Common use of A Bérbeadó jogai és kötelezettségei Clause in Contracts

A Bérbeadó jogai és kötelezettségei. 1./ Bérbeadó köteles a Bérleményt rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban Bérlő birtokába és használatába adni a Szerződésben meghatározott időintervallumban. Bérlő nem jogosult megtagadni az átvételt, a rendeltetésszerű használatot nem akadályozó, kisebb jelentőségű hibák vagy hiányosságok miatt. A Bérlemény Bérlő általi rendeltetésszerű használatra való alkalmasságát, valamint Bérbeadó ezzel összefüggésben felmerülő kötelezettségeit az átadás napján fennálló állapot alapján kell megítélni. 2./ Bérbeadó szavatol azért, hogy a Szerződés időtartama alatt jogosult a Bérlemény bérbeadására és Szolgáltatások nyújtására, továbbá szavatol azért, hogy harmadik személynek nincs olyan joga, amely a Bérlőt a Bérlemény Szerződés szerinti használatában akadályozza vagy korlátozza. A szavatosság nem zárja ki, hogy a Szerződés tárgyát képező rendezvénnyel egy időben Bérbeadó más, a Bérlő által bérelt Bérleményen kívül egyéb helyiségekre, területekre más rendezvény lebonyolítása, vagy lebonyolításának előkészítése céljából bérleti szerződést kössön. 3./ Bérbeadó jogosult a Szerződés időtartama alatt – előzetes bejelentés nélkül – bármikor ellenőrizni a Szerződésben foglaltak betartását. 4./ Bérbeadó a biztonsági szolgálata közreműködésével a Szerződés szerinti rendezvényi közreműködői lista alapján jogosult ellenőrizni a rendezvény előkészítésénél, a rendezvény alatt és a bontásnál közreműködőket. A Bérbeadó biztonsági szolgálata a Szerződés szerinti jegyzékbe fel nem vett közreműködőknek a létesítménybe való belépésének, tartózkodásának jogosságát a Bérlő megbízott képviselője írásbeli nyilatkozatára a biztonsági szolgálatnál pótlólagos jegyzékbevétellel igazolhatja. Megfelelő személyazonosság igazolása hiányában a létesítménybe való belépést és ott tartózkodást a Bérbeadó megtagadja. 5./ Bérlő vállalja, hogy a Bérleményben lebonyolítani kívánt rendezvényt saját költségén, saját kockázatára, a Bérbeadó által előzetesen jóváhagyott, a Szerződés szerinti forgatókönyv alapján valósítja meg a létesítmény szabályzatainak megfelelően, a Bérlemény rendeltetésszerű használata és a Szerződésben meghatározott bérleti díj fizetése mellett.

Appears in 1 contract

Samples: Bérleti Szerződés

A Bérbeadó jogai és kötelezettségei. 1./ Bérbeadó A bérbeadó köteles az ingatlant a Bérleményt lakásberendezésekkel (ideértve a bérleti szerződés szerinti létszámra biztosított tiszta ágyneműt is, aminek használata ellenértékét a lakbér magában foglalja) együtt rendeltetésszerű használatra (lakásra) alkalmas állapotban Bérlő birtokába és használatába adni a Szerződésben meghatározott időintervallumban. Bérlő nem jogosult megtagadni az átvételt, bérlőnek átadni a rendeltetésszerű használatot nem akadályozó, kisebb jelentőségű hibák vagy hiányosságok miattbérleti időszak tartamára. A Bérlemény Bérlő általi rendeltetésszerű használatra való alkalmasságát, valamint Bérbeadó ezzel összefüggésben felmerülő kötelezettségeit az átadás napján fennálló állapot alapján kell megítélni. 2./ Bérbeadó bérbeadó szavatol azért, hogy az ingatlan a Szerződés időtartama bérleti időszak teljes tartama alatt jogosult a Bérlemény bérbeadására rendeltetésszerű használatra alkalmas, és Szolgáltatások nyújtására, továbbá szavatol azért, hogy nincs harmadik személynek nincs olyan joga, amely a Bérlőt a Bérlemény Szerződés szerinti használatában akadályozza bérlő által történő használatot kizárná vagy korlátozzakorlátozná. A szavatosság bérbeadó a bérleti időszak alatt biztosítja az ingatlan és a lakásberendezések rendeltetésszerű használatához szükséges közszolgáltatásokat (elektromos áram-, gáz-, víz-, csatorna- és internetszolgáltatás). A bérbeadó nem zárja kifelel azért, hogy ha a Szerződés tárgyát képező rendezvénnyel egy időben Bérbeadó rendeltetésszerű használat a közszolgáltatás tőle független valamely külső, előre nem látható zavara, vagy más, tőle független külső ok miatt nem vagy csak korlátozottan lehetséges, erre vonatkozóan a Bérlő által bérelt Bérleményen kívül bérlő kártérítési vagy egyéb helyiségekreigényt a bérbeadóval szemben nem terjeszthet elő. Az ingatlan energiahatékonysági tanúsítványában feltüntetett energiahatékonyság-mutató: …….. A bérbeadó köteles gondoskodni az ingatlan és a rajta álló épület karbantartásáról; az ingatlanon álló épület központi berendezéseinek állandó üzemképes állapotáról; az ingatlanon álló épület közös használatra szolgáló helyiségei állagában, területekre más rendezvény lebonyolítása, vagy lebonyolításának előkészítése céljából bérleti szerződést kössön. 3./ Bérbeadó továbbá e helyiségek berendezéseiben keletkezett hibák megszüntetéséről. A bérbeadó jogosult az ingatlan bérbe nem adott részét a Szerződés bérlet időtartama alatt – előzetes bejelentés nélkül – bármikor ellenőrizni is a Szerződésben foglaltak betartásátsaját céljaira használni (pl. harmadik személyeknek bérbe adni stb. 4./ Bérbeadó ), továbbá megtenni minden intézkedést a biztonsági szolgálata közreműködésével biztonságos, és rendeltetésszerű üzemeltetés érdekében, jogosult továbbá a Szerződés szerinti rendezvényi közreműködői lista alapján jogosult ellenőrizni szükséges, és halaszthatatlan javításokat a rendezvény előkészítésénélbérlet időtartama alatt is elvégezni, a rendezvény alatt és bérlőt a bontásnál közreműködőket. A Bérbeadó biztonsági szolgálata a Szerződés szerinti jegyzékbe fel hiba elhárításához feltétlenül szükséges mértéket meghaladóan azonban nem vett közreműködőknek a létesítménybe való belépésének, tartózkodásának jogosságát a Bérlő megbízott képviselője írásbeli nyilatkozatára a biztonsági szolgálatnál pótlólagos jegyzékbevétellel igazolhatja. Megfelelő személyazonosság igazolása hiányában a létesítménybe való belépést és ott tartózkodást a Bérbeadó megtagadjazavarhatja. 5./ Bérlő vállalja, hogy a Bérleményben lebonyolítani kívánt rendezvényt saját költségén, saját kockázatára, a Bérbeadó által előzetesen jóváhagyott, a Szerződés szerinti forgatókönyv alapján valósítja meg a létesítmény szabályzatainak megfelelően, a Bérlemény rendeltetésszerű használata és a Szerződésben meghatározott bérleti díj fizetése mellett.

Appears in 1 contract

Samples: Lakásbérleti Szerződés

A Bérbeadó jogai és kötelezettségei. 1./ Bérbeadó köteles a Bérleményt rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban Bérlő birtokába és használatába adni a Szerződésben meghatározott időintervallumban. Bérlő nem jogosult megtagadni az átvételt, a rendeltetésszerű használatot nem akadályozó, kisebb jelentőségű hibák vagy hiányosságok miatt11. A Bérlemény Bérlő általi rendeltetésszerű használatra való alkalmasságát, valamint Bérbeadó ezzel összefüggésben felmerülő kötelezettségeit az átadás napján fennálló állapot alapján kell megítélni. 2./ Bérbeadó szavatol azért, hogy a Szerződés időtartama alatt jogosult a Bérlemény bérbeadására és Szolgáltatások nyújtására, továbbá szavatol azért, hogy harmadik személynek nincs a bérelt dologra vonatkozóan olyan joga, amely a Bérlőt a Bérlemény Szerződés szerinti használatában akadályozza szerződésszerő és rendeltetésszerő használatban korlátozza vagy korlátozzamegakadályozza. 12. A szavatosság Abban az esetben, ha olyan körülmények miatt, amelyekért a Bérbeadó nem zárja kitehető felelőssé, hogy átmeneti zavarok lépnek fel a Szerződés tárgyát képező rendezvénnyel egy időben Bérbeadó másfőtési rendszerben, a gáz-, víz-, vagy áramszolgáltatásában, illetve az épület közös használatú létesítményeiben és berendezéseiben, a Bérlő által bérelt Bérleményen kívül egyéb helyiségekre, területekre más rendezvény lebonyolítása, vagy lebonyolításának előkészítése céljából bérleti szerződést kössön. 3./ Bérbeadó nem jogosult kártérítési igényekkel fellépni a Szerződés időtartama alatt – előzetes bejelentés nélkül – bármikor ellenőrizni a Szerződésben foglaltak betartását. 4./ Bérbeadó a biztonsági szolgálata közreműködésével a Szerződés szerinti rendezvényi közreműködői lista alapján jogosult ellenőrizni a rendezvény előkészítésénélBérbeadóval szemben, a rendezvény alatt és Bérbeadó pedig erre az időszakra bérleti díjra nem jogosult, ha a bontásnál közreműködőketBérlemény használatát korlátozó állapot a fenti okok miatt több, mint 3 napon túl fennáll. A Bérbeadó biztonsági szolgálata köteles biztosítani a Szerződés szerinti jegyzékbe fel nem vett közreműködőknek bérlet teljes időtartama alatt a létesítménybe való belépésénekBérleményben a birtoklás és a rendeltetésszerő használat zavartalanságát. A Bérbeadó kötelezettséget vállal arra, tartózkodásának jogosságát hogy munkanapokon 7 órától 17 óráig – az azonnali beavatkozást igénylő esetek kivételével – a Bérleményben a Bérlő megbízott képviselője írásbeli nyilatkozatára a biztonsági szolgálatnál pótlólagos jegyzékbevétellel igazolhatja. Megfelelő személyazonosság igazolása hiányában a létesítménybe való belépést és ott tartózkodást a Bérbeadó megtagadjatevékenységét, munkavégzését zavaró munkálatokat nem végez. 5./ 13. A bérleti jogviszonyt, a bérleti díj és a költségek mértékét az Irodaház kihasználtsága, a külső környezet esetleges változása – a 6. és az 50. pontban foglalt esetkör kivételével –, a Bérlemény körüli épített és üzleti környezet módosulása nem befolyásolja. 14. A Bérbeadó vagy meghatalmazottja a Bérleménybe – a Bérlő legalább egy munkanappal korábban történő, előzetes írásbeli tájékoztatása mellett - állapotfelmérés céljából jogosult belépni, a rendeltetésszerő használatot ellenőrizni. 15. Bérbeadó vállalja, hogy a Bérleményben lebonyolítani kívánt rendezvényt saját költségénaz Irodaház közös használatú területén 1 kávé, saját kockázatáravalamint 1 üdítőital automatának helyet biztosít és biztosítja annak közmőellátását. A Bérbeadó az automaták üzemeltetéséért egyebekben nem felel. 16. Bérbeadó tudomásul veszi, a Bérbeadó által előzetesen jóváhagyott, a Szerződés szerinti forgatókönyv alapján valósítja meg a létesítmény szabályzatainak megfelelően, a Bérlemény rendeltetésszerű használata és a Szerződésben meghatározott bérleti díj fizetése melletthogy Bérlő az Irodaház udvarán dohányzóhelyet jelölt ki.

Appears in 1 contract

Samples: Bérleti Szerződés

A Bérbeadó jogai és kötelezettségei. 1./ 5.1. Bérbeadó köteles a Bérleményt rendeltetésszerű használatra bérgépet tiszta, üzemképes, biztonságos munkavégzésre alkalmas állapotban Bérlő birtokába és használatába adni adja át Bérlőnek. A géppel együtt átadja a Szerződésben meghatározott időintervallumban. Bérlő nem jogosult megtagadni az átvételtgép kulcsát, a rendeltetésszerű használatot nem akadályozókezeléshez szükséges esetleges tartozékokat, kisebb jelentőségű hibák vagy hiányosságok miatta magyar nyelvű használati utasítást és a mindenkori szabályozásnak megfelelő iratokat, valamint a biztonságos és előírt működtetéshez szükséges tartozékokat. Ha a Bérlő igényli, külön megállapodás alapján, térítés ellenében Bérbeadó képviselője a munkavégzés helyszínén bemutatja a gép kezelésének módját, ami a Bérlő gépkezelőinek részéről NEM HELYETTESÍTI a magyar jogszabályok szerint a gépek kezeléséhez szükséges jogosítvány meglétét. 5.2. A Bérlemény Bérlő általi rendeltetésszerű használatra való alkalmasságátbérleti szerződés időtartama alatt Bérbeadó jogosult a gépet megtekinteni, valamint Bérbeadó ezzel összefüggésben felmerülő kötelezettségeit az átadás napján fennálló állapot alapján kell megítélni. 2./ Bérbeadó szavatol azértellenőrizni a használat rendeltetésszerűségét, jogosult meggyőződni arról, hogy a Szerződés időtartama alatt kezelők ismerik és betartják a gép használatára vonatkozó biztonsági és munkavédelmi előírásokat. Ezek megsértése esetén jogosult egyoldalúan – a Bérlemény bérbeadására jogszerű használat helyreállításáig - felfüggeszteni a bérletet. 5.3. Bérbeadó köteles elvégezni a gép üzemórás karbantartását és Szolgáltatások nyújtására, továbbá szavatol azért, hogy harmadik személynek nincs olyan joga, amely Bérlő hibabejelentésére a Bérlőt gép eseti helyszíni javításának és hibaelhárításának megkezdését a Bérlemény Szerződés szerinti használatában akadályozza vagy korlátozzabejelentéstől számított 2 munkanapon belül. Bérbeadó nem felel a gép állása következtében keletkezett károkért. A szavatosság gép javítására csak Bérbeadó jogosult, ezen rendelkezés megsértéséből származó esetlegesen bekövetkező kár Bérlőt terheli. 5.4. Bérbeadó a számlázott bérleti napokra szerviz ügyeletet nem zárja kibiztosít. Bérlő a hétvégi és munkaszüneti napokon csak a saját felelősségére, és kárviselésére folytathat tevékenységet. Lehetőségeihez képest igyekszik a leghamarabb elhárítani a hibát, de legkésőbb 2 munkanapon belül megkezdi a hibaelhárítást. Amennyiben a Visszaigazolásban heti 5 vagy 6 számlázandó nap szerepel és kiderül, hogy a Szerződés tárgyát képező rendezvénnyel egy időben nem számlázott napokon is használták a gépet, akkor Bérbeadó másjogosult visszamenőleg kiszámlázni a hétvégi napokat is. A xxx.xxxxxx.xx oldalon foglalt gépek bérleti díját a G-Plan Építő Kft. a hétköznapokra és hétvégi napokra egyaránt felszámolja, a bérleti időszakban való géphasználat időtartama Bérlő által bérelt Bérleményen kívül egyéb helyiségekrefelelőssége. Bérlő saját hatáskörben dönti el a bérleti időszak alatt a gép használatára értendő munkanapokat. 5.5. Bérbeadó a következő esetekben jogosult a helyszíni hibajavítás költségét (kiszállási díj, területekre más rendezvény lebonyolításamunkaóra, alkatrész, stb.) Bérlő felé kiszámlázni: • a hiba oka a gép nem rendeltetésszerű használata, kezelői hiba, ez esetben a bérleti díj a javítás idejére is számlázandó • a helyszínen a gép hibátlannak bizonyul, javítást nem igényel. 5.6. Bérbeadó nem felelős azokért a közvetlen, vagy lebonyolításának előkészítése céljából közvetett károkért, melyek a Bérlőnél keletkeznek. Bérbeadó szerződésszegése esetén Bérbeadó kártérítése felelőssége az esedékes bérleti szerződést kössöndíjakra korlátozódik. Bérbeadó egyetlen esetben sem felel a Bérlő elmaradt nyereségéért vagy káráért. 3./ 5.7. Bérbeadó előzetes felszólítást követően jogosult a Szerződés időtartama alatt – előzetes bejelentés nélkül – bármikor ellenőrizni gépet elszállítani, ha a Szerződésben foglaltak betartásátBérlőnek lejárt fizetési határidejű számlája van. Mindez nem minősül birtokháborításnak vagy szerződésszegésnek. 4./ Bérbeadó a biztonsági szolgálata közreműködésével a Szerződés szerinti rendezvényi közreműködői lista alapján jogosult ellenőrizni a rendezvény előkészítésénél, a rendezvény alatt és a bontásnál közreműködőket. A Bérbeadó biztonsági szolgálata a Szerződés szerinti jegyzékbe fel nem vett közreműködőknek a létesítménybe való belépésének, tartózkodásának jogosságát a Bérlő megbízott képviselője írásbeli nyilatkozatára a biztonsági szolgálatnál pótlólagos jegyzékbevétellel igazolhatja. Megfelelő személyazonosság igazolása hiányában a létesítménybe való belépést és ott tartózkodást a Bérbeadó megtagadja. 5./ Bérlő vállalja, hogy a Bérleményben lebonyolítani kívánt rendezvényt saját költségén, saját kockázatára, a Bérbeadó által előzetesen jóváhagyott, a Szerződés szerinti forgatókönyv alapján valósítja meg a létesítmény szabályzatainak megfelelően, a Bérlemény rendeltetésszerű használata és a Szerződésben meghatározott bérleti díj fizetése mellett.

Appears in 1 contract

Samples: Bérleti Szerződés

A Bérbeadó jogai és kötelezettségei. 1./ 7.1. Bérbeadó köteles biztosítani a Bérleményt rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban Bérlő birtokába és használatába adni a Szerződésben meghatározott időintervallumban. Bérlő nem jogosult megtagadni az átvételt, a rendeltetésszerű használatot nem akadályozó, kisebb jelentőségű hibák vagy hiányosságok miattBérlemény jelen Szerződés szerinti zavartalan használatát. A Bérlemény Bérlő általi rendeltetésszerű használatra való alkalmasságát, valamint Bérbeadó ezzel összefüggésben felmerülő kötelezettségeit az átadás napján fennálló állapot alapján kell megítélni. 2./ Bérbeadó szavatol azért, hogy a Szerződés időtartama alatt jogosult a Bérlemény bérbeadására és Szolgáltatások nyújtására, továbbá szavatol azért, hogy harmadik személynek nincs a Bérleményre vonatkozóan olyan joga, amely a Bérlőt a Bérlemény Szerződés jelen Szerződésben rögzítettek szerinti használatában akadályozza birtoklásban és használatban korlátozná, vagy korlátozzaabban megakadályozná. 7.2. A szavatosság nem zárja kiFelek kifejezetten rögzítik, hogy a Szerződés tárgyát képező rendezvénnyel Bérbeadó nem köteles gondoskodni a Bérlemény épületének karbantartásáról, valamint Bérlemény központi berendezéseinek állandó üzemképes állapotáról. Felek rögzítik, hogy a Bérleti díj mértéke kifejezetten a fenti felelősségkorlátozásokra tekintettel is került meghatározásra. 7.3. Ha a Bérlő a karbantartási, javítási, illetve felújítási kötelezettségét a Bérbeadó felszólítására nem teljesíti, akkor Bérbeadó a Bérlő helyett a munkákat jogosult saját maga – a Bérlő költségére - elvégeztetni. A fenti bérbeadói munkák elvégzése érdekében a Bérlő köteles a Bérbeadó, illetve Bérbeadó alkalmazottai és megbízottai számára a Bérleménybe való bejárást biztosítani, köteles továbbá a javítási, felújítási munkálatokat tűrni. A Felek egymással kötelesek együttműködni annak érdekében, hogy a javítási, felújítási munkák a Bérlemény működtetését ne zavarják. 7.4. Bérlő tudomásul veszi, hogy a javítással, karbantartással, átalakítással, vagy más hasonló munkálatokkal kapcsolatos kijavítási és karbantartási munkálatok időtartamára Bérbeadó nem biztosít cserehelyiséget akkor sem, ha egyébként a munkálatok elvégzése érdekében a Bérlemény vagy annak egy időben részének kiürítése vált szükségessé. Az ilyen munkálatok ideje alatt a Bérlő által így rendeltetésszerűen nem használható területekkel összefüggésben a Bérlő a Bérbeadóval szemben semmilyen költséget, igényt nem támaszthat. 7.5. Bérbeadó másjogosult a Bérleményt a Bérlő előzetes értesítését követően a Bérlemény rendeltetésszerű használatát bármikor, a helyszínen ellenőrizni, illetve a Bérlemény műszaki állapotáról a helyszínen tájékozódni. Bérlő köteles a megadott időpontban a Bérlemény ellenőrzését lehetővé tenni, valamint a Bérlemény használatával kapcsolatban a Bérbeadó kérésére köteles adatokat szolgáltatni. Amennyiben az ellenőrzés hiányosságokat tár fel, a Bérlő által bérelt Bérleményen kívül egyéb helyiségekreköteles a hiányosságokat saját költségén megszüntetni a V. fejezetben írtaknak megfelelően, területekre más rendezvény lebonyolítása, vagy lebonyolításának előkészítése céljából bérleti szerződést kössönilletve a Bérlemény esetleges rendeltetésellenes használatát haladéktalanul megszüntetni. 3./ 7.6. Bérbeadó jogosult köteles az Ingatlanra a Szerződés időtartama alatt – előzetes bejelentés nélkül – bármikor ellenőrizni Bérlet időtartamára megfelelő tulajdonosi vagyonbiztosítást kötni és fenntartani a Szerződésben foglaltak betartását. 4./ Bérbeadó a biztonsági szolgálata közreműködésével a Szerződés szerinti rendezvényi közreműködői lista alapján jogosult ellenőrizni a rendezvény előkészítésénél, a rendezvény alatt és a bontásnál közreműködőketsaját költségén. A Bérbeadó biztonsági szolgálata a Szerződés szerinti jegyzékbe fel nem vett közreműködőknek a létesítménybe való belépésének, tartózkodásának jogosságát a Bérlő megbízott képviselője írásbeli nyilatkozatára a biztonsági szolgálatnál pótlólagos jegyzékbevétellel igazolhatja. Megfelelő személyazonosság igazolása hiányában a létesítménybe való belépést és ott tartózkodást a Bérbeadó megtagadja. 5./ Bérlő vállaljatudomásul veszi, hogy a Bérleményben lebonyolítani kívánt rendezvényt saját költségénvagyonbiztosítás csak és kizárólag az Ingatlanon található felépítmény vonatkozik, saját kockázatáraaz azokban található egyéb berendezési és felszerelési tárgyakra és egyéb vagyontárgyakra nem. 7.7. Bérlő tudomásul veszi, hogy Bérbeadó nem köteles a jelen Szerződés 2. számú mellékletében meghatározott és a Bérlő által használt ingóságok a rendes elhasználódás eredményeképpen történő tönkre menetele, vagy megsemmisülése esetén az ingóságok javítására, vagy pótlására (helyreállítására), továbbá a Felek megállapodnak, hogy a fenti esetben a Bérlő nem jogosult semmilyen kártalanításra vagy kompenzációra a Bérbeadótól. Felek rögzítik, hogy sem Bérbeadó, sem Bérlő nem követelheti a másik féltől a kölcsönösen selejtezésre elfogadott eszközök pótlását. Felek rögzítik, hogy selejtezés esetén, a működés megfelelő eszközökkel történő biztosítása Bérlői felelősségi körbe tartozik. 7.8. Felek megállapodnak, hogy a Bérbeadó által előzetesen jóváhagyott, nem köteles a Szerződés szerinti forgatókönyv alapján valósítja meg Bérlő részére csereingatlant biztosítani semmilyen körülmények között sem. 7.9. A Bevásárlóközpont biztosítási eseményt követő újjáépítésére/helyreállítására a létesítmény szabályzatainak megfelelően, a Bérlemény rendeltetésszerű használata Bérbeadó nem köteles és a Szerződésben meghatározott bérleti díj fizetése mellettnem kötelezhető.

Appears in 1 contract

Samples: Bérleti Szerződés