Common use of A Felek kötelezettségei Clause in Contracts

A Felek kötelezettségei. 4.1. A Megrendelő köteles a Vállalkozó részére határidőben megadni a Szerződés teljesítéséhez szükséges információkat. Amennyiben a Vállalkozó részéről további, a Szerződés teljesítéséhez szükséges adatszolgáltatási igény merül fel, a Megrendelő a Vállalkozó ezirányú felhívásától számított 5 (öt) munkanapon belül köteles a kért adatokat szolgáltatni. Ha az adatszolgáltatáshoz ennél hosszabb idő szükséges, úgy a Felek ettől eltérő határidőben állapodnak meg. 4.2. Amennyiben a Szerződés tárgyát képező szolgáltatás(ok) teljesítése a Megrendelő telephelyén történik, a Megrendelő köteles a teljesítés helyét munkavégzésre alkalmas állapotban a Vállalkozó rendelkezésére bocsátani. A Vállalkozó a teljesítés megkezdését mindaddig megtagadhatja, amíg a Megrendelő e kötelezettségének nem tesz eleget. Ez esetben a Megrendelő biztosítja a munkavégzéshez szükséges áramot, illetve egyéb közműveket. A teljesítés helyéhez való hozzáférés joga nem lehet kizárólag a Vállalkozóé. 4.3. A Megrendelő jogosult a Vállalkozó által végzett teljesítést (és a felhasználásra, beépítésre kerülő anyagokat, berendezéseket) ellenőrizni. Ha a Megrendelő elrendeli, a Vállalkozó köteles feltárni a munka bármely részét. Amennyiben a feltárt munkarész műszakilag hibátlan, megfelel a Szerződésben előírtaknak, a feltárást követően a Vállalkozónak költségtérítés ellenében helyre kell állítania, és ki kell igazítania ezeket a munkarészeket a Megrendelő igényének megfelelően. 4.4. Nem mentesül a Vállalkozó a felelősség alól, ha a Megrendelő bármilyen ellenőrzést elmulaszt vagy azt nem megfelelően végezte el. 4.5. A Megrendelő a Vállalkozó részére utasítást adhat. Amennyiben az utasítás szakszerűtlen, vagy annak figyelembe vétele az adott helyzetben lehetetlen vagy ésszerűtlen, erre köteles a Vállalkozó a Megrendelő figyelmét felhívni. Amennyiben a Vállalkozó ezen kötelezettségét elmulasztja, az ebből származó, a Megrendelőt ért károkért teljes körű kártérítési felelősséggel tartozik. 4.6. A Vállalkozó feladata saját költségén a Szerződésben meghatározott feladatok megvalósítására képes eszköz- és géppark szállítása és biztosítása és az üzembe helyezés. A Megrendelő biztosítja a szolgáltatás elvégzéséhez szükséges főanyagokat, míg a villamos szerelési segédanyagokat, egyéb anyagokat a Vállalkozó biztosítja. 4.7. A Vállalkozó a Szerződés teljesítése során köteles betartani különösen a Szerződés tárgyát képező tevékenységre vonatkozó hatályos jogszabályokat, hatósági rendelkezéseket, európai és magyar szabványokat, technológiai utasításokat, előírásokat, a Megrendelő munkaidőrendje, valamint balesetvédelmi és üzemi előírásai, az általánosan elismert biztonságtechnikai és munkaegészségügyi szabályok rendelkezéseit. 4.8. A Vállalkozó köteles a Megrendelőt minden olyan körülményről haladéktalanul értesíteni, amely a teljesítés eredményességét vagy a vállalt határidőre való elvégzését veszélyezteti. Az értesítés elmulasztásából eredő kárért a Vállalkozó felelős. 4.9. A Vállalkozó köteles az akadályoztatás vagy megszakítás okait és azok megszüntetésére tett és lehetőség szerint megtenni kívánt intézkedéseket a Megrendelővel közölni. 4.10. A Vállalkozó köteles gondoskodni arról, hogy az üzemelő Megrendelői berendezésekbe történő beavatkozás és az ebből adódó üzemszünet időtartama a feltétlenül szükséges és műszakilag indokolt mértéket ne haladja meg. 4.11. A Vállalkozó a Szerződés hatálya alatt köteles minden olyan változást a Megrendelőnek bejelenteni, amely szervezeti formájában vagy fizetőképességében (csőd, felszámolási eljárás) következett be, illetve amit a Cégbíróságnak kötelező bejelenteni (pl. a tulajdonos személyében, törzstőkében bekövetkezett változások, székhely-változás stb.). Közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött Szerződés esetében a Vállalkozó a Kbt.

Appears in 3 contracts

Samples: Vállalkozói Szerződés, Vállalkozói Szerződés, Vállalkozói Szerződés

A Felek kötelezettségei. 4.1. A Megrendelő köteles a Vállalkozó részére határidőben megadni a Szerződés teljesítéséhez szükséges információkat. Amennyiben a Vállalkozó részéről további, a Szerződés teljesítéséhez szükséges adatszolgáltatási igény merül fel, a Megrendelő a Vállalkozó ezirányú felhívásától számított 5 (öt) munkanapon belül köteles a kért adatokat szolgáltatni. Ha az adatszolgáltatáshoz ennél hosszabb idő szükséges, úgy a Felek ettől eltérő határidőben állapodnak meg. 4.2. Amennyiben a Szerződés tárgyát képező szolgáltatás(ok) teljesítése a Megrendelő telephelyén történik, a Megrendelő köteles a teljesítés helyét munkavégzésre alkalmas állapotban a Vállalkozó rendelkezésére bocsátani. A Vállalkozó a teljesítés megkezdését mindaddig megtagadhatja, amíg a Megrendelő e kötelezettségének nem tesz eleget. Ez esetben a Megrendelő biztosítja a munkavégzéshez szükséges áramot, illetve egyéb közműveket. A teljesítés helyéhez való hozzáférés joga nem lehet kizárólag a Vállalkozóé. 4.3. A Megrendelő jogosult a Vállalkozó által végzett teljesítést (és a felhasználásra, beépítésre kerülő anyagokat, berendezéseket) ellenőrizni. Ha a Megrendelő elrendeli, a Vállalkozó köteles feltárni a munka bármely részét. Amennyiben a feltárt munkarész műszakilag hibátlan, megfelel a Szerződésben előírtaknak, a feltárást követően a Vállalkozónak költségtérítés ellenében helyre kell állítania, és ki kell igazítania ezeket a munkarészeket a Megrendelő igényének megfelelően. 4.4. Nem mentesül a Vállalkozó a felelősség alól, ha a Megrendelő bármilyen ellenőrzést elmulaszt vagy azt nem megfelelően végezte el. 4.5. A Megrendelő a Vállalkozó részére utasítást adhat. Amennyiben az utasítás szakszerűtlen, vagy annak figyelembe vétele az adott helyzetben lehetetlen vagy ésszerűtlen, erre köteles a Vállalkozó a Megrendelő figyelmét felhívni. Amennyiben a Vállalkozó ezen kötelezettségét elmulasztja, az ebből származó, a Megrendelőt ért károkért teljes körű kártérítési felelősséggel tartozik. 4.6. A Vállalkozó feladata saját költségén a Szerződésben meghatározott feladatok megvalósítására képes eszköz- és géppark szállítása és biztosítása és az üzembe helyezés. A Megrendelő biztosítja a szolgáltatás elvégzéséhez szükséges főanyagokat, míg a villamos szerelési segédanyagokat, egyéb anyagokat a Vállalkozó biztosítja... 4.7. A Vállalkozó a Szerződés teljesítése során köteles betartani különösen a Szerződés tárgyát képező tevékenységre vonatkozó hatályos jogszabályokat, hatósági rendelkezéseket, európai és magyar szabványokat, technológiai utasításokat, előírásokat, a Megrendelő munkaidőrendje, valamint balesetvédelmi és üzemi előírásai, az általánosan elismert biztonságtechnikai és munkaegészségügyi szabályok rendelkezéseit. 4.8. A Vállalkozó köteles a Megrendelőt minden olyan körülményről haladéktalanul értesíteni, amely a teljesítés eredményességét vagy a vállalt határidőre való elvégzését veszélyezteti. Az értesítés elmulasztásából eredő kárért a Vállalkozó felelős. 4.9. A Vállalkozó köteles az akadályoztatás vagy megszakítás okait és azok megszüntetésére tett és lehetőség szerint megtenni kívánt intézkedéseket a Megrendelővel közölni. 4.10. A Vállalkozó köteles gondoskodni arról, hogy az üzemelő Megrendelői berendezésekbe történő beavatkozás és az ebből adódó üzemszünet időtartama a feltétlenül szükséges és műszakilag indokolt mértéket ne haladja meg. 4.11. A Vállalkozó a Szerződés hatálya alatt köteles minden olyan változást a Megrendelőnek bejelenteni, amely szervezeti formájában vagy fizetőképességében (csőd, felszámolási eljárás) következett be, illetve amit a Cégbíróságnak kötelező bejelenteni (pl. a tulajdonos személyében, törzstőkében bekövetkezett változások, székhely-változás stb.). Közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött Szerződés esetében a Vállalkozó a Kbt. 125. § (4) b) pontjában foglaltnak megfelelően köteles a Szerződés teljesítésének teljes időtartama alatt tulajdonosi szerkezetét a Megrendelő számára megismerhetővé tenni és köteles haladéktalanul értesíteni a Megrendelőt, ha a) a Vállalkozóban közvetetten vagy közvetlenül 25%-ot meghaladó tulajdoni részesedést szerez valamely olyan jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság, amely nem felel meg a Kbt. 56. § (1) bekezdés k) pontjában meghatározott feltételeknek, vagy b) a Vállalkozó közvetetten vagy közvetlenül 25%-ot meghaladó tulajdoni részesedést szerez valamely olyan jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságban, amely nem felel meg a Kbt. 56. § (1) bekezdés k) pontjában meghatározott feltételeknek. Jelen pont a) illetve b) alpontjában meghatározott feltételek bármelyikének bekövetkezése esetén a Megrendelő jogosult a Szerződést azonnali hatállyal felmondani. 4.12. A Vállalkozó a Szerződés teljesítése során köteles felhívni a Megrendelő figyelmét az esetleges kezelési és üzemeltetési problémákra, és azokat a Megrendelővel írásban közölni, továbbá a berendezés kezelőit üzemeltetési tanácsokkal ellátni. 4.13. A Vállalkozó köteles a feladatát oly módon teljesíteni, hogy a munkavégzése az ugyanazon a helyen mások által történő munkavégzést ne zavarja, a Megrendelői berendezések üzemvitelét ne akadályozza és ne veszélyeztesse. 4.14. A Vállalkozó a szolgáltatásokat az elvárható szakértelemmel teljesíti, vagy biztosítja, valamint felügyeletet és irányítást gyakorol a felhasznált eszközök, az alkalmazott módszerek és technológiák, a választott eljárások, valamint a munka minden részletének elvégzése és összehangolása tekintetében. 4.15. A Vállalkozó a kapcsolódó szolgáltatás(ok) nyújtása során olyan képzett és tapasztalt, a szükséges jogosultsággal rendelkező vezetőket és irányítókat, továbbá szakképzett, betanított és segéd munkaerőt köteles biztosítani, ami a Vállalkozó Szerződés szerinti kötelezettségeinek megfelelő és időben történő teljesítése érdekében szükséges. 4.16. A Vállalkozó köteles biztosítani minden, a szolgáltatás(ok) nyújtásához szükséges árut, anyagot, szerkezetet, eszközt és minden egyéb dolgot, legyen az ideiglenes vagy állandó jellegű. A munkaeszközök helyszínre szállítása után a Vállalkozó minden munkaeszközét úgy kell tekinteni, hogy arra kizárólag a szolgáltatás ellátásához van szükség. 4.17. Amennyiben a szolgáltatás teljesítése nem a Megrendelő telephelyén történik, a Vállalkozó köteles a szolgáltatás nyújtása, valamint a hibák kijavítása folyamán biztosítani a teljesítés helyének szükséges őrzését és az ott tartózkodó személyek biztonságát a saját költségén, továbbá köteles biztosítani és fenntartani saját költségén minden figyelmeztető jelzést, amely a szolgáltatás(ok) védelme, vagy mások biztonsága és kényelme érdekében szükséges. Az elkészült, de még át nem adott mű(részek) műszaki állapotának újszerű állapotban való tartásáért szintén a Vállalkozó felel. 4.18. A teljesítés előrehaladása során a Vállalkozónak időről-időre el kell takarítania és távolítania a munkaterületről a felesleges anyagot és szemetet. A teljesítés befejezése után a Vállalkozónak el kell távolítania minden munkaeszközét. Az egész munkaterületet és minden munkahelyet tisztán és rendezett állapotban kell elhagynia. 4.19. A Vállalkozó köteles minden lehetőséget megteremteni a Megrendelő számára, hogy megvizsgálhassa, felmérhesse és ellenőrizhesse a munkaterület bármely elfedésre kerülő vagy később nem látható munkarészét. 4.20. A Vállalkozó viseli a felelősséget a munkaterületen alkalmazott azon gépek, berendezések és a beépítésre kerülő anyagok megfelelőségéért és alkalmasságáért, amelyeket ő biztosított, ebben a körben felel továbbá a szükséges minőségi, munkavédelmi, biztonságtechnikai tanúsítványok meglétéért és azok Megrendelő részére történő átadásért. 4.21. A Felek a Szerződés teljesítése érdekében együttműködnek, melynek érdekében: a) kölcsönösen és haladéktalanul egymás tudomására hozzák azokat az értesüléseket, tényeket, körülményeket, amelyek a teljesítést érintik, b) kölcsönösen, illetve külön-külön is megteszik azokat az intézkedéseket, amelyek a szerződésszerű teljesítést akadályozó körülmények elhárításához szükségesek, c) a vitás kérdéseiket tárgyalások útján kísérlik meg rendezni.

Appears in 3 contracts

Samples: General Terms and Conditions, General Terms and Conditions, General Terms and Conditions

A Felek kötelezettségei. 4.1. A Megrendelő köteles a Vállalkozó részére határidőben megadni a Szerződés teljesítéséhez szükséges információkat. Amennyiben a Vállalkozó részéről további, a Szerződés teljesítéséhez szükséges adatszolgáltatási igény merül fel, a Megrendelő a Vállalkozó ezirányú felhívásától számított 5 (öt) munkanapon belül köteles a kért adatokat szolgáltatni. Ha az adatszolgáltatáshoz ennél hosszabb idő szükséges, úgy a Felek ettől eltérő határidőben állapodnak meg. 4.2. Amennyiben a Szerződés tárgyát képező szolgáltatás(ok) teljesítése a Megrendelő telephelyén történik, a A Megrendelő köteles a teljesítés helyét munkaterületet munkavégzésre alkalmas állapotban a Vállalkozó rendelkezésére bocsátani. A Vállalkozó a teljesítés megkezdését mindaddig megtagadhatja, amíg a Megrendelő e kötelezettségének nem tesz eleget. Ez esetben a Megrendelő biztosítja a munkavégzéshez szükséges áramot, illetve egyéb közműveket. A teljesítés helyéhez való hozzáférés joga nem lehet kizárólag a Vállalkozóé. 4.3. A Megrendelő jogosult a Vállalkozó által végzett teljesítést (munkát és a felhasználásra, beépítésre kerülő anyagokat, berendezéseket) berendezéseket ellenőrizni. Ha a Megrendelő elrendeli, a Vállalkozó köteles feltárni a munka bármely részét. Amennyiben a feltárt munkarész műszakilag hibátlan, megfelel a Szerződésben előírtaknak, a feltárást követően a Vállalkozónak költségtérítés ellenében helyre kell állítania, és ki kell igazítania ezeket a munkarészeket a Megrendelő igényének megfelelően. 4.4. Nem mentesül a Vállalkozó a felelősség alól, ha a Megrendelő bármilyen ellenőrzést elmulaszt vagy azt nem megfelelően végezte el. 4.5. A Megrendelő a Vállalkozó részére utasítást adhat. Amennyiben az utasítás szakszerűtlen, vagy annak figyelembe vétele az adott helyzetben lehetetlen vagy ésszerűtlen, erre köteles a Vállalkozó a Megrendelő figyelmét felhívni. Amennyiben a Vállalkozó ezen kötelezettségét elmulasztja, az ebből származó, a Megrendelőt ért károkért teljes körű kártérítési felelősséggel tartozik. 4.6. A Vállalkozó feladata saját költségén a Szerződésben meghatározott feladatok megvalósítására munka elvégzésére képes eszköz- és géppark szállítása és biztosítása és az üzembe helyezés. A Megrendelő biztosítja a szolgáltatás munka elvégzéséhez szükséges főanyagokat, míg a villamos szerelési segédanyagokat, egyéb anyagokat a Vállalkozó biztosítja. 4.7. A Vállalkozó a Szerződés teljesítése létesítmény kivitelezése során köteles betartani különösen a Szerződés tárgyát képező kivitelezésre, valamint az ehhez kapcsolódó tevékenységre vonatkozó és hatályban levő technológiai utasításokat, előírásokat és szabványokat, különösen az alábbi dokumentumok rendelkezéseit: a) A kivitelezés időpontjában hatályos jogszabályokatjogszabályok, hatósági rendelkezéseketrendelkezések, európai és magyar szabványokat, technológiai utasításokat, előírásokatszabványok, a Megrendelő munkaidőrendje, valamint balesetvédelmi és üzemi előírásai, az általánosan elismert biztonságtechnikai és munkaegészségügyi szabályok rendelkezéseitszabályok; b) Magasban való munkavégzés; c) Munkavédelmi kézikönyv; d) MK11 műszaki kézikönyv; e) a kivitelezési műszaki tervek. Megrendelő a Szerződés létrejöttét megelőzően köteles a Vállalkozó részére átadni, vagy részére megismerhetővé tenni a felsorolt dokumentumok közül azokat, melyek a saját szervezetén belül kerültek kiállításra (pl. MK11 műszaki kézikönyv). 4.8. A Vállalkozó köteles a Megrendelőt minden olyan körülményről haladéktalanul értesíteni, amely a teljesítés eredményességét vagy a vállalt határidőre való elvégzését veszélyezteti. Az értesítés elmulasztásából eredő kárért a Vállalkozó felelős. 4.9. A Vállalkozó köteles az akadályoztatás vagy megszakítás okait és azok megszüntetésére tett és lehetőség szerint megtenni kívánt intézkedéseket a Megrendelővel közölni. 4.10. A Vállalkozó köteles gondoskodni arról, hogy az üzemelő Megrendelői berendezésekbe történő beavatkozás és az ebből adódó üzemszünet időtartama a feltétlenül szükséges és műszakilag indokolt mértéket ne haladja meg. 4.11. A Vállalkozó a Szerződés hatálya alatt köteles minden olyan változást a Megrendelőnek bejelenteni, amely szervezeti formájában vagy fizetőképességében (csőd, felszámolási eljárás) következett be, illetve amit a Cégbíróságnak kötelező bejelenteni (pl. a tulajdonos személyében, törzstőkében bekövetkezett változások, székhely-változás stb.változás). Közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött Szerződés esetében a Vállalkozó a Kbt. 136. § (41) b) pontjában foglalt kötelezésnek megfelelően köteles a Szerződés teljesítésének teljes időtartama alatt tulajdonosi szerkezetét a Megrendelő számára megismerhetővé tenni és a Kbt. 143. § (3) bekezdése szerinti ügyletekről az ajánlatkérőt haladéktalanul értesíteni. A Vállalkozó köteles haladéktalanul értesítenie a Megrendelőt, ha a) a Vállalkozóban közvetetten vagy közvetlenül 25%-ot meghaladó tulajdoni részesedést szerez valamely olyan jogi személy vagy személyes joga szerinti jogképes szervezet, amely nem felel meg a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontjában meghatározott feltételeknek, vagy b) a Vállalkozó közvetetten vagy közvetlenül 25%-ot meghaladó tulajdoni részesedést szerez valamely olyan jogi személyben vagy személyes joga szerinti jogképes szervezetben, amely nem felel meg a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontjában meghatározott feltételeknek. Jelen pont a) illetve b) alpontjában meghatározott feltételek bármelyikének bekövetkezése esetén a Megrendelő jogosult, egyben köteles a Szerződést azonnali hatállyal, vagy ha szükséges akkor olyan határidővel felmondani, amely lehetővé teszi, hogy a szerződéssel érintett feladata ellátásáról gondoskodni tudjon. 4.12. A Vállalkozó a Szerződés teljesítése során köteles felhívni a Megrendelő figyelmét az esetleges kezelési és üzemeltetési problémákra, és azokat a Megrendelővel írásban közölni, továbbá a berendezés kezelőit üzemeltetési tanácsokkal ellátni. 4.13. A Vállalkozó köteles a mindenkor hatályos, vonatkozó jogszabályban foglaltak szerint építési naplót nyitni és folyamatosan vezetni, amely a szerződéses teljesítés teljes és hiteles dokumentumának tekintendő. A Vállalkozó köteles az építési napló napi jelentésében a kivitelezésben résztvevőket név szerint is feltüntetni. A Vállalkozó köteles lehetővé tenni azt, hogy a Megrendelő az építési naplóba betekintsen, és abba bejegyzéseket tegyen. 4.14. A Vállalkozó köteles a feladatát oly módon elvégezni, hogy a munkavégzése az ugyanazon a helyen mások által történő munkavégzést ne zavarja, a Megrendelői berendezések üzemvitelét ne akadályozza és ne veszélyeztesse. 4.15. A Vállalkozó a munkát az elvárható szakértelemmel látja el, valamint felügyeletet és irányítást gyakorol a felhasznált eszközök, az alkalmazott módszerek és technológiák, a választott eljárások, valamint a munka minden részletének elvégzése és összehangolása tekintetében. 4.16. A Vállalkozó a munka végzése során olyan képzett és tapasztalt, a szükséges jogosultsággal rendelkező vezetőket és irányítókat, továbbá szakképzett, betanított és segéd munkaerőt köteles biztosítani, ami a Vállalkozó Szerződés szerinti kötelezettségeinek megfelelő és időben történő teljesítése érdekében szükséges. 4.17. A Vállalkozó köteles biztosítani minden, a munkavégzéshez szükséges árut, anyagot, szerkezetet, eszközt és minden egyéb dolgot, legyen az ideiglenes vagy állandó jellegű. A munkaeszközök helyszínre szállítása után a Vállalkozó minden munkaeszközét úgy kell tekinteni, hogy arra kizárólag a munkavégzéshez van szükség. 4.18. A Vállalkozó köteles a munkavégzés, valamint a hibák kijavítása folyamán biztosítani a munkaterület szükséges őrzését és az ott tartózkodó személyek biztonságát a saját költségén, továbbá köteles biztosítani és fenntartani saját költségén minden figyelmeztető jelzést, amely a munkák védelme, vagy mások biztonsága és kényelme érdekében szükséges. Az elkészült, de még át nem adott mű(részek) műszaki állapotának újszerű állapotban való tartásáért szintén a Vállalkozó felel. 4.19. A teljesítés előrehaladása során a Vállalkozónak időről-időre el kell takarítania és távolítania a munkaterületről a felesleges anyagot és szemetet. A kivitelezés során keletkezett építési hulladéknak engedéllyel rendelkező kezelőhöz történő elszállításáról a Vállalkozó gondoskodik. A teljesítés befejezése után a Vállalkozónak el kell távolítania minden munkaeszközét. Az egész munkaterületet és minden munkahelyet tisztán és rendezett állapotban kell elhagynia. 4.20. A Vállalkozó köteles minden lehetőséget megteremteni a Megrendelő számára, hogy megvizsgálhassa, felmérhesse és ellenőrizhesse a munkaterület bármely elfedésre kerülő vagy később nem látható munkarészét. Vállalkozó köteles biztosítani, hogy tevékenységét, a teljesítés színvonalát, hatékonyságát, eredményességét, az előminősítési eljárás során előírt feltételek folyamatos meglétét Megrendelő bármikor ellenőrizhesse. 4.21. A Vállalkozó viseli a felelősséget a munkaterületen alkalmazott azon gépek, berendezések és a beépítésre kerülő anyagok megfelelőségéért és alkalmasságáért, amelyeket ő biztosított, ebben a körben felel továbbá a szükséges minőségi, munkavédelmi, biztonságtechnikai tanúsítványok meglétéért és azok Megrendelő részére történő átadásért. 4.22. A kivitelezés befejezésekor a Vállalkozónak írásban kell nyilatkozni arról, hogy a munkát a terveknek megfelelően végezte el, és az mindenben megfelel az érvényben lévő munkavédelmi-, környezetvédelmi-, tűzvédelmi- és biztonságtechnikai előírásoknak, jogszabályoknak. 4.23. Amennyiben a Vállalkozó a munkavégzés során általa biztosított anyagot vagy berendezést épít be, köteles a Megrendelő rendelkezésére bocsátani ezen beépített anyagok, berendezések minőségi, biztonságtechnikai tanúsítványait. 4.24. A Felek a Szerződés teljesítése érdekében együttműködnek, melynek érdekében: a) kölcsönösen és haladéktalanul egymás tudomására hozzák azokat az értesüléseket, tényeket, körülményeket, amelyek a teljesítést érintik, b) kölcsönösen, illetve külön-külön is megteszik azokat az intézkedéseket, amelyek a szerződésszerű teljesítést akadályozó körülmények elhárításához szükségesek, c) a vitás kérdéseiket tárgyalások útján kísérlik meg rendezni.

Appears in 2 contracts

Samples: General Terms and Conditions, General Terms and Conditions

A Felek kötelezettségei. 4.1. A Megrendelő Megbízó köteles a Vállalkozó Megbízott részére határidőben megadni a Szerződés teljesítéséhez szükséges információkat. Amennyiben a Vállalkozó Megbízott részéről további, a Szerződés teljesítéséhez szükséges adatszolgáltatási igény merül fel, a Megrendelő Megbízó a Vállalkozó Megbízott ezirányú felhívásától számított 5 (öt) munkanapon belül köteles a kért adatokat szolgáltatni. .. Ha az adatszolgáltatáshoz ennél hosszabb idő szükséges, úgy a Felek ettől eltérő határidőben állapodnak meg. 4.2. Amennyiben a Szerződés tárgyát képező kapcsolódó szolgáltatás(ok) teljesítése a Megrendelő Megbízó telephelyén történik, a Megrendelő Megbízó köteles a teljesítés helyét munkavégzésre alkalmas állapotban a Vállalkozó Megbízott rendelkezésére bocsátani. A Vállalkozó Megbízott a teljesítés megkezdését mindaddig megtagadhatja, amíg a Megrendelő Megbízó e kötelezettségének nem tesz eleget. Ez esetben a Megrendelő biztosítja a munkavégzéshez szükséges áramot, illetve egyéb közműveket. A teljesítés helyéhez való hozzáférés joga nem lehet kizárólag a VállalkozóéMegbízotté. 4.3. A Megrendelő Megbízó jogosult a Vállalkozó Megbízott által végzett teljesítést (és a felhasználásra, beépítésre kerülő anyagokat, berendezéseket) ellenőrizni. Ha a Megrendelő elrendeli, a Vállalkozó köteles feltárni a munka bármely részét. Amennyiben a feltárt munkarész műszakilag hibátlan, megfelel a Szerződésben előírtaknak, a feltárást követően a Vállalkozónak költségtérítés ellenében helyre kell állítania, és ki kell igazítania ezeket a munkarészeket a Megrendelő igényének megfelelően. 4.4. Nem mentesül a Vállalkozó Megbízott a felelősség alól, ha a Megrendelő Megbízó bármilyen ellenőrzést elmulaszt vagy azt nem megfelelően végezte el. 4.5. A Megrendelő Megbízó a Vállalkozó Megbízott részére utasítást adhat. Amennyiben az utasítás szakszerűtlenA Megbízott a Megbízó utasításától akkor térhet el, vagy annak figyelembe vétele az adott helyzetben lehetetlen vagy ésszerűtlenha ezt a Megbízó érdeke feltétlenül megköveteli, erre köteles és a Vállalkozó Megbízó előzetes értesítésére már nincs mód. Ilyen esetben a Megrendelő figyelmét felhívni. Amennyiben a Vállalkozó ezen kötelezettségét elmulasztja, az ebből származó, a Megrendelőt ért károkért teljes körű kártérítési felelősséggel tartozikMegbízót késedelem nélkül értesíteni kell. 4.6. Ha a Megbízó célszerűtlen vagy szakszerűtlen utasítást ad, a Megbízott köteles őt erre figyelmeztetni. Ha a Megbízó a figyelmeztetés ellenére utasítását fenntartja, a Megbízott a Szerződéstől elállhat, illetve a Szerződést felmondhatja, vagy a feladatot a Megbízó utasításai szerint, a Megbízó kockázatára elláthatja. Meg kell tagadnia az utasítás teljesítését, ha annak végrehajtása jogszabály vagy hatósági határozat megsértésére vezetne, vagy veszélyeztetné mások személyét vagy vagyonát. 4.7. A Vállalkozó Megbízó – ellenkező írásbeli megállapodás hiányában – nem köteles megtéríteni az utasítás teljesítésével kapcsolatban felmerült költségeket. 4.8. A Megbízott az utasítás teljesítését nem kötheti biztosíték adásához. 4.9. Ellenkező írásbeli megállapodás hiányában, a Megbízott feladata saját költségén a Szerződésben meghatározott feladatok megvalósítására meghatározott, a feladat elvégzéséhez szükséges kapcsolódó szolgáltatás(ok) ellátására képes eszköz- és géppark szállítása és biztosítása és az üzembe helyezésbiztosítása. 4.10. A Megrendelő biztosítja a szolgáltatás elvégzéséhez szükséges főanyagokat, míg a villamos szerelési segédanyagokat, egyéb anyagokat a Vállalkozó biztosítja. 4.7. A Vállalkozó Megbízott a Szerződés teljesítése során köteles betartani különösen a Szerződés tárgyát képező tevékenységre vonatkozó hatályos jogszabályokat, hatósági rendelkezéseket, európai és magyar szabványokat, technológiai utasításokat, előírásokatelőírásokat – figyelemmel a 4.5. és 4.6. pontban foglaltakra is -, valamint a Megrendelő Megbízó munkaidőrendje, valamint balesetvédelmi és üzemi előírásai, az általánosan elismert biztonságtechnikai és munkaegészségügyi szabályok rendelkezéseit. 4.84.11. A Vállalkozó Megbízott köteles a Megrendelőt minden olyan körülményről haladéktalanul Megbízót tevékenységéről és a feladat állásáról (a feladat elvégzésének egyes szakaszairól) kívánságára, szükség esetén e nélkül is tájékoztatni. A Megbízott köteles a Megbízót tájékoztatni, ha közreműködő igénybevétele vált szükségessé, vagy ha a felmerült új körülmények az utasítások módosítását teszik indokolttá. 4.12. A Megbízott köteles a Megbízót a megbízás teljesítéséről késedelem nélkül értesíteni, amely a teljesítés eredményességét vagy a vállalt határidőre való elvégzését veszélyezteti. Az értesítés elmulasztásából eredő kárért a Vállalkozó Megbízott felelős. 4.94.13. A Vállalkozó Megbízott köteles az akadályoztatás vagy megszakítás okait és azok megszüntetésére tett és lehetőség szerint megtenni kívánt intézkedéseket a Megrendelővel Megbízóval közölni. 4.104.14. A Vállalkozó köteles gondoskodni arról, hogy az üzemelő Megrendelői berendezésekbe történő beavatkozás és az ebből adódó üzemszünet időtartama a feltétlenül szükséges és műszakilag indokolt mértéket ne haladja meg. 4.11. A Vállalkozó Megbízott a Szerződés hatálya alatt köteles minden olyan változást a Megrendelőnek Megbízónak bejelenteni, amely szervezeti formájában vagy fizetőképességében (csőd, felszámolási eljárás) következett be, illetve amit a Cégbíróságnak kötelező bejelenteni (pl. a tulajdonos személyében, törzstőkében bekövetkezett változások, székhely-változás stb.). Közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött Szerződés esetében a Vállalkozó Megbízott a Kbt. 136. § (1) b) pontjában foglalt kötelezésnek megfelelően köteles a Szerződés teljesítésének teljes időtartama alatt tulajdonosi szerkezetét a Megbízó számára megismerhetővé tenni és a Kbt. 143. § (3) bekezdése szerinti ügyletekről az ajánlatkérőt haladéktalanul értesíteni. A Megbízott köteles haladéktalanul értesíteni a Megbízót, ha a) a Megbízottban közvetetten vagy közvetlenül 25%-ot meghaladó tulajdoni részesedést szerez valamely olyan jogi személy vagy személyes joga szerinti jogképes szervezet, amely nem felel meg a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontjában meghatározott feltételeknek, vagy b) a Megbízott közvetetten vagy közvetlenül 25%-ot meghaladó tulajdoni részesedést szerez valamely olyan jogi személyben vagy személyes joga szerinti jogképes szervezetben, amely nem felel meg a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontjában meghatározott feltételeknek. Jelen pont a) illetve b) alpontjában meghatározott feltételek bármelyikének bekövetkezése esetén a Megbízó jogosult, egyben köteles a Szerződést azonnali hatállyal, vagy ha szükséges akkkor olyan határidővel felmondani, amely lehetővé teszi, hogy a szerződéssel érintett feladata ellátásáról gondoskodni tudjon. 4.15. A Megbízott a vállalt feladatait köteles oly módon teljesíteni, hogy ennek során az ugyanazon a helyen mások által történő munkavégzést ne zavarja, a Megbízói berendezések üzemvitelét ne akadályozza, és ne veszélyeztesse. 4.16. A Megbízott a feladatot a tőle elvárható szakértelemmel végzi, valamint felügyeletet és irányítást gyakorol a felhasznált eszközök, az alkalmazott módszerek és technológiák, a választott eljárások, valamint a feladat minden részletének elvégzése és összehangolása tekintetében. 4.17. A Megbízott a megbízás teljesítése során olyan képzett és tapasztalt, a szükséges jogosultsággal rendelkező vezetőket és irányítókat, továbbá szakképzett, betanított és segéd munkaerőt köteles biztosítani, ami a Szerződés szerinti kötelezettségeinek megfelelő és időben történő teljesítése érdekében szükséges. 4.18. A megbízás teljesítése során a Megbízottnak időről-időre el kell takarítania és távolítania a teljesítés helyéről a felesleges anyagot és szemetet. A teljesítés befejezése után a Megbízottnak el kell távolítania minden munkaeszközét. A teljesítés helyét tisztán és rendezett állapotban kell elhagynia. 4.19. A Megbízott köteles minden lehetőséget megteremteni a Megbízó számára, hogy megvizsgálhassa, felmérhesse és ellenőrizhesse a teljesítés folyamatát. Megbízott köteles biztosítani, hogy tevékenységét, a teljesítés színvonalát, hatékonyságát, eredményességét, az előminősítési eljárás során előírt feltételek folyamatos meglétét Megbízó bármikor elllenőrizhesse. 4.20. A Megbízott viseli a felelősséget a munkaterületen alkalmazott azon gépek, berendezések megfelelőségéért és alkalmasságáért, amelyeket ő biztosított, ebben a körben felel továbbá a szükséges minőségi, munkavédelmi tanúsítványok meglétéért és azok Megbízó részére történő átadásért. 4.21. A Felek a Szerződés teljesítése érdekében együttműködnek, melynek érdekében: a) kölcsönösen és haladéktalanul egymás tudomására hozzák azokat az értesüléseket, tényeket, körülményeket, amelyek a teljesítést érintik, b) kölcsönösen, illetve külön-külön is megteszik azokat az intézkedéseket, amelyek a szerződésszerű teljesítést akadályozó körülmények elhárításához szükségesek, c) a vitás kérdéseiket tárgyalások útján kísérlik meg rendezni.

Appears in 2 contracts

Samples: Megbízási Szerződés, Megbízási Szerződés

A Felek kötelezettségei. 4.1. A Megrendelő Megbízó köteles a Vállalkozó Megbízott részére határidőben megadni a Szerződés teljesítéséhez szükséges információkat. Amennyiben a Vállalkozó Megbízott részéről további, a Szerződés teljesítéséhez szükséges adatszolgáltatási igény merül fel, a Megrendelő Megbízó a Vállalkozó Megbízott ezirányú felhívásától számított 5 (öt) munkanapon belül köteles a kért adatokat szolgáltatni. Ha az adatszolgáltatáshoz ennél hosszabb idő szükséges, úgy a Felek ettől eltérő határidőben állapodnak meg. 4.2. Amennyiben a Szerződés tárgyát képező kapcsolódó szolgáltatás(ok) teljesítése a Megrendelő Megbízó telephelyén történik, a Megrendelő Megbízó köteles a teljesítés helyét munkavégzésre alkalmas állapotban a Vállalkozó Megbízott rendelkezésére bocsátani. A Vállalkozó Megbízott a teljesítés megkezdését mindaddig megtagadhatja, amíg a Megrendelő Megbízó e kötelezettségének nem tesz eleget. Ez esetben a Megrendelő biztosítja a munkavégzéshez szükséges áramot, illetve egyéb közműveket. A teljesítés helyéhez való hozzáférés joga nem lehet kizárólag a VállalkozóéMegbízotté. 4.3. A Megrendelő Megbízó jogosult a Vállalkozó Megbízott által végzett teljesítést (és a felhasználásra, beépítésre kerülő anyagokat, berendezéseket) ellenőrizni. Ha a Megrendelő elrendeli, a Vállalkozó köteles feltárni a munka bármely részét. Amennyiben a feltárt munkarész műszakilag hibátlan, megfelel a Szerződésben előírtaknak, a feltárást követően a Vállalkozónak költségtérítés ellenében helyre kell állítania, és ki kell igazítania ezeket a munkarészeket a Megrendelő igényének megfelelően. 4.4. Nem mentesül a Vállalkozó Megbízott a felelősség alól, ha a Megrendelő Megbízó bármilyen ellenőrzést elmulaszt vagy azt nem megfelelően végezte el. 4.5. A Megrendelő Megbízó a Vállalkozó Megbízott részére utasítást adhat. Amennyiben az utasítás szakszerűtlenA Megbízott a Megbízó utasításától akkor térhet el, vagy annak figyelembe vétele az adott helyzetben lehetetlen vagy ésszerűtlenha ezt a Megbízó érdeke feltétlenül megköveteli, erre köteles és a Vállalkozó Megbízó előzetes értesítésére már nincs mód. Ilyen esetben a Megrendelő figyelmét felhívni. Amennyiben a Vállalkozó ezen kötelezettségét elmulasztja, az ebből származó, a Megrendelőt ért károkért teljes körű kártérítési felelősséggel tartozikMegbízót késedelem nélkül értesíteni kell. 4.6. Ha a Megbízó célszerűtlen vagy szakszerűtlen utasítást ad, a Megbízott köteles őt erre figyelmeztetni. Ha a Megbízó a figyelmeztetés ellenére utasítását fenntartja, a Megbízott a Szerződéstől elállhat, illetve a Szerződést felmondhatja, vagy a feladatot a Megbízó utasításai szerint, a Megbízó kockázatára elláthatja. Meg kell tagadnia az utasítás teljesítését, ha annak végrehajtása jogszabály vagy hatósági határozat megsértésére vezetne, vagy veszélyeztetné mások személyét vagy vagyonát. 4.7. A Vállalkozó Megbízó – ellenkező írásbeli megállapodás hiányában – nem köteles megtéríteni az utasítás teljesítésével kapcsolatban felmerült költségeket. 4.8. A Megbízott az utasítás teljesítését nem kötheti biztosíték adásához. 4.9. Ellenkező írásbeli megállapodás hiányában, a Megbízott feladata saját költségén a Szerződésben meghatározott feladatok megvalósítására meghatározott, a feladat elvégzéséhez szükséges kapcsolódó szolgáltatás(ok) ellátására képes eszköz- és géppark szállítása és biztosítása és az üzembe helyezésbiztosítása. 4.10. A Megrendelő biztosítja a szolgáltatás elvégzéséhez szükséges főanyagokat, míg a villamos szerelési segédanyagokat, egyéb anyagokat a Vállalkozó biztosítja. 4.7. A Vállalkozó Megbízott a Szerződés teljesítése során köteles betartani különösen a Szerződés tárgyát képező tevékenységre vonatkozó hatályos jogszabályokat, hatósági rendelkezéseket, európai és magyar szabványokat, technológiai utasításokat, előírásokatelőírásokat – figyelemmel a 4.5. és 4.6. pontban foglaltakra is –, valamint a Megrendelő Megbízó munkaidőrendje, valamint balesetvédelmi és üzemi előírásai, az általánosan elismert biztonságtechnikai és munkaegészségügyi szabályok rendelkezéseit. 4.84.11. A Vállalkozó Megbízott köteles a Megrendelőt minden olyan körülményről haladéktalanul Megbízót tevékenységéről és a feladat állásáról (a feladat elvégzésének egyes szakaszairól) kívánságára, szükség esetén e nélkül is tájékoztatni. A Megbízott köteles a Megbízót tájékoztatni, ha közreműködő igénybevétele vált szükségessé, vagy ha a felmerült új körülmények az utasítások módosítását teszik indokolttá. 4.12. A Megbízott köteles a Megbízót a megbízás teljesítéséről késedelem nélkül értesíteni, amely a teljesítés eredményességét vagy a vállalt határidőre való elvégzését veszélyezteti. Az értesítés elmulasztásából eredő kárért a Vállalkozó Megbízott felelős. 4.94.13. A Vállalkozó Megbízott köteles az akadályoztatás vagy megszakítás okait és azok megszüntetésére tett és lehetőség szerint megtenni kívánt intézkedéseket a Megrendelővel Megbízóval közölni. 4.104.14. A Vállalkozó köteles gondoskodni arról, hogy az üzemelő Megrendelői berendezésekbe történő beavatkozás és az ebből adódó üzemszünet időtartama a feltétlenül szükséges és műszakilag indokolt mértéket ne haladja meg. 4.11. A Vállalkozó Megbízott a Szerződés hatálya alatt köteles minden olyan változást a Megrendelőnek Megbízónak bejelenteni, amely szervezeti formájában vagy fizetőképességében (csőd, felszámolási eljárás) következett be, illetve amit a Cégbíróságnak kötelező bejelenteni (pl. a tulajdonos személyében, törzstőkében bekövetkezett változások, székhely-változás stb.). Közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött Szerződés esetében a Vállalkozó Megbízott a Kbt. 136. § (1) b) pontjában foglalt kötelezésnek megfelelően köteles a Szerződés teljesítésének teljes időtartama alatt tulajdonosi szerkezetét a Megbízó számára megismerhetővé tenni és a Kbt. 143. § (3) bekezdése szerinti ügyletekről az ajánlatkérőt haladéktalanul értesíteni. A Megbízott köteles haladéktalanul értesíteni a Megbízót, ha a) a Megbízottban közvetetten vagy közvetlenül 25%-ot meghaladó tulajdoni részesedést szerez valamely olyan jogi személy vagy személyes joga szerinti jogképes szervezet, amely nem felel meg a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontjában meghatározott feltételeknek, vagy b) a Megbízott közvetetten vagy közvetlenül 25%-ot meghaladó tulajdoni részesedést szerez valamely olyan jogi személyben vagy személyes joga szerinti jogképes szervezetben, amely nem felel meg a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontjában meghatározott feltételeknek. Jelen pont a) illetve b) alpontjában meghatározott feltételek bármelyikének bekövetkezése esetén a Megbízó jogosult, egyben köteles a Szerződést azonnali hatállyal, vagy ha szükséges akkkor olyan határidővel felmondani, amely lehetővé teszi, hogy a szerződéssel érintett feladata ellátásáról gondoskodni tudjon. 4.15. A Megbízott a vállalt feladatait köteles oly módon teljesíteni, hogy ennek során az ugyanazon a helyen mások által történő munkavégzést ne zavarja, a Megbízói berendezések üzemvitelét ne akadályozza, és ne veszélyeztesse. 4.16. A Megbízott a feladatot a tőle elvárható szakértelemmel végzi, valamint felügyeletet és irányítást gyakorol a felhasznált eszközök, az alkalmazott módszerek és technológiák, a választott eljárások, valamint a feladat minden részletének elvégzése és összehangolása tekintetében. 4.17. A Megbízott a megbízás teljesítése során olyan képzett és tapasztalt, a szükséges jogosultsággal rendelkező vezetőket és irányítókat, továbbá szakképzett, betanított és segéd munkaerőt köteles biztosítani, ami a Szerződés szerinti kötelezettségeinek megfelelő és időben történő teljesítése érdekében szükséges. 4.18. A megbízás teljesítése során a Megbízottnak időről-időre el kell takarítania és távolítania a teljesítés helyéről a felesleges anyagot és szemetet. A teljesítés befejezése után a Megbízottnak el kell távolítania minden munkaeszközét. A teljesítés helyét tisztán és rendezett állapotban kell elhagynia. 4.19. A Megbízott köteles minden lehetőséget megteremteni a Megbízó számára, hogy megvizsgálhassa, felmérhesse és ellenőrizhesse a teljesítés folyamatát. Megbízott köteles biztosítani, hogy tevékenységét, a teljesítés színvonalát, hatékonyságát, eredményességét, az előminősítési eljárás során előírt feltételek folyamatos meglétét Megbízó bármikor ellenőrizhesse. 4.20. A Megbízott viseli a felelősséget a munkaterületen alkalmazott azon gépek, berendezések megfelelőségéért és alkalmasságáért, amelyeket ő biztosított, ebben a körben felel továbbá a szükséges minőségi, munkavédelmi tanúsítványok meglétéért és azok Megbízó részére történő átadásért. 4.21. A Felek a Szerződés teljesítése érdekében együttműködnek, melynek érdekében: a) kölcsönösen és haladéktalanul egymás tudomására hozzák azokat az értesüléseket, tényeket, körülményeket, amelyek a teljesítést érintik, b) kölcsönösen, illetve külön-külön is megteszik azokat az intézkedéseket, amelyek a szerződésszerű teljesítést akadályozó körülmények elhárításához szükségesek, c) a vitás kérdéseiket tárgyalások útján kísérlik meg rendezni.

Appears in 1 contract

Samples: Megbízási Szerződés

A Felek kötelezettségei. 4.1. A Megrendelő (1) Megbízott a megbízást Megbízó utasításai szerint és érdekének megfelelően köteles a Vállalkozó részére határidőben megadni a Szerződés teljesítéséhez szükséges információkat. Amennyiben a Vállalkozó részéről továbbiteljesíteni, a Szerződés teljesítéséhez szükséges adatszolgáltatási igény merül fel(5) bekezdéseiben foglaltakkal, amelyek szerint (i) a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanács- adó a közbeszerzési eljárással kapcsolatos valamennyi feladata vonatkozásában kizárólag a közbe- szerzési szakértelem biztosításáért felel; ennek megfelelően (ii) a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó nem felel a közbeszerzési eljárások során a nem közbeszerzési szakértelem körébe eső (így különösen az eljárások tárgya szerinti, műszaki-szakmai, piacismereti, pénzügyi és jogi szakértelem körébe eső) közbeszerzési tevékenységek teljesítésének szakszerűségéért és megfe- lelőségéért; illetőleg (iii) a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó az általa nyújtott szak- tanácsadói tevékenység keretében ismerteti azon Kbt. és végrehajtási rendeletei által szabályozott követelményeket, amelyeket a nem közbeszerzési szakértelem körébe eső személyeknek és szer- vezeteknek a közbeszerzési tevékenységük során az általuk biztosított szakértelem körében be kell tartaniuk, a Megrendelő tevékenysége elsősorban erre és a Vállalkozó ezirányú felhívásától számított 5 (öt) munkanapon belül köteles közbeszerzési eljárások cselekményeinek Megbízó érdekében történő teljesítésére irányul. Előbbiek figyelembe vétele mellett a kért adatokat szolgáltatniFelek rögzítik, hogy a Megbízott a Megbízó javaslatait, ké- réseit, észrevételeit figyelembe veszi, és annak megfelelően jár el tevékenysége során. Megbízott a Megbízó utasításától a jelen pont utolsó bekezdésében meghatározott kivétellel csak akkor térhet el, ha ezt a Megbízó érdeke feltétlenül megköveteli, és a Megbízó előzetes értesítésére már nincs mód. Ilyen esetben a Megbízót haladéktalanul értesíteni kell. Ha Megbízó célszerűtlen vagy szakszerűtlen utasítást ad, vagy a Megbízott nem ért egyet a Meg- bízó által megfogalmazott feladatokkal, javaslatokkal, illetve elvárásokkal, akkor erről a Megbí- zót köteles írásban értesíteni és egyet nem értését szakmailag megindokolni. Ebben az adatszolgáltatáshoz ennél hosszabb idő szükséges, úgy a Felek ettől eltérő határidőben állapodnak meg. 4.2. Amennyiben a Szerződés tárgyát képező szolgáltatás(ok) teljesítése a Megrendelő telephelyén történik, a Megrendelő köteles a teljesítés helyét munkavégzésre alkalmas állapotban a Vállalkozó rendelkezésére bocsátani. A Vállalkozó a teljesítés megkezdését mindaddig megtagadhatja, amíg a Megrendelő e kötelezettségének nem tesz eleget. Ez esetben a Megrendelő biztosítja a munkavégzéshez szükséges áramotMegbízó dönt arról, illetve egyéb közműveket. A teljesítés helyéhez való hozzáférés joga nem lehet kizárólag a Vállalkozóé. 4.3. A Megrendelő jogosult a Vállalkozó által végzett teljesítést (hogy elfogadja-e Megbízott indokait, vagy ragaszkodik elvárásai, észrevé- telei figyelembevételéhez, és a felhasználásra, beépítésre kerülő anyagokat, berendezéseket) ellenőriznifeladat ennek megfelelő teljesítéséhez. Ha a Megrendelő elrendeliMegbízó utasításá- hoz Megbízott figyelmeztetése ellenére is ragaszkodik, a Vállalkozó köteles feltárni a munka bármely részét. Amennyiben a feltárt munkarész műszakilag hibátlan, megfelel a Szerződésben előírtaknak, a feltárást követően a Vállalkozónak költségtérítés ellenében helyre kell állítania, és ki kell igazítania ezeket a munkarészeket a Megrendelő igényének megfelelően. 4.4. Nem mentesül a Vállalkozó a felelősség alól, ha a Megrendelő bármilyen ellenőrzést elmulaszt vagy azt nem megfelelően végezte el. 4.5az utasításból eredő károk őt terhelik. A Megrendelő a Vállalkozó részére utasítást adhat. Amennyiben az utasítás szakszerűtlen, vagy annak figyelembe vétele az adott helyzetben lehetetlen vagy ésszerűtlen, erre köteles a Vállalkozó a Megrendelő figyelmét felhívni. Amennyiben a Vállalkozó ezen kötelezettségét elmulasztja, az ebből származó, a Megrendelőt ért károkért teljes körű kártérítési felelősséggel tartozik. 4.6. A Vállalkozó feladata saját költségén a Szerződésben meghatározott feladatok megvalósítására képes eszköz- és géppark szállítása és biztosítása és az üzembe helyezés. A Megrendelő biztosítja a szolgáltatás elvégzéséhez szükséges főanyagokat, míg a villamos szerelési segédanyagokat, egyéb anyagokat a Vállalkozó biztosítja. 4.7. A Vállalkozó a Szerződés teljesítése során köteles betartani különösen a Szerződés tárgyát képező tevékenységre vonatkozó hatályos jogszabályokat, hatósági rendelkezéseket, európai és magyar szabványokat, technológiai utasításokat, előírásokat, a Megrendelő munkaidőrendje, valamint balesetvédelmi és üzemi előírásai, az általánosan elismert biztonságtechnikai és munkaegészségügyi szabályok rendelkezéseit. 4.8. A Vállalkozó köteles a Megrendelőt minden olyan körülményről haladéktalanul értesíteni, amely a teljesítés eredményességét vagy a vállalt határidőre való elvégzését veszélyezteti. Az értesítés figyelmeztetés elmulasztásából eredő kárért a Vállalkozó Megbízott felelős. A Megbízott köteles megtagadni a Megbízó utasításának teljesítését, ha annak végrehajtása jog- szabály vagy hatósági határozat megsértésére vezetne, vagy veszélyeztetné mások személyét vagy vagyonát. A Megbízó nevében az 1. § (2) bekezdése szerinti eljárások tekintetében az utasítási jogot Xxxxx Xxxxxxx Xxxx főigazgató vagy az általa kijelölt személy gyakorolja. Utóbbi kapcsolattartó felelős a Megbízottal való kapcsolattartásért, utasításokért és az eljárást lezáró döntés kivételével a közbeszerzési eljárások során hozott döntésekért. 4.9(2) A Megbízó vállalja, hogy tájékoztatja a Megbízottat a megbízás tárgyát képező ügy minden lénye- ges vonatkozásáról, így különösen: a megbízást megelőzően és annak időtartama alatt keletkezett információkról (okiratok, egyéb adatok a kérdéses jogviszonyról), előkészített megállapodásokról, tárgyalásokról, a megbízást követően a kérdéses jogviszonnyal összefüggő információkról, adatokról, körülményekről (a Megbízó tájékoztatási és adatszolgáltatási kötelezettsége). A Vállalkozó köteles az akadályoztatás vagy megszakítás okait és azok megszüntetésére tett és lehetőség szerint megtenni kívánt intézkedéseket Meg- bízott a Megrendelővel közölnijogérvényesítéshez szükséges iratokat elsősorban másolatban veszi át a Megbízótól. 4.10. (3) A Vállalkozó köteles gondoskodni arrólMegbízó viseli az (1) bekezdésben foglalt kötelezettsége elmulasztásából eredő károkat, amennyiben a megbízás tárgyát képező ügy emiatt nem képviselhető eredménnyel, illetőleg az eljárás nem vezet a kívánt eredményre. (4) A Megbízott vállalja, hogy a megbízás tárgyát képező ügy ellátása során a legjobb szakmai tudása szerint és a tőle elvárható legmagasabb fokú gondossággal jár el, illetve, hogy a megbízás során tudomására jutott információkat az üzemelő Megrendelői berendezésekbe történő beavatkozás ügyvédi titokra vonatkozó szabályok szerint bizalmasan kezeli, azokat kizárólag a Megbízó rendelkezésének megfelelően használja fel (a Megbízott gondossági és az ebből adódó üzemszünet időtartama a feltétlenül szükséges és műszakilag indokolt mértéket ne haladja megtitoktartási kötelezettsége). 4.11(5) A Megbízott a jelen szerinti feladata, tevékenysége ellátása érdekében alvállalkozót, teljesítési segédet jogosult igénybe venni, akinek az eljárásáért, mint a sajátjáért felel azzal, hogy a Megbí- zott köteles a szerződés teljesítésébe bevonni kívánt – a szerződéskötést megelőző kiválasztási eljárásban meg nem jelölt – alvállalkozó(ka)t/teljesítési segéde(ke)t a Megbízó felé írásban be- jelenteni, az adott alvállalkozó/teljesítési segéd bevonását megelőzően. A Vállalkozó Az előbbiek szerinti írás- beli jelzés elmaradása a Szerződés hatálya alatt köteles minden olyan változást a Megrendelőnek bejelenteni, amely szervezeti formájában vagy fizetőképességében (csőd, felszámolási eljárás) következett be, illetve amit a Cégbíróságnak kötelező bejelenteni (pl. a tulajdonos személyében, törzstőkében bekövetkezett változások, székhely-változás stbjelen szerződés teljesítése szempontjából súlyos szerződésszegésnek minősül.). Közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött Szerződés esetében a Vállalkozó a Kbt.

Appears in 1 contract

Samples: Megbízási Szerződés

A Felek kötelezettségei. 4.1. A Megrendelő köteles a Vállalkozó részére határidőben megadni a Szerződés teljesítéséhez szükséges információkat. Amennyiben a Vállalkozó részéről további, a Szerződés teljesítéséhez szükséges adatszolgáltatási igény merül fel, a Megrendelő a Vállalkozó ezirányú felhívásától számított 5 (öt) munkanapon belül köteles a kért adatokat szolgáltatni. Ha az adatszolgáltatáshoz ennél hosszabb idő szükséges, úgy a Felek ettől eltérő határidőben állapodnak meg. 4.2. Amennyiben a Szerződés tárgyát képező szolgáltatás(ok) teljesítése a Megrendelő telephelyén történik, a Megrendelő köteles a teljesítés helyét munkavégzésre alkalmas állapotban a Vállalkozó rendelkezésére bocsátani. A Vállalkozó a teljesítés megkezdését mindaddig megtagadhatja, amíg a Megrendelő e kötelezettségének nem tesz eleget. Ez esetben a Megrendelő biztosítja a munkavégzéshez szükséges áramot, illetve egyéb közműveket. A teljesítés helyéhez való hozzáférés joga nem lehet kizárólag a Vállalkozóé. 4.3. A Megrendelő jogosult a Vállalkozó által végzett teljesítést (és a felhasználásra, beépítésre kerülő anyagokat, berendezéseket) ellenőrizni. Ha a Megrendelő elrendeli, a Vállalkozó köteles feltárni a munka bármely részét. Amennyiben a feltárt munkarész műszakilag hibátlan, megfelel a Szerződésben előírtaknak, a feltárást követően a Vállalkozónak költségtérítés ellenében helyre kell állítania, és ki kell igazítania ezeket a munkarészeket a Megrendelő igényének megfelelően. 4.4. Nem mentesül a Vállalkozó a felelősség alól, ha a Megrendelő bármilyen ellenőrzést elmulaszt vagy azt nem megfelelően végezte el. 4.5. A Megrendelő a Vállalkozó részére utasítást adhat. Amennyiben az utasítás szakszerűtlen, vagy annak figyelembe vétele figyelembevétele az adott helyzetben lehetetlen vagy ésszerűtlen, erre köteles a Vállalkozó a Megrendelő figyelmét felhívni. Amennyiben a Vállalkozó ezen kötelezettségét elmulasztja, az ebből származó, a Megrendelőt ért károkért teljes körű kártérítési felelősséggel tartozik. 4.6. A Vállalkozó feladata saját költségén a Szerződésben meghatározott feladatok megvalósítására képes eszköz- és géppark szállítása és biztosítása és az üzembe helyezés. A Megrendelő biztosítja a szolgáltatás elvégzéséhez szükséges főanyagokat, míg a villamos szerelési segédanyagokat, egyéb anyagokat a Vállalkozó biztosítja. 4.7. A Vállalkozó a Szerződés teljesítése során köteles betartani különösen a Szerződés tárgyát képező tevékenységre vonatkozó hatályos jogszabályokat, hatósági rendelkezéseket, európai és magyar szabványokat, technológiai utasításokat, előírásokat, a Megrendelő munkaidőrendje, valamint balesetvédelmi és üzemi előírásai, az általánosan elismert biztonságtechnikai és munkaegészségügyi szabályok rendelkezéseit. 4.8. A Vállalkozó köteles a Megrendelőt minden olyan körülményről haladéktalanul értesíteni, amely a teljesítés eredményességét vagy a vállalt határidőre való elvégzését veszélyezteti. Az értesítés elmulasztásából eredő kárért a Vállalkozó felelős. 4.9. A Vállalkozó köteles az akadályoztatás vagy megszakítás okait és azok megszüntetésére tett és lehetőség szerint megtenni kívánt intézkedéseket a Megrendelővel közölni. 4.10. A Vállalkozó köteles gondoskodni arról, hogy az üzemelő Megrendelői berendezésekbe történő beavatkozás és az ebből adódó üzemszünet időtartama a feltétlenül szükséges és műszakilag indokolt mértéket ne haladja meg. 4.11. A Vállalkozó a Szerződés hatálya alatt köteles minden olyan változást a Megrendelőnek bejelenteni, amely szervezeti formájában vagy fizetőképességében (csőd, felszámolási eljárás) következett be, illetve amit a Cégbíróságnak kötelező bejelenteni (pl. a tulajdonos személyében, törzstőkében bekövetkezett változások, székhely-változás stb.). Közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött Szerződés esetében megkötött a) a Vállalkozóban közvetetten vagy közvetlenül 25%-ot meghaladó tulajdoni részesedést szerez valamely olyan jogi személy vagy személyes joga szerinti jogképes szervezet, amely nem felel meg a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontjában meghatározott feltételeknek, vagy b) a Vállalkozó közvetetten vagy közvetlenül 25%-ot meghaladó tulajdoni részesedést szerez valamely olyan jogi személyben vagy személyes joga szerinti jogképes szervezetben, amely nem felel meg a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontjában meghatározott feltételeknek. 4.12. A Vállalkozó a Szerződés teljesítése során köteles felhívni a Megrendelő figyelmét az esetleges kezelési és üzemeltetési problémákra, és azokat a Megrendelővel írásban közölni, továbbá a berendezés kezelőit üzemeltetési tanácsokkal ellátni. 4.13. A Vállalkozó köteles a feladatát oly módon teljesíteni, hogy a munkavégzése az ugyanazon a helyen mások által történő munkavégzést ne zavarja, a Megrendelői berendezések üzemvitelét ne akadályozza és ne veszélyeztesse. 4.14. A Vállalkozó a szolgáltatásokat az elvárható szakértelemmel teljesíti, vagy biztosítja, valamint felügyeletet és irányítást gyakorol a felhasznált eszközök, az alkalmazott módszerek és technológiák, a választott eljárások, valamint a munka minden részletének elvégzése és összehangolása tekintetében. 4.15. A Vállalkozó a kapcsolódó szolgáltatás(ok) nyújtása során olyan képzett és tapasztalt, a szükséges jogosultsággal rendelkező vezetőket és irányítókat, továbbá szakképzett, betanított és segéd munkaerőt köteles biztosítani, ami a Vállalkozó Szerződés szerinti kötelezettségeinek megfelelő és időben történő teljesítése érdekében szükséges. 4.16. A Vállalkozó köteles biztosítani minden, a szolgáltatás(ok) nyújtásához szükséges árut, anyagot, szerkezetet, eszközt és minden egyéb dolgot, legyen az ideiglenes vagy állandó jellegű. A munkaeszközök helyszínre szállítása után a Vállalkozó minden munkaeszközét úgy kell tekinteni, hogy arra kizárólag a szolgáltatás ellátásához van szükség. 4.17. Amennyiben a szolgáltatás teljesítése nem a Megrendelő telephelyén történik, a Vállalkozó köteles a szolgáltatás nyújtása, valamint a hibák kijavítása folyamán biztosítani a teljesítés helyének szükséges őrzését és az ott tartózkodó személyek biztonságát a saját költségén, továbbá köteles biztosítani és fenntartani saját költségén minden figyelmeztető jelzést, amely a szolgáltatás(ok) védelme, vagy mások biztonsága és kényelme érdekében szükséges. Az elkészült, de még át nem adott mű(részek) műszaki állapotának újszerű állapotban való tartásáért szintén a Vállalkozó felel. 4.18. A teljesítés előrehaladása során a Vállalkozónak időről-időre el kell takarítania és távolítania a munkaterületről a felesleges anyagot és szemetet. A teljesítés befejezése után a Vállalkozónak el kell távolítania minden munkaeszközét. Az egész munkaterületet és minden munkahelyet tisztán és rendezett állapotban kell elhagynia. 4.19. A Vállalkozó köteles minden lehetőséget megteremteni a Megrendelő számára, hogy megvizsgálhassa, felmérhesse és ellenőrizhesse a munkaterület bármely elfedésre kerülő vagy később nem látható munkarészét. Vállalkozó köteles biztosítani, hogy tevékenységét, a teljesítés színvonalát, hatékonyságát, eredményességét, az előminősítési eljárás során előírt feltételek folyamatos meglétét Megrendelő bármikor ellenőrizhesse. 4.20. A Vállalkozó viseli a felelősséget a munkaterületen alkalmazott azon gépek, berendezések és a beépítésre kerülő anyagok megfelelőségéért és alkalmasságáért, amelyeket ő biztosított, ebben a körben felel továbbá a szükséges minőségi, munkavédelmi, biztonságtechnikai tanúsítványok meglétéért és azok Megrendelő részére történő átadásért. 4.21. A Felek a Szerződés teljesítése érdekében együttműködnek, melynek érdekében: a) kölcsönösen és haladéktalanul egymás tudomására hozzák azokat az értesüléseket, tényeket, körülményeket, amelyek a teljesítést érintik, b) kölcsönösen, illetve külön-külön is megteszik azokat az intézkedéseket, amelyek a szerződésszerű teljesítést akadályozó körülmények elhárításához szükségesek, c) a vitás kérdéseiket tárgyalások útján kísérlik meg rendezni.

Appears in 1 contract

Samples: Vállalkozói Szerződés

A Felek kötelezettségei. 4.1. A Megrendelő Megbízó köteles a Vállalkozó Megbízott részére határidőben megadni a Szerződés teljesítéséhez szükséges információkat. Amennyiben a Vállalkozó Megbízott részéről további, a Szerződés teljesítéséhez szükséges adatszolgáltatási igény merül fel, a Megrendelő Megbízó a Vállalkozó Megbízott ezirányú felhívásától számított 5 (öt) munkanapon belül köteles a kért adatokat szolgáltatni. Ha az adatszolgáltatáshoz ennél hosszabb idő szükséges, úgy a Felek ettől eltérő határidőben állapodnak meg. 4.2. Amennyiben a Szerződés tárgyát képező kapcsolódó szolgáltatás(ok) teljesítése a Megrendelő Megbízó telephelyén történik, a Megrendelő Megbízó köteles a teljesítés helyét munkavégzésre alkalmas állapotban a Vállalkozó Megbízott rendelkezésére bocsátani. A Vállalkozó Megbízott a teljesítés megkezdését mindaddig megtagadhatja, amíg a Megrendelő Megbízó e kötelezettségének nem tesz eleget. Ez esetben a Megrendelő biztosítja a munkavégzéshez szükséges áramot, illetve egyéb közműveket. A teljesítés helyéhez való hozzáférés joga nem lehet kizárólag a VállalkozóéMegbízotté. 4.3. A Megrendelő Megbízó jogosult a Vállalkozó Megbízott által végzett teljesítést (és a felhasználásra, beépítésre kerülő anyagokat, berendezéseket) ellenőrizni. Ha a Megrendelő elrendeli, a Vállalkozó köteles feltárni a munka bármely részét. Amennyiben a feltárt munkarész műszakilag hibátlan, megfelel a Szerződésben előírtaknak, a feltárást követően a Vállalkozónak költségtérítés ellenében helyre kell állítania, és ki kell igazítania ezeket a munkarészeket a Megrendelő igényének megfelelően. 4.4. Nem mentesül a Vállalkozó Megbízott a felelősség alól, ha a Megrendelő Megbízó bármilyen ellenőrzést elmulaszt vagy azt nem megfelelően végezte el. 4.5. A Megrendelő Megbízó a Vállalkozó Megbízott részére utasítást adhat. Amennyiben az utasítás szakszerűtlenA Megbízott a Megbízó utasításától akkor térhet el, vagy annak figyelembe vétele az adott helyzetben lehetetlen vagy ésszerűtlenha ezt a Megbízó érdeke feltétlenül megköveteli, erre köteles és a Vállalkozó Megbízó előzetes értesítésére már nincs mód. Ilyen esetben a Megrendelő figyelmét felhívni. Amennyiben a Vállalkozó ezen kötelezettségét elmulasztja, az ebből származó, a Megrendelőt ért károkért teljes körű kártérítési felelősséggel tartozikMegbízót késedelem nélkül értesíteni kell. 4.6. Ha a Megbízó célszerűtlen vagy szakszerűtlen utasítást ad, a Megbízott köteles őt erre figyelmeztetni. Ha a Megbízó a figyelmeztetés ellenére utasítását fenntartja, a Megbízott a Szerződéstől elállhat, illetve a Szerződést felmondhatja, vagy a feladatot a Megbízó utasításai szerint, a Megbízó kockázatára elláthatja. Meg kell tagadnia az utasítás teljesítését, ha annak végrehajtása jogszabály vagy hatósági határozat megsértésére vezetne, vagy veszélyeztetné mások személyét vagy vagyonát. 4.7. A Vállalkozó Megbízó – ellenkező írásbeli megállapodás hiányában – nem köteles megtéríteni az utasítás teljesítésével kapcsolatban felmerült költségeket. 4.8. A Megbízott az utasítás teljesítését nem kötheti biztosíték adásához. 4.9. Ellenkező írásbeli megállapodás hiányában, a Megbízott feladata saját költségén a Szerződésben meghatározott feladatok megvalósítására meghatározott, a feladat elvégzéséhez szükséges kapcsolódó szolgáltatás(ok) ellátására képes eszköz- és géppark szállítása és biztosítása és az üzembe helyezésbiztosítása. 4.10. A Megrendelő biztosítja a szolgáltatás elvégzéséhez szükséges főanyagokat, míg a villamos szerelési segédanyagokat, egyéb anyagokat a Vállalkozó biztosítja. 4.7. A Vállalkozó Megbízott a Szerződés teljesítése során köteles betartani különösen a Szerződés tárgyát képező tevékenységre vonatkozó hatályos jogszabályokat, hatósági rendelkezéseket, európai és magyar szabványokat, technológiai utasításokat, előírásokatelőírásokat – figyelemmel a 4.5. és 4.6. pontban foglaltakra is –, valamint a Megrendelő Megbízó munkaidőrendje, valamint balesetvédelmi és üzemi előírásai, az általánosan elismert biztonságtechnikai és munkaegészségügyi szabályok rendelkezéseit. 4.84.11. A Vállalkozó Megbízott köteles a Megrendelőt minden olyan körülményről haladéktalanul Megbízót tevékenységéről és a feladat állásáról (a feladat elvégzésének egyes szakaszairól) kívánságára, szükség esetén e nélkül is tájékoztatni. A Megbízott köteles a Megbízót tájékoztatni, ha közreműködő igénybevétele vált szükségessé, vagy ha a felmerült új körülmények az utasítások módosítását teszik indokolttá. 4.12. A Megbízott köteles a Megbízót a megbízás teljesítéséről késedelem nélkül értesíteni, amely a teljesítés eredményességét vagy a vállalt határidőre való elvégzését veszélyezteti. Az értesítés elmulasztásából eredő kárért a Vállalkozó Megbízott felelős. 4.94.13. A Vállalkozó Megbízott köteles az akadályoztatás vagy megszakítás okait és azok megszüntetésére tett és lehetőség szerint megtenni kívánt intézkedéseket a Megrendelővel Megbízóval közölni. 4.104.14. A Vállalkozó köteles gondoskodni arról, hogy az üzemelő Megrendelői berendezésekbe történő beavatkozás és az ebből adódó üzemszünet időtartama a feltétlenül szükséges és műszakilag indokolt mértéket ne haladja meg. 4.11. A Vállalkozó Megbízott a Szerződés hatálya alatt köteles minden olyan változást a Megrendelőnek Megbízónak bejelenteni, amely szervezeti formájában vagy fizetőképességében (csőd, felszámolási eljárás) következett be, illetve amit a Cégbíróságnak kötelező bejelenteni (pl. a tulajdonos személyében, törzstőkében bekövetkezett változások, székhely-változás stb.). Közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött Szerződés esetében a Vállalkozó Megbízott a Kbt. 136. § (1) b) pontjában foglalt kötelezésnek megfelelően köteles a Szerződés teljesítésének teljes időtartama alatt tulajdonosi szerkezetét a Megbízó számára megismerhetővé tenni és a Kbt. 143. § (3) bekezdése szerinti ügyletekről az ajánlatkérőt haladéktalanul értesíteni. a) a Megbízottban közvetetten vagy közvetlenül 25%-ot meghaladó tulajdoni részesedést szerez valamely olyan jogi személy vagy személyes joga szerinti jogképes szervezet, amely nem felel meg a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontjában meghatározott feltételeknek, vagy b) a Megbízott közvetetten vagy közvetlenül 25%-ot meghaladó tulajdoni részesedést szerez valamely olyan jogi személyben vagy személyes joga szerinti jogképes szervezetben, amely nem felel meg a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontjában meghatározott feltételeknek. Jelen pont a) illetve b) alpontjában meghatározott feltételek bármelyikének bekövetkezése esetén a Megbízó jogosult, egyben köteles a Szerződést azonnali hatállyal, vagy ha szükséges akkkor olyan határidővel felmondani, amely lehetővé teszi, hogy a szerződéssel érintett feladata ellátásáról gondoskodni tudjon. 4.15. A Megbízott a vállalt feladatait köteles oly módon teljesíteni, hogy ennek során az ugyanazon a helyen mások által történő munkavégzést ne zavarja, a Megbízói berendezések üzemvitelét ne akadályozza, és ne veszélyeztesse. 4.16. A Megbízott a feladatot a tőle elvárható szakértelemmel végzi, valamint felügyeletet és irányítást gyakorol a felhasznált eszközök, az alkalmazott módszerek és technológiák, a választott eljárások, valamint a feladat minden részletének elvégzése és összehangolása tekintetében. 4.17. A Megbízott a megbízás teljesítése során olyan képzett és tapasztalt, a szükséges jogosultsággal rendelkező vezetőket és irányítókat, továbbá szakképzett, betanított és segéd munkaerőt köteles biztosítani, ami a Szerződés szerinti kötelezettségeinek megfelelő és időben történő teljesítése érdekében szükséges. 4.18. A megbízás teljesítése során a Megbízottnak időről-időre el kell takarítania és távolítania a teljesítés helyéről a felesleges anyagot és szemetet. A teljesítés befejezése után a Megbízottnak el kell távolítania minden munkaeszközét. A teljesítés helyét tisztán és rendezett állapotban kell elhagynia. 4.19. A Megbízott köteles minden lehetőséget megteremteni a Megbízó számára, hogy megvizsgálhassa, felmérhesse és ellenőrizhesse a teljesítés folyamatát. Megbízott köteles biztosítani, hogy tevékenységét, a teljesítés színvonalát, hatékonyságát, eredményességét, az előminősítési eljárás során előírt feltételek folyamatos meglétét Megbízó bármikor ellenőrizhesse. 4.20. A Megbízott viseli a felelősséget a munkaterületen alkalmazott azon gépek, berendezések megfelelőségéért és alkalmasságáért, amelyeket ő biztosított, ebben a körben felel továbbá a szükséges minőségi, munkavédelmi tanúsítványok meglétéért és azok Megbízó részére történő átadásért. 4.21. A Felek a Szerződés teljesítése érdekében együttműködnek, melynek érdekében: a) kölcsönösen és haladéktalanul egymás tudomására hozzák azokat az értesüléseket, tényeket, körülményeket, amelyek a teljesítést érintik, b) kölcsönösen, illetve külön-külön is megteszik azokat az intézkedéseket, amelyek a szerződésszerű teljesítést akadályozó körülmények elhárításához szükségesek, c) a vitás kérdéseiket tárgyalások útján kísérlik meg rendezni.

Appears in 1 contract

Samples: Megbízási Szerződés

A Felek kötelezettségei. 4.1Megrendelő kijelenti, hogy a jelen szerződésben meghatározott szerelési és üzembe helyezési munkák nem építési engedély és bejelentés kötelesek. Vállalkozó a hatósági előírások betartásáról a munkavégzés során gondoskodni köteles. Vállalkozó kötelezi magát, hogy a megrendelést szerződésszerűen, teljes körűen, műszakilag és minőségileg kifogástalan kivitelben, a műszaki előírásoknak, a vonatkozó magyar előírásoknak, műszaki szabályoknak és szabványoknak, a technika mai állásának megfelelően, határidőben teljesíti. A Vállalkozó tartozik az építés-szerelésről szabályszerű építési naplót vezetni és abban min- den lényeges adatot, körülményt és utasítást rögzíteni, azzal, hogy az építési naplóban tett bejegyzésen túl is tartozik a Megrendelőt az építés-szerelés eredményességét, minőségét, határidejét érintő lényeges körülményről külön is írásban értesíteni. A Vállalkozó a munkát Megrendelő igénye szerint köteles elvégezni. Az utasítás nem terjed- het ki a munka megszervezésére, illetve nem teheti a teljesítést terhesebbé. Vállalkozó alvállalkozó igénybevételére a Kbt. rendelkezéseit betartva jogosult. A Vállalkozó alvállalkozó(k) bevonása esetén is teljes körűen és közvetlenül felelős a Szerződésben foglalt kötelezettségek teljesítéséért. A Vállalkozó jótáll azért, hogy a bevont alvállalkozó, szervezet rendelkezik minden olyan képesítéssel, engedéllyel és jogosítvánnyal, amellyel a Vállalkozó maga is rendelkezik és/vagy amely a Szerződés szerinti feladatai teljesítéséhez szükséges. A Megrendelő köteles a munkát és a beépítésre kerülő anyagokat igénye szerint ellenőrizheti. Ha egyes munkarészeket a Vállalkozó részére határidőben megadni beépít, vagy eltakar, és ezután az ellenőrzés a Szerződés teljesítéséhez szükséges információkat. Amennyiben munka egy részének újbóli elvégzését tenné szükségessé, a Vállalkozó részéről további, köteles előzetesen 3 munkanappal előbb a Szerződés teljesítéséhez szükséges adatszolgáltatási igény merül fel, Megrendelőt írásban értesíteni. Ha a Megrendelő az értesítés ellenére az ellenőrzést elmulasztja, később a Vállalkozó ezirányú felhívásától számított 5 (öt) munkanapon belül köteles beépített munkarészt csak akkor ellenőrizheti, ha az újból végzett munkával kapcsolatos költségeket a kért adatokat szolgáltatniVállalkozónak megfizeti. Ha az adatszolgáltatáshoz ennél hosszabb idő szükséges, úgy a Felek ettől eltérő határidőben állapodnak meg. 4.2. Amennyiben Vállalkozóval egyidejűleg a Szerződés tárgyát képező szolgáltatás(ok) teljesítése a Megrendelő telephelyén történikmunkaterületen más Vállalkozók is dolgoznak, a Megrendelő köteles megteremteni a teljesítés helyét munkavégzésre alkalmas állapotban munka gazdaságos és gyors, a Vállalkozókkal összehangolt elvégzéséhez szükséges feltételeket, a Vállalkozó rendelkezésére bocsátanipedig köteles munkáját a többi Vállalkozóval összehangolni. A munka nem megfelelő megszervezésével másnak okozott kárt a mulasztó köteles megtéríteni. A Vállalkozó a teljesítés megkezdését mindaddig megtagadhatja, amíg a Megrendelő e kötelezettségének Kbt. 125. § (4) bek. a) pontja alapján nem tesz eleget. Ez esetben a Megrendelő biztosítja a munkavégzéshez szükséges áramotfizethet, illetve egyéb közműveket. A teljesítés helyéhez való hozzáférés joga nem lehet kizárólag számolhat el a Vállalkozóé. 4.3. A Megrendelő jogosult a Vállalkozó által végzett teljesítést (és a felhasználásraszerződés teljesítésével összefüggésben olyan költségeket, beépítésre kerülő anyagokat, berendezéseket) ellenőrizni. Ha a Megrendelő elrendeli, a Vállalkozó köteles feltárni a munka bármely részét. Amennyiben a feltárt munkarész műszakilag hibátlan, megfelel a Szerződésben előírtaknak, a feltárást követően a Vállalkozónak költségtérítés ellenében helyre kell állítania, és ki kell igazítania ezeket a munkarészeket a Megrendelő igényének megfelelően. 4.4. Nem mentesül a Vállalkozó a felelősség alól, ha a Megrendelő bármilyen ellenőrzést elmulaszt vagy azt nem megfelelően végezte el. 4.5. A Megrendelő a Vállalkozó részére utasítást adhat. Amennyiben az utasítás szakszerűtlen, vagy annak figyelembe vétele az adott helyzetben lehetetlen vagy ésszerűtlen, erre köteles a Vállalkozó a Megrendelő figyelmét felhívni. Amennyiben a Vállalkozó ezen kötelezettségét elmulasztja, az ebből származó, a Megrendelőt ért károkért teljes körű kártérítési felelősséggel tartozik. 4.6. A Vállalkozó feladata saját költségén a Szerződésben meghatározott feladatok megvalósítására képes eszköz- és géppark szállítása és biztosítása és az üzembe helyezés. A Megrendelő biztosítja a szolgáltatás elvégzéséhez szükséges főanyagokat, míg a villamos szerelési segédanyagokat, egyéb anyagokat a Vállalkozó biztosítja. 4.7. A Vállalkozó a Szerződés teljesítése során köteles betartani különösen a Szerződés tárgyát képező tevékenységre vonatkozó hatályos jogszabályokat, hatósági rendelkezéseket, európai és magyar szabványokat, technológiai utasításokat, előírásokat, a Megrendelő munkaidőrendje, valamint balesetvédelmi és üzemi előírásai, az általánosan elismert biztonságtechnikai és munkaegészségügyi szabályok rendelkezéseit. 4.8. A Vállalkozó köteles a Megrendelőt minden olyan körülményről haladéktalanul értesíteni, amely a teljesítés eredményességét vagy a vállalt határidőre való elvégzését veszélyezteti. Az értesítés elmulasztásából eredő kárért a Vállalkozó felelős. 4.9. A Vállalkozó köteles az akadályoztatás vagy megszakítás okait és azok megszüntetésére tett és lehetőség szerint megtenni kívánt intézkedéseket a Megrendelővel közölni. 4.10. A Vállalkozó köteles gondoskodni arról, hogy az üzemelő Megrendelői berendezésekbe történő beavatkozás és az ebből adódó üzemszünet időtartama a feltétlenül szükséges és műszakilag indokolt mértéket ne haladja meg. 4.11. A Vállalkozó a Szerződés hatálya alatt köteles minden olyan változást a Megrendelőnek bejelenteni, amely szervezeti formájában vagy fizetőképességében (csőd, felszámolási eljárás) következett be, illetve amit a Cégbíróságnak kötelező bejelenteni (pl. a tulajdonos személyében, törzstőkében bekövetkezett változások, székhely-változás stb.). Közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött Szerződés esetében a Vállalkozó melyek a Kbt.. 56. § (1) bekezdés

Appears in 1 contract

Samples: Vállalkozási Szerződés

A Felek kötelezettségei. 4.1. A Megrendelő Megbízó köteles a Vállalkozó Megbízott részére határidőben megadni a Szerződés teljesítéséhez szükséges információkat. Amennyiben a Vállalkozó Megbízott részéről további, a Szerződés teljesítéséhez szükséges adatszolgáltatási igény merül fel, a Megrendelő Megbízó a Vállalkozó Megbízott ezirányú felhívásától számított 5 (öt) munkanapon belül köteles a kért adatokat szolgáltatni. Ha az adatszolgáltatáshoz ennél hosszabb idő szükséges, úgy a Felek ettől eltérő határidőben állapodnak meg. 4.2. Amennyiben a Szerződés tárgyát képező kapcsolódó szolgáltatás(ok) teljesítése a Megrendelő Megbízó telephelyén történik, a Megrendelő Megbízó köteles a teljesítés helyét munkavégzésre alkalmas állapotban a Vállalkozó Megbízott rendelkezésére bocsátani. A Vállalkozó Megbízott a teljesítés megkezdését mindaddig megtagadhatja, amíg a Megrendelő Megbízó e kötelezettségének nem tesz eleget. Ez esetben a Megrendelő biztosítja a munkavégzéshez szükséges áramot, illetve egyéb közműveket. A teljesítés helyéhez való hozzáférés joga nem lehet kizárólag a VállalkozóéMegbízotté. 4.3. A Megrendelő Megbízó jogosult a Vállalkozó Megbízott által végzett teljesítést (és a felhasználásra, beépítésre kerülő anyagokat, berendezéseket) ellenőrizni. Ha a Megrendelő elrendeli, a Vállalkozó köteles feltárni a munka bármely részét. Amennyiben a feltárt munkarész műszakilag hibátlan, megfelel a Szerződésben előírtaknak, a feltárást követően a Vállalkozónak költségtérítés ellenében helyre kell állítania, és ki kell igazítania ezeket a munkarészeket a Megrendelő igényének megfelelően. 4.4. Nem mentesül a Vállalkozó Megbízott a felelősség alól, ha a Megrendelő Megbízó bármilyen ellenőrzést elmulaszt vagy azt nem megfelelően végezte el. 4.5. A Megrendelő Megbízó a Vállalkozó Megbízott részére utasítást adhat. Amennyiben az utasítás szakszerűtlenA Megbízott a Megbízó utasításától akkor térhet el, vagy annak figyelembe vétele az adott helyzetben lehetetlen vagy ésszerűtlenha ezt a Megbízó érdeke feltétlenül megköveteli, erre köteles és a Vállalkozó Megbízó előzetes értesítésére már nincs mód. Ilyen esetben a Megrendelő figyelmét felhívni. Amennyiben a Vállalkozó ezen kötelezettségét elmulasztja, az ebből származó, a Megrendelőt ért károkért teljes körű kártérítési felelősséggel tartozikMegbízót késedelem nélkül értesíteni kell. 4.6. Ha a Megbízó célszerűtlen vagy szakszerűtlen utasítást ad, a Megbízott köteles őt erre figyelmeztetni. Ha a Megbízó a figyelmeztetés ellenére utasítását fenntartja, a Megbízott a Szerződéstől elállhat, illetve a Szerződést felmondhatja, vagy a feladatot a Megbízó utasításai szerint, a Megbízó kockázatára elláthatja. Meg kell tagadnia az utasítás teljesítését, ha annak végrehajtása jogszabály vagy hatósági határozat megsértésére vezetne, vagy veszélyeztetné mások személyét vagy vagyonát. 4.7. A Vállalkozó Megbízó – ellenkező írásbeli megállapodás hiányában – nem köteles megtéríteni az utasítás teljesítésével kapcsolatban felmerült költségeket. 4.8. A Megbízott az utasítás teljesítését nem kötheti biztosíték adásához. 4.9. Ellenkező írásbeli megállapodás hiányában, a Megbízott feladata saját költségén a Szerződésben meghatározott feladatok megvalósítására meghatározott, a feladat elvégzéséhez szükséges kapcsolódó szolgáltatás(ok) ellátására képes eszköz- és géppark szállítása és biztosítása és az üzembe helyezésbiztosítása. 4.10. A Megrendelő biztosítja a szolgáltatás elvégzéséhez szükséges főanyagokat, míg a villamos szerelési segédanyagokat, egyéb anyagokat a Vállalkozó biztosítja. 4.7. A Vállalkozó Megbízott a Szerződés teljesítése során köteles betartani különösen a Szerződés tárgyát képező tevékenységre vonatkozó hatályos jogszabályokat, hatósági rendelkezéseket, európai és magyar szabványokat, technológiai utasításokat, előírásokatelőírásokat – figyelemmel a 4.5. és 4.6. pontban foglaltakra is - , valamint a Megrendelő Megbízó munkaidőrendje, valamint balesetvédelmi és üzemi előírásai, az általánosan elismert biztonságtechnikai és munkaegészségügyi szabályok rendelkezéseit. 4.84.11. A Vállalkozó Megbízott köteles a Megrendelőt minden olyan körülményről haladéktalanul Megbízót tevékenységéről és a feladat állásáról (a feladat elvégzésének egyes szakaszairól) kívánságára, szükség esetén e nélkül is tájékoztatni. A Megbízott köteles a Megbízót tájékoztatni, ha közreműködő igénybevétele vált szükségessé, vagy ha a felmerült új körülmények az utasítások módosítását teszik indokolttá. 4.12. A Megbízott köteles a Megbízót a megbízás teljesítéséről késedelem nélkül értesíteni, amely a teljesítés eredményességét vagy a vállalt határidőre való elvégzését veszélyezteti. Az értesítés elmulasztásából eredő kárért a Vállalkozó Megbízott felelős. 4.94.13. A Vállalkozó Megbízott köteles az akadályoztatás vagy megszakítás okait és azok megszüntetésére tett és lehetőség szerint megtenni kívánt intézkedéseket a Megrendelővel Megbízóval közölni. 4.104.14. A Vállalkozó köteles gondoskodni arról, hogy az üzemelő Megrendelői berendezésekbe történő beavatkozás és az ebből adódó üzemszünet időtartama a feltétlenül szükséges és műszakilag indokolt mértéket ne haladja meg. 4.11. A Vállalkozó Megbízott a Szerződés hatálya alatt köteles minden olyan változást a Megrendelőnek Megbízónak bejelenteni, amely szervezeti formájában vagy fizetőképességében (csőd, felszámolási eljárás) következett be, illetve amit a Cégbíróságnak kötelező bejelenteni (pl. a tulajdonos személyében, törzstőkében bekövetkezett változások, székhely-változás stb.). Közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött Szerződés esetében a Vállalkozó Megbízott a Kbt. 136. § (1) b) pontjában foglalt kötelezésnek megfelelően köteles a Szerződés teljesítésének teljes időtartama alatt tulajdonosi szerkezetét a Megbízó számára megismerhetővé tenni és a Kbt. 143. § (3) bekezdése szerinti ügyletekről az ajánlatkérőt haladéktalanul értesíteni. A Megbízott köteles haladéktalanul értesíteni a Megbízót, ha a) a Megbízottban közvetetten vagy közvetlenül 25%-ot meghaladó tulajdoni részesedést szerez valamely olyan jogi személy vagy személyes joga szerinti jogképes szervezet, amely nem felel meg a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontjában meghatározott feltételeknek, vagy b) a Megbízott közvetetten vagy közvetlenül 25%-ot meghaladó tulajdoni részesedést szerez valamely olyan jogi személyben vagy személyes joga szerinti jogképes szervezetben, amely nem felel meg a Kbt.

Appears in 1 contract

Samples: Megbízási Szerződés

A Felek kötelezettségei. 4.1. A Megrendelő köteles a Vállalkozó részére határidőben megadni a Szerződés teljesítéséhez szükséges információkat. Amennyiben a Vállalkozó részéről további, a Szerződés teljesítéséhez szükséges adatszolgáltatási igény merül fel, a Megrendelő a Vállalkozó ezirányú felhívásától számított 5 öt (öt5) munkanapon belül köteles a kért adatokat szolgáltatni. Ha az adatszolgáltatáshoz ennél hosszabb idő szükséges, úgy a Felek ettől eltérő határidőben állapodnak meg. 4.2. Amennyiben a Szerződés tárgyát képező szolgáltatás(ok) szolgáltatás teljesítése a Megrendelő telephelyén történik, a Megrendelő köteles a teljesítés helyét munkavégzésre alkalmas állapotban a Vállalkozó rendelkezésére bocsátani. A Vállalkozó a teljesítés megkezdését mindaddig megtagadhatja, amíg a Megrendelő e kötelezettségének nem tesz eleget. Ez esetben a Megrendelő biztosítja a munkavégzéshez szükséges áramot, illetve egyéb közműveket. A teljesítés helyéhez való hozzáférés joga nem lehet kizárólag a Vállalkozóé. 4.3. A Megrendelő jogosult a Vállalkozó által végzett teljesítést (munkát és a felhasználásra, beépítésre kerülő anyagokat, berendezéseket) berendezéseket ellenőrizni. Ha a Megrendelő elrendeli, a Vállalkozó köteles feltárni a munka bármely részét. Amennyiben a feltárt munkarész műszakilag hibátlan, megfelel a Szerződésben előírtaknak, a feltárást követően a Vállalkozónak költségtérítés ellenében helyre kell állítania, és ki kell igazítania ezeket a munkarészeket a Megrendelő igényének megfelelően. 4.4. Nem mentesül a Vállalkozó a felelősség alól, ha a Megrendelő bármilyen ellenőrzést elmulaszt vagy azt nem megfelelően végezte el. 4.5. A Megrendelő a Vállalkozó részére utasítást adhat. Amennyiben az utasítás szakszerűtlen, vagy annak figyelembe vétele az adott helyzetben lehetetlen vagy ésszerűtlen, erre köteles a Vállalkozó a Megrendelő figyelmét felhívni. Amennyiben a Vállalkozó ezen kötelezettségét elmulasztja, az ebből származó, a Megrendelőt ért károkért teljes körű kártérítési felelősséggel tartozik. 4.6. A Vállalkozó feladata saját költségén a Szerződésben meghatározott feladatok megvalósítására képes eszköz- és géppark szállítása és biztosítása és az üzembe helyezés. A Megrendelő biztosítja a szolgáltatás elvégzéséhez szükséges főanyagokat, míg a villamos szerelési segédanyagokat, egyéb anyagokat a Vállalkozó biztosítja. 4.7. A Vállalkozó a Szerződés teljesítése során köteles betartani különösen a Szerződés tárgyát képező tevékenységre vonatkozó és érvényben levő hatályos jogszabályokat, hatósági rendelkezéseket, európai és magyar szabványokat, technológiai utasításokat, előírásokat, a Megrendelő munkaidőrendje, valamint balesetvédelmi és üzemi előírásai, az általánosan elismert biztonságtechnikai és munkaegészségügyi szabályok rendelkezéseit. 4.8. A Vállalkozó köteles a Megrendelőt minden olyan körülményről haladéktalanul értesíteni, amely a teljesítés eredményességét vagy a vállalt határidőre való elvégzését veszélyezteti. Az értesítés elmulasztásából eredő kárért a Vállalkozó felelős. 4.9. A Vállalkozó köteles az akadályoztatás vagy megszakítás okait és azok megszüntetésére tett és lehetőség szerint megtenni kívánt intézkedéseket a Megrendelővel közölni. 4.10. A Vállalkozó köteles gondoskodni arról, hogy az üzemelő Megrendelői berendezésekbe történő beavatkozás és az ebből adódó üzemszünet időtartama a feltétlenül szükséges és műszakilag indokolt mértéket ne haladja meg. 4.11. A Vállalkozó a Szerződés hatálya alatt köteles minden olyan változást a Megrendelőnek bejelenteni, amely szervezeti formájában vagy fizetőképességében (csőd, felszámolási eljárás) következett be, illetve amit a Cégbíróságnak kötelező bejelenteni (pl. a tulajdonos személyében, törzstőkében bekövetkezett változások, székhely-változás stb.). Közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött Szerződés esetében a Vállalkozó a Kbt. 125. § (4) b) pontjában foglalt kötelezésnek megfelelően köteles a Szerződés teljesítésének teljes időtartama alatt tulajdonosi szerkezetét a Megrendelő számára megismerhetővé tenni és köteles haladéktalanul értesíteni a Megrendelőt, ha a) a Vállalkozóban közvetetten vagy közvetlenül 25%-ot meghaladó tulajdoni részesedést szerez valamely olyan jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság, amely nem felel meg a Kbt. 56. § (1) bekezdés k) pontjában meghatározott feltételeknek, vagy b) a Vállalkozó közvetetten vagy közvetlenül 25%-ot meghaladó tulajdoni részesedést szerez valamely olyan jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságban, amely nem felel meg a Kbt. 56. § (1) bekezdés k) pontjában meghatározott feltételeknek. 4.12. A Vállalkozó a Szerződés teljesítése során köteles felhívni a Megrendelő figyelmét az esetleges kezelési és üzemeltetési problémákra, és azokat a Megrendelővel írásban közölni, továbbá a berendezés kezelőit üzemeltetési tanácsokkal ellátni. 4.13. A Vállalkozó köteles a feladatát oly módon elvégezni, hogy a munkavégzése az ugyanazon a helyen mások által történő munkavégzést ne zavarja, a Megrendelői berendezések üzemvitelét ne akadályozza és ne veszélyeztesse. 4.14. A Vállalkozó a szolgáltatásokat az elvárható szakértelemmel biztosítja, valamint felügyeletet és irányítást gyakorol a felhasznált eszközök, az alkalmazott módszerek és technológiák, a választott eljárások, valamint a munka minden részletének elvégzése és összehangolása tekintetében. 4.15. A Vállalkozó a szolgáltatás nyújtása során olyan képzett és tapasztalt, a szükséges jogosultsággal rendelkező vezetőket és irányítókat, továbbá szakképzett, betanított és segéd munkaerőt köteles biztosítani, ami a Vállalkozó Szerződés szerinti kötelezettségeinek megfelelő és időben történő teljesítése érdekében szükséges. 4.16. A Vállalkozó köteles biztosítani minden, a szolgáltatás(ok) nyújtásához szükséges árut, anyagot, szerkezetet, eszközt és minden egyéb dolgot, legyen az ideiglenes vagy állandó jellegű. A munkaeszközök helyszínre szállítása után a Vállalkozó minden munkaeszközét úgy kell tekinteni, hogy arra kizárólag a szolgáltatás ellátásához van szükség. 4.17. Amennyiben a szolgáltatás teljesítése nem a Megrendelő telephelyén történik, a Vállalkozó köteles a szolgáltatás nyújtása, valamint a hibák kijavítása folyamán biztosítani a teljesítés helyének szükséges őrzését és az ott tartózkodó személyek biztonságát a saját költségén, továbbá köteles biztosítani és fenntartani saját költségén minden figyelmeztető jelzést, amely a szolgáltatás(ok) védelme, vagy mások biztonsága és kényelme érdekében szükséges. Az elkészült, de még át nem adott mű(részek) műszaki állapotának újszerű állapotban való tartásáért szintén a Vállalkozó felel. 4.18. A teljesítés előrehaladása során a Vállalkozónak időről-időre el kell takarítania és távolítania a munkaterületről a felesleges anyagot és szemetet. A teljesítés befejezése után a Vállalkozónak el kell távolítania minden munkaeszközét. Az egész munkaterületet és minden munkahelyet tisztán és rendezett állapotban kell elhagynia. 4.19. A Vállalkozó köteles minden lehetőséget megteremteni a Megrendelő számára, hogy megvizsgálhassa, felmérhesse és ellenőrizhesse a munkaterület bármely elfedésre kerülő vagy később nem látható munkarészét. 4.20. A Vállalkozó viseli a felelősséget a munkaterületen alkalmazott azon gépek, berendezések és a beépítésre kerülő anyagok megfelelőségéért és alkalmasságáért, amelyeket ő biztosított, ebben a körben felel továbbá a szükséges minőségi, munkavédelmi tanúsítványok meglétéért és azok Megrendelő részére történő átadásért. 4.21. A Felek a Szerződés teljesítése érdekében együttműködnek, melynek érdekében: a) kölcsönösen és haladéktalanul egymás tudomására hozzák azokat az értesüléseket, tényeket, körülményeket, amelyek a teljesítést érintik, b) kölcsönösen, illetve külön-külön is megteszik azokat az intézkedéseket, amelyek a szerződésszerű teljesítést akadályozó körülmények elhárításához szükségesek, c) a vitás kérdéseiket tárgyalások útján kísérlik meg rendezni.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

A Felek kötelezettségei. 4.1. A Megrendelő köteles a Vállalkozó részére határidőben megadni a Szerződés teljesítéséhez szükséges információkat. Amennyiben a Vállalkozó részéről további, a Szerződés teljesítéséhez szükséges adatszolgáltatási igény merül fel, a Megrendelő a Vállalkozó ezirányú felhívásától számított 5 (öt) munkanapon belül köteles a kért adatokat szolgáltatni. Ha az adatszolgáltatáshoz ennél hosszabb idő szükséges, úgy a Felek ettől eltérő határidőben állapodnak meg. 4.2. Amennyiben a Szerződés tárgyát képező szolgáltatás(ok) teljesítése a Megrendelő telephelyén történik, a A Megrendelő köteles a teljesítés helyét munkaterületet munkavégzésre alkalmas állapotban a Vállalkozó rendelkezésére bocsátani. A Vállalkozó a teljesítés megkezdését mindaddig megtagadhatja, amíg a Megrendelő e kötelezettségének nem tesz eleget. Ez esetben a Megrendelő biztosítja a munkavégzéshez szükséges áramot, illetve egyéb közműveket. A teljesítés helyéhez való hozzáférés joga nem lehet kizárólag a Vállalkozóé. 4.3. A Megrendelő jogosult a Vállalkozó által végzett teljesítést (munkát és a felhasználásra, beépítésre kerülő anyagokat, berendezéseket) berendezéseket ellenőrizni. Ha a Megrendelő elrendeli, a Vállalkozó köteles feltárni a munka bármely részét. Amennyiben a feltárt munkarész műszakilag hibátlan, megfelel a Szerződésben előírtaknak, a feltárást követően a Vállalkozónak költségtérítés ellenében helyre kell állítania, és ki kell igazítania ezeket a munkarészeket a Megrendelő igényének megfelelően. 4.4. Nem mentesül a Vállalkozó a felelősség alól, ha a Megrendelő bármilyen ellenőrzést elmulaszt vagy azt nem megfelelően végezte el. 4.5. A Megrendelő a Vállalkozó részére utasítást adhat. Amennyiben az utasítás szakszerűtlen, vagy annak figyelembe vétele az adott helyzetben lehetetlen vagy ésszerűtlen, erre köteles a Vállalkozó a Megrendelő figyelmét felhívni. Amennyiben a Vállalkozó ezen kötelezettségét elmulasztja, az ebből származó, a Megrendelőt ért károkért teljes körű kártérítési felelősséggel tartozik. 4.6. A Vállalkozó feladata saját költségén a Szerződésben meghatározott feladatok megvalósítására munka elvégzésére képes eszköz- és géppark szállítása és biztosítása és az üzembe helyezés. A Megrendelő biztosítja a szolgáltatás munka elvégzéséhez szükséges főanyagokat, míg a villamos szerelési segédanyagokat, egyéb anyagokat a Vállalkozó biztosítja. 4.7. A Vállalkozó a Szerződés teljesítése létesítmény kivitelezése során köteles betartani különösen a Szerződés tárgyát képező kivitelezésre, valamint az ehhez kapcsolódó tevékenységre vonatkozó hatályos jogszabályokat, hatósági rendelkezéseket, európai és magyar szabványokat, hatályban levő technológiai utasításokat, előírásokatelőírásokat és szabványokat, a Megrendelő munkaidőrendje, valamint balesetvédelmi és üzemi előírásai, különösen az általánosan elismert biztonságtechnikai és munkaegészségügyi szabályok alábbi dokumentumok rendelkezéseit.: 4.8. A Vállalkozó köteles a Megrendelőt minden olyan körülményről haladéktalanul értesíteni, amely a teljesítés eredményességét vagy a vállalt határidőre való elvégzését veszélyezteti. Az értesítés elmulasztásából eredő kárért a Vállalkozó felelős. 4.9. A Vállalkozó köteles az akadályoztatás vagy megszakítás okait és azok megszüntetésére tett és lehetőség szerint megtenni kívánt intézkedéseket a Megrendelővel közölni. 4.10. A Vállalkozó köteles gondoskodni arról, hogy az üzemelő Megrendelői berendezésekbe történő beavatkozás és az ebből adódó üzemszünet időtartama a feltétlenül szükséges és műszakilag indokolt mértéket ne haladja meg. 4.11. A Vállalkozó a Szerződés hatálya alatt köteles minden olyan változást a Megrendelőnek bejelenteni, amely szervezeti formájában vagy fizetőképességében (csőd, felszámolási eljárás) következett be, illetve amit a Cégbíróságnak kötelező bejelenteni (pl. a tulajdonos személyében, törzstőkében bekövetkezett változások, székhely-változás stb.változás). Közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött Szerződés esetében a Vállalkozó a Kbt. 136. § (41) b) pontjában foglalt kötelezésnek megfelelően köteles a Szerződés teljesítésének teljes időtartama alatt tulajdonosi szerkezetét a Megrendelő számára megismerhetővé tenni és a Kbt. 143. § (3) bekezdése szerinti ügyletekről az ajánlatkérőt haladéktalanul értesíteni. a) A kivitelezés időpontjában hatályos jogszabályok, hatósági rendelkezések, európai és magyar szabványok, a Megrendelő munkaidőrendje, valamint balesetvédelmi és üzemi előírásai, az általánosan elismert biztonságtechnikai és munkaegészségügyi szabályok; b) Magasban való munkavégzés; c) Munkavédelmi kézikönyv; d) MK11 műszaki kézikönyv; e) a kivitelezési műszaki tervek. Megrendelő a Szerződés létrejöttét megelőzően köteles a Vállalkozó részére átadni, vagy részére megismerhetővé tenni a felsorolt dokumentumok közül azokat, melyek a saját szervezetén belül kerültek kiállításra (pl. MK11 műszaki kézikönyv). A Vállalkozó köteles haladéktalanul értesítenie a Megrendelőt, ha a) a Vállalkozóban közvetetten vagy közvetlenül 25%-ot meghaladó tulajdoni részesedést szerez valamely olyan jogi személy vagy személyes joga szerinti jogképes szervezet, amely nem felel meg a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontjában meghatározott feltételeknek, vagy b) a Vállalkozó közvetetten vagy közvetlenül 25%-ot meghaladó tulajdoni részesedést szerez valamely olyan jogi személyben vagy személyes joga szerinti jogképes szervezetben, amely nem felel meg a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontjában meghatározott feltételeknek. 4.12. A Vállalkozó a Szerződés teljesítése során köteles felhívni a Megrendelő figyelmét az esetleges kezelési és üzemeltetési problémákra, és azokat a Megrendelővel írásban közölni, továbbá a berendezés kezelőit üzemeltetési tanácsokkal ellátni. 4.13. A Vállalkozó köteles a mindenkor hatályos, vonatkozó jogszabályban foglaltak szerint építési naplót nyitni és folyamatosan vezetni, amely a szerződéses teljesítés teljes és hiteles dokumentumának tekintendő. A Vállalkozó köteles az építési napló napi jelentésében a kivitelezésben résztvevőket név szerint is feltüntetni. A Vállalkozó köteles lehetővé tenni azt, hogy a Megrendelő az építési naplóba betekintsen, és abba bejegyzéseket tegyen. 4.14. A Vállalkozó köteles a feladatát oly módon elvégezni, hogy a munkavégzése az ugyanazon a helyen mások által történő munkavégzést ne zavarja, a Megrendelői berendezések üzemvitelét ne akadályozza és ne veszélyeztesse. 4.15. A Vállalkozó a munkát az elvárható szakértelemmel látja el, valamint felügyeletet és irányítást gyakorol a felhasznált eszközök, az alkalmazott módszerek és technológiák, a választott eljárások, valamint a munka minden részletének elvégzése és összehangolása tekintetében. 4.16. A Vállalkozó a munka végzése során olyan képzett és tapasztalt, a szükséges jogosultsággal rendelkező vezetőket és irányítókat, továbbá szakképzett, betanított és segéd munkaerőt köteles biztosítani, ami a Vállalkozó Szerződés szerinti kötelezettségeinek megfelelő és időben történő teljesítése érdekében szükséges. 4.17. A Vállalkozó köteles biztosítani minden, a munkavégzéshez szükséges árut, anyagot, szerkezetet, eszközt és minden egyéb dolgot, legyen az ideiglenes vagy állandó jellegű. A munkaeszközök helyszínre szállítása után a Vállalkozó minden munkaeszközét úgy kell tekinteni, hogy arra kizárólag a munkavégzéshez van szükség. 4.18. A Vállalkozó köteles a munkavégzés, valamint a hibák kijavítása folyamán biztosítani a munkaterület szükséges őrzését és az ott tartózkodó személyek biztonságát a saját költségén, továbbá köteles biztosítani és fenntartani saját költségén minden figyelmeztető jelzést, amely a munkák védelme, vagy mások biztonsága és kényelme érdekében szükséges. Az elkészült, de még át nem adott mű(részek) műszaki állapotának újszerű állapotban való tartásáért szintén a Vállalkozó felel. 4.19. A teljesítés előrehaladása során a Vállalkozónak időről-időre el kell takarítania és távolítania a munkaterületről a felesleges anyagot és szemetet. A kivitelezés során keletkezett építési hulladéknak engedéllyel rendelkező kezelőhöz történő elszállításáról a Vállalkozó gondoskodik. A teljesítés befejezése után a Vállalkozónak el kell távolítania minden munkaeszközét. Az egész munkaterületet és minden munkahelyet tisztán és rendezett állapotban kell elhagynia. 4.20. A Vállalkozó köteles minden lehetőséget megteremteni a Megrendelő számára, hogy megvizsgálhassa, felmérhesse és ellenőrizhesse a munkaterület bármely elfedésre kerülő vagy később nem látható munkarészét. Vállalkozó köteles biztosítani, hogy tevékenységét, a teljesítés színvonalát, hatékonyságát, eredményességét, az előminősítési eljárás során előírt feltételek folyamatos meglétét Megrendelő bármikor ellenőrizhesse. 4.21. A Vállalkozó viseli a felelősséget a munkaterületen alkalmazott azon gépek, berendezések és a beépítésre kerülő anyagok megfelelőségéért és alkalmasságáért, amelyeket ő biztosított, ebben a körben felel továbbá a szükséges minőségi, munkavédelmi, biztonságtechnikai tanúsítványok meglétéért és azok Megrendelő részére történő átadásért. 4.22. A kivitelezés befejezésekor a Vállalkozónak írásban kell nyilatkozni arról, hogy a munkát a terveknek megfelelően végezte el, és az mindenben megfelel az érvényben lévő munkavédelmi-, környezetvédelmi-, tűzvédelmi- és biztonságtechnikai előírásoknak, jogszabályoknak. 4.23. Amennyiben a Vállalkozó a munkavégzés során általa biztosított anyagot vagy berendezést épít be, köteles a Megrendelő rendelkezésére bocsátani ezen beépített anyagok, berendezések minőségi, biztonságtechnikai tanúsítványait. 4.24. A Felek a Szerződés teljesítése érdekében együttműködnek, melynek érdekében: a) kölcsönösen és haladéktalanul egymás tudomására hozzák azokat az értesüléseket, tényeket, körülményeket, amelyek a teljesítést érintik, b) kölcsönösen, illetve külön-külön is megteszik azokat az intézkedéseket, amelyek a szerződésszerű teljesítést akadályozó körülmények elhárításához szükségesek, c) a vitás kérdéseiket tárgyalások útján kísérlik meg rendezni. Jelen pont a) illetve b) alpontjában meghatározott feltételek bármelyikének bekövetkezése esetén a Megrendelő jogosult, egyben köteles a Szerződést azonnali hatállyal, vagy ha szükséges akkor olyan határidővel felmondani, amely lehetővé teszi, hogy a szerződéssel érintett feladata ellátásáról gondoskodni tudjon.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions for Construction Projects

A Felek kötelezettségei. 4.12.1. A Megrendelő köteles Megbízott a Vállalkozó részére határidőben megadni Megbízó által választott Szolgáltatási Xxxxxx(ok) tartalma és a Szerződés teljesítéséhez szükséges információkatMegbízó utasításai szerint látja el a megbízást. Amennyiben a Vállalkozó részéről továbbiMegbízó ésszerűtlen, vagy szakszerűtlen utasítást ad, Megbízott köteles erről a Szerződés teljesítéséhez szükséges adatszolgáltatási igény merül fel, a Megrendelő a Vállalkozó ezirányú felhívásától számított 5 (öt) munkanapon belül köteles a kért adatokat szolgáltatni. Ha az adatszolgáltatáshoz ennél hosszabb idő szükséges, úgy a Felek ettől eltérő határidőben állapodnak meg. 4.2Megbízót tájékoztatni. Amennyiben a Szerződés tárgyát képező szolgáltatás(ok) teljesítése Megbízó az utasítást fenntartja, Megbízott köteles az ésszerűtlen vagy szakszerűtlen utasítás ellenére is eljárni és az megbízást ellátni, azonban az ésszerűtlen vagy szakszerűtlen utasításból eredő vagy azzal összefüggő valamennyi kárt a Megrendelő telephelyén történikMegbízó köteles viselni. Nem minősül a megbízás ellátása elmulasztásának, amennyiben a Megbízó a hirdetési díjakat nem vagy késedelmesen fizeti meg, és ennek következtében a Hirdetések futtatását felfüggesztik, vagy azt bármilyen módon megakadályozzák. 2.2. Megbízó tudomásul veszi és elfogadja, hogy a hirdetési rendszereket olyan gazdaságilag és szervezetileg is elkülönült önálló harmadik személyek üzemeltetik, amelyek befolyásolására, alakítására a Megbízott semmilyen közvetett vagy közvetlen befolyással nem bír. A Megbízott által nyújtott szolgáltatás gondossági kötelem, a Megrendelő Szolgáltatási Szerződés nem értelmezhető úgy, hogy a Megbízott a szolgáltatás nyújtásával meghatározott eredmény elérését vállalja, illetve garantálja. A hirdetési rendszerekben bekövetkező változások (rendszerfejlesztések, üzemzavar, szolgáltatás kimaradás, szolgáltatás megszűnése, stb.) miatt keletkezett mindennemű kár a Megbízott tevékenységi körén kívül esik, e károkért Megbízott nem felelős. 2.3. Megbízó köteles a teljesítés helyét munkavégzésre alkalmas állapotban Megbízottal együttműködni, és számára minden olyan adatot, információt, hozzáférést megadni, továbbá minden olyan körülményről tájékoztatni, ami a Vállalkozó rendelkezésére bocsátani. A Vállalkozó a teljesítés megkezdését mindaddig megtagadhatja, amíg a Megrendelő e kötelezettségének nem tesz eleget. Ez esetben a Megrendelő biztosítja a munkavégzéshez szükséges áramot, illetve egyéb közműveket. A teljesítés helyéhez való hozzáférés joga nem lehet kizárólag a Vállalkozóé. 4.3. A Megrendelő jogosult a Vállalkozó által végzett teljesítést (és a felhasználásra, beépítésre kerülő anyagokat, berendezéseket) ellenőrizni. Ha a Megrendelő elrendeli, a Vállalkozó köteles feltárni a munka bármely részétSzolgáltatás szerződésszerű teljesítéséhez szükséges. Amennyiben a feltárt munkarész műszakilag hibátlanmegbízás ellátásához átadott információk hibásak, megfelel hiányosak, ellentmondóak, úgy Megbízott a Szerződésben előírtaknakteljesítést minden további jognyilatkozat nélkül automatikusan felfüggeszti, egyúttal felhívja a feltárást követően Megbízót a Vállalkozónak költségtérítés ellenében helyre kell állítania, és ki kell igazítania ezeket a munkarészeket a Megrendelő igényének megfelelőenhiányosságok pótlására. 4.42.4. Nem mentesül a Vállalkozó a felelősség alól, ha a Megrendelő bármilyen ellenőrzést elmulaszt vagy azt nem megfelelően végezte el. 4.5. A Megrendelő a Vállalkozó részére utasítást adhat. Amennyiben az utasítás szakszerűtlen, vagy annak figyelembe vétele az adott helyzetben lehetetlen vagy ésszerűtlen, erre köteles a Vállalkozó a Megrendelő figyelmét felhívni. Amennyiben a Vállalkozó ezen kötelezettségét elmulasztja, az ebből származó, a Megrendelőt ért károkért teljes körű kártérítési felelősséggel tartozik. 4.6. A Vállalkozó feladata saját költségén a Szerződésben meghatározott feladatok megvalósítására képes eszköz- és géppark szállítása és biztosítása és az üzembe helyezés. A Megrendelő biztosítja a szolgáltatás elvégzéséhez szükséges főanyagokat, míg a villamos szerelési segédanyagokat, egyéb anyagokat a Vállalkozó biztosítja. 4.7. A Vállalkozó a Szerződés teljesítése során köteles betartani különösen a Szerződés tárgyát képező tevékenységre vonatkozó hatályos jogszabályokat, hatósági rendelkezéseket, európai és magyar szabványokat, technológiai utasításokat, előírásokat, a Megrendelő munkaidőrendje, valamint balesetvédelmi és üzemi előírásai, az általánosan elismert biztonságtechnikai és munkaegészségügyi szabályok rendelkezéseit. 4.8. A Vállalkozó köteles a Megrendelőt minden olyan körülményről haladéktalanul értesíteni, amely a teljesítés eredményességét vagy a vállalt határidőre való elvégzését veszélyezteti. Az értesítés elmulasztásából eredő kárért a Vállalkozó felelős. 4.9. A Vállalkozó köteles az akadályoztatás vagy megszakítás okait és azok megszüntetésére tett és lehetőség szerint megtenni kívánt intézkedéseket a Megrendelővel közölni. 4.10. A Vállalkozó köteles gondoskodni arrólMegbízó kifejezetten szavatolja, hogy az üzemelő Megrendelői berendezésekbe történő beavatkozás általa megadott adatok, információk helytállóak és az ebből adódó üzemszünet időtartama jogszerűek, harmadik személyek jogait nem sértik. A Megbízó által rendelkezésre bocsátott adatok, információk, és dokumentáció vonatkozásában a feltétlenül szükséges és műszakilag indokolt mértéket ne haladja megMegbízottnak nem áll fent ellenőrzési kötelezettsége. Megbízó egyben tudomásul veszi, hogy a fentiek megsértése miatt keletkező valamennyi kárt köteles viselni, akár ellene, akár a Megbízott ellen érvényesítenek harmadik személyek kártérítési igényt. 4.112.5. Megbízó köteles külön felhívás nélkül a Megbízott részére a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény (Reklám tv.) 5. § (2) bekezdése szerinti nyilatkozatot írásban megtenni (előzetes minőségvizsgálati, illetve megfelelőségtanúsítási kötelezettséggel kapcsolatos nyilatkozat). A Vállalkozó tájékoztatási célt szolgáló mintanyilatkozatok letölthetők a Szerződés hatálya alatt köteles minden olyan változást a Megrendelőnek bejelenteni, amely szervezeti formájában vagy fizetőképességében (csőd, felszámolási eljárás) következett be, illetve amit a Cégbíróságnak kötelező bejelenteni (pl. a tulajdonos személyében, törzstőkében bekövetkezett változások, székhely-változás stbWeblapról.). Közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött Szerződés esetében a Vállalkozó a Kbt.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

A Felek kötelezettségei. 4.15.1 Megrendelő kijelenti, hogy a jelen szerződésben meghatározott engedély kötelesek. A Megrendelő köteles munkák nem építési 5.2 Vállalkozó a hatósági előírások betartásáról a munkavégzés során gondoskodni köteles. 5.3 Vállalkozó részére határidőben megadni kötelezi magát, hogy a Szerződés teljesítéséhez szükséges információkat. Amennyiben a Vállalkozó részéről továbbimunkát szerződésszerűen, teljes körűen, műszakilag és minőségileg kifogástalan kivitelben, a Szerződés teljesítéséhez szükséges adatszolgáltatási igény merül felműszaki előírásoknak, a Megrendelő vonatkozó magyar előírásoknak, műszaki szabályoknak és szabványoknak, a Vállalkozó ezirányú felhívásától számított 5 (öt) munkanapon belül köteles a kért adatokat szolgáltatni. Ha az adatszolgáltatáshoz ennél hosszabb idő szükségestechnika mai állásának megfelelően, úgy a Felek ettől eltérő határidőben állapodnak megelvégzi. 4.25.4 A Vállalkozó tartozik az építés-szerelésről szabályszerű építési naplót vezetni és abban minden lényeges adatot, körülményt és utasítást rögzíteni, azzal, hogy az építési naplóban tett bejegyzésen túl is tartozik a Megrendelőt az építés-szerelés eredményességét, minőségét, határidejét érintő lényeges körülményről külön is írásban értesíteni. 5.5 A Vállalkozó a munkát Megrendelő igénye szerint köteles elvégezni. Amennyiben Az utasítás nem terjedhet ki a Szerződés tárgyát képező szolgáltatás(ok) teljesítése munka megszervezésére, illetve nem teheti a Megrendelő telephelyén történikteljesítést terhesebbé. 5.6 Jelen szerződést a közbeszerzési eljárás alapján nyertes ajánlattevőként szerződő félnek, a Megrendelő köteles a teljesítés helyét munkavégzésre alkalmas állapotban a Vállalkozó rendelkezésére bocsátaniilletve közösen ajánlatot tevőknek kell teljesítenie. A Vállalkozó teljesítésében köteles közreműködni az olyan alvállalkozó és szakember, amely a teljesítés megkezdését mindaddig megtagadhatja, amíg a Megrendelő e kötelezettségének nem tesz eleget. Ez esetben a Megrendelő biztosítja a munkavégzéshez szükséges áramot, illetve egyéb közműveket. A teljesítés helyéhez való hozzáférés joga nem lehet kizárólag a Vállalkozóé. 4.3. A Megrendelő jogosult a Vállalkozó által végzett teljesítést (és a felhasználásra, beépítésre kerülő anyagokat, berendezéseket) ellenőrizni. Ha a Megrendelő elrendeli, a Vállalkozó köteles feltárni a munka bármely részét. Amennyiben a feltárt munkarész műszakilag hibátlan, megfelel a Szerződésben előírtaknak, a feltárást követően a Vállalkozónak költségtérítés ellenében helyre kell állítania, és ki kell igazítania ezeket a munkarészeket a Megrendelő igényének megfelelően. 4.4. Nem mentesül a Vállalkozó a felelősség alól, ha a Megrendelő bármilyen ellenőrzést elmulaszt vagy azt nem megfelelően végezte el. 4.5. A Megrendelő a Vállalkozó részére utasítást adhat. Amennyiben közbeszerzési eljárásban részt vett az utasítás szakszerűtlen, vagy annak figyelembe vétele az adott helyzetben lehetetlen vagy ésszerűtlen, erre köteles a Vállalkozó a Megrendelő figyelmét felhívni. Amennyiben a Vállalkozó ezen kötelezettségét elmulasztja, az ebből származó, a Megrendelőt ért károkért teljes körű kártérítési felelősséggel tartozik. 4.6. A Vállalkozó feladata saját költségén a Szerződésben meghatározott feladatok megvalósítására képes eszköz- és géppark szállítása és biztosítása és az üzembe helyezés. A Megrendelő biztosítja a szolgáltatás elvégzéséhez szükséges főanyagokat, míg a villamos szerelési segédanyagokat, egyéb anyagokat a Vállalkozó biztosítja. 4.7. A Vállalkozó a Szerződés teljesítése során köteles betartani különösen a Szerződés tárgyát képező tevékenységre vonatkozó hatályos jogszabályokat, hatósági rendelkezéseket, európai és magyar szabványokat, technológiai utasításokat, előírásokat, a Megrendelő munkaidőrendje, valamint balesetvédelmi és üzemi előírásai, az általánosan elismert biztonságtechnikai és munkaegészségügyi szabályok rendelkezéseit. 4.8ajánlattevő alkalmasságának igazolásában. A Vállalkozó köteles a Megrendelőt Megrendelőnek a teljesítés során minden olyan körülményről haladéktalanul értesíteni- akár a korábban megjelölt alvállalkozó helyett igénybe venni kívánt - alvállalkozó bevonását bejelenteni, amely amelyet az ajánlatában nem nevezett meg és a teljesítés eredményességét vagy a vállalt határidőre való elvégzését veszélyezteti. Az értesítés elmulasztásából eredő kárért a Vállalkozó felelős. 4.9. A Vállalkozó köteles az akadályoztatás vagy megszakítás okait és azok megszüntetésére tett és lehetőség szerint megtenni kívánt intézkedéseket a Megrendelővel közölni. 4.10. A Vállalkozó köteles gondoskodni arrólbejelentéssel együtt nyilatkoznia kell arról is, hogy az üzemelő Megrendelői berendezésekbe történő beavatkozás általa igénybe venni kívánt alvállalkozó nem áll a Kbt. 56. § - valamint, ha a megelőző közbeszerzési eljárásban azt ajánlatkérő előírta, a Kbt. 57. § - szerinti kizáró okok hatálya alatt. Az olyan alvállalkozó vagy szakember (a továbbiakban e bekezdésben: alvállalkozó) helyett, aki vagy amely a közbeszerzési eljárásban részt vett az ajánlattevő alkalmasságának igazolásában, csak a Megrendelő hozzájárulásával és abban az esetben vehet részt a teljesítésben más alvállalkozó, ha a szerződéskötést követően - a szerződéskötéskor előre nem látható ok következtében - beállott lényeges körülmény, vagy az alvállalkozó bizonyítható hibás teljesítése miatt a szerződés vagy annak egy része nem lenne teljesíthető a megjelölt alvállalkozóval, és ha az ajánlattevő az új alvállalkozóval együtt is megfelel azoknak az alkalmassági követelményeknek, melyeknek az ajánlattevőként szerződő fél a közbeszerzési eljárásban az adott alvállalkozóval együtt felelt meg. Jelen szerződés szerinti teljesítési kötelezettséget teljesítheti a Vállalkozó vagy a nem természetes személy alvállalkozó jogutódja, ha ezek valamelyike, mint gazdasági társaság átalakul vagy a szervezet jogutódlással megszűnik. A Megrendelő egyebekben az építőipari kivitelezési tevékenység végzéséhez az ajánlatban szereplő nyilatkozatoknak megfelelően járul hozzá alvállalkozó igénybevételéhez. A Vállalkozónak nincs joga jelen szerződésből eredő jogait és kötelezettségeit harmadik félre átruházni. A megkötött szerződést és a szerződésben vállalt kötelezettségeit vállalkozó át nem ruházhatja, jogosult viszont a szerződés teljesítése során alvállalkozót igénybe venni, amennyiben azt ajánlatában jelezte. / A Megrendelő fél vagy műszaki ellenőr a szerződés teljesítése során az építési napló adatai alapján köteles ellenőrizni, hogy a teljesítésben a Kbt. 128. § (2)-(3) bekezdésében foglaltaknak megfelelő alvállalkozó vesz részt. 5.7 A Vállalkozó kötelezettséget vállal arra, hogy a) nem fizet, illetve számol el a szerződés teljesítésével összefüggésben olyan költségeket, melyek a Kbt. 56. § (1) bekezdés k) pontja szerinti feltételeknek nem megtelelő társaság tekintetében merülnek tel, és melyek a Vállalkozó adóköteles jövedelmének csökkentésére alkalmasak; b) a szerződés teljesítésének teljes időtartama alatt tulajdonosi szerkezetét az ajánlatkérő számára megismerhetővé teszi és az ebből adódó üzemszünet időtartama a feltétlenül szükséges és műszakilag indokolt mértéket ne haladja megalábbi ügyletekről az ajánlatkérőt haladéktalanul értesíti. 4.11a) a Vállalkozóban közvetetten vagy közvetlenül 25%-ot meghaladó tulajdoni részesedést szerez valamely olyan jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság, amely nem felel meg a Kbt. 56. § (1) bekezdés k) pontjában meghatározott feltételeknek. b) a Vállalkozó közvetetten vagy közvetlenül 25%-ot meghaladó tulajdoni részesedést szerez valamely olyan jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságban, amely nem felel meg a Kbt. 56. § (1) bekezdés k) pontjában meghatározott feltételeknek. A jelen pont szerinti felmondás esetén a Vállalkozó a szerződés megszűnése előtt már teljesített szolgáltatás szerződésszerű pénzbeli ellenértékére jogosult. 5.8 A Megrendelő a munkát és a beépítésre kerülő anyagokat igénye szerint ellenőrizheti. Ha egyes munkarészeket a Vállalkozó beépít, vagy eltakar, és ezután az ellenőrzés a munka egy részének újbóli elvégzését tenné szükségessé, a Vállalkozó köteles előzetesen: 48 órával előbb a Megrendelőt írásban értesíteni. Ha a Megrendelő az értesítés ellenére az ellenőrzést elmulasztja, később a beépített munkarészt csak akkor ellenőrizheti, ha az újból végzett munkával kapcsolatos költségeket a Vállalkozónak megfizeti. 5.9 Ha a Vállalkozóval egyidejűleg a munkaterületen más vállalkozók is dolgoznak, a Megrendelő köteles megteremteni a munka gazdaságos és gyors, a vállalkozókkal összehangolt elvégzéséhez szükséges feltételeket, a Vállalkozó pedig köteles munkáját a többi vállalkozóval összehangolni. A munka nem megfelelő megszervezésével másnak okozott kárt a mulasztó köteles megtéríteni. 5.10 A Vállalkozó a Szerződés hatálya alatt köteles minden olyan változást a Megrendelőnek bejelenteniszerződésben foglalt teljes ellenszolgáltatás 5%-ának megfelelő összeg, amely szervezeti formájában vagy fizetőképességében (csőd, felszámolási eljárás) következett be, illetve amit a Cégbíróságnak kötelező bejelenteni (plde legfeljebb 10 millió forint előlegként történő kifizetését kérheti. a tulajdonos személyében, törzstőkében bekövetkezett változások, székhely-változás stb.). Közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött Szerződés esetében A Megrendelő az előleget a Vállalkozó írásbeli kérésére legkésőbb az építési munkaterület átadását követő 15 napon belül köteles kifizetni. Az előleget a Kbt.Megrendelő saját választása alapján - egész összegben a részszámlából - a részszámlából és a végszámlából egyenlő összegben vagy - egész összegben a végszámlából vonja le. A

Appears in 1 contract

Samples: Vállalkozási Szerződés

A Felek kötelezettségei. 4.1. A Megrendelő köteles a Vállalkozó részére határidőben megadni a Szerződés teljesítéséhez szükséges információkat. Amennyiben a Vállalkozó részéről további, a Szerződés teljesítéséhez szükséges adatszolgáltatási igény merül fel, a Megrendelő a Vállalkozó ezirányú felhívásától számított 5 (öt) munkanapon belül köteles a kért adatokat szolgáltatni. Ha az adatszolgáltatáshoz ennél hosszabb idő szükséges, úgy a Felek ettől eltérő határidőben állapodnak meg. 4.2. Amennyiben a Szerződés tárgyát képező szolgáltatás(ok) teljesítése a Megrendelő telephelyén történik, a Megrendelő köteles a teljesítés helyét munkavégzésre alkalmas állapotban a Vállalkozó rendelkezésére bocsátani. A Vállalkozó a teljesítés megkezdését mindaddig megtagadhatja, amíg a Megrendelő e kötelezettségének nem tesz eleget. Ez esetben a Megrendelő biztosítja a munkavégzéshez szükséges áramot, illetve egyéb közműveket. A teljesítés helyéhez való hozzáférés joga nem lehet kizárólag a Vállalkozóé. 4.3. A Megrendelő jogosult a Vállalkozó által végzett teljesítést (és a felhasználásra, beépítésre kerülő anyagokat, berendezéseket) ellenőrizni. Ha a Megrendelő elrendeli, a Vállalkozó köteles feltárni a munka bármely részét. Amennyiben a feltárt munkarész műszakilag hibátlan, megfelel a Szerződésben előírtaknak, a feltárást követően a Vállalkozónak költségtérítés ellenében helyre kell állítania, és ki kell igazítania ezeket a munkarészeket a Megrendelő igényének megfelelően. 4.4. Nem mentesül a Vállalkozó a felelősség alól, ha a Megrendelő bármilyen ellenőrzést elmulaszt vagy azt nem megfelelően végezte el. 4.5. A Megrendelő a Vállalkozó részére utasítást adhat. Amennyiben az utasítás szakszerűtlen, vagy annak figyelembe vétele figyelembevétele az adott helyzetben lehetetlen vagy ésszerűtlen, erre köteles a Vállalkozó a Megrendelő figyelmét felhívni. Amennyiben a Vállalkozó ezen kötelezettségét elmulasztja, az ebből származó, a Megrendelőt ért károkért teljes körű kártérítési felelősséggel tartozik. 4.6. A Vállalkozó feladata saját költségén a Szerződésben meghatározott feladatok megvalósítására képes eszköz- és géppark szállítása és biztosítása és az üzembe helyezés. A Megrendelő biztosítja a szolgáltatás elvégzéséhez szükséges főanyagokat, míg a villamos szerelési segédanyagokat, egyéb anyagokat a Vállalkozó biztosítja. 4.7. A Vállalkozó a Szerződés teljesítése során köteles betartani különösen a Szerződés tárgyát képező tevékenységre vonatkozó hatályos jogszabályokat, hatósági rendelkezéseket, európai és magyar szabványokat, technológiai utasításokat, előírásokat, a Megrendelő munkaidőrendje, valamint balesetvédelmi és üzemi előírásai, az általánosan elismert biztonságtechnikai és munkaegészségügyi szabályok rendelkezéseit. 4.8. A Vállalkozó köteles a Megrendelőt minden olyan körülményről haladéktalanul értesíteni, amely a teljesítés eredményességét vagy a vállalt határidőre való elvégzését veszélyezteti. Az értesítés elmulasztásából eredő kárért a Vállalkozó felelős. 4.9. A Vállalkozó köteles az akadályoztatás vagy megszakítás okait és azok megszüntetésére tett és lehetőség szerint megtenni kívánt intézkedéseket a Megrendelővel közölni. 4.10. A Vállalkozó köteles gondoskodni arról, hogy az üzemelő Megrendelői berendezésekbe történő beavatkozás és az ebből adódó üzemszünet időtartama a feltétlenül szükséges és műszakilag indokolt mértéket ne haladja meg. 4.11. A Vállalkozó a Szerződés hatálya alatt köteles minden olyan változást a Megrendelőnek bejelenteni, amely szervezeti formájában vagy fizetőképességében (csőd, felszámolási eljárás) következett be, illetve amit a Cégbíróságnak kötelező bejelenteni (pl. a tulajdonos személyében, törzstőkében bekövetkezett változások, székhely-változás stb.). Közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött Szerződés esetében a Vállalkozó a Kbt. 136. § (41) b) pontjában foglaltnak megfelelően köteles a Szerződés teljesítésének teljes időtartama alatt tulajdonosi szerkezetét a Megrendelő számára megismerhetővé tenni és a Kbt. 143. § (3) bekezdése szerinti ügyletekről az ajánlatkérőt haladéktalanul értesíteni. A Vállalkozó köteles haladéktalanul értesíteni a Megrendelőt, ha a) a Vállalkozóban közvetetten vagy közvetlenül 25%-ot meghaladó tulajdoni részesedést szerez valamely olyan jogi személy vagy személyes joga szerinti jogképes szervezet, amely nem felel meg a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontjában meghatározott feltételeknek, vagy b) a Vállalkozó közvetetten vagy közvetlenül 25%-ot meghaladó tulajdoni részesedést szerez valamely olyan jogi személyben vagy személyes joga szerinti jogképes szervezetben, amely nem felel meg a Kbt.

Appears in 1 contract

Samples: Vállalkozási Szerződés

A Felek kötelezettségei. 4.1(1) Vállalkozó a jelen szerződés szerinti tevékenységet a Megrendelő utasításai szerint és érdekének megfelelően köteles teljesíteni. A Vállalkozó a Megrendelő köteles utasításától a jelen pont utolsó bekezdésében meghatározott kivétellel csak akkor térhet el, ha ezt a Megrendelő érdeke feltétlenül megköveteli, és a Megrendelő előzetes értesítésére már nincs mód. Ilyen esetben a Megrendelőt haladéktalanul értesíteni kell. Ha Megrendelő célszerűtlen vagy szakszerűtlen utasítást ad, vagy a Vállalkozó részére határidőben megadni a Szerződés teljesítéséhez szükséges információkat. Amennyiben a Vállalkozó részéről további, a Szerződés teljesítéséhez szükséges adatszolgáltatási igény merül fel, nem ért egyet a Megrendelő által megfogalmazott feladatokkal, javaslatokkal, illetve elvárásokkal, akkor erről a Vállalkozó ezirányú felhívásától számított 5 (öt) munkanapon belül Megrendelőt köteles a kért adatokat szolgáltatniírásban értesíteni és egyet nem értését szakmailag megindokolni. Ha Ebben az adatszolgáltatáshoz ennél hosszabb idő szükséges, úgy a Felek ettől eltérő határidőben állapodnak meg. 4.2. Amennyiben a Szerződés tárgyát képező szolgáltatás(ok) teljesítése a Megrendelő telephelyén történik, a Megrendelő köteles a teljesítés helyét munkavégzésre alkalmas állapotban a Vállalkozó rendelkezésére bocsátani. A Vállalkozó a teljesítés megkezdését mindaddig megtagadhatja, amíg a Megrendelő e kötelezettségének nem tesz eleget. Ez esetben a Megrendelő biztosítja a munkavégzéshez szükséges áramotdönt arról, illetve egyéb közműveket. A teljesítés helyéhez való hozzáférés joga nem lehet kizárólag a Vállalkozóé. 4.3. A Megrendelő jogosult a hogy elfogadja-e Vállalkozó által végzett teljesítést (indokait, vagy ragaszkodik elvárá- sai, észrevételei figyelembevételéhez, és a felhasználásra, beépítésre kerülő anyagokat, berendezéseket) ellenőriznifeladat ennek megfelelő teljesítéséhez. Ha a Megrendelő elrendeliXxxxxx- delő utasításához Vállalkozó figyelmeztetése ellenére is ragaszkodik, a Vállalkozó köteles feltárni a munka bármely részét. Amennyiben a feltárt munkarész műszakilag hibátlan, megfelel a Szerződésben előírtaknak, a feltárást követően a Vállalkozónak költségtérítés ellenében helyre kell állítania, és ki kell igazítania ezeket a munkarészeket a Megrendelő igényének megfelelően. 4.4. Nem mentesül a Vállalkozó a felelősség alól, ha a Megrendelő bármilyen ellenőrzést elmulaszt vagy azt nem megfelelően végezte el. 4.5az utasításból eredő károk őt terhelik. A Megrendelő a Vállalkozó részére utasítást adhat. Amennyiben az utasítás szakszerűtlen, vagy annak figyelembe vétele az adott helyzetben lehetetlen vagy ésszerűtlen, erre köteles a Vállalkozó a Megrendelő figyelmét felhívni. Amennyiben a Vállalkozó ezen kötelezettségét elmulasztja, az ebből származó, a Megrendelőt ért károkért teljes körű kártérítési felelősséggel tartozik. 4.6. A Vállalkozó feladata saját költségén a Szerződésben meghatározott feladatok megvalósítására képes eszköz- és géppark szállítása és biztosítása és az üzembe helyezés. A Megrendelő biztosítja a szolgáltatás elvégzéséhez szükséges főanyagokat, míg a villamos szerelési segédanyagokat, egyéb anyagokat a Vállalkozó biztosítja. 4.7. A Vállalkozó a Szerződés teljesítése során köteles betartani különösen a Szerződés tárgyát képező tevékenységre vonatkozó hatályos jogszabályokat, hatósági rendelkezéseket, európai és magyar szabványokat, technológiai utasításokat, előírásokat, a Megrendelő munkaidőrendje, valamint balesetvédelmi és üzemi előírásai, az általánosan elismert biztonságtechnikai és munkaegészségügyi szabályok rendelkezéseit. 4.8. A Vállalkozó köteles a Megrendelőt minden olyan körülményről haladéktalanul értesíteni, amely a teljesítés eredményességét vagy a vállalt határidőre való elvégzését veszélyezteti. Az értesítés figyelmeztetés elmulasztásából eredő kárért a Vállalkozó felelős. 4.9. A Vállalkozó köteles megtagadni a Megrendelő utasításának teljesítését, ha annak végrehajtása jogszabály vagy hatósági határozat megsértésére vezetne, vagy veszélyeztetné mások személyét vagy vagyonát. A Megrendelő nevében az akadályoztatás utasítási jogot Xxxxx Xxxxxxx Xxxx főigazgató vagy megszakítás okait és azok megszüntetésére tett és lehetőség szerint megtenni kívánt intézkedéseket az általa kijelölt személy gyakorolja. Utóbbi kapcsolattartó felelős a Megrendelővel közölniVállalkozóval való kapcsolattartásért, utasí- tásokért. 4.10. (2) A Vállalkozó köteles gondoskodni arrólMegrendelő vállalja, hogy az üzemelő Megrendelői berendezésekbe történő beavatkozás tájékoztatja a Vállalkozót a vállalkozás tárgyát képező ügy minden lényeges vonatkozásáról, így különösen: a jelen szerződés megkötését megelőzően és az ebből adódó üzemszünet időtartama annak idő- tartama alatt keletkezett információkról (okiratok, egyéb adatok a feltétlenül szükséges kérdéses jogviszonyról), előké- szített megállapodásokról, tárgyalásokról, a szerződés megkötését követően a kérdéses jogvi- szonnyal összefüggő információkról, adatokról, körülményekről (a Megrendelő tájékoztatási és műszakilag indokolt mértéket ne haladja meg. 4.11adatszolgáltatási kötelezettsége). A Vállalkozó a Szerződés hatálya alatt jogérvényesítéshez szükséges iratokat elsősor- ban másolatban veszi át a Megrendelőtól. (3) A Vállalkozó a jelen § szerinti feladata, tevékenysége ellátása érdekében alvállalkozót, teljesítési segédet jogosult igénybe venni, akinek az eljárásáért, mint a sajátjáért felel azzal, hogy a Vállalkozó köteles minden olyan változást a Megrendelőnek szerződés teljesítésébe bevonni kívánt – a szerződéskötést megelőző kiválasztási eljárás- ban meg nem jelölt – alvállalkozó(ka)t/teljesítési segéde(ke)t a Megrendelő felé írásban bejelenteni, amely szervezeti formájában vagy fizetőképességében (csőd, felszámolási eljárás) következett be, illetve amit az adott alvállalkozó/teljesítési segéd bevonását megelőzően. Az előbbiek szerinti írásbeli jelzés elmaradása a Cégbíróságnak kötelező bejelenteni (pl. a tulajdonos személyében, törzstőkében bekövetkezett változások, székhely-változás stbjelen szerződés teljesítése szempontjából súlyos szerződésszegésnek minősül.). Közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött Szerződés esetében a Vállalkozó a Kbt.

Appears in 1 contract

Samples: Vállalkozási Szerződés

A Felek kötelezettségei. 4.1Megrendelő kijelenti, hogy a jelen szerződésben meghatározott építési, szerelési és üzembe helyezési munkák nem építési engedély és bejelentés kötelesek. Vállalkozó a hatósági előírások betartásáról a munkavégzés során gondoskodni köteles. Vállalkozó kötelezi magát, hogy a megrendelést szerződésszerűen, teljes körűen, műszakilag és minőségileg kifogástalan kivitelben, a műszaki előírásoknak, a vonatkozó magyar előírásoknak, műszaki szabályoknak és szabványoknak, a technika mai állásának megfelelően, határidőben teljesíti. A Vállalkozó tartozik az építés-szerelésről szabályszerű építési naplót vezetni és abban min- den lényeges adatot, körülményt és utasítást rögzíteni, azzal, hogy az építési naplóban tett bejegyzésen túl is tartozik a Megrendelőt az építés-szerelés eredményességét, minőségét, határidejét érintő lényeges körülményről külön is írásban értesíteni. A Vállalkozó a munkát Megrendelő igénye szerint köteles elvégezni. Az utasítás nem terjed- het ki a munka megszervezésére, illetve nem teheti a teljesítést terhesebbé. Vállalkozó alvállalkozó igénybevételére a Kbt. rendelkezéseit betartva jogosult. A Vállalkozó alvállalkozó(k) bevonása esetén is teljes körűen és közvetlenül felelős a Szerződésben foglalt kötelezettségek teljesítéséért. A Vállalkozó jótáll azért, hogy a bevont alvállalkozó, szervezet rendelkezik minden olyan képesítéssel, engedéllyel és jogosítvánnyal, amellyel a Vállalkozó maga is rendelkezik és/vagy amely a Szerződés szerinti feladatai teljesítéséhez szükséges. A Megrendelő köteles a munkát és a beépítésre kerülő anyagokat igénye szerint ellenőrizheti. Ha egyes munkarészeket a Vállalkozó részére határidőben megadni beépít, vagy eltakar, és ezután az ellenőrzés a Szerződés teljesítéséhez szükséges információkat. Amennyiben munka egy részének újbóli elvégzését tenné szükségessé, a Vállalkozó részéről további, köteles előzetesen 3 munkanappal előbb a Szerződés teljesítéséhez szükséges adatszolgáltatási igény merül fel, Megrendelőt írásban értesíteni. Ha a Megrendelő az értesítés ellenére az ellenőrzést elmulasztja, később a Vállalkozó ezirányú felhívásától számított 5 (öt) munkanapon belül köteles beépített munkarészt csak akkor ellenőrizheti, ha az újból végzett munkával kapcsolatos költségeket a kért adatokat szolgáltatniVállalkozónak megfizeti. Ha az adatszolgáltatáshoz ennél hosszabb idő szükséges, úgy a Felek ettől eltérő határidőben állapodnak meg. 4.2. Amennyiben Vállalkozóval egyidejűleg a Szerződés tárgyát képező szolgáltatás(ok) teljesítése a Megrendelő telephelyén történikmunkaterületen más Vállalkozók is dolgoznak, a Megrendelő köteles megteremteni a teljesítés helyét munkavégzésre alkalmas állapotban munka gazdaságos és gyors, a Vállalkozókkal összehangolt elvégzéséhez szükséges feltételeket, a Vállalkozó rendelkezésére bocsátanipedig köteles munkáját a többi Vállalkozóval összehangolni. A munka nem megfelelő megszervezésével másnak okozott kárt a mulasztó köteles megtéríteni. A Vállalkozó a teljesítés megkezdését mindaddig megtagadhatja, amíg a Megrendelő e kötelezettségének Kbt. 125. § (4) bek. a) pontja alapján nem tesz eleget. Ez esetben a Megrendelő biztosítja a munkavégzéshez szükséges áramotfizethet, illetve egyéb közműveket. A teljesítés helyéhez való hozzáférés joga nem lehet kizárólag számolhat el a Vállalkozóé. 4.3. A Megrendelő jogosult a Vállalkozó által végzett teljesítést (és a felhasználásraszerződés teljesítésével összefüggésben olyan költségeket, beépítésre kerülő anyagokat, berendezéseket) ellenőrizni. Ha a Megrendelő elrendeli, a Vállalkozó köteles feltárni a munka bármely részét. Amennyiben a feltárt munkarész műszakilag hibátlan, megfelel a Szerződésben előírtaknak, a feltárást követően a Vállalkozónak költségtérítés ellenében helyre kell állítania, és ki kell igazítania ezeket a munkarészeket a Megrendelő igényének megfelelően. 4.4. Nem mentesül a Vállalkozó a felelősség alól, ha a Megrendelő bármilyen ellenőrzést elmulaszt vagy azt nem megfelelően végezte el. 4.5. A Megrendelő a Vállalkozó részére utasítást adhat. Amennyiben az utasítás szakszerűtlen, vagy annak figyelembe vétele az adott helyzetben lehetetlen vagy ésszerűtlen, erre köteles a Vállalkozó a Megrendelő figyelmét felhívni. Amennyiben a Vállalkozó ezen kötelezettségét elmulasztja, az ebből származó, a Megrendelőt ért károkért teljes körű kártérítési felelősséggel tartozik. 4.6. A Vállalkozó feladata saját költségén a Szerződésben meghatározott feladatok megvalósítására képes eszköz- és géppark szállítása és biztosítása és az üzembe helyezés. A Megrendelő biztosítja a szolgáltatás elvégzéséhez szükséges főanyagokat, míg a villamos szerelési segédanyagokat, egyéb anyagokat a Vállalkozó biztosítja. 4.7. A Vállalkozó a Szerződés teljesítése során köteles betartani különösen a Szerződés tárgyát képező tevékenységre vonatkozó hatályos jogszabályokat, hatósági rendelkezéseket, európai és magyar szabványokat, technológiai utasításokat, előírásokat, a Megrendelő munkaidőrendje, valamint balesetvédelmi és üzemi előírásai, az általánosan elismert biztonságtechnikai és munkaegészségügyi szabályok rendelkezéseit. 4.8. A Vállalkozó köteles a Megrendelőt minden olyan körülményről haladéktalanul értesíteni, amely a teljesítés eredményességét vagy a vállalt határidőre való elvégzését veszélyezteti. Az értesítés elmulasztásából eredő kárért a Vállalkozó felelős. 4.9. A Vállalkozó köteles az akadályoztatás vagy megszakítás okait és azok megszüntetésére tett és lehetőség szerint megtenni kívánt intézkedéseket a Megrendelővel közölni. 4.10. A Vállalkozó köteles gondoskodni arról, hogy az üzemelő Megrendelői berendezésekbe történő beavatkozás és az ebből adódó üzemszünet időtartama a feltétlenül szükséges és műszakilag indokolt mértéket ne haladja meg. 4.11. A Vállalkozó a Szerződés hatálya alatt köteles minden olyan változást a Megrendelőnek bejelenteni, amely szervezeti formájában vagy fizetőképességében (csőd, felszámolási eljárás) következett be, illetve amit a Cégbíróságnak kötelező bejelenteni (pl. a tulajdonos személyében, törzstőkében bekövetkezett változások, székhely-változás stb.). Közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött Szerződés esetében a Vállalkozó melyek a Kbt.. 56. § (1) bekezdés

Appears in 1 contract

Samples: Vállalkozási Szerződés

A Felek kötelezettségei. 4.1. A Megrendelő Vevő köteles a Vállalkozó az Eladó részére határidőben megadni a Szerződés teljesítéséhez szükséges információkat. Amennyiben a Vállalkozó az Eladó részéről további, a Szerződés teljesítéséhez szükséges adatszolgáltatási igény merül fel, a Megrendelő a Vállalkozó Vevő az Eladó ezirányú felhívásától számított 5 (öt) munkanapon belül köteles a kért adatokat szolgáltatni. Ha az adatszolgáltatáshoz ennél hosszabb idő szükséges, úgy a Felek ettől eltérő határidőben állapodnak meg. 4.2. Amennyiben a Szerződés tárgyát képező kapcsolódó szolgáltatás(ok) teljesítése a Megrendelő Vevő telephelyén történik, a Megrendelő Vevő köteles a teljesítés helyét munkavégzésre alkalmas állapotban a Vállalkozó az Eladó rendelkezésére bocsátani. A Vállalkozó Az Eladó a teljesítés megkezdését mindaddig megtagadhatja, amíg a Megrendelő Vevő e kötelezettségének nem tesz eleget. Ez esetben a Megrendelő biztosítja a munkavégzéshez szükséges áramot, illetve egyéb közműveket. A teljesítés helyéhez való hozzáférés joga nem lehet kizárólag a Vállalkozóéaz Eladóé. 4.3. A Megrendelő Vevő jogosult a Vállalkozó az Eladó által végzett teljesítést (és a felhasználásra, beépítésre kerülő anyagokat, berendezéseket) ellenőrizni. Ha a Megrendelő Vevő elrendeli, a Vállalkozó az Eladó köteles feltárni a munka bármely részét. Amennyiben a feltárt munkarész műszakilag hibátlan, megfelel hibás és az nem felel meg a Szerződésben előírtaknak, a feltárást követően a Vállalkozónak az Eladónak költségtérítés ellenében helyre kell állítania, és ki kell igazítania ezeket a munkarészeket a Megrendelő igényének Szerződésben írtaknak megfelelően. 4.4. Nem mentesül a Vállalkozó az Eladó a felelősség alól, ha a Megrendelő Vevő bármilyen ellenőrzést elmulaszt vagy azt nem megfelelően végezte el. 4.5. A Megrendelő a Vállalkozó Vevő az Eladó részére utasítást adhat. Amennyiben az utasítás szakszerűtlen, vagy annak figyelembe vétele az adott helyzetben lehetetlen vagy ésszerűtlen, erre köteles az Eladó a Vállalkozó a Megrendelő Vevő figyelmét felhívni. Amennyiben a Vállalkozó az Eladó ezen kötelezettségét elmulasztja, az ebből származó, a Megrendelőt Vevőt ért károkért teljes körű kártérítési felelősséggel tartozik. 4.6. A Vállalkozó Az Eladó feladata saját költségén a Szerződésben meghatározott feladatok megvalósítására kapcsolódó szolgáltatás(ok) ellátására képes eszköz- és géppark szállítása és biztosítása és az üzembe helyezés. A Megrendelő biztosítja a szolgáltatás elvégzéséhez szükséges főanyagokat, míg a villamos szerelési segédanyagokat, egyéb anyagokat a Vállalkozó biztosítjabiztosítása. 4.7. A Vállalkozó Az Eladó a Szerződés teljesítése során köteles betartani különösen a Szerződés tárgyát képező tevékenységre vonatkozó hatályos jogszabályokat, hatósági rendelkezéseket, európai és magyar szabványokat, technológiai utasításokat, előírásokat, a Megrendelő Vevő munkaidőrendje, valamint balesetvédelmi és üzemi előírásai, az általánosan elismert biztonságtechnikai és munkaegészségügyi szabályok rendelkezéseit. 4.8. A Vállalkozó Az Eladó köteles a Megrendelőt Vevőt minden olyan körülményről haladéktalanul értesíteni, amely a teljesítés eredményességét vagy a vállalt határidőre való elvégzését veszélyezteti. Az értesítés elmulasztásából eredő kárért a Vállalkozó az Eladó felelős. 4.9. A Vállalkozó Az Eladó köteles az akadályoztatás vagy megszakítás okait és azok megszüntetésére tett és lehetőség szerint megtenni kívánt intézkedéseket a Megrendelővel Vevővel közölni. 4.10. A Vállalkozó köteles gondoskodni arról, hogy az üzemelő Megrendelői berendezésekbe történő beavatkozás és az ebből adódó üzemszünet időtartama a feltétlenül szükséges és műszakilag indokolt mértéket ne haladja meg. 4.11. A Vállalkozó Az Eladó a Szerződés hatálya alatt köteles minden olyan változást a Megrendelőnek Vevőnek bejelenteni, amely szervezeti formájában vagy fizetőképességében (csőd, felszámolási eljárás) következett be, illetve amit a Cégbíróságnak kötelező bejelenteni (pl. a tulajdonos személyében, törzstőkében bekövetkezett változások, székhely-változás stb.). Közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött Szerződés esetében a Vállalkozó az Eladó a Kbt. 136. § (1) b) pontjában foglalt kötelezésnek megfelelően köteles a Szerződés teljesítésének teljes időtartama alatt tulajdonosi szerkezetét a Vevő számára megismerhetővé tenni és a Kbt. 143. § (3) bekezdése szerinti ügyletekről az ajánlatkérőt haladéktalanul értesíteni. Az Eladó köteles haladéktalanul értesíteni a Vevőt, ha a) az Eladóban közvetetten vagy közvetlenül 25%-ot meghaladó tulajdoni részesedést szerez valamely olyan jogi személy vagy személyes joga szerinti jogképes szervezet, amely nem felel meg a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontjában meghatározott feltételeknek, vagy b) az Eladó közvetetten vagy közvetlenül 25%-ot meghaladó tulajdoni részesedést szerez valamely olyan jogi személyben vagy személyes joga szerinti jogképes szervezetben, amely nem felel meg a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontjában meghatározott feltételeknek. Jelen pont a) illetve b) alpontjában meghatározott feltételek bármelyikének bekövetkezése esetén a Vevő jogosult, egyben köteles a Szerződést azonnali hatállyal, vagy ha szükséges akkor olyan határidővel felmondani, amely lehetővé teszi, hogy a szerződéssel érintett feladata ellátásáról gondoskodni tudjon. 4.11. Az Eladó a Szerződés teljesítése során köteles felhívni a Vevő figyelmét az árura vonatkozó esetleges kezelési és üzemeltetési problémákra, és azokat a Vevővel írásban közölni, továbbá a berendezés kezelőit üzemeltetési tanácsokkal ellátni. 4.12. Az Eladó a vállalt kötelezettségeit köteles oly módon teljesíteni, hogy a munkavégzése az ugyanazon a helyen mások által történő munkavégzést ne zavarja, a Vevői berendezések üzemvitelét ne akadályozza és ne veszélyeztesse. 4.13. Az Eladó az árut és a kapcsolódó szolgáltatás(oka)t az elvárható szakértelemmel készíti, vagy biztosítja, valamint felügyeletet és irányítást gyakorol a felhasznált eszközök, az alkalmazott módszerek és technológiák, a választott eljárások, valamint a munka minden részletének elvégzése és összehangolása tekintetében. 4.14. Az Eladó a kapcsolódó szolgáltatás(ok) nyújtása során olyan képzett és tapasztalt, a szükséges jogosultsággal rendelkező vezetőket és irányítókat, továbbá szakképzett, betanított és segéd munkaerőt köteles biztosítani, ami az Eladó Szerződés szerinti kötelezettségeinek megfelelő és időben történő teljesítése érdekében szükséges. 4.15. A kapcsolódó szolgáltatások nyújtása során az Eladónak időről-időre el kell takarítania és távolítania a teljesítés helyéről a felesleges anyagot és szemetet. A teljesítés befejezése után az Eladónak el kell távolítania minden munkaeszközét. A teljesítés helyét tisztán és rendezett állapotban kell elhagynia. 4.16. Az Xxxxx köteles minden lehetőséget megteremteni a Vevő számára, hogy megvizsgálhassa, felmérhesse és ellenőrizhesse a teljesítés bármely elfedésre kerülő vagy később nem látható részét. Az Eladó köteles biztosítani, hogy tevékenységét, a teljesítés színvonalát, hatékonyságát, eredményességét, az előminősítési eljárás során előírt feltételek folyamatos meglétét a Vevő bármikor ellenőrizhesse. 4.17. Az Eladó viseli a felelősséget a munkaterületen alkalmazott azon gépek, berendezések és a beépítésre kerülő anyagok megfelelőségéért és alkalmasságáért, amelyeket ő biztosított, ebben a körben felel továbbá a szükséges minőségi, munkavédelmi tanúsítványok meglétéért és azok Vevő részére történő átadásért. 4.18. Az Eladó köteles a Vevő rendelkezésére bocsátani a beépített anyagok, berendezések minőségi, biztonságtechnikai tanúsítványait. 4.19. A Felek a Szerződés teljesítése érdekében együttműködnek, melynek érdekében: a) kölcsönösen és haladéktalanul egymás tudomására hozzák azokat az értesüléseket, tényeket, körülményeket, amelyek a teljesítést érintik, b) kölcsönösen, illetve külön-külön is megteszik azokat az intézkedéseket, amelyek a szerződésszerű teljesítést akadályozó körülmények elhárításához szükségesek, c) a vitás kérdéseiket tárgyalások útján kísérlik meg rendezni.

Appears in 1 contract

Samples: Árubeszerzési Szerződés

A Felek kötelezettségei. 4.1. A Megrendelő köteles a Vállalkozó Szállító részére határidőben megadni a Szerződés teljesítéséhez szükséges információkat. Amennyiben a Vállalkozó Szállító részéről további, a Szerződés teljesítéséhez szükséges adatszolgáltatási igény merül fel, a Megrendelő a Vállalkozó Szállító ezirányú felhívásától számított 5 öt (öt5) munkanapon belül köteles a kért adatokat szolgáltatni. Ha az adatszolgáltatáshoz ennél hosszabb idő szükséges, úgy a Felek ettől eltérő határidőben állapodnak meg. 4.2. Amennyiben a Szerződés tárgyát képező kapcsolódó szolgáltatás(ok) teljesítése a Megrendelő telephelyén történik, a Megrendelő köteles a teljesítés helyét munkavégzésre alkalmas állapotban a Vállalkozó Szállító rendelkezésére bocsátani. A Vállalkozó Szállító a teljesítés megkezdését mindaddig megtagadhatja, amíg a Megrendelő e kötelezettségének nem tesz eleget. Ez esetben a Megrendelő biztosítja a munkavégzéshez szükséges áramot, illetve egyéb közműveket. A teljesítés helyéhez való hozzáférés joga nem lehet kizárólag a VállalkozóéSzállítóé. 4.3. A Megrendelő jogosult a Vállalkozó Szállító által végzett teljesítést (és a felhasználásra, beépítésre kerülő anyagokat, berendezéseket) ellenőrizni. Ha a Megrendelő elrendeli, a Vállalkozó Szállító köteles feltárni a munka bármely részét. Amennyiben a feltárt munkarész műszakilag hibátlan, megfelel a Szerződésben előírtaknak, a feltárást követően a Vállalkozónak Szállítónak költségtérítés ellenében helyre kell állítania, és ki kell igazítania ezeket a munkarészeket a Megrendelő igényének megfelelően. 4.4. Nem mentesül a Vállalkozó Szállító a felelősség alól, ha a Megrendelő bármilyen ellenőrzést elmulaszt vagy azt nem megfelelően végezte el. 4.5. A Megrendelő a Vállalkozó Szállító részére utasítást adhat. Amennyiben az utasítás szakszerűtlen, vagy annak figyelembe vétele az adott helyzetben lehetetlen vagy ésszerűtlen, erre köteles a Vállalkozó Szállító a Megrendelő figyelmét felhívni. Amennyiben a Vállalkozó Szállító ezen kötelezettségét elmulasztja, az ebből származó, a Megrendelőt ért károkért teljes körű kártérítési felelősséggel tartozik. 4.6. A Vállalkozó Szállító feladata saját költségén a Szerződésben meghatározott feladatok megvalósítására kapcsolódó szolgáltatás(ok) ellátására képes eszköz- és géppark szállítása és biztosítása és az üzembe helyezés. A Megrendelő biztosítja a szolgáltatás elvégzéséhez szükséges főanyagokat, míg a villamos szerelési segédanyagokat, egyéb anyagokat a Vállalkozó biztosítjabiztosítása. 4.7. A Vállalkozó Szállító a Szerződés teljesítése során köteles betartani különösen a Szerződés tárgyát képező tevékenységre vonatkozó és érvényben levő hatályos jogszabályokat, hatósági rendelkezéseket, európai és magyar szabványokat, technológiai utasításokat, előírásokat, a Megrendelő munkaidőrendje, valamint balesetvédelmi és üzemi előírásai, az általánosan elismert biztonságtechnikai és munkaegészségügyi szabályok rendelkezéseit. 4.8. A Vállalkozó Szállító köteles a Megrendelőt minden olyan körülményről haladéktalanul értesíteni, amely a teljesítés eredményességét vagy a vállalt határidőre való elvégzését veszélyezteti. Az értesítés elmulasztásából eredő kárért a Vállalkozó Szállító felelős. 4.9. A Vállalkozó Szállító köteles az akadályoztatás vagy megszakítás okait és azok megszüntetésére tett és lehetőség szerint megtenni kívánt intézkedéseket a Megrendelővel közölni. 4.10. A Vállalkozó köteles gondoskodni arról, hogy az üzemelő Megrendelői berendezésekbe történő beavatkozás és az ebből adódó üzemszünet időtartama a feltétlenül szükséges és műszakilag indokolt mértéket ne haladja meg. 4.11. A Vállalkozó Szállító a Szerződés hatálya alatt köteles minden olyan változást a Megrendelőnek bejelenteni, amely szervezeti formájában vagy fizetőképességében (csőd, felszámolási eljárás) következett be, illetve amit a Cégbíróságnak kötelező bejelenteni (pl. a tulajdonos személyében, törzstőkében bekövetkezett változások, székhely-változás stb.). Közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött Szerződés esetében a Vállalkozó Szállító a Kbt. 125. § (4) b) pontjában foglalt kötelezésnek megfelelően köteles a Szerződés teljesítésének teljes időtartama alatt tulajdonosi szerkezetét a Megrendelő számára megismerhetővé tenni és köteles haladéktalanul értesíteni a Megrendelőt, ha a) a Szállítóban közvetetten vagy közvetlenül 25%-ot meghaladó tulajdoni részesedést szerez valamely olyan jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság, amely nem felel meg a Kbt. 56. § (1) bekezdés k) pontjában meghatározott feltételeknek, vagy b) a Szállító közvetetten vagy közvetlenül 25%-ot meghaladó tulajdoni részesedést szerez valamely olyan jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságban, amely nem felel meg a Kbt. 56. § (1) bekezdés k) pontjában meghatározott feltételeknek. Jelen pont a) illetve b) alpontjában meghatározott feltételek bármelyikének bekövetkezése esetén a Megrendelő jogosult a Szerződést azonnali hatállyal felmondani. 4.11. A Szállító a Szerződés teljesítése során köteles felhívni a Megrendelő figyelmét az esetleges kezelési és üzemeltetési problémákra, és azokat a Megrendelővel írásban közölni, továbbá a berendezés kezelőit üzemeltetési tanácsokkal ellátni. 4.12. A Szállító köteles a feladatát oly módon elvégezni, hogy a munkavégzése az ugyanazon a helyen mások által történő munkavégzést ne zavarja, a Megrendelői berendezések üzemvitelét ne akadályozza és ne veszélyeztesse. 4.13. A Szállító a termékeket és a kapcsolódó szolgáltatás(oka)t az elvárható szakértelemmel készíti vagy biztosítja, valamint felügyeletet és irányítást gyakorol a felhasznált eszközök, az alkalmazott módszerek és technológiák, a választott eljárások, valamint a munka minden részletének elvégzése és összehangolása tekintetében. 4.14. A Szállító a kapcsolódó szolgáltatás(ok) nyújtása során olyan képzett és tapasztalt, a szükséges jogosultsággal rendelkező vezetőket és irányítókat, továbbá szakképzett, betanított és segéd munkaerőt köteles biztosítani, ami a Szállító Szerződés szerinti kötelezettségeinek megfelelő és időben történő teljesítése érdekében szükséges. 4.15. A kapcsolódó szolgáltatások nyújtása során a Szállítónak időről-időre el kell takarítania és távolítania a teljesítés helyéről a felesleges anyagot és szemetet. A teljesítés befejezése után a Szállítónak el kell távolítania minden munkaeszközét. A teljesítés helyét tisztán és rendezett állapotban kell elhagynia. 4.16. A Szállító köteles minden lehetőséget megteremteni a Megrendelő számára, hogy megvizsgálhassa, felmérhesse és ellenőrizhesse a teljesítés bármely elfedésre kerülő vagy később nem látható részét. 4.17. A Szállító viseli a felelősséget a munkaterületen alkalmazott azon gépek, berendezések és a beépítésre kerülő anyagok megfelelőségéért és alkalmasságáért, amelyeket ő biztosított, ebben a körben felel továbbá a szükséges minőségi, munkavédelmi tanúsítványok meglétéért és azok Megrendelő részére történő átadásért. 4.18. A Szállító köteles a Megrendelő rendelkezésére bocsátani a beépített anyagok, berendezések minőségi, biztonságtechnikai tanúsítványait. 4.19. A Felek a Szerződés teljesítése érdekében együttműködnek, melynek érdekében: a) kölcsönösen és haladéktalanul egymás tudomására hozzák azokat az értesüléseket, tényeket, körülményeket, amelyek a teljesítést érintik, b) kölcsönösen, illetve külön-külön is megteszik azokat az intézkedéseket, amelyek a szerződésszerű teljesítést akadályozó körülmények elhárításához szükségesek, c) a vitás kérdéseiket tárgyalások útján kísérlik meg rendezni.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

A Felek kötelezettségei. 4.1. A Megrendelő Vevő köteles a Vállalkozó az Eladó részére határidőben megadni a Szerződés teljesítéséhez szükséges információkat. Amennyiben a Vállalkozó az Eladó részéről további, a Szerződés teljesítéséhez szükséges adatszolgáltatási igény merül fel, a Megrendelő a Vállalkozó Vevő az Eladó ezirányú felhívásától számított 5 (öt) munkanapon belül köteles a kért adatokat szolgáltatni. Ha az adatszolgáltatáshoz ennél hosszabb idő szükséges, úgy a Felek ettől eltérő határidőben állapodnak meg. 4.2. Amennyiben a Szerződés tárgyát képező kapcsolódó szolgáltatás(ok) teljesítése a Megrendelő Vevő telephelyén történik, a Megrendelő Vevő köteles a teljesítés helyét munkavégzésre alkalmas állapotban a Vállalkozó az Eladó rendelkezésére bocsátani. A Vállalkozó Az Eladó a teljesítés megkezdését mindaddig megtagadhatja, amíg a Megrendelő Vevő e kötelezettségének nem tesz eleget. Ez esetben a Megrendelő biztosítja a munkavégzéshez szükséges áramot, illetve egyéb közműveket. A teljesítés helyéhez való hozzáférés joga nem lehet kizárólag a Vállalkozóéaz Eladóé. 4.3. A Megrendelő Vevő jogosult a Vállalkozó az Eladó által végzett teljesítést (és a felhasználásra, beépítésre kerülő anyagokat, berendezéseket) ellenőrizni. Ha a Megrendelő Vevő elrendeli, a Vállalkozó az Eladó köteles feltárni a munka bármely részét. Amennyiben a feltárt munkarész műszakilag hibátlan, megfelel a Szerződésben előírtaknak, a feltárást követően a Vállalkozónak az Eladónak költségtérítés ellenében helyre kell állítania, és ki kell igazítania ezeket a munkarészeket a Megrendelő Vevő igényének megfelelően. 4.4. Nem mentesül a Vállalkozó az Eladó a felelősség alól, ha a Megrendelő Vevő bármilyen ellenőrzést elmulaszt vagy azt nem megfelelően végezte el. 4.5. A Megrendelő a Vállalkozó Vevő az Eladó részére utasítást adhat. Amennyiben az utasítás szakszerűtlen, vagy annak figyelembe vétele az adott helyzetben lehetetlen vagy ésszerűtlen, erre köteles az Eladó a Vállalkozó a Megrendelő Vevő figyelmét felhívni. Amennyiben a Vállalkozó az Eladó ezen kötelezettségét elmulasztja, az ebből származó, a Megrendelőt Vevőt ért károkért teljes körű kártérítési felelősséggel tartozik. 4.6. A Vállalkozó Az Eladó feladata saját költségén a Szerződésben meghatározott feladatok megvalósítására kapcsolódó szolgáltatás(ok) ellátására képes eszköz- és géppark szállítása és biztosítása és az üzembe helyezés. A Megrendelő biztosítja a szolgáltatás elvégzéséhez szükséges főanyagokat, míg a villamos szerelési segédanyagokat, egyéb anyagokat a Vállalkozó biztosítjabiztosítása. 4.7. A Vállalkozó Az Eladó a Szerződés teljesítése során köteles betartani különösen a Szerződés tárgyát képező tevékenységre vonatkozó hatályos jogszabályokat, hatósági rendelkezéseket, európai és magyar szabványokat, technológiai utasításokat, előírásokat, a Megrendelő Vevő munkaidőrendje, valamint balesetvédelmi és üzemi előírásai, az általánosan elismert biztonságtechnikai és munkaegészségügyi szabályok rendelkezéseit. 4.8. A Vállalkozó Az Eladó köteles a Megrendelőt Vevőt minden olyan körülményről haladéktalanul értesíteni, amely a teljesítés eredményességét vagy a vállalt határidőre való elvégzését veszélyezteti. Az értesítés elmulasztásából eredő kárért a Vállalkozó az Eladó felelős. 4.9. A Vállalkozó Az Eladó köteles az akadályoztatás vagy megszakítás okait és azok megszüntetésére tett és lehetőség szerint megtenni kívánt intézkedéseket a Megrendelővel Vevővel közölni. 4.10. A Vállalkozó köteles gondoskodni arról, hogy az üzemelő Megrendelői berendezésekbe történő beavatkozás és az ebből adódó üzemszünet időtartama a feltétlenül szükséges és műszakilag indokolt mértéket ne haladja meg. 4.11. A Vállalkozó Az Eladó a Szerződés hatálya alatt köteles minden olyan változást a Megrendelőnek Vevőnek bejelenteni, amely szervezeti formájában vagy fizetőképességében (csőd, felszámolási eljárás) következett be, illetve amit a Cégbíróságnak kötelező bejelenteni (pl. a tulajdonos személyében, törzstőkében bekövetkezett változások, székhely-változás stb.). Közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött Szerződés esetében a Vállalkozó az Eladó a Kbt. 136. § (1) b) pontjában foglalt kötelezésnek megfelelően köteles a Szerződés teljesítésének teljes időtartama alatt tulajdonosi szerkezetét a Vevő számára megismerhetővé tenni és a Kbt. 143. § (3) bekezdése szerinti ügyletekről az ajánlatkérőt haladéktalanul értesíteni. Az Eladó köteles haladéktalanul értesíteni a Vevőt, ha a) az Eladóban közvetetten vagy közvetlenül 25%-ot meghaladó tulajdoni részesedést szerez valamely olyan jogi személy vagy személyes joga szerinti jogképes szervezet, amely nem felel meg a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontjában meghatározott feltételeknek, vagy b) az Eladó közvetetten vagy közvetlenül 25%-ot meghaladó tulajdoni részesedést szerez valamely olyan jogi személyben vagy személyes joga szerinti jogképes szervezetben, amely nem felel meg a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontjában meghatározott feltételeknek. Jelen pont a) illetve b) alpontjában meghatározott feltételek bármelyikének bekövetkezése esetén a Vevő jogosult, egyben köteles a Szerződést azonnali hatállyal, vagy ha szükséges akkor olyan határidővel felmondani, amely lehetővé teszi, hogy a szerződéssel érintett feladata ellátásáról gondoskodni tudjon. 4.11. Az Eladó a Szerződés teljesítése során köteles felhívni a Vevő figyelmét az árura vonatkozó esetleges kezelési és üzemeltetési problémákra, és azokat a Vevővel írásban közölni, továbbá a berendezés kezelőit üzemeltetési tanácsokkal ellátni. 4.12. Az Eladó a vállalt kötelezettségeit köteles oly módon teljesíteni, hogy a munkavégzése az ugyanazon a helyen mások által történő munkavégzést ne zavarja, a Vevői berendezések üzemvitelét ne akadályozza és ne veszélyeztesse. 4.13. Az Eladó az árut és a kapcsolódó szolgáltatás(oka)t az elvárható szakértelemmel készíti, vagy biztosítja, valamint felügyeletet és irányítást gyakorol a felhasznált eszközök, az alkalmazott módszerek és technológiák, a választott eljárások, valamint a munka minden részletének elvégzése és összehangolása tekintetében. 4.14. Az Eladó a kapcsolódó szolgáltatás(ok) nyújtása során olyan képzett és tapasztalt, a szükséges jogosultsággal rendelkező vezetőket és irányítókat, továbbá szakképzett, betanított és segéd munkaerőt köteles biztosítani, ami az Eladó Szerződés szerinti kötelezettségeinek megfelelő és időben történő teljesítése érdekében szükséges. 4.15. A kapcsolódó szolgáltatások nyújtása során az Eladónak időről-időre el kell takarítania és távolítania a teljesítés helyéről a felesleges anyagot és szemetet. A teljesítés befejezése után az Eladónak el kell távolítania minden munkaeszközét. A teljesítés helyét tisztán és rendezett állapotban kell elhagynia. 4.16. Az Xxxxx köteles minden lehetőséget megteremteni a Vevő számára, hogy megvizsgálhassa, felmérhesse és ellenőrizhesse a teljesítés bármely elfedésre kerülő vagy később nem látható részét. Az Eladó köteles biztosítani, hogy tevékenységét, a teljesítés színvonalát, hatékonyságát, eredményességét, az előminősítési eljárás során előírt feltételek folyamatos meglétét a Vevő bármikor ellenőrizhesse. 4.17. Az Eladó viseli a felelősséget a munkaterületen alkalmazott azon gépek, berendezések és a beépítésre kerülő anyagok megfelelőségéért és alkalmasságáért, amelyeket ő biztosított, ebben a körben felel továbbá a szükséges minőségi, munkavédelmi tanúsítványok meglétéért és azok Vevő részére történő átadásért. 4.18. Az Eladó köteles a Vevő rendelkezésére bocsátani a beépített anyagok, berendezések minőségi, biztonságtechnikai tanúsítványait. 4.19. A Felek a Szerződés teljesítése érdekében együttműködnek, melynek érdekében: a) kölcsönösen és haladéktalanul egymás tudomására hozzák azokat az értesüléseket, tényeket, körülményeket, amelyek a teljesítést érintik, b) kölcsönösen, illetve külön-külön is megteszik azokat az intézkedéseket, amelyek a szerződésszerű teljesítést akadályozó körülmények elhárításához szükségesek, c) a vitás kérdéseiket tárgyalások útján kísérlik meg rendezni.

Appears in 1 contract

Samples: Árubeszerzési Szerződés

A Felek kötelezettségei. 4.1. A Megrendelő köteles a Vállalkozó részére határidőben megadni a Szerződés teljesítéséhez szükséges információkat. Amennyiben a Vállalkozó részéről további, a Szerződés teljesítéséhez szükséges adatszolgáltatási igény merül fel, a Megrendelő a Vállalkozó ezirányú felhívásától számított 5 öt (öt5) munkanapon belül köteles a kért adatokat szolgáltatni. Ha az adatszolgáltatáshoz ennél hosszabb idő szükséges, úgy a Felek ettől eltérő határidőben állapodnak meg. 4.2. Amennyiben a Szerződés tárgyát képező szolgáltatás(ok) teljesítése a Megrendelő telephelyén történik, a A Megrendelő köteles a teljesítés helyét munkaterületet munkavégzésre alkalmas állapotban a Vállalkozó rendelkezésére bocsátani. A Vállalkozó a teljesítés megkezdését mindaddig megtagadhatja, amíg a Megrendelő e kötelezettségének nem tesz eleget. Ez esetben a Megrendelő biztosítja a munkavégzéshez szükséges áramot, illetve egyéb közműveket. A teljesítés helyéhez való hozzáférés joga nem lehet kizárólag a Vállalkozóé. 4.3. A Megrendelő jogosult a Vállalkozó által végzett teljesítést (munkát és a felhasználásra, beépítésre kerülő anyagokat, berendezéseket) berendezéseket ellenőrizni. Ha a Megrendelő elrendeli, a Vállalkozó köteles feltárni a munka bármely részét. Amennyiben a feltárt munkarész műszakilag hibátlan, megfelel a Szerződésben előírtaknak, a feltárást követően a Vállalkozónak költségtérítés ellenében helyre kell állítania, és ki kell igazítania ezeket a munkarészeket a Megrendelő igényének megfelelően. 4.4. Nem mentesül a Vállalkozó a felelősség alól, ha a Megrendelő bármilyen ellenőrzést elmulaszt vagy azt nem megfelelően végezte el. 4.5. A Megrendelő a Vállalkozó részére utasítást adhat. Amennyiben az utasítás szakszerűtlen, vagy annak figyelembe vétele az adott helyzetben lehetetlen vagy ésszerűtlen, erre köteles a Vállalkozó a Megrendelő figyelmét felhívni. Amennyiben a Vállalkozó ezen kötelezettségét elmulasztja, az ebből származó, a Megrendelőt ért károkért teljes körű kártérítési felelősséggel tartozik. 4.6. A Vállalkozó feladata saját költségén a Szerződésben meghatározott feladatok megvalósítására munka elvégzésére képes eszköz- és géppark szállítása és biztosítása és az üzembe helyezés. A Megrendelő biztosítja a szolgáltatás munka elvégzéséhez szükséges főanyagokat, míg a villamos szerelési segédanyagokat, egyéb anyagokat a Vállalkozó biztosítja. 4.7. A Vállalkozó a Szerződés teljesítése létesítmény kivitelezése során köteles betartani különösen a Szerződés tárgyát képező kivitelezésre, valamint az ehhez kapcsolódó tevékenységre vonatkozó és érvényben levő technológiai utasításokat, előírásokat és szabványokat, különösen az alábbi dokumentumok rendelkezéseit: a) A kivitelezés időpontjában hatályos jogszabályokatjogszabályok, hatósági rendelkezéseketrendelkezések, európai és magyar szabványokat, technológiai utasításokat, előírásokatszabványok, a Megrendelő munkaidőrendje, valamint balesetvédelmi és üzemi előírásai, az általánosan elismert biztonságtechnikai és munkaegészségügyi szabályok rendelkezéseitszabályok; b) Magasban való munkavégzés; c) Munkavédelmi kézikönyv; d) MK11 műszaki kézikönyv; e) a kivitelezési műszaki tervek. 4.8. A Vállalkozó köteles a Megrendelőt minden olyan körülményről haladéktalanul értesíteni, amely a teljesítés eredményességét vagy a vállalt határidőre való elvégzését veszélyezteti. Az értesítés elmulasztásából eredő kárért a Vállalkozó felelős. 4.9. A Vállalkozó köteles az akadályoztatás vagy megszakítás okait és azok megszüntetésére tett és lehetőség szerint megtenni kívánt intézkedéseket a Megrendelővel közölni. 4.10. A Vállalkozó köteles gondoskodni arról, hogy az üzemelő Megrendelői berendezésekbe történő beavatkozás és az ebből adódó üzemszünet időtartama a feltétlenül szükséges és műszakilag indokolt mértéket ne haladja meg. 4.11. A Vállalkozó a Szerződés hatálya alatt köteles minden olyan változást a Megrendelőnek bejelenteni, amely szervezeti formájában vagy fizetőképességében (csőd, felszámolási eljárás) következett be, illetve amit a Cégbíróságnak kötelező bejelenteni (pl. a tulajdonos személyében, törzstőkében bekövetkezett változások, székhely-változás stb.). Közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött Szerződés esetében a Vállalkozó a Kbt. 125. § (4) b) pontjában foglalt kötelezésnek megfelelően köteles a Szerződés teljesítésének teljes időtartama alatt tulajdonosi szerkezetét a Megrendelő számára megismerhetővé tenni és köteles haladéktalanul értesíteni a Megrendelőt, ha a) a Vállalkozóban közvetetten vagy közvetlenül 25%-ot meghaladó tulajdoni részesedést szerez valamely olyan jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság, amely nem felel meg a Kbt. 56. § (1) bekezdés k) pontjában meghatározott feltételeknek, vagy b) a Vállalkozó közvetetten vagy közvetlenül 25%-ot meghaladó tulajdoni részesedést szerez valamely olyan jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságban, amely nem felel meg a Kbt. 56. § (1) bekezdés k) pontjában meghatározott feltételeknek. 4.12. A Vállalkozó a Szerződés teljesítése során köteles felhívni a Megrendelő figyelmét az esetleges kezelési és üzemeltetési problémákra, és azokat a Megrendelővel írásban közölni, továbbá a berendezés kezelőit üzemeltetési tanácsokkal ellátni. 4.13. A Vállalkozó köteles a mindenkor hatályos, vonatkozó jogszabályban foglaltak szerint építési naplót nyitni és folyamatosan vezetni, amely a szerződéses teljesítés teljes és hiteles dokumentumának tekintendő. A Vállalkozó köteles az építési napló napi jelentésében a kivitelezésben résztvevőket név szerint is feltüntetni. A Vállalkozó köteles lehetővé tenni azt, hogy a Megrendelő az építési naplóba betekintsen, és abba bejegyzéseket tegyen. 4.14. A Vállalkozó köteles a feladatát oly módon elvégezni, hogy a munkavégzése az ugyanazon a helyen mások által történő munkavégzést ne zavarja, a Megrendelői berendezések üzemvitelét ne akadályozza és ne veszélyeztesse. 4.15. A Vállalkozó a munkát az elvárható szakértelemmel látja el, valamint felügyeletet és irányítást gyakorol a felhasznált eszközök, az alkalmazott módszerek és technológiák, a választott eljárások, valamint a munka minden részletének elvégzése és összehangolása tekintetében. 4.16. A Vállalkozó a munka végzése során olyan képzett és tapasztalt, a szükséges jogosultsággal rendelkező vezetőket és irányítókat, továbbá szakképzett, betanított és segéd munkaerőt köteles biztosítani, ami a Vállalkozó Szerződés szerinti kötelezettségeinek megfelelő és időben történő teljesítése érdekében szükséges. 4.17. A Vállalkozó köteles biztosítani minden, a munkavégzéshez szükséges árut, anyagot, szerkezetet, eszközt és minden egyéb dolgot, legyen az ideiglenes vagy állandó jellegű. A munkaeszközök helyszínre szállítása után a Vállalkozó minden munkaeszközét úgy kell tekinteni, hogy arra kizárólag a munkavégzéshez van szükség. 4.18. A Vállalkozó köteles a munkavégzés, valamint a hibák kijavítása folyamán biztosítani a munkaterület szükséges őrzését és az ott tartózkodó személyek biztonságát a saját költségén, továbbá köteles biztosítani és fenntartani saját költségén minden figyelmeztető jelzést, amely a munkák védelme, vagy mások biztonsága és kényelme érdekében szükséges. Az elkészült, de még át nem adott mű(részek) műszaki állapotának újszerű állapotban való tartásáért szintén a Vállalkozó felel. 4.19. A teljesítés előrehaladása során a Vállalkozónak időről-időre el kell takarítania és távolítania a munkaterületről a felesleges anyagot és szemetet. A kivitelezés során keletkezett építési hulladéknak engedéllyel rendelkező kezelőhöz történő elszállításáról a Vállalkozó gondoskodik. A teljesítés befejezése után a Vállalkozónak el kell távolítania minden munkaeszközét. Az egész munkaterületet és minden munkahelyet tisztán és rendezett állapotban kell elhagynia. 4.20. A Vállalkozó köteles minden lehetőséget megteremteni a Megrendelő számára, hogy megvizsgálhassa, felmérhesse és ellenőrizhesse a munkaterület bármely elfedésre kerülő vagy később nem látható munkarészét. 4.21. A Vállalkozó viseli a felelősséget a munkaterületen alkalmazott azon gépek, berendezések és a beépítésre kerülő anyagok megfelelőségéért és alkalmasságáért, amelyeket ő biztosított, ebben a körben felel továbbá a szükséges minőségi, munkavédelmi tanúsítványok meglétéért és azok Megrendelő részére történő átadásért. 4.22. A kivitelezés befejezésekor a Vállalkozónak írásban kell nyilatkozni arról, hogy a munkát a terveknek megfelelően végezte el, és az mindenben megfelel az érvényben lévő munkavédelmi-, környezetvédelmi-, tűzvédelmi- és biztonságtechnikai előírásoknak, jogszabályoknak. 4.23. A Felek a Szerződés teljesítése érdekében együttműködnek, melynek érdekében: a) kölcsönösen és haladéktalanul egymás tudomására hozzák azokat az értesüléseket, tényeket, körülményeket, amelyek a teljesítést érintik, b) kölcsönösen, illetve külön-külön is megteszik azokat az intézkedéseket, amelyek a szerződésszerű teljesítést akadályozó körülmények elhárításához szükségesek, c) a vitás kérdéseiket tárgyalások útján kísérlik meg rendezni.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

A Felek kötelezettségei. 4.1. A Megrendelő Megbízó köteles a Vállalkozó Megbízott részére határidőben megadni a Szerződés teljesítéséhez szükséges információkat. Amennyiben a Vállalkozó Megbízott részéről további, a Szerződés teljesítéséhez szükséges adatszolgáltatási igény merül fel, a Megrendelő Megbízó a Vállalkozó Megbízott ezirányú felhívásától számított 5 (öt) munkanapon belül köteles a kért adatokat szolgáltatni. Ha az adatszolgáltatáshoz ennél hosszabb idő szükséges, úgy a Felek ettől eltérő határidőben állapodnak meg. 4.2. Amennyiben a Szerződés tárgyát képező kapcsolódó szolgáltatás(ok) teljesítése a Megrendelő Megbízó telephelyén történik, a Megrendelő Megbízó köteles a teljesítés helyét munkavégzésre alkalmas állapotban a Vállalkozó Megbízott rendelkezésére bocsátani. A Vállalkozó Megbízott a teljesítés megkezdését mindaddig megtagadhatja, amíg a Megrendelő Megbízó e kötelezettségének nem tesz eleget. Ez esetben a Megrendelő biztosítja a munkavégzéshez szükséges áramot, illetve egyéb közműveket. A teljesítés helyéhez való hozzáférés joga nem lehet kizárólag a VállalkozóéMegbízotté. 4.3. A Megrendelő Megbízó jogosult a Vállalkozó Megbízott által végzett teljesítést (és a felhasználásra, beépítésre kerülő anyagokat, berendezéseket) ellenőrizni. Ha a Megrendelő elrendeli, a Vállalkozó köteles feltárni a munka bármely részét. Amennyiben a feltárt munkarész műszakilag hibátlan, megfelel a Szerződésben előírtaknak, a feltárást követően a Vállalkozónak költségtérítés ellenében helyre kell állítania, és ki kell igazítania ezeket a munkarészeket a Megrendelő igényének megfelelően. 4.4. Nem mentesül a Vállalkozó Megbízott a felelősség alól, ha a Megrendelő Megbízó bármilyen ellenőrzést elmulaszt vagy azt nem megfelelően végezte el. 4.5. A Megrendelő Megbízó a Vállalkozó Megbízott részére utasítást adhat. Amennyiben az utasítás szakszerűtlenA Megbízott a Megbízó utasításától akkor térhet el, vagy annak figyelembe vétele az adott helyzetben lehetetlen vagy ésszerűtlenha ezt a Megbízó érdeke feltétlenül megköveteli, erre köteles és a Vállalkozó Megbízó előzetes értesítésére már nincs mód. Ilyen esetben a Megrendelő figyelmét felhívni. Amennyiben a Vállalkozó ezen kötelezettségét elmulasztja, az ebből származó, a Megrendelőt ért károkért teljes körű kártérítési felelősséggel tartozikMegbízót késedelem nélkül értesíteni kell. 4.6. Ha a Megbízó célszerűtlen vagy szakszerűtlen utasítást ad, a Megbízott köteles őt erre figyelmeztetni. Ha a Megbízó a figyelmeztetés ellenére utasítását fenntartja, a Megbízott a Szerződéstől elállhat, illetve a Szerződést felmondhatja, vagy a feladatot a Megbízó utasításai szerint, a Megbízó kockázatára elláthatja. Meg kell tagadnia az utasítás teljesítését, ha annak végrehajtása jogszabály vagy hatósági határozat megsértésére vezetne, vagy veszélyeztetné mások személyét vagy vagyonát. 4.7. A Vállalkozó Megbízó – ellenkező írásbeli megállapodás hiányában – nem köteles megtéríteni az utasítás teljesítésével kapcsolatban felmerült költségeket. 4.8. A Megbízott az utasítás teljesítését nem kötheti biztosíték adásához. 4.9. Ellenkező írásbeli megállapodás hiányában, a Megbízott feladata saját költségén a Szerződésben meghatározott feladatok megvalósítására meghatározott, a feladat elvégzéséhez szükséges kapcsolódó szolgáltatás(ok) ellátására képes eszköz- és géppark szállítása és biztosítása és az üzembe helyezésbiztosítása. 4.10. A Megrendelő biztosítja a szolgáltatás elvégzéséhez szükséges főanyagokat, míg a villamos szerelési segédanyagokat, egyéb anyagokat a Vállalkozó biztosítja. 4.7. A Vállalkozó Megbízott a Szerződés teljesítése során köteles betartani különösen a Szerződés tárgyát képező tevékenységre vonatkozó hatályos jogszabályokat, hatósági rendelkezéseket, európai és magyar szabványokat, technológiai utasításokat, előírásokatelőírásokat – figyelemmel a 4.5. és 4.6. pontban foglaltakra is -, valamint a Megrendelő Megbízó munkaidőrendje, valamint balesetvédelmi és üzemi előírásai, az általánosan elismert biztonságtechnikai és munkaegészségügyi szabályok rendelkezéseit. 4.84.11. A Vállalkozó Megbízott köteles a Megrendelőt minden olyan körülményről haladéktalanul Megbízót tevékenységéről és a feladat állásáról (a feladat elvégzésének egyes szakaszairól) kívánságára, szükség esetén e nélkül is tájékoztatni. A Megbízott köteles a Megbízót tájékoztatni, ha közreműködő igénybevétele vált szükségessé, vagy ha a felmerült új körülmények az utasítások módosítását teszik indokolttá. 4.12. A Megbízott köteles a Megbízót a megbízás teljesítéséről késedelem nélkül értesíteni, amely a teljesítés eredményességét vagy a vállalt határidőre való elvégzését veszélyezteti. Az értesítés elmulasztásából eredő kárért a Vállalkozó Megbízott felelős. 4.94.13. A Vállalkozó Megbízott köteles az akadályoztatás vagy megszakítás okait és azok megszüntetésére tett és lehetőség szerint megtenni kívánt intézkedéseket a Megrendelővel Megbízóval közölni. 4.104.14. A Vállalkozó köteles gondoskodni arról, hogy az üzemelő Megrendelői berendezésekbe történő beavatkozás és az ebből adódó üzemszünet időtartama a feltétlenül szükséges és műszakilag indokolt mértéket ne haladja meg. 4.11. A Vállalkozó Megbízott a Szerződés hatálya alatt köteles minden olyan változást a Megrendelőnek Megbízónak bejelenteni, amely szervezeti formájában vagy fizetőképességében (csőd, felszámolási eljárás) következett be, illetve amit a Cégbíróságnak kötelező bejelenteni (pl. a tulajdonos személyében, törzstőkében bekövetkezett változások, székhely-változás stb.). Közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött Szerződés esetében a Vállalkozó Megbízott a Kbt. 125. § (4) b) pontjában foglalt kötelezésnek megfelelően köteles a Szerződés teljesítésének teljes időtartama alatt tulajdonosi szerkezetét a Megbízó számára megismerhetővé tenni és köteles haladéktalanul értesíteni a Megbízót, ha a) a Megbízottban közvetetten vagy közvetlenül 25%-ot meghaladó tulajdoni részesedést szerez valamely olyan jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság, amely nem felel meg a Kbt. 56. § (1) bekezdés k) pontjában meghatározott feltételeknek, vagy b) a Megbízott közvetetten vagy közvetlenül 25%-ot meghaladó tulajdoni részesedést szerez valamely olyan jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságban, amely nem felel meg a Kbt. 56. § (1) bekezdés k) pontjában meghatározott feltételeknek. 4.15. A Megbízott a vállalt feladatait köteles oly módon teljesíteni, hogy ennek során az ugyanazon a helyen mások által történő munkavégzést ne zavarja, a Megbízói berendezések üzemvitelét ne akadályozza, és ne veszélyeztesse. 4.16. A Megbízott a feladatot a tőle elvárható szakértelemmel végzi, valamint felügyeletet és irányítást gyakorol a felhasznált eszközök, az alkalmazott módszerek és technológiák, a választott eljárások, valamint a feladat minden részletének elvégzése és összehangolása tekintetében. 4.17. A Megbízott a megbízás teljesítése során olyan képzett és tapasztalt, a szükséges jogosultsággal rendelkező vezetőket és irányítókat, továbbá szakképzett, betanított és segéd munkaerőt köteles biztosítani, ami a Szerződés szerinti kötelezettségeinek megfelelő és időben történő teljesítése érdekében szükséges. 4.18. A megbízás teljesítése során a Megbízottnak időről-időre el kell takarítania és távolítania a teljesítés helyéről a felesleges anyagot és szemetet. A teljesítés befejezése után a Megbízottnak el kell távolítania minden munkaeszközét. A teljesítés helyét tisztán és rendezett állapotban kell elhagynia. 4.19. A Megbízott köteles minden lehetőséget megteremteni a Megbízó számára, hogy megvizsgálhassa, felmérhesse és ellenőrizhesse a teljesítés folyamatát. 4.20. A Megbízott viseli a felelősséget a munkaterületen alkalmazott azon gépek, berendezések megfelelőségéért és alkalmasságáért, amelyeket ő biztosított, ebben a körben felel továbbá a szükséges minőségi, munkavédelmi tanúsítványok meglétéért és azok Megbízó részére történő átadásért. 4.21. A Felek a Szerződés teljesítése érdekében együttműködnek, melynek érdekében: a) kölcsönösen és haladéktalanul egymás tudomására hozzák azokat az értesüléseket, tényeket, körülményeket, amelyek a teljesítést érintik, b) kölcsönösen, illetve külön-külön is megteszik azokat az intézkedéseket, amelyek a szerződésszerű teljesítést akadályozó körülmények elhárításához szükségesek, c) a vitás kérdéseiket tárgyalások útján kísérlik meg rendezni.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions