Biztosításközvetítő. A biztosításközvetítő a biztosítási szerződések megkötésében közremű ködő személy. A függő biztosításközvetítő az ügynök és a többes ügynök, füg getlen biztosításközvetítő pedig az alkusz. A függő biztosításközvetítő a biz tosító képviselőjének minősül. A függő biztosításközvetítő utasbiztosítási termék esetében legfeljebb 100 000 Ft díjat vehet át, átvételi elismervény ellenében. Ha a szerződő a díjat az ügynöknek, vagy díjátvételre biztosítói meghatalma zással rendelkező többes ügynöknek fizette, akkor a díj legkésőbb a fizetés napjától számított 4. napon tekintendő a biztosító számlájára, vagy pénztá rába beérkezettnek. A szerződő azonban bizonyíthatja, hogy a díj korábban érkezett be. A függő biztosításközvetítő a biztosítótól az ügyfélnek járó összeget nem vehet át. A függő biztosításközvetítő – a biztosítási szerződés megkötése során – kizá rólag az ajánlatok átvételére jogosult, így szerződést a biztosító nevében nem köthet, és a szerződő, illetve a biztosított a jognyilatkozatait érvényesen nem intézheti hozzá. Ha a szerződő a biztosítási szerződéssel kapcsolatos nyilatkozatát független biztosításközvetítőhöz címezi, a nyilatkozat a biztosítóval szemben attól az időponttól hatályos, amikor a nyilatkozat a biztosítóhoz beérkezett.
Appears in 7 contracts
Samples: Insurance Terms and Conditions, Insurance Terms and Conditions, Insurance Terms and Conditions
Biztosításközvetítő. A biztosításközvetítő a biztosítási szerződések megkötésében közremű ködő személy. A függő biztosításközvetítő az ügynök és a többes ügynök, füg getlen biztosításközvetítő pedig az alkusz. A függő biztosításközvetítő a biz tosító biztosító képviselőjének minősül. A függő biztosításközvetítő utasbiztosítási termék esetében legfeljebb 100 000 Ft díjat vehet át, átvételi elismervény ellenében. Ha a szerződő a díjat az ügynöknek, vagy díjátvételre biztosítói meghatalma zással rendelkező többes ügynöknek fizette, akkor a díj legkésőbb a fizetés napjától számított 4. napon tekintendő a biztosító számlájára, vagy pénztá rába beérkezettnek. A szerződő azonban bizonyíthatja, hogy a díj korábban érkezett be. A függő biztosításközvetítő a biztosítótól az ügyfélnek járó összeget nem vehet át. A függő biztosításközvetítő – a biztosítási szerződés megkötése során – kizá rólag az ajánlatok átvételére jogosult, így szerződést a biztosító nevében nem köthet, és a szerződő, illetve a biztosított a jognyilatkozatait érvényesen nem intézheti hozzá. Ha a szerződő a biztosítási szerződéssel kapcsolatos nyilatkozatát független biztosításközvetítőhöz címezi, a nyilatkozat a biztosítóval szemben attól az időponttól hatályos, amikor a nyilatkozat a biztosítóhoz beérkezett.
Appears in 3 contracts
Samples: Insurance Agreement, Insurance Agreement, Insurance Agreement
Biztosításközvetítő. A biztosításközvetítő a biztosítási szerződések megkötésében közremű ködő közreműködő személy. A függő biztosításközvetítő az ügynök és a többes ügynök, füg getlen független biztosításközvetítő pedig az alkusz. A függő biztosításközvetítő a biz tosító képviselőjének biztosító képviselő- jének minősül. A függő biztosításközvetítő utasbiztosítási termék esetében legfeljebb 100 000 Ft díjat vehet át, átvételi elismervény ellenében. Ha a szerződő a díjat az ügynöknek, vagy díjátvételre biztosítói meghatalma meghatalma- zással rendelkező többes ügynöknek fizette, akkor a díj legkésőbb a fizetés napjától számított 4. napon tekintendő a biztosító számlájára, vagy pénztá pénztá- rába beérkezettnek. A szerződő azonban bizonyíthatja, hogy a díj korábban érkezett be. A függő biztosításközvetítő a biztosítótól az ügyfélnek járó összeget nem vehet át. A függő biztosításközvetítő – a biztosítási szerződés megkötése során – kizá rólag kizárólag az ajánlatok átvételére jogosult, így szerződést szer- ződést a biztosító nevében nem köthet, és a szerződő, illetve a biztosított a jognyilatkozatait jog- nyilatkozatait érvényesen nem intézheti hozzá. Ha a szerződő a biztosítási szerződéssel kapcsolatos nyilatkozatát független biztosításközvetítőhöz címezi, a nyilatkozat a biztosítóval szemben attól az időponttól idő- ponttól hatályos, amikor a nyilatkozat a biztosítóhoz beérkezett.
Appears in 2 contracts
Biztosításközvetítő. A biztosításközvetítő a biztosítási szerződések megkötésében közremű közremű- ködő személy. A függő biztosításközvetítő az ügynök és a többes ügynök, füg füg- getlen biztosításközvetítő pedig az alkusz. A függő biztosításközvetítő a biz tosító biztosító képviselőjének minősül. A függő biztosításközvetítő utasbiztosítási termék esetében legfeljebb 100 000 Ft díjat vehet át, átvételi elismervény ellenében. Ha a szerződő a díjat az ügynöknek, vagy díjátvételre biztosítói meghatalma meghatalma- zással rendelkező többes ügynöknek fizette, akkor a díj legkésőbb a fizetés napjától számított 4. napon tekintendő a biztosító számlájára, vagy pénztá pénztá- rába beérkezettnek. A szerződő azonban bizonyíthatja, hogy a díj korábban érkezett be. A függő biztosításközvetítő a biztosítótól az ügyfélnek járó összeget nem vehet át. A függő biztosításközvetítő – a biztosítási szerződés megkötése során – kizá kizá- rólag az ajánlatok átvételére jogosult, így szerződést a biztosító nevében nem köthet, és a szerződő, illetve a biztosított a jognyilatkozatait érvényesen nem intézheti hozzá. Ha a szerződő a biztosítási szerződéssel kapcsolatos nyilatkozatát független biztosításközvetítőhöz címezi, a nyilatkozat a biztosítóval szemben attól az időponttól hatályos, amikor a nyilatkozat a biztosítóhoz beérkezett.
Appears in 2 contracts
Samples: Insurance Agreement, Insurance Agreement
Biztosításközvetítő. A biztosításközvetítő a biztosítási szerződések megkötésében közremű ködő személy. A függő biztosításközvetítő az ügynök és a többes ügynök, füg getlen biztosításközvetítő pedig az alkusz. A függő biztosításközvetítő a biz tosító képviselőjének minősül. A függő biztosításközvetítő utasbiztosítási termék esetében legfeljebb 100 000 Ft díjat vehet át, átvételi elismervény ellenében. Ha a szerződő a díjat az ügynöknek, vagy díjátvételre biztosítói meghatalma zással rendelkező többes ügynöknek fizette, akkor a díj legkésőbb a fizetés napjától számított 4. napon tekintendő a biztosító számlájára, vagy pénztá rába beérkezettnek. A szerződő azonban bizonyíthatja, hogy a díj korábban érkezett be. be. A függő biztosításközvetítő a biztosítótól az ügyfélnek járó összeget nem vehet át. A függő biztosításközvetítő – a biztosítási szerződés megkötése során – kizá rólag az ajánlatok átvételére jogosult, így szerződést a biztosító nevében nem köthet, és a szerződő, illetve a biztosított a jognyilatkozatait érvényesen nem intézheti hozzá. Ha a szerződő a biztosítási szerződéssel kapcsolatos nyilatkozatát független biztosításközvetítőhöz címezi, a nyilatkozat a biztosítóval szemben attól az időponttól hatályos, amikor a nyilatkozat a biztosítóhoz beérkezett.
Appears in 2 contracts
Samples: Szerződési Feltételek És Ügyfél Tájékoztató, Szerződési Feltételek És Ügyfél Tájékoztató
Biztosításközvetítő. A biztosításközvetítő a biztosítási szerződések megkötésében közremű ködő megkö- tésében közreműködő személy. A függő biztosításközvetítő az ügynök és a többes ügynök, füg getlen biztosításközvetítő pedig független biztosításközve- títő az alkusz. A függő biztosításközvetítő a biz tosító képviselőjének biztosító képvi- selőjének minősül. A függő biztosításközvetítő utasbiztosítási termék esetében legfeljebb 100 000 Ft díjat vehet át, átvételi elismervény ellenében. Ha a szerződő a díjat az ügynöknek, vagy díjátvételre biztosítói meghatalma zással biz- tosítói meghatalmazással rendelkező többes ügynöknek fizette, akkor a díj legkésőbb a fizetés napjától számított 4. napon tekintendő a biztosító számlájára, vagy pénztá rába pénztárába beérkezettnek. A szerződő azonban bizonyíthatja, hogy a díj korábban érkezett be. A függő biztosításközvetítő a biztosítótól az ügyfélnek járó összeget nem vehet át. A függő biztosításközvetítő – a biztosítási szerződés megkötése meg- kötése során – kizá rólag kizárólag az ajánlatok átvételére jogosult, így szerződést a biztosító nevében nem köthet, és a szerződőszer- ződő, illetve a biztosított a jognyilatkozatait érvényesen nem intézheti hozzá. Ha a szerződő a biztosítási szerződéssel kapcsolatos nyilatkozatát nyi- latkozatát független biztosításközvetítőhöz címezi, a nyilatkozat nyilat- kozat a biztosítóval szemben attól az időponttól hatályos, amikor a nyilatkozat a biztosítóhoz beérkezett.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
Biztosításközvetítő. A biztosításközvetítő a biztosítási szerződések megkötésében közremű ködő megköté- sében közreműködő személy. A függő biztosításközvetítő az ügynök és a többes ügynök, füg getlen biztosításközvetítő pedig független biztosításközve- títő az alkusz. A függő biztosításközvetítő a biz tosító képviselőjének biztosító képvi- selőjének minősül. A függő biztosításközvetítő utasbiztosítási termék esetében legfeljebb 100 000 Ft díjat vehet át, átvételi elismervény ellenében. Ha a szerződő a díjat az ügynöknek– díjátvételre feljogosított – ügynök- nek, vagy díjátvételre biztosítói meghatalma zással rendelkező többes ügynöknek fizette, akkor a díj legkésőbb a fizetés napjától számított 4. napon tekintendő a biztosító számlájára, vagy pénztá rába pénztárába beérkezettnek. A szerződő azonban bizonyíthatja, hogy a díj korábban érkezett be. A függő biztosításközvetítő a biztosítótól az ügyfélnek járó összeget nem vehet át. A függő biztosításközvetítő – a biztosítási szerződés megkötése során – kizá rólag kizárólag az ajánlatok átvételére átvéte- lére jogosult, így szerződést a biztosító nevében nem köthetköt- het, és a szerződő, illetve a biztosított a jognyilatkozatait érvényesen nem intézheti hozzá. Ha a szerződő a biztosítási szerződéssel kapcsolatos nyilatkozatát nyi- latkozatát független biztosításközvetítőhöz címezi, a nyilatkozat nyilat- kozat a biztosítóval szemben attól az időponttól hatályos, amikor a nyilatkozat a biztosítóhoz beérkezett.
Appears in 1 contract
Samples: Business Travel Insurance Agreement