Az ajánlatot alkotó dokumentumok. Ajánlattevőnek az ajánlati felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott tartalmi követelményeknek megfelelően, valamint az esetleges kiegészítő tájékoztatásként tudomására jutott információk figyelembevételével kell ajánlatát elkészítenie és benyújtania. A felhívásban és jelen közbeszerzési dokumentumokban foglaltaknak nem megfelelő, vagy azoktól illetve a Kbt.-től eltérő ajánlatok benyújtása, az ajánlat érvénytelenségét vagy az Ajánlattevő kizárását vonhatja maga után. A közbeszerzési dokumentum iratmintákat tartalmaz annak érdekében, hogy az érvényes ajánlattételt megkönnyítse az Ajánlatkérő. Nem szükséges az ajánlatba elhelyezni azokat a dokumentumokat, amelyek ebben az eljárásban az Ajánlattevő, illetve bármilyen minősítésű alvállalkozója tekintetében nem alkalmazható, illetve nem értelmezhető. Felhívjuk a tisztelt Ajánlattevők figyelmét, hogy Ajánlatkérő főszabályként nem teszi kötelezővé az általa meghatározott dokumentumminták alkalmazását (ahol igen, ott ezt Ajánlatkérő jelzi), az csupán javasolt az ajánlattevőknek. Amennyiben az Ajánlattevő a dokumentumminta mellőzésével kívánja ajánlatát megtenni, kérjük, hogy fokozott figyelemmel járjon el az egyes dokumentumok tartalmi és formai megfelelősége érdekében. A közbeszerzési dokumentumokban elhelyezett adatlapokat, formanyomtatványokat, stb. az ajánlatban kell elhelyezni. Ajánlattevő felelőssége, hogy az ajánlat érvényességéhez – különösen a gazdasági és pénzügyi alkalmasság, valamint a műszaki illetve szakmai alkalmasság körében – szükséges dokumentumokat és igazolásokat, az ajánlat érvényességének egyértelmű megállapításához szükséges tartalommal Ajánlatkérő rendelkezésére bocsássa. A kért információk benyújtásáért az Ajánlattevő felel, nem kielégítő információk következménye az ajánlat érvénytelenné minősítése lehet. A közbeszerzési dokumentumok, annak egyes részei, vagy a közbeszerzési dokumentumok másolati példányai, illetve azok részei kizárólag az ajánlat elkészítéséhez, a dokumentumokban feltüntetett rendeltetési célnak megfelelően használhatóak fel. Az ajánlatban közölt információk kizárólag ezen közbeszerzési eljárás eredményének megállapítása keretében kerülnek felhasználásra. Az ajánlatokhoz a következő dokumentumokat, igazolásokat, nyilatkozatokat kell, lehetőleg az alábbi sorrendben az ajánlatba csatolni.
Az ajánlatot alkotó dokumentumok. Az ajánlatokhoz a következő dokumentumokat, igazolásokat, nyilatkozatokat kell csatolni. Elektronikus űrlapként kérjük az alábbi dokumentumokat: Felolvasólap (a Kbt. 66. § (5) bekezdés szerint) elektronikus űrlap Ajánlattételi nyilatkozat (a Kbt. 66. § (2) bekezdés szerint) elektronikus űrlap Nyilatkozat változásbejegyzésről – nemleges tartalommal is elektronikus űrlap Ajánlattevő nyilatkozata a Kbt. 67. § (4) bekezdés szerinti tartalommal elektronikus űrlap Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum A Kbt. Második Rész alkalmazásában a kizáró okok fenn nem állása, az alkalmassági követelményeknek való megfelelés, illetve a 82. § (5) bekezdés szerinti objektív kritériumok teljesülése előzetes igazolását szolgáló dokumentum, amely a gazdasági szereplőnek az Európai Bizottság által meghatározott egységes formanyomtatvány szerint tett nyilatkozatát tartalmazza. elektronikus űrlap Egy dokumentumba szkennelve kérjük az alábbi dokumentumokat: Megállapodás közös ajánlattételről – adott esetben pdf egyszerű elektronikus másolat, vagy fokozott biztonságú elektronikus aláírással ellátott dokumentum Aláírási címpéldány(ok) Ajánlattevőnek, és adott esetben az alkalmasság igazolásában részt vevő más gazdasági szereplőnek (kivétel: természetes személy) az aláírási címpéldánya, vagy a 2006. évi V. törvény 9. § (1) bekezdés szerinti aláírási-mintája A nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplőnek a hatályos adatait tartalmazó, a gazdasági szereplő letelepedése szerinti ország jogrendszere szerinti cégjegyzék adatok másolata - adott esetben Meghatalmazás - adott esetben A cégkivonatban nem szereplő kötelezettségvállaló(k) esetében a cégjegyzésre jogosult személytől származó, az ajánlat aláírására vonatkozó (a meghatalmazó és a meghatalmazott aláírását is tartalmazó) írásos, legalább teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt meghatalmazást, amennyiben az ajánlatot, illetve a szükséges nyilatkozatokat a Cégbírósághoz (vagy az ajánlattevő országában a cég- változásbejegyzési jogköröket gyakorló szervhez) benyújtott változásbejegyzési kérelem és az annak érkeztetéséről a cégbíróság által megküldött igazolás - amennyiben a cégkivonat szerint a cégügyében el nem bírált módosítás van folyamatban – adott esetben pdf egyszerű elektronikus másolat, vagy fokozott biztonságú elektronikus aláírással ellátott dokumentum Nyilatkozat alvállalkozók bevonásáról a Kbt. 66. § (6) bekezdés a)-b) pontjai alapján – nemleges tartalommal is Ajánlattevő nyilatkozata a Kbt. 65. § (7) bekez...
Az ajánlatot alkotó dokumentumok. Ajánlatkérő a Kbt. 57. § (1) bekezdés b) pontjában foglaltaknak megfelelően tájékoztatja az ajánlattevőt, hogy az ajánlatokhoz a következő dokumentumokat, nyilatkozatokat kell – lehetőleg az alábbi sorrendben – csatolni:
Az ajánlatot alkotó dokumentumok. Az ajánlatokhoz a következő dokumentumokat, igazolásokat, nyilatkozatokat kell csatolni. Felolvasólap (Kbt. 66. § (5) bek.) EKR elektronikus űrlap Nyilatkozat a Kbt. 66. § (2) bekezdés szerint Nyilatkozat a Kbt. 67. § (4) bekezdés alapján Nyilatkozat folyamatban levő változásbejegyzési eljárásról Nyilatkozat Kbt. 66. § (6) bek. (Alvállalkozók bevonásáról szóló nyilatkozat) Nyilatkozat Kbt. 65. § (7) bek. szerint más szervezet kapacitására történő támaszkodásról
Az ajánlatot alkotó dokumentumok. A közbeszerzési eljárásban benyújtandó ajánlatnak a következő dokumentumokat kell az itt meghatározott sorrendben tartalmaznia.
Az ajánlatot alkotó dokumentumok. Az ajánlatokhoz a következő dokumentumokat, igazolásokat, nyilatkozatokat kell, lehetőleg az alábbi sorrendben az ajánlatba csatolni. Felolvasólap (a Kbt. 66. § (2) bekezdés szerint) Ajánlattételi nyilatkozat (a Kbt. 66. § (2) bekezdés szerint) Nyilatkozat változásbejegyzésről – nemleges tartalommal is Ajánlattevő nyilatkozata a Kbt. 67. § (4) bekezdés szerinti tartalommal Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum A Kbt. Második Rész alkalmazásában a kizáró okok fenn nem állása, az alkalmassági követelményeknek való megfelelés, illetve a 82. § (5) bekezdés szerinti objektív kritériumok teljesülése előzetes igazolását szolgáló dokumentum, amely a gazdasági szereplőnek az Európai Bizottság által meghatározott egységes formanyomtatvány szerint tett nyilatkozatát tartalmazza. Borítólap Oldalszámokkal ellátott tartalomjegyzék Részletes ártáblázatok (az ajánlattétellel érintett részek vonatkozásában, cégszerű aláírással ellátva, és szerkeszthető excel formátumban egyaránt) a közbeszerzési dokumentumokban megadott minta szerint és adattartalommal Megállapodás közös ajánlattételről – adott esetben
Az ajánlatot alkotó dokumentumok. 1) Ajánlatkérő a Kbt. 57. § (1) bekezdés b) pontjában foglaltaknak megfelelően tájékoztatja az ajánlattevőt, hogy az ajánlatokhoz a következő dokumentumokat, igazolásokat, nyilatkozatokat kell – lehetőleg az alábbi sorrendben – csatolni:
2. Ajánlattevő nyilatkozata a Kbt. 65. § (7) bekezdés alapján (nemleges nyilatkozat is csatolandó)
3. A Kbt. 66. § (2) bekezdésében előírt, úgynevezett ajánlati nyilatkozat, valamint a 66. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozat.
4. Ajánlatkérő a Kbt. 66. § (6) bekezdése alapján előírja, hogy az ajánlatban meg kell jelölni a) a közbeszerzésnek azt a részét (részeit), amelynek teljesítéséhez az ajánlattevő alvállalkozót kíván igénybe venni, b) az ezen részek tekintetében igénybe venni kívánt és az ajánlat benyújtásakor már ismert alvállalkozókat. A nyilatkozatokat-nemleges tartalommal is- szükséges benyújtani az ajánlatban. Közös ajánlattétel esetén az ajánlatba csatolt nyilatkozatnak a közös ajánlattevőre is egyértelműen ki kell terjednie. 4. számú melléklet.
5. Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők kötelesek maguk közül egy, a közbeszerzési eljárásban a közös ajánlattevők nevében eljárni jogosult képviselőt megjelölni, ezt a dokumentumot az összes közös ajánlattevőnek alá kell írnia. A közös ajánlattevők kötelesek becsatolni megállapodásukat, melynek kötelező tartalma a teljesítésért az ajánlatkérő felé vállalt egyetemleges felelősség, valamint a feladatmegosztás és az ellenértékből való részesedés megadása is. 5. sz. melléklet
6. Ajánlattevő nyilatkozata a 321/2015. (X.30.) Kormányrendelet 17. § (1) bekezdése alapján a Kbt. 62. § (1) bekezdés g-k) és m),q) pontjai szerinti kizáró okok hatálya alá nem tartozásáról 6; 6/1. és 6/2. sz. mellékletek
Az ajánlatot alkotó dokumentumok. Ajánlatkérő az ajánlatok bírálatát két szakaszban végzi el, ezért az ajánlatban benyújtandó iratok (ajánlatot alkotó dokumentumok) köre is ehhez a két szakaszhoz igazodik. A bírálat első szakaszában a kizáró okok fenn nem állásának igazolására, valamint a pénzügyi és gazdasági, valamint műszaki és szakmai alkalmasság igazolására szolgáló dokumentumokat nem kell benyújtania a gazdasági szereplőnek, hanem elegendő valamennyi ajánlattevőnek az előírt feltételeknek megfelelő, Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum (továbbiakban Formanyomtatvány) csatolása a fentiek igazolására. A fenti iratokon kívül az ajánlatkérő által előírt valamennyi irat csatolandó az ajánlathoz. A bírálat második szakaszában, a Kbt. 69. § (4) bek. és 81. § (5) bekezdése alapján az értékelési szempontokra figyelemmel csak a legkedvezőbbnek – illetve ha az ajánlatkérő az eljárást lezáró döntés meghozatalát megelőzően úgy dönt, akkor az értékelési sorrendben azt követő meghatározott számú következő legkedvezőbb - ajánlattevőtől kéri 5 munkanapos határidővel a kizáró okok és alkalmassági követelmények tekintetében az ajánlati felhívásban előírt igazolások benyújtását.
A) A bírálat első szakaszához, valamennyi ajánlattevő által csatolandó dokumentumok:
1.) Fedlap, a dokumentáció II. fejezet (Útmutató) 7. pontja szerint.
2.) Tartalomjegyzék a dokumentáció II. fejezet (Útmutató) 7. pontja szerint.
3.) Ajánlati nyilatkozat a Kbt. 66. § (2) és (4) bekezdés alapján (dokumentáció 1. számú melléklete).
4.) Felolvasólap a Kbt. 66. § (5) bekezdésének megfelelően (dokumentáció 2. számú melléklet) .
Az ajánlatot alkotó dokumentumok. 1. Ajánlatkérő a Kbt. 57. § (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelően tájékoztatja az ajánlattevőt, hogy az ajánlatokhoz a következő dokumentumokat, igazolásokat, nyilatkozatokat kell – lehetőleg az alábbi sorrendben – csatolni:
1. A Kbt. 66. § (5) bekezdésének megfelelő felolvasólap. Lehetőleg a fedőlapot követően csatolják az ajánlatba! Az ajánlatban az alábbi adatokat kell megadni az ajánlattevőről: • Ajánlattevő neve, • Ajánlattevő székhelye, • Cégjegyzékszám, • Adószám, • Képviselő neve, • Telefonszáma, • Telefax száma, • E-mail címe, • Kapcsolattartó személy neve. Közös ajánlattétel esetén valamennyi közös ajánlattevőt meg kell nevezni, de elegendő a képviselő ajánlattevő kapcsolattartásra megjelölt adatait megadni! 1 2. Kbt. 66. § (6) bekezdése szerinti nyilatkozat
Az ajánlatot alkotó dokumentumok. A mellékleteket lehetőség szerint, az alábbi sorrendben kell az ajánlathoz lefűzni:1 Tartalomjegyzék Felolvasólap* Ajánlati nyilatkozat* Közös ajánlattevők esetén a Kbt. 25. § (2) bekezdése szerinti megállapodás Nyilatkozat kizáró okokról (ajánlattevőre vonatkozóan)* Nyilatkozat a Kbt. 56. § (1) bekezdés kc) pontja alapján Nyilatkozat kizáró okokról (az alvállalkozók és az alkalmasság igazolására igénybe vett más szervezetek vonatkozásában)* A Kbt. 40. § (1) bekezdés a) és b) pontja szerinti nyilatkozat* A Kbt. 55. § (5) bekezdése szerinti nyilatkozat* A Kbt. 55. § (5) bekezdése szerinti szervezet nyilatkozata* A Kbt. 55. § (1) illetve a 310/2011. (XII.23.) Kormányrendelet 14.§ (1) bekezdésének a) pontja alapján pénzügyi intézmények igazolásai (Eljárást megindító xxxxxxxx XXX.2.2. P.1. pontja szerinti tartalommal)