Megrendelő jogai és kötelességei mintaszakaszok

Megrendelő jogai és kötelességei. A Megrendelő által végzett bármelyik ellenőrzés, jóváhagyás nem menti fel a Vállalkozót a felelőssége alól. Megrendelő jogosult, illetve köteles a javítási munkák időszakában helyszíni szakmai, műszaki és biztonsági ellenőrzésre, melynek során az ott folyó munkát nem zavarhatja, Vállalkozó tevékenységét nem késleltetheti. A MÁV Zrt. Biztonsági Főigazgatóság ellenőrzése kiterjed az irat és adatszolgáltatás kérésre, helyszíni ellenőrzésre és meghallgatásokra is, melyek teljesítési kötelezettségét a Vállalkozó engedélyezi a közreműködőire is. A Megrendelő a Vállalkozó által vállalt feladatok megfelelő teljesítését adatok, bizonylatok, egyéb szükséges dokumentációk bekérése útján jogosult bármikor ésszerű időpontban ellenőrizni. A Vállalkozó az ellenőrzést mindenben köteles segíteni, illetve biztosítani az ellenőrzés lehetőségét az esetlegesen igénybe vett egyéb vállalkozóival szemben is. A Vállalkozó teljesítésének ellenőrzésére a Megrendelő külső szakértő igénybevételére is jogosult azzal, hogy a Vállalkozó köteles együttműködni vele. A szakember köteles a megfelelő titoktartási Keretszerződést aláírni, mielőtt a Vállalkozó az iratokhoz, vagy információhoz való hozzáférést jóváhagyásával biztosítja. A Megrendelő köteles a Keretszerződés teljesítése során a Vállalkozóval együttműködni, különösen az alábbi körben: a tőle elvárható módon és mértékben közreműködik az átadás-átvételi eljárás lefolytatása során; a Vállalkozó rendelkezésére bocsátja folyamatosan a teljesítéshez szükséges – a műszaki tartalomban nem szereplő – rendelkezésére álló információkat, dokumentációkat, valamint, a szükséges, de rendelkezésére nem álló információk, dokumentációk megszerzésénél – amelyek a Megrendelő érdekkörében merülnek fel – együttműködik a Vállalkozóval ezek megszerzése érdekében. A munkavégzéshez a Megrendelő a Vállalkozó részére eszközt nem ad át, a Vállalkozó a Keretszerződés teljesítéséhez szükséges összes munkát, feladatot a saját eszközeivel köteles elvégezni, valamint a saját erőforrásaira támaszkodva, kivéve, ha a Megrendelő a műszaki tartalomban meghatározott módon szakanyagot biztosít a Keretszerződés teljesítéshez a Vállalkozó részére. A teljesítésigazolás kiállítása és/vagy a Vállalkozó számlájának Megrendelő általi megfizetése nem jelent joglemondást Megrendelő részéről, továbbá Megrendelő kifejezetten fenntartja a szerződésszegésből eredő igényei érvényesítésének jogát arra az esetre is, ha a teljesítést a szerződésszegésről tudva elfogadta vagy Vállalkozó s...
Megrendelő jogai és kötelességei. 7.1. Megrendelő köteles a tevékenység ellátásához szükséges, rendelkezésre álló adatokat határidőben szolgáltatni. Ezzel összefüggésben Megrendelő folyamatosan Szolgáltató rendelkezésére bocsátja valamennyi jelen tevékenység ellátásához szükséges rendelkezésre álló dokumentációt (adat, utasítás stb.) és a helyi sajátosságokra vonatkozó információkat. 7.2. Szolgáltató kijelölt képviselőjének munkavédelmi oktatása, a MÁV utasítások szerinti munkavégzés elősegítése és betartatása szintén a Megrendelő kötelessége. 7.3. Megrendelő biztosítja a Szolgáltató, illetőleg annak alvállalkozói számára a munkaterület zavartalan megközelítését és annak – nem kizárólagos joggal való – birtokbavételét, és lehetővé teszi, hogy a munkaterületen a Szolgáltató, illetőleg alvállalkozója/alvállalkozói munkaidőben folyamatosan végezze/végezzék a munkákat. 7.4. Megrendelő jogosult, illetve köteles a munkavégzés időszakában szakmai, műszaki ellenőrzésre, melynek során az ott folyó munkát nem zavarhatja. 7.5. Megrendelőnek jogában áll a benyújtott számlát felülvizsgálni, ami egyben a számla kiegyenlítésének előfeltételét képezi. 7.6. A munkavégzéshez a Megrendelő a Szolgáltató részére eszközt nem ad át, ide nem értve az elhárítási munkák elvégzéséhez a sérült vasúti járművek elszállításához, átfejtéséhez szükséges járművek rendelkezésre bocsátását az eseti megrendelésben foglaltak szerint. 7.7. Megrendelő a munkaterületre történő belépéshez szükséges engedélyeket a felügyeleti igazolványok, szolgálati megbízólevelek, belépési és behajtási engedélyek kiadási eljárásról, használatáról, a MÁV Zrt. üzemi területén történő tartózkodás rendjéről szóló 15/2016. (V. 13. MÁV Ért. 8.) EVIG sz. utasítás rendelkezései szerint biztosítja.
Megrendelő jogai és kötelességei. A Megrendelő folyamatos műszaki ellenőrzést biztosít a kivitelezési munkák figyelemmel kísérése céljából. Ennek során vizsgálja, hogy a munkavégzés az ajánlati felhívásnak és az ajánlatnak megfelelően történt-e. Az ellenőrzés tényét a műszaki ellenőr az építési naplóban rögzíti. A Megrendelő csak az érvényes Magyar Szabvány és technológiai előírásoknak megfelelő I. osztályú teljesítést fogad el.
Megrendelő jogai és kötelességei. A Megrendelő folyamatos műszaki ellenőrzést biztosít a kivitelezési munkák figyelemmel kísérése céljából. Ennek során vizsgálja, hogy a munkavégzés az építési engedélyben, a kiviteli tervben, illetve – az esetleges változtatásokat követően – a tervezői módosításoknak megfelelően történt-e. Az ellenőrzés tényét a műszaki ellenőr az építési naplóban rögzíti. A Megrendelő szükség esetén tervezői művezetést biztosít. A Megrendelő csak az érvényes Magyar Szabvány és technológiai előírásoknak megfelelő I. osztályú teljesítést fogad el. Megrendelő a bontott héjazati anyagokra igényt tart, egyéb bontott anyagokra nem.
Megrendelő jogai és kötelességei. 13.1. A Megrendelő jelen szerződés aláírásával egyidejűleg átadja a Vállalkozó részére a 3. számú mellékletben felsorolt dokumentumokat. 13.2. A Megrendelő jogosult és köteles a kivitelezési munkákat folyamatosan ellenőrizni a megbízott műszaki ellenőr útján, a Vállalkozó felhívására konzultációkon részt venni, a felvetődő kérdésekben 3 munkanapon belül dönteni. 13.3. A Megrendelő köteles a Vállalkozóval mindenkor együttműködni.
Megrendelő jogai és kötelességei. Megrendelő köteles a rendelkezésére álló, tevékenység ellátásához szükséges adatokat határidőben szolgáltatni. Ezzel összefüggésben Megrendelő folyamatosan Vállalkozó rendelkezésére bocsátja valamennyi a szerződés ellátásához szükséges, Megrendelő rendelkezésére álló dokumentációt (adat, utasítás stb.) és a helyi sajátosságokra vonatkozó információkat. A Vállalkozó képviselőjének munkavédelmi oktatása, a MÁV utasítások szerinti munkavégzés elősegítése és betartatása szintén a Megrendelő kötelessége. Megrendelő a munkaterületet az Építési Naplóban történő bejegyzéssel adja át. Megrendelő jogosult, illetve köteles a munkavégzés időszakában szakmai, műszaki ellenőrzésre, melynek során az ott folyó munkát nem zavarhatja Megrendelő biztosítja, hogy a Vállalkozó, illetőleg munkatársai a Megrendelő munkaidejében a Megrendelő területére folyamatosan beléphessenek, és az adott esetben szükséges engedélyek beszerzésre kerüljenek annak érdekében, hogy a feladataikat és munkáikat a Szerződés rendelkezéseinek megfelelően teljesítsék. Vállalkozó indokolt kérésére a Megrendelő lehetőség szerint a hivatalos munkaidőn kívül is biztosítja a területre történő belépést. A Megrendelő köteles a Szerződés teljesítése során a Vállalkozóval együttműködni, különösen az alábbi körben: a tőle elvárható módon és mértékben közreműködik az átadás-átvételi eljárás lefolytatása során;
Megrendelő jogai és kötelességei. 11.1. Megrendelő köteles a Vállalkozó megkeresésére 2 munkanapon belül állást foglalni a munkavégzés szempontjából szükséges azon kérdésekben, amelyek jelen szerződés teljesítése során felmerülnek, illetve a szerződés szerinti teljesítést bármilyen szempontból befolyásolják. 11.2. Ha a Szerződés teljesítése során bármikor a Vállalkozó vagy közreműködője olyan feltételekkel találkozik, melyek akadályozzák a határidő szerinti teljesítést, a Megrendelőt azonnal írásban értesíteni kell a késedelem tényéről és annak várható időtartamáról. 11.3. Az értesítés elmaradása vagy késedelmes közlés esetén annak minden következményét a Vállalkozó viseli. 11.4.Megrendelő jogosult, a munka teljesítési időszakában szakmai, műszaki ellenőrzésre, melynek során az ott folyó munkát nem zavarhatja. Megrendelő Biztonsági Főigazgatósága , illetve egyéb szervei részvételével jogosult a teljesítés időszakában helyszíni szakmai, műszaki és biztonsági ellenőrzésre, melynek során az ott folyó munkát nem zavarhatja, Vállalkozó tevékenységét nem késlelteti. A Megrendelő Biztonsági Főigazgatóságának ellenőrzése kiterjedhet az irat és adatszolgáltatás kérésre, helyszíni ellenőrzésre és meghallgatásokra is, melyek teljesítési kötelezettségét a Vállalkozó engedélyezi a közreműködőire is.
Megrendelő jogai és kötelességei. 4.1. Megrendelő a Vállalkozó rendelkezésére bocsátja a tervezési tevékenység elvégzéséhez szükséges adatokat és ellátja az adatszolgáltatással, az operatív intézkedéssel, a munka elvégzésének ellenőrzésével és igazolásával kapcsolatos feladatokat. 4.2. Ha a tervek elkészítéséhez e szerződés megkötésekor nem ismert további adatszolgáltatás vagy közbenső intézkedés válik szükségessé, a Megrendelő az értesítés vételétől számított 5 napon belül az adatokat a Vállalkozó rendelkezésére bocsátja, illetve a szükséges intézkedéseket megteszi. Ha az adatszolgáltatáshoz vagy a közbenső intézkedéshez ennél hosszabb vagy rövidebb idő szükséges, a felek a fenti határidőtől eltérően is megállapodhatnak. 4.3. Megrendelő a munkák elvégzése és annak előkészületei alatt szakmai, mérnöki és mőszaki felügyeletet és ellenőrzést biztosít annak érdekében, hogy az elvégzendő munka megvalósulása egybeessen elképzeléseivel.
Megrendelő jogai és kötelességei. 9.1. Megrendelő jogosult jelen Szerződéssel összefüggésben a Vállalkozó részére utasítást adni. Megrendelő utasítása nem teheti a Vállalkozó teljesítését terhesebbé. 9.2. Megrendelő köteles a tevékenység ellátásához szükséges adatokat határidőben szolgáltatni. Ezzel összefüggésben Megrendelő folyamatosan a Vállalkozó rendelkezésére bocsátja valamennyi, jelen tevékenység ellátásához szükséges dokumentációt (adat, utasítás stb.) és a helyi sajátosságokra vonatkozó információkat. 9.3. Vállalkozó kijelölt képviselőjének munkavédelmi oktatása, a MÁV Zrt. utasításai szerinti munkavégzés elősegítése és betartatása szintén a Megrendelő kötelessége. 9.4. Megrendelő biztosítja a Vállalkozó, illetőleg annak alvállalkozói számára a munkaterületet, és lehetővé teszi, hogy a munkaterületen a Vállalkozó, illetőleg alvállalkozója/alvállalkozói pályás szakfelügyelet mellett munkaidőben (8órától - 16óráig) végezze/végezzék a munkákat. A kapacitáskorlátozást (vágányzárt) igénylő munkák esetében Megrendelő az 1/2015. (I. 15. MÁV Ért.1.) EVIG utasítás és 43/2016. (IX. 23. MÁV Ért.16.) EVIG utasítás szerint jár el. A munka kizárólag MÁV Zrt. PV TIG Budapest területét érinti. A munka csak érvényes belépési engedély birtokában és szakfelügyelet jelenlétében végezhető. A szakfelügyeletet ellátó szervezet MÁV Zrt. Pályavasúti Területi Igazgatóság Budapest Biztosítóberendezés Főnökség (Bp. Kelet 1087 Bp. Keleti pu.). A Szerződés teljesítéséhez szükséges pályás szakfelügyeletet Megrendelő térítésmentesen biztosítja. 9.5. Megrendelő biztosítja a munkaterületet munkavégzés számára a hivatalos munkaidőn túl is, amennyiben ezt a munka jellege indokolja. Ebben az esetben a pályás szakfelügyelet költségét a Vállalkozó köteles megfizetni. 9.6. Megrendelő a jelen Szerződésből fakadó feladatok Vállalkozó általi teljesítését Vállalkozó zavarása nélkül bármikor – akár személyesen, akár az általa bevont harmadik személy útján – ellenőrizheti, információt kérhet és az ellenőrzés során a kapcsolódó dokumentumokba betekinthet, vagy azok eredeti példányának átadását kérheti. Vállalkozó köteles a Megrendelő ilyen irányú indokolt kéréseinek eleget tenni. Felek rögzítik, hogy Vállalkozó nem mentesül a felelőssége alól, ha Megrendelő az ellenőrzést elmulasztotta vagy nem megfelelően végezte el. Felek rögzítik, hogy a MÁV Zrt. Biztonsági főigazgatósága a Vállalkozót a jelen Szerződésből fakadó teljesítései során ellenőrizheti, mely ellenőrzési jogosultság kiterjed a szerződéses feltételek betartásával, t...
Megrendelő jogai és kötelességei. 6.1. Megrendelő köteles Vállalkozó szerződésszerű teljesítését elősegíteni, és az elfogadott teljesítést, részteljesítést követően a vállalkozói díjat megfizetni. 6.2. Megrendelő biztosítja a teljesítés helyének előkészítését, és Vállalkozó által a helyszínen történő munkavégzés feltételeit. 6.3. Megrendelő jogosult Vállalkozó szerződésszerű teljesítését – Vállalkozó szükségtelen zavarása nélkül – bármikor ellenőrizni. 6.4. A Megrendelő a kivitelezéssel kapcsolatban a Vállalkozó számára utasításokat adhat. Ezen utasítások azonban összhangban kell, hogy legyenek a szerződésben foglaltakkal. A Vállalkozó köteles – hacsak jogsérelem miatt, vagy fizikailag nem lehetetlen – a Megrendelőnek a szerződéssel összhangban tett utasításait betartani. Ezen utasítások nem terjedhetnek ki a munka részletes megszervezésére, illetőleg nem tehetik a teljesítést terhesebbé.