A Felek jogai és kötelezettségei. (A) Az Önkormányzat jogai [bérleti díj] 1. Az Önkormányzat az üzemeltetésbe adott vagyontárgyak birtoklása, használata és hasznosítása átengedése fejében bérleti díjra jogosult. Az Önkormányzat tudomásul veszi, hogy az általa megállapított bérleti díj pénzügyi értelemben - mint a szolgáltatás érdekében felmerült költség - beépül a településen folytatott közmű üzemeltetés költségei közé, azt más személy irányában végzett tevékenységére az Üzemeltető belső szabályai miatt nem terhelheti. Mindezek eredményeként, amennyiben az Önkormányzat a bérleti díj mértékének módosítását kezdeményezi, a szolgáltatott volumenre (víz és szennyvíz m3) megegyező összegű, megegyező időbeli hatályú, rendeleti úton bevezetett díjmódosítás is szükséges. 2. Az Önkormányzatot megillető bérleti díj éves mértéke megegyezik az aktuális vízdíjakban és szennyvízdíjakban Ft/m3 mértékegységben meghatározott fajlagos összeg és az éves fogyasztói számlákban kiszámlázott vízmennyiség és szennyvízmennyiség szorzatával. A tárgyévi bérleti díj évente két részletben esedékes, azzal, hogy az Önkormányzat naptári félévet követő hónapban a Üzemeltető által szolgáltatott adatok ismeretében állítja ki 60 napos fizetési határidővel számláját az Üzemeltető részére. [ellenőrzési jog] 3. Az Önkormányzat, mint tulajdonos, jogosult az Üzemeltető részére átadott víziközművek működtetését, valamint a víziközművek állagát érintő minden olyan munkát ellenőrizni, amelyet az Üzemeltető, vagy annak megbízottja végez el. Amennyiben az Önkormányzatnak az ellenőrzés során kifogása merül fel, annak írásbeli közlését követően az Üzemeltető tartozik a kifogás alaposságát megvizsgálni, és minden tőle elvárhatót megtenni annak kiküszöbölése érdekében, feltéve, hogy az észlelt probléma elhárítása az Üzemeltető feladatkörébe tartozik. Az Önkormányzat ellenőrzési joga - különösen - kiterjed az alábbiakra: - a vízügyi, közegészségügyi, környezetvédelmi, munkaügyi, tűzvédelmi, stb. szemléken részt vegyen, azokon észrevételeket tegyen, és intézkedéseket kezdeményezzen; - a fogyasztói bejelentések alapján hozzá érkező panaszokat és jelzéseket az Üzemeltető részére továbbítsa; - a hatályos vízügyi jogszabályi rendelkezéseknek nem megfelelő, nem rendeltetésszerű használatra vonatkozó bejelentéseket az Üzemeltetővel közölje; - az Üzemeltető által végzett karbantartási, javítási, rekonstrukciós, felújítási, fejlesztési munkálatokat ellenőrizze; - a díjemelési javaslatok költségeinek ellenőrzésére. (B) Az Önkormányzat kötelezettségei [rendelkezésre bocsátás] 1. Az Önkormányzat a Korábbi Üzemeltetési Szerződés szerint üzemeltetésbe adott vagyontárgyakon túl az Együttműködési szerződésben meghatározottak alapján a jelen szerződés hatálya alatt megvalósított új víziközmű-vagyont is az Üzemeltető rendelkezésére bocsátja és jelen szerződés szabályai szerint működteti. [rekonstrukció, felújítás, fejlesztés] 2. Az üzemeltetésbe adott közművagyon pótlása, rekonstrukciója, értéknövelő felújítása, az azon végzett beruházások elvégzése (fejlesztés) az Önkormányzat kötelezettsége. Ezen munkák finanszírozására elsősorban az Üzemeltető által az üzemeltetésbe adott vagyon után fizetendő bérleti díj nyújt fedezetet. Amennyiben az Önkormányzat más Önkormányzattal vagy Önkormányzatokkal közösen vesz igénybe víziközművet (regionális vízellátás, több települést ellátó csatornamű vagy vízmű), a bérleti díj megállapításáról a közösen igénybe vett művek rekonstrukciós terheiből a ráeső hányadra is tekintettel hoz döntést. 3. A pótlás, rekonstrukció és értéknövelő felújítás elvégzésére kivételesen az Üzemeltető jogosult, illetve a biztonságos ellátás fenntartása érdekében egyben köteles is. Ezen kötelezettség áll fenn akkor, ha az önkormányzati tulajdonú közműhálózaton olyan műszaki probléma keletkezik, amely haladéktalan beavatkozást igényel, s a beavatkozás nyilvánvalóan a rekonstrukciós illetve értéknövelő felújítások számviteli kategóriájába sorolódik, s javítás jellegű beavatkozásra nincs mód, illetve az nem lenne ésszerű. Az Üzemeltető a közvetlen kárveszéllyel járó hibaelhárítást a hibajelentést követően azonnal - de legkésőbb három órán belül - tartozik megkezdeni. A közvetlen kárveszéllyel nem járó üzemzavar elhárítást az Üzemeltető a hibajelentés után 8 napon belül tartozik elvégezni. Ilyen helyzet előállásakor az Üzemeltető a hiba bekövetkezésétől számított 72 órán belül (ahol az Önkormányzat erre bármikor elérhető kapcsolattartót, diszpécser szolgálatot működtet azonnal) értesíteni köteles az Önkormányzatot, aki jogosult képviselője útján a beavatkozást megtekinteni, arról tájékozódni. 4. Ha a Üzemeltetőnek felróható okból a víziközmű tárgyak, eszközök, berendezések elvárható pótlása, rekonstrukciója elmarad, és a szolgáltatás folyamatosságát vagy biztonságát veszélyezteti, az Önkormányzat jelen szerződési pontra történő szó szerinti hivatkozással, a teljesítésre elégséges határidő egyidejű kitűzésével írásban felszólítja az Üzemeltetőt a szükséges intézkedések megtételére, s ennek eredménytelensége esetén a Üzemeltető költségére maga gondoskodhat a szükséges beavatkozások elvégzéséről. 5. A Üzemeltető a 3. pontban meghatározottak szerint elvégzett beavatkozásokat a naptári negyedévet követő hónapban teljes önköltségi ár + 3% árrést tartalmazó áron jogosult tárgyév december 31. napjára szóló fizetési határidővel az Önkormányzat felé leszámlázni. A Üzemeltető a számla megküldésével egyidejűleg köteles mindazon adatokat csatolt mellékletben megküldeni, melyek szükségesek ahhoz, hogy a rekonstrukció műszaki és értékbeli szempontból az Önkormányzat könyveiben a számviteli szabályoknak megfelelően nyilvántartásba vehető legyen.
Appears in 1 contract
Samples: Üzemeltetési Szerződés
A Felek jogai és kötelezettségei. (A) Az Önkormányzat jogai [bérleti díj]
1A fentiek előrebocsátását követően szerződő felek közül megbízó megbízza a megbízottat az alábbi pénzszállítási feladatok folyamatos és színvonalas ellátásával: - A Vágóhíd utcai Debreceni zsibvásárról és a Vár utcai Nagypiacról munkanaponként egy alkalommal, a két piaci szállítást egy alkalomnak kell tekinteni, az OTP Bank Nyrt. Debrecen, Piac u. 0-0.xx. épületébe. - A nagyvásárok idején – tavasszal, ősszel – egy alkalommal az érték tárba . - Igény szerint – előzetes egyeztetés alapján – a Piac utca 0-0.xx. épületbe. Szerződő felek rögzítik, hogy a fenti feladatok részletezését a jelen megbízási szerződés mellékletét képező, a megbízott által elkészített Őrutasítás tartalmazza, amely mellékletet felek megismerték, és jóváhagyásuk jeléül azt aláírásukkal látták el. Az Önkormányzat Őrutasítás tartalma szolgálati titkot képez, azt a megbízó a megbízott előzetes írásbeli engedélye nélkül csak jogszabályban előírt esetekben hozhatja harmadik fél tudomására. A megbízó ezen túlmenően vállalja, hogy a pénzszállítás idejéről és beosztásáról illetéktelen személyt nem tájékoztat. A pénzszállításnak kiszámíthatatlannak kell lennie annak érdekében, hogy azt az üzemeltetésbe adott vagyontárgyak birtoklásaesetleges illetéktelen behatolók előre ne tudják kalkulálni. A pénzszállítás ellátását kiépített ellenőrző rendszer segítségével lehet figyelemmel kísérni, használata és hasznosítása átengedése fejében bérleti díjra jogosultamelynek fenntartására, valamint az ezzel kapcsolatosan felmerülő költségek viselésére a megbízott köteles, aki vállalja, hogy ezt az ellenőrző rendszert folyamatosan alkalmazni fogja. Az Önkormányzat tudomásul veszi, hogy ellenőrző rendszer által rögzített adatokat a megbízó ilyen irányú igénye esetén a megbízott haladéktalanul köteles a megbízó rendelkezésére bocsátani az általa megállapított bérleti díj pénzügyi értelemben - mint a szolgáltatás érdekében felmerült költség - beépül a településen folytatott közmű üzemeltetés költségei közé, azt más személy irányában végzett tevékenységére az Üzemeltető belső szabályai miatt nem terhelheti. Mindezek eredményeként, amennyiben az Önkormányzat a bérleti díj mértékének módosítását kezdeményezi, a szolgáltatott volumenre (víz és szennyvíz m3) megegyező összegű, megegyező időbeli hatályú, rendeleti úton bevezetett díjmódosítás is szükséges.
2. Az Önkormányzatot megillető bérleti díj éves mértéke megegyezik az aktuális vízdíjakban és szennyvízdíjakban Ft/m3 mértékegységben meghatározott fajlagos összeg és az éves fogyasztói számlákban kiszámlázott vízmennyiség és szennyvízmennyiség szorzatával. A tárgyévi bérleti díj évente két részletben esedékes, azzal, hogy az Önkormányzat naptári félévet követő hónapban a Üzemeltető által szolgáltatott adatok ismeretében állítja ki 60 napos fizetési határidővel számláját az Üzemeltető részére. [ellenőrzési jog]
3. Az Önkormányzat, mint tulajdonos, jogosult az Üzemeltető részére átadott víziközművek működtetését, valamint a víziközművek állagát érintő minden olyan munkát ellenőrizni, amelyet az Üzemeltető, vagy annak megbízottja végez el. Amennyiben az Önkormányzatnak az ellenőrzés során kifogása merül fel, annak írásbeli közlését követően az Üzemeltető tartozik a kifogás alaposságát megvizsgálni, és minden tőle elvárhatót megtenni annak kiküszöbölése ellátott feladat ellenőrzése érdekében, feltéve, hogy az észlelt probléma elhárítása az Üzemeltető feladatkörébe tartozik. Az Önkormányzat ellenőrzési joga - különösen - kiterjed az alábbiakra: - a vízügyi, közegészségügyi, környezetvédelmi, munkaügyi, tűzvédelmi, stb. szemléken részt vegyen, azokon észrevételeket tegyen, és intézkedéseket kezdeményezzen; - a fogyasztói bejelentések alapján hozzá érkező panaszokat és jelzéseket az Üzemeltető részére továbbítsa; - a hatályos vízügyi jogszabályi rendelkezéseknek nem megfelelő, nem rendeltetésszerű használatra vonatkozó bejelentéseket az Üzemeltetővel közölje; - az Üzemeltető által végzett karbantartási, javítási, rekonstrukciós, felújítási, fejlesztési munkálatokat ellenőrizze; - a díjemelési javaslatok költségeinek ellenőrzésére.
(B) Az Önkormányzat kötelezettségei [rendelkezésre bocsátás]
1. Az Önkormányzat a Korábbi Üzemeltetési Szerződés szerint üzemeltetésbe adott vagyontárgyakon túl az Együttműködési szerződésben meghatározottak alapján a jelen szerződés hatálya alatt megvalósított új víziközmű-vagyont is az Üzemeltető rendelkezésére bocsátja és jelen szerződés szabályai szerint működteti. [rekonstrukció, felújítás, fejlesztés]
2. Az üzemeltetésbe adott közművagyon pótlása, rekonstrukciója, értéknövelő felújítása, az azon végzett beruházások elvégzése (fejlesztés) az Önkormányzat kötelezettsége. Ezen munkák finanszírozására elsősorban az Üzemeltető által az üzemeltetésbe adott vagyon után fizetendő bérleti díj nyújt fedezetet. Amennyiben az Önkormányzat más Önkormányzattal vagy Önkormányzatokkal közösen vesz igénybe víziközművet (regionális vízellátás, több települést túlmenően a megbízott köteles a pénzszállítási feladatokat ellátó csatornamű vagy vízmű), a bérleti díj megállapításáról a közösen igénybe vett művek rekonstrukciós terheiből a ráeső hányadra is tekintettel hoz döntést.
3. A pótlás, rekonstrukció és értéknövelő felújítás elvégzésére kivételesen az Üzemeltető jogosult, illetve a biztonságos ellátás fenntartása érdekében egyben köteles is. Ezen kötelezettség áll fenn akkor, ha az önkormányzati tulajdonú közműhálózaton olyan műszaki probléma keletkezik, amely haladéktalan beavatkozást igényel, s a beavatkozás nyilvánvalóan a rekonstrukciós illetve értéknövelő felújítások számviteli kategóriájába sorolódik, s javítás jellegű beavatkozásra nincs mód, illetve az nem lenne ésszerű. Az Üzemeltető a közvetlen kárveszéllyel járó hibaelhárítást a hibajelentést követően azonnal - de legkésőbb három órán belül - tartozik megkezdeni. A közvetlen kárveszéllyel nem járó üzemzavar elhárítást az Üzemeltető a hibajelentés után 8 napon belül tartozik elvégezni. Ilyen helyzet előállásakor az Üzemeltető a hiba bekövetkezésétől számított 72 órán belül (ahol az Önkormányzat erre bármikor elérhető kapcsolattartót, diszpécser szolgálatot működtet azonnal) értesíteni köteles az Önkormányzatot, aki jogosult képviselője útján a beavatkozást megtekinteni, arról tájékozódni.
4. Ha a Üzemeltetőnek felróható okból a víziközmű tárgyak, eszközök, berendezések elvárható pótlása, rekonstrukciója elmaradalkalmazottainak tevékenységét folyamatosan ellenőrizni, és a szolgáltatás folyamatosságát vagy biztonságát veszélyezteti, az Önkormányzat jelen szerződési pontra történő szó szerinti hivatkozással, a teljesítésre elégséges határidő egyidejű kitűzésével írásban felszólítja az Üzemeltetőt a szükséges intézkedések megtételére, s ennek eredménytelensége esetén a Üzemeltető költségére maga gondoskodhat a szükséges beavatkozások elvégzésérőlintézkedéseket haladéktalanul megtenni.
5. A Üzemeltető a 3. pontban meghatározottak szerint elvégzett beavatkozásokat a naptári negyedévet követő hónapban teljes önköltségi ár + 3% árrést tartalmazó áron jogosult tárgyév december 31. napjára szóló fizetési határidővel az Önkormányzat felé leszámlázni. A Üzemeltető a számla megküldésével egyidejűleg köteles mindazon adatokat csatolt mellékletben megküldeni, melyek szükségesek ahhoz, hogy a rekonstrukció műszaki és értékbeli szempontból az Önkormányzat könyveiben a számviteli szabályoknak megfelelően nyilvántartásba vehető legyen.
Appears in 1 contract
Samples: Megbízási Szerződés
A Felek jogai és kötelezettségei. (A) Az Önkormányzat jogai [bérleti díj]
1. Az Önkormányzat az üzemeltetésbe adott vagyontárgyak birtoklása, használata A szerződés szerinti feladat(ok) ellátása: Vállalkozó saját költségére és hasznosítása átengedése fejében bérleti díjra jogosultkockázatára köteles saját tevékenysége végzésének feltételeit megszervezni. Az Önkormányzat tudomásul veszi, hogy az általa megállapított bérleti díj pénzügyi értelemben - mint Vállalkozó köteles a szolgáltatás érdekében felmerült költség - beépül a településen folytatott közmű üzemeltetés költségei közé, azt más személy irányában végzett tevékenységére az Üzemeltető belső szabályai miatt nem terhelheti. Mindezek eredményeként, amennyiben az Önkormányzat a bérleti díj mértékének módosítását kezdeményezi, a szolgáltatott volumenre (víz és szennyvíz m3) megegyező összegű, megegyező időbeli hatályú, rendeleti úton bevezetett díjmódosítás is szükséges.szerződés tárgyát képező eredmény létrehozásához szükséges anyagokat saját költségére beszerezni.
2. Az Önkormányzatot megillető bérleti díj éves mértéke megegyezik az aktuális vízdíjakban Vállalkozót a Ptk. 6:246. § alapján törvényes zálogjog illeti meg, melyről azonban jelen okirat aláírásával feltétlenül és szennyvízdíjakban Ft/m3 mértékegységben meghatározott fajlagos összeg és az éves fogyasztói számlákban kiszámlázott vízmennyiség és szennyvízmennyiség szorzatával. A tárgyévi bérleti díj évente két részletben esedékes, azzal, hogy az Önkormányzat naptári félévet követő hónapban a Üzemeltető által szolgáltatott adatok ismeretében állítja ki 60 napos fizetési határidővel számláját az Üzemeltető részére. [ellenőrzési jog]
3. Az Önkormányzat, mint tulajdonos, jogosult az Üzemeltető részére átadott víziközművek működtetését, valamint a víziközművek állagát érintő minden olyan munkát ellenőrizni, amelyet az Üzemeltető, vagy annak megbízottja végez el. Amennyiben az Önkormányzatnak az ellenőrzés során kifogása merül fel, annak írásbeli közlését követően az Üzemeltető tartozik a kifogás alaposságát megvizsgálni, és minden tőle elvárhatót megtenni annak kiküszöbölése érdekében, feltéve, hogy az észlelt probléma elhárítása az Üzemeltető feladatkörébe tartozik. Az Önkormányzat ellenőrzési joga - különösen - kiterjed az alábbiakra: - a vízügyi, közegészségügyi, környezetvédelmi, munkaügyi, tűzvédelmi, stb. szemléken részt vegyen, azokon észrevételeket tegyen, és intézkedéseket kezdeményezzen; - a fogyasztói bejelentések alapján hozzá érkező panaszokat és jelzéseket az Üzemeltető részére továbbítsa; - a hatályos vízügyi jogszabályi rendelkezéseknek nem megfelelő, nem rendeltetésszerű használatra vonatkozó bejelentéseket az Üzemeltetővel közölje; - az Üzemeltető által végzett karbantartási, javítási, rekonstrukciós, felújítási, fejlesztési munkálatokat ellenőrizze; - a díjemelési javaslatok költségeinek ellenőrzésére.
(B) Az Önkormányzat kötelezettségei [rendelkezésre bocsátás]
1. Az Önkormányzat a Korábbi Üzemeltetési Szerződés szerint üzemeltetésbe adott vagyontárgyakon túl az Együttműködési szerződésben meghatározottak alapján a jelen szerződés hatálya alatt megvalósított új víziközmű-vagyont is az Üzemeltető rendelkezésére bocsátja és jelen szerződés szabályai szerint működteti. [rekonstrukció, felújítás, fejlesztés]
2. Az üzemeltetésbe adott közművagyon pótlása, rekonstrukciója, értéknövelő felújítása, az azon végzett beruházások elvégzése (fejlesztés) az Önkormányzat kötelezettsége. Ezen munkák finanszírozására elsősorban az Üzemeltető által az üzemeltetésbe adott vagyon után fizetendő bérleti díj nyújt fedezetet. Amennyiben az Önkormányzat más Önkormányzattal vagy Önkormányzatokkal közösen vesz igénybe víziközművet (regionális vízellátás, több települést ellátó csatornamű vagy vízmű), a bérleti díj megállapításáról a közösen igénybe vett művek rekonstrukciós terheiből a ráeső hányadra is tekintettel hoz döntéstvisszavonhatatlanul lemond.
3. A pótlásTeljesítés elősegítése: Megrendelő megteszi mindazon munkáltatói intézkedéseket, rekonstrukció melyek ahhoz szükségesek, hogy képviselői a szerződés teljesítése során Vállalkozó rendelkezésére álljanak, vele együttműködjenek. Felek rögzítik, hogy Vállalkozó teljesítési határidő elmulasztását utólagosan nem mentheti ki pusztán arra hivatkozással, hogy Megrendelő képviselőinek nem volt megfelelő az együttműködési hajlandósága. Ha Megrendelő valamelyik képviselője nem működik együtt Vállalkozóval, akkor Vállalkozó köteles ezt haladéktalanul írásban jelezni Megrendelő alábbi kapcsolattartója részére: Bindisné Xxxxxxx Xxxxx óvodatitkár +00-00-000-0000, e-mail: xxxxxxx@xxxxx.xxx. Ha Vállalkozó e kötelezettségét elmulasztja, a határidő elmulasztását nem mentheti ki a fentiekre hivatkozással. Amennyiben azonban - Megrendelő együttműködési kötelezettségére tekintettel - Vállalkozó a jelen pontban foglalt kötelezettségének eleget tett, Megrendelő viszont a szükséges intézkedéseket nem teszi meg, vagy késedelmesen teszi meg, és értéknövelő felújítás elvégzésére kivételesen Vállalkozó emiatt nem tudja szerződésszerű feladatait határidőben elvégezni, úgy az Üzemeltető jogosult, illetve a biztonságos ellátás fenntartása érdekében egyben köteles is. Ezen kötelezettség áll fenn akkor, ha az önkormányzati tulajdonú közműhálózaton olyan műszaki probléma keletkezik, amely haladéktalan beavatkozást igényel, s a beavatkozás nyilvánvalóan a rekonstrukciós illetve értéknövelő felújítások számviteli kategóriájába sorolódik, s javítás jellegű beavatkozásra nincs mód, illetve az ilyen késedelemből eredő kárért Vállalkozó nem lenne ésszerű. Az Üzemeltető a közvetlen kárveszéllyel járó hibaelhárítást a hibajelentést követően azonnal - de legkésőbb három órán belül - tartozik megkezdeni. A közvetlen kárveszéllyel nem járó üzemzavar elhárítást az Üzemeltető a hibajelentés után 8 napon belül tartozik elvégezni. Ilyen helyzet előállásakor az Üzemeltető a hiba bekövetkezésétől számított 72 órán belül (ahol az Önkormányzat erre bármikor elérhető kapcsolattartót, diszpécser szolgálatot működtet azonnal) értesíteni köteles az Önkormányzatot, aki jogosult képviselője útján a beavatkozást megtekinteni, arról tájékozódnifelel.
4. Ha Ellenőrzés: Megrendelő jogosult Vállalkozónak a Üzemeltetőnek felróható okból a víziközmű tárgyakjelen szerződésben vállalt feladatai ellátásával kapcsolatos tevékenységét önállóan vagy megbízólevéllel ellátott képviselője révén ellenőrizni olyan módon, eszközök, berendezések elvárható pótlása, rekonstrukciója elmarad, és a szolgáltatás folyamatosságát vagy biztonságát veszélyezteti, az Önkormányzat jelen szerződési pontra történő szó szerinti hivatkozással, a teljesítésre elégséges határidő egyidejű kitűzésével írásban felszólítja az Üzemeltetőt a szükséges intézkedések megtételére, s ennek eredménytelensége esetén a Üzemeltető költségére maga gondoskodhat a szükséges beavatkozások elvégzésérőlhogy Vállalkozó teljesítését Megrendelő ez irányú tevékenysége ne akadályozza.
5. A Üzemeltető Megrendelő utasítási jogának gyakorlása: Vállalkozó köteles Megrendelő által adott valamennyi jelen szerződést érintő utasítását teljesíteni, eltekintve attól, ha ez jogszabály, hatósági rendelkezés megsértésére avagy az élet és vagyonbiztonság (ideértve az adatvagyont is) veszélyeztetésére vezetne, mivel ilyen esetben jogszerűen megtagadhatja az Vállalkozó az utasítás teljesítését. Megrendelő vagy bármely nevében eljáró személy célszerűtlen és/vagy szakszerűtlen utasítására Vállalkozó köteles Megrendelő jelen szerződésben a 3fentiekben megnevezett kapcsolattartójának a figyelmét haladéktalanul írásban felhívni. pontban meghatározottak szerint elvégzett beavatkozásokat Amennyiben felhívás ellenére is fenntartja Megrendelő az utasítást, úgy köteles azt végrehajtani, kivéve, ha az utasítás teljesítését jogszerűen megtagadhatja Vállalkozó. Ebben az esetben azonban a naptári negyedévet követő hónapban célszerűtlen/szakszerűtlen utasításból adódó minden következmény Megrendelőt terheli. Megrendelő utasításai nem terjedhetnek ki a Vállalkozó munkájának megszervezésére a teljesítést nem tehetik terhesebbé Vállalkozó számára.
6. Megrendelőtől Vállalkozó eredménykötelmi felelőssége okán nem elvárható, hogy Vállalkozó helyett az eredmény létrehozása kapcsán döntéseket hozzon.
7. Vállalkozó köteles a jelen szerződés teljesítésének teljes önköltségi ár + 3% árrést tartalmazó áron jogosult tárgyév december 31időtartama alatt tulajdonosi szerkezetét a Megrendelő számára megismerhetővé tenni. napjára szóló fizetési határidővel Vállalkozó – a megismerhetővé tételre vonatkozó kötelezettsége mellett – a jelen szerződés időtartama alatt írásban köteles tájékoztatni Megrendelőt minden, a tulajdonosi szerkezetében bekövetkezett változásról, a megváltozott és az Önkormányzat felé leszámlázniúj adatok, valamint a változás hatályának megjelölésével.
8. Vállalkozó akadályközlési kötelezettsége: Vállalkozó köteles Megrendelő kapcsolattartóját az ok feltüntetésével, és a várható késedelem megjelölésével minden olyan körülményről haladéktalanul értesíteni, amely a szerződés tárgya szerinti tevékenység eredményességét, vagy kellő időre való elvégzését veszélyezteti (a továbbiakban: „akadályközlő levél”). Az akadályközlő levél a szerződés szerinti teljesítési határidőt nem módosítja, a Megrendelőnek a késedelmes teljesítésből eredő törvényes és szerződésen alapuló jogait nem érinti. A Üzemeltető a számla megküldésével egyidejűleg köteles mindazon adatokat csatolt mellékletben megküldenihaladéktalan értesítés elmulasztásából eredő kárért Vállalkozó felelős, melyek szükségesek ahhozutólagosan nem hivatkozhat ebbéli tájékoztatási kötelezettsége megsértésére előnyök szerzése céljából, kötelezettsége, felelőssége kimentése érdekében.
9. A közétkeztetés tárgyú közbeszerzések tekintetében alkalmazandó eljárások sajátos szabályairól szóló 676/2020. (XII. 28.) Korm. rendelet 4. § (2) bekezdése alapján Megrendelő előírja, hogy a rekonstrukció műszaki és értékbeli szempontból az Önkormányzat könyveiben beszerzett termékek összértékének 80 százaléka a számviteli szabályoknak megfelelően nyilvántartásba vehető legyenközétkeztetési rövid ellátási láncban beszerzett termékekből, illetve a helyi élelmiszer termékekből kell származzon. A fenti Korm. rendelet 6. § (1) bekezdésének történő megfelelés érdekében a főzőkonyha/főzőkonyhák, illetve telephelyek felsorolása, valamint a beszerzett termék összértékén belül a közétkeztetési rövid ellátási láncban beszerzett termékek, illetve a helyi élelmiszer termékek összesített aránya: Fekete Gyémánt Étterem 0000 Xxxxxxxxx, Xxxxxx Xxxxxxx xxxx 00.
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Szerződés
A Felek jogai és kötelezettségei. (A) Az Önkormányzat jogai [bérleti díj]
1. Az Önkormányzat az üzemeltetésbe adott vagyontárgyak birtoklása, használata Szolgáltató köteles a Szerződésben és hasznosítása átengedése fejében bérleti díjra jogosult. Az Önkormányzat tudomásul veszi, hogy az általa megállapított bérleti díj pénzügyi értelemben - mint a szolgáltatás érdekében felmerült költség - beépül a településen folytatott közmű üzemeltetés költségei közé, azt más személy irányában végzett tevékenységére az Üzemeltető belső szabályai miatt nem terhelheti. Mindezek eredményeként, amennyiben az Önkormányzat a bérleti díj mértékének módosítását kezdeményezi, a szolgáltatott volumenre (víz és szennyvíz m3) megegyező összegű, megegyező időbeli hatályú, rendeleti úton bevezetett díjmódosítás is szükséges.táborok részletes leírását tartalmazó dokumentumban foglalt szolgáltatást teljesíteni.
2. Az Önkormányzatot megillető bérleti díj éves mértéke megegyezik az aktuális vízdíjakban és szennyvízdíjakban Ft/m3 mértékegységben meghatározott fajlagos összeg és az éves fogyasztói számlákban kiszámlázott vízmennyiség és szennyvízmennyiség szorzatával. A tárgyévi bérleti díj évente két részletben esedékesSzülő jogosult a Szerződést azonnali hatállyal felmondani, azzal, hogy az Önkormányzat naptári félévet követő hónapban amennyiben Szolgáltató nem teljesíti a Üzemeltető által szolgáltatott adatok ismeretében állítja ki 60 napos fizetési határidővel számláját az Üzemeltető részére. [ellenőrzési jog]
3. Az Önkormányzat, mint tulajdonos, jogosult az Üzemeltető részére átadott víziközművek működtetését, valamint a víziközművek állagát érintő minden olyan munkát ellenőrizni, amelyet az Üzemeltető, vagy annak megbízottja végez el. Amennyiben az Önkormányzatnak az ellenőrzés során kifogása merül fel, annak írásbeli közlését követően az Üzemeltető tartozik a kifogás alaposságát megvizsgálni, és minden tőle elvárhatót megtenni annak kiküszöbölése érdekében, feltéve, hogy az észlelt probléma elhárítása az Üzemeltető feladatkörébe tartozik. Az Önkormányzat ellenőrzési joga - különösen - kiterjed az alábbiakra: - a vízügyi, közegészségügyi, környezetvédelmi, munkaügyi, tűzvédelmi, stb. szemléken részt vegyen, azokon észrevételeket tegyen, és intézkedéseket kezdeményezzen; - a fogyasztói bejelentések alapján hozzá érkező panaszokat és jelzéseket az Üzemeltető részére továbbítsa; - a hatályos vízügyi jogszabályi rendelkezéseknek nem megfelelő, nem rendeltetésszerű használatra vonatkozó bejelentéseket az Üzemeltetővel közölje; - az Üzemeltető által végzett karbantartási, javítási, rekonstrukciós, felújítási, fejlesztési munkálatokat ellenőrizze; - a díjemelési javaslatok költségeinek ellenőrzésére.
(B) Az Önkormányzat kötelezettségei [rendelkezésre bocsátás]
1. Az Önkormányzat a Korábbi Üzemeltetési Szerződés szerint üzemeltetésbe adott vagyontárgyakon túl az Együttműködési szerződésben meghatározottak alapján a jelen szerződés hatálya alatt megvalósított új víziközmű-vagyont is az Üzemeltető rendelkezésére bocsátja és jelen szerződés szabályai szerint működteti. [rekonstrukció, felújítás, fejlesztés]
2. Az üzemeltetésbe adott közművagyon pótlása, rekonstrukciója, értéknövelő felújítása, az azon végzett beruházások elvégzése (fejlesztés) az Önkormányzat kötelezettsége. Ezen munkák finanszírozására elsősorban az Üzemeltető által az üzemeltetésbe adott vagyon után fizetendő bérleti díj nyújt fedezetet. Amennyiben az Önkormányzat más Önkormányzattal vagy Önkormányzatokkal közösen vesz igénybe víziközművet (regionális vízellátás, több települést ellátó csatornamű vagy vízmű), a bérleti díj megállapításáról a közösen igénybe vett művek rekonstrukciós terheiből a ráeső hányadra is tekintettel hoz döntéstvállalt szolgáltatást.
3. A pótlás, rekonstrukció és értéknövelő felújítás elvégzésére kivételesen az Üzemeltető jogosult, illetve Táborozó köteles betartani a biztonságos ellátás fenntartása érdekében egyben köteles is. Ezen kötelezettség áll fenn akkor, ha az önkormányzati tulajdonú közműhálózaton olyan műszaki probléma keletkezik, amely haladéktalan beavatkozást igényel, s a beavatkozás nyilvánvalóan a rekonstrukciós illetve értéknövelő felújítások számviteli kategóriájába sorolódik, s javítás jellegű beavatkozásra nincs mód, illetve az nem lenne ésszerű. Az Üzemeltető a közvetlen kárveszéllyel járó hibaelhárítást a hibajelentést követően azonnal - de legkésőbb három órán belül - tartozik megkezdeni. A közvetlen kárveszéllyel nem járó üzemzavar elhárítást az Üzemeltető a hibajelentés után 8 napon belül tartozik elvégezni. Ilyen helyzet előállásakor az Üzemeltető a hiba bekövetkezésétől számított 72 órán belül (ahol az Önkormányzat erre bármikor elérhető kapcsolattartót, diszpécser szolgálatot működtet azonnal) értesíteni köteles az Önkormányzatot, aki jogosult képviselője útján a beavatkozást megtekinteni, arról tájékozódnitáborok alkalmával kihirdetett házirendben foglaltakat.
4. Ha Táborozó köteles betartani a Üzemeltetőnek felróható okból táborozás során neki adott utasításokat. Az ezen utasítások betartásának elmulasztásából fakadó sérülésért, vagyoni és nem vagyoni károkért a víziközmű tárgyakTáborozó, eszközök, berendezések elvárható pótlása, rekonstrukciója elmarad, és a szolgáltatás folyamatosságát vagy biztonságát veszélyezteti, az Önkormányzat jelen szerződési pontra történő szó szerinti hivatkozással, a teljesítésre elégséges határidő egyidejű kitűzésével írásban felszólítja az Üzemeltetőt a szükséges intézkedések megtételére, s ennek eredménytelensége kiskorú Táborozó esetén a Üzemeltető költségére maga gondoskodhat a szükséges beavatkozások elvégzésérőlSzülője felelős.
5. A Üzemeltető Szolgáltató jogosult a 3. pontban meghatározottak szerint elvégzett beavatkozásokat Szerződést azonnali hatállyal felmondani és a naptári negyedévet követő hónapban teljes önköltségi ár + 3% árrést tartalmazó áron jogosult tárgyév december 31. napjára szóló szolgáltatások nyújtását megtagadni, amennyiben: • Táborozó a házirendet súlyosan megszegi; • Táborozó nem rendeltetésszerűen használja a rendelkezésére bocsátott eszközöket; • Táborozó a társaival, Szolgáltatóval vagy annak alkalmazottaival durván viselkedik, alkohol vagy drogok befolyása alatt áll, illetve fenyegető, sértő vagy más elfogadhatatlan viselkedést tanúsít; • Szülő nem teljesíti a fizetési határidővel az Önkormányzat felé leszámláznikötelezettségét.
6. A Üzemeltető táborok során használt eszközök és helyiségek nem rendeltetésszerű használatából eredő károkat a számla megküldésével egyidejűleg kárt okozó Xxxxxxxx Szülője köteles mindazon adatokat csatolt mellékletben megküldenimegtéríteni. Több Xxxxxxxx által közösen okozott ilyen kárért az érintett Szülők egyetemlegesen felelnek.
7. Táborozónak az őt ért kárt kötelessége azonnal jelenteni a tábor vezetőjének, melyek szükségesek ahhozés minden szükséges információt a rendelkezésre kell bocsátania, hogy amely a rekonstrukció műszaki káreset tisztázásához szükséges.
8. Az egyes táborok helyszínén az értékes tárgyak és értékbeli szempontból a készpénz megőrzésével kapcsolatos információkat Szolgáltató a helyszínen ismerteti, azonban a nem ilyen módon elhelyezett értéktárgyak biztonságáért Szolgáltató felelősséget nem vállal.
9. Szülő köteles Szolgáltatót előzetesen tájékoztatni a Táborozó egészségügyi állapotáról és problémáiról. A felvilágosítás elmaradása esetén az Önkormányzat könyveiben ebből eredő kárért Szolgáltató felelősséget nem vállal.
10. Szolgáltató jogosult a számviteli szabályoknak megfelelően nyilvántartásba vehető legyentáborokon és a tanfolyamokon a Táborozókról fénykép, illetve mozgókép felvételt készíteni, amelyet a későbbiek során marketing célra felhasználhat.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
A Felek jogai és kötelezettségei. (A) Az Önkormányzat jogai [bérleti díj]
1. Az Önkormányzat az üzemeltetésbe adott vagyontárgyak birtoklása, használata és hasznosítása átengedése fejében bérleti díjra jogosult. Az Önkormányzat tudomásul veszi, hogy az általa megállapított bérleti díj pénzügyi értelemben - mint Szervező köteles a szolgáltatás érdekében felmerült költség - beépül Xxxxxx a településen folytatott közmű üzemeltetés költségei közé, azt más személy irányában végzett tevékenységére az Üzemeltető belső szabályai miatt nem terhelheti. Mindezek eredményeként, amennyiben az Önkormányzat a bérleti díj mértékének módosítását kezdeményezi, a szolgáltatott volumenre (víz és szennyvíz m3) megegyező összegű, megegyező időbeli hatályú, rendeleti úton bevezetett díjmódosítás is szükséges.meghirdetettek szerint megrendezni.
2. Az Önkormányzatot megillető bérleti díj éves mértéke megegyezik az aktuális vízdíjakban és szennyvízdíjakban Ft/m3 mértékegységben meghatározott fajlagos összeg és az éves fogyasztói számlákban kiszámlázott vízmennyiség és szennyvízmennyiség szorzatával. A tárgyévi bérleti díj évente két részletben esedékestörvényes képviselő jogosult a Szerződést azonnali hatállyal felmondani, azzal, hogy az Önkormányzat naptári félévet követő hónapban amennyiben Szervező nem teljesíti a Üzemeltető által szolgáltatott adatok ismeretében állítja ki 60 napos fizetési határidővel számláját az Üzemeltető részére. [ellenőrzési jog]
3. Az Önkormányzat, mint tulajdonos, jogosult az Üzemeltető részére átadott víziközművek működtetését, valamint a víziközművek állagát érintő minden olyan munkát ellenőrizni, amelyet az Üzemeltető, vagy annak megbízottja végez el. Amennyiben az Önkormányzatnak az ellenőrzés során kifogása merül fel, annak írásbeli közlését követően az Üzemeltető tartozik a kifogás alaposságát megvizsgálni, és minden tőle elvárhatót megtenni annak kiküszöbölése érdekében, feltéve, hogy az észlelt probléma elhárítása az Üzemeltető feladatkörébe tartozik. Az Önkormányzat ellenőrzési joga - különösen - kiterjed az alábbiakra: - a vízügyi, közegészségügyi, környezetvédelmi, munkaügyi, tűzvédelmi, stb. szemléken részt vegyen, azokon észrevételeket tegyen, és intézkedéseket kezdeményezzen; - a fogyasztói bejelentések alapján hozzá érkező panaszokat és jelzéseket az Üzemeltető részére továbbítsa; - a hatályos vízügyi jogszabályi rendelkezéseknek nem megfelelő, nem rendeltetésszerű használatra vonatkozó bejelentéseket az Üzemeltetővel közölje; - az Üzemeltető által végzett karbantartási, javítási, rekonstrukciós, felújítási, fejlesztési munkálatokat ellenőrizze; - a díjemelési javaslatok költségeinek ellenőrzésére.
(B) Az Önkormányzat kötelezettségei [rendelkezésre bocsátás]
1. Az Önkormányzat a Korábbi Üzemeltetési Szerződés szerint üzemeltetésbe adott vagyontárgyakon túl az Együttműködési szerződésben meghatározottak alapján a jelen szerződés hatálya alatt megvalósított új víziközmű-vagyont is az Üzemeltető rendelkezésére bocsátja és jelen szerződés szabályai szerint működteti. [rekonstrukció, felújítás, fejlesztés]
2. Az üzemeltetésbe adott közművagyon pótlása, rekonstrukciója, értéknövelő felújítása, az azon végzett beruházások elvégzése (fejlesztés) az Önkormányzat kötelezettsége. Ezen munkák finanszírozására elsősorban az Üzemeltető által az üzemeltetésbe adott vagyon után fizetendő bérleti díj nyújt fedezetet. Amennyiben az Önkormányzat más Önkormányzattal vagy Önkormányzatokkal közösen vesz igénybe víziközművet (regionális vízellátás, több települést ellátó csatornamű vagy vízmű), a bérleti díj megállapításáról a közösen igénybe vett művek rekonstrukciós terheiből a ráeső hányadra is tekintettel hoz döntéstvállalt szolgáltatást.
3. A pótlásSzervező jogosult a Szerződést azonnali hatállyal felmondani és a szolgáltatások nyújtását megtagadni, rekonstrukció és értéknövelő felújítás elvégzésére kivételesen az Üzemeltető jogosultamennyiben: • Táborozó a Házirendet súlyosan megszegi; • Táborozó fenyegető, illetve a biztonságos ellátás fenntartása érdekében egyben köteles is. Ezen kötelezettség áll fenn akkor, ha az önkormányzati tulajdonú közműhálózaton olyan műszaki probléma keletkezik, amely haladéktalan beavatkozást igényel, s a beavatkozás nyilvánvalóan a rekonstrukciós illetve értéknövelő felújítások számviteli kategóriájába sorolódik, s javítás jellegű beavatkozásra nincs mód, illetve az nem lenne ésszerű. Az Üzemeltető a közvetlen kárveszéllyel járó hibaelhárítást a hibajelentést követően azonnal - de legkésőbb három órán belül - tartozik megkezdeni. A közvetlen kárveszéllyel nem járó üzemzavar elhárítást az Üzemeltető a hibajelentés után 8 napon belül tartozik elvégezni. Ilyen helyzet előállásakor az Üzemeltető a hiba bekövetkezésétől számított 72 órán belül (ahol az Önkormányzat erre bármikor elérhető kapcsolattartót, diszpécser szolgálatot működtet azonnal) értesíteni köteles az Önkormányzatot, aki jogosult képviselője útján a beavatkozást megtekinteni, arról tájékozódnisértő vagy más elfogadhatatlan viselkedést tanúsít.
4. Ha Táborozó köteles betartani a Üzemeltetőnek felróható okból Házirendet és követni a víziközmű tárgyak, eszközök, berendezések elvárható pótlása, rekonstrukciója elmarad, táborozás során neki adott utasításokat. A Házirend megszegéséből és a szolgáltatás folyamatosságát vagy biztonságát veszélyeztetifenti utasítások betartásának elmulasztásából fakadó sérülésért, az Önkormányzat jelen szerződési pontra történő szó szerinti hivatkozássalvagyoni és nem vagyoni károkért a Táborozó, a teljesítésre elégséges határidő egyidejű kitűzésével írásban felszólítja az Üzemeltetőt a szükséges intézkedések megtételére, s ennek eredménytelensége esetén a Üzemeltető költségére maga gondoskodhat a szükséges beavatkozások elvégzésérőlilletve Törvényes képviselője felelős.
5. A Üzemeltető Tábor során használt eszközök és helyiségek nem rendeltetésszerű használatából eredő károkat a 3kárt okozó Táborozó Törvényes képviselője köteles megtéríteni. pontban meghatározottak szerint elvégzett beavatkozásokat a naptári negyedévet követő hónapban teljes önköltségi ár + 3% árrést tartalmazó áron jogosult tárgyév december 31. napjára szóló fizetési határidővel Több Xxxxxxxx által közösen okozott ilyen kárért az Önkormányzat felé leszámlázniérintett Törvényes képviselők egyetemlegesen felelnek.
6. A Üzemeltető tábor területére bevitt, nem az arra kijelölt helyen elhelyezett értéktárgyakért a számla megküldésével egyidejűleg köteles mindazon adatokat csatolt mellékletben megküldeniszervező nem vállal felelősséget.
7. Szervező jogosult a Táborban kép- és hangfelvételt készíteni és azokat felhasználni, melyek szükségesek ahhozaz Adatkezelési tájékoztatóban foglaltak szerint.
8. A Házirendben megjelölt érkezési időben a Törvényes képviselő vagy felnőtt kísérő a Táborozót a Tábor programjainak megfelelő öltözetben a Tábor képviselőjének átadja, és a Tábor napi programjának befejezésekor, a Házirendben megjelölt időben maga vagy általa korábban írásban megjelölt kísérő átveszi.
9. A Törvényes képviselő kötelezettséget vállal arra, hogy a rekonstrukció műszaki Tábor első napján 4 napnál nem régebbi Törvényes képviselői egészségügyi nyilatkozattal bizonyítja annak tényét, hogy a Táborozó a táborozáshoz megfelelő egészségügyi állapotban van. A Törvényes képviselő tudomásul veszi, hogy a Szervező nem vállalja az egyedi gondoskodást, illetve folyamatos felügyeletet igénylő Táborozók táboroztatását. Amennyiben a jelen pontban foglalt kérdésekben a Törvényes képviselő előzetesen nem, vagy nem teljeskörűen, illetve a valóságnak nem megfelelően tájékoztatja a Szervezőt, úgy a Szervezőt semmiféle felelősség nem terheli.
10. Amennyiben a Tábor ideje alatt a résztvevő Táborozó megbetegszik, a Törvényes képviselő köteles ennek tényéről a Tábor képviselőjét haladéktalanul értesíteni és értékbeli szempontból a Táborozót annak teljes gyógyulásáig a Táborba nem viheti. Amennyiben a Táborozónak a Tábor programja alatti felügyeletét ellátó személy a Táborozó megbetegedését észleli, a Szervező haladéktalanul értesíti a Törvényes képviselőt, aki köteles a Táborozót a Táborból elvinni.
11. A Szervező a Táborozó felügyeletéért felelősséget vállal, amely azonban nem terjed ki olyan esetekre, melyek a felügyelet körén kívül esnek (pl: ruhaszakadás stb.) vagy olyan esetekre, amikor a Táborozó az Önkormányzat könyveiben őt felügyelő felnőtt utasításait megtagadja.
12. Mind a számviteli szabályoknak megfelelően nyilvántartásba vehető legyenTáborozó, mind a Törvényes képviselő köteles betartani a táborhelyszín szabályzatait, a Tábor házirendjét, valamint a csoportot irányító tábori személyzet utasításait.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
A Felek jogai és kötelezettségei. Megrendelő feladata az élő közvetítés indítása, az adatfolyam továbbítása a központi médiaszerverre, valamint a közvetítés leállítása. Megrendelő kötelezettsége a saját honlapján a médiaszerverre mutató link kialakítása, működőképességének biztosítása a xxx.xxxxxxxxxxxxx.xx oldalon. Megrendelő feladata a Vállalkozó által Megrendelő rendelkezésére bocsátott feltöltő szoftver segítségével a nem MikroKam rendszer által létrehozott videó állományok médiaszerverrel kompatibilis állományainak előállítása. Megrendelő kötelezettsége helyszíni felelős, megfelelő szakmai felkészültségű munkatárs biztosítása, a napi üzemeltetési feladatok ellátására és a kapcsolattartás biztosítására. A Megrendelő köteles a Vállalkozó képviselőinek a rendszer üzemeltetésére szolgáló helyiségekbe történő bejutását biztosítani az alábbiak szerint: - az épületbe és a helyiségekbe csak a Megrendelő által biztosított belépési mágneskártya birtokában, a kapcsolattartó által kijelölt informatikus munkatárs kíséretében, a belépés szükségességének és céljának megjelölésével, a kapcsolattartó jóváhagyása mellett lehet belépni; - a belépés során csak az előre egyeztetett és jóváhagyott feladatokat lehet elvégezni. Amennyiben ez a végrehajtás során változik, úgy a változás igényét a kapcsolattartóval kell egyeztetni. A Megrendelő feladata a Megrendelő saját szervertermében a megfelelő infrastruktúrának és a Médiaszerver biztonságosan zárható helyének a kialakítása, valamint egyeztetett időpontokban ezekhez távmenedzselési lehetőség és a médiaszerver zavartalan elérhetőségének biztosítása. Megrendelő köteles a biztonsági beállításokat elvégezni. Megrendelő a Közgyűlés ülését megelőző napon a szervert üzembe helyezi, Vállalkozónak az esetleges hibákat jelzi. Amennyiben szükséges a Vállalkozó helyszíni munkavégzése, úgy a Megrendelő a Médiaszerverhez való bejutást biztosítja. Vállalkozó a rendszer általános üzemeltetésével kapcsolatban felmerülő hibák fogadására és javítására a hivatali munkaidőben (Ahétfőtől csütörtökig 8:00-16:30 óra között, pénteken 8:00-14:00 óra között) Az Önkormányzat jogai [bérleti díj]
a 06-1-271-09-46 telefonszámon, vagy az xxxx@xxxxxxxx.xx e-mail címen áll rendelkezésre. Vészhelyzeti bejelentés fogadása munkanapokon telefonon keresztül történik 7:30 és 16:30 óra között. Felek rögzítik, hogy a Vállalkozónak a hibaelhárítást a hibajelentés beérkezésétől számított 1 órán belül meg kell kezdenie. Vállalkozó jelen szerződés tartama alatt support szolgáltatást biztosít, amely keretében a 22. pontban meghatározott hivatali munkaidőben a telephelyén telefonon és e-mail segítségével, a rendszergazda számára, a szoftver használatával kapcsolatban, költségtérítés nélkül segítséget nyújt. Vállalkozó kötelessége a rendszerek működőképességének ellenőrzése sajtó esemény előtt, de legalább 2 hetente - a Globomax Zrt.-vel közreműködve - jegyzőkönyvezett működési tesztek elvégzésével. Vállalkozó köteles a Fővárosi Közgyűlés ülései és a Főpolgármesteri Xxxxx Xxxxx Xxxxxxx eseményei előtt 1 nappal teljes műszaki és funkcionális ellenőrzés elvégzésére. Az Önkormányzat ellenőrzésről Vállalkozó köteles a Globomax Zrt. közreműködésével tesztelési jegyzőkönyvet készíteni és azt az üzemeltetésbe adott vagyontárgyak birtoklásatesztelés időpontjától számított 1 napon belül átadni Megrendelő kapcsolattartójának. Vállalkozó Főpolgármesteri Xxxxx Xxxxx Xxxxxxx utasítására törli a korábbi anyagokat a Megrendelő Médiaszerveréről. Vállalkozó a 22. pontban meghatározott hivatali munkaidőn kívüli technikai felügyeletet vállal. Ennek feltétele a Közgyűlési időpont előzetes bejelentése írásban (e-mailben a xxxx@xxxxxxxx.xx címre vagy faxon a 06-1-271-09-46 számra), használata legkevesebb 4 nappal a tervezett időpont előtt. A technikai felügyelet a megadott közgyűlési napon legfeljebb 22:00 óráig vehető igénybe. Előre bejelentett ülés ideje alatt Vállalkozó karbantartást nem végez. Felek rögzítik, hogy a rendszerekben végrehajtott változások és hasznosítása átengedése fejében bérleti díjra jogosultannak kommunikációja, dokumentálása a Megrendelő változáskezelési szabályzatában (IRMI) rögzített folyamatán keresztül engedélyezhető és végezhető. Az Önkormányzat Vállalkozó vállalja, hogy a jelen Szerződésben meghatározott szolgáltatási tevékenységet a vonatkozó magyarországi előírások, a gyártók ajánlásai, valamint az éves viszonylatban programozott karbantartási technológia figyelembevételével, kizárólag képzett szakemberekkel végzi. Vállalkozó köteles a munkavégzést úgy megszervezni, hogy biztosítsa a munka biztonságos, szakszerű, gazdaságos és határidőre történő befejezését. Megrendelő köteles értesíteni Vállalkozót a közgyűlések üléstervéről, valamint a sajtóterem programjáról legkésőbb 4 nappal az esemény előtt. Ha a Megrendelő célszerűtlen vagy szakszerűtlen utasítást ad, erre a Vállalkozó köteles figyelmeztetni. Ha a Megrendelő a figyelmeztetés ellenére utasítását fenntartja, a Vállalkozó a szerződéstől elállhat vagy a feladatot a Megrendelő utasításai szerint, a Megrendelő kockázatára elláthatja. A Vállalkozó köteles megtagadni az utasítás teljesítését, ha annak végrehajtása jogszabály vagy hatósági határozat megsértéséhez vezetne, vagy veszélyeztetné mások személyét vagy vagyonát. Megrendelő a munkát és a felhasználásra kerülő anyagot ellenőrizheti. Nem mentesül a Vállalkozó a szerződésszegés jogkövetkezményei alól, ha a Megrendelő az ellenőrzést elmulasztotta vagy nem megfelelően végezte el. Vállalkozó a munkavégzése során, a munkaterületen és a munkavégzés hatókörében köteles betartani a hatályos tűzvédelmi, környezetvédelmi és munkavédelmi előírásokat. Köteles továbbá a tevékenysége során esetlegesen keletkező veszélyes hulladékokkal kapcsolatban az összegyűjtés, tárolás és elszállítás szabályainak megtartásáról gondoskodni. Vállalkozó köteles a munkavégzése során a meglévő létesítmények, burkolatok, berendezések, harmadik személyek vagyontárgyai állagmegóvásáról kiemelt figyelemmel gondoskodni. A megrongálásból eredő hibák miatt Vállalkozó kártérítési felelősséggel tartozik. Vállalkozó kötelezettséget vállal arra, hogy a munkaterület, eszközei és berendezései saját költségen történő őrzéséről a munkavégzés időtartama alatt gondoskodik. Vállalkozó kijelenti, hogy a jelen szerződés szerinti tevékenységhez megkívánt szakmai ismeretek rendelkezésére állnak, továbbá rendelkezik a szolgáltatások teljesítéséhez szükséges személyi, anyagi és technikai feltételekkel. Vállalkozó tudomásul veszi, hogy jelen szerződés teljesítése során tűrni köteles a Megrendelő tárgyban illetékes belső szervezeti egysége (Szervezési és Informatikai Főosztály) részéről szükségesnek tartott, továbbá a vonatkozó hatályos jogszabályokban meghatározott ellenőrzési feladatok elvégzését. Vállalkozó a szolgáltatás teljesítéséhez kizárólag a Kbt. 138. §-a alkalmazásával jogosult más, a szükséges engedélyekkel rendelkező alvállalkozót vagy egyéb közreműködő személyt igénybe venni. E személyek tevékenységéért a Vállalkozó úgy felel, mintha a szolgáltatást maga végezte volna el. Vállalkozó gondoskodik arról, hogy alkalmazottai, és a feladatok ellátásába esetlegesen bevont külső személyek a tevékenység ellátásához szükséges szakértelemmel és ismeretekkel rendelkezzenek. Vállalkozó kötelezettséget vállal arra, hogy a jelen szerződés tárgyát képező szolgáltatásokat kizárólag a vonatkozó hatályos jogszabályok szerint bejelentett alkalmazottaival végzi, és az általa megállapított bérleti díj pénzügyi értelemben - mint igénybe vett közreműködők is megfelelnek a szolgáltatás érdekében felmerült költség - beépül fenti követelményeknek. Vállalkozó kötelezettsége, hogy a településen folytatott közmű üzemeltetés költségei közé, azt más személy irányában végzett tevékenységére az Üzemeltető belső szabályai miatt nem terhelheti. Mindezek eredményeként, amennyiben az Önkormányzat a bérleti díj mértékének módosítását kezdeményezixxx.xxxxxxxxxxxxx.xx oldal, a szolgáltatott volumenre (víz és szennyvíz m3) megegyező összegű, megegyező időbeli hatályú, rendeleti úton bevezetett díjmódosítás is szükséges.
2. Az Önkormányzatot megillető bérleti díj éves mértéke megegyezik az aktuális vízdíjakban és szennyvízdíjakban Ft/m3 mértékegységben meghatározott fajlagos összeg és az éves fogyasztói számlákban kiszámlázott vízmennyiség és szennyvízmennyiség szorzatával. A tárgyévi bérleti díj évente két részletben esedékes, azzal, hogy az Önkormányzat naptári félévet követő hónapban a Üzemeltető által szolgáltatott adatok ismeretében állítja ki 60 napos fizetési határidővel számláját az Üzemeltető részére. [ellenőrzési jog]
3. Az Önkormányzat, mint tulajdonos, jogosult az Üzemeltető részére átadott víziközművek működtetésétFővárosi Közgyűlés üléseinek élő közvetítése, valamint a víziközművek állagát érintő minden olyan munkát ellenőrizni, amelyet az Üzemeltető, vagy annak megbízottja végez el. Amennyiben az Önkormányzatnak az ellenőrzés során kifogása merül fel, annak írásbeli közlését követően az Üzemeltető tartozik sajtóközpont eseményeinek élő internetes közvetítése működési zavara esetén a kifogás alaposságát megvizsgálni, és minden tőle elvárhatót megtenni annak kiküszöbölése érdekében, feltéve, hogy az észlelt probléma elhárítása az Üzemeltető feladatkörébe tartozik. Az Önkormányzat ellenőrzési joga - különösen - kiterjed az alábbiakra: - a vízügyi, közegészségügyi, környezetvédelmi, munkaügyi, tűzvédelmi, stb. szemléken részt vegyen, azokon észrevételeket tegyen, és intézkedéseket kezdeményezzen; - a fogyasztói bejelentések alapján hozzá érkező panaszokat és jelzéseket az Üzemeltető részére továbbítsa; - a hatályos vízügyi jogszabályi rendelkezéseknek nem megfelelő, nem rendeltetésszerű használatra vonatkozó bejelentéseket az Üzemeltetővel közölje; - az Üzemeltető által végzett karbantartási, javítási, rekonstrukciós, felújítási, fejlesztési munkálatokat ellenőrizze; - a díjemelési javaslatok költségeinek ellenőrzésére.
(B) Az Önkormányzat kötelezettségei [rendelkezésre bocsátás]
1. Az Önkormányzat a Korábbi Üzemeltetési Szerződés szerint üzemeltetésbe adott vagyontárgyakon túl az Együttműködési szerződésben meghatározottak alapján a jelen szerződés hatálya alatt megvalósított új víziközmű-vagyont is az Üzemeltető rendelkezésére bocsátja és jelen szerződés szabályai szerint működteti. [rekonstrukció, felújítás, fejlesztés]
2. Az üzemeltetésbe adott közművagyon pótlása, rekonstrukciója, értéknövelő felújítása, az azon végzett beruházások elvégzése (fejlesztés) az Önkormányzat kötelezettsége. Ezen munkák finanszírozására elsősorban az Üzemeltető által az üzemeltetésbe adott vagyon után fizetendő bérleti díj nyújt fedezetet. Amennyiben az Önkormányzat más Önkormányzattal vagy Önkormányzatokkal közösen vesz igénybe víziközművet (regionális vízellátás, több települést ellátó csatornamű vagy vízmű), a bérleti díj megállapításáról a közösen igénybe vett művek rekonstrukciós terheiből a ráeső hányadra is tekintettel hoz döntést.
3. A pótlás, rekonstrukció és értéknövelő felújítás elvégzésére kivételesen az Üzemeltető jogosult, illetve a biztonságos ellátás fenntartása érdekében egyben köteles is. Ezen kötelezettség áll fenn akkor, ha az önkormányzati tulajdonú közműhálózaton olyan műszaki probléma keletkezik, amely haladéktalan beavatkozást igényel, s a beavatkozás nyilvánvalóan a rekonstrukciós illetve értéknövelő felújítások számviteli kategóriájába sorolódik, s javítás jellegű beavatkozásra nincs mód, illetve az nem lenne ésszerű. Az Üzemeltető a közvetlen kárveszéllyel járó hibaelhárítást a hibajelentést követően azonnal - de legkésőbb három órán belül - tartozik megkezdeni. A közvetlen kárveszéllyel nem járó üzemzavar elhárítást az Üzemeltető a hibajelentés után 8 napon belül tartozik elvégezni. Ilyen helyzet előállásakor az Üzemeltető a hiba bekövetkezésétől számított 72 órán belül (ahol az Önkormányzat erre bármikor elérhető kapcsolattartót, diszpécser szolgálatot működtet azonnal) értesíteni köteles az Önkormányzatot, aki jogosult képviselője útján a beavatkozást megtekinteni, arról tájékozódni.
4. Ha a Üzemeltetőnek felróható okból a víziközmű tárgyak, eszközök, berendezések elvárható pótlása, rekonstrukciója elmarad, Megrendelőt haladéktalanul írásban értesítse és a szolgáltatás folyamatosságát vagy biztonságát veszélyezteti, az Önkormányzat jelen szerződési pontra történő szó szerinti hivatkozással, a teljesítésre elégséges határidő egyidejű kitűzésével írásban felszólítja az Üzemeltetőt a szükséges intézkedések megtételére, s ennek eredménytelensége esetén a Üzemeltető költségére maga gondoskodhat a szükséges beavatkozások elvégzésérőlhibaelhárítást azonnal megkezdje.
5. A Üzemeltető a 3. pontban meghatározottak szerint elvégzett beavatkozásokat a naptári negyedévet követő hónapban teljes önköltségi ár + 3% árrést tartalmazó áron jogosult tárgyév december 31. napjára szóló fizetési határidővel az Önkormányzat felé leszámlázni. A Üzemeltető a számla megküldésével egyidejűleg köteles mindazon adatokat csatolt mellékletben megküldeni, melyek szükségesek ahhoz, hogy a rekonstrukció műszaki és értékbeli szempontból az Önkormányzat könyveiben a számviteli szabályoknak megfelelően nyilvántartásba vehető legyen.
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Szerződés
A Felek jogai és kötelezettségei. (A) Az Önkormányzat jogai [bérleti díj]
19.1. Az Önkormányzat az üzemeltetésbe adott vagyontárgyak birtoklásaA Szolgáltató folyamatosan törekszik a színvonalas, használata minőségi és hasznosítása átengedése fejében bérleti díjra jogosult. Az Önkormányzat tudomásul vesziszakszerű Szolgáltatás nyújtására, ennek ellenére a weboldal működése a Felhasználó internetelérés és hardware eszközök minősége függvényében akadozhat, ezért a Szolgáltató a felelősségét kifejezetten kizárja, kivéve, ha bizonyítható, hogy az a hibát a Szolgáltató működési körében felmerült, előre látható és általa megállapított bérleti díj pénzügyi értelemben - mint a szolgáltatás érdekében felmerült költség - beépül a településen folytatott közmű üzemeltetés költségei közé, azt más személy irányában végzett tevékenységére az Üzemeltető belső szabályai miatt nem terhelheti. Mindezek eredményeként, amennyiben az Önkormányzat a bérleti díj mértékének módosítását kezdeményezi, a szolgáltatott volumenre (víz és szennyvíz m3) megegyező összegű, megegyező időbeli hatályú, rendeleti úton bevezetett díjmódosítás is szükséges.elhárítható ok okozta.
2. Az Önkormányzatot megillető bérleti díj éves mértéke megegyezik az aktuális vízdíjakban és szennyvízdíjakban Ft/m3 mértékegységben meghatározott fajlagos összeg és az éves fogyasztói számlákban kiszámlázott vízmennyiség és szennyvízmennyiség szorzatával9.2. A tárgyévi bérleti díj évente két részletben esedékesSzolgáltató törekszik a 24 órás/7 napos rendelkezésre állás biztosítására, azzalazonban előfordulhat, hogy a hozzáférés vagy szolgáltatás megszakad karbantartási műveletek, új tartalom feltöltése, sürgősségi javítások miatt, amelyről – amennyiben előre látható - a weboldalon előre tájékoztatja a Felhasználókat. A Szolgáltató törekszik minden ésszerű lépést megtenni ezen időtartamok csökkentése érdekében.
9.3. A Szolgáltató fenntartja a jogot, hogy a weboldal tartalmát bármikor módosítsa, vagy hozzáférhetőségét megszüntesse.
9.4. Amennyiben a teljesítést vis maior akadályozza, annak időtartama alatt a Szolgáltató teljes mértékben kizárja a felelősségét a teljesítés esetleges késedeleméért vagy hibájáért. Vis maior alatt különösen, de nem kizárólagosan az Önkormányzat naptári félévet követő hónapban a Üzemeltető által szolgáltatott adatok ismeretében állítja ki 60 napos fizetési határidővel számláját az Üzemeltető részére. [ellenőrzési jog]
3. Az Önkormányzatalábbi események értendők: zendülés, mint tulajdonosfelkelés, jogosult az Üzemeltető részére átadott víziközművek működtetésétforradalom, háborús előkészületek, háború, terrorcselekmény, fertőző járvány, árvíz, földrengés, tűzvész, zavargás, sztrájk, valamint a víziközművek állagát érintő minden olyan munkát ellenőriznitávközlési hálózat hibájából eredő üzemzavar, amelyet amely a Szolgáltatások nyújtását korlátozza, akadályozza vagy kizárja.
9.5. A Szolgáltatások igénybe vételével a Felhasználó vállalja, hogy a gyakorlást a saját felelősségére, a fokozatosság szem előtt tartásával a kezdő gyakorlatoktól a haladó, nehezebb gyakorlatok felé haladva, saját határainak, edzettségi állapotának, teherbírásának, fizikai adottságainak tiszteletben tartásával végzi.
9.6. Felhasználó az ÜzemeltetőÁSZF elfogadásával tudomásul veszi és vállalja, hogy:
a. az ászanák (jógapózok) célja elsősorban nem a gyógyítás, hanem a prevenció (megelőzés, egészségmegőrzés);
b. kezdőként gyakorlás és új diéta megkezdése előtt szakemberrel - gyógytornásszal, szakorvossal – konzultál, továbbá akkor is, ha a Felhasználó valamilyen érzékenysége, betegsége, sérülése vagy speciális adottsága miatt szükséges, illetve gyógykezelés alatt áll, vagy annak megbízottja végez el. Amennyiben az Önkormányzatnak az ellenőrzés során kifogása merül felvárandós;
c. ha gyakorlás során, annak írásbeli közlését követően az Üzemeltető tartozik a kifogás alaposságát megvizsgálniután bármilyen panasz lép fel (pl.: kisugárzó fájdalom valamelyik végtagba, visszatérő ízületi fájdalom, ízületi mozgástartomány szűkülése), haladéktalanul gyógytornásszal, szakorvossal konzultál, és minden tőle elvárhatót megtenni annak kiküszöbölése érdekébencsak utána folytatja a gyakorlást a megfelelő szakember jóváhagyása és kontrollja mellett;
d. a légzésgyakorlatokat kizárólag saját felelősségére végezi, feltéveköveti az oktató iránymutatásait, figyelembe véve, hogy az észlelt probléma elhárítása az Üzemeltető feladatkörébe tartozikminden gyakorlónak (Felhasználónak) a légzőgyakorlatok hatásai egészségi állapotától, edzettségi szintjétől, aktuális kondíciójától (idegi, mentális állapotától) függően teljesen mások lehetnek. Az Önkormányzat ellenőrzési joga - különösen - kiterjed az alábbiakra: - A Szolgáltató kifejezetten kizárja a vízügyifelelősségét a Felhasználó által vállalt fenti kötelezettségek figyelmen kívül hagyásával összefüggő bármilyen negatív következményért, közegészségügyi, környezetvédelmi, munkaügyi, tűzvédelmi, stb. szemléken részt vegyen, azokon észrevételeket tegyen, és intézkedéseket kezdeményezzen; - a fogyasztói bejelentések alapján hozzá érkező panaszokat és jelzéseket az Üzemeltető részére továbbítsa; - a hatályos vízügyi jogszabályi rendelkezéseknek nem megfelelő, nem rendeltetésszerű használatra vonatkozó bejelentéseket az Üzemeltetővel közölje; - az Üzemeltető által végzett karbantartási, javítási, rekonstrukciós, felújítási, fejlesztési munkálatokat ellenőrizze; - a díjemelési javaslatok költségeinek ellenőrzésérevagy kárért.
(B) Az Önkormányzat kötelezettségei [rendelkezésre bocsátás]
1. Az Önkormányzat a Korábbi Üzemeltetési Szerződés szerint üzemeltetésbe adott vagyontárgyakon túl az Együttműködési szerződésben meghatározottak alapján a jelen szerződés hatálya alatt megvalósított új víziközmű-vagyont is az Üzemeltető rendelkezésére bocsátja és jelen szerződés szabályai szerint működteti. [rekonstrukció, felújítás, fejlesztés]
2. Az üzemeltetésbe adott közművagyon pótlása, rekonstrukciója, értéknövelő felújítása, az azon végzett beruházások elvégzése (fejlesztés) az Önkormányzat kötelezettsége. Ezen munkák finanszírozására elsősorban az Üzemeltető által az üzemeltetésbe adott vagyon után fizetendő bérleti díj nyújt fedezetet. Amennyiben az Önkormányzat más Önkormányzattal vagy Önkormányzatokkal közösen vesz igénybe víziközművet (regionális vízellátás, több települést ellátó csatornamű vagy vízmű), a bérleti díj megállapításáról a közösen igénybe vett művek rekonstrukciós terheiből a ráeső hányadra is tekintettel hoz döntést.
39.7. A pótlás, rekonstrukció és értéknövelő felújítás elvégzésére kivételesen az Üzemeltető jogosult, illetve Felhasználó felelős a Szolgáltatás igénybevétele során a biztonságos ellátás fenntartása érdekében egyben köteles is. Ezen kötelezettség áll fenn akkorgyakorláshoz szükséges, ha egészségi állapotára, valamint - amennyiben az önkormányzati tulajdonú közműhálózaton olyan műszaki probléma keletkezik, amely haladéktalan beavatkozást igényel, s eseményen az étkezés a beavatkozás nyilvánvalóan Szolgáltató által vagy az általa megbízott harmadik személy által biztosított - esetleges étel allergiájára és egyéb intoleranciájára vonatkozó adatoknak a rekonstrukciós illetve értéknövelő felújítások számviteli kategóriájába sorolódik, s javítás jellegű beavatkozásra nincs mód, illetve az nem lenne ésszerű. Az Üzemeltető a közvetlen kárveszéllyel járó hibaelhárítást a hibajelentést követően azonnal - de legkésőbb három órán belül - tartozik megkezdeniSzolgáltató részére történő rendelkezésre bocsátásáért. A közvetlen kárveszéllyel Szolgáltató teljes mértékben kizárja a felelősségét mindazon károkért, amelyek azért következnek be, mert a Felhasználó az adott helyzetben általában elvárható magatartást nem járó üzemzavar elhárítást az Üzemeltető a hibajelentés után 8 napon belül tartozik elvégezni. Ilyen helyzet előállásakor az Üzemeltető a hiba bekövetkezésétől számított 72 órán belül (ahol az Önkormányzat erre bármikor elérhető kapcsolattartót, diszpécser szolgálatot működtet azonnal) értesíteni köteles az Önkormányzatot, aki jogosult képviselője útján a beavatkozást megtekinteni, arról tájékozódni.
4. Ha a Üzemeltetőnek felróható okból a víziközmű tárgyak, eszközök, berendezések elvárható pótlása, rekonstrukciója elmaradtanúsította, és a szolgáltatás folyamatosságát szükséges információkat, különösen esetleges sérülésére, betegségére, vagy biztonságát veszélyeztetiérzékenységére, az Önkormányzat jelen szerződési pontra történő szó szerinti hivatkozással, allergiára vonatkozó információkat elmulasztotta a teljesítésre elégséges határidő egyidejű kitűzésével írásban felszólítja az Üzemeltetőt a szükséges intézkedések megtételére, s ennek eredménytelensége esetén a Üzemeltető költségére maga gondoskodhat a szükséges beavatkozások elvégzésérőlSzolgáltató rendelkezésére bocsátani.
5. A Üzemeltető a 3. pontban meghatározottak szerint elvégzett beavatkozásokat a naptári negyedévet követő hónapban teljes önköltségi ár + 3% árrést tartalmazó áron jogosult tárgyév december 31. napjára szóló fizetési határidővel az Önkormányzat felé leszámlázni. A Üzemeltető a számla megküldésével egyidejűleg köteles mindazon adatokat csatolt mellékletben megküldeni, melyek szükségesek ahhoz, hogy a rekonstrukció műszaki és értékbeli szempontból az Önkormányzat könyveiben a számviteli szabályoknak megfelelően nyilvántartásba vehető legyen.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
A Felek jogai és kötelezettségei. 2.1. A Szolgáltató köteles az Interneten kiépített szállásfoglalási rendszere segítségével a Megrendelő által az adminisztrációs felületen részére szabályszerűen feltöltött adatok alapján a Megrendelő szálláshelyét, megjeleníteni.
2.2. A Szolgáltató köteles az Általános Szerződési Feltételek külön fejezetében (AIII. fejezet) Az Önkormányzat jogai [bérleti díj]meghatározott módon és feltételekkel a rendszeren keresztül érkező ajánlatkéréseket és szállásfoglalásokat a Megrendelő részére továbbítani.
12.3. Az Önkormányzat A Szolgáltató jogosult az üzemeltetésbe adott vagyontárgyak birtoklásaInterneten megjelenő információk között tájékoztatni az utasokat, használata és hasznosítása átengedése fejében bérleti díjra jogosult. Az Önkormányzat tudomásul vesziilletve az utasnak nem minősülő harmadik személy látogatókat a felek között fennálló jogviszony vonatkozásában arról, miszerint a Szolgáltató az árualap vásárlása tekintetében nem szerződő fél, figyelemmel arra, hogy a szállás igénybevételére vonatkozó jogviszony kizárólag az általa megállapított bérleti díj pénzügyi értelemben - mint a szolgáltatás érdekében felmerült költség - beépül a településen folytatott közmű üzemeltetés költségei közé, azt más személy irányában végzett tevékenységére az Üzemeltető belső szabályai miatt nem terhelheti. Mindezek eredményeként, amennyiben az Önkormányzat a bérleti díj mértékének módosítását kezdeményezi, a szolgáltatott volumenre (víz és szennyvíz m3) megegyező összegű, megegyező időbeli hatályú, rendeleti úton bevezetett díjmódosítás is szükséges.
2. Az Önkormányzatot megillető bérleti díj éves mértéke megegyezik az aktuális vízdíjakban és szennyvízdíjakban Ft/m3 mértékegységben meghatározott fajlagos összeg árualapot igénybe vevő és az éves fogyasztói számlákban kiszámlázott vízmennyiség és szennyvízmennyiség szorzatávalárualapot értékesítő felek között jön, illetve jöhet létre. Jogosult továbbá tájékoztatást nyújtani a jelen jogviszonyból fakadó felelősségi kérdések tekintetében is. A tárgyévi bérleti díj évente két részletben esedékesSzolgáltató jogosult továbbá a szálláshely igénybevételét követően az utasnak – a szállásfoglalási rendszer részét képező, azzalaz objektív értékelést elősegítő online kérdőív kitöltésével közölt – véleményét közzétenni.
2.4. A Szolgáltató jogosult a Megrendelő által megadott e-mail-címre saját és partnerei szolgáltatásairól promóciós- és reklámanyagokat küldeni.
2.5. A Szolgáltató jogosult a Megrendelő által feltöltött árualapot, hogy csomagajánlatot partner- oldalain megjeleníteni.
2.6. A Szolgáltató az Önkormányzat naptári félévet Általános Szerződési Feltételek külön fejezetében meghatározott díjfizetési kötelezettség megsértése esetén - eltérő megállapodás hiányában - az esedékességet követő hónapban napon az adott szálláshely megjelenítését automatikusan jogosult felfüggeszteni.
2.7. A szolgáltató jogosult a Üzemeltető által szolgáltatott adatok ismeretében állítja ki 60 napos fizetési határidővel számláját az Üzemeltető részére. [ellenőrzési jog]
3. Az Önkormányzat, mint tulajdonos, jogosult az Üzemeltető részére átadott víziközművek működtetését, valamint a víziközművek állagát érintő minden olyan munkát ellenőrizni, amelyet az ÜzemeltetőMegrendelő szálláshelyét, vagy annak megbízottja végez elbizonyos a saját rendszerében szereplő ajánlatát, bármilyen módon hirdetni.
2.8. Amennyiben A Megrendelő köteles az Önkormányzatnak Általános Szerződési Feltételek külön fejezetében (IV. fejezet) meghatározott ellenértéket megfizetni.
2.9. A Megrendelő köteles a rendelkezésére bocsátott adminisztrációs felületen az ellenőrzés során kifogása merül fel, annak írásbeli közlését követően az Üzemeltető tartozik adatokat a kifogás alaposságát megvizsgálni, és minden tőle elvárhatót megtenni annak kiküszöbölése érdekében, feltévevalóságnak megfelelő feltüntetni úgy, hogy sem a Megrendelő adatainál, sem a belső üzenetváltások (ajánlatkérések) alkalmával NEM jeleníthető meg semmilyen kapcsolatfelvételre alkalmas elérhetőség, továbbá más módon sem ösztönözheti az észlelt probléma elhárítása utast a vele történő közvetlen kapcsolatfelvételre. A Megrendelő az Üzemeltető feladatkörébe tartozikáltala megjelenített szálláshely árualap és csomagajánlat vonatkozásában a Szolgáltató rendszeren keresztül érkezett szállásfoglalást kizárólag a rendszeren keresztül jogosult jóváhagyni. Az Önkormányzat ellenőrzési joga - Ezen rendelkezések megsértése kiemelten súlyos szerződésszegésnek minősül. (Szerződés felmondással jár)
2.10. A Megrendelő köteles az érdekkörében felmerült, a szerződésszerű teljesítést kizáró vagy korlátozó technikai nehézségeiről – így különösen - kiterjed az alábbiakra: - Internetkapcsolat tartós, vagy időszakos (várhatóan 1 munkanapot meghaladó) hiányáról -, továbbá más, a vízügyi, közegészségügyi, környezetvédelmi, munkaügyi, tűzvédelmi, stb. szemléken részt vegyen, azokon észrevételeket tegyen, és intézkedéseket kezdeményezzen; - rendszer rendeltetésszerű igénybevételét akadályozó tényező felmerüléséről a fogyasztói bejelentések alapján hozzá érkező panaszokat és jelzéseket az Üzemeltető részére továbbítsa; - a hatályos vízügyi jogszabályi rendelkezéseknek nem megfelelő, nem rendeltetésszerű használatra vonatkozó bejelentéseket az Üzemeltetővel közölje; - az Üzemeltető által végzett karbantartási, javítási, rekonstrukciós, felújítási, fejlesztési munkálatokat ellenőrizze; - a díjemelési javaslatok költségeinek ellenőrzéséreSzolgáltatót haladéktalanul tájékoztatni.
2.11. A Megrendelő sikeres szobafoglalás esetén, amennyiben a lefoglalt szállást az utas részére nem tudja szolgáltatni, köteles az utas részére helyettesítő szolgáltatásként ugyanolyan, vagy - ráfizetés nélkül – magasabb színvonalú szálláshelyet biztosítani. A megrendelő köteles minden a szolgáltató rendszerén történő megkeresésre 1 munkanapon belül reagálni (Bkülönösképp: szobafoglalás, csomagfoglalás, ajánlatkérés) Az Önkormányzat kötelezettségei [rendelkezésre bocsátás]
1. Az Önkormányzat Ezen kötelezettség elmulasztása esetén a Korábbi Üzemeltetési Szerződés szerint üzemeltetésbe adott vagyontárgyakon túl az Együttműködési szerződésben meghatározottak alapján szolgáltató jogosult a jelen szerződés hatálya alatt megvalósított új víziközmű-vagyont is az Üzemeltető rendelkezésére bocsátja és jelen szerződés szabályai szerint működteti. [rekonstrukció, felújítás, fejlesztés]
2. Az üzemeltetésbe adott közművagyon pótlása, rekonstrukciója, értéknövelő felújításakérést automatikusan visszautasítani, az azon végzett beruházások elvégzése (fejlesztés) az Önkormányzat kötelezettsége. Ezen munkák finanszírozására elsősorban az Üzemeltető által az üzemeltetésbe adott vagyon után fizetendő bérleti díj nyújt fedezetet. Amennyiben az Önkormányzat utas részére más Önkormányzattal vagy Önkormányzatokkal közösen vesz igénybe víziközművet (regionális vízellátás, több települést ellátó csatornamű vagy vízmű), a bérleti díj megállapításáról a közösen igénybe vett művek rekonstrukciós terheiből a ráeső hányadra is tekintettel hoz döntéstszálláshelyeket kiajánlani.
3. A pótlás, rekonstrukció és értéknövelő felújítás elvégzésére kivételesen az Üzemeltető jogosult, illetve a biztonságos ellátás fenntartása érdekében egyben köteles is. Ezen kötelezettség áll fenn akkor, ha az önkormányzati tulajdonú közműhálózaton olyan műszaki probléma keletkezik, amely haladéktalan beavatkozást igényel, s a beavatkozás nyilvánvalóan a rekonstrukciós illetve értéknövelő felújítások számviteli kategóriájába sorolódik, s javítás jellegű beavatkozásra nincs mód, illetve az nem lenne ésszerű. Az Üzemeltető a közvetlen kárveszéllyel járó hibaelhárítást a hibajelentést követően azonnal - de legkésőbb három órán belül - tartozik megkezdeni. A közvetlen kárveszéllyel nem járó üzemzavar elhárítást az Üzemeltető a hibajelentés után 8 napon belül tartozik elvégezni. Ilyen helyzet előállásakor az Üzemeltető a hiba bekövetkezésétől számított 72 órán belül (ahol az Önkormányzat erre bármikor elérhető kapcsolattartót, diszpécser szolgálatot működtet azonnal) értesíteni köteles az Önkormányzatot, aki jogosult képviselője útján a beavatkozást megtekinteni, arról tájékozódni.
4. Ha a Üzemeltetőnek felróható okból a víziközmű tárgyak, eszközök, berendezések elvárható pótlása, rekonstrukciója elmarad, és a szolgáltatás folyamatosságát vagy biztonságát veszélyezteti, az Önkormányzat jelen szerződési pontra történő szó szerinti hivatkozással, a teljesítésre elégséges határidő egyidejű kitűzésével írásban felszólítja az Üzemeltetőt a szükséges intézkedések megtételére, s ennek eredménytelensége esetén a Üzemeltető költségére maga gondoskodhat a szükséges beavatkozások elvégzéséről.
5. A Üzemeltető a 3. pontban meghatározottak szerint elvégzett beavatkozásokat a naptári negyedévet követő hónapban teljes önköltségi ár + 3% árrést tartalmazó áron jogosult tárgyév december 31. napjára szóló fizetési határidővel az Önkormányzat felé leszámlázni. A Üzemeltető a számla megküldésével egyidejűleg köteles mindazon adatokat csatolt mellékletben megküldeni, melyek szükségesek ahhoz, hogy a rekonstrukció műszaki és értékbeli szempontból az Önkormányzat könyveiben a számviteli szabályoknak megfelelően nyilvántartásba vehető legyen.
Appears in 1 contract
Samples: Szolgáltatási Szerződés
A Felek jogai és kötelezettségei. (A) Az Önkormányzat jogai [bérleti díj]2.1. Vállalkozó a munkavégzése során, a munkaterületen és a munkavégzés hatókörében köteles betartani a vonatkozó jogszabályokban foglalt, a szakhatósági, a tűz-, vagyon-, és munkavédelmi előírásokat, az ebből eredő kárért kizárólagos felelősséggel tartozik.
12.2. Felek kötelesek a Szerződés fennállása alatt és megszüntetése során együttműködni és tájékoztatni egymást a Szerződés teljesítését érintő lényeges körülményekről. Egyik fél sem hivatkozhat a tájékoztatási kötelezettség megsértésére olyan jogokkal, tényekkel és adatokkal kapcsolatban, amelyeket ismert, vagy közhiteles nyilvántartásból vagy más forrásból ismernie kellett. Az Önkormányzat az üzemeltetésbe adott vagyontárgyak birtoklásaegyüttműködési és tájékoztatási kötelezettség megsértése esetén a károsult fél ebből fakadó kárát a Szerződésszegéssel okozott károkért való felelősség általános szabályai szerint kell a károkozó félnek megtéríteni.
2.3. Megrendelő a munkaterületet Vállalkozó részére előzetesen bemutatta. A Vállalkozó a Szerződés aláírásával nyilatkozik, használata hogy munkaterület a Munkák mennyiségileg, minőségileg és hasznosítása átengedése fejében bérleti díjra jogosulthatáridőre történő teljesítéséhez alkalmas.
2.4. Vállalkozó vállalja, hogy Xxxxxx a vonatkozó magyarországi előírások, jogszabályok alapján és kizárólag képzett szakemberekkel végzi. Vállalkozó köteles a munkavégzést úgy megszervezni, hogy biztosítsa a Xxxxx biztonságos, szakszerű, gazdaságos és határidőre történő befejezését. A Vállalkozó a Megrendelő utasítása szerint köteles eljárni. Az Önkormányzat tudomásul veszi, hogy az általa megállapított bérleti díj pénzügyi értelemben - mint utasítás nem terjedhet ki a szolgáltatás érdekében felmerült költség - beépül a településen folytatott közmű üzemeltetés költségei közé, azt más személy irányában végzett tevékenységére az Üzemeltető belső szabályai miatt nem terhelheti. Mindezek eredményeként, amennyiben az Önkormányzat a bérleti díj mértékének módosítását kezdeményezi, a szolgáltatott volumenre (víz és szennyvíz m3) megegyező összegű, megegyező időbeli hatályú, rendeleti úton bevezetett díjmódosítás is szükséges.
2. Az Önkormányzatot megillető bérleti díj éves mértéke megegyezik az aktuális vízdíjakban és szennyvízdíjakban Ft/m3 mértékegységben meghatározott fajlagos összeg és az éves fogyasztói számlákban kiszámlázott vízmennyiség és szennyvízmennyiség szorzatával. A tárgyévi bérleti díj évente két részletben esedékes, azzal, hogy az Önkormányzat naptári félévet követő hónapban a Üzemeltető által szolgáltatott adatok ismeretében állítja ki 60 napos fizetési határidővel számláját az Üzemeltető részére. [ellenőrzési jog]
3. Az Önkormányzat, mint tulajdonos, jogosult az Üzemeltető részére átadott víziközművek működtetését, valamint a víziközművek állagát érintő minden olyan munkát ellenőrizni, amelyet az Üzemeltető, vagy annak megbízottja végez el. Amennyiben az Önkormányzatnak az ellenőrzés során kifogása merül fel, annak írásbeli közlését követően az Üzemeltető tartozik a kifogás alaposságát megvizsgálnitevékenység megszervezésére, és minden tőle elvárhatót megtenni annak kiküszöbölése érdekében, feltéve, hogy az észlelt probléma elhárítása az Üzemeltető feladatkörébe tartozik. Az Önkormányzat ellenőrzési joga - különösen - kiterjed az alábbiakra: - nem teheti a vízügyi, közegészségügyi, környezetvédelmi, munkaügyi, tűzvédelmi, stb. szemléken részt vegyen, azokon észrevételeket tegyen, és intézkedéseket kezdeményezzen; - a fogyasztói bejelentések alapján hozzá érkező panaszokat és jelzéseket az Üzemeltető részére továbbítsa; - a hatályos vízügyi jogszabályi rendelkezéseknek nem megfelelő, nem rendeltetésszerű használatra vonatkozó bejelentéseket az Üzemeltetővel közölje; - az Üzemeltető által végzett karbantartási, javítási, rekonstrukciós, felújítási, fejlesztési munkálatokat ellenőrizze; - a díjemelési javaslatok költségeinek ellenőrzéséreteljesítést terhesebbé.
(B) Az Önkormányzat kötelezettségei [rendelkezésre bocsátás]
1. Az Önkormányzat a Korábbi Üzemeltetési Szerződés szerint üzemeltetésbe adott vagyontárgyakon túl az Együttműködési szerződésben meghatározottak alapján a jelen szerződés hatálya alatt megvalósított új víziközmű-vagyont is az Üzemeltető rendelkezésére bocsátja és jelen szerződés szabályai szerint működteti. [rekonstrukció, felújítás, fejlesztés]
2. Az üzemeltetésbe adott közművagyon pótlása, rekonstrukciója, értéknövelő felújítása, az azon végzett beruházások elvégzése (fejlesztés) az Önkormányzat kötelezettsége. Ezen munkák finanszírozására elsősorban az Üzemeltető által az üzemeltetésbe adott vagyon után fizetendő bérleti díj nyújt fedezetet. Amennyiben az Önkormányzat más Önkormányzattal vagy Önkormányzatokkal közösen vesz igénybe víziközművet (regionális vízellátás, több települést ellátó csatornamű vagy vízmű), a bérleti díj megállapításáról a közösen igénybe vett művek rekonstrukciós terheiből a ráeső hányadra is tekintettel hoz döntést.
3. A pótlás, rekonstrukció és értéknövelő felújítás elvégzésére kivételesen az Üzemeltető jogosult, illetve a biztonságos ellátás fenntartása érdekében egyben köteles is. Ezen kötelezettség áll fenn akkor, ha az önkormányzati tulajdonú közműhálózaton olyan műszaki probléma keletkezik, amely haladéktalan beavatkozást igényel, s a beavatkozás nyilvánvalóan a rekonstrukciós illetve értéknövelő felújítások számviteli kategóriájába sorolódik, s javítás jellegű beavatkozásra nincs mód, illetve az nem lenne ésszerű. Az Üzemeltető a közvetlen kárveszéllyel járó hibaelhárítást a hibajelentést követően azonnal - de legkésőbb három órán belül - tartozik megkezdeni. A közvetlen kárveszéllyel nem járó üzemzavar elhárítást az Üzemeltető a hibajelentés után 8 napon belül tartozik elvégezni. Ilyen helyzet előállásakor az Üzemeltető a hiba bekövetkezésétől számított 72 órán belül (ahol az Önkormányzat erre bármikor elérhető kapcsolattartót, diszpécser szolgálatot működtet azonnal) értesíteni köteles az Önkormányzatot, aki jogosult képviselője útján a beavatkozást megtekinteni, arról tájékozódni.
42.5. Ha a Üzemeltetőnek felróható okból Megrendelő célszerűtlen vagy szakszerűtlen utasítást ad, erre a víziközmű tárgyak, eszközök, berendezések elvárható pótlása, rekonstrukciója elmarad, és Vállalkozó köteles figyelmeztetni. Ha a szolgáltatás folyamatosságát vagy biztonságát veszélyezteti, az Önkormányzat jelen szerződési pontra történő szó szerinti hivatkozássalMegrendelő a figyelmeztetés ellenére utasítását fenntartja, a teljesítésre elégséges határidő egyidejű kitűzésével írásban felszólítja az Üzemeltetőt Vállalkozó a szükséges intézkedések megtételéreSzerződéstől elállhat vagy a feladatot a Megrendelő utasításai szerint, s ennek eredménytelensége esetén a Üzemeltető költségére maga gondoskodhat a szükséges beavatkozások elvégzéséről.
5Megrendelő kockázatára elláthatja. A Üzemeltető Vállalkozó köteles megtagadni az utasítás teljesítését, ha annak végrehajtása jogszabály vagy hatósági határozat megsértéséhez vezetne, vagy veszélyeztetné mások személyét vagy vagyonát. Xxxxxx Xxxxx mérnöki Digitálisan aláírta: Xxxxxx Xxxxx mérnöki irodavezető irodavezető 18:19:57 +02'00' Dátum: 2024.08.12
2.6. Megrendelő a 3Munkát bármikor ellenőrizheti. pontban meghatározottak szerint elvégzett beavatkozásokat Vállalkozó nem mentesül a naptári negyedévet követő hónapban teljes önköltségi ár + 3% árrést tartalmazó áron jogosult tárgyév december 31Szerződésszegés jogkövetkezményei alól, ha a Megrendelő az ellenőrzést elmulasztotta vagy nem megfelelően végezte el. napjára szóló fizetési határidővel az Önkormányzat felé leszámlázniDigitálisan aláírta: xx. A Üzemeltető a számla megküldésével egyidejűleg köteles mindazon adatokat csatolt mellékletben megküldeni, melyek szükségesek ahhoz, hogy a rekonstrukció műszaki és értékbeli szempontból az Önkormányzat könyveiben a számviteli szabályoknak megfelelően nyilvántartásba vehető legyen.Xxxxx Xxxxx Xxxxx: 2024.08.12 15:18:46 +02'00'
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Szerződés
A Felek jogai és kötelezettségei. 9.1. A Szolgáltató folyamatosan Szolgáltatásinak színvonalas, minőségi és szakszerű nyújtására törekszik, ennek ellenére a weboldal működése a Fogyasztó internetelérés és hardware eszközök minősége függvényében akadozhat, ezért felelősségét kifejezetten kizárja, kivéve, ha bizonyítható, hogy a hibát a Szolgáltató működési körében felmerült, általa elhárítható ok okozta.
9.2. A Szolgáltató törekszik a 24 órás/7 napos rendelkezésre állás biztosítására, azonban előfordulhat, hogy a hozzáférés vagy Szolgáltatás megszakad karbantartási műveletek, új tartalom feltöltése, sürgősségi javítások miatt, amelyet – amennyiben előre látható - a weboldalon előre jelez. A Szolgáltató törekszik minden ésszerű lépést megtenni ezen időtartamok csökkentése érdekében.
9.3. A Szolgáltató fenntartja a jogot, hogy a weboldal tartalmát bármikor módosítsa, vagy hozzáférhetőségét megszüntesse.
9.4. Amennyiben a teljesítést vis maior akadályozza, úgy a vis maior időtartama alatt a Szolgáltató kizárja a felelősségét a teljesítésében való hibáért vagy késedelemért. Vis maior alatt különösen az alábbi események értendők: zendülés, felkelés, forradalom, háborús előkészületek, háborúk, terrorcselekmények, fertőző járvány, árvíz, földrengés, tűzvész, zavargás, sztrájk, valamint a távközlési hálózat hibájából eredő üzemzavarok, amely a Szolgáltatások nyújtását korlátozza, vagy kizárja.
9.5. A Szolgáltatások igénybe vételével a Fogyasztó vállalja, hogy a fokozatosság szem előtt tartásával a gyakorlást az egyszerűbb gyakorlatoktól a nehezebb felé haladva, saját határainak, edzettségi állapotának, teherbírásának, fizikai adottságainak tiszteletben tartásával végzi.
9.6. Xxxxxxxxx az ÁSZF elfogadásával tudomásul veszi és vállalja, hogy:
a) a Szolgáltató képzett és több éves tapasztalattal rendelkező oktatókkal, a legjobb tudása szerint megtartott óráin a gyakorlást a saját felelősségére végzi;
b) az ászanák (Ajógapózok) Az Önkormányzat jogai [bérleti díj]célja elsősorban nem a gyógyítás, hanem a prevenció (megelőzés, egészségmegőrzés);
1c) kezdőként gyakorlás és új diéta megkezdése előtt szakemberrel - gyógytornásszal, szakorvossal – konzultál, továbbá akkor is, ha a Fogyasztó valamilyen érzékenysége, betegsége, sérülése vagy speciális adottsága miatt szükséges, illetve gyógykezelés alatt áll, vagy várandós;
d) ha gyakorlás során, után bármilyen panasz lép fel (pl.: kisugárzó fájdalom valamelyik végtagba, visszatérő ízületi fájdalom, ízületi mozgástartomány szűkülése), haladéktalanul gyógytornásszal, szakorvossal konzultál, és csak utána folytatható a gyakorlás a megfelelő szakember jóváhagyása és kontrollja mellett;
e) a légzésgyakorlatokat mindig saját felelősségére végezi, figyelembe véve, hogy az oktatók több éves szakmai háttérrel rendelkeznek és tisztában vannak az ő rájuk mért hatással, viszont minden gyakorlónak (Fogyasztónak) a hatások egészségi állapotától, edzettségi szintjétől, aktuális kondíciójától függően teljesen mások lehetnek.
9.7. Az Önkormányzat A Szolgáltató kifejezetten kizárja a felelősségét a Fogyasztó által vállalt fenti kötelezettségek figyelmen kívül hagyásával összefüggő bármilyen negatív következményért. A személyes jelenléttel igénybevett oktatáson (jóga óra, workshop, tábor, egyéb esemény) történt személyes sérüléssel járó balesetről a Szolgáltató jegyzőkönyvet készít, amelyet az üzemeltetésbe oktató, az érintett és lehetőség szerint egy jelenlévő személy aláírásával hitelesít.
9.8. A Fogyasztó felelős a Szolgáltatás igénybevétele során a biztonságos gyakorláshoz szükséges, egészségi állapotára, valamint - amennyiben az eseményen az étkezés a Szolgáltató által vagy az általa megbízott harmadik személy által biztosított - esetleges étel allergiájára és egyéb intoleranciájára vonatkozó adatoknak a Szolgáltató részére történő rendelkezésre bocsátásáért. A Szolgáltató teljes mértékben kizárja a felelősségét mindazon károkért, amelyek azért következtek be, mert a Fogyasztó az adott vagyontárgyak birtoklásahelyzetben általában elvárható magatartást nem tanúsította, használata és hasznosítása átengedése fejében bérleti díjra jogosulta szükséges információkat, különösen esetleges sérülésére, betegségére, vagy érzékenységére, allergiára vonatkozó információkat elmulasztotta a Szolgáltató rendelkezésére bocsátani.
9.9. Az Önkormányzat A Fogyasztó tudomásul veszi, hogy az általa megállapított bérleti díj pénzügyi értelemben - mint a szolgáltatás érdekében felmerült költség - beépül a településen folytatott közmű üzemeltetés költségei közé, azt más személy irányában végzett tevékenységére az Üzemeltető belső szabályai miatt nem terhelheti. Mindezek eredményeként, amennyiben az Önkormányzat a bérleti díj mértékének módosítását kezdeményezi, a szolgáltatott volumenre (víz és szennyvíz m3) megegyező összegű, megegyező időbeli hatályú, rendeleti úton bevezetett díjmódosítás is szükséges.
2. Az Önkormányzatot megillető bérleti díj éves mértéke megegyezik az aktuális vízdíjakban és szennyvízdíjakban Ft/m3 mértékegységben meghatározott fajlagos összeg és az éves fogyasztói számlákban kiszámlázott vízmennyiség és szennyvízmennyiség szorzatával. A tárgyévi bérleti díj évente két részletben esedékes, azzal, hogy az Önkormányzat naptári félévet követő hónapban a Üzemeltető által szolgáltatott adatok ismeretében állítja ki 60 napos fizetési határidővel számláját az Üzemeltető részére. [ellenőrzési jog]
3. Az Önkormányzat, mint tulajdonos, jogosult az Üzemeltető részére átadott víziközművek működtetését, valamint a víziközművek állagát érintő minden olyan munkát ellenőrizni, amelyet az Üzemeltetőfertőző betegség tüneteire utaló, vagy annak megbízottja végez el. Amennyiben lázas, náthás állapotban, vagy az Önkormányzatnak az ellenőrzés során kifogása merül feláltalános higiéniás elvárások betartását mellőzve, annak írásbeli közlését követően az Üzemeltető tartozik továbbá ittas, bódult állapotban jelenik meg a kifogás alaposságát megvizsgálniSzolgáltató jóga óráin, és minden tőle elvárhatót megtenni annak kiküszöbölése érdekébenegyéb, feltéve, hogy az észlelt probléma elhárítása az Üzemeltető feladatkörébe tartozik. Az Önkormányzat ellenőrzési joga - különösen - kiterjed az alábbiakra: - a vízügyi, közegészségügyi, környezetvédelmi, munkaügyi, tűzvédelmi, stb. szemléken részt vegyen, azokon észrevételeket tegyen, és intézkedéseket kezdeményezzen; - a fogyasztói bejelentések alapján hozzá érkező panaszokat és jelzéseket az Üzemeltető részére továbbítsa; - a hatályos vízügyi jogszabályi rendelkezéseknek nem megfelelő, nem rendeltetésszerű használatra vonatkozó bejelentéseket az Üzemeltetővel közölje; - az Üzemeltető által végzett karbantartási, javítási, rekonstrukciós, felújítási, fejlesztési munkálatokat ellenőrizze; - a díjemelési javaslatok költségeinek ellenőrzésére.
(B) Az Önkormányzat kötelezettségei [rendelkezésre bocsátás]
1. Az Önkormányzat a Korábbi Üzemeltetési Szerződés szerint üzemeltetésbe adott vagyontárgyakon túl az Együttműködési szerződésben meghatározottak alapján a jelen szerződés hatálya alatt megvalósított új víziközmű-vagyont is az Üzemeltető rendelkezésére bocsátja és jelen szerződés szabályai szerint működteti. [rekonstrukció, felújítás, fejlesztés]
2. Az üzemeltetésbe adott közművagyon pótlása, rekonstrukciója, értéknövelő felújítása, az azon végzett beruházások elvégzése (fejlesztés) az Önkormányzat kötelezettsége. Ezen munkák finanszírozására elsősorban az Üzemeltető által az üzemeltetésbe adott vagyon után fizetendő bérleti díj nyújt fedezetet. Amennyiben az Önkormányzat más Önkormányzattal vagy Önkormányzatokkal közösen vesz személyes részvétellel igénybe víziközművet (regionális vízellátás, több települést ellátó csatornamű vagy vízmű), a bérleti díj megállapításáról a közösen igénybe vett művek rekonstrukciós terheiből a ráeső hányadra is tekintettel hoz döntést.
3. A pótlás, rekonstrukció és értéknövelő felújítás elvégzésére kivételesen az Üzemeltető jogosultvehető eseményein, illetve a biztonságos ellátás fenntartása érdekében egyben köteles is. Ezen kötelezettség áll fenn akkorbiztonsági szabályokat szándékosan vagy ismételten megszegi, ha az önkormányzati tulajdonú közműhálózaton olyan műszaki probléma keletkezika résztvevők testi épségét vagy szándékos, amely haladéktalan beavatkozást igényelvagy súlyosan gondatlan magatartásával veszélyezteti, s a beavatkozás nyilvánvalóan foglalkozás többi résztvevőjét indokolatlanul zavarja a rekonstrukciós illetve értéknövelő felújítások számviteli kategóriájába sorolódik, s javítás jellegű beavatkozásra nincs mód, illetve az nem lenne ésszerű. Az Üzemeltető Szolgáltató a közvetlen kárveszéllyel járó hibaelhárítást a hibajelentést követően azonnal - de legkésőbb három órán belül - tartozik megkezdenirészvételét kizárhatja. A közvetlen kárveszéllyel nem járó üzemzavar elhárítást az Üzemeltető Fogyasztó tudomásul veszi, hogy amennyiben magatartása a hibajelentés után 8 napon belül tartozik elvégezni. Ilyen helyzet előállásakor az Üzemeltető többi résztvevő által a hiba bekövetkezésétől számított 72 órán belül (ahol az Önkormányzat erre bármikor elérhető kapcsolattartótSzolgáltatás zavartalan igénybevételét kizárja vagy korlátozza, diszpécser szolgálatot működtet azonnal) értesíteni köteles az Önkormányzatot, aki jogosult képviselője útján a beavatkozást megtekinteni, arról tájékozódni.
4. Ha a Üzemeltetőnek felróható okból a víziközmű tárgyak, eszközök, berendezések elvárható pótlása, rekonstrukciója elmarad, és a szolgáltatás folyamatosságát vagy biztonságát veszélyeztetijóga óra, az Önkormányzat jelen szerződési pontra történő szó szerinti hivatkozássalesemény megtartásának rendjét akadályozza, vagy a Szolgáltatás helyszínén szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartásával másoknak, vagy a Szolgáltatónak kárt okoz, a teljesítésre elégséges határidő egyidejű kitűzésével írásban felszólítja az Üzemeltetőt Szolgáltató a szükséges intézkedések megtételére, s ennek eredménytelensége esetén részvételét a Üzemeltető költségére maga gondoskodhat a szükséges beavatkozások elvégzésérőljövőben nyújtott Szolgáltatások igénybevétele tekintetében is kizárhatja.
5. A Üzemeltető a 3. pontban meghatározottak szerint elvégzett beavatkozásokat a naptári negyedévet követő hónapban teljes önköltségi ár + 3% árrést tartalmazó áron jogosult tárgyév december 31. napjára szóló fizetési határidővel az Önkormányzat felé leszámlázni. A Üzemeltető a számla megküldésével egyidejűleg köteles mindazon adatokat csatolt mellékletben megküldeni, melyek szükségesek ahhoz, hogy a rekonstrukció műszaki és értékbeli szempontból az Önkormányzat könyveiben a számviteli szabályoknak megfelelően nyilvántartásba vehető legyen.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
A Felek jogai és kötelezettségei. (A) Az Önkormányzat jogai [bérleti díj]díj]
1. Az Önkormányzat az üzemeltetésbe adott vagyontárgyak birtoklása, használata és hasznosítása átengedése fejében bérleti díjra jogosult. Az Önkormányzat tudomásul veszi, hogy az általa megállapított bérleti díj pénzügyi értelemben - mint a szolgáltatás érdekében felmerült költség - beépül a településen folytatott közmű üzemeltetés költségei közé, azt más személy irányában végzett tevékenységére az Üzemeltető belső szabályai miatt nem terhelheti. Mindezek eredményeként, amennyiben az Önkormányzat a bérleti díj mértékének módosítását kezdeményezi, a szolgáltatott volumenre (víz és szennyvíz m3) megegyező összegű, megegyező időbeli hatályú, rendeleti úton bevezetett díjmódosítás is szükséges.szükséges.
2. Az Önkormányzatot megillető bérleti díj éves mértéke megegyezik az aktuális vízdíjakban és szennyvízdíjakban Ft/m3 mértékegységben meghatározott fajlagos összeg és az éves fogyasztói számlákban kiszámlázott vízmennyiség és szennyvízmennyiség szorzatával. A tárgyévi bérleti díj évente két részletben esedékes, azzal, hogy az Önkormányzat naptári félévet követő hónapban a Üzemeltető által szolgáltatott adatok ismeretében állítja ki 60 napos fizetési határidővel számláját az Üzemeltető részére. [ellenőrzési jog].
3. Az Önkormányzat, mint tulajdonos, jogosult az Üzemeltető részére átadott víziközművek működtetését, valamint a víziközművek állagát érintő minden olyan munkát ellenőrizni, amelyet az Üzemeltető, vagy annak megbízottja végez el. Amennyiben az Önkormányzatnak az ellenőrzés során kifogása merül fel, annak írásbeli közlését követően az Üzemeltető tartozik a kifogás alaposságát megvizsgálni, és minden tőle elvárhatót megtenni annak kiküszöbölése érdekében, feltéve, hogy az észlelt probléma elhárítása az Üzemeltető feladatkörébe tartozik. Az Önkormányzat ellenőrzési joga - különösen - kiterjed az alábbiakra: - a vízügyi, közegészségügyi, környezetvédelmi, munkaügyi, tűzvédelmi, stb. szemléken részt vegyen, azokon észrevételeket tegyen, és intézkedéseket kezdeményezzen; - a fogyasztói bejelentések alapján hozzá érkező panaszokat és jelzéseket az Üzemeltető részére továbbítsa; - a hatályos vízügyi jogszabályi rendelkezéseknek nem megfelelő, nem rendeltetésszerű használatra vonatkozó bejelentéseket az Üzemeltetővel közölje; - az Üzemeltető által végzett karbantartási, javítási, rekonstrukciós, felújítási, fejlesztési munkálatokat ellenőrizze; - a díjemelési javaslatok költségeinek ellenőrzésére.
(B) Az Önkormányzat kötelezettségei [rendelkezésre bocsátás]
1. Az Önkormányzat a Korábbi Üzemeltetési Szerződés szerint üzemeltetésbe adott vagyontárgyakon túl az Együttműködési szerződésben meghatározottak alapján a jelen szerződés hatálya alatt megvalósított új víziközmű-vagyont is az Üzemeltető rendelkezésére bocsátja és jelen szerződés szabályai szerint működteti. [rekonstrukció, felújítás, fejlesztés]
2. Az üzemeltetésbe adott közművagyon pótlása, rekonstrukciója, értéknövelő felújítása, az azon végzett beruházások elvégzése (fejlesztés) az Önkormányzat kötelezettsége. Ezen munkák finanszírozására elsősorban az Üzemeltető által az üzemeltetésbe adott vagyon után fizetendő bérleti díj nyújt fedezetet. Amennyiben az Önkormányzat más Önkormányzattal vagy Önkormányzatokkal közösen vesz igénybe víziközművet (regionális vízellátás, több települést ellátó csatornamű vagy vízmű), a bérleti díj megállapításáról a közösen igénybe vett művek rekonstrukciós terheiből a ráeső hányadra is tekintettel hoz döntést.
3. A pótlás, rekonstrukció és értéknövelő felújítás elvégzésére kivételesen az Üzemeltető jogosult, illetve a biztonságos ellátás fenntartása érdekében egyben köteles is. Ezen kötelezettség áll fenn akkor, ha az önkormányzati tulajdonú közműhálózaton olyan műszaki probléma keletkezik, amely haladéktalan beavatkozást igényel, s a beavatkozás nyilvánvalóan a rekonstrukciós illetve értéknövelő felújítások számviteli kategóriájába sorolódik, s javítás jellegű beavatkozásra nincs mód, illetve az nem lenne ésszerű. Az Üzemeltető a közvetlen kárveszéllyel járó hibaelhárítást a hibajelentést követően azonnal - de legkésőbb három órán belül - tartozik megkezdeni. A közvetlen kárveszéllyel nem járó üzemzavar elhárítást az Üzemeltető a hibajelentés után 8 napon belül tartozik elvégezni. Ilyen helyzet előállásakor az Üzemeltető a hiba bekövetkezésétől számított 72 órán belül (ahol az Önkormányzat erre bármikor elérhető kapcsolattartót, diszpécser szolgálatot működtet azonnal) értesíteni köteles az Önkormányzatot, aki jogosult képviselője útján a beavatkozást megtekinteni, arról tájékozódni.
4. Ha a Üzemeltetőnek felróható okból a víziközmű tárgyak, eszközök, berendezések elvárható pótlása, rekonstrukciója elmarad, és a szolgáltatás folyamatosságát vagy biztonságát veszélyezteti, az Önkormányzat jelen szerződési pontra történő szó szerinti hivatkozással, a teljesítésre elégséges határidő egyidejű kitűzésével írásban felszólítja az Üzemeltetőt a szükséges intézkedések megtételére, s ennek eredménytelensége esetén a Üzemeltető költségére maga gondoskodhat a szükséges beavatkozások elvégzéséről.
5. A Üzemeltető a 3. pontban meghatározottak szerint elvégzett beavatkozásokat a naptári negyedévet követő hónapban teljes önköltségi ár + 3% árrést tartalmazó áron jogosult tárgyév december 31. napjára szóló fizetési határidővel az Önkormányzat felé leszámlázni. A Üzemeltető a számla megküldésével egyidejűleg köteles mindazon adatokat csatolt mellékletben megküldeni, melyek szükségesek ahhoz, hogy a rekonstrukció műszaki és értékbeli szempontból az Önkormányzat könyveiben a számviteli szabályoknak megfelelően nyilvántartásba vehető legyen.
Appears in 1 contract
Samples: Üzemeltetési Szerződés
A Felek jogai és kötelezettségei. (A) Az Önkormányzat jogai [bérleti díj]2.1. Megrendelő köteles a kiviteli tervdokumentációt és a szükséges hatósági engedélyeket Vállalkozó részére 4 példányban a szerződéskötéssel egyidejűleg jegyzőkönyvileg át- adni.
12.2. A Megrendelő köteles a munkaterületeket Vállalkozó részére a szerződés aláírásától számított 15 napon belül átadni, az építési naplók megnyitásával egyidejűleg. Megren- delő szavatolja, hogy a szerződés teljesítését harmadik személy joga nem korlátozza. Vállalkozó köteles a munkaterület átvételével egyidejűleg fototechnikai eljárással álla- potfelmérést készíteni a munkaterületekről és az azokkal határos építményekről és a felvonulási területekről. Az Önkormányzat állapotfelmérések megállapításait az üzemeltetésbe adott vagyontárgyak birtoklásaépítési naplóban szö- vegesen is rögzíteni kell. Megrendelő a munkaterületek részeként felvonulási területeket biztosít az ingatlan be- építésre nem kerülő részén deponálás, használata építési törmelék, szociális-blokk, iroda-blokk, stb. elhelyezésére, amelyeket Vállalkozó saját költségén létesít, továbbá biztosítja, azok működési feltételeit (2.4. pont) és hasznosítása átengedése fejében bérleti díjra jogosultüzemeltetését. Az Önkormányzat A munkavégzése alatt a többi területen az intézmény rendeltetésszerűen működik. Er- re tekintettel is, a munkaterületeteket Vállalkozó saját költségén köteles olyképpen el- határolni, hogy az élet és baleset védelem követelményeinek megfeleljen, és oda ille- téktelen személyek ne léphessenek be. Vállalkozó a munkavégzés befejezésekor a felvonulási területet, eredeti állapotának megfelelően (pl. füvesítés stb.) köteles megrendelőnek visszaszolgáltatni.
2.3. A munkaterületek őrzéséről a beruházás teljes időtartama alatt Vállalkozó köteles gondoskodni saját költségén. Felelős az építési és felvonulási területek élet-, baleset-, vagyon-, tűz-, környezetvédelmének biztosításáért, valamint a munkavédelmi előírások betartásáért. Vállalkozó felelősséggel tartozik a kivitelezés által érintett és szomszédos épületek műszaki állagának megőrzéséért, és köteles a telekhatáron lévő kerítések elbontása esetén, azzal egyidejűleg a szomszédos telkek vagyonvédelmét megfelelően biztosító ideiglenes kerítések létesítésére. E kötelezettségek megszegéséből, valamint a tevékenységéből eredő bárkinek felró- hatóan okozott minden kárt Vállalkozó viseli, illetve köteles gondoskodni a károsodás haladéktalan helyreállításáról, kijavításáról.
2.4. Vállalkozó a beruházás kivitelezéséhez szükséges víz-csatorna, elektromos energia vételezését a szolgáltatókkal közvetlen kapcsolat útján maga építi ki és üzemelteti sa- ját költségén.
2.5. A Vállalkozó a vállalkozás ütemenkénti megvalósítási és pénzügyi ütemterve a szer- ződés 2. számú mellékletét képezi. A 2. számú melléklet tartalmazza a befejezett, illet- ve a %-osan kifejezett munkarész teljesítéseket, és az elszámolt építési szakasz telje- sítményével, értékben egyenes arányban álló pénzügyi kifizetés ütemezését. A Megrendelő kijelenti, a Vállalkozó pedig tudomásul veszi, hogy mivel az általa megállapított bérleti díj pénzügyi értelemben - mint 1. pontban megjelölt beruházás kivitelezési munkák finanszírozása a szolgáltatás érdekében felmerült költség - beépül Megrendelő rendelkezésre álló önerő mellett két évre pályázott/pályázandó a településen folytatott közmű üzemeltetés költségei közétársasági adóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény (TAO tv.) (ld. még 107/2011. (VI. 30.) Korm. r.) alapján igénybe vehető támogatásból történik, azt más személy irányában végzett tevékenységére az Üzemeltető belső szabályai előfinanszírozás miatt nem terhelheti. Mindezek eredményekéntütemenként legfeljebb bruttó 130.000.000.-Ft számla nyújtható be a Vállalkozó részéről a Megrendelőnek, amennyiben az Önkormányzat a bérleti díj mértékének módosítását kezdeményezi, a szolgáltatott volumenre (víz és szennyvíz m3) megegyező összegű, megegyező időbeli hatályú, rendeleti úton bevezetett díjmódosítás is szükséges.
2. Az Önkormányzatot megillető bérleti díj éves mértéke megegyezik az aktuális vízdíjakban és szennyvízdíjakban Ft/m3 mértékegységben meghatározott fajlagos összeg és az éves fogyasztói számlákban kiszámlázott vízmennyiség és szennyvízmennyiség szorzatával. A tárgyévi bérleti díj évente két részletben esedékes, azzalde úgy, hogy az Önkormányzat naptári félévet követő hónapban I. – II. ütemben összesen legfeljebb bruttó 230.000.000.-Ft, azaz Kettőszáz- harmincmillió Forint összeget számlázhat a Üzemeltető által szolgáltatott adatok ismeretében állítja ki 60 napos fizetési határidővel számláját Vállalkozó a Megrendelőnek. A (lebonyolító) műszaki ellenőr - mielőtt a megvalósítási és pénzügyi ütemterv kifize- tést irányoz elő - meghívja a Megrendelőt és a Vállalkozót teljesítés-értékelő bejárásra. A bejárás során közösen felmérik a megvalósult teljesítéseket, és megállapítják azok ellenértékét. Minderről közösen jegyzőkönyvet vesznek fel, amelybe a (lebonyolító) műszaki ellenőr belefoglalja a teljesítés-igazolást. A teljesítés-igazolás tartalmazza a műszaki ellenőri nyilatkozatot – a vállalkozói teljesítés elismerése esetén – annak mér- tékéről, mennyiségéről és minőségéről, és ez alapján javaslatot tesz a vállalkozói számla kiállításának tartalmára, vagy az Üzemeltető részéreelismerést megtagadja. [ellenőrzési jog]Jelenlévő felek – a teljesítés-igazolást is tartalmazó – jegyzőkönyvet aláírják.
32.6. A Vállalkozó a munkaterületek átadás-átvételének időpontjától köteles az “Építési nap- lót” felfektetni és vezetni a 191/2009. (IX.15.) Korm. rend. szerint. Vállalkozó köteles a haladékot nem tűrő értesítést a Megrendelővel naplóbejegyzésen túlmenően is azonnal – rövid úton (telefonon, e-mailben, telefaxon) – közölni és ezt a naplóba bejegyezni.
2.7. Vállalkozó hetente a helyszínen koordinációs értekezletet tart, amelyen Megrendelő jogosult részt venni. Az Önkormányzategyes koordinációkról Megrendelő (lebonyolító) műszaki ellen- őre jegyzőkönyvet készít, mint tulajdonosamelyet Vállalkozó képviselője - esetleges észrevételei ki- egészítésével - köteles aláírni.
2.8. A beruházás során csak a hatályos jogszabályokban és rendeletekben előírt minősí- téssel rendelkező anyagok, szerelvények, stb. használhatók fel, melyeket Vállalkozó igazol és szavatol.
2.9. Ha a Vállalkozó a dokumentációban leírt anyagokat - az időben való megrendelés iga- zolásának megtörténte ellenére - beszerezni nem tudja, úgy Megrendelő előzetes egyetértése és jóváhagyása után jogosult időben beszerezhető, azonos műszaki pa- raméterű és használati értékű más anyagokkal helyettesíteni. Az anyagváltozás miatti esetleges többletköltség Vállalkozót terheli.
2.10. Ha egyes munkarészeket a Vállalkozó beépít (eltakar), köteles a Megrendelő (lebo- nyolító) műszaki ellenőrét az Üzemeltető részére átadott víziközművek működtetésétellenőrzés érdekében előzetesen - megfelelő időben, de legalább 72 órával korábban - a beépítésről értesíteni.
2.11. Megrendelő a munka végzését bármikor megtekintheti. A szerződés teljesítése során Vállalkozó tűrni köteles a Megrendelő által szükségesnek tartott, a hatályos jogsza- bályokban meghatározott, továbbá e szerződés tárgya bármely részletére vonatkozó ellenőrzési feladatok végzését.
2.12. A Vállalkozó köteles a kivitelezés megkezdése előtt, jól látható helyen az építkezés ut- cai frontján legalább 10 m2-es táblát elhelyezni. Ennek hiányában - az Építési Napló- ban történt eredménytelen megrendelői felszólítás után - Vállalkozó köteles 100.000 Ft összegű kárátalányt Megrendelőnek megfizetni.
2.13. A Vállalkozónak be kell tartania a bontás során keletkező hulladékok nyilvántartási, kezelési és eltávolítási szabályait, melyeket az építési engedély és tervdokumentáció, valamint a víziközművek állagát érintő 191/2009. (IX. 15.) Korm. rend. és egyéb jogszabályok előírásait. A Vállalkozó feladata az építési munkaterületen keletkezett építési-bontási hulladék mennyiségének és fajtájának folyamatos vezetése az építési naplóban. A Vállalkozónak a veszélyes hulladékok gyűjtését szelektíven, elkülönítetten, kevere- dés-, kiömlés- mentesen kell elvégeznie, arra egyértelműen kijelölt gyűjtőedényben. A veszélyes hulladékot a hatályos jogszabályoknak megfelelően „Sz” jeggyel bizonylatolva, erre engedéllyel rendelkező szállítóval kell elszállíttatni és engedéllyel rendelkező kezelő társaságnak átadni. A jelen szerződés teljesítése során keletkező minden olyan munkát ellenőrizni, amelyet hulladék elszállíttatására a Vál- lalkozó köteles. Az elszállított veszélyes hulladékról az Üzemeltető, vagy annak megbízottja végez elelszállítónak nyilvántartást kell vezetnie. Amennyiben az Önkormányzatnak az ellenőrzés A tevékenység során kifogása merül fel, annak írásbeli közlését követően az Üzemeltető tartozik a kifogás alaposságát megvizsgálnizajterhelési előírásokat be kell tartani, és minden tőle elvárhatót megtenni annak kiküszöbölése érdekébentörekedni kell a minél kisebb zajszint elérésére. A Vállalkozónak a bontási tevékenység befejezését követően el kell készítenie a tény- legesen keletkezett hulladékokról, feltéveaz építési és bontási hulladék kezelésének részle- tes szabályairól szóló 45/2004.(VII.26.) BM-KvVM együttes rendelet melléklete szerinti építési hulladék nyilvántartó lapot. A hulladékot kezelő átvételi igazolással együtt a nyilvántartó lap, az átadási dokumentáció részét képezi. A tárgyi ingatlan környezetéből a Vállalkozó köteles a tevékenysége során keletkezett építési hulladékot, maradék építőanyagot elszállítani, mindennemű szennyeződést el- távolítani, a környezetet az eredeti, illetve az engedélyezett állapotban átadni, a kör- nyezetben okozott károkat megszüntetni, továbbá az építkezésen dolgozó járművek által okozott közúti szennyezéseket keletkezésükkor azonnali megtisztítani.
2.14. A Vállalkozó köteles a 176/2008. (VI.30.) Korm. rendelet az épületek energetikai jel- lemzőinek tanúsításáról szóló rendelet szerint az épületek energetikai jellemzőinek a jogszabály által előírtaknak megfelelő energetikai teljesítőképességét tartalmazó ener- getikai tanúsítványokkal történő igazolására.
2.15. A Vállalkozó köteles az átadás-átvételi eljárásokat előkészíteni és időpontjairól Meg- rendelőt 5 nappal korábban írásban értesíteni (készrejelentés); Megrendelő pedig kö- teles lebonyolító műszaki ellenőre útján, a kitűzött időpontban az átadás-átvételi eljá- rások megkezdésére megjelenni és megvizsgálni, hogy az észlelt probléma elhárítása elkészült létesítmény a szerződésnek megfelelő-e. Átadási időpontok:
I. ütem: 2013. május 31.
II. ütem: 2013. szeptember 30.
III. ütem: 2014. február 28.
IV. ütem: 2014. július 30. A Vállalkozó az Üzemeltető feladatkörébe tartozikütemenként megjelölt határidőben köteles az átadás-átvételi eljáráso- kat megkezdeni, azokat folyamatosan, megszakítás nélkül végezni és az előírt határ- időben befejezni. Ha az átadás-átvételi eljárás az ütemenként megjelölt határnapokon - nem kezdhető meg, mert a rendeltetésszerű használatot gátló, illetve kizáró hiba van, vagy - nem fejezhető be, mert a teljesítés nem hiány-, és hibamentes Vállalkozó késedel- me beáll, illetve - Megrendelő a meghatározott határidőt követő 15 napon belül nem kezdi meg illetve nem fejezi be az átadás-átvételi eljárást a Megrendelő a teljesítésigazolást köteles kiadni Vállalkozó kérésére.
2.16. Az Önkormányzat ellenőrzési joga - különösen - kiterjed az alábbiakra: - a vízügyiátadás-átvételi eljárások keretében Vállalkozó próbaüzemet, közegészségügyi, környezetvédelmi, munkaügyi, tűzvédelmi, stb. szemléken részt vegyen, azokon észrevételeket tegyen, és intézkedéseket kezdeményezzen; - a fogyasztói bejelentések alapján hozzá érkező panaszokat és jelzéseket az Üzemeltető részére továbbítsa; - a hatályos vízügyi jogszabályi rendelkezéseknek nem megfelelő, nem rendeltetésszerű használatra vonatkozó bejelentéseket az Üzemeltetővel közölje; - az Üzemeltető által végzett karbantartási, javítási, rekonstrukciós, felújítási, fejlesztési munkálatokat ellenőrizze; - a díjemelési javaslatok költségeinek ellenőrzésére.
(B) Az Önkormányzat kötelezettségei [rendelkezésre bocsátás]
1. Az Önkormányzat a Korábbi Üzemeltetési Szerződés szerint üzemeltetésbe adott vagyontárgyakon túl az Együttműködési szerződésben meghatározottak alapján a jelen szerződés hatálya alatt megvalósított új víziközmű-vagyont is az Üzemeltető rendelkezésére bocsátja és jelen szerződés szabályai szerint működteti. [rekonstrukció, felújítás, fejlesztés]
2. Az üzemeltetésbe adott közművagyon pótlása, rekonstrukciója, értéknövelő felújítása, az azon végzett beruházások elvégzése (fejlesztés) az Önkormányzat kötelezettsége. Ezen munkák finanszírozására elsősorban az Üzemeltető által az üzemeltetésbe adott vagyon után fizetendő bérleti díj nyújt fedezetet. Amennyiben az Önkormányzat más Önkormányzattal vagy Önkormányzatokkal közösen vesz igénybe víziközművet (regionális vízellátás, több települést ellátó csatornamű vagy vízmű), a bérleti díj megállapításáról a közösen igénybe vett művek rekonstrukciós terheiből a ráeső hányadra is tekintettel hoz döntést.
3üzemi próbát köteles tartani. A pótlásMegrendelő műszaki ellenőre az elkészült épületen belüli és kívüli közműszakaszo- kat – eltakarás előtt – Vállalkozóval együtt megvizsgálja olyképpen, rekonstrukció és értéknövelő felújítás elvégzésére kivételesen hogy a vezeték- szakaszon próbaüzemként nyomáspróbát végeznek az Üzemeltető jogosult, illetve irányadó szabályozásnak meg- felelően. Bármilyen rendellenesség eseten Vállalkozó köteles a biztonságos ellátás fenntartása érdekében egyben köteles is. Ezen kötelezettség áll fenn akkor, ha az önkormányzati tulajdonú közműhálózaton olyan műszaki probléma keletkezik, amely haladéktalan beavatkozást igényel, s a beavatkozás nyilvánvalóan a rekonstrukciós illetve értéknövelő felújítások számviteli kategóriájába sorolódik, s javítás jellegű beavatkozásra nincs mód, illetve az nem lenne ésszerű. Az Üzemeltető a közvetlen kárveszéllyel járó hibaelhárítást a hibajelentést követően javítást vagy cserét azonnal - de legkésőbb három órán belül - tartozik megkezdeni. A közvetlen kárveszéllyel nem járó üzemzavar elhárítást az Üzemeltető a hibajelentés után 8 napon belül tartozik elvégezni. Ilyen helyzet előállásakor az Üzemeltető a hiba bekövetkezésétől számított 72 órán belül (ahol az Önkormányzat erre bármikor elérhető kapcsolattartót, diszpécser szolgálatot működtet azonnal) értesíteni köteles az Önkormányzatot, aki jogosult képviselője útján a beavatkozást megtekinteni, arról tájékozódni.
4. Ha a Üzemeltetőnek felróható okból a víziközmű tárgyak, eszközök, berendezések elvárható pótlása, rekonstrukciója elmaradel- végezni, és a szolgáltatás folyamatosságát próbaüzemet megismételni. A próbaüzemet mindaddig meg kell ismételni, amíg az adott közműszakasz nem hiba- és hiánymentes. Vállalkozó ezt követően jogosult és köteles a munkaárok befedésére. A fűtési, hűtési, tűzjelző, konyhatechnológia és egyéb rendszer próbaüzemét illetve üzemi próbáját a Vállalkozó köteles az átadás-átvételi eljárások időkeretében 72 órás időtartamban elvégezni a rendszer beszabályozásával és üzemeltető kezelő személy- zetének betanításával együtt, és arról külön jegyzőkönyveket felvenni. A fűtés, hűtés beszabályozását csak abban az esetben kell az átadás-átvételi eljárá- sok keretében elvégezni, amennyiben a hőmérsékleti viszonyok ezt lehetővé teszik. Az ez okból el nem végzett beszabályozást a jótállási (garanciális) időben, megfelelő hőmérsékleti viszonyok között köteles a Vállalkozó teljesíteni. A fenti okból elhalasztott beszabályozás a szerződés teljesítését nem gátolja, de a ha- lasztás tényét az átadás-átvételi jegyzőkönyvben rögzíteni kell. A próbaüzemek során a Vállalkozó a teljesítését bizonyítani köteles. A bizonyítás ak- kor sikeres ha, - a fűtési, hűtési rendszer egybefüggő 24 órán keresztül, - a tűzjelző- és riasztó rendszer 12 egymást közvetlenül követő alkalommal az előírt műszaki paramétereket folyamatosan hiba- és hiánymentesen teljesíti. A berendezések, rendszerek próbája során tapasztalt rendellenességeket, hiányossá- gokat a Vállalkozó megszünteti, és a próbát a teljesítés bizonyításáig ismétli.
2.17. A Megrendelő és (lebonyolító) műszaki ellenőre az átadás-átvételi eljárások során megvizsgálja a Vállalkozó által bemutatott átadási megvalósulási dokumentációt, a tel- jesítés szerződésszerűségét, és dönt, hogy alkalmas-e a létesítmény a műszaki átvé- telre. Az átadás-átvételi eljárásokról 3 példányban jegyzőkönyvet kell felvenni. A jegyzőkönyvben rögzíteni kell a felfedezett hiányokat, hibákat, a hibás munkarészek- re eső költségvetési összegeket, valamint az érvényesíteni kívánt szavatossági igé- nyeket (kijavítás, kicserélés), továbbá a kijavítás határidejét, a kijavításért és az átvé- telért felelős személy megnevezését, a megrendelői döntést arról, hogy átveszi-e az építményt. A Vállalkozónak a hiánypótlási és/vagy biztonságát veszélyeztetihibajavítási igényt is tartalmazó jegyzőkönyvet alá kell írnia. Amennyiben a Vállalkozó az átadás-átvételi jegyzőkönyvekben megállapított hibák, hi- ányosságok kijavítását, pótlását az ütemenként meghatározott átadás-átvételi eljárá- sok befejezési határidején belül elvégzi a teljesítés szerződésszerű, tehát kötbérmen- tes, ha a kijavítás, pótlás az átadás-átvételi határidőn túl fejeződik be, a teljesítés köt- bérterhes. A Vállalkozó felelős műszaki vezetője a mennyiségi és minőségi hibák, hiányosságok kijavítását követően átadja a lebonyolító műszaki ellenőrnek a szerződésben vállalt és elvégzett tevékenységet tartalmazó teljesítési összesítőt. A Megrendelő (lebonyolító) műszaki ellenőre az ellenőrzést követően teljesítésigazo- lást állít ki a 2.5. pontban részletezettek szerint.
2.18. A műszaki átadás-átvétel befejezése, az Önkormányzat arról kiadott (lebonyolító) műszaki ellenőri tel- jesítésigazolás, valamint az annak alapján kifizetett szerződéses ellenérték a Vállalko- zói kézhezvétele után – a szerződési ütem teljesítéseként - a Vállalkozó a Megrendelő birtokába adja az adott építményt és átadja - a kivitelezési és megvalósítási dokumentációt 3 példányban, - a megvalósulási dokumentációt elektronikusan 1 példányban, - a felelős műszaki vezetői nyilatkozatot az építmény jogszabály szerinti használha- tóságáról, - a hulladék-nyilvántartó lapot, - a kezelési és karbantartási útmutatót, üzemeltetési, használati, karbantartási utasí- tást, - az energetikai tanúsítványt, - az építési napló példányát összes mellékletével, - a jótállási dokumentumokat (pl.: a beépített szerelvények, berendezések, burkola- tok, egyéb tartozékok jótállási jegyei, közüzemi mérőórák jótállási jegyei, hitelesí- tési jegyzőkönyvek stb.) - a nyomáspróba jegyzőkönyvek, mérési jegyzőkönyvek, működési próbák jegyző- könyveit, - a villamos berendezések első vizsgálatának minősítő iratát, - a biztonsági és egészségvédelmi tervet, - épületfeltüntetési változási vázrajzot, - egyéb dokumentumot és igazolást, amely a használatbavételi engedélyek megké- réséhez szükségesek.
2.19. A Felek az építési ütemek átadás-átvételi eljárásai befejezésétől számított 12. hóna- ponként és a 36 hónapos jótállási (garanciális) idő elteltével utó-felülvizsgálati eljárá- sokat tartanak. Az utó-felülvizsgálati eljárások megszervezése és előkészítése a Meg- rendelő kötelessége.
2.20. A Vállalkozó köteles a szerződés tárgyára nevesített felelősség biztosítási kötvényét a jelen szerződési pontra történő szó szerinti hivatkozássalÉpítési szerződés aláírásakor ahhoz csatolni. Az 5.1.c.) pontban meghatározott bruttó vállalási díj 25%-ának megfelelő mértékű fele- lősségbiztosítási szerződést a konkrét beruházásra nevesítve kell megkötni és azt a beruházás befejezésétől számított, a teljesítésre elégséges határidő egyidejű kitűzésével írásban felszólítja az Üzemeltetőt Ptk.-ban a szükséges intézkedések megtételérerejtett hibáért fennálló szavatossági felelősség teljes időtartama alatt (3 év) folyamatosan fenn kell tartani, s ennek eredménytelensége esetén azzal a Üzemeltető költségére maga gondoskodhat a szükséges beavatkozások elvégzéséről.
5. A Üzemeltető a 3. pontban meghatározottak szerint elvégzett beavatkozásokat a naptári negyedévet követő hónapban teljes önköltségi ár + 3% árrést tartalmazó áron jogosult tárgyév december 31. napjára szóló fizetési határidővel az Önkormányzat felé leszámlázni. A Üzemeltető a számla megküldésével egyidejűleg köteles mindazon adatokat csatolt mellékletben megküldeni, melyek szükségesek ahhozmegkö- téssel, hogy a rekonstrukció műszaki és értékbeli szempontból az Önkormányzat könyveiben káresemények összértéke évente a számviteli szabályoknak megfelelően nyilvántartásba vehető legyenbiztosítási fedezet egészére vonat- kozik. A biztosítást úgy kell megkötni, hogy esetleges kárnál a kivitelező önrésze nem halad- hatja meg a biztosító által elismert kárösszeg 5 %-át.
Appears in 1 contract
Samples: Construction Contract
A Felek jogai és kötelezettségei. (A) Az Önkormányzat jogai [bérleti díj]
1. Az Önkormányzat az üzemeltetésbe adott vagyontárgyak birtoklása, használata és hasznosítása átengedése fejében bérleti díjra jogosult. Az Önkormányzat tudomásul veszi, hogy az általa megállapított bérleti díj pénzügyi értelemben - mint a szolgáltatás érdekében felmerült költség - beépül a településen folytatott közmű üzemeltetés költségei közé, azt más személy irányában végzett tevékenységére az Üzemeltető belső szabályai miatt nem terhelheti. Mindezek eredményeként, amennyiben az Önkormányzat a bérleti díj mértékének módosítását kezdeményezi, a szolgáltatott volumenre (víz és szennyvíz m3) megegyező összegű, megegyező időbeli hatályú, rendeleti úton bevezetett díjmódosítás is szükséges.
2. Az Önkormányzatot megillető bérleti díj éves mértéke megegyezik az aktuális vízdíjakban és szennyvízdíjakban Ft/m3 mértékegységben meghatározott fajlagos összeg és az éves fogyasztói számlákban kiszámlázott vízmennyiség és szennyvízmennyiség szorzatával7.1. A tárgyévi bérleti díj évente két részletben esedékesSzolgáltató a Szolgáltatás nyújtása során jogosult közreműködőt igénybe venni, azzalmely közreműködő magatartásáért úgy felel, hogy az Önkormányzat naptári félévet követő hónapban a Üzemeltető által szolgáltatott adatok ismeretében állítja ki 60 napos fizetési határidővel számláját az Üzemeltető részére. [ellenőrzési jog]
3. Az Önkormányzat, mint tulajdonos, jogosult az Üzemeltető részére átadott víziközművek működtetését, valamint a víziközművek állagát érintő minden olyan munkát ellenőrizni, amelyet az Üzemeltető, vagy annak megbízottja végez mintha maga járt volna el. Amennyiben az Önkormányzatnak az ellenőrzés során kifogása merül fel, annak írásbeli közlését követően az Üzemeltető tartozik a kifogás alaposságát megvizsgálni, és minden tőle elvárhatót megtenni annak kiküszöbölése érdekében, feltéve, hogy az észlelt probléma elhárítása az Üzemeltető feladatkörébe tartozik. Az Önkormányzat ellenőrzési joga - különösen - kiterjed az alábbiakra: - a vízügyi, közegészségügyi, környezetvédelmi, munkaügyi, tűzvédelmi, stb. szemléken részt vegyen, azokon észrevételeket tegyen, és intézkedéseket kezdeményezzen; - a fogyasztói bejelentések alapján hozzá érkező panaszokat és jelzéseket az Üzemeltető részére továbbítsa; - a hatályos vízügyi jogszabályi rendelkezéseknek nem megfelelő, nem rendeltetésszerű használatra vonatkozó bejelentéseket az Üzemeltetővel közölje; - az Üzemeltető által végzett karbantartási, javítási, rekonstrukciós, felújítási, fejlesztési munkálatokat ellenőrizze; - a díjemelési javaslatok költségeinek ellenőrzésére.
(B) Az Önkormányzat kötelezettségei [rendelkezésre bocsátás]
1. Az Önkormányzat a Korábbi Üzemeltetési Szerződés szerint üzemeltetésbe adott vagyontárgyakon túl az Együttműködési szerződésben meghatározottak alapján a jelen szerződés hatálya alatt megvalósított új víziközmű-vagyont is az Üzemeltető rendelkezésére bocsátja és jelen szerződés szabályai szerint működteti. [rekonstrukció, felújítás, fejlesztés]
2. Az üzemeltetésbe adott közművagyon pótlása, rekonstrukciója, értéknövelő felújítása, az azon végzett beruházások elvégzése (fejlesztés) az Önkormányzat kötelezettsége. Ezen munkák finanszírozására elsősorban az Üzemeltető által az üzemeltetésbe adott vagyon után fizetendő bérleti díj nyújt fedezetet. Amennyiben az Önkormányzat más Önkormányzattal vagy Önkormányzatokkal közösen vesz igénybe víziközművet (regionális vízellátás, több települést ellátó csatornamű vagy vízmű), a bérleti díj megállapításáról a közösen igénybe vett művek rekonstrukciós terheiből a ráeső hányadra is tekintettel hoz döntést.
37.2. A pótlás, rekonstrukció és értéknövelő felújítás elvégzésére kivételesen Szolgáltató az Üzemeltető jogosultegészségügyi szolgáltatási tevékenysége során mindig a Szerződő, illetve a biztonságos ellátás fenntartása érdekében egyben jogosultként megjelölt Hozzátartozó érdekeinek figyelembevételével, a tőle elvárható legnagyobb körültekintéssel és gondossággal köteles iseljárni, azonban (gyógy)eredmény megvalósítására (az általa nem befolyásolható és előre nem látható számos körülmény miatt) nem tud kötelezettséget vállalni.
7.3. Ezen kötelezettség áll fenn akkor, ha az önkormányzati tulajdonú közműhálózaton olyan műszaki probléma keletkezik, amely haladéktalan beavatkozást igényel, s Egészségügyi Szolgáltatás igénybevétele esetén a beavatkozás nyilvánvalóan a rekonstrukciós illetve értéknövelő felújítások számviteli kategóriájába sorolódik, s javítás jellegű beavatkozásra nincs módSzerződő, illetve a jogosultként megjelölt Hozzátartozó köteles az előzetesen lefoglalt időpontját 15 perccel megelőzően megérkezni és bejelentkezni a Medicover EÜ Intézmény fogadópultjánál/recepciójánál. Bármely okból bekövetkező késés esetén – a soron következő időpontok tartása miatt – a Szolgáltató az adott időpontban nem lenne ésszerűköteles szolgáltatást nyújtani. Az Üzemeltető Ez esetben a közvetlen kárveszéllyel járó hibaelhárítást a hibajelentést követően azonnal - de legkésőbb három órán belül - tartozik megkezdeniSzolgáltató új időpontot biztosít Call Centerén keresztül történő időpontfoglalás keretében.
7.4. A közvetlen kárveszéllyel nem járó üzemzavar elhárítást gondos tervezés és az Üzemeltető a hibajelentés után 8 napon belül tartozik elvégezni. Ilyen helyzet előállásakor az Üzemeltető a hiba bekövetkezésétől számított 72 órán belül (ahol az Önkormányzat erre bármikor elérhető kapcsolattartót, diszpécser szolgálatot működtet azonnal) értesíteni köteles az Önkormányzatot, aki jogosult képviselője útján a beavatkozást megtekinteni, arról tájékozódni.
4. Ha a Üzemeltetőnek felróható okból a víziközmű tárgyak, eszközök, berendezések elvárható pótlása, rekonstrukciója elmarad, és a szolgáltatás folyamatosságát vagy biztonságát veszélyezteti, az Önkormányzat jelen szerződési pontra történő szó szerinti hivatkozással, a teljesítésre elégséges határidő egyidejű kitűzésével írásban felszólítja az Üzemeltetőt a szükséges intézkedések megtételére, s ennek eredménytelensége esetén a Üzemeltető költségére maga gondoskodhat a szükséges beavatkozások elvégzéséről.
5. A Üzemeltető a 3. pontban meghatározottak szerint elvégzett beavatkozásokat a naptári negyedévet követő hónapban teljes önköltségi ár + 3% árrést tartalmazó áron jogosult tárgyév december 31. napjára szóló fizetési határidővel az Önkormányzat felé leszámlázni. A Üzemeltető a számla megküldésével egyidejűleg köteles mindazon adatokat csatolt mellékletben megküldeni, melyek szükségesek ahhozidőpontok szigorú tartása ellenére is előfordulhat, hogy a rekonstrukció műszaki szolgáltatásnyújtásban csúszás alakul ki. Ebben az esetben a Szolgáltató csak késedelemmel tudja fogadni a Szerződőt, illetve a jogosultként megjelölt Hozzátartozót, vagy a Szolgáltató új időpont foglalását biztosítja Call Centerén keresztül. A késedelemből eredő esetleges károkért a Szolgáltató csak akkor felel, ha a késedelem neki felróható okból következett be.
7.5. A Szerződő, illetve a jogosultként megjelölt Hozzátartozó egészségügyi szolgáltatással kapcsolatos orvosválasztási joga a Szolgáltató működési rendjének függvényében, a Szolgáltató által biztosított keretek között gyakorolható.
7.6. A Szerződő, illetve a jogosultként megjelölt Hozzátartozó az egészségügyi Szolgáltatás igénybevétele során köteles a Szolgáltató működési rendjét, közzétett házirendjében foglaltakat tiszteletben tartani.
7.7. A Szerződő, illetve a jogosultként megjelölt Hozzátartozó köteles a Szolgáltatóval együttműködni, és értékbeli szempontból tájékoztatni minden olyan körülményről, amely szükséges a kórtörténet megállapításához, a vizsgálat elvégzéséhez, kezelés folytatásához, így különösen: korábbi betegségeiről, kezeléseiről, beavatkozásairól, szedett gyógyszerekről és egyéb készítményekről, továbbá gyógyszerek egyes összetevőivel szembeni érzékenységéről, valamint egészségkárosító kockázati tényezőkről (pl.: életmóddal kapcsolatos károsító szokásokról). A Szerződő, illetve a jogosultként megjelölt Hozzátartozó köteles továbbá tájékoztatni a Szolgáltatót minden olyan körülményről, amely mások életét, vagy testi épségét veszélyeztetheti, így különösen fertőző betegségéről, illetőleg annak gyanújáról. A Szolgáltató nem felel azokért a károkért, amelyek bekövetkezése arra vezethető vissza, hogy a Szerződő, illetve a jogosultként megjelölt Hozzátartozó a jelen ÁSZF és a vonatkozó jogszabály szerinti tájékoztatási kötelezettségének nem, vagy nem megfelelően tett eleget.
7.8. A Szerződő, illetve a jogosultként megjelölt Hozzátartozó a Medicover EÜ Intézményekben köteles tartózkodni minden olyan magatartástól, amely a többi Ügyfél nyugalmát, ellátását zavarja.
7.9. A Medicover EÜ Intézmények területére élő állatot bevinni tilos, ide nem értve a vonatkozó jogszabály szerinti segítő kutyát (pl.: vakvezető kutya). 0.00.Xx egészségügyi Szolgáltatás igénybevételének feltétele a jogszabály vagy szakmai protokoll által előírt beleegyező nyilatkozat megtétele lehet. Az egészségügyi Szolgáltatás nyújtásához adott beleegyező nyilatkozat bármikor visszavonható, azonban a Szerződő, illetve a jogosultként megjelölt Hozzátartozó köteles a Szolgáltatónak az Önkormányzat könyveiben a számviteli szabályoknak megfelelően nyilvántartásba vehető legyenalapos ok nélküli visszavonásból eredően felmerült kárát megtéríteni.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
A Felek jogai és kötelezettségei. (A) Az Önkormányzat jogai [bérleti díj]
VI. 1. Az Önkormányzat A Szolgáltató minden kész hirdetési anyagot jogosult és köteles előzetesen tartalmi és technikai szempontból is megvizsgálni, és amennyiben a megjelenítésnek bármilyen akadályát észleli, köteles a Megrendelőt haladéktalanul értesíteni az üzemeltetésbe adott vagyontárgyak birtoklásaakadály jellegéről.
VI. 2. Amennyiben a Megrendelő a számára jelzett akadályt nem hajlandó elhárítani, használata a Szolgáltató jogosult a már megkötött szerződés, illetve a visszaigazolt egyedi megrendelés teljesítését visszautasítani, amennyiben a szerződés megkötésekor, illetve a megrendelés elfogadásakor a hirdetés tartalma még nem volt ismert.
VI. 3. A Szolgáltató a hirdetések szövegén a Megrendelő külön jóváhagyása nélkül jogosult elvégezni a nyelvhelyességi szabályok szerint szükséges stilisztikai és hasznosítása átengedése fejében bérleti díjra jogosultegyéb javításokat, kivéve, ha a Megrendelő a megrendelésben vagy a szerződésben írásban nyilatkozik arról, hogy a Szolgáltató a hirdetéseken semmilyen változtatást nem eszközölhet.
VI. Az Önkormányzat 4. A Szolgáltató – az VI.3. pontban foglaltakon kívül – a kész hirdetési anyagon önhatalmúlag semmiféle módosítást, változtatást nem végez, annak tartalmáért, a tartalom jogszerűségéért a Megrendelő felelős.
VI. 5. A külön jogszabályban meghatározott előzetes minőségvizsgálati vagy megfelelőség- tanúsítási kötelezettség alá tartozó árura vagy szolgáltatásra vonatkozó hirdetés esetén a Megrendelő köteles a Szolgáltatónak nyilatkozni arról, hogy a vizsgálatot elvégezték és annak alapján az áru forgalomba hozható, illetve a szolgáltatás folytatható. Ha az áru vagy szolgáltatás nem tartozik előzetes minőségvizsgálati vagy megfelelőség-tanúsítási kötelezettség alá, a nyilatkozatnak ezt kell tartalmaznia. Ilyen nyilatkozat hiányában a Szolgáltató a hirdetést nem teheti közzé, azt visszautasítja. Megrendelő a nyilatkozat valódiságáért mind a Szolgáltató, mind harmadik személyek felé teljes felelősséggel tartozik. Minden érintett esetben a megrendeléshez csatolni kell a nyilatkozatot.
VI. 6. A Szolgáltató vállalja az időben leadott és tartalmilag sem kifogásolható hirdetés sugárzását vagy megjelenítését a Megrendelő részére visszaigazolt módon és időpontban vagy időszakban, de a hirdetés vételi minőségéért, illetve azért, hogy a csatorna harmadik személynek felróható okból nem elérhető, nem vállal felelősséget. A Szolgáltató a tervszerű adó-, szerver-, stb. karbantartásokat a megkezdésük előtt legalább 8 nappal előre jelzi, a rendkívüli karbantartásokról, javításokról pedig a szolgáltató erről szóló értesítésének a kézhezvételét követően a legrövidebb időn belül tájékoztatást ad.
VI. 7. A Szolgáltató a műsorváltozás jogát fenntartja, emiatt kártérítési felelősség nem terheli. Előre ismert műsorváltozás esetén a Szolgáltató a Megrendelőt előre írásban értesíti, és – a Megrendelővel egyeztetve – azonos értékű más adásidőt biztosít. Amennyiben a Megrendelő a felajánlott adásidőt nem fogadja el, az a hirdetés fizetési kötelezettség nélküli lemondásának minősül. Váratlan műsorváltozás esetén – amikor az előzetes tájékoztatásra nincs lehetőség – a Szolgáltató az eredeti adásidőnek megfelelő értékű másik adásidőt biztosít, vagy ha ez nem lehetséges, módosított tarifával sugározza a hirdetést. Amennyiben a Megrendelő a felajánlott adásidőt vagy módosított tarifát nem fogadja el, az a hirdetés fizetési kötelezettség nélküli lemondásának minősül.
VI. 8. Amennyiben a hirdetés megjelenítése a V. pontban foglalt tilalmak fennállása miatt marad el, a Szolgáltató a sugárzás vagy megjelenítés elmaradásából eredően a Megrendelőnél felmerült semmiféle kár megtérítésére nem köteles, valamint Megrendelő sem jogosult emiatt semmiféle követeléssel fellépni a Szolgáltatóval szemben.
VII. 9. A hirdetésben előforduló tartalmi hibákból, a Megrendelő által rendelkezésre bocsátott kész hirdetési anyagok minőségi hibáiból, vagy egyéb fogyatékosságaiból eredő károkért, elmaradt haszonért a Szolgáltató felelősséget nem vállal.
VII. 10. Ha a megrendelt hirdetés a Szolgáltatónál felmerült okok miatt nem, hibásan, vagy nem a szerződésben vagy a megrendelésben foglaltak szerint került megjelenítésre, úgy a Megrendelővel kötött előzetes megállapodásnak megfelelően a Szolgáltató helytáll a hibáért, és a hirdetést, amennyiben arra a Megrendelő igényt tart, a Megrendelővel egyeztetett későbbi időpontban sugározza vagy megjeleníti.
VII. 11. A Megrendelő tudomásul veszi, hogy a szerződés vagy az általa megállapított bérleti díj pénzügyi értelemben - mint egyedi megrendelés alapján rendelkezésére álló hirdetési időt, megjelenési lehetőséget harmadik személynek a szolgáltatás érdekében felmerült költség - beépül Szolgáltató előzetes hozzájárulása nélkül nem adhatja tovább és nem engedheti át, továbbá a településen folytatott közmű üzemeltetés költségei közéhirdetésben a Megrendelőn kívül bármilyen harmadik személy csak a Szolgáltató előzetes belegyezésével jelenhet meg, azt más személy irányában végzett tevékenységére az Üzemeltető belső szabályai miatt nem terhelhetiellenkező esetben a Szolgáltató a hirdetés megjelenítését jogszerűen megtagadhatja.
VII. Mindezek eredményeként, amennyiben az Önkormányzat a bérleti díj mértékének módosítását kezdeményezi, a szolgáltatott volumenre (víz és szennyvíz m3) megegyező összegű, megegyező időbeli hatályú, rendeleti úton bevezetett díjmódosítás is szükséges.
2. Az Önkormányzatot megillető bérleti díj éves mértéke megegyezik az aktuális vízdíjakban és szennyvízdíjakban Ft/m3 mértékegységben meghatározott fajlagos összeg és az éves fogyasztói számlákban kiszámlázott vízmennyiség és szennyvízmennyiség szorzatával12. A tárgyévi bérleti díj évente két részletben esedékes, azzal, hogy az Önkormányzat naptári félévet követő hónapban a Üzemeltető által szolgáltatott adatok ismeretében állítja ki 60 napos fizetési határidővel számláját az Üzemeltető részére. [ellenőrzési jog]
3. Az Önkormányzat, mint tulajdonos, jogosult az Üzemeltető részére átadott víziközművek működtetését, valamint a víziközművek állagát érintő minden olyan munkát ellenőrizni, amelyet az Üzemeltető, vagy annak megbízottja végez el. Amennyiben az Önkormányzatnak az ellenőrzés során kifogása merül fel, annak írásbeli közlését követően az Üzemeltető tartozik a kifogás alaposságát megvizsgálni, és minden tőle elvárhatót megtenni annak kiküszöbölése érdekében, feltéve, hogy az észlelt probléma elhárítása az Üzemeltető feladatkörébe tartozik. Az Önkormányzat ellenőrzési joga - különösen - kiterjed az alábbiakra: - a vízügyi, közegészségügyi, környezetvédelmi, munkaügyi, tűzvédelmi, stb. szemléken részt vegyen, azokon észrevételeket tegyen, és intézkedéseket kezdeményezzen; - a fogyasztói bejelentések alapján hozzá érkező panaszokat és jelzéseket az Üzemeltető részére továbbítsa; - a hatályos vízügyi jogszabályi rendelkezéseknek nem megfelelő, nem rendeltetésszerű használatra vonatkozó bejelentéseket az Üzemeltetővel közölje; - az Üzemeltető által végzett karbantartási, javítási, rekonstrukciós, felújítási, fejlesztési munkálatokat ellenőrizze; - a díjemelési javaslatok költségeinek ellenőrzésére.
(B) Az Önkormányzat kötelezettségei [rendelkezésre bocsátás]
1. Az Önkormányzat a Korábbi Üzemeltetési Szerződés szerint üzemeltetésbe adott vagyontárgyakon túl az Együttműködési szerződésben meghatározottak alapján a jelen szerződés hatálya alatt megvalósított új víziközmű-vagyont is az Üzemeltető rendelkezésére bocsátja és jelen szerződés szabályai szerint működteti. [rekonstrukció, felújítás, fejlesztés]
2. Az üzemeltetésbe adott közművagyon pótlása, rekonstrukciója, értéknövelő felújítása, az azon végzett beruházások elvégzése (fejlesztés) az Önkormányzat kötelezettsége. Ezen munkák finanszírozására elsősorban az Üzemeltető által az üzemeltetésbe adott vagyon után fizetendő bérleti díj nyújt fedezetet. Amennyiben az Önkormányzat más Önkormányzattal vagy Önkormányzatokkal közösen vesz igénybe víziközművet (regionális vízellátás, több települést ellátó csatornamű vagy vízmű), a bérleti díj megállapításáról a közösen igénybe vett művek rekonstrukciós terheiből a ráeső hányadra is tekintettel hoz döntést.
3. A pótlás, rekonstrukció és értéknövelő felújítás elvégzésére kivételesen az Üzemeltető jogosult, illetve a biztonságos ellátás fenntartása érdekében egyben köteles is. Ezen kötelezettség áll fenn akkor, ha az önkormányzati tulajdonú közműhálózaton olyan műszaki probléma keletkezik, amely haladéktalan beavatkozást igényel, s a beavatkozás nyilvánvalóan a rekonstrukciós illetve értéknövelő felújítások számviteli kategóriájába sorolódik, s javítás jellegű beavatkozásra nincs mód, illetve az nem lenne ésszerű. Az Üzemeltető a közvetlen kárveszéllyel járó hibaelhárítást a hibajelentést követően azonnal - de legkésőbb három órán belül - tartozik megkezdeni. A közvetlen kárveszéllyel nem járó üzemzavar elhárítást az Üzemeltető a hibajelentés után 8 napon belül tartozik elvégezni. Ilyen helyzet előállásakor az Üzemeltető a hiba bekövetkezésétől számított 72 órán belül (ahol az Önkormányzat erre bármikor elérhető kapcsolattartót, diszpécser szolgálatot működtet azonnal) értesíteni köteles az Önkormányzatot, aki jogosult képviselője útján a beavatkozást megtekinteni, arról tájékozódni.
4. Ha a Üzemeltetőnek felróható okból a víziközmű tárgyak, eszközök, berendezések elvárható pótlása, rekonstrukciója elmarad, és a szolgáltatás folyamatosságát vagy biztonságát veszélyezteti, az Önkormányzat jelen szerződési pontra történő szó szerinti hivatkozással, a teljesítésre elégséges határidő egyidejű kitűzésével írásban felszólítja az Üzemeltetőt a szükséges intézkedések megtételére, s ennek eredménytelensége esetén a Üzemeltető költségére maga gondoskodhat a szükséges beavatkozások elvégzéséről.
5. A Üzemeltető a 3. pontban meghatározottak szerint elvégzett beavatkozásokat a naptári negyedévet követő hónapban teljes önköltségi ár + 3% árrést tartalmazó áron jogosult tárgyév december 31. napjára szóló fizetési határidővel az Önkormányzat felé leszámlázni. A Üzemeltető a számla megküldésével egyidejűleg köteles mindazon adatokat csatolt mellékletben megküldeni, melyek szükségesek ahhozMegrendelő szavatol azért, hogy a rekonstrukció műszaki szerződés, egyedi megrendelés időtartama alatt minden rá vonatkozó hatályos jogszabály rendelkezéseit betartja, és értékbeli szempontból hogy az Önkormányzat könyveiben általa megrendelt és jóváhagyott hirdetés megjelenítése nem ütközik jogszabályba, és azzal kapcsolatban harmadik fél a számviteli szabályoknak megfelelően nyilvántartásba vehető legyenSzolgáltatóval szemben semmilyen igényt nem támaszthat.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Hirdetési Feltételek
A Felek jogai és kötelezettségei. 2.1. A Szolgáltató jogosult az Internetes szállásfoglalási rendszere segítségével a Megrendelő - által az adminisztrációs felületen - részére szabályszerűen feltöltött adatok alapján a Megrendelő szálláshelyét megjeleníteni.
2.2. A Szolgáltató köteles az Általános Szerződési Feltételek külön fejezetében (AIII. fejezet) Az Önkormányzat jogai [bérleti díj]meghatározott módon és feltételekkel a rendszeren keresztül érkező ajánlatkéréseket és szállásfoglalásokat a Megrendelő részére továbbítani.
12.3. Az Önkormányzat A Szolgáltató jogosult az üzemeltetésbe Interneten megjelenő információk között tájékoztatni az utasokat, illetve az utasnak nem minősülő harmadik személy látogatókat a felek között fennálló jogviszony vonatkozásában arról, miszerint a Szolgáltató az árualap vásárlása tekintetében nem szerződő fél, figyelemmel arra, hogy a szállás igénybevételére vonatkozó jogviszony kizárólag az árualapot igénybe vevő és az árualapot értékesítő felek (Megrendelő) között jön, illetve jöhet létre. Jogosult továbbá tájékoztatást nyújtani a jelen jogviszonyból fakadó felelősségi kérdések tekintetében is. A Szolgáltató jogosult továbbá a szálláshely igénybevételét követően az Utasnak – a szállásfoglalási rendszer részét képező, az objektív értékelést elősegítő online kérdőív kitöltésével közölt – véleményét közzétenni.
2.4. A Szolgáltató jogosult a Megrendelő által megadott e-mail-címre saját és partnerei szolgáltatásairól promóciós- és reklámanyagokat küldeni.
2.5. A Szolgáltató jogosult a Megrendelő által feltöltött árualapot, csomagajánlatot partner- oldalain megjeleníteni.
2.7. A Szolgáltató az Általános Szerződési Feltételek külön fejezetében meghatározott díjfizetési kötelezettség megsértése esetén - eltérő megállapodás hiányában - az esedékességet követő napon az adott vagyontárgyak birtoklásaszálláshely megjelenítését, használata a Megrendelő előzetes értesítése nélkül és hasznosítása átengedése fejében bérleti díjra jogosulthozzájárulásának hiányában is automatikusan jogosult felfüggeszteni.
2.8. Az Önkormányzat A Szolgáltató jogosult a Megrendelő szálláshelyét, vagy annak bizonyos a saját rendszerében szereplő ajánlatát, bármilyen módon (online és offline felületeken is) hirdetni, megjeleníteni.
2.9. A Megrendelő köteles az Általános Szerződési Feltételek külön fejezetében (IV. fejezet) meghatározott ellenértéket megfizetni. A megrendelő tudomásul veszi, hogy amennyiben a száma ellenértékét nem fizeti meg, úgy a Szolgáltató előzetes felszólítást követően jogosult bírósági úton kérni a tartozás megfizetését, mely esetén – a számla végösszegétől függetlenül érvényesíti felmerült költségeit (ügyvédi munkadíj és – készkiadás, illeték, egyéb költség) is.
2.10. A Megrendelő köteles a rendelkezésére bocsátott adminisztrációs felületen az adatokat a valóságnak megfelelő feltüntetni úgy, hogy sem a Megrendelő adatainál, sem a belső üzenetváltások (ajánlatkérések) alkalmával NEM jeleníthető meg semmilyen kapcsolatfelvételre alkalmas elérhetőség (telefonszám, email cím, webcímek, stb.), továbbá más módon sem ösztönözheti az Utast a vele történő közvetlen kapcsolatfelvételre. A Megrendelő az általa megállapított bérleti díj pénzügyi értelemben - mint megjelenített szálláshely árualap és csomagajánlat vonatkozásában a szolgáltatás érdekében felmerült költség - beépül Szolgáltató rendszerén keresztül érkezett szállásfoglalást kizárólag a településen folytatott közmű üzemeltetés költségei közé, azt más személy irányában végzett tevékenységére rendszeren keresztül jogosult jóváhagyni. Ezen rendelkezések megsértése kiemelten súlyos szerződésszegésnek minősül. (Szerződés felmondással jár)
2.11. A Megrendelő köteles az Üzemeltető belső szabályai miatt nem terhelheti. Mindezek eredményeként, amennyiben az Önkormányzat a bérleti díj mértékének módosítását kezdeményeziérdekkörében felmerült, a szolgáltatott volumenre szerződésszerű teljesítést kizáró vagy korlátozó technikai nehézségeiről – így különösen az Internetkapcsolat tartós, vagy időszakos (víz és szennyvíz m3várhatóan 1 munkanapot elérő, vagy meghaladó) megegyező összegűhiányáról -, megegyező időbeli hatályútovábbá más, rendeleti úton bevezetett díjmódosítás is szükséges.
2. Az Önkormányzatot megillető bérleti díj éves mértéke megegyezik az aktuális vízdíjakban és szennyvízdíjakban Ft/m3 mértékegységben meghatározott fajlagos összeg és az éves fogyasztói számlákban kiszámlázott vízmennyiség és szennyvízmennyiség szorzatával. A tárgyévi bérleti díj évente két részletben esedékesa rendszer rendeltetésszerű igénybevételét akadályozó tényező felmerüléséről a Szolgáltatót haladéktalanul tájékoztatni, azzal, hogy az Önkormányzat naptári félévet követő hónapban értesítés elmaradásából eredő károkat saját maga köteles viselni.
2.12. A Megrendelő sikeres foglalás esetén, amennyiben a Üzemeltető által szolgáltatott adatok ismeretében állítja ki 60 napos fizetési határidővel számláját lefoglalt szállást az Üzemeltető részére. [ellenőrzési jog]
3. Az ÖnkormányzatUtas részére mégsem tudja szolgáltatni, mint tulajdonos, jogosult köteles az Üzemeltető Utas részére átadott víziközművek működtetését, valamint a víziközművek állagát érintő minden olyan munkát ellenőrizni, amelyet az Üzemeltetőhelyettesítő szolgáltatásként ugyanolyan, vagy annak megbízottja végez el- ráfizetés nélkül – magasabb színvonalú szálláshelyet biztosítani. A Megrendelő köteles minden a Szolgáltató rendszerén történő megkeresésre 1 munkanapon belül reagálni (különösképp: szobafoglalás, csomagfoglalás, ajánlatkérés) Ezen kötelezettség elmulasztása esetén a szolgáltató jogosult a kérést a Megrendelő előzetes értesítése nélkül és hozzájárulásának hiányában is automatikusan visszautasítani, az utas részére más szálláshelyeket kiajánlani. Amennyiben a Megrendelő 2 alkalommal az Önkormányzatnak 1 munkanapos határidőből kicsúszik, abban az ellenőrzés során kifogása merül fel, annak írásbeli közlését követően az Üzemeltető tartozik esetben a kifogás alaposságát megvizsgálni, és minden tőle elvárhatót megtenni annak kiküszöbölése érdekében, feltéve, hogy az észlelt probléma elhárítása az Üzemeltető feladatkörébe tartozik. Az Önkormányzat ellenőrzési joga - különösen - kiterjed az alábbiakra: - Szolgáltató jogosult a vízügyi, közegészségügyi, környezetvédelmi, munkaügyi, tűzvédelmi, stb. szemléken részt vegyen, azokon észrevételeket tegyen, és intézkedéseket kezdeményezzen; - a fogyasztói bejelentések alapján hozzá érkező panaszokat és jelzéseket az Üzemeltető részére továbbítsa; - a hatályos vízügyi jogszabályi rendelkezéseknek nem megfelelő, nem rendeltetésszerű használatra vonatkozó bejelentéseket az Üzemeltetővel közölje; - az Üzemeltető által végzett karbantartási, javítási, rekonstrukciós, felújítási, fejlesztési munkálatokat ellenőrizze; - a díjemelési javaslatok költségeinek ellenőrzéséreszerződést azonnali hatállyal felmondani.
2.13. Árgarancia: A megrendelő sem más szolgáltató rendszerében, sem saját weboldalán, sem más egyéb forrásban (Bonline és offline) Az Önkormányzat kötelezettségei [rendelkezésre bocsátás]
1. Az Önkormányzat különösen konkurens szálláskereső portálokon és kuponos oldalakon NEM adhat meg a Korábbi Üzemeltetési Szerződés szerint üzemeltetésbe adott vagyontárgyakon túl az Együttműködési szerződésben meghatározottak alapján Szolgáltató rendszerében, feltüntetett áraknál alacsonyabb árat, illetve KÖTELES minden más felületen feltüntetett akciót a jelen szerződés hatálya alatt megvalósított új víziközmű-vagyont szolgáltató rendszerében is az Üzemeltető rendelkezésére bocsátja és jelen szerződés szabályai szerint működteti. [rekonstrukció, felújítás, fejlesztés]
2. Az üzemeltetésbe adott közművagyon pótlása, rekonstrukciója, értéknövelő felújítása, az azon végzett beruházások elvégzése (fejlesztés) az Önkormányzat kötelezettségeazonnal feltüntetni. Ezen munkák finanszírozására elsősorban az Üzemeltető által az üzemeltetésbe adott vagyon után fizetendő bérleti díj nyújt fedezetet. Amennyiben az Önkormányzat más Önkormányzattal vagy Önkormányzatokkal közösen vesz igénybe víziközművet (regionális vízellátás, több települést ellátó csatornamű vagy vízmű), esetben a bérleti díj megállapításáról Szolgáltató jogosult a közösen igénybe vett művek rekonstrukciós terheiből a ráeső hányadra is tekintettel hoz döntéstszerződést azonnali hatállyal felmondani.
3. A pótlás, rekonstrukció és értéknövelő felújítás elvégzésére kivételesen az Üzemeltető jogosult, illetve a biztonságos ellátás fenntartása érdekében egyben köteles is. Ezen kötelezettség áll fenn akkor, ha az önkormányzati tulajdonú közműhálózaton olyan műszaki probléma keletkezik, amely haladéktalan beavatkozást igényel, s a beavatkozás nyilvánvalóan a rekonstrukciós illetve értéknövelő felújítások számviteli kategóriájába sorolódik, s javítás jellegű beavatkozásra nincs mód, illetve az nem lenne ésszerű. Az Üzemeltető a közvetlen kárveszéllyel járó hibaelhárítást a hibajelentést követően azonnal - de legkésőbb három órán belül - tartozik megkezdeni. A közvetlen kárveszéllyel nem járó üzemzavar elhárítást az Üzemeltető a hibajelentés után 8 napon belül tartozik elvégezni. Ilyen helyzet előállásakor az Üzemeltető a hiba bekövetkezésétől számított 72 órán belül (ahol az Önkormányzat erre bármikor elérhető kapcsolattartót, diszpécser szolgálatot működtet azonnal) értesíteni köteles az Önkormányzatot, aki jogosult képviselője útján a beavatkozást megtekinteni, arról tájékozódni.
4. Ha a Üzemeltetőnek felróható okból a víziközmű tárgyak, eszközök, berendezések elvárható pótlása, rekonstrukciója elmarad, és a szolgáltatás folyamatosságát vagy biztonságát veszélyezteti, az Önkormányzat jelen szerződési pontra történő szó szerinti hivatkozással, a teljesítésre elégséges határidő egyidejű kitűzésével írásban felszólítja az Üzemeltetőt a szükséges intézkedések megtételére, s ennek eredménytelensége esetén a Üzemeltető költségére maga gondoskodhat a szükséges beavatkozások elvégzéséről.
5. A Üzemeltető a 3. pontban meghatározottak szerint elvégzett beavatkozásokat a naptári negyedévet követő hónapban teljes önköltségi ár + 3% árrést tartalmazó áron jogosult tárgyév december 31. napjára szóló fizetési határidővel az Önkormányzat felé leszámlázni. A Üzemeltető a számla megküldésével egyidejűleg köteles mindazon adatokat csatolt mellékletben megküldeni, melyek szükségesek ahhoz, hogy a rekonstrukció műszaki és értékbeli szempontból az Önkormányzat könyveiben a számviteli szabályoknak megfelelően nyilvántartásba vehető legyen.
Appears in 1 contract
Samples: Szolgáltatási Szerződés
A Felek jogai és kötelezettségei. (A) Az Önkormányzat jogai [bérleti díj]
1. Az Önkormányzat A villamos energia továbbítása a Vevő csatlakozási pontjáig a Vevő hálózati csatlakozási és hálózathasználati szerződése szerint a Rendszerirányító, az üzemeltetésbe adott vagyontárgyak birtoklása, használata Átviteli Engedélyes és hasznosítása átengedése fejében bérleti díjra jogosult. Az Önkormányzat tudomásul veszi, hogy az általa megállapított bérleti díj pénzügyi értelemben - mint a szolgáltatás érdekében felmerült költség - beépül a településen folytatott közmű üzemeltetés költségei közé, azt más személy irányában végzett tevékenységére az Üzemeltető belső szabályai miatt nem terhelheti. Mindezek eredményeként, amennyiben az Önkormányzat a bérleti díj mértékének módosítását kezdeményezi, a szolgáltatott volumenre (víz és szennyvíz m3) megegyező összegű, megegyező időbeli hatályú, rendeleti úton bevezetett díjmódosítás is szükséges.területileg illetékes Elosztói Engedélyes feladata.
2. Az Önkormányzatot megillető bérleti díj éves mértéke megegyezik az aktuális vízdíjakban és szennyvízdíjakban Ft/m3 mértékegységben meghatározott fajlagos összeg és az éves fogyasztói számlákban kiszámlázott vízmennyiség és szennyvízmennyiség szorzatával. A tárgyévi bérleti díj évente két részletben esedékes, azzal, hogy az Önkormányzat naptári félévet követő hónapban fogyasztási helyek ellátása a Üzemeltető által szolgáltatott adatok ismeretében állítja ki 60 napos fizetési határidővel számláját az Üzemeltető részére. [ellenőrzési jog]
3. Az Önkormányzat, mint tulajdonos, jogosult az Üzemeltető részére átadott víziközművek működtetését, valamint a víziközművek állagát érintő minden olyan munkát ellenőrizni, amelyet az Üzemeltető, vagy annak megbízottja végez el. Amennyiben az Önkormányzatnak az ellenőrzés során kifogása merül fel, annak írásbeli közlését követően az Üzemeltető tartozik a kifogás alaposságát megvizsgálni, és minden tőle elvárhatót megtenni annak kiküszöbölése érdekében, feltéve, hogy az észlelt probléma elhárítása az Üzemeltető feladatkörébe tartozik. Az Önkormányzat ellenőrzési joga - különösen - kiterjed az alábbiakra: - a vízügyi, közegészségügyi, környezetvédelmi, munkaügyi, tűzvédelmi, stb. szemléken részt vegyen, azokon észrevételeket tegyen, és intézkedéseket kezdeményezzen; - a fogyasztói bejelentések alapján hozzá érkező panaszokat és jelzéseket az Üzemeltető részére továbbítsa; - a hatályos vízügyi jogszabályi rendelkezéseknek nem megfelelő, nem rendeltetésszerű használatra vonatkozó bejelentéseket az Üzemeltetővel közölje; - az Üzemeltető által végzett karbantartási, javítási, rekonstrukciós, felújítási, fejlesztési munkálatokat ellenőrizze; - a díjemelési javaslatok költségeinek ellenőrzésére.
(B) Az Önkormányzat kötelezettségei [rendelkezésre bocsátás]
1. Az Önkormányzat a Korábbi Üzemeltetési Szerződés szerint üzemeltetésbe adott vagyontárgyakon túl az Együttműködési szerződésben meghatározottak alapján a jelen szerződés hatálya alatt megvalósított új víziközmű-vagyont is az Üzemeltető rendelkezésére bocsátja és jelen szerződés szabályai szerint működteti. [rekonstrukció, felújítás, fejlesztés]
2. Az üzemeltetésbe adott közművagyon pótlása, rekonstrukciója, értéknövelő felújítása, az azon végzett beruházások elvégzése (fejlesztés) az Önkormányzat kötelezettsége. Ezen munkák finanszírozására elsősorban az Üzemeltető által az üzemeltetésbe adott vagyon után fizetendő bérleti díj nyújt fedezetet. Amennyiben az Önkormányzat más Önkormányzattal vagy Önkormányzatokkal közösen vesz igénybe víziközművet (regionális vízellátás, több települést ellátó csatornamű vagy vízmű), a bérleti díj megállapításáról a közösen igénybe vett művek rekonstrukciós terheiből a ráeső hányadra is tekintettel hoz döntéstfogyasztási helyekkel megegyező csatlakozási pontokon történik.
3. A pótlásVevő - a kereskedői mérlegkörbe lépő - fogyasztási helyei vonatkozásában fellépő vételezési üzemzavarok esetén - Vevő külön kérésére - Szállítónak vállalnia kell a Vevő érintett fogyasztási helyeinek képviseletét a hálózati rendszer azon tagjaival szemben, rekonstrukció amely/amelyek a Vevőnél jelentkező vételezési zavart okozta/okozták, és értéknövelő felújítás elvégzésére kivételesen az Üzemeltető jogosult, illetve a biztonságos ellátás fenntartása érdekében egyben köteles ismindent meg kell tennie Vevő érdekeinek képviseletéért. Ezen kötelezettség áll fenn akkor, ha az önkormányzati tulajdonú közműhálózaton olyan műszaki probléma keletkezik, amely haladéktalan beavatkozást igényel, s pont a beavatkozás nyilvánvalóan a rekonstrukciós illetve értéknövelő felújítások számviteli kategóriájába sorolódik, s javítás jellegű beavatkozásra nincs mód, illetve az nem lenne ésszerű. Az Üzemeltető a közvetlen kárveszéllyel járó hibaelhárítást a hibajelentést követően azonnal - de legkésőbb három órán belül - tartozik megkezdeni. A közvetlen kárveszéllyel nem járó üzemzavar elhárítást az Üzemeltető a hibajelentés után 8 napon belül tartozik elvégezni. Ilyen helyzet előállásakor az Üzemeltető a hiba bekövetkezésétől számított 72 órán belül (ahol az Önkormányzat erre bármikor elérhető kapcsolattartót, diszpécser szolgálatot működtet azonnal) értesíteni köteles az Önkormányzatot, aki jogosult képviselője útján a beavatkozást megtekinteni, arról tájékozódnifenti személyi és tárgyi körben meghatalmazásnak minősül.
4. Ha A teljes ellátást biztosító jellegű szerződés hatálya alatt Szállító köteles a Üzemeltetőnek felróható okból tőle elvárható szakértelemmel mindent elkövetni a víziközmű tárgyakVevő érdekeinek védelmében. Amennyiben bebizonyosodik, eszközökhogy gondatlanul, berendezések elvárható pótlása, rekonstrukciója elmarad, és a szolgáltatás folyamatosságát vagy biztonságát veszélyeztetihanyag módon járt el, az Önkormányzat jelen szerződési pontra történő szó szerinti hivatkozással, a teljesítésre elégséges határidő egyidejű kitűzésével írásban felszólítja az Üzemeltetőt a szükséges intézkedések megtételére, s ennek eredménytelensége esetén a Üzemeltető költségére maga gondoskodhat a szükséges beavatkozások elvégzésérőlebből eredő károk megtérítésére köteles.
5. Szállító kötelezettséget vállal, hogy a kereskedői mérlegkörbe lépő fogyasztási helyek vonatkozásában az idősoros mérés alapján elszámolt fogyasztási helyekre a napi negyedórás és a profilos elszámolású fogyasztási helyekre nézve egyaránt az átlagteljesítmény igényt elkészíti és jelenti azt a rendszerirányító felé. Ezen szolgáltatás teljes költsége a teljes ellátást biztosító jellegű szerződésben rögzített egy zónaidős energiaárba beépül, így ezen tevékenység ellátásáért további igénnyel a Szállító a Vevő felé nem léphet fel.
6. Vevő jogosult az energiaellátásával kapcsolatos bármilyen ügyben Szállítóhoz fordulni, aki a tőle elvárható szakértelemmel köteles részére tanácsot vagy (ilyen tárgyú kérés esetén) írásbeli tájékoztatást adni.
7. A Üzemeltető a 3. pontban meghatározottak szerint elvégzett beavatkozásokat megadott mennyiségen belül a naptári negyedévet követő hónapban teljes önköltségi ár + 3% árrést tartalmazó áron jogosult tárgyév december 31fogyasztási helyek száma szabadon módosítható. napjára szóló fizetési határidővel Az újonnan bekapcsolásra kerülő fogyasztási helyekről a Vevő valamennyi rendelkezésére álló adatot – a vonatkozó iparági határidők betartásával - Szállító rendelkezésére bocsátja.
8. Az újonnan bekapcsolásra kerülő fogyasztási helyek részére, a jelen szerződésben meghatározott energiadíj alkalmazásával Szállító a szerződéses időtartamon belül szabadpiaci villamos energia ellátást nyújt. Szállító szakértői támogatást biztosít és a Vevő képviselőjeként menedzseli a fogyasztási hely kereskedői mérlegkörbe lépését (pl. Hálózati Csatlakozási Szerződés és Hálózathasználati Szerződés megkötése.). Ezen tevékenység ellenértéke az Önkormányzat ajánlati árba beépült, így ezen tevékenység ellátásáért további igénnyel a Szállító a Vevő felé leszámlázninem léphet fel.
9. A Üzemeltető szerződés időtartama alatt megszűnő fogyasztási helyek részére Szállító szakértői támogatást biztosít és a számla megküldésével egyidejűleg Vevő képviselőjeként menedzseli a fogyasztási helyek villamos energia szolgáltatásból való kiléptetését. Ezen tevékenység ellenértéke az ajánlati árba beépült, így ezen tevékenység ellátásáért további igénnyel a Szállító a Vevő felé nem léphet fel.
10. A szerződés megkötésekor hatályos - jelen szerződés tárgyával azonos tárgyú - szerződések felmondását - a kereskedői mérlegkörbe lépő fogyasztási helyek vonatkozásában - a Vevő végzi el.
11. A Szállítónak a szerződés teljesítésének 2.2. pont szerinti teljes időtartama alatt rendelkeznie kell a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény szerinti villamosenergia-kereskedelmi tevékenységre vonatkozó, érvényben lévő engedéllyel, amely a jelen szerződés elválaszthatatlan mellékletét képezi.
12. A Szállító a szerződés teljesítése során köteles mindazon adatokat csatolt mellékletben megküldenifigyelembe venni a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény, melyek szükségesek ahhoza villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 273/2007. (X.19.) Korm. rendelet, hogy a rekonstrukció műszaki megújuló energiaforrásból vagy hulladékból nyert energiával termelt villamos energia kötelező átvételéről és értékbeli szempontból az Önkormányzat könyveiben átvételi áráról szóló 389/2007. (XII.23.) Korm. rendelet, valamint, a számviteli szabályoknak megfelelően nyilvántartásba vehető legyenmegújuló energiaforrásokból nyert energiával termelt villamos energia működési támogatásának finanszírozásához szükséges pénzeszköz mértékének megállapítási módjára és megfizetésére vonatkozó részletes szabályokról szóló 63/2016. (XII. 28.) NFM rendelet valamennyi vonatkozó előírását.
Appears in 1 contract
Samples: Villamosenergia Vásárlási Szerződés
A Felek jogai és kötelezettségei. (A) Az Önkormányzat jogai [6.1. Bérbeadót az egyedi szerződés alapján az a kötelezettség terheli, hogy a Bérlő rendelkezésére bocsássa a Bérlemény területét.
6.2. Bérlő vállalja, hogy a Bérleményt rendeltetésszerűen, az előírásoknak, valamint kizárólag a Megrendelésben meghatározott hasznosítási célnak megfelelően, állagának megóvása mellett használja, a Bérbeadó működését nem zavarja, hírnevét a Bérlő tevékenysége nem csorbítja. Ha a Bérlőnek a Bérleményben folytatott tevékenysége végzéséhez jogszabály alapján szükséges engedélyeket beszerezni, vagy bejelentéseket megtenni, azokról még a tevékenysége megkezdése előtt és saját költségére köteles gondoskodni. Bérlő a tevékenysége folytatására vonatkozó valamennyi jogszabályt, illetve hatósági és egyéb kötelező érvényű előírást saját költségére köteles betartani a bérleti díj]jogviszony teljes időtartama alatt.
16.3. Az Önkormányzat az üzemeltetésbe adott vagyontárgyak birtoklása, használata és hasznosítása átengedése fejében bérleti díjra jogosult. Az Önkormányzat Bérlő tudomásul veszi, hogy a szálláshelyen kívüli Bérlemények elsődlegesen a Miskolci Egyetem működését és oktatási célt szolgálják. A Bérlemény területén - adott esetben - megtalálható tárgyak, különösen, de nem kizárólag a szobrok, az általa megállapított bérleti díj pénzügyi értelemben - mint a szolgáltatás érdekében felmerült költség - beépül a településen folytatott közmű üzemeltetés költségei közé, azt más személy irányában végzett tevékenységére az Üzemeltető belső szabályai miatt nem terhelheti. Mindezek eredményeként, amennyiben az Önkormányzat a bérleti díj mértékének módosítását kezdeményeziemléktáblák, a szolgáltatott volumenre (víz festmények, a díjak, versenyzongora külön eszmei értékkel is bírnak, a bérlet időtartama alatt Bérlő ezek sértetlenségéért kártérítési felelősséggel tartozik.
6.4. Bérlő köteles biztosítani a bérlet céljának szakszerű megvalósításához, a műszaki problémák megoldásához, a tisztaság megőrzéséhez, és szennyvíz m3) megegyező összegű, megegyező időbeli hatályú, rendeleti úton bevezetett díjmódosítás is szükséges.
2. Az Önkormányzatot megillető bérleti díj éves mértéke megegyezik az aktuális vízdíjakban és szennyvízdíjakban Ft/m3 mértékegységben meghatározott fajlagos összeg és az éves fogyasztói számlákban kiszámlázott vízmennyiség és szennyvízmennyiség szorzatávala rendfenntartáshoz szükséges személyzetet. A tárgyévi bérleti díj évente két részletben esedékesbérelt területen a Bérlő által elhelyezett vagyontárgyak vagyonbiztosítása, azzaltovábbá a Bérlemény területén folytatott tevékenység felelősségbiztosítása a Bérlő feladata és költsége.
6.5. Bérlő a Bérleményben átalakítási munkát nem végezhet.
6.6. Bérlő a rendeltetés, hogy vagy szerződésellenes használatból, vagy más, a Bérlőnek felróható magatartásból származó kárért a Polgári Törvénykönyvben meghatározottak szerint kártérítési felelősséggel tartozik. Károkozás esetén a Bérlő köteles - ismeretlen elkövető esetén is - a Bérbeadó valamennyi kárát teljeskörűen megtéríteni. A Bérlő ezen felelőssége kiterjed az Önkormányzat naptári félévet követő hónapban a Üzemeltető által szolgáltatott adatok ismeretében állítja ki 60 napos fizetési határidővel számláját az Üzemeltető részére. [ellenőrzési jog]
3. Az Önkormányzat, mint tulajdonos, jogosult az Üzemeltető részére átadott víziközművek működtetésétalkalmazottai, valamint a víziközművek állagát érintő minden olyan munkát ellenőrizni, amelyet az Üzemeltető, vagy annak megbízottja végez el. Amennyiben az Önkormányzatnak az ellenőrzés során kifogása merül fel, annak írásbeli közlését követően az Üzemeltető tartozik a kifogás alaposságát megvizsgálni, és minden tőle elvárhatót megtenni annak kiküszöbölése érdekében, feltéve, hogy az észlelt probléma elhárítása az Üzemeltető feladatkörébe tartozik. Az Önkormányzat ellenőrzési joga - különösen - kiterjed az alábbiakra: - a vízügyi, közegészségügyi, környezetvédelmi, munkaügyi, tűzvédelmi, stb. szemléken részt vegyen, azokon észrevételeket tegyen, és intézkedéseket kezdeményezzen; - a fogyasztói bejelentések alapján hozzá érkező panaszokat és jelzéseket az Üzemeltető részére továbbítsa; - a hatályos vízügyi jogszabályi rendelkezéseknek nem megfelelő, nem rendeltetésszerű használatra vonatkozó bejelentéseket az Üzemeltetővel közölje; - az Üzemeltető által végzett karbantartási, javítási, rekonstrukciós, felújítási, fejlesztési munkálatokat ellenőrizze; - a díjemelési javaslatok költségeinek ellenőrzésére.
(B) Az Önkormányzat kötelezettségei [rendelkezésre bocsátás]
1. Az Önkormányzat a Korábbi Üzemeltetési Szerződés szerint üzemeltetésbe adott vagyontárgyakon túl az Együttműködési szerződésben meghatározottak alapján a jelen szerződés hatálya alatt megvalósított új víziközmű-vagyont is az Üzemeltető rendelkezésére bocsátja és jelen szerződés szabályai szerint működteti. [rekonstrukció, felújítás, fejlesztés]
2. Az üzemeltetésbe adott közművagyon pótlása, rekonstrukciója, értéknövelő felújítása, az azon végzett beruházások elvégzése (fejlesztés) az Önkormányzat kötelezettsége. Ezen munkák finanszírozására elsősorban az Üzemeltető által az üzemeltetésbe adott vagyon után fizetendő bérleti díj nyújt fedezetet. Amennyiben az Önkormányzat más Önkormányzattal vagy Önkormányzatokkal közösen vesz igénybe víziközművet (regionális vízellátás, több települést ellátó csatornamű vagy vízmű), a bérleti díj megállapításáról a közösen igénybe vett művek rekonstrukciós terheiből a ráeső hányadra is tekintettel hoz döntést.
3. A pótlás, rekonstrukció és értéknövelő felújítás elvégzésére kivételesen az Üzemeltető jogosultsaját érdekkörében, illetve a biztonságos ellátás fenntartása érdekében egyben köteles Bérleményben folytatott tevékenységével kapcsolatosan a Bérleményben tartózkodók magatartásainak következményeire is. Ezen kötelezettség áll fenn akkor, ha az önkormányzati tulajdonú közműhálózaton olyan műszaki probléma keletkezik, amely haladéktalan beavatkozást igényel, s a beavatkozás nyilvánvalóan a rekonstrukciós illetve értéknövelő felújítások számviteli kategóriájába sorolódik, s javítás jellegű beavatkozásra nincs mód, illetve az nem lenne ésszerű. Az Üzemeltető a közvetlen kárveszéllyel járó hibaelhárítást a hibajelentést követően azonnal - de legkésőbb három órán belül - tartozik megkezdeni. A közvetlen kárveszéllyel nem járó üzemzavar elhárítást az Üzemeltető a hibajelentés után 8 napon belül tartozik elvégezni. Ilyen helyzet előállásakor az Üzemeltető a hiba bekövetkezésétől számított 72 órán belül (ahol az Önkormányzat erre bármikor elérhető kapcsolattartót, diszpécser szolgálatot működtet azonnal) értesíteni köteles az Önkormányzatot, aki jogosult képviselője útján a beavatkozást megtekinteni, arról tájékozódni.
46.7. Ha Bérlő a Üzemeltetőnek felróható okból Bérleményt csak a víziközmű tárgyak, eszközök, berendezések elvárható pótlása, rekonstrukciója elmarad, és a szolgáltatás folyamatosságát vagy biztonságát veszélyezteti, az Önkormányzat jelen szerződési pontra történő szó szerinti hivatkozással, a teljesítésre elégséges határidő egyidejű kitűzésével írásban felszólítja az Üzemeltetőt a szükséges intézkedések megtételére, s ennek eredménytelensége esetén a Üzemeltető költségére maga gondoskodhat a szükséges beavatkozások elvégzésérőlBérbeadó előzetes írásbeli engedélyével jogosult albérletbe adni.
5. A Üzemeltető a 3. pontban meghatározottak szerint elvégzett beavatkozásokat a naptári negyedévet követő hónapban teljes önköltségi ár + 3% árrést tartalmazó áron jogosult tárgyév december 31. napjára szóló fizetési határidővel az Önkormányzat felé leszámlázni. A Üzemeltető a számla megküldésével egyidejűleg köteles mindazon adatokat csatolt mellékletben megküldeni, melyek szükségesek ahhoz, hogy a rekonstrukció műszaki és értékbeli szempontból az Önkormányzat könyveiben a számviteli szabályoknak megfelelően nyilvántartásba vehető legyen.
Appears in 1 contract
Samples: Rental Agreement
A Felek jogai és kötelezettségei. (A) Az Önkormányzat jogai [bérleti díj]
1Szolgáltató köteles a Szerződésben és a foglalt szolgáltatást teljesíteni, a programváltoztatás jogát a Szolgáltató fenntartja. A Megrendelő jogosult a Szerződést azonnali hatállyal felmondani, amennyiben Szolgáltató nem teljesíti a vállalt szolgáltatást. Táborozó, fogyasztó a programokban résztvevő köteles betartani a táborok, programok alkalmával kihirdetett házirendben foglaltakat. Táborozó köteles betartani a táborozás során neki adott utasításokat. Az Önkormányzat az üzemeltetésbe adott vagyontárgyak birtoklásaezen utasítások betartásának elmulasztásából fakadó sérülésért, használata vagyoni és hasznosítása átengedése fejében bérleti díjra jogosult. Az Önkormányzat tudomásul veszinem vagyoni károkért a Táborozó, hogy az általa megállapított bérleti díj pénzügyi értelemben - mint a szolgáltatás érdekében felmerült költség - beépül a településen folytatott közmű üzemeltetés költségei közé, azt más személy irányában végzett tevékenységére az Üzemeltető belső szabályai miatt nem terhelheti. Mindezek eredményeként, amennyiben az Önkormányzat a bérleti díj mértékének módosítását kezdeményezi, a szolgáltatott volumenre (víz és szennyvíz m3) megegyező összegű, megegyező időbeli hatályú, rendeleti úton bevezetett díjmódosítás is szükséges.
2. Az Önkormányzatot megillető bérleti díj éves mértéke megegyezik az aktuális vízdíjakban és szennyvízdíjakban Ft/m3 mértékegységben meghatározott fajlagos összeg és az éves fogyasztói számlákban kiszámlázott vízmennyiség és szennyvízmennyiség szorzatávalkiskorú Táborozó esetén Szülője felelős. A tárgyévi bérleti díj évente két részletben esedékesSzolgáltató által szervezett táborokon és programokon a Táborozó saját felelősségére vesz részt. Szolgáltató jogosult a Szerződést azonnali hatállyal felmondani és a szolgáltatások nyújtását megtagadni, azzalamennyiben: • Táborozó a házirendet súlyosan megszegi; • Táborozó nem rendeltetésszerűen használja a rendelkezésére bocsátott eszközöket; • Táborozó a társaival, hogy az Önkormányzat naptári félévet követő hónapban a Üzemeltető által szolgáltatott adatok ismeretében állítja ki 60 napos fizetési határidővel számláját az Üzemeltető részére. [ellenőrzési jog]
3. Az Önkormányzat, mint tulajdonos, jogosult az Üzemeltető részére átadott víziközművek működtetését, valamint a víziközművek állagát érintő minden olyan munkát ellenőrizni, amelyet az Üzemeltető, Szolgáltatóval vagy annak megbízottja végez elalkalmazottaival durván viselkedik, alkohol vagy drogok befolyása alatt áll, illetve fenyegető, sértő vagy más elfogadhatatlan viselkedést tanúsít; • Szülő nem teljesíti a fizetési kötelezettségét. Amennyiben A táborok során használt eszközök és helyiségek nem rendeltetésszerű használatából eredő károkat a kárt okozó Xxxxxxxx Szülője köteles megtéríteni. Több Xxxxxxxx által közösen okozott ilyen kárért az Önkormányzatnak érintett Szülők egyetemlegesen felelnek. Táborozónak az ellenőrzés során kifogása merül fel, annak írásbeli közlését követően az Üzemeltető tartozik őt ért kárt kötelessége azonnal jelenteni a kifogás alaposságát megvizsgálnitábor vezetőjének, és minden tőle elvárhatót megtenni annak kiküszöbölése érdekébenszükséges információt a rendelkezésre kell bocsátania, feltéve, hogy az észlelt probléma elhárítása az Üzemeltető feladatkörébe tartozikamely a káreset tisztázásához szükséges. Az Önkormányzat ellenőrzési joga - különösen - kiterjed egyes táborok helyszínén az alábbiakra: - értékes tárgyak és a vízügyikészpénz megőrzésével kapcsolatos információkat Szolgáltató a helyszínen ismerteti, közegészségügyi, környezetvédelmi, munkaügyi, tűzvédelmi, stbazonban a nem ilyen módon elhelyezett értéktárgyak biztonságáért Szolgáltató felelősséget nem vállal. szemléken részt vegyen, azokon észrevételeket tegyen, Szülő köteles Szolgáltatót előzetesen tájékoztatni a Táborozó egészségügyi állapotáról és intézkedéseket kezdeményezzen; - a fogyasztói bejelentések alapján hozzá érkező panaszokat és jelzéseket az Üzemeltető részére továbbítsa; - a hatályos vízügyi jogszabályi rendelkezéseknek nem megfelelő, nem rendeltetésszerű használatra vonatkozó bejelentéseket az Üzemeltetővel közölje; - az Üzemeltető által végzett karbantartási, javítási, rekonstrukciós, felújítási, fejlesztési munkálatokat ellenőrizze; - a díjemelési javaslatok költségeinek ellenőrzésére.
(B) Az Önkormányzat kötelezettségei [rendelkezésre bocsátás]
1. Az Önkormányzat a Korábbi Üzemeltetési Szerződés szerint üzemeltetésbe adott vagyontárgyakon túl az Együttműködési szerződésben meghatározottak alapján a jelen szerződés hatálya alatt megvalósított új víziközmű-vagyont is az Üzemeltető rendelkezésére bocsátja és jelen szerződés szabályai szerint működteti. [rekonstrukció, felújítás, fejlesztés]
2. Az üzemeltetésbe adott közművagyon pótlása, rekonstrukciója, értéknövelő felújítása, az azon végzett beruházások elvégzése (fejlesztés) az Önkormányzat kötelezettsége. Ezen munkák finanszírozására elsősorban az Üzemeltető által az üzemeltetésbe adott vagyon után fizetendő bérleti díj nyújt fedezetet. Amennyiben az Önkormányzat más Önkormányzattal vagy Önkormányzatokkal közösen vesz igénybe víziközművet (regionális vízellátás, több települést ellátó csatornamű vagy vízmű), a bérleti díj megállapításáról a közösen igénybe vett művek rekonstrukciós terheiből a ráeső hányadra is tekintettel hoz döntést.
3problémáiról. A pótlásfelvilágosítás elmaradása esetén az ebből eredő kárért Szolgáltató felelősséget nem vállal. Szolgáltató jogosult a táborokon és a programokon a Táborozókról, rekonstrukció és értéknövelő felújítás elvégzésére kivételesen az Üzemeltető jogosultRésztvevőkről fénykép, illetve mozgókép felvételt készíteni, amelyet a biztonságos ellátás fenntartása érdekében egyben köteles is. Ezen kötelezettség áll fenn akkor, ha az önkormányzati tulajdonú közműhálózaton olyan műszaki probléma keletkezik, amely haladéktalan beavatkozást igényel, s a beavatkozás nyilvánvalóan a rekonstrukciós illetve értéknövelő felújítások számviteli kategóriájába sorolódik, s javítás jellegű beavatkozásra nincs mód, illetve az nem lenne ésszerű. Az Üzemeltető a közvetlen kárveszéllyel járó hibaelhárítást a hibajelentést követően azonnal - de legkésőbb három órán belül - tartozik megkezdenikésőbbiek során marketing célra felhasználhat annak közösségi oldalain. A közvetlen kárveszéllyel nem járó üzemzavar elhárítást regisztráció, megrendelés során megadott személyes adatok kezelése az Üzemeltető a hibajelentés után 8 napon belül tartozik elvégezni. Ilyen helyzet előállásakor az Üzemeltető a hiba bekövetkezésétől számított 72 órán belül (ahol az Önkormányzat erre bármikor elérhető kapcsolattartót, diszpécser szolgálatot működtet azonnal) értesíteni köteles az Önkormányzatot, aki jogosult képviselője útján a beavatkozást megtekinteni, arról tájékozódniAdatkezelési Nyilatkozatban foglaltak szerint történik.
4. Ha a Üzemeltetőnek felróható okból a víziközmű tárgyak, eszközök, berendezések elvárható pótlása, rekonstrukciója elmarad, és a szolgáltatás folyamatosságát vagy biztonságát veszélyezteti, az Önkormányzat jelen szerződési pontra történő szó szerinti hivatkozással, a teljesítésre elégséges határidő egyidejű kitűzésével írásban felszólítja az Üzemeltetőt a szükséges intézkedések megtételére, s ennek eredménytelensége esetén a Üzemeltető költségére maga gondoskodhat a szükséges beavatkozások elvégzéséről.
5. A Üzemeltető a 3. pontban meghatározottak szerint elvégzett beavatkozásokat a naptári negyedévet követő hónapban teljes önköltségi ár + 3% árrést tartalmazó áron jogosult tárgyév december 31. napjára szóló fizetési határidővel az Önkormányzat felé leszámlázni. A Üzemeltető a számla megküldésével egyidejűleg köteles mindazon adatokat csatolt mellékletben megküldeni, melyek szükségesek ahhoz, hogy a rekonstrukció műszaki és értékbeli szempontból az Önkormányzat könyveiben a számviteli szabályoknak megfelelően nyilvántartásba vehető legyen.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
A Felek jogai és kötelezettségei. III.1.) A férőhely használata magában foglalja a szoba használatával járó alapszolgáltatásokat (Arezsi) Az Önkormányzat jogai [bérleti díj]és a Bérbeadó által térítésmentesen nyújtott egyéb szolgáltatásokat (takarítási szolgáltatások, azaz a szobákban hetente egy takarítás; mosási és szárítási, vasalási szolgáltatás; televíziókészülék minden szobában; WIFI internetkapcsolat; 24 órás portaszolgálat, kéthetente ágyneműcsere). A további aktuális térítéses szolgáltatások listáját a Bérbeadó hirdetményben teszi közzé. A mosási szolgáltatás heti egy alkalommal térítés nélkül igénybe vehető.
1III.2.) Nem tartozik a térítésmentes többletszolgáltatások körébe az újság-előfizetés, a konditerem, a fénymásoló és a Bérbeadó által működtetett egyéb szolgáltató egységek igénybevétele, valamint a Szálló által külön térítés ellenében rendelkezésre bocsátható 5 db kerékpár használata, továbbá a konferenciatermek (2 db) használata. Az Önkormányzat az üzemeltetésbe adott vagyontárgyak birtoklásaelőbbi szolgáltatásokért, használata ha a Bérbeadó biztosítja, költségtérítés vagy bérleti illetve használati díj állapítható meg.
III.3.) A Bérlő saját tulajdonú elektromos berendezéseinek üzemeltetésére – a személyi számítógép és hasznosítása átengedése fejében bérleti díjra a 200 W alatti teljesítményű szórakoztató elektronikai eszközök és háztartási gépek, valamint a 100 W alatti teljesítményű fogyasztókkal ellátott világító eszközök kivételével – a Bérbeadó engedélyével jogosult. A használat engedélyezésekor figyelembe kell venni a tűz-, a baleset- és érintésvédelmi előírásokat. Hősugárzó, rezsó és merülőforraló üzemeltetése a lakóegységekben szigorúan tilos! A Bérlő által a Szálló területére bevitt 50.000 Ft (150 euró) feletti értékű tárgyi eszközöket a Bérbeadó portaszolgálatán a szobaleltárba fel kell vetetni, azon fel kell tüntetni, hogy az a Szálló leltárában nem szerepel.
III.4.) A lakóegységek lakói a szobák és a hozzájuk kapcsolódó helyiségek állapotáért egyetemlegesen felelősek. Beköltözéskor a szoba tartozékait (bútorok, hűtőgép, paplan, párna, ágynemű és egyéb használati eszközök, stb.) a Bérbeadótól leltár szerint átveszik, illetve a szoba és tartozékainak esetleges hiányait, hibáit azonnal jelzik a Xxxxxxxx által kijelölt illetékes alkalmazottjának. Az Önkormányzat átvett szobákban bármiféle átalakítás csak a Bérbeadó hozzájárulásával végezhető. A bentlakás alatt keletkezett károkat az ott lakóknak folyamatosan meg kell téríteniük, az esetleges hiányokat pedig legkésőbb a kiköltözéskor pótolniuk kell.
III.5.) A bérlő kijelenti, hogy megfelelő állandó lakóhellyel rendelkezik, a bérleti jogviszony megszűnése esetében elhelyezésre nem tart igényt, hiszen azt állandó lakóhelye biztosítja. Amennyiben a bérlő állandó lakóhelyét elveszti, az állandó lakóhely megszűnésével egyben automatikusan jelen bérleti szerződés is minden további jogcselekmény nélkül megszűnik, érvénytelenné válik. A bérlő köteles az állandó lakóhelyének megszűnését a bérbeadónak bejelenteni, s ezzel egy időben a kollégiumot mindenféle elhelyezési igény nélkül elhagyni. A bérlőtől a szobahasználatot a bérbeadó a bérleti jogviszony megszűnésekor megvonja, a kulcsot magához veszi, egyben a szoba birtokába ezzel a bérbeadó kerül. A bérlő jogosult a kollégiumot tartózkodási helyeként feltüntetni, és a lakcímnyilvántartónál tartózkodási helyként megjelölni. A felek rögzítik, hogy tekintettel arra, hogy jelen szerződésben kollégiumi szálláshely biztosításáról van szó, a lakástörvény rendelkezései nem alkalmazhatók, annak alkalmazását a felek kölcsönösen kizárják.
III.6.) A Bérlő a Szállónak a jogellenesen okozott károkért kártérítési felelősséggel tartozik. A bekövetkezett károkozás esetén a Bérlő a teljes kárt köteles megtéríteni. A Bérlő által jegyzéken vagy átvételi elismervényen elszámolási vagy visszaszolgáltatási kötelezettséggel átvett, kizárólagosan használt, kezelt leltári tárgyakért (ágynemű, lámpa stb.) a Bérlő teljes kártérítési kötelezettséggel tartozik. Ilyen leltári tárgynak kell tekinteni a szobakulcsot, és a kapunyitó elektromos azonosítóját. A kapunyitó elektromos azonosítójának elvesztése esetén az önköltségi árat (5.000 Ft/15 euró), míg a szobakulcs elvesztése esetén a zárcsere anyagköltségét köteles a Bérlő megtéríteni a Bérbeadónak.
III.7.) A Szállóba behozott, tartott vagy tárolt bérlői személyes használatban lévő dolgok eltűnéséért, megrongálódásáért a Szálló anyagi felelősséget nem vállal. Úgyszintén nem terheli anyagi felelősség a Szállót olyan a Bérlők tulajdonában keletkezett károkért, amelyeket a Szálló működési körén kívül eső elháríthatatlan ok idéz elő (vis maior). A bérbeadó felhívja a bérbevevőt, hogy a szobákban 200 eurónál nagyobb készpénzösszeget ne tartson, ezt meghaladó anyagi forrásait bankszámlán helyezze el. Az ékszereket, laptopot, jelentős értékeket, fontos iratokat, értékpapírokat stb., fizetési helyettesítőket a szállóban ne tároljon, azt egyéb helyen pl. más megfelelő őrzött helyen, vagy bankszéfben helyezze el. A bérbevevő a fenti felhívást tudomásul veszi, kijelenti, hogy az általa megállapított bérleti díj pénzügyi értelemben - mint a szolgáltatás érdekében felmerült költség - beépül a településen folytatott közmű üzemeltetés költségei közé, azt más személy irányában végzett tevékenységére az Üzemeltető belső szabályai miatt nem terhelheti. Mindezek eredményeként, amennyiben az Önkormányzat a bérleti díj mértékének módosítását kezdeményeziennek megfelelően jár el, a szolgáltatott volumenre (víz szabály megszegése esetén semmiféle anyagi kártérítésre vagy megtérítésre nem tart igényt.
III.8.) A lakószobákat és szennyvíz m3) megegyező összegű, megegyező időbeli hatályú, rendeleti úton bevezetett díjmódosítás is szükséges.
2a hozzájuk kapcsolódó helyiségeket a lakók kötelesek tisztán tartani. Az Önkormányzatot megillető bérleti díj éves mértéke megegyezik az aktuális vízdíjakban és szennyvízdíjakban Ft/m3 mértékegységben meghatározott fajlagos összeg és az éves fogyasztói számlákban kiszámlázott vízmennyiség és szennyvízmennyiség szorzatávalKötelesek gondoskodni a lakóegységekből származó szemét előtérbe való kihordásáról is. A tárgyévi bérleti díj évente két részletben esedékestakarítás elmulasztásából származó többletkiadások, azzalilletve közegészségügyi hatósági bírságok a szobában lakó Bérlőket terhelik. A Bérbeadó kéthetente, hogy hirdetményben előre bejelentett időpontban ágyneműcserét, ill. hetente szobatakarítást biztosít. A Bérbeadó megbízottja ebben az Önkormányzat naptári félévet követő hónapban időpontban ellenőrzi a Üzemeltető által szolgáltatott adatok ismeretében állítja ki 60 napos fizetési határidővel számláját szoba tisztasági állapotát, továbbá az Üzemeltető részéreesetleges károkozásokat. [ellenőrzési jog]
A bérlő köteles betartani az egészségügyi, higiénés, ill. járványügyi előírásokat, különös tekintettel a 18/1998. (VI. 3.) NM rendeletben, ill. Az Önkormányzategyéb eü. jogszabályban a fertőző betegségek és a járványok megelőzése érdekében rögzített előírásokra. Fertőző beteg a kollégium területén nem tartózkodhat. A bérlő köteles a szennyezett, mint tulajdonoskellemetlen, jogosult az Üzemeltető részére átadott víziközművek működtetéséterős, valamint a víziközművek állagát érintő minden olyan munkát ellenőriznipenetráns szagú, amelyet az Üzemeltetőfertőzésveszéllyel bíró, vagy annak megbízottja végez el. Amennyiben az Önkormányzatnak az ellenőrzés során kifogása merül fel, annak írásbeli közlését követően az Üzemeltető tartozik a kifogás alaposságát megvizsgálnisugárzó, és minden tőle elvárhatót megtenni annak kiküszöbölése érdekébenegyéb hatósági előírásba ütköző tárgyat a szálláshely területéről azonnal a megfelelő helyre vinni, feltévemelyet a hatósági előírások tartalmaznak. A bérlő amennyiben a fenti kötelezettségét megszegi, hogy az észlelt probléma elhárítása az Üzemeltető feladatkörébe tartozikill. Az Önkormányzat ellenőrzési joga - különösen - kiterjed az alábbiakra: - a vízügyitakarítást, közegészségügyiágyneműcserét akadályozza, környezetvédelmia tiltott körülményeket felszólítás ellenére sem szüntetni meg, munkaügyia bérbeadó részéről azonnali felmondásnak van helye.
III.9.) A Bérbeadó megbízottja különleges esetekben (pl. kárenyhítés, tűzvédelmiéletveszély elhárítása, stb. szemléken részt vegyen.) a Bérlő előzetes értesítése nélkül, azokon észrevételeket tegyena Bérlő távollétében is, és intézkedéseket kezdeményezzen; - másodmagával bemehet a fogyasztói bejelentések alapján hozzá érkező panaszokat és jelzéseket az Üzemeltető részére továbbítsa; - a hatályos vízügyi jogszabályi rendelkezéseknek nem megfelelő, nem rendeltetésszerű használatra vonatkozó bejelentéseket az Üzemeltetővel közölje; - az Üzemeltető által végzett karbantartási, javítási, rekonstrukciós, felújítási, fejlesztési munkálatokat ellenőrizze; - a díjemelési javaslatok költségeinek ellenőrzésérelakószobákba.
III.10. a.) A fentieken kívül a Bérbeadó megbízottja a rendeltetésszerű használat ellenőrzése végett, karbantartási és épület-felügyeleti okokból (Bpl. fűtésellenőrzés és -állítás, épületgépészeti berendezések ellenőrzése, beszabályozása, javítási és karbantartási munkák, rovar- és kártevő-mentesítés stb.) Az Önkormányzat kötelezettségei [rendelkezésre bocsátás]
1. Az Önkormányzat szükség szerint bemehet a Korábbi Üzemeltetési Szerződés szerint üzemeltetésbe adott vagyontárgyakon túl az Együttműködési szerződésben meghatározottak alapján a jelen szerződés hatálya alatt megvalósított új víziközmű-vagyont is az Üzemeltető rendelkezésére bocsátja és jelen szerződés szabályai szerint működteti. [rekonstrukció, felújítás, fejlesztés]
2. Az üzemeltetésbe adott közművagyon pótlása, rekonstrukciója, értéknövelő felújítása, az azon végzett beruházások elvégzése (fejlesztés) az Önkormányzat kötelezettsége. Ezen munkák finanszírozására elsősorban az Üzemeltető által az üzemeltetésbe adott vagyon után fizetendő bérleti díj nyújt fedezetetlakószobákba. Amennyiben a Bérlő az Önkormányzat más Önkormányzattal vagy Önkormányzatokkal közösen vesz igénybe víziközművet (regionális vízellátás, több települést ellátó csatornamű vagy vízmű)Bérbeadó megbízottja tevékenységének időpontjában nincsen a szobában, a bérleti díj megállapításáról Bérbeadó megbízottja csak a közösen igénybe vett művek rekonstrukciós terheiből Bérbeadó egy másik dolgozója vagy másik Bérlő jelenlétében mehet be a ráeső hányadra is tekintettel hoz döntéstszobába.
3. A pótlás, rekonstrukció és értéknövelő felújítás elvégzésére kivételesen az Üzemeltető jogosult, illetve a biztonságos ellátás fenntartása érdekében egyben köteles is. Ezen kötelezettség áll fenn akkor, ha az önkormányzati tulajdonú közműhálózaton olyan műszaki probléma keletkezik, amely haladéktalan beavatkozást igényel, s a beavatkozás nyilvánvalóan a rekonstrukciós illetve értéknövelő felújítások számviteli kategóriájába sorolódik, s javítás jellegű beavatkozásra nincs mód, illetve az nem lenne ésszerű. Az Üzemeltető a közvetlen kárveszéllyel járó hibaelhárítást a hibajelentést követően azonnal - de legkésőbb három órán belül - tartozik megkezdeni. A közvetlen kárveszéllyel nem járó üzemzavar elhárítást az Üzemeltető a hibajelentés után 8 napon belül tartozik elvégezni. Ilyen helyzet előállásakor az Üzemeltető a hiba bekövetkezésétől számított 72 órán belül (ahol az Önkormányzat erre bármikor elérhető kapcsolattartót, diszpécser szolgálatot működtet azonnal) értesíteni köteles az Önkormányzatot, aki jogosult képviselője útján a beavatkozást megtekinteni, arról tájékozódni.
4. Ha a Üzemeltetőnek felróható okból a víziközmű tárgyak, eszközök, berendezések elvárható pótlása, rekonstrukciója elmarad, és a szolgáltatás folyamatosságát vagy biztonságát veszélyezteti, az Önkormányzat jelen szerződési pontra történő szó szerinti hivatkozással, a teljesítésre elégséges határidő egyidejű kitűzésével írásban felszólítja az Üzemeltetőt a szükséges intézkedések megtételére, s ennek eredménytelensége esetén a Üzemeltető költségére maga gondoskodhat a szükséges beavatkozások elvégzéséről.
5. A Üzemeltető a 3. pontban meghatározottak szerint elvégzett beavatkozásokat a naptári negyedévet követő hónapban teljes önköltségi ár + 3% árrést tartalmazó áron jogosult tárgyév december 31. napjára szóló fizetési határidővel az Önkormányzat felé leszámlázni. A Üzemeltető a számla megküldésével egyidejűleg köteles mindazon adatokat csatolt mellékletben megküldeni, melyek szükségesek ahhoz, hogy a rekonstrukció műszaki és értékbeli szempontból az Önkormányzat könyveiben a számviteli szabályoknak megfelelően nyilvántartásba vehető legyen.
Appears in 1 contract
Samples: Bérleti Szerződés