Common use of Kapcsolattartás Clause in Contracts

Kapcsolattartás. Az ajánlattételi határidő lejártáig a közbeszerzési dokumentum elérése kapcsán megadott, míg az ajánlattételi határidő lejártát követően kizárólag az ajánlatban az Információs adatlapon kapcsolattartóként feltüntetett személlyel közöltek az ajánlattevők, illetőleg közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők mindegyike vonatkozásában joghatályos közlésnek minősülnek. Az eljárás bármely szakaszában a kapcsolattartónál megjelölt faxszámra vagy az eljárásban az ajánlattevő által megadott e-mail címre megküldött fokozott biztonságú digitális aláírással ellátott e-mail üzenet, dokumentum a sikeres elküldés visszaigazolásának pillanatában az ajánlattevő, illetőleg közös ajánlattétel esetén valamennyi közös ajánlattevő részére joghatályosan kézbesítettnek tekintendő. A kapcsolattartó személyében, illetőleg adataiban bekövetkező változást írásban kell az ajánlatkérő felé bejelenteni. Az ajánlatkérő a kizárólag a nyilatkozat eredeti példányának kézhezvételét követően köteles a kapcsolattartó személyében, illetőleg adataiban bekövetkező változást figyelembe venni. Az ajánlatkérő részére az egész eljárás folyamán megküldésre kerülő valamennyi dokumentumot postai úton, faxon, elektronikus úton vagy személyesen kell eljuttatni. Az eljárás bármely szakaszában az ajánlatkérő részére küldött bármilyen üzenet, dokumentum csak akkor tekinthető az ajánlatkérő részére joghatályosan kézbesítettnek, ha postai úton megküldött vagy személyesen átadott dokumentumok eredeti példányát az ajánlatkérő kézhez kapja, illetve ha a fax, e-mail üzenetet kézhez vette. Az eljárás bármely szakaszában az ajánlatkérő részére az előírt módon megküldött bármilyen üzenet, dokumentum tartalmát az ajánlatkérő csak akkor veszi figyelembe, ha: ⮚ a dokumentum a rá előírt tartalmi és formai követelményeknek maradéktalanul megfelel; és ⮚ a dokumentum: - az ajánlattevő kapcsolattartójának; vagy - az ajánlattevő cégjegyzésre jogosultjának, illetőleg jogosultjainak; vagy - közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevői megállapodás szerinti képviselőjének; vagy - az előbbi három bekezdésben említettek bármelyike által cégszerűen meghatalmazott személy aláírásával kerülnek megküldésre az ajánlatkérő részére.

Appears in 2 contracts

Samples: Közbeszerzési Szerződés, Keret Megállapodás

Kapcsolattartás. Az ajánlattételi határidő lejártáig a közbeszerzési dokumentum elérése kapcsán megadott, míg az ajánlattételi határidő lejártát követően kizárólag az ajánlatban az Információs adatlapon A Felolvasólapon kapcsolattartóként feltüntetett személlyel közöltek az ajánlattevők, illetőleg közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők mindegyike vonatkozásában joghatályos közlésnek minősülnek. Az eljárás bármely szakaszában a kapcsolattartónál megjelölt faxszámra vagy az eljárásban az ajánlattevő által megadott e-mail címre megküldött fokozott biztonságú digitális aláírással ellátott e-mail üzenet, dokumentum a sikeres elküldés visszaigazolásának pillanatában pillanatában, az ajánlattevő, illetőleg közös ajánlattétel esetén valamennyi közös ajánlattevő részére joghatályosan kézbesítettnek tekintendő. A kapcsolattartó személyében, illetőleg adataiban bekövetkező változást írásban kell az ajánlatkérő felé bejelenteni. Az ajánlatkérő a kizárólag a nyilatkozat eredeti példányának kézhezvételét követően köteles a kapcsolattartó személyében, illetőleg adataiban bekövetkező változást figyelembe venni. Az ajánlatkérő részére az egész eljárás folyamán megküldésre kerülő valamennyi dokumentumot kizárólag postai úton, faxon, elektronikus úton faxon vagy személyesen kell eljuttatni. Az eljárás bármely szakaszában az ajánlatkérő részére küldött bármilyen üzenet, dokumentum csak akkor tekinthető az ajánlatkérő részére joghatályosan kézbesítettnek, ha postai úton megküldött vagy személyesen átadott dokumentumok eredeti példányát az ajánlatkérő kézhez kapja, illetve ha a fax, e-mail fax üzenetet kézhez vette. Az eljárás bármely szakaszában az ajánlatkérő részére az előírt módon megküldött bármilyen üzenet, dokumentum tartalmát az ajánlatkérő csak akkor veszi figyelembe, ha: a dokumentum a rá előírt tartalmi és formai követelményeknek maradéktalanul megfelel; és a dokumentum: - az ajánlattevő kapcsolattartójának; vagy - az ajánlattevő cégjegyzésre jogosultjának, illetőleg jogosultjainak; vagy - közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevői konzorciumi megállapodás szerinti képviselőjének; vagy - az előbbi három bekezdésben említettek bármelyike által cégszerűen meghatalmazott személy - aláírásával kerülnek megküldésre az ajánlatkérő részére.

Appears in 1 contract

Samples: Közbeszerzési Szerződés

Kapcsolattartás. Az ajánlattételi határidő lejártáig Lízingbevevő a közbeszerzési dokumentum elérése kapcsán megadottLízingszerződésben jogosult kapcsolattartót megjelölni. A Lízingszerződésben Lízingbevevő által megjelölt kapcsolattartó eljárása korlátozott, míg joghatást kiváltó jognyilatkozat megtételére a Lízingbevevő képviseletében nem jogosult, kizárólag adatszolgáltatással, panasszal és szerződéses dokumentációk, fizetési értesítők másolatának megküldésével kapcsolatosan jogosult eljárni. A kapcsolattartó személyében vagy elérhetőségében bekövetkező változásáról a Lízingbevevő köteles a Lízingbeadót írásban értesíteni, az ajánlattételi határidő lejártát követően kizárólag az ajánlatban az Információs adatlapon kapcsolattartóként feltüntetett személlyel közöltek az ajánlattevők, illetőleg közös ajánlattétel esetén értesítés elmulasztásából eredő kockázatot a közös ajánlattevők mindegyike vonatkozásában joghatályos közlésnek minősülnekLízingbevevő viseli. Az eljárás bármely szakaszában Elektronikus levél vagy telefax útján történő ügyintézés érdekében a kapcsolattartónál megjelölt faxszámra vagy az eljárásban az ajánlattevő által megadott Lízingbevevő és Kezes a Lízingszerződés V. „Kapcsolattartásra kijelölt személy és elérhetősége” pontjában e-mail címre címet és/vagy fax számot adhat meg. Ennek megadása esetén a Lízingbeadó jogosult nyilatkozatait elektronikus levélben vagy telefaxon a Lízingbevevőhöz és Kezeshez eljuttatni. A Lízingszerződés V. pontjában megadott adatokat a Lízingbevevő és Kezes egyoldalúan, a Lízingbeadó felé megküldött fokozott biztonságú digitális aláírással ellátott írásbeli nyilatkozattal jogosult módosítani, a korábbi adatokat töröltetni és új kapcsolattartót vagy elérhetőséget megadni. A Lízingbeadó nyilvántartó rendszerében egyidejűleg egy Lízingbevevőhöz egy e-mail üzenetcímet, dokumentum fax számot illetve telefonszámot tud rögzíteni, így az új adat bejelentésével a sikeres elküldés visszaigazolásának pillanatában az ajánlattevő, illetőleg közös ajánlattétel esetén valamennyi közös ajánlattevő részére joghatályosan kézbesítettnek tekintendő. A kapcsolattartó személyében, illetőleg adataiban bekövetkező változást írásban kell az ajánlatkérő felé bejelenteni. Az ajánlatkérő a kizárólag a nyilatkozat eredeti példányának kézhezvételét követően köteles a kapcsolattartó személyében, illetőleg adataiban bekövetkező változást figyelembe venni. Az ajánlatkérő részére az egész eljárás folyamán megküldésre kerülő valamennyi dokumentumot postai úton, faxon, elektronikus úton vagy személyesen kell eljuttatni. Az eljárás bármely szakaszában az ajánlatkérő részére küldött bármilyen üzenet, dokumentum csak akkor tekinthető az ajánlatkérő részére joghatályosan kézbesítettnek, ha postai úton megküldött vagy személyesen átadott dokumentumok eredeti példányát az ajánlatkérő kézhez kapja, illetve ha a fax, e-mail üzenetet kézhez vette. Az eljárás bármely szakaszában az ajánlatkérő részére az előírt módon megküldött bármilyen üzenet, dokumentum tartalmát az ajánlatkérő csak akkor veszi figyelembe, ha: ⮚ a dokumentum a rá előírt tartalmi és formai követelményeknek maradéktalanul megfelel; és ⮚ a dokumentum: - az ajánlattevő kapcsolattartójának; vagy - az ajánlattevő cégjegyzésre jogosultjának, illetőleg jogosultjainak; vagy - közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevői megállapodás szerinti képviselőjének; vagy - az előbbi három bekezdésben említettek bármelyike által cégszerűen meghatalmazott személy aláírásával kerülnek megküldésre az ajánlatkérő részérekorábbi adat törlésre kerül.

Appears in 1 contract

Samples: Fogyasztói Pénzügyi Lízingszerződés

Kapcsolattartás. Az ajánlattételi határidő lejártáig Felek kapcsolattartóinak, a közbeszerzési dokumentum elérése kapcsán megadottkivitelezés során jognyilatkozat tételére jogosult képviselőinek megnevezését és elérhetőségét a jelen Szerződés 7. sz. melléklete tartalmazza. Amennyiben a kapcsolattartók személye megváltozik, míg erről Xxxxx írásban kötelesek értesíteni egymást. A jelen Szerződéssel kapcsolatos bármely rendelkezés kizárólag írásban érvényes és a címzettnek a jelen Szerződésben megadott elérhetőségére történő kézbesítéssel, a közléssel válik hatályossá. Felek megállapodnak, hogy az ajánlattételi határidő lejártát követően kizárólag az ajánlatban az Információs adatlapon kapcsolattartóként feltüntetett személlyel közöltek az ajánlattevők, illetőleg közös ajánlattétel írásbeli nyilatkozatok postai küldemények esetén a közös ajánlattevők mindegyike vonatkozásában joghatályos közlésnek minősülnektértivevényen feltüntetett átvételi időpontban, ill. Az eljárás ajánlott küldemények esetén – vagy ha a címzett a részére a megadott kapcsolattartási címére küldött tértivevényes küldeményt bármely szakaszában okból nem veszi át – a kapcsolattartónál megjelölt faxszámra vagy postai feladásától számított ötödik napon, személyes kézbesítés esetén az eljárásban átvételi elismervényen szereplő időpontban, email-címre történő küldés esetén abban az ajánlattevő által megadott esetben, ha az e-mail címre megküldött fokozott biztonságú digitális aláírással ellátott címzettje az e-mailt visszaigazolja, fax-számra küldött nyilatkozat esetén a sikeres kézbesítési értesítésen megadott időpontban, az építési naplóban tett bejegyzés útján tett nyilatkozat a másik Fél ellenjegyzésének időpontjában minősül közöltnek. Felek a jelen Szerződés módosítása, ill. felmondása esetén az e-mail üzenetés/vagy fax és/vagy építési naplóba tett bejegyzés útján tett nyilatkozattétel lehetőségét kizárják. Felek a Szerződés teljesítése során együttműködni kötelesek. Ennek keretében a Felek kötelesek egymást kapcsolattartóik útján írásban értesíteni mindazon körülményekről, dokumentum amelyek a sikeres elküldés visszaigazolásának pillanatában az ajánlattevő, illetőleg közös ajánlattétel esetén valamennyi közös ajánlattevő részére joghatályosan kézbesítettnek tekintendőszerződésben vállalt kölcsönös kötelezettségekből kifolyólag a teljesítést érintik. A kapcsolattartó személyébenFelek a Szerződést érintő adataikban bekövetkező bármilyen változást, illetőleg adataiban bekövetkező változást az érintett adatok hatályossá válásának napjától számított 5 munkanapon belül írásban kell az ajánlatkérő felé bejelentenikötelesek közölni a másik Féllel. Az ajánlatkérő Ezen kötelezettség elmulasztásából vagy késedelmes teljesítéséből fakadó minden kárért a kizárólag mulasztó Felet terheli a nyilatkozat eredeti példányának kézhezvételét követően köteles a kapcsolattartó személyében, illetőleg adataiban bekövetkező változást figyelembe venni. Az ajánlatkérő részére az egész eljárás folyamán megküldésre kerülő valamennyi dokumentumot postai úton, faxon, elektronikus úton vagy személyesen kell eljuttatni. Az eljárás bármely szakaszában az ajánlatkérő részére küldött bármilyen üzenet, dokumentum csak akkor tekinthető az ajánlatkérő részére joghatályosan kézbesítettnek, ha postai úton megküldött vagy személyesen átadott dokumentumok eredeti példányát az ajánlatkérő kézhez kapja, illetve ha a fax, e-mail üzenetet kézhez vette. Az eljárás bármely szakaszában az ajánlatkérő részére az előírt módon megküldött bármilyen üzenet, dokumentum tartalmát az ajánlatkérő csak akkor veszi figyelembe, ha: ⮚ a dokumentum a rá előírt tartalmi és formai követelményeknek maradéktalanul megfelel; és ⮚ a dokumentum: - az ajánlattevő kapcsolattartójának; vagy - az ajánlattevő cégjegyzésre jogosultjának, illetőleg jogosultjainak; vagy - közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevői megállapodás szerinti képviselőjének; vagy - az előbbi három bekezdésben említettek bármelyike által cégszerűen meghatalmazott személy aláírásával kerülnek megküldésre az ajánlatkérő részérefelelősség.

Appears in 1 contract

Samples: Vállalkozási Szerződés

Kapcsolattartás. Az ajánlattételi határidő lejártáig A Szolgáltató kapcsolattartója: a közbeszerzési dokumentum elérése kapcsán megadottSzolgáltató jelen ÁSZF 1. pontjában meghatározott központi elérhetőségeken keresztül tartja a kapcsolatot a Megrendelővel, míg azzal, hogy az ajánlattételi határidő lejártát követően kizárólag Egyedi szolgáltatási szerződésben amennyiben szükségét látja, jogosult további kapcsolattartók megjelölésére is. A Megrendelő köteles az ajánlatban az Információs adatlapon kapcsolattartóként feltüntetett személlyel közöltek az ajánlattevőkEgyedi szolgáltatási szerződésben kapcsolattartót kijelölni, illetőleg közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők mindegyike vonatkozásában joghatályos közlésnek minősülnekmegjelölni. Az eljárás bármely szakaszában ÁSZF-ben és az Egyedi szolgáltatási szerződésben előírt kötelező írásbeli közlésnek csak a kapcsolattartónál megjelölt faxszámra kapcsolattartó személyeknek személyesen, vagy az eljárásban az ajánlattevő által megadott futárszolgálat, illetve posta útján kézbesített tértivevényes ajánlott postai küldeményt, valamint e-mail címre megküldött fokozott biztonságú digitális aláírással ellátott útján a kijelölt kapcsolattartók címeiről és címeire küldött és érkezett írásos értesítés minősül. A távbeszélő készülék (telefon) útján történő értesítések – jelen ÁSZF 6.4. pontjában részletezett, az Egyedi szolgáltatási szerződésre vonatkozó szóbeli szerződéskötés esetét leszámítva – csak abban az esetben érvényesek, ha az ott elhangzottakat haladéktalanul, de legkésőbb a beszélgetést követő 24 órán belül a fentebb megjelölt módon írásban is megerősítik. A Szolgáltató az értesítéseket az alábbi esetben tekinti kézbesítettnek: • személyesen vagy futárszolgálat útján a kezükhöz kézbesített küldemény esetén, az átvétel időpontjában; • tértivevényes postai küldemény esetén, a tértivevényen feltüntetett átvételi időpontban; ha a küldemény a „címzett ismeretlen”, „elköltözött” vagy „nem kereste” jelzéssel érkezett vissza a feladóhoz, akkor a Szolgáltató az adott postai küldeményt a postai kézbesítés második megkísérlésének napját követő ötödik munkanapon tekinti kézbesítettnek, • e-mail üzenetútján küldött értesítés esetén, dokumentum amikor az adott értesítés a sikeres elküldés visszaigazolásának pillanatában az ajánlattevő, illetőleg közös ajánlattétel esetén valamennyi közös ajánlattevő részére joghatályosan kézbesítettnek tekintendő. A kapcsolattartó személyében, illetőleg adataiban bekövetkező változást írásban kell az ajánlatkérő felé bejelenteni. Az ajánlatkérő a kizárólag a nyilatkozat eredeti példányának kézhezvételét követően köteles a kapcsolattartó személyében, illetőleg adataiban bekövetkező változást figyelembe venni. Az ajánlatkérő részére az egész eljárás folyamán megküldésre kerülő valamennyi dokumentumot postai úton, faxon, elektronikus úton vagy személyesen kell eljuttatni. Az eljárás bármely szakaszában az ajánlatkérő részére küldött bármilyen üzenet, dokumentum csak akkor tekinthető az ajánlatkérő részére joghatályosan kézbesítettnek, ha postai úton megküldött vagy személyesen átadott dokumentumok eredeti példányát az ajánlatkérő kézhez kapja, illetve ha a fax, címzett Fél e-mail üzenetet kézhez vetteszerverére betöltődik. Az eljárás bármely szakaszában az ajánlatkérő részére az előírt módon megküldött bármilyen üzenetA Diák munkaerő közvetítési szerződést hatálya alatt a Felek kötelezettséget vállalnak arra, dokumentum tartalmát az ajánlatkérő csak akkor veszi figyelembehogy a szerződés teljesítése érdekében együttműködnek, ha: ⮚ tájékoztatják egymást a dokumentum szerződés teljesítését befolyásoló körülményekről, akadályokról, biztosítják a rá előírt tartalmi és formai követelményeknek maradéktalanul megfelel; és ⮚ a dokumentum: - az ajánlattevő kapcsolattartójának; vagy - az ajánlattevő cégjegyzésre jogosultjának, illetőleg jogosultjainak; vagy - közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevői megállapodás szerinti képviselőjének; vagy - az előbbi három bekezdésben említettek bármelyike által cégszerűen meghatalmazott személy aláírásával kerülnek megküldésre az ajánlatkérő részérekapcsolattartást munkavállalóik (alkalmazottaik) között.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Kapcsolattartás. Az ajánlattételi határidő lejártáig a közbeszerzési dokumentum elérése kapcsán megadott, míg az ajánlattételi határidő lejártát követően kizárólag az ajánlatban az Információs adatlapon kapcsolattartóként feltüntetett személlyel közöltek az ajánlattevők, illetőleg közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők mindegyike vonatkozásában joghatályos közlésnek minősülnek. Az eljárás bármely szakaszában a kapcsolattartónál megjelölt faxszámra vagy az eljárásban az ajánlattevő által megadott e-mail címre megküldött fokozott biztonságú digitális aláírással ellátott e-mail üzenet, dokumentum a sikeres elküldés visszaigazolásának pillanatában az ajánlattevő, illetőleg közös ajánlattétel esetén valamennyi közös ajánlattevő részére joghatályosan kézbesítettnek tekintendő. A kapcsolattartó személyében, illetőleg adataiban bekövetkező változást írásban kell az ajánlatkérő felé bejelenteni. Az ajánlatkérő a kizárólag a nyilatkozat eredeti példányának kézhezvételét követően köteles a kapcsolattartó személyében, illetőleg adataiban bekövetkező változást figyelembe venni. Az ajánlatkérő részére az egész eljárás folyamán megküldésre kerülő valamennyi dokumentumot postai úton, faxon, elektronikus úton vagy személyesen kell eljuttatni. Az eljárás bármely szakaszában az ajánlatkérő részére küldött bármilyen üzenet, dokumentum csak akkor tekinthető az ajánlatkérő részére joghatályosan kézbesítettnek, ha postai úton megküldött vagy személyesen átadott dokumentumok eredeti példányát az ajánlatkérő kézhez kapja, illetve ha a fax, e-mail üzenetet kézhez vette. Az eljárás bármely szakaszában az ajánlatkérő részére az előírt módon megküldött bármilyen üzenet, dokumentum tartalmát az ajánlatkérő csak akkor veszi figyelembe, ha: ⮚ : a) a dokumentum a rá előírt tartalmi és formai követelményeknek maradéktalanul megfelel; és ⮚ és b) a dokumentum: - az ajánlattevő kapcsolattartójának; vagy - az ajánlattevő cégjegyzésre jogosultjának, illetőleg jogosultjainak; vagy - közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevői megállapodás szerinti képviselőjének; vagy - az előbbi három bekezdésben említettek bármelyike által cégszerűen meghatalmazott személy aláírásával kerülnek megküldésre az ajánlatkérő részére.

Appears in 1 contract

Samples: Szállítási Szerződés

Kapcsolattartás. Az ajánlattételi határidő lejártáig 1. A Xxxxx által a közbeszerzési dokumentum elérése kapcsán megadottjelen szerződésben kapcsolattartásra kijelölt személy a szerződő fél meghatalmazása alapján jogosult az adott szerződő fél szerződéses kötelezettségeinek teljesítése és jogai gyakorlása érdekében minden szükséges intézkedést megtenni, a másik fél képviselőjével a kapcsolatot tartani, arra vonatkozó igény felmerülése esetén a szerződésmódosítást előkészíteni. 2. Felek a jelen szerződésben foglalt valamennyi hivatalos értesítést - vagy más közlést - írásban kötelesek megküldeni a másik fél részére személyes kézbesítéssel; vagy postán ajánlott küldeményként; illetve telefaxon vagy e-mail-en. A kézbesítés időpontjának személyes kézbesítés esetén a címzett fél általi személyes átvétel időpontját, telefax esetében a sikeres küldést igazoló adási jelentésben szereplő időpontot, ajánlott postai küldeménynél legkésőbb a sikertelen kézbesítése esetén a levél postai visszafordításának a napját, míg az ajánlattételi határidő lejártát követően kizárólag az ajánlatban az Információs adatlapon kapcsolattartóként feltüntetett személlyel közöltek az ajánlattevők, illetőleg közös ajánlattétel e-mailes értesítés esetén a közös ajánlattevők mindegyike vonatkozásában joghatályos közlésnek minősülnek. Az eljárás bármely szakaszában a kapcsolattartónál megjelölt faxszámra vagy az eljárásban az ajánlattevő által megadott e-mail címre megküldött fokozott biztonságú digitális aláírással ellátott e-mail üzenet, dokumentum a sikeres elküldés visszaigazolásának pillanatában az ajánlattevő, illetőleg közös ajánlattétel esetén valamennyi közös ajánlattevő részére joghatályosan kézbesítettnek tekintendő. A kapcsolattartó személyében, illetőleg adataiban bekövetkező változást írásban címzett fél szerverére történő megérkezés időpontját kell az ajánlatkérő felé bejelenteni. Az ajánlatkérő a kizárólag a nyilatkozat eredeti példányának kézhezvételét követően köteles a kapcsolattartó személyében, illetőleg adataiban bekövetkező változást figyelembe venni. Az ajánlatkérő részére Vevő kapcsolattartó(i)nak neve, címe, telefonszáma: név: Xxxxx Xxxxx Eladó kapcsolattartó(i)nak neve, címe, telefonszáma: 3. Felek az egész eljárás folyamán megküldésre kerülő valamennyi dokumentumot postai útonelőzőekben megnevezett kapcsolattartók személyében vagy a megadott elérhetőségekben bekövetkezett bármely változást kötelesek haladéktalanul jelezni a másik félnek, faxonmely tájékoztatást a változástól számított legkésőbb 3 munkanapon belül írásban is kötelesek megismételni. A Fél jogosult a változással érintett Féltől a változás jogszerűségét alátámasztó irat (cégbírósági végzés vagy meghatalmazást tartalmazó irat) másolatát, elektronikus úton vagy személyesen kell eljuttatni. Az eljárás bármely szakaszában indokolt esetben az ajánlatkérő részére küldött bármilyen üzenet, dokumentum csak akkor tekinthető az ajánlatkérő részére joghatályosan kézbesítettnek, ha postai úton megküldött vagy személyesen átadott dokumentumok eredeti példányát az ajánlatkérő kézhez kapja, illetve ha a fax, e-mail üzenetet kézhez vette. Az eljárás bármely szakaszában az ajánlatkérő részére az előírt módon megküldött bármilyen üzenet, dokumentum tartalmát az ajánlatkérő csak akkor veszi figyelembe, ha: ⮚ a dokumentum a rá előírt tartalmi és formai követelményeknek maradéktalanul megfelel; és ⮚ a dokumentum: - az ajánlattevő kapcsolattartójának; vagy - az ajánlattevő cégjegyzésre jogosultjának, illetőleg jogosultjainak; vagy - közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevői megállapodás szerinti képviselőjének; vagy - az előbbi három bekezdésben említettek bármelyike által cégszerűen meghatalmazott személy aláírásával kerülnek megküldésre az ajánlatkérő részéreirat bemutatását kérni.

Appears in 1 contract

Samples: Közbeszerzési Dokumentumok

Kapcsolattartás. Az ajánlattételi határidő lejártáig A Szolgáltató kapcsolattartója: a közbeszerzési dokumentum elérése kapcsán megadottSzolgáltató jelen ÁSZF 1. pontjában meghatározott központi elérhetőségeken keresztül tartja a kapcsolatot a Megrendelővel, míg azzal, hogy az ajánlattételi határidő lejártát követően kizárólag Egyedi szolgáltatási szerződésben amennyiben szükségét látja, jogosult további kapcsolattartók megjelölésére is. A Megrendelő köteles az ajánlatban az Információs adatlapon kapcsolattartóként feltüntetett személlyel közöltek az ajánlattevőkEgyedi szolgáltatási szerződésben kapcsolattartót kijelölni, illetőleg közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők mindegyike vonatkozásában joghatályos közlésnek minősülnekmegjelölni. Az eljárás bármely szakaszában ÁSZF-ben és az Egyedi szolgáltatási szerződésben előírt kötelező írásbeli közlésnek csak a kapcsolattartónál megjelölt faxszámra kapcsolattartó személyeknek személyesen, vagy az eljárásban az ajánlattevő által megadott futárszolgálat, illetve posta útján kézbesített tértivevényes ajánlott postai küldeményt, valamint e-mail címre megküldött fokozott biztonságú digitális aláírással ellátott útján a kijelölt kapcsolattartók címeiről és címeire küldött és érkezett írásos értesítés minősül. A távbeszélő készülék (telefon) útján történő értesítések – jelen ÁSZF 6.4. pontjában részletezett, az Egyedi szolgáltatási szerződésre vonatkozó szóbeli szerződéskötés esetét leszámítva – csak abban az esetben érvényesek, ha az ott elhangzottakat haladéktalanul, de legkésőbb a beszélgetést követő 24 órán belül a fentebb megjelölt módon írásban is megerősítik. A Szolgáltató az értesítéseket az alábbi esetben tekinti kézbesítettnek: • személyesen vagy futárszolgálat útján a kezükhöz kézbesített küldemény esetén, az átvétel időpontjában; • tértivevényes postai küldemény esetén, a tértivevényen feltüntetett átvételi időpontban; ha a küldemény a „címzett ismeretlen”, „elköltözött” vagy „nem kereste” jelzéssel érkezett vissza a feladóhoz, akkor a Szolgáltató az adott postai küldeményt a postai kézbesítés második megkísérlésének napját követő ötödik munkanapon tekinti kézbesítettnek, • e-mail üzenetútján küldött értesítés esetén, dokumentum amikor az adott értesítés a sikeres elküldés visszaigazolásának pillanatában az ajánlattevő, illetőleg közös ajánlattétel esetén valamennyi közös ajánlattevő részére joghatályosan kézbesítettnek tekintendőcímzett Fél e- mail szerverére betöltődik. A kapcsolattartó személyébenDiák munkaerő közvetítési szerződést hatálya alatt a Felek kötelezettséget vállalnak arra, illetőleg adataiban bekövetkező változást írásban kell az ajánlatkérő felé bejelenteni. Az ajánlatkérő hogy a kizárólag szerződés teljesítése érdekében együttműködnek, tájékoztatják egymást a nyilatkozat eredeti példányának kézhezvételét követően köteles szerződés teljesítését befolyásoló körülményekről, akadályokról, biztosítják a kapcsolattartó személyében, illetőleg adataiban bekövetkező változást figyelembe venni. Az ajánlatkérő részére az egész eljárás folyamán megküldésre kerülő valamennyi dokumentumot postai úton, faxon, elektronikus úton vagy személyesen kell eljuttatni. Az eljárás bármely szakaszában az ajánlatkérő részére küldött bármilyen üzenet, dokumentum csak akkor tekinthető az ajánlatkérő részére joghatályosan kézbesítettnek, ha postai úton megküldött vagy személyesen átadott dokumentumok eredeti példányát az ajánlatkérő kézhez kapja, illetve ha a fax, e-mail üzenetet kézhez vette. Az eljárás bármely szakaszában az ajánlatkérő részére az előírt módon megküldött bármilyen üzenet, dokumentum tartalmát az ajánlatkérő csak akkor veszi figyelembe, ha: ⮚ a dokumentum a rá előírt tartalmi és formai követelményeknek maradéktalanul megfelel; és ⮚ a dokumentum: - az ajánlattevő kapcsolattartójának; vagy - az ajánlattevő cégjegyzésre jogosultjának, illetőleg jogosultjainak; vagy - közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevői megállapodás szerinti képviselőjének; vagy - az előbbi három bekezdésben említettek bármelyike által cégszerűen meghatalmazott személy aláírásával kerülnek megküldésre az ajánlatkérő részérekapcsolattartást munkavállalóik (alkalmazottaik) között.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Kapcsolattartás. Az ajánlattételi határidő lejártáig a közbeszerzési dokumentum elérése kapcsán megadott, míg az ajánlattételi határidő lejártát követően kizárólag az ajánlatban az Információs adatlapon ajánlati nyilatkozatban kapcsolattartóként feltüntetett személlyel közöltek az ajánlattevők, illetőleg közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők mindegyike vonatkozásában joghatályos közlésnek minősülnek. Az eljárás bármely szakaszában a kapcsolattartónál megjelölt faxszámra vagy az eljárásban az ajánlattevő által megadott e-mail címre megküldött fokozott biztonságú digitális aláírással ellátott e-mail küldött bármilyen üzenet, dokumentum a sikeres elküldés visszaigazolásának pillanatában az ajánlattevő, illetőleg közös ajánlattétel esetén valamennyi közös ajánlattevő részére joghatályosan kézbesítettnek tekintendő. A kapcsolattartó személyében, illetőleg adataiban bekövetkező változást írásban kell az ajánlatkérő felé Ajánlatkérőnek bejelenteni. Az ajánlatkérő a kizárólag a nyilatkozat eredeti példányának kézhezvételét követően köteles a kapcsolattartó személyében, illetőleg adataiban bekövetkező változást figyelembe venni. Az ajánlatkérő részére az egész eljárás folyamán megküldésre kerülő valamennyi dokumentumot kizárólag postai úton, faxon, elektronikus úton vagy személyesen kell eljuttatni. Az eljárás bármely szakaszában az ajánlatkérő részére küldött bármilyen üzenet, dokumentum csak akkor tekinthető az ajánlatkérő részére joghatályosan kézbesítettnek, ha postai úton megküldött vagy személyesen átadott dokumentumok eredeti példányát az ajánlatkérő kézhez kapja, illetve ha a fax, e-mail üzenetet kézhez vette. Az eljárás bármely szakaszában az ajánlatkérő részére az előírt módon megküldött bármilyen üzenet, dokumentum tartalmát az ajánlatkérő csak akkor veszi figyelembe, ha: ⮚ a dokumentum a rá előírt tartalmi és formai követelményeknek maradéktalanul megfelel; és ⮚ a dokumentum: - az ajánlattevő kapcsolattartójának; vagy - az ajánlattevő cégjegyzésre jogosultjának, illetőleg jogosultjainak; vagy - közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevői konzorciumi megállapodás szerinti képviselőjének; vagy - az előbbi három bekezdésben említettek bármelyike által cégszerűen meghatalmazott személy aláírásával kerülnek megküldésre az ajánlatkérő részére. A projektben részt vevő egyéb szervezetek bemutatása és a kapcsolódó szerződések: A tárgyi projekt megvalósításában az alábbi vállalkozók vesznek részt: - A Vállalkozó feladata, hogy az ünnepélyes nyitórendezvényen (alapcső letétel) részt vegyen, a szervezett lakossági fórumokon megjelenjen és felmerülő lakossági, műszaki kérdésekre választ adjon.

Appears in 1 contract

Samples: Vállalkozási Szerződés

Kapcsolattartás. Az ajánlattételi határidő lejártáig Jelen szerződés teljesítésével kapcsolatos ügyintézésre és képviseletre Szerződő Felek által felhatalmazott személyek: ▪ Elsődleges kapcsolattartók (Szerződő Felek képviselői): • Megrendelő részéről: Xxx Xxxxxx • Vállalkozó részéről: ▪ Szakmai kapcsolattartók: • Megrendelő részéről: Xxxx Xxxxx • Vállalkozó részéről: Mindkét fél jogosult arra, hogy a közbeszerzési dokumentum elérése kapcsán megadottkapcsolattartó személy(eke)t bármikor elmozdítsa, míg és a helyükre új személyeket jelöljön ki, melynek hatálybalépése a másik fél igazolható tudomásszerzésének időpontjától kezdődik. Szerződő Xxxxx azonnal és írásban kötelesek értesíteni egymást az ajánlattételi határidő lejártát követően kizárólag az ajánlatban az Információs adatlapon kapcsolattartóként feltüntetett személlyel közöltek az ajánlattevőkilyen változásról. Szerződő Felek megállapodnak abban, illetőleg közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők mindegyike vonatkozásában joghatályos közlésnek minősülnek. Az eljárás bármely szakaszában a kapcsolattartónál megjelölt faxszámra vagy az eljárásban az ajánlattevő által megadott hogy e-mail címre megküldött fokozott biztonságú digitális aláírással ellátott üzeneteiket akkor tekintik a másik féllel közöltnek, amennyiben a másik féltől olvasási visszaigazolás érkezik, illetve akkor, ha arra a másik fél e-mail üzenetüzenetben válaszol. Szerződő Felek megállapodnak, dokumentum a sikeres elküldés visszaigazolásának pillanatában hogy az ajánlattevő, illetőleg közös ajánlattétel esetén valamennyi közös ajánlattevő e- mail üzenetek közlésének megtörténtét egyéb eszközökkel is bizonyíthatják. Szerződő Felek egymás részére joghatályosan kézbesítettnek tekintendő. A kapcsolattartó személyében, illetőleg adataiban bekövetkező változást írásban kell az ajánlatkérő felé bejelentenitovábbított postai küldeményeiket ajánlott tértivevényes szolgáltatási formában juttatják el. Az ajánlatkérő a kizárólag a nyilatkozat eredeti példányának kézhezvételét követően köteles a kapcsolattartó személyében, illetőleg adataiban bekövetkező változást figyelembe venni. Az ajánlatkérő részére az egész eljárás folyamán megküldésre kerülő valamennyi dokumentumot postai úton, faxon, elektronikus úton vagy személyesen kell eljuttatni. Az eljárás bármely szakaszában az ajánlatkérő részére küldött bármilyen üzenet, dokumentum csak akkor tekinthető az ajánlatkérő részére joghatályosan kézbesítettnek, ha postai úton megküldött vagy személyesen átadott dokumentumok eredeti példányát az ajánlatkérő kézhez kapjailyen módon elküldött és „nem kereste”, illetve ha „az átvételt megtagadta” jelzéssel visszaérkezett küldeményt a faxSzerződő Felek minden esetben az első kézbesítés megkísérlésének napjával kézbesítettnek tekintik, e-mail üzenetet kézhez vettea küldeményben található okirat tartalmát a másik fél tudomásul vettnek ismeri el. Az eljárás bármely szakaszában az ajánlatkérő részére az előírt módon megküldött bármilyen üzenetSzerződő Felek megállapodnak, dokumentum tartalmát az ajánlatkérő csak akkor veszi figyelembehogy a jelen szerződés módosítása, ha: ⮚ felmondása, a dokumentum teljesítési jegyzőkönyvvel kapcsolatos kifogások közlése, a rá előírt tartalmi kötbér érvényesítése valamint a fentiekre a címzett fél által adott válaszok kizárólag írásban, ajánlott vagy tértivevényes küldemény útján érvényesek. Szerződő Felek jelen szerződés szerinti kötelezettségeik teljesítése során, a szerződés céljának megvalósítása érdekében kötelesek egymással jóhiszeműen együttműködni, ennek keretében megadni egymás számára minden elvárható segítséget, különös tekintettel a másik fél teljesítéséhez szükséges adatok és formai követelményeknek maradéktalanul megfelel; és ⮚ a dokumentum: - az ajánlattevő kapcsolattartójának; vagy - az ajánlattevő cégjegyzésre jogosultjának, illetőleg jogosultjainak; vagy - közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevői megállapodás szerinti képviselőjének; vagy - az előbbi három bekezdésben említettek bármelyike által cégszerűen meghatalmazott személy aláírásával kerülnek megküldésre az ajánlatkérő részéreinformációk megfelelő időben történő rendelkezésre bocsátására.

Appears in 1 contract

Samples: Szerződés

Kapcsolattartás. Az ajánlattételi határidő lejártáig A jelen szerződés szerint, vagy azzal kapcsolatban küldendő írásbeli értesítéseket az alábbi személyeknek kell elküldeni az alábbi címekre: Bérbeadó képviselője: e-mail cím: , postázási cím: , telefon: Bérlő képviselője e-mail cím: , postázási cím: , telefon: A Felek kötelezik magukat arra, hogy amennyiben képviselőjük vagy értesítési, illetve postacímük megváltozik, úgy azt haladéktalanul írásban közlik a közbeszerzési dokumentum elérése kapcsán megadottmásik féllel. A szerződő felek kijelentik, míg hogy a kapcsolattartói minőséghez kapcsolódó adatkezelésről az ajánlattételi határidő lejártát követően kizárólag érintett kapcsolattartókat előzetesen tájékoztatták. Mindaddig, amíg valamelyik fél a kapcsolattartásban megjelölt adat módosításról írásbeli értesítést nem küld, addig a fenti személynek, illetve e-mail-re és postacímre megküldött bármely írásbeli közlés, értesítés a másik fél részére joghatályosan történik meg. A Felek megállapodnak abban, hogy az ajánlatban e-mail útján megküldött értesítés, illetve közlés is joghatályosnak tekintendő az Információs adatlapon kapcsolattartóként feltüntetett személlyel közöltek e-mail megküldését követő munkanappal. Amennyiben fizetési felszólításra vagy felmondásra vonatkozó közlésre kerülne sor, úgy azt egyidejűleg e-mailen és postai úton is meg kell küldeni a másik félnek, a közlés napja ebben az ajánlattevők, illetőleg közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők mindegyike vonatkozásában joghatályos közlésnek minősülnek. Az eljárás bármely szakaszában a kapcsolattartónál megjelölt faxszámra vagy esetben is az eljárásban az ajánlattevő által megadott e-mail címre megküldött fokozott biztonságú digitális aláírással ellátott közlés. A felek kifejezetten megállapodnak abban, hogy a másik fél részére a jelen szerződés fejezet Kapcsolattartás címszó alatt megjelölt e-mail üzenetcímre megküldött elektronikus levelet –beleértve a fizetési, dokumentum a sikeres elküldés visszaigazolásának pillanatában az ajánlattevővagy egyéb felszólítást, illetőleg közös ajánlattétel esetén valamennyi közös ajánlattevő részére vagy felmondást - joghatályosan kézbesítettnek tekintendő. A kapcsolattartó személyébenkell tekinteni azzal, illetőleg adataiban bekövetkező változást írásban kell hogy kézbesítési vagy olvasási igazolást küld a levelező rendszer, az ajánlatkérő felé bejelenteni. Az ajánlatkérő a kizárólag a nyilatkozat eredeti példányának kézhezvételét követően köteles a kapcsolattartó személyében, illetőleg adataiban bekövetkező változást figyelembe venni. Az ajánlatkérő részére az egész eljárás folyamán megküldésre kerülő valamennyi dokumentumot postai úton, faxon, elektronikus úton vagy személyesen kell eljuttatni. Az eljárás bármely szakaszában az ajánlatkérő részére küldött bármilyen üzenet, dokumentum csak akkor tekinthető az ajánlatkérő részére joghatályosan kézbesítettnek, ha postai úton megküldött vagy személyesen átadott dokumentumok eredeti példányát az ajánlatkérő kézhez kapja, illetve ha a fax, e-mail üzenetet kézhez vettelevél kézbesítést követő nappal. Az eljárás bármely szakaszában A felek kötelesek megváltozott e-mail címüket haladéktalanul a másik fél tudomására hozni, amennyiben az ajánlatkérő részére az előírt módon megküldött bármilyen üzenete-mail cím változás nem kerül megküldésre a másik fél részére, dokumentum tartalmát az ajánlatkérő csak akkor veszi figyelembe, ha: ⮚ úgy a dokumentum a rá előírt tartalmi és formai követelményeknek maradéktalanul megfelel; és ⮚ a dokumentum: - az ajánlattevő kapcsolattartójának; vagy - az ajánlattevő cégjegyzésre jogosultjának, illetőleg jogosultjainak; vagy - közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevői megállapodás szerinti képviselőjének; vagy - az előbbi három bekezdésben említettek bármelyike által cégszerűen meghatalmazott személy aláírásával kerülnek megküldésre az ajánlatkérő részérekorábbi e-mail címre megkísérelt levél megküldését is joghatályos teljesítésnek kell tekinteni.

Appears in 1 contract

Samples: Bérleti Szerződés

Kapcsolattartás. Az ajánlattételi határidő lejártáig Ajánlatkérő felhívja Xxxxxxxxxxx figyelmét, hogy a közbeszerzési dokumentum elérése kapcsán megadott, míg eljárás során kapcsolattartásra kizárólag írásban kerülhet sor. Ajánlatkérő visszautasít minden személyes vagy nem dokumentálható kapcsolattartási formát. Ajánlattevők az ajánlattételi felhívással és a dokumentációval kapcsolatban felmerült kérdéseiket kizárólag írásban nyújthatják be az ajánlattételi határidő lejártát követően kizárólag megelőzően, a kapcsolattartóként megjelölt felelős személy részére faxon és e-mailben - Word formátumban - eljuttatva, feltüntetve az ajánlatban az Információs adatlapon kapcsolattartóként feltüntetett személlyel közöltek az ajánlattevők, illetőleg közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők mindegyike vonatkozásában joghatályos közlésnek minősülnekeljárás tárgyát. Az eljárás bármely szakaszában Ajánlatkérő nem vállal felelősséget azon kérdések megválaszolásáért, melyeket az Ajánlattevők vagy csak faxon, vagy csak e-mailben küldtek meg! A beérkezés tényét és időpontját vita esetén Ajánlattevőknek kell tudniuk igazolni. (1) Xxxxxxx gazdasági szereplő, aki az adott közbeszerzési eljárásban ajánlattevő lehet – a kapcsolattartónál megjelölt faxszámra megfelelő ajánlattétel érdekében – a közbeszerzési dokumentumokban foglaltakkal kapcsolatban írásban kiegészítő tájékoztatást kérhet az ajánlatkérőtől vagy az általa meghatározott szervezettől. (2) A kiegészítő tájékoztatást a kérés beérkezését követően ésszerű határidőn belül, de az ajánlattételi határidő lejárta előtt legkésőbb hat nappal, gyorsított eljárás esetén legkésőbb négy nappal kell megadni. (3) Ha a kiegészítő tájékoztatás iránti kérelmet a (2) bekezdésben foglalt válaszadási határidőt megelőző negyedik, gyorsított eljárásban harmadik napnál később nyújtották be, a kiegészítő tájékoztatást az ajánlattevő ajánlatkérőnek nem kötelező megadnia. (4) Ha a tájékoztatást az ajánlatkérő nem tudja a (2) bekezdés szerinti határidőben megadni, vagy a kiegészítő tájékoztatással egyidejűleg a közbeszerzési dokumentumokat módosítja, az 52. § (4) bekezdése szerint kell eljárni. (5) A kiegészítő tájékoztatást úgy kell megadni, hogy az ne sértse a gazdasági szereplők esélyegyenlőségét. A tájékoztatás teljes tartalmát hozzáférhetővé kell tenni vagy meg kell küldeni valamennyi gazdasági szereplő részére, amely érdeklődését az eljárás iránt az ajánlatkérőnél jelezte. A kiegészítő tájékoztatás megadása során az ajánlatkérő nem jelöli meg, hogy a kérdést melyik gazdasági szereplő tette fel, valamint hogy válaszát az ajánlatkérő mely gazdasági szereplőknek küldte még meg. A kiegészítő tájékoztatások az ajánlattételi dokumentáció részévé válnak. Ajánlattevők a fenti szabályok megsértéséből adódó valamennyi következményt viselni kötelesek. Telefonon érkező kérdésekre az esélyegyenlőség elvének biztosítása érdekében nem áll módunkban választ adni! Amennyiben Ajánlattevő olyan telefax berendezést jelölt meg, amely nem 24 órás működésű, vagy műszaki hibás, és nem jelölt meg tartalék berendezést, valamint az Ajánlattevő által megadott megjelölt elektronikus postafiók levelek fogadására nem alkalmas és ezen okokból a kiegészítő tájékoztatás késedelmesen jut el Ajánlattevőhöz, az ebből eredő késedelemért, vagy kárért Ajánlatkérő felelősséget nem vállal (Kbt. 41. § (2) bekezdés b) és c) pont) alapján. Amennyiben az értékelés során hiánypótlásra van szükség, vagy bármilyen más értesítés küldése válik szükségessé, a fentiekben leírtak ezen esetekben is érvényesek, beleértve a telefaxok illetve elektronikus postafiók üzemelésére vonatkozó, fentebb jelzett előírásokat is. Az ajánlatot nem lehet ceruzával készíteni. Az ajánlatban nem lehet áthúzás, átírás vagy betoldás. Az ajánlat minden olyan oldalát, amelyen az ajánlat benyújtása előtt módosítást hajtottak végre, az adott dokumentumot aláíró személynek, vagy személyeknek a módosításnál kézjeggyel kell ellátni. Az Ajánlatkérő a jelen dokumentáció mellékletében a Közbeszerzési törvény előírásainak megfelelő iratmintákat bocsát az Ajánlattevők részére, de a jelen ajánlattételi dokumentáció mellékletében nem szerepel az ajánlathoz csatolandó összes nyilatkozatra, illetve igazolásra vonatkozó minta. Ezen további nyilatkozatok, igazolások törvényi, valamint az ajánlattételi felhívásban és a dokumentációban foglaltaknak való megfelelősége az Ajánlattevő felelőssége! Ajánlattevő adja meg ajánlatában azon kapcsolattartó személyek nevét, beosztását, valamint telefon és telefax számait, valamint e-mail címre megküldött fokozott biztonságú digitális aláírással ellátott e-mail üzenetcímeit, dokumentum a sikeres elküldés visszaigazolásának pillanatában akik az ajánlattevőeljárás során nyilatkozat tételre, illetőleg közös ajánlattétel esetén valamennyi közös ajánlattevő részére joghatályosan kézbesítettnek tekintendő. A kapcsolattartó személyében, illetőleg adataiban bekövetkező változást írásban kell az ajánlatkérő felé bejelenteni. Az ajánlatkérő a kizárólag a nyilatkozat eredeti példányának kézhezvételét követően köteles a kapcsolattartó személyében, illetőleg adataiban bekövetkező változást figyelembe venni. Az ajánlatkérő részére az egész eljárás folyamán megküldésre kerülő valamennyi dokumentumot postai úton, faxon, elektronikus úton vagy személyesen kell eljuttatni. Az eljárás bármely szakaszában az ajánlatkérő részére küldött bármilyen üzenet, dokumentum csak akkor tekinthető az ajánlatkérő részére joghatályosan kézbesítettnek, ha postai úton megküldött vagy személyesen átadott dokumentumok eredeti példányát az ajánlatkérő kézhez kapja, illetve ha a fax, e-mail üzenetet kézhez vette. Az eljárás bármely szakaszában az ajánlatkérő részére az előírt módon megküldött bármilyen üzenet, dokumentum tartalmát az ajánlatkérő csak akkor veszi figyelembe, ha: ⮚ a dokumentum a rá előírt tartalmi és formai követelményeknek maradéktalanul megfelel; és ⮚ a dokumentum: - az ajánlattevő kapcsolattartójának; vagy - az ajánlattevő cégjegyzésre jogosultjának, illetőleg jogosultjainak; vagy - közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevői megállapodás szerinti képviselőjének; vagy - az előbbi három bekezdésben említettek bármelyike által cégszerűen meghatalmazott személy aláírásával kerülnek megküldésre az ajánlatkérő részéreinformáció adására jogosultak.

Appears in 1 contract

Samples: Ajánlattételi Dokumentáció

Kapcsolattartás. Az ajánlattételi határidő lejártáig 9.1 Amennyiben a közbeszerzési dokumentum elérése kapcsán megadottjelen ÁSZF nem írja elő a személyes kapcsolattartást, míg és a Bank szerint sincs rá szükség, a Felek közötti kommunikáció – amennyiben a Szerződés eltérően nem rendelkezik - az ajánlattételi határidő lejártát követően kizárólag alábbiak szerint történhet: • a Bank által az ajánlatban Ügyfél felé az Információs adatlapon kapcsolattartóként feltüntetett személlyel közöltek az ajánlattevők, illetőleg közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők mindegyike vonatkozásában joghatályos közlésnek minősülnek. Az eljárás bármely szakaszában a kapcsolattartónál megjelölt faxszámra vagy az eljárásban az ajánlattevő Ügyfél által megadott telefonszámokon, email címen, Online ügyfélszolgálaton, illetve írásban postai úton; • az Ügyfél által a Bank felé: a (+36 1) 458 60 70-es telefonszámon, Online ügyfélszolgálaton keresztül, a xxxxxxxxxxxxx@xxxxxxx.xx e-mail címre megküldött fokozott biztonságú digitális aláírással ellátott címen, illetve írásban, postai úton; azzal, hogy az Ügyfél nem jogosult e-mail-ben vagy SMS-ben Megbízást adni a Bank részére. 9.2 A Felek egymáshoz intézett nyilatkozataikat – a Szerződés eltérő rendelkezése hiányában – írásban kötelesek megtenni. Az Ügyfél tudomásul veszi, hogy: a) a Bank levelezési címként az Ügyfél által meghatározott címet fogadja el, és nem vállal felelősséget azon értesítése elmaradásáért, amely abból ered, hogy az Ügyfél pontatlan, téves címet adott meg, illetőleg annak változását nem jelezte a Bank felé; b) a Bank Ügyfélhez intézett (postai tértivevényes) nyilatkozatai – ide értve a Szerződés megszűnését követően küldött nyilatkozatokat is – akkor is kézbesítettnek tekintendők, amennyiben az Ügyfél által megadott címen történő kézbesítés bármely okból sikertelen volt, különösen, ha a küldemény átvételét a címzett megtagadta vagy az „nem kereste”, „eredménytelen”, „elköltözött” vagy „címzett ismeretlen” jelzéssel érkezett vissza. Az így visszaküldött iratot a Bankhoz megérkezésével, de a postára adást követő 5. banki munkanappal kézbesítettnek kell tekinteni. Az Ügyfelet terheli annak felelőssége, ha lakcíme illetve levelezési címe megváltozását nem közli a Bankkal, s emiatt vált sikertelenné a kézbesítés; c) Bank abban az esetben is jogosult fizetési felszólítást, illetve felmondást az Ügyfél címére kézbesíteni, amennyiben az Ügyfél valamely szolgáltatással kapcsolatosan nem kéri a Bank írásbeli értesítését. Az Ügyfél írásban a Bank székhelyének (1062 Budapest, Teréz körút 55-57.) címén veheti fel a Bankkal a kapcsolatot. 9.3 A Bank jogosult az Ügyfélnek szóló írásbeli értesítéseit az Ügyfél Takarékszámla szerződésen megjelölt e-mail üzenet, dokumentum a sikeres elküldés visszaigazolásának pillanatában az ajánlattevő, illetőleg közös ajánlattétel esetén valamennyi közös ajánlattevő részére joghatályosan kézbesítettnek tekintendő. A kapcsolattartó személyében, illetőleg adataiban bekövetkező változást írásban kell az ajánlatkérő felé bejelentenicímére elküldeni. Az ajánlatkérő Ügyfél erre tekintettel kötelezi magát arra, hogy a kizárólag a nyilatkozat eredeti példányának kézhezvételét követően köteles a kapcsolattartó személyében, illetőleg adataiban bekövetkező változást figyelembe venni. Az ajánlatkérő részére az egész eljárás folyamán megküldésre kerülő valamennyi dokumentumot postai úton, faxon, elektronikus úton vagy személyesen kell eljuttatni. Az eljárás bármely szakaszában az ajánlatkérő részére küldött bármilyen üzenet, dokumentum csak akkor tekinthető az ajánlatkérő részére joghatályosan kézbesítettnek, ha postai úton megküldött vagy személyesen átadott dokumentumok eredeti példányát az ajánlatkérő kézhez kapja, illetve ha a fax, Szerződés fennállása alatt végig rendelkezni fog e-mail üzenetet kézhez vettecímmel. Az eljárás bármely szakaszában Ügyfél email címében bekövetkezett változás tekintetében az ajánlatkérő részére 5.4-es pontban foglaltak az előírt módon megküldött bármilyen üzenetirányadók. 9.4 A Bank az Ügyfél által adott telefonos Megbízások, dokumentum tartalmát egyéb telefonon történő tájékoztatás, valamint az ajánlatkérő csak akkor Ügyfél által kezdeményezett adatmódosítás átvezetése során a Bank az Ügyfél azonosítását és kérelmének rögzítését telefonon is elvégezheti: a szóbeli (telefonos) azonosítás legalább három véletlenszerűen kiválasztott személyes kérdéssel, valamint TAN kód hitelesítéssel történik. 9.5 Felek kifejezetten nyilatkoznak arról, hogy bizonyítékként fogadnak el minden rögzített kommunikációt az Ügyfél és a Bank között, beleértve a Bank által rögzített telefonbeszélgetéseket is, továbbá elfogadják, hogy a Bank dátumbélyegzője és a Felek közötti tartozásokra vonatkozóan a Bank üzleti könyvei az irányadóak – az ellenkező bizonyításáig. 9.6 Felek rögzítik, hogy az Ügyféllel folytatott telefonbeszélgetések rögzítésre kerülnek. A rögzítés az Ügyféllel kötött Szerződés teljesítéséhez, vagy a Szerződés megkötéséhez vezető lépések megtételéhez szükséges; illetve a Bank jogos érdekén alapul. Az Ügyfél kifejezetten elfogadja, hogy eltárolt hanganyagai bizonyítékként szolgálnak minden egyes, általa telefonon leadott Megbízást illetően. 9.7 Az Ügyfél kifejezetten egyetért azzal, hogy semmilyen körülmények között sem jogosult vitatni a telefonon leadott, rögzített, illetve Cetelem XxxXxxxxx leadott Megbízásainak érvényességét arra hivatkozva, hogy írásban nem kerültek megerősítésre. A rögzített hanganyagok az irányadó jogszabály által meghatározott ideig kerülnek megőrzésre, és az Ügyfél tudomásul veszi figyelembeés elfogadja, ha: ⮚ hogy a dokumentum a rá előírt tartalmi és formai követelményeknek maradéktalanul megfelel; és ⮚ a dokumentum: - az ajánlattevő kapcsolattartójának; vagy - az ajánlattevő cégjegyzésre jogosultjának, illetőleg jogosultjainak; vagy - közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevői megállapodás szerinti képviselőjének; vagy - az előbbi három bekezdésben említettek bármelyike által cégszerűen meghatalmazott személy aláírásával kerülnek megküldésre az ajánlatkérő részérefelvételek tárolása tartós adathordozón történő tárolásnak minősül.

Appears in 1 contract

Samples: Lakossági Betéti És Megtakarítási Számla Általános Szerződési Feltételei

Kapcsolattartás. A jelen Szerződésből fakadó valamely bejelentési, beszámolási, jelentéstételi, tájékoztatási kötelezettség vagy igénylés teljesítése, továbbá a Szerződés kezelése során bekért dokumentumok benyújtása a Norvég és az EGT Alap pályázói információs felületén (továbbiakban: NORA pályázói felület) keresztül, elektronikus úton történik. Az ajánlattételi határidő lejártáig esetlegesen csatolandó mellékleteket, elektronikusan értelmezhető formátumban, szintén a közbeszerzési dokumentum elérése kapcsán megadottNORA pályázói felületen keresztül kell feltölteni. Ha a NORA pályázói felület használata lehetséges, míg az ajánlattételi határidő lejártát követően szerződésszerű teljesítésnek kizárólag az ajánlatban az Információs adatlapon kapcsolattartóként feltüntetett személlyel közöltek az ajánlattevőkelektronikus alkalmazás használata minősül. Azon kötelezettségek esetében, illetőleg közös ajánlattétel esetén melyek esetében a közös ajánlattevők mindegyike vonatkozásában joghatályos közlésnek minősülnekNORA pályázói felület használatának jogi, illetve infrastrukturális feltételei nem biztosítottak, vagy a NORA pályázói felülete igazolt meghibásodása miatt nem teljesíthetők, a kért dokumentumokat papír alapon és elektronikus adathordozón is be kell nyújtani. Ha a Program Operátor vagy a Végrehajtó Ügynökség bármely, a Szerződés alapján keletkező bejelentési, beszámolási, jelentéstételi, tájékoztatási kötelezettség, vagy igénylés teljesítéséhez formanyomtatványt bocsát rendelkezésre, szerződésszerű teljesítésnek kizárólag a formanyomtatvány használata minősül. A formanyomtatványok a xxx.xxxxxxxxxx.xx honlapról tölthetők le. A formanyomtatványokat szkennelve, a NORA pályázói felületen keresztül kell a Projektgazdának a Végrehajtó Ügynökség részére eljuttatnia. Ha a NORA pályázói felület, vagy egyes funkciói nem állnak teljes körűen rendelkezésre, a formanyomtatványok beküldése postai úton történik. A Projektgazdának küldött értesítések a NORA pályázói felületen keresztül kerülnek kiküldésre a Projektgazda elektronikus levelezési címére, valamint bejelentkezést követően elérhetővé válnak a NORA pályázói felületen. Az eljárás bármely szakaszában értesítéseket, amennyiben jogszabály másképp nem rendelkezik, papír alapon nem kell kiküldeni. Ha a kapcsolattartónál megjelölt faxszámra NORA pályázói felület vagy egyes funkciói nem állnak teljes körűen rendelkezésre, az eljárásban az ajánlattevő által megadott e-mail címre megküldött fokozott biztonságú digitális aláírással ellátott e-mail üzenet, dokumentum értesítéseket papír alapon kell kiküldeni. A Felek a sikeres elküldés visszaigazolásának pillanatában az ajánlattevő, illetőleg közös ajánlattétel esetén valamennyi közös ajánlattevő részére joghatályosan kézbesítettnek tekintendőSzerződés időtartamára kapcsolattartót jelölnek ki. A kapcsolattartó személyébennevéről, illetőleg adataiban bekövetkező postacíméről, telefon és telefax számáról, valamint elektronikus levélcíméről a Szerződés aláírásával egyidejűleg, változás esetén pedig a változást írásban kell követően 15 napon belül tájékoztatják egymást. A Projektgazda és a Végrehajtó Ügynökség, illetve a Program Operátor nem hivatalos kommunikációja (projektet érintő, joghatást nem keletkeztető pontosítás, eljárásrendi kérdések tisztázása, stb.) az ajánlatkérő felé bejelenteni5. Az ajánlatkérő a kizárólag a nyilatkozat eredeti példányának kézhezvételét követően köteles a kapcsolattartó személyébenpont szerinti telefon, illetőleg adataiban bekövetkező változást figyelembe venni. Az ajánlatkérő részére az egész eljárás folyamán megküldésre kerülő valamennyi dokumentumot postai úton, faxontelefax, elektronikus úton vagy személyesen kell eljuttatnilevelezés útján lehetséges. Az eljárás bármely szakaszában az ajánlatkérő részére küldött bármilyen üzenetA Projektgazda és partnerei a Projektgazda útján, dokumentum csak akkor tekinthető az ajánlatkérő részére joghatályosan kézbesítettneka Projektgazda 5. pont szerint kijelölt kapcsolattartója által tartják a kapcsolatot a Program Operátorral, ha postai úton megküldött vagy személyesen átadott dokumentumok eredeti példányát az ajánlatkérő kézhez kapja, illetve ha valamint a fax, e-mail üzenetet kézhez vetteVégrehajtó Ügynökséggel. Az eljárás bármely szakaszában az ajánlatkérő részére az előírt módon megküldött bármilyen üzenet, dokumentum tartalmát az ajánlatkérő csak akkor veszi figyelembe, ha: ⮚ A Projektgazda által a dokumentum partnereket is érintően tett nyilatkozatokat a rá előírt tartalmi és formai követelményeknek maradéktalanul megfelel; és ⮚ Program Operátor a dokumentum: - az ajánlattevő kapcsolattartójának; vagy - az ajánlattevő cégjegyzésre jogosultjának, illetőleg jogosultjainak; vagy - közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevői megállapodás szerinti képviselőjének; vagy - az előbbi három bekezdésben említettek bármelyike partnerek által cégszerűen meghatalmazott személy aláírásával kerülnek megküldésre az ajánlatkérő részérejóváhagyottnak tekinti.

Appears in 1 contract

Samples: Támogatási Szerződés

Kapcsolattartás. Az ajánlattételi határidő lejártáig a közbeszerzési dokumentum elérése kapcsán megadott, míg az ajánlattételi határidő lejártát követően kizárólag az ajánlatban az Információs adatlapon kapcsolattartóként feltüntetett személlyel közöltek az ajánlattevők, illetőleg közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők mindegyike vonatkozásában joghatályos közlésnek minősülnek4.1. Az eljárás bármely szakaszában a kapcsolattartónál megjelölt faxszámra vagy az eljárásban az ajánlattevő által megadott Elektronikusan (e-mail címre megküldött fokozott biztonságú digitális aláírással ellátott és az eBidding rendszer útján) történő értesítések szabályai: Ajánlattevőnek az eBidding rendszerben való kommunikációt biztosító e-mail üzenetcímét/címeit a 1. számú melléklet tartalmazza. 4.2. Felek rögzítik, dokumentum a sikeres elküldés visszaigazolásának pillanatában hogy az ajánlattevő, illetőleg közös ajánlattétel esetén valamennyi közös ajánlattevő részére joghatályosan kézbesítettnek tekintendő. A kapcsolattartó személyében, illetőleg adataiban bekövetkező változást írásban kell az ajánlatkérő felé bejelenteni. Az ajánlatkérő a kizárólag a nyilatkozat eredeti példányának kézhezvételét követően köteles a kapcsolattartó személyében, illetőleg adataiban bekövetkező változást figyelembe venni. Az ajánlatkérő részére az egész eljárás folyamán megküldésre kerülő valamennyi dokumentumot postai úton, faxon, elektronikus úton vagy személyesen kell eljuttatni. Az eljárás bármely szakaszában az ajánlatkérő részére küldött bármilyen üzenet, dokumentum csak akkor tekinthető az ajánlatkérő részére joghatályosan kézbesítettnek, ha postai úton megküldött vagy személyesen átadott dokumentumok eredeti példányát az ajánlatkérő kézhez kapja, illetve ha a faxformában, e-mail üzenetet kézhez vettemail-ben küldött vagy az eBidding rendszerbe fel- és letöltött, visszaigazolások, dokumentumok és értesítések, cégszerű aláírás és ezt helyettesítő azonosítás nélkül jutnak el az Ajánlattevőhöz illetve az Ajánlatkérőhöz, amelyet a Felek tudomásul vesznek, és ellenkező bizonyításig elfogadottnak tekintenek. Felek egyezően kijelentik, hogy az ajánlattételi eljárás során küldött e-mail-eket, illetve az eBidding rendszerbe fel- és letöltött dokumentumokat és a kérdőív kitöltésével tett nyilatkozatokat úgy tekintik, mintha azok cégszerűen vagy meghatalmazáson alapuló aláírási joggal rendelkező munkavállalók által aláírt, papírformájú írásos dokumentumok lennének, így ellenkező bizonyításig mind a feladó személyét, mind pedig a levél tartalmát hitelesnek fogadják el. 4.3. A jelen Szabályzatban rögzített szabályoknak megfelelően létrehozott e-mail-ek, eBidding rendszerbe fel- és letöltött dokumentumok és a kérdőív kitöltésével tett nyilatkozatok tekintetében a Felek sem bíróságok, sem más hatóságok előtt nem hivatkozhatnak arra, hogy azok nem felelnek meg a cég nevében tett írásos dokumentumok követelményeinek, kivéve, ha alkalmazására bizonyíthatóan, csalárd vagy egyéb jogellenes szándékkal került sor. 4.4. Abban az esetben, ha a küldő fél e-mail-jével, vagy az eBidding rendszerbe fel- és letöltött dokumentumokkal és a kérdőív kitöltésével tett nyilatkozatokkal kapcsolatban vita merül fel a küldő személyével, vagy a tartalmával összefüggésben, a küldő felet, vagy a fel- és letöltőt terheli annak bizonyítása, hogy a levelet nem a feladóként megjelölt személy, vagy nem a megérkezett tartalommal küldte el, vagy töltötte fel és le. 4.5. Az eljárás bármely szakaszában Ajánlattevő kijelenti, hogy az ajánlatkérő részére alkalmazandó elektronikus levelezési rendszert és az előírt módon megküldött bármilyen üzeneteBidding rendszert jelen Szabályzat aláírásának időpontjában biztonságosnak és alkalmasnak tekinti. Felek vállalják, dokumentum tartalmát hogy ha a működés során a rendszer biztonságát tudomásuk szerint veszély fenyegeti, e tényről, ismeretről haladéktalanul tájékoztatják a másik Felet. A Felek a késedelmes tájékoztatásból eredő károkért felelősséggel tartoznak. A külső, harmadik felek által a rendszerrel szemben intézett és végrehajtott támadásokat és az ajánlatkérő csak ezzel okozott esetleges károkat Felek "vis major" eseményként kezelik. 4.6. Bármely nyilatkozat akkor veszi figyelembetekintendő a másik félhez megérkezettnek, ha: ⮚ amikor az a dokumentum számára hozzáférhetővé válik, illetve az eBidding rendszerbe feltöltött és onnan letöltött dokumentumok a rá előírt tartalmi feltöltés és formai követelményeknek maradéktalanul megfelel; és ⮚ letöltés időpontjában tekintendőek kézbesítettnek. 4.7. Ajánlattevő úgy nyilatkozik, hogy az eBidding rendszerben ajánlatot benyújtó képviselője vagy meghatalmazottja (0.xx. melléklet) rendelkezik azzal a dokumentum: - felhatalmazással, amelynek alapján kötelességet vállalhat az Ajánlattevő nevében egy jogilag végrehajtható szállítási vagy szolgáltatási megállapodás megkötésére. Fentiek alapján Xxxxxxxxxxx elismeri, hogy az ajánlattétel megtestesíti azt a szándékot, hogy a Tender eljárásban ajánlattevő kapcsolattartójának; vagy - képviselője az ajánlattevő cégjegyzésre jogosultjának, illetőleg jogosultjainak; vagy - közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevői megállapodás szerinti képviselőjének; vagy - az előbbi három bekezdésben említettek bármelyike által cégszerűen meghatalmazott személy aláírásával kerülnek megküldésre az ajánlatkérő részéreAjánlattevőre nézve kötelező érvényű vállalást tesz.

Appears in 1 contract

Samples: Online Tender Conditions and Provisions

Kapcsolattartás. Az ajánlattételi határidő lejártáig 9.1 Amennyiben a közbeszerzési dokumentum elérése kapcsán megadottjelen ÁSZF nem írja elő a személyes kapcsolattartást, míg és a Bank szerint sincs rá szükség, a Felek közötti kommunikáció – amennyiben a Szerződés eltérően nem rendelkezik - az ajánlattételi határidő lejártát követően kizárólag alábbiak szerint történhet: • a Bank által az ajánlatban Ügyfél felé az Információs adatlapon kapcsolattartóként feltüntetett személlyel közöltek az ajánlattevők, illetőleg közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők mindegyike vonatkozásában joghatályos közlésnek minősülnek. Az eljárás bármely szakaszában a kapcsolattartónál megjelölt faxszámra vagy az eljárásban az ajánlattevő Ügyfél által megadott telefonszámokon, email címen, Online ügyfélszolgálaton, illetve írásban postai úton; • az Ügyfél által a Bank felé: a (+36 1) 458 60 70-es telefonszámon, Online ügyfélszolgálaton keresztül, a xxxxxxxxxxxxx@xxxxxxx.xx e-mail címre megküldött fokozott biztonságú digitális aláírással ellátott címen, illetve írásban, postai úton; azzal, hogy az Ügyfél nem jogosult e-mail-ben vagy SMS-ben Megbízást adni a Bank részére. 9.2 A Felek egymáshoz intézett nyilatkozataikat – a Szerződés eltérő rendelkezése hiányában – írásban kötelesek megtenni. Az Ügyfél tudomásul veszi, hogy a Bank levelezési címként az Ügyfél által meghatározott címet fogadja el, és nem vállal felelősséget azon értesítése elmaradásáért, amely abból ered, hogy az Ügyfél pontatlan, téves címet adott meg, illetőleg annak változását nem jelezte a Bank felé; a Bank Ügyfélhez intézett (postai tértivevényes) nyilatkozatai – ide értve a Szerződés megszűnését követően küldött nyilatkozatokat is – akkor is kézbesítettnek tekintendők, amennyiben az Ügyfél által megadott címen történő kézbesítés bármely okból sikertelen volt, különösen, ha a küldemény átvételét a címzett megtagadta vagy az „nem kereste”, „eredménytelen”, „elköltözött” vagy „címzett ismeretlen” jelzéssel érkezett vissza. Az így visszaküldött iratot a Bankhoz megérkezésével, de a postára adást követő 5. banki munkanappal kézbesítettnek kell tekinteni. Az Ügyfelet terheli annak felelőssége, ha lakcíme illetve levelezési címe megváltozását nem közli a Bankkal, s emiatt vált sikertelenné a kézbesítés; a Bank abban az esetben is jogosult fizetési felszólítást, illetve felmondást az Ügyfél címére kézbesíteni, amennyiben az Ügyfél valamely szolgáltatással kapcsolatosan nem kéri a Bank írásbeli értesítését. Az Ügyfél írásban a Bank székhelyének (1062 Budapest, Teréz körút 55-57.) címén veheti fel a Bankkal a kapcsolatot. 9.3 A Bank jogosult az Ügyfélnek szóló írásbeli értesítéseit az Ügyfél Takarékszámla szerződésen megjelölt e-mail üzenet, dokumentum a sikeres elküldés visszaigazolásának pillanatában az ajánlattevő, illetőleg közös ajánlattétel esetén valamennyi közös ajánlattevő részére joghatályosan kézbesítettnek tekintendő. A kapcsolattartó személyében, illetőleg adataiban bekövetkező változást írásban kell az ajánlatkérő felé bejelentenicímére elküldeni. Az ajánlatkérő Ügyfél erre tekintettel kötelezi magát arra, hogy a kizárólag a nyilatkozat eredeti példányának kézhezvételét követően köteles a kapcsolattartó személyében, illetőleg adataiban bekövetkező változást figyelembe venni. Az ajánlatkérő részére az egész eljárás folyamán megküldésre kerülő valamennyi dokumentumot postai úton, faxon, elektronikus úton vagy személyesen kell eljuttatni. Az eljárás bármely szakaszában az ajánlatkérő részére küldött bármilyen üzenet, dokumentum csak akkor tekinthető az ajánlatkérő részére joghatályosan kézbesítettnek, ha postai úton megküldött vagy személyesen átadott dokumentumok eredeti példányát az ajánlatkérő kézhez kapja, illetve ha a fax, Szerződés fennállása alatt végig rendelkezni fog e-mail üzenetet kézhez vettecímmel. Az eljárás bármely szakaszában Ügyfél email címében bekövetkezett változás tekintetében az ajánlatkérő részére 5.4-es pontban foglaltak az előírt módon megküldött bármilyen üzenetirányadók. 9.4 A Bank az Ügyfél által adott telefonos Megbízások, dokumentum tartalmát egyéb telefonon történő tájékoztatás, valamint az ajánlatkérő csak akkor Ügyfél által kezdeményezett adatmódosítás átvezetése során a Bank az Ügyfél azonosítását és kérelmének rögzítését telefonon is elvégezheti: a szóbeli (telefonos) azonosítás legalább három véletlenszerűen kiválasztott személyes kérdéssel, valamint TAN kód hitelesítéssel történik. 9.5 Felek kifejezetten nyilatkoznak arról, hogy bizonyítékként fogadnak el minden rögzített kommunikációt az Ügyfél és a Bank között, beleértve a Bank által rögzített telefonbeszélgetéseket is, továbbá elfogadják, hogy a Bank dátumbélyegzője és a Felek közötti tartozásokra vonatkozóan a Bank üzleti könyvei az irányadóak – az ellenkező bizonyításáig. 9.6 Felek rögzítik, hogy az Ügyféllel folytatott telefonbeszélgetések rögzítésre kerülnek. A rögzítés az Ügyféllel kötött Szerződés teljesítéséhez, vagy a Szerződés megkötéséhez vezető lépések megtételéhez szükséges; illetve a Bank jogos érdekén alapul. Az Ügyfél kifejezetten elfogadja, hogy eltárolt hanganyagai bizonyítékként szolgálnak minden egyes, általa telefonon leadott Megbízást illetően. 9.7 Az Ügyfél kifejezetten egyetért azzal, hogy semmilyen körülmények között sem jogosult vitatni a telefonon leadott, rögzített, illetve Cetelem XxxXxxxxx leadott Megbízásainak érvényességét arra hivatkozva, hogy írásban nem kerültek megerősítésre. A rögzített hanganyagok az irányadó jogszabály által meghatározott ideig kerülnek megőrzésre, és az Ügyfél tudomásul veszi figyelembeés elfogadja, ha: ⮚ hogy a dokumentum a rá előírt tartalmi és formai követelményeknek maradéktalanul megfelel; és ⮚ a dokumentum: - az ajánlattevő kapcsolattartójának; vagy - az ajánlattevő cégjegyzésre jogosultjának, illetőleg jogosultjainak; vagy - közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevői megállapodás szerinti képviselőjének; vagy - az előbbi három bekezdésben említettek bármelyike által cégszerűen meghatalmazott személy aláírásával kerülnek megküldésre az ajánlatkérő részérefelvételek tárolása tartós adathordozón történő tárolásnak minősül.

Appears in 1 contract

Samples: Lakossági Betéti És Megtakarítási Számla Általános Szerződési Feltételei

Kapcsolattartás. Az ajánlattételi határidő lejártáig 1.1. A Xxxxx részére elküldött valamely értesítést - ellenkező körülmény bizonyítása hiányában - a közbeszerzési dokumentum elérése kapcsán megadottkövetkező időpontokban kell kézbesítettnek tekinteni: kézbesítés esetén akkor, míg az ajánlattételi határidő lejártát követően kizárólag az ajánlatban az Információs adatlapon kapcsolattartóként feltüntetett személlyel közöltek az ajánlattevők, illetőleg közös ajánlattétel amikor a küldeményt a félnél átadják; postázás esetén a közös ajánlattevők mindegyike vonatkozásában joghatályos közlésnek minősülnek. Az eljárás bármely szakaszában feladást követő ötödik munkanapon; telefaxüzenet esetén akkor, amikor a kapcsolattartónál megjelölt faxszámra vagy az eljárásban az ajánlattevő által megadott e-mail címre megküldött fokozott biztonságú digitális aláírással ellátott e-mail üzenet, dokumentum a sikeres elküldés visszaigazolásának pillanatában az ajánlattevő, illetőleg közös ajánlattétel esetén valamennyi közös ajánlattevő részére joghatályosan kézbesítettnek tekintendő. A kapcsolattartó személyében, illetőleg adataiban bekövetkező változást írásban kell az ajánlatkérő felé bejelenteni. Az ajánlatkérő a kizárólag a nyilatkozat eredeti példányának kézhezvételét követően köteles a kapcsolattartó személyében, illetőleg adataiban bekövetkező változást figyelembe venni. Az ajánlatkérő részére az egész eljárás folyamán megküldésre kerülő valamennyi dokumentumot postai úton, faxon, elektronikus úton vagy személyesen kell eljuttatni. Az eljárás bármely szakaszában az ajánlatkérő részére küldött bármilyen üzenet, dokumentum csak akkor tekinthető az ajánlatkérő részére joghatályosan kézbesítettnek, ha postai úton megküldött vagy személyesen átadott dokumentumok eredeti példányát az ajánlatkérő kézhez kapja, illetve ha a faxtelefax elküldését visszaigazoló szelvény rendelkezésre áll, e-mail üzenetet kézhez vetteüzenet esetében annak elküldésének időpontjában feltéve, hogy a kézbesítés sikertelenségét igazoló üzenet a küldő fél részére nem érkezik. 1.2. Az eljárás A Szállító a Szerződés aláírásával és kapcsolattartási adatainak megadásával egyidejűleg kifejezetten felhatalmazza a Bankot, hogy joggal bízzon a Szállítótól származó, vagy tőle származóként megjelenő minden utasítás (beleértve többek között az elektronikus levélben (e-mail-en) keresztül vagy telefaxon továbbított utasítás) pontosságában, helyességében, valódiságában, teljességében, és amennyiben a Bank a tőle elvárható gondossággal jár el, úgy nem felel az abból eredő kárért, amely az utasítást adó személy kellő felhatalmazottságának hiányából, az utasításban közölt adott adat pontatlan, helytelen, valótlan, hiányos, hamis vagy meghamisított jellegéből, illetve bármely szakaszában az ajánlatkérő részére az előírt módon megküldött bármilyen üzenetmás telekommunikációs hibából fakad. A szerződéses jogviszony létesítésére, dokumentum tartalmát az ajánlatkérő csak akkor veszi figyelembelényeges feltételeinek módosítására vagy megszüntetésére vonatkozó nyilatkozatot a Felek – jogszabály vagy a Bank Üzletszabályzatának eltérő rendelkezése hiányában – kizárólag írásbeli formában tehetnek. 1.3. A Felek rögzítik, ha: ⮚ a dokumentum a rá előírt tartalmi és formai követelményeknek maradéktalanul megfelel; és ⮚ a dokumentum: - az ajánlattevő kapcsolattartójának; vagy - az ajánlattevő cégjegyzésre jogosultjának, illetőleg jogosultjainak; vagy - közös ajánlattétel hogy erre vonatkozó megállapodás esetén a közös ajánlattevői megállapodás szerinti képviselőjének; Szállító jogosult a Bank által megkövetelt dokumentumokat e-mailen keresztül, szkennelt formában eljuttatni a Bank számára azzal a feltétellel, hogy a Szállító köteles az eredeti okiratokat a Bank kérésére és részére legkésőbb a Szerződésben vagy a Bank felszólításában rögzített időtartamon belül rendelkezésre bocsátani. A Felek megállapodnak, hogy ha a Szerződés alapján a Szállító e-mailen keresztül is jogosult dokumentumot a Bankhoz benyújtani, akkor az e-mail címet a Bankhoz benyújtott Faktoring információs lapon kell szerepeltetni. Amennyiben az Információs lapon feltüntetett e-mail címekben változás történik, a Szállítónak a Faktoring Információs lapot ezen információkra tekintettel ismételten ki kell töltenie és aláírnia és a Bankhoz eredeti példányban vagy fax útján be kell nyújtania. A jelen pont alapján megjelölt e-mail cím - a Felek eltérő rendelkezése hiányában - egymás közti jogviszonyukban kizárólag a Szerződésben foglalt adatszolgáltatásra, illetve a szerződés teljesítése során tanúsított együttműködésre szolgálnak, a Xxxxx által létesített pénzügyi szolgáltatásra vonatkozó szerződéses kapcsolattartás során általános jelleggel nem alkalmazandóak. A Bank a Szállító e-mail üzenetének beérkezését a Szállító részére nem köteles visszaigazolni. A Bank a Szállító által az előbbi három bekezdésben említettek bármelyike elektronikus üzenethez melléklet dokumentumokat az adott dokumentum eredeti példányával egyező adatállományaként veheti figyelembe. A Szállító teljes körűen, és kizárólagosan felel azért, hogy a dokumentumok vírusmentes és biztonságos elküldéséhez szükséges védelemmel rendelkezzen. A Szállító tudomásul veszi, hogy a Bank nem felel a Szállító által cégszerűen meghatalmazott személy aláírásával kerülnek megküldésre elszenvedett azon kárért, adatvesztésért, amely az ajánlatkérő részéreadatszolgáltatással összefüggésben a Szállító és a Bank között alkalmazott elektronikus kommunikáció hibájából, a kommunikációs elektronikus csatorna rendeltetésszerű műszaki-technikai működésének hiányából ered és a Bank felelőssége e tekintetben nem állapítható meg. A Szállító II.1. pontban foglalt kötelezettségeinek megszegése súlyos szerződésszegésnek minősül és a Bank jogosult további Szolgáltatást megtagadni és/vagy a Szerződést írásbeli értesítéssel azonnali hatállyal felmondani. 1.4. A Bank az elektronikus kapcsolattartás érdekében erre a célra szolgáló elektronikus levelezési címet köteles a Szállító részére megadni. A Szállító a Bank által elektronikus csatornán megküldött dokumentumot hiteles, a Banktól származó dokumentumként fogadja el és tudomásul veszi, hogy a Bank a Szolgáltatás teljesítése során elektronikus csatornát a Kötelezettek, illetve további érintett személyekkel szemben is jogosult alkalmazni. A Szállító a Bank Üzletszabályzata II. számú Függelékének 2.5. (Értesítések, a kapcsolattartás és a kézbesítés szabályai) címszó alatt megfogalmazott, jelen ÁSZF-ben nem részletezett, illetve ellentétesen nem szabályozott rendelkezéseit a Szolgáltatás tekintetében is irányadónak tekintik.

Appears in 1 contract

Samples: Faktoring És Követelésvásárlási Szerződés

Kapcsolattartás. Az ajánlattételi határidő lejártáig a közbeszerzési dokumentum elérése kapcsán megadott, míg az ajánlattételi határidő lejártát követően kizárólag az ajánlatban az Információs adatlapon ajánlati nyilatkozatban kapcsolattartóként feltüntetett személlyel közöltek az ajánlattevőkvaló közlés, illetőleg közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők mindegyike vonatkozásában Kbt. 35. § (3) bekezdése alapján az ajánlati nyilatkozatban megjelölt jogosult képviselő tájékoztatása joghatályos közlésnek minősülnekminősül. Az eljárás bármely szakaszában a kapcsolattartónál megjelölt faxszámra vagy az eljárásban az ajánlattevő által megadott e-mail címre megküldött fokozott biztonságú digitális aláírással ellátott e-mail küldött bármilyen üzenet, dokumentum a sikeres elküldés visszaigazolásának pillanatában az ajánlattevő, illetőleg közös ajánlattétel esetén valamennyi közös ajánlattevő a megjelölt jogosult képviselő részére joghatályosan kézbesítettnek tekintendő. A kapcsolattartó személyében, illetőleg adataiban bekövetkező változást írásban kell az ajánlatkérő felé Ajánlatkérőnek bejelenteni. Az ajánlatkérő a kizárólag a nyilatkozat eredeti példányának kézhezvételét követően köteles a kapcsolattartó személyében, illetőleg adataiban bekövetkező változást figyelembe venni. Az ajánlatkérő részére az egész eljárás folyamán megküldésre kerülő valamennyi dokumentumot kizárólag postai úton, faxon, elektronikus úton vagy személyesen kell eljuttatni, kivéve, ha az ajánlattételi felhívás vagy a közbeszerzési dokumentáció eltérően rendelkezik és a fax vagy e-mail útján való megküldést is elfogadja. Az eljárás bármely szakaszában az ajánlatkérő részére küldött személyesen vagy postai úton eljuttatandó bármilyen üzenet, dokumentum csak akkor tekinthető az ajánlatkérő részére joghatályosan kézbesítettnek, ha postai úton megküldött vagy személyesen átadott dokumentumok eredeti példányát az ajánlatkérő kézhez kapja, illetve ha a fax, e-mail üzenetet kézhez vette. Az eljárás bármely szakaszában az ajánlatkérő részére az előírt módon megküldött bármilyen üzenet, dokumentum tartalmát az ajánlatkérő csak akkor veszi figyelembe, ha: ⮚ a dokumentum a rá előírt tartalmi és formai követelményeknek maradéktalanul megfelel; és ⮚ ha a dokumentum: - az ajánlattevő kapcsolattartójának; vagy - az ajánlattevő cégjegyzésre jogosultjának, illetőleg jogosultjainak; vagy - közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevői megállapodás szerinti jogosult képviselőnek képviselőjének; vagy - az előbbi három bekezdésben említettek bármelyike által cégszerűen meghatalmazott személy aláírásával kerülnek megküldésre az ajánlatkérő részére.

Appears in 1 contract

Samples: Közbeszerzési Eljárás

Kapcsolattartás. Az ajánlattételi határidő lejártáig a közbeszerzési dokumentum elérése kapcsán megadott, míg az ajánlattételi határidő lejártát követően kizárólag az ajánlatban az Információs adatlapon kapcsolattartóként feltüntetett A kapcsolattartó személlyel közöltek az ajánlattevők, illetőleg közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők mindegyike vonatkozásában joghatályos közlésnek minősülnek. Az eljárás bármely szakaszában a kapcsolattartónál megjelölt faxszámra vagy az eljárásban az ajánlattevő által megadott e-mail címre megküldött fokozott biztonságú digitális aláírással ellátott e-mail küldött bármilyen üzenet, dokumentum a sikeres elküldés ajánlatkérő fax-eszköze általi visszaigazolásának pillanatában az ajánlattevő, illetőleg közös ajánlattétel esetén valamennyi közös ajánlattevő részére joghatályosan kézbesítettnek tekintendő. A kapcsolattartó személyében, illetőleg adataiban bekövetkező változást megfelelő nyilatkozat eredeti, vagy hitelesített másolati példányának postai úton, vagy kézbesítő igénybevételével írásban kell az ajánlatkérő felé ajánlatkérőnek bejelenteni. Az ajánlatkérő a kizárólag a az említett előírásnak maradéktalanul megfelelő nyilatkozat eredeti eredeti, vagy hitelesített másolati példányának kézhezvételét követően köteles a kapcsolattartó személyében, illetőleg adataiban bekövetkező változást figyelembe venni. Az ajánlatkérő részére az egész eljárás folyamán megküldésre kerülő valamennyi dokumentumot - a Kbt. eltérő rendelkezésének hiányában - postai úton, faxon, elektronikus úton vagy személyesen kézbesítő igénybevételével vagy faxon vagy e-mailen kell eljuttatni. Az eljárás bármely szakaszában az ajánlatkérő részére küldött bármilyen üzenet, dokumentum csak akkor tekinthető az ajánlatkérő részére joghatályosan kézbesítettnek, ha postai úton megküldött vagy személyesen átadott dokumentumok eredeti példányát az ajánlatkérő kézhez kapja, illetve ha a fax, e-mail üzenetet kézhez vette. Az eljárás bármely szakaszában az ajánlatkérő részére az előírt módon megküldött bármilyen üzenet, dokumentum tartalmát az ajánlatkérő csak akkor veszi figyelembe, ha: a dokumentum a rá előírt tartalmi és formai követelményeknek maradéktalanul megfelel; és a dokumentum: - dokumentumok o az ajánlattevő kapcsolattartójánakAjánlattevő kapcsolattartója; vagy - o az ajánlattevő Ajánlattevő cégjegyzésre jogosultjánakjogosultja, illetőleg jogosultjainakjogosultjai; vagy - közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevői megállapodás szerinti képviselőjének; vagy - az előbbi három bekezdésben említettek bármelyike által cégszerűen meghatalmazott személy aláírásával kerülnek megküldésre az ajánlatkérő részére.vagy

Appears in 1 contract

Samples: Mosodai Szolgáltatás Megrendelése

Kapcsolattartás. Az ajánlattételi határidő lejártáig a közbeszerzési dokumentum elérése kapcsán megadottFelek rögzítik, míg az ajánlattételi határidő lejártát követően kizárólag az ajánlatban az Információs adatlapon kapcsolattartóként feltüntetett személlyel közöltek az ajánlattevők, illetőleg közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők mindegyike vonatkozásában joghatályos közlésnek minősülnek. Az eljárás hogy kölcsönös együttműködésükkel összefüggő bármely szakaszában a kapcsolattartónál megjelölt faxszámra vagy az eljárásban az ajánlattevő által megadott e-mail címre megküldött fokozott biztonságú digitális aláírással ellátott e-mail üzenet, dokumentum a sikeres elküldés visszaigazolásának pillanatában az ajánlattevő, illetőleg közös ajánlattétel esetén valamennyi közös ajánlattevő részére joghatályosan kézbesítettnek tekintendő. A kapcsolattartó személyében, illetőleg adataiban bekövetkező változást írásban kell az ajánlatkérő felé bejelenteni. Az ajánlatkérő a kizárólag a nyilatkozat eredeti példányának kézhezvételét követően köteles a kapcsolattartó személyében, illetőleg adataiban bekövetkező változást figyelembe venni. Az ajánlatkérő részére az egész eljárás folyamán megküldésre kerülő valamennyi dokumentumot postai úton, faxon, elektronikus úton vagy személyesen kell eljuttatni. Az eljárás bármely szakaszában az ajánlatkérő részére küldött bármilyen üzenet, dokumentum csak akkor tekinthető az ajánlatkérő részére joghatályosan kézbesítettnek, ha postai úton megküldött vagy személyesen átadott dokumentumok eredeti példányát az ajánlatkérő kézhez kapja, illetve ha a faxlényeges információról haladéktalanul írásban, e-mail üzenetet kézhez vetteútján, visszaigazolható módon kötelesek a másik Felet értesíteni. Kapcsolattartásra kijelölt személyek: név: név: telefon: + 36 telefon: +36 e-mail: e-mail: Amennyiben a szerződés teljesítése során az Eladó oldalán olyan körülmény áll elő, amely a szerződésszerű teljesítést akadályozza, az Eladó erről a Vevőt haladéktalanul írásban értesíti, megjelölve a teljesítés várható időpontját és a késedelem okát. Az eljárás bármely szakaszában akadályközlő levél önmagában a szerződés szerinti teljesítési határidőt nem módosítja, a Vevő késedelmes teljesítésből eredő törvényes és szerződésen alapuló jogait nem érinti. Az akadályközlő levélben megjelölt várható késedelem Vevő általi elfogadása és ennek írásos visszaigazolása az ajánlatkérő részére eredeti teljesítési határidő módosításának minősül azzal, hogy a Felek kötelessége minden ésszerű intézkedést megtenni az előírt módon megküldött bármilyen üzenet, dokumentum tartalmát az ajánlatkérő csak akkor veszi figyelembe, ha: ⮚ a dokumentum a rá előírt tartalmi és formai követelményeknek maradéktalanul megfelel; és ⮚ a dokumentum: - az ajánlattevő kapcsolattartójának; vagy - az ajánlattevő cégjegyzésre jogosultjánakeredeti teljesítési határidő betartását akadályozó körülmények elhárítása, illetőleg jogosultjainak; az eredeti teljesítési határidőhöz időben minél közelebb eső teljesítés érdekében. Amennyiben az akadályközlő levélben a várható késedelem okaként megjelölt körülményekért Eladó felelős és azokat az eredeti teljesítési határidőig nem hárítja el, ennek következtében a teljesítéssel késedelembe esik, a késedelemből eredő jogkövetkezményekért felel. A haladéktalan akadályközlési kötelezettség elmulasztásával okozott kárért Eladó a szerződésszegésért való felelősség szabályai szerint felelős, utólagosan nem hivatkozhat ebbéli tájékoztatási kötelezettsége megsértésére előnyök szerzése céljából, kötelezettsége, felelőssége kimentése érdekében. Felek megállapodnak, hogy a jelen szerződés által megkívánt minden írásbeli értesítést – a megrendeléseken, valamint a 7.1., és 7.2. pontban rögzítetteken kívül – az Eladó mindenkori székhelyére és a Vevő levelezési címére (1590 Budapest, Pf. 207) kell megküldeni. Az erre a címre ajánlott, tértivevényes küldeményként postára adott értesítést, a kézbesítés megkísérlését követő 5. (ötödik) munkanapon kézbesítettnek kell tekinteni akkor is, ha a tértivevény szerint a kézbesítés azért volt eredménytelen, mert a címzett ismeretlen, ismeretlen helyre költözött, az iratot nem vette át, vagy - közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevői megállapodás szerinti képviselőjének; vagy - az előbbi három bekezdésben említettek bármelyike által cégszerűen meghatalmazott személy aláírásával kerülnek megküldésre az ajánlatkérő részéreátvételt megtagadta.

Appears in 1 contract

Samples: Sales Contracts

Kapcsolattartás. Az ajánlattételi határidő lejártáig Minden értesítést, valamint egyéb közlést, mely jelen szerződés alapján megteendő vagy megtehető, írásban magyar nyelven kell megtenni. Bérbeadó elsődlegesen emailben tartja a közbeszerzési dokumentum elérése kapcsán megadottkapcsolatot bérbeadóval, míg postai levélben történő értesítést súlyos szerződésszegés, rendkívüli szerződés felmondás alkalmával alkalmaz, minden egyéb esetben az ajánlattételi határidő lejártát követően kizárólag emailben történő kapcsolattartást tartja elfogadottnak. Bérlő a bérleti szerződés aláírásával tudomásul veszi, hogy az ajánlatban az Információs adatlapon kapcsolattartóként feltüntetett személlyel közöltek az ajánlattevőkáltala nyilatozatban közölt email címet Bérbeadó adatbázisában rögzíti és minden szükséges esetben a megadott címen kommunikál a Bérlővel. Felek megállapodnak, illetőleg közös ajánlattétel esetén hogy egymáshoz intézett azon írásbeli nyilatkozatokat, amelyeket egymás fent írt nevére és címére, tértivevényes és ajánlott, vagy egyéb könyvelt postai küldeményként szabályszerűen postára adtak a közös ajánlattevők mindegyike vonatkozásában joghatályos közlésnek minősülnek. Az eljárás bármely szakaszában a kapcsolattartónál megjelölt faxszámra vagy az eljárásban az ajánlattevő által megadott e-mail címre megküldött fokozott biztonságú digitális aláírással ellátott e-mail üzenetcímzettel közöltnek, dokumentum a sikeres elküldés visszaigazolásának pillanatában az ajánlattevő, illetőleg közös ajánlattétel esetén valamennyi közös ajánlattevő részére joghatályosan kézbesítettnek tekintendő. A kapcsolattartó személyében, illetőleg adataiban bekövetkező változást írásban kell az ajánlatkérő felé bejelenteni. Az ajánlatkérő a kizárólag a nyilatkozat eredeti példányának kézhezvételét követően köteles a kapcsolattartó személyében, illetőleg adataiban bekövetkező változást figyelembe venni. Az ajánlatkérő részére az egész eljárás folyamán megküldésre kerülő valamennyi dokumentumot postai úton, faxon, elektronikus úton vagy személyesen kell eljuttatni. Az eljárás bármely szakaszában az ajánlatkérő részére küldött bármilyen üzenet, dokumentum csak tekinteni akkor tekinthető az ajánlatkérő részére joghatályosan kézbesítettnekis, ha a küldemény ténylegesen kézbesíthető nem volt, vagy azokról a címzett nem szerzett tudomást, - mégpedig az e küldeménynek az első postai úton megküldött kézbesítése megkísérlésének napjától; ha ez nem állapítható meg, akkor a postai kézbesítés második megkísérlésének napjától számított ötödik napon; ha ez sem állapítható meg,vagy személyesen átadott dokumentumok eredeti példányát a kézbesítés másodszori megkísérlésére nem is került sor, akkor azon a napon, amelyen a kézbesítetlen küldeményt a posta a feladónak visszaküldte. Felek kötelezettséget vállalnak, hogy a fenti, a jognyilatkozatok közlésére és kézbesítésére vonatkozó megállapodásukra tekintettel gondoskodnak arról, hogy e fentiekben megadott kézbesítési címén, e szerződés megkötésétől kezdve a megállapodás teljesítéséig folyamatosan rendelkeznek és rendelkezni fognak a postai küldemények átvételére jogosult személlyel, képviselővel. Ennek elmulasztása esetén, az ajánlatkérő kézhez kapja, illetve ha a fax, e-mail üzenetet kézhez vette. Az eljárás bármely szakaszában az ajánlatkérő részére az előírt módon megküldött bármilyen üzenet, dokumentum tartalmát az ajánlatkérő csak akkor veszi figyelembe, ha: ⮚ a dokumentum a rá előírt tartalmi és formai követelményeknek maradéktalanul megfelel; és ⮚ a dokumentum: - az ajánlattevő kapcsolattartójának; vagy - az ajánlattevő cégjegyzésre jogosultjának, illetőleg jogosultjainak; vagy - közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevői megállapodás szerinti képviselőjének; vagy - az előbbi három bekezdésben említettek bármelyike által cégszerűen meghatalmazott átvételére jogosult személy aláírásával kerülnek megküldésre az ajánlatkérő részérehiányára címzettek nem hivatkozhatnak.

Appears in 1 contract

Samples: Lease Agreement