A BEFEKTETÉSI TRANZAKCIÓK IDŐZÍTÉSÉVEL ÉS VÉGREHAJTÁSÁVAL KAPCSOLATOS TECHNIKAI TUDNIVALÓK mintaszakaszok

A BEFEKTETÉSI TRANZAKCIÓK IDŐZÍTÉSÉVEL ÉS VÉGREHAJTÁSÁVAL KAPCSOLATOS TECHNIKAI TUDNIVALÓK. III.1. A DWS II. ESZKÖZALAPOK BEFEKTETÉSI EGYSÉGEINEK ELADÁSA, ILLETVE VISSZAVÁLTÁSA
A BEFEKTETÉSI TRANZAKCIÓK IDŐZÍTÉSÉVEL ÉS VÉGREHAJTÁSÁVAL KAPCSOLATOS TECHNIKAI TUDNIVALÓK. III.1. A DWS II. eszközalapok befektetési egységeinek eladása, illetve visszaváltása
A BEFEKTETÉSI TRANZAKCIÓK IDŐZÍTÉSÉVEL ÉS VÉGREHAJTÁSÁVAL KAPCSOLATOS TECHNIKAI TUDNIVALÓK. III.1. A DWS II. ESZKÖZALAPOK BEFEKTETÉSI EGYSÉGEINEK ELADÁSA, ILLETVE VISSZAVÁLTÁSA • A Biztosító a DWS II. eszközalapokba irányuló befizetéseket a befizetés egyértelmű azonosításának és elfogadásának napját követő munkanapon átmenetileg az €-Kamat technikai alap befektetési egységeire számítja át. A nem euróban előírt díjú szer- ződések esetén az ehhez szükséges deviza-átváltást is az ugyanezen a napon érvényes, a Magyar Nemzeti Bank (továbbiakban: MNB) által közzétett hivatalos devizaárfolyamon (keresztárfolyamon) hajtja végre. A befektetési egységek ezután ebből az alapból kerülnek át a megfelelő DWS II. eszközalapba, úgy, hogy – az €-Kamat technikai alapban tartott befizetést a biztosító a következő lehetséges (az €-Kamat technikai alapba helyezést leg- alább 3 munkanappal követő) jegyzési nap előtti 2. munkanapon, az €-Kamat technikai alap aznapi árfolyamán átváltja euró- készpénzre; – ez az euró érték a jegyzési napon, a DWS II. eszközalap aznapi árfolyamán kerül befektetési egységekre átszámításra. • A DWS II. eszközalapokból történő – (részleges) visszavásárlási vagy egyéb – kifizetési kérelmeket a biztosító azok egyértelmű azonosítását és elfogadását legalább 2 munkanappal követő első visszaváltási napon, az eszközalap aznapi árfolyamán számítja át euró-készpénzre. Amennyiben a biztosítási szerződés alapján a kifizetést forintban kell teljesíteni, a befektetési egységek így számított euró értéke a visszaváltási napot követő második napi MNB devizaárfolyamon kerül forintra átváltásra.

Related to A BEFEKTETÉSI TRANZAKCIÓK IDŐZÍTÉSÉVEL ÉS VÉGREHAJTÁSÁVAL KAPCSOLATOS TECHNIKAI TUDNIVALÓK

  • Az Előfizetőnek a Szolgáltatás Igénybevételével Kapcsolatos Egyéb Kötelezettségei Az Előfizető és a Szolgáltató az Előfizetői Szerződés fennállása alatt kölcsönösen együttműködnek.

  • Az előfizető által kezdeményezett szerződésmódosítás esetei, feltételei, a módosítás teljesítésének határideje 12.2.1. Az Előfizető átírás címén kérheti a Szolgáltatótól az egyedi előfizetői szerződés módosításaként az Előfizető személyének módosítását, ha személyében szerződés, vagy egyéb jogcímen történő jogutódlás következtében változás történik. Az átírás iránti kérelem akkor minősül alaki és tartalmi szempontból megfelelőnek, ha tartalmazza: - a jogelőd Xxxxxxxxx és jogutód Előfizető által aláírt együttes nyilatkozatát az átírás kérelmezésére, és - a jogutód Előfizető mindazon adatait, melyek az előfizetői szerződés megkötéshez szükségesek, és - mellékletként az átírás alapjául szolgáló tények vagy az átírás okának hitelt érdemlő dokumentummal való igazolását (pl. szerződéssel, bírósági végzéssel, ítélettel vagy más dokumentummal). Átírásra – a Szolgáltató eltérő nyilatkozata hiányában – csak abban az esetben kerülhet sor, ha a meglévő esetleges díjtartozást a felek valamelyike illetve a jogutód az átírással egyidejűleg rendezi. Az átírás időpontját az átírást kérő felek az átírási kérelemben határozzák meg azzal a feltétellel, hogy az átírási kérelmet legalább 15 nappal a kért időpont előtt kell benyújtani. E rendelkezésektől a Szolgáltató az Előfizető kérésére eltekinthet, ha azt nyilvántartási rendszere lehetővé teszi. Az átírás teljesítésének határideje nem lehet több mint a Szolgáltató által meghatározott alaki és tartalmi követelményeknek megfelelő átírási kérelem beérkezésétől számított 15 nap. A Szolgáltató az Előfizető kérésére köteles az általa az átírás teljesítésére általa vállalt határidőn belül az átírást teljesíteni, vagy az átírás elutasításáról az Előfizetőt értesíteni. Amennyiben a szolgáltató az átírást az ÁSZF-ben vállalt határidőn belül nem teljesíti, kötbért köteles fizetni a 7.4. pont szerint. Az átírási kérelmet a Szolgáltató az alaki és tartalmi követelményeknek megfelelő (beleértve a szükség szerinti mellékletekkel való ellátottságú) kérelem benyújtásától számított 15 napon belül köteles teljesíteni. Ha az átírás során a régi és új Előfizetők előfizetői kategóriája (egyéni/üzleti) megváltozik, akkor az átírás időpontjától az új Előfizetőnek az új előfizetői kategóriára vonatkozó előfizetési díjakat kell megfizetnie. Amennyiben az Előfizető előfizetői minőségét üzleti előfizetőre olyan csomag vonatkozásában igényli, melyben levő szolgáltatás vonatkozásában a Szolgáltató nem jogosult üzleti előfizetők felé történő értékesítésre, úgy a szerződésmódosítás nem jön létre, vagy az Előfizető által egyidejűleg módosított csomag igénybevételre vonatkozó módosított tartalommal jön létre. Az Előfizető az előfizetői hozzáférési pont kiépítése előtt kérheti igénybejelentése átírását is. Ha a régi és új Előfizető által a hatályos ÁSZF szerint fizetendő díjak eltérnek, a díjkülönbözetet az átíráskor kell rendezni. Az átírás díját a 4. sz. melléklet tartalmazza. A Szolgáltató átírás esetén az Előfizető nem kötelezheti belépési díj fizetésére. A jelen pontban írtak nem alkalmazhatók, ha az átírással egyidejűleg az előfizetői hozzáférési pont helye is megváltozik (áthelyezés).

  • A telefonszolgáltatók esetében a számhordozással kapcsolatos eljárás részletes szabályai Az ÁSZF tárgyát képező szolgáltatás vonatkozásában nem értelmezhető. Az ÁSZF tárgyát képező szolgáltatás vonatkozásában nem értelmezhető. Az ÁSZF tárgyát képező szolgáltatás vonatkozásában nem értelmezhető.

  • Milyen jogok illetik meg Önt kellékszavatossági igénye alapján? Ön – választása szerint–az alábbi kellékszavatossági igényekkel élhet: Kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha az ezek közül az Ön által választott igény teljesítése lehetetlen vagy az Eladó számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járna. Ha a kijavítást vagy a kicserélést nem kérte, illetve nem kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását vagy a hibát az Eladó költségére Ön is kijavíthatja, illetve mással kijavíttathatja vagy – végső esetben – a szerződéstől is elállhat. Választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban Ön viseli, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra az Eladó adott okot.

  • Az előfizetői szolgáltatások igénybevételének módja és feltételei 2.3.1.1. Előfizetői szolgáltatások – az ÁSZF-ben megjelölt kivétellel – csak írásban megkötött előfizetői szerződés alapján vehetők igénybe. Soros hálózat esetén az Előfizető a Szolgáltató által biztosított csatornakiosztást veheti igénybe, nem soros hálózat esetén az Előfizető díjcsomagok és egyben csatornacsomagok (továbbiakban: díjcsomagok) közül választhat, valamint a díjcsomag mellett külön előfizethet kiegészítő/prémium szolgáltatásra. Az Előfizető – az ÁSZF 4. sz. mellékletében rögzített eltérő rendelkezés vagy a Szolgáltatóval való eltérő megállapodás hiányában – bármely díjcsomagot igénybe veheti, illetve a jelen ÁSZF feltételei szerint módosíthatja választását. Kiegészítő/prémium szolgáltatás igénybevételének feltétele valamely csatornacsomagra vonatkozó előfizetői szerződés fennállta. A Szolgáltató új díjcsomagokat alakíthat ki saját döntése alapján, illetve a díjcsomagban levő csatornákat (továbbiakban: médiaszolgáltatások vagy csatornák) az Előfizető előzetes értesítése mellett megváltoztathatja az egyoldalú szerződésmódosítás szabályai szerint.

  • A biztosító mentesülése a szolgáltatás teljesítése alól, a kockázatviselésből kizárt események A biztosító jelen biztosítás esetében az általános feltételek VI. fejezetében meghatározottak szerinti esetekben mente- sül a baleseti égési sérülésre vonatkozó szolgáltatás telje- sítése alól, valamint az általános feltételek VII. fejezetében felsorolt esetekre nem terjed ki a biztosító kockázatviselése.

  • A szerződés teljesítésében közreműködő személyekkel kapcsolatos információ Az ajánlattevőknek közölniük kell a szerződés teljesítésében közreműködő személyek nevét és szakképzettségét

  • Az adatbeviteli hibák javítása - Felelősség a megadott adatok valóságáért Önnek a megrendelés során a megrendelés véglegesítése előtt folyamatosan lehetősége van az Ön által bevitt adatok módosítására (a böngészőben a vissza gombra kattintva az előző oldal nyílik meg, így akkor is javíthatóak a bevitt adatok, ha Ön már a következő oldalra lépett). Felhívjuk a figyelmét, hogy az Ön felelőssége, hogy az Ön által megadott adatok pontosan kerüljenek bevitelre, hiszen az Ön által megadott adatok alapján kerül számlázásra, illetve szállításra a termék. Ön a megrendelésével tudomásul veszi, hogy az Eladó jogosult az Ön hibás adatbeviteléből, a pontatlanul megadott adatokból eredő minden kárát és költségét Önre hárítani. Az Eladó a pontatlan adatbevitel alapján történő teljesítésért felelősségét kizárja. Felhívjuk a figyelmét arra, hogy a rosszul megadott e-mail cím vagy a postafiókhoz tartozó tárhely telítettsége a visszaigazolás kézbesítésének hiányát eredményezheti és meggátolhatja a szerződés létrejöttét.

  • A szolgáltatások igénybevételének módja és feltételei, a szolgáltatás igénybevételének korlátai 2.1.3.1. A szolgáltatás igénybevételének műszaki feltétele a kiépített kábeltelevízió hálózat,jogi feltétele az írásban megkötött előfizetői szerződés. A szolgáltatás igénybevételéhez a 4.4. pont szerinti elektronikus hírközlési végberendezés is szükséges, és amelynek hiánya vagy alkalmatlansága esetén az Előfizető a saját felelősségére köt előfizetői szerződést. A Szolgáltató kötelezettsége nem terjed ki a végberendezés szolgáltatására.

  • Kivel szemben és milyen egyéb feltétellel érvényesítheti termékszavatossági igényét? Termékszavatossági igényét kizárólag az ingó dolog gyártójával vagy forgalmazójával szemben gyakorolhatja. A termék hibáját termékszavatossági igény érvényesítése esetén Önnek kell bizonyítania.