Multiplikációs rendezvények mintaszakaszok

Multiplikációs rendezvények. Záróbeszámoló A rendezvény programja/napirendje, mely igazolja, hogy a projektben létrehozott szellemi termék multiplikációjára irányult. Záróbeszámoló A multiplikációs rendezvény leírása a záróbeszámolóban. A multiplikációs rendezvényen való részvétel igazolása a résztvevők által aláírt jelenléti ív formájában (a multiplikációs rendezvény megnevezése, dátum, helyszín, résztvevők neve, e-mail címe aláírása, a személyt küldő szervezet neve és címe). A multiplikációs rendezvény részletes napirendje, és a rendezvényen használt, illetve szétosztott dokumentum(ok). Multiplikációs rendezvény alkalmával vagy azt követően ellenőrizzük a III. számú mellékletnek megfelelően a tevékenység és a résztvevők valódiságát és támogathatóságát többek között a következő dokumentumok alapján: - jogosultsági ellenőrzés (résztvevők köre, létszám, résztvevők által aláírt jelenléti ív adatainak teljessége, helyessége), - a rendezvény céljának, tartalmának megfelelősége, a rendezvény dokumentációja alapján, program, beszámoló, előadások stb. Záróbeszámoló A Projekt költségeinek rögzítése a kedvezményezett könyvelésében. A rendezvény megszervezésével kapcsolatban felmerült költségeket alátámasztó dokumentumok vizsgálata: a tényszerűség ellenőrzése, nem a konkrét összegeké (pl.: terembérleti díj, vendéglátás költsége stb.). A multiplikációs rendezvény leírása a záróbeszámolóban. A multiplikációs rendezvényen való részvétel igazolása a résztvevők által aláírt jelenléti ív formájában, (a multiplikációs rendezvény megnevezése, dátum, helyszín, résztvevők neve, e-mail címe aláírása, a személyt küldő szervezet neve és címe). A multiplikációs rendezvény részletes napirendje, és a rendezvényen használt, illetve szétosztott dokumentum(ok).
Multiplikációs rendezvények. A rendezvény programja/napirendje, mely igazolja, hogy a projektben létrehozott szellemi termék multiplikációjára irányult. A résztvevők által aláírt jelenléti ív: név, ország (ahonnan érkezett), elérhetőség. A résztvevők körében végzett elégedettségi felmérés (kérdőív) adatai. Multiplikációs rendezvény alkalmával vagy azt követően ellenőrizzük: - jogosultsági ellenőrzés (résztvevők köre, létszám, jelenléti ív adatainak teljessége), - a rendezvény céljának, tartalmának megfelelősége, relevanciája. A rendezvény megszervezésével kapcsolatban felmerült költségeket alátámasztó dokumentumok vizsgálata: a tényszerűség ellenőrzése, nem a konkrét összegeké (pl.: terembérleti díj, vendéglátás költsége stb.).
Multiplikációs rendezvények. A fogadó szervezet által aláírt nyilatkozat, amely igazolja a multiplikációs rendezvényen résztvevők tényleges számát, meghatározva minden egyes résztvevő nevét, a küldő szervezete nevét és címét; a rendezvény részletes napirendje, kapcsolódó dokumentumok. Tanulási/oktatási/képzési tevékenység: Esélyegyenlőségi támogatás résztvevőknek: a felmerült költségek számlái alapján. Ha a vállaltnál kevesebb a speciális igényű résztvevő, vagy nem támasztják alá a többletköltségként megítélt összeget, akkor az a támogatás végösszegét csökkenti. Rendkívüli költségek: A pénzügyi beszámolóban feltüntetett felhasznált támogatási összegnél nem lehet magasabb a végső támogatás összege.
Multiplikációs rendezvények a) A támogatás összegének kiszámítása: a támogatás összegét a kedvezményezettől és a Szerződésben megnevezett projekt partnerektől, társult partnerektől különböző szervezetekből jövő résztvevők számának és a Szerződés IV. sz. Mellékletében résztvevőkre vonatkozóan személyenként meghatározott egységköltség-hozzájárulásnak a szorzata adja ki. b) Támogatásra jogosító esemény: a támogatás igénybevételére jogosító eseménynek minősül az, hogy a multiplikációs rendezvény a Nemzeti Iroda értékelése szerint megfelelő minőségben valósult meg. c) Igazoló dokumentumok: - a multiplikációs rendezvényen való részvétel igazolása a résztvevők által aláírt jelenléti ív formájában, meghatározva a multiplikációs rendezvény megnevezését, dátumát és helyét, és minden egyes résztvevő nevét és aláírását, valamint az adott személyt küldő szervezet nevét és címét (amennyiben alkalmazható); - a multiplikációs rendezvény részletes napirendje, és a rendezvényen használt, illetve szétosztott dokumentum(ok). d) Beszámolás:
Multiplikációs rendezvények. (a) A támogatás összegének kiszámítása: a támogatás összegét a Kedvezményezett szervezeten, a multiplikációs rendezvényt szervező partnereken, és a Szerződés szerinti többi partnerszervezeten kívüli szervezetektől érkező résztvevők számának és a Szerződés IV. sz. Mellékletében résztvevőnként meghatározott egységköltség-hozzájárulásnak a szorzata adja ki. (b) Támogatásra jogosító esemény: a támogatás igénybevételére jogosító eseménynek minősül az, hogy a multiplikációs rendezvény fizikálisan vagy virtuálisan megvalósult és a Nemzeti Iroda értékelése szerint megfelelő minőségű. (c) Igazoló dokumentumok: • A fogadó szervezet által aláírt nyilatkozat, amely igazolja a multiplikációs rendezvényen résztvevők tényleges számát, meghatározva minden egyes résztvevő nevét, a küldő szervezete nevét és címét (amennyiben alkalmazható). • A multiplikációs rendezvény részletes napirendje, és a rendezvényen használt, illetve szétosztott dokumentumok. (d) Beszámolás: • A Koordinátor a Projekt egészének képviseletében számol be a multiplikációs rendezvényről, belefoglalva a rendezvény leírását, az érintett projekteredményeket, a szervező és a részt vevő szervezetek nevét, a rendezvény helyszínét, valamint a helyi és nemzetközi résztvevők számát. • Amennyiben a Kedvezményezettek nem állítják elő a pályázatban szereplő és a Nemzeti Iroda által elfogadott projekteredményeket, úgy a kapcsolódó multiplikációs rendezvények sem minősíthetők támogathatónak. Ha a Nemzeti Iroda több projekteredmény fejlesztésére ítélt meg támogatást, de végül csak néhány valósul meg közülük, a Nemzeti Irodának kell meghatároznia, hogy a kapcsolódó multiplikációs rendezvények milyen mértékben támogathatók.
Multiplikációs rendezvények. A multiplikációs rendezvényen való részvétel igazolása a résztvevők által aláírt jelenléti ív formájában (a rendezvény megnevezése, dátuma és helye, résztvevők neve, e-mail címe és aláírása, az adott személyt küldő szervezet neve, címe); Tanulási/oktatási/képzési célú tevékenység Fogadó szervezet által kiállított igazolás, Résztvevők jogosultságának igazolása (kedvezményezett hivatalos kapcsolatban áll a tevékenységen résztvevővel) Utazás és megélhetési támogatás: A küldő szervezet és a fogadó szervezet közötti utazás esetén: a fogadó szervezet által aláírt igazolás (a résztvevő neve, a külföldi tevékenység célja, kezdő és befejező dátuma); Tanulási/oktatási/képzési célú tevékenység felkészítés szervezője által aláírt nyilatkozat, vagy a tankönyvek és taneszközök megvásárlásáról számla (tanult nyelv, a számlát kibocsátó személy neve és címe), vagy ha a nyelvi felkészítést a Kedvezményezett szolgáltatja: a résztvevő által aláírt és datált nyilatkozat (résztvevő neve, a felkészítés nyelve, a nyelvi felkészítési formája és tartama) Tanulási/oktatási/képzési célú tevékenység Rendkívüli utazási költség: csak beépített mobilitás esetén igényelhető! A legtávolabbi és a tengeren túli országokba és területekre utazó résztvevők utazási költségeinek 80 %-a, abban az esetben, ha az általános szabályok szerinti támogatás mértéke nem éri el a 70%-át a támogatható költségeknek Számlákkal, bizonylatokkal szükséges alátámasztani, megindokolni, hogy miért volt rá szükség. Záróbeszámolóhoz is mellékelni kell!
Multiplikációs rendezvények. Egységköltség-alapú átalány hozzájárulás Megmaradt az online rendezvény megvalósításának lehetősége (15 euró/fő) Alátámasztó dokumentum: rendezvény megnevezése, dátuma és helye, résztvevők neve, e-mail címe és aláírása, az adott személyt küldő szervezet neve, címe); Tanulási/Oktatási/Képzési célú tevékenységek I. Egységköltség-alapú átalány hozzájárulás Figyelem! Csak jogviszonyigazolással rendelkező résztvevők esetén számolhatók el! Tanulási/Oktatási/Képzési célú tevékenységek II. Esélyegyenlőségi támogatás (hátrányos helyzetű résztvevők) Tényleges költség alapú elszámolás Alátámasztó dokumentum:
Multiplikációs rendezvények. Záróbeszámoló: a rendezvény programjának leírása a záróbeszámolóban; Tételes ellenőrzés: - a multiplikációs rendezvényen való részvétel igazolása a résztvevők által aláírt jelenléti ív formájában (a rendezvény megnevezése, dátuma és helye, résztvevők neve, e-mail címe és aláírása, az adott személyt küldő szervezet neve, címe); - napirend, a rendezvényen használt dokumentum(ok). Tanulási/oktatási/képzési célú tevékenység Záróbeszámoló: A mobilitások teljesítése a MT+ alapján. Tételes ellenőrzés: Fogadó szervezet által kiállított igazolás, Résztvevők jogosultságának igazolása (kedvezményezett hivatalos kapcsolatban áll a tevékenységen résztvevővel) Utazás és megélhetési támogatás: • A küldő szervezet és a fogadó szervezet közötti utazás esetén: a fogadó szervezet által aláírt igazolás (a résztvevő neve, a külföldi tevékenység célja, kezdő és befejező dátuma); Tanulási/oktatási/képzési célú tevékenység Nyelvi felkészítési támogatás: • felkészítés szervezője által aláírt nyilatkozat, vagy • a tankönyvek és taneszközök megvásárlásáról számla (tanult nyelv, a számlát kibocsátó személy neve és címe), vagy • ha a nyelvi felkészítést a Kedvezményezett szolgáltatja: a résztvevő által aláírt és datált nyilatkozat (résztvevő neve, a felkészítés nyelve, a nyelvi felkészítési formája és tartama) Tanulási/oktatási/képzési célú tevékenység Rendkívüli utazási költség, csak beépített mobilitás esetén igényelhető! A legtávolabbi és a tengeren túli országokba és területekre utazó résztvevők utazási költségeinek 80 %-a, abban az esetben, ha az általános szabályok szerinti támogatás mértéke nem éri el a 70%-át a támogatható költségeknek Számlákkal, bizonylatokkal szükséges alátámasztani –
Multiplikációs rendezvények a) A támogatás összegének kiszámítása: a támogatás összegét a Kedvezményezetten, a Szerződésben megnevezett projektpartnereken és a rendezvény házigazdáiként szereplő társult partnereken kívüli szervezetekből jövő résztvevők számának és a Szerződés IV. sz. Mellékletében résztvevőkre vonatkozóan személyenként meghatározott egységköltség-hozzájárulás 15%- ának a szorzata adja ki, és maximum 5000 euró lehet projektenként. b) Támogatásra jogosító esemény: a támogatás igénybevételére jogosító eseménynek minősül az, hogy a multiplikációs rendezvény a Nemzeti Iroda értékelése szerint megfelelő minőségben valósult meg. c) Igazoló dokumentumok: