Közlési és változásbejelentési kötelezettség. (1) A szerződő/biztosított a szerződéskötéskor köteles a biztosítás elvállalása szempontjából minden olyan lé- nyeges körülményt a Biztosítóval közölni, amelyeket ismer, vagy ismernie kellett. A Biztosító írásban közölt kérdéseire adott, a valóságnak megfelelő válaszokkal a szerződő/biztosított közlési kötelezettségének eleget tesz. (2) A közlésre, illetőleg a változás bejelentésére irányuló kötelezettség megsértése esetében a Biztosító köte- lezettsége nem áll be, kivéve, ha bizonyítják, hogy az elhallgatott körülményt a Biztosító a szerződéskötéskor ismerte, vagy az nem hatott közre a biztosítási ese- mény bekövetkeztében. Ha a Biztosító csak a szer- ződéskötés után szerez tudomást a szerződést érintő lényeges körülményről, a tudomásszerzéstől számított 15 napon belül írásban javaslatot tehet a szerződés módosítására, illetőleg - ha a kockázatot szabályzata értelmében nem vállalhatja - a szerződést 30 napra írásban felmondhatja. (3) A szerződő és a biztosított az ajánlat megtételekor közölt tényekben bekövetkező változásokat köteles a változás tudomásra jutásától számított 15 napon belül írásban bejelenteni. Így például: foglalkozást, egészsé- gi állapotot, életmódot, életvitelt érintő kérdéseket, lak- címváltozást. (4) Ha a szerződő a módosító javaslatra, annak készhezvételétől számított 15 napon belül nem vála- szol a szerződés a módosító javaslat közlésétől számí- tott 30. napon megszűnik, ha a Biztosító erre a követ- kezményre módosító javaslat megtételekor a szerződő figyelmét felhívta. (5) Ha a Biztosító a jogaival nem él, a szerződés az eredeti tartalommal hatályban marad. (6) Ha a Biztosító csak később szerez tudomást a szerző- déskor már fennállott lényeges körülményről, az ebből eredő jogokat a szerződés fennállásának csupán az első 5 évében gyakorolhatja. (7) A (6) bekezdésben foglaltakat a szerződésben megha- tározott lényeges körülmények változására vonatkozó bejelentési kötelezettség megsértésének következmé- nyeire is megfelelően alkalmazni kell. A Biztosító ezzel kapcsolatos jogainak gyakorlására nyitva álló ötéves időszak a változásbejelentési határidő leteltét köve- tő napon kezdődik. A változás bejelentésre nyitva álló határidő a változás tudomására jutásától számított 15 nap. (8) A pénzmosás és terrorizmus finanszírozása megelőzé- séről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. tör- vény (továbbiakban: Pmt.) 12. § (3) bekezdése alap- ján a szerződő köteles a tudomásszerzéstől számított öt munkanapon belül értesíteni a Biztosítót a Pmt. 6-9. §-ai szerinti ügyfél-átvilágítás keretében megadott-, il- letve a Pmt. szerinti tényleges tulajdonos személyét érintő adatokban bekövetkezett változásokról.
Appears in 2 contracts
Samples: Eurós Általános Életbiztosítási Feltételek, General Insurance Terms and Conditions
Közlési és változásbejelentési kötelezettség. (1) 11.1. A szerződő/közlési és változás bejelentési kötelezettség egyaránt terheli a szerződőt és a biztosítottat.
11.2. A közlési kötelezettség abban áll, hogy az ajánlat megtételekor a szerződő és a biztosított a szerződéskötéskor köteles a biztosítás elvállalása szempontjából szem- pontjából minden olyan lé- nyeges körülményt lényeges körülményt, adatot a Biztosítóval biztosító- val közölni, amelyeket ismer, ismert vagy ismernie kellett. A Biztosító biztosító írásban közölt feltett kérdéseire adottadott hiánytalan, és a valóságnak megfelelő válaszokkal a szerződő/biztosított fél közlési kötelezettségének eleget tesz. A kérdések megválaszolatlanul hagyása önmagában nem jelenti a közlési kötelezettség megsértését.
(2) 11.3. A közlésrebiztosító jogosult a közölt adatok ellenőrzésére, illetőleg és e célból a változás bejelentésére irányuló kötelezettség megsértése esetében biztosított egészségi állapotára, tevékenységére, életkörülménye- ire vonatkozó kérdéseket tehet fel, orvosi vizsgálatot írhat elő. A biztosító kockázat-elbírálási és kárrendezési szerveivel szemben a Biztosító köte- lezettsége biztosítottat az orvosi titoktartás alóli felmentés érdekében külön nyilatkozattételre hívja fel.
11.4. Amennyiben a kérdésekre adott válaszok, vagy az egészségi vizs- gálat kockázatnövelő tényezőt tárnak fel, a biztosító jogosult a szolgáltatásokat alacsonyabb összegre megajánlani, pótdíjat fel- számítani vagy az ajánlatot elutasítani. A biztosító az ajánlat esetleges elutasítását nem áll beköteles megindokolni. Ilyenkor a biz- tosítási ajánlattal kapcsolatos valamennyi irat a biztosító birtoká- ban marad.
11.5. Amennyiben a biztosító a szerződéskötés után szerez tudomást a szerződést érintő lényeges körülményekről vagy azok változásáról, kivéveés ezek a körülmények a biztosítási kockázat jelentős növekedé- sét eredményezik, a tudomásszerzéstől számított 15 napon belül javaslatot tehet a szerződés módosítására vagy a szerződést 30 napra írásban felmondhatja. Ha a szerződő fél a módosító javas- latot nem fogadja el vagy arra annak kézhezvételétől számított 15 napon belül nem válaszol, a szerződés a módosító javaslat közlé- sétől számított 30. napon megszűnik, ha bizonyítjáka biztosító erre a követ- kezményre a módosító javaslat megtételekor a szerződő fél figyelmét felhívta.
11.6. A szerződő és a biztosított a biztosítás tartama alatt a szerződés- ben meghatározott lényeges körülmények tekintetében változás bejelentési kötelezettséggel tartozik, melyet írásban kell a bizto- sítóhoz bejelenteni. A változásbejelentési kötelezettség abban áll, hogy a szerződő és a biztosított köteles a biztosítás tartama alatt 30 napon belül írásban bejelenteni az ajánlaton közölt, illetve a szerződésben szereplő adatok, lényeges körülmények megváltozását.
11.7. Ha a biztosító a szerződéskötést követően szerez tudomást a szerződéskötéskor már fennállt lényeges körülményről, az ebből eredő jogokat a szerződés xxxxxxxxxxxxx xxxx 0 xxxxxx xxxxxxxx- xxxxx. A szerződő köteles bizonyítani, hogy az elhallgatott vagy be nem jelentett körülményt a Biztosító biztosító a szerződéskötéskor ismerte, vagy az nem hatott közre a biztosítási ese- mény bekövetkeztében. Ha a Biztosító csak a szer- ződéskötés után szerez tudomást a szerződést érintő lényeges körülményrőlesemény bekövetkezésé- ben, a tudomásszerzéstől számított 15 napon belül írásban javaslatot tehet illetve a szerződés módosítására, illetőleg - ha a kockázatot szabályzata értelmében nem vállalhatja - a szerződést 30 napra írásban felmondhatjamegkötésétől az 5 év már eltelt.
(3) 11.8. A szerződő és közlési kötelezettség megsértése ellenére is beáll a biztosított az ajánlat megtételekor közölt tényekben bekövetkező változásokat köteles a változás tudomásra jutásától számított 15 napon belül írásban bejelenteni. Így például: foglalkozást, egészsé- gi állapotot, életmódot, életvitelt érintő kérdéseket, lak- címváltozást.
(4) Ha a szerződő a módosító javaslatra, annak készhezvételétől számított 15 napon belül nem vála- szol a szerződés a módosító javaslat közlésétől számí- tott 30. napon megszűnikbiztosító kötelezettsége, ha a Biztosító erre szerződéskötéstől a követ- kezményre módosító javaslat megtételekor a szerződő figyelmét felhívtabiztosítási esemény bekövetkeztéig már 5 év eltelt.
(5) Ha a Biztosító a jogaival nem él, a szerződés az eredeti tartalommal hatályban marad.
(6) Ha a Biztosító csak később szerez tudomást a szerző- déskor már fennállott lényeges körülményről, az ebből eredő jogokat a szerződés fennállásának csupán az első 5 évében gyakorolhatja.
(7) 11.9. A (6) bekezdésben foglaltakat 11.7. és 11.8. pontok rendelkezéseit a szerződésben megha- tározott lényeges körülmények változására vonatkozó bejelentési kötelezettség megsértésének következmé- nyeire következményeire is megfelelően alkalmazni kell. A Biztosító biztosító ezzel kapcsolatos jogainak gyakorlására nyitva álló ötéves 5 éves időszak a változásbejelentési változás bejelentési határidő leteltét köve- tő követő napon kezdődik. A változás bejelentésre nyitva álló határidő a változás tudomására jutásától számított 15 nap.
(8) A pénzmosás és terrorizmus finanszírozása megelőzé- séről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. tör- vény (továbbiakban: Pmt.) 12. § (3) bekezdése alap- ján a szerződő köteles a tudomásszerzéstől számított öt munkanapon belül értesíteni a Biztosítót a Pmt. 6-9. §-ai szerinti ügyfél-átvilágítás keretében megadott-, il- letve a Pmt. szerinti tényleges tulajdonos személyét érintő adatokban bekövetkezett változásokról.
Appears in 2 contracts
Samples: Csoportos Élet , Baleset , Egészségbiztosítási Szerződés, Csoportos Élet , Baleset , Egészségbiztosítási Szerződés
Közlési és változásbejelentési kötelezettség. (1) 19. A szerződő/biztosított szerződő köteles a szerződéskötéskor köteles a biztosítás elvállalása elvál- lalása szempontjából lényeges minden olyan lé- nyeges körülményt a Biztosítóval biztosítóval közölni, amelyeket ismer, amelyet ismert vagy ismernie kellett. A Biztosító biztosító írásban közölt kérdéseire adott, a valóságnak megfelelő válaszokkal a szerződő/biztosított szerződő közlési kötelezettségének eleget tesz. A kérdések megválaszolatlanul hagyása önma- gában nem jelenti a közlési kötelezettség megsértését. A szerződő és a biztosított a szerződés tartama alatt 15 napon belül köteles írásban bejelenteni a lényeges körül- mények megváltozását, így különösen a biztosított foglal- kozásának, szabadidős tevékenységének a vállalt kockázat (például balesetveszély) szempontjából történő megválto- zását.
(2) 20. A közlésre, illetőleg a közlésre és változás bejelentésére irányuló kötelezettség megsértése esetében egyaránt terheli a Biztosító köte- lezettsége nem áll beszerződőt és a biztosítottat; egyikük sem hivatkozhat olyan körülményre, kivéveamelyet bármelyikük elmu- lasztott a biztosítóval közölni, ha bizonyítjáknoha arról tudnia kellett, és a közlésre vagy bejelentésre köteles lett volna.
21. A biztosított az ajánlat aláírásával felhatalmazza a biztosí- tót, hogy az elhallgatott körülményt a Biztosító a szerződéskötéskor ismerteegészségi állapotára vonatkozó, vagy az nem hatott közre a biztosítási ese- mény bekövetkeztébenszerződés megkötésével, módosításával, állományban tar- tásával, a biztosítási szerződésből származó követelések megítélésével közvetlenül összefüggő, azokhoz elengedhe- tetlenül szükséges adatokat a biztosító beszerezze és nyilvántartsa, és ebben a körben felhasználja, illetve a biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló hatályos törvényben meghatározott egyéb célok körében az arra jo- gosultak számára továbbítsa. Egyúttal a biztosított fel- menti az ezen adatokat jogszabályi felhatalmazás alap- xxx xxxxxxxxxxxx személyeket és szervezeteket (többek között háziorvos, társadalombiztosítási szerv) a titok- tartási kötelezettségük alól a biztosítóval szemben.
22. Ha a Biztosító csak biztosító a szer- ződéskötés szerződéskötés után szerez tudomást a szerződést érintő lényeges körülményrőlkörülményekről vagy azok vál- tozásáról, és ezek a körülmények a biztosítási kockázat je- lentős növekedését eredményezik, a tudomásszerzéstől számított 15 szá- mított tizenöt napon belül írásban a biztosító javaslatot tehet a szerződés szer- ződés módosítására, illetőleg - ha a kockázatot szabályzata értelmében nem vállalhatja - vagy a szerződést 30 harminc napra írásban írás- ban felmondhatja.
(3) A szerződő és a biztosított az ajánlat megtételekor közölt tényekben bekövetkező változásokat köteles a változás tudomásra jutásától számított 15 napon belül írásban bejelenteni. Így például: foglalkozást, egészsé- gi állapotot, életmódot, életvitelt érintő kérdéseket, lak- címváltozást.
(4) Ha a szerződő a módosító javaslatrajavaslatot nem fogadja el, vagy arra annak készhezvételétől kézhezvételétől számított 15 tizenöt napon belül nem vála- szol válaszol, a szerződés a módosító javaslat közlésétől számí- tott 30. szá- mított harmincadik napon megszűnik, ha a Biztosító biztosító erre a követ- kezményre következményre a módosító javaslat megtételekor a szerződő szer- ződő figyelmét felhívta.
(5) Ha . A szerződő és a Biztosító a jogaival nem él, a szerződés az eredeti tartalommal hatályban marad.
(6) Ha a Biztosító csak később szerez tudomást a szerző- déskor már fennállott lényeges körülményről, az ebből eredő jogokat a szerződés fennállásának csupán az első biztosított köteles 5 évében gyakorolhatja.
(7) A (6) bekezdésben foglaltakat munkanapon belül be- jelenteni a szerződésben megha- tározott lényeges körülmények változására vonatkozó bejelentési kötelezettség megsértésének következmé- nyeire is megfelelően alkalmazni kell. A Biztosító ezzel kapcsolatos jogainak gyakorlására nyitva álló ötéves időszak a változásbejelentési határidő leteltét köve- tő napon kezdődik. A változás bejelentésre nyitva álló határidő a változás tudomására jutásától számított 15 naprögzített adatainak (különös te- kintettel: lakcím, név) megváltozását.
(8) A pénzmosás és terrorizmus finanszírozása megelőzé- séről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. tör- vény (továbbiakban: Pmt.) 12. § (3) bekezdése alap- ján a szerződő köteles a tudomásszerzéstől számított öt munkanapon belül értesíteni a Biztosítót a Pmt. 6-9. §-ai szerinti ügyfél-átvilágítás keretében megadott-, il- letve a Pmt. szerinti tényleges tulajdonos személyét érintő adatokban bekövetkezett változásokról.
Appears in 2 contracts
Samples: Nyugdíjbiztosítás, Harmónia Classic Nyugdíjbiztosítási Szerződés

(5) Ha 23. A szerződő és a Biztosító a jogaival nem él, a szerződés az eredeti tartalommal hatályban marad.

Közlési és változásbejelentési kötelezettség. (1) A szerződő/biztosított a szerződéskötéskor köteles a biztosítás elvállalása szempontjából minden olyan lé- nyeges körülményt a Biztosítóval közölni, amelyeket ismer, vagy ismernie kellett. A Biztosító írásban közölt kérdéseire adott, a valóságnak megfelelő válaszokkal a szerződő/biztosított közlési kötelezettségének eleget tesz. Biztosító által feltett kérdések megválaszolatlanul hagyása önmagában nem jelenti a közlési kötelezett- ség megsértését. A közlésre és változásbejelentésre irányuló kötelezettség egyaránt terheli a szerződő fe- let és a biztosítottat is, továbbá sem a szerződő sem pedig a biztosított sem hivatkozhat olyan körülményre, amelyet bármelyikük elmulasztott a Biztosítóval közölni, noha arról tudnia kellett, és a közlésre vagy bejelentés- re köteles lett volna.
(2) A közlésre, illetőleg a változás bejelentésére irányuló kötelezettség megsértése esetében a Biztosító köte- lezettsége nem áll be, kivéve, ha bizonyítják, hogy az elhallgatott körülményt a Biztosító a szerződéskötéskor ismerte, vagy az nem hatott közre a biztosítási ese- mény bekövetkeztében. Ha a Biztosító csak a szer- ződéskötés után szerez tudomást a szerződést érintő lényeges körülményről, a tudomásszerzéstől számított 15 napon belül írásban javaslatot tehet a szerződés módosítására, illetőleg - ha a kockázatot szabályzata értelmében nem vállalhatja - a szerződést 30 napra írásban felmondhatja.
(3) A szerződő és a biztosított az ajánlat megtételekor közölt tényekben bekövetkező változásokat köteles a változás tudomásra jutásától számított 15 napon belül írásban bejelenteni. Így például: foglalkozást, egészsé- gi állapotot, életmódot, életvitelt érintő kérdéseket, lak- címváltozást.
(4) Ha a szerződő a módosító javaslatra, annak készhezvételétől számított 15 napon belül nem vála- szol a szerződés a módosító javaslat közlésétől számí- tott 30. napon megszűnik, ha a Biztosító erre a követ- kezményre módosító javaslat megtételekor a szerződő figyelmét felhívta.
(5) Ha a Biztosító a jogaival nem él, a szerződés az eredeti tartalommal hatályban marad.
(6) Ha a Biztosító csak később szerez tudomást a szerző- déskor már fennállott lényeges körülményről, az ebből eredő jogokat a szerződés fennállásának csupán az első 5 évében gyakorolhatja.
(7) A (6) bekezdésben foglaltakat a szerződésben megha- tározott lényeges körülmények változására vonatkozó bejelentési kötelezettség megsértésének következmé- nyeire is megfelelően alkalmazni kell. A Biztosító ezzel kapcsolatos jogainak gyakorlására nyitva álló ötéves időszak a változásbejelentési határidő leteltét köve- tő napon kezdődik. A változás bejelentésre nyitva álló határidő a változás tudomására jutásától számított 15 nap.

Samples: Eurós Általános Balesetbiztosítási Feltételek, Insurance Agreement
Közlési és változásbejelentési kötelezettség. (1) A szerződőSzerződő/biztosított Biztosított a szerződéskötéskor köteles a biztosítás biztosí- tás elvállalása szempontjából minden olyan lé- nyeges körülményt lényeges körül- ményt a Biztosítóval közölni, amelyeket ismer, vagy ismernie kellett. A Biztosító írásban közölt kérdéseire adott, a valóságnak valóság- nak megfelelő válaszokkal a szerződőSzerződő/biztosított Biztosított közlési kötelezettségének kö- telezettségének eleget tesz.
(2) A közlésre, illetőleg a változás bejelentésére irányuló kötelezettség kötele- zettség megsértése esetében a Biztosító köte- lezettsége kötelezettsége nem áll be, kivéve, ha bizonyítják, hogy az elhallgatott körülményt a Biztosító a szerződéskötéskor ismerte, vagy az nem hatott közre a biztosítási ese- mény esemény bekövetkeztében. Ha a Biztosító Biztosí- tó csak a szer- ződéskötés szerződéskötés után szerez tudomást a szerződést érintő lényeges körülményről, a tudomásszerzéstől számított 15 napon belül írásban javaslatot javasla- tot tehet a szerződés módosítására, illetőleg - ha a kockázatot kockáza- tot szabályzata értelmében nem vállalhatja - a szerződést 30 napra írásban felmondhatja.
(3) A szerződő Szerződő és a biztosított Biztosított az ajánlat megtételekor közölt tényekben té- nyekben bekövetkező változásokat köteles a változás tudomásra tudo- másra jutásától számított 15 5 napon belül írásban bejelenteni. Így például: foglalkozást, egészsé- gi egészségi állapotot, életmódot, életvitelt élet- vitelt érintő kérdéseket, lak- címváltozástlakcímváltozást, így különösen a Ma- gyarország területén kívülre történő költözést.
(4) Ha a szerződő Szerződő a módosító javaslatra, annak készhezvételétől számított 15 napon belül nem vála- szol válaszol a szerződés a módosító módo- sító javaslat közlésétől számí- tott számított 30. napon megszűnik, ha a Biztosító erre a követ- kezményre következményre módosító javaslat megtételekor megtéte- lekor a szerződő Szerződő figyelmét felhívta.
(5) Ha a Biztosító a jogaival nem él, a szerződés az eredeti tartalommal tarta- lommal hatályban marad.
(6) Ha a Biztosító csak később szerez tudomást a szerző- déskor szerződéskor már fennállott lényeges körülményről, az ebből eredő jogokat jogo- kat a szerződés fennállásának csupán az első 5 évében gyakorolhatjagya- korolhatja.
(7) A (6) bekezdésben foglaltakat közlési kötelezettség megsértése ellenére beáll a szerződésben megha- tározott lényeges körülmények változására vonatkozó bejelentési kötelezettség megsértésének következmé- nyeire is megfelelően alkalmazni kell. A Biztosító ezzel kapcsolatos jogainak gyakorlására nyitva álló ötéves időszak Biztosí- tó kötelezettsége, ha a változásbejelentési határidő leteltét köve- tő napon kezdődik. A változás bejelentésre nyitva álló határidő szerződés megkötésétől a változás tudomására jutásától számított 15 napbiztosítási esemény bekövetkeztéig 5 év már eltelt.
(8) A pénzmosás és terrorizmus finanszírozása megelőzé- séről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. tör- vény (továbbiakban: Pmt.) 12. § (3) bekezdése alap- ján a szerződő köteles a tudomásszerzéstől számított öt munkanapon belül értesíteni a Biztosítót a Pmt. 6-9. §-ai szerinti ügyfél-átvilágítás keretében megadott-, il- letve a Pmt. szerinti tényleges tulajdonos személyét érintő adatokban bekövetkezett változásokról.
Appears in 2 contracts
Samples: Insurance Agreement, Insurance Agreement
Közlési és változásbejelentési kötelezettség. (1) 21. A szerződő/biztosított szerződő fél köteles a szerződéskötéskor köteles a biztosítás elvállalása szempontjából lényeges minden olyan lé- nyeges körülményt körül- ményt a Biztosítóval biztosítóval közölni, amelyeket ismer, amelyet ismert vagy ismernie kellett. A Biztosító biztosító írásban közölt feltett kérdéseire adott, a valóságnak való- ságnak megfelelő válaszokkal a szerződő/biztosított szerződő fél közlési kötelezettségének kötele- zettségének eleget tesz.
22. A szerződő és a biztosított a szerződés tartama alatt 15 napon belül köteles írásban bejelenteni a lényeges körülmények megváltozását, így különösen a biztosított foglalkozásának, szabadidős tevékenységének a vállalt kockázat (2például balesetveszély) szempontjából történő megváltozását.
23. A közlésre, illetőleg a közlésre és változás bejelentésére irányuló kötelezettség megsértése esetében egyaránt terheli a Biztosító köte- lezettsége nem áll beszerződő felet és a biztosítottat; egyikük sem hivatkozhat olyan körülményre, kivéveamelyet bármelyikük elmulasztott a biztosítóval közölni, ha bizonyítjáknoha arról tudnia kel- lett, és a közlésre vagy bejelentésre köteles lett volna.
24. A biztosító jogosult a közölt adatok ellenőrzésére, és e célból a biztosított egészségi állapotára, tevékenységére, életkörülményeire vonatkozó további kérdéseket tehet fel, és orvosi vizsgálatot is előírhat.
25. A biztosított az ajánlat aláírásával felhatalmazza a bizto- sítót, hogy az elhallgatott körülményt egészségi állapotára vonatkozó, a Biztosító a szerződéskötéskor ismertebizto- sítási szerződés megkötésével, vagy az nem hatott közre módosításával, állomány- ban tartásával, a biztosítási ese- mény bekövetkeztébenszerződésből származó követe- lések megítélésével közvetlenül összefüggő, azokhoz elen- gedhetetlenül szükséges adatokat a biztosító beszerezze és nyilvántartsa, és ebben a körben felhasználja, illetve a biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló hatá- lyos törvényben meghatározott egyéb célok körében az arra jogosultak számára továbbítsa. Egyúttal a biztosított felmenti az ezen adatokat jogszabályi felhatalmazás alapján nyilvántartó személyeket és szervezeteket (többek között háziorvos, társadalombiztosítási szerv) a titoktartási kötelezettségük alól.
26. Ha a Biztosító csak biztosító a szer- ződéskötés szerződéskötés után szerez tudomást a szerződést érintő lényeges körülményrőlkörülményekről vagy azok vál- tozásáról, és ezek a körülmények a biztosítási kockázat jelentős növekedését eredményezik, a tudomásszerzéstől számított 15 tizenöt napon belül írásban javaslatot tehet a szerződés módosítására, illetőleg - ha a kockázatot szabályzata értelmében nem vállalhatja - vagy a szerződést 30 harminc napra írásban felmondhatja. Ha a szerződő fél a módosító javaslatot nem fogadja el, vagy arra annak kézhezvételétől számított tizenöt napon belül nem válaszol, a szerződés a módosító javaslat közlé- sétől számított harmicadik napon megszűnik, ha a biztosí- tó erre a körülményre a módosító javaslat megtételekor a szerződő fél figyelmét felhívta.
(3) 27. A szerződő és a biztosított az ajánlat megtételekor közölt tényekben bekövetkező változásokat köteles a változás tudomásra jutásától számított 15 napon 5 munkanapon belül írásban bejelenteni. Így például: foglalkozást, egészsé- gi állapotot, életmódot, életvitelt érintő kérdéseket, lak- címváltozást.
(4) Ha a szerződő a módosító javaslatra, annak készhezvételétől számított 15 napon belül nem vála- szol a szerződés a módosító javaslat közlésétől számí- tott 30. napon megszűnik, ha a Biztosító erre a követ- kezményre módosító javaslat megtételekor a szerződő figyelmét felhívta.
(5) Ha a Biztosító a jogaival nem él, a szerződés az eredeti tartalommal hatályban marad.
(6) Ha a Biztosító csak később szerez tudomást a szerző- déskor már fennállott lényeges körülményről, az ebből eredő jogokat a szerződés fennállásának csupán az első 5 évében gyakorolhatja.
(7) A (6) bekezdésben foglaltakat bejelenteni a szerződésben megha- tározott lényeges körülmények változására vonatkozó bejelentési kötelezettség megsértésének következmé- nyeire is megfelelően alkalmazni kell. A Biztosító ezzel kapcsolatos jogainak gyakorlására nyitva álló ötéves időszak a változásbejelentési határidő leteltét köve- tő napon kezdődik. A változás bejelentésre nyitva álló határidő a változás tudomására jutásától számított 15 naprögzített adatainak (különös tekintettel: lakcím, név) megváltozását.
(8) A pénzmosás és terrorizmus finanszírozása megelőzé- séről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. tör- vény (továbbiakban: Pmt.) 12. § (3) bekezdése alap- ján a szerződő köteles a tudomásszerzéstől számított öt munkanapon belül értesíteni a Biztosítót a Pmt. 6-9. §-ai szerinti ügyfél-átvilágítás keretében megadott-, il- letve a Pmt. szerinti tényleges tulajdonos személyét érintő adatokban bekövetkezett változásokról.
Appears in 2 contracts
Samples: Lépcsôzetes Kifizetésû Életbiztosítás, Insurance Agreement
Közlési és változásbejelentési kötelezettség. (1) A szerződő/biztosított a szerződéskötéskor köteles a biztosítás elvállalása szempontjából minden olyan lé- nyeges körülményt a Biztosítóval közölni, amelyeket ismer, vagy ismernie kellett. A Biztosító írásban közölt kérdéseire adott, a valóságnak megfelelő válaszokkal a szerződő/biztosított közlési kötelezettségének eleget tesz. Biztosító által feltett kérdések megválaszolatlanul hagyása önmagában nem jelenti a közlési kötelezett- ség megsértését. A közlésre és változásbejelentésre irányuló kötelezettség egyaránt terheli a szerződő fe- let és a biztosítottat is, továbbá sem a szerződő sem pedig a biztosított sem hivatkozhat olyan körülményre, amelyet bármelyikük elmulasztott a Biztosítóval közölni, noha arról tudnia kellett, és a közlésre vagy bejelentés- re köteles lett volna.
(2) A közlésre, illetőleg a változás bejelentésére irányuló kötelezettség megsértése esetében a Biztosító köte- lezettsége nem áll be, kivéve, ha bizonyítják, hogy az elhallgatott körülményt a Biztosító a szerződéskötéskor ismerte, vagy az nem hatott közre a biztosítási ese- mény esemény bekövetkeztében. Ha a Biztosító csak a szer- ződéskötés szerződéskö- tés után szerez tudomást a szerződést érintő lényeges körülményről, a tudomásszerzéstől számított 15 napon belül írásban javaslatot tehet a szerződés módosításáramódosításá- ra, illetőleg - ha a kockázatot szabályzata értelmében nem vállalhatja - a szerződést 30 napra írásban felmondhatjafel- mondhatja.
(3) A szerződő és a biztosított az ajánlat megtételekor közölt tényekben bekövetkező változásokat köteles a változás tudomásra jutásától számított 15 napon belül írásban bejelenteni. Így például: foglalkozást, egészsé- gi állapotot, életmódot, életvitelt érintő kérdéseket, lak- címváltozást.
(4) Ha a szerződő a módosító javaslatra, annak készhezvételétől számított 15 napon belül nem vála- szol a szerződés a módosító javaslat közlésétől számí- tott 30. napon megszűnik, ha a Biztosító erre a követ- kezményre módosító javaslat megtételekor a szerződő figyelmét felhívta.
(5) Ha a Biztosító a jogaival nem él, a szerződés az eredeti tartalommal hatályban marad.
(6) Ha a Biztosító csak később szerez tudomást a szerző- déskor déskötéskor már fennállott lényeges körülményről, az ebből eredő jogokat a szerződés fennállásának csupán az első 5 évében gyakorolhatja.
(7) A (6) bekezdésben foglaltakat a szerződésben megha- tározott lényeges körülmények változására vonatkozó bejelentési kötelezettség megsértésének következmé- nyeire is megfelelően alkalmazni kell. A Biztosító ezzel kapcsolatos jogainak gyakorlására nyitva álló ötéves időszak a változásbejelentési határidő leteltét köve- tő követő napon kezdődik. A változás bejelentésre nyitva álló határidő ha- táridő a változás tudomására jutásától számított 15 nap.
(8) A pénzmosás és terrorizmus finanszírozása megelőzé- séről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. tör- vény (továbbiakban: Pmt.) 12. § (3) bekezdése alap- ján a szerződő köteles a tudomásszerzéstől számított öt munkanapon belül értesíteni a Biztosítót a Pmt. 6-9. §-ai szerinti ügyfél-átvilágítás keretében megadott-, il- letve a Pmt. szerinti tényleges tulajdonos személyét érintő adatokban bekövetkezett változásokról.
Appears in 1 contract
Közlési és változásbejelentési kötelezettség. (1a) A szerződő/biztosított Biztosítottak a szerződéskötéskor köteles kötelesek a biztosítás elvállalása szempontjából lényeges, minden olyan lé- nyeges körülményt a Biztosítóval biztosítóval közölni, amelyeket ismerismertek, vagy ismernie ismerniük kellett. A Biztosító biztosító írásban közölt kérdéseire adott, adott a valóságnak megfelelő válaszokkal a szerződő/biztosított felek közlési kötelezettségének kötelezettségüknek eleget tesztesznek. A kérdések megválaszolatlanul hagyása, egymagában nem jelenti a közlési kötelezettség megsértését.
(2b) A közlésre, illetőleg a változás bejelentésére irányuló közlési kötelezettség megsértése esetében esetén a Biztosító köte- lezettsége biztosító kötelezettsége nem áll be, kivéve, ha bizonyítják, hogy az elhallgatott körülményt a Biztosító biztosító a szerződéskötéskor ismerte, vagy az nem hatott közre a biztosítási ese- mény esemény bekövetkeztében. Ha a Biztosító csak a szer- ződéskötés után szerez tudomást a szerződést érintő lényeges körülményről, a tudomásszerzéstől számított 15 napon belül írásban javaslatot tehet a szerződés módosítására, illetőleg - ha a kockázatot szabályzata értelmében nem vállalhatja - a szerződést 30 napra írásban felmondhatja.
(3) A szerződő és a biztosított az ajánlat megtételekor közölt tényekben bekövetkező változásokat köteles a változás tudomásra jutásától számított 15 napon belül írásban bejelenteni. Így például: foglalkozást, egészsé- gi állapotot, életmódot, életvitelt érintő kérdéseket, lak- címváltozást.
(4c) Ha a szerződő a módosító javaslatra, annak készhezvételétől számított 15 napon belül nem vála- szol a szerződés a módosító javaslat közlésétől számí- tott 30. napon megszűnik, ha a Biztosító erre a követ- kezményre módosító javaslat megtételekor a szerződő figyelmét felhívta.
(5) Ha a Biztosító a jogaival nem él, a szerződés az eredeti tartalommal hatályban marad.
(6) Ha a Biztosító biztosító csak később szerez tudomást a szerző- déskor szerződéskötéskor már fennállott lényeges körülményrőlkörülményekről, az ebből eredő jogokat a szerződés fennállásának csupán az első 5 öt évében gyakorolhatja.
(7d) A (6közlési kötelezettség megsértése ellenére beáll a biztosító kötelezettsége, ha a szerződés megkötésétől a biztosítási esemény bekövetkeztéig öt év már eltelt.
e) bekezdésben foglaltakat A közlési kötelezettség megsértése esetén a biztosító mentesül a biztosítási szolgáltatás teljesítése alól, mindenféle visszafizetési kötelezettség nélkül, mivel a szerződésnek visszavásárlási összege nincs.
f) Amennyiben a biztosító - akár közlési kötelezettségsértés, akár más módon - a szerződést érintő lényeges körülményekről illetve a körülmények változásáról szerez tudomást, és ezek a körülmények a biztosítási kockázat jelentős növekedését eredményezik, a tudomásszerzéstől számított 15 napon belül javaslatot tehet a szerződés módosítására, vagy a szerződést 30 napra felmondhatja. Ha a Szerződő a módosítást nem fogadja el, vagy arra nem válaszol, a biztosító a szerződést 30 napra felmondhatja, feltéve, hogy erre a módosításban felhívta a figyelmet.
g) A közlési kötelezettség megszegésére vonatkozó rendelkezéseit a szerződésben megha- tározott meghatározott lényeges körülmények változására vonatkozó bejelentési kötelezettség megsértésének következmé- nyeire következményeire is megfelelően alkalmazni kell. A Biztosító biztosító ezzel kapcsolatos jogainak gyakorlására nyitva álló ötéves időszak a változásbejelentési változás bejelentési határidő leteltét köve- tő követő napon kezdődik. A változás bejelentésre nyitva álló határidő a változás tudomására jutásától számított 15 nap.
(8) A pénzmosás és terrorizmus finanszírozása megelőzé- séről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. tör- vény (továbbiakban: Pmt.) 12. § (3) bekezdése alap- ján a szerződő köteles a tudomásszerzéstől számított öt munkanapon belül értesíteni a Biztosítót a Pmt. 6-9. §-ai szerinti ügyfél-átvilágítás keretében megadott-, il- letve a Pmt. szerinti tényleges tulajdonos személyét érintő adatokban bekövetkezett változásokról.
Appears in 1 contract
Samples: Életbiztosítási Szerződés
Közlési és változásbejelentési kötelezettség. (1) A szerződőSzerződő/biztosított Biztosított a szerződéskötéskor köteles a biztosítás elvállalása szempontjából minden olyan lé- nyeges körülményt a Biztosítóval közölni, amelyeket ismer, vagy ismernie kellett. A Biztosító írásban közölt kérdéseire adott, a valóságnak megfelelő válaszokkal a szerződőSzerződő/biztosított Biztosított közlési kötelezettségének eleget tesz. Biztosító által feltett kérdések megválaszolatlanul hagyása önmagában nem jelenti a közlési kötelezett- ség megsértését. A közlésre és változásbejelentésre irányuló kötelezettség egyaránt terheli a szerződő fe- let és a biztosítottat is, továbbá sem a szerződő sem pedig a biztosított sem hivatkozhat olyan körülményre, amelyet bármelyikük elmulasztott a Biztosítóval közölni, noha arról tudnia kellett, és a közlésre vagy bejelentés- re köteles lett volna.
(2) A közlésre, illetőleg a változás bejelentésére irányuló kötelezettség megsértése esetében a Biztosító köte- lezettsége nem áll be, kivéve, ha bizonyítják, hogy az elhallgatott körülményt a Biztosító a szerződéskötéskor ismerte, vagy az nem hatott közre a biztosítási ese- mény esemény bekövetkeztében. Ha a Biztosító csak a szer- ződéskötés szerződéskö- tés után szerez tudomást a szerződést érintő lényeges körülményről, a tudomásszerzéstől számított 15 napon belül írásban javaslatot tehet a szerződés módosításáramódosításá- ra, illetőleg - ha a kockázatot szabályzata értelmében nem vállalhatja - a szerződést 30 napra írásban felmondhatjafel- mondhatja.
(3) A szerződő Szerződő és a biztosított Biztosított az ajánlat megtételekor közölt tényekben bekövetkező változásokat köteles a változás tudomásra jutásától számított 15 napon belül írásban bejelenteni. Így például: foglalkozást, egészsé- gi állapotot, életmódot, életvitelt érintő kérdéseket, lak- címváltozást, így különösen a Magyarország területén kívülre történő költözést.
(4) Ha a szerződő Szerződő a módosító javaslatra, annak készhezvételétől számított 15 napon belül nem vála- szol a szerződés a módosító javaslat közlésétől számí- tott 30. napon megszűnik, ha a Biztosító erre a követ- kezményre módosító javaslat megtételekor a szerződő Szerződő figyelmét felhívta.
(5) Ha a Biztosító a jogaival nem él, a szerződés az eredeti tartalommal hatályban marad.
(6) Ha a Biztosító csak később szerez tudomást a szerző- déskor már fennállott lényeges körülményről, az ebből eredő jogokat a szerződés fennállásának csupán az első 5 évében gyakorolhatja.
(7) A (6) bekezdésben foglaltakat a szerződésben megha- tározott lényeges körülmények változására vonatkozó bejelentési kötelezettség megsértésének következmé- nyeire is megfelelően alkalmazni kell. A Biztosító ezzel kapcsolatos jogainak gyakorlására nyitva álló ötéves időszak a változásbejelentési határidő leteltét köve- tő követő napon kezdődik. A változás bejelentésre nyitva álló határidő ha- táridő a változás tudomására jutásától számított 15 nap.
(8) A pénzmosás és terrorizmus finanszírozása megelőzé- séről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. tör- vény (továbbiakban: Pmt.) 12. § (3) bekezdése alap- ján alapján a szerződő Szerződő köteles a tudomásszerzéstől számított öt munkanapon belül értesíteni a Biztosítót a Pmt. 6-9. §-ai szerinti ügyfél-átvilágítás keretében megadott-, il- letve a Pmt. szerinti tényleges tulajdonos személyét érintő adatokban bekövetkezett változásokról.
Appears in 1 contract
Közlési és változásbejelentési kötelezettség. (1) A szerződő/biztosított biztosítási ajánlat megtételekor Önnek közölnie kell a szerződéskötéskor köteles Bizto- sítóval a biztosítás elvállalása szempontjából lényeges minden olyan lé- nyeges körülményt a Biztosítóval közölnikörülményt, amelyeket ismer, ismert vagy ismernie kellett, de legalább azokat, amelyekre a Biztosító írásban kérdést tett fel. A Biztosító biztosítási ajánlati nyomtatványon vagy egyéb nyomtat- vány(ok)on található bármelyik adat megváltozását Önnek a változástól számított 8 napon belül írásban közölt kérdéseire adottbe kell jelentenie a Biztosítónak. Így különösen írásban és 8 napon belül kell bejelenteni a Biztosí- tónak ⏵az Ön nevének a megváltozását; ⏵a telephely vagy a lakhely megváltozását; ⏵a jármû forgalmi rendszámának, alvázszámának a valóságnak megfelelő válaszokkal megvál- tozását; ⏵a szerződőjármû Üzembentartójának és/vagy a Tulajdonosának a megváltozását. Ehhez a Biztosítónak be kell mutatni a jármû forgalmi engedélyét, törzskönyvét és a változást bizonyító dokumentumot. Ha megváltozik a Biztosított, akkor a bizto- sítási szerzôdés érdekmúlással megszûnik; ⏵ha a Szerzôdô/Biztosított nem természetes személy, akkor az egyesülését, beolvadását, szétválását, átalakulását, meg- szûnését, valamint azt, ha ellene csôd-, felszámolási- vagy végrehajtási eljárást kezdeményeztek; ⏵a jármû forgalomból történô kivonását; ⏵a jármû bármelyik zárjának cseréjét; ⏵a jármû bármelyik kulcsának vagy a kulcsot helyettesítô eszköznek az elvesztését, megsemmisülését vagy a rendeltetésszerû használatra alkalmatlanná válását; ⏵azt, ha a jármû bármelyik kulcsáról vagy a kulcsot helyettesítô eszközrôl másolatot készítettek, megjelölve a másolás okát és a másolt kulcs(ok) vagy a kulcsot helyettesítô eszköz(ök) darabszámát; ⏵a riasztó és/vagy a lopásgátló (indításgátló) cseréjét; ⏵ha a jármûre hitelfedezeti engedményezési bejegyzés tör- tént. Bejelentendô az is, ha Ön a biztosított közlési kötelezettségének eleget tesz.
(2) jármûre más biztosítónál casco biztosítást kötött. A közlésre, illetőleg illetôleg a változás bejelentésére irányuló kötelezettség kötele- zettség megsértése esetében a Biztosító köte- lezettsége kötelezettsége nem áll be, kivéve, ha bizonyítják, hogy az elhallgatott vagy be nem jelentett körülményt a Biztosító a szerződéskötéskor szerzôdéskötéskor ismerte, vagy az nem hatott közre a biztosítási ese- mény bekövetkeztébenesemény bekövetkezté- ben. Ha A közlésre, illetôleg a Biztosító csak változás bejelentésére irányuló kötele- zettség egyaránt terheli a szer- ződéskötés után szerez tudomást a szerződést érintő lényeges körülményről, a tudomásszerzéstől számított 15 napon belül írásban javaslatot tehet a szerződés módosítására, illetőleg - ha a kockázatot szabályzata értelmében nem vállalhatja - a szerződést 30 napra írásban felmondhatja.
(3) A szerződő Szerzôdôt és a biztosított az ajánlat megtételekor közölt tényekben bekövetkező változásokat Biztosítottat; egyikük sem védekezhet olyan körülmény vagy változás nem tudásával, amelyet bármelyikük elmulasztott a Biztosítóval közölni vagy neki bejelenteni, noha arról tudnia kellett, és a közlésre, illetôleg bejelentésre köteles a változás tudomásra jutásától számított 15 napon belül írásban bejelenteni. Így például: foglalkozást, egészsé- gi állapotot, életmódot, életvitelt érintő kérdéseket, lak- címváltozástlett volna.
(4) Ha a szerződő a módosító javaslatra, annak készhezvételétől számított 15 napon belül nem vála- szol a szerződés a módosító javaslat közlésétől számí- tott 30. napon megszűnik, ha a Biztosító erre a követ- kezményre módosító javaslat megtételekor a szerződő figyelmét felhívta.
(5) Ha a Biztosító a jogaival nem él, a szerződés az eredeti tartalommal hatályban marad.
(6) Ha a Biztosító csak később szerez tudomást a szerző- déskor már fennállott lényeges körülményről, az ebből eredő jogokat a szerződés fennállásának csupán az első 5 évében gyakorolhatja.
(7) A (6) bekezdésben foglaltakat a szerződésben megha- tározott lényeges körülmények változására vonatkozó bejelentési kötelezettség megsértésének következmé- nyeire is megfelelően alkalmazni kell. A Biztosító ezzel kapcsolatos jogainak gyakorlására nyitva álló ötéves időszak a változásbejelentési határidő leteltét köve- tő napon kezdődik. A változás bejelentésre nyitva álló határidő a változás tudomására jutásától számított 15 nap.
(8) A pénzmosás és terrorizmus finanszírozása megelőzé- séről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. tör- vény (továbbiakban: Pmt.) 12. § (3) bekezdése alap- ján a szerződő köteles a tudomásszerzéstől számított öt munkanapon belül értesíteni a Biztosítót a Pmt. 6-9. §-ai szerinti ügyfél-átvilágítás keretében megadott-, il- letve a Pmt. szerinti tényleges tulajdonos személyét érintő adatokban bekövetkezett változásokról.
Appears in 1 contract
Samples: Postacasco Gépjármű Biztosítás
Közlési és változásbejelentési kötelezettség. (1) 33. A szerződő/biztosított szerződő fél köteles a szerződéskötéskor köteles a biztosítás elvállalása el- vállalása szempontjából lényeges minden olyan lé- nyeges körülményt a Biztosítóval biztosítóval közölni, amelyeket ismer, amelyet ismert vagy ismernie kellett. A Biztosító biztosító írásban közölt kérdéseire adott, a valóságnak megfelelő válaszokkal a szerződő/biztosított szerződő fél közlési kötelezettségének kötelezettségé- nek eleget tesz.
(2) . A közlésre, illetőleg kérdések megválaszolatlanul hagyása ön- magában nem jelenti a változás bejelentésére irányuló közlési kötelezettség megsértése esetében a Biztosító köte- lezettsége nem áll be, kivéve, ha bizonyítják, hogy az elhallgatott körülményt a Biztosító a szerződéskötéskor ismerte, vagy az nem hatott közre a biztosítási ese- mény bekövetkeztébenmegsértését. Ha a Biztosító csak a szer- ződéskötés után szerez tudomást a szerződést érintő lényeges körülményről, a tudomásszerzéstől számított 15 napon belül írásban javaslatot tehet a szerződés módosítására, illetőleg - ha a kockázatot szabályzata értelmében nem vállalhatja - a szerződést 30 napra írásban felmondhatja.
(3) A szerződő és a biztosított a szerződés tartama alatt 15 na- pon belül köteles írásban bejelenteni a lényeges körül- mények megváltozását, így különösen a biztosított foglalko- zásának, szabadidős tevékenységének a vállalt kockázat (pél- dául balesetveszély) szempontjából történő megváltozását.
34. A közlésre és változás bejelentésére irányuló kötelezettség egyaránt terheli a szerződő felet és a biztosítottat; egyikük sem hivatkozhat olyan körülményre, amelyet bármelyikük elmulasztott a biztosítóval közölni, noha arról tudnia kel- lett, és a közlésre vagy bejelentésre köteles lett volna. A biztosító jogosult a közölt adatok ellenőrzésére, és e cél- ból a biztosított egészségi állapotára, tevékenységére, élet- körülményeire vonatkozó további kérdéseket tehet fel, és orvosi vizsgálatot is előírhat.
35. A biztosított az ajánlat megtételekor közölt tényekben bekövetkező változásokat köteles aláírásával felhatalmazza a változás tudomásra jutásától biztosí- tót, hogy az egészségi állapotára vonatkozó, a biztosí- tási szerződés megkötésével, módosításával, állományban tartásával, a biztosítási szerződésből származó követelések megítélésével közvetlenül összefüggő, azokhoz elengedhe- tetlenül szükséges adatokat a biztosító beszerezze és nyilvántartsa, és ebben a körben felhasználja, illetve a biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló hatályos törvényben meghatározott egyéb célok körében az arra jo- gosultak számára továbbítsa. Egyúttal a biztosított fel- menti az ezen adatokat jogszabályi felhatalmazás alap- xxx xxxxxxxxxxxx személyeket és szervezeteket (többek között háziorvos, társadalombiztosítási szerv) a titok- tartási kötelezettségük alól.
36. Ha a biztosító a szerződéskötés után szerez tudomást a szer- ződést érintő lényeges körülményekről vagy azok változá- sáról, és ezek a körülmények a biztosítási kockázat jelentős növekedését eredményezik, a tudomásszerzéstől számított 15 tizenöt napon belül javaslatot tehet a szerződés módosítá- sára, vagy a szerződést harminc napra írásban bejelentenifelmond- hatja. Így például: foglalkozást, egészsé- gi állapotot, életmódot, életvitelt érintő kérdéseket, lak- címváltozást.
(4) Ha a szerződő fél a módosító javaslatrajavaslatot nem fogadja el, vagy arra annak készhezvételétől kézhezvételétől számított 15 tizenöt napon belül nem vála- szol válaszol, a szerződés a módosító javaslat közlésétől számí- tott 30. közlé- sétől számított harmicadik napon megszűnik, ha a Biztosító biztosító erre a követ- kezményre körülményre a módosító javaslat megtételekor a szerződő szer- ződő fél figyelmét felhívta.
(5) Ha a Biztosító a jogaival nem él, a szerződés az eredeti tartalommal hatályban marad.
(6) Ha a Biztosító csak később szerez tudomást a szerző- déskor már fennállott lényeges körülményről, . A biztosító az ebből eredő jogokat jo- gokat csak a szerződés fennállásának csupán az szerződéskötést, illetve a változás bejelentést követő első 5 évében öt évben gyakorolhatja.
(7) 37. A (6) bekezdésben foglaltakat szerződő és a biztosított köteles 5 munkanapon belül be- jelenteni a szerződésben megha- tározott lényeges körülmények változására vonatkozó bejelentési kötelezettség megsértésének következmé- nyeire is megfelelően alkalmazni kell. A Biztosító ezzel kapcsolatos jogainak gyakorlására nyitva álló ötéves időszak a változásbejelentési határidő leteltét köve- tő napon kezdődik. A változás bejelentésre nyitva álló határidő a változás tudomására jutásától számított 15 naprögzített adatainak (különös te- kintettel: lakcím, név) megváltozását.
(8) A pénzmosás és terrorizmus finanszírozása megelőzé- séről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. tör- vény (továbbiakban: Pmt.) 12. § (3) bekezdése alap- ján a szerződő köteles a tudomásszerzéstől számított öt munkanapon belül értesíteni a Biztosítót a Pmt. 6-9. §-ai szerinti ügyfél-átvilágítás keretében megadott-, il- letve a Pmt. szerinti tényleges tulajdonos személyét érintő adatokban bekövetkezett változásokról.
Appears in 1 contract
Samples: Folyamatos Díjas, Befektetési Egységekhez Kötött Életbiztosítás
Közlési és változásbejelentési kötelezettség. (1) 11.1. A szerződő/közlési és változás bejelentési kötelezettség egyaránt terheli a szerződőt és a biztosítottat.
11.2. A közlési kötelezettség abban áll, hogy az ajánlat megtételekor a szerződő és a biztosított a szerződéskötéskor köteles a biztosítás elvállalása szempontjából szem- pontjából minden olyan lé- nyeges körülményt lényeges körülményt, adatot a Biztosítóval biztosító- val közölni, amelyeket ismer, ismert vagy ismernie kellett. A Biztosító biztosító írásban közölt feltett kérdéseire adottadott hiánytalan, és a valóságnak megfelelő válaszokkal a szerződő/biztosított fél közlési kötelezettségének eleget tesz. A kérdések megválaszolatlanul hagyása önmagában nem jelenti a közlési kötelezettség megsértését.
(2) 11.3. A közlésrebiztosító jogosult a közölt adatok ellenőrzésére, illetőleg és e célból a változás bejelentésére irányuló kötelezettség megsértése esetében biztosított egészségi állapotára, tevékenységére, életkörülménye- ire vonatkozó kérdéseket tehet fel, orvosi vizsgálatot írhat elő. A biztosító kockázat-elbírálási és kárrendezési szerveivel szemben a Biztosító köte- lezettsége biztosítottat az orvosi titoktartás alóli felmentés érdekében külön nyilatkozattételre hívja fel.
11.4. Amennyiben a kérdésekre adott válaszok, vagy az egészségi vizs- gálat kockázatnövelő tényezőt tárnak fel, a biztosító jogosult a szolgáltatásokat alacsonyabb összegre megajánlani, pótdíjat fel- számítani vagy az ajánlatot elutasítani. A biztosító az ajánlat esetleges elutasítását nem áll beköteles megindokolni. Ilyenkor a biz- tosítási ajánlattal kapcsolatos valamennyi irat a biztosító birtoká- ban marad.
11.5. Amennyiben a biztosító a szerződéskötés után szerez tudomást a szerződést érintő lényeges körülményekről vagy azok változásáról, kivéveés ezek a körülmények a biztosítási kockázat jelentős növekedé- sét eredményezik, a tudomásszerzéstől számított 15 napon belül javaslatot tehet a szerződés módosítására vagy a szerződést 30 napra írásban felmondhatja. Ha a szerződő fél a módosító javas- latot nem fogadja el vagy arra annak kézhezvételétől számított 15 napon belül nem válaszol, a szerződés a módosító javaslat közlé- sétől számított 30. napon megszűnik, ha bizonyítjáka biztosító erre a követ- kezményre a módosító javaslat megtételekor a szerződő fél figyelmét felhívta.
11.6. A szerződő és a biztosított a biztosítás tartama alatt a szerződés- ben meghatározott lényeges körülmények tekintetében változás bejelentési kötelezettséggel tartozik, melyet írásban kell a bizto- sítóhoz bejelenteni. A változásbejelentési kötelezettség abban áll, hogy a szerződő és a biztosított köteles a biztosítás tartama alatt 30 napon belül írásban bejelenteni az ajánlaton közölt, illetve a szerződésben szereplő adatok, lényeges körülmények megváltozását.
11.7. Ha a biztosító a szerződéskötést követően szerez tudomást a szerződéskötéskor már fennállt lényeges körülményről, az ebből eredő jogokat a szerződés fennállásának első 5 évében gyakorol- hatja. A szerződő köteles bizonyítani, hogy az elhallgatott vagy be nem jelentett körülményt a Biztosító biztosító a szerződéskötéskor ismerte, vagy az nem hatott közre a biztosítási ese- mény bekövetkeztében. Ha a Biztosító csak a szer- ződéskötés után szerez tudomást a szerződést érintő lényeges körülményrőlesemény bekövetkezésé- ben, a tudomásszerzéstől számított 15 napon belül írásban javaslatot tehet illetve a szerződés módosítására, illetőleg - ha a kockázatot szabályzata értelmében nem vállalhatja - a szerződést 30 napra írásban felmondhatjamegkötésétől az 5 év már eltelt.
(3) 11.8. A szerződő és közlési kötelezettség megsértése ellenére is beáll a biztosított az ajánlat megtételekor közölt tényekben bekövetkező változásokat köteles a változás tudomásra jutásától számított 15 napon belül írásban bejelenteni. Így például: foglalkozást, egészsé- gi állapotot, életmódot, életvitelt érintő kérdéseket, lak- címváltozást.
(4) Ha a szerződő a módosító javaslatra, annak készhezvételétől számított 15 napon belül nem vála- szol a szerződés a módosító javaslat közlésétől számí- tott 30. napon megszűnikbiztosító kötelezettsége, ha a Biztosító erre szerződéskötéstől a követ- kezményre módosító javaslat megtételekor a szerződő figyelmét felhívtabiztosítási esemény bekövetkeztéig már 5 év eltelt.
(5) Ha a Biztosító a jogaival nem él, a szerződés az eredeti tartalommal hatályban marad.
(6) Ha a Biztosító csak később szerez tudomást a szerző- déskor már fennállott lényeges körülményről, az ebből eredő jogokat a szerződés fennállásának csupán az első 5 évében gyakorolhatja.
(7) 11.9. A (6) bekezdésben foglaltakat 11.7. és 11.8. xxxxxx rendelkezéseit a szerződésben megha- tározott lényeges körülmények változására vonatkozó bejelentési kötelezettség megsértésének következmé- nyeire következményeire is megfelelően alkalmazni kell. A Biztosító biztosító ezzel kapcsolatos jogainak gyakorlására nyitva álló ötéves 5 éves időszak a változásbejelentési változás bejelentési határidő leteltét köve- tő követő napon kezdődik. A változás bejelentésre nyitva álló határidő a változás tudomására jutásától számított 15 nap.
(8) A pénzmosás és terrorizmus finanszírozása megelőzé- séről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. tör- vény (továbbiakban: Pmt.) 12. § (3) bekezdése alap- ján a szerződő köteles a tudomásszerzéstől számított öt munkanapon belül értesíteni a Biztosítót a Pmt. 6-9. §-ai szerinti ügyfél-átvilágítás keretében megadott-, il- letve a Pmt. szerinti tényleges tulajdonos személyét érintő adatokban bekövetkezett változásokról.
Appears in 1 contract
Samples: Csoportos Élet , Baleset , Egészségbiztosítási Szerződés
Közlési és változásbejelentési kötelezettség. (1) A szerződő/biztosított a szerződéskötéskor köteles a biztosítás elvállalása szempontjából minden olyan lé- nyeges körülményt a Biztosítóval közölni, amelyeket ismer, vagy ismernie kellett. A Biztosító írásban közölt kérdéseire adott, a valóságnak megfelelő válaszokkal a szerződő/biztosított közlési kötelezettségének eleget tesz.
(2) A közlésre, illetőleg a változás bejelentésére irányuló kötelezettség megsértése esetében a Biztosító köte- lezettsége nem áll be, kivéve, ha bizonyítják, hogy az elhallgatott körülményt a Biztosító a szerződéskötéskor ismerte, vagy az nem hatott közre a biztosítási ese- mény bekövetkeztében. Ha a Biztosító csak a szer- ződéskötés után szerez tudomást a szerződést érintő lényeges körülményről, a tudomásszerzéstől számított 15 napon belül írásban javaslatot tehet a szerződés módosítására, illetőleg - ha a kockázatot szabályzata értelmében nem vállalhatja - a szerződést 30 napra írásban felmondhatja.
(3) A szerződő és a biztosított az ajánlat megtételekor közölt tényekben bekövetkező változásokat köteles a változás tudomásra jutásától számított 15 napon belül írásban bejelenteni. Így például: foglalkozást, egészsé- gi állapotot, életmódot, életvitelt érintő kérdéseket, lak- címváltozást.
(4) Ha a szerződő a módosító javaslatra, annak készhezvételétől számított 15 napon belül nem vála- szol a szerződés a módosító javaslat közlésétől számí- tott 30. napon megszűnik, ha a Biztosító erre a követ- kezményre módosító javaslat megtételekor a szerződő figyelmét felhívta.
(5) Ha a Biztosító a jogaival nem él, a szerződés az eredeti tartalommal hatályban marad.
(6) Ha a Biztosító csak később szerez tudomást a szerző- déskor déskötéskor már fennállott lényeges körülményről, az ebből eredő jogokat a szerződés fennállásának csupán az első 5 évében gyakorolhatja.
(7) A (6) bekezdésben foglaltakat a szerződésben megha- tározott lényeges körülmények változására vonatkozó bejelentési kötelezettség megsértésének következmé- nyeire is megfelelően alkalmazni kell. A Biztosító ezzel kapcsolatos jogainak gyakorlására nyitva álló ötéves időszak a változásbejelentési határidő leteltét köve- tő napon kezdődik. A változás bejelentésre nyitva álló határidő a változás tudomására jutásától számított 15 nap.
(8) A pénzmosás és terrorizmus finanszírozása megelőzé- séről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. tör- vény (továbbiakban: Pmt.) 12. § (3) bekezdése alap- ján a szerződő köteles a tudomásszerzéstől számított öt munkanapon belül értesíteni a Biztosítót a Pmt. 6-9. §-ai szerinti ügyfél-átvilágítás keretében megadott-, il- letve a Pmt. szerinti tényleges tulajdonos személyét érintő adatokban bekövetkezett változásokról.
Appears in 1 contract
Közlési és változásbejelentési kötelezettség. (1) A szerződőSzerződő/biztosított Biztosított a szerződéskötéskor köteles a biztosítás elvállalása szempontjából minden olyan lé- nyeges körülményt a Biztosítóval közölni, amelyeket ismer, vagy ismernie kellett. A Biztosító írásban közölt kérdéseire adott, a valóságnak megfelelő válaszokkal a szerződőSzerződő/biztosított Biztosított közlési kötelezettségének eleget tesz.
(2) A közlésre, illetőleg a változás bejelentésére irányuló kötelezettség megsértése esetében a Biztosító köte- lezettsége kötele- zettsége nem áll be, kivéve, ha bizonyítják, hogy az elhallgatott el- hallgatott körülményt a Biztosító a szerződéskötéskor ismerte, vagy az nem hatott közre a biztosítási ese- mény bekövetkeztében. Ha a Biztosító csak a szer- ződéskötés szerző- déskötés után szerez tudomást a szerződést érintő lényeges lé- nyeges körülményről, a tudomásszerzéstől számított 15 napon belül írásban javaslatot tehet a szerződés módosítására, illetőleg - ha a kockázatot kocká- zatot szabályzata értelmében nem vállalhatja - a szerződést szer- ződést 30 napra írásban felmondhatja.
(3) A szerződő Szerződő és a biztosított Biztosított az ajánlat megtételekor közölt kö- zölt tényekben bekövetkező változásokat köteles a változás vál- tozás tudomásra jutásától számított 15 5 napon belül írásban írás- ban bejelenteni. Így például: foglalkozást, egészsé- gi állapototegészségi ál- lapotot, életmódot, életvitelt érintő kérdéseket, lak- címváltozástlakcím- változást, így különösen a Magyarország területén kí- vülre történő költözést.
(4) Ha a szerződő Szerződő a módosító javaslatra, annak készhezvételétől számított 15 napon belül nem vála- szol a szerződés a módosító javaslat közlésétől számí- tott 30. napon megszűnik, ha a Biztosító erre a követ- kezményre módosító javaslat megtételekor a szerződő Szerződő figyelmét felhívta.
(5) Ha a Biztosító a jogaival nem él, a szerződés az eredeti erede- ti tartalommal hatályban marad.
(6) Ha a Biztosító csak később szerez tudomást a szerző- déskor szer- ződéskor már fennállott lényeges körülményről, az ebből eb- ből eredő jogokat a szerződés fennállásának csupán az első 5 évében gyakorolhatja.
(7) A (6) bekezdésben foglaltakat közlési kötelezettség megsértése ellenére beáll a szerződésben megha- tározott lényeges körülmények változására vonatkozó bejelentési kötelezettség megsértésének következmé- nyeire is megfelelően alkalmazni kell. A Biztosító ezzel kapcsolatos jogainak gyakorlására nyitva álló ötéves időszak Biz- tosító kötelezettsége, ha a változásbejelentési határidő leteltét köve- tő napon kezdődik. A változás bejelentésre nyitva álló határidő szerződés megkötésétől a változás tudomására jutásától számított 15 napbiztosítási esemény bekövetkeztéig 5 év már eltelt.
(8) A pénzmosás és terrorizmus finanszírozása megelőzé- séről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. tör- vény (továbbiakban: Pmt.) 12. § (3) bekezdése alap- ján a szerződő köteles a tudomásszerzéstől számított öt munkanapon belül értesíteni a Biztosítót a Pmt. 6-9. §-ai szerinti ügyfél-átvilágítás keretében megadott-, il- letve a Pmt. szerinti tényleges tulajdonos személyét érintő adatokban bekövetkezett változásokról.
Appears in 1 contract
Samples: General Accident Insurance Terms
Közlési és változásbejelentési kötelezettség. (1) 37. A szerződő/biztosított szerződőt és biztosítottat egyaránt KÖZLÉSI KÖTELEZETT- SÉG terheli, melynek értelmében a szerződéskötéskor köteles kötelesek a biztosítás elvállalása szempontjából lényeges minden olyan lé- nyeges körülményt a Biztosítóval biztosítóval közölni, amelyeket ismer, ismertek vagy ismernie ismerniük kellett. A Biztosító közlési kötelezettség szerződésmódosításkor, így külö- nösen a IV.5.61 pontban meghatározott értékkövetéskor is terheli a biztosítottat és a szerződőt. A biztosító írásban közölt feltett kérdéseire adott, a valóságnak megfelelő válaszokkal a szerződő/biztosított felek közlési kötelezettségének kötelezettségüknek eleget tesztesznek.
(2) 38. A közlésrebiztosító jogosult a közölt adatok ellenőrzésére, illetőleg e célból a változás bejelentésére irányuló kötelezettség megsértése esetében biztosított egészségi állapotára, munkahelyi és szabadidős tevékenységére, életkörülményeire vonatkozó további kér- déseket tehet fel, és orvosi vizsgálatot is előírhat.
39. A biztosított az ajánlat aláírásával felhatalmazza a Biztosító köte- lezettsége nem áll be, kivéve, ha bizonyítjákbiz- tosítót, hogy az elhallgatott körülményt egészségi állapotára vonatkozó, a Biztosító a szerződéskötéskor ismertebiz- tosítási szerződés megkötésével, vagy az nem hatott közre módosításával, állomány- ban tartásával, a biztosítási ese- mény bekövetkeztébenszerződésből származó követe- lések megítélésével közvetlenül összefüggő, azokhoz elen- gedhetetlenül szükséges adatokat a biztosító beszerezze és nyilvántartsa, és ebben a körben felhasználja, illetve a biz- tosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló hatályos törvényben meghatározott egyéb célok körében az arra jo- gosultak számára továbbítsa. Egyúttal a biztosított felmenti az ezen adatokat jogszabá- lyi felhatalmazás alapján nyilvántartó személyeket és szer- vezeteket (többek között háziorvos, társadalombiztosítási szerv) a titoktartási kötelezettségük alól.
40. Ha a Biztosító biztosító csak a szer- ződéskötés szerződéskötés után szerez tudomást tudo- mást a szerződést érintő lényeges körülményrőlszerződés elfogadását érintő, a tudomásszerzéstől számított szerződés hatályba lépését megelőzően már fennállott lényeges körülmé- nyekről, továbbá ha a szerződésben meghatározott lénye- ges körülmények változását közlik vele, 15 napon belül írásban írás- ban javaslatot tehet a szerződés módosítására, illetőleg - – ha a kockázatot szabályzata a feltételek értelmében nem vállalhatja - – a szerződést 30 napra írásban felmondhatja. Ha a szerződő a módosító javaslatot nem fogadja el, vagy arra 15 napon belül nem válaszol, a szerződés a módosító javaslat kézhezvételétől számított 30. napon megszűnik.
(3) 41. A szerződő és a biztosított az ajánlat megtételekor közölt tényekben bekövetkező változásokat köteles a változás tudomásra jutásától számított 15 napon 5 munkanapon belül írásban bejelenteni. Így például: foglalkozást, egészsé- gi állapotot, életmódot, életvitelt érintő kérdéseket, lak- címváltozást.
(4) Ha a szerződő a módosító javaslatra, annak készhezvételétől számított 15 napon belül nem vála- szol a szerződés a módosító javaslat közlésétől számí- tott 30. napon megszűnik, ha a Biztosító erre a követ- kezményre módosító javaslat megtételekor a szerződő figyelmét felhívta.
(5) Ha a Biztosító a jogaival nem él, a szerződés az eredeti tartalommal hatályban marad.
(6) Ha a Biztosító csak később szerez tudomást a szerző- déskor már fennállott lényeges körülményről, az ebből eredő jogokat a szerződés fennállásának csupán az első 5 évében gyakorolhatja.
(7) A (6) bekezdésben foglaltakat bejelenteni a szerződésben megha- tározott lényeges körülmények változására vonatkozó bejelentési kötelezettség megsértésének következmé- nyeire is megfelelően alkalmazni kell. A Biztosító ezzel kapcsolatos jogainak gyakorlására nyitva álló ötéves időszak a változásbejelentési határidő leteltét köve- tő napon kezdődik. A változás bejelentésre nyitva álló határidő a változás tudomására jutásától számított 15 naprögzített adatainak (különös tekintettel: lakcím, név) megváltozását.
(8) A pénzmosás és terrorizmus finanszírozása megelőzé- séről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. tör- vény (továbbiakban: Pmt.) 12. § (3) bekezdése alap- ján a szerződő köteles a tudomásszerzéstől számított öt munkanapon belül értesíteni a Biztosítót a Pmt. 6-9. §-ai szerinti ügyfél-átvilágítás keretében megadott-, il- letve a Pmt. szerinti tényleges tulajdonos személyét érintő adatokban bekövetkezett változásokról.
Appears in 1 contract
Samples: Insurance Offer
Közlési és változásbejelentési kötelezettség. 10.1.1. A szerződő (1ha a szerződő és a biztosított nem azonos személy, a biztosított is) A szerződő/biztosított köteles a szerződéskötéskor köteles szer- ződéskötéskor a biztosítás elvállalása szempontjából szempont- jából lényeges minden olyan lé- nyeges körülményt a Biztosítóval biz- tosítóval közölni, amelyeket ismer, amelyet ismert vagy ismernie kellett. A Biztosító Az ajánlattételkor írásban közölt kérdéseire feltett kérdé- sekre adott, a valóságnak megfelelő válaszokkal válasszal a szerződő/biztosított felek közlési kötelezettségének eleget tesz.
(2) kötelezettségüknek tesznek eleget. A közlésre, illetőleg a közlésre és változás bejelentésére irányuló kö- telezettség egyaránt terheli a szerződő felet és a biztosítottat; egyikük sem hivatkozhat olyan kö- rülményre, amelyet bármelyikük elmulasztott a biztosítóval közölni, noha arról tudnia kellett, és a közlésre vagy bejelentésre köteles lett volna. A szerződő fél köteles a lényeges körülmények vál- tozását a változás beálltát követő 5 munkanapon belül a biztosítónak írásban bejelenteni az alábbi módok egyikén: • e-mail: xxxx@xxxxxx.xx, • telefon: 00 00 000 000 (helyi tarifával hívható kékszám), • fax: 00 0 000 0000, Ha a szerződéskötéskor fennállott lényeges körülményekről a biztosító csak később sze- rez tudomást, az ebből eredő jogokat a szer- ződés létrejöttétől számított 5 évig gyako- rolhatja. A közlési kötelezettség megsértése esetében a Biztosító köte- lezettsége biztosító szolgáltatási kötelezett- sége nem áll be, kivévecsak az esetleges visszavá- sárlási összeget fizeti ki, ha bizonyítjákkivéve ha
a) a szerződő bizonyítja, hogy az elhallgatott körülményt a Biztosító biztosító a szerződéskötéskor szerződéskötés- kor ismerte, vagy az nem hatott közre volt kihatással a biztosítási ese- mény bekövetkeztébenesemény bekövetkeztére,
b) a szerződés megkötésétől a biztosítási esemény bekövetkeztéig 5 biztosítási év már eltelt.
10.1.2. Ha a Biztosító csak szerződést nem a szer- ződéskötés után szerez tudomást a szerződést érintő lényeges körülményrőlbiztosított köti, a tudomásszerzéstől számított 15 napon belül írásban javaslatot tehet biz- tosítási esemény bekövetkezéséig vagy a szerződés módosítására, illetőleg - ha biztosított belépéséig a kockázatot szabályzata értelmében nem vállalhatja - szerződő fél a szerződést 30 napra írásban felmondhatjahozzá intézett nyilatkozatokról és a szerződésben bekövetkezett változásokról a biztosítottat köteles tájékoztatni.
(3) A 10.1.3. Amennyiben a szerződő és a biztosított a változásbejelentési kötelezettségének nem tesz eleget, a közlési kötelezettség megsér- tésére vonatkozó szabályok az ajánlat megtételekor közölt tényekben bekövetkező változásokat köteles a változás tudomásra jutásától számított 15 napon belül írásban bejelenteni. Így például: foglalkozást, egészsé- gi állapotot, életmódot, életvitelt érintő kérdéseket, lak- címváltozástirányadóak.
(4) Ha 10.1.4. Amennyiben a szerződő biztosító az életkor helytelen bevallása miatt a módosító javaslatraszerződésre a tényleges fedezetre alacsonyabb díjat számított, annak készhezvételétől számított 15 napon belül nem vála- szol de a szerződés a módosító javaslat közlésétől számí- tott 30. napon megszűnikvalós életkorral a biztosítási fedezet különös szerződési feltétele szerint létrejöhetett volna, ha úgy a Biztosító erre szolgáltatás arra a követ- kezményre módosító javaslat megtételekor szintre kerül leszállításra, amely a szerződő figyelmét felhívtaszerző- dés megkötésének időpontjában a tényleges életkora mellett megfelelt volna.
(5) 10.1.5. Ha a Biztosító szerződés a jogaival valós korral létrejöhetett volna és a helytelen korbevallás eredményeképpen a díj magasabb szinten került megállapításra, úgy a biztosító a díjkülönbözetet visszatéríti.
10.1.6. Ha a biztosított valós életkora alapján a biz- tosítási szerződés nem éljöhetett volna létre, a szerződés az eredeti tartalommal hatályban maradérvénytelen, a biztosító a biztosí- tási fedezetre befizetett díjakat visszatéríti a szerződőnek.
(6) Ha a Biztosító csak később szerez tudomást a szerző- déskor már fennállott lényeges körülményről, az ebből eredő jogokat a szerződés fennállásának csupán az első 5 évében gyakorolhatja.
(7) A (6) bekezdésben foglaltakat a szerződésben megha- tározott lényeges körülmények változására vonatkozó bejelentési kötelezettség megsértésének következmé- nyeire is megfelelően alkalmazni kell. A Biztosító ezzel kapcsolatos jogainak gyakorlására nyitva álló ötéves időszak a változásbejelentési határidő leteltét köve- tő napon kezdődik. A változás bejelentésre nyitva álló határidő a változás tudomására jutásától számított 15 nap.
(8) A pénzmosás és terrorizmus finanszírozása megelőzé- séről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. tör- vény (továbbiakban: Pmt.) 12. § (3) bekezdése alap- ján a szerződő köteles a tudomásszerzéstől számított öt munkanapon belül értesíteni a Biztosítót a Pmt. 6-9. §-ai szerinti ügyfél-átvilágítás keretében megadott-, il- letve a Pmt. szerinti tényleges tulajdonos személyét érintő adatokban bekövetkezett változásokról.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Közlési és változásbejelentési kötelezettség. 10.1.1. A szerződő (1ha a szerződő és a biztosított nem azonos személy, a biztosított is) A szerződő/biztosított köteles a szerződéskötéskor köteles szer- ződéskötéskor a biztosítás elvállalása szempontjából szempont- jából lényeges minden olyan lé- nyeges körülményt a Biztosítóval bizto- sítóval közölni, amelyeket ismer, amelyet ismert vagy ismernie kellettkel- lett. A Biztosító Az ajánlattételkor írásban közölt kérdéseire feltett kérdésekre adott, a valóságnak megfelelő válaszokkal válasszal a szerződő/biztosított felek közlési kötelezettségének eleget tesz.
(2) kötelezettségüknek tesznek eleget. Ha a szerződéskötéskor fennállott lényeges körülmé- nyekről a biztosító csak később szerez tudomást, az ebből eredő jogokat a szerződés létrejöttétől számított öt évig gyakorolhatja. A közlésre, illetőleg a változás bejelentésére irányuló kötelezettség közlési kötele- zettség megsértése esetében a Biztosító köte- lezettsége biztosító szolgál- tatási kötelezettsége nem áll be, kivévecsak az esetle- ges visszavásárlási összeget fizeti ki, ha kivéve ha
a) bizonyítják, hogy az elhallgatott körülményt a Biztosító biztosító a szerződéskötéskor ismerte, vagy az nem hatott közre volt kihatással a biztosítási esemény bekövetkeztére,
b) a szerződés megkötésétől a biztosítási ese- mény bekövetkeztében. Ha a Biztosító csak a szer- ződéskötés után szerez tudomást a szerződést érintő lényeges körülményről, a tudomásszerzéstől számított 15 napon belül írásban javaslatot tehet a szerződés módosítására, illetőleg - ha a kockázatot szabályzata értelmében nem vállalhatja - a szerződést 30 napra írásban felmondhatjabekövetkeztéig öt biztosítási év már el- telt.
(3) A 10.1.2. Amennyiben a szerződő és a biztosított a változásbejelentési kötelezettségének nem tesz eleget, a közlési kötelezettség megsértésére vo- natkozó szabályok az ajánlat megtételekor közölt tényekben bekövetkező változásokat köteles a változás tudomásra jutásától számított 15 napon belül írásban bejelenteni. Így például: foglalkozást, egészsé- gi állapotot, életmódot, életvitelt érintő kérdéseket, lak- címváltozástirányadóak.
(4) Ha 10.1.3. Amennyiben a szerződő biztosító az életkor helytelen be- vallása miatt a módosító javaslatraszerződésre a tényleges fedezetre alacsonyabb díjat számított, annak készhezvételétől számított 15 napon belül nem vála- szol de a szerződés a módosító javaslat közlésétől számí- tott 30. napon megszűnikva- lós életkorral a biztosítási fedezet különös szer- ződési feltétele szerint létrejöhetett volna, ha úgy a Biztosító erre szolgáltatás arra a követ- kezményre módosító javaslat megtételekor szintre kerül leszállításra, amely a szerződő figyelmét felhívtaszerződés megkötésének időpontjában a tényleges életkora mellett megfelelt volna.
(5) 10.1.4. Ha a Biztosító szerződés a jogaival valós korral létrejöhetett volna és a helytelen korbevallás eredményeképpen a díj magasabb szinten került megállapításra, úgy a biztosító a díjkülönbözetet visszatéríti.
10.1.5. Ha a biztosított valós életkora alapján a biztosí- tási szerződés nem éljöhetett volna létre, a szerződés az eredeti tartalommal hatályban maradszerző- dés érvénytelen, a biztosító a biztosítási fedezet- re befizetett díjakat visszatéríti a szerződőnek.
(6) Ha a Biztosító csak később szerez tudomást a szerző- déskor már fennállott lényeges körülményről, az ebből eredő jogokat a szerződés fennállásának csupán az első 5 évében gyakorolhatja.
(7) A (6) bekezdésben foglaltakat a szerződésben megha- tározott lényeges körülmények változására vonatkozó bejelentési kötelezettség megsértésének következmé- nyeire is megfelelően alkalmazni kell. A Biztosító ezzel kapcsolatos jogainak gyakorlására nyitva álló ötéves időszak a változásbejelentési határidő leteltét köve- tő napon kezdődik. A változás bejelentésre nyitva álló határidő a változás tudomására jutásától számított 15 nap.
(8) A pénzmosás és terrorizmus finanszírozása megelőzé- séről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. tör- vény (továbbiakban: Pmt.) 12. § (3) bekezdése alap- ján a szerződő köteles a tudomásszerzéstől számított öt munkanapon belül értesíteni a Biztosítót a Pmt. 6-9. §-ai szerinti ügyfél-átvilágítás keretében megadott-, il- letve a Pmt. szerinti tényleges tulajdonos személyét érintő adatokban bekövetkezett változásokról.
Appears in 1 contract
Közlési és változásbejelentési kötelezettség. (1) A szerződőSzerződő/biztosított Biztosított a szerződéskötéskor köteles a biztosítás elvállalása szempontjából minden olyan lé- nyeges körülményt a Biztosítóval közölni, amelyeket ismer, vagy ismernie kellett. A Biztosító írásban közölt kérdéseire adott, a valóságnak megfelelő válaszokkal a szerződőSzerződő/biztosított Biztosított közlési kötelezettségének eleget tesz.
(2) A közlésre, illetőleg a változás bejelentésére irányuló kötelezettség megsértése esetében a Biztosító köte- lezettsége nem áll be, kivéve, ha bizonyítják, hogy az elhallgatott körülményt a Biztosító a szerződéskötéskor ismerte, vagy az nem hatott közre a biztosítási ese- mény bekövetkeztében. Ha a Biztosító csak a szer- ződéskötés után szerez tudomást a szerződést érintő lényeges körülményről, a tudomásszerzéstől számított 15 napon belül írásban javaslatot tehet a szerződés módosítására, illetőleg - ha a kockázatot szabályzata értelmében nem vállalhatja - a szerződést 30 napra írásban felmondhatja.
(3) A szerződő Szerződő és a biztosított Biztosított az ajánlat megtételekor közölt tényekben bekövetkező változásokat köteles a változás tudomásra jutásától számított 15 5 napon belül írásban bejelenteni. Így például: foglalkozást, egészsé- gi egész- ségi állapotot, életmódot, életvitelt érintő kérdéseket, lak- címváltozástlakcímváltozást.
(4) Ha a szerződő Szerződő a módosító javaslatra, annak készhezvételétől számított 15 napon belül nem vála- szol a szerződés a módosító javaslat közlésétől számí- tott 30. napon megszűnik, ha a Biztosító erre a követ- kezményre módosító javaslat megtételekor a szerződő Szerződő figyelmét felhívta.
(5) Ha a Biztosító a jogaival nem él, a szerződés az eredeti tartalommal hatályban marad.
(6) Ha a Biztosító csak később szerez tudomást a szerző- déskor már fennállott lényeges körülményről, az ebből eredő jogokat a szerződés fennállásának csupán az első 5 évében gyakorolhatja.
(7) A (6) bekezdésben foglaltakat a szerződésben megha- tározott lényeges körülmények változására vonatkozó bejelentési kötelezettség megsértésének következmé- nyeire is megfelelően alkalmazni kell. A Biztosító ezzel kapcsolatos jogainak gyakorlására nyitva álló ötéves időszak a változásbejelentési határidő leteltét köve- tő napon kezdődik. A változás bejelentésre nyitva álló határidő a változás tudomására jutásától számított 15 nap.
(8) A pénzmosás és terrorizmus finanszírozása megelőzé- séről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. tör- vény (továbbiakban: Pmt.) 12. § (3) bekezdése alap- ján alapján a szerződő Szerződő köteles a tudomásszerzéstől számított öt munkanapon belül értesíteni a Biztosítót a Pmt. 6-9. §-ai szerinti ügyfél-átvilágítás keretében megadott-, il- letve a Pmt. szerinti tényleges tulajdonos személyét érintő adatokban bekövetkezett változásokról.
Appears in 1 contract
Közlési és változásbejelentési kötelezettség. (1) A szerződőSzerződő/biztosított Biztosított a szerződéskötéskor köteles a biztosítás elvállalása szempontjából minden olyan lé- nyeges körülményt a Biztosítóval közölni, amelyeket ismer, vagy ismernie kellett. A Biztosító írásban közölt kérdéseire adott, a valóságnak megfelelő válaszokkal a szerződőSzerződő/biztosított Biztosított közlési kötelezettségének eleget tesz. Biztosító által feltett kérdések megválaszolatlanul hagyása önmagában nem jelenti a közlési kötelezett- ség megsértését. A közlésre és változásbejelentésre irányuló kötelezettség egyaránt terheli a szerződő fe- let és a biztosítottat is, továbbá sem a szerződő sem pedig a biztosított sem hivatkozhat olyan körülményre, amelyet bármelyikük elmulasztott a biztosítóval közölni, noha arról tudnia kellett, és a közlésre vagy bejelentés- re köteles lett volna.
(2) A közlésre, illetőleg a változás bejelentésére irányuló kötelezettség megsértése esetében a Biztosító köte- lezettsége nem áll be, kivéve, ha bizonyítják, hogy az elhallgatott körülményt a Biztosító a szerződéskötéskor ismerte, vagy az nem hatott közre a biztosítási ese- mény esemény bekövetkeztében. Ha a Biztosító csak a szer- ződéskötés szerződéskö- tés után szerez tudomást a szerződést érintő lényeges körülményről, a tudomásszerzéstől számított 15 napon belül írásban javaslatot tehet a szerződés módosításáramódosításá- ra, illetőleg - ha a kockázatot szabályzata értelmében nem vállalhatja - a szerződést 30 napra írásban felmondhatjafel- mondhatja.
(3) A szerződő Szerződő és a biztosított Biztosított az ajánlat megtételekor közölt tényekben bekövetkező változásokat köteles a változás tudomásra jutásától számított 15 napon belül írásban bejelenteni. Így például: foglalkozást, egészsé- gi állapotot, életmódot, életvitelt érintő kérdéseket, lak- címváltozást, így különösen a Magyarország területén kívülre történő költözést.
(4) Ha a szerződő Szerződő a módosító javaslatra, annak készhezvételétől számított 15 napon belül nem vála- szol a szerződés a módosító javaslat közlésétől számí- tott 30. napon megszűnik, ha a Biztosító erre a követ- kezményre módosító javaslat megtételekor a szerződő Szerződő figyelmét felhívta.
(5) Ha a Biztosító a jogaival nem él, a szerződés az eredeti tartalommal hatályban marad.
(6) Ha a Biztosító csak később szerez tudomást a szerző- déskor már fennállott lényeges körülményről, az ebből eredő jogokat a szerződés fennállásának csupán az első 5 évében gyakorolhatja.
(7) A (6) bekezdésben foglaltakat a szerződésben megha- tározott lényeges körülmények változására vonatkozó bejelentési kötelezettség megsértésének következmé- nyeire is megfelelően alkalmazni kell. A Biztosító ezzel kapcsolatos jogainak gyakorlására nyitva álló ötéves időszak a változásbejelentési határidő leteltét köve- tő követő napon kezdődik. A változás bejelentésre nyitva álló határidő ha- táridő a változás tudomására jutásától számított 15 nap.
(8) A pénzmosás és terrorizmus finanszírozása megelőzé- séről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. tör- vény (továbbiakban: Pmt.) 12. § (3) bekezdése alap- ján alapján a szerződő Szerződő köteles a tudomásszerzéstől számított öt munkanapon belül értesíteni a Biztosítót a Pmt. 6-9. §-ai szerinti ügyfél-átvilágítás keretében megadott-, il- letve a Pmt. szerinti tényleges tulajdonos személyét érintő adatokban bekövetkezett változásokról.
Appears in 1 contract
Samples: General Accident Insurance Terms
Közlési és változásbejelentési kötelezettség. (1) A szerződőSzerződő/biztosított Biztosított a szerződéskötéskor köteles a biztosítás elvállalása szempontjából minden olyan lé- nyeges körülményt a Biztosítóval közölni, amelyeket ismer, vagy ismernie kellett. A Biztosító írásban közölt kérdéseire adott, a valóságnak megfelelő válaszokkal a szerződőSzerződő/biztosított Biztosított közlési kötelezettségének eleget tesz.
(2) A közlésre, illetőleg a változás bejelentésére irányuló kötelezettség megsértése esetében a Biztosító köte- lezettsége nem áll be, kivéve, ha bizonyítják, hogy az elhallgatott körülményt a Biztosító a szerződéskötéskor ismerte, vagy az nem hatott közre a biztosítási ese- mény bekövetkeztében. Ha a Biztosító csak a szer- ződéskötés után szerez tudomást a szerződést érintő lényeges körülményről, a tudomásszerzéstől számított 15 napon belül írásban javaslatot tehet a szerződés módosítására, illetőleg - ha a kockázatot szabályzata értelmében nem vállalhatja - a szerződést 30 napra írásban felmondhatja.
(3) A szerződő Szerződő és a biztosított Biztosított az ajánlat megtételekor közölt tényekben bekövetkező változásokat köteles a változás tudomásra jutásától számított 15 5 napon belül írásban bejelenteni. Így például: foglalkozást, egészsé- gi állapotot, életmódot, életvitelt érintő kérdéseket, lak- címváltozást, így különösen a Magyarország területén kívülre történő költözést.
(4) Ha a szerződő Szerződő a módosító javaslatra, annak készhezvételétől számított 15 napon belül nem vála- szol a szerződés a módosító javaslat közlésétől számí- tott 30. napon megszűnik, ha a Biztosító erre a követ- kezményre módosító javaslat megtételekor a szerződő Szerződő figyelmét felhívta.
(5) Ha a Biztosító a jogaival nem él, a szerződés az eredeti tartalommal hatályban marad.
(6) Ha a Biztosító csak később szerez tudomást a szerző- déskor már fennállott lényeges körülményről, az ebből eredő jogokat a szerződés fennállásának csupán az első 5 évében gyakorolhatja.
(7) A (6) bekezdésben foglaltakat a szerződésben megha- tározott lényeges körülmények változására vonatkozó bejelentési kötelezettség megsértésének következmé- nyeire is megfelelően alkalmazni kell. A Biztosító ezzel kapcsolatos jogainak gyakorlására nyitva álló ötéves időszak a változásbejelentési határidő leteltét köve- tő napon kezdődik. A változás bejelentésre nyitva álló határidő a változás tudomására jutásától számított 15 nap.
(8) A pénzmosás és terrorizmus finanszírozása megelőzé- séről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. tör- vény (továbbiakban: Pmt.) 12. § (3) bekezdése alap- ján alapján a szerződő Szerződő köteles a tudomásszerzéstől számított öt munkanapon belül értesíteni a Biztosítót a Pmt. 6-9. §-ai szerinti ügyfél-átvilágítás keretében megadott-, il- letve a Pmt. szerinti tényleges tulajdonos személyét érintő adatokban bekövetkezett változásokról.
Appears in 1 contract
Közlési és változásbejelentési kötelezettség. 10.1.1. A szerződő (1ha a szerződő és a biztosított nem azonos személy, a biztosított is) A szerződő/biztosított köteles a szerződéskötéskor köteles szer- ződéskötéskor a biztosítás elvállalása szempontjából szempont- jából lényeges minden olyan lé- nyeges körülményt a Biztosítóval biz- tosítóval közölni, amelyeket ismer, amelyet ismert vagy ismernie kellett. A Biztosító Az ajánlattételkor írásban közölt kérdéseire feltett kérdé- sekre adott, a valóságnak megfelelő válaszokkal válasszal a szerződő/biztosított felek közlési kötelezettségének eleget tesz.
(2) kötelezettségüknek tesznek eleget. A közlésre, illetőleg a közlésre és változás bejelentésére irányuló kö- telezettség egyaránt terheli a szerződő felet és a biztosítottat; egyikük sem hivatkozhat olyan kö- rülményre, amelyet bármelyikük elmulasztott a biztosítóval közölni, noha arról tudnia kellett, és a közlésre vagy bejelentésre köteles lett volna. A szerződő és a biztosított köteles a szerződés tartama alatt írásban bejelenteni a szerződés tartama alatt beálló lényeges körülmények vál- tozását a változás bekövetkezésétől számított 5 munkanapon belül, az elérhetőségekben és a személyi adatokban, és a biztosított személyek körében bekövetkezett változást haladéktalanul. A jognyilatkozatokat és a bejelentéseket a bizto- sító csak akkor köteles joghatályosnak tekinteni, ha azt írásban juttatták el a biztosítóhoz. A szerződő fél és a biztosítottak kötelesek a lé- nyeges körülmények változását a változás beáll- tát követő 5 napon belül a biztosítónak írásban bejelenteni az alábbi módok egyikén: • e-mail: xxxx@xxxxxx.xx, Ha a szerződéskötéskor fennállott lényeges körülményekről a biztosító csak később sze- rez tudomást, az ebből eredő jogokat a szer- ződés létrejöttétől számított 5 évig gyako- rolhatja. A közlési kötelezettség megsértése esetében a Biztosító köte- lezettsége biztosító szolgáltatási kötelezett- sége nem áll be, kivévecsak az esetleges visszavá- sárlási összeget fizeti ki, ha bizonyítjákkivéve ha
a) a szerződő bizonyítja, hogy az elhallgatott körülményt a Biztosító biztosító a szerződéskötéskor szerződéskötés- kor ismerte, vagy az nem hatott közre volt kihatással a biztosítási ese- mény bekövetkeztébenesemény bekövetkeztére,
b) a szerződés megkötésétől a biztosítási esemény bekövetkeztéig 5 biztosítási év már eltelt.
10.1.2. Ha a Biztosító csak szerződést nem a szer- ződéskötés után szerez tudomást a szerződést érintő lényeges körülményrőlbiztosított köti, a tudomásszerzéstől számított 15 napon belül írásban javaslatot tehet biz- tosítási esemény bekövetkezéséig vagy a szerződés módosítására, illetőleg - ha biztosított belépéséig a kockázatot szabályzata értelmében nem vállalhatja - szerződő fél a szerződést 30 napra írásban felmondhatjahozzá intézett nyilatkozatokról és a szerződésben bekövetkezett változásokról a biztosítottat köteles tájékoztatni.
(3) A 10.1.3. Amennyiben a szerződő és a biztosított a változásbejelentési kötelezettségének nem tesz eleget, a közlési kötelezettség megsér- tésére vonatkozó szabályok az ajánlat megtételekor közölt tényekben bekövetkező változásokat köteles a változás tudomásra jutásától számított 15 napon belül írásban bejelenteni. Így például: foglalkozást, egészsé- gi állapotot, életmódot, életvitelt érintő kérdéseket, lak- címváltozástirányadóak.
(4) Ha 10.1.4. Amennyiben a szerződő biztosító az életkor helytelen bevallása miatt a módosító javaslatraszerződésre a tényleges fedezetre alacsonyabb díjat számított, annak készhezvételétől számított 15 napon belül nem vála- szol de a szerződés a módosító javaslat közlésétől számí- tott 30. napon megszűnikvalós életkorral a biztosítási fedezet különös szerződési feltétele szerint létrejöhetett volna, ha úgy a Biztosító erre szolgáltatás arra a követ- kezményre módosító javaslat megtételekor szintre kerül leszállításra, amely a szerződő figyelmét felhívtaszerző- dés megkötésének időpontjában a tényleges életkora mellett megfelelt volna.
(5) 10.1.5. Ha a Biztosító szerződés a jogaival valós korral létrejöhetett volna és a helytelen korbevallás eredményeképpen a díj magasabb szinten került megállapításra, úgy a biztosító a díjkülönbözetet visszatéríti.
10.1.6. Ha a biztosított valós életkora alapján a biz- tosítási szerződés nem éljöhetett volna létre, a szerződés az eredeti tartalommal hatályban maradérvénytelen, a biztosító a biztosí- tási fedezetre befizetett díjakat visszatéríti a szerződőnek.
(6) Ha a Biztosító csak később szerez tudomást a szerző- déskor már fennállott lényeges körülményről, az ebből eredő jogokat a szerződés fennállásának csupán az első 5 évében gyakorolhatja.
(7) A (6) bekezdésben foglaltakat a szerződésben megha- tározott lényeges körülmények változására vonatkozó bejelentési kötelezettség megsértésének következmé- nyeire is megfelelően alkalmazni kell. A Biztosító ezzel kapcsolatos jogainak gyakorlására nyitva álló ötéves időszak a változásbejelentési határidő leteltét köve- tő napon kezdődik. A változás bejelentésre nyitva álló határidő a változás tudomására jutásától számított 15 nap.
(8) A pénzmosás és terrorizmus finanszírozása megelőzé- séről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. tör- vény (továbbiakban: Pmt.) 12. § (3) bekezdése alap- ján a szerződő köteles a tudomásszerzéstől számított öt munkanapon belül értesíteni a Biztosítót a Pmt. 6-9. §-ai szerinti ügyfél-átvilágítás keretében megadott-, il- letve a Pmt. szerinti tényleges tulajdonos személyét érintő adatokban bekövetkezett változásokról.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Közlési és változásbejelentési kötelezettség. (1) 58. A szerződő/biztosított szerződő köteles a szerződéskötéskor köteles a biztosítás elvállalása elvál- lalása szempontjából lényeges minden olyan lé- nyeges körülményt a Biztosítóval biztosítóval közölni, amelyeket ismer, amelyet ismert vagy ismernie kellett. A Biztosító biztosító írásban közölt kérdéseire adott, a valóságnak megfelelő válaszokkal a szerződő/biztosított közlési kötelezettségének szerződő KÖZLÉSI KÖTELEZETTSÉGÉNEK eleget tesz. A kérdések megválaszolatlanul hagyása önma- gában nem jelenti a közlési kötelezettség megsértését. A szerződő és a biztosított a szerződés tartama alatt 15 napon belül köteles írásban bejelenteni a lényeges kö- rülmények megváltozását, így különösen a biztosított fog- lalkozásának, szabadidős tevékenységének a vállalt kockázat (például balesetveszély) szempontjából történő megválto- zását.
(2) 59. A közlésre, illetőleg a közlésre és változás bejelentésére irányuló kötelezettség megsértése esetében egyaránt terheli a Biztosító köte- lezettsége nem áll beszerződőt és a biztosítottat; egyikük sem hivatkozhat olyan körülményre, kivéveamelyet bármelyikük elmu- lasztott a biztosítóval közölni, ha bizonyítjáknoha arról tudnia kellett, és a közlésre vagy bejelentésre köteles lett volna.
60. A biztosított az ajánlat aláírásával felhatalmazza a biztosí- tót, hogy az elhallgatott körülményt a Biztosító a szerződéskötéskor ismerteegészségi állapotára vonatkozó, vagy az nem hatott közre a biztosítási ese- mény bekövetkeztébenszerződés megkötésével, módosításával, állományban tar- tásával, a biztosítási szerződésből származó követelések megítélésével közvetlenül összefüggő, azokhoz elengedhe- tetlenül szükséges adatokat a biztosító beszerezze és nyilvántartsa, és ebben a körben felhasználja, illetve a biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló hatályos törvényben meghatározott egyéb célok körében az arra jo- gosultak számára továbbítsa. Egyúttal a biztosított fel- menti az ezen adatokat jogszabályi felhatalmazás alap- xxx xxxxxxxxxxxx személyeket és szervezeteket (többek között háziorvos, társadalombiztosítási szerv) a titok- tartási kötelezettségük alól.
61. Ha a Biztosító csak biztosító a szer- ződéskötés szerződéskötés után szerez tudomást a szerződést szer- ződést érintő lényeges körülményrőlkörülményekről vagy azok változásá- ról, és ezek a körülmények a biztosítási kockázat jelentős nö- vekedését eredményezik, a tudomásszerzéstől számított 15 ti- zenöt napon belül írásban javaslatot tehet a szerződés módosítására, illetőleg - ha a kockázatot szabályzata értelmében nem vállalhatja - vagy a szerződést 30 harminc napra írásban felmondhatja.
(3) A szerződő és a biztosított az ajánlat megtételekor közölt tényekben bekövetkező változásokat köteles a változás tudomásra jutásától számított 15 napon belül írásban bejelenteni. Így például: foglalkozást, egészsé- gi állapotot, életmódot, életvitelt érintő kérdéseket, lak- címváltozást.
(4) Ha a szerződő a módosító javaslatrajavaslatot nem fogadja el, vagy arra annak készhezvételétől kézhezvételétől számított 15 tizenöt napon belül nem vála- szol válaszol, a szerződés a módosító javaslat közlésétől számí- tott 30. szá- mított harmincadik napon megszűnik, ha a Biztosító biztosító erre a követ- kezményre körülményre a módosító javaslat megtételekor a szerződő figyelmét felhívta.
(5) Ha a Biztosító a jogaival nem él, a szerződés az eredeti tartalommal hatályban marad.
(6) Ha a Biztosító csak később szerez tudomást a szerző- déskor már fennállott lényeges körülményről, . A biztosító az ebből eredő jogokat csak a szerződés fennállásának csupán az szerződéskötést, illetve a változás bejelentést követő első 5 évében öt évben gyakorolhatja.
(7) 62. A (6) bekezdésben foglaltakat szerződő és a biztosított köteles 5 munkanapon belül be- jelenteni a szerződésben megha- tározott lényeges körülmények változására vonatkozó bejelentési kötelezettség megsértésének következmé- nyeire is megfelelően alkalmazni kell. A Biztosító ezzel kapcsolatos jogainak gyakorlására nyitva álló ötéves időszak a változásbejelentési határidő leteltét köve- tő napon kezdődik. A változás bejelentésre nyitva álló határidő a változás tudomására jutásától számított 15 naprögzített adatainak (különös te- kintettel: lakcím, név) megváltozását.
(8) A pénzmosás és terrorizmus finanszírozása megelőzé- séről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. tör- vény (továbbiakban: Pmt.) 12. § (3) bekezdése alap- ján a szerződő köteles a tudomásszerzéstől számított öt munkanapon belül értesíteni a Biztosítót a Pmt. 6-9. §-ai szerinti ügyfél-átvilágítás keretében megadott-, il- letve a Pmt. szerinti tényleges tulajdonos személyét érintő adatokban bekövetkezett változásokról.
Appears in 1 contract
Samples: Életbiztosítási Ajánlat
Közlési és változásbejelentési kötelezettség. 17.1.1. A szerződő (1ha aszerződőés a biztosított nem azo- nos személy, a biztosított is) A szerződő/biztosított köteles a szerződéskötéskor köteles a biztosítás elvállalása szempontjából lényeges minden olyan lé- nyeges körülményt a Biztosítóval biztosítóval közölni, amelyeket ismer, amelyet ismert vagy ismernie kellett. A Biztosító Az ajánlattételkor írásban közölt kérdéseire feltett kérdésekre adott, a valóságnak megfelelő válaszokkal válasszal a szerződő/biztosított felek közlési kötelezettségének eleget tesz.
(2) kötelezettségüknek tesznek eleget. A közlésre, illetőleg kér- dések megválaszolatlanul hagyása önmagában nem je- lenti a közlési kötelezettség megsértését. A közlésre és változás bejelentésére irányuló kötelezettség megsértése esetében egyaránt terheli a Biztosító köte- lezettsége nem áll beszerződő felet és a biztosítottat; egyikük sem hi- vatkozhat olyan körülményre, kivéveamelyet bármelyikük elmu- lasztott a biztosítóval közölni, ha bizonyítjáknoha arról tudnia kellett, hogy az elhallgatott körülményt és a Biztosító a szerződéskötéskor ismerte, közlésre vagy az nem hatott közre a biztosítási ese- mény bekövetkeztében. Ha a Biztosító csak a szer- ződéskötés után szerez tudomást a szerződést érintő lényeges körülményről, a tudomásszerzéstől számított 15 napon belül írásban javaslatot tehet a szerződés módosítására, illetőleg - ha a kockázatot szabályzata értelmében nem vállalhatja - a szerződést 30 napra írásban felmondhatjabejelentésre köteles lett volna.
(3) 17.1.2. A szerződő és a biztosított az ajánlat megtételekor közölt tényekben bekövetkező változásokat köteles a szerződés tarta- ma alatt írásban bejelenteni a szerződés tartama alatt beálló lényeges körülmények változását a változás tudomásra jutásától bekövetkezésé- től számított 15 napon belül írásban bejelenteni5 munkanapon belül. Így például: foglalkozástÍrásban tett nyilatkozatnak nem minősül jelen általános feltételek alapján az elektronikus aláírással ellátott elektronikus dokumentumba foglalás (kivéve annak az eredeti, egészsé- gi állapotota nyilatkozatot tevő aláírásával ellátott nyilat- kozat szkennelt PDF. formátumú másolatát tartalmazó mellék- lete, életmódot, életvitelt érintő kérdéseket, lak- címváltozástvagy fokozott biztonságú elektronikus aláírással ellátott elektronikus dokumentumba foglalás) és az SMS.
(4) 17.1.3. A jognyilatkozatokat és a bejelentéseket a biztosító csak akkor köteles joghatályosnak tekinteni, ha azt írásban juttatták el a biztosítóhoz az alábbi módok egyikén:
17.1.4. Ha a szerződő szerződéskötéskor fennállott lényeges körül- ményekről a módosító javaslatra, annak készhezvételétől számított 15 napon belül nem vála- szol a szerződés a módosító javaslat közlésétől számí- tott 30. napon megszűnik, ha a Biztosító erre a követ- kezményre módosító javaslat megtételekor a szerződő figyelmét felhívta.
(5) Ha a Biztosító a jogaival nem él, a szerződés az eredeti tartalommal hatályban marad.
(6) Ha a Biztosító biztosító csak később szerez tudomást a szerző- déskor már fennállott lényeges körülményrőltudomást, az ebből eredő jogokat a szerződés fennállásának csupán az első létrejöttétől számított 5 évében évig gyakorolhatja.
(7) A (6) bekezdésben foglaltakat a szerződésben megha- tározott lényeges körülmények változására vonatkozó bejelentési kötelezettség megsértésének következmé- nyeire is megfelelően alkalmazni kell. A Biztosító ezzel kapcsolatos jogainak gyakorlására nyitva álló ötéves időszak közlési kötelezettség megsértése esetében a változásbejelentési határidő leteltét köve- tő napon kezdődik. A változás bejelentésre nyitva álló határidő a változás tudomására jutásától számított 15 nap.biztosító szolgáltatási kötelezettsége nem áll be, kivéve ha:
(8) A pénzmosás és terrorizmus finanszírozása megelőzé- séről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. tör- vény (továbbiakban: Pmt.) 12. § (3) bekezdése alap- ján a. a szerződő köteles bizonyítja, hogy az elhallgatott vagy be nem jelentett körülményt a tudomásszerzéstől számított öt munkanapon belül értesíteni biztosító a Biztosítót szerződéskö- téskor ismerte, vagy az nem volt kihatással a Pmt. 6-9. §-ai szerinti ügyfél-átvilágítás keretében megadott-, il- letve a Pmt. szerinti tényleges tulajdonos személyét érintő adatokban bekövetkezett változásokról.biztosí- tási esemény bekövetkeztére,
Appears in 1 contract
Samples: Exkluzív Számla 2.0
Közlési és változásbejelentési kötelezettség. (1) 33. A szerződő/biztosított szerződőt és biztosítottat egyaránt KÖZLÉSI KÖTELEZETTSÉG terheli, melynek értelmében a szerződéskötéskor köteles kötele- sek a biztosítás elvállalása szempontjából lényeges minden olyan lé- nyeges körülményt a Biztosítóval biztosítóval közölni, amelyeket ismer, ismer- tek vagy ismernie ismerniük kellett. A Biztosító közlési kötelezettség szerződésmódosításkor, így külö- nösen a IV.5.67. pontban meghatározott értékkövetéskor is terheli a biztosítottat és a szerződőt. A biztosító írásban közölt feltett kérdéseire adott, a valóságnak megfelelő válaszokkal a szerződő/biztosított felek közlési kötelezettségének eleget teszkötelezettségüknek ele- get tesznek.
(2) 34. A közlésrebiztosító jogosult a közölt adatok ellenőrzésére, illetőleg e célból a változás bejelentésére irányuló kötelezettség megsértése esetében biztosított egészségi állapotára, munkahelyi és szabadidős tevékenységére, életkörülményeire vonatkozó további kér- déseket tehet fel, és orvosi vizsgálatot is előírhat.
35. A biztosított az ajánlat aláírásával felhatalmazza a Biztosító köte- lezettsége nem áll be, kivéve, ha bizonyítjákbiztosí- tót, hogy az elhallgatott körülményt a Biztosító a szerződéskötéskor ismerteegészségi állapotára vonatkozó, vagy az nem hatott közre a biztosítási ese- mény bekövetkeztébenszerződés megkötésével, módosításával, állományban tar- tásával, a biztosítási szerződésből származó követelések megítélésével közvetlenül összefüggő, azokhoz elengedhe- tetlenül szükséges adatokat beszerezze és nyilvántartsa, és ebben a körben felhasználja, illetve a biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló hatályos törvényben meg- határozott egyéb célok körében az arra jogosultak számára továbbítsa. Egyúttal a biztosított felmenti az ezen adatokat jogszabályi felhatalmazás alapján nyilvántartó személyeket és szerveze- teket (többek között háziorvos, társadalombiztosítási szerv) a titoktartási kötelezettségük alól.
36. Ha a Biztosító biztosító csak a szer- ződéskötés szerződéskötés után szerez tudomást tudo- mást a szerződést érintő lényeges körülményrőlszerződés elfogadását érintő, a tudomásszerzéstől számított szerződés hatályba lépését megelőzően már fennállott lényeges körülmé- nyekről, továbbá ha a szerződésben meghatározott lénye- ges körülmények változását közlik vele, 15 napon belül írásban írás- ban javaslatot tehet a szerződés módosítására, illetőleg - – ha a kockázatot szabályzata a feltételek értelmében nem vállalhatja - – a szerződést 30 napra írásban felmondhatja. Ha a szerződő a módosító javaslatot nem fogadja el, vagy arra 15 napon belül nem válaszol, a szerződés a módosító javaslat kézhezvételétől számított 30. napon megszűnik.
(3) 37. A szerződő és a biztosított az ajánlat megtételekor közölt tényekben bekövetkező változásokat köteles a változás tudomásra jutásától számított 15 napon 5 munkanapon belül írásban bejelenteni. Így például: foglalkozást, egészsé- gi állapotot, életmódot, életvitelt érintő kérdéseket, lak- címváltozást.
(4) Ha a szerződő a módosító javaslatra, annak készhezvételétől számított 15 napon belül nem vála- szol a szerződés a módosító javaslat közlésétől számí- tott 30. napon megszűnik, ha a Biztosító erre a követ- kezményre módosító javaslat megtételekor a szerződő figyelmét felhívta.
(5) Ha a Biztosító a jogaival nem él, a szerződés az eredeti tartalommal hatályban marad.
(6) Ha a Biztosító csak később szerez tudomást a szerző- déskor már fennállott lényeges körülményről, az ebből eredő jogokat a szerződés fennállásának csupán az első 5 évében gyakorolhatja.
(7) A (6) bekezdésben foglaltakat be- jelenteni a szerződésben megha- tározott lényeges körülmények változására vonatkozó bejelentési kötelezettség megsértésének következmé- nyeire is megfelelően alkalmazni kell. A Biztosító ezzel kapcsolatos jogainak gyakorlására nyitva álló ötéves időszak a változásbejelentési határidő leteltét köve- tő napon kezdődik. A változás bejelentésre nyitva álló határidő a változás tudomására jutásától számított 15 naprögzített adatainak (különös te- kintettel: lakcím, név) megváltozását.
(8) A pénzmosás és terrorizmus finanszírozása megelőzé- séről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. tör- vény (továbbiakban: Pmt.) 12. § (3) bekezdése alap- ján a szerződő köteles a tudomásszerzéstől számított öt munkanapon belül értesíteni a Biztosítót a Pmt. 6-9. §-ai szerinti ügyfél-átvilágítás keretében megadott-, il- letve a Pmt. szerinti tényleges tulajdonos személyét érintő adatokban bekövetkezett változásokról.
Appears in 1 contract
Samples: Nyugdíjbiztosítás
Közlési és változásbejelentési kötelezettség. (1) A szerződőSzerződő/biztosított Biztosított a szerződéskötéskor köteles a biztosítás elvállalása szempontjából minden olyan lé- nyeges körülményt a Biztosítóval közölni, amelyeket ismer, vagy ismernie kellett. A Biztosító írásban közölt kérdéseire adott, a valóságnak megfelelő válaszokkal a szerződőSzerződő/biztosított Biztosított közlési kötelezettségének eleget tesz. Biztosító által feltett kérdések megválaszolatlanul hagyása önmagában nem jelenti a közlési kötelezett- ség megsértését. A közlésre és változásbejelentésre irányuló kötelezettség egyaránt terheli a szerződő fe- let és a biztosítottat is, továbbá sem a szerződő sem pedig a biztosított sem hivatkozhat olyan körülményre, amelyet bármelyikük elmulasztott a biztosítóval közölni, noha arról tudnia kellett, és a közlésre vagy bejelentés- re köteles lett volna.
(2) A közlésre, illetőleg a változás bejelentésére irányuló kötelezettség megsértése esetében a Biztosító köte- lezettsége nem áll be, kivéve, ha bizonyítják, hogy az elhallgatott körülményt a Biztosító a szerződéskötéskor ismerte, vagy az nem hatott közre a biztosítási ese- mény bekövetkeztében. Ha a Biztosító csak a szer- ződéskötés után szerez tudomást a szerződést érintő lényeges körülményről, a tudomásszerzéstől számított 15 napon belül írásban javaslatot tehet a szerződés módosítására, illetőleg - ha a kockázatot szabályzata értelmében nem vállalhatja - a szerződést 30 napra írásban felmondhatja.
(3) A szerződő Szerződő és a biztosított Biztosított az ajánlat megtételekor közölt tényekben bekövetkező változásokat köteles a változás tudomásra jutásától számított 15 napon belül írásban bejelenteni. Így például: foglalkozást, egészsé- gi állapotot, életmódot, életvitelt érintő kérdéseket, lak- címváltozást.
(4) Ha a szerződő Szerződő a módosító javaslatra, annak készhezvételétől számított 15 napon belül nem vála- szol a szerződés a módosító javaslat közlésétől számí- tott 30. napon megszűnik, ha a Biztosító erre a követ- kezményre módosító javaslat megtételekor a szerződő Szerződő figyelmét felhívta.
(5) Ha a Biztosító a jogaival nem él, a szerződés az eredeti tartalommal hatályban marad.
(6) Ha a Biztosító csak később szerez tudomást a szerző- déskor már fennállott lényeges körülményről, az ebből eredő jogokat a szerződés fennállásának csupán az első 5 évében gyakorolhatja.
(7) A (6) bekezdésben foglaltakat a szerződésben megha- tározott lényeges körülmények változására vonatkozó bejelentési kötelezettség megsértésének következmé- nyeire is megfelelően alkalmazni kell. A Biztosító ezzel kapcsolatos jogainak gyakorlására nyitva álló ötéves időszak a változásbejelentési határidő leteltét köve- tő napon kezdődik. A változás bejelentésre nyitva álló határidő a változás tudomására jutásától számított 15 nap.
(8) A pénzmosás és terrorizmus finanszírozása megelőzé- séről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. tör- vény (továbbiakban: Pmt.) 12. § (3) bekezdése alap- ján alapján a szerződő Szerződő köteles a tudomásszerzéstől számított öt munkanapon belül értesíteni a Biztosítót a Pmt. 6-9. §-ai szerinti ügyfél-átvilágítás keretében megadott-, il- letve a Pmt. szerinti tényleges tulajdonos személyét érintő adatokban bekövetkezett változásokról.
Appears in 1 contract
Közlési és változásbejelentési kötelezettség. (1) 33. A szerződő/biztosított szerződő fél köteles a szerződéskötéskor köteles a biztosítás elvállalása el- vállalása szempontjából lényeges minden olyan lé- nyeges körülményt a Biztosítóval biztosítóval közölni, amelyeket ismer, amelyet ismert vagy ismernie kellett. A Biztosító biztosító írásban közölt kérdéseire adott, a valóságnak megfelelő válaszokkal a szerződő/biztosított szerződő fél közlési kötelezettségének kötelezettségé- nek eleget tesz. A kérdések megválaszolatlanul hagyása ön- magában nem jelenti a közlési kötelezettség megsértését. A szerződő és a biztosított a szerződés tartama alatt 15 napon belül köteles írásban bejelenteni a lényeges körülmények megváltozását, így különösen a biztosított foglalkozásának, szabadidős tevékenységének a vállalt koc- kázat (például balesetveszély) szempontjából történő meg- változását.
(2) 34. A közlésre, illetőleg a közlésre és változás bejelentésére irányuló kötelezettség megsértése esetében egyaránt terheli a Biztosító köte- lezettsége nem áll beszerződő felet és a biztosítottat; egyikük sem hivatkozhat olyan körülményre, kivéveamelyet bármelyikük elmulasztott a biztosítóval közölni, ha bizonyítjáknoha arról tudnia kellett, és a közlésre vagy bejelentésre köteles lett volna.
35. A biztosított az ajánlat aláírásával felhatalmazza a biz- tosítót, hogy az elhallgatott körülményt egészségi állapotára vonatkozó, a Biztosító a szerződéskötéskor ismertebiz- tosítási szerződés megkötésével, vagy az nem hatott közre módosításával, állomány- ban tartásával, a biztosítási ese- mény bekövetkeztébenszerződésből származó követe- lések megítélésével közvetlenül összefüggő, azokhoz elen- gedhetetlenül szükséges adatokat a biztosító beszerezze és nyilvántartsa, és ebben a körben felhasználja, illetve a biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló hatályos törvényben meghatározott egyéb célok körében az arra jo- gosultak számára továbbítsa. Egyúttal a biztosított felmenti az ezen adatokat jogszabályi felhatalmazás alapján nyilván- tartó személyeket és szervezeteket (többek között házior- vos, társadalombiztosítási szerv) a titoktartási kötelezettsé- gük alól.
36. Ha a Biztosító csak biztosító a szer- ződéskötés szerződéskötés után szerez tudomást a szerződést szer- ződést érintő lényeges körülményrőlkörülményekről vagy azok változásá- ról, és ezek a körülmények a biztosítási kockázat jelentős nö- vekedését eredményezik, a tudomásszerzéstől számított 15 ti- zenöt napon belül írásban javaslatot tehet a szerződés módosítására, illetőleg - ha a kockázatot szabályzata értelmében nem vállalhatja - vagy a szerződést 30 harminc napra írásban felmondhatja. Ha a szerződő fél a módosító javaslatot nem fogadja el, vagy arra annak kézhezvételétől számított tizenöt napon belül nem válaszol, a szerződés a módosító javaslat közlé- sétől számított harmicadik napon megszűnik, ha a biztosító erre a körülményre a módosító javaslat megtételekor a szer- ződő fél figyelmét felhívta. A biztosító az ebből eredő jogo- kat csak a szerződéskötést, illetve a változás bejelentést kö- vető első öt évben gyakorolhatja.
(3) 37. A szerződő és a biztosított az ajánlat megtételekor közölt tényekben bekövetkező változásokat köteles a változás tudomásra jutásától számított 15 napon 5 munkanapon belül írásban bejelenteni. Így például: foglalkozást, egészsé- gi állapotot, életmódot, életvitelt érintő kérdéseket, lak- címváltozást.
(4) Ha a szerződő a módosító javaslatra, annak készhezvételétől számított 15 napon belül nem vála- szol a szerződés a módosító javaslat közlésétől számí- tott 30. napon megszűnik, ha a Biztosító erre a követ- kezményre módosító javaslat megtételekor a szerződő figyelmét felhívta.
(5) Ha a Biztosító a jogaival nem él, a szerződés az eredeti tartalommal hatályban marad.
(6) Ha a Biztosító csak később szerez tudomást a szerző- déskor már fennállott lényeges körülményről, az ebből eredő jogokat a szerződés fennállásának csupán az első 5 évében gyakorolhatja.
(7) A (6) bekezdésben foglaltakat be- jelenteni a szerződésben megha- tározott lényeges körülmények változására vonatkozó bejelentési kötelezettség megsértésének következmé- nyeire is megfelelően alkalmazni kell. A Biztosító ezzel kapcsolatos jogainak gyakorlására nyitva álló ötéves időszak a változásbejelentési határidő leteltét köve- tő napon kezdődik. A változás bejelentésre nyitva álló határidő a változás tudomására jutásától számított 15 naprögzített adatainak (különös te- kintettel: lakcím, név) megváltozását.
(8) A pénzmosás és terrorizmus finanszírozása megelőzé- séről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. tör- vény (továbbiakban: Pmt.) 12. § (3) bekezdése alap- ján a szerződő köteles a tudomásszerzéstől számított öt munkanapon belül értesíteni a Biztosítót a Pmt. 6-9. §-ai szerinti ügyfél-átvilágítás keretében megadott-, il- letve a Pmt. szerinti tényleges tulajdonos személyét érintő adatokban bekövetkezett változásokról.
Appears in 1 contract
Samples: Folyamatos Díjas, Befektetési Egységekhez Kötött Nyugdíjbiztosítás
Közlési és változásbejelentési kötelezettség. (1) A szerződőSzerződő/biztosított Biztosított a szerződéskötéskor köteles a biztosítás elvállalása szempontjából minden olyan lé- nyeges körülményt a Biztosítóval közölni, amelyeket ismer, vagy ismernie kellett. A Biztosító írásban közölt kérdéseire adott, a valóságnak megfelelő válaszokkal a szerződőSzerződő/biztosított Biztosított közlési kötelezettségének eleget tesz. Biztosító által feltett kérdések megválaszolatlanul hagyása önmagában nem jelenti a közlési kötelezett- ség megsértését. A közlésre és változásbejelentésre irányuló kötelezettség egyaránt terheli a szerződő fe- let és a biztosítottat is, továbbá sem a szerződő sem pedig a biztosított sem hivatkozhat olyan körülményre, amelyet bármelyikük elmulasztott a biztosítóval közölni, noha arról tudnia kellett, és a közlésre vagy bejelentés- re köteles lett volna.
(2) A közlésre, illetőleg a változás bejelentésére irányuló kötelezettség megsértése esetében a Biztosító köte- lezettsége nem áll be, kivéve, ha bizonyítják, hogy az elhallgatott körülményt a Biztosító a szerződéskötéskor ismerte, vagy az nem hatott közre a biztosítási ese- mény esemény bekövetkeztében. Ha a Biztosító csak a szer- ződéskötés szerződéskö- tés után szerez tudomást a szerződést érintő lényeges körülményről, a tudomásszerzéstől számított 15 napon belül írásban javaslatot tehet a szerződés módosításáramódosításá- ra, illetőleg - ha a kockázatot szabályzata értelmében nem vállalhatja - a szerződést 30 napra írásban felmondhatjafel- mondhatja.
(3) A szerződő Szerződő és a biztosított Biztosított az ajánlat megtételekor közölt tényekben bekövetkező változásokat köteles a változás tudomásra jutásától számított 15 napon belül írásban bejelenteni. Így például: foglalkozást, egészsé- gi állapotot, életmódot, életvitelt érintő kérdéseket, lak- címváltozást.
(4) Ha a szerződő Szerződő a módosító javaslatra, annak készhezvételétől számított 15 napon belül nem vála- szol a szerződés a módosító javaslat közlésétől számí- tott 30. napon megszűnik, ha a Biztosító erre a követ- kezményre módosító javaslat megtételekor a szerződő Szerződő figyelmét felhívta.
(5) Ha a Biztosító a jogaival nem él, a szerződés az eredeti tartalommal hatályban marad.
(6) Ha a Biztosító csak később szerez tudomást a szerző- déskor már fennállott lényeges körülményről, az ebből eredő jogokat a szerződés fennállásának csupán az első 5 évében gyakorolhatja.
(7) A (6) bekezdésben foglaltakat a szerződésben megha- tározott lényeges körülmények változására vonatkozó bejelentési kötelezettség megsértésének következmé- nyeire is megfelelően alkalmazni kell. A Biztosító ezzel kapcsolatos jogainak gyakorlására nyitva álló ötéves időszak a változásbejelentési határidő leteltét köve- tő követő napon kezdődik. A változás bejelentésre nyitva álló határidő ha- táridő a változás tudomására jutásától számított 15 nap.
(8) A pénzmosás és terrorizmus finanszírozása megelőzé- séről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. tör- vény (továbbiakban: Pmt.) 12. § (3) bekezdése alap- ján alapján a szerződő Szerződő köteles a tudomásszerzéstől számított öt munkanapon belül értesíteni a Biztosítót a Pmt. 6-9. §-ai szerinti ügyfél-átvilágítás keretében megadott-, il- letve a Pmt. szerinti tényleges tulajdonos személyét érintő adatokban bekövetkezett változásokról.
Appears in 1 contract
Közlési és változásbejelentési kötelezettség. (1) A szerződőSzerződő/biztosított Biztosított a szerződéskötéskor köteles a biztosítás elvállalása szempontjából minden olyan lé- nyeges körülményt a Biztosítóval közölni, amelyeket ismer, vagy ismernie kellett. A Biztosító írásban közölt kérdéseire adott, a valóságnak megfelelő válaszokkal a szerződőSzerződő/biztosított Biztosított közlési kötelezettségének eleget tesz. Biztosító által feltett kérdések megválaszolatlanul hagyása önmagában nem jelenti a közlési kötelezett- ség megsértését. A közlésre és változásbejelentésre irányuló kötelezettség egyaránt terheli a szerződő fe- let és a biztosítottat is, továbbá sem a szerződő sem pedig a biztosított sem hivatkozhat olyan körülményre, amelyet bármelyikük elmulasztott a Biztosítóval közölni, noha arról tudnia kellett, és a közlésre vagy bejelentés- re köteles lett volna.
(2) A közlésre, illetőleg a változás bejelentésére irányuló kötelezettség megsértése esetében a Biztosító köte- lezettsége nem áll be, kivéve, ha bizonyítják, hogy az elhallgatott körülményt a Biztosító a szerződéskötéskor ismerte, vagy az nem hatott közre a biztosítási ese- mény esemény bekövetkeztében. Ha a Biztosító csak a szer- ződéskötés szerződéskö- tés után szerez tudomást a szerződést érintő lényeges körülményről, a tudomásszerzéstől számított 15 napon belül írásban javaslatot tehet a szerződés módosításáramódosításá- ra, illetőleg - ha a kockázatot szabályzata értelmében nem vállalhatja - a szerződést 30 napra írásban felmondhatjafel- mondhatja.
(3) A szerződő Szerződő és a biztosított Biztosított az ajánlat megtételekor közölt tényekben bekövetkező változásokat köteles a változás tudomásra jutásától számított 15 napon belül írásban bejelenteni. Így például: foglalkozást, egészsé- gi állapotot, életmódot, életvitelt érintő kérdéseket, lak- címváltozást.
(4) Ha a szerződő Szerződő a módosító javaslatra, annak készhezvételétől számított 15 napon belül nem vála- szol a szerződés a módosító javaslat közlésétől számí- tott 30. napon megszűnik, ha a Biztosító erre a követ- kezményre módosító javaslat megtételekor a szerződő Szerződő figyelmét felhívta.
(5) Ha a Biztosító a jogaival nem él, a szerződés az eredeti tartalommal hatályban marad.
(6) Ha a Biztosító csak később szerez tudomást a szerző- déskor már fennállott lényeges körülményről, az ebből eredő jogokat a szerződés fennállásának csupán az első 5 évében gyakorolhatja.
(7) A (6) bekezdésben foglaltakat a szerződésben megha- tározott lényeges körülmények változására vonatkozó bejelentési kötelezettség megsértésének következmé- nyeire is megfelelően alkalmazni kell. A Biztosító ezzel kapcsolatos jogainak gyakorlására nyitva álló ötéves időszak a változásbejelentési határidő leteltét köve- tő követő napon kezdődik. A változás bejelentésre nyitva álló határidő ha- táridő a változás tudomására jutásától számított 15 nap.
(8) A pénzmosás és terrorizmus finanszírozása megelőzé- séről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. tör- vény (továbbiakban: Pmt.) 12. § (3) bekezdése alap- ján alapján a szerződő Szerződő köteles a tudomásszerzéstől számított öt munkanapon belül értesíteni a Biztosítót a Pmt. 6-9. §-ai szerinti ügyfél-átvilágítás keretében megadott-, il- letve a Pmt. szerinti tényleges tulajdonos személyét érintő adatokban bekövetkezett változásokról.
Appears in 1 contract
Közlési és változásbejelentési kötelezettség. (1) I.21.1 A szerződő/szerződő és a biztosított a szerződéskötéskor köteles minden olyan, a biztosítás elvállalása szempontjából minden olyan lé- nyeges lényeges körülményt a Biztosítóval közölni, amelyeket ismer, amelyet ismert vagy ismernie kellett. A szerződő és a biztosított felelőssége ebben a vonatkozásban egye- temleges. A Biztosító írásban közölt kérdéseire adott, a valóságnak megfelelő válaszokkal a szerződő/szerződő és a biztosított a közlési kötelezettségének eleget tesz.
(2) . A közlésre, illetőleg kérdések megválaszolatlanul hagyása önmagában nem jelenti a közlési kötelezettség megsértését. A közlésre és változás bejelentésére irányuló kötelezettség egyaránt terheli a szerződőt és a biztosítottat; egyikük sem hivatkozhat olyan körülményre, amelyet bármelyikük elmulasztott a Biztosítóval közölni, noha arról tudnia kellett, és a közlésre vagy bejelen- tésre köteles lett volna. A közlési kötelezettség a Biztosító által vállalt kockázat nagyságát befolyásoló szerződésmódosításkor is terheli a biztosítottat és a szerződőt.
I.21.2 Amennyiben a Biztosító az életkor vagy más kockázati tényező helytelen bevallása miatt a szerződésre a valós kockázati biztosítási díjnál alacsonyabb díjat számított, de a szerződés a valós életkorral, illetve kockázati tényezőkkel az alap- és kiegészítő biztosítások különös feltételei szerint létrejöhetett volna, úgy a Biztosító a tudomására jutástól számított 15 napon belül a biztosítási összeg- nek arra az összegre történő leszállítására, illetve a díj olyan emelésére tesz írásban javaslatot, amely a biztosítás megkötésének időpontjában a biztosított tényleges életkora, illetve kockázati tényezői mellett megfelelt volna. Erre a módosításra az alap- és az esetleges kiegészítő egészségbiztosítási szerződések létrejöttétől számított első 5 évben van lehetőség. Amennyiben a szerződő a módosítási javaslatot nem fogadja el, úgy a szerződés a módosítási javaslat közlésétől számított 30. napra a visszavásárlási összeg kifizetésével megszűnik, feltéve, hogy a Biztosító a szerződő figyelmét erre előzetesen felhívta. A szerződő által elfogadott módosított díj a közlést követő hónap 1-jétől illeti meg a Biztosítót.
I.21.3 Ha a díj a helytelen korbevallás folytán magasabb összegben nyert megállapítást – de a szerződés a valós életkorral a szerződés feltételei szerint is létrejöhetett volna –, úgy a Biztosító a díjkülönbözetet kamatmentesen visszatéríti.
I.21.4 Ha a biztosított valós életkora alapján a biztosítási szerződés nem jöhetett volna létre, a Biztosító a közlési kötelezettség sértésre vonatkozó általános szabályok (I.21 pont) szerint jár el.
I.21.5 A közlési kötelezettség megsértése esetében a Biztosító köte- lezettsége mentesülésére vonatkozó szabályok érvényesek (I.22 pont).
I.21.6 A szerződő és a biztosított a változás bekövetkezésétől számított 30 napon belül köteles a Biztosítónak írásban bejelenteni lényeges körülmények változását, így különösen, de nem áll bekizárólagosan a személyi adatainak (pl.: név, kivévelakcím, foglalkozás, hobbi, sporttevékenység), továbbá az alap- és kiegészítő biztosítások különös feltételeiben rögzített egyéb lényeges körülményeknek a megváltozását.
I.21.8 Ha a szerződő az elérési címeket, lehetőségeket a Biztosító kérésére nem adja meg, vagy megadja, de annak változását elmulasztja beje- lenteni, akkor az azonosítás költsége a szerződőt terheli, a szolgáltatási összegekből is levonhatóan.
I.21.9 A szerződő és a biztosított köteles a Biztosítónak írásban bejelenteni a biztosított szerződés-kötéskori állandó lakhelyéről (ország) való távozását az indulás ismert időpontja előtt 30 nappal, amennyiben ott legalább 3 hónapot tartózkodik, továbbá, ha bizonyítjáka 3 hónap túllépéséről a tartózkodás ideje alatt szerez tudomást, hogy akkor a tudomásszerzést követő 30 napon belül. A Biztosító a bejelentést követő 15 napon belül mérlegeli az elhallgatott körülményt országkockázatot, majd a kockázat vállalhatóságának feltételeiről tájékoztatja a szerződőt.
I.21.10 Amennyiben a szerződő, illetve a biztosított a változás-bejelentési kötelezettségüknek nem tesznek eleget, a Biztosító mentesü- lésére vonatkozó szabályok (I.22 pont), és a szerződéskötéskor ismerte, vagy az nem hatott közre a biztosítási ese- mény bekövetkeztében. I.21.12 pontban leírtak érvényesek.
I.21.11 Ha a Biztosító csak a szer- ződéskötés szerződéskötés után szerez tudomást a szerződést érintő lényeges körülményrőlkörülményekről vagy azok változásáról, és ezek a tudomásszerzéstől körülmények a biztosítási kockázat jelentős növekedését eredményezik, úgy a Biztosító a tudomására jutástól számított 15 napon belül írásban javaslatot tehet a szerződés módosítására, illetőleg - – ha a kockázatot szabályzata értelmében nem vállalhatja - vállalja – a szerződést 30 a 30. napra írásban a visszavásárlási összeg kifizetésével felmondhatja.
(3) A szerződő . Erre a módosításra, illetve felmondásra a Biztosítónak a szerződéskötéstől vagy a lényeges körülmény változására vonatkozóan elmulasztott bejelentés megtételének kötelező időpontjától számítva 5 teljes biztosítási éven belül van lehetősége az élet-és egészségbiztosítási szolgáltatások tekintetében. Balesetbiztosításnál a biztosított az ajánlat megtételekor közölt tényekben bekövetkező változásokat köteles a változás tudomásra jutásától jutástól számított 15 napon belül írásban bejelenteni. Így például: foglalkozásta teljes tartam alatt mód van a szerződés Biztosító általi módosítására, egészsé- gi állapotot, életmódot, életvitelt érintő kérdéseket, lak- címváltozástilletve felmondására.
(4) I.21.12 Ha a szerződő a módosító javaslatrajavaslatot nem fogadja el, vagy arra annak készhezvételétől kézhezvételétől számított 15 napon belül nem vála- szol válaszol, úgy a szerződés a módosító javaslat közlésétől számí- tott számított 30. napon a visszavásárlás feltételei szerint megszűnik, ha feltéve, hogy erre a következményre a Biztosító erre a követ- kezményre szerződőt a módosító javaslat megtételekor a szerződő figyelmét felhívta.
(5) Ha a Biztosító a jogaival nem él, a szerződés az eredeti tartalommal hatályban marad.
(6) Ha a Biztosító csak később szerez tudomást a szerző- déskor már fennállott lényeges körülményről, az ebből eredő jogokat a szerződés fennállásának csupán az első 5 évében gyakorolhatja.
(7) A (6) bekezdésben foglaltakat a szerződésben megha- tározott lényeges körülmények változására vonatkozó bejelentési kötelezettség megsértésének következmé- nyeire is megfelelően alkalmazni kellfigyelmezteti. A Biztosító ezzel kapcsolatos jogainak gyakorlására nyitva álló ötéves időszak szerződő által elfogadott módosított díj a változásbejelentési határidő leteltét köve- tő napon kezdődik. A változás bejelentésre nyitva álló határidő közlést követő hónap 1-jétől illeti meg a változás tudomására jutásától számított 15 napBiztosítót.
(8) A pénzmosás és terrorizmus finanszírozása megelőzé- séről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. tör- vény (továbbiakban: Pmt.) 12. § (3) bekezdése alap- ján a szerződő köteles a tudomásszerzéstől számított öt munkanapon belül értesíteni a Biztosítót a Pmt. 6-9. §-ai szerinti ügyfél-átvilágítás keretében megadott-, il- letve a Pmt. szerinti tényleges tulajdonos személyét érintő adatokban bekövetkezett változásokról.
Appears in 1 contract
Samples: Alfa Jövőkép Befektetési Egységekhez Kötött Életbiztosítás
Közlési és változásbejelentési kötelezettség. (1) A szerződőSzerződő/biztosított Biztosított a szerződéskötéskor köteles a biztosítás biztosí- tás elvállalása szempontjából minden olyan lé- nyeges körülményt lényeges körül- ményt a Biztosítóval közölni, amelyeket ismer, ismert vagy ismernie kellett. A Biztosító írásban közölt kérdéseire adott, a valóságnak valóság- nak megfelelő válaszokkal válaszokkal, a szerződő/biztosított Szerződő közlési kötelezettségének kötelezettsé- gének eleget tesz.
(2) A közlésre, illetőleg a változás bejelentésére irányuló kötelezettség kötele- zettség megsértése esetében a Biztosító köte- lezettsége kötelezettsége nem áll be, kivéve, ha bizonyítják, hogy az elhallgatott körülményt a Biztosító a szerződéskötéskor ismerte, vagy az nem hatott közre a biztosítási ese- mény esemény bekövetkeztében. Ha a Biztosító csak a szer- ződéskötés szerződéskötés után szerez tudomást a szerződést érintő lényeges körülményről, a tudomásszerzéstől számított 15 úgy tizenöt napon belül írásban írás- ban javaslatot tehet a szerződés módosítására, illetőleg - ha a kockázatot szabályzata a szabályzat értelmében nem vállalhatja - a szerződést 30 szer- ződést harminc napra írásban felmondhatja.
(3) A szerződő és Ha a biztosított az ajánlat megtételekor közölt tényekben bekövetkező változásokat köteles Szerződő a változás tudomásra jutásától számított 15 módosító javaslatot nem fogadja el, vagy arra tizenöt napon belül írásban bejelenteninem válaszol, a szerződés a módo- sító javaslat közlésétől számított harmincadik napon megszű- nik. Így például: foglalkozást, egészsé- gi állapotot, életmódot, életvitelt érintő kérdéseket, lak- címváltozástErre a következményre a Szerződőt a módosító javaslat megtételekor figyelmeztetni kell.
(4) Ha a szerződő a módosító javaslatra, annak készhezvételétől számított 15 napon belül nem vála- szol a szerződés a módosító javaslat közlésétől számí- tott 30. napon megszűnik, ha a Biztosító erre a követ- kezményre módosító javaslat megtételekor a szerződő figyelmét felhívta.
(5) Ha a Biztosító a jogaival nem él, a szerződés az eredeti tartalommal tarta- lommal hatályban marad.
(65) Ha a Biztosító csak később szerez tudomást a szerző- déskor szerződéskor már fennállott lényeges körülményről, az ebből eredő jogokat a szerződés fennállásának csupán az első 5 öt évében gyakorolhatjagyako- rolhatja.
(6) A közlési kötelezettség megsértése ellenére beáll a Biztosí- tó kötelezettsége, ha a szerződés megkötésétől a biztosítási esemény bekövetkeztéig öt év már eltelt.
(7) A (6) bekezdésben foglaltakat Szerződő és a szerződésben megha- tározott lényeges körülmények változására vonatkozó bejelentési kötelezettség megsértésének következmé- nyeire is megfelelően alkalmazni kell. A Biztosító ezzel kapcsolatos jogainak gyakorlására nyitva álló ötéves időszak Biztosított a változásbejelentési határidő leteltét köve- tő napon kezdődik. A változás bejelentésre nyitva álló határidő szerződés hatálya alatt, az aján- lat megtételekor közölt tényekben bekövetkező változásokat köteles a változás tudomására tudomásra jutásától számított 15 nap5 napon be- lül bejelenteni. Így például: foglalkozást, egészségi állapotot, életmódot, életvitelt érintő kérdéseket, lakcímváltozás, így kü- lönösen a Magyarországon kívüli költözést.
(8) A pénzmosás és terrorizmus finanszírozása megelőzé- séről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. tör- vény (továbbiakban: Pmt.) 12. § (3) bekezdése alap- ján a szerződő köteles a tudomásszerzéstől számított öt munkanapon belül értesíteni a Biztosítót a Pmt. 6-9. §-ai szerinti ügyfél-átvilágítás keretében megadott-, il- letve a Pmt. szerinti tényleges tulajdonos személyét érintő adatokban bekövetkezett változásokról.
Appears in 1 contract
Közlési és változásbejelentési kötelezettség. (1) 30. A szerződő/biztosított szerződő fél köteles a szerződéskötéskor köteles a biztosítás elvállalása szempontjából lényeges minden olyan lé- nyeges körülményt körül- ményt a Biztosítóval biztosítóval közölni, amelyeket ismer, amelyet ismert vagy ismernie kellett. A Biztosító biztosító írásban közölt feltett kérdéseire adott, a valóságnak való- ságnak megfelelő válaszokkal a szerződő/biztosított szerződő fél közlési kötelezettségének kötele- zettségének eleget tesz. A szerződő és a biztosított a szerződés tartama alatt 15 na- pon belül köteles írásban bejelenteni a lényeges körülmé- nyek megváltozását, így különösen a biztosított foglalko- zásának, szabadidős tevékenységének a vállalt kockázat (pél- dául balesetveszély) szempontjából történő megváltozását.
(2) 31. A közlésre, illetőleg a közlésre és változás bejelentésére irányuló kötelezettség megsértése esetében egyaránt terheli a Biztosító köte- lezettsége nem áll beszerződő felet és a biztosítottat; egyikük sem hivatkozhat olyan körülményre, kivéveamelyet bármelyikük elmulasztott a biztosítóval közölni, ha bizonyítjáknoha arról tudnia kel- lett, és a közlésre vagy bejelentésre köteles lett volna.
32. A biztosító jogosult a közölt adatok ellenőrzésére, és e célból a biztosított egészségi állapotára, tevékenységére, életkörülményeire vonatkozó további kérdéseket tehet fel, és orvosi vizsgálatot is előírhat. A biztosított az ajánlat aláírásával felhatalmazza a bizto- sítót, hogy az elhallgatott körülményt egészségi állapotára vonatkozó, a Biztosító a szerződéskötéskor ismertebizto- sítási szerződés megkötésével, vagy az nem hatott közre módosításával, állomány- ban tartásával, a biztosítási ese- mény bekövetkeztébenszerződésből származó követe- lések megítélésével közvetlenül összefüggő, azokhoz elen- gedhetetlenül szükséges adatokat a biztosító beszerez- ze és nyilvántartsa, és ebben a körben felhasználja, illet- ve a biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló hatályos törvényben meghatározott egyéb célok körében az arra jogosultak számára továbbítsa. Egyúttal a biztosí- tott felmenti az ezen adatokat jogszabályi felhatalma- zás alapján nyilvántartó személyeket és szervezeteket (többek között háziorvos, társadalombiztosítási szerv) a titoktartási kötelezettségük alól.
33. Ha a Biztosító csak biztosító a szer- ződéskötés szerződéskötés után szerez tudomást a szerződést érintő lényeges körülményrőlkörülményekről vagy azok változásáról, és ezek a körülmények a biztosítási kockázat jelentős növekedését eredményezik, a tudomásszerzéstől tudomász- szerzéstől számított 15 tizenöt napon belül írásban javaslatot tehet a szerződés módosítására, illetőleg - ha a kockázatot szabályzata értelmében nem vállalhatja - vagy a szerződést 30 harminc napra írásban felmondhatja.
(3) A szerződő és a biztosított az ajánlat megtételekor közölt tényekben bekövetkező változásokat köteles a változás tudomásra jutásától számított 15 napon belül írásban bejelenteni. Így például: foglalkozást, egészsé- gi állapotot, életmódot, életvitelt érintő kérdéseket, lak- címváltozást.
(4) Ha a szerződő fél a módosító javaslatrajavaslatot nem fogadja el, vagy arra annak készhezvételétől kézhezvételétől számított 15 tizenöt napon belül nem vála- szol válaszol, a szerződés a módosító javaslat közlésétől számí- tott 30. közlé- sétől számított harmicadik napon megszűnik, ha a Biztosító biztosí- tó erre a követ- kezményre körülményre a módosító javaslat megtételekor a szerződő fél figyelmét felhívta.
(5) Ha a Biztosító a jogaival nem él, a szerződés az eredeti tartalommal hatályban marad.
(6) Ha a Biztosító csak később szerez tudomást a szerző- déskor már fennállott lényeges körülményről, az ebből eredő jogokat a szerződés fennállásának csupán az első 5 évében gyakorolhatja.
(7) A (6) bekezdésben foglaltakat a szerződésben megha- tározott lényeges körülmények változására vonatkozó bejelentési kötelezettség megsértésének következmé- nyeire is megfelelően alkalmazni kell34. A Biztosító ezzel kapcsolatos jogainak gyakorlására nyitva álló ötéves időszak szerzôdô és a változásbejelentési határidő leteltét köve- tő napon kezdődik. A változás bejelentésre nyitva álló határidő a változás tudomására jutásától számított 15 nap.
(8) A pénzmosás és terrorizmus finanszírozása megelőzé- séről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. tör- vény (továbbiakban: Pmt.) 12. § (3) bekezdése alap- ján a szerződő biztosított köteles a tudomásszerzéstől számított öt 5 munkanapon belül értesíteni bejelenteni a Biztosítót a Pmt. 6-9. §-ai szerinti ügyfél-átvilágítás keretében megadott-szerzôdésben rögzített adatainak (különös tekintettel: lakcím, il- letve a Pmt. szerinti tényleges tulajdonos személyét érintő adatokban bekövetkezett változásokrólnév) megváltozását.
Appears in 1 contract
Samples: Befektetési Egységekhez Kötött Egyszeri Díjas Életbiztosítás
Közlési és változásbejelentési kötelezettség. (1) i. A szerződő/szerződő és a biztosított a szerződéskötéskor köteles biztosítási szerződés megkö- tésekor (biztosítási ajánlat megtételekor) kötelesek a biztosítás biz- tosítás elvállalása szempontjából lényeges minden olyan lé- nyeges körülményt a Biztosítóval biztosítóval közölni, amelyeket ismeramelyet ismertek vagy ismerniük kellett, kötelesek a biztosítónak a kockázatelbí- ráló adatlapon és a biztosítási ajánlaton feltett kérdéseire a valóságnak megfelelően és hiánytalanul válaszolni még ak- kor is, ha az adatok, információk üzleti (foglalkozási) titkot képeznek. A szerződő és a biztositott kötelesek a közlési kötelezett- ség körébe vont, lényeges körülmények megváltozását a biztositónak 5 munkanapon belül írásban bejelenteni.
ii. A közlési és a változás bejelentési kötelezettség körébe tar- toznak, így a biztosítónak be kell jelenteni az előző pontban foglaltakon túl különösen
1. a biztosított vagyon értékének olyan mértékű változását és ennek okát, ami a biztosítási szerződésben megjelölt biztosítási összeg módosítását indokolja. A vagyonér- ték változást a biztosítási szerződésben megjelölt koc- kázatviselési helyenként kell bejelenteni;
2. ha a biztosított vagyontárgyakra ugyanazon kockáza- tokra további biztosítást kötött;
3. a biztosított vagyontárgyakat terhelő bármilyen zálog- jog, óvadék vagy más biztosíték fennállását, a jogosult megjelölésével;
4. a biztosított vagyontárgyak más számára történő hasz- nálatba adását;
5. ha a kármegelőzés és kárelhárítás rendszerében módo- sulás történt;
6. a biztosított vagyont érintő végrehajtási eljárás, csődel- járás, felszámolási eljárás vagy végelszámolás megindí- tását;
7. a biztosító kockázatviselésének mértékét befolyásoló tényezők módosulását;
8. kapcsolattartásra megadott elérhetőségek (így különö- sen posta és elektronikus levelezési cím,) megváltozását.
9. veszélyes – különösen a 3.B.6. pontban meghatározott – vállalkozási tevékenység megkezdését.
iii. Ha a biztosító a kockázat elbírálásához a biztosított vagyon- tárgyat megszemlézi, a szemle során rögzített körülmények megváltozása is a változásbejelentési kötelezettség körébe tartozik.
iv. Az egyes biztosításokra vonatkozó különös feltételek, ille- tőleg a biztosítási szerződés további változás bejelentési kötelezettséget is előírhatnak.
v. A szerződő és a biztosított nem védekezhet olyan körül- mény vagy változás nem tudásával, amelyet bármelyikük elmulasztott a biztosítóval közölni, vagy ismernie neki bejelenteni, noha arról tudnia kellett. A Biztosító írásban közölt kérdéseire adott, és a valóságnak megfelelő válaszokkal a szerződő/biztosított közlési kötelezettségének eleget tesz.
(2) A közlésre, illetőleg a változás bejelentésére irányuló kötelezettség megsértése esetében a Biztosító köte- lezettsége nem áll be, kivéve, ha bizonyítják, hogy az elhallgatott körülményt a Biztosító a szerződéskötéskor ismerte, vagy az nem hatott közre a biztosítási ese- mény bekövetkeztébenbejelentésre köteles lett volna.
vi. Ha a Biztosító biztosító csak a szer- ződéskötés szerződéskötés után szerez tudomást a szerződést érintő lényeges körülményrőlkörülményekről, továbbá ha a szerződésben meghatározott lényeges körülmények válto- zását közlik vele, és ezek a körülmények a biztosítási koc- kázat jelentős növekedését eredményezik, akkor a biztosító a tudomásszerzéstől számított 15 napon belül írásban javaslatot tehet te- het a szerződés módosítására, illetőleg - ha vagy a kockázatot szabályzata értelmében nem vállalhatja - a szerződést biztosítási szerző- dést 30 napra napos felmondási idővel írásban felmondhatja.
(3) A szerződő és a biztosított az ajánlat megtételekor közölt tényekben bekövetkező változásokat köteles a változás tudomásra jutásától számított 15 napon belül írásban bejelenteni. Így például: foglalkozást, egészsé- gi állapotot, életmódot, életvitelt érintő kérdéseket, lak- címváltozást.
(4) Ha a szerződő a módosító javaslatrajavaslatot nem fogadja el, annak készhezvételétől számított vagy arra a kézhezvételt követő 15 napon belül nem vála- szol válaszol, a szerződés szer- ződés a módosító javaslat közlésétől számí- tott számított 30. napon megszűnik, ha a Biztosító biztosító erre a követ- kezményre következményre a szerző- dő fél figyelmét a módosító javaslat megtételekor a szerződő figyelmét felhívta.
(5) . Ha a Biztosító a biztosító e jogaival nem él, a szerződés az eredeti tartalommal tar- talommal hatályban marad.
(6) . Ha a Biztosító szerződés egyidejűleg több vagyontárgyra vagy sze- mélyre vonatkozik, és a biztosítási kockázat jelentős meg- növekedése ezek közül csak később szerez tudomást egyesekkel összefüggésben merül fel, a szerző- déskor már fennállott biztosító a fentiekben meghatározott jogait a többi vagyontárgy vagy személy vonatkozásában nem gya- korolhatja. A biztosítási kockázat jelentős növekedésének minősül kü- lönösen, ha a biztosító a tudomására jutott lényeges körülményről, az ebből eredő jogokat körül- mény alapján elutasítaná a szerződés fennállásának csupán az első 5 évében gyakorolhatja.
(7) A (6) bekezdésben foglaltakat megkötését, kizárást alkalmazna, díjszabása szerint magasabb biztosítási díj el- lenében vállalná a szerződésben megha- tározott lényeges körülmények változására vonatkozó bejelentési kötelezettség megsértésének következmé- nyeire is megfelelően alkalmazni kellkockázatot, vagy a biztosítási feltételek értelmében a kockázatot nem vállalhatja. A Biztosító ezzel kapcsolatos jogainak gyakorlására nyitva álló ötéves időszak jelen pontban foglalt rendelkezések nem érintik a változásbejelentési határidő leteltét köve- tő napon kezdődik. A változás bejelentésre nyitva álló határidő a változás tudomására jutásától számított 15 napbiztosí- tó szerződés megtámadására vonatkozó jogait.
(8) A pénzmosás és terrorizmus finanszírozása megelőzé- séről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. tör- vény (továbbiakban: Pmt.) 12. § (3) bekezdése alap- ján a szerződő köteles a tudomásszerzéstől számított öt munkanapon belül értesíteni a Biztosítót a Pmt. 6-9. §-ai szerinti ügyfél-átvilágítás keretében megadott-, il- letve a Pmt. szerinti tényleges tulajdonos személyét érintő adatokban bekövetkezett változásokról.
Appears in 1 contract
Közlési és változásbejelentési kötelezettség. (1) 11.1. A szerződő/közlési és változás bejelentési kötelezettség egyaránt terheli a szerződőt és a biztosítottat.
11.2. A közlési kötelezettség abban áll, hogy az ajánlat megtételekor a szerződő és a biztosított a szerződéskötéskor köteles a biztosítás elvállalása szempontjából minden olyan lé- nyeges körülményt lényeges körülményt, adatot a Biztosítóval közölnibiztosítóval közöl- ni, amelyeket ismer, ismert vagy ismernie kellett. A Biztosító biz- tosító írásban közölt feltett kérdéseire adottadott hiánytalan, és a valóságnak megfelelő válaszokkal a szerződő/biztosított közlési fél közlé- si kötelezettségének eleget tesz. A kérdések meg- válaszolatlanul hagyása önmagában nem jelenti a közlési kötelezettség megsértését.
(2) 11.3. A közlésrebiztosító jogosult a közölt adatok ellenőrzésére, illetőleg és e célból a változás bejelentésére irányuló kötelezettség megsértése esetében biztosított egészségi állapotára, tevé- kenységére, életkörülményeire vonatkozó kérdése- ket tehet fel, orvosi vizsgálatot írhat elő. A bizto- sító kockázat-elbírálási és kárrendezési szerveivel szemben a Biztosító köte- lezettsége biztosítottat az orvosi titoktartás alóli felmentés érdekében külön nyilatkozattételre hívja fel.
11.4. Amennyiben a kérdésekre adott válaszok, vagy az egészségi vizsgálat kockázatnövelő tényezőt tár- nak fel, a biztosító jogosult a szolgáltatásokat alacsonyabb összegre megajánlani, pótdíjat fel- számítani vagy az ajánlatot elutasítani. A biztosító az ajánlat esetleges elutasítását nem áll beköteles megindokolni. Ilyenkor a biztosítási ajánlattal kapcsolatos valamennyi irat a biztosító birtokában marad.
11.5. Amennyiben a biztosító a szerződéskötés után szerez tudomást a szerződést érintő lényeges körülményekről vagy azok változásáról, kivéveés ezek a körülmények a biztosítási kockázat jelentős növe- kedését eredményezik, a tudomásszerzéstől szá- mított 15 napon belül javaslatot tehet a szerződés módosítására vagy a szerződést 30 napra írásban felmondhatja. Ha a szerződő fél a módosító javas- latot nem fogadja el vagy arra annak kézhezvéte- létől számított 15 napon belül nem válaszol, a szerződés a módosító javaslat közlésétől számított 30. napon megszűnik, ha bizonyítjáka biztosító erre a követ- kezményre a módosító javaslat megtételekor a szerződő fél figyelmét felhívta.
11.6. A szerződő és a biztosított a biztosítás tartama alatt a szerződésben meghatározott lényeges körülmények tekintetében változás bejelentési kötelezettséggel tartozik, melyet írásban kell a biztosítóhoz bejelenteni. A változásbejelentési kötelezettség abban áll, hogy a szerződő és a biz- tosított köteles a biztosítás tartama alatt 30 napon belül írásban bejelenteni az ajánlaton közölt, illetve a szerződésben szereplő adatok, lényeges körülmények megváltozását.
11.7. Ha a biztosító a szerződéskötést követően szerez tudomást a szerződéskötéskor már fennállt lénye- ges körülményről, az ebből eredő jogokat a szerző- dés fennállásának első 5 évében gyakorolhatja. A szerződő köteles bizonyítani, hogy az elhallgatott vagy be nem jelentett körülményt a Biztosító biztosító a szerződéskötéskor ismerte, vagy az nem hatott közre a biztosítási ese- mény bekövetkeztében. Ha a Biztosító csak a szer- ződéskötés után szerez tudomást a szerződést érintő lényeges körülményrőlesemény bekövetkezésében, a tudomásszerzéstől számított 15 napon belül írásban javaslatot tehet illetve a szerződés módosítására, illetőleg - ha a kockázatot szabályzata értelmében nem vállalhatja - a szerződést 30 napra írásban felmondhatjamegkötésétől az 5 év már eltelt.
(3) 11.8. A szerződő és közlési kötelezettség megsértése ellenére is beáll a biztosított az ajánlat megtételekor közölt tényekben bekövetkező változásokat köteles a változás tudomásra jutásától számított 15 napon belül írásban bejelenteni. Így például: foglalkozást, egészsé- gi állapotot, életmódot, életvitelt érintő kérdéseket, lak- címváltozást.
(4) Ha a szerződő a módosító javaslatra, annak készhezvételétől számított 15 napon belül nem vála- szol a szerződés a módosító javaslat közlésétől számí- tott 30. napon megszűnikbiztosító kötelezettsége, ha a Biztosító erre szerződéskö- téstől a követ- kezményre módosító javaslat megtételekor a szerződő figyelmét felhívtabiztosítási esemény bekövetkeztéig már 5 év eltelt.
(5) Ha a Biztosító a jogaival nem él, a szerződés az eredeti tartalommal hatályban marad.
(6) Ha a Biztosító csak később szerez tudomást 11.9. A 11.7. és 11.8. pontok rendelkezéseit a szerző- déskor már fennállott lényeges körülményről, az ebből eredő jogokat a szerződés fennállásának csupán az első 5 évében gyakorolhatja.
(7) A (6) bekezdésben foglaltakat a szerződésben megha- tározott désben meghatározott lényeges körülmények változására vál- tozására vonatkozó bejelentési kötelezettség megsértésének következmé- nyeire meg- sértésének következményeire is megfelelően alkalmazni kell. A Biztosító biztosító ezzel kapcsolatos jogainak gyakorlására nyitva álló ötéves 5 éves időszak a változásbejelentési változás bejelentési határidő leteltét köve- tő követő napon kezdődik. A változás bejelentésre nyitva álló határidő a változás tudomására jutásától számított 15 nap.
(8) A pénzmosás és terrorizmus finanszírozása megelőzé- séről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. tör- vény (továbbiakban: Pmt.) 12. § (3) bekezdése alap- ján a szerződő köteles a tudomásszerzéstől számított öt munkanapon belül értesíteni a Biztosítót a Pmt. 6-9. §-ai szerinti ügyfél-átvilágítás keretében megadott-, il- letve a Pmt. szerinti tényleges tulajdonos személyét érintő adatokban bekövetkezett változásokról.
Appears in 1 contract
Samples: Csoportos Élet , Baleset , Egészségbiztosítási Szerződés
Közlési és változásbejelentési kötelezettség. (1) A szerződőSzerződő/biztosított Biztosított a szerződéskötéskor köteles a biztosítás biztosí- tás elvállalása szempontjából minden olyan lé- nyeges körülményt lényeges körül- ményt a Biztosítóval közölni, amelyeket ismer, vagy ismernie kellett. A Biztosító írásban közölt kérdéseire adott, a valóságnak valóság- nak megfelelő válaszokkal a szerződő/biztosított Szerződő közlési kötelezettségének kötelezettsé- gének eleget tesz.
(2) A közlésre, illetőleg a változás bejelentésére irányuló kötelezettség kötele- zettség megsértése esetében a Biztosító köte- lezettsége kötelezettsége nem áll be, kivéve, ha bizonyítják, hogy az elhallgatott körülményt a Biztosító a szerződéskötéskor ismerte, vagy az nem hatott közre a biztosítási ese- mény esemény bekövetkeztében. Ha a Biztosító csak a szer- ződéskötés szerződéskötés után szerez tudomást a szerződést érintő lényeges körülményről, a tudomásszerzéstől számított 15 tizenöt napon belül írásban javaslatot ja- vaslatot tehet a szerződés módosítására, illetőleg - ha a kockázatot szabályzata koc- kázatot a szabályzat értelmében nem vállalhatja - a szerződést 30 szerző- dést harminc napra írásban felmondhatja.
(3) A szerződő és Ha a biztosított az ajánlat Szerződő a módosító javaslatot nem fogadja el, a szer- ződés a módosító javaslat közlésétől számított harmincadik napon megszűnik. Ha nem válaszol, úgy a szerződés a módo- sító javaslatnak megfelelően létrejön. Erre a következményre a Szerződőt a módosító javaslat megtételekor közölt tényekben bekövetkező változásokat köteles a változás tudomásra jutásától számított 15 napon belül írásban bejelenteni. Így például: foglalkozást, egészsé- gi állapotot, életmódot, életvitelt érintő kérdéseket, lak- címváltozástfigyelmeztetni kell.
(4) Ha a szerződő a módosító javaslatra, annak készhezvételétől számított 15 napon belül nem vála- szol a szerződés a módosító javaslat közlésétől számí- tott 30. napon megszűnik, ha a Biztosító erre a követ- kezményre módosító javaslat megtételekor a szerződő figyelmét felhívta.
(5) Ha a Biztosító a jogaival nem él, a szerződés az eredeti tartalommal tarta- lommal hatályban marad.
(65) Ha a Biztosító csak később szerez tudomást a szerző- déskor szerződéskor már fennállott lényeges körülményről, az ebből eredő jogokat a szerződés fennállásának csupán az első 5 öt évében gyakorolhatjagyako- rolhatja.
(6) A közlési kötelezettség megsértése ellenére beáll a Biztosí- tó kötelezettsége, ha a szerződés megkötésétől a biztosítási esemény bekövetkeztéig öt év már eltelt.
(7) A (6) bekezdésben foglaltakat Szerződő és a szerződésben megha- tározott lényeges körülmények változására vonatkozó bejelentési kötelezettség megsértésének következmé- nyeire is megfelelően alkalmazni kell. A Biztosító ezzel kapcsolatos jogainak gyakorlására nyitva álló ötéves időszak Biztosított a változásbejelentési határidő leteltét köve- tő napon kezdődik. A változás bejelentésre nyitva álló határidő szerződés hatálya alatt, az aján- lat megtételekor közölt tényekben bekövetkező változásokat köteles a változás tudomására tudomásra jutásától számított 15 nap5 napon be- lül bejelenteni. Így például: foglalkozást, egészségi állapotot, életmódot, életvitelt érintő kérdéseket, lakcímváltozást, így kü- lönösen a Magyarország területén kívülre történő költözést.
(8) A pénzmosás és terrorizmus finanszírozása megelőzé- séről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. tör- vény (továbbiakban: Pmt.) 12. § (3) bekezdése alap- ján a szerződő köteles a tudomásszerzéstől számított öt munkanapon belül értesíteni a Biztosítót a Pmt. 6-9. §-ai szerinti ügyfél-átvilágítás keretében megadott-, il- letve a Pmt. szerinti tényleges tulajdonos személyét érintő adatokban bekövetkezett változásokról.
Appears in 1 contract
Közlési és változásbejelentési kötelezettség. (1) 33. A szerződő/biztosított szerződő fél köteles a szerződéskötéskor köteles a biztosítás elvállalása el- vállalása szempontjából lényeges minden olyan lé- nyeges körülményt a Biztosítóval biztosítóval közölni, amelyeket ismer, amelyet ismert vagy ismernie kellett. A Biztosító biztosító írásban közölt feltett kérdéseire adott, a valóságnak megfelelő válaszokkal a szerződő/biztosított szerződő fél közlési kötelezettségének kötelezettségé- nek eleget tesz. A szerződő és a biztosított a szerződés tartama alatt 15 napon belül köteles írásban bejelenteni a lényeges kö- rülmények megváltozását, így különösen a biztosított fog- lalkozásának, szabadidős tevékenységének a vállalt kockázat (például balesetveszély) szempontjából történő megválto- zását.
(2) 34. A közlésre, illetőleg a közlésre és változás bejelentésére irányuló kötelezettség megsértése esetében egyaránt terheli a Biztosító köte- lezettsége nem áll beszerződő felet és a biztosítottat; egyikük sem hivatkozhat olyan körülményre, kivéveamelyet bármelyikük elmulasztott a biztosítóval közölni, ha bizonyítjáknoha arról tudnia kel- lett, és a közlésre vagy bejelentésre köteles lett volna. A biztosító jogosult a közölt adatok ellenőrzésére, és e cél- ból a biztosított egészségi állapotára, tevékenységére, élet- körülményeire vonatkozó további kérdéseket tehet fel, és orvosi vizsgálatot is előírhat.
35. A biztosított az ajánlat aláírásával felhatalmazza a biztosí- tót, hogy az elhallgatott körülményt egészségi állapotára vonatkozó, a Biztosító a szerződéskötéskor ismertebiztosí- tási szerződés megkötésével, vagy az nem hatott közre módosításával, állományban tartásával, a biztosítási ese- mény bekövetkeztébenszerződésből származó követelések megítélésével közvetlenül összefüggő, azokhoz elengedhe- tetlenül szükséges adatokat a biztosító beszerezze és nyilvántartsa, és ebben a körben felhasználja, illetve a biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló hatályos törvényben meghatározott egyéb célok körében az arra jo- gosultak számára továbbítsa. Egyúttal a biztosított fel- menti az ezen adatokat jogszabályi felhatalmazás alap- xxx xxxxxxxxxxxx személyeket és szervezeteket (többek között háziorvos, társadalombiztosítási szerv) a titok- tartási kötelezettségük alól.
36. Ha a Biztosító csak biztosító a szer- ződéskötés szerződéskötés után szerez tudomást a szerződést érintő lényeges körülményrőlkörülményekről vagy azok vál- tozásáról, és ezek a körülmények a biztosítási kockázat je- lentős növekedését eredményezik, a tudomásszerzéstől számított 15 szá- mított tizenöt napon belül írásban javaslatot tehet a szerződés módosításáramó- dosítására, illetőleg - vagy a szerződést harminc napra írásban fel- mondhatja. Ha a szerződő fél a módosító javaslatot nem fogadja el, vagy arra annak kézhezvételétől számított tizenöt napon belül nem válaszol, a szerződés a módosító javaslat közlé- sétől számított harmicadik napon megszűnik, ha a kockázatot szabályzata értelmében nem vállalhatja - biztosító erre a szerződést 30 napra írásban felmondhatjakörülményre a módosító javaslat megtételekor a szer- ződő fél figyelmét felhívta.
(3) 37. A szerződő és a biztosított az ajánlat megtételekor közölt tényekben bekövetkező változásokat köteles a változás tudomásra jutásától számított 15 napon 5 munkanapon belül írásban bejelenteni. Így például: foglalkozást, egészsé- gi állapotot, életmódot, életvitelt érintő kérdéseket, lak- címváltozást.
(4) Ha a szerződő a módosító javaslatra, annak készhezvételétől számított 15 napon belül nem vála- szol a szerződés a módosító javaslat közlésétől számí- tott 30. napon megszűnik, ha a Biztosító erre a követ- kezményre módosító javaslat megtételekor a szerződő figyelmét felhívta.
(5) Ha a Biztosító a jogaival nem él, a szerződés az eredeti tartalommal hatályban marad.
(6) Ha a Biztosító csak később szerez tudomást a szerző- déskor már fennállott lényeges körülményről, az ebből eredő jogokat a szerződés fennállásának csupán az első 5 évében gyakorolhatja.
(7) A (6) bekezdésben foglaltakat be- jelenteni a szerződésben megha- tározott lényeges körülmények változására vonatkozó bejelentési kötelezettség megsértésének következmé- nyeire is megfelelően alkalmazni kell. A Biztosító ezzel kapcsolatos jogainak gyakorlására nyitva álló ötéves időszak a változásbejelentési határidő leteltét köve- tő napon kezdődik. A változás bejelentésre nyitva álló határidő a változás tudomására jutásától számított 15 naprögzített adatainak (különös te- kintettel: lakcím, név) megváltozását.
(8) A pénzmosás és terrorizmus finanszírozása megelőzé- séről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. tör- vény (továbbiakban: Pmt.) 12. § (3) bekezdése alap- ján a szerződő köteles a tudomásszerzéstől számított öt munkanapon belül értesíteni a Biztosítót a Pmt. 6-9. §-ai szerinti ügyfél-átvilágítás keretében megadott-, il- letve a Pmt. szerinti tényleges tulajdonos személyét érintő adatokban bekövetkezett változásokról.
Appears in 1 contract
Samples: Nyugdíjbiztosítás
Közlési és változásbejelentési kötelezettség. (1) A szerződőSzerződő/biztosított Biztosított a szerződéskötéskor köteles a biztosítás elvállalása szempontjából minden olyan lé- nyeges körülményt a Biztosítóval közölni, amelyeket ismer, vagy ismernie kellett. A Biztosító írásban közölt kérdéseire adott, a valóságnak megfelelő válaszokkal a szerződőSzerződő/biztosított Biztosított közlési kötelezettségének eleget tesz.
(2) A közlésre, illetőleg a változás bejelentésére irányuló kötelezettség megsértése esetében a Biztosító köte- lezettsége nem áll be, kivéve, ha bizonyítják, hogy az elhallgatott körülményt a Biztosító a szerződéskötéskor ismerte, vagy az nem hatott közre a biztosítási ese- mény esemény bekövetkeztében. Ha a Biztosító csak a szer- ződéskötés szerződéskö- tés után szerez tudomást a szerződést érintő lényeges körülményről, a tudomásszerzéstől számított 15 napon belül írásban javaslatot tehet a szerződés módosítására, illetőleg - ha a kockázatot szabályzata értelmében nem vállalhatja - a szerződést 30 napra írásban felmondhatja.
(3) A szerződő Szerződő és a biztosított Biztosított az ajánlat megtételekor közölt tényekben bekövetkező változásokat köteles a változás tudomásra jutásától számított 15 5 napon belül írásban bejelenteni. Így például: foglalkozást, egészsé- gi állapotot, életmódot, életvitelt érintő kérdéseket, lak- címváltozást, így különösen a Magyarország területén kívülre történő költözést.
(4) Ha a szerződő Szerződő a módosító javaslatra, annak készhezvételétől számított 15 napon belül nem vála- szol a szerződés a módosító javaslat közlésétől számí- tott 30. napon megszűnik, ha a Biztosító erre a követ- kezményre módosító javaslat megtételekor a szerződő Szerződő figyelmét felhívta.
(5) Ha a Biztosító a jogaival nem él, a szerződés az eredeti tartalommal hatályban marad.
(6) Ha a Biztosító csak később szerez tudomást a szerző- déskor már fennállott lényeges körülményről, az ebből eredő jogokat a szerződés fennállásának csupán az első 5 évében gyakorolhatja.
(7) A (6) bekezdésben foglaltakat a szerződésben megha- tározott lényeges körülmények változására vonatkozó bejelentési kötelezettség megsértésének következmé- nyeire is megfelelően alkalmazni kell. A Biztosító ezzel kapcsolatos jogainak gyakorlására nyitva álló ötéves időszak a változásbejelentési határidő leteltét köve- tő napon kezdődik. A változás bejelentésre nyitva álló határidő a változás tudomására jutásától számított 15 nap.
(8) A pénzmosás és terrorizmus finanszírozása megelőzé- séről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. tör- vény (továbbiakban: Pmt.) 12. § (3) bekezdése alap- ján a szerződő köteles a tudomásszerzéstől számított öt munkanapon belül értesíteni a Biztosítót a Pmt. 6-9. §-ai szerinti ügyfél-átvilágítás keretében megadott-, il- letve a Pmt. szerinti tényleges tulajdonos személyét érintő adatokban bekövetkezett változásokról.
Appears in 1 contract
Közlési és változásbejelentési kötelezettség. (1) A szerződőSzerződő/biztosított Biztosított a szerződéskötéskor köteles köteIes a biztosítás elvállalása szempontjából biztosí- tás eIváIIaIása szempontjábóI minden olyan lé- nyeges körülményt oIyan Iényeges körüI- ményt a Biztosítóval közölniBiztosítóvaI közöIni, amelyeket ameIyeket ismer, vagy ismernie kellettkeIIett. A Biztosító írásban közölt közöIt kérdéseire adott, a valóságnak megfelelő válaszokkal vaIóság- nak megfeIeIő váIaszokkaI a szerződőSzerződő/biztosított közlési kötelezettségének Biztosított közIési kö- telezettségének eleget tesz.
(2) A közlésreközIésre, illetőleg iIIetőIeg a változás bejelentésére irányuló kötelezettség váItozás bejeIentésére irányuIó köteIe- zettség megsértése esetében a Biztosító köte- lezettsége köteIezettsége nem áll áII be, kivéve, ha bizonyítják, hogy az elhallgatott körülményt eIhaIIgatott körüIményt a Biztosító a szerződéskötéskor ismerte, vagy az nem hatott közre a biztosítási ese- mény esemény bekövetkeztében. Ha a Biztosító Biztosí- tó csak a szer- ződéskötés szerződéskötés után szerez tudomást a szerződést érintő lényeges körülményrőlIényeges körüIményrőI, a tudomásszerzéstől számított 15 tizenöt napon belül beIüI írásban javaslatot ja- vasIatot tehet a szerződés módosítására, illetőleg iIIetőIeg - ha a kockázatot szabályzata értelmében koc- kázatot szabáIyzata érteImében nem vállalhatja váIIaIhatja - a szerződést 30 szerző- dést harminc napra írásban felmondhatjafeImondhatja.
(3) A szerződő és Ha a biztosított az ajánlat megtételekor közölt tényekben bekövetkező változásokat köteles Szerződő a változás tudomásra jutásától módosító javasIatot nem fogadja eI, a szer- ződés a módosító javasIat közIésétőI számított 15 harminca- dik napon belül írásban bejelentenimegszűnik. Így például: foglalkozástHa nem váIaszoI, egészsé- gi állapotot, életmódot, életvitelt érintő kérdéseket, lak- címváltozástúgy a szerződés a módosító javasIatnak megfeIeIően Iétrejön. Erre a következ- ményre a Szerződőt a módosító javasIat megtéteIekor figyeI- meztetni kell.
(4) Ha a szerződő a módosító javaslatra, annak készhezvételétől számított 15 napon belül nem vála- szol a szerződés a módosító javaslat közlésétől számí- tott 30. napon megszűnik, ha a Biztosító erre a követ- kezményre módosító javaslat megtételekor a szerződő figyelmét felhívta.
(5) Ha a Biztosító a jogaival jogaivaI nem éléI, a szerződés az eredeti tartalommal tarta- lommal hatályban marad.
(65) Ha a Biztosító csak később szerez tudomást a szerző- déskor szerződéskor már fennállott lényeges körülményrőlfennáIIott Iényeges körüIményrőI, az ebből ebbőI eredő jogokat a szerződés fennállásának fennáIIásának csupán az első 5 eIső öt évében gyakorolhatjagyako- rolhatja.
(6) A közIési köteIezettség megsértése eIIenére beáII a Biztosí- tó köteIezettsége, ha a szerződés megkötésétőI a biztosítási esemény bekövetkeztéig öt év már eIteIt.
(7) A (6) bekezdésben foglaltakat Szerződő és a szerződésben megha- tározott lényeges körülmények változására vonatkozó bejelentési kötelezettség megsértésének következmé- nyeire is megfelelően alkalmazni kellBiztosított az ajánIat megtéteIekor közöIt té- nyekben bekövetkező váItozásokat köteIes a váItozás tudo- másra jutásátóI számított 5 napon beIüI írásban bejeIenteni. A Biztosító ezzel kapcsolatos jogainak gyakorlására nyitva álló ötéves időszak Így péIdáuI: fogIaIkozást, egészségi áIIapotot, éIetmódot, éIet- viteIt érintő kérdéseket, IakcímváItozást, így küIönösen a változásbejelentési határidő leteltét köve- tő napon kezdődik. A változás bejelentésre nyitva álló határidő a változás tudomására jutásától számított 15 napMa- gyarország terüIetén kívüIre történő köItözést.
(8) A pénzmosás és terrorizmus finanszírozása megelőzé- séről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. tör- vény (továbbiakban: Pmt.) 12. § (3) bekezdése alap- ján a szerződő köteles a tudomásszerzéstől számított öt munkanapon belül értesíteni a Biztosítót a Pmt. 6-9. §-ai szerinti ügyfél-átvilágítás keretében megadott-, il- letve a Pmt. szerinti tényleges tulajdonos személyét érintő adatokban bekövetkezett változásokról.
Appears in 1 contract
Közlési és változásbejelentési kötelezettség. (1) 29. A szerződő/biztosított szerződőt és biztosítottat egyaránt KÖZLÉSI KÖTELEZETTSÉG terheli, melynek értelmében a szerződéskötéskor köteles kötelesek a biztosítás elvállalása elválla- lása szempontjából lényeges minden olyan lé- nyeges körülményt körül- ményt a Biztosítóval biztosítóval közölni, amelyeket ismer, ismertek vagy ismernie ismerniük kellett. A Biztosító közlési kötelezettség szerződésmódosításkor, így különösen a IV.5.59. pontban meghatározott érték- követéskor is terheli a biztosítottat és a szerződőt. A biztosító írásban közölt feltett kérdéseire adott, a valóságnak való- ságnak megfelelő válaszokkal a szerződő/biztosított felek közlési kötelezettségének köte- lezettségüknek eleget tesztesznek.
(2) 30. A közlésrebiztosító jogosult a közölt adatok ellenőrzésére, illetőleg e célból a változás bejelentésére irányuló kötelezettség megsértése esetében biztosított egészségi állapotára, munka- helyi és szabadidős tevékenységére, életkörülmé- nyeire vonatkozó további kérdéseket tehet fel, és orvosi vizsgálatot is előírhat.
31. A biztosított az ajánlat aláírásával felhatalmazza kezelőorvosait, az őt kezelő kórházakat és egész- ségügyi intézményeket, az egészségbiztosítót és a Biztosító köte- lezettsége nem áll be, kivéve, ha bizonyítjáktársadalombiztosítási kifizetőhelyeket, hogy az elhallgatott körülményt általuk nyilvántartott – a Biztosító a szerződéskötéskor ismerte, vagy az nem hatott közre kockázat elvállalásával és a biztosítási ese- mény bekövetkeztébenesemény bekövetkezésével össze- függő, a biztosított egészségi állapotára és egész- ségbiztosítási ellátásaira vonatkozó – adatokat a biztosítónak, a biztosító kérésére, átadják.
32. Ha a Biztosító biztosító csak a szer- ződéskötés szerződéskötés után szerez tudomást a szerződést érintő lényeges körülményrőlszerződés elfogadását érintő, a tudomásszerzéstől számított szerző- dés hatályba lépését megelőzően már fennállott lényeges körülményekről, továbbá ha a szerző- désben meghatározott lényeges körülmények vál- tozását közlik vele, 15 napon belül írásban javaslatot javasla- tot tehet a szerződés módosítására, illetőleg - – ha a kockázatot szabályzata a feltételek értelmében nem vállalhatja - vállalhat- ja – a szerződést 30 napra írásban felmondhatja. Ha a szerződő a módosító javaslatot nem fogadja el, vagy arra 15 napon belül nem válaszol, a szerző- dés a módosító javaslat kézhezvételétől számított 30. napon megszűnik.
(3) 33. A szerződő és a biztosított az ajánlat megtételekor közölt tényekben bekövetkező változásokat köteles a változás tudomásra jutásától számított 15 napon 5 munkanapon belül írásban bejelenteni. Így például: foglalkozást, egészsé- gi állapotot, életmódot, életvitelt érintő kérdéseket, lak- címváltozást.
(4) Ha a szerződő a módosító javaslatra, annak készhezvételétől számított 15 napon belül nem vála- szol a szerződés a módosító javaslat közlésétől számí- tott 30. napon megszűnik, ha a Biztosító erre a követ- kezményre módosító javaslat megtételekor a szerződő figyelmét felhívta.
(5) Ha a Biztosító a jogaival nem él, a szerződés az eredeti tartalommal hatályban marad.
(6) Ha a Biztosító csak később szerez tudomást a szerző- déskor már fennállott lényeges körülményről, az ebből eredő jogokat a szerződés fennállásának csupán az első 5 évében gyakorolhatja.
(7) A (6) bekezdésben foglaltakat bejelenteni a szerződésben megha- tározott lényeges körülmények változására vonatkozó bejelentési kötelezettség megsértésének következmé- nyeire is megfelelően alkalmazni kell. A Biztosító ezzel kapcsolatos jogainak gyakorlására nyitva álló ötéves időszak a változásbejelentési határidő leteltét köve- tő napon kezdődik. A változás bejelentésre nyitva álló határidő a változás tudomására jutásától számított 15 naprögzített adatainak (különös tekintettel: lakcím, név) megváltozását.
(8) A pénzmosás és terrorizmus finanszírozása megelőzé- séről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. tör- vény (továbbiakban: Pmt.) 12. § (3) bekezdése alap- ján a szerződő köteles a tudomásszerzéstől számított öt munkanapon belül értesíteni a Biztosítót a Pmt. 6-9. §-ai szerinti ügyfél-átvilágítás keretében megadott-, il- letve a Pmt. szerinti tényleges tulajdonos személyét érintő adatokban bekövetkezett változásokról.
Appears in 1 contract
Samples: Insurance Agreement