A kárrendezés módja mintaszakaszok

A kárrendezés módja. Ha a Biztosított a segítségnyújtási szolgáltatásokat igénybe vette, és ennek eredményeként a biztosító vagy Megbízottja intézkedett a költségek átvállalásáról, a szolgáltató a számlát közvetlenül a biztosító Megbí- zottja részére nyújtja be. A szerződésben előírtaknak megfelelően bejelentett ese- mények kapcsán felmerült költségeket a biztosító vagy Megbízottja a szerződésben rögzített összeghatárokig közvetlenül a szolgáltatóval rendezi. – Amennyiben az esemény során felmerült költségeket és igénybe vett szolgáltatások ellenértékét a Biztosított a biztosító Megbízottja előzetes hozzájárulásával – az ese- mény előírtak szerinti bejelentése után – a helyszínen kifizette, a felmerült költségeket a szolgáltatások eredeti számlájának benyújtását követően a biztosító Megbí- zottja a szerződésben rögzített összeghatárokig a kár- rendezéshez szükséges utolsó dokumentum biztosító Megbízottjához történő beérkezését követő 15 napon belül az érvényes devizarendelkezések szerint, Magyar- országon megtéríti. Az előzetes jóváhagyás nélkül igénybe vett szolgáltatások költségeit a biztosító nem köteles megtéríteni. A kárrendezés az alábbi iratok alapján történik: – a felmerült költségek eredeti számlái, – rövid leírás az eseményről, annak körülményeiről, a megtett intézkedésekről és a költségek felmerülésének okairól, – baleset esetén ezeken kívül: hivatalos jegyzőkönyv vagy igazolás a baleset és a sérülés megtörténtéről, körülmé- nyeiről.
A kárrendezés módja. Ha a biztosított az egészségügyi segítségnyújtást a biztosító vagy megbízottja értesítését követően igénybe vette, a külföldi egész- ségügyi, gyógyító, kezelő szerv (személy) az eredeti számlát köz- vetlenül a biztosító vagy megbízottja felé nyújtja be. Ha az egészségügyi ellátás ellenértékét a biztosított – a biztosító jóváhagyását követően – a helyszínen kifizette, Magyarországra történő visszatérését követően a jogos és jóváhagyott költségeket a kárrendezéshez szükséges valamennyi, a biztosító által előírt dokumentum beérkezését követő 15 munkanapon belül a biztosító magyar forintban megtéríti. Amennyiben a költség más pénznem- ben merül fel, az átszámítás alapja a költség felmerülésének napján, a Magyar Nemzeti Bank által közétett, forint és adott deviza közötti középárfolyam. A kárrendezés a biztosító utasbiztosítási kárrendezési partnerénél történik. A kárrendezés az alábbi iratok alapján történik: – a betegellátás sürgősségét is igazoló teljes egészségügyi doku- mentáció, – a külföldi egészségügyi ellátás eredeti számlái; valamennyi elszámolás, vény, kórházi igazolás, mely a káreseménnyel kap- csolatban keletkezett, – a baleset teljes külföldi egészségügyi dokumentációja, – külföldön felvett rendőrhatósági jegyzőkönyv vagy egyéb hivata- los jelentés, igazolás a baleset és a sérülés megtörténtéről és körülményeiről, – a szerződő által igazolt bankkártya típusa és sorszáma, – a biztosító által rendszeresített, a biztosított által kitöltött kár- bejelentési nyomtatvány. A biztosító az egészségügyi ellátás költségeinek feltételek szerinti megtérítéséről a rendelkezésére bocsátott egészségügyi dokumen- táció és az általa kijelölt orvos szakértő véleménye alapján dönt.
A kárrendezés módja. A jogvédelmi szolgáltatások kapcsán felmerült költségeket a biz- tosító a megadott összeghatárok figyelembevételével közvetlenül rendezi. Amennyiben a biztosított a biztosító által előzetesen elfogadott, a jogvédelmi szolgáltatások kapcsán felmerült költségeket a helyszí- nen rendezte, azokat a kárbejelentő nyomtatvány, helyszíni rendőr- ségi vagy hatósági jegyzőkönyv és az eredeti számlák kézhezvételét követő 15 munkanapon belül a biztosító a megadott összeghatárok figyelembevételével forint fizetőeszközben megtéríti.
A kárrendezés módja. A jelen feltételekben foglalt és a biztosítottat még életében meg- illető baleset-biztosítási összegeket a biztosító a biztosított részére nyújtja. A biztosított halála esetén nyújtandó baleset-biztosítási összegekre a kedvezményezett, ennek hiányában a biztosított tör- vényes örököse(i) jogosult(ak). A kárrendezés az alábbi iratok alapján történik: – a baleset helyszínén felvett hivatalos rendőrhatósági jegyző- könyv vagy egyéb hivatalos jelentés, igazolás a baleset és a sérülés megtörténtéről és körülményeiről, – baleseti halál esetén boncolási jegyzőkönyv, – halotti anyakönyvi kivonat, – a törvényes örökös személyét megállapító hivatalos dokumen- tum, (öröklési bizonyítvány, hagyatékátadó végzés), – a temetési költségek eredeti számlái, – egészségkárosodás esetén az egészségkárosodás jellegét és mértékét igazoló orvosi szakvélemény, – a balesettel kapcsolatban felmerült költségek eredeti számlái, – az átképzési költségekkel összefüggő eredeti számlák, – kerekesszék eredeti számlája, – a szerződő által igazolt bankkártya típusa és sorszáma, – a biztosító által rendszeresített kárbejelentési formanyomtatvány.
A kárrendezés módja. Ha a biztosított az egészségügyi segítségnyújtást a biztosító vagy megbízottja értesítését követően igénybe vette, a külföldi egész- ségügyi, gyógyító, kezelő szerv (személy) az eredeti számlát köz- vetlenül a biztosító részére nyújtja be. Ha az egészségügyi ellátás ellenértékét a biztosított – a biztosító jóváhagyását követően – a helyszínen kifizette, Magyarországra történő visszatérését követően a jogos költségeket a biztosító forint fizetőeszközben megtéríti. A biztosító előzetes jóváhagyása nélkül igénybe vett egészségügyi szolgáltatások ellenértékét a biztosító maximum 50 000 Ft összeg- határig téríti meg. A kárrendezés az alábbi iratok alapján történik: – a betegellátás sürgősségét igazoló egészségügyi dokumentáció, – a külföldi egészségügyi ellátás eredeti számlái, – a baleset külföldi egészségügyi dokumentációja, – külföldön felvett hivatalos jegyzőkönyv vagy igazolás a baleset és a sérülés megtörténtéről és körülményeiről, – a Netrisk Zrt. által – az utazás megkezdése előtt – leadott fedezetet igazoló dokumentum (kötvény), amelyen a biztosított kint tartózkodása a káresemény időpontjában megállapítható, – a biztosító által rendszeresített, biztosított által kitöltött kárbe- jelentési formanyomtatvány. A biztosító az egészségügyi ellátás költségeinek feltételek szerinti megtérítéséről a rendelkezésére bocsátott egészségügyi dokumen- táció és az általa kijelölt orvos szakértő véleménye alapján dönt.
A kárrendezés módja. Az utazási segítségnyújtás kapcsán felmerült költségeket a bizto- sító a megadott összeghatárok figyelembevételével közvetlenül rendezi. Amennyiben a biztosított a biztosító által előzetesen elfogadott, a biztosítási események kapcsán felmerült költségeket a helyszínen rendezte, azokat a kárbejelentő nyomtatvány és az eredeti szám- lák kézhezvételét követő 15 munkanapon belül a biztosító a megadott összeghatárok figyelembevételével forintban megtéríti, kivéve a 9.1.2. és 9.2 pontban rögzített gépjármű assistance szolgáltatások igénybevételéből eredő – biztosítottat terhelő – költségeket.
A kárrendezés módja. A biztosítási szerződésben foglalt és a biztosítottat még életében megillető baleset-biztosítási összegeket a biztosító a biztosított részére nyújtja. A biztosított halála esetén nyújtandó baleset-biz- tosítási összegekre a biztosított, vagy a biztosított írásbeli hozzá- járulásával a szerződő kedvezményezettet jelölhet meg. Xxxxx rendelkezés hiányában a kedvezményezett a biztosított örököse. A kárrendezés az alábbi iratok alapján történik: – hivatalos jegyzőkönyv vagy igazolás a baleset és a sérülés meg- történtéről és körülményeiről, – baleseti halál esetén boncolási jegyzőkönyv, – halotti anyakönyvi kivonat, – az örökös személyét megállapító hivatalos dokumentum (örök- lési bizonyítvány, hagyatékátadó végzés), – egészségkárosodás esetén az egészségkárosodás jellegét és mértékét igazoló orvosi szakvélemény, – a baleset időpontja óta keletkezett orvosi iratok, – a Netrisk Kft. által – az utazás megkezdése előtt – leadott fedezetet igazoló dokumentum (kötvény), amelyen a biztosított kint tartózkodása a káresemény időpontjában megállapítható, – a biztosító által rendszeresített kárbejelentési formanyomtatvány.
A kárrendezés módja. Ha a biztosított az egészségügyi segítségnyújtást a biztosító vagy megbízottja értesítését követően igénybe vette, a külföldi egészségügyi, gyógyító, kezelő szerv (személy) az eredeti számlát közvetlenül a biztosító részére nyújtja be. Ha az egészségügyi ellátás ellenértékét a biztosított – a biztosító jóváhagyását követően a helyszínen kifizette, Magyarországra történő visszatérését követően a jogos költségeket a biztosító forint fizetőeszközben megtéríti. A biztosító előzetes jóváhagyása nélkül igénybe vett egészségügyi szolgáltatások ellenértékét a biztosító maximum 50 000 Ft öszszeghatárig téríti meg. A kárrendezés az alábbi iratok alapján történik: – a betegellátás sürgősségét igazoló egészségügyi dokumentáció, – a külföldi egészségügyi ellátás, betegszállítás eredeti számlái, – a baleset külföldi egészségügyi dokumentációja, – külföldön felvett hivatalos jegyzőkönyv vagy igazolás a baleset és a sérülés megtörténtéről és körülményeiről, – a biztosító által rendszeresített, biztosított által kitöltött kárbejelentési formanyomtatvány. A biztosító az egészségügyi ellátás költségeinek feltételek szerinti megtérítéséről a rendelkezésére bocsátott egészségügyi dokumentáció és az általa kijelölt orvosszakértő véleménye alapján dönt.
A kárrendezés módja. Az utazási segítségnyújtás kapcsán felmerült költségeket a biztosító a megadott összeghatárok figyelembevételével közvetlenül rendezi. Amennyiben a biztosított a biztosító által előzetesen elfogadott, biztosítási események kapcsán felmerült költségeket a helyszínen rendezte, azokat a kárbejelentő nyomtatvány és az eredeti számlák kézhezvételét követő 15 munkanapon belül a biztosító a megadott összeghatárok figyelembevételével forintban megtéríti.
A kárrendezés módja. A biztosítási szerződésben foglalt és a biztosítottat még életében megillető baleset-biztosítási összegeket a biztosító a biztosított részére nyújtja. A biztosított halála esetén nyújtandó baleset- biztosítási összegekre a biztosított, vagy a biztosított írásbeli hozzájárulásával a szerződő kedvezményezettet jelölhet meg. Xxxxx rendelkezés hiányában a kedvezményezett a biztosított örököse. A kárrendezés az alábbi iratok alapján történik: – helyszíni hivatalos jegyzőkönyv vagy igazolás a baleset és a sérülés megtörténtéről és körülményeiről, – baleseti halál esetén boncolási jegyzőkönyv, – halotti anyakönyvi kivonat, – az örökös személyét megállapító hivatalos dokumentum (öröklési bizonyítvány, hagyatékátadó végzés), – egészségkárosodás esetén az egészségkárosodás jellegét és mértékét igazoló orvosi szakvélemény, – a baleset időpontja óta keletkezett orvosi iratok, – a biztosító által rendszeresített kárbejelentési formanyomtatvány.