A jelen szerződés tárgya, a szerződés hatálya és a Vállalkozó díja mintaszakaszok

A jelen szerződés tárgya, a szerződés hatálya és a Vállalkozó díja. 1.1.) A jelen szerződés tárgya a 2. számú mellékletben meghatározott számú és típusú bankjegy valódiság vizsgáló gép/gépek (mint és a továbbiakban együttesen: Eszköz vagy Eszközök) Vállalkozó általi leszállítása a Megrendelő 1239 Budapest Európa út 1. szám alatti Logisztikai Központjába, valamint az Eszköz üzembe helyezése (mint és a továbbiakban: Leszállítás és üzembe helyezés). A Vállalkozó által elvégzendő feladatok részletes leírását a jelen szerződés 2. számú melléklete tartalmazza, azzal, hogy amennyiben a 2. számú melléklet, valamint jelen szerződés szövege egymástól kereskedelmi vagy szakmai szempontból eltér, az ellentét feloldásában elsősorban a melléklet szövege irányadó. Vállalkozó köteles minden, a jelen szerződésben esetlegesen fel nem sorolt tevékenységek elvégzésére is, amelyek a szerződés tárgyát képező tevékenységek szakszerű és teljes körű ellátásához a jogszabályok és a szakmai szokások szerint hozzátartoznak, illetve amelyek a Megrendelő érdekeinek megóvása érdekében szükségesek. 1.2.) A Megrendelő Vállalkozó részére fix összegű Vállalkozói díjat (a továbbiakban és együttesen: Vállalkozói díj) köteles fizetni. A Vállalkozói díj összege ……………………….. Ft + ÁFA azaz …………………….forint plusz a mindenkor hatályos általános forgalmi adó összegének megfelelő összeg. 1.3.) Vállalkozó az 1.2.) pontban leírt Vállalkozói díjon túl semmi egyéb olyan igényt vagy követelést nem érvényesíthet a Megrendelővel szemben, amely összefüggésben lenne a jelen szerződésben vállalt feladatok teljesítésével. (Ez a rendelkezés nem vonatkozik a Vállalkozó esetleges késedelmi kamat és kártérítési követelésére.) A szerződés 1.2.) pontjában rögzített vállalkozói díjak a szerződés időtartamára rögzített árak. 1.4.) A jelen szerződés a Xxxxx általi együttes aláírásának a napján lép hatályba. (Amennyiben az egyik fél később írja alá a szerződést, mint a másik fél, akkor a szerződés azon a napon lép hatályba, amely napon a szerződést időben később aláíró fél aláírta.) A Felek a jelen szerződést annak a hatálybalépése napjától – ide nem értve a jótállási és szavatossági feltételeket – a szerződésszerű teljesítés Megrendelő általi igazolásának napjáig terjedő határozott időre kötik. (Az üzembe helyezés véghatárideje a szerződés hatályba lépésétől számított 6 hét.)
A jelen szerződés tárgya, a szerződés hatálya és a Vállalkozó díja. 1.1.) A jelen szerződés tárgya a jelen pontban meghatározott szolgáltatások Vállalkozó általi teljesítése az 1. sz. mellékletben részletezettek szerint: 1.1.1.) a) Az MNB fejlesztői-, és tesztkörnyezetét alkotó új hardverek és vmware szoftverlicencek leszállítása, telepítése, beszerelése a követelményspecifikációban (2. számú melléklet) foglaltak szerint. A hardverekre a megvalósítástól számítva 5 év gyártói, helyszíni jótállás biztosítása. Microsoft Windows Datacenter licencek leszállítása, szoftverkövetés nélkül.
A jelen szerződés tárgya, a szerződés hatálya és a Vállalkozó díja. 1.1.) A jelen szerződés tárgya a jelen pontban meghatározott szolgáltatások Vállalkozó általi teljesítése az 1. sz. mellékletben részletezettek szerint: A jelen szerződés 2. számú mellékletében (műszaki specifikáció) meghatározott Cisco 6500 Datacenter bővítő eszközök, modulok és kapcsolódó licencek (mint és a továbbiakban együttesen: Eszközök) leszállítása, a műszaki specifikációban meghatározottak szerint. A Vállalkozó által elvégzendő feladatok részletes leírását a jelen szerződés 2. számú melléklete tartalmazza, azzal, hogy amennyiben a 2. számú melléklet, valamint jelen szerződés szövege egymástól kereskedelmi vagy szakmai szempontból eltér, az ellentét feloldásában elsősorban a melléklet szövege irányadó.

Related to A jelen szerződés tárgya, a szerződés hatálya és a Vállalkozó díja

  • A szerződés időtartama vagy a befejezés határideje A (tervezett) időtartam hónapban: 12 vagy napban: (a szerződés megkötésétől számítva) VAGY: Kezdés (év/hó/nap) Befejezés (év/hó/nap)

  • A jognyilatkozatok (bejelentések, értesítések) alaki követelményei és hatályosságának feltételei XI.1. A biztosítási szerzôdés alanyai szerzôdéses nyilatkozataikat az alábbiakban meghatározott módon és formában tehetik meg, azok csak ilyen alakban érvényesek: – a biztosító címére megküldött és aláírt postai levél, – a biztosító által megjelölt és közzétett faxszámra elküldött és aláírással ellátott faxküldemény, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött szkennelt és aláírással ellátott okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött nyilatkozat, amennyiben a nyilatkozatot tevô ügyfél az elektronikus kommunikációhoz elôzetesen hozzájárulását adta, és a nyilatkozatot a hozzájárulás során közölt elektronikus levelezési címrôl továbbítja a biztosító felé, – a biztosító ügyfélszolgálatán személyesen vagy más által leadott, aláírt okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett telefonszámon megtett nyilatkozat, – a biztosító által mûködtetett internetes szerzôdéskötô és kárbejelentô rendszerben megtett és a biztosító által rögzített, archivált nyilatkozat formájában. A szerzôdô felek a biztosítási szerzôdés szerzôdô általi felmondásának vonatkozásában írásban megtett nyilatkozatnak tekintik a nyilatkozó személy részérôl aláírt azon nyilatkozatot is, melyet faxon, vagy elektronikus úton továbbított szkennelt okirat formájában a biztosító által megadott elérhetôségekre. A nyilatkozattételi lehetôséget a biztosító egyes szerzôdések és nyilatkozattípusok esetében fentiektôl eltérôen határozhatja meg, melyre vonatkozó rendelkezéseket a szerzôdésre vonatkozó általános, vagy különös szerzôdési feltételek, vagy a felek között külön e tárgyban létrejött megállapodás tartalmazza. XI.2. A Biztosító és a Europ Assistance a Biztosítottal illetve a Biztosított megbízásában eljáró személlyel történô kapcsolattartást magyar vagy angol nyelven vállalja. Vitás esetben a magyar nyelven tett nyilatkozatok az irányadóak. XI.3. A biztosító postai úton küldött küldeményeit az elküldést követô 5. munkanapon kézbesítettnek kell tekinteni, ideértve azt az esetet is, ha a küldemény a címzett – biztosító által nyilvántartott – címérôl „ismeretlen helyre költözött” vagy ”nem kereste” jelzéssel érkezik vissza. Postai úton tértivevénnyel történô közlés esetében a biztosító által küldött küldeményt, – ha annak átvételét a címzett megtagadta, úgy az átvétel megtagadása napján, – ha a küldemény átvételét a címzett vagy annak képviselôje aláírásával elismerte, úgy az átvétel napján kell kézbesítettnek tekintetni. Az elektronikus úton küldött küldeményeket az elküldés napján kell kézbesítettnek tekinteni.

  • A szerződés tárgya és mennyisége Hajdúnánás, Xxxxx xxxx 00 xx. 0000 hrsz alatti ingatlanon a sporttelep meglévő szociális épületének átalakítása, felújítása, korszerűsítése és akadálymentesítése az öltözőrészben (a továbbiakban: I. épületrész) és a tribünrészben (a továbbiakban: II. épületrész). Az I. épületrésznél az elvégzendő feladatok: A sporttelep meglévő öltözőjének akadálymentessé tétele (bejárathoz vezető kültéri rámpa kiépítése, épület meglévő burkolati szintjeinek azonos magassági szintre való kialakítása, belső horizontális közlekedés akadálymentesítése, új padlóburkolat készítése, a nyílászárók cseréje). Az épület felújításának keretében a külső homlokzati falak utólagos hőszigetelése, illetve új hőszigetelt kivitelű műanyag nyílászárók kerülnek elhelyezésre, az épületrész vizesblokkjainak, közlekedőinek teljes felújítása, burkolat cserével, festéssel mázolással, a belső nyílászáró szerkezetek cseréje, az avult fűtési rendszer felújítása, új kazánház kialakításával korszerű fűtési rendszer kiépítése, meglévő öltözők felújítása (festés, burkolás). Felújításra kerül az épületrész villamos és épület gépészeti hálózata. Az épületrészben korszerűsítési munkaként kialakításra kerül két új önálló öltöző, a tömeg és iskolai, illetve a tömegsport kiszolgálásához. A II. épületrésznél az elvégzendő feladatok: Az épület tribünrészében lévő vizesblokk felújítási, korszerűsítési és akadálymentesítési munkái keretében a lelátó épületrészben felújításra kerül a bírói öltöző, illetve átalakításra kerül a meglévő vizesblokk úgy, hogy itt kerül kiépítésre az akadálymentes wc, illetve közvetlen elérhetőség kerül biztosításra a sporttelep további létesítményei számára. A felújítás keretében az épületrészben burkolás, festés, elektromos hálózat teljes körű felújítása és fűtéskorszerűsítés kerül kiépítésre. A nyertes ajánlattevő feladata továbbá az elektromos és a gépészeti tervek elkészítése is.

  • A szerződés tárgya A jelen szerződés megkötésével az SPB kötelezettséget vállal arra, hogy díjazás ellenében az Ügyfél javára, a jelen számlaszerződésben meghatározott feltételek szerint Ügyfél-főszámlát nyit, Xxxxx megegyezése szerint az alábbi elemekkel (azzal, hogy ügyfélszámla nyitása az SPB szolgáltatásainak igénybevételéhez kötelező!): - ügyfélszámla - értékpapírszámla Az SPB kötelezettséget vállal arra, hogy a számla javára és terhére a Számlatulajdonos illetve az általa feljogosított képviselőinek, meghatalmazottjainak rendelkezései szerint a Számlatulajdonos tulajdonát képező − pénzügyi eszközökről, − értékpapírok vételére, más pénzügyi eszköz vételére vagy pozíciók nyitására átadott pénzösszegekről; − az értékpapírokból vagy más pénzügyi eszközből továbbá ezek értékesítéséből befolyt ellenértékről nyilvántartást vezet, az értékpapírokat kezeli, továbbá a számla egyenlegéről az Ügyfelet vagy erre irányuló meghatalmazás esetén a képviselőjét értesíti. Az SPB vállalja, hogy jelen szerződés alapján az Ügyfél részére megnyitott számlákon végrehajtja az Ügyfél, illetve adott számla felett rendelkezésre jogosult rendelkezései szerinti számlaműveleteket, feltéve, hogy annak sem a jelen szerződés, sem az SPB Üzletszabályzata, sem a vonatkozó hatályos jogszabályok alapján nincs akadálya. Az SPB tájékoztatja az Ügyfelet, hogy befektetési, kiegészítő befektetési szolgáltatásainak igénybevételére kizárólag a jelen Számlaszerződés megkötését követően kerülhet sor. Jelen számlaszerződés megkötését megelőzően az SPB az Üzletszabályzatban előírt módon elvégezte az ügyfél-átvilágítást és a tényleges tulajdonos meghatározására irányuló eljárást, melynek során a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvényben foglaltak figyelembe vételével járt el. A Xxxxx rögzítik továbbá, hogy az SPB a jelen szerződés megkötését megelőzően Üzletszabályzatának és a jogszabályoknak megfelelően teljesítette előzetes tájékozódási és tájékoztatási kötelezettségét, melynek keretében az Ügyféllel alkalmassági és megfelelési tesztet vett xxx.Xx Ügyfél tudomásul veszi, hogy ezen eljárások elvégzése a jelen Számlaszerződés megkötésének előfeltétele. Az Ügyfél köteles az SPB teljesítését akként is elősegíteni, hogy a jogszabályok által kötelezően előírt előzetes tesztek és ügyfélminősítés végrehajtása során azokban teljes körűen együttműködik, adatszolgáltatási és nyilatkozattételi kötelezettségének maradéktalanul eleget tesz. Az SPB az előzetes tájékoztatási kötelezettségének teljesítése során felhívta az Ügyfél figyelmét a szokásos, illetve a korábbi szerződéses gyakorlattól eltérő rendelkezésekre. Az Ügyfél tudomással bír arról, hogy jelen szerződés aláírásával kifejezetten elfogad minden egyes benne foglalt feltételt, mely feltételekre vonatkozó kérdések, felvetések megtárgyalására a szerződéskötés folyamatában, annak aláírását megelőzően van lehetősége. Az Ügyfél a jelen szerződés aláírásával kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az SPB a jogszabályok által meghatározott körben, a jogszabályok által előírt azon tájékoztatási kötelezettségének, mely az Ügyfélre vonatkozó személyes adatot, információt, értékpapírtitkot vagy más jogszabály által védett titkot nem tartalmaz, a xxxx://xxx.xxxxxxxxx.xx/ alatti címen elérhető honlapján történő közzététel útján, nem személyesen az Ügyfélnek szóló tájékoztatás formájában tegyen eleget. Az SPB az Ügyfelet elektronikus úton is értesíti a honlap címéről, és megjelöli, hogy az adott információ pontosan a honlap mely részén érhető el. A Felek rögzítik, hogy az ily módon történő tájékoztatás a Felek közötti kapcsolattartási formának megfelel.

  • A szolgáltatás igénybevételének műszaki feltételei, földrajzi, időbeli és esetleges egyéb korlátai A Szolgáltatás igénybevételének feltétele, hogy az Előfizető rendelkezzék a Szolgáltatóval vagy más hírközlési szolgáltató által elektronikus hírközlési szolgáltatás igénybevételére vonatkozó előfizetői szerződés alapján létesített előfizetői hozzáférési ponttal, illetve a szükséges végberendezésekkel. Ez alól kivételt képez a mikrohullámú Internet szolgáltatás. A előfizetői hozzáférési pontról a Szolgáltató hírközlő hálózatának elérését lehetővé tevő szakaszt Szolgáltató valósítja meg. A szakasz megvalósításában esetenként a Szolgáltatóval szerződésben lévő Társszolgáltatók is részt vehetnek. A Szolgáltató által biztosított előfizetői szolgáltatásoknak nincsen időbeli korlátja, ugyanakkor azok az Előfizető által biztosított folyamatos 220/230V-os tápáramellátást igényelnek, amelyből adódóan az áramszolgáltatásban bekövetkezett bármilyen kimaradás esetén, annak időtartama alatt az adathálózati szolgáltatások nem elérhetők.

  • Eltérés a szokásos szerződési gyakorlattól Felhívjuk a figyelmét arra, hogy a Groupama Biztosító Zrt. által kí- nált társasházbiztosítási termék korábbi feltételétől, valamint a ko- rábban alkalmazott szerződési gyakorlattól a GB526 jelű Társashá- zak és Lakásszövetkezetek Biztosítás jelen feltételei több ponton el- térnek. Ezeket az eltéréseket, valamint a biztosító mentesülésének, a biztosító szolgáltatása korlátozásának feltételeit és a biztosítási szerződésben alkalmazott kizárásokat jelen általános szerződési fel- tétel figyelemfelhívó módon, félkövér betűtípussal tartalmazza. Tájékoztatjuk, hogy a GB526 jelű Társasházak és Lakásszövetkezetek Biztosítás előző feltételeitől jelen feltétel az alábbiakban tér el lé- nyegesen: – kikerült a feltételből az avult értéken történő szolgáltatásszű- kítés; – a túlbiztosításra vonatkozó rendelkezés kiegészült azzal, hogy a szerződő jogosult a biztosítási érdek értékét meghaladó részre ki- számított biztosítási díj visszatérítésére; – felsorolásra kerültek az igénybe vehető kedvezmények és azok igénybevételének feltételei; – az értékkövetésnél figyelembe vett indexmérték meghatározása változott; – a biztosító nem köti a teljesítendő szolgáltatás mértékének meg- határozását és esedékességét a bejelentett káresemény tekinte- tében a vádirathoz, a büntetőeljárás során hozott nyomozó ha- tósági, jogerős bírósági határozathoz; – pontosította a biztosító a baleset esetén a ruházatban bekövet- kezett kár megtérítésének szabályait; – pontosította a biztosító a versenyszerűen végzett sporttevékeny- ség kizárásának esetét; – pontosította a biztosító a legalább 28 nap folyamatos baleseti eredetű táppénzes (beteg)állomány fennállása esetén nyújtandó szolgáltatást; – a biztosítási szerződés hatálybalépésének, a kockázatviselés kez- detének meghatározása változott.

  • Eltérés a Polgári Törvénykönyvtől és a korábbi szerződési gyakorlattól Az Allianz Gondoskodás Programok Kockázati Célra vonatkozó szerződési feltételek az alábbiak tekintetében térnek el a Polgári Törvénykönyvtől és a korábbi szerződési gyakorlattól: − jelen szerződés vonatkozásában eseti díj nem fizethető. − a biztosítási díj havi gyakoriság szerint fizetendő, − jelen szerződés vonatkozásában visszavásárlási rendelkezés nem adható, a szerződés visszavásárlási értékkel nem rendelkezik, − jelen szerződés vonatkozásában pénzkivonási rendelkezés nem adható, pénzkivonásra lehetőség nincs, − természetes személy szerződő halála, vagy jogi személy szerződő jogutód nélküli megszűnése esetén a főbiztosított – korábbi hozzájárulására tekintettel – a szerződő helyébe lép; − a főbiztosított csak a szerződő hozzájárulásával léphet a szerződő helyébe, kivéve ha a szerződés felmondás vagy díjnemfizetés miatt szűnne meg; − lehetőség van a kedvezményezett személyét folyamatosan hatályban tartani; − a szerződő a biztosítási ajánlatához annak megtételétől számított 15 napig, ha az ajánlat elbírálásához egészségügyi kockázatfelmérésre van szükség, akkor 60 napig kötve van, − az alapbiztosítás határozatlan, míg a kiegészítő biztosítási fedezetek – a főbiztosítottra az alapbiztosításban megkötött és a biztosítottakra vonatkozó kiegészítő életbiztosítási fedezet kivételével – határozott 1 éves tartamúak; − a kiegészítő biztosítási fedezetek a szerződő felek ezzel ellentétes jelzése hiányában automatikusan további egy évvel meghosszabbodnak; − a biztosítási időszak egy hónap, azzal, hogy az első időszak ettől eltérhet. Az első időszak a kockázatviselés kezdete és a tartam kezdete közötti időszak; − a szerződés és a kiegészítő biztosítási fedezetek létrejötte és hatálybalépése az ajánlattételt követő nap 0 óra; − a szerződés és az alapbiztosítással egyidejűleg kötött kiegészítő fedezet esetében a kockázatviselés kezdete az ajánlattételt követő nap 0 óra; − a tartam alatt kötött kiegészítő biztosítási fedezetek létrejötte és hatálybalépése az azt követő napon 0 óra, amikor a kiegészítő biztosítási fedezet létrejöttét kezdeményező nyilatkozat a biztosítóhoz beérkezett; − a tartam alatt kötött kiegészítő biztosítási fedezetek esetében a kockázatviselés kezdete az azt követő hónap első napján 0 óra, amikor a szerződőnek a kiegészítő biztosítási fedezet létrejöttét kezdeményező nyilatkozata a biztosítóhoz beérkezett; − a biztosítás területi és időbeli hatálya meghatározásra került; − a szerződési feltételek kiegészítésre kerültek a szerződés megkötésekor és a szolgáltatási igény bejelentésekor csatolandó dokumentumok felsorolásával; − a kockázatviselés kezdetétől eltérhet a biztosítási tartam kezdete; − egyedi kockázatelbírálás esetén a kockázatelbírálási idő 60 nap; − a változás-bejelentési kötelezettség szempontjából lényeges körülmény az ügyfél-átvilágítási adatokban bekövetkezett változás; − a biztosító ráutaló magatartásával a szerződés csak akkor jöhet létre, ha az ajánlat megtétele előtt a szerződő a szükséges tájékoztatásokat megkapta és az ajánlatot a biztosító által rendszeresített ajánlati lapon, a díjszabásnak megfelelően tette; − a szerződés első díja az ajánlattételkor esedékes, ha a szerződés nem díjhalasztással jön létre; − ha a felek díjhalasztásban állapodtak meg, akkor a halasztott díjat a tartam kezdetétől számított 15 napon belül kell megfizetni; − ha a díjat az esedékesség időpontjáig nem fizetik meg, a biztosító felszólító levelében – a következményekre történő figyelmeztetés mellett –, pontos dátummal jelölve, a felszólítás elküldésétől számított legalább további 30 napos póthatáridőt ad a díj megfizetésére; − a jogszabályi változásokra tekintettel a biztosító a szerződés megkötése előtt az ügyfél igényeit felméri,; − a költségek között részletesen ismertetésre kerül az eszközalapok mögöttes befektetési költségeinek célja, mértéke és a levonására vonatkozó szabályok; − a biztosítói teljesítés összegéből levonásra kerül a biztosító által fizetendő adó és egyéb köztehernek megfelelő költség; − az elévülési idő az általános 5 éves elévülési időtől eltérően a kiegészítő fedezetek tekintetében – a kiegészítő fedezetek különös szerződési feltételeiben foglalt eltérő rendelkezés hiányában – 1 év; − az elévülési időt nem szakítja meg a követelés teljesítésére irányuló írásbeli felszólítás; − a biztosítónak lehetősége van az elektronikus kapcsolattartásra; − a szerződőnek a szerződési feltételekben meghatározottak szerint lehetősége van az elektronikus úton történő nyilatkozattételre; − egészségbiztosítási fedezetek esetén nincs várakozási idő; − egészségbiztosítási fedezetek esetén a biztosítási szolgáltatás lépcsőzetes; − a szerződés egyoldalú módosítására, csak az előre rögzített okok esetén van lehetőség; − a szerződés rendszeres díja megegyezik a szerződéshez kapcsolódó, az Allianz Gondoskodás Programokhoz köthető kiegészítő biztosítások Általános és Különös Szerződési Feltételei szerint létrejövő kiegészítő biztosítási fedezetek költségének összegével; − a feltételben kiemelésre került, hogy a szerződés az el nem számolt költségek miatt megszűnhet, ha a költségek elvonására az egységszámlán nyilvántartott rendszeres befizetésből képzett egységek már nem nyújtanak fedezetet, és a szerződésre további rendszeres befizetés nem érkezik, − a szervezett tömegsport fogalma a kiegészítő biztosítások Általános Szerződési Feltételeiben meghatározásra került, − a szerződéskötéskor és a szolgáltatási igény benyújtásához – a pénzmosási törvényben foglalt előírások alapján – szükséges, az ügyfelek által benyújtandó iratok módosításra kerültek, − a szerződéskötés és az adatváltozás bejelentés során megadandó adatok köre módosult, − a biztosító a szerződéssel kapcsolatos dokumentumokat a szerződő magyarországi postai címére küldi el, − a függő biztosításközvetítő az Allianz Gondoskodás Programok esetében készpénzben nem vehet át díjat a szerződőtő.

  • A szolgáltató általi szerződésfelmondás esetei, feltételei 12.3.1. Az előfizetői szerződés Szolgáltató általi felmondásának ideje – a szerződésszegés és az előfizetési díj nem fizetése miatti felmondás kivételével – nem lehet kevesebb mint 60 nap. 12.3.2. A Szolgáltató az előfizetői szerződés megszegése címén az előfizetői szerződést tizenöt napos határidővel mondhatja fel, ha a) az Előfizető akadályozza vagy veszélyezteti a Szolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működését, és az Előfizető ezt a szerződésszegést a Szolgáltató a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítéstől számított 3 napon belül sem szünteti meg, b) az Előfizető a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítését követően sem teszi lehetővé a Szolgáltató számára, hogy a bejelentett, vagy a Szolgáltató által felderített hiba kivizsgálásához és elhárításához szükséges helyszíni ellenőrzéseket elvégezze, vagy c) az Előfizető az előfizetői szolgáltatást a Szolgáltató a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítését követően is a Szolgáltató hozzájárulása nélkül harmadik személy részére továbbértékesíti, vagy d) az Előfizető a szolgáltatást törvénybe ütköző módon vagy célokra használja, e) az Előfizető a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítését követően is az ÁSZF 5. sz. mellékletét képező Hálózathasználati irányelvekbe ütközően jár el. 12.3.3. A Szolgáltató az előfizetői szerződést 30 napos felmondási idővel mondhatja fel, amennyiben az Előfizető az esedékes díjat a jogkövetkezményekre figyelmeztető első értesítés elküldését legalább 15 nappal követő második értesítés megtörténtét követően, annak kézbesítésétől vagy kézbesítettnek minősülési időpontjától számított 8 napon belül sem egyenlítette ki. Nem jogosult a Szolgáltató felmondani a szerződést, ha a) a díjtartozás összege nem haladja meg az Előfizető havi előfizetési díjának megfelelő összeget, illetve havi előfizetési díj hiányában vagy 10.000 Ft-nál magasabb havi előfizetési díj esetén a 10.000 Ft-ot, vagy ha b) az Előfizető a díjtartozás összegszerűségét vitatja, és a vita rendezése érdekében a hatósághoz vagy a jogvita elbírálására jogosult más szervezethez kérelmet terjesztett elő, feltéve, hogy az Előfizető a szolgáltatás igénybevétele után a nem vitatott, illetve az esedékes, nem vitatott további díjakat folyamatosan megfizeti, c) az Előfizető díjfizetési kötelezettségét a második értesítés megtörténtét követően, annak kézbesítésétől vagy kézbesítettnek minősülési időpontjától számított 3 napon belül kiegyenlítette és azt a Szolgáltató felé hitelt érdemlő módon igazolta. 12.3.4. A Szolgáltató - a másik szolgáltató kérelmére - köteles felmondani az előfizetői szerződést, ha a Szolgáltató elektronikus hírközlő hálózatát másik szolgáltató használja, vagy a díjat másik szolgáltató helyett szedi be, és a) a 12.3.2.a)-e) vagy 12.3.3. pontban foglalt feltételek teljesültek, valamint b) a harmadik szolgáltató nem jogosult vagy nem képes a szolgáltatás korlátozására, illetve megszüntetésére. 12.3.5. A határozott idejű előfizetői szerződés megszűnésének eseteit és feltételeit a 9.10.-9.13. pontok tartalmazzák. A határozott idejű szerződés megszüntetése nem mentesíti az Előfizetőt a szerződés hatálya alatt (beleértve a felmondási időt is) felmerült díjfizetési és annak járulékai megfizetésének kötelezettsége alól. 12.3.6. A Szolgáltató az Előfizetői szerződés felmondását írásban, tértivevényes levélben, amennyiben az előfizetői szerződésben az Előfizető hozzájárult, olyan elektronikus dokumentumban vagy elektronikus levélben köteles megküldeni, amelynek kézbesítése hitelesen igazolható, kivéve, ha az Előfizetőt a felmondásról azért nem tudja így értesíteni, mert a szolgáltatás sajátosságai következtében a szolgáltató nem rendelkezik az Előfizető e módon történő értesítéséhez szükséges adatokkal. Ez utóbbi esetben a Szolgáltató az Előfizetőt a szerződés felmondásáról az Eht. 144. § (2) bekezdésében meghatározott egyéb módon is értesítheti. Kézbesítettnek kell tekinteni a postai úton megküldött felmondást akkor is, ha az „az átvételt megtagadta”, „nem fogadta el”, „nem kereste” vagy „a címzett ismeretlen” jelzéssel érkezik vissza. 12.3.7. A Szolgáltató felmondásának tartalmaznia kell a) a felmondás indokát, és b) a felmondási időt, a felmondási idő lejártának napját, c) ha a felmondás indoka az Előfizető szerződésszegése, akkor az Előfizető tájékoztatását arról hogy ha az Előfizető a felmondási idő alatt a szerződésszegést megszünteti, az előfizetői szerződés nem szűnik meg a Szolgáltató felmondásával. 12.3.8. A Szolgáltató jogosult a szerződés felmondása helyett biztosítékot kérni vagy – az ÁSZF 5.2. pontjának feltételei szerint – korlátozni a szolgáltatások körét, illetve használatát. Amennyiben az Előfizető a korlátozás okát 30 napon belül nem szünteti meg, a korlátozás nem akadálya a felmondásnak, ha a felmondás feltételei egyébként fennállnak. 12.3.9. A Szolgáltató általi 12.3.2.-12.3.4. pont szerinti felmondási idő alatt a Szolgáltató a kárenyhítés érdekében az előfizetői szolgáltatás körét illetve használatát a jelen ÁSZF 5.2. pontja szerint korlátozhatja.

  • Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) 72262000

  • Szolgáltatói felmondás az Előfizető egyéb szerződésszegése esetén (1) A Szolgáltató az előfizetői szerződés megszegése esetén az Előfizetői szerződést 15 napos határidővel mondhatja fel, ha a.) az Előfizető akadályozza vagy veszélyezteti a Szolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működését, és az Előfizető ezt a szerződésszegést a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítéstől számított 3 napon belül sem szünteti meg, b.) az Előfizető a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítését követően sem teszi lehetővé a szolgáltató számára, hogy a bejelentett vagy a szolgáltató által felderített hiba kivizsgálásához és elhárításához szükséges helyszíni ellenőrzéseket elvégezze, vagy c.) az egyetemes szolgáltatást igénybe vevő Előfizető az előfizetői szolgáltatást a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítését követően is harmadik személy részére továbbértékesíti, d.) az Előfizető a szolgáltatást törvénybe ütköző módon vagy célokra használja. (2) A műsorterjesztési szolgáltatásra vonatkozó előfizetői szerződést a szolgáltató akkor is jogosult 15 napos határidővel felmondani, ha az előfizető az (1) bekezdés szerinti jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítését követően is jogosulatlanul vételezi a műsorjelet, a beérkező műsorjelet harmadik személynek jogellenesen továbbítja, vagy a kódolt műsorjelet jogosulatlanul dekódolja. (3) A Szolgáltató - más érintett szolgáltató kérelmére is – köteles felmondani az előfizetői szerződést, ha a Szolgáltató elektronikus hírközlő hálózatát az érintett szolgáltató használja, vagy Szolgáltató a díjat az érintett szolgáltató helyett szedi be, és a.) a 12.3.2. pontban és 12.3.3. (1) illetve (2) bekezdésben írott feltételek teljesültek, valamint b.) az érintett szolgáltató maga nem jogosult vagy nem képes a szolgáltatás korlátozására, illetve megszüntetésére.