Common use of Késedelmes fizetés Clause in Contracts

Késedelmes fizetés. Késedelmes fizetésnek minősül, ha a Felhasználó a részére küldött számlán feltüntetett díjat – a felek eltérő megállapodása hiányában – a számlán feltüntetett fizetési határidőig nem egyenlíti ki. Amennyiben a Felhasználó a számla összegét az azon feltüntetett határnapig (esedékességig) nem fizeti meg, a Kereskedő – a felek eltérő megállapodása hiányában – a Ptk-ban meghatározott mértékű késedelmi kamatot, valamint – ha annak feltételi fennállnak – a 2016. évi IX. törvényben meghatározott behajtási költségátalányt számít fel. A kamat számítása során a késedelmes napon irányadó jegybanki alapkamatot veszi figyelembe a Kereskedő. Amennyiben a Felhasználó a szerződéses időszak alatt két esetben is 10 napot meghaladó késedelembe esik a számlák kifizetését illetően, úgy a Kereskedő jogosulttá válik a második késedelmet követő elszámolási időszaktól kezdődően becsült mennyiségről szóló számlát, illetve részszámlát kibocsátani. A részszámla a Mértékadó Éves Fogyasztás vagy az éves szerződött mennyiség 1/12 részére vonatkozik, az előző havi egységáron kalkulálva, esedékessége a tárgyhónap elseje. A Felhasználó alaptalan számlakifogása esetén is – a befizetési határidőig ki nem egyenlített összeg erejéig – késedelmi kamatot és behajtási költségátalányt köteles fizetni. A kamatfizetési kötelezettség kezdő időpontja a számlán feltüntetett határnapot (esedékességet) követő nap. A kamatfizetési kötelezettség akkor is fennáll, ha a Felhasználó késedelmét kimenti. A Kereskedő jogosult a Felhasználó késedelmes fizetéséből adódó egyéb igazolt költségek felszámítására is. A Kereskedő Üzletszabályzatának 2. sz. függeléke tartalmazza a Felhasználók késedelmes fizetéséből eredő, a társaság igényérvényesítéssel kapcsolatban felmerülő költségeinek részletezését. A késedelmes teljesítés esetén Kereskedő a Felhasználó befizetéséből először a díjtartozást számolja el, majd a késedelmi kamatot és végül a költségeket.

Appears in 2 contracts

Samples: General Terms and Conditions, General Terms and Conditions

Késedelmes fizetés. Késedelmes fizetésnek minősülA fizetési kötelezettség teljesítésének időpontja: a) Pénzintézeti, csoportos beszedési megbízás alapján teljesített fizetést akkor kell megtörténtnek tekinteni, ha a Felhasználó kötelezett bankszámláját a részére küldött terhelési napon a megbízás összegével megterhelték. b) Ha törvény, vagy kormányrendelet, illetve a felek eltérően nem rendelkeznek, a bankszámlák közötti elszámolás útján, valamint készpénz befizetéssel teljesített fizetést akkor kell teljesítettnek tekinteni, amikor a pénzösszeget – bármely köztes banki tranzakció összegének levonását követően – a jogosult bankszámláján jóváírták. c) A készpénzben (a Kereskedő által kibocsátott postai számlabefizetési megbízáson) teljesített fizetést akkor kell megtörténtnek tekinteni, amikor a befizetett összeget a jogosult bankszámláján jóváírták. d) Bankkártyával történő fizetést akkor kell megtörténtnek tekinteni, ha az elfogadó bank a teljesítést a POS terminálon keresztül visszaigazolja. e) Kereskedelmi végponton történő bankkártyás fizetést akkor kell megtörténtnek tekinteni, amikor a befizetett számlaérték a jogosult folyószámláján jóváírásra kerül. Késedelmes fizetésnek minősül a felhasználó/fizető részéről, ha a számlán feltüntetett díjat a felek eltérő megállapodása hiányában a számlán feltüntetett fizetési határidőig nem egyenlíti ki, továbbá ha a számla elleni kifogás esetén a fizetési határidőig nem egyenlíti ki a számla szerint fizetendő díjat, tekintettel arra, hogy a kifogás bejelentésének a számla kiegyenlítésére halasztó hatálya nincs. Ütemezett fizetés esetén a részfizetésekre is a fentiek irányadók. Késedelmes fizetésnek minősül a Kereskedő részéről, ha a felhasználót a számla elleni alapos kifogása eredményeképpen visszatérítés illeti meg, és azt a Kereskedő a felhasználó értesítését követő 8 napon túl fizeti meg, vagy utalja vissza. Amennyiben a Felhasználó felhasználó a számla összegét az azon a számlán feltüntetett határnapig (esedékességig) nem fizeti meg, a Kereskedő – a felek eltérő megállapodása hiányában hiányában, – a Ptk-ban Polgári Törvénykönyvben meghatározott mértékű késedelmi kamatot, valamint – ha annak feltételi fennállnak – illetve a 2016. évi IX. törvényben meghatározott IX törvény rendelkezéseinek megfelelően behajtási költségátalányt számít fel. A kamat számítása során a késedelmes napon irányadó jegybanki alapkamatot veszi figyelembe a Kereskedő. Amennyiben a Felhasználó a szerződéses időszak alatt két esetben is 10 napot meghaladó késedelembe esik a számlák kifizetését illetően, úgy a Kereskedő jogosulttá válik a második késedelmet követő elszámolási időszaktól kezdődően becsült mennyiségről szóló számlát, illetve részszámlát kibocsátani. A részszámla a Mértékadó Éves Fogyasztás vagy az éves szerződött mennyiség 1/12 részére vonatkozik, az előző havi egységáron kalkulálva, esedékessége a tárgyhónap elseje. A Felhasználó felhasználót alaptalan számlakifogása számlakifogás esetén is – a befizetési határidőig ki nem egyenlített összeg erejéig – késedelmi kamatot és behajtási költségátalányt köteles fizetnikamatfizetési kötelezettség terheli. A kamatfizetési kötelezettség kezdő időpontja a számlán feltüntetett határnapot (esedékességet) befizetési határidőt követő nap. A kamatfizetési kötelezettség akkor is fennáll, ha a Felhasználó felhasználó (fizető) késedelmét kimenti. A Kereskedő jogosult a Felhasználó felhasználó késedelmes fizetéséből adódó egyéb igazolt költségek (pl. postaköltség) felszámítására is. A Kereskedő Üzletszabályzatának 2. sz. függeléke tartalmazza a Felhasználók késedelmes fizetéséből eredő, a társaság igényérvényesítéssel kapcsolatban felmerülő költségeinek részletezését. A késedelmes teljesítés esetén a Kereskedő a Felhasználó befizetéséből felhasználói befizetésből először a költségeket, a késedelmi kamatot, majd a díjtartozást számolja el, majd a késedelmi kamatot és végül a költségeket.

Appears in 2 contracts

Samples: Electricity Trading Business Rules, Electricity Trading Business Rules

Késedelmes fizetés. Késedelmes fizetésnek minősül, ha Amennyiben a Felhasználó felhasználó a részére küldött számlán feltüntetett díjat – a felek eltérő megállapodása hiányában – számla összegét a számlán feltüntetett fizetési határidőig nem egyenlíti ki. Amennyiben a Felhasználó a számla összegét az azon feltüntetett határnapig (esedékességig) nem fizeti meg, a Kereskedő – a felek eltérő megállapodása hiányában – szolgáltató a Ptk-ban meghatározott mértékű . vonatkozó hatályos rendelkezései alapján jogosult késedelmi kamatot, valamint – ha annak feltételi fennállnak – kamatot felszámítani. Késedelmes fizetés esetében a késedelmi kamaton túl a behajtási költségátalányról szóló 2016. évi IX. törvényben törvény rendelkezései is irányadóak a törvény hatálya szerinti felhasználók esetében. A szolgáltató a behajtási költségátalányról szóló 2016. évi IX. törvény 3. (1) bekezdése alapján rögzíti, hogy az általa vállalkozásokkal, illetve szerződő hatóságokkal kötött szerződések esetében a kötelezettet, illetve a szerződő hatóságot terhelő, kereskedelmi ügyletből eredő fizetési kötelezettség teljesítésének késedelme esetén a követelése behajtásával kapcsolatos költségei fedezetéül negyven eurónak megfelelő, a Magyar Nemzeti Bank – késedelem kezdőnapján érvényes – hivatalos deviza-középárfolyama alapján meghatározott forintösszegre, azaz behajtási költségátalányra tart igényt. A behajtási költségátalányt számít felszolgáltató a késedelem bekövetkezésétől számított egy éves jogvesztő határidőn belül követelheti. A kamat számítása követelés esedékességének időpontja önkéntes teljesítés esetén ennek időpontja, önkéntes teljesítés hiányában a teljesítésre való első felszólítás időpontja. A kötelezett a behajtási költségátalány megfizetésére nem köteles, ha az erre irányuló igény érvényesítése során a késedelmes napon irányadó jegybanki alapkamatot veszi figyelembe késedelmét kimenti. Ha a Kereskedő. Amennyiben felhasználó a Felhasználó számlával kapcsolatban kifogást emelt, a szerződéses időszak alatt két esetben is 10 napot meghaladó késedelembe esik szolgáltató nem számít fel behajtási költségátalányt a számlák kifizetését illetően, úgy kifogásolt számla tekintetében a Kereskedő jogosulttá válik számlakifogás helybenhagyása miatt kiállított helyesbítő számla fizetési határidejének lejártáig vagy a második késedelmet követő elszámolási időszaktól kezdődően becsült mennyiségről szóló számlát, illetve részszámlát kibocsátaniszámlakifogás elutasításának felhasználói kézhezvételétől számított nyolcadik napig. A részszámla a Mértékadó Éves Fogyasztás vagy az éves szerződött mennyiség 1/12 részére vonatkozik, az előző havi egységáron kalkulálva, esedékessége a tárgyhónap elseje. A Felhasználó alaptalan számlakifogása esetén is – a befizetési határidőig ki nem egyenlített összeg erejéig – késedelmi kamatot és behajtási költségátalányt köteles fizetni. A kamatfizetési kötelezettség kezdő időpontja költségátalány megállapítása a számlán feltüntetett határnapot (esedékességet) fizetési határidőt követő napnapra történik. A kamatfizetési behajtási költségátalány megfizetésére irányuló kötelezettség teljesítése nem mentesít a késedelem egyéb jogkövetkezményei alól; a kártérítésbe azonban a behajtási költségátalány összege beszámít. Ha a felhasználó a számla tartalmát vitatja, a szolgáltatónál kifogást emelhet. A kifogás bejelentésének a számla kiegyenlítésére akkor is fennállvan halasztó hatálya, ha azt a Felhasználó késedelmét kimentifelhasználó a fizetési határidő lejártát megelőzően közölte és a számlán feltüntetett mennyiség alapján számított havi fogyasztás az előző 12 hónap havi átlagfogyasztásának 150 százalékát meghaladja. Ha a felhasználót a kifogás alapján visszatérítés illeti meg, akkor a szolgáltató az összeget felhasználó technikai számláján jóváírja és jóváírt összeggel a soron következő számla összegét vagy ha a visszatérítendő összeg az első soron következő számlánál magasabb, a többi soron következő számla szerint fizetendő összeget csökkenti. Ha a megtérítendő összeg az 5 000 forintot meghaladja, a felhasználó kérésére a visszatérítendő összeget a víziközmű-szolgáltató a visszatérítési igény elismerését vagy megállapítását követő 8 napon belül készpénzkifizetéssel vagy a jogosult által meghatározott fizetési számlára történő átutalással teljesíti. A Kereskedő szolgáltató, illetve megbízottja érdekkörében felmerült okból elmaradt számlázás esetén a felhasználó a szolgáltatási díjat vagy díjkülönbözetet az elmaradt számlázás időtartamával azonos időn belül, egyenlő részletekben jogosult kiegyenlíteni. Ez esetben késedelmi kamat nem számítható fel. Ha a Felhasználó késedelmes fizetéséből adódó egyéb igazolt költségek felszámítására isnem lakossági felhasználó (kivéve: egészségügyi és gyermekintézmények) a Vhr. A Kereskedő Üzletszabályzatának 265. sz§ (8). függeléke tartalmazza bekezdésében foglalt felszólítások ellenére a Felhasználók késedelmes fizetéséből eredőszolgáltatási díjat a szerződésben rögzített feltételek szerint nem fizeti meg, a társaság igényérvényesítéssel kapcsolatban felmerülő költségeinek részletezését. A késedelmes teljesítés esetén Kereskedő szolgáltató – a Felhasználó befizetéséből először létfenntartási, a díjtartozást számolja elközegészségügyi és a katasztrófa-elhárítási vízigények teljesítése mellett – az illetékes népegészségügyi szakigazgatási szerv ellentétes állásfoglalása hiányában a közüzemi szennyvíz-elvezetési szolgáltatást időben és mennyiségben korlátozhatja, majd a késedelmi kamatot és végül a költségeketilletve felfüggesztheti.

Appears in 1 contract

Samples: Közszolgáltatási Szerződés

Késedelmes fizetés. Késedelmes fizetésnek minősül, ha Amennyiben a Felhasználó felhasználó a részére küldött számlán feltüntetett díjat – a felek eltérő megállapodása hiányában – számla összegét a számlán feltüntetett fizetési határidőig nem egyenlíti ki. Amennyiben a Felhasználó a számla összegét az azon feltüntetett határnapig (esedékességig) nem fizeti meg, a Kereskedő – a felek eltérő megállapodása hiányában – szolgáltató a Ptk-ban meghatározott mértékű . vonatkozó hatályos rendelkezései alapján jogosult késedelmi kamatot, valamint – ha annak feltételi fennállnak – kamatot felszámítani. Késedelmes fizetés esetében a késedelmi kamaton túl a behajtási költségátalányról szóló 2016. évi IX. törvényben törvény rendelkezései is irányadóak a törvény hatálya szerinti felhasználók esetében. A szolgáltató a behajtási költségátalányról szóló 2016. évi IX. törvény 3. (1) bekezdése alapján rögzíti, hogy az általa vállalkozásokkal, illetve szerződő hatóságokkal kötött szerződések esetében a kötelezettet, illetve a szerződő hatóságot terhelő, kereskedelmi ügyletből eredő fizetési kötelezettség teljesítésének késedelme esetén akövetelése behajtásával kapcsolatos költségei fedezetéül negyven eurónak megfelelő, a Magyar Nemzeti Bank – késedelem kezdőnapján érvényes – hivatalos deviza-középárfolyama alapján meghatározott forintösszegre, azaz behajtási költségátalányra tart igényt. A behajtási költségátalányt számít felszolgáltató a késedelem bekövetkezésétől számított egy éves jogvesztő határidőn belül követelheti. A kamat számítása követelés esedékességének időpontja önkéntes teljesítés esetén ennek időpontja, önkéntes teljesítés hiányában a teljesítésre való első felszólítás időpontja. A kötelezett a behajtási költségátalány megfizetésére nem köteles, ha az erre irányuló igény érvényesítése során a késedelmes napon irányadó jegybanki alapkamatot veszi figyelembe késedelmét kimenti. Ha a Kereskedő. Amennyiben felhasználó a Felhasználó számlával kapcsolatban kifogást emelt, a szerződéses időszak alatt két esetben is 10 napot meghaladó késedelembe esik szolgáltató nem számít fel behajtási költségátalányt a számlák kifizetését illetően, úgy kifogásolt számla tekintetében a Kereskedő jogosulttá válik számlakifogás helybenhagyása miatt kiállított helyesbítő számla fizetési határidejének lejártáig vagy a második késedelmet követő elszámolási időszaktól kezdődően becsült mennyiségről szóló számlát, illetve részszámlát kibocsátaniszámlakifogás elutasításának felhasználói kézhezvételétől számított nyolcadik napig. A részszámla a Mértékadó Éves Fogyasztás vagy az éves szerződött mennyiség 1/12 részére vonatkozik, az előző havi egységáron kalkulálva, esedékessége a tárgyhónap elseje. A Felhasználó alaptalan számlakifogása esetén is – a befizetési határidőig ki nem egyenlített összeg erejéig – késedelmi kamatot és behajtási költségátalányt köteles fizetni. A kamatfizetési kötelezettség kezdő időpontja költségátalány megállapítása a számlán feltüntetett határnapot (esedékességet) fizetési határidőt követő napnapra történik. A kamatfizetési behajtási költségátalány megfizetésére irányuló kötelezettség teljesítése nem mentesít a késedelem egyéb jogkövetkezményei alól; a kártérítésbe azonban a behajtási költségátalány összege beszámít. Ha a felhasználó a számla tartalmát vitatja, a szolgáltatónál kifogást emelhet. A kifogás bejelentésének a számla kiegyenlítésére akkor is fennállvan halasztó hatálya, ha azt a Felhasználó késedelmét kimentifelhasználó a fizetési határidő lejártát megelőzően közölte és a számlán feltüntetett mennyiség alapján számított havi fogyasztás az előző 12 hónap havi átlagfogyasztásának 150 százalékát meghaladja. Ha a felhasználót a kifogás alapján visszatérítés illeti meg, akkor a szolgáltató az összeget • a felhasználó technikai számláján jóváírja és • a jóváírt összeggel a soron következő számla összegét vagy ha a visszatérítendő összeg az első soron következő számlánál magasabb, a többi soron következő számla szerint fizetendő összeget csökkenti. Ha a megtérítendő összeg az 5 000 forintot meghaladja, a felhasználó kérésére a visszatérítendő összeget a víziközmű-szolgáltató a visszatérítési igény elismerését vagy megállapítását követő 8 napon belül készpénzkifizetéssel vagy a jogosult által meghatározott fizetési számlára történő átutalással teljesíti. A Kereskedő szolgáltató, illetve megbízottja érdekkörében felmerült okból elmaradt számlázás esetén a felhasználó a szolgáltatási díjat vagy díjkülönbözetet az elmaradt számlázás időtartamával azonos időn belül, egyenlő részletekben jogosult kiegyenlíteni. Ez esetben késedelmi kamat nem számítható fel. Ha a Felhasználó késedelmes fizetéséből adódó egyéb igazolt költségek felszámítására isnem lakossági felhasználó (kivéve: egészségügyi és gyermekintézmények) a Vhr. A Kereskedő Üzletszabályzatának 265. sz§ (8). függeléke tartalmazza bekezdésében foglalt felszólítások ellenére a Felhasználók késedelmes fizetéséből eredőszolgáltatási díjat a szerződésben rögzített feltételek szerint nem fizeti meg, a társaság igényérvényesítéssel kapcsolatban felmerülő költségeinek részletezését. A késedelmes teljesítés esetén Kereskedő szolgáltató – a Felhasználó befizetéséből először létfenntartási, a díjtartozást számolja elközegészségügyi és a katasztrófa-elhárítási vízigények teljesítése mellett – az illetékes népegészségügyi szakigazgatási szerv ellentétes állásfoglalása hiányában a közüzemi szennyvíz-elvezetési szolgáltatást időben és mennyiségben korlátozhatja, majd a késedelmi kamatot és végül a költségeketilletve felfüggesztheti.

Appears in 1 contract

Samples: Közszolgáltatási Szerződés

Késedelmes fizetés. 100 Késedelmes fizetésnek minősül, ha a Felhasználó nem intézkedik arról, hogy a részére küldött számlán feltüntetett díjat – a felek eltérő megállapodása hiányában – a számlán feltüntetett fizetési határidőig nem egyenlíti kia Kereskedő bankszámláján jóváírják. Amennyiben a Felhasználó a számla összegét az azon feltüntetett határnapig (esedékességig) nem fizeti meg, a Kereskedő – a felek eltérő megállapodása hiányában – a Ptk-ban meghatározott mértékű késedelmi kamatot, valamint – ha annak feltételi fennállnak – a 2016. évi IX. törvényben meghatározott behajtási költségátalányt kamatot számít fel. A kamat számítása során a késedelmes napon irányadó jegybanki alapkamatot veszi figyelembe a Kereskedő. Amennyiben a Felhasználó a szerződéses időszak alatt két esetben is 10 napot meghaladó késedelembe esik a számlák kifizetését illetően, úgy a Kereskedő jogosulttá válik a második késedelmet követő elszámolási időszaktól kezdődően becsült mennyiségről szóló számlát, számlát illetve részszámlát kibocsátani. A részszámla legfeljebb a Mértékadó Éves Fogyasztás vagy az éves szerződött mennyiség 1/12 részére vonatkozik, az előző havi egységáron kalkulálva, esedékessége a tárgyhónap elseje. A Felhasználó alaptalan számlakifogása esetén is – a befizetési határidőig ki nem egyenlített összeg erejéig – késedelmi kamatot és behajtási költségátalányt köteles fizetni. A kamatfizetési kötelezettség kezdő időpontja a számlán feltüntetett határnapot (esedékességet) követő nap. Ettől eltérően, ha a Felhasználó a számla ellenértékét postai számlabefizetési megbízással egyenlíti ki, a kamatfizetési kötelezettség legkorábban a késedelembe eséstől számított második naptól kezdődik. A kamatfizetési kötelezettség akkor is fennáll, ha a Felhasználó késedelmét kimenti. A Kereskedő jogosult a Felhasználó késedelmes fizetéséből adódó egyéb igazolt költségek felszámítására is. A Kereskedő Üzletszabályzatának 2. sz. függeléke tartalmazza a Felhasználók késedelmes fizetéséből eredő, a társaság igényérvényesítéssel kapcsolatban felmerülő költségeinek részletezését. A késedelmes teljesítés esetén Kereskedő a Felhasználó befizetéséből először a díjtartozást számolja el, majd a késedelmi kamatot kamatot, és végül a költségeket.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

Késedelmes fizetés. Késedelmes fizetésnek minősül, ha a Felhasználó a részére küldött számlán feltüntetett díjat – a felek eltérő megállapodása hiányában – a számlán feltüntetett fizetési határidőig nem egyenlíti ki. Amennyiben a Felhasználó fizetésre kötelezett Fél a számla összegét az azon feltüntetett határnapig (esedékességig) fizetendő összeget annak esedékessége napjáig nem fizeti meg, késedelembe esik, és köteles a Kereskedő – lejárt összegre, a felek eltérő megállapodása hiányában – késedelem idejére, azaz a késedelembe esés napjától a tényleges fizetés napjáig referencia kamatláb + 8 %-nak megfelelő mértékű késedelmi kamatot fizetni. A referencia kamat a késedelmi kamat alapjául szolgáló összeg szerződés szerinti devizanemének megfelelő 1 hónapos, a késedelembe esés hónapjának első munkanapján jegyzett, a Bloomberg oldalán közzétett bankközi kamat. A késedelembe eső Fél köteles a felhalmozódott késedelmi kamatot a kamatra jogosult Fél írásbeli felszólításának kézhezvételétől számított 8 napon belül megfizetni. A késedelmi kamat összegét 360 napos év figyelembe vételével, a ténylegesen eltelt napok alapján számítják a szerződő felek. A késedelmi kamatot a késedelmi kamat alapjául szolgáló összeg pénznemében kell megfizetni. A Földgáztermelő jogosult emellett a Felhasználó késedelmes fizetéséből adódó egyéb igazolt költségei (pl. postaköltség, Ptk-ban meghatározott mértékű . szerinti behajtási költség, követelés és pénzügyi biztosíték érvényesítésének költsége stb.) kiterhelésére. Késedelmes fizetés esetén bármely beérkező összegből a Földgáztermelő először a költségeket, aztán a késedelmi kamatot, valamint – ha annak feltételi fennállnak – majd a 2016díjtartozást számolja el. évi IX. törvényben meghatározott behajtási költségátalányt számít fel. A kamat számítása során Földgáztermelőnek ez a késedelmes napon irányadó jegybanki alapkamatot veszi figyelembe a Kereskedő. Amennyiben a Felhasználó a szerződéses időszak alatt két esetben is 10 napot meghaladó késedelembe esik a számlák kifizetését illetően, úgy a Kereskedő jogosulttá válik a második késedelmet követő elszámolási időszaktól kezdődően becsült mennyiségről szóló számlát, illetve részszámlát kibocsátani. A részszámla a Mértékadó Éves Fogyasztás vagy az éves szerződött mennyiség 1/12 részére vonatkozik, az előző havi egységáron kalkulálva, esedékessége a tárgyhónap elseje. A Felhasználó alaptalan számlakifogása esetén is – a befizetési határidőig ki nem egyenlített összeg erejéig – késedelmi kamatot és behajtási költségátalányt köteles fizetni. A kamatfizetési kötelezettség kezdő időpontja a számlán feltüntetett határnapot (esedékességet) követő nap. A kamatfizetési kötelezettség joga akkor is fennáll, ha a Felhasználó késedelmét kimentiaz utalás közlemény rovatában az általa kiegyenlítésre szánt számla számának megjelölésével másként rendelkezett. Amennyiben a Felhasználó a Szerződés időtartama alatt másodszor is legalább 10 naptári napot meghaladó fizetési késedelembe esik, a Földgáztermelő jogosulttá válik arra, hogy a további földgázszolgáltatást pótlólagos pénzügyi biztosíték nyújtásától tegye függővé, illetve a második késedelmet követően jogosulttá válik a számlázási időszakokra vonatkozóan becsült összegről (Éves Szerződött Mennyiség 1/12 része, illetve a vonatkozó havi szerződött mennyiség) számlát kiállítani (előre fizetés). A Kereskedő jogosult két lehetőség közül a Felhasználó késedelmes fizetéséből adódó egyéb igazolt költségek felszámítására is. A Kereskedő Üzletszabályzatának 2. sz. függeléke tartalmazza Földgáztermelő egy egyeztetést követően, de 15 napon belül egyeztetés hiányában is választ, és döntéséről, az előre fizetéssel történő kiszolgálásról, illetve a Felhasználók késedelmes fizetéséből eredő, pótlólagos pénzügyi biztosíték nyújtásának határidejéről és feltételeiről írásban értesíti a társaság igényérvényesítéssel kapcsolatban felmerülő költségeinek részletezését. A késedelmes teljesítés esetén Kereskedő a Felhasználó befizetéséből először a díjtartozást számolja el, majd a késedelmi kamatot és végül a költségeketFelhasználót.

Appears in 1 contract

Samples: Földgázértékesítési Szerződés

Késedelmes fizetés. Késedelmes fizetésnek minősülA fizetési kötelezettség teljesítésének időpontja: a) Pénzintézeti, csoportos beszedési megbízás alapján teljesített fizetést akkor kell megtörténtnek tekinteni, ha a Felhasználó kötelezett bankszámláját a részére küldött terhelési napon a megbízás összegével megterhelték. b) Ha törvény, vagy kormányrendelet, illetve a felek eltérően nem rendelkeznek, a bankszámlák közötti elszámolás útján, valamint készpénz befizetéssel teljesített fizetést akkor kell teljesítettnek tekinteni, amikor a pénzösszeget – bármely köztes banki tranzakció összegének levonását követően – a jogosult bankszámláján jóváírták. c) A készpénzben (a Kereskedő által kibocsátott postai számlabefizetési megbízáson) teljesített fizetést akkor kell megtörténtnek tekinteni, amikor a befizetett összeget a jogosult bankszámláján jóváírták. d) Bankkártyával történő fizetést akkor kell megtörténtnek tekinteni, ha az elfogadó bank a teljesítést a POS terminálon keresztül visszaigazolja. e) Kereskedelmi végponton történő bankkártyás fizetést akkor kell megtörténtnek tekinteni, amikor a befizetett számlaérték a jogosult folyószámláján jóváírásra kerül. Késedelmes fizetésnek minősül a felhasználó/fizető részéről, ha a számlán feltüntetett díjat a felek eltérő megállapodása hiányában a számlán feltüntetett fizetési határidőig nem egyenlíti ki, továbbá ha a számla elleni kifogás esetén a fizetési határidőig nem egyenlíti ki a számla szerint fizetendő díjat, tekintettel arra, hogy a kifogás bejelentésének a számla kiegyenlítésére halasztó hatálya nincs. Amennyiben a Felhasználó szerződés rögzíti a számla kiállításának és fizetésének határidejét, és a számla kiállításával a Kereskedő a saját érdekkörében felmerült okból késedelembe esik, a felhasználó fizetési határideje a késedelmes napok számával meghosszabbodik. Ütemezett fizetés esetén a részfizetésekre is a fentiek irányadók. Késedelmes fizetésnek minősül a Kereskedő részéről, ha a felhasználót a számla elleni alapos kifogása eredményeképpen visszatérítés illeti meg, és azt a Kereskedő a felhasználó értesítését követő 8 napon túl fizeti meg, vagy utalja vissza. Amennyiben a felhasználó a számla összegét az azon a számlán feltüntetett határnapig (esedékességig) nem fizeti meg, a Kereskedő – a felek eltérő megállapodása hiányában hiányában, – a Ptk-ban Polgári Törvénykönyvben meghatározott mértékű késedelmi kamatot, valamint – ha annak feltételi fennállnak – illetve a 2016. évi IX. törvényben meghatározott IX törvény rendelkezéseinek megfelelően behajtási költségátalányt számít fel. A kamat számítása során a késedelmes napon irányadó jegybanki alapkamatot veszi figyelembe a Kereskedő. Amennyiben a Felhasználó a szerződéses időszak alatt két esetben is 10 napot meghaladó késedelembe esik a számlák kifizetését illetően, úgy a Kereskedő jogosulttá válik a második késedelmet követő elszámolási időszaktól kezdődően becsült mennyiségről szóló számlát, illetve részszámlát kibocsátani. A részszámla a Mértékadó Éves Fogyasztás vagy az éves szerződött mennyiség 1/12 részére vonatkozik, az előző havi egységáron kalkulálva, esedékessége a tárgyhónap elseje. A Felhasználó felhasználót alaptalan számlakifogása számlakifogás esetén is – a befizetési határidőig ki nem egyenlített összeg erejéig – késedelmi kamatot és behajtási költségátalányt köteles fizetnikamatfizetési kötelezettség terheli. A kamatfizetési kötelezettség kezdő időpontja a számlán feltüntetett határnapot (esedékességet) befizetési határidőt követő nap. A kamatfizetési kötelezettség akkor is fennáll, ha a Felhasználó felhasználó (fizető) késedelmét kimenti. A Kereskedő jogosult a Felhasználó felhasználó késedelmes fizetéséből adódó egyéb igazolt költségek (pl. postaköltség) felszámítására is. A Kereskedő Üzletszabályzatának 2. sz. függeléke tartalmazza a Felhasználók késedelmes fizetéséből eredő, a társaság igényérvényesítéssel kapcsolatban felmerülő költségeinek részletezését. A késedelmes teljesítés esetén a Kereskedő a Felhasználó befizetéséből felhasználói befizetésből először a költségeket, a késedelmi kamatot, majd a díjtartozást számolja el, majd a késedelmi kamatot és végül a költségeket.

Appears in 1 contract

Samples: Electricity Trading Business Rules

Késedelmes fizetés. Késedelmes fizetésnek minősülA fizetési kötelezettség teljesítésének időpontja: a) Pénzintézeti, csoportos beszedési megbízás alapján teljesített fizetést akkor kell megtörténtnek tekinteni, ha a Felhasználó kötelezett bankszámláját a részére küldött terhelési napon a megbízás összegével megterhelték. b) Ha törvény, vagy kormányrendelet, illetve a felek eltérően nem rendelkeznek, a bankszámlák közötti elszámolás útján, valamint készpénz befizetéssel teljesített fizetést akkor kell teljesítettnek tekinteni, amikor a pénzösszeget - bármely köztes banki tranzakció összegének levonását követően - a jogosult bankszámláján jóváírták. c) A készpénzben (a Kereskedő által kibocsátott postai számlabefizetési megbízáson) teljesített fizetést akkor kell megtörténtnek tekinteni, amikor a befizetett összeget a jogosult bankszámláján jóváírták. d) Bankkártyával történő fizetést akkor kell megtörténtnek tekinteni, ha az elfogadó bank a teljesítést a POS terminálon keresztül visszaigazolja. e) Kereskedelmi végponton történő bankkártyás vagy készpénzben teljesített fizetést akkor kell megtörténtnek tekinteni, amikor a befizetett számlaérték a felhasználó folyószámláján jóváírásra kerül. Késedelmes fizetésnek minősül a felhasználó/fizető részéről, ha a számlán feltüntetett díjat a felek eltérő megállapodása hiányában a számlán feltüntetett fizetési határidőig nem egyenlíti ki, továbbá ha a számla elleni alaptalan kifogás esetén a fizetési határidőig nem egyenlíti ki a számla szerint fizetendő díjat. Ütemezett fizetés esetén a részfizetésekre is a fentiek irányadók. Késedelmes fizetésnek minősül a Kereskedő részéről, ha a felhasználót a számla elleni alapos kifogása eredményeképpen visszatérítés illeti meg, és azt a Kereskedő a felhasználó értesítését követő 8 napon túl fizeti meg vagy utalja vissza. Amennyiben a Felhasználó felhasználó a számla összegét az azon a számlán feltüntetett határnapig (esedékességig) nem fizeti meg, a Kereskedő a felek eltérő megállapodása hiányában – megállapodás hiányában, a Ptk-ban Polgári Törvénykönyvben meghatározott mértékű késedelmi kamatot, valamint – ha annak feltételi fennállnak – illetve a 2016. évi IX. törvényben meghatározott IX törvény rendelkezéseinek megfelelően behajtási költségátalányt számít fel. A kamat számítása során a késedelmes napon irányadó jegybanki alapkamatot veszi figyelembe a Kereskedő. Amennyiben a Felhasználó a szerződéses időszak alatt két esetben is 10 napot meghaladó késedelembe esik a számlák kifizetését illetően, úgy a Kereskedő jogosulttá válik a második késedelmet követő elszámolási időszaktól kezdődően becsült mennyiségről szóló számlát, illetve részszámlát kibocsátani. A részszámla a Mértékadó Éves Fogyasztás vagy az éves szerződött mennyiség 1/12 részére vonatkozik, az előző havi egységáron kalkulálva, esedékessége a tárgyhónap elseje. A Felhasználó felhasználót alaptalan számlakifogása számlakifogás esetén is – a befizetési határidőig ki nem egyenlített összeg erejéig – késedelmi kamatot és behajtási költségátalányt köteles fizetnikamatfizetési kötelezettség terheli. A kamatfizetési kötelezettség kezdő időpontja a számlán feltüntetett határnapot (esedékességet) befizetési határidőt követő nap. A kamatfizetési kötelezettség akkor is fennáll, ha a Felhasználó felhasználó (fizető) késedelmét kimenti. A Kereskedő jogosult a Felhasználó felhasználó késedelmes fizetéséből adódó egyéb igazolt költségek (pl. postaköltség) felszámítására is. A Kereskedő Üzletszabályzatának 2. sz. függeléke tartalmazza a Felhasználók késedelmes fizetéséből eredő, a társaság igényérvényesítéssel kapcsolatban felmerülő költségeinek részletezését. A késedelmes teljesítés esetén a Kereskedő a Felhasználó befizetéséből felhasználói befizetésből először a költségeket, a késedelmi kamatot, majd a díjtartozást számolja el, majd a késedelmi kamatot és végül a költségeket.

Appears in 1 contract

Samples: Electricity Trading Business Regulations

Késedelmes fizetés. Késedelmes fizetésnek minősül, ha a Felhasználó nem intézkedik arról, hogy a részére küldött számlán feltüntetett díjat – a felek eltérő megállapodása hiányában – a számlán feltüntetett fizetési határidőig nem egyenlíti kia Kereskedő bankszámláján jóváírják. Amennyiben a Felhasználó a számla összegét az azon feltüntetett határnapig (esedékességig) nem fizeti meg, a Kereskedő – a felek eltérő megállapodása hiányában – a Ptk-ban Ptk.-ban meghatározott mértékű késedelmi kamatot, valamint – ha annak feltételi fennállnak – a 2016. évi IX. törvényben meghatározott behajtási költségátalányt kamatot számít fel. A kamat számítása során a késedelmes napon irányadó jegybanki alapkamatot veszi figyelembe a Kereskedő. Amennyiben a Felhasználó a szerződéses időszak alatt két esetben is 10 napot meghaladó késedelembe esik a számlák kifizetését illetően, úgy a Kereskedő jogosulttá válik a második késedelmet követő elszámolási időszaktól kezdődően becsült mennyiségről szóló számlát, illetve részszámlát kibocsátani. A részszámla legfeljebb a Mértékadó Éves Fogyasztás vagy az éves szerződött mennyiség 1/12 részére vonatkozik, az előző havi egységáron kalkulálva, esedékessége a tárgyhónap elseje. A Felhasználó alaptalan számlakifogása esetén is – a befizetési határidőig ki nem egyenlített összeg erejéig – késedelmi kamatot és behajtási költségátalányt köteles fizetni. A kamatfizetési kötelezettség kezdő időpontja a számlán feltüntetett határnapot (esedékességet) követő nap. Ettől eltérően, ha a Felhasználó a számla ellenértékét postai számlabefizetési megbízással egyenlíti ki, a kamatfizetési kötelezettség legkorábban a késedelembe eséstől számított második naptól kezdődik. A kamatfizetési kötelezettség akkor is fennáll, ha a Felhasználó késedelmét kimenti. A Kereskedő jogosult a Felhasználó késedelmes fizetéséből adódó egyéb igazolt költségek felszámítására is. A Kereskedő Üzletszabályzatának 2. sz. függeléke tartalmazza a Felhasználók késedelmes fizetéséből eredő, a társaság igényérvényesítéssel kapcsolatban felmerülő költségeinek részletezését. A késedelmes teljesítés esetén Kereskedő a Felhasználó befizetéséből először a díjtartozást számolja el, majd a késedelmi kamatot kamatot, és végül a költségeket.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions