A kockázatviselés kezdete 3.1. A biztosítási szerződés létrejötte esetén a biztosító kockázatviselésének kezdete: • az ajánlaton feltüntetett időpont, vagy • ennek hiányában az ajánlat beérke- zését követő nap 0 óra 00 perc. A kockázatviselés kezdetét a biztosító által kiállított kötvény tartalmazza. 3.2. A biztosító az árvíz kockázatot 15 napos várakozási idővel vállalja, melynek kezdete az ajánlat beérke- zését követő nap 0 óra 00 perc. A biz- tosító kockázatviselése a várakozási idő elteltét követő napon – az ajánlat beérkezését követő 16. nap 0 óra 00 perc – kezdődik. A biztosító nem köt ki várakozási időt arra az esetre, ha a kockázatviselésnek a szerződésben meghatározott időpontja 15 nappal későbbi, mint az ajánlat beérkezését követő nap.
A kockázatviselés tárgya III.1. A biztosító vállalja, hogy – a szerződésben megállapított mértékben és feltételek szerint – mentesíti a biztosítot- tat olyan a) tisztán vagyoni károk megtérítése alól, melyeket a biztosított, a biztosítottal munkaviszonyban vagy mun- kavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban álló személy a szakmai szolgáltatás során, azzal összefüggés- ben – a szakmai szolgáltató tevékenységére irányadó foglalkozási szabályok megszegése folytán okoz, és amelyekért a biztosított kártérítési felelősséggel tartozik. b) sérelemdíj megfizetése alól, melynek a térítésére a biztosított köteles, a biztosított, a biztosítottal mun- kaviszonyban vagy munkavégzésre álló egyéb jogviszonyban álló személy által – a szakmai szolgáltatás során, azzal összefüggésben – a szakmai szolgáltató tevékenységére irányadó foglalkozási szabályok megszegése folytán elkövetett személyiségi jogsértésre tekintettel. III.2. Jelen feltétel alkalmazásában a) munkaviszony: a munka törvénykönyvéről szóló mindenkor hatályos jogszabályban meghatározott jogvi- szony; b) munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony: a közszolgálati jogviszony, kormányzati szolgálati jogviszony, szolgálati jogviszony, közalkalmazotti jogviszony, társas vállalkozásban vagy egyéni cégben fennálló tag- sági jogviszony, megbízási jogviszony, vállalkozási jogviszony, közérdekű önkéntes jogviszony, egyéni vállalkozói tevékenység; c) tisztán vagyoni károk jelen szerződés értelmében azok a károk, amelyek nem személysérüléses károk (halál, egészségkárosodás vagy testi sérülés), nem dologi károk (tárgy megsérülése, megsemmisülése, eltűnése, használhatatlanná válása), és nem is ilyen károkra vezethetők vissza. Dolognak számít a pénz és az értékpapír is.
Kizárások a kockázatviselés köréből Nem fedezi a biztosítás: 1. a biztosított saját kárát és a biztosított Ptk. 8:1.§ 2) pontjában felsorolt hozzátartozóinak okozott károkat; A biztosított jogi személyek, jogi személyiség nélküli szervezetek képviselője, valamint a biztosított cse- lekvőképtelen és cselekvőképességükben részlegesen korlátozott személyek törvényes képviselője és annak hozzátartozója a biztosítottal és annak hozzátartozójával azonos elbírálás alá esik; 2. ha a biztosított jogi személy vagy jogi személyiség nélküli szervezet, akkor a tulajdonosainak okozott kárt a tulajdon százalékos arányában; 3. a biztosított tulajdonában lévő jogi személynek, illetve jogi személyiség nélküli egyéb szervezetnek oko- zott kárt a tulajdon százalékos arányában; 4. több biztosított esetén a biztosítottak egymásnak okozott kárát; 5. azt a kárt, amelyért a biztosított nem a szerződésben meghatározott minőségében felel; 6. azt a kárt, amely a biztosított jogszabályban meghatározott felelősségénél szigorúbb, szerződésben vagy egyoldalú nyilatkozatban vállalt helytállási kötelezettségen alapul; 7. a szavatosság alapján fennálló kötelezettségek teljesítését és az azzal összefüggésben felmerülő költ- ségeket és egyéb kiadásokat, így különösen a hibás szolgáltatás kijavításával, újbóli teljesítésével kap- csolatban felmerülő költségeket és egyéb kiadásokat, valamint a biztosítottnak megfizetett díjak (pl. megbízási és vállalkozási díj) és költségek visszafizetéséből eredő károkat; 8. a szerződést biztosító mellékkötelezettségeket (pl. kötbér), a szerződőt, illetve a biztosítottat érintő bír- ságot, pénzbüntetést, valamint az egyéb büntető jellegű költségeket, valamint a károkozó ezzel kapcso- latos képviseleti költségeit; 9. dologi károk esetében az elmaradt vagyoni előnyt; 10. a környezetszennyezéssel okozott károkat és a környezeti elemekben (pl. föld, víz, levegő, élővilág) oko- zott károkat; 11. hasadó anyagok robbanásából, nukleáris reakcióból, radioaktív anyagok birtoklásából és gyógyító célú felhasználásából eredő károkat, továbbá az elektromágneses mezők által okozott károkat; 12. a közigazgatási jogkörben (pl. hatósági állatorvosi jogkörben) okozott károkat; 13. a termékfelelősségi károkat; 14. reklámtevékenységgel összefüggésben okozott károkat. Jelen feltétel alkalmazása szempontjából reklámnak minősül minden olyan közlés, tájékoztatás, illetve megjelenítési mód, amely valamely termék, szolgáltatás, áru értékesítésének vagy más módón történő igénybevételének előmopzdíására, vagy e céllal összefüggésben a vállalkozás neve, megjelölése, tevé- kenysége népszerűsítésére vagy áru, árujelző ismertésének növelésére irányul; 15. közvetlenül az állam ellen érvényesíthető vagy más felelősségbiztosítással fedezett károkat; 16. kizárólag lelki sérülés, pszichikai, mentális zavar vagy az érzelemvilág hátrányos megváltozása alapján előterjesztett kárigényeket, amennyiben a lelki sérülés mértéke nem éri el az egészségkárosodás szint- jét, valamint a genetikai károsodásokat; 17. röntgenberendezések, radioaktív anyagok birtoklásából, és gyógyító célú felhasználásából, illetve ioni- záló-, és lézersugárzásból eredő károkat, továbbá azon károkat, amelyek nanotechnológiai eljárással készült termékek felhasználásával összefüggésben merültek fel; 18. legionárius vagy szilikózis megbetegedéssel, akusztikus sokkal összefüggésben támasztott kártérítési igényeket, valamint a vér, vérkészítmények és vértranszfúziós berendezések által okozott károkat; 19. a beteg kezeléséhez kapcsolódó, jogszabály által előírt állatorvosi dokumentációs kötelezettség elmu- lasztásával, téves dokumentálással, téves adatot tartalmazó irat kiadásával, az állatorvosi kezelési do- kumentáció kiadásának elmulasztásával, kiadásának késedelmével, illetve kiadásának megtagadásával, valamint a biztosítottat terhelő tájékoztatási kötelezettség illetve az annak megtörténtét igazoló doku- mentálás elmulasztásával, továbbá az egységes európai kisállat-útlevél vagy a Lóútlevél kiállításával és/ vagy kiadásával összefüggésben keletkezett kártérítési igényeket; 20. azon károka, melyeket a biztosított (vagy olyan személy, akinek a magatartásáért a magyar jogszabályok értelmében felelősséggel tartozik) bűncselekménnyel, vagy a büntető eljárási rendelkezések alapján le- folytatott közvetítői eljárásban létrejött egyezség alapját képező magatartással okoz; 21. számítógép, vagy számítógépes program hibájával, számítógépes szoftver, hardver, beépített chip vagy nem számítógép jellegű berendezésbe épített integrál áramkör vagy hasonló eszköz ibás dátumfelis- merésével, számítógép vagszámítógépes hálózat védelmi rendszerének hiányával vagy elavultságával összefüggésben felmerülő közvetlen vagy közvetett kártérítési igényeket. Védelmi rendszernek minősül a tűzfal és a vírusvédelmi rendszer együttes megléte, mely rendszer program(ok)ból és hardverekből is felépülhet. Elavultságnak minősül. ha a rendszer három munkanapja nem volt frissítve; 22. lassú, folyamatos állagromlással okozott dologi károkat, melyek zaj, rázkódás, rezgés, szag, füst, kor- mozódás, korrózió, gőz vagy egyéb hasonló hatások következtében álltak elő, valamint azbeszt alkalma- zásából vagy felhasználásából eredő károkat; 23. műtétek miatti esztétikai reklamációval összefüggésben előterjesztett igényeket; 24. azon kockázatokat, károkat és követeléseket, amelyek az ENSZ, az Egyesült Királyság, az Európai Unió vagy az Amerikai Egyesült Államok által alkalmazott embargóba vagy ezen szervezetek, országok egyéb gazdasági, kereskedelmi vagy pénzügyi tiltó vagy korlátozó rendelkezéseibe ütköző magatartásból, te- vékenységből erednek vagy azzal bármely módon összefüggésbe hozhatók.
Kockázatviselés kezdete Az az időpont, amelytől kezdődően a biztosító vállalja a biztosítási események bekövetkezésére a kockázatot.
A kockázatviselés (1) A Biztosító a biztosítási díj ellenében viseli a kockázatot a különös feltételekben meghatározott biztosítási események vonatkozásában. (2) A biztosító kockázatviselése a kötvényen a biztosítás kezdeteként megjelölt idôpontban kezdôdik meg és a kötvényen megjelölt lejárati ideig, de legfeljebb 365 napig tart. A kockázatviselés megkezdésének további feltétele, hogy a biztosítási díj teljes összege a biztosítási szerzôdés megkötésével egyidejûleg a Biztosító (vagy megbízottja, illetve képviselôje) részére bizonyíthatóan megfizetésre került. (3) Ha a kötvényen a kockázatviselés kezdeteként megjelölt nap a biztosítási díj befizetésének napja, a Biztosító kockázatviselése a díj befizetését követôen azonnal kizárólag közlekedési balesetek vonatkozásában kezdôdik meg, más jellegû eseményekre vonatkozóan a Biztosító kockázatviselése legkorábban a kötvényen megjelölt kezdeti idôpontot követô 3 óra elteltével kezdôdik meg. (4) Diák, Diák Praktikum és Diák Világ termékek esetén a kockázatviselés minimális tartama 20 nap. (5) A kockázatviselés kezdetének legkésôbbi idôpontja a biztosítási szerzôdés létrejöttétôl számított legfeljebb 365. nap lehet. (6) „+ 1 nap ajándék” (legalább 3 napos tartamú utasbiztosítások esetén): a biztosító kockázatviselése az eredeti lejárathoz képest további egy nappal – de ezen belül legfeljebb a lakóhely szerinti ország területére történô visszaérkezés idôpontjáig – meghosszabbodik, ha a Biztosítottnak az eredeti lejárat napján történô hazautazása a biztosítási szerzôdés tartamának utolsó két napja alatt bekövetkezô alább felsorolt okok valamelyike miatt váratlanul meghiúsul: (a) a gépjármûvet, amellyel a biztosított utazik, közlekedési baleset éri, (b) rendkívüli idôjárási körülmények vagy természeti katasztrófa miatt a hazautazás útvonalán az illetékes hatóság váratlanul útlezárást, légügyi zárlatot, vagy hajózási tilalmat rendel el, (c) a hazaútra igénybe vett menetrendszerû légijárat – amelynek a menetrend szerinti érkezési idôpontja a lakóhely országában lévô célállomáson a kockázatviselés tartamán belül van – késése, vagy a járat törlése miatt az érkezési idôpont a kockázatviselés tartamán kívülre tolódik, (d) a hazautazás útvonalán a közlekedést bizonyíthatóan akadályozó sztrájk, amellyel összefüggésben az eredetileg a kockázatviselés tartamán belül történô hazautazás a kockázatviselés tartamán kívülre tolódik. A kockázatviselés fentiek szerinti meghosszabbítására a Biztosított kizárólag abban az esetben jogosult, ha a hazautazást a kockázatviselésnek a biztosítási szerzôdésben eredetileg meghatározott tartama alatt megkezdte, majd a késleltetô okok elhárulását követôen a hazautazás haladéktalanul megtörtént.
A Biztosító kockázatviselésének megszűnése A Biztosító kockázatviselése megszűnik abban az időpontban, amelyik az alábbiak közül a leghamarabb bekövetkezik: 9.1. a Biztosított halálának napján 24 órakor, 9.2. azon a napon 24 órakor, amikor a (Fő)Biztosított fizető számlája bármely okból megszűnik, 9.3. ha a (Fő)Biztosított a biztosítotti jogviszonyt a Biztosítotti nyilatkozat visszavonásával megszünteti, az 5.3.2. pont szerinti időpontban, 9.4. az esetlegesen meg nem fizetett áthárított biztosítási díj esedékességtől számított 60. napon 24 órakor, ha a (Fő)Biztosított a Bank által küldött fizetési felszólítás(ok) ellenére az esedékességtől számított 90 nap elteltével sem fizette meg a Banknak az áthárított biztosítási díjat és emiatt a Bank, mint szerződő törli a biztosítotti jogviszonyt a csoportos biztosítási szerződés hatálya alól (ld. még a 11.12. pontban). 9.5. a csoportos biztosítási szerződés felmondása (ld. még az 5.4. és 5.5. pontokban) vagy közös megegyezéssel történő megszüntetése (ld. az 5.6. pontban) esetén automatikusan, a megszűnést megelőzően a Bank által utoljára megfizetett biztosítási díjjal fedezett időszak (ld. még a 11.7. pontban) utolsó napján 24 órakor. 9.6. „Családi” biztosítási csomag alapján biztosítottnak minősülő személy(ek)re vonatkozóan megszűnik a Biztosító kockázatviselése minden olyan esetben, amikor a Főbiztosítottra vonatkozó kockázatviselés a fenti 9.1-9.5. pontokban írt esetek valamelyike miatt megszűnik. 9.7. „Családi” biztosítási csomag alapján biztosítottnak minősülő személy esetében megszűnik a Biztosító kockázatviselése azon a napon 24 órakor, amely napon (1) megszűnik az adott személy és a Főbiztosított között fennálló azon viszony (pl. házasság, élettársi viszony) amelyre való tekintettel az adott személy biztosítottnak minősült, (2) a Biztosított gyermeke betölti a 18. életévét.
Mikortól meddig tart a kockázatviselés? A biztosító kockázatviselése (a biztosítási védelem) a biztosítási ajánlaton megjelölt napon veszi kezdetét és a szerződés megszűnéséig tart. A biztosítási ajánlaton feltüntetett kockázatviselési kezdő időpont nem lehet korábbi, mint az ajánlattételt követő nap 0. órája.
Az előfizetőnek a szolgáltatás igénybevételével kapcsolatos egyéb kötelezettségei 79 13.1. Az együttműködési és tájékoztatási kötelezettség 79 13.2. A szolgáltatás rendeltetésszerű használata 80 13.3. A végberendezéssel, vagy az előfizetőnek átadott, de a szolgáltató tulajdonát képező más elektronikus hírközlő eszközökkel kapcsolatos kötelezettségek 80 13.4. Az adatváltozás bejelentése, adatszolgáltatás 81
A biztosító kockázatviselése A biztosító kockázatviselése (a biztosítási fedezet) a felek által a szerződésben meghatározott időpontban, ennek hiányában a szerződés létrejöttének időpontjában, a 4. § (3) bekezdésében meghatározott üzemben tartó által kötött szerződés esetén az üzemben tartói jogosultság keletkezésének - járműnyilvántartásba bejegyzett - időpontjában - de legkorábban a biztosítási szerződésben megállapított időpontban, ennek hiányában a szerződés létrejöttének időpontjában - kezdődik.
A kockázatviselésből kizárt események bármely következményi kár, beleértve a kötbér, késedelem, nem teljesítés vagy szerződésmegszüntetés miatti veszteség;