) a felek bármelyike nem tudja teljesíteni a szerződésben foglalt kötelezettségeit. Vis A vis maior körülménynek kell tekinteni azokat az előre nem látható és emberi erővel elháríthatatlan körülményeket (pl.: háború, országos sztrájk, földrengés, árvíztermészeti katasztrófa, tűzvész, terrorcselekmény, stb.), amelyek nem függnek a Felek felek akaratától és közvetlenül akadályozzák az adott felet a szerződéses kötelezettségének teljesítésében. A másik szerződő fél kérésére a vis maior tényéről az érintett fél köteles a származási ország hatósága vagy érdekképviseleti szervezete által kiadott megfelelő igazolást bemutatni.
2. A felek ellentétes írásbeli megállapodásának hiányában a szerződéses határidők a vis maior időtartamával arányosan meghosszabbodnak. A vis maiorból eredő, másra nem áthárítható kárukat a szerződő felek maguk viselik. Amennyiben vis maior esemény miatt a már megkezdett munka félbeszakad, a Vállalkozót az elvégzett munka és költségei fejében a vállalkozói díj arányos része illeti meg. Amennyiben a vis maior esemény a szerződés aláírása után, de a munka megkezdése előtt következik be, a Vállalkozó addig felmerült költségeit a szerződő felek egyenlő arányban viselik.
3. Amennyiben a vis maior időtartama a 30 napot meghaladja, bármely fél jogosult a szerződést – egyeztetést követően – írásban felmondani felmondani, minden hátrányos jogkövetkezmény nélkül, illetve abban az esetben is, ha erre egyébként a szerződés alapján nem lenne jogosult.
4. A szerződés felmondása előtt a felek kötelesek egyeztetést lefolytatni folytatni a szerződés esetleges módosításáról. Amennyiben az egyeztetés 10 napon belül nem vezet eredményre, megnyílik a szerződés felmondásának lehetősége.
45. A fenyegető vis maiorról és a vis maior annak bekövetkezéséről, illetve várható időtartamáról a szerződő felek egymást haladéktalanul, írásban tájékoztatni kötelesek. A fenyegető vagy bekövetkező vis maiorról történő késedelmes tájékoztatásból származó kárért károkért a késedelmes tájékoztatásért felelős fél felel. A vis maior események különösen, de nem kizárólagosan: tűz, árvíz, földrengés, földcsuszamlás, vihar, villámcsapás, járvány, karantén, radioaktív sugárzás, rekvirálás, lefoglalás vagy államosítás, infrastruktúrák lezárása; hadüzenettel vagy anélkül folyó háború, ellenségeskedés, fegyveres konfliktus vagy idegen támadás, blokád, forradalom, felkelés, lázadás, polgári elégedetlenség vagy villongás, országos sztrájk, munkabeszüntetés, hatósági aktus, műsorszórás/szolgáltatás, médiaszolgáltatás működésének technikai okból kifolyó, vagy hatósági aktus eredményeképpen felfüggesztése vagy megszűnése, bármely olyan esemény, vagy körülmény, amely valamely alkalmazandó jogból vagy jogszabályból ered.
6. Mentesül továbbá e körben a Szolgáltató a szerződésben foglalt, illetve a visszaigazolt megrendelés szerinti kötelezettségei alól, amennyiben azt a Médiaszolgáltató kommunikációs eszközeiben (bármilyen jeltovábbításhoz szükséges eszköz) bekövetkezett vis maior hiba idézi elő. A kommunikációs eszközökben bekövetkezett hiba esetén a Szolgáltató köteles a Megrendelőnek a hiba elhárulását követően haladéktalanul az eredeti adásidővel azonos hallgatottságú blokkban elhelyezkedő adásidőt biztosítani. Szolgáltató ebben az esetben egyéb kártalanításra, költségtérítésre semmilyen jogcímen nem köteles.
7. A Szerződés időelőtti megszűnése esetén kötelesek a Felek egymással a megszűnést követő 10 (tíz) munkanapon belül elszámolni.
8. Felek kifejezetten rögzítik, hogy pénzügyi mozgást nem igénylő kampányok esetében, amennyiben a Médiaszolgáltató hatósági szerződése megszűnik, annak bekövetkeztétől számított 10 munkanapon belül a már teljesített szolgáltatásokkal elszámolnak, melynek során kötelesek az alábbiak szerinti eljárni: ▪ Abban az esetben, ha a barterszerződés kezdete és a médiaszolgáltatási jogosultság megszűnése közötti időszakban a másik fél teljesítése magasabb értékű a Szolgáltató által teljesített szolgáltatásnál a szerződés megszűnéséig, a Szolgáltató jogosult a fennmaradó teljesítésről – ugyanezen érték eléréséig – számlát kiállítani a másik fél részére a fel nem használt reklámidőkeretről. Ebben az esetben megegyeznek a barterszerződés alapján a teljesítések, pénzmozgás nélküli számla kompenzációval a felek egymással elszámolnak. ▪ Abban az esetben, ha a barterszerződés alapján a másik fél teljesítése alacsonyabb értékű a Szolgáltató által teljesített szolgáltatásnál a szerződés megszűnéséig, úgy a másik fél teljesítésének értékéig a felek kölcsönös követeléseiket-kötelezettségeiket kompenzálással rendezik. Szolgáltató az ezen felül fennmaradó követelését a következők szerint rendezi: másik fél köteles a fennmaradó követelés ÁFA tartalmát Szolgáltató részére megtéríteni, ezt követően a fennmaradó – ÁFA nélküli, nettó – követelést Szolgáltató elengedi a másik fél számára. ▪ A Felek között létrejött szerződés a Xxxxx által fel nem használt teljesítések tekintetében vis maior okán megszűnik, és a Felek egymástól a továbbiakban azok ellenértékét sem pénzben, sem természetben nem követelhetik.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
Vis maior. 1. Nem minősül szerződésszegésnek, ha a szerződő felek egyikének sem felróható okból (vis maior) a felek Felek bármelyike nem tudja teljesíteni a szerződésben foglalt kötelezettségeit. Vis maior körülménynek kell tekinteni azokat az előre nem látható és emberi erővel elháríthatatlan körülményeket (pl.: háború, országos sztrájk, földrengés, árvíz, tűzvész, terrorcselekmény, járvány, stb.), amelyek nem függnek a Felek akaratától és közvetlenül akadályozzák az adott felet a szerződéses kötelezettségének teljesítésében. A másik szerződő fél kérésére a vis maior tényéről az érintett fél köteles a származási ország hatósága vagy érdekképviseleti szervezete által kiadott megfelelő igazolást bemutatni.
2. A felek ellentétes írásbeli megállapodásának hiányában a szerződéses határidők a vis maior időtartamával arányosan meghosszabbodnak. A vis maiorból eredő, másra nem áthárítható kárukat a szerződő felek maguk viselik. Amennyiben vis maior esemény miatt a már megkezdett munka félbeszakad, a Vállalkozót az elvégzett munka és költségei fejében a vállalkozói díj arányos része illeti meg. Amennyiben a vis maior esemény a szerződés aláírása után, de a munka megkezdése előtt következik be, a Vállalkozó addig felmerült költségeit a szerződő felek egyenlő arányban viselik.
3. Amennyiben a vis maior időtartama a 30 napot meghaladja, bármely fél jogosult a szerződést – egyeztetést követően – írásban felmondani minden hátrányos jogkövetkezmény nélkül, illetve abban az esetben is, ha erre egyébként a szerződés alapján nem lenne jogosult. A szerződés felmondása előtt a felek Felek kötelesek egyeztetést lefolytatni a lefolytatnia szerződés esetleges módosításáról. Amennyiben az egyeztetés 10 napon belül nem vezet eredményre, megnyílik a szerződést bármelyik Xxx azonnali hatállyal felmondhatja még abban az esetben is, ha az irányadó jog vagy a szerződés felmondásának lehetősége.
4alapján a felmondásra egyébként nem jogosult, továbbá a Felek a lehetetlenülés szabályai szerint haladéktalanul lefolytatják a szerződés megszűnéséhez kapcsolódó elszámolást. Ilyen esetben a felek egymással szemben kártérítésre nem jogosultak. A fenyegető vis maiorról és a vis maior bekövetkezéséről, várható időtartamáról a szerződő felek Felek egymást haladéktalanul, írásban tájékoztatni kötelesek. A fenyegető vagy bekövetkező vis maiorról történő késedelmes tájékoztatásból származó kárért a késedelmes tájékoztatásért felelős fél Fél felel. Amennyiben a vis maior helyzetben a Szállító utánpótlási forrása megszűnik, nem köteles gondoskodni a hiányzó forrásokról. Az adott termék vonatkozásában a Szállítónak jogában áll a szállított mennyiséget a saját szükségleteinek megfelelően csökkenteni. Ilyen eljárás esetén Szállító mentesül minden további szállítási kötelezettség alól.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
Vis maior. 1. Nem minősül szerződésszegésnek, ha a szerződő felek egyikének sem felróható okból (vis maior) a felek bármelyike nem tudja teljesíteni a szerződésben foglalt kötelezettségeit. Vis maior körülménynek kell tekinteni azokat az előre nem látható és emberi erővel elháríthatatlan körülményeket (pl.: háború, országos sztrájk, földrengés, árvíz, tűzvész, terrorcselekmény, stb.), amelyek nem függnek a Felek akaratától és közvetlenül akadályozzák az adott felet a szerződéses kötelezettségének teljesítésében. A másik szerződő fél kérésére a vis maior tényéről az érintett fél köteles a származási ország hatósága vagy érdekképviseleti szervezete által kiadott megfelelő igazolást bemutatni.
2. A felek ellentétes írásbeli megállapodásának hiányában a szerződéses határidők a vis maior időtartamával arányosan meghosszabbodnak. A vis maiorból eredő, másra nem áthárítható kárukat a szerződő felek maguk viselik. Amennyiben vis maior esemény miatt a már megkezdett munka félbeszakad, a Vállalkozót az elvégzett munka és költségei fejében a vállalkozói díj arányos része illeti meg. Amennyiben a vis maior esemény a szerződés aláírása után, de a munka megkezdése előtt következik be, a Vállalkozó addig felmerült költségeit a szerződő felek egyenlő arányban viselik.
3. Amennyiben a vis maior időtartama a 30 napot meghaladja, bármely fél jogosult a szerződést – egyeztetést követően – írásban felmondani minden hátrányos jogkövetkezmény nélkül, illetve abban az esetben is, ha erre egyébként a szerződés alapján nem lenne jogosult. A szerződés felmondása előtt a felek kötelesek egyeztetést lefolytatni a szerződés esetleges módosításáról. Amennyiben az egyeztetés 10 napon belül nem vezet eredményre, megnyílik a szerződés felmondásának lehetősége.
4. A fenyegető vis maiorról és a vis maior bekövetkezéséről, várható időtartamáról a szerződő felek egymást haladéktalanul, írásban tájékoztatni kötelesek. A fenyegető vagy bekövetkező vis maiorról történő késedelmes tájékoztatásból származó kárért a késedelmes tájékoztatásért felelős fél felel.
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Szerződés
Vis maior. 110.1. Nem minősül szerződésszegésnekVis maiornak minősü l minden olyan rendkıv ü li, a Szerződés létrejötte után bekövetkezo esemény, amely elhárı́thatatlan okok következménye, a Felek nem láthatták előre, azért nem felelősek és a Szerződés teljesı́tését ideiglenesen vagy véglegesen lehetetlenné teszi. Ilyen esetek lehetnek: pl. földrengés, árvı́z, háború, természeti katasztrófa, szélsőséges időjárás, jogszabályváltozás, a hazai villamosenergia-rendszer mű ködésének jelentős zavara, válsághelyzete, vagy annak veszélye, feltéve, hogy ez a Fogyasztó ellátására jelentősen kihat.
10.2. A Vis maiornak közvetlen összefü ggésben kell lennie az érintett fél tevékenységével és a bekövetkezett szerződésszegéssel. Bármely fél, aki Vis maiorra hivatkozik, köteles a másik felet az aktuális Vis maiorról a lehető legrövidebb időn belül ı́rásban értesı́teni, valamint a székhelye szerint illetékes hatóság, vagy más szervezet Vis maiorról szóló tanú sı́tványát megkü ldeni. Az ı́rásos értesı́tésnek tartalmaznia kell az esemény jellemzőit és annak a Szerződés teljesı́tésére gyakorolt hatását, valamint az ismert mértékig a teljesı́tés mulasztásának várható időtartamát.
10.3. A Vis maiorra hivatkozó fél köteles a másik felet értesı́teni a Vis maior megszűnéséről, illetve a Vis maior azon hatásainak megszű néséről, amelyek a jogainak gyakorlását és a Szerződésben foglalt kötelezettségeinek teljesı́tését korlátozza, a lehető legrövidebb időn belü l azt követően, hogy ezek a tudomására jutottak.
10.4. A Vis maior által érintett fél
a) köteles minden ésszerű erőfeszı́tést megtenni annak érdekében, hogy a Szerződés teljesı́tését a Vis maior megszű nése után azonnal folytassa,
b) a másik fél ésszerű kérésére köteles értesı́teni a másik felet részletesen leıŕ va a Vis maiort, annak okát, a hatásainak megszü ntetése, elkerü lése és mérséklése érdekében tett erőfeszı́téseket, valamint a Vis maior időtartamának becslését.
10.5. Mindkét fél köteles együ ttmű ködni szü kség esetén ésszerű alternatıv intézkedések kidolgozásában, illetve megvalósı́tásában a Vis maior hatásának megszü ntetése érdekében. A Kereskedőnek meg kell keresnie minden ésszerű alternatıv módot a teljesı́tésre, melyet a Vis maior esete nem gátol, kivéve, ha a szerződő felek egyikének Fogyasztóval ettől eltérő feltételekben állapodott meg.
10.6. A Vis maiorról szóló értesı́tés átadását követően egyik Fél sem felróható okból (vis maiorfelelős a Szerződés szerinti kötelezettségei elmulasztásáért vagy késedelmes teljesı́téséért, amennyiben az ilyen mulasztást vagy késedelmes teljesı́tést egy vagy több Vis maior vagy annak hatása, vagy ezen események és hatások bármely kombinációja okozta, vagy annak tulajdonı́thatóan következett be.
10.7. Az adott fél számára jogai gyakorlásához és kötelezettségei teljesı́téséhez rendelkezésre álló időszak annyival hosszabbodik meg, amennyi idő az adott fél számára a Vis maior hatásainak elhárı́tásához szü kséges
a) feltéve azonban, hogy a felek bármelyike teljesı́tés meghosszabbı́tása nem nagyobb mértékű , mint a Vis maior következményeinek kezeléséhez ésszerű en szü kséges idő,
b) azzal a kivétellel, hogy a Vis maior nem ad felmentést az adott fél szándékos, illetve a Vis maiortól fü ggetlen szerződésszegése alól.
10.8. Ha a Vis maior következtében valamely fél nem tudja teljesíteni Szerződés szerinti kötelezettségét teljesı́teni, és e körü lmények 30 napig fennállnak, bármelyik fél azonnali hatállyal felmondhatja a szerződésben foglalt kötelezettségeit. Vis maior körülménynek kell tekinteni azokat az előre nem látható és emberi erővel elháríthatatlan körülményeket (pl.: háború, országos sztrájk, földrengés, árvíz, tűzvész, terrorcselekmény, stb.), amelyek nem függnek Szerződést a Felek akaratától és közvetlenül akadályozzák az adott felet a szerződéses kötelezettségének teljesítésébenmásik félnek kü ldött ı́rásbeli értesı́téssel. A másik szerződő fél kérésére a vis maior tényéről dı́jaknak teljesı́tés arányos megfizetése az érintett fél köteles a származási ország hatósága vagy érdekképviseleti szervezete által kiadott megfelelő igazolást bemutatniazonnali hatályú felmondás jogának gyakorlásával egyidejű leg esedékessé válik.
2. A felek ellentétes írásbeli megállapodásának hiányában a szerződéses határidők a vis maior időtartamával arányosan meghosszabbodnak. A vis maiorból eredő, másra nem áthárítható kárukat a szerződő felek maguk viselik. Amennyiben vis maior esemény miatt a már megkezdett munka félbeszakad, a Vállalkozót az elvégzett munka és költségei fejében a vállalkozói díj arányos része illeti meg. Amennyiben a vis maior esemény a szerződés aláírása után, de a munka megkezdése előtt következik be, a Vállalkozó addig felmerült költségeit a szerződő felek egyenlő arányban viselik.
3. Amennyiben a vis maior időtartama a 30 napot meghaladja, bármely fél jogosult a szerződést – egyeztetést követően – írásban felmondani minden hátrányos jogkövetkezmény nélkül, illetve abban az esetben is, ha erre egyébként a szerződés alapján nem lenne jogosult. A szerződés felmondása előtt a felek kötelesek egyeztetést lefolytatni a szerződés esetleges módosításáról. Amennyiben az egyeztetés 10 napon belül nem vezet eredményre, megnyílik a szerződés felmondásának lehetősége.
4. A fenyegető vis maiorról és a vis maior bekövetkezéséről, várható időtartamáról a szerződő felek egymást haladéktalanul, írásban tájékoztatni kötelesek. A fenyegető vagy bekövetkező vis maiorról történő késedelmes tájékoztatásból származó kárért a késedelmes tájékoztatásért felelős fél felel.
Appears in 1 contract
Samples: Electricity Supply Agreement
Vis maior. 1. Nem minősül szerződésszegésnek, ha a szerződő felek Xxxxx egyikének sem felróható okból (vis maior) a felek Felek bármelyike nem tudja teljesíteni a szerződésben foglalt kötelezettségeit. Vis maior körülménynek kell tekinteni azokat az előre nem látható és emberi erővel elháríthatatlan körülményeket (pl.: háború, országos sztrájk, földrengés, árvíz, tűzvész, terrorcselekmény, stb.), amelyek nem függnek a Felek akaratától és közvetlenül akadályozzák az adott felet a szerződéses kötelezettségének teljesítésében. A másik szerződő fél kérésére a vis maior tényéről az érintett fél köteles a származási ország hatósága vagy érdekképviseleti szervezete által kiadott megfelelő igazolást bemutatni.
2. A felek Xxxxx ellentétes írásbeli megállapodásának hiányában a szerződéses határidők a vis maior időtartamával arányosan meghosszabbodnak. A vis maiorból eredő, másra nem áthárítható kárukat a szerződő felek maguk viselik. Amennyiben vis maior esemény miatt a már megkezdett munka félbeszakad, a Vállalkozót az elvégzett munka és költségei fejében a vállalkozói díj arányos része illeti meg. Amennyiben a vis maior esemény a szerződés aláírása után, de a munka megkezdése előtt következik be, a Vállalkozó addig felmerült költségeit a szerződő felek egyenlő arányban viselik.
3. Amennyiben a vis maior időtartama a 30 napot meghaladja, bármely fél jogosult a szerződést – egyeztetést követően – írásban felmondani minden hátrányos jogkövetkezmény nélkül, illetve abban az esetben is, ha erre egyébként a szerződés alapján nem lenne jogosult. A szerződés felmondása előtt a felek kötelesek egyeztetést lefolytatni a szerződés esetleges módosításáról. Amennyiben az egyeztetés 10 napon belül nem vezet eredményre, megnyílik a szerződést bármely fél azonnali hatállyal felmondhatja még abban az esetben is, ha az irányadó jog vagy a szerződés felmondásának lehetősége.
4alapján felmondásra egyébként a szerződés alapján nem lenne jogosult, továbbá a felek a lehetetlenülés szabályai szerint haladéktalanul lefolytatják a szerződés megszűnéséhez kapcsolódó elszámolást. A fenyegető vis maiorról és a vis maior bekövetkezéséről, várható időtartamáról a szerződő felek Felek egymást haladéktalanul, írásban tájékoztatni kötelesek. A fenyegető vagy bekövetkező vis maiorról történő késedelmes tájékoztatásból származó kárért a késedelmes tájékoztatásért felelős fél felel.
Appears in 1 contract
Samples: Sponsorship Agreement
Vis maior. 1. Nem minősül szerződésszegésnek18.1 Felek mentesülnek a Keretszerződés késedelmes vagy nem teljesítésből adódó következményei alól, ha a szerződő felek egyikének sem felróható okból (vis maior) a felek bármelyike nem tudja teljesíteni a szerződésben foglalt kötelezettségeit. Vis maior körülménynek kell tekinteni azokat az Keretszerződés alapján aláírt Feladatkiadási Lap teljesítését olyan objektív és elháríthatatlan körülmény gátolja, vagy akadályozza meg, amely előre nem látható és emberi erővel elháríthatatlan körülményeket volt látható, így a természeti katasztrófák (pl.: háború, országos sztrájk, földrengéstűz, árvíz, tűzvészhelyi járvány, terrorcselekmény, pandémia stb.), vagy olyan események, amelyek hatásának elhárítása méltányosan nem függnek a Felek akaratától és közvetlenül akadályozzák az adott felet a szerződéses kötelezettségének teljesítésében. A másik szerződő fél kérésére a vis maior tényéről az érintett fél köteles a származási ország hatósága elvárható, mint például háborús események (kihirdetett vagy érdekképviseleti szervezete által kiadott megfelelő igazolást bemutatniki nem hirdetett), szükségállapotok, általános sztrájkok, karanténintézkedések.
2. A felek ellentétes írásbeli megállapodásának hiányában a szerződéses határidők a 18.2 Az érintett Fél csak akkor hivatkozhat vis maior időtartamával arányosan meghosszabbodnak. A vis maiorból eredőmaiorra, másra nem áthárítható kárukat a szerződő felek maguk viselik. Amennyiben vis maior esemény miatt a már megkezdett munka félbeszakad, a Vállalkozót az elvégzett munka és költségei fejében a vállalkozói díj arányos része illeti meg. Amennyiben ha a vis maior esemény bekövetkeztéről haladéktalanul értesítette a szerződés aláírása után, de a munka megkezdése előtt következik be, a Vállalkozó addig felmerült költségeit a szerződő felek egyenlő arányban viselik.
3másik Felet és kérés esetén hivatalos bizonyítékot mutatott be az adott Munka nem teljesítése és az értesítésben foglalt vis maior esemény közötti ok-okozati összefüggés fennállásáról. Amennyiben Az érintett Fél a vis maior időtartama esemény megszűntéről is köteles tájékoztatni a 30 napot meghaladjamásik Felet és kérés esetén ekkor is hivatalos bizonyítékot kell bemutatnia. A Felek nem hivatkozhatnak vis maiorra, bármely fél jogosult a szerződést – egyeztetést követően – írásban felmondani minden hátrányos jogkövetkezmény nélkülamennyiben fenti kötelezettségeiket nem teljesítik, illetve abban az esetben is, ha erre egyébként a szerződés alapján nem lenne jogosult. A szerződés felmondása előtt a felek kötelesek egyeztetést lefolytatni a szerződés esetleges módosításáról. Amennyiben az egyeztetés 10 napon belül nem vezet eredményre, megnyílik a szerződés felmondásának lehetősége.
4. A fenyegető vis maiorról és a vis maior bekövetkezéséről, várható időtartamáról a szerződő felek egymást haladéktalanul, írásban tájékoztatni kötelesek. A fenyegető vagy bekövetkező vis maiorról történő késedelmes tájékoztatásból származó kárért a késedelmes tájékoztatásért felelős fél Fél felel.
18.3 Vis maior esetén a teljesítési időtartam meghosszabbodik annak időtartamával. Amennyiben egy vis maior több mint 60 (hatvan) napig akadályozza a Feladatkiadási Lap teljesítését, bármelyik Fél felmondhatja a Feladatkiadási Lapot. Felmondás esetén Megrendelő kifizeti a felmondás előtt részére teljesített Munka – amennyiben sor került ilyenre – méltányos ellenértékét. A felmondás előtt a Xxxxx kötelesek egyeztetést lefolytatni a Keretszerződés, illetve a Feladatkiadási Lap esetleges módosításáról. Amennyiben az egyeztetés 10 (tíz) munkanapon belül nem vezet eredményre, megnyílik a Keretszerződés, illetve a Feladatkiadási Lap felmondásának lehetősége.
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Keretszerződés
Vis maior. 1. Nem minősül szerződésszegésnek, ha a szerződő felek egyikének sem felróható okból (vis maior) a felek bármelyike nem tudja teljesíteni a szerződésben foglalt kötelezettségeit. Vis maior körülménynek kell tekinteni azokat az előre nem látható és emberi erővel elháríthatatlan körülményeket (pl.: háború, országos sztrájk, földrengés, árvíz, tűzvész, terrorcselekmény, stb.), amelyek nem függnek a Felek akaratától és közvetlenül akadályozzák az adott felet a szerződéses kötelezettségének teljesítésében. A másik szerződő fél kérésére a vis maior tényéről az érintett fél köteles a származási ország hatósága vagy érdekképviseleti szervezete által kiadott megfelelő igazolást bemutatni.
2. A felek ellentétes írásbeli megállapodásának hiányában a szerződéses határidők a vis maior időtartamával arányosan meghosszabbodnak. A vis maiorból eredő, másra nem áthárítható terhelhető kárukat a szerződő felek maguk viselik. Amennyiben vis maior esemény miatt a már megkezdett munka félbeszakad, a Vállalkozót az elvégzett munka és költségei fejében a vállalkozói díj arányos része illeti meg. Amennyiben a vis maior esemény a szerződés aláírása után, de a munka megkezdése előtt következik be, a Vállalkozó addig felmerült költségeit a szerződő felek egyenlő arányban viselik.
3. Amennyiben a vis maior időtartama a 30 napot meghaladja, bármely fél jogosult a szerződést – egyeztetést követően – írásban felmondani minden hátrányos jogkövetkezmény nélkül, illetve abban az esetben is, ha erre egyébként a szerződés alapján nem lenne jogosult. A szerződés felmondása előtt a felek kötelesek egyeztetést lefolytatni a szerződés esetleges módosításáról. Amennyiben az egyeztetés 10 napon belül nem vezet eredményre, megnyílik a szerződés felmondásának lehetősége.
4. A fenyegető vis maiorról és a vis maior bekövetkezéséről, várható időtartamáról a szerződő felek egymást haladéktalanul, írásban tájékoztatni kötelesek. A fenyegető vagy bekövetkező vis maiorról történő késedelmes tájékoztatásból származó kárért a késedelmes tájékoztatásért felelős fél felel.
Appears in 1 contract
Samples: Alvállalkozási Szerződés
Vis maior. 1. Nem minősül szerződésszegésnek, ha a (59) A szerződő felek egyikének sem felróható okból mentesülnek a szerződés alapján őket terhelő kötelezettségek teljesítésének részleges, vagy teljes elmulasztása miatti felelősség alól, amennyiben azok vis maior következményeként állnak elő.
(60) A vis maior) maior fogalomkörébe tartoznak mindazok az események, amelyek az aktuális megrendelés benyújtását követően merülnek fel, és amelyek olyan természetű események, hogy azok bekövetkeztét a felek bármelyike nem tudja teljesíteni láthatták előre, illetve nem kerülhették el semmilyen ésszerű intézkedéssel. Ezen rendkívüli események körébe tartoznak különösen: áramszünet, internet kimaradás, a szerződésben foglalt kötelezettségeitMagyar Utalvány Zrt. Vis honlapjának önhibán kívül elérhetetlensége/egyéb hibája, a Magyar Utalvány Zrt. partnereinél fennálló vis maior körülménynek kell tekinteni azokat az előre nem látható és emberi erővel elháríthatatlan körülményeket események (pl.: háború. a nyomdai szolgáltatások elérhetetlensége, országos szállítási akadályok, fennakadások, késedelmek), sztrájk, földrengés, árvíz, tűzvésztűz, terrorcselekménykatonai cselekmények, stbrendkívüli állapot, pandémiás, vagy egyéb veszélyhelyzet, vagy kijárási korlátozás bevezetése és bármely más a felek elvárható befolyási körén kívül eső körülmények.)
(61) Ilyen jellegű esemény beálltakor, amelyek nem függnek az érintett fél, a Felek akaratától és közvetlenül akadályozzák az adott tudomásszerzést követően haladéktalanul köteles írásban értesíteni a másik felet a szerződéses kötelezettségének teljesítésében. A másik szerződő fél kérésére a vis maior tényéről az érintett fél természetéről, mértékéről és várható időtartamáról, továbbá köteles minden, tőle általában elvárhatót megtenni a származási ország hatósága vagy érdekképviseleti szervezete által kiadott megfelelő igazolást bemutatni.
2vis maiorból származó károk enyhítése érdekében. A felek ellentétes írásbeli megállapodásának hiányában a szerződéses Szerződésben előírt teljesítési határidők a vis maior időtartamával arányosan meghosszabbodnak. .
(62) A vis maiorból eredőmaior miatt felmerülő késedelemért, másra nem áthárítható kárukat a szerződő felek maguk viselik. Amennyiben vis maior esemény miatt a már megkezdett munka félbeszakadkárért, a Vállalkozót az elvégzett munka és költségei fejében a vállalkozói díj arányos része illeti meg. Amennyiben a vis maior esemény a szerződés aláírása után, de a munka megkezdése előtt következik be, a Vállalkozó addig felmerült költségeit a szerződő felek egyenlő arányban viselikplusz költségért egyik felet sem terheli felelősség.
3. Amennyiben a vis maior időtartama a 30 napot meghaladja, bármely fél jogosult a szerződést – egyeztetést követően – írásban felmondani minden hátrányos jogkövetkezmény nélkül, illetve abban az esetben is, ha erre egyébként a szerződés alapján nem lenne jogosult. A szerződés felmondása előtt a felek kötelesek egyeztetést lefolytatni a szerződés esetleges módosításáról. Amennyiben az egyeztetés 10 napon belül nem vezet eredményre, megnyílik a szerződés felmondásának lehetősége.
4. A fenyegető vis maiorról és a vis maior bekövetkezéséről, várható időtartamáról a szerződő felek egymást haladéktalanul, írásban tájékoztatni kötelesek. A fenyegető vagy bekövetkező vis maiorról történő késedelmes tájékoztatásból származó kárért a késedelmes tájékoztatásért felelős fél felel.
Appears in 1 contract
Vis maior. 1. Nem minősül szerződésszegésnek, ha a szerződő felek Szerződő Xxxxx egyikének sem felróható okból (vis maior) a felek bármelyike nem tudja teljesíteni a szerződésben foglalt kötelezettségeit. Vis maior körülménynek kell tekinteni azokat az előre nem látható és emberi erővel elháríthatatlan körülményeket (pl.: háború, országos sztrájk, földrengés, árvíz, tűzvész, terrorcselekmény, stb.), amelyek nem függnek a Szerződő Felek akaratától és közvetlenül akadályozzák az adott felet a szerződéses kötelezettségének teljesítésében. A másik szerződő fél kérésére a vis maior tényéről az érintett fél köteles a származási ország hatósága vagy érdekképviseleti szervezete által kiadott megfelelő igazolást bemutatni.
2. A felek Szerződő Xxxxx ellentétes írásbeli megállapodásának hiányában a szerződéses határidők a vis maior időtartamával arányosan meghosszabbodnak. A vis maiorból eredő, másra nem áthárítható terhelhető kárukat a szerződő felek Szerződő Felek maguk viselik. Amennyiben vis maior esemény miatt a már megkezdett munka félbeszakad, a Vállalkozót az Alvállalkozót az elvégzett munka és költségei fejében a vállalkozói az alvállalkozói díj arányos része illeti meg. Amennyiben a vis maior esemény a szerződés aláírása az eseti megrendelő visszaigazolása után, de a munka megkezdése előtt következik be, a Vállalkozó addig felmerült költségeit a szerződő felek egyenlő arányban viselik. Ha a teljesítés olyan okból válik lehetetlenné, amelyért egyik fél sem felelős és a lehetetlenné válás oka mindkét fél érdekkörében vagy érdekkörén kívül merült fel, az Alvállalkozót az elvégzett munka és költségei fejében a díj arányos része illeti meg.
3. Amennyiben a vis maior időtartama a 30 napot meghaladja, bármely fél jogosult a szerződést – egyeztetést követően – írásban felmondani minden hátrányos jogkövetkezmény nélkül, illetve abban az esetben is, ha erre egyébként a szerződés alapján nem lenne jogosult. A szerződés felmondása előtt a felek kötelesek egyeztetést lefolytatni a szerződés esetleges módosításáról. Amennyiben az egyeztetés 10 napon belül nem vezet eredményre, megnyílik a szerződés felmondásának lehetősége.
4. A fenyegető vis maiorról és a vis maior bekövetkezéséről, várható időtartamáról a szerződő felek egymást haladéktalanul, írásban tájékoztatni kötelesek. A fenyegető vagy bekövetkező vis maiorról történő késedelmes tájékoztatásból származó kárért a késedelmes tájékoztatásért felelős fél felel.
Appears in 1 contract
Samples: Alvállalkozási Szerződés
Vis maior. 1. Nem minősül szerződésszegésnek13.1 A Felek mentesülnek szerződésszegésük jogkövetkezménye alól, ha a szerződő felek egyikének sem felróható okból (szerződésszegésre vis maior) a felek bármelyike nem tudja teljesíteni a szerződésben foglalt kötelezettségeitmaior miatt került sor. Vis maior körülménynek kell tekinteni azokat az maiornak minősül minden olyan rendkívüli, a szerződéskötéskor előre nem látható és emberi erővel elháríthatatlan körülményeket (pl.: háborúa Felek működési körén kívül eső körülmény, országos sztrájkamely a Felek által elháríthatatlan, földrengésés amely a Szerződés teljesítését akadályozza vagy korlátozza. Így például természeti katasztrófa, árvízháborús események, tűzvész, terrorcselekményembargók, stb. Nem minősül vis maiornak az olyan sztrájk; üzembezárás, munkamegtagadás, amely kizárólag az Eladót, illetve az Eladó szerződéses kötelezettségeinek teljesítésében közreműködő harmadik személyeket érinti.), amelyek nem függnek a Felek akaratától és közvetlenül akadályozzák az adott felet a szerződéses kötelezettségének teljesítésében.
13.2 A másik szerződő fél kérésére a vis Vis maior tényéről az által érintett fél köteles a származási ország hatósága másik felet értesíteni késlekedés nélkül a vis maior bekövetkezéséről vagy érdekképviseleti szervezete által kiadott megfelelő igazolást bemutatnifennállásáról, közölve annak várható időtartamát. A vis maior bekövetkezését vagy fennállását igazoltatni kell.
2. 13.3 A felek ellentétes írásbeli megállapodásának hiányában bejelentés vagy az igazolás elmulasztásával vagy késedelmével okozott kárért a szerződéses mulasztó fél anyagi felelősséggel tartozik.
13.4 A jelen Szerződésben szereplő határidők a vis maior időtartamával arányosan által okozott igazolt időtartammal meghosszabbodnak. A vis maiorból eredő, másra nem áthárítható kárukat a szerződő felek maguk viselik. Amennyiben vis maior esemény miatt a már megkezdett munka félbeszakad, a Vállalkozót az elvégzett munka és költségei fejében a vállalkozói díj arányos része illeti meg. .
13.5 Amennyiben a vis maior esemény a szerződés aláírása után, de a munka megkezdése előtt következik be3 (három) hónapnál hosszabb ideig tart, a Vállalkozó addig felmerült költségeit a szerződő felek egyenlő arányban viselik.
3. Amennyiben a vis maior időtartama a 30 napot meghaladja, jelen Szerződést bármely fél jogosult jogkövetkezmény nélkül felmondhatja. Vis maior esetében is kötelesek a szerződést – egyeztetést követően – írásban felmondani minden hátrányos jogkövetkezmény nélkül, illetve abban az esetben is, ha erre egyébként Felek a szerződés alapján nem lenne jogosultkárenyhítés érdekében mindent megtenni. A szerződés felmondása előtt Felek köteles továbbá a felek kötelesek egyeztetést lefolytatni megszűnésig teljesített szolgáltatások tekintetében egymással elszámolni, azzal, hogy a szerződés esetleges módosításáról. Amennyiben az egyeztetés 10 napon belül nem vezet eredményre, megnyílik Vevőt csak a szerződés felmondásának lehetőségeLeszállított Áruk vonatkozásában terheli fizetési kötelezettség.
4. A fenyegető vis maiorról és a vis maior bekövetkezéséről, várható időtartamáról a szerződő felek egymást haladéktalanul, írásban tájékoztatni kötelesek. A fenyegető vagy bekövetkező vis maiorról történő késedelmes tájékoztatásból származó kárért a késedelmes tájékoztatásért felelős fél felel.
Appears in 1 contract
Samples: Purchase Agreement
Vis maior. 16.1. Nem minősül szerződésszegésnek, ha a szerződő felek Szerződő Xxxxx egyikének sem felróható okból (vis maior) a felek Felek bármelyike nem tudja teljesíteni a szerződésben Szerződésben foglalt kötelezettségeit. Vis maior körülménynek kell tekinteni azokat az előre nem látható és emberi erővel elháríthatatlan körülményeket (pl.: háború, országos sztrájk, földrengés, árvíz, tűzvész, terrorcselekmény, terrorcselekmény stb.), amelyek nem függnek a Felek akaratától és közvetlenül akadályozzák az adott felet Felet a szerződéses kötelezettségének teljesítésében. A másik szerződő fél Szerződő Fél kérésére a vis maior tényéről az érintett fél Fél köteles a származási ország hatósága vagy érdekképviseleti szervezete által kiadott megfelelő igazolást bemutatni.
26.2. A felek Xxxxx ellentétes írásbeli megállapodásának hiányában a szerződéses határidők a vis maior időtartamával arányosan meghosszabbodnak. A vis maiorból eredő, másra nem áthárítható kárukat a szerződő felek Szerződő Felek maguk viselik. Amennyiben vis maior esemény miatt a már megkezdett munka szerződéses kötelezettségek teljesítése félbeszakad, a Vállalkozót az elvégzett munka és költségei Szerződő Felet a szerződés alapján teljesített kötelezettségei fejében a vállalkozói díj vételár arányos része illeti meg. Amennyiben a vis maior esemény a szerződés aláírása után, de a munka megkezdése előtt következik be, a Vállalkozó addig felmerült költségeit a szerződő felek egyenlő arányban viselik.
36.3. Amennyiben a vis maior időtartama a 30 napot meghaladja, bármely fél Szerződő Fél jogosult a szerződést Szerződést – egyeztetést követően – írásban felmondani minden hátrányos jogkövetkezmény nélkül, illetve abban az esetben is, ha erre egyébként a szerződés Szerződés alapján nem lenne jogosult. A szerződés Szerződés felmondása előtt a felek Felek kötelesek egyeztetést lefolytatni a szerződés Szerződés esetleges módosításáról. Amennyiben az egyeztetés 10 napon belül nem vezet eredményre, megnyílik a szerződés Szerződés felmondásának lehetősége.
46.4. A fenyegető vis maiorról és a vis maior bekövetkezéséről, várható időtartamáról a szerződő felek Szerződő Felek egymást haladéktalanul, írásban tájékoztatni kötelesek. A fenyegető vagy bekövetkező vis maiorról történő késedelmes tájékoztatásból származó kárért a késedelmes tájékoztatásért felelős fél Fél felel.
Appears in 1 contract
Samples: Contract for Construction Services
Vis maior. 1. Nem minősül szerződésszegésnek, ha a szerződő felek egyikének sem felróható okból (vis maior) a felek bármelyike nem tudja teljesíteni a szerződésben foglalt kötelezettségeit. Vis A vis maior körülménynek kell tekinteni azokat az előre nem látható és emberi erővel elháríthatatlan körülményeket (pl.: háború, országos sztrájk, földrengés, árvíztermészeti katasztrófa, tűzvész, terrorcselekmény, stb.), amelyek nem függnek a Felek felek akaratától és közvetlenül akadályozzák az adott felet a szerződéses kötelezettségének teljesítésében. A másik szerződő fél kérésére a vis maior tényéről az érintett fél köteles a származási ország hatósága vagy érdekképviseleti szervezete által kiadott megfelelő igazolást bemutatni.
2. A felek ellentétes írásbeli megállapodásának hiányában a szerződéses határidők a vis maior időtartamával arányosan meghosszabbodnak. A vis maiorból eredő, másra nem áthárítható kárukat a szerződő felek maguk viselik. Amennyiben vis maior esemény miatt a már megkezdett munka félbeszakad, a Vállalkozót az elvégzett munka és költségei fejében a vállalkozói díj arányos része illeti meg. Amennyiben a vis maior esemény a szerződés aláírása után, de a munka megkezdése előtt következik be, a Vállalkozó addig felmerült költségeit a szerződő felek egyenlő arányban viselik.
3. Amennyiben a vis maior időtartama a 30 napot meghaladja, bármely fél jogosult a szerződést – egyeztetést követően – írásban felmondani felmondani, minden hátrányos jogkövetkezmény nélkül, illetve abban az esetben is, ha erre egyébként a szerződés alapján nem lenne jogosult.
4. A szerződés felmondása előtt a felek kötelesek egyeztetést lefolytatni folytatni a szerződés esetleges módosításáról. Amennyiben az egyeztetés 10 napon belül nem vezet eredményre, megnyílik a szerződés felmondásának lehetősége.
45. A fenyegető vis maiorról és a vis maior annak bekövetkezéséről, illetve várható időtartamáról a szerződő felek egymást haladéktalanul, írásban tájékoztatni kötelesek. A fenyegető vagy bekövetkező vis maiorról történő késedelmes tájékoztatásból származó kárért károkért a késedelmes tájékoztatásért felelős fél felel. A vis maior események különösen, de nem kizárólagosan: tűz, árvíz, földrengés, földcsuszamlás, vihar, villámcsapás, járvány, karantén, radioaktív sugárzás, rekvirálás, lefoglalás vagy államosítás, infrastruktúrák lezárása; hadüzenettel vagy anélkül folyó háború, ellenségeskedés, fegyveres konfliktus vagy idegen támadás, blokád, forradalom, felkelés, lázadás, polgári elégedetlenség vagy villongás, országos sztrájk, munkabeszüntetés, hatósági aktus, műsorszórás/szolgáltatás, médiaszolgáltatás működésének technikai okból kifolyó, vagy hatósági aktus eredményeképpen felfüggesztése vagy megszűnése, bármely olyan esemény, vagy körülmény, amely valamely alkalmazandó jogból vagy jogszabályból ered.
6. Mentesül továbbá e körben a Szolgáltató a szerződésben foglalt, illetve a visszaigazolt megrendelés szerinti kötelezettségei alól, amennyiben azt a Médiaszolgáltató kommunikációs eszközeiben (bármilyen jeltovábbításhoz szükséges eszköz) bekövetkezett vis maior hiba idézi elő. A kommunikációs eszközökben bekövetkezett hiba esetén a Szolgáltató köteles a Megrendelőnek a hiba elhárulását követően haladéktalanul az eredeti adásidővel azonos hallgatottságú blokkban elhelyezkedő adásidőt biztosítani. Szolgáltató ebben az esetben egyéb kártalanításra, költségtérítésre semmilyen jogcímen nem köteles.
7. A Szerződés időelőtti megszűnése esetén kötelesek a Felek egymással a megszűnést követő 10 (tíz) munkanapon belül elszámolni.
8. Felek kifejezetten rögzítik, hogy pénzügyi mozgást nem igénylő kampányok esetében, amennyiben az egyedi szerződésben meghatározott médiaszolgáltató hatósági szerződése megszűnik, annak bekövetkeztétől számított 10 munkanapon belül a már teljesített szolgáltatásokkal elszámolnak, melynek során kötelesek az alábbiak szerinti eljárni: ▪ Abban az esetben, ha a barterszerződés kezdete és a médiaszolgáltatási jogosultság megszűnése közötti időszakban a másik fél teljesítése magasabb értékű a Best Radio által teljesített szolgáltatásnál a szerződés megszűnéséig, a Best Radio jogosult a fennmaradó teljesítésről – ugyanezen érték eléréséig – számlát kiállítani a másik fél részére a fel nem használt reklámidőkeretről. Ebben az esetben megegyeznek a barterszerződés alapján a teljesítések, pénzmozgás nélküli számla kompenzációval a felek egymással elszámolnak. ▪ Abban az esetben, ha a barterszerződés alapján a másik fél teljesítése alacsonyabb értékű a Best Radio által teljesített szolgáltatásnál a szerződés megszűnéséig, úgy a másik fél teljesítésének értékéig a felek kölcsönös követeléseiket-kötelezettségeiket kompenzálással rendezik. Best Radio az ezen felül fennmaradó követelését a következők szerint rendezi: másik fél köteles a fennmaradó követelés ÁFA tartalmát Best Radio részére megtéríteni, ezt követően a fennmaradó – ÁFA nélküli, nettó – követelést Best Radio elengedi a másik fél számára. ▪ A Felek között létrejött szerződés a Xxxxx által fel nem használt teljesítések tekintetében vis maior okán megszűnik, és a Felek egymástól a továbbiakban azok ellenértékét sem pénzben, sem természetben nem követelhetik.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Vis maior. 1. Nem minősül szerződésszegésnek, ha a szerződő felek Xxxxx egyikének sem felróható okból (vis maior) a felek Felek bármelyike nem tudja teljesíteni a szerződésben foglalt kötelezettségeit. Vis maior körülménynek kell tekinteni azokat az előre nem látható és emberi erővel elháríthatatlan körülményeket (pl.: háború, országos sztrájk, földrengés, árvíz, tűzvész, terrorcselekmény, stb.), amelyek nem függnek a Felek akaratától és közvetlenül akadályozzák az adott felet a szerződéses kötelezettségének teljesítésében. A másik szerződő fél kérésére a vis maior tényéről az érintett fél köteles a származási ország hatósága vagy érdekképviseleti szervezete által kiadott megfelelő igazolást bemutatni.
2. A felek ellentétes írásbeli megállapodásának hiányában a szerződéses határidők a vis maior időtartamával arányosan meghosszabbodnak. A vis maiorból eredő, másra nem áthárítható kárukat a szerződő felek maguk viselik. Amennyiben vis maior esemény miatt a már megkezdett munka félbeszakad, a Vállalkozót az elvégzett munka és költségei fejében a vállalkozói díj arányos része illeti meg. Amennyiben a vis maior esemény a szerződés aláírása után, de a munka megkezdése előtt következik be, a Vállalkozó addig felmerült költségeit a szerződő felek egyenlő arányban viselik.
3. Amennyiben a vis maior időtartama a 30 napot meghaladja, bármely fél jogosult a szerződést – egyeztetést követően – írásban felmondani minden hátrányos jogkövetkezmény nélkül, illetve abban az esetben is, ha erre egyébként a szerződés alapján nem lenne jogosult. A szerződés felmondása előtt a felek Felek kötelesek egyeztetést lefolytatni a szerződés esetleges módosításáról. Amennyiben az egyeztetés 10 napon belül nem vezet eredményre, megnyílik a szerződést bármelyik Xxx azonnali hatállyal felmondhatja még abban az esetben is, ha az irányadó jog vagy a szerződés felmondásának lehetősége.
4alapján a felmondásra egyébként nem jogosult, továbbá a Felek a lehetetlenülés szabályai szerint haladéktalanul lefolytatják a szerződés megszűnéséhez kapcsolódó elszámolást. A fenyegető vis maiorról és a vis maior bekövetkezéséről, várható időtartamáról a szerződő felek Felek egymást haladéktalanul, írásban tájékoztatni kötelesek. A fenyegető vagy bekövetkező vis maiorról történő késedelmes tájékoztatásból származó kárért a késedelmes tájékoztatásért felelős Fél felel. A szerződésszegéssel okozati összefüggésben álló Vis Maior esetén a fél felelakkor mentesül a szerződésszegés és annak jogkövetkezményei alól, ha a Vis Maior esemény a szerződéskötés időpontjában előre nem látható és nem volt elvárható, hogy a fél a körülményt elkerülje, vagy a kárt elhárítsa.
Appears in 1 contract
Samples: Membership Agreement
Vis maior. 112.1. Nem minősül szerződésszegésnek, ha a szerződő felek Szerződő Xxxxx egyikének sem felróható okból (vis maior) a felek Felek bármelyike nem tudja teljesíteni a szerződésben Megrendelésben foglalt kötelezettségeit. Vis maior körülménynek kell tekinteni azokat az előre nem látható és emberi erővel elháríthatatlan körülményeket (pl.: háború, országos hadi állapot, sztrájk, földrengés, árvíz, tűzvész, terrorcselekmény, terrorveszélyhelyzet, ipari szerencsétlenség, extrém időjárási körülménynek, járvány stb.), amelyek nem függnek a Felek akaratától és közvetlenül akadályozzák az adott felet Felet a szerződéses kötelezettségének teljesítésében. A másik szerződő fél Fél kérésére a vis maior tényéről tényről az érintett fél Fél köteles a származási ország hatósága vagy érdekképviseleti szervezete által kiadott megfelelő igazolást bemutatni.
2. A felek Xxxxx ellentétes írásbeli megállapodásának hiányában a szerződéses határidők a vis maior időtartamával arányosan meghosszabbodnak. A vis maiorból eredő, másra nem áthárítható kárukat a szerződő felek maguk viselik. Amennyiben Bármelyik Felet érintő vis maior esemény miatt esetén a már megkezdett munka félbeszakadFelek kötelesek tárgyalásokat folytatni annak érdekében, a Vállalkozót az elvégzett munka és költségei fejében a vállalkozói díj arányos része illeti meg. Amennyiben hogy a vis maior esemény jellegétől függően egyetértésben döntsenek a károk enyhítéséről, vagy végső esetben a bérleti szerződés aláírása után, de a munka megkezdése előtt következik be, a Vállalkozó addig felmerült költségeit a szerződő felek egyenlő arányban viselik.
3esetleges megszüntetéséről. Amennyiben a vis maior időtartama a 30 (harminc) napot meghaladja, bármely fél Fél jogosult a bérleti szerződést – egyeztetést követően – írásban felmondani minden hátrányos jogkövetkezmény nélkül, illetve abban az esetben is, ha erre egyébként a szerződés alapján nem lenne jogosult. A bérleti szerződés felmondása előtt a felek Felek kötelesek egyeztetést lefolytatni a bérleti szerződés esetleges módosításáról. Amennyiben az egyeztetés 10 15 (tizenöt) napon belül nem vezet eredményre, megnyílik a bérleti szerződés felmondásának lehetősége.
4. A fenyegető vis maiorról és a vis maior bekövetkezéséről, várható időtartamáról a szerződő felek Szerződő Felek egymást haladéktalanul, írásban tájékoztatni kötelesek. A fenyegető vagy bekövetkező vis maiorról történő késedelmes tájékoztatásból származó kárért a késedelmes tájékoztatásért felelős fél Fél felel.
Appears in 1 contract
Samples: Rental Agreement
Vis maior. 1. Nem minősül szerződésszegésnek, ha a szerződő felek egyikének sem felróható okból (vis maior) a felek bármelyike nem tudja teljesíteni a szerződésben foglalt kötelezettségeit. Vis maior körülménynek kell tekinteni azokat az előre nem látható és emberi erővel elháríthatatlan elhárítha- tatlan körülményeket (pl.: háború, országos sztrájk, földrengés, árvíz, tűzvész, terrorcselekményterrorcse- lekmény, stb.), amelyek nem függnek a Felek akaratától és közvetlenül akadályozzák az adott felet a szerződéses kötelezettségének teljesítésében. A másik szerződő fél kérésére a vis maior tényéről az érintett fél köteles a származási ország hatósága vagy érdekképviseleti érdekképvise- leti szervezete által kiadott megfelelő igazolást bemutatni.
2. A felek ellentétes írásbeli megállapodásának hiányában a szerződéses határidők a vis maior mai- or időtartamával arányosan meghosszabbodnak. A vis maiorból eredő, másra nem áthárítható áthárít- ható kárukat a szerződő felek maguk viselik. Amennyiben vis maior esemény miatt a már megkezdett munka félbeszakad, a Vállalkozót az elvégzett munka és költségei fejében a vállalkozói díj arányos része illeti meg. Amennyiben a vis maior esemény a szerződés aláírása alá- írása után, de a munka megkezdése előtt következik be, a Vállalkozó addig felmerült költségeit költ- ségeit a szerződő felek egyenlő arányban viselik.
3. Amennyiben a vis maior időtartama a 30 napot meghaladja, bármely fél jogosult a szerződést szerző- dést – egyeztetést követően – írásban felmondani minden hátrányos jogkövetkezmény nélkülnél- kül, illetve abban az esetben is, ha erre egyébként a szerződés alapján nem lenne jogosult. A szerződés felmondása előtt a felek kötelesek egyeztetést lefolytatni a szerződés esetleges esetle- ges módosításáról. Amennyiben az egyeztetés 10 napon belül nem vezet eredményre, megnyílik a szerződés felmondásának lehetősége.
4. A fenyegető vis maiorról és a vis maior bekövetkezéséről, várható időtartamáról a szerződő szerző- dő felek egymást haladéktalanul, írásban tájékoztatni kötelesek. A fenyegető vagy bekövetkező bekö- vetkező vis maiorról történő késedelmes tájékoztatásból származó kárért a késedelmes tájékoztatásért tá- jékoztatásért felelős fél felel.
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Szerződés
Vis maior. 19.1 Kenese Marina-Port Zrt. Nem minősül szerződésszegésnekjogosult a Kiállítást, részben vagy egészben törölni, vagy megrendezésének időpontját, illetve nyitvatartási idejét helyét megváltoztatni, ha a szerződő felek egyikének sem felróható okból (vis maior) a felek bármelyike nem tudja teljesíteni a szerződésben foglalt kötelezettségeitmaior esemény következik be. Vis maior körülménynek kell tekinteni azokat az eseménynek minősül minden olyan előre nem látható és emberi erővel elháríthatatlan körülményeket (esemény, amelynek bekövetkezte Kenese Marina-Port Zrt.-nak fel nem róható, Kenese Marina-Port Zrt. szándékától és/ vagy eljárásától egyébként független, pl.: háború, országos zavargás, polgári felkelés, általános sztrájk, földrengésjárvány, árvízpandémia, természeti katasztrófa, tűzvész, terrorcselekményáradás, stb.)földrengés vagy más elháríthatatlan külső ok, amelyek nem függnek szükséghelyzet, amely számottevő módon akadályozza, vagy lehetetlenné teszi a Felek akaratától és közvetlenül akadályozzák az adott felet a szerződéses kötelezettségének teljesítésében. A másik szerződő fél kérésére a vis maior tényéről az érintett fél köteles a származási ország hatósága vagy érdekképviseleti szervezete által kiadott megfelelő igazolást bemutatni.
2. A felek ellentétes írásbeli megállapodásának hiányában a szerződéses határidők a vis maior időtartamával arányosan meghosszabbodnakKiállítás megtartását. A vis maiorból eredőmaior esemény bekövetkeztéről KENESE MARINA-PORT ZRT. köteles a Szerződő Feleket tájékoztatni. A vis major körülmények mentesítik a Kiállítás szervezőt minden felelősség alól. Ilyen esetben a Szerződő fél, másra nem áthárítható kárukat választása szerint arányos kompenzációra tarthat igényt. Vis Maior esetén a szerződő felek maguk viselikSzerződő Fél részére visszajár az általa befizetett kiállítási terület bérleti díjból: 0 nap nyitva tartás esetén 100%, 1 nap nyitva tartás esetén 60%, 2 nap nyitva tartás esetén 30%, melyet a Kenese Marina Port Zrt. Amennyiben 30 napon belül térít meg a Szerződő Félnek. Vis Maior helyzetben a következmény károk érvényesítése kizárt. A Felek vis maior esemény körülménynek tekintik, ha jogszabálymódosítás folytán a Bérbeadó tevékenysége részben vagy egészben ellehetetlenül.
9.2 Felek kizárják a kiállítási helyszín szerinti vízállást, mint Vis Maior körülményt. A vízállással kapcsolatos, Szerződő Felet ért esetleges hátrányok (elsősorban a kiállításon való részvétel lehetetlenülése) miatt Kenese Marina-Port Zrt.-t felelősség nem terheli. A vízállási körülmény miatt a már megkezdett munka félbeszakad, a Vállalkozót az elvégzett munka és költségei fejében a vállalkozói díj arányos része illeti megrészvétel lemondásával kapcsolatban jelen Szerződés 7. Amennyiben a vis maior esemény a szerződés aláírása után, de a munka megkezdése előtt következik be, a Vállalkozó addig felmerült költségeit a szerződő felek egyenlő arányban viselikpontja irányadó.
3. Amennyiben a vis maior időtartama a 30 napot meghaladja, bármely fél jogosult a szerződést – egyeztetést követően – írásban felmondani minden hátrányos jogkövetkezmény nélkül, illetve abban az esetben is, ha erre egyébként a szerződés alapján nem lenne jogosult. A szerződés felmondása előtt a felek kötelesek egyeztetést lefolytatni a szerződés esetleges módosításáról. Amennyiben az egyeztetés 10 napon belül nem vezet eredményre, megnyílik a szerződés felmondásának lehetősége.
4. A fenyegető vis maiorról és a vis maior bekövetkezéséről, várható időtartamáról a szerződő felek egymást haladéktalanul, írásban tájékoztatni kötelesek. A fenyegető vagy bekövetkező vis maiorról történő késedelmes tájékoztatásból származó kárért a késedelmes tájékoztatásért felelős fél felel.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
Vis maior. 1. Nem minősül szerződésszegésnek, ha a szerződő felek egyikének sem felróható okból (vis maior) a felek bármelyike nem tudja teljesíteni a szerződésben foglalt kötelezettségeitkötelezettsége- it. Vis maior körülménynek kell tekinteni azokat az előre nem látható és emberi erővel elháríthatatlan körülményeket (pl.: háború, országos sztrájk, földrengés, árvíz, tűzvész, terrorcselekmény, stb.), amelyek nem függnek a Felek akaratától és közvetlenül akadályozzák akadá- lyozzák az adott felet a szerződéses kötelezettségének teljesítésében. A másik szerződő fél kérésére a vis maior tényéről az érintett fél köteles a származási ország hatósága vagy érdekképviseleti szervezete által kiadott megfelelő igazolást bemutatni.
2. A felek ellentétes írásbeli megállapodásának hiányában a szerződéses határidők a vis maior ma- ior időtartamával arányosan meghosszabbodnak. A vis maiorból eredő, másra nem áthárítható ter- helhető kárukat a szerződő felek maguk viselik. Amennyiben vis maior esemény miatt a már megkezdett munka félbeszakad, a Vállalkozót az elvégzett munka és költségei fejében fejé- ben a vállalkozói díj arányos része illeti meg. Amennyiben a vis maior esemény a szerződés aláírása az eseti megrendelő visszaigazolása után, de a munka megkezdése előtt következik be, a Vállalkozó Vállal- kozó addig felmerült költségeit a szerződő felek egyenlő arányban viselik.
3. Amennyiben a vis maior időtartama a 30 napot meghaladja, bármely fél jogosult a szerződést szer- ződést – egyeztetést követően – írásban felmondani minden hátrányos jogkövetkezmény nélkül, illetve abban az esetben is, ha erre egyébként a szerződés alapján nem lenne jogosultjogo- sult. A szerződés felmondása előtt a felek kötelesek egyeztetést lefolytatni a szerződés esetleges módosításáról. Amennyiben az egyeztetés 10 napon belül nem vezet eredményreeredmény- re, megnyílik a szerződés felmondásának lehetősége.
4. A fenyegető vis maiorról és a vis maior bekövetkezéséről, várható időtartamáról a szerződő szer- ződő felek egymást haladéktalanul, írásban tájékoztatni kötelesek. A fenyegető vagy bekövetkező be- következő vis maiorról történő késedelmes tájékoztatásból származó kárért a késedelmes tájékoztatásért felelős fél felel.
Appears in 1 contract
Samples: Alvállalkozási Keretszerződés
Vis maior. 19.1. Nem minősül szerződésszegésnekFelek nem tehetők felelőssé szerződéses kötelezettségeik részben vagy egészben történő nem teljesítéséért, abban az esetben, ha az vis maior következménye. A vis maior események meghatározására a szerződő felek egyikének sem felróható okból Magyarországon kialakult bírói gyakorlat az irányadó. Alkalmazásuk vonatkozásában pedig olyan események minősülnek vis maior okoknak, amelyek r endkívüliek, mindkét fél érdekkörén kívül állók, előre nem láthatóak, nem előzhetőek meg, így lehetnek, de nem korlátozódnak a következőkre: a Szállítási Szerződés teljesítését akadályozó vagy kizáró háborúk (vis maior) így különösen, de nem kizárólagosan Oroszország által Ukrajna ellen 2022. február 24. indított és jelenleg is folyamatban lévő háború, amelyre tekintettel az Oroszország és esetleges szövetségesei ellen alkalmazott vagy alkalmazandó gazdasági jogkövetkezmények, valamint esetlegesen Magyarország által kihirdetendő megelőző védelmi helyzet vagy rendkívüli állapot hátrányosan érinthetik az európai vagy Európán kívüli országok gazdaságát, így Magyarország gazdaságát, a felek bármelyike nem tudja teljesíteni tevékenységét, rendes üzletmenetét, valamint bevételét és/vagy nyereségességét), zavargások, sztrájkok, olyan súlyos balesetek, amelyek befolyásolják a szerződésben foglalt kötelezettségeit. Vis maior körülménynek kell tekinteni azokat az előre nem látható gyártást, szállítást, telepítést és emberi erővel elháríthatatlan körülményeket (pl.: háborúpróbaüzemet, országos sztrájktermészeti és környezeti katasztrófák, földrengéstűzvészek, árvízáradások, tűzvészjárványok, terrorcselekményterrorcselekmények, a szállítási utak blokádja, globális chip hiány, konténer hiány, globális vagy helyi gazdasági események, csődök, stb.), amelyek nem függnek a Felek akaratától és közvetlenül akadályozzák az adott felet a szerződéses kötelezettségének teljesítésében
9.2. A másik szerződő fél kérésére a vis maior tényéről az érintett fél köteles a származási ország hatósága vagy érdekképviseleti szervezete által kiadott megfelelő igazolást bemutatni.
2. A felek ellentétes írásbeli megállapodásának hiányában a szerződéses határidők a vis maior időtartamával arányosan meghosszabbodnak. A vis maiorból eredő, másra nem áthárítható kárukat a szerződő felek maguk viselik. Amennyiben vis maior esemény miatt a már megkezdett munka félbeszakad, a Vállalkozót az elvégzett munka és költségei fejében a vállalkozói díj arányos része illeti meg. Amennyiben Ha a vis maior esemény időtartama nem haladja meg a szerződés aláírása után180 napot, akkor a Szállítási Szerződés hatályában fennmarad, de a munka megkezdése előtt következik be, a Vállalkozó addig felmerült költségeit a szerződő felek egyenlő arányban viselik.
3. Amennyiben teljesítési határidők kitolódnak a vis maior időtartama a 30 esemény időtartamával. 180 napot meghaladja, bármely meghaladó vis maior esetében mindkét fél jogosult a szerződést – egyeztetést követően – írásban felmondani minden hátrányos jogkövetkezmény nélkülSzállítási Szerződéstől történő elállásra, amelynek jogkövetkezményei tekintetében a Ptk. szabályai az irányadók azzal, hogy Vevő nem jogosult késedelmi vagy meghiúsulási kötbért, illetve abban kártérítési igényt érvényesíteni az esetben isEladóval szemben.
9.3. Vis maior esemény által érintett Fél köteles a másik Felet telefonon és e-mailen lehetőleg azonnal, ha erre egyébként a szerződés alapján nem lenne jogosult. A szerződés felmondása előtt a felek kötelesek egyeztetést lefolytatni a szerződés esetleges módosításáról. Amennyiben az egyeztetés 10 de legkésőbb három napon belül nem vezet eredményreértesíteni, megnyílik a szerződés felmondásának lehetősége.
4. A fenyegető vis maiorról és mégpedig a vis maior bekövetkezésérőlesemény kezdetétől, várható időtartamáról illetőleg a szerződő felek egymást haladéktalanul, írásban tájékoztatni kötelesekbefejezését a végétől számítva is. A fenyegető vagy bekövetkező vis maiorról történő késedelmes tájékoztatásból származó kárért maior eseményről szóló értesítést további tíz napon belül ajánlott levélben is konfirmálni kell. Ezen konfirmálás elmulasztása megfosztja az érintett felet a késedelmes tájékoztatásért felelős fél felelvis maior kinyilvánításának jogától.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions for Tool Machine Sales
Vis maior. 113.1. Nem minősül szerződésszegésnekFelek nem felelősek a mulasztásukért, ha a szerződő felek egyikének sem felróható okból (mulasztás oka vis maior) maior eredménye. Felek csak abban az esetben hivatkozhatnak vis maiorra, ha értesítették a felek bármelyike nem tudja teljesíteni másik Felet a szerződésben foglalt kötelezettségeitvis maior eseményről, annak okairól és várható időtartamáról.
13.2. Nem jelent szerződésszegést, ha a kötelezettségek szerződésszerű teljesítését közvetlenül és bizonyíthatóan vis maior esemény akadályozza vagy korlátozza. Vis maior körülménynek kell tekinteni azokat az előre nem látható és emberi erővel elháríthatatlan körülményeket (pl.: háború, országos sztrájk, földrengés, árvíz, tűzvész, terrorcselekmény, stb.), amelyek nem függnek a Felek akaratától és közvetlenül akadályozzák az adott felet esetén a szerződéses kötelezettségének teljesítésébenteljesítési határidők meghosszabbodnak azzal az időtartammal, amíg a felek a Vis maiornak minősülő esemény miatt nem tudnak teljesíteni. A másik Nem hivatkozhat a szerződő fél kérésére a vis maior tényéről maiorra abban az érintett fél köteles a származási ország hatósága vagy érdekképviseleti szervezete által kiadott megfelelő igazolást bemutatni.
2. A felek ellentétes írásbeli megállapodásának hiányában a szerződéses határidők a vis maior időtartamával arányosan meghosszabbodnak. A vis maiorból eredőesetben, másra nem áthárítható kárukat a szerződő felek maguk viselik. Amennyiben vis maior esemény miatt a már megkezdett munka félbeszakad, a Vállalkozót az elvégzett munka és költségei fejében a vállalkozói díj arányos része illeti meg. Amennyiben ha a vis maior esemény ellenére a szerződéses kötelezettségét teljesíteni tudja.
13.3. Bármely Fél, amely vis maiorra hivatkozik, köteles a másik Felet az aktuális vis maior eseményről haladéktalanul, illetve, ha a vis maior esemény az értesítés lehetőségét kizárja, az értesítés lehetővé válását követően haladéktalanul írásban értesíteni. Ezen írásos értesítésnek tartalmaznia kell az esemény jellemzőit és annak a szerződés aláírása utánteljesítésére gyakorolt hatását, de valamint a munka megkezdése előtt következik késedelem miatt a teljesítés várható időpontját. Amennyiben a teljesítés várható időpontja nem határozható meg, vagy a vis maior az előzetesen meghatározott időponton túl is fennáll, a felek kötelesek a lehető legrövidebb időn belül egymással a szerződés teljesítésének folytatásáról egyeztetni. Ennek során a Felek megállapodnak a feladatok befejezésének időpontjában, valamint az egyéb, valamely fél által lényegesnek minősített kérdésekben. A vis maior esetről tudomást szerző fél a fenti tájékoztatás elmulasztásából eredő kárért helytállni tartozik a másik fél felé.
13.4. Amennyiben a Xxxxx között vita alakul ki arról, hogy egy adott helyzetben vis maior következett-e be, illetve, hogy adott Fél a szerződést vis maior miatt, vagy más okból nem tartotta be, a Vállalkozó addig felmerült költségeit Xxxxx elsősorban független szakértőhöz fordulnak a szerződő felek egyenlő arányban viselik.
3vita eldöntése érdekében. Amennyiben ez nem vezet eredményre, a Felek a 23. pont szerint járnak el. Amennyiben a vis maior időtartama a 30 napot meghaladjafelek az egyeztetés megkezdésétől számított 10 napon belül nem tudnak megállapodni, bármely bármelyik fél jogosult a szerződést – egyeztetést követően – írásban felmondani minden hátrányos jogkövetkezmény nélkül, illetve abban az esetben is, ha erre egyébként 30 napos felmondási idővel a szerződés alapján nem lenne jogosultmásik fél részére címzett írásbeli nyilatkozattal felmondani. A szerződés felmondása előtt a felek kötelesek egyeztetést lefolytatni megszűnik amennyiben a szerződés esetleges módosításáról. Amennyiben az egyeztetés 10 napon belül nem vezet eredményre, megnyílik a szerződés felmondásának lehetősége.
4. A fenyegető vis maiorról és teljesítése lehetetlenné vált a vis maior bekövetkezéséről, várható időtartamáról a szerződő felek egymást haladéktalanul, írásban tájékoztatni kötelesekesemény következtében.
13.5. A fenyegető vagy bekövetkező vis maiorról történő késedelmes tájékoztatásból származó kárért maiort követően a késedelmes tájékoztatásért felelős késedelembe esett fél felelköteles haladéktalanul folytatni a teljesítést.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions