A Biztosító teljesítésének esedékessége. (1) A Biztosító a hozzá bejelentett szolgáltatási igényt az annak elbírálásához szükséges valamennyi irat beérkezését követô 15 munkanapon belül teljesíti, amennyiben a jogalap fennáll és az összegszerûség megállapítható, vagy annak elutasításáról indoklással együtt írásban tájékoztatást küld. (2) Abban az esetben, ha a Biztosító által kért dokumentumokat felhívás ellenére sem, vagy újból hiányosan nyújtják be, a Biztosító a szolgáltatási igényt elutasíthatja, illetôleg azt a rendelkezésre álló dokumentumok alapján bírálja el.
Appears in 19 contracts
Samples: Utasbiztosítási Szerződés, Utasbiztosítási Szerződés, Utasbiztosítás
A Biztosító teljesítésének esedékessége. (1) A Biztosító a hozzá bejelentett szolgáltatási igényt az annak elbírálásához szükséges valamennyi irat okmány beérkezését követô 15 munkanapon belül teljesíti, – amennyiben a jogalap fennáll és az összegszerûség megállapítható– teljesíti, vagy annak elutasításáról – indoklással együtt – írásban tájékoztatást küld.
(2) Abban az esetben, ha a Biztosító által kért dokumentumokat felhívás ellenére sem, vagy újból hiányosan nyújtják be, a Biztosító a szolgáltatási igényt elutasíthatja, illetôleg azt a rendelkezésre álló dokumentumok alapján bírálja el.
Appears in 16 contracts
Samples: Insurance Terms and Conditions, Insurance Terms and Conditions, Insurance Terms and Conditions
A Biztosító teljesítésének esedékessége. (1) A Biztosító a hozzá bejelentett szolgáltatási igényt az annak elbírálásához szükséges valamennyi irat okmány beérkezését követô követő 15 munkanapon belül teljesíti, – amennyiben a jogalap fennáll és az összegszerûség megállapítható– teljesíti, vagy annak elutasításáról – indoklással együtt – írásban tájékoztatást küld.
(2) Abban az esetben, ha Ha a Biztosító által kért dokumentumokat felhívás ellenére sem, vagy újból hiányosan nyújtják be, a Biztosító a szolgáltatási igényt elutasíthatja, illetôleg illetőleg azt a rendelkezésre álló dokumentumok alapján bírálja el.
Appears in 11 contracts
Samples: Travel Insurance Terms and Conditions, Insurance Agreement, Service Cancellation and Termination Insurance Conditions
A Biztosító teljesítésének esedékessége. (1) A Biztosító a hozzá bejelentett szolgáltatási igényt az annak elbírálásához elbírá- lásához szükséges valamennyi irat beérkezését követô 15 munkanapon munkana- pon belül teljesíti, amennyiben a jogalap fennáll és az összegszerûség megállapítható, vagy annak elutasításáról indoklással együtt írásban tájékoztatást küld.
(2) Abban az esetben, ha a Biztosító által kért dokumentumokat felhívás ellenére sem, vagy újból hiányosan nyújtják be, a Biztosító a szolgáltatási szolgál- tatási igényt elutasíthatja, illetôleg azt a rendelkezésre álló dokumentumok doku- mentumok alapján bírálja el.
Appears in 11 contracts
Samples: Insurance Agreement, Insurance Terms and Conditions, Utasbiztosítás
A Biztosító teljesítésének esedékessége. (1) A Biztosító a hozzá bejelentett szolgáltatási igényt az annak elbírálásához szükséges valamennyi irat okmány beérkezését követô 15 munkanapon belül teljesíti, – amennyiben a jogalap fennáll és az összegszerûség megállapítható– teljesíti, vagy annak elutasításáról – indoklással együtt – írásban tájékoztatást küld.
(2) Abban az esetben, ha Ha a Biztosító által kért dokumentumokat felhívás ellenére sem, vagy újból hiányosan nyújtják be, a Biztosító a szolgáltatási igényt elutasíthatja, illetôleg azt a rendelkezésre álló dokumentumok alapján bírálja el.
Appears in 7 contracts
Samples: Insurance Terms and Conditions, Insurance Terms and Conditions, Insurance Terms and Conditions
A Biztosító teljesítésének esedékessége. (1) A Biztosító a hozzá bejelentett szolgáltatási igényt az annak elbírálásához szükséges valamennyi irat beérkezését követô 15 munkanapon belül teljesítitel- jesíti, amennyiben a jogalap fennáll és az összegszerûség megállapítható, vagy annak elutasításáról indoklással együtt írásban tájékoztatást küld.
(2) Abban az esetben, ha a Biztosító által kért dokumentumokat felhívás ellenére sem, vagy újból hiányosan nyújtják be, a Biztosító a szolgáltatási szolgál- tatási igényt elutasíthatja, illetôleg azt a rendelkezésre álló dokumentumok doku- mentumok alapján bírálja el.
Appears in 6 contracts
Samples: Insurance Terms and Conditions, Insurance Terms and Conditions, Insurance Terms and Conditions
A Biztosító teljesítésének esedékessége. (1) A Biztosító a hozzá bejelentett szolgáltatási igényt az annak elbírálásához szükséges valamennyi irat beérkezését követô követő 15 munkanapon belül teljesíti, amennyiben a jogalap fennáll és az összegszerûség összegszerűség megállapítható, vagy annak elutasításáról indoklással együtt írásban tájékoztatást küld.
(2) Abban az esetben, ha a Biztosító által kért dokumentumokat felhívás ellenére sem, vagy újból hiányosan nyújtják be, a Biztosító a szolgáltatási igényt elutasíthatja, illetôleg illetőleg azt a rendelkezésre álló dokumentumok alapján bírálja el.
Appears in 3 contracts
Samples: Belföldi Utasbiztosítási Szerződés, Utasbiztosítási Feltételek, Insurance Terms and Conditions
A Biztosító teljesítésének esedékessége. (1) A Biztosító a hozzá bejelentett szolgáltatási igényt az annak elbírálásához szükséges valamennyi irat okmány beérkezését követô 15 munkanapon belül teljesíti, – amennyiben a jogalap fennáll és az összegszerûség megállapítható– teljesíti, vagy annak elutasításáról – indoklással együtt – írásban tájékoztatást küld.
(2) Abban az esetben, ha a Biztosító által kért dokumentumokat felhívás ellenére sem, vagy újból hiányosan nyújtják be, a Biztosító a szolgáltatási igényt elutasíthatja, illetôleg azt a rendelkezésre álló dokumentumok alapján bírálja el.
Appears in 3 contracts
Samples: Insurance Agreement, Insurance Terms and Conditions, Insurance Terms and Conditions
A Biztosító teljesítésének esedékessége. (1) A Biztosító a hozzá bejelentett szolgáltatási igényt az annak elbírálásához szükséges valamennyi irat beérkezését okmány beér- kezését követô 15 munkanapon belül teljesíti, amennyiben kivéve, ha a jogalap fennáll és az összegszerûség megállapítható, vagy annak elutasításáról indoklással együtt írásban tájékoztatást küldkülönös feltételek másként rendelkeznek.
(2) Abban az esetben, ha Ha a Biztosító által kért dokumentumokat felhívás ellenére sem, vagy újból hiányosan nyújtják be, a Biztosító a szolgáltatási szol- gáltatási igényt elutasíthatja, illetôleg azt a rendelkezésre álló dokumentumok alapján bírálja el.
Appears in 2 contracts
Samples: Insurance Terms and Conditions, Insurance Terms and Conditions
A Biztosító teljesítésének esedékessége. (1) A Biztosító a hozzá bejelentett szolgáltatási igényt az annak elbírálásához szükséges szük- séges valamennyi irat okmány beérkezését követô 15 munkanapon napon belül teljesíti, amennyiben kivéve, ha a jogalap fennáll és az összegszerûség megállapítható, vagy annak elutasításáról indoklással együtt írásban tájékoztatást küldkülönös feltételek másként rendelkeznek.
(2) Abban az esetben, ha a Biztosító által kért dokumentumokat felhívás ellenére sem, vagy újból hiányosan nyújtják be, a Biztosító a szolgáltatási igényt elutasíthatjaeluta- síthatja, illetôleg azt a rendelkezésre álló dokumentumok alapján bírálja el.
Appears in 2 contracts
Samples: Insurance Policy, Insurance Agreement
A Biztosító teljesítésének esedékessége. (1) A Biztosító a hozzá bejelentett szolgáltatási igényt az annak elbírálásához elbírálásá- hoz szükséges valamennyi irat okmány beérkezését követô 15 munkanapon belül teljesíti, amennyiben a jogalap fennáll és az összegszerûség megállapítható, vagy annak elutasításáról – indoklással együtt – írásban tájékoztatást küld.
(2) Abban az esetben, ha Ha a Biztosító által kért dokumentumokat felhívás ellenére sem, vagy újból hiányosan nyújtják be, a Biztosító a szolgáltatási igényt elutasíthatjaelutasít- hatja, illetôleg azt a rendelkezésre álló dokumentumok alapján bírálja el.
Appears in 1 contract
Samples: Insurance Agreement
A Biztosító teljesítésének esedékessége. (1) A Biztosító a hozzá bejelentett szolgáltatási igényt az annak elbírálásához szükséges valamennyi irat beérkezését követô 15 munkanapon belül teljesítitel- jesíti, amennyiben a jogalap fennáll és az összegszerûség megállapítható, vagy annak elutasításáról indoklással együtt írásban tájékoztatást küld.
(2) Abban az esetben, ha a Biztosító által kért dokumentumokat felhívás ellenére el- lenére sem, vagy újból hiányosan nyújtják be, a Biztosító a szolgáltatási igényt elutasíthatja, illetôleg azt a rendelkezésre álló dokumentumok alapján bírálja el.
Appears in 1 contract
Samples: Insurance Agreement
A Biztosító teljesítésének esedékessége. (1) A Biztosító a hozzá bejelentett szolgáltatási igényt az annak elbírálásához szükséges valamennyi irat okmány beérkezését követô követő 15 munkanapon munkanap belül teljesíti, – amennyiben a jogalap fennáll és az összegszerûség megállapítható, vagy annak – teljesíti elutasításáról – indoklással együtt – írásban tájékoztatást küld.
(2) Abban az esetben, ha a Biztosító által kért dokumentumokat felhívás ellenére sem, vagy újból hiányosan nyújtják be, a Biztosító a szolgáltatási igényt elutasíthatja, illetôleg azt a rendelkezésre álló dokumentumok alapján bírálja el.
Appears in 1 contract
Samples: Insurance Terms and Conditions
A Biztosító teljesítésének esedékessége. (1) A Biztosító a hozzá bejelentett szolgáltatási igényt az annak elbírálásához elbírálásá- hoz szükséges valamennyi irat okmány beérkezését követô 15 munkanapon napon belül teljesíti, amennyiben kivéve, ha a jogalap fennáll és az összegszerûség megállapítható, vagy annak elutasításáról indoklással együtt írásban tájékoztatást küldkülönös feltételek másként rendelkeznek.
(2) Abban az esetben, ha a Biztosító által kért dokumentumokat felhívás ellenére sem, vagy újból hiányosan nyújtják be, a Biztosító a szolgáltatási szolgálta- tási igényt elutasíthatja, illetôleg azt a rendelkezésre álló dokumentumok dokumentu- mok alapján bírálja el.
Appears in 1 contract
Samples: Insurance Product Information
A Biztosító teljesítésének esedékessége. (1) A Biztosító toAsítBó a hozzá bejelentett szolgáltatási igényt az annak elbírálásához szükséges valamennyi irat okmány beérkezését követô 15 munkanapon belül teljesíti, – amennyiben a jogalap fennáll és az összegszerûség megállapítható– teljesíti, vagy annak elutasításáról – indoklással együtt – írásban tájékoztatást küld.
(2) Abban az esetben, ha a Biztosító . a(2)aHBiztosító által kért dokumentumokat felhívás ellenére sem, vagy újból hiányosan nyújtják be, a Biztosító a szolgáltatási igényt elutasíthatja, illetôleg azt a rendelkezésre álló dokumentumok alapján bírálja el.
Appears in 1 contract
Samples: Insurance Agreement