Munkaterület átadása mintaszakaszok

Munkaterület átadása. Felek megállapodnak abban, hogy a Megrendelő a munkaterületet (a továbbiakban: Munkaterület) a Szerződés aláírását követő 10 munkanapon belül, az ajánlattétel során megtekintett, megismert és munkavégzésre alkalmasnak ítélt állapotban bocsátja a Vállalkozó rendelkezésre. A Munkaterületet – a határok pontos megjelölésével – a Felek közösen jelölik ki az organizációs tervben foglaltak szerint.
Munkaterület átadása. A szerződés hatályba lépését követő 5 munkanapon belül. Felek rögzítik, hogy Megrendelő Vállalkozónak a munkaterületre jelen szerződéskötést megelőzően szabad bejárást biztosított, a műszaki dokumentációt a Vállalkozó rendelkezésére bocsátotta, aki azt áttanulmányozás után, annak ismeretében kivitelezés szempontjából megvalósíthatónak minősítette. Így a Vállalkozó és Megrendelő a helyszín, a munkaterület, meglévő és elbontásra kerülő épületrészek és műtárgyak, valamint minden egyéb lényeges körülmény tekintetében tájékozódott. A munkaterület átadásáról a szerződő Xxxxx jegyzőkönyvet vesznek fel.
Munkaterület átadása. A munkát a Megrendelő által a kijelölt helyen kell elvégezni.
Munkaterület átadása. A Megrendelő a munkaterületet a szerződéskötést követően 15 napon belül bocsátja rendelkezésre.
Munkaterület átadása. A szerződés aláírását követő 5 munkanapon belül
Munkaterület átadása. 4.1. Felek megállapodnak abban, hogy a Megrendelő a munkaterületet (a továbbiakban: Munkaterület) a Szerződés aláírását követő 10 munkanapon belül / legkésőbb 2018. május 02. napjáig1 az ajánlattétel során megtekintett, megismert és munkavégzésre alkalmasnak ítélt állapotban bocsátja a Vállalkozó rendelkezésre. 4.2. Amennyiben a Munkaterület bármely részének a Megrendelő által felajánlott átvételével, vagy a munka megkezdésével a Vállalkozó a jelen szerződésben kitűzött időpontot 20 (húsz)) naptári napot meghaladóan késedelembe esik, a Megrendelő a Szerződéstől érdekmúlásának igazolása nélkül elállhat, a Vállalkozó pedig meghiúsulási kötbér megfizetésére köteles. A Megrendelő jogosult az ezt meghaladó kárának az érvényesítésére. 4.3. A Vállalkozó kijelenti, hogy a Munkaterületet a Szerződés megkötését megelőzően megvizsgálta és ennek alapján kijelenti, illetve megerősíti, hogy a Munkaterület alkalmas a kivitelezési tevékenység megkezdésére, annak elvégzésére és a jelen szerződés szerinti szolgáltatás teljesítésére. 4.4. Felek megállapodnak abban, hogy a Vállalkozó az építési munkák megkezdése előtt köteles a Munkaterület környezetében lévő közterületekről és a szomszédos ingatlanok homlokzatairól állagfelvételi fotót és video dokumentációt készíteni. 4.5. Amennyiben a Szerződés teljesítéséhez szükséges a nem a Megrendelő tulajdonában, illetve vagyonkezelésében álló terület (közterület) birtokbavételének megszervezése, a szükséges 1 Amennyiben a megállapodás 2017. november 30. napját megelőzően kerül aláírásra, a munkaterületet a Megrendelő az aláírást követő 10 munkanapon belül adja át, amennyiben a megállapodás 2017. november 30. napján vagy azt követően kerül aláírásra, a munkaterület átadásának határideje 2018. május 02. engedélyek beszerzése a Vállalkozó kötelezettsége. A közterület használati engedélyt a Vállalkozó köteles beszerezni, a közterület használati díj a Vállalkozót terheli. 4.6. A Munkaterületet a Vállalkozó kizárólag munkavégzés céljára használhatja. Felek rögzítik, hogy a Vállalkozót a Munkaterület feletti birtoklási, használati jog a Szerződés szerinti kötelezettségeinek teljesítése érdekében illeti meg, és más célra nincs semmiféle birtoklást vagy használatot biztosító joga a Munkaterület felett. A Vállalkozónak ez a birtoklási és használati joga a sikeres műszaki átadás-átvételi eljárás lezárásával és birtokbaadással vagy - amennyiben az korábbi időpontban következik be - a Szerződés egyéb módon történő megszűnésével megszűnik. 4.7. Fe...
Munkaterület átadása. A munkaterület Vállalkozó részére történő átadásáról legalább 3 munkanappal az átadás előtt Megrendelő írásos értesítést küld Vállalkozó részére, amit Ő írásban köteles visszaigazolni, illetve ha az időpont nem megfelelő, az Megrendelő részére jelezni, és egy új időpontot közösen kijelölni. Az új időpont legkésőbb az eredetileg kijelölt időponttól számítva további 3 munkanap lehet. A munkaterület átadás a műszaki tartalomban rögzített helyszínenként történik, és a 4. pont alatt felsorolt tevékenységek is helyszínenként értendők. Állomási területen Vállalkozó köteles az átadott munkaterületet a munkavégzés időtartama alatt a közforgalom elől elzárt csatlakozási pontnál jól érzékelhetően jelölni. Felek az átvett-átadott munkaterület munkabiztonsági állapotáról írásban nyilatkoznak, megállapításaikat a munkabiztonsági szabályokban foglaltaknak megfelelően rögzítik. Az átadott-átvett munkaterület, valamint az ott lévő berendezések, eszközök, létesítmények biztonsági állapotának megőrzéséről, munkavédelmi szabályokban meghatározott kötelezettségek teljesítéséről a Vállalkozó gondoskodik, és felel az ennek elmulasztásából eredő kárért. A Vállalkozó az átadási jegyzőkönyvben meghatározott időpont után – vagy bármely okból ettől eltérő időpontban – a munkaterület a munkabiztonsági állapotáról szóló írásbeli nyilatkozattal köteles visszaadni. A Vállalkozó a munkaterület visszaadásának meghatározott időpontjában várható módosítási igényét is köteles írásban jelezni, amelynek – közös megegyezéssel történő – módosítását Feleknek írásban kell rögzíteni. A MÁV Zrt. a munkaterületet – alvállalkozó bevonása esetén – is a Vállalkozó részére adja át, illetve a Vállalkozótól veszi vissza.
Munkaterület átadása. Megrendelő (a műszaki ellenőr ú�án) a kivitelezésre alkalmas munkaterületet legkésőbb a szerződés hatálybalépését követő napon átadja Vállalkozó részére, a munkák végzéséhez szükséges dokumentumokkal együtt.
Munkaterület átadása. A szerződés hatálybalépését követő 5 munkanapon belül Megrendelő köteles a kivitelezés megkezdésekor a munkaterületet és a felvonulási területeket arra alkalmas állapotban a Vállalkozó rendelkezésére bocsátani. Építési napló megnyitásának tervezett dátuma: 2018. ….. Szerződés teljesítésének befejező időpontja: „PM_ONKORMUT_2016” c. pályázati konstrukcióból biztosított forrásból megvalósuló „Szentmártonkáta, Battha S. u., Nefelejcs u., Temető u. felújítási munkáinak elvégzése” tárgyú támogatási szerződés hatályba lépéséről szóló Megrendelői értesítés Vállalkozó általi kézhezvételétől számított 8 hónap. A Támogatási szerződés hatálybalépéséről Megrendelő 8 napon belül köteles értesíteni Vállalkozót. Megrendelő előteljesítést elfogad. A Vállalkozónak - a Megrendelővel történt egyeztetést követően - részletes, (heti bontású) indikatív jellegű, sávos ütemtervet kell készítenie és átadnia a Megrendelő Műszaki ellenőrének a szerződés hatálybalépését követő 3 munkanapon belül.
Munkaterület átadása. Szerződéskötést követő 5 (öt) napon belül kezdődhet meg. Az építési munkaterület címe (teljesítés helye):