Common use of Preambulum Clause in Contracts

Preambulum. Megrendelő, mint Ajánlatkérő a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (továbbiakban: Kbt.) Második Rész szerinti, uniós értékhatárt elérő, nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le (TED 2016/S ……………………) „1143 Budapest, Rákospatak u. 123. szám alatti ingatlanon felhalmozott hulladék összegyűjtése, elszállítása és kezelése” tárgyban. Megrendelő a közbeszerzés tárgyával szemben támasztott mennyiségi és szakmai követelményeket a közbeszerzési dokumentumokban határozta meg. Megrendelő a közbeszerzési eljárás során benyújtott ajánlatokat megvizsgálta, egymással összevetette, a szükséges értékelést lefolytatta és döntését az elbírálást követően az ajánlattevőkkel közölte. Megrendelő – a hivatkozott közbeszerzési eljárásban – hozott döntése szerint nyertes ajánlattevő a Vállalkozó lett. Ilyen előzmények után a Szerződő Felek a közbeszerzési dokumentumoknak, valamint a Vállalkozó közbeszerzési eljárásban benyújtott ajánlatának megfelelően az alábbiak szerint állapodnak meg: Felek rögzítik, hogy a jelen vállalkozási szerződést (a továbbiakban: Szerződés) a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban Ptk.) 6:238. §, és a Kbt. 131. §-a alapján, a fent hivatkozott közbeszerzési eljárásra tekintettel írják alá. A közbeszerzési eljárás dokumentumai a Szerződés elválaszthatatlan részét képezik, különös tekintettel a közbeszerzési dokumentum rendelkezéseire, valamint a nyertes ajánlat tartalmára. A fentiekben említett közbeszerzési dokumentumok, illetőleg a jelen szerződés közötti, ugyanazon kérdésre vonatkozó bármely eltérés, ellentmondás, értelmezési nehézség esetén a dokumentumok hierarchiája (felsorolásban a legmagasabb rendűvel kezdve) a következő:

Appears in 3 contracts

Sources: Vállalkozási Szerződés, Vállalkozási Szerződés, Vállalkozási Szerződés

Preambulum. Megrendelő, mint Ajánlatkérő Megrendelő ……………….. számon a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.), valamint a közszolgáltatók közbeszerzéseire vonatkozó sajátos közbeszerzési szabályokról szóló 307/2015. (X. 27.) Második Rész Korm. rendelet szerinti, uniós közösségi értékhatárt elérő, nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le (TED 2016„A nyílt hozzáférésű vasúti pályahálózaton tervezett 2017-2019. évi nagygépi munkáltatás Nyugat régió/S ……………………) „1143 BudapestKelet régió*”tárgyban, Rákospatak u. 123. szám alatti ingatlanon felhalmozott hulladék összegyűjtése, elszállítása és kezelése” tárgyban. Megrendelő melyben a közbeszerzés tárgyával szemben támasztott mennyiségi és szakmai követelményeket a közbeszerzési dokumentumokban határozta meg. Megrendelő a közbeszerzési eljárás során benyújtott ajánlatokat megvizsgálta, egymással összevetette, a szükséges értékelést lefolytatta és döntését az elbírálást követően az ajánlattevőkkel közölte. Megrendelő – a hivatkozott közbeszerzési eljárásban – hozott döntése szerint nyertes ajánlattevő a ……Vállalkozó lett. Ilyen előzmények után a Szerződő Felek a közbeszerzési dokumentumoknak, valamint a Vállalkozó közbeszerzési eljárásban benyújtott ajánlatának megfelelően az alábbiak szerint állapodnak meg: Felek rögzítik, hogy a jelen vállalkozási szerződést (keretszerződést ( a továbbiakban: Szerződés) a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013ezen közbeszerzési eljárás eredményeként kötötték. évi V. törvény (a továbbiakban Ptk.) 6:238. §, és a Kbt. 131. §-a alapján, a fent hivatkozott közbeszerzési eljárásra tekintettel írják alá­ *A végleges szerződésben az adott részajánlat vonatkozásában kell megjeleníteni. A közbeszerzési eljárás dokumentumai a Szerződés elválaszthatatlan részét képezik, különös tekintettel tekintettel, amennyiben volt ilyen, a kiegészítő tájékoztatás, az eljárást indító felhívás és a többi közbeszerzési dokumentum rendelkezéseiredokumentum, valamint a nyertes ajánlat tartalmára. A fentiekben említett közbeszerzési dokumentumok, illetőleg Amennyiben a jelen szerződés közöttiés a közbeszerzési eljárás dokumentumainak tartalma között ellentmondás van, ugyanazon kérdésre vonatkozó bármely eltérés, ellentmondás, értelmezési nehézség esetén az alább felsorolt a dokumentumok hierarchiája (felsorolásban a legmagasabb rendűvel kezdve) szerződéses tartalom vonatkozásában a következő:felsorolásuk sorrendjében irányadóak. Kiegészítő tájékoztatás kérésére adott ajánlatkérői válaszok – amennyiben erre sor került; Ajánlati felhívás; Közbeszerzési Dokumentumok, melyek részét képezi jelen szerződéstervezet és adott esetben a műszaki dokumentáció is

Appears in 3 contracts

Sources: Vállalkozási Keretszerződés, Vállalkozási Keretszerződés, Vállalkozási Keretszerződés

Preambulum. Megrendelő, mint Ajánlatkérő ajánlatkérő 2017. ……….[….] napján „Alépítmény és felszín alatti vízelvezető létesítmények diagnosztikai vizsgálatainak végzése 2018-2020. közötti időszakban” tárgyában a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (továbbiakban: Kbt.) Második Rész szerinti, uniós értékhatárt elérőuniós, nyílt tárgyalásos, kettő részből álló közbeszerzési eljárást folytatott le (TED 2016/S ……………………) „1143 Budapest, Rákospatak u. 123. szám alatti ingatlanon felhalmozott hulladék összegyűjtése, elszállítása és kezelése” tárgyban. Megrendelő a közbeszerzés tárgyával szemben támasztott mennyiségi és szakmai követelményeket a közbeszerzési dokumentumokban határozta megindított. Megrendelő a közbeszerzési eljárás során benyújtott ajánlatokat megvizsgálta, egymással összevetetteösszevetetette, a szükséges értékelést lefolytatta és döntését az elbírálást követően az ajánlattevőkkel közölte. Megrendelő – a hivatkozott közbeszerzési eljárásban hozott döntése szerint az „1. rész: Alépítményi diagnosztika”/”2. rész: Felszín alatti vízelvezető rendszerek és létesítményszivárgók diagnosztikai vizsgálata”1 vonatkozásában nyertes ajánlattevő a Vállalkozó lett. Ilyen előzmények után a Szerződő Felek a közbeszerzési dokumentumoknak, valamint a Vállalkozó közbeszerzési eljárásban benyújtott ajánlatának megfelelően az alábbiak szerint állapodnak meg: Felek rögzítik, hogy a jelen vállalkozási szerződést keretszerződést (a továbbiakban: Szerződés) a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban Ptk.) 6:238. §, és a Kbt. 131. §-a alapján, a fent hivatkozott közbeszerzési eljárásra tekintettel írják alá. A közbeszerzési eljárás dokumentumai a Szerződés elválaszthatatlan részét képezik, különös tekintettel a közbeszerzési dokumentum rendelkezéseire, valamint a nyertes ajánlat tartalmára. A fentiekben említett közbeszerzési dokumentumok, illetőleg a jelen szerződés Szerződés közötti, ugyanazon kérdésre vonatkozó bármely eltérés, ellentmondás, értelmezési nehézség esetén a dokumentumok hierarchiája (felsorolásban a legmagasabb rendűvel kezdve) a következő:

Appears in 2 contracts

Sources: Vállalkozási Keretszerződés, Vállalkozási Keretszerződés

Preambulum. Megrendelő1.1. Felek rögzítik, hogy a Vevő, mint Ajánlatkérő ajánlatkérő napján a „Gyermek MR Laboratórium kialakítása a ▇▇▇▇ ▇▇▇ ▇▇▇▇▇▇▇▇▇▇▇▇▇▇▇▇ elnevezésű projekt keretén belül” 3 teslás MR-készülék és tartozékainak beszerzése, beépítése, üzembe helyezése és a kapcsolódó járulékos munkák elvégzése vállalkozással vegyes adásvételi szerződés alapján elnevezéssel uniós eljárásrendnek megfelelő uniós nyílt közbeszerzési eljárást indított (a továbbiakban: „Közbeszerzési Eljárás”) a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) Második Rész szerintialapján. 1.2. A Közbeszerzési Eljárás vonatkozásában a legjobb ár-érték arányú érvényes ajánlatot az Eladó nyújtotta be, uniós értékhatárt elérő, nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le (TED 2016/S ……………………) „1143 Budapest, Rákospatak u. 123amelynek következtében a Közbeszerzési Eljárás nyertes ajánlattevője az Eladó lett. 1.3. szám alatti ingatlanon felhalmozott hulladék összegyűjtése, elszállítása és kezelése” tárgyban. Megrendelő Fentiekre való tekintettel ▇▇▇▇▇ megkötik a közbeszerzés tárgyával szemben támasztott mennyiségi és szakmai követelményeket a közbeszerzési dokumentumokban határozta meg. Megrendelő a közbeszerzési eljárás során benyújtott ajánlatokat megvizsgálta, egymással összevetette, a szükséges értékelést lefolytatta és döntését az elbírálást követően az ajánlattevőkkel közölte. Megrendelő – a hivatkozott közbeszerzési eljárásban – hozott döntése szerint nyertes ajánlattevő a Vállalkozó lett. Ilyen előzmények után a Szerződő Felek a közbeszerzési dokumentumoknak, valamint a Vállalkozó közbeszerzési eljárásban benyújtott ajánlatának megfelelően az alábbiak szerint állapodnak meg: Felek rögzítikjelen szerződést azzal, hogy a jelen vállalkozási szerződést Közbeszerzési Eljárás (i) eljárást megindító felhívása (a továbbiakban: Szerződés„Felhívás”, 1.1. számú melléklet), (ii) a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény közbeszerzési dokumentumai (a továbbiakban Ptk.továbbiakban: „Közbeszerzési Dokumentumok”, 1.2. számú melléklet) 6:238. §és (iii) az Eladó ajánlata (a továbbiakban: „Ajánlat”, és a Kbt. 131. §-a alapján, a fent hivatkozott közbeszerzési eljárásra tekintettel írják alá. A közbeszerzési eljárás dokumentumai a Szerződés elválaszthatatlan részét képezik, különös tekintettel a közbeszerzési dokumentum rendelkezéseire, valamint a nyertes ajánlat tartalmára. A fentiekben említett közbeszerzési dokumentumok, illetőleg 1.3 számú melléklet) a jelen szerződés közöttimellékletét képzik (a Felhívás, ugyanazon kérdésre vonatkozó bármely eltérésa Közbeszerzési Dokumentumok, ellentmondásvalamint az Ajánlat a továbbiakban együttesen: „Közbeszerzési Eljárás Iratanyaga”) azzal, értelmezési nehézség hogy (1) az iratok fizikailag nem kerülnek a szerződéshez csatolásra, tekintettel arra, hogy azok mind a Vevő, mind az Eladó rendelkezésére állnak, valamint (2) az iratok közötti ellentmondás esetén a jelen mondatban meghatározott sorrendben fognak érvényesülni az egyes dokumentumok hierarchiája (felsorolásban rendelkezései a legmagasabb rendűvel kezdve) a következő:jelen Szerződés értelmezése során.

Appears in 2 contracts

Sources: Sales Contract, Sales Contracts

Preambulum. 1. A Megrendelő, mint Ajánlatkérő ajánlatkérő 2019. év […] hó […]. napján Intézménykorszerűsítés 2/ EFOP-2.2.3-17-2017-00050 tárgyban, a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (továbbiakban: Kbt.) Második Rész Harmadik rész, a Kbt. 115. § (1) bekezdése szerinti, uniós értékhatárt elérő, nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le (TED 2016/S ……………………a továbbiakban: közbeszerzési eljárás) „1143 Budapestindított. Megrendelő közbeszerzési eljárást a Kbt. 61. § (5)-(6) bekezdése alapján részekre bontotta, Rákospatak u. 123melynek alapján a közbeszerzés 1. szám alatti ingatlanon felhalmozott hulladék összegyűjtése, elszállítása és kezelése” tárgybanrészét képezte: Hajléktalanok külső szálláshelyének kialakítása / 2. részét képezte: Átmeneti hajléktalanszállás felújítási munkái Megrendelő a beszerzést az EFOP-2.2.3-17-2017-00050 azonosítószámú Európai Uniós pályázati forrásból valósította meg. 2. Megrendelő a közbeszerzés tárgyával beruházással szemben támasztott alapvető műszaki, mennyiségi és szakmai követelményeket a közbeszerzési dokumentumokban határozta meg. Megrendelő a eljárásban Vállalkozó rendelkezésére bocsátott közbeszerzési eljárás során benyújtott ajánlatokat megvizsgálta, egymással összevetette, a szükséges értékelést lefolytatta és döntését az elbírálást követően az ajánlattevőkkel közölte. Megrendelő – a hivatkozott közbeszerzési eljárásban – hozott döntése szerint nyertes ajánlattevő a Vállalkozó lett. Ilyen előzmények után a Szerződő Felek a közbeszerzési dokumentumoknak, valamint a Vállalkozó közbeszerzési eljárásban benyújtott ajánlatának megfelelően az alábbiak szerint állapodnak meg: Felek rögzítik, hogy a jelen vállalkozási szerződést dokumentumban (a továbbiakban: Szerződésközbeszerzési dokumentum) részletesen meghatározta. Vállalkozó ezen feltételeket a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény közbeszerzési eljárásban benyújtott ajánlatában (a továbbiakban Ptktovábbiakban: ajánlat) elfogadta.) 6:238 3. §Megrendelő az ajánlatok mindenre kiterjedő és részletes vizsgálatát követően a közbeszerzési dokumentumban meghatározott, és valamint a kapcsolódó jogszabályokban is rögzített feltételeket is figyelembe véve 2019. […] hó […] napján írásban eredményt hirdetett. Megrendelő közbeszerzési eljárásban hozott döntése szerint az 1. rész / a 2. rész vonatkozásában a nyertes ajánlattevő – vagy amennyiben a Kbt. 131. §-a alapján§ (4) bekezdésében megadott körülmény az összegzés megküldését követően előállt, a fent hivatkozott közbeszerzési eljárásra tekintettel írják alányertes ajánlatot következő legkedvezőbb ajánlatot tevőnek minősített szervezet – Vállalkozó lett. 4. A közbeszerzési eljárás dokumentumai Szerződés célja, hogy meghatározza mindazon feltételeket, amelyek alapján a Szerződés elválaszthatatlan részét képezikSzerződő Felek az egyes jogokat érvényesítik, különös tekintettel a közbeszerzési dokumentum rendelkezéseirekölcsönösen megállapított szolgáltatásokat, valamint a nyertes ajánlat tartalmárailletve kötelezettségeket teljesítik. 5. A fentiekben említett közbeszerzési dokumentumokSzerződő Felek előzetesen is deklarálják azon megállapodásukat: 5.1 Vállalkozó kötelezettséget vállal a Megrendelő felé, illetőleg hogy a jelen szerződés közöttiSzerződésben meghatározott építési beruházást (építési munkát) elvégzi, ugyanazon kérdésre vonatkozó bármely eltérés, ellentmondás, értelmezési nehézség esetén a dokumentumok hierarchiája (felsorolásban a legmagasabb rendűvel kezdve) a következő:az esetleges felmerülő hibákat kijavítja és azt rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban átadja.

Appears in 1 contract

Sources: Vállalkozási Szerződés

Preambulum. MegrendelőA Semmelweis Egyetem, mint Ajánlatkérő ajánlatkérő a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) Második Rész Része szerinti, uniós értékhatárt elérő, nyílt a 98. § (2) bekezdés e) pontja alapján hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzési eljárást folytatott le (TED 2016/S ……………………) a 1143 BudapestKeretszerződés pacemakerek és implantálható cardioverter defibrillátorok beszerzésére a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika részére” tárgyában. Eladó, Rákospatak u. 123. szám alatti ingatlanon felhalmozott hulladék összegyűjtése, elszállítása és kezelése” tárgyban. Megrendelő a közbeszerzés tárgyával szemben támasztott mennyiségi és szakmai követelményeket aki a közbeszerzési dokumentumokban határozta meg. Megrendelő (közbeszerzési műszaki leírás, a nyertes ajánlattevővel / ajánlattevőkkel aláírásra kerülő szerződés tervezete, az ajánlat elkészítéséhez szükséges előírások, formai követelmények, nyilatkozatminták, továbbá a tárgyalási meghívóban megadott információk, feltételek) meghatározott specifikumokkal rendelkező termék forgalmazásának jogosultságával rendelkező szakcég, részt vett az eljárásban, és Ajánlatkérő döntése alapján elnyerte a közbeszerzési eljárás során benyújtott ajánlatokat megvizsgálta, egymással összevetette, a szükséges értékelést lefolytatta és döntését az elbírálást követően az ajánlattevőkkel közölteszerződés teljesítésének jogát. Megrendelő – a hivatkozott közbeszerzési eljárásban – hozott döntése szerint nyertes ajánlattevő a Vállalkozó lett. Ilyen előzmények után a Szerződő Felek a közbeszerzési dokumentumoknak, valamint a Vállalkozó közbeszerzési eljárásban benyújtott ajánlatának megfelelően az alábbiak szerint állapodnak meg: Felek rögzítik, hogy a jelen vállalkozási szerződést Jelen adásvételi keretszerződés (a továbbiakban: Szerződés) elválaszthatatlan részét képezik a közbeszerzési dokumentumokban foglaltak, valamint a nyertes ajánlat, amelyek azonban fizikailag nem kerülnek jelen Szerződés mellé csatolásra. A fentiek alapján a Felek az eljárás ..... rész (................... – termék megnevezés) vonatkozásában - a közbeszerzési dokumentumokban rögzített feltételnek eleget téve - a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban továbbiakban: Ptk.) 6:238. §, és a Kbt. 131. §-a alapján, a fent hivatkozott közbeszerzési eljárásra tekintettel írják alá. A közbeszerzési eljárás dokumentumai a Szerződés elválaszthatatlan részét képezik, különös tekintettel a közbeszerzési dokumentum rendelkezéseire, valamint a nyertes ajánlat tartalmára. A fentiekben említett közbeszerzési dokumentumok, illetőleg a jelen szerződés közötti, ugyanazon kérdésre vonatkozó bármely eltérés, ellentmondás, értelmezési nehézség esetén a dokumentumok hierarchiája alapján az alábbi adásvételi keretszerződést (felsorolásban a legmagasabb rendűvel kezdvetovábbiakban: Szerződés) a következő:kötik.

Appears in 1 contract

Sources: Adásvételi Keretszerződés

Preambulum. Megrendelő1.1 A felek rögzítik, mint Ajánlatkérő hogy a Megrendelő <év><hó><nap> napján a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) Második Rész szerinti, uniós értékhatárt elérő, 81. §-a szerint hirdetmény közzétételével induló nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le (TED 2016/S ……………………) indított 1143 Budapest, Rákospatak u. 123. szám alatti ingatlanon felhalmozott hulladék összegyűjtése, elszállítása és kezelése” tárgyban. Megrendelő Elektronikus fizetési szolgáltatások továbbfejlesztése a közbeszerzés tárgyával szemben támasztott mennyiségi és szakmai követelményeket a közbeszerzési dokumentumokban határozta meg. KÖFOP-1.0.0 1.2 A Megrendelő a közbeszerzési eljárás során benyújtott ajánlatokat megvizsgálta, egymással összevetette, a szükséges értékelést lefolytatta és döntését az elbírálást követően az ajánlattevőkkel közölte. Megrendelő – a hivatkozott közbeszerzési eljárásban – hozott döntése szerint nyertes ajánlattevő a Vállalkozó lett. Ilyen előzmények után a Szerződő Felek a közbeszerzési dokumentumoknak, valamint a Vállalkozó közbeszerzési eljárásban benyújtott ajánlatának megfelelően az alábbiak szerint állapodnak meg: Felek rögzítikeredményét <év><hó><nap> napján kihirdette azzal, hogy a jelen vállalkozási szerződést (közbeszerzési eljárás nyertese a továbbiakban: Szerződés) Vállalkozó. Mivel a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (lefolytatott közbeszerzési eljárás során a továbbiakban Ptk.) 6:238. §Megrendelő a Vállalkozó ajánlatát elfogadta, és a felek a Kbt. 131. §-a alapján§ (1) bekezdése alapján vállalkozási szerződést kötnek a jelen Szerződés és az ehhez kapcsolódó mellékletek (a továbbiakban együttesen: „Szerződés”) feltételei szerint. 1.3 A Megrendelő ajánlati felhívása és a közbeszerzési dokumentáció jelen Szerződés 1. sz. mellékletét (a továbbiakban: „Ajánlati felhívás”, „Közbeszerzési Dokumentáció”), a fent hivatkozott közbeszerzési eljárásra tekintettel írják aláVállalkozó ajánlata a jelen Szerződés 2. A közbeszerzési eljárás dokumentumai sz. mellékletét (a továbbiakban: „Ajánlat”) képezi, abban az esetben is, ha azok fizikailag nem kerültek csatolásra. Vállalkozó átláthatósági nyilatkozata jelen Szerződés elválaszthatatlan részét képezik, különös 3. sz. melléklete. 1.4 Felek a Kbt. 131. § (2) bekezdésére tekintettel a közbeszerzési dokumentum rendelkezéseire, valamint következőkben határozzák meg a nyertes ajánlat tartalmáraazon elemeit, amelyek értékelésre kerültek a közbeszerzési eljárás értékelési szempontjai alapján: 1. A fentiekben említett közbeszerzési dokumentumok„Nettó vállalkozási díj (HUF), illetőleg amely tartalmazza a jelen szerződés közötti, ugyanazon kérdésre vonatkozó bármely eltérés, ellentmondás, értelmezési nehézség esetén beszerzés tárgyaként meghatározott szolgáltatás és a dokumentumok hierarchiája kapcsolódó szolgáltatások ellenértékét (felsorolásban nettó HUF)”: <…> 2. „M/2. pont alapján a legmagasabb rendűvel kezdve) a következő:műszaki-szakmai alkalmassági körben vizsgált szakember rendvédelmi szervek számára végzett informatikai fejlesztési projektben szerzett tapasztalatának mértéke”: <…> 3. Vállalt jótállás hónapokban kifejezve: <…>

Appears in 1 contract

Sources: Vállalkozási Szerződés

Preambulum. Megrendelő, mint Ajánlatkérő A Magyar Honvédség Egészségügyi Központ „A „MH EK patika gyógyszer beszerzés” tárgyában a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) Második Rész 105. § (2) bekezdés a) pontja szerinti (uniós eljárásrend szerinti), uniós értékhatárt elérő, keretmegállapodás megkötésére irányuló nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le (TED 2016/S ……………………) „1143 Budapest, Rákospatak u. 123le. szám alatti ingatlanon felhalmozott hulladék összegyűjtése, elszállítása és kezelése” tárgyban. Megrendelő a közbeszerzés tárgyával szemben támasztott mennyiségi és szakmai követelményeket a közbeszerzési dokumentumokban határozta meg. Megrendelő a Az előző pontban meghatározott közbeszerzési eljárás során benyújtott ajánlatokat megvizsgálta, egymással összevetette, a szükséges értékelést lefolytatta és döntését az elbírálást követően az ajánlattevőkkel közölte. Megrendelő – a hivatkozott közbeszerzési eljárásban – hozott döntése szerint nyertes ajánlattevő a Vállalkozó lett. Ilyen előzmények után a Szerződő alapján Felek a közbeszerzési dokumentumoknak, valamint a Vállalkozó közbeszerzési eljárásban benyújtott ajánlatának megfelelően az alábbiak szerint állapodnak meg: Felek rögzítik, hogy a jelen vállalkozási szerződést Kbt. 105. § (2) bekezdés a) pontja szerinti keretmegállapodást kötnek (a továbbiakban: Szerződés) a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban Ptk.) 6:238. §, és a Kbt. 131. §-a alapján, a fent hivatkozott közbeszerzési eljárásra tekintettel írják aláKeretmegállapodás vagy KM). A közbeszerzési eljárás dokumentumai második része közvetlen megrendelések útján valósul meg, amelynek lebonyolítására a Szerződés elválaszthatatlan jelen Keretmegállapodás 5. pontja tartalmaz részletes rendelkezéseket. Az eljárás második részében a Kbt. 105. § (2) bekezdésében foglaltak alapján a Vevő az Eladóknak az eljárás első részében maghatározott sorrendjében küld lehívásokat. A közbeszerzési eljárás során, a Keretmegállapodás megkötéséig keletkezett dokumentumok: eljárást megindító ajánlati felhívás, a dokumentáció (együtt: közbeszerzési dokumentumok vagy KKD), ezek módosításai (adott esetben) a közbeszerzési eljárásban feltett kiegészítő tájékoztatás-kérések és az arra adott válaszok (adott esetben), a nyertes ajánlat, stb. a jelen Keretmegállapodás elválaszthatatlan, de fizikailag nem csatolt részét képezik. A jelen Keretmegállapodáshoz a mellékletben felsorolt dokumentumok kerülnek fizikailag csatolásra. Amennyiben az előző pontban említett dokumentumok között ellentmondás áll fenn, különös tekintettel úgy a közbeszerzési dokumentum rendelkezéseirejelen Keretmegállapodásban foglaltak az irányadók. Ha egy adott kérdés tekintetében az ellentmondás a Keretmegállapodás rendelkezéseinek alkalmazásával nem küszöbölhető ki, valamint elsődlegesen az ajánlati felhívás, az ajánlati dokumentáció, végül a nyertes ajánlat tartalmára. A fentiekben említett közbeszerzési dokumentumok, illetőleg a jelen szerződés közötti, ugyanazon kérdésre vonatkozó bármely eltérés, ellentmondás, értelmezési nehézség esetén a dokumentumok hierarchiája (felsorolásban a legmagasabb rendűvel kezdve) a következő:alkalmazandók.

Appears in 1 contract

Sources: Keretmegállapodás

Preambulum. MegrendelőMegrendelő KÉ-11039/2017 hivatkozási szám alatt a Közbeszerzési Értesítőben, mint Ajánlatkérő illetőleg az Európai Unió Hivatalos Lapjában TED 2017/S 149-308230 szám alatt ajánlati felhívást tett közzé a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) Második Rész szerinti, uniós rész szerinti közösségi értékhatárt elérő, elérő nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le eljárás megindítására „Vasúti váltó sínszékkenő olaj és paszta beszerzése letéti raktározással 2017” tárgyban (TED 2016/S a továbbiakban: közbeszerzési eljárás). Letevő, mint ajánlattevő az eljárásban a(z) … rész: ……………………) „1143 Budapest.. tekintetében a törvényes feltételeknek megfelelő érvényes ajánlatot nyújtott be, Rákospatak u. 123. szám alatti ingatlanon felhalmozott hulladék összegyűjtéseamely az Ajánlati felhívás szerinti bírálati szempont alapján, elszállítása mint nyertes ajánlat kiválasztásra került és kezelése” tárgyban. Megrendelő a közbeszerzés tárgyával szemben támasztott mennyiségi és szakmai követelményeket a közbeszerzési dokumentumokban határozta meg. Megrendelő Letevőt hirdette ki a közbeszerzési eljárás során benyújtott ajánlatokat megvizsgáltanyertes ajánlattevőjének, egymással összevetette, a szükséges értékelést lefolytatta és döntését az elbírálást követően az ajánlattevőkkel közölte. Megrendelő – a hivatkozott közbeszerzési eljárásban – hozott döntése szerint nyertes ajánlattevő a Vállalkozó lett. Ilyen előzmények után a Szerződő Felek a közbeszerzési dokumentumoknak, valamint a Vállalkozó közbeszerzési eljárásban benyújtott ajánlatának megfelelően az alábbiak szerint állapodnak meg: Felek rögzítik, hogy a amelynek alapján ▇▇▇▇▇ jelen vállalkozási szerződést (a továbbiakban: Szerződés) a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban Ptk.) 6:238. §, és a Kbt. 131. §-a alapján, a fent hivatkozott közbeszerzési eljárásra tekintettel írják alákötik meg egymással. A közbeszerzési eljárás dokumentumai – külön csatolás nélküli is – a jelen Szerződés elválaszthatatlan részét képezik, különös tekintettel – amennyiben volt ilyen, úgy a Kiegészítő tájékoztatás – az Ajánlati felhívás (a továbbiakban: Felhívás) és a többi közbeszerzési dokumentum rendelkezéseire, valamint a közbeszerzési dokumentumok részét képező műszaki leírásra és a nyertes ajánlat tartalmára. A fentiekben említett Letevő a közbeszerzési dokumentumok, illetőleg dokumentumokban foglaltakat és e körben a jelen szerződés közötti▇▇▇▇▇▇▇▇▇ feltételeit megismerte, ugyanazon kérdésre vonatkozó bármely eltérés, ellentmondás, értelmezési nehézség esetén a dokumentumok hierarchiája (felsorolásban a legmagasabb rendűvel kezdve) a következő:az abban foglaltakat nyilatkozatával elfogadta.

Appears in 1 contract

Sources: Adásvételi Keretszerződés

Preambulum. Megrendelő1.1 A felek rögzítik, mint Ajánlatkérő hogy a Megrendelő 2016. december 30. napján a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) Második Rész szerinti, uniós értékhatárt elérő, 81. §-a szerint hirdetmény közzétételével induló nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le indított „Vállalkozási szerződés – RUTIN (TED 2016/S ……………………rendőrség útinformációs rendszere) mobil alkalmazások modul fejlesztése a KÖFOP-1.0.0 – VEKOP-15 pályázat 1143 Budapest, Rákospatak u. 123. szám alatti ingatlanon felhalmozott hulladék összegyűjtése, elszállítása és kezeléseinNOVA” projekt keretében” tárgyban. Megrendelő a közbeszerzés tárgyával szemben támasztott mennyiségi és szakmai követelményeket a közbeszerzési dokumentumokban határozta meg. . 1.2 A Megrendelő a közbeszerzési eljárás során benyújtott ajánlatokat megvizsgálta, egymással összevetette, a szükséges értékelést lefolytatta és döntését az elbírálást követően az ajánlattevőkkel közölteeredményét <év>. Megrendelő – a hivatkozott közbeszerzési eljárásban – hozott döntése szerint nyertes ajánlattevő a Vállalkozó lett. Ilyen előzmények után a Szerződő Felek a közbeszerzési dokumentumoknak, valamint a Vállalkozó közbeszerzési eljárásban benyújtott ajánlatának megfelelően az alábbiak szerint állapodnak meg: Felek rögzítik<hó><nap> napján kihirdette azzal, hogy a jelen vállalkozási szerződést (közbeszerzési eljárás nyertese a továbbiakban: Szerződés) Vállalkozó. Mivel a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (lefolytatott közbeszerzési eljárás során a továbbiakban Ptk.) 6:238. §Megrendelő a Vállalkozó ajánlatát elfogadta, és a felek a Kbt. 131. §-a alapján§ (1) bekezdése alapján vállalkozási szerződést kötnek a jelen Szerződés és az ehhez kapcsolódó mellékletek (a továbbiakban együttesen: „Szerződés”) feltételei szerint. 1.3 A Megrendelő ajánlati felhívása és a közbeszerzési dokumentáció jelen Szerződés 1. sz. mellékletét (a továbbiakban: „Ajánlati felhívás”, „Közbeszerzési Dokumentáció”), a fent hivatkozott közbeszerzési eljárásra tekintettel írják aláVállalkozó ajánlata a jelen Szerződés 2. A közbeszerzési eljárás dokumentumai sz. mellékletét (a továbbiakban: „Ajánlat”) képezi, abban az esetben is, ha azok fizikailag nem kerültek csatolásra. Vállalkozó átláthatósági nyilatkozata jelen Szerződés elválaszthatatlan részét képezik, különös 3. sz. melléklete. 1.4 Felek a Kbt. 131. § (2) bekezdésére tekintettel a közbeszerzési dokumentum rendelkezéseire, valamint következőkben határozzák meg a nyertes ajánlat tartalmáraazon elemeit, amelyek értékelésre kerültek a közbeszerzési eljárás értékelési szempontjai alapján: 1. A fentiekben említett közbeszerzési dokumentumok„Nettó vállalkozási díj (HUF), illetőleg amely tartalmazza a jelen szerződés közötti, ugyanazon kérdésre vonatkozó bármely eltérés, ellentmondás, értelmezési nehézség esetén beszerzés tárgyaként meghatározott szolgáltatás és a dokumentumok hierarchiája kapcsolódó szolgáltatások ellenértékét (felsorolásban a legmagasabb rendűvel kezdve) a következő:nettó HUF)” <….> 2. Vállalt jótállás hónapokban kifejezve: <…> 3. Műszaki-szakmai alkalmassági körben vizsgált szakemberek tapasztalata: <…>

Appears in 1 contract

Sources: Vállalkozási Szerződés

Preambulum. Megrendelő, mint Ajánlatkérő 1.1. Megrendelő a közbeszerzésekről Közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) Második Rész szerinti, uniós értékhatárt elérő, nyílt rendelkezései alapján közbeszerzési eljárást folytatott le le. A lefolytatott eljárás fajtája: A Kbt. 115. § (TED 2016/S ……………………1) bekezdésben rögzített feltételek fennállása alapján, hirdetmény közzététele nélküli, ajánlattételi felhívás közvetlen megküldésével indított, tárgyalás nélküli nemzeti közbeszerzési eljárás. Eljárás megindításának napja: … . 1.2. A jelen szerződés 1.1 pontjában hivatkozott közbeszerzési eljárás tárgya az alábbiak szerint került meghatározásra: 1143 Budapest, Rákospatak u. 123. szám alatti ingatlanon felhalmozott hulladék összegyűjtése, elszállítása és kezeléseA Bencs Villa turisztikai hasznosítása a kulturális örökségünk megőrzése érdekébentárgybantárgyú projekt építőipari kivitelezési munkái 1.3. Megrendelő a közbeszerzés tárgyával szemben támasztott mennyiségi és szakmai követelményeket a közbeszerzési dokumentumokban határozta megeljárásban benyújtott ajánlato(ka)t megvizsgálta, azokat egymással összevetette. Megrendelő a közbeszerzési eljárás során benyújtott ajánlatokat megvizsgálta, egymással összevetette, a szükséges értékelést lefolytatta és döntését az elbírálást követően az ajánlattevőkkel közölte. Megrendelő – a hivatkozott közbeszerzési eljárásban – alapján hozott döntése szerint nyertes ajánlattevő ajánlattevőként a jelen szerződést aláíró Vállalkozót nevezte meg. 1.4. Vállalkozó lett. Ilyen előzmények után a Szerződő Felek a közbeszerzési dokumentumoknak, valamint a Vállalkozó közbeszerzési eljárásban benyújtott ajánlatának megfelelően az alábbiak szerint állapodnak meg: Felek rögzítikkifejezetten nyilatkozik, hogy az ajánlattétel során a jelen vállalkozási szerződést (a továbbiakban: Szerződés) a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban Ptk.) 6:238. §terveket/műszaki leírásokat, és a Kbt. 131. §-a alapjánaz eljárást megindító felhívást, a fent hivatkozott közbeszerzési eljárásra tekintettel írják aládokumentációt és annak valamennyi mellékletét (különösen a költségvetést), továbbá minden egyéb rendelkezésre álló dokumentumot áttekintett, a beruházás megvalósíthatósága szempontjából megfelelőnek találta és ajánlatát a fentiekben rögzítetteknek megfelelően tette. Teljesítés során ezen előírások betartása Vállalkozó kötelessége. A közbeszerzési eljárás dokumentumai később felmerülő tervezési hibákért a Szerződés elválaszthatatlan részét képezikvállalkozó csak akkor felel, különös tekintettel ha azokat a közbeszerzési dokumentum rendelkezéseire, valamint a nyertes ajánlat tartalmáraszokásos gondossággal elvégzett tervvizsgálat során fel kellett volna ismernie. A fentiekben említett közbeszerzési dokumentumok, illetőleg a jelen szerződés közötti, ugyanazon kérdésre vonatkozó bármely eltérés, ellentmondás, értelmezési nehézség esetén a dokumentumok hierarchiája (felsorolásban a legmagasabb rendűvel kezdve) a következőfentiek előrebocsátása mellett:

Appears in 1 contract

Sources: Kivitelezési Szerződés

Preambulum. 1. A Megrendelő, mint Ajánlatkérő ajánlatkérő 2019. […] hó […] napján Harkányi Gyógy- és Strandfürdő fejlesztése tárgyú, a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (továbbiakban: Kbt.) Második Rész szerinti, uniós értékhatárt elérő, rész szerinti nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le (TED 2016/S ……………………a továbbiakban: közbeszerzési eljárás) „1143 Budapest, Rákospatak u. 123. szám alatti ingatlanon felhalmozott hulladék összegyűjtése, elszállítása és kezelése” tárgybanindított. 2. Megrendelő a közbeszerzés tárgyával beruházással szemben támasztott alapvető műszaki, mennyiségi és szakmai követelményeket a közbeszerzési dokumentumokban határozta megeljárásban Vállalkozó rendelkezésére bocsátott közbeszerzési dokumentumban (a továbbiakban: közbeszerzési dokumentum) részletesen meghatározta. Vállalkozó ezen feltételeket a közbeszerzési eljárásban benyújtott ajánlatában (a továbbiakban: ajánlat) elfogadta. Beruházás alatt a Megrendelő a jelen szerződés tárgyát képező kivitelezési feladatok összességét érti. 3. Megrendelő az ajánlatok mindenre kiterjedő és részletes vizsgálatát követően a közbeszerzési eljárás során benyújtott ajánlatokat megvizsgáltadokumentumban meghatározott, egymással összevetette, valamint a szükséges értékelést lefolytatta és döntését az elbírálást követően az ajánlattevőkkel közöltekapcsolódó jogszabályokban is rögzített feltételeket is figyelembe véve 2019. […] hó […] napján írásban eredményt hirdetett. Megrendelő – a hivatkozott közbeszerzési eljárásban hozott döntése szerint nyertes ajánlattevő a Vállalkozó lett. Ilyen előzmények után a Szerződő Felek a közbeszerzési dokumentumoknak, valamint a Vállalkozó közbeszerzési eljárásban benyújtott ajánlatának megfelelően az alábbiak szerint állapodnak meg: Felek rögzítik, hogy a jelen vállalkozási szerződést (a továbbiakban: Szerződés) a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban Ptk.) 6:238. §, és – vagy amennyiben a Kbt. 131. §-a alapján§ (4) bekezdésében megadott körülmény az összegzés megküldését követően előállt, a fent hivatkozott közbeszerzési eljárásra tekintettel írják alányertes ajánlatot következő legkedvezőbb ajánlatot tevőnek minősített szervezet – Vállalkozó lett. 4. A közbeszerzési eljárás dokumentumai Szerződés célja, hogy meghatározza mindazon feltételeket, amelyek alapján a Szerződő Felek az egyes jogokat érvényesítik, a kölcsönösen megállapított szolgáltatásokat, illetve kötelezettségeket teljesítik. 5. A Szerződő Felek előzetesen is deklarálják azon megállapodásukat: 5.1 Vállalkozó kötelezettséget vállal a Megrendelő felé, hogy a Szerződésben meghatározott építési beruházást kivitelezi és befejezi, az esetleges felmerülő hibákat kijavítja, szükséges kiegészítő gyártmány terveket elkészíti a Szerződés elválaszthatatlan részét képezik, különös tekintettel a közbeszerzési dokumentum rendelkezéseire, valamint a nyertes ajánlat tartalmára. A fentiekben említett közbeszerzési dokumentumok, illetőleg a jelen szerződés közötti, ugyanazon kérdésre vonatkozó bármely eltérés, ellentmondás, értelmezési nehézség esetén a dokumentumok hierarchiája (felsorolásban a legmagasabb rendűvel kezdve) a következő:rendelkezéseinek megfelelően; és azt működőképes állapotban átadja.

Appears in 1 contract

Sources: Közbeszerzési Eljárás

Preambulum. Megrendelő1.1./ A szerződő ▇▇▇▇▇ rögzítik, mint Ajánlatkérő hogy a közbeszerzésekről szóló 2015Megrendelő a Kbt. évi CXLIII115. törvény (továbbiakban: Kbt.) Második Rész szerinti§ alapján nemzeti eljárási rendbe tartozó, uniós értékhatárt elérőhirdetmény közzététele nélküli, a nyílt eljárás szabályainak megfelelő közbeszerzési eljárást folytatott le (TED 2016/S ……………………) indított 1143 Budapest, Rákospatak u. 123. szám alatti ingatlanon felhalmozott hulladék összegyűjtése, elszállítása és kezeléseÖnkormányzati épületek energetikai fejlesztése” tárgyban. . 1.2./ Az 1.1./ pontban meghatározott közbeszerzési eljárásban benyújtott ajánlatokat a Megrendelő a közbeszerzés tárgyával szemben támasztott mennyiségi megvizsgálta, egymással összevetetette és szakmai követelményeket a közbeszerzési dokumentumokban határozta meg. Megrendelő megállapította, hogy a közbeszerzési eljárás során benyújtott ajánlatokat megvizsgálta, egymással összevetette, a szükséges értékelést lefolytatta és döntését az elbírálást követően az ajánlattevőkkel közölte. Megrendelő – a hivatkozott közbeszerzési eljárásban – hozott döntése szerint ……… részében nyertes ajánlattevő ajánlatot a Vállalkozó lett. Ilyen előzmények után a Szerződő Felek a közbeszerzési dokumentumoknak, valamint a Vállalkozó közbeszerzési eljárásban benyújtott ajánlatának megfelelően az alábbiak szerint állapodnak meg: tette. 1.3./ A Felek rögzítik, hogy jelen szerződésüket a fentiekben meghatározott közbeszerzési eljárás eredményeként, az eljárást megindító felhívás, valamint a Közbeszerzési Dokumentumok és a Vállalkozó által benyújtott ajánlat tartalma szerint kötik meg. 1.4./ ▇▇▇▇▇ okán, hogy jelen szerződést a ▇▇▇▇▇ a közbeszerzési szabályok megtartásával kötötték meg egymással, a ▇▇▇▇▇ kijelentik, hogy teljes megállapodásukat nem kizárólag jelen szerződés törzsszövege tartalmazza. A közbeszerzési eljárás során keletkezett valamennyi iratot úgy kell tekinteni, mint amelyek a jelen vállalkozási szerződést szerződés elválaszthatatlan részét képezik, azzal együtt hatályosak és értelmezendők. Figyelemmel Megrendelő Kbt. 46. § (2) bek. alapján fennálló iratmegőrzési kötelezettségére, az előzményi Közbeszerzési Eljárás közbeszerzési dokumentumai [3. § 21. pont] és a továbbiakban: Szerződésnyertes ajánlat ténylegesen (fizikai formában) nem kerülnek csatolásra jelen szerződéshez. A fizikai csatolás hiánya nem képezi jogi akadályát annak, hogy ezeket a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban Ptkszerződéses okmányok részének tekintsék Felek.) 6:238. §, és 1.5./ Jelen szerződés vonatkozásában a Kbt. 131. §-a alapján, § (1) bekezdése szerinti végleges feltételnek minősülnek a fent hivatkozott közbeszerzési eljárásra tekintettel írják alá. A közbeszerzési eljárás dokumentumai a Szerződés elválaszthatatlan részét képezik, különös tekintettel a közbeszerzési dokumentum rendelkezéseire, valamint a nyertes ajánlat tartalmára. A fentiekben említett közbeszerzési dokumentumok, illetőleg és az Ajánlat tartalma. Az ajánlat értékelésre került tartalmi elemei: 1. közbeszerzési rész: A szerződés teljesítése során EURO III vagy annál korszerűbb normának megfelelő tehergépjárművek alkalmazása legalább 50 %-ban (igen/nem) (igen/nem) Vállalja az esetlegesen keletkező veszélyes hulladékok tárolására alkalmas gyűjtő edényzet helyszínen tartását (igen/nem) (igen/nem) Vállalja, hogy a jelen munkaterületen keletkező kommunális hulladékokat szelektíven gyűjtik (igen/nem) (igen/nem) Vállalja, hogy az irodai munkák során felhasznált papírok 40 %- ában újrahasznosított papír kerül alkalmazásra (igen/nem) (igen/nem) 2. közbeszerzési rész: A szerződés közöttiteljesítése során EURO III vagy annál korszerűbb normának megfelelő tehergépjárművek alkalmazása legalább 50 %-ban (igen/nem) (igen/nem) Vállalja az esetlegesen keletkező veszélyes hulladékok tárolására alkalmas gyűjtő edényzet helyszínen tartását (igen/nem) (igen/nem) Vállalja, ugyanazon kérdésre vonatkozó bármely eltéréshogy a munkaterületen keletkező kommunális hulladékokat szelektíven gyűjtik (igen/nem) (igen/nem) Vállalja, ellentmondáshogy az irodai munkák során felhasznált papírok 40 %- ában újrahasznosított papír kerül alkalmazásra (igen/nem) (igen/nem) 3. közbeszerzési rész: A szerződés teljesítése során EURO III vagy annál korszerűbb normának megfelelő tehergépjárművek alkalmazása legalább 50 %-ban (igen/nem) (igen/nem) Vállalja az esetlegesen keletkező veszélyes hulladékok tárolására alkalmas gyűjtő edényzet helyszínen tartását (igen/nem) (igen/nem) Vállalja, értelmezési nehézség esetén hogy a dokumentumok hierarchiája munkaterületen keletkező kommunális hulladékokat szelektíven gyűjtik (felsorolásban a legmagasabb rendűvel kezdveigen/nem) a következő:(igen/nem) Vállalja, hogy az irodai munkák során felhasznált papírok 40 %- ában újrahasznosított papír kerül alkalmazásra (igen/nem) (igen/nem)

Appears in 1 contract

Sources: Közbeszerzési Dokumentum

Preambulum. MegrendelőAjánlatkérő jelen közbeszerzési eljárást a Miniszterelnökség által üzemeltetett elektronikus közbeszerzési rendszeren keresztül bonyolítja le az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.) Kormányrendelet előírásait is figyelembe véve. Az elektronikus közbeszerzési rendszer (a továbbiakban: EKR, mint elérhetősége: ▇▇▇.▇▇▇.▇▇▇.▇▇) a Miniszterelnökség által üzemeltetett központi közbeszerzési nyilvántartás és a közbeszerzési eljárások elektronikus lebonyolítását támogató informatikai rendszer. Az ajánlatkérő és a gazdasági szereplők között a közbeszerzési eljárással kapcsolatos, a Kbt.-ben vagy végrehajtási rendeletében szabályozott írásbeli kommunikáció - ha e rendeletből más nem következik - elektronikus úton, az EKR-ben történik. Az Ajánlatkérő a Kbt. 57. § (1) bekezdése szerint közbeszerzési dokumentumot készít a jelen közbeszerzéshez kapcsolódóan. A Közbeszerzési Dokumentum a Kbt. 39. § (1) és az 57. § (1) bekezdésének megfelelően elektronikus úton a ▇▇▇.▇▇▇.▇▇▇.▇▇ címen érhetőek el az ajánlattételi határidő lejártáig. Az Ajánlatkérőnek jelen dokumentáció kiadásával az a célja, hogy a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (továbbiakban: a továbbiakban Kbt.) Második Rész szerintialapelveinek legmesszemenőbb mértékig történő biztosításával elősegítse a dokumentációt kiváltó (átvevő) gazdasági szereplők részére a sikeres ajánlattétel lehetőségét. A Dokumentáció tartalmazza azon információk körét, uniós értékhatárt elérőmelyek – kiegészítve a felhívás és kapcsolódó jogi szabályozást – hozzájárulnak ahhoz, nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le (TED 2016/S ……………………) „1143 Budapesthogy az ajánlattevők formai, Rákospatak u. 123illetőleg tartalmi szempontból érvényes ajánlatot tehessenek. szám alatti ingatlanon felhalmozott hulladék összegyűjtéseAz Ajánlatkérő tájékoztatja a gazdasági szereplőket, elszállítása és kezelése” tárgyban. Megrendelő a közbeszerzés tárgyával szemben támasztott mennyiségi és szakmai követelményeket a közbeszerzési dokumentumokban határozta meg. Megrendelő a közbeszerzési eljárás során benyújtott ajánlatokat megvizsgálta, egymással összevetettehogy jelen dokumentáció mellett, a szükséges értékelést lefolytatta Kbt. és döntését az elbírálást követően az ajánlattevőkkel közölte. Megrendelő – kapcsolódó hazai és közösségi jogszabályok, a hivatkozott közbeszerzési eljárásban – hozott döntése szerint nyertes ajánlattevő a Vállalkozó lett. Ilyen előzmények után a Szerződő Felek a közbeszerzési dokumentumoknakKözbeszerzési Hatóság által kiadott jogalkalmazást elősegítő dokumentumok (tájékoztatók, útmutatók, ajánlások) tartalmának, valamint a Vállalkozó Közbeszerzési Döntőbizottság irányadó ítélkezési gyakorlatának ismerete is szükséges az érvényes ajánlattételhez. Ajánlatkérő a 14/2016. (V.25.) MvM rendelet 6. § (7) bekezdésében foglaltaknak megfelelően tájékoztatja a gazdasági szereplőket, hogy az eljárásban a felelős akkreditált közbeszerzési eljárásban benyújtott ajánlatának megfelelően szaktanácsadó: Név: ▇▇. ▇▇▇▇ ▇▇▇▇ ▇▇▇▇▇▇▇▇▇▇▇▇: 00416 Levelezési Cím: 76▇▇ ▇▇▇▇, Teréz u.11-13. (Római Udvar) E-mail cím: ▇▇.▇▇▇▇▇▇▇▇.▇▇▇▇▇▇@▇-▇▇▇▇▇▇.▇▇ Az Ajánlatkérőnek jelen dokumentáció kiadásával az alábbiak szerint állapodnak meg: Felek rögzítika célja, hogy a jelen vállalkozási szerződést (a továbbiakban: Szerződés) a Polgári Törvénykönyvről közbeszerzésekről szóló 20132015. évi V. CXLIII. törvény (a továbbiakban PtkKbt.) 6:238alapelveinek legmesszemenőbb mértékig történő biztosításával elősegítse a Közbeszerzési Dokumentumot elektronikus úton elérő gazdasági szereplők részére a sikeres ajánlattétel lehetőségét. §A közbeszerzési dokumentum tartalmazza azon információk körét, melyek – kiegészítve a felhívás és kapcsolódó jogi szabályozást – hozzájárulnak ahhoz, hogy az ajánlattevők formai, illetőleg tartalmi szempontból érvényes ajánlatot tehessenek. Az Ajánlatkérő tájékoztatja a gazdasági szereplőket, hogy jelen dokumentáció mellett, a Kbt. 131. §-a alapjánés kapcsolódó hazai és közösségi jogszabályok, a fent hivatkozott közbeszerzési eljárásra tekintettel írják alá. A közbeszerzési eljárás dokumentumai a Szerződés elválaszthatatlan részét képezikKözbeszerzési Hatóság által kiadott jogalkalmazást elősegítő dokumentumok (tájékoztatók, különös tekintettel a közbeszerzési dokumentum rendelkezéseireútmutatók, ajánlások) tartalmának, valamint a nyertes ajánlat tartalmára. A fentiekben említett közbeszerzési dokumentumok, illetőleg a jelen szerződés közötti, ugyanazon kérdésre vonatkozó bármely eltérés, ellentmondás, értelmezési nehézség esetén a dokumentumok hierarchiája (felsorolásban a legmagasabb rendűvel kezdve) a következő:Közbeszerzési Döntőbizottság irányadó ítélkezési gyakorlatának ismerete is szükséges az érvényes ajánlattételhez.

Appears in 1 contract

Sources: Közbeszerzési Eljárás

Preambulum. Megrendelő1.1 A felek rögzítik, mint Ajánlatkérő hogy a Megrendelő <év><hó><nap> napján a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) Második Rész szerinti, uniós értékhatárt elérő, 81. §-a szerint hirdetmény közzétételével induló nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le (TED 2016/S ……………………) indított 1143 Budapest, Rákospatak u. 123. szám alatti ingatlanon felhalmozott hulladék összegyűjtése, elszállítása NOVA tudásközpont és kezelése” tárgyban. Megrendelő NOVA szabványok kialakítása a közbeszerzés tárgyával szemben támasztott mennyiségi és szakmai követelményeket a közbeszerzési dokumentumokban határozta meg. KÖFOP-1.0.0 1.2 A Megrendelő a közbeszerzési eljárás során benyújtott ajánlatokat megvizsgálta, egymással összevetette, a szükséges értékelést lefolytatta és döntését az elbírálást követően az ajánlattevőkkel közölte. Megrendelő – a hivatkozott közbeszerzési eljárásban – hozott döntése szerint nyertes ajánlattevő a Vállalkozó lett. Ilyen előzmények után a Szerződő Felek a közbeszerzési dokumentumoknak, valamint a Vállalkozó közbeszerzési eljárásban benyújtott ajánlatának megfelelően az alábbiak szerint állapodnak meg: Felek rögzítikeredményét <év><hó><nap> napján kihirdette azzal, hogy a jelen vállalkozási szerződést (közbeszerzési eljárás nyertese a továbbiakban: Szerződés) Vállalkozó. Mivel a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (lefolytatott közbeszerzési eljárás során a továbbiakban Ptk.) 6:238. §Megrendelő a Vállalkozó ajánlatát elfogadta, és a felek a Kbt. 131. §-a alapján§ (1) bekezdése alapján vállalkozási szerződést kötnek a jelen Szerződés és az ehhez kapcsolódó mellékletek (a továbbiakban együttesen: „Szerződés”) feltételei szerint. 1.3 A Megrendelő ajánlati felhívása és a közbeszerzési dokumentáció jelen Szerződés 1. sz. mellékletét (a továbbiakban: „Ajánlati felhívás”, „Közbeszerzési Dokumentáció”), a fent hivatkozott közbeszerzési eljárásra tekintettel írják aláVállalkozó ajánlata a jelen Szerződés 2. A közbeszerzési eljárás dokumentumai sz. mellékletét (a továbbiakban: „Ajánlat”) képezi, abban az esetben is, ha azok fizikailag nem kerültek csatolásra. Vállalkozó átláthatósági nyilatkozata jelen Szerződés elválaszthatatlan részét képezik, különös 3. sz. melléklete. 1.4 Felek a Kbt. 131. § (2) bekezdésére tekintettel a közbeszerzési dokumentum rendelkezéseire, valamint következőkben határozzák meg a nyertes ajánlat tartalmáraazon elemeit, amelyek értékelésre kerültek a közbeszerzési eljárás értékelési szempontjai alapján: 1. A fentiekben említett közbeszerzési dokumentumok„Nettó vállalkozási díj (HUF), illetőleg amely tartalmazza a jelen szerződés közötti, ugyanazon kérdésre vonatkozó bármely eltérés, ellentmondás, értelmezési nehézség esetén beszerzés tárgyaként meghatározott szolgáltatás és a dokumentumok hierarchiája kapcsolódó szolgáltatások ellenértékét (felsorolásban a legmagasabb rendűvel kezdvenettó HUF)”: <…> 2. „Az M/2) a következő:alkalmassági körben bemutatott szakemberek speciális szakmai tapasztalata”: Az ajánlatban az M/2) alkalmassági körben bemutatott szakemberek az alábbi speciális szakmai tapasztalattal is rendelkeznek: senior fejlesztői szakmai tapasztalat / szoftver tesztelői szakmai tapasztalat / szoftver gyártás folyamathoz kapcsolódó minőségbiztosítói szakmai tapasztalat / vagy rendelkezik tudományos fokozattal informatikai fejlesztéssel kapcsolatban.

Appears in 1 contract

Sources: Vállalkozási Szerződés

Preambulum. Megrendelő, mint Ajánlatkérő ajánlatkérő 2016. ……… napján „Meglévő vasúti acélhidak H-4 utasítás szerinti statikai felülvizsgálata” tárgyban a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (továbbiakban: Kbt.) Második Rész szerinti, uniós értékhatárt elérő, rész XV. fejezete szerinti nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le (TED 2016/S ……………………) „1143 Budapest, Rákospatak u. 123. szám alatti ingatlanon felhalmozott hulladék összegyűjtése, elszállítása és kezelése” tárgybanindított. Megrendelő a közbeszerzés tárgyával szemben támasztott mennyiségi és szakmai követelményeket a közbeszerzési dokumentumokban határozta meg. Vállalkozó, mint ajánlattevő az eljárásban a törvényes feltételeknek megfelelő érvényes ajánlatot nyújtott be. A Kbt. 131. § (2) bekezdése alapján a nyertes ajánlat értékelésre kerülő elemeit jelen Szerződés 7. sz. melléklete tartalmazza. Megrendelő a közbeszerzési eljárás során benyújtott ajánlatokat megvizsgálta, egymással összevetette, a szükséges értékelést lefolytatta lefolytatta, és döntését az elbírálást követően az ajánlattevőkkel közölte. Megrendelő – a hivatkozott közbeszerzési eljárásban – hozott döntése szerint nyertes ajánlattevő a az eljárás …….1 része tekintetében Vállalkozó lett. Ilyen előzmények után a Szerződő Felek a közbeszerzési dokumentumoknak, valamint a Vállalkozó közbeszerzési eljárásban eljárás ……2 részében benyújtott ajánlatának megfelelően az alábbiak szerint állapodnak meg: Felek rögzítik, hogy a jelen vállalkozási szerződést (a továbbiakban: Szerződés) a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban Ptk.) 6:238. §, és a Kbt. 131. §-a alapján, a fent hivatkozott közbeszerzési eljárásra tekintettel írják alá. A közbeszerzési eljárás dokumentumai a Szerződés elválaszthatatlan részét képezik, különös tekintettel a közbeszerzési dokumentum rendelkezéseire, valamint a nyertes ajánlat tartalmára. A fentiekben említett közbeszerzési dokumentumok, illetőleg a jelen szerződés közötti, ugyanazon kérdésre vonatkozó bármely eltérés, ellentmondás, értelmezési nehézség esetén a dokumentumok hierarchiája (felsorolásban a legmagasabb rendűvel kezdve) a következő:

Appears in 1 contract

Sources: Vállalkozási Szerződés

Preambulum. MegrendelőAjánlatkérő jelen közbeszerzési eljárást a Miniszterelnökség által üzemeltetett elektronikus közbeszerzési rendszeren keresztül bonyolítja le az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.) Kormányrendelet előírásait is figyelembe véve. Az elektronikus közbeszerzési rendszer (a továbbiakban: EKR, mint elérhetősége: ▇▇▇.▇▇▇.▇▇▇.▇▇) a Miniszterelnökség által üzemeltetett központi közbeszerzési nyilvántartás és a közbeszerzési eljárások elektronikus lebonyolítását támogató informatikai rendszer. Az ajánlatkérő és a gazdasági szereplők között a közbeszerzési eljárással kapcsolatos, a Kbt.-ben vagy végrehajtási rendeletében szabályozott írásbeli kommunikáció - ha e rendeletből más nem következik - elektronikus úton, az EKR-ben történik. Az Ajánlatkérő a Kbt. 57. § (1) bekezdése szerint közbeszerzési dokumentumot készít a jelen közbeszerzéshez kapcsolódóan. A Közbeszerzési Dokumentum a Kbt. 39. § (1) és az 57. § (1) bekezdésének megfelelően elektronikus úton a ▇▇▇.▇▇▇.▇▇▇.▇▇ címen érhetőek el az ajánlattételi határidő lejártáig. A Kbt. 57.§ (2) bekezdés alapján a közbeszerzési dokumentumokat ajánlatonként legalább egy ajánlattevőnek, vagy az ajánlatban megnevezett alvállalkozónak elektronikus úton el kell érnie, az ajánlattételi határidő lejártáig. Az Ajánlatkérőnek jelen dokumentáció kiadásával az a célja, hogy a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (továbbiakban: a továbbiakban Kbt.) Második Rész szerintialapelveinek legmesszemenőbb mértékig történő biztosításával elősegítse a dokumentációt elektronikus úton elérő gazdasági szereplők részére a sikeres ajánlattétel lehetőségét. A közbeszerzési dokumentum tartalmazza azon információk körét, uniós értékhatárt elérőmelyek – kiegészítve a felhívás és kapcsolódó jogi szabályozást – hozzájárulnak ahhoz, nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le (TED 2016/S ……………………) „1143 Budapesthogy az ajánlattevők formai, Rákospatak u. 123illetőleg tartalmi szempontból érvényes ajánlatot tehessenek. szám alatti ingatlanon felhalmozott hulladék összegyűjtéseAz Ajánlatkérő tájékoztatja a gazdasági szereplőket, elszállítása és kezelése” tárgyban. Megrendelő a közbeszerzés tárgyával szemben támasztott mennyiségi és szakmai követelményeket a közbeszerzési dokumentumokban határozta meg. Megrendelő a közbeszerzési eljárás során benyújtott ajánlatokat megvizsgálta, egymással összevetettehogy jelen dokumentáció mellett, a szükséges értékelést lefolytatta Kbt. és döntését az elbírálást követően az ajánlattevőkkel közölte. Megrendelő – kapcsolódó hazai és közösségi jogszabályok, a hivatkozott közbeszerzési eljárásban – hozott döntése szerint nyertes ajánlattevő a Vállalkozó lett. Ilyen előzmények után a Szerződő Felek a közbeszerzési dokumentumoknakKözbeszerzési Hatóság által kiadott jogalkalmazást elősegítő dokumentumok (tájékoztatók, útmutatók, ajánlások) tartalmának, valamint a Vállalkozó Közbeszerzési Döntőbizottság irányadó ítélkezési gyakorlatának ismerete is szükséges az érvényes ajánlattételhez. Ajánlatkérő a bármely eljárási cselekmény kapcsán benyújtandó dokumentum tekintetében akkor tekinti azt határidőn belül benyújtottnak, ha az elektronikusan beérkezik ajánlatkérő által előírt határidő lejártáig. Az Ajánlattevő felelőssége, hogy az adott dokumentum határidőben kerüljön az elektronikus rendszeren keresztül benyújtásra. Ajánlatkérő a 257/2018. (XII. 18.) Korm. rendelet 21. § (10) bekezdésében foglaltaknak megfelelően tájékoztatja a gazdasági szereplőket, hogy az eljárásban a felelős akkreditált közbeszerzési eljárásban benyújtott ajánlatának megfelelően szaktanácsadó: Név: ▇▇. ▇▇▇▇ ▇▇▇▇ Lajstromszám: 00416 Levelezési Cím: 7621 Pécs, Teréz u. 11-13. E-mail cím: ▇▇.▇▇▇▇▇▇▇▇.▇▇▇▇▇▇@▇▇▇▇▇.▇▇▇ Ajánlatkérő tájékoztatja a tisztelt gazdasági szereplőket, jelen eljárás Ajánlati felhívás vonatkozásában, hogy az alábbiak szerint állapodnak meg: Felek rögzítikEKR rendszer karakterkorlátozást vezetett be a hirdetmény feladási rendszerben, ezért az ajánlati felhívás VI.3.9) További információk pontjában közölt tartalom az eredeti, teljes szövegtartalommal történő megjelentetése lehetetlen. Ezen szövegmezőket Ajánlatkérő akként volt kénytelen módosítani, hogy a rendszer által engedélyezett karakterszámot ne lépje túl. Ennek következtében több – eredetileg az ajánlati felhívás VI.3.9) További információkban szereplő – adatot Ajánlatkérő jelen vállalkozási szerződést (a továbbiakban: Szerződés) a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013Közbeszerzési dokumentum I. fejezet 7. évi V. törvény (a továbbiakban Ptkpontjában volt kénytelen részletezni, melyek az Ajánlati felhívásban hivatkozással kerültek megjelölésre.) 6:238. §, és a Kbt. 131. §-a alapján, a fent hivatkozott közbeszerzési eljárásra tekintettel írják alá. A közbeszerzési eljárás dokumentumai a Szerződés elválaszthatatlan részét képezik, különös tekintettel a közbeszerzési dokumentum rendelkezéseire, valamint a nyertes ajánlat tartalmára. A fentiekben említett közbeszerzési dokumentumok, illetőleg a jelen szerződés közötti, ugyanazon kérdésre vonatkozó bármely eltérés, ellentmondás, értelmezési nehézség esetén a dokumentumok hierarchiája (felsorolásban a legmagasabb rendűvel kezdve) a következő:

Appears in 1 contract

Sources: Kivitelezési Közbeszerzési Eljárás

Preambulum. Megrendelő, mint Ajánlatkérő 2017. ……… napján „Illegálisan elhelyezett hulladékok elszállítása, kezelése” tárgyban a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (továbbiakban: Kbt.) Második Rész szerinti, uniós értékhatárt elérő, rész XV. fejezete szerinti nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le (TED 2016/S ……………………) „1143 Budapest, Rákospatak u. 123. szám alatti ingatlanon felhalmozott hulladék összegyűjtése, elszállítása és kezelése” tárgybanindított. Megrendelő a közbeszerzés tárgyával szemben támasztott mennyiségi és szakmai követelményeket a közbeszerzési dokumentumokban határozta meg. Vállalkozó, mint ajánlattevő az eljárásban a törvényes feltételeknek megfelelő érvényes ajánlatot nyújtott be. A Kbt. 131. § (2) bekezdése alapján a nyertes ajánlat értékelésre kerülő elemeit jelen Szerződés 7. sz. melléklete tartalmazza. Megrendelő a közbeszerzési eljárás során benyújtott ajánlatokat megvizsgálta, egymással összevetette, a szükséges értékelést lefolytatta lefolytatta, és döntését az elbírálást követően az ajánlattevőkkel közölte. Megrendelő – a hivatkozott közbeszerzési eljárásban – hozott döntése szerint nyertes ajánlattevő a az eljárás …….1 része tekintetében Vállalkozó lett. Ilyen előzmények után a Szerződő Felek a közbeszerzési dokumentumoknak, valamint a Vállalkozó közbeszerzési eljárásban eljárás ……2 részében benyújtott ajánlatának megfelelően az alábbiak szerint állapodnak meg: Felek rögzítik, hogy a jelen vállalkozási szerződést keretszerződést (a továbbiakban: Szerződés) a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban Ptk.) 6:238. §, és a Kbt. 131. §-a alapján, a fent hivatkozott közbeszerzési eljárásra tekintettel írják alá. A közbeszerzési eljárás dokumentumai a Szerződés elválaszthatatlan részét képezik, különös tekintettel a közbeszerzési dokumentum rendelkezéseire, valamint a nyertes ajánlat tartalmára. A fentiekben említett közbeszerzési dokumentumok, illetőleg a jelen szerződés közötti, ugyanazon kérdésre vonatkozó bármely eltérés, ellentmondás, értelmezési nehézség esetén a dokumentumok hierarchiája (felsorolásban a legmagasabb rendűvel kezdve) a következő:

Appears in 1 contract

Sources: Vállalkozási Keretszerződés

Preambulum. Megrendelő1.1. Felek rögzítik, hogy jelen szerződés megkötése és ezzel a Vállalkozó kiválasztása a Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata, mint Ajánlatkérő ajánlatkérő által lefolytatott, a TED­ en 2017. április 28. napján 2017/S 083-160816 számon megjelent ajánlati felhívással megindított „Vállalkozási szerződés parkolás üzemeltetési szolgáltatás ellátására" tárgyú, uniós értékhatárt elérő, nyílt közbeszerzési eljárás (továbbiakban Közbeszerzési eljárás) eredményeképpen került sor. A Felek rögzítik, hogy a jelen szerződést a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (továbbiakban: Kbt.) Második Rész szerinti, uniós értékhatárt elérő, nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le (TED 2016/S ……………………) „1143 Budapest, Rákospatak u. 123. szám alatti ingatlanon felhalmozott hulladék összegyűjtése, elszállítása és kezelése” tárgyban. Megrendelő a közbeszerzés tárgyával szemben támasztott mennyiségi és szakmai követelményeket a közbeszerzési dokumentumokban határozta meg. Megrendelő a közbeszerzési eljárás során benyújtott ajánlatokat megvizsgálta, egymással összevetette, a szükséges értékelést lefolytatta és döntését az elbírálást követően az ajánlattevőkkel közölte. Megrendelő – a hivatkozott közbeszerzési eljárásban – hozott döntése szerint nyertes ajánlattevő a Vállalkozó lett. Ilyen előzmények után a Szerződő Felek a közbeszerzési dokumentumoknak, valamint a Vállalkozó közbeszerzési eljárásban benyújtott ajánlatának megfelelően az alábbiak szerint állapodnak meg: Felek rögzítik, hogy a jelen vállalkozási szerződést (a továbbiakban: Szerződés) a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban Ptk.) 6:238. §, és a Kbt. 131. §-a rendelkezései alapján, a fent hivatkozott Közbeszerzési eljárásra tekintettel, annak részeként írják alá. 1.2. ▇▇▇▇▇ okán, hogy jelen szerződést a ▇▇▇▇▇ a közbeszerzési szabályok megtartásával kötötték meg egymással, a Felek kijelentik, hogy teljes megállapodásukat nem kizárólag jelen szerződés törzsszövege tartalmazza. ▇▇▇▇▇ teljes megállapodásának részét képezi: Megrendelő által a közbeszerzési eljárásban ajánlatkérőként kiadott, közbeszerzési dokumentumok (a közbeszerzési eljárásra tekintettel írják alá. A közbeszerzési eljárás dokumentumai a Szerződés elválaszthatatlan részét képezikvonatkozó ajánlati felhívás és ajánlati dokumentáció annak mellékleteivel együtt (így különösen, különös tekintettel de nem kizárólagosan, a közbeszerzési dokumentum rendelkezéseire, valamint műszaki leírás)); a nyertes Közbeszerzési eljárás kiegészítő tájékoztatásai (adott esetben); a Közbeszerzési eljárás keretében Vállalkozó által benyújtott ajánlat tartalmára(amelyben üzleti titokként megjelölt rész nem kerülhet közzétételre); Megrendelő fentiekben meghatározott Közbeszerzési eljárásról szóló 2017. június 16-án kelt összegezése. A fentiekben említett közbeszerzési dokumentumok, illetőleg a jelen szerződés felsorolt dokumentumok közötti, ugyanazon kérdésre vonatkozó bármely eltérés, ellentmondás, értelmezési nehézség esetén a dokumentumok hierarchiája (felsorolásban - a legmagasabb rendűvel kezdvekezdve a felsorolást - a következő: (i) jelen szerződés törzsszövege; (i) a következő:közbeszerzési eljárás kiegészítő tájékoztatásai (adott esetben);. (tii) a közbeszerzési dokumentumok (ezek közül is elsősorban a nyilvánosan közzétett felhívás) (iv); Vállalkozó, mint ajánlattevő nyertes ajánlata. A fenti dokumentumok közötti . eltérés, tartalmi ellentmondás esetén ▇▇▇▇▇ a szerződéses dokumentumokat ezen sorrend szerint alkalmazzák azzal, hogy értelmezési kérdés esetében elsősorban a jelen . szerződés rendelkezései az irányadóak. 1.3. Felek rögzítik, hogy a fent említett dokumentumok fizikailag ugyan nem kerülnek csatolásra jelen szerződés törzsszövegéhez, ám a Közbeszerzési eljárás lefolytatása során mindkét Fél számára ismertté vált azok tartalma. 1.4. A jelen szerződésben alkalmazott nagy kezdőbetűs kifejezések a jelen szerződésben hozzájuk rendelt jelentéssel bírnak. Az egyes számban használt szavak a szó többes számú jelentését is tartalmazzák, a többes számban használt szavak pedig a szó egyes számú jelentését is tartalmazzák, ahol a szövegösszefüggés ezt megköveteli. 1.5. Jelen Szerződés teljesítése során - a Megrendelővel kötött megbízási szerződés alapján - a Megrendelő nevében és képviseletében a Megrendelő utasításai szerint és érdekének megfelelően a műszaki Bonyolító jár el. A Bonyolító folyamatos ellenőrzést biztosít a Szolgáltatás folyamatos ellenőrzése céljából. A Bonyolító jogosult a Vállalkozó ajánlata részeként elkészített szakmai ajánlatban megfogalmazott vállalások ellenőrzésére. A Bonyolító ellenőrzi a szerződés tárgyát képező Szolgáltatás minőségét, valamint azt, hogy Vállalkozó eleget tesz jelen szerződésben vállalt kötelezettségeinek. Vállalkozónak kötelessége Megrendelő képviselője kérésére és részére rendelkezésre bocsátani mindazokat az iratokat, melyek a Szolgáltatás ellátására vonatkoznak, és amelyeket Megrendelő indokoltan igényel. E mellett Vállalkozónak megmarad a teljes körű és oszthatatlan felelőssége a Vállalkozási Szerződésben foglalt Szolgáltatás teljesít�sére vonatkozóan. 1.6. A szerződés szerinti ellenérték teljesítésével kapcsolatban; vagyis a számlák utalványozása és a vállalkozói díj kifizetése során kizárólag Megrendelő jogosult és köteles eljárni.

Appears in 1 contract

Sources: Vállalkozási Szerződés

Preambulum. Megrendelő, mint Ajánlatkérő ajánlatkérő 2017. ……….[….] napján „Vágányzár alatti pályakarbantartás, illetve géplánc biztosítóberendezési kiszolgálása” tárgyában a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (továbbiakban: Kbt.) Második Rész szerinti, uniós értékhatárt elérőuniós, nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le (TED 2016/S ……………………) „1143 Budapest, Rákospatak u. 123. szám alatti ingatlanon felhalmozott hulladék összegyűjtése, elszállítása és kezelése” tárgyban. Megrendelő a közbeszerzés tárgyával szemben támasztott mennyiségi és szakmai követelményeket a közbeszerzési dokumentumokban határozta megindított. Megrendelő a közbeszerzési eljárás során benyújtott ajánlatokat megvizsgálta, egymással összevetetteösszevetetette, a szükséges értékelést lefolytatta és döntését az elbírálást követően az ajánlattevőkkel közölte. Megrendelő – a hivatkozott közbeszerzési eljárásban hozott döntése szerint nyertes ajánlattevő a Vállalkozó lett. Ilyen előzmények után a Szerződő Felek a közbeszerzési dokumentumoknak, valamint a Vállalkozó közbeszerzési eljárásban benyújtott ajánlatának megfelelően az alábbiak szerint állapodnak meg: Felek rögzítik, hogy a jelen vállalkozási szerződést keretszerződést (a továbbiakban: Szerződés) a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban Ptk.) 6:238. §, és a Kbt. 131. §-a alapján, a fent hivatkozott közbeszerzési eljárásra tekintettel írják alá. A közbeszerzési eljárás dokumentumai a Szerződés elválaszthatatlan részét képezik, különös tekintettel a közbeszerzési dokumentum rendelkezéseire, valamint a nyertes ajánlat tartalmára. Jelen Szerződés a Kbt. 6. § (1) bekezdés c) pontja alapján közszolgáltatói szerződésnek minősül, tekintettel arra, hogy a beszerzés a MÁV Zrt. közszolgáltató tevékenységének biztosításához szükséges, ugyanis tárgyi munkavégzés nélkülözhetetlen a biztonságos vonatforgalom fenntartásához. A fentiekben említett közbeszerzési dokumentumok, illetőleg szerződéskötés során alkalmazni kell a jelen szerződés közötti, ugyanazon kérdésre vonatkozó bármely eltérés, ellentmondás, értelmezési nehézség esetén a dokumentumok hierarchiája közbeszerzések központi ellenőrzéséről és engedélyezéséről szóló 320/2015. (felsorolásban a legmagasabb rendűvel kezdveX.30.) a következő:Korm. rendelet előírásait is.

Appears in 1 contract

Sources: Vállalkozási Keretszerződés

Preambulum. Megrendelő, mint Ajánlatkérő ajánlatkérő 2016. […]. napján „Székesfehérvár vasútállomás ivó- és tűzivíz hálózat felújítása” tárgyban a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (továbbiakban: Kbt.) Második Rész szerinti, uniós értékhatárt elérőHarmadik rész 112. § (1) bekezdés b) pontja alapján, nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le (TED 2016/S ……………………) „1143 Budapest, Rákospatak u. 123. szám alatti ingatlanon felhalmozott hulladék összegyűjtése, elszállítása és kezelése” tárgybanindított. Megrendelő a közbeszerzés tárgyával szemben támasztott mennyiségi és szakmai követelményeket a közbeszerzési dokumentumokban határozta meg. Megrendelő a közbeszerzési eljárás során benyújtott ajánlatokat megvizsgálta, egymással összevetette, a szükséges értékelést lefolytatta lefolytatta, és döntését az elbírálást követően az ajánlattevőkkel közölte. Megrendelő – a hivatkozott közbeszerzési eljárásban hozott hozott döntése szerint nyertes ajánlattevő a Vállalkozó lett. Ilyen előzmények után a Szerződő Felek a közbeszerzési dokumentumoknak, valamint a Vállalkozó közbeszerzési eljárásban benyújtott ajánlatának megfelelően az alábbiak szerint állapodnak meg: Felek rögzítik, hogy a jelen vállalkozási szerződést (a továbbiakban: Szerződés) a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban Ptk.) 6:238. §, és a Kbt. 131. §-a alapján, a fent hivatkozott közbeszerzési eljárásra tekintettel írják alá. A közbeszerzési eljárás dokumentumai a Szerződés elválaszthatatlan részét képezik, különös tekintettel a közbeszerzési dokumentum rendelkezéseire, valamint a nyertes ajánlat tartalmára. A fentiekben említett közbeszerzési dokumentumok, illetőleg a jelen szerződés közötti, ugyanazon kérdésre vonatkozó bármely eltérés, ellentmondás, értelmezési nehézség esetén a dokumentumok hierarchiája (felsorolásban a legmagasabb rendűvel kezdve) a következő:

Appears in 1 contract

Sources: Vállalkozási Szerződés

Preambulum. Megrendelő, mint Ajánlatkérő A Magyar Honvédség Egészségügyi Központ „A „MH EK intézeti gyógyszer beszerzés” tárgyában a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) Második Rész 105. § (2) bekezdés a) pontja szerinti (uniós eljárásrend szerinti), uniós értékhatárt elérő, keretmegállapodás megkötésére irányuló nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le (TED 2016/S ……………………) „1143 Budapest, Rákospatak u. 123le. szám alatti ingatlanon felhalmozott hulladék összegyűjtése, elszállítása és kezelése” tárgyban. Megrendelő a közbeszerzés tárgyával szemben támasztott mennyiségi és szakmai követelményeket a közbeszerzési dokumentumokban határozta meg. Megrendelő a Az előző pontban meghatározott közbeszerzési eljárás során benyújtott ajánlatokat megvizsgálta, egymással összevetette, a szükséges értékelést lefolytatta és döntését az elbírálást követően az ajánlattevőkkel közölte. Megrendelő – a hivatkozott közbeszerzési eljárásban – hozott döntése szerint nyertes ajánlattevő a Vállalkozó lett. Ilyen előzmények után a Szerződő alapján Felek a közbeszerzési dokumentumoknak, valamint a Vállalkozó közbeszerzési eljárásban benyújtott ajánlatának megfelelően az alábbiak szerint állapodnak meg: Felek rögzítik, hogy a jelen vállalkozási szerződést Kbt. 105. § (2) bekezdés a) pontja szerinti keretmegállapodást kötnek (a továbbiakban: Szerződés) a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban Ptk.) 6:238. §, és a Kbt. 131. §-a alapján, a fent hivatkozott közbeszerzési eljárásra tekintettel írják aláKeretmegállapodás vagy KM). A közbeszerzési eljárás dokumentumai második része közvetlen megrendelések útján valósul meg, amelynek lebonyolítására a Szerződés elválaszthatatlan jelen Keretmegállapodás 5. pontja tartalmaz részletes rendelkezéseket. Az eljárás második részében a Kbt. 105. § (2) bekezdésében foglaltak alapján a Vevő az Eladóknak az eljárás első részében maghatározott sorrendjében küld lehívásokat. A közbeszerzési eljárás során, a Keretmegállapodás megkötéséig keletkezett dokumentumok: eljárást megindító ajánlati felhívás, a dokumentáció (együtt: közbeszerzési dokumentumok vagy KKD), ezek módosításai (adott esetben) a közbeszerzési eljárásban feltett kiegészítő tájékoztatás-kérések és az arra adott válaszok (adott esetben), a nyertes ajánlat, stb. a jelen Keretmegállapodás elválaszthatatlan, de fizikailag nem csatolt részét képezik. A jelen Keretmegállapodáshoz a mellékletben felsorolt dokumentumok kerülnek fizikailag csatolásra. Amennyiben az előző pontban említett dokumentumok között ellentmondás áll fenn, különös tekintettel úgy a közbeszerzési dokumentum rendelkezéseirejelen Keretmegállapodásban foglaltak az irányadók. Ha egy adott kérdés tekintetében az ellentmondás a Keretmegállapodás rendelkezéseinek alkalmazásával nem küszöbölhető ki, valamint elsődlegesen az ajánlati felhívás, az ajánlati dokumentáció, végül a nyertes ajánlat tartalmára. A fentiekben említett közbeszerzési dokumentumok, illetőleg a jelen szerződés közötti, ugyanazon kérdésre vonatkozó bármely eltérés, ellentmondás, értelmezési nehézség esetén a dokumentumok hierarchiája (felsorolásban a legmagasabb rendűvel kezdve) a következő:alkalmazandók.

Appears in 1 contract

Sources: Keretmegállapodás