Közreműködő szervezetekre vonatkozó alapinformációk. 52. A befektetési alapkezelőre vonatkozó alapinformációk (cégnév, cégforma, cégjegyzékszám)
53. A letétkezelőre vonatkozó alapinformációk (cégnév, cégforma, cégjegyzékszám), feladatai Letétkezelő neve: UniCredit Bank Hungary Zrt. Cégbejegyzés száma: 00-00-000000 A Letétkezelő a Kbftv-ben, így különösen a 64. § (7)-(9), 75. § (5), 79. § (3), 124. § (3). 136. § (1)-(2) bekezdésben meghatározott feladatokat látja el. A Letétkezelő szerződésben vállalt kötelezettségei az alábbiak:
a) gondoskodik az Alap pénzmozgásainak megfelelő nyomon követéséről, és arról, hogy a befektetési jegyek forgalmazása során a befektetők által vagy nevükben történt befizetések beérkezzenek;
b) gondoskodik az Alap tulajdonában lévő és a Bank által letétkezelt pénzügyi eszközök illetve a pénzügyi eszközökből származó jog fennállását igazoló dokumentumok letéti őrzéséről, és letétkezeléséről;
c) összevont értékpapírszámlát, valamint fizetési számlát vezet az Alapnak;
d) a rendelkezésre bocsátott tájékoztatás vagy dokumentumok, illetve a rendelkezésre álló külső bizonyítékok alapján nyilvántartást vezet az Alap tulajdonát képező minden egyéb, letétbe nem helyezhető eszközről, valamint meggyőződik arról, hogy az adott eszköz az Alap tulajdonát képezi-e;
e) ellenőrzi, hogy a befektetési jegyek forgalmazása vagy érvénytelenítése a jogszabályoknak és a Szabályzatnak megfelelően történik-e;

f) biztosítja, hogy az Alap összesített és egy befektetési jegyre jutó nettó eszközértékét a jogszabályoknak és az Alap Szabályzatának megfelelően számítsák ki;
g) teljesíti az Alapkezelő pénzügyi eszközökre vonatkozó utasításait a jogszabályokkal, az Alap kezelési szabályzatával (a továbbiakban: Szabályzat; 11. sz. melléklet) és az Eljárási Renddel összhangban;
h) ellátja az általa kezelt értékpapírok hozamainak elszámolásával kapcsolatos tevékenységet;
i) ellátja az általa kezelt értékpapírokkal összefüggő társasági eseményekkel kapcsolatos teendőket;
j) ellenőrzi, hogy a befektetési alap megfelel-e a jogszabályokban és a Szabályzatban foglalt befektetési szabályoknak különös tekintettel a befektetési korlátokra, a Bank a befektetési korlátok ellenőrzését a nettó eszközérték számítással/ellenőrzéssel egy időben végzi;
k) biztosítja, hogy az Alap eszközeit érintő ügyletekből származó valamennyi ellenszolgáltatás a szokásos határidőn belül az Alaphoz kerüljön;
l) ellátja az Alap megszűnésével kapcsolatos, a jogszabályokban előírt technikai teendőket;
m) ellenőrzi, hogy az Alap a bevételét a jogszabályokka...
Közreműködő szervezetekre vonatkozó alapinformációk. 51 1. melléklet 1 2. melléklet 9
Közreműködő szervezetekre vonatkozó alapinformációk. A befektetési alapkezelőre vonatkozó alapinformációk (cégnév, cégforma, cégjegyzékszám): Neve: HOLD Alapkezelő Befektetési Alapkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság Cégforma: zártkörűen működő részvénytársaság Cégbejegyzés száma: 00-00-000000
Közreműködő szervezetekre vonatkozó alapinformációk. 52. A befektetési alapkezelőre vonatkozó alapinformációk (cégnév, cégforma, cégjegyzékszám)
53. A letétkezelőre vonatkozó alapinformációk (cégnév, cégforma, cégjegyzékszám), feladatai Letétkezelő neve: Citibank Europe plc Magyarországi Fióktelepe Cégbejegyzés száma: 00-00-000000 A Letétkezelő bemutatása és főbb feladatai: Az Alapkezelő a Letétkezelési Szerződés feltételeiben foglaltak értelmében megbízta a Citibank Europe plc Magyarországi Fióktelepét, (székhelye: 1133 Xxxxxxxx, Xxxx xx 00., xxxxxxxxxxxx bíróság és cégjegyzékszám: Fővárosi Törvényszék mint Cégbíróság 00-00-000000,) amely a CITIBANK EUROPE PLC. (székhelye 0 Xxxxx Xxxx Xxxx, Xxxxxx 0, xxxxxxxxxxxxx helye és száma: Companies Registration Office, no. 132781), Írországban bejegyzett társaság nevében és képviseletében jár el (a továbbiakban: „Letétkezelő”) az Alap eszközeinek letétkezelésére. A Letétkezelő fő feladata, hogy az Alap nevében ellássa a letétkezelőnek a 2014. évi XVI. törvény a kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvény (a továbbiakban Kbftv) 64.§ felsorolt feladatait, melyek röviden összefoglalva a következők:
(i) az Alap pénzforgalmának figyelemmel kísérése és ellenőrzése;
(ii) az Alap Eszközeinek megőrzése, többek között a tulajdonjog ellenőrzése révén;
(iii) annak ellenőrzése, hogy az Alap befektetési jegyeinek kibocsátása, értékesítése és visszaváltása az Alap kezelési szabályzatával és a hatályos törvényekkel, jogszabályokkal és előírásokkal összhangban történjen;
(iv) annak biztosítása, hogy az Alap kollektív befektetési értékpapírjainak nettó eszközértékét a jogszabályoknak és az Alap kezelési szabályzatának, valamint a Kbftv 38. §-ban meghatározott eljárásoknak megfelelően számítsák ki
(v) annak biztosítása, hogy az Alap az eszközeit érintő ügyletek során az ellenértéket a szokásos határidőkön belül kézhez kapja
(vi) annak biztosítása, hogy az Alap a bevételét a jogszabályokkal és az Alap kezelési szabályzatával összhangban használja fel
(vii) az Alapkezelő utasításainak végrehajtása, kivéve, ha azok ellentétben állnak valamely jogszabály rendelkezésével vagy az Alap kezelési szabályzatával Fontos kiemelni: a Letétkezelő nem kapott megbízást arra, hogy az Alappal kapcsolatos értékelési feladatokat lásson el (és a Letétkezelési Szerződés egyetlen rendelkezése sem értelmezendő ilyen elvárásként), ideértve azt is, hogy külsős értékbecslőként az Alapkezelő nevében függetlenül értékelje az Alap eszközeit.
...
Közreműködő szervezetekre vonatkozó alapinformációk. 52. A befektetési alapkezelőre vonatkozó alapinformációk (cégnév, cégforma, cégjegyzékszám) Neve: MBH Befektetési Alapkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság Cégforma: zártkörűen működő részvénytársaság Cégjegyzékszám: Cg.00-00-000000
53. A letétkezelőre vonatkozó alapinformációk (cégnév, cégforma, cégjegyzékszám), feladatai Neve: MBH Bank Nyrt. Cégforma: nyilvánosan működő részvénytársaság Cégjegyzékszám: 00-00-000000 A letétkezelő feladatai:
54. A könyvvizsgálóra vonatkozó alapinformációk (cégnév, cégforma, cégjegyzékszám), feladatai Az Alap könyvvizsgálója: Deloitte Könyvvizsgáló és Tanácsadó Kft. Cégjegyzékszám: 00-00-000000. Székhelye: 1068 Buxxxxxx, Xxxxx Xxxxxx xx 84/C. Kamarai bejegyzés száma: 000083. A könyvvizsgáló feladatai:
55. Az olyan tanácsadóra vonatkozó alapinformációk (cégnév, cégforma, cégjegyzékszám), amelynek díjazása a befektetési alap eszközeiből történik
56. A forgalmazóra vonatkozó alapinformációk (cégnév, cégforma, cégjegyzékszám), feladatai MBH Bank Nyrt. Cégforma: nyilvánosan működő részvénytársaság Cégjegyzékszám: 00-00-000000 ERSTE Befektetési Zrt. Cégforma: zártkörűen működő részvénytársaság Cégjegyzékszám: 00-00-000000 MBH Befektetési Bank Zrt. Cégforma: zártkörűen működő részvénytársaság Cégjegyzékszám: 01-10-04-1206 A forgalmazó feladatai:
57. Az ingatlanértékelőre vonatkozó alapinformációk (cégnév, cégforma, cégjegyzékszám), feladatai
Közreműködő szervezetekre vonatkozó alapinformációk. 52. A befektetési alapkezelőre vonatkozó alapinformációk (cégnév, cégforma, cégjegyzékszám)
53. A letétkezelőre vonatkozó alapinformációk (cégnév, cégforma, cégjegyzékszám), feladatai Letétkezelő neve: UniCredit Bank Hungary Zrt. Cégbejegyzés száma: 00-00-000000 A Letétkezelő a Kbftv-ben, így különösen a 62-63§, 75§ (5), 79§ (3), 124-126§ bekezdésben meghatározott feladatokat látja el. A Letétkezelő szerződésben vállalt kötelezettségei az alábbiak:
a) gondoskodik az Alap pénzmozgásainak megfelelő nyomon követéséről és arról, hogy az Alap kollektív befektetési értékpapírjainak jegyzése során a befektetők által vagy nevükben történt befizetések beérkezzenek;
Közreműködő szervezetekre vonatkozó alapinformációk. 52. A befektetési alapkezelőre vonatkozó alapinformációk (cégnév, cégforma, cégjegyzékszám)
53. A letétkezelőre vonatkozó alapinformációk (cégnév, cégforma, cégjegyzékszám), feladatai Letétkezelő neve: Raiffeisen Bank Zrt. Cégbejegyzés száma: 00-00-000000 Feladatai: A Bank az Alapkezelő részére – a Keretszerződés aláírását követően, és annak egyedi rendelkezései szerint – ellátja az Alap letétkezelési feladatait az Alapkezelő utasításai alapján az Alap kezelési szabályzatának rendelkezései szerint, azaz - ellátja az Alap eszközei közül a pénzügyi eszközök, illetve a pénzügyi eszközökből származó jog fennállását igazoló dokumentumok letéti őrzését és letétkezelését, valamint elkülönített módon vezeti az Alap értékpapírjainak nyilvántartására szolgáló Értékpapírszámlát és Fizetési számlát és biztosítja a nyilvántartások pontosságát; - a rendelkezésre bocsátott tájékoztatás vagy dokumentumok, illetve a rendelkezésre álló külső bizonyítékok alapján minden egyéb eszköz tekintetében meggyőződik arról, hogy a szóban forgó eszközök az Alap tulajdonát képezik-e, és naprakész nyilvántartást vezet azokról az eszközökről, amelyek megállapítása szerint az Alap tulajdonát képezik; - gondoskodik az Alap birtokában lévő értékpapírok nyilvántartásához és letéti őrzéséhez szükséges számla megnyitásáról; - ellenőrzi, hogy a kollektív befektetési értékpapírok kibocsátása, értékesítése, visszaváltása vagy érvénytelenítése a jogszabályokkal és az Alap kezelési szabályzatával összhangban történik-e; - ABA esetén biztosítja az ABA kollektív befektetési értékpapírjainak nettó eszközértékének a hatályos jogszabályoknak és az ABA kezelési szabályzatának, valamint a Kbftv. értékelésre vonatkozó eljárásainak megfelelő számítását; - gondoskodik az Értékpapírszámlán nyilvántartott értékpapírok bevételeinek beszedéséről; - biztosítja, hogy az Alap eszközeit érintő ügyletekből, valamint a kollektív befektetési értékpapírok forgalmazásából származó valamennyi ellenszolgáltatás a szokásos piaci gyakorlatnak megfelelő határidőn belül az Alaphoz kerüljön; - rendszeres egyeztetéseket végez a Bank, mint letétkezelő belső számlái és nyilvántartásai, valamint a letétkezelési funkciókkal megbízott valamely harmadik fél (alletét-kezelő) belső számlái és nyilvántartásai között; - a letétkezelési láncot egészében értékeli és nyomon követi a letétkezelési kockázatokat, és az Alapkezelőt tájékoztatja az azonosított jelentős kockázatokról; - megfelelő szervezeti megoldások bevezetésével minimalizálja a ...
Közreműködő szervezetekre vonatkozó alapinformációk. 52. A befektetési alapkezelőre vonatkozó információk (cégnév, cégforma, cégjegyzékszám)
53. A letétkezelőre vonatkozó információk (cégnév, cégforma, cégjegyzékszám), feladatai
54. A könyvvizsgálóra vonatkozó információk (cégnév, cégforma, cégjegyzékszám), feladatai
55. Az olyan tanácsadóra vonatkozó információk, amelynek díjazása a befektetési alap eszközeiből történik
Közreműködő szervezetekre vonatkozó alapinformációk. 52. A befektetési alapkezelőre vonatkozó alapinformációk (cégnév, cégforma, cégjegyzékszám) Neve: MBH Befektetési Alapkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság Cégforma: zártkörűen működő részvénytársaság Cégjegyzékszám: Cg.00-00-000000
53. A letétkezelőre vonatkozó alapinformációk (cégnév, cégforma, cégjegyzékszám), feladatai Neve: MBH Bank Nyrt. (2023.05.01-től az MKB Bank Nyrt. és a Takarékbank Zrt. egyesült jogi entitásként folytatja tevékenységét MBH Bank Nyrt. néven) Cégforma: nyilvánosan működő részvénytársaság Cégjegyzékszám: 00-00-000000 A letétkezelő feladatai:
54. A könyvvizsgálóra vonatkozó alapinformációk (cégnév, cégforma, cégjegyzékszám), feladatai Az Alap könyvvizsgálója: Deloitte Könyvvizsgáló és Tanácsadó Kft. Cégjegyzékszám: 00-00-000000. Székhelye: 1068 Xxxxxxxx, Xxxxx Xxxxxx xx 84/C. Kamarai bejegyzés száma: 000083. A könyvvizsgáló feladatai:
55. Az olyan tanácsadóra vonatkozó alapinformációk (cégnév, cégforma, cégjegyzékszám), amelynek díjazása a befektetési alap eszközeiből történik
56. A forgalmazóra vonatkozó alapinformációk (cégnév, cégforma, cégjegyzékszám), feladatai MBH Bank Nyrt. (2023.05.01-től az MKB Bank Nyrt. és a Takarékbank Zrt. egyesült jogi entitásként folytatja tevékenységét MBH Bank Nyrt. néven) Cégforma: nyilvánosan működő részvénytársaság Cégjegyzékszám: 00-00-000000 ERSTE Befektetési Zrt. Cégforma: zártkörűen működő részvénytársaság Cégjegyzékszám: 00-00-000000 Cégforma: zártkörűen működő részvénytársaság Cégjegyzékszám: 01-10-04-1206 A forgalmazó feladatai:
57. Az ingatlanértékelőre vonatkozó alapinformációk (cégnév, cégforma, cégjegyzékszám), feladatai