Szerződési kikötések mintaszakaszok

Szerződési kikötések. 1. Semmis minden olyan szerződéses kikötés, amely a fuvarozó, a további fuvarozó vagy azok alkalmazottai vagy megbízottai ezen Egyezmény szerinti felelősségének kizárására vagy korlátozására, vagy a 20. cikk 4. bekezdésében foglalt rendelkezésekre is figyelemmel, a felelősség fokozására, a bizonyítási teher áthárítására vagy a 23. és a 24. cikkben említett igényérvényesítési vagy elévülési idő megrövidítésére irányul. Semmis továbbá minden olyan kikötés, amely az áru biztosításából eredő követeléseknek a fuvarozóra történő engedményezésére irányul. 2. Az e cikk 1. bekezdésében foglalt rendelkezések ellenére, és a 21. cikk sérelme nélkül, a szerződésben jogszerűen kiköthető, hogy a fuvarozó vagy a további fuvarozó az alábbiak miatt bekövetkező károkért nem felel: (a) a hajón, a tolóhajón vagy a vontatóhajón szolgálatot teljesítő hajóparancsnok, révkalauz vagy bármely más személy által a hajózás közben vagy a tolt vagy vontatott hajókötelék összeállítása vagy felbontása során elkövetett cselekedet vagy mulasztás, feltéve, hogy a fuvarozó teljesítette a 3. cikk 3. bekezdésében a személyzet tekintetében előírt kötelezettségeit, kivéve, ha a cselekedetet vagy mulasztást kár okozására irányuló szándékkal, vagy gondatlanul és annak tudatában követték el, hogy ebből valószínűleg ilyen kár származik; (b) a hajón bekövetkezett tűz vagy robbanás, ha nem bizonyítható, hogy a tűz vagy robbanás a fuvarozó vagy a további fuvarozó vagy azok alkalmazottainak vagy megbízottainak hibájából vagy a hajó fogyatékossága miatt következett be; (c) a saját hajónak vagy a haszonbérbe vagy bérbe vett hajónak az utat megelőzően már meglévő fogyatékosságai, ha bizonyítani tudja, hogy az ilyen fogyatékosságokat kellő gondosság tanúsítása mellett sem lehetett az út megkezdése előtt észlelni.
Szerződési kikötések. Eladó tulajdonát képezi 1/1-ed arányban a balatonboglári 7053/13 hrsz–ú, kivett beépítetlen terület megjelölésű, 953 m2 térmértékű ingatlan, mely Balatonboglár Szőlőskislakon található. Eladó kijelenti, hogy harmadik személynek nincs olyan joga vagy követelése, mely vevő tulajdonjogának a bejegyzését az ingatlan-nyilvántartásba akár most, akár a későbbiek folyamán megakadályozhatná. Felek az adásvételi szerződés megkötése során a TAKARNET rendszerről lehívott, 2020.06.10.-én kelt , nem hiteles tulajdoni lapot fogadják el. Eladó kijelenti, hogy az ingatlan nyilvántartásban az adatokban változás nem következett be. Az ingatlant terheli az E-ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt javára vezetékjog (vezetékjoggal érintett terület 163 m2), egyebekben az ingatlan tehermentes. Vevő megerősíti, hogy a pályázati kiírás 9. pontjában ( A területre vonatkozó építési előírások) és a 10.pontjában ( Az értékesítendő ingatlanra vonatkozó részletes tájékoztatás) foglaltak tartalmát megismerte és ennek ismeretében köti meg az adásvételi szerződést az 2.pontban megjelölt ingatlanra az alábbiak szerint: Az ingatlan mellett lévő 7053/2 hrsz-ú Epres kiépített ivóvíz elosztó vezeték található, melyről az ingatlan vízellátása biztosítható. (Az ivóvíz csatlakozó vezeték terveztetése, engedélyeztetése és megépítése az ingatlan értékesítését követően az új tulajdonos feladata.), áramellátása nincs, szennyvíz elvezetése : a telken meglévő bekötés található, földgáz ellátása :nincs, az utcában földgáz elosztó vezeték található, megközelítése :a telek előtt kiépített aszfalt burkolatú helyi közúton ,felépítmény az ingatlanon nincs, nincs bekerítve, övezeti besorolása:Lf4 Eladó Vevő A terültre vonatkozó építési előírások Balatonboglár város helyi építési szabályzata szerint: beépítési mód: oldalhatáros építmény magasság: max. 5,0 m, beépíthetőség: max. 30 %, kialakítható legkisebb telekméret:900 m2, kialakítható legkisebb telekszélesség: min. 16 m, kialakítható legkisebb telekmélység:min. 50 m. A területen elhelyezhető: lakóépület, mező- és erdőgazdálkodási (üzemi) építmény, kereskedelmi, szolgáltató, vendéglátó épület, szálláshely szolgáltató épület, kézműipari építmény, helyi igazgatási, egyházi, oktatási, egészségügyi és szociális épület, sportlétesítmény. A területet teljes közművel kell ellátni. Az utak mentén a telken beül minimum 5,0 m-es előkertet kell kialakítani. A területet burkolt úttal és teljes közművel kell ellátni.
Szerződési kikötések. (1) Semmis minden olyan szerződéses kikötés, amely a fuvarozó, a további fuvarozó vagy azok alkalmazottai vagy megbízottai ezen Egyezmény szerinti felelősségének kizárására vagy korlátozására, vagy a 20. cikk (4) bekezdésében foglalt rendelkezésekre is figyelemmel, a felelősség fokozására, a bizonyítási teher áthárítására vagy a 23. és a
Szerződési kikötések. Eladó tulajdonát képezi 1/1-ed arányban a balatonboglári 272/79 hrsz–ú, kivett beépítetlen terület megjelölésű, 3079 m2 térmértékű ingatlan. Az ingatlant terheli a Dunántúli Regionális Vízmű (8600 Siófok,Tanácsház u.7.) javára vízvezetési szolgalmi jog továbbá az E-ON Dél-Dunántúli Áramhálózati Zrt. (7626 Pécs, Búza ét 8/a, vezetékjoggal érintett terület 445 m2) javára vezetékjog. Eladó kijelenti, hogy harmadik személynek nincs olyan joga vagy követelése, mely vevő tulajdonjogának a bejegyzését az ingatlan-nyilvántartásba akár most, akár a későbbiek folyamán megakadályozhatná. Felek az adásvételi szerződés megkötése során a TAKARNET rendszerről lehívott, 2020.12.01- én kelt , nem hiteles tulajdoni lapot fogadják el. Eladó kijelenti, hogy az ingatlan nyilvántartásban az adatokban változás nem következett be.

Related to Szerződési kikötések

  • Szerződésmódosítási díj Előfizető abban az esetben köteles szerződésmódosítási díjat fizetni, ha meglévő előfizetői szerződését meg kívánja változtatni. Különös tekintettel, de nem kizárólagosan a szerződés határozott/határozatlan jellegére.

  • Szerződésszerű részteljesítés IV.2.1) A szerződés részteljesítése szerződésszerű volt-e? igen nem IV.2.2) Nem szerződésszerű részteljesítés esetén a szerződésszegés típusa, leírása, indoka: IV.2.3) A szerződésszegést elkövető(k) neve, címe:

  • Szerződéskötési eljárás 2.1.1.2.1 A 2.1.1.2. pont szerinti igénybevételi és -elfogadási eljárás alapján az előfizetői szerződés az alábbi időpontban jön létre: jelenlévők között - különösen ügyfélszolgálati helyiségben tett szerződéses jognyilatkozatok esetében - az előfizető szolgáltatói ajánlatot elfogadó, előfizetői szerződés megkötésére irányuló jognyilatkozatának megtételével, távollevők között az előfizető szolgáltatói ajánlatot elfogadó, előfizetői szerződés megkötésére irányuló jognyilatkozatának hatályosulásával. Szolgáltató a határozott idejű szerződések esetén a határozott idejű szerződések megkötését megelőzően tájékoztatja az Előfizetőt a szerződés teljes időtartama alatt az Előfizetőt terhelő valamennyi költségről, illetve a határozott időtartam lejáratának napjáról. Szolgáltató a távollévők között írásban megkötött határozott idejű szerződések esetén a határozott idejű szerződés esetén a szerződés létrejöttének időpontjáról szóló értesítésben az Előfizetőt tájékoztatja a határozott időtartam lejáratának napjáról is. Ráutaló magatartással csak akkor jön létre előfizetői szerződés, ha az előfizető számára az elfogadó nyilatkozat megtételekor az ajánlat és az előfizetői szerződés lényeges tartalma ismert volt. Szerződéskötésre irányuló, ráutaló magatartással tett jognyilatkozatnak kizárólag az a tevőleges magatartás minősül, amely minden kétséget kizáróan kifejezi az előfizetői szerződés megkötésére irányuló akaratot. A nyilatkozattétel elmulasztása, vagy valamilyen magatartástól tartózkodás nem minősül előfizetői szerződés megkötésére irányuló jognyilatkozatnak. 2.1.1.2.2 A távollévők között írásban megkötött előfizetői szerződés létrejöttét követően a szolgáltató a megkötött előfizetői szerződés létrejöttének időpontjáról haladéktalanul, de legfeljebb 8 napon belül értesíti az előfizetőt. Az előfizetői szerződés szóban, vagy ráutaló magatartással történő megkötése esetén az előfizetői szerződés 2.1.1.2.1. szerinti létrejöttét követően a szolgáltató a megkötött előfizetői szerződésről legfeljebb 8 napon belül legalább az NMHH rendeletnek megfelelő kötelező adatokat tartalmazó dokumentumot ad az előfizetőnek, amennyiben arra az előfizetői szerződés létrejöttét megelőzően nem került sor. A szolgáltató a dokumentumot ingyenesen, a felek megegyezése szerint tartós adathordozón vagy elektronikus levélben írásos formában, megegyezés hiányában papíron, nyomtatott formában köteles az előfizető részére igazolható módon átadni vagy megküldeni. Az előfizetői szerződés megkötése előtt a szolgáltató köteles az előfizetőt igazolható módon tájékoztatni arról, hogy az előfizetői szerződés fennállása alatt, vagy annak megszűnését követően az Eht. 143. § (2) bekezdése szerinti elévülési időn belül, az előfizető évente egyszer ingyenesen kérheti az előfizetői szerződés általa megjelölt időpontjában hatályos tartalmáról szóló, legalább a 2/2015 (III.30). NMHH rendelet 11. § (1) bekezdés szerinti elemeket tartalmazó dokumentum átadását. E dokumentumot a szolgáltató a kérelem beérkezésétől számított 8 napon belül ingyenesen, az előfizető választása szerint papíron, nyomtatott formában, vagy más tartós adathordozón, vagy elektronikus levélben köteles az előfizető részére igazolható módon átadni vagy megküldeni. 2.1.1.2.3 Az elektronikus úton (különösen internetes honlapon elérhető szerződéskötési felület, vagy elektronikus levél útján) történő szerződéskötés esetén a szolgáltató köteles haladéktalanul, de legfeljebb 48 órán belül az előfizetői szerződés létrejöttét elektronikus úton visszaigazolni és az előfizetői szerződést maradandó módon rögzíteni. Az előfizetői szerződést a szolgáltató a rögzítéstől számított 5 napon belül köteles az előfizetőnek elektronikus levélben megküldeni, vagy az előfizetői szerződéshez történő hozzáféréséhez szükséges adatokat elektronikus levélben vagy egyéb elektronikus úton megadni. Előfizető online ajánlatának elutasítását Szolgáltató az Előfizető által megadott elérhetőségeken (telefonon, faxon, levélben, ügyfélkapun értesítésben vagy e-mailben) közli Előfizetővel, illetve ugyanígy jogosult Szolgáltató az adatok kiegészítését vagy pontosítását kérni. Szolgáltató a megkötött Egyedi Előfizetői Szerződéseket elektronikus módon nyilvántartja, azokról kérésre Előfizetőnek e-mailben díjmentesen évente egyszer másolatot küld, illetve lehetőséget biztosít azok személyes megtekintésére az ügyfélszolgálaton. Előfizető tudomásul veszi, hogy amennyiben az ajánlati kötöttség ideje alatt a szerződéskötési szándékától visszalép, akkor köteles a Szolgáltató ebből fakadó igazolt költségeit – így különösen a társszolgáltatóknak fizetendő díjakat – teljes körűen megtéríteni. 2.1.1.2.4 Amennyiben a szerződéskötésre a Szolgáltató ügyfélszolgálatán kívül (pl. Előfizető lakása, munkahelye, átmeneti tartózkodási helye) kerül sor, az Előfizetőt a szerződéskötési ajánlat akkor köti, ha a Szolgáltató – képviselője útján – azt nyomban elfogadja. Az Előfizető a lakásán 19 és 9 óra között szerződéskötés céljából nem kereshető fel. A Szolgáltató ügyfélszolgálatán kívül vagy távollévők között kötött szerződés esetén az üzlethelységen kívül illetve a távollévők között kötött szerződésekre vonatkozó irányadó jogszabály szerinti határidőn belül indokolás nélkül elállhat az Előfizető szerződéstől, mely elállási jogról a Szolgáltató a szerződés megkötésekor írásban köteles az Előfizetőt tájékoztatni a Szolgáltató nevének és azon címének megjelölésével, akivel szemben az Előfizető az elállási jogát gyakorolhatja és amely keltezéssel ellátott tájékoztató tartalmazza a megkötött szerződés azonosítását lehetővé tevő adatokat. A jelen pont szerinti elállás határidőben érvényesítettnek minősül, ha az Előfizető nyilatkozatát a határidő lejárta előtt elküldi (postára adja). A jelen pont szerinti elállás esetén a Szolgáltató nem köteles a belépési díj vagy a 2.4.7. pont szerinti díj visszafizetésére, ha a hozzáférési pont kiépítését, illetve a csatlakozást megvalósította, míg a csatlakozás megvalósítása hiányában a belépési vagy a 2.4.7. pont szerinti díjat kamatmentesen köteles visszafizetni. Amennyiben a csatlakozás megvalósításához a Szolgáltató kihelyezett hírközlési berendezést biztosít, az Előfizető általi elállás esetén az Előfizető köteles az elállásra vonatkozó nyilatkozat megtételétől számított legkésőbb 3 munkanapon belül a kihelyezett hírközlési berendezést a Szolgáltató részére visszaszármaztatni az Előfizető saját költségére, valamint köteles megtéríteni a berendezés azon értékcsökkenését, mely az Előfizetőnek felróható. Nem minősül az Előfizetőnek felróható értékcsökkenésnek a rendeltetésszerű használatból eredő értékcsökkenés. A Szolgáltató ugyancsak köteles az Előfizető által fizetett rendszeres szolgáltatási díjat kamatmentesen visszafizetni az Előfizető általi és jelen pont szerinti elállás esetén. Nem gyakorolhatja az Előfizető a jelen pont szerinti elállási jogát, ha a Szolgáltató az előfizetői szerződésnek megfelelően a szolgáltatás nyújtását már megkezdte. 2.1.1.2.5 Ha a felek az előfizetői szerződést írásban kötik meg, a Szolgáltató köteles a szerződés megkötésével egyidejűleg az egyedi előfizetői szerződést írásban, az ÁSZF-et pedig az Előfizető kérése és választása alapján az általa igényelt módon és formában - tartós adathordozón, elektronikus levélben, vagy nyomtatott formában - a rendelkezésére bocsátani. Egyéb módon történő szerződéskötés esetén a szolgáltató köteles tájékoztatni az Előfizetőt az ÁSZF elérhetőségéről. 2.1.1.2.6 A 2/2015. (III.30) NMHH rendelet (továbbiakban: Rendelet) alapján azon üzleti előfizető esetében, amelynek foglalkoztatott létszáma legalább 50 fő és éves nettó árbevétele vagy mérlegfőösszege legalább 10 millió eurónak megfelelő forintösszeg, a felek egyező akarattal eltérhetnek az Eht. előfizetői szerződéssel kapcsolatos, valamint e rendelet rendelkezéseitől. 2.1.1.2.7 Az 2.1.1.2.6. bekezdésbe nem tartozó üzleti előfizetők esetében, a felek egyező akarattal eltérhetnek az Eht. 127. § (4b) bekezdés, 128. § (2) bekezdés, 134. § (1)-(2), (6), (10), (10b), (11), (13), (15) bekezdés, 135. §, 140. § (1)-(2), (4) bekezdés, továbbá e rendelet 3. § (9) bekezdés, 7. §, 11. §, 17. § (1) bekezdés rendelkezéseitől, valamint a szolgáltató általános szerződési feltételeitől. Ebben az esetben az egyedi előfizetői szerződés tartalmazza, hogy a felek az adott jogszabályi rendelkezéstől vagy általános szerződési feltételtől miben és hogyan térnek el, valamint tartalmazza az üzleti előfizetőnek az eltérés elfogadására vonatkozó kifejezett nyilatkozatát. Az üzleti előfizetők esetében a szolgáltató az Eht. 129. § (5) bekezdés, 131. § (1) bekezdés, továbbá a 2/2015. (III. 30.) NMHH rendelet 10. § rendelkezéseitől eltérhet. Ebben az esetben az egyedi előfizetői szerződés tartalmazza, hogy a szolgáltató az adott jogszabályi rendelkezéstől vagy általános szerződési feltételtől miben és hogyan tér el.

  • Megbízási szerződés A Pénzügyi Békéltető Testülettel szemben indult perekben a PBT perbeli képviseletének ellátása Xxxxx X. Ügyvédi Iroda eljárásjogi jogszabálysértés miatt indult eljárásokban I. fokon 100.000.-Ft+ ÁFA/per, II. fokon és felülvizsgálati eljárásban 50.000.-Ft + ÁFA/per, anyagi jogi jogszabálysértés miatt indult eljárásokban I. fokon 160.000.-Ft + ÁFA/per, II. fokon és felülvizsgálati eljárásban 80.000.-Ft + ÁFA/per 2012. február 7. (PSZÁF által kötött szerződés) Letéti szerződés Kötbérrel csökkentett szolgáltatási díj letétbe helyezése Rátky és Társa Ügyvédi Iroda 0 (korábban kötött átalánydíjas megbízási szerződésre tekintettel) 2012. december 13. Megbízási szerződés Egyes cikkek sajtó-helyreigazítási, illetve személyiségi jogi szempontú értékelése, per kezdeményezése, abban képviselet ellátása Jutasi & Társai Ügyvédi Iroda 25.000.-Ft/óra + ÁFA 2013. április 11. Megbízási szerződés Munkaügyi vonatkozású ügyben jogi tanácsadás Trinn Ügyvédi Iroda 25.000.-Ft/óra + ÁFA 2013. április 26. Megbízási szerződés Cikk sajtó-helyreigazítási, illetve személyiségi jogi szempontú értékelése, per kezdeményezése, abban képviselet ellátása Jutasi & Társai Ügyvédi Iroda 25.000.-Ft/óra + ÁFA 2013. április 26. Megbízási szerződés Az MNB-t érintő, egyes médiumokban elhangzott, megjelent nyilatkozatok, egyéb iratok jogi értékelése, jogi lehetőségek összefoglalása, jogi tanácsadás, okiratok szerkesztése Trinn Ügyvédi Iroda 25.000.-Ft/óra + ÁFA 2013. március 13. (írásba foglalva 2014. április 8.) Megbízási szerződés Jogalap nélküli gazdagodás visszatérítése iránti ügyben a felperesek által benyújtott felülvizsgálati kérelem elbírálására megismételt eljárásban jogi képviselet ellátása Xx. Xxxxxxxx Xxxxxxxx Ügyvédi Iroda 28.000.-Ft/óra + ÁFA 2013. szeptember 2. Megbízási szerződés 5 + 2 db ingatlan megvásárlásával kapcsolatos tranzakciók lebonyolítása Xxxx és Xxxxxxxxx Ügyvédi Iroda 55.000.-Ft + ÁFA/óra , ingatlanonként max. 24.000.000.-Ft + ÁFA 2014. április 25. Megbízási szerződés Jogi elemzés egy olyan szuverén tőkealapra vonatkozóan, amely ingatlan- és értékpapír-befektetéseket eszközöl a jövőben CMS Xxxxxxx Xxxxxxx LLP Magyarországi Fióktelepe 18.000.000.-Ft + ÁFA 2014. április 9. Megbízási szerződés Jogi szolgáltatás 3 ingatlan tekintetében (komplex jogi szakvélemény összeállítása, értékesítés lehetőségének feltárása, külön megbízás esetén adásvételi és egyéb szerződések, ill. más okiratok szerkesztése, képviselet a földhivatali eljárásban) Xx. Xxxxx Xxxxxx ügyvéd 1.500.000.-Ft + ÁFA/ ingatlan, adásvételi szerződés esetén 0,5% + ÁFA 2014. február 19. Megbízási szerződés Jogi tanácsadás és az MNB jogi képviselete az OTSZ perben (alperesek ellen jogalkotással okozott kár megtérítése iránt indított per) Xxxxxx, Xxxxxx és Kende Ügyvédi Iroda szenior ügyvéd: 33.000.-Ft + ÁFA/óradíj, ügyvéd: 27.500.-Ft +ÁFA/óradíj, ügyvédjelölt: 19.800.- Ft. + ÁFA/óradíj alperesek száma szerint arányosan fizetendő része, mely nem érheti el a nettó 8.000.000.-Ft-t 2014. február 26. Megbízási szerződés Jogi megvalósíthatósági elemzés és jogi szolgáltatás nyújtása a magyarországi eszközkezelő társaság létrehozása tekintetében Vámosi-Nagy Ernst & Young Ügyvédi Iroda 2014: 1.500.000 euro + ÁFA , 2015-2016: max. 1.000.000 euro + ÁFA 2014. július 31. Megbízási szerződés 1 db ingatlan tulajdonjogának megszerzéséhez kapcsolódó tranzakciók lebonyolítása Xxxx és Xxxxxxxxx Ügyvédi Iroda 58.000.-Ft + ÁFA/óra, max. 31.000.000.-Ft + ÁFA 2014. március 19. Megbízási szerződés 1 db ingatlan megvásárlásával kapcsolatos jogi feladatok lebonyolítása Xxxx és Xxxxxxxxx Ügyvédi Iroda 55.000.-Ft + ÁFA/óra , ingatlanonként max. 24.000.000.-Ft + ÁFA 2014. szeptember 19. Megbízási szerződés Jogi szolgáltatás sajtó helyreigazítási és személyiségi jogi ügyekben Xxxxxxxxxxxx Xxxxx Ügyvédi Iroda 25.000.-Ft/óra + ÁFA 2014. szeptember 24. Megbízási szerződés Xxxxxxxxx tanácsadói feladatok ellátása Xxx és Xxxxx Ügyvédi Iroda 160 euró + ÁFA/óra, az összes munkadíj nem haladhatja meg az öt óra ráfordításnak megfelelő 800 euró + ÁFA maximált összeget 2015. december 17. Megbízási szerződés Jogi tanácsadás, állásfoglalás adás a Pénzügyi Békéltető Testület egyes döntéseihez Szórádi Ügyvédi Iroda, Sárvári Ügyvédi Iroda, Duda és Csákó Ügyvédi Iroda ügyenként 25.000.-Ft + ÁFA 2015. december 21. Megbízási szerződés 1 db ingatlan tulajdonjogának megszerzéséhez kapcsolódó tranzakciók lebonyolítása Xxxx és Xxxxxxxxx Ügyvédi Iroda 55.000.- + ÁFA max. 27.000.000.- Ft + ÁFA 2015. december 28. Megbízási szerződés Közérdekű perekben való jogi képviselet, koordináló vezető ügyvédi tevékenység ellátása (Kúriatv.) Jurasits Ügyvédi Iroda 13.200.000.-Ft + ÁFA + pénzügyi intézményenként 378.000.-Ft + ÁFA 2015. február 19. Megbízási szerződés Konzorciumi tagokkal kötött szerződés a közérdekű perekben való jogi képviseletre XXXX Xxxxx és Társai Ügyvédi Xxxxx, Xxxxxx és Társai Ügyvédi Társulás, Dr. Rátky és Társa Ügyvédi Xxxxx, Xxxx, Antall és Társai Ügyvédi Iroda, SBGK Ügyvédi Iroda 85.000.000.-Ft + ÁFA, valamint legfeljebb kiemelt intézmény elleni per esetén 9.000.000.-Ft + ÁFA és a perköltség 50 %-a, bank elleni per esetén 7.000.000.-Ft + ÁFA és a perköltség 50 %-a, egyéb pénzügyi intézmény elleni per esetén 2.800.000.-Ft + ÁFA és a perköltség 50 %-a 2015. február 19. Megbízási szerződés KKV ügyletek jogi átvilágítása, szerződések átruházása, biztosítékok újraalapítása CHSH Dezső és Társai Ügyvédi Iroda 23.000.000.-Ft + ÁFA, ezen felül 38.000.-Ft + ÁFA/óra 2015. február 23. Megbízási szerződés 1 db ingatlan megvásárlásával kapcsolatos tranzakciók lebonyolítása Xxxx és Xxxxxxxxx Ügyvédi Iroda 55.000.-Ft + ÁFA/óra, max 24.000.000.- Ft + ÁFA 2015. január 15. Megbízási szerződés Szanálási eljárással kapcsolatos jogi tanácsadói xxxxxxxxx Xxxxxxx és Társai Ügyvédi Iroda (DLP Piper) 150 euro/óra + ÁFA, max. 28.000.000.- Ft + ÁFA 2015. július 27. Megbízási szerződés Az NHP és az NHP+-ban az ernyőbanki fedezetek ügyében jogi tanácsadás CHSH Dezső és Társai Ügyvédi Iroda 38.000.-Ft/óra + ÁFA max. 19.000.000.-Ft + ÁFA 2015. július 6. Megbízási szerződés Jogi tanácsadás, állásfoglalás adás a Pénzügyi Békéltető Testület egyes döntéseihez CHSH Dezső és Társai Ügyvédi Xxxxx, Xxxxxx és Xxxxxx Ügyvédi Társulás, Dr. Rátky és Társa Ügyvédi Xxxxx, Réti, Antall és Társai Ügyvédi Iroda, SBGK Ügyvédi Iroda 130.000.000.-Ft + ÁFA, valamint ügytípustól függően max. 27.000.-Ft + ÁFA/db 2015. július 6. Megbízási szerződés Montenegró, Oroszország, Szerbia és Ukrajna ekvivalenciával kapcsolatos jogi vizsgálat lefolytatása, jogi szakvélemény készítése Xxxxxx Xxxxx & Overy Ügyvédi Iroda 9.600 euro + ÁFA 2015. június 18. Megbízási szerződés Jogi tanácsadás, állásfoglalás adás a Pénzügyi Békéltető Testület egyes döntéseihez Szórádi Ügyvédi Iroda, Sárvári Ügyvédi Iroda, Duda és Csákó Ügyvédi Iroda ügyenként 25.000.-Ft + ÁFA 2015. június 30. Megbízási szerződés Az MNB külföldi képviseleti irodáinak létrehozásával és működtetésével kapcsolatos kapcsolódó regisztrációs, foglalkoztatási, adózási, társadalombiztosítási és a külföldön történő munkavállaláshoz kapcsolódó, a külföldi állam jogrendszerében meghatározott követelmények feltárása Réti, Antall és Társai Ügyvédi Iroda max 7.550.000.-Ft + ÁFA 2015. május 26. Megbízási szerződés Jogi tanácsadás és képviselet a médiumokban elhangzott, megjelent nyilatkozatok sajtó-helyreigazítás, személyiségi jogi perek ügyében Xx. Xxxx Xxxxxx ügyvéd 25.000.-Ft/óra + ÁFA 2015. május 6. Megbízási szerződés Alapítványokkal kapcsolatos jogi vizsgálat lefolytatása és jogi szakvélemény készítése Xxxxxxxx Xxxxx & Case Ügyvédi Iroda max. 20.000 euro+ÁFA 2015. március 30. Megbízási szerződés BÉT részvények megvásárlásához jogi szolgáltatás nyújtása Réczicza Dentons Europe LLP Ügyvédi Iroda 430 euró + ÁFA/óra (partner), 140 euró + ÁFA/ óra (ügyvéd, ügyvédjelölt) legfeljebb 61.000.- euró 2015. november 6. Megbízási szerződés Renminbi nostro számla nyitásával kapcsolatos jogi szolgáltatások Réczicza Dentons Europe LLP Ügyvédi Iroda 18.000.- USD + ÁFA 2015. október 12. Megbízási szerződés ASTRA fióktelep felszámolásával kapcsolatos jogi tanácsadás Gárdos, Füredi, Xxxxxxx, Tomori Ügyvédi Iroda 130 euro + ÁFA/óra, ill. 160 euro + ÁFA/óra, de az összes munkadíj nem haladhatja meg az 5 millió forintot 2015. október 14. Megbízási szerződés Római iroda regisztrációjával kapcsolatos jogi feladatok ellátása LTA Studio Tax and Law Firm 1200 euro + ÁFA 2015. október 7. Szabadalmi ügyvivői megbízási szerződés Védjegybejelentéssel kapcsolatos jogi tanácsadói feladatok ellátása DANUBIA Szabadalmi és Jogi Iroda Korlátolt Felelősségű Társaság előzetes védjegykutatásért 90.000.-Ft + ÁFA, védjegyoltalmi bejelentés elkészítéséért és elindításáért 50.000.-Ft + ÁFA, és a védjegybejelentés kapcsán felmerülő érdemi intézkedések tekintetében 35.000,- Ft + ÁFA óradíjra, max. 10 órányi tevékenységért 2016. január 21. Megbízási szerződés Az Értéktár Program keretében megvásárolni szándékozott egyes műtárgyak adásvételével kapcsolatos jogügyletek végrehajtásának teljes körű jogi előkészítése és lebonyolítása Sárhegyi és Társai Ügyvédi Iroda 50.000.-Ft/óra + ÁFA, amely nem haladhatja meg műtárgyanként a szerzeményezési érték 2 %-át, max. 2 millió forintot (100 millió forintos szerzeményezési értéket meghaladó műtárgy esetén, ha jelentős többletmunka keletkezik, ettől a felek max. a szerzeményezési érték 2 %-áig 2014. október 6. Megbízási szerződés Az Értéktár Program keretében megvásárolni szándékozott egyes műtárgyak adásvételével kapcsolatos jogügyletek végrehajtásának teljes körű jogi előkészítése és lebonyolítása Sárhegyi és Társai Ügyvédi Iroda 50.000.-Ft/óra + ÁFA, amely nem haladhatja meg műtárgyanként a nettó 2 millió, illetve egyes esetekben a nettó 8 millió forintot 2015. február 16. Megbízási szerződés Az Értéktár Program keretében megvásárolni szándékozott műtárgy adásvételével kapcsolatos jogügylet végrehajtásának teljes körű jogi előkészítése és lebonyolítása Réczicza White & Case Ügyvédi Iroda partner, Budapest: 550 USD+ ÁFA/óra, partner, New York: 650 USD+ ÁFA/óra, Ügyvéd, Budapest 220 USD+ÁFA/óra, összesen maximum 35.000 USD 2015. február 16. Megbízási szerződés Az Értéktár Program keretében megvásárolni szándékozott egyes műtárgyak adásvételével kapcsolatos jogügyletek végrehajtásának teljes körű jogi előkészítése és lebonyolítása Sárhegyi és Társai Ügyvédi Iroda 50.000.-Ft/óra + ÁFA, amely nem haladhatja meg a szerzeményezési érték 2 %-át, max. 6 millió forintot 2015. október 27. Megbízási szerződés A Polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény rendelkezéseinek bemutatásával, jogalkalmazást segítő magyarázatával kapcsolatos képzési szolgáltatás nyújtása 2 napos oktatás keretében Gárdos, Füredi, Mosonyi, Tomori Ügyvédi Iroda 400.000.-Ft + ÁFA 2014. április 3. Megbízási szerződés Képzési szolgáltatás nyújtása a Munka törvénykönyve szabályairól 1 napos oktatás keretében Xx. Xxxxxxxxx Xxxxxx 285.000.-Ft 2014. április 16.

  • Szerződéskötés 2.1 A hiteligénylő (Adós) a COFIDIS megadott számán, telefonon, illetve a COFIDIS xxx.xxxxxxx.xx internetes oldalán igényelheti a jelen ÁSZF 1. sz. mellékletében felsorolt hitelkeretek valamelyikét a COFIDIS-től (előminősítés). Az előminősítés eredményétől függő Hitelkeretigény megfelelő kitöltése után és azt követően, hogy az Adós (és esetlege- sen az Adóstárs) elhelyezte aláírását a Hitelkeretigény alján, az Adós elküldheti a Hitelkeretigényt a COFIDIS számára. 2.2 A COFIDIS a Hitelkeretigény elfogadásáról vagy elutasításáról ho- zandó döntése előtt felméri az Adós pénzügyi helyzetét. Az Adós kö- teles a COFIDIS rendelkezésére bocsátani az értékelést lehetővé tevő valamennyi adatot és iratot a COFIDIS által előírt formában, tartalommal és határidőben. Adós hozzájárulását adja ahhoz, hogy mindenkori mun- káltatójától a munkáltatójára, a munkaszerződés típusára, a munkavi- szonyához kapcsolódó adatokra vonatkozó személyes adatnak minő- sülő információt a COFIDIS az Adós hitelképessége vizsgálata céljából (illetve a szerződés fennállása alatt: az Adós tartozásának behajtása érdekében) szóban vagy írásban elkérjen. Adós hozzájárulását adja ahhoz is, hogy a COFIDIS számítástechnikai eszközökkel végrehajtott, automatizált adatfeldolgozás keretében jellemzői értékelését elvégezze. A Cofidis a hitelkeretigénylő hitelképességét a rendelkezésre álló infor- mációk alapján értékeli, és kizárólag abban az esetben tesz ajánlatot a hitelkeretigénylőnek a Hitelszerződés megkötésére, ha a hitelképes- ség-vizsgálat eredményeként valószínűsíthető, hogy az igénylő képes a Hitelszerződésből eredő kötelezettségeinek maradéktalan teljesíté- sére. Az információk a kölcsönigénylő által nyújtott tájékoztatáson és a hitelreferencia-szolgáltatás igénybevételén alapulhatnak, amelynek igénybevételéről a Cofidis előzetesen papíron vagy tartós adathordozón tájékoztatja a hitelkeretigénylőt. A Cofidis a hitelképesség vizsgálatát követően haladéktalanul tájékoztatja a hitelkeretigénylőt a kérelem elbírálásának eredményéről és adott esetben arról, hogy ha a kérelem elutasítására az adatok automatikus feldolgozása során kerül sor. 2.3 Ha a Hitelkeretigényt a COFIDIS elfogadja, a Hitelkeretigény nyom- tatványt aláírja. A nyomtatvány COFIDIS által történő aláírásával a Hitelszerződés létrejön a Hitelkeretigényben foglalt feltételekkel. A COFIDIS írásban, illetve rövid szöveges üzenetküldés (SMS) útján értesíti az Adóst a Hitelkeretigény elfogadásáról vagy elutasításáról szóló döntéséről, a Hitelszerződés létrejöttéről. 2.4 Az Adós elfogadja, hogy a COFIDIS egyedül jogosult az általa nyúj- tott szolgáltatások meghatározására. A COFIDIS által az Adós rendelkezésére bocsátott Hitelkeret az Adós ál- tal a jelen ÁSZF 1. sz. mellékletében felsorolt hitelkeretek közül megje- lölt összegű Hitelkerettel egyező, vagy annál kisebb összegű Hitelkeret lehet. Ha a COFIDIS a Hitelkeretigényben az Adós által megjelölt ösz- szegű Hitelkerettől eltérő, kisebb összegű Hitelkeretet bocsát az Adós rendelkezésére, erről írásban tájékoztatja az Adóst. Ebben az esetben a Hitelszerződés a COFIDIS által meghatározott összegű Hitelkeretre jön létre. A COFIDIS erről szóló értesítése a Hitelszerződés elválaszthatatlan részét képezi. Ha az Adós kifogásolja a COFIDIS által módosított Hitel- keretet, a tájékoztatás kézhezvételétől számított 14 napon belül a 2.8. pontban foglaltaknak megfelelően elállhat a Hitelszerződéstől. 2.5 A COFIDIS fenntartja a jogot arra, hogy a Hitelkeretigényt elutasítsa. Az elutasítást a COFIDIS nem köteles indokolni.

  • Szerződés A Szerződés elválaszthatatlan részét képezik a következő dokumentumok:

  • Különös szerződési feltetelek („KSZF”) ápolása csonttörés

  • Szerződésszegés A Felek szerződésszegő magatartása, így különösen a teljesítés elmulasztása, késedelme kötbér és kártérítés fizetési kötelezettséget keletkeztet, illetve szerződésszegés esetén a másik Fél a Szerződést rendkívüli felmondással megszüntetheti. A szerződésszegéssel okozati összefüggésben álló vis maior esetén a fél akkor mentesül a szerződésszegés és annak jogkövetkezményei alól, ha a vis maior esemény a szerződéskötés időpontjában nem volt előre látható és nem volt elvárható, hogy a fél a körülményt elkerülje, vagy a kárt elhárítsa. 6.1. A Kereskedő jogosult a Szerződést azonnali hatállyal, kártérítési kötelezettség nélkül, írásban, az ok megjelölésével felmondani - kivéve, ha az Vis Maior következménye –, ha a) Felhasználó megszegi bármely, szavatossági nyilatkozatát vagy a Felhasználó bármely jognyilatkozatáról bebizonyosodik, hogy az nem felel meg a valóságnak vagy tájékoztatási kötelezettségének elmulasztása jelen Szerződés szerint súlyos szerződésszegésnek minősül; b) Felhasználó hálózati csatlakozási vagy hálózathasználati szerződése bármely okból megszűnik; c) Felhasználó mérlegkör tagsági megállapodása vagy mérlegkör szerződése bármely okból megszűnik; d) Felhasználó a Szerződés szerinti bármely jogát és/vagy kötelezettségét a Kereskedő előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül engedményezi vagy átruházza; e) Felhasználó a Kereskedőnek a Szerződés alapján járó összegek szerződésszerű kifizetésével kapcsolatos kötelezettségét az eredeti fizetési határidőtől számított 15 (tizenöt) napon belül, a Kereskedő általi írásbeli felszólítás ellenére, nem teljesíti; f) Felhasználó a Kereskedő erre irányuló felszólítása ellenére nem bocsátja a Kereskedő rendelkezésére a Szerződésben meghatározott biztosítékot, vagy azt nem tartja fenn, vagy nem egészíti ki a Kereskedő kérésének megfelelően, vagy más, az Üzletszabályzatban, jelen ÁSZF-ben vagy a Szerződésben foglalt, a biztosítékkal kapcsolatos kötelezettségének nem tesz eleget; g) Felhasználó a villamosenergia-átvételi kötelezettségét szerződésszegő módon 15 (tizenöt) napot meghaladóan nem teljesíti, ideértve, de nem kizárólag azt az esetet is, ha erre azért nem képes, mert az adott felhasználási helyet a hálózati engedélyes a Felhasználó szerződésszegése miatt 15 (tizenöt) napot meghaladóan az ellátásból felfüggesztette vagy kikapcsolta; h) ha a villamosenergia-szolgáltatás szüneteltetése a 30 napot meghaladja; i) Felhasználó megsérti a Kereskedő teljes ellátási jogát; j) Felhasználó a Kereskedő által a felhasználási helyek ellátására szolgáltatott villamos energiát hozzájárulása nélkül vagy tilalma ellenére továbbadja; k) Felhasználó a részletfizetési, illetve fizetési haladékra vonatkozó megállapodás esetében a fizetési határidőt elmulasztja; l) az Üzletszabályzat szerinti egyéb eset.

  • Szerződésszerű teljesítés IV.1.1) A szerződés teljesítése szerződésszerű volt-e? igen nem IV.1.2) Nem szerződésszerű teljesítés esetén a szerződésszegés típusa, leírása, indoka: IV.1.3) A szerződésszegést elkövető(k) neve, címe:

  • Szerződésszegés, kötbér Szerződésszegésnek minősül minden olyan magatartás vagy mulasztás, amelynek során a Fél a jelen keretszerződés és mellékletei, valamint a keretszerződés keretében létrejött egyedi szerződések és mellékleteik rendelkezéseiből eredő bármely kötelezettségét megszegi. A Felek az Eladó késedelmes teljesítése, hibás teljesítése, illetve nem teljesítése (meghiúsulás) esetére kötbérfizetésben állapodnak meg. Felek rögzítik, hogy Xxxxx késedelembe esik, amennyiben bármely szerződésből eredő kötelezettségét a szerződés szerinti határidőben nem teljesíti. Eladó hibásan teljesít, ha a szolgáltatása a teljesítés időpontjában nem felel meg a szerződésben vagy jogszabályban megállapított minőségi követelményeknek, ide értve különösen, de nem kizárólagosan, ha a minőségi vizsgálat eredménye szerint az Eladó által szolgáltatott áru nem felel meg az EU vagy Magyarország hatályos előírásainak, mivel olyan paraméterekkel rendelkezik, vagy olyan szermaradványokat (pl.: peszticid), egyéb idegen anyagokat stb. tartalmaz, amik miatt az EU területén az nem forgalmazható, és egyszerű rostálás, tisztítás útján ez a minőség nem is javítható. Ebben az esetben az Eladó köteles szolgáltatása hibáját kijavítani, így a fent írt hibás teljesítési esetben az árut visszavenni, s helyette új árut adni. A hiba kijavításával, az áru visszavételével és új áru szállításával kapcsolatos minden többletköltség – beleértve a számlázási és fuvarköltségeket is – az Eladót terhelik. Amennyiben az árut Xxxxx kicserélni nem tudja, úgy a hibás teljesítésével a Vevőnek okozott kárt tartozik megfizetni. Felek rögzítik, hogy a szerződést az Eladó – részben, vagy egészben – nem teljesíti, amennyiben érdekkörébe tartozó okból a szerződés részben vagy egészben meghiúsul, vagy ha az Eladó a teljesítést jogos ok nélküli megtagadja, vagy amennyiben Vevő az Eladó érdekkörébe tartozó okból - különösen Eladó szerződésszegése esetén - az adott szerződéstől részben vagy egészben eláll, vagy felmondja a szerződést vagy annak egy részét. A késedelem, vagy hibás teljesítés esetére kikötött kötbér megfizetése nem mentesíti az Eladót a teljesítés alól. A kötbér alapja a szerződésszegéssel érintett egyedi szerződésben meghatározottak szerint számított teljes nettó vételár. A kötbér mértéke a hibás teljesítés és késedelmes teljesítés esetén a hibátlan teljesítésig számítva a szerződésszegéssel érintett első hét nap folyamán napi 1 (egy) %, ezt követően napi 2 (két) %, de maximum 20 (húsz) %, a teljesítés Eladó érdekkörében bekövetkező meghiúsulása esetén 20 (húsz) %. Felek megállapodnak abban, hogy amennyiben Eladó szerződésszegése 7 (hét) napon keresztül fennáll, vagy a Vevő felhívására, az abban esetlegesen foglalt határidőben sem teljesít szerződésszerűen, vagy Eladó súlyos szerződésszegést követ – így különösen, de nem kizárólagosan a tábla adatokat nem szerződésszerűen szolgáltatja, terménybetakarítással, tárolással kapcsolatos tájékoztatási kötelezettségét megszegi, a terményt szerződésszerűen nem szolgáltatja, stb. –, úgy Vevő jogosult minden további intézkedés, vagy felszólítás tétele, vagy póthatáridő tűzése nélkül az érintett egyedi szerződéstől azonnali hatállyal részben vagy egészben elállni, vagy megkezdett teljesítés esetén azt részben vagy egészben felmondani, mely esetekben Vevőt a fentiekben írt meghiúsulási kötbér megilleti. A szerződés részben vagy egészben történő megszűnésével, meghiúsulásával kapcsolatos, annak következtében felmerülő minden kár megtérítésének és ezzel kapcsolatban felmerülő költség viselésének kötelezettsége Eladót terheli. Amennyiben Xxxx él felmondási, vagy elállási jogával, a Vevő saját választása szerint jogosult az Eladó költségére fedezeti vásárlást eszközölni, a fedezeti vásárlással kapcsolatos valamennyi kárát Xxxxxxx xxxxxxxx, illetve azt az Eladóval szemben érvényesíteni. Vevő jogosult – a kártérítésre vonatkozó szabályok szerint – a kötbért meghaladó kárát érvényesíteni. Vevő a kötbér összegét külön levélben terheli ki, melyet Vevő jogosult az esedékes számla összegébe teljes egészében, vagy részben beszámítani, vagy Vevő felszólítására Eladó köteles annak kézhezvételét követő 8 (nyolc) napon belül banki átutalással kiegyenlíteni.