Szerződéskötés. 1. Bizományosi szerződések kötése a Bank üzletmenetében rendszeresített szerződésminták felhasználásával történik. A Bank a részére beérkezett megbízásokat, megbízási szerződéseket, valamint bármely, az Ügyféltől kapott információt a BÜSZ-ben meghatározottaknak, illetve a vonatkozó törvényeknek megfelelően bizalmasan kezeli. 2. A Bank a bizományi szerződést írásban, vagy elektronikus megbízás adására jogosító, írásban megkötött szerződés alapján, elektronikus úton rögzíti. 3. A megbízási szerződésnek legalább a következőket kell tartalmaznia: − az Ügyfél nevét, székhelyét/lakcímét, és egyéb azonosító adatait (a Bank által rendszeresített azonosító adatlap nyomtatvány szerinti részletezettségben); − az Ügyfél képviselőjére vonatkozó adatokat; − jogi személy esetében az Ügyfél pénzforgalmi jelzőszámát, − a megbízás időbeli hatályának megjelölését; − az ügylettípus megjelölését; − az eladni vagy venni kívánt értékpapír megnevezését, címletét és mennyiségét; − a fedezet rendelkezésre állását vagy rendelkezésre bocsátásának határidejét és módját; − az érvényes átváltási árfolyamot, amennyiben a megbízás jellege ezt szükségessé teszi; − a pénzügyi teljesítéssel kapcsolatos egyéb szabályokat; − a Bankot megillető díjat, az esetleges költségeket, azok megfizetésének esedékességét és módját; − az itt felsoroltakon túl mindazt, amit a BÜSZnek az adott típusú üzletre vonatkozó szabályai megkívánnak. 4. A határidős és opciós ügyletre szóló megbízás elfogadásának feltétele, hogy az Ügyfél a Bankkal külön keretszerződést kössön és az Ügyfél a Bank rendelkezésére bocsássa - az Ügyfelet a keretszerződés, és az annak alapján adott eseti megbízások alapján terhelő kötelezettségek szerződésszerű teljesítésének biztosítására - a Bank által meghatározott mértékű fedezetet, biztosítékot, kivéve, ha annak nyújtásától a Bank eltekint. 5. Amennyiben az Ügyfél a telefaxon, telefonon, Interneten vagy egyéb elektronikus úton adott megbízást, és a Bank az Ügyfél részére írásbeli visszaigazolást küld, és ha az Ügyfél a visszaigazolást egy munkanapon belül, írásban nem erősíti meg annak aláírásával és visszaküldésével, a Bank jogosult a szerződéstől azonnali hatállyal, külön felszólítás nélkül elállni. Az ebből eredő kárért a Bank felelősséget nem vállal. A Bank a telefonon adott megbízást rögzíti, és vita esetén, illetve amennyiben a megbízást már teljesítette, a hangfelvételt tekinti irányadónak. 6. Telefonon keresztül – a felek eltérő rendelkezése hiányában – az Ügyfél által a befektetési szolgáltatásra irányuló, vagy egyéb szerződésben meghatározott azonosító jelszó/kódszám/személyes adat megadását követően adható megbízás. Az Ügyfél nem érvényesíthet kártérítési követelést a Bankkal szemben, ha a telefonkapcsolat során előforduló - a Bank tevékenységi körén kívül eső - félreértés, hiba vagy illetéktelen hozzáférés következményeként kár éri. Az ügyféljelszó megváltoztatható személyesen, illetve írásban. Amennyiben a jelszó/kódszám/személyes adat megváltoztatása személyesen történik, az érvénybe léptetés azonnali. Írásbeli változtatás esetén az új jelszó/kódszám/személyes adat érvénybe léptetése a kézhezvételtől számított 2 munkanapon belül, az Ügyfél értesítése mellett történik. 7. Interneten keresztül az Ügyfél által meghatározott azonosító jelszó és felhasználói kód megadását követően adható megbízás. Az Interneten keresztül csak a kiegészítő szerződés megkötése után lehet a szolgáltatásokat igénybe venni. 8. Az Ügyfelet terheli mindennemű telefonon, telefaxon illetve Interneten adott megbízás (illetve érvényes szerződés módosítására vonatkozó megbízás) hamisításából, valamint az átvitel során jelentkező technikai problémákból adódó kár illetve veszteség.
Appears in 4 contracts
Samples: Befektetési Szolgáltatási Üzletszabályzata, Befektetési Szolgáltatási Üzletszabályzata, Investment Services Business Rules
Szerződéskötés. 1. Bizományosi szerződések kötése a Bank üzletmenetében rendszeresített szerződésminták felhasználásával történik. A Bank megbízást, amennyiben a részére beérkezett megbízásokat, megbízási szerződéseket, valamint bármelyfelek közötti szerződés másképp nem rendelkezik, az Ügyféltől kapott információt a BÜSZ-ben meghatározottaknak, illetve a vonatkozó törvényeknek megfelelően bizalmasan kezeliügyfélforgalom számára rendelkezésre álló helyiségében vehet fel.
2. Bank munkanapon a BÜSZ mellékletében meghatározott időpontok (kezdő időpont, záró időpont) között fogadja be az Ügyfél rendelkezéseit (üzleti órák). A Bank Kondíciós Lista, keretszerződés vagy egyedi szerződés eltérő rendelkezése hiányában 14 óráig kísérli meg teljesíteni a bizományi szerződést írásbantárgynapon befogadott, vagy elektronikus megbízás adására jogosítóbeérkezett megbízásokat/rendelkezéseket. Az ezen időpontot követően tárgynapon befogadott, írásban megkötött szerződés alapjánbeérkezett megbízásokat/rendelkezéseket a Bank a tárgynapot követő munkanapon beérkezettnek tekinti és ezen napon kezdi meg a megbízás, elektronikus úton rögzítirendelkezés teljesítésének megkísérlését. Az Ügyféllel kötött egyedi szerződések ettől eltérő időpontot is megállapíthatnak.
3. A megbízási szerződésnek legalább a következőket kell tartalmaznia: − Az üzleti órák III.2.2. pont szerinti meghatározása az Ügyfél nevétügyfelek számlához kapcsolódó terhelési megbízásainak befogadása tekintetében Kondíciós Lista, székhelyét/lakcímét, és egyéb azonosító adatait (a Bank által rendszeresített azonosító adatlap nyomtatvány szerinti részletezettségben); − az Ügyfél képviselőjére vonatkozó adatokat; − jogi személy esetében az Ügyfél pénzforgalmi jelzőszámát, − a megbízás időbeli hatályának megjelölését; − az ügylettípus megjelölését; − az eladni keretszerződés vagy venni kívánt értékpapír megnevezését, címletét és mennyiségét; − a fedezet rendelkezésre állását vagy rendelkezésre bocsátásának határidejét és módját; − az érvényes átváltási árfolyamot, amennyiben a megbízás jellege ezt szükségessé teszi; − a pénzügyi teljesítéssel kapcsolatos egyéb szabályokat; − a Bankot megillető díjat, az esetleges költségeket, azok megfizetésének esedékességét és módját; − az itt felsoroltakon túl mindazt, amit a BÜSZnek az adott típusú üzletre vonatkozó szabályai megkívánnakegyedi szerződés eltérő rendelkezése hiányában egyaránt irányadó.
4. A határidős és opciós ügyletre szóló megbízás elfogadásának feltétele, hogy Bank az Ügyfél Ügyféllel kötött megállapodás alapján elektronikus úton adott megbízást is jogosult elfogadni. Az elektronikus úton továbbított megbízások tekintetében a Bankkal külön keretszerződést kössön és az Ügyfél beérkezés időpontja a Bank rendelkezésére bocsássa - számítógépes rendszere által észlelt elektronikus megbízásnak a számítógépes rendszerben érkezési időként szereplő időpontja. Az elektronikus úton érkezett megbízások egymás közötti sorrendjére a Bankhoz beérkezett adatállományon belüli sorrend az Ügyfelet irányadó. A Raiffeisen Direkten, valamint az egyéb, rögzített telefonon keresztül adott megbízás esetében a keretszerződéshívás időpontját kell a beérkezés időpontjának tekinteni, és az annak alapján adott eseti amelyet Bank számítógépes rendszere rögzít. A telefaxon továbbított megbízások alapján terhelő kötelezettségek szerződésszerű teljesítésének biztosítására - tekintetében a Bank által meghatározott mértékű fedezetet, biztosítékot, kivéve, ha annak nyújtásától telefax activity reportban szereplő időpont minősül a Bank eltekintbeérkezés időpontjának.
5. Amennyiben az Ügyfél a telefaxon, telefonon, Interneten vagy egyéb elektronikus úton adott megbízást, és a Bank az Ügyfél részére írásbeli visszaigazolást küld, és ha az Ügyfél a visszaigazolást egy munkanapon belül, írásban nem erősíti meg annak aláírásával és visszaküldésével, a Bank jogosult a szerződéstől azonnali hatállyal, külön felszólítás nélkül elállni. Az ebből eredő kárért a Bank felelősséget nem vállal. A Bank a telefonon adott megbízást megbízásokat hangfelvétel útján rögzíti. A Bank a hangfelvételeket az ügylet elévüléséig, de legalább a megbízás megadását követő naptári évtől számított hat évig – vagy a mindenkori irányadó jogszabályokban meghatározott ideig – megőrzi, kivéve, ha a felek az adott mindenkori ügyletet utóbb írásba foglalták (a Bank az adott mindenkori ügyletet visszaigazolta és vita eseténa visszaigazolást az Ügyfél írásban tudomásul vette, illetve amennyiben aláírta). A hangfelvételhez a megbízást már teljesítetteBank által felhatalmazott alkalmazottak jogosultak csak hozzáférni az értékpapír-titokra vonatkozó szabályok betartása mellett. Az Ügyfél kérésére a Bank biztosítja az Ügyfél számára a lehetőséget, hogy a hangfelvételt tekinti irányadónakrögzített hangfelvételeket a Bank által biztosított helyiségben, helyben meghallgassa.
6. Telefonon keresztül – A Bank nem felel a felek eltérő rendelkezése hiányában – rossz kiejtésből vagy a telefonvonal, a telefaxadás minőségéből keletkező elhallás vagy azonosíthatatlanság miatti károkért. Különösen vonatkozik ez arra az Ügyfél által esetre, ha a befektetési szolgáltatásra irányuló, vagy egyéb szerződésben meghatározott azonosító jelszó/kódszám/személyes adat megadását követően adható megbízásBank az írásos megerősítés kézhezvétele előtt teljesít rendelkezést. Az Ügyfél nem érvényesíthet kártérítési követelést a Bankkal szembenkifejezetten tudomásul veszi, ha a telefonkapcsolat során előforduló - hogy kizárólag a Bank tevékenységi körén kívül eső - félreértésáltal megadott, hiba vagy illetéktelen hozzáférés következményeként kár éri. Az ügyféljelszó megváltoztatható személyesenhangrögzítéssel rendelkező telefonszámokon adhat a Bank részére telefonon bármilyen megbízást, illetve írásban. Amennyiben tehet bármilyen rendelkezést és kifejezetten nem adhat a jelszó/kódszám/személyes adat megváltoztatása személyesen történikBank részére semmilyen megbízást, az érvénybe léptetés azonnali. Írásbeli változtatás esetén az új jelszó/kódszám/személyes adat érvénybe léptetése a kézhezvételtől számított 2 munkanapon belül, az Ügyfél értesítése mellett történiknem tehet semmilyen rendelkezést mobiltelefonszámon.
7. Interneten keresztül A telefonon adott megbízások visszaigazolásának módjáról és feltételeiről a Bank és az Ügyfél által meghatározott azonosító jelszó a közöttük az egyes ügyletcsoportokra létrejövő keretszerződésekben a jelen pontban foglaltaktól eltérően állapodhatnak meg. Ellenkező megállapodás hiányában a Bank alkalmazottai a hangfelvétel alapján 3 munkanapon belül visszaigazolják a megbízást és felhasználói kód megadását követően adható megbízás. Az Interneten keresztül csak a kiegészítő szerződés megkötése után lehet a szolgáltatásokat igénybe venniazt az Ügyfélnek aláírásra megküldik.
8. Az Ügyfelet terheli mindennemű telefonon, telefaxon illetve Interneten adott megbízás (illetve érvényes szerződés módosítására vonatkozó megbízás) hamisításából, valamint az átvitel során jelentkező technikai problémákból adódó kár illetve veszteség.
Appears in 3 contracts
Samples: Investment Services Business Rules, Investment Services Business Rules, Investment Services Business Rules
Szerződéskötés. 1. Bizományosi szerződések kötése a Bank üzletmenetében rendszeresített szerződésminták felhasználásával történik. A Bank megbízást, amennyiben a részére beérkezett megbízásokat, megbízási szerződéseket, valamint bármelyfelek közötti szerződés másképp nem rendelkezik, az Ügyféltől kapott információt a BÜSZ-ben meghatározottaknak, illetve a vonatkozó törvényeknek megfelelően bizalmasan kezeliügyfélforgalom számára rendelkezésre álló helyiségében vehet fel.
2. Bank munkanapon a BÜSZ mellékletében meghatározott időpontok (kezdő időpont, záró időpont) között fogadja be az Ügyfél rendelkezéseit (üzleti órák). A Bank Kondíciós Lista, keretszerződés vagy egyedi szerződés eltérő rendelkezése hiányában 14 óráig kísérli meg teljesíteni a bizományi szerződést írásbantárgynapon befogadott, vagy elektronikus megbízás adására jogosítóbeérkezett megbízásokat/rendelkezéseket. Az ezen időpontot követően tárgynapon befogadott, írásban megkötött szerződés alapjánbeérkezett megbízásokat/rendelkezéseket a Bank a tárgynapot követő munkanapon beérkezettnek tekinti és ezen napon kezdi meg a megbízás, elektronikus úton rögzítirendelkezés teljesítésének megkísérlését. Az Ügyféllel kötött egyedi szerződések ettől eltérő időpontot is megállapíthatnak.
3. A megbízási szerződésnek legalább a következőket kell tartalmaznia: − Az üzleti órák III.2.2. pont szerinti meghatározása az Ügyfél nevétügyfelek számlához kapcsolódó terhelési megbízásainak befogadása tekintetében Kondíciós Lista, székhelyét/lakcímét, és egyéb azonosító adatait (a Bank által rendszeresített azonosító adatlap nyomtatvány szerinti részletezettségben); − az Ügyfél képviselőjére vonatkozó adatokat; − jogi személy esetében az Ügyfél pénzforgalmi jelzőszámát, − a megbízás időbeli hatályának megjelölését; − az ügylettípus megjelölését; − az eladni keretszerződés vagy venni kívánt értékpapír megnevezését, címletét és mennyiségét; − a fedezet rendelkezésre állását vagy rendelkezésre bocsátásának határidejét és módját; − az érvényes átváltási árfolyamot, amennyiben a megbízás jellege ezt szükségessé teszi; − a pénzügyi teljesítéssel kapcsolatos egyéb szabályokat; − a Bankot megillető díjat, az esetleges költségeket, azok megfizetésének esedékességét és módját; − az itt felsoroltakon túl mindazt, amit a BÜSZnek az adott típusú üzletre vonatkozó szabályai megkívánnakegyedi szerződés eltérő rendelkezése hiányában egyaránt irányadó.
4. A határidős és opciós ügyletre szóló megbízás elfogadásának feltétele, hogy Bank az Ügyfél Ügyféllel kötött megállapodás alapján elektronikus úton adott megbízást is jogosult elfogadni. Az elektronikus úton továbbított megbízások tekintetében a Bankkal külön keretszerződést kössön és az Ügyfél beérkezés időpontja a Bank rendelkezésére bocsássa - számítógépes rendszere által észlelt elektronikus megbízásnak a számítógépes rendszerben érkezési időként szereplő időpontja. Az elektronikus úton érkezett megbízások egymás közötti sorrendjére a Bankhoz beérkezett adatállományon belüli sorrend az Ügyfelet irányadó. A Raiffeisen Direkten, valamint az egyéb, rögzített telefonon keresztül adott megbízás esetében a keretszerződéshívás időpontját kell a beérkezés időpontjának tekinteni, és az annak alapján adott eseti amelyet Bank számítógépes rendszere rögzít. A telefaxon továbbított megbízások alapján terhelő kötelezettségek szerződésszerű teljesítésének biztosítására - tekintetében a Bank által meghatározott mértékű fedezetet, biztosítékot, kivéve, ha annak nyújtásától telefax activity reportban szereplő időpont minősül a Bank eltekintbeérkezés időpontjának.
5. Amennyiben az Ügyfél a telefaxon, telefonon, Interneten vagy egyéb elektronikus úton adott megbízást, és a Bank az Ügyfél részére írásbeli visszaigazolást küld, és ha az Ügyfél a visszaigazolást egy munkanapon belül, írásban nem erősíti meg annak aláírásával és visszaküldésével, a Bank jogosult a szerződéstől azonnali hatállyal, külön felszólítás nélkül elállni. Az ebből eredő kárért a Bank felelősséget nem vállal. A Bank a telefonon adott megbízást megbízásokat, az elektronikus értékesítési csatornákon történő kommunikációt (ideértve a mindenkor hatályos Treasury Kondíciós Listában meghatározott kommunikációt is), valamint a megbízás megadásával nem járó, Ügyféllel bonyolított (akár személyes, telefonos, vagy elektronikus csatornán bonyolított) beszélgetéseket is hangfelvétel / jegyzőkönyv útján rögzíti. A Bank a hangfelvételeket és a jegyzőkönyveket az ügylet elévüléséig, és vita eseténde legalább a megbízás megadását, illetve amennyiben a megbízást már teljesítettekommunikáció megtörténtét követő naptári évtől számított öt évig – vagy a mindenkori irányadó jogszabályokban meghatározott ideig, Felügyeleti előírás esetén legfeljebb 7 évig – megőrzi, kivéve, ha a hangfelvételt tekinti irányadónakfelek az adott mindenkori ügyletet utóbb írásba foglalták (a Bank az adott mindenkori ügyletet visszaigazolta és a visszaigazolást az Ügyfél írásban tudomásul vette, aláírta). A hangfelvételhez, jegyzőkönyvekhez a Bank által felhatalmazott alkalmazottak jogosultak csak hozzáférni az értékpapír-titokra vonatkozó szabályok betartása mellett. Az Ügyfél kérésére a Bank biztosítja az Ügyfél számára a lehetőséget, hogy a rögzített hangfelvételeket, jegyzőkönyveket és elektronikus kommunikációt a Bank által biztosított helyiségben, helyben meghallgassa, illetve, hogy a telefonos vagy elektronikus kommunikáció, illetve jegyzőkönyv tartalmáról másolatot kérjen.

Samples: Befektetési Szolgáltatási Üzletszabályzata, Investment Services Business Rules, Investment Services Business Rules

5. Amennyiben az Ügyfél a telefaxon, telefonon, Interneten vagy egyéb elektronikus úton adott megbízást, és a Bank az Ügyfél részére írásbeli visszaigazolást küld, és ha az Ügyfél a visszaigazolást egy munkanapon belül, írásban nem erősíti meg annak aláírásával és visszaküldésével, a Bank jogosult a szerződéstől azonnali hatállyal, külön felszólítás nélkül elállni. Az ebből eredő kárért a Bank felelősséget nem vállal. A Bank a telefonon adott megbízást megbízásokat hangfelvétel útján rögzíti. A Bank a hangfelvételeket az ügylet elévüléséig, de legalább a megbízás megadását követő naptári évtől számított hat évig – vagy a mindenkori irányadó jogszabályokban meghatározott ideig – megőrzi, kivéve, ha a felek az adott mindenkori ügyletet utóbb írásba foglalták (a Bank az adott mindenkori ügyletet visszaigazolta és vita eseténa visszaigazolást az Ügyfél írásban tudomásul vette, illetve amennyiben aláírta). A hangfelvételhez a megbízást már teljesítetteBank által felhatalmazott alkalmazottak jogosultak csak hozzáférni az értékpapír-titokra vonatkozó szabályok betartása mellett. Az Ügyfél kérésére a Bank biztosítja az Ügyfél számára a lehetőséget, hogy a hangfelvételt tekinti irányadónakrögzített hangfelvételeket a Bank által biztosított helyiségben, helyben meghallgassa. A vitatott beszélgetések tartalmát a Bank kizárólag bírósági eljárásban és a bíróság kötelezésére adja ki írásos kivonat formájában. Az Ügyfél egyáltalán nem jogosult a Banktól mindenkori vitatott hangfelvétel kiadását kérni.

Appears in 2 contracts
Samples: Investment Services Business Rules, Investment Services Business Rules
Szerződéskötés. 1A Szolgáltató és az Előfizető a szolgáltatás igénybevételére vonatkozóan előfizetői szerződést kötnek. Bizományosi szerződések kötése A Szolgáltató, Előfizető, illetőleg igénylő (a Bank üzletmenetében továbbiakban együtt: felek) az előfizetői szerződést írásban, szóban vagy ráutaló magatartással - így különösen az előfizetői szolgáltatás igénybevételével - köthetik meg. Amennyiben a felek az előfizetői szerződést írásban kötik meg, a Szolgáltató a szerződés megkötésével egyidejűleg az előfizetői szerződés egy példányát Előfizető rendelkezésére bocsátja. Írásban megkötésre kerülő előfizetői szerződés esetén a természetes személy előfizetőnek a szerződéskötéskor kell nyilatkoznia arról, hogy az előfizetői szolgáltatást egyéni előfizetőként vagy üzleti/intézményi előfizetőként kívánja-e igénybe venni. Abban az esetben, ha az előfizetői szerződést nem írásban kötik meg az Előfizető az egyéni előfizetői minőségre vonatkozó nyilatkozatát az ügyfélszolgálaton az első díjfizetés esedékességéig, a rendszeresített szerződésminták felhasználásával nyomtatvány kitöltésével teheti meg ingyenesen. Az Előfizető az előfizetői szerződés hatálya alatt az előfizetői minőségére vonatkozó nyilatkozatot a Szolgáltatóhoz intézett egyoldalú nyilatkozatával visszavonhatja, vagy módosíthatja. A szerződéskötés az Előfizető által a Szolgáltató részére eljuttatott írásbeli megrendelés alapján történik. A Bank felek egyetértése esetén a részére beérkezett megbízásokatszerződéskötésre írásbeli megrendelés nélkül, megbízási szerződéseketközvetlenül is sor kerülhet. Az Előfizető megrendelésének legalább a következő adatokat tartalmaznia kell: Az Előfizető neve (cégneve), valamint bármelycíme (székhelye), a szolgáltatás hozzáférési pont(ok) létesítési helye, az Ügyféltől kapott információt ahhoz csatlakozó távközlő berendezések jellege, darabszáma az igényelt szolgáltatás(ok) felsorolása az igénybejelentés helye, időpontja. Szolgáltató a BÜSZbeérkező megrendeléseket nyilvántartásba veszi. Amennyiben az Előfizető megrendelése nem megfelelő, úgy a Szolgáltató annak kézhezvételétől számított 15 napon belül határidő megjelölésével felhívja az Előfizetőt a megrendelés kiegészítésére. Amennyiben az Előfizető a Szolgáltató felhívására sem tesz eleget adatai kiegészítésének, úgy megrendelését a nyilvántartásból Szolgáltató törölheti. Amennyiben a Szolgáltató a szolgáltatás-ben meghatározottaknak, hozzáférési pont létesítésére illetve a szolgáltatás megindítására 30 napon belül képes, úgy a megrendelés beérkezését követő 15 napon belül írásban megteszi szerződéskötési ajánlatát a megrendelésben foglaltak alapján. Az előfizetői szerződés azon a napon lép hatályba, amikor a Szolgáltató kézhez veszi az Előfizető által is aláírt szerződést. A szolgáltatás-hozzáférési pont létesítésével és azon keresztül igénybe vehető szolgáltatások nyújtásával kapcsolatos, az érintett Előfizetőre vonatkozó törvényeknek megfelelően bizalmasan kezeli.szerződési feltételeket a szerződő felek az előfizetői szerződésben rögzítik. A Szolgáltató az Alapszolgáltatások igénybevételéhez általános előfizetői szerződésmintákkal rendelkezik, de egyedi igények esetén speciális előfizetői szerződések is létrejöhetnek. Az előfizetői szerződés kötelező tartalmi elemei az alábbiak: Egyéni Előfizető esetében:
1. a természetes személy előfizető neve, leánykori neve,
2. A Bank a bizományi szerződést írásbananyja neve, vagy elektronikus megbízás adására jogosítószületési helye, írásban megkötött szerződés alapján, elektronikus úton rögzíti.ideje,
3. A megbízási szerződésnek legalább a következőket kell tartalmaznia: − az Ügyfél nevétlakóhelye, székhelyét/lakcímét, és egyéb azonosító adatait (a Bank által rendszeresített azonosító adatlap nyomtatvány szerinti részletezettségben); − az Ügyfél képviselőjére vonatkozó adatokat; − jogi személy esetében az Ügyfél pénzforgalmi jelzőszámát, − a megbízás időbeli hatályának megjelölését; − az ügylettípus megjelölését; − az eladni vagy venni kívánt értékpapír megnevezését, címletét és mennyiségét; − a fedezet rendelkezésre állását vagy rendelkezésre bocsátásának határidejét és módját; − az érvényes átváltási árfolyamottartózkodási helye. Egyéni Előfizető esetében, amennyiben a megbízás jellege ezt szükségessé teszi; − természetes személy Előfizető életkora miatt korlátozottan cselekvőképes, úgy az előfizetői szerződésnek a pénzügyi teljesítéssel kapcsolatos egyéb szabályokat; − természetes személy törvényes képviselőjének fenti adatait is tartalmaznia kell.
1. a Bankot megillető díjat, az esetleges költségeket, azok megfizetésének esedékességét és módját; − az itt felsoroltakon túl mindazt, amit a BÜSZnek az adott típusú üzletre vonatkozó szabályai megkívánnak.cég/intézmény pontos megnevezése,
2. székhelye (telephelye),
3. cégjegyzékszáma vagy más nyilvántartási száma,
4. A határidős és opciós ügyletre szóló megbízás elfogadásának feltételebankszámlaszáma; Az előfizetői szerződés a kötelező tartalmi elemeken kívül az alábbi feltételeket, hogy körülményeket is tartalmazza mindkét előfizetői kategóriában:
1. a szolgáltatás-hozzáférési pont létesítésének helye (a teljesítés helye),
2. a belépési díj mértéke,
3. a díjkiegyenlítés módja,
4. az Ügyfél a Bankkal külön keretszerződést kössön és az Ügyfél a Bank rendelkezésére bocsássa - az Ügyfelet a keretszerződéselőfizetési, és az annak alapján adott eseti megbízások alapján terhelő kötelezettségek szerződésszerű teljesítésének biztosítására - a Bank által meghatározott mértékű fedezetet, biztosítékot, kivéve, ha annak nyújtásától a Bank eltekint.azonosítási szám(ok),
5. Amennyiben az Ügyfél a telefaxoncsatlakoztatott végberendezés darabszáma, telefonon, Interneten vagy egyéb elektronikus úton adott megbízást, és a Bank az Ügyfél részére írásbeli visszaigazolást küld, és ha az Ügyfél a visszaigazolást egy munkanapon belül, írásban nem erősíti meg annak aláírásával és visszaküldésével, a Bank jogosult a szerződéstől azonnali hatállyal, külön felszólítás nélkül elállni. Az ebből eredő kárért a Bank felelősséget nem vállal. A Bank a telefonon adott megbízást rögzíti, és vita esetén, illetve amennyiben a megbízást már teljesítette, a hangfelvételt tekinti irányadónak.tulajdonjoga,
6. Telefonon keresztül – a felek eltérő rendelkezése hiányában – az Ügyfél által a befektetési szolgáltatásra irányuló, vagy egyéb szerződésben meghatározott azonosító jelszó/kódszám/személyes adat megadását követően adható megbízás. Az Ügyfél nem érvényesíthet kártérítési követelést a Bankkal szemben, ha a telefonkapcsolat során előforduló - a Bank tevékenységi körén kívül eső - félreértés, hiba vagy illetéktelen hozzáférés következményeként kár éri. Az ügyféljelszó megváltoztatható személyesen, illetve írásban. Amennyiben a jelszó/kódszám/személyes adat megváltoztatása személyesen történik, az érvénybe léptetés azonnali. Írásbeli változtatás esetén az új jelszó/kódszám/személyes adat érvénybe léptetése a kézhezvételtől számított 2 munkanapon belül, az Ügyfél értesítése mellett történik.előfizetői adatok kezelésével kapcsolatos nyilatkozat,
7. Interneten keresztül az Ügyfél által meghatározott azonosító jelszó és felhasználói kód megadását követően adható megbízás. Az Interneten keresztül csak a igénybe vett kiegészítő szerződés megkötése után lehet a szolgáltatásokat igénybe venni.szolgáltatások,
8. a területi ügyfélkapcsolati hely megnevezése,
9. az általános szerződési feltételektől való eltérések. Az Ügyfelet terheli mindennemű telefonon, telefaxon illetve Interneten adott megbízás (illetve érvényes szerződés módosítására vonatkozó megbízás) hamisításából, valamint az átvitel során jelentkező technikai problémákból adódó kár illetve veszteségelőfizetői szerződésekben a fenti elemeken kívül a felek további feltételeket is meghatározhatnak.
Appears in 2 contracts
Samples: General Terms and Conditions, General Terms and Conditions
Szerződéskötés. VIII.1. A bank a szerződéskötést megelőzően biztosítja, hogy az adós a hitelszerződés aláírása előtt megismerhesse a szerződés tervezetét, valamint a bank vonatkozó hatályos hirdetményét, az üzletszabályzatot, amelyekből együttesen mindazon adatok , feltételek megállapíthatóak, amelyek alapján az ügyfél az ügylettel kapcsolatos véleményét kialakíthatja, felelős döntést hozhat a szerződéskötésről.
VIII.2. A VIII. 1. Bizományosi szerződések kötése pontban foglaltak teljesítése érdekében a bank az adós kérésére a szerződés tervezetét díj-, költség- és egyéb fizetési kötelezettségmentesen a rendelkezésére bocsátja, jelzáloghitel igénylése esetén az adós kérése nélkül is legalább három nappal a tervezett szerződéskötést megelőzően. A megküldött szerződéstervezetet a Bank üzletmenetében rendszeresített szerződésminták felhasználásával történikmagára nézve kötelező érvényű ajánlatnak tekinti. Az adós a három nap leteltéig az ajánlatot nem fogadhatja el. A Bank bank ajánlati kötöttsége a szerződéstervezet Ügyfél részére beérkezett megbízásokat, megbízási szerződéseket, valamint bármely, az Ügyféltől kapott információt a BÜSZ-ben meghatározottaknak, illetve a vonatkozó törvényeknek megfelelően bizalmasan kezelitörténő rendelkezésre bocsátásától számított tizenöt napig áll fenn.
2VIII.3. A Bank a bizományi szerződést írásban, vagy elektronikus megbízás adására jogosító, írásban megkötött szerződés alapján, elektronikus úton rögzíti.
3. A megbízási szerződésnek legalább a következőket kell tartalmaznia: − Amennyiben az Ügyfél nevét, székhelyét/lakcímét, és egyéb azonosító adatait (ügyfél a Bank által rendszeresített azonosító adatlap nyomtatvány szerinti részletezettségben); − készített szerződés-tervezet tartalmát vitatja, szerződéskötésre nem kerül sor. A bank nem felel az Ügyfél képviselőjére vonatkozó adatokat; − jogi személy esetében az Ügyfél pénzforgalmi jelzőszámát, − a megbízás időbeli hatályának megjelölését; − az ügylettípus megjelölését; − az eladni vagy venni kívánt értékpapír megnevezését, címletét és mennyiségét; − a fedezet rendelkezésre állását vagy rendelkezésre bocsátásának határidejét és módját; − az érvényes átváltási árfolyamot, amennyiben a megbízás jellege ezt szükségessé teszi; − a pénzügyi teljesítéssel kapcsolatos egyéb szabályokat; − a Bankot megillető díjat, az esetleges költségeket, azok megfizetésének esedékességét és módját; − az itt felsoroltakon túl mindazt, amit a BÜSZnek az adott típusú üzletre vonatkozó szabályai megkívánnakebből származó károkért.
4VIII.4. A határidős és opciós ügyletre szóló megbízás elfogadásának feltételebank – jelzáloghitel-szerződés kivételével – jogosult a szerződéskötés feltételéül előírni, hogy az Ügyfél ügyfél a Bankkal külön keretszerződést kössön banknál fizetési számlát nyisson és pénzforgalmát ezen a számlán bonyolítsa le. Jelzáloghitel igénylése esetén a bank előírhatja, hogy az Ügyfél ügyfél rendelkezzen nála vezetett korlátozott rendeltetésű fizetési számlával, amely kizárólag a Bank rendelkezésére bocsássa - az Ügyfelet a keretszerződésjelzáloghitel törlesztéséhez szükséges pénzeszközök elhelyezését szolgálja, és ezt díj-, költség- és egyéb fizetési kötelezettségmentesen biztosítja az annak alapján adott eseti megbízások alapján terhelő kötelezettségek szerződésszerű teljesítésének biztosítására - adós részére. E kötelezettség teljesítéseként a Bank által meghatározott mértékű fedezetet, biztosítékot, kivévebank elfogadja, ha annak nyújtásától az ügyfél – előzetes tájékoztatást követően - önként, és saját választása szerint a Bank eltekintkorlátozott rendeltetésű fizetési számla helyett a bank által forgalmazott fizetési számlára vonatkozóan kíván szerződést kötni a bankkal. A jelzáloghitel-szerződés teljes futamideje alatt az Adósnak legalább korlátozott rendeltetésű fizetési számlával rendelkeznie kell a banknál. Előírhatja továbbá, hogy rendelkezzen a hitelszerződéshez kapcsolódó megtakarítással, valamint életbiztosítással vagy a fedezetül szolgáló ingatlanra vonatkozó vagyonbiztosítással. A bank az általa előnyben részesített szolgáltatótól eltérő szolgáltató biztosítását is elfogadja, ha az a bank által ajánlott biztosítással legalább egyenértékű a biztosítás összegét és a fedezet körét figyelembe véve.
5VIII.5. Amennyiben A bank egyes konstrukciók esetében előírhatja az Ügyfél a telefaxon, telefonon, Interneten vagy egyéb elektronikus úton adott megbízást, igényelhető legkisebb és legmagasabb összeget.
VIII.6. A szerződés érvényességi feltétele az írásba foglalás.
VIII.7. A szerződéskötés és a Bank az Ügyfél részére írásbeli visszaigazolást küld, és ha az Ügyfél a visszaigazolást egy munkanapon belül, írásban nem erősíti meg annak aláírásával és visszaküldésével, a Bank jogosult a szerződéstől azonnali hatállyal, külön felszólítás nélkül elállni. Az ebből eredő kárért a Bank felelősséget nem vállal. A Bank a telefonon adott megbízást rögzíti, és vita esetén, illetve amennyiben a megbízást már teljesítette, a hangfelvételt tekinti irányadónak.
6. Telefonon keresztül szerződés fennállása alatti kapcsolattartás nyelve – a felek szerződés kifejezett eltérő rendelkezése hiányában – az Ügyfél által a befektetési szolgáltatásra irányuló, vagy egyéb szerződésben meghatározott azonosító jelszó/kódszám/személyes adat megadását követően adható megbízás. Az Ügyfél nem érvényesíthet kártérítési követelést a Bankkal szemben, ha a telefonkapcsolat során előforduló - a Bank tevékenységi körén kívül eső - félreértés, hiba vagy illetéktelen hozzáférés következményeként kár éri. Az ügyféljelszó megváltoztatható személyesen, illetve írásbanmagyar. Amennyiben a jelszó/kódszám/személyes adat megváltoztatása személyesen történikbank és az ügyfél között megkötött szerződésről idegen nyelvű példány is készül, az érvénybe léptetés azonnali. Írásbeli változtatás úgy a szerződéssel összefüggő értelmezési vita esetén az új jelszó/kódszám/személyes adat érvénybe léptetése a kézhezvételtől számított 2 munkanapon belül, az Ügyfél értesítése mellett történikannak magyar nyelvű változata irányadó.
7VIII.8. Interneten keresztül A bank előírhatja a szerződés közjegyző általi közokiratba foglalását, illetőleg a teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt, szerződés alapján közokiratba foglalt egyoldalú tartozáselismerő nyilatkozat tételét.
VIII.9. A szerződés azon a napon jön létre, amikor azt az Ügyfél által meghatározott azonosító jelszó előírt alakban minden érintett fél aláírta képviseleti jogosultságának megfelelően, és felhasználói kód megadását követően adható megbízásteljesültek az érvényesség feltételei. Amennyiben a hatálybalépés feltételtől, vagy időponttól függ, úgy a szerződésből eredő jogok, és kötelezettségek a feleket a hatályosság bekövetkeztétől illetik, illetve terhelik.
VIII.10. A hitelszerződés egy példányát a bank az adósnak átadja.
VIII.11. Az Interneten keresztül csak adós, illetve az adóstársak mindegyike a kiegészítő szerződés megkötése után lehet hitelszerződésben, annak aláírásával az alábbi kijelentéseket és szavatossági nyilatkozatokat teszi – valamint azok megtettnek tekintendők a szolgáltatásokat igénybe venni.hitelszerződés megszűnéséig:
8. Az Ügyfelet terheli mindennemű telefonona) ahitelszerződésben meghatározott állampolgársággal rendelkezik, telefaxon cselekvőképes, szerződéskötési képessége korlátozva nincs, illetve Interneten adott megbízás (minden olyan intézkedést megtett, amely szükséges ahhoz, hogy a hitelszerződést jogszerűen és kötelező erővel aláírja, illetve érvényes szerződés módosítására vonatkozó megbízás) hamisításából, valamint az átvitel során jelentkező technikai problémákból adódó kár illetve veszteség.abban foglalt kötelezettségeinek teljesítését vállalja;
Appears in 2 contracts
Samples: General Terms and Conditions for Consumer Credit, Hitel És Kölcsönszerződés
Szerződéskötés. 1Szerződő felek az Előfizetői szerződést írásban üzletkötőn keresztül vagy ügyfélszolgálaton kötik meg. Bizományosi szerződések kötése Az Előfizetői szerződésből fakadó jogok érvényesítése és kötelezettségek teljesítése akkortól történik, amikortól a Bank üzletmenetében rendszeresített szerződésminták felhasználásával történikSzolgáltató a szolgáltatás igénybevételét biztosítja. A Bank a részére beérkezett megbízásokat, megbízási szerződéseket, valamint bármely, az Ügyféltől kapott információt a BÜSZ-ben meghatározottaknak, illetve a vonatkozó törvényeknek megfelelően bizalmasan kezeli.
2. A Bank a bizományi szerződést írásban, Üzletkötőn keresztül vagy elektronikus megbízás adására jogosító, írásban ügyfélszolgálaton megkötött írásos szerződés alapján, elektronikus úton rögzíti.
3. A megbízási szerződésnek legalább a következőket kell tartalmaznia: − az Ügyfél nevét, székhelyét/lakcímét, és egyéb azonosító adatait (a Bank által rendszeresített azonosító adatlap nyomtatvány szerinti részletezettségben); − az Ügyfél képviselőjére vonatkozó adatokat; − jogi személy esetében az Ügyfél pénzforgalmi jelzőszámát, − a megbízás időbeli hatályának megjelölését; − az ügylettípus megjelölését; − az eladni vagy venni kívánt értékpapír megnevezését, címletét és mennyiségét; − a fedezet rendelkezésre állását vagy rendelkezésre bocsátásának határidejét és módját; − az érvényes átváltási árfolyamot, amennyiben a megbízás jellege ezt szükségessé teszi; − a pénzügyi teljesítéssel kapcsolatos egyéb szabályokat; − a Bankot megillető díjat, az esetleges költségeket, azok megfizetésének esedékességét és módját; − az itt felsoroltakon túl mindazt, amit a BÜSZnek az adott típusú üzletre vonatkozó szabályai megkívánnak.
4. A határidős és opciós ügyletre szóló megbízás elfogadásának feltételeúgy jön létre, hogy az Ügyfél Előfizető a Bankkal külön keretszerződést kössön és szerződést aláírásával hitelesíti. A szerződés aláírásával az Ügyfél Előfizető az ÁSZF-ben foglaltakat magára nézve elfogadottnak tekinti. A szerződés a Bank rendelkezésére bocsássa - az Ügyfelet a keretszerződés, és az annak alapján adott eseti megbízások alapján terhelő kötelezettségek szerződésszerű teljesítésének biztosítására - a Bank által meghatározott mértékű fedezetet, biztosítékot, Felek között határozatlan időre jön létre kivéve, ha annak nyújtásától a Bank eltekintFelek meghatározzák a szerződés időtartamát előre.
5a) Szolgáltató neve, címe, az ügyfélszolgálat és hibabejelentő szolgálat elérhetősége és nyitvatartási rendje, illetve internetes honlapjának címe;
b) az Előfizető neve, állandó lakóhelye illetve székhelye, tartózkodási helye (levelezési címe),
c) természetes személy Előfizető esetén az Előfizető születési neve, anyja születési neve, születési helye és ideje, személyi igazolvány száma;
d) nem természetes személy Előfizető esetén az Előfizető cégjegyzékszáma vagy más nyilvántartási száma, adószáma valamint az Előfizető bankszámlaszáma;
e) az Előfizető hozzájárulása a Szolgáltató által jogszabály alapján kezelt kötelező adatállományon túli adatainak kezeléséhez, illetve az adatállományban szereplő adatainak az e törvényben meghatározott céloktól eltérő felhasználásához;
f) a szerződés tartama;
g) a szolgáltatás létesítési helyének címe
h) a szolgáltatás megkezdésének határideje
i) az előfizetői végberendezés felszerelésének helye, előfizetői hívószám, a Szolgáltató felelősségi határát jelentő előfizetői hozzáférési pont helye. Az előfizetői hozzáférési pont meghatározása tekintetében az Előfizetők által szokásosan megjelölt pont az irányadó, amely csak az Előfizető kifejezett kérésére létesíthető az Előfizető helyiségén kívül;
j) az ÁSZF elérhetősége, valamint az Előfizető azon nyilatkozata, amely szerint az e szerződésben foglaltakat megismerte és elfogadja
k) az Előfizető e-mail címe
l) az Előfizető által meghatározott biztonsági korlát mértéke Írásos szerződés létrejöttével egyidejűleg a Szolgáltató az egyedi Előfizetői szerződés egy példányát és az ÁSZF kivonatát térítésmentesen köteles az Előfizető rendelkezésére bocsátani Az Előfizető kérésére a Szolgáltató a teljes ÁSZF egy példányát is az Előfizető rendelkezésére bocsátja a 3. számú mellékletben megjelölt díj ellenében. Egyedi esetekben a szerződés kibővülhet az Előfizetői szerződésben rögzített egyéb mellékletekkel. Amennyiben az Ügyfél Előfizetői szerződés ráutaló magatartással jött létre, a telefaxon, telefonon, Interneten Szolgáltató postai vagy egyéb elektronikus úton adott megbízástmegküldi az Előfizetői szerződés dokumentumait az Előfizetőnek, és a Bank az Ügyfél részére írásbeli visszaigazolást küld, és ha az Ügyfél a visszaigazolást egy munkanapon belül, írásban nem erősíti meg annak aláírásával és visszaküldésével, a Bank jogosult a szerződéstől azonnali hatállyal, külön felszólítás nélkül elállni. Az ebből eredő kárért a Bank felelősséget nem vállal. A Bank a telefonon adott megbízást rögzíti, és vita esetén, illetve amennyiben a megbízást már teljesítette, a hangfelvételt tekinti irányadónak.
6. Telefonon keresztül – a felek eltérő rendelkezése hiányában – az Ügyfél által a befektetési szolgáltatásra irányuló, vagy egyéb szerződésben meghatározott azonosító jelszó/kódszám/személyes adat megadását követően adható megbízás. Az Ügyfél nem érvényesíthet kártérítési követelést a Bankkal szemben, ha a telefonkapcsolat során előforduló - a Bank tevékenységi körén kívül eső - félreértés, hiba vagy illetéktelen hozzáférés következményeként kár éri. Az ügyféljelszó megváltoztatható személyesen, illetve írásban. Amennyiben a jelszó/kódszám/személyes adat megváltoztatása személyesen történik, az érvénybe léptetés azonnali. Írásbeli változtatás esetén az új jelszó/kódszám/személyes adat érvénybe léptetése aki a kézhezvételtől számított 2 munkanapon belül30 napon belül köteles azt aláírva visszajuttatni a Szolgáltatónak. Ennek elmaradása esetén a ráutaló magatartással létrejött szerződés azonnal hatályát veszíti, a Szolgáltató a szolgáltatásokat törli, az Ügyfél értesítése mellett történik.
7Előfizető pedig a szolgáltatás megszűntetéséig igénybe vett napokat köteles a Szolgáltatónak megfizetni. Interneten keresztül A szerződést az Ügyfél által meghatározott azonosító jelszó és felhasználói kód megadását követően adható megbízás. Az Interneten keresztül csak a kiegészítő szerződés megkötése után lehet a szolgáltatásokat igénybe venni.
8. Az Ügyfelet terheli mindennemű telefononElőfizető részéről o természetes személy Előfizető esetén az Előfizető saját kezűleg, telefaxon illetve Interneten adott megbízás (illetve érvényes szerződés módosítására vonatkozó megbízás) hamisításából, valamint az átvitel során jelentkező technikai problémákból adódó kár illetve veszteség.vagy teljes bizonyító erejű magánokiratban vagy közokiratban meghatalmazott képviselője,
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Szerződéskötés. 1A szerződés a felek megállapodásával jön létre. Bizományosi szerződések kötése Ha a Bank üzletmenetében rendszeresített szerződésminták felhasználásával történikbiztosító az ajánlat beérkezésétől számított 30 napon belül kötvényt állít ki, a szerződés a kötvény kiállításának napján jön létre a szerződésben feltüntetett kockázatvi- selési kezdettel. A Bank szerződés akkor is létrejön, ha a biztosító által rendsze- resített ajánlati lap beérkezésétől számított 30 napos koc- kázat-elbírálási határidőn belül a biztosító nem nyilatkozik az ajánlatra. Ilyenkor a szerződés az ajánlatnak a biztosító részére beérkezett megbízásokat, megbízási szerződéseket, valamint bármelytörtént átadásától számított 30. nap leteltével, az Ügyféltől kapott információt a BÜSZ-ben meghatározottaknak, illetve a vonatkozó törvényeknek megfelelően bizalmasan kezeli.
2átadás időpontjára visszamenő hatállyal jön létre. A Bank biztosító a bizományi szerződést írásban, vagy elektronikus megbízás adására jogosító, beérkezett ajánlatot a beérkezéstől számí- tott 30 napon belül írásban megkötött visszautasíthatja. Ebben az esetben a szerződés alapján, elektronikus úton rögzíti.
3. A megbízási szerződésnek legalább a következőket kell tartalmaznia: − az Ügyfél nevét, székhelyét/lakcímétnem jön létre, és egyéb azonosító adatait (a Bank biztosítót nem terheli szolgáltatási kötelezettség. Ha a biztosító által rendszeresített azonosító adatlap nyomtatvány szerinti részletezettségben); − az Ügyfél képviselőjére vonatkozó adatokat; − jogi személy esetében az Ügyfél pénzforgalmi jelzőszámát, − kiállított kötvény tartalma eltér a megbízás időbeli hatályának megjelölését; − az ügylettípus megjelölését; − az eladni vagy venni kívánt értékpapír megnevezését, címletét és mennyiségét; − a fedezet rendelkezésre állását vagy rendelkezésre bocsátásának határidejét és módját; − az érvényes átváltási árfolyamot, amennyiben a megbízás jellege ezt szükségessé teszi; − a pénzügyi teljesítéssel kapcsolatos egyéb szabályokat; − a Bankot megillető díjat, az esetleges költségeket, azok megfizetésének esedékességét és módját; − az itt felsoroltakon túl mindazt, amit a BÜSZnek az adott típusú üzletre vonatkozó szabályai megkívánnak.
4. A határidős és opciós ügyletre szóló megbízás elfogadásának feltétele, hogy az Ügyfél a Bankkal külön keretszerződést kössön és az Ügyfél a Bank rendelkezésére bocsássa - az Ügyfelet a keretszerződésszerződő fél ajánlatától, és az annak alapján adott eseti megbízások alapján terhelő kötelezettségek szerződésszerű teljesítésének biztosítására - eltérést a Bank szerződő fél késedelem nélkül nem kifogásolja, a szerződés a kötvény tartalma szerint jön létre. Az Allianz kiegészítő kölcsöngépjármű-biztosítást azok köthetik meg, akik az Allianz Hungária Zrt.-nél határozat- lan időtartamra, személygépjárműre szóló Flotta Casco biztosítással, mint alapbiztosítással rendelkeznek. Az alapbiztosítást, melyhez a kiegészítő biztosítást kötik, a szerződő az ajánlaton határozza meg. E biztosítás a teljesen vagy részben foglalkozásszerű bér- beadással hasznosított járművekre nem köthető meg. A biztosító által meghatározott mértékű fedezetetmegbízott függő biztosításközvetítő (ügynök, biztosítékot, kivéve, ha annak nyújtásától a Bank eltekint.
5többes ügynök) kizárólag az ajánlat átvételére jogosult. Amennyiben az Ügyfél a telefaxon, telefonon, Interneten vagy egyéb elektronikus úton adott megbízást, A függő biztosításközvetítő szerződéskötésre nem jogosult és a Bank az Ügyfél részére írásbeli visszaigazolást küldszerződő, és ha az Ügyfél illetőleg a visszaigazolást egy munkanapon belül, írásban biztosított jognyi- latkozatot nem erősíti meg annak aláírásával és visszaküldésévelintézhet hozzá érvényesen. Ha a szerződő a biztosítási szerződéssel kapcsolatos nyilatkozatát független biztosításközvetítő (biztosítási alkusz) bevonásával teszi meg, a Bank jogosult nyilatkozathoz a szerződéstől azonnali hatállyalbizto- sítóval szemben attól az időponttól kezdődően fűződik joghatály, külön felszólítás nélkül elállni. Az ebből eredő kárért amikor a Bank felelősséget nem vállalnyilatkozat a biztosítóhoz beérkezett. A Bank a telefonon adott megbízást rögzítifüggő biztosításközvetítő az ügyféltől nem vehet át díjat, és vita esetén, illetve amennyiben a megbízást már teljesítette, a hangfelvételt tekinti irányadónak.
6. Telefonon keresztül – a felek eltérő rendelkezése hiányában – az Ügyfél által a befektetési szolgáltatásra irányuló, vagy egyéb szerződésben meghatározott azonosító jelszó/kódszám/személyes adat megadását követően adható megbízás. Az Ügyfél nem érvényesíthet kártérítési követelést a Bankkal szemben, ha a telefonkapcsolat során előforduló - a Bank tevékenységi körén kívül eső - félreértés, hiba vagy illetéktelen hozzáférés következményeként kár éri. Az ügyféljelszó megváltoztatható személyesen, illetve írásban. Amennyiben a jelszó/kódszám/személyes adat megváltoztatása személyesen történik, az érvénybe léptetés azonnali. Írásbeli változtatás esetén az új jelszó/kódszám/személyes adat érvénybe léptetése a kézhezvételtől számított 2 munkanapon belül, az Ügyfél értesítése mellett történik.
7. Interneten keresztül az Ügyfél által meghatározott azonosító jelszó és felhasználói kód megadását követően adható megbízás. Az Interneten keresztül csak a kiegészítő szerződés megkötése után lehet a szolgáltatásokat igénybe venni.
8. Az Ügyfelet terheli mindennemű telefonon, telefaxon illetve Interneten adott megbízás (illetve érvényes szerződés módosítására vonatkozó megbízás) hamisításábóldíjelőleget, valamint a biztosítótól az átvitel során jelentkező technikai problémákból adódó kár illetve veszteségügyfélnek járó összeget.
Appears in 1 contract
Szerződéskötés. 1. Bizományosi szerződések kötése a Bank üzletmenetében rendszeresített szerződésminták felhasználásával történikVIII.1. A Bank a részére beérkezett megbízásokatszerződéskötést megelőzően biztosítja, megbízási szerződésekethogy az Adós a hitelszerződés aláírása előtt megismerhesse a szerződés tervezetét, valamint bármelya Bank vonatkozó hatályos Hirdetményét, az Ügyféltől kapott információt Üzletszabályzat ot, amelyekből együttesen mindazon adatok , feltételek megállapíthatóak, amelyek alapján az Ügyfél az ügylettel kapcsolatos véleményét kialakíthatja, felelős döntést hozhat a BÜSZ-ben meghatározottaknak, illetve a vonatkozó törvényeknek megfelelően bizalmasan kezeliszerződéskötésről.
2VIII.2. Ennek érdekében a Bank a Adós kérésére a szerződés tervezetét díj-, költség- és egyéb fizetési kötelezettségmentesen a rendelkezésére bocsátja, Jelzáloghitel igénylése esetén a Adós kérése nélkül is legalább hét nappal a szerződéskötést megelőzően.
VIII.3. Amennyiben az Ügyfél a Bank által készített szerződés-tervezet tartalmát vitatja, szerződéskötésre nem kerül sor. A Bank a bizományi szerződést írásban, vagy elektronikus megbízás adására jogosító, írásban megkötött szerződés alapján, elektronikus úton rögzítinem felel az ebből származó károkért.
3VIII.4. A megbízási szerződésnek legalább Bank jogosult a következőket kell tartalmaznia: − az Ügyfél nevét, székhelyét/lakcímét, és egyéb azonosító adatait (a Bank által rendszeresített azonosító adatlap nyomtatvány szerinti részletezettségben); − az Ügyfél képviselőjére vonatkozó adatokat; − jogi személy esetében az Ügyfél pénzforgalmi jelzőszámát, − a megbízás időbeli hatályának megjelölését; − az ügylettípus megjelölését; − az eladni vagy venni kívánt értékpapír megnevezését, címletét és mennyiségét; − a fedezet rendelkezésre állását vagy rendelkezésre bocsátásának határidejét és módját; − az érvényes átváltási árfolyamot, amennyiben a megbízás jellege ezt szükségessé teszi; − a pénzügyi teljesítéssel kapcsolatos egyéb szabályokat; − a Bankot megillető díjat, az esetleges költségeket, azok megfizetésének esedékességét és módját; − az itt felsoroltakon túl mindazt, amit a BÜSZnek az adott típusú üzletre vonatkozó szabályai megkívánnak.
4. A határidős és opciós ügyletre szóló megbízás elfogadásának feltételeszerződéskötés feltételéül előírni, hogy az Ügyfél a Bankkal külön keretszerződést kössön Banknál fizetési számlát nyisson és az Ügyfél pénzforgalmát ezen a Bank rendelkezésére bocsássa - az Ügyfelet a keretszerződés, és az annak alapján adott eseti megbízások alapján terhelő kötelezettségek szerződésszerű teljesítésének biztosítására - a Bank által meghatározott mértékű fedezetet, biztosítékot, kivéve, ha annak nyújtásától a Bank eltekintszámlán bonyolítsa le.
5. Amennyiben az Ügyfél a telefaxon, telefonon, Interneten vagy egyéb elektronikus úton adott megbízást, és a Bank az Ügyfél részére írásbeli visszaigazolást küld, és ha az Ügyfél a visszaigazolást egy munkanapon belül, írásban nem erősíti meg annak aláírásával és visszaküldésével, a Bank jogosult a szerződéstől azonnali hatállyal, külön felszólítás nélkül elállni. Az ebből eredő kárért a Bank felelősséget nem vállalVIII.5. A Bank a telefonon adott megbízást rögzíti, egyes konstrukciók esetében előírhatja az igényelhető legkisebb és vita esetén, illetve amennyiben a megbízást már teljesítette, a hangfelvételt tekinti irányadónaklegmagasabb összeget.
6VIII.6. Telefonon keresztül A Szerződés érvényességi feltétele az írásba foglalás.
VIII.7. A szerződéskötés és a szerződés fennállása alatti kapcsolattartás nyelve – a felek szerződés kifejezett eltérő rendelkezése hiányában – az Ügyfél által a befektetési szolgáltatásra irányuló, vagy egyéb szerződésben meghatározott azonosító jelszó/kódszám/személyes adat megadását követően adható megbízás. Az Ügyfél nem érvényesíthet kártérítési követelést a Bankkal szemben, ha a telefonkapcsolat során előforduló - a Bank tevékenységi körén kívül eső - félreértés, hiba vagy illetéktelen hozzáférés következményeként kár éri. Az ügyféljelszó megváltoztatható személyesen, illetve írásbanmagyar. Amennyiben a jelszó/kódszám/személyes adat megváltoztatása személyesen történik, az érvénybe léptetés azonnali. Írásbeli változtatás esetén az új jelszó/kódszám/személyes adat érvénybe léptetése a kézhezvételtől számított 2 munkanapon belül, Bank és az Ügyfél értesítése mellett történikközött megkötött szerződésről idegen nyelvű példány is készül, úgy a szerződéssel összefüggő értelmezési vita esetén annak magyar nyelvű változata irányadó.
7VIII.8. Interneten keresztül az Ügyfél által meghatározott azonosító jelszó és felhasználói kód megadását követően adható megbízás. Az Interneten keresztül csak A Bank előírhatja a kiegészítő szerződés megkötése után lehet Szerződés közjegyző általi közokiratba foglalását, illetőleg a szolgáltatásokat igénybe venniteljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt, Szerződés alapján közokiratba foglalt egyoldalú tartozáselismerő nyilatkozat tételét.
8VIII.9. Az Ügyfelet terheli mindennemű telefononA Szerződés azon a napon jön létre, telefaxon amikor azt az előírt alakban minden érintett fél aláírta képviseleti jogosultságának megfelelően, és teljesültek az érvényesség feltételei. Amennyiben a hatálybalépés feltételtől, vagy időponttól függ, úgy a Szerződésből eredő jogok, és kötelezettségek a Feleket a hatályosság bekövetkeztétől illetik, illetve Interneten adott megbízás (terhelik.
VIII.10. Hitelszerződés egy példányát a Bank a Adósnak átadja. XXXX.00.Xx Adós, illetve érvényes szerződés módosítására vonatkozó megbízásaz Adóstársak mindegyike a Hitelszerződésben, annak aláírásával az alábbi kijelentéseket és szavatossági nyilatkozatokat teszi – valamint azok megtettnek tekintendők a Hitelszerződés megszűnéséig:
a) hamisításábólhitelszerződésben meghatározott állampolgársággal rendelkezik, valamint cselekvőképes, szerződéskötési képessége korlátozva nincs, illetve minden olyan intézkedést megtett, amely szükséges ahhoz, hogy a hitelszerződést jogszerűen és kötelező erővel aláírja, illetve az átvitel során jelentkező technikai problémákból adódó kár illetve veszteség.abban foglalt kötelezettségeinek teljesítését vállalja;
Appears in 1 contract
Szerződéskötés. 1A szerződés a felek megállapodásával jön létre. Bizományosi szerződések kötése Ha a Bank üzletmenetében rendszeresített szerződésminták felhasználásával történikbiztosító az ajánlat beérkezésétől számított 15 napon belül kötvényt állít ki, a szerződés a kötvény kiállításának napján jön létre a szerződésben feltüntetett kockázatvi- selési kezdettel. A Bank szerződés akkor is létrejön, ha a biztosító által rend- szeresített ajánlati lap beérkezésétől számított 15 napos kockázat-elbírálási határidőn belül a biztosító nem nyi- latkozik az ajánlatra. Ilyenkor a szerződés az ajánlatnak a biztosító részére beérkezett megbízásokat, megbízási szerződéseket, valamint bármelytörtént átadásától számított 15. nap leteltével, az Ügyféltől kapott információt a BÜSZ-ben meghatározottaknak, illetve a vonatkozó törvényeknek megfelelően bizalmasan kezeli.
2átadás időpontjára visszamenő hatállyal jön létre. A Bank biztosító a bizományi szerződést írásban, vagy elektronikus megbízás adására jogosító, beérkezett ajánlatot a beérkezéstől számí- tott 15 napon belül írásban megkötött visszautasíthatja. Ebben az esetben a szerződés alapján, elektronikus úton rögzíti.
3. A megbízási szerződésnek legalább a következőket kell tartalmaznia: − az Ügyfél nevét, székhelyét/lakcímétnem jön létre, és egyéb azonosító adatait (a Bank biztosítót nem terheli szolgáltatási kötelezettség. AHE-12478/11P Ha a biztosító által rendszeresített azonosító adatlap nyomtatvány szerinti részletezettségben); − az Ügyfél képviselőjére vonatkozó adatokat; − jogi személy esetében az Ügyfél pénzforgalmi jelzőszámát, − kiállított kötvény tartalma eltér a megbízás időbeli hatályának megjelölését; − az ügylettípus megjelölését; − az eladni vagy venni kívánt értékpapír megnevezését, címletét és mennyiségét; − a fedezet rendelkezésre állását vagy rendelkezésre bocsátásának határidejét és módját; − az érvényes átváltási árfolyamot, amennyiben a megbízás jellege ezt szükségessé teszi; − a pénzügyi teljesítéssel kapcsolatos egyéb szabályokat; − a Bankot megillető díjat, az esetleges költségeket, azok megfizetésének esedékességét és módját; − az itt felsoroltakon túl mindazt, amit a BÜSZnek az adott típusú üzletre vonatkozó szabályai megkívánnak.
4. A határidős és opciós ügyletre szóló megbízás elfogadásának feltétele, hogy az Ügyfél a Bankkal külön keretszerződést kössön és az Ügyfél a Bank rendelkezésére bocsássa - az Ügyfelet a keretszerződésszerződő fél ajánlatától, és az annak alapján adott eseti megbízások alapján terhelő kötelezettségek szerződésszerű teljesítésének biztosítására - eltérést a Bank által meghatározott mértékű fedezetetszerződő fél késedelem nélkül nem kifogásolja, biztosítékota szerződés a kötvény tartalma szerint jön létre. A kiegészítő kölcsöngépjármű-biztosítást azok köthetik meg, kivéveakik az Allianz Hungária Zrt.-nél határozatlan idő- tartamra, ha annak nyújtásától személygépkocsira szóló · casco biztosítással vagy · kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással mint alap- biztosítással rendelkeznek. Az alapbiztosítást, melyhez a Bank eltekint.
5kiegészítő biztosítást kötik, a szerződő az ajánlaton határozza meg. Amennyiben E biztosítás a teljesen vagy részben foglalkozásszerű bér- beadással hasznosított járművekre nem köthető meg. A biztosító ügynöke (függő biztosításközvetítő) kizárólag az Ügyfél a telefaxon, telefonon, Interneten vagy egyéb elektronikus úton adott megbízástajánlatok átvételére jogosult. Az ügynök szerződéskö- tésre nem jogosult, és a Bank az Ügyfél részére írásbeli visszaigazolást küldszerződő, és ha az Ügyfél illetőleg a visszaigazolást egy munkanapon belül, írásban biztosított jognyilatkozatot nem erősíti meg annak aláírásával és visszaküldésévelintézhet hozzá érvényesen. Ha a szerződő a biztosítási szerződéssel kapcsolatos nyi- latkozatát biztosítási alkuszhoz intézi, a Bank jogosult nyilatkozathoz a szerződéstől azonnali hatállyalbiztosítóval szemben attól az időponttól kezdődően fűződik joghatály, külön felszólítás nélkül elállni. Az ebből eredő kárért amikor a Bank felelősséget nem vállalnyilatkozat a biztosítóhoz beérkezett. A Bank függő biztosításközvetítő nem-életbiztosítási termék esetében az ügyféltől nem vehet át díjat, díjelőleget. A függő biztosításközvetítő a telefonon adott megbízást rögzíti, és vita esetén, illetve amennyiben a megbízást már teljesítette, a hangfelvételt tekinti irányadónakbiztosítótól az ügyfélnek járó összeget nem vehet át.
6. Telefonon keresztül – a felek eltérő rendelkezése hiányában – az Ügyfél által a befektetési szolgáltatásra irányuló, vagy egyéb szerződésben meghatározott azonosító jelszó/kódszám/személyes adat megadását követően adható megbízás. Az Ügyfél nem érvényesíthet kártérítési követelést a Bankkal szemben, ha a telefonkapcsolat során előforduló - a Bank tevékenységi körén kívül eső - félreértés, hiba vagy illetéktelen hozzáférés következményeként kár éri. Az ügyféljelszó megváltoztatható személyesen, illetve írásban. Amennyiben a jelszó/kódszám/személyes adat megváltoztatása személyesen történik, az érvénybe léptetés azonnali. Írásbeli változtatás esetén az új jelszó/kódszám/személyes adat érvénybe léptetése a kézhezvételtől számított 2 munkanapon belül, az Ügyfél értesítése mellett történik.
7. Interneten keresztül az Ügyfél által meghatározott azonosító jelszó és felhasználói kód megadását követően adható megbízás. Az Interneten keresztül csak a kiegészítő szerződés megkötése után lehet a szolgáltatásokat igénybe venni.
8. Az Ügyfelet terheli mindennemű telefonon, telefaxon illetve Interneten adott megbízás (illetve érvényes szerződés módosítására vonatkozó megbízás) hamisításából, valamint az átvitel során jelentkező technikai problémákból adódó kár illetve veszteség.
Appears in 1 contract
Szerződéskötés. 1Az összegezés megküldését követően az ajánlatkérő a szerződést a nyertes ajánlattevővel írásban megköti a Kbt. Bizományosi szerződések kötése 131. § (5) bekezdés szerinti ajánlati kötöttség időtartama alatt. Nem köthető meg azonban a Bank üzletmenetében rendszeresített szerződésminták felhasználásával történikszerződés az írásbeli összegezés - ha az összegezés javítására kerül sor és az eljárás eredményességére, az ajánlat érvényességére vagy az értékelés eredményére vonatkozó adat módosul, a módosított összegezés – EKR renszeren keresztül történő – megküldése napját követő 10 napos időtartam lejártáig. A Bank szerződés hatálya kiterjed kötelező jelleggel az ajánlatban vállalt kötelezettségek teljesítésében együttműködő partnerekre és alvállalkozókra is. . Az alábbiak szerinti – eljárást megindító felhívásban, illetve jelen dokumentációban a részére beérkezett megbízásokatműszaki leírással összhangban előírt – feltételeknek való maradéktalan megfelelés a szerződéskötés feltétele: • a nyertes ajánlattevő legkésőbb a szerződés megkötéséig, megbízási szerződéseket, valamint bármelya Szerződés teljes időtartamát lefedő, az Ügyféltől kapott információt alvállalkozóira is kiterjedő, a BÜSZ-ben meghatározottaknakszerződésben megnevezett tevékenység végzésével összefüggésben harmadik feleknek okozható károkra legalább 20.000.000 Ft/év és 4.000.000 Ft/káresemény biztosítási értékű felelősségbiztosítást köt (vagy meglévő szerződsét ekképpen kiterejeszti), illetve és tudomásul veszi és vállalja, hogy, hogy felelősségbiztosítási szerződést a vonatkozó törvényeknek megfelelően bizalmasan kezeli.
2kivitelezés időtartama alatt fenntartja. • a nyertes ajánlattevő teljesítésében részt vevő, építőipari kivitelezési tevékenységet végző gazdasági szereplők mindegyike rendelkezzen bejegyzéssel az Étv. szerinti, építőipari kivitelezési tevékenységet végzők névjegyzékében. A Bank nem Magyarországon letelepedett építőipari kivitelezési tevékenységet végző gazdasági szereplőknek a bizományi szerződést írásbanletelepedés szerinti ország nyilvántartásában kell szerepelnie, vagy elektronikus megbízás adására jogosítóa letelepedés szerinti országban előírt engedéllyel, írásban megkötött szerződés alapjánjogosítvánnyal vagy szervezeti, elektronikus úton rögzíti.
3kamarai tagsággal kell rendelkeznie; • a nyertes ajánlattevőnek a szerződéskötést megelőzően utcánkénti tételes árazott költségvetést kell készítenie. A megbízási szerződésnek legalább szerződés létrejöttének feltétele az előzőek szerinti költségvetés bontás ajánlatkérő általi elfogadása. Ajánlatkérő a következőket kell tartalmaznia: − az Ügyfél nevétfenti igazolások, székhelyét/lakcímétdokumentumok előírt tartalommal történő benyújtásának elmaradását a nyertes ajánlattevő szerződéskötéstől való visszalépéseként értelmezi, és egyéb azonosító adatait így jogosult a Kbt. 131. § (4) bekezdése szerint, ha kihirdetésre került, a Bank által rendszeresített azonosító adatlap nyomtatvány másodikként rangsorolt ajánlattevővel a szerződést létrehozását kezdeményezni. és hogy részükre a jogszabályok szerinti részletezettségben); − az Ügyfél képviselőjére vonatkozó adatokat; − jogi személy esetében az Ügyfél pénzforgalmi jelzőszámát, − a megbízás időbeli hatályának megjelölését; − az ügylettípus megjelölését; − az eladni vagy venni kívánt értékpapír megnevezését, címletét és mennyiségét; − a fedezet rendelkezésre állását vagy rendelkezésre bocsátásának határidejét és módját; − az érvényes átváltási árfolyamot, amennyiben a megbízás jellege ezt szükségessé teszi; − a pénzügyi teljesítéssel kapcsolatos egyéb szabályokat; − a Bankot megillető díjat, az esetleges költségeket, azok megfizetésének esedékességét és módját; − az itt felsoroltakon túl mindazt, amit a BÜSZnek az adott típusú üzletre vonatkozó szabályai megkívánnak.
4információ megadása üzleti titokra való hivatkozással nem tagadható meg. A határidős és opciós ügyletre szóló megbízás elfogadásának feltétele, hogy az Ügyfél szerződéskötésre vonatkozó szabályokat a Bankkal külön keretszerződést kössön és az Ügyfél a Bank rendelkezésére bocsássa - az Ügyfelet a keretszerződés, és az annak alapján adott eseti megbízások alapján terhelő kötelezettségek szerződésszerű teljesítésének biztosítására - a Bank által meghatározott mértékű fedezetet, biztosítékot, kivéve, ha annak nyújtásától a Bank eltekintKbt. 131. § tartalmazza.
5. Amennyiben az Ügyfél a telefaxon, telefonon, Interneten vagy egyéb elektronikus úton adott megbízást, és a Bank az Ügyfél részére írásbeli visszaigazolást küld, és ha az Ügyfél a visszaigazolást egy munkanapon belül, írásban nem erősíti meg annak aláírásával és visszaküldésével, a Bank jogosult a szerződéstől azonnali hatállyal, külön felszólítás nélkül elállni. Az ebből eredő kárért a Bank felelősséget nem vállal. A Bank a telefonon adott megbízást rögzíti, és vita esetén, illetve amennyiben a megbízást már teljesítette, a hangfelvételt tekinti irányadónak.
6. Telefonon keresztül – a felek eltérő rendelkezése hiányában – az Ügyfél által a befektetési szolgáltatásra irányuló, vagy egyéb szerződésben meghatározott azonosító jelszó/kódszám/személyes adat megadását követően adható megbízás. Az Ügyfél nem érvényesíthet kártérítési követelést a Bankkal szemben, ha a telefonkapcsolat során előforduló - a Bank tevékenységi körén kívül eső - félreértés, hiba vagy illetéktelen hozzáférés következményeként kár éri. Az ügyféljelszó megváltoztatható személyesen, illetve írásban. Amennyiben a jelszó/kódszám/személyes adat megváltoztatása személyesen történik, az érvénybe léptetés azonnali. Írásbeli változtatás esetén az új jelszó/kódszám/személyes adat érvénybe léptetése a kézhezvételtől számított 2 munkanapon belül, az Ügyfél értesítése mellett történik.
7. Interneten keresztül az Ügyfél által meghatározott azonosító jelszó és felhasználói kód megadását követően adható megbízás. Az Interneten keresztül csak a kiegészítő szerződés megkötése után lehet a szolgáltatásokat igénybe venni.
8. Az Ügyfelet terheli mindennemű telefonon, telefaxon illetve Interneten adott megbízás (illetve érvényes szerződés módosítására vonatkozó megbízás) hamisításából, valamint az átvitel során jelentkező technikai problémákból adódó kár illetve veszteség.
Appears in 1 contract
Samples: Közbeszerzési Eljárás
Szerződéskötés. 1A szerződés a felek megállapodásával jön létre. Bizományosi szerződések kötése Ha a Bank üzletmenetében rendszeresített szerződésminták felhasználásával történikbiztosító az ajánlat beérkezésétől számított 30 napon belül kötvényt állít ki, a szerződés a kötvény kiállításának napján jön létre a szerződésben feltüntetett kockázatvi- selési kezdettel. A Bank szerződés akkor is létrejön, ha a biztosító által rendsze- resített ajánlati lap beérkezésétől számított 30 napos koc- kázat-elbírálási határidőn belül a biztosító nem nyilatkozik az ajánlatra. Ilyenkor a szerződés az ajánlatnak a biztosító részére beérkezett megbízásokat, megbízási szerződéseket, valamint bármelytörtént átadásától számított 30. nap leteltével, az Ügyféltől kapott információt a BÜSZ-ben meghatározottaknak, illetve a vonatkozó törvényeknek megfelelően bizalmasan kezeli.
2átadás időpontjára visszamenő hatállyal jön létre. A Bank biztosító a bizományi szerződést írásban, vagy elektronikus megbízás adására jogosító, beérkezett ajánlatot a beérkezéstől számí- tott 30 napon belül írásban megkötött visszautasíthatja. Ebben az esetben a szerződés alapján, elektronikus úton rögzíti.
3. A megbízási szerződésnek legalább a következőket kell tartalmaznia: − az Ügyfél nevét, székhelyét/lakcímétnem jön létre, és egyéb azonosító adatait (a Bank biztosítót nem terheli szolgáltatási kötelezettség. Ha a biztosító által rendszeresített azonosító adatlap nyomtatvány szerinti részletezettségben); − az Ügyfél képviselőjére vonatkozó adatokat; − jogi személy esetében az Ügyfél pénzforgalmi jelzőszámát, − kiállított kötvény tartalma eltér a megbízás időbeli hatályának megjelölését; − az ügylettípus megjelölését; − az eladni vagy venni kívánt értékpapír megnevezését, címletét és mennyiségét; − a fedezet rendelkezésre állását vagy rendelkezésre bocsátásának határidejét és módját; − az érvényes átváltási árfolyamot, amennyiben a megbízás jellege ezt szükségessé teszi; − a pénzügyi teljesítéssel kapcsolatos egyéb szabályokat; − a Bankot megillető díjat, az esetleges költségeket, azok megfizetésének esedékességét és módját; − az itt felsoroltakon túl mindazt, amit a BÜSZnek az adott típusú üzletre vonatkozó szabályai megkívánnak.
4. A határidős és opciós ügyletre szóló megbízás elfogadásának feltétele, hogy az Ügyfél a Bankkal külön keretszerződést kössön és az Ügyfél a Bank rendelkezésére bocsássa - az Ügyfelet a keretszerződésszerződő fél ajánlatától, és az annak alapján adott eseti megbízások alapján terhelő kötelezettségek szerződésszerű teljesítésének biztosítására - eltérést a Bank által meghatározott mértékű fedezetetszerződő fél késedelem nélkül nem kifogásolja, biztosítékota szerződés a kötvény tartalma szerint jön létre. Az Allianz kiegészítő kölcsöngépjármű-biztosítást azok köthetik meg, kivéveakik az Allianz Hungária Zrt.-nél határozat- lan időtartamra, ha annak nyújtásától személygépjárműre szóló Flotta Casco biztosítással, mint alapbiztosítással rendelkeznek. Az alapbiztosítást, melyhez a Bank eltekint.
5kiegészítő biztosítást kötik, a szerződő az ajánlaton határozza meg. Amennyiben E biztosítás a teljesen vagy részben foglalkozásszerű bér- beadással hasznosított járművekre nem köthető meg. A biztosító ügynöke (függő biztosításközvetítő) kizárólag az Ügyfél a telefaxon, telefonon, Interneten vagy egyéb elektronikus úton adott megbízástajánlatok átvételére jogosult. Az ügynök szerződéskö- tésre nem jogosult, és a Bank az Ügyfél részére írásbeli visszaigazolást küldszerződő, és ha az Ügyfél illetőleg a visszaigazolást egy munkanapon belül, írásban biztosított jognyilatkozatot nem erősíti meg annak aláírásával és visszaküldésévelintézhet hozzá érvényesen. Ha a szerződő a biztosítási szerződéssel kapcsolatos nyi- latkozatát biztosítási alkuszhoz intézi, a Bank jogosult nyilatkozathoz a szerződéstől azonnali hatállyalbiztosítóval szemben attól az időponttól kezdődően fűződik joghatály, külön felszólítás nélkül elállni. Az ebből eredő kárért amikor a Bank felelősséget nem vállalnyilatkozat a biztosítóhoz beérkezett. A Bank függő biztosításközvetítő nem-életbiztosítási termék esetében az ügyféltől nem vehet át díjat, díjelőleget. A függő biztosításközvetítő a telefonon adott megbízást rögzíti, és vita esetén, illetve amennyiben a megbízást már teljesítette, a hangfelvételt tekinti irányadónakbiztosítótól az ügyfélnek járó összeget nem vehet át.
6. Telefonon keresztül – a felek eltérő rendelkezése hiányában – az Ügyfél által a befektetési szolgáltatásra irányuló, vagy egyéb szerződésben meghatározott azonosító jelszó/kódszám/személyes adat megadását követően adható megbízás. Az Ügyfél nem érvényesíthet kártérítési követelést a Bankkal szemben, ha a telefonkapcsolat során előforduló - a Bank tevékenységi körén kívül eső - félreértés, hiba vagy illetéktelen hozzáférés következményeként kár éri. Az ügyféljelszó megváltoztatható személyesen, illetve írásban. Amennyiben a jelszó/kódszám/személyes adat megváltoztatása személyesen történik, az érvénybe léptetés azonnali. Írásbeli változtatás esetén az új jelszó/kódszám/személyes adat érvénybe léptetése a kézhezvételtől számított 2 munkanapon belül, az Ügyfél értesítése mellett történik.
7. Interneten keresztül az Ügyfél által meghatározott azonosító jelszó és felhasználói kód megadását követően adható megbízás. Az Interneten keresztül csak a kiegészítő szerződés megkötése után lehet a szolgáltatásokat igénybe venni.
8. Az Ügyfelet terheli mindennemű telefonon, telefaxon illetve Interneten adott megbízás (illetve érvényes szerződés módosítására vonatkozó megbízás) hamisításából, valamint az átvitel során jelentkező technikai problémákból adódó kár illetve veszteség.
Appears in 1 contract
Szerződéskötés. 1. Bizományosi szerződések kötése a Bank üzletmenetében rendszeresített szerződésminták felhasználásával történik. A Bank megbízást, amennyiben a részére beérkezett megbízásokat, megbízási szerződéseket, valamint bármelyfelek közötti szerződés másképp nem rendelkezik, az Ügyféltől kapott információt a BÜSZ-ben meghatározottaknak, illetve a vonatkozó törvényeknek megfelelően bizalmasan kezeliügyfélforgalom számára rendelkezésre álló helyiségében vehet fel.
2. Bank munkanapon a BÜSZ mellékletében meghatározott időpontok (kezdő időpont, záró időpont) között fogadja be az Ügyfél rendelkezéseit (üzleti órák). A Bank Kondíciós Lista, keretszerződés vagy egyedi szerződés eltérő rendelkezése hiányában 14 óráig kísérli meg teljesíteni a bizományi szerződést írásbantárgynapon befogadott, vagy elektronikus megbízás adására jogosítóbeérkezett megbízásokat/rendelkezéseket. Az ezen időpontot követően tárgynapon befogadott, írásban megkötött szerződés alapjánbeérkezett megbízásokat/rendelkezéseket a Bank a tárgynapot követő munkanapon beérkezettnek tekinti és ezen napon kezdi meg a megbízás, elektronikus úton rögzítirendelkezés teljesítésének megkísérlését. Az Ügyféllel kötött egyedi szerződések ettől eltérő időpontot is megállapíthatnak.
3. A megbízási szerződésnek legalább a következőket kell tartalmaznia: − Az üzleti órák III.2.2. pont szerinti meghatározása az Ügyfél nevétügyfelek számlához kapcsolódó terhelési megbízásainak befogadása tekintetében Kondíciós Lista, székhelyét/lakcímét, és egyéb azonosító adatait (a Bank által rendszeresített azonosító adatlap nyomtatvány szerinti részletezettségben); − az Ügyfél képviselőjére vonatkozó adatokat; − jogi személy esetében az Ügyfél pénzforgalmi jelzőszámát, − a megbízás időbeli hatályának megjelölését; − az ügylettípus megjelölését; − az eladni keretszerződés vagy venni kívánt értékpapír megnevezését, címletét és mennyiségét; − a fedezet rendelkezésre állását vagy rendelkezésre bocsátásának határidejét és módját; − az érvényes átváltási árfolyamot, amennyiben a megbízás jellege ezt szükségessé teszi; − a pénzügyi teljesítéssel kapcsolatos egyéb szabályokat; − a Bankot megillető díjat, az esetleges költségeket, azok megfizetésének esedékességét és módját; − az itt felsoroltakon túl mindazt, amit a BÜSZnek az adott típusú üzletre vonatkozó szabályai megkívánnakegyedi szerződés eltérő rendelkezése hiányában egyaránt irányadó.
4. A határidős és opciós ügyletre szóló megbízás elfogadásának feltétele, hogy Bank az Ügyfél Ügyféllel kötött megállapodás alapján elektronikus úton adott megbízást is jogosult elfogadni. Az elektronikus úton továbbított megbízások tekintetében a Bankkal külön keretszerződést kössön és az Ügyfél beérkezés időpontja a Bank rendelkezésére bocsássa - számítógépes rendszere által észlelt elektronikus megbízásnak a számítógépes rendszerben érkezési időként szereplő időpontja. Az elektronikus úton érkezett megbízások egymás közötti sorrendjére a Bankhoz beérkezett adatállományon belüli sorrend az Ügyfelet irányadó. A Raiffeisen Direkten, valamint az egyéb, rögzített telefonon keresztül adott megbízás esetében a keretszerződéshívás időpontját kell a beérkezés időpontjának tekinteni, és az annak alapján adott eseti amelyet Bank számítógépes rendszere rögzít. A telefaxon továbbított megbízások alapján terhelő kötelezettségek szerződésszerű teljesítésének biztosítására - tekintetében a Bank által meghatározott mértékű fedezetet, biztosítékot, kivéve, ha annak nyújtásától telefax activity reportban szereplő időpont minősül a Bank eltekintbeérkezés időpontjának.
5. Amennyiben az Ügyfél a telefaxon, telefonon, Interneten vagy egyéb elektronikus úton adott megbízást, és a Bank az Ügyfél részére írásbeli visszaigazolást küld, és ha az Ügyfél a visszaigazolást egy munkanapon belül, írásban nem erősíti meg annak aláírásával és visszaküldésével, a Bank jogosult a szerződéstől azonnali hatállyal, külön felszólítás nélkül elállni. Az ebből eredő kárért a Bank felelősséget nem vállal. A Bank a telefonon adott megbízást megbízásokat hangfelvétel útján rögzíti. A Bank a hangfelvételeket az ügylet elévüléséig, de legalább a megbízás megadását követő naptári évtől számított hat évig – vagy a mindenkori irányadó jogszabályokban meghatározott ideig – megőrzi, kivéve, ha a felek az adott mindenkori ügyletet utóbb írásba foglalták (a Bank az adott mindenkori ügyletet visszaigazolta és vita eseténa visszaigazolást az Ügyfél írásban tudomásul vette, illetve amennyiben aláírta). A hangfelvételhez a megbízást már teljesítetteBank által felhatalmazott alkalmazottak jogosultak csak hozzáférni az értékpapír-titokra vonatkozó szabályok betartása mellett. Az Ügyfél kérésére a Bank biztosítja az Ügyfél számára a lehetőséget, hogy a hangfelvételt tekinti irányadónakrögzített hangfelvételeket a Bank által biztosított helyiségben, helyben meghallgassa. A vitatott beszélgetések tartalmát a Bank kizárólag bírósági eljárásban és a bíróság kötelezésére adja ki írásos kivonat formájában. Az Ügyfél egyáltalán nem jogosult a Banktól mindenkori vitatott hangfelvétel kiadását kérni.
6. Telefonon keresztül – A Bank nem felelős azokért a felek eltérő rendelkezése hiányában – károkért, amelyek az Ügyfél által a befektetési szolgáltatásra irányulóÜgyfelet az elektronikus kapcsolat hibájából érik úgy, hogy az üzenet egyáltalán nem, vagy egyéb szerződésben meghatározott azonosító jelszó/kódszám/személyes adat megadását követően adható megbízásérthetetlenül, vagy hibásan érkezik meg. A Bank nem felel továbbá a rossz kiejtésből vagy a telefonvonal, a telefaxadás minőségéből keletkező elhallás vagy azonosíthatatlanság miatti károkért. Különösen vonatkozik ez arra az esetre, ha a Bank az írásos megerősítés kézhezvétele előtt teljesít rendelkezést. Az Ügyfél nem érvényesíthet kártérítési követelést a Bankkal szembenkifejezetten tudomásul veszi, ha a telefonkapcsolat során előforduló - hogy kizárólag a Bank tevékenységi körén kívül eső - félreértésáltal megadott, hiba vagy illetéktelen hozzáférés következményeként kár éri. Az ügyféljelszó megváltoztatható személyesenhangrögzítéssel rendelkező telefonszámokon adhat a Bank részére telefonon bármilyen megbízást, illetve írásban. Amennyiben tehet bármilyen rendelkezést és kifejezetten nem adhat a jelszó/kódszám/személyes adat megváltoztatása személyesen történikBank részére semmilyen megbízást, az érvénybe léptetés azonnali. Írásbeli változtatás esetén az új jelszó/kódszám/személyes adat érvénybe léptetése a kézhezvételtől számított 2 munkanapon belül, az Ügyfél értesítése mellett történiknem tehet semmilyen rendelkezést mobiltelefonszámon.
7. Interneten keresztül A telefonon adott megbízások visszaigazolásának módjáról és feltételeiről a Bank és az Ügyfél által meghatározott azonosító jelszó a közöttük az egyes ügyletcsoportokra létrejövő keretszerződésekben a jelen pontban foglaltaktól eltérően állapodhatnak meg. Ellenkező megállapodás hiányában a Bank alkalmazottai a hangfelvétel alapján 3 munkanapon belül visszaigazolják a megbízást és felhasználói kód megadását követően adható megbízásazt az Ügyfélnek aláírásra megküldik. Az Interneten keresztül csak A Bank jogosult a kiegészítő szerződés megkötése után lehet teljesítését függőben tartani vagy megtagadni, amennyiben a szolgáltatásokat igénybe venniszerződés teljesítése során olyan kérdés merül fel, amelyről sem a konkrét szerződés, sem az Üzletszabályzat nem rendelkezik.
8. Az Ügyfelet terheli mindennemű telefonon, telefaxon illetve Interneten adott megbízás (illetve érvényes szerződés módosítására vonatkozó megbízás) hamisításából, valamint az átvitel során jelentkező technikai problémákból adódó kár illetve veszteség.
Appears in 1 contract
Samples: Investment Services Business Rules
Szerződéskötés. VIII.1. A bank a szerződéskötést megelőzően biztosítja, hogy az adós a hitelszerződés aláírása előtt megismerhesse a szerződés tervezetét, valamint a bank vonatkozó hatályos hirdetményét, az üzletszabályzatot, amelyekből együttesen mindazon adatok , feltételek megállapíthatóak, amelyek alapján az ügyfél az ügylettel kapcsolatos véleményét kialakíthatja, felelős döntést hozhat a szerződéskötésről.
VIII.2. A VIII. 1. Bizományosi szerződések kötése pontban foglaltak teljesítése érdekében a bank az adós kérésére a szerződés tervezetét díj-, költség- és egyéb fizetési kötelezettségmentesen a rendelkezésére bocsátja, jelzáloghitel igénylése esetén az adós kérése nélkül is legalább három nappal a tervezett szerződéskötést megelőzően. A megküldött szerződéstervezetet a Bank üzletmenetében rendszeresített szerződésminták felhasználásával történikmagára nézve kötelező érvényű ajánlatnak tekinti. Az adós a három nap leteltéig a jelzáloghitelre vonatkozó ajánlatot nem fogadhatja el. A Bank bank ajánlati kötöttsége a szerződéstervezet Ügyfél részére beérkezett megbízásokat, megbízási szerződéseket, valamint bármely, az Ügyféltől kapott információt a BÜSZ-ben meghatározottaknak, illetve a vonatkozó törvényeknek megfelelően bizalmasan kezelitörténő rendelkezésre bocsátásától számított tizenöt napig áll fenn.
2VIII.3. A Bank a bizományi szerződést írásban, vagy elektronikus megbízás adására jogosító, írásban megkötött szerződés alapján, elektronikus úton rögzíti.
3. A megbízási szerződésnek legalább a következőket kell tartalmaznia: − Amennyiben az Ügyfél nevét, székhelyét/lakcímét, és egyéb azonosító adatait (ügyfél a Bank által rendszeresített azonosító adatlap nyomtatvány szerinti részletezettségben); − készített szerződés-tervezet tartalmát vitatja, szerződéskötésre nem kerül sor. A bank nem felel az Ügyfél képviselőjére vonatkozó adatokat; − jogi személy esetében az Ügyfél pénzforgalmi jelzőszámát, − a megbízás időbeli hatályának megjelölését; − az ügylettípus megjelölését; − az eladni vagy venni kívánt értékpapír megnevezését, címletét és mennyiségét; − a fedezet rendelkezésre állását vagy rendelkezésre bocsátásának határidejét és módját; − az érvényes átváltási árfolyamot, amennyiben a megbízás jellege ezt szükségessé teszi; − a pénzügyi teljesítéssel kapcsolatos egyéb szabályokat; − a Bankot megillető díjat, az esetleges költségeket, azok megfizetésének esedékességét és módját; − az itt felsoroltakon túl mindazt, amit a BÜSZnek az adott típusú üzletre vonatkozó szabályai megkívánnakebből származó károkért.
4VIII.4. A határidős és opciós ügyletre szóló megbízás elfogadásának feltételebank – jelzáloghitel-szerződés kivételével – jogosult a szerződéskötés feltételéül előírni, hogy az Ügyfél ügyfél a Bankkal külön keretszerződést kössön banknál fizetési számlát nyisson és pénzforgalmát ezen a számlán bonyolítsa le. Jelzáloghitel igénylése esetén a bank előírhatja, hogy az Ügyfél ügyfél rendelkezzen nála vezetett korlátozott rendeltetésű fizetési számlával, amely kizárólag a Bank rendelkezésére bocsássa - az Ügyfelet a keretszerződésjelzáloghitel törlesztéséhez szükséges pénzeszközök elhelyezését szolgálja, és ezt díj-, költség- és egyéb fizetési kötelezettségmentesen biztosítja az annak alapján adott eseti megbízások alapján terhelő kötelezettségek szerződésszerű teljesítésének biztosítására - adós részére. E kötelezettség teljesítéseként a Bank által meghatározott mértékű fedezetet, biztosítékot, kivévebank elfogadja, ha annak nyújtásától az ügyfél – előzetes tájékoztatást követően - önként, és saját választása szerint a Bank eltekintkorlátozott rendeltetésű fizetési számla helyett a bank által forgalmazott fizetési számlára vonatkozóan kíván szerződést kötni a bankkal. A jelzáloghitel-szerződés teljes futamideje alatt az Adósnak legalább korlátozott rendeltetésű fizetési számlával rendelkeznie kell a banknál. Előírhatja továbbá, hogy rendelkezzen a hitelszerződéshez kapcsolódó megtakarítással, valamint életbiztosítással vagy a fedezetül szolgáló ingatlanra vonatkozó vagyonbiztosítással. A bank az általa előnyben részesített szolgáltatótól eltérő szolgáltató biztosítását is elfogadja, ha az a bank által ajánlott biztosítással legalább egyenértékű a biztosítás összegét és a fedezet körét figyelembe véve.
5VIII.5. Amennyiben A bank egyes konstrukciók esetében előírhatja az Ügyfél a telefaxon, telefonon, Interneten vagy egyéb elektronikus úton adott megbízást, igényelhető legkisebb és legmagasabb összeget.
VIII.6. A szerződés érvényességi feltétele az írásba foglalás.
VIII.7. A szerződéskötés és a Bank az Ügyfél részére írásbeli visszaigazolást küld, és ha az Ügyfél a visszaigazolást egy munkanapon belül, írásban nem erősíti meg annak aláírásával és visszaküldésével, a Bank jogosult a szerződéstől azonnali hatállyal, külön felszólítás nélkül elállni. Az ebből eredő kárért a Bank felelősséget nem vállal. A Bank a telefonon adott megbízást rögzíti, és vita esetén, illetve amennyiben a megbízást már teljesítette, a hangfelvételt tekinti irányadónak.
6. Telefonon keresztül szerződés fennállása alatti kapcsolattartás nyelve – a felek szerződés kifejezett eltérő rendelkezése hiányában – az Ügyfél által a befektetési szolgáltatásra irányuló, vagy egyéb szerződésben meghatározott azonosító jelszó/kódszám/személyes adat megadását követően adható megbízás. Az Ügyfél nem érvényesíthet kártérítési követelést a Bankkal szemben, ha a telefonkapcsolat során előforduló - a Bank tevékenységi körén kívül eső - félreértés, hiba vagy illetéktelen hozzáférés következményeként kár éri. Az ügyféljelszó megváltoztatható személyesen, illetve írásbanmagyar. Amennyiben a jelszó/kódszám/személyes adat megváltoztatása személyesen történikbank és az ügyfél között megkötött szerződésről idegen nyelvű példány is készül, az érvénybe léptetés azonnali. Írásbeli változtatás úgy a szerződéssel összefüggő értelmezési vita esetén az új jelszó/kódszám/személyes adat érvénybe léptetése a kézhezvételtől számított 2 munkanapon belül, az Ügyfél értesítése mellett történikannak magyar nyelvű változata irányadó.
7VIII.8. Interneten keresztül A bank előírhatja a szerződés közjegyző általi közokiratba foglalását, illetőleg a teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt, szerződés alapján közokiratba foglalt egyoldalú tartozáselismerő nyilatkozat tételét.
VIII.9. A szerződés azon a napon jön létre, amikor azt az Ügyfél által meghatározott azonosító jelszó előírt alakban minden érintett fél aláírta képviseleti jogosultságának megfelelően, és felhasználói kód megadását követően adható megbízásteljesültek az érvényesség feltételei. Amennyiben a hatálybalépés feltételtől, vagy időponttól függ, úgy a szerződésből eredő jogok, és kötelezettségek a feleket a hatályosság bekövetkeztétől illetik, illetve terhelik.
VIII.10. A hitelszerződés egy példányát a bank az adósnak átadja.
VIII.11. Az Interneten keresztül csak adós, illetve az adóstársak mindegyike a kiegészítő szerződés megkötése után lehet hitelszerződésben, annak aláírásával az alábbi kijelentéseket és szavatossági nyilatkozatokat teszi – valamint azok megtettnek tekintendők a szolgáltatásokat igénybe venni.hitelszerződés megszűnéséig:
8. Az Ügyfelet terheli mindennemű telefonona) ahitelszerződésben meghatározott állampolgársággal rendelkezik, telefaxon cselekvőképes, szerződéskötési képessége korlátozva nincs, illetve Interneten adott megbízás (minden olyan intézkedést megtett, amely szükséges ahhoz, hogy a hitelszerződést jogszerűen és kötelező erővel aláírja, illetve érvényes szerződés módosítására vonatkozó megbízás) hamisításából, valamint az átvitel során jelentkező technikai problémákból adódó kár illetve veszteség.abban foglalt kötelezettségeinek teljesítését vállalja;
Appears in 1 contract
Samples: Hitel És Kölcsönszerződés
Szerződéskötés. 1Az előfizetői szerződés automatikusan létrejön a szolgáltató és megrendelő között, amikor a megrendelő, kifizeti a megrendelt szolgáltatáshoz tartozó díjbekérő számlát. Bizományosi szerződések kötése Jelszavak kezelésének ügymenete a Bank üzletmenetében rendszeresített szerződésminták felhasználásával következő módon történik: ▪ a szerződéskötés során a felhasználói információk rögzítésekor, a szolgáltatások igénybevételéhez szükséges jelszavakat a szolgáltatói rendszer automatikusan generálja, és a felhasználó által rögzített email címre kiküldi. A Bank Szolgáltató felhívja az Ügyfél figyelmét a részére beérkezett megbízásokat, megbízási szerződéseket, valamint bármely, az Ügyféltől kapott információt felhasználói jelszavak cseréjére a BÜSZ-ben meghatározottaknak, illetve a vonatkozó törvényeknek megfelelően bizalmasan kezeli.
2saját biztonságának érdekében. A Bank Szolgáltató felhívja az Ügyfelek figyelmét a bizományi szerződést írásbantelepítéskor arra is, hogy a biztonságos működés érdekében a felhasználó köteles gondoskodni saját számítógépének védelméről. Amennyiben az Előfizető ezt elmulasztja, vagy elektronikus megbízás adására jogosítónem megfelelő védelmet biztosít saját számítógépének, írásban megkötött szerződés alapján, elektronikus úton rögzíti.
3akkor az ebből adódó károkért maga vállalja a felelősséget. Az egyedi előfizetői szerződésekben a kötelező tartalmi elemeken kívül a Felek további feltételeket is meghatározhatnak. A megbízási szerződésnek legalább a következőket kell tartalmaznia: − az Ügyfél nevét, székhelyét/lakcímét, és egyéb azonosító adatait (a Bank által rendszeresített azonosító adatlap nyomtatvány szerinti részletezettségben); − az Ügyfél képviselőjére vonatkozó adatokat; − jogi személy esetében az Ügyfél pénzforgalmi jelzőszámát, − a megbízás időbeli hatályának megjelölését; − az ügylettípus megjelölését; − az eladni vagy venni kívánt értékpapír megnevezését, címletét és mennyiségét; − a fedezet rendelkezésre állását vagy rendelkezésre bocsátásának határidejét és módját; − az érvényes átváltási árfolyamot, amennyiben a megbízás jellege ezt szükségessé teszi; − a pénzügyi teljesítéssel kapcsolatos egyéb szabályokat; − a Bankot megillető díjat, az esetleges költségeket, azok megfizetésének esedékességét és módját; − az itt felsoroltakon túl mindazt, amit a BÜSZnek az adott típusú üzletre vonatkozó szabályai megkívánnak.
4. A határidős és opciós ügyletre szóló megbízás elfogadásának feltétele, hogy az Ügyfél a Bankkal külön keretszerződést kössön Szolgáltató́ és az Ügyfél írásbeli jognyilatkozatnak ismerik el a Bank rendelkezésére bocsássa - jognyilatkozat DocuSign elektronikus aláírással történő aláírását. Az Üzleti Előfizető vállalja, hogy a DocuSign elektronikus aláírással történő aláírást is cégjegyzésre jogosult képviselője, illetve képviselői teljesíti(k). A Szolgáltató elfogadja a DocuSign elektronikus aláírással legalább azonos biztonsági szintű elektronikus aláírást is elektronikus aláírásnak. Az egyedi előfizetői szerződésekben a kötelező tartalmi elemeken kívül a Felek további feltételeket is meghatározhatnak. Az üzleti / intézményi, írásbeli előfizetői szerződés megkötésére a képviseleti jogosultsággal rendelkező, vagy az Ügyfelet általa írásban felhatalmazott személy jogosult, a keretszerződés, és jogosultság megfelelő igazolásával. Az igazolás abban az annak alapján adott eseti megbízások alapján terhelő kötelezettségek szerződésszerű teljesítésének biztosítására - a Bank által meghatározott mértékű fedezetet, biztosítékot, kivéveesetben tekintendő megfelelőnek, ha annak nyújtásától a Bank eltekint.
5. Amennyiben képviselője bemutatja az Ügyfél a telefaxonüzleti / intézményi Előfizető cégbírósági bejegyzéséről, telefononilletve nyilvántartásba vételéről szóló, Interneten vagy egyéb elektronikus úton adott megbízást, és a Bank az Ügyfél részére írásbeli visszaigazolást küld, és ha az Ügyfél a visszaigazolást egy munkanapon belül, írásban 3 (azaz: három) hónapnál nem erősíti meg annak aláírásával és visszaküldésévelrégebbi cégkivonatot, a Bank képviseletre jogosult a szerződéstől azonnali hatállyal, külön felszólítás nélkül elállni. Az ebből eredő kárért a Bank felelősséget nem vállalaláírási címpéldányát. A Bank a telefonon adott megbízást rögzíti, és vita esetén, illetve amennyiben a megbízást már teljesítetteSzolgáltató az előfizetői szerződés megkötését megtagadhatja, a hangfelvételt tekinti irányadónak.
63.3. Telefonon keresztül – a felek eltérő rendelkezése hiányában – pontban meghatározott eseteken túl akkor is, ha: A szolgáltatás nyújtásához szükséges műszaki feltételeket az Előfizető nem tudja biztosítani. Nem megfelelő konfigurációjú előfizetői számítógép, valamint az Ügyfél által a befektetési szolgáltatásra irányulóbiztosítandó, hibás, vagy egyéb szerződésben meghatározott azonosító jelszó/kódszám/személyes adat megadását követően adható megbízásalkalmatlan hálózati adapterkártya, hálózati szoftver hiánya esetén. Az Ügyfél nem érvényesíthet kártérítési követelést a Bankkal szembenalap, ha a telefonkapcsolat során előforduló - a Bank tevékenységi körén kívül eső - félreértés, hiba vagy illetéktelen hozzáférés következményeként kár éri„default” jelszó szükséges az Előfizető első csatlakoztatásához. Az ügyféljelszó megváltoztatható személyesen, illetve írásban. Amennyiben alap jelszó megváltoztatására a jelszó/kódszám/személyes adat megváltoztatása személyesen történik, az érvénybe léptetés azonnali. Írásbeli változtatás esetén az új jelszó/kódszám/személyes adat érvénybe léptetése a kézhezvételtől számított 2 munkanapon belül, az Ügyfél értesítése mellett történik.
7. Interneten keresztül az Ügyfél által meghatározott azonosító jelszó és felhasználói kód megadását követően adható megbízásSzolgáltató interaktív felületet biztosít. Az Interneten keresztül csak a kiegészítő szerződés megkötése után lehet a szolgáltatásokat igénybe vennialap jelszó megváltoztatása az Előfizető felelőssége.
8. Az Ügyfelet terheli mindennemű telefonon, telefaxon illetve Interneten adott megbízás (illetve érvényes szerződés módosítására vonatkozó megbízás) hamisításából, valamint az átvitel során jelentkező technikai problémákból adódó kár illetve veszteség.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Szerződéskötés. 1A Polgármester a szerződések kötésére vonatkozó előírások betartásával a legjobb árajánlatot adó Árajánlatot tevővel kötheti meg a szerződést. Bizományosi szerződések kötése Amennyiben a Bank üzletmenetében rendszeresített szerződésminták felhasználásával történiknyertes Árajánlatot tevő visszalép, akkor a Polgármester az eredmény kihirdetésekor a következő legkedvezőbb Árajánlatot tevővel jogosult megkötni a szerződést. A Bank szerződés megkötésekor figyelemmel kell lenni arra, hogy a részére beérkezett megbízásokatbeszerzési eljárás nyertese illetve a nyertes helyébe lépő Árajánlatot tevő árajánlatát a szerződés megkötésekor is fenntartja-e még vagy sem. A szerződéskötés előkészítése és lebonyolítása a Polgármester által megbízott személy kötelezettsége. Visszterhes szerződéskötés illetve ilyen szerződés alapján teljesítendő kifizetés esetén a Polgármester még a kifizetés előtt gondoskodik a szállító átláthatósági nyilatkozatának beszerzéséről. A döntéshozatalhoz az Árajánlatot tevőktől emailben bekért, megbízási szerződéseket, valamint bármelyés általuk emailben megküldött árajánlat esetén, az Ügyféltől kapott információt elektronikus úton megküldött átláthatósági nyilatkozat is elfogadható, kifizetés azonban kizárólag az eredeti bizonylat alapján teljesíthető. A Polgármester a BÜSZ-ben meghatározottaknakközponti költségvetési kiadási előirányzatok terhére olyan természetes személlyel vagy jogi személlyel, aki illetve amely nem minősül átlátható szervezetnek, nem köthet érvényesen visszterhes szerződést, illetve a már létrejött szerződés alapján nem teljesíthet kifizetést. Az Áht. mindenkor hatályos vonatkozó törvényeknek megfelelően bizalmasan kezeli.
2rendelkezése alapján a kötelezettségvállalás (megrendelés, szerződés) kizárólag írásban történhet. Nem szükséges előzetesen az írásbeli kötelezettségvállalás az olyan kifizetések teljesítéséhez, amelyek • értéke nem éri el a bruttó 200.000 forintot, • a fizetési számlákról a számlavezető által leemelt díj, juttatás, a külföldi pénzértékben vállalt kötelezettség árfolyamvesztesége, vagy • az Áht. szerinti egyéb fizetési kötelezettségnek minősül. Ingatlan bérleti szerződés megkötése előtt nyilatkozat bekérése szükséges az ingatlan bérbeadás választott adózási formájáról az adóhatóság felé történő bejelentőlap másolatának bekérése vagy annak az adóhatóság honlapján történő ellenőrzés útján. A Bank szerződés teljesítésével, módosításával, megszüntetésével kapcsolatos feltételekre vonatkozó előírásokra egyéb esetekben a bizományi szerződést írásbanPtk. rendelkezéseit kell alkalmazni. A felek a szerződéseket tartalmuk szerint kötelesek teljesíteni. A szerződés bármelyik fél részéről történő megszegése, amely sérti a másik félnek a szerződéssel kapcsolatos jogait, szankciót von maga után. A szerződésszegés esetei különösen: • kötelezetti késedelem, • jogosulti késedelem, • hibás teljesítés, • a teljesítés meghiúsulása (lehetetlenülése), • a teljesítés megtagadása. Kötbérkikötés esetén a kötelezett meghatározott összeg fizetésére kötelezi magát arra az esetre, ha olyan okból nem, vagy elektronikus megbízás adására jogosítónem szerződésszegően teljesít, írásban megkötött szerződés alapján, elektronikus úton rögzíti.
3amelyért felelősséggel (szubjektív szankció) tartozik. A megbízási szerződésnek legalább a következőket kell tartalmaznia: − az Ügyfél nevét, székhelyét/lakcímét, és egyéb azonosító adatait (a Bank által rendszeresített azonosító adatlap nyomtatvány szerinti részletezettségben); − az Ügyfél képviselőjére vonatkozó adatokat; − jogi személy esetében az Ügyfél pénzforgalmi jelzőszámát, − a megbízás időbeli hatályának megjelölését; − az ügylettípus megjelölését; − az eladni vagy venni kívánt értékpapír megnevezését, címletét és mennyiségét; − a fedezet rendelkezésre állását vagy rendelkezésre bocsátásának határidejét és módját; − az érvényes átváltási árfolyamot, amennyiben a megbízás jellege ezt szükségessé teszi; − a pénzügyi teljesítéssel kapcsolatos egyéb szabályokat; − a Bankot megillető díjat, az esetleges költségeket, azok megfizetésének esedékességét és módját; − az itt felsoroltakon túl mindazt, amit a BÜSZnek az adott típusú üzletre vonatkozó szabályai megkívánnak.
4. A határidős és opciós ügyletre szóló megbízás elfogadásának feltétele, hogy az Ügyfél a Bankkal külön keretszerződést kössön és az Ügyfél a Bank rendelkezésére bocsássa - az Ügyfelet a keretszerződés, és az annak alapján adott eseti megbízások alapján terhelő kötelezettségek szerződésszerű teljesítésének biztosítására - a Bank által meghatározott mértékű fedezetet, biztosítékot, kivéve, ha annak nyújtásától a Bank eltekint.
5. Amennyiben az Ügyfél a telefaxon, telefonon, Interneten vagy egyéb elektronikus úton adott megbízást, és a Bank az Ügyfél részére írásbeli visszaigazolást küld, és ha az Ügyfél a visszaigazolást egy munkanapon belül, kötbért kizárólag írásban nem erősíti meg annak aláírásával és visszaküldésével, a Bank jogosult a szerződéstől azonnali hatállyal, külön felszólítás nélkül elállnilehet kikötni. Az ebből eredő kárért államháztartási törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII.31.) Korm. rendelet 73. § (3) bekezdése alapján a Bank felelősséget nem vállal. A Bank 200.000.-Ft egyedi értéket elérő vagy meghaladó beszerzések esetében a telefonon adott megbízást rögzítikötelezettségvállalásnak (megrendelésnek, és vita esetén, illetve amennyiben a megbízást már teljesítette, a hangfelvételt tekinti irányadónakszerződésnek) mindig írásban kell megtörténnie.
6. Telefonon keresztül – a felek eltérő rendelkezése hiányában – az Ügyfél által a befektetési szolgáltatásra irányuló, vagy egyéb szerződésben meghatározott azonosító jelszó/kódszám/személyes adat megadását követően adható megbízás. Az Ügyfél nem érvényesíthet kártérítési követelést a Bankkal szemben, ha a telefonkapcsolat során előforduló - a Bank tevékenységi körén kívül eső - félreértés, hiba vagy illetéktelen hozzáférés következményeként kár éri. Az ügyféljelszó megváltoztatható személyesen, illetve írásban. Amennyiben a jelszó/kódszám/személyes adat megváltoztatása személyesen történik, az érvénybe léptetés azonnali. Írásbeli változtatás esetén az új jelszó/kódszám/személyes adat érvénybe léptetése a kézhezvételtől számított 2 munkanapon belül, az Ügyfél értesítése mellett történik.
7. Interneten keresztül az Ügyfél által meghatározott azonosító jelszó és felhasználói kód megadását követően adható megbízás. Az Interneten keresztül csak a kiegészítő szerződés megkötése után lehet a szolgáltatásokat igénybe venni.
8. Az Ügyfelet terheli mindennemű telefonon, telefaxon illetve Interneten adott megbízás (illetve érvényes szerződés módosítására vonatkozó megbízás) hamisításából, valamint az átvitel során jelentkező technikai problémákból adódó kár illetve veszteség.
Appears in 1 contract
Samples: Beszerzési Szabályzat
Szerződéskötés. 1Előfizetői szerződés megkötésére irányuló ajánlattételnek minősül a szolgáltatás nyújtásának megrendelésére vonatkozó igénylői bejelentés, valamint a szolgáltatás igénybevételének feltételeit tartalmazó szerződéskötési ajánlat. Bizományosi szerződések kötése Az igénylő a Bank üzletmenetében szolgáltatás igénybevételére vonatkozó szándékát (igénybejelentését) a szolgáltató ügyfélszolgálatánál írásban, az erre rendszeresített szerződésminták felhasználásával történikadatlapon, távbeszélő útján, illetőleg a szolgáltató email címére küldött email elküldésével teheti meg. Az igény regisztrálásának létrejöttéhez elegendő, hogy az ügyfélszolgálatra megérkezzék. A Bank szóban, távbeszélő útján tett igénybejelentést azzal egy időben az ügyfélszolgálat rögzíti. A szolgáltatás nyújtására vonatkozó igénybejelentés írásban jön létre a részére beérkezett megbízásokatFelek között. Az igénybejelentésnek tartalmaznia kell az igény teljesítéséhez és az előfizetői szerződés megkötéséhez szükséges elengedhetetlen adatokat. Amennyiben az igénybejelentés a szükséges adatokat nem tartalmazza, megbízási szerződéseketa szolgáltató az igénybejelentés megérkezését követő 15 napon belül írásban, hírközlési úton vagy szóban felhívja az igénybejelentés kiegészítésére. Ebben az esetben az igénybejelentés időpontja a hiánytalan igénybejelentés szolgáltatóhoz való megérkezése, illetőleg rendelkezésre állása. Az igénybejelentés (adatlap) kötelező – szerződéskötéshez szükséges – minimális tartalmi kellékei:
a) az egyéni előfizető neve, anyja neve, születési helye és ideje, lakóhelye illetve tartózkodási helye, telefonszáma;
b) üzleti / intézményi előfizető esetén az előfizető cégneve, székhelye vagy telephelye, esetleg fióktelepe, cégjegyzékszáma, statisztikai számjele, valamint bármelyaz előfizető bankszámlaszáma;
c) az előfizetői kategóriára vonatkozó nyilatkozat;
d) a szolgáltatás hozzáférési pont(ok) létesítési helye, a csatlakoztatni kívánt berendezések jellege és darabszáma, az Ügyféltől kapott információt igénybevételhez szükséges adapterkártya műszaki paraméterei;
e) az igényelt szolgáltatás(ok) felsorolása;
f) az igénybejelentés helye és ideje. Ha a BÜSZszolgáltató a szolgáltatás-ben meghatározottaknakhozzáférési pont létesítésére képes, illetve a vonatkozó törvényeknek megfelelően bizalmasan kezeli.
2. A Bank a bizományi szerződést köteles az igénybejelentés alapján szerződéskötési ajánlatát 30 napon belül írásban, vagy elektronikus megbízás adására jogosítóhírközlési úton megtenni. Ha az igénylő az ajánlatot 30 napon belül nem fogadja el, írásban megkötött vagy arra nem nyilatkozik, igénybejelentést a nyilvántartásból a szolgáltató törli. Az Internet szolgáltatások eléréséhez előfizetői szerződés alapjánszükséges. Az előfizetői szerződés határozott vagy határozatlan időre jön létre, elektronikus úton rögzíti.
3amely utóbbit az előfizető jogosult bármikor indokolás nélkül felmondani a 4.6.2 pont rendelkezései szerint. A megbízási szerződésnek legalább szerződéskötést követő 30 naptári napon belül a következőket szolgáltatónak a szolgáltatást meg kell tartalmazniakezdenie, hacsak a felek az előfizetői szerződésben ettől eltérően nem állapodtak meg. Az egyedi előfizetői szerződés kötelező tartalmi elemei:
a) egyéni előfizető esetében: − az Ügyfél nevétnév, székhelyét/lakcímét(leánykori név), és egyéb azonosító adatait (a Bank által rendszeresített azonosító adatlap nyomtatvány szerinti részletezettségben); − az Ügyfél képviselőjére vonatkozó adatokat; − jogi személy esetében az Ügyfél pénzforgalmi jelzőszámátanyja neve, − a megbízás időbeli hatályának megjelölését; − az ügylettípus megjelölését; − az eladni születési helye, ideje, lakóhely vagy venni kívánt értékpapír megnevezését, címletét és mennyiségét; − a fedezet rendelkezésre állását vagy rendelkezésre bocsátásának határidejét és módját; − az érvényes átváltási árfolyamot, amennyiben a megbízás jellege ezt szükségessé teszi; − a pénzügyi teljesítéssel kapcsolatos egyéb szabályokat; − a Bankot megillető díjat, az esetleges költségeket, azok megfizetésének esedékességét és módját; − az itt felsoroltakon túl mindazt, amit a BÜSZnek az adott típusú üzletre vonatkozó szabályai megkívánnak.
4. A határidős és opciós ügyletre szóló megbízás elfogadásának feltétele, hogy az Ügyfél a Bankkal külön keretszerződést kössön és az Ügyfél a Bank rendelkezésére bocsássa - az Ügyfelet a keretszerződés, és az annak alapján adott eseti megbízások alapján terhelő kötelezettségek szerződésszerű teljesítésének biztosítására - a Bank által meghatározott mértékű fedezetet, biztosítékot, kivéve, ha annak nyújtásától a Bank eltekint.
5. Amennyiben az Ügyfél a telefaxon, telefonon, Interneten vagy egyéb elektronikus úton adott megbízást, és a Bank az Ügyfél részére írásbeli visszaigazolást küld, és ha az Ügyfél a visszaigazolást egy munkanapon belül, írásban nem erősíti meg annak aláírásával és visszaküldéséveltartózkodási hely, a Bank jogosult a szerződéstől azonnali hatállyal, külön felszólítás nélkül elállni. Az ebből eredő kárért a Bank felelősséget nem vállal. A Bank a telefonon adott megbízást rögzíti, és vita esetén, illetve amennyiben a megbízást már teljesítetteszerződésbe felvett, a hangfelvételt tekinti irányadónak.követelések behajtásához szükséges adatok;
6. Telefonon keresztül – a felek eltérő rendelkezése hiányában – az Ügyfél által a befektetési szolgáltatásra irányulób) üzleti/intézményi előfizető esetében: cég nev, vagy egyéb szerződésben meghatározott azonosító jelszó/kódszám/személyes adat megadását követően adható megbízás. Az Ügyfél nem érvényesíthet kártérítési követelést a Bankkal szembenszékhely (telephely), ha a telefonkapcsolat során előforduló - a Bank tevékenységi körén kívül eső - félreértés, hiba vagy illetéktelen hozzáférés következményeként kár éri. Az ügyféljelszó megváltoztatható személyesen, illetve írásban. Amennyiben a jelszó/kódszám/személyes adat megváltoztatása személyesen történik, az érvénybe léptetés azonnali. Írásbeli változtatás esetén az új jelszó/kódszám/személyes adat érvénybe léptetése a kézhezvételtől számított 2 munkanapon belül, az Ügyfél értesítése mellett történik.adószám
7. Interneten keresztül az Ügyfél által meghatározott azonosító jelszó és felhasználói kód megadását követően adható megbízás. Az Interneten keresztül csak a kiegészítő szerződés megkötése után lehet a szolgáltatásokat igénybe venni.
8. Az Ügyfelet terheli mindennemű telefonon, telefaxon illetve Interneten adott megbízás (illetve érvényes szerződés módosítására vonatkozó megbízásc) hamisításából, valamint az átvitel során jelentkező technikai problémákból adódó kár illetve veszteség.mindkét előfizetői kategóriában:
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Szerződéskötés. 112.1. Bizományosi szerződések kötése A kedvezményezettel a Bank üzletmenetében rendszeresített szerződésminták felhasználásával szerződéskötéshez szükséges valamennyi feltétel határidőben való teljesülése esetén a támogatási szerződést a Támogatáskezelő köti meg. Érvényét veszti a támogatási döntés, ha a szerződés a támogatásról szóló értesítésben megjelölt határidőn belül a pályázó mulasztásából, vagy neki felróható egyéb okból nem jön létre. Mind a nyolc komponens esetében a Kedvezményezett vállalja, hogy biztosítékként benyújtja – legkésőbb a részére megítélt költségvetési támogatás folyósításának a támogatási szerződésben meghatározott időpontját megelőző ötödik napon a Lebonyolítóhoz valamennyi – jogszabály alapján beszedési megbízással megterhelhető fizetési számlájára vonatkozóan, a Szerződésben meghatározott ellenőrzési véghatáridővel megegyező határidőig a Lebonyolító javára szóló, csak a Lebonyolító írásbeli hozzájárulásával visszavonható beszedési megbízásra felhatalmazó nyilatkozatát pénzügyi fedezethiány miatt nem teljesíthető fizetési megbízás esetére a követelés legalább harmincöt napra való sorba állítására vonatkozó rendelkezéssel együtt. A biztosítékadási kötelezettség elmulasztása esetén a költségvetési támogatás folyósítása annak pótlásáig felfüggesztésre kerül. A Kedvezményezett nyilatkozik, hogy a bejelentetteken kívül további fizetési számlája nincs; ezzel összefüggésben kötelezettséget vállal arra, hogy ha új fizetési számlát nyit, azt annak megnyitásától számított nyolc napon belül bejelenti a Lebonyolítónak, egyúttal csatolja az új fizetési számlára vonatkozó beszedési megbízás benyújtására szóló felhatalmazást, és egyidejűleg nyilatkozik a felhatalmazások érvényesítésének sorrendjéről. Amennyiben a bármely okból visszafizetésre kötelezett Kedvezményezett határidőn belül nem teljesíti a visszafizetési kötelezettségét, annak érvényesítése beszedési megbízással történik. A Bank biztosíték fennállását a részére beérkezett megbízásokat, megbízási szerződéseket, valamint bármely, az Ügyféltől kapott információt Támogatási Szerződésben a BÜSZ-ben meghatározottaknak, illetve a vonatkozó törvényeknek megfelelően bizalmasan kezeli.
2beszámoló lezárásának időpontjáig kell meghatározni. A Bank beszámoló elfogadásának a bizományi szerződést írásbanpályázati program lezárásának tényéről a Támogatáskezelő értesíti a Kedvezményezettet, vagy elektronikus megbízás adására jogosító, írásban megkötött szerződés alapján, elektronikus úton rögzítiegyúttal intézkedik a felhatalmazó levél visszavonásáról.
3. A megbízási szerződésnek legalább a következőket kell tartalmaznia: − az Ügyfél nevét, székhelyét/lakcímét, és egyéb azonosító adatait (a Bank által rendszeresített azonosító adatlap nyomtatvány szerinti részletezettségben); − az Ügyfél képviselőjére vonatkozó adatokat; − jogi személy esetében az Ügyfél pénzforgalmi jelzőszámát, − a megbízás időbeli hatályának megjelölését; − az ügylettípus megjelölését; − az eladni vagy venni kívánt értékpapír megnevezését, címletét és mennyiségét; − a fedezet rendelkezésre állását vagy rendelkezésre bocsátásának határidejét és módját; − az érvényes átváltási árfolyamot, amennyiben a megbízás jellege ezt szükségessé teszi; − a pénzügyi teljesítéssel kapcsolatos egyéb szabályokat; − a Bankot megillető díjat, az esetleges költségeket, azok megfizetésének esedékességét és módját; − az itt felsoroltakon túl mindazt, amit a BÜSZnek az adott típusú üzletre vonatkozó szabályai megkívánnak.
4. A határidős és opciós ügyletre szóló megbízás elfogadásának feltétele, hogy az Ügyfél a Bankkal külön keretszerződést kössön és az Ügyfél a Bank rendelkezésére bocsássa - az Ügyfelet a keretszerződés, és az annak alapján adott eseti megbízások alapján terhelő kötelezettségek szerződésszerű teljesítésének biztosítására - a Bank által meghatározott mértékű fedezetet, biztosítékot, kivéve, ha annak nyújtásától a Bank eltekint.
5. Amennyiben az Ügyfél a telefaxon, telefonon, Interneten vagy egyéb elektronikus úton adott megbízást, és a Bank az Ügyfél részére írásbeli visszaigazolást küld, és ha az Ügyfél a visszaigazolást egy munkanapon belül, írásban nem erősíti meg annak aláírásával és visszaküldésével, a Bank jogosult a szerződéstől azonnali hatállyal, külön felszólítás nélkül elállni. Az ebből eredő kárért a Bank felelősséget nem vállal. A Bank a telefonon adott megbízást rögzíti, és vita esetén, illetve amennyiben a megbízást már teljesítette, a hangfelvételt tekinti irányadónak.
6. Telefonon keresztül – a felek eltérő rendelkezése hiányában – az Ügyfél által a befektetési szolgáltatásra irányuló, vagy egyéb szerződésben meghatározott azonosító jelszó/kódszám/személyes adat megadását követően adható megbízás. Az Ügyfél nem érvényesíthet kártérítési követelést a Bankkal szemben, ha a telefonkapcsolat során előforduló - a Bank tevékenységi körén kívül eső - félreértés, hiba vagy illetéktelen hozzáférés következményeként kár éri. Az ügyféljelszó megváltoztatható személyesen, illetve írásban. Amennyiben a jelszó/kódszám/személyes adat megváltoztatása személyesen történik, az érvénybe léptetés azonnali. Írásbeli változtatás esetén az új jelszó/kódszám/személyes adat érvénybe léptetése a kézhezvételtől számított 2 munkanapon belül, az Ügyfél értesítése mellett történik.
7. Interneten keresztül az Ügyfél által meghatározott azonosító jelszó és felhasználói kód megadását követően adható megbízás. Az Interneten keresztül csak a kiegészítő szerződés megkötése után lehet a szolgáltatásokat igénybe venni.
8. Az Ügyfelet terheli mindennemű telefonon, telefaxon illetve Interneten adott megbízás (illetve érvényes szerződés módosítására vonatkozó megbízás) hamisításából, valamint az átvitel során jelentkező technikai problémákból adódó kár illetve veszteség.
Appears in 1 contract
Szerződéskötés. 1. Bizományosi szerződések kötése a Bank üzletmenetében rendszeresített szerződésminták felhasználásával történik. A Bank megbízást, amennyiben a részére beérkezett megbízásokat, megbízási szerződéseket, valamint bármelyfelek közötti szerződés másképp nem rendelkezik, az Ügyféltől kapott információt a BÜSZ-ben meghatározottaknak, illetve a vonatkozó törvényeknek megfelelően bizalmasan kezeliügyfélforgalom számára rendelkezésre álló helyiségében vehet fel.
2. Bank munkanapon a BÜSZ mellékletében meghatározott időpontok (kezdő időpont, záró időpont) között fogadja be az Ügyfél rendelkezéseit (üzleti órák). A Bank Kondíciós Lista, keretszerződés vagy egyedi szerződés eltérő rendelkezése hiányában 14 óráig kísérli meg teljesíteni a bizományi szerződést írásbantárgynapon befogadott, vagy elektronikus megbízás adására jogosítóbeérkezett megbízásokat/rendelkezéseket. Az ezen időpontot követően tárgynapon befogadott, írásban megkötött szerződés alapjánbeérkezett megbízásokat/rendelkezéseket a Bank a tárgynapot követő munkanapon beérkezettnek tekinti és ezen napon kezdi meg a megbízás, elektronikus úton rögzítirendelkezés teljesítésének megkísérlését. Az Ügyféllel kötött egyedi szerződések ettől eltérő időpontot is megállapíthatnak.
3. A megbízási szerződésnek legalább a következőket kell tartalmaznia: − Az üzleti órák III.2.2. pont szerinti meghatározása az Ügyfél nevétügyfelek számlához kapcsolódó terhelési megbízásainak befogadása tekintetében Kondíciós Lista, székhelyét/lakcímét, és egyéb azonosító adatait (a Bank által rendszeresített azonosító adatlap nyomtatvány szerinti részletezettségben); − az Ügyfél képviselőjére vonatkozó adatokat; − jogi személy esetében az Ügyfél pénzforgalmi jelzőszámát, − a megbízás időbeli hatályának megjelölését; − az ügylettípus megjelölését; − az eladni keretszerződés vagy venni kívánt értékpapír megnevezését, címletét és mennyiségét; − a fedezet rendelkezésre állását vagy rendelkezésre bocsátásának határidejét és módját; − az érvényes átváltási árfolyamot, amennyiben a megbízás jellege ezt szükségessé teszi; − a pénzügyi teljesítéssel kapcsolatos egyéb szabályokat; − a Bankot megillető díjat, az esetleges költségeket, azok megfizetésének esedékességét és módját; − az itt felsoroltakon túl mindazt, amit a BÜSZnek az adott típusú üzletre vonatkozó szabályai megkívánnakegyedi szerződés eltérő rendelkezése hiányában egyaránt irányadó.
4. A határidős és opciós ügyletre szóló megbízás elfogadásának feltétele, hogy Bank az Ügyfél Ügyféllel kötött megállapodás alapján elektronikus úton adott megbízást is jogosult elfogadni. Az elektronikus úton továbbított megbízások tekintetében a Bankkal külön keretszerződést kössön és az Ügyfél beérkezés időpontja a Bank rendelkezésére bocsássa - számítógépes rendszere által észlelt elektronikus megbízásnak a számítógépes rendszerben érkezési időként szereplő időpontja. Az elektronikus úton érkezett megbízások egymás közötti sorrendjére a Bankhoz beérkezett adatállományon belüli sorrend az Ügyfelet irányadó. A Raiffeisen Direkten, valamint az egyéb, rögzített telefonon keresztül adott megbízás esetében a keretszerződéshívás időpontját kell a beérkezés időpontjának tekinteni, és az annak alapján adott eseti amelyet Bank számítógépes rendszere rögzít. A telefaxon továbbított megbízások alapján terhelő kötelezettségek szerződésszerű teljesítésének biztosítására - tekintetében a Bank által meghatározott mértékű fedezetet, biztosítékot, kivéve, ha annak nyújtásától telefax activity reportban szereplő időpont minősül a Bank eltekintbeérkezés időpontjának.
5. Amennyiben az Ügyfél a telefaxon, telefonon, Interneten vagy egyéb elektronikus úton adott megbízást, és a Bank az Ügyfél részére írásbeli visszaigazolást küld, és ha az Ügyfél a visszaigazolást egy munkanapon belül, írásban nem erősíti meg annak aláírásával és visszaküldésével, a Bank jogosult a szerződéstől azonnali hatállyal, külön felszólítás nélkül elállni. Az ebből eredő kárért a Bank felelősséget nem vállal. A Bank a telefonon adott megbízást megbízásokat, az elektronikus értékesítési csatornákon történő kommunikációt (ideértve a mindenkor hatályos Treasury Kondíciós Listában meghatározott kommunikációt is), valamint a megbízás megadásával nem járó, Ügyféllel bonyolított (akár személyes, telefonos, vagy elektronikus csatornán bonyolított) beszélgetéseket is hangfelvétel / jegyzőkönyv útján rögzíti. A Bank a hangfelvételeket és a jegyzőkönyveket az ügylet elévüléséig, és vita eseténde legalább a megbízás megadását, illetve amennyiben a megbízást már teljesítettekommunikáció megtörténtét követő naptári évtől számított öt évig – vagy a mindenkori irányadó jogszabályokban meghatározott ideig, Felügyeleti előírás esetén legfeljebb 7 évig – megőrzi, kivéve, ha a hangfelvételt tekinti irányadónakfelek az adott mindenkori ügyletet utóbb írásba foglalták (a Bank az adott mindenkori ügyletet visszaigazolta és a visszaigazolást az Ügyfél írásban tudomásul vette, aláírta). A hangfelvételhez, jegyzőkönyvekhez a Bank által felhatalmazott alkalmazottak jogosultak csak hozzáférni az értékpapír-titokra vonatkozó szabályok betartása mellett. Az Ügyfél kérésére a Bank biztosítja az Ügyfél számára a lehetőséget, hogy a rögzített hangfelvételeket, jegyzőkönyveket és elektronikus kommunikációt a Bank által biztosított helyiségben, helyben meghallgassa, illetve, hogy a telefonos vagy elektronikus kommunikáció, illetve jegyzőkönyv tartalmáról másolatot kérjen.
6. Telefonon keresztül – A Bank nem felel a felek eltérő rendelkezése hiányában – rossz kiejtésből vagy a telefonvonal, a telefaxadás minőségéből keletkező elhallás vagy azonosíthatatlanság miatti károkért. Különösen vonatkozik ez arra az Ügyfél által esetre, ha a befektetési szolgáltatásra irányuló, vagy egyéb szerződésben meghatározott azonosító jelszó/kódszám/személyes adat megadását követően adható megbízásBank az írásos megerősítés kézhezvétele előtt teljesít rendelkezést. Az Ügyfél nem érvényesíthet kártérítési követelést a Bankkal szembenkifejezetten tudomásul veszi, ha a telefonkapcsolat során előforduló - hogy kizárólag a Bank tevékenységi körén kívül eső - félreértésáltal megadott, hiba vagy illetéktelen hozzáférés következményeként kár éri. Az ügyféljelszó megváltoztatható személyesenhangrögzítéssel rendelkező telefonszámokon adhat a Bank részére telefonon bármilyen megbízást, illetve írásban. Amennyiben a jelszó/kódszám/személyes adat megváltoztatása személyesen történik, az érvénybe léptetés azonnali. Írásbeli változtatás esetén az új jelszó/kódszám/személyes adat érvénybe léptetése a kézhezvételtől számított 2 munkanapon belül, az Ügyfél értesítése mellett történiktehet bármilyen rendelkezést.