A Kereskedő Kötelezettségei mintaszakaszok

A Kereskedő Kötelezettségei. 3.1. A Kereskedő az Ellátási Időszakban felelős a Felhasználási Xxxxxx Szerződés szerinti földgázigényének kielégítéséért, vagyis köteles a Felhasználó által a Felhasználási Helyeken felhasznált földgázmennyiséget saját nevében beszerezni, és azt a lekötött kapacitás mértékéig a szerződésben meghatározott feltételekkel rendelkezésre bocsátani.
A Kereskedő Kötelezettségei. 3.1 A Kereskedő a Személyes Adatokat csak olyan mértékben és olyan módon dolgozhatja fel, ahogy arra a Borgun/B-Payment írásos utasításainak megfelelően az Üzleti Célok eléréséhez szükség van. A Kereskedő a Személyes Adatokat nem dolgozhatja fel sem más célra, sem pedig oly módon, ami nem felel meg a jelen Megállapodásnak, illetve az Adatvédelmi Jogszabályoknak. A Kereskedő haladéktalanul köteles Borgun/B-Paymentt értesíteni, ha – véleménye szerint – a Borgun/B-Payment utasításai nem felelnének meg az Adatvédelmi Jogszabályoknak.
A Kereskedő Kötelezettségei. (Általános átvilágítási kötelezettségek – Hardverterminálokkal kapcsolatos kötelezettségek – Virtuális terminálokkal kapcsolatos kötelezettségek – Tájékoztatási kötelezettség/Tájékozódási jog – Tranzakciók harmadik feleken való átvezetése – Kártyaelfogadás több elfogadón keresztül – Terméklogók használata) Általános feltételek Engedélyezés (Autorizáció)
A Kereskedő Kötelezettségei. 1.1.1 A Kereskedő köteles biztosítani a Felhasználónak a Szerződésben meghatározott villamosenergia-igényét valamennyi Felhasználási Helyen. A Kereskedő villamosenergia-ellátási kötelezettségének azzal tessz eleget, hogy a Szerződés rendelkezései szerint a Szerződésben meghatározott mennyiségű villamos energiát beszerzi és az átviteli hálózatra betáplálja.
A Kereskedő Kötelezettségei 

Related to A Kereskedő Kötelezettségei

  • Változásbejelentési kötelezettség IX.2.1. A szerződő és a biztosított kötelesek a közlési kötelezettség körébe vont, lényeges körülmények megváltozását a biztosítónak 5 munkanapon belül írásban bejelenteni, így különösen, ha – a biztosítási ajánlaton, illetve a kockázatelbíráló adatlapon szereplő adatok és körülmények megváltoznak; – a biztosított tevékenység folytatása körülményeiben jelentős változás következik be; – a biztosítási szerződésben szereplő kockázatra más biztosítónál felelősségbiztosítási szerződést köt; – a kármegelőzés és kárelhárítás rendszerében módosulás történt; – velük szemben az illetékes bíróság csődeljárás vagy felszámolási eljárás megindítását rendelte el, vagy végelszámolási eljárás megindítására kerül sor.

  • Kárbejelentési kötelezettség 11.15. A szerződő (biztosított), illetve baleset- és egészségbiztosítási kockázatoknál a kedvezményezett vagy egyéb jogosult, köteles a biztosítási esemény bekövetkezését követően haladéktalanul, de legkésőbb a felfedezésétől számított 2 munkanapon belül – baleseti, egészségbiztosítási esemény és szolgáltatási igény esetén a biztosítási ese- mény bekövetkeztétől, de legkésőbb az arról való tudomásszerzéstől számított 15 napon belül –a biztosítónak

  • Közlési és változásbejelentési kötelezettség 58. A szerződő köteles a szerződéskötéskor a biztosítás elvál- lalása szempontjából lényeges minden olyan körülményt a biztosítóval közölni, amelyet ismert vagy ismernie kellett. A biztosító írásban közölt kérdéseire adott, a valóságnak megfelelő válaszokkal a szerződő KÖZLÉSI KÖTELEZETTSÉGÉNEK eleget tesz. A kérdések megválaszolatlanul hagyása önma- gában nem jelenti a közlési kötelezettség megsértését. A szerződő és a biztosított a szerződés tartama alatt 5 mun- kanapon belül köteles írásban bejelenteni a lényeges kö- rülmények megváltozását. Lényeges körülménynek mi- nősül minden olyan információ, amire a biztosító a koc- kázatelbírálás során rákérdezett, így különösen a biztosí- tott foglalkozásának, szabadidős tevékenységének a vállalt kockázat (például balesetveszély) szempontjából történő megváltozása.

  • A Szolgáltató kötelezettségei A Szolgáltató köteles gondoskodni az általa kezelt előfizetői adatok biztonságáról és az adatkezelési műveleteket úgy megszervezni, hogy a GDPR és az adatkezelésre vonatkozó más szabályok alkalmazása során biztosítsa az érintettek magánszférájának védelmét. A Szolgáltató alkalmazottai, alvállalkozói és megbízottjai – jogszabály kötelezően alkalmazandó eltérő rendelkezése hiányában – a Szolgáltatóval azonos adatvédelmi és titoktartási kötelezettség teljesítésére kötelesek. A Szolgáltató – szükség szerint más szolgáltatókkal közösen – megfelelő műszaki és szervezési intézkedésekkel gondoskodni köteles a továbbított közlés és a közléshez kapcsolódó forgalmi adatok jogosulatlan lehallgatásának, tárolásának vagy megfigyelésének, valamint a közléshez és a közléshez kapcsolódó forgalmi adatokhoz történő jogosulatlan vagy véletlen hozzáférésnek a megakadályozásáról (közlés bizalmassága). A Szolgáltató csak úgy választhatja meg, és minden esetben úgy üzemeltetheti a Szolgáltatás nyújtása során alkalmazott elektronikus hírközlő eszközöket, hogy biztosítani tudja a közlés bizalmasságát. A Szolgáltató a továbbított közlések tartalmát csak olyan mértékben ismerheti meg és tárolhatja, amely a Szolgáltatás nyújtásához műszakilag elengedhetetlenül szükséges. Egy Előfizetőnek vagy felhasználónak elektronikus hírközlő végberendezésén csak az érintett felhasználó vagy Előfizető világos és teljes körű – az adatkezelés céljára is kiterjedő – tájékoztatását követő hozzájárulása vagy más megfelelő jogalap alapján lehet adatot tárolni, vagy az ott tárolt adathoz hozzáférni. A fentiekben meghatározott tevékenysége keretében a Szolgáltató köteles az alábbi szabályoknak megfelelni: Tükrözés: A hálózati kiszolgáló gép (a továbbiakban: szerver) a személyes adatok elvesztésének elkerülésére folyamatos tükrözéssel (biztonsági másolat készítésével és megőrzésével, az irányadó adatmegőrzési időkre is tekintettel) biztosítható egy tőle fizikailag különböző adathordozón.

  • Szolgáltatási kötelezettség b /1. Ha a különös biztosítási feltételek- ben meghatározott biztosítási esemény bekövetkezik, a biztosító a különös biztosítási feltételekben meghatározott szolgáltatást köteles teljesíteni. A biztosító • a kárbejelentésben foglaltak, • a feltételek szerint szükséges, a biz- tosított által benyújtott dokumentu- mok, valamint • helyszíni szemle esetén a helyszíni szemledokumentumok alapján állapítja meg a szolgáltatási összeget.

  • Változás bejelentési kötelezettség Ön 8 napon belül köteles bejelen- teni – lényeges körülmények változása esetén írásban – és szükség esetén okiratokkal igazolni a biztosítás meg- kötése után bekövetkezett változáso- kat, így különösen: • a biztosított (szerződő) nevének, lakhelyének (székhelyének, telep- helyének), bankszámlaszámának, (gazdálkodó vagy egyéb szervezet esetén adószámának is), e-mail címének, telefonszámának a megváltozását; • ha a szerződő jogi személy, akkor annak más jogi személlyel való egyesülését, szétválását, vagy átalakulását és egyéb okból való megszűnését; • a gépjármű engedélyköteles átalakí- tását vagy a gépjármű felszereltsé- gének megváltoztatását (pl. egyéb extra felszereltség); • a gépjármű forgalomból való végle- ges kivonását; • a gépjármű törzskönyvének, forgalmi engedélyének elvesztését, ellopását; • a gépjármű nyitásához és indításá- hoz szükséges tartozékok (kulcsok, indítókártyák stb.) bármelyikének elvesztését, ellopását, pótlását, másolását; • a biztosított gépjármű bérgépjármű- ként, taxiként vagy személyszállítás céljára történő hasznosítását; • a biztosított gépjármű követelés biz- tosítékául történő lekötését; • azt a tényt, hogy a biztosított gép- jármű veszélyes anyagot szállít. Nem minősül bérgépjárműnek a 12 hónapot meghaladó tartamú bér- leti szerződéssel, lízingszerződéssel hasznosított gépjármű, feltéve, hogy a bérlő, illetve a lízingbe vevő nem hasz- nosítja azt további bérbeadással.

  • A SZERZŐDŐ/BIZTOSÍTOTT KÖTELEZETTSÉGEI 6.1. Kár esetén az alábbi kötelezettségeket kell betartani:

  • Kármegelőzési kötelezettség 7.5.1. A szerződő és a biztosított kötelesek a károk megelőzése érdekében az adott hely- zetben általában elvárható intézkedéseket megtenni. Kötelesek mindenkor betartani a hatályos jogszabályokat, szabványokat és hatósági határozatokat, valamint a telepí- tésre, üzemeltetésre, védelemre, karbantartásra, tárolásra vonatkozó szakmai előíráso- kat, illetve a gyártónak a fentiekre vonatkozó utasításait, ajánlásait, valamint a már felis- mert veszélyhelyzetben a veszélyt elhárítani és eleget tenni a biztosító által kért kárme- gelőzési intézkedéseknek. Vitás esetben felismert veszélyhelyzetnek kell tekinteni minden olyan körülményt, amely már károkozást eredményezett, továbbá amennyiben a kár bekövetkezésének a fennálló veszélyére a biztosítottat a biztosító vagy harmadik személy figyelmeztette.

  • Szerződő Biztosított Kötelezettségei 3.1. A biztosított köteles a bérleti szerződést írásban megköt- ni, abban a bérlemény állapotát, tartozékait, a feleket terhelő kötelezettséget és jogokat egyértelműen és részletesen rög- zíteni, és az írásbeli szerződés másolatát a kárbejelentéshez csatolni.

  • Tájékoztatási kötelezettség 11.1. Ha a szerződést nem a biztosított köti, a biztosítási esemény bekövetkezéséig vagy a biztosított belépéséig a szerződő fél a hozzá intézett nyilatkozatokról és a szerződés- ben bekövetkezett változásokról a biztosítottat köteles tájékoztatni.