Szerződésszegés és következményeik mintaszakaszok

Szerződésszegés és következményeik. Megrendelő fenntartja a jogot, hogy a jelen pontban és alpontjaiban meghatározott szerződésszegés(ek) esetén, az ott rögzített kötbérigény(ek)en túl, azok összegét meghaladó kárát, valamint a szerződésszegés(ek)ből eredő egyéb jogait érvényesítse. Megrendelő kötbérigényét írásban köteles közölni Vállalkozóval, megjelölve annak jogalapját és összegét.
Szerződésszegés és következményeik. 6.1. Megrendelő fenntartja a jogot, hogy a jelen pontban és alpontjaiban meghatározott szerződésszegés(ek) esetén, az ott rögzített kötbérigény(ek)en túl, azok összegét meghaladó kárát, valamint a szerződésszegés(ek)ből eredő egyéb jogait érvényesítse. 6.2. Megrendelő kötbérigényét írásban köteles közölni Vállalkozóval, megjelölve annak jogalapját és összegét.
Szerződésszegés és következményeik. 5.1. Amennyiben az 5.3. pont b), c), e), g), l) alpontjaiban meghatározott bármely körülmény bekövetkezik, a támogatott tevékenység összköltsége a tervezetthez képest változik, vagy a támogatás egyéb, a támogatási igényben ismertetett, vagy a jelen szerződésben rögzített feltételeiben változás következik be, Kedvezményezett köteles e tényt a tudomására jutástól számított 8 napon belül írásban a Támogatónak bejelenteni. A jelen pontban foglalt, továbbá a 3.4., 3.7. és a 7.1. pont szerinti bejelentést követő 30 napon belül a Támogató gondoskodik a szükséges intézkedések megtételéről. 5.2. Amennyiben a Feladatok megvalósítása a Kedvezményezettnek fel nem róható okból meghiúsul, vagy tartós akadályba ütközik, az 5.1. pont szerinti jelentési kötelezettség teljesítése mellett az igénybe még nem vett támogatásról a Kedvezményezettnek le kell mondania. 5.3. Támogató a szerződéstől való elállásra, illetve annak azonnali hatállyal történő felmondására – kártérítési kötelezettség nélkül – jogosult, különösen, de nem kizárólagosan, ha az alábbi esetek bármelyike bekövetkezik: ha hitelt érdemlően bebizonyosodik, hogy a Kedvezményezett a támogatási döntést, a támogatott tevékenység megvalósításának pénzügyi, szakmai, műszaki tartalmát érdemben befolyásoló valótlan, hamis adatot szolgáltatott a támogatási igény benyújtása, a támogatási szerződés megkötése, a támogatás igénybe vétele, illetve az ellenőrzés során; az Ávr. 81. §-ban meghatározott valamely körülmény a támogatási döntés meghozatalát követően következik be, vagy jut a Támogató tudomására; a projekt megvalósítása meghiúsul, vagy tartós akadályba ütközik vagy a jelen szerződésben foglalt ütemezéshez képest jelentős késedelmet szenved; a Kedvezményezett neki felróható okból megszegi a jelen szerződésben foglalt, illetve más jogszabályban meghatározott kötelezettségét (így különösen az Áht.-ban, Ávr.-ben foglalt rendelkezéseket megszegi, nem tesz eleget ellenőrzéstűrési kötelezettségének, és ennek következtében a vállalt tevékenységek szabályszerű megvalósítását nem lehet ellenőrizni); a Kedvezményezett a jelen szerződésben foglalt, illetve az Ávr. 75. § (2) bekezdése alapján adott nyilatkozata bármelyikét visszavonja; a 4.1. pont szerinti szakmai beszámolót, pénzügyi elszámolást a Kedvezményezett az ott megjelölt határidőben nem nyújtja be, illetve nem megfelelő, hiányos teljesítés esetén a Támogató írásbeli felszólításában meghatározott határidőben sem tesz eleget kötelezettsége teljesítésének; a Kedvezményezett...

Related to Szerződésszegés és következményeik

  • Szerződésszegés és jogkövetkezményei 9.1. Eladó szavatol azért, hogy a Szerződés szerinti feladatokat határidőben elvégzi, a szerződést teljesíti, továbbá a Szerződés teljes időtartama alatt a Szerződés szerinti feladatok elvégzése és Vevő támogatása céljából folyamatosan a Vevő rendelkezésére áll, s biztosítja a Szerződés minőségi teljesítéséhez szükséges szakértelmet, szakemberforrást és technikai hátteret. 9.2. Eladó szavatolja, hogy az Eszközökön harmadik személynek nincsen olyan joga, így különösen szellemi alkotásokra (szellemi tulajdonjogra) vonatkozó joga (pl. szerzői joga, szabadalma, újítása vagy védjegye), amely Vevőnek ezen használati jogát korlátozná, vagy megakadályozná. Eladó vállalja, hogy ha az Eszközökön harmadik személynek ilyen joga lenne, a lehető legrövidebb időn belül, de Vevő értesítésétől számított legfeljebb 45 (negyvenöt) napon belül megszerzi a harmadik személyek szükséges hozzájárulását. Ha a szükséges hozzájárulásokat Xxxxx e határidőn belül nem tudja megszerezni, Vevő jogosult a hozzájárulásokat Eladó költségére megszerezni, vagy a Szerződés szerint fizetendő díj részét csökkenteni, illetve a Szerződéstől elállni. 9.3. Amennyiben Xxxxx a Szerződés szerinti bármely kötelezettséget határidőben nem, illetve nem megfelelően teljesíti, Vevő kárátalányként a következő pontok szerinti kötbérösszegekre jogosult, azzal, hogy Xxxxx köteles megtéríteni Vevőnek a késedelemből eredő kárát, kivéve ha az Eladó bizonyítja, hogy a késedelmet ellenőrzési körén kívül eső, a szerződéskötés időpontjában előre nem látható körülmény okozta és nem volt elvárható, hogy a körülményt elkerülje vagy a kárt elhárítsa. (Ptk. 6:142§) 9.4. Az Eladó késedelmesen teljesít: - ha a Szerződésben megállapított teljesítési határidő eredménytelenül eltelt, - más esetekben, ha kötelezettségét a Vevő felszólítására (a Vevő által megjelölt határidőn belül) nem teljesíti 9.5. A késedelmi kötbér maximális mértékének elérése esetén Vevő jogosult elállni a Szerződéstől, illetve azonnali hatállyal felmondhatja azt. A szerződéstől való elállás illetve felmondás esetén Vevő jogosult jelen szerződésben rögzített meghiúsulási kötbért érvényesíteni, azonban ebben az esetben Vevő nem érvényesíthet késedelmi kötbért. 9.6. Vevő- függetlenül attól, hogy az Eladó a késedelmét kimentette-e követelheti a teljesítést (a késedelmi kötbér nem mentesíti Eladót a teljesítés alól) vagy ha a késedelem következtében a Szerződés teljesítéséhez fűződő érdeke megszűnt, elállhat a Szerződéstől, illetve felmondhatja azt. Eladó késedelme a Vevő egyidejű késedelmét kizárja. 9.7. Eladó szavatosságot vállal azért, hogy az Eszközök megfelelnek a jogszabályoknak, a Vevő ajánlattételi felhívásában, a műszaki leírásban, az Eladási ajánlatban és a jelen szerződésben foglalt minőségi és egyéb követelményeknek, illetve rendeltetésszerű használatra, továbbá célzott hatás kiváltására alkalmasak. Eladó szavatosságot vállal, hogy a szállított Eszközök a felhívásnak és műszaki leírásnak és az érvényes szabályoknak maradéktalanul megfelelnek, az Eszközök újak, mentesek mindenféle tervezési, anyagbeli, kivitelezési hibától, valamint azok tulajdonjogát Eladó Vevő részére jogosultan adja át. 9.8. Eladó hibásan teljesít, ha a szerződésben meghatározott Eszközök nem felelnek meg a 9.7 pontban foglalt követelményeknek. Hibás teljesítés esetén Eladó a Vevő felszólításában meghatározott határidőn, de legfeljebb 5 (öt) munkanapon belül köteles biztosítani a hiba jellegétől függően a hiba kijavítását vagy kicserélését a Ptk. 6:159.§ (2) bekezdése a.) pontja alapján. Amennyiben a hiba jellege tekintetében a Vevő és az Eladó között vita merül fel, az Eladó köteles a saját költségére minőségvizsgáló szervek szakvéleményét beszerezni. A kellékszavatossági jogok Xxxxx általi késedelmes teljesítése esetén a Vevő késedelmi kötbérre jogosult. 9.9. Ha a hibás teljesítés miatt Vevő teljesítéshez fűződő érdeke megszűnt- így különösen, de nem kizárólagosan, ha az Eszköz nem cserélhető illetve javítható ki, az Eladó a kicserélést/kijavítást nem vállalja vagy az Eszköznek (annak egy részének, alkotórészének, tartozékának) kicserélése/kijavítása rövid idő alatt értékcsökkenés és a Vevő érdekeinek sérelme nélkül lehetséges- Vevő, mint súlyos szerződésszegési okként elállhat a Szerződéstől, illetve azonnali hatállyal felmondhatja azt. Teljesítés elmulasztása vagy a Szerződés meghiúsulása esetén a kötbér mértéke: a meghiúsulással érintett Eszközök nettó szerződéses ellenértékének 25%-a. 9.10. Vevő a teljesítés elmulasztásának tekinti, amennyiben Eladó a részéről felmerült késedelem esetén a Vevő által adott póthatáridőt is elmulasztja, vagy amennyiben Eladó a teljesítést bármilyen indokra hivatkozással – a vis maior esetét kivéve – megtagadja. A póthatáridő maximum 5 (öt) munkanap. 9.11. Amennyiben Xxxxx a póthatáridőn belül nem tudja az Eszközöket leszállítani, Vevőnek jogában áll harmadik cégtől ezeket beszerezni és az esetlegesen felmerülő többletköltséget Eladóval szemben érvényesíteni. 9.12. Amennyiben késedelmes teljesítés vagy a szállítás elmulasztása második alkalommal is megismétlődik, úgy Vevő jogosult a Szerződést haladéktalanul felmondani, a szerződésszegés jogkövetkezményeinek érvényesítése mellett. 9.13. Hibás teljesítés esetén a Vevő nem köteles a teljesítést igazolni; Eladó köteles a hibát póthatáridő vállalásával (9.8. pont szerint) kijavítani. 9.14. A késedelmi kötbér a késedelem megszűnésekor, a meghiúsulási kötbér pedig az Eladó teljesítési képességének megszűnéséről vagy a teljesítés megtagadásáról történő Vevői tudomásszerzéskor, illetve késedelmes teljesítést követően az érdekmúlás és elállás Vevő általi közlésekor válik esedékessé. 9.15. Késedelmes teljesítés esetén Eladó haladéktalanul, illetve a Vevő által kitűzött póthatáridőn belül továbbra is köteles a teljesítésre. A késedelem esetére kikötött kötbér megfizetése nem mentesíti az Eladót a teljesítés alól. 9.16. A teljesítés meghiúsulása esetében Vevő kötbérigényének érvényesítésével a teljesítést nem követelheti. 9.17. Vevő jogosult kötbérkövetelését leszámlázni, és amennyiben azt az Eladó elismeri, az általa az Eladónak fizetendő összegbe beszámítani. Amennyiben Vevőnek Eladó nem teljesítése vagy hibás, illetve késedelmes teljesítése következtében nem keletkezik ellenérték fizetési kötelezettsége, úgy Vevő a kötbért kiszámlázza és azt Eladó köteles a számla kézhezvételétől számított 3 (három) banki napon belül Vevő részére kifizetni. Ugyanígy kell eljárni, amennyiben a kötbér összege az ellenérték összegét meghaladja. 9.18. Vevő fenntartja magának azt a jogát, hogy kötbér-, illetve a szerződésszegésből fakadó egyéb igényét az elévülési határidőn belül akkor is érvényesítheti, ha a szerződésszegésről - késedelmes vagy hibás teljesítésről - tudva a teljesítést elfogadja, és haladéktalanul nem jelenti be igényét. 9.19. Eladó tudomásul veszi, hogy a Vevő a Kbt. 142. § (1)-(2) bekezdései alapján köteles a szerződésszegésből eredő igényeket érvényesíteni és azt dokumentálni. 9.20. Vevő tájékoztatja az Eladót, hogy a Kbt. 142. § (5) bekezdése alapján Vevő köteles bejelenteni a Közbeszerzési Hatóságnak, ha az Eladó jelen Szerződésben rögzített kötelezettségeit súlyosan megszegi és ez a Szerződés felmondásához, attól való elállásához, kártérítés követeléséhez, vagy egyéb a Szerződésben rögzített jogkövetkezmény érvényesítéséhez vezetett, valamint, ha Eladó magatartásával, amelyért felelős, részben vagy egészben a Szerződés lehetetlenülését okozza. 9.21. Ugyanazon jogcímen kizárólag egyféle kötbér követelhető. A kötbérek érvényesíthetőségére a Ptk. 6:186-6:187. §-aiban foglaltak az irányadóak.

  • SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ODAÍTÉLÉSE SZERZŐDÉS SZÁMA 1 MEGNEVEZÉSE Szállítási szerződés. V.1.) Az eljárást lezáró döntés meghozatalának időpontja:

  • Szerződésszegés, kötbér Szerződésszegésnek minősül minden olyan magatartás vagy mulasztás, amelynek során bármelyik Fél jogszabály, illetve jelen szerződés alapján őt terhelő bármely kötelezettségnek teljesítését elmulasztja. Amennyiben a Vállalkozó a szerződést megszegi, kötbér és kártérítési felelősséggel tartozik. A szerződő Felek Vállalkozó nem teljesítése, késedelmes teljesítése, illetve hibás teljesítés esetére – amennyiben a Vállalkozó a Ptk. 6:142. § második mondatában foglalt feltételek együttes fennállásának hiányában nem mentesül a felelősség alól (vagy) amennyiben a Vállalkozó a Ptk. 6:142. §-ban foglaltak alapján jogszerűen ki nem menti magát - kötbérfizetésben állapodnak meg. A kötbér alapja a teljes nettó Vállalkozói díj („Kötbéralap”). Amennyiben a Vállalkozó elmulasztja szerződéses kötelezettségeinek a szerződés 2.3. pontban vállalt teljesítési határidőn belüli teljesítését, úgy a Megrendelő késedelmi kötbérre jogosult, melynek mértéke minden késedelemmel érintett nap után a kötbéralap 0,5%-a. A késedelmi kötbér mértéke nem haladhatja meg a kötbéralap 20%-át. Amennyiben Vállalkozó késedelmesen teljesít, Megrendelővel egyeztetve köteles póthatáridőt vállalni. A póthatáridő elmulasztása a szerződés nem teljesítését eredményezi. A póthatáridő kitűzése, illetve a szerződés nem teljesítése sem mentesíti Vállalkozót a késedelmi kötbér megfizetésének kötelezettsége alól. Amennyiben Vállalkozó a szerződésben rögzített bármely határidőt bármely okból elmulasztja, és nem kerül sor a Megrendelővel egyeztetett póthatáridő tűzésére vagy a teljesítésre kitűzött póthatáridő eredménytelenül telik el, Megrendelő jogosult a szerződéstől elállni, vagy azt felmondani. Ebben az esetben a Szerződést nem teljesítettnek kell tekinteni. Amennyiben a Vállalkozó felelősségi körébe tartozó okból a szerződés teljesítése meghiúsul (a szerződés nem teljesített), a Vállalkozó köteles MÁV Zrt. részére meghiúsulási kötbért fizetni, melynek mértéke a kötbéralap 20%-a. Nem teljesítés esetén Vállalkozó a nem teljesítéssel érintett szerződéses részre vonatkozóan díjigénnyel nem élhet. Ha a Tervdokumentáció a jelen szerződésben, illetve a jelen szerződés 1. számú mellékletében foglalt követelményeket nem elégíti ki, valamint amennyiben azok a hatósági és jogszabályi előírásoknak nem felel meg, a szolgáltatás kellékhiányos (hibás teljesítés), illetve minden olyan esetben, amikor a Tervdokumentáció nem egyezik meg a műszaki követelményekben és a jelen szerződésben rögzített előírásokkal, a teljesítés hibásnak minősül. A Vállalkozó hibás teljesítése esetén a kötbér mértéke a kötbéralap 20%-a. Amennyiben a szerződés fennállása alatt a Megrendelő két alkalommal jogosulttá válik a hibás teljesítési kötbér érvényesítésére, a harmadik esetben Megrendelő jogosult a szerződést rendkívüli felmondással megszüntetni, illetve meghiúsulási kötbért érvényesíteni. A kötbér esedékessé válik: késedelmi kötbér esetén, ha a késedelem megszűnik, a póthatáridő lejár, vagy ha mértéke a kötbérmaximumot eléri, hibás teljesítési kötbér esetén, ha a Megrendelő a hibás teljesítéssel kapcsolatos igényét a Vállalkozónak bejelentette, meghiúsulási kötbér esetén, ha a Megrendelő felmondását vagy elállását a Vállalkozónak bejelentette, egyéb esetben, ha Vállalkozó szerződésszegése Megrendelő számára nyilvánvalóvá válik. A Megrendelő a 11.1.1. pontban felsorolt esetekben jogosult a meghiúsulási kötbér érvényesítése mellett a szerződést azonnali hatállyal felmondani. Vállalkozót ezen esetben kártérítés vagy kártalanítás nem illeti meg, azonban Vállalkozó köteles a kötbér mértékét meghaladóan a Megrendelő valamennyi igazolt kárát megtéríteni (pl. magasabb áron történő beszerzés). A hibás teljesítési, késedelmi és meghiúsulási kötbérigényt Megrendelő kumuláltan is érvényesítheti. A kötbérigény(ek) érvényesítése nem érinti a Megrendelő jogát a kötbért meghaladó kára megtérítésére. Amennyiben harmadik személy Megrendelővel szemben Vállalkozó tevékenységével összefüggésben igényérvényesítéssel lép fel, úgy Vállalkozó köteles Megrendelőt a kártérítés alól haladéktalanul mentesíteni, és tevékenységéért felelősséget vállalni és a kártérítést Megrendelő helyett megfizetni. A Megrendelő kötbérigényéről a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény szerinti bizonylatot (kötbért terhelő levelet) állít ki és küld meg a Vállalkozónak. A Vállalkozó minden kötbérfizetési és kártérítési kötelezettségét köteles 30 napon belül teljesíteni.

  • A szolgáltató általi szerződésfelmondás esetei, feltételei 12.3.1. Az előfizetői szerződés Szolgáltató általi felmondásának ideje – a szerződésszegés és az előfizetési díj nem fizetése miatti felmondás kivételével – nem lehet kevesebb mint 60 nap. 12.3.2. A Szolgáltató az előfizetői szerződés megszegése címén az előfizetői szerződést tizenöt napos határidővel mondhatja fel, ha a) az Előfizető akadályozza vagy veszélyezteti a Szolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működését, és az Előfizető ezt a szerződésszegést a Szolgáltató a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítéstől számított 3 napon belül sem szünteti meg, b) az Előfizető a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítését követően sem teszi lehetővé a Szolgáltató számára, hogy a bejelentett, vagy a Szolgáltató által felderített hiba kivizsgálásához és elhárításához szükséges helyszíni ellenőrzéseket elvégezze, vagy c) az Előfizető az előfizetői szolgáltatást a Szolgáltató a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítését követően is a Szolgáltató hozzájárulása nélkül harmadik személy részére továbbértékesíti, vagy d) az Előfizető a szolgáltatást törvénybe ütköző módon vagy célokra használja, e) az Előfizető a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítését követően is az ÁSZF 5. sz. mellékletét képező Hálózathasználati irányelvekbe ütközően jár el. 12.3.3. A Szolgáltató az előfizetői szerződést 30 napos felmondási idővel mondhatja fel, amennyiben az Előfizető az esedékes díjat a jogkövetkezményekre figyelmeztető első értesítés elküldését legalább 15 nappal követő második értesítés megtörténtét követően, annak kézbesítésétől vagy kézbesítettnek minősülési időpontjától számított 8 napon belül sem egyenlítette ki. Nem jogosult a Szolgáltató felmondani a szerződést, ha a) a díjtartozás összege nem haladja meg az Előfizető havi előfizetési díjának megfelelő összeget, illetve havi előfizetési díj hiányában vagy 10.000 Ft-nál magasabb havi előfizetési díj esetén a 10.000 Ft-ot, vagy ha b) az Előfizető a díjtartozás összegszerűségét vitatja, és a vita rendezése érdekében a hatósághoz vagy a jogvita elbírálására jogosult más szervezethez kérelmet terjesztett elő, feltéve, hogy az Előfizető a szolgáltatás igénybevétele után a nem vitatott, illetve az esedékes, nem vitatott további díjakat folyamatosan megfizeti, c) az Előfizető díjfizetési kötelezettségét a második értesítés megtörténtét követően, annak kézbesítésétől vagy kézbesítettnek minősülési időpontjától számított 3 napon belül kiegyenlítette és azt a Szolgáltató felé hitelt érdemlő módon igazolta. 12.3.4. A Szolgáltató - a másik szolgáltató kérelmére - köteles felmondani az előfizetői szerződést, ha a Szolgáltató elektronikus hírközlő hálózatát másik szolgáltató használja, vagy a díjat másik szolgáltató helyett szedi be, és a) a 12.3.2.a)-e) vagy 12.3.3. pontban foglalt feltételek teljesültek, valamint b) a harmadik szolgáltató nem jogosult vagy nem képes a szolgáltatás korlátozására, illetve megszüntetésére. 12.3.5. A határozott idejű előfizetői szerződés megszűnésének eseteit és feltételeit a 9.10.-9.13. pontok tartalmazzák. A határozott idejű szerződés megszüntetése nem mentesíti az Előfizetőt a szerződés hatálya alatt (beleértve a felmondási időt is) felmerült díjfizetési és annak járulékai megfizetésének kötelezettsége alól. 12.3.6. A Szolgáltató az Előfizetői szerződés felmondását írásban, tértivevényes levélben, amennyiben az előfizetői szerződésben az Előfizető hozzájárult, olyan elektronikus dokumentumban vagy elektronikus levélben köteles megküldeni, amelynek kézbesítése hitelesen igazolható, kivéve, ha az Előfizetőt a felmondásról azért nem tudja így értesíteni, mert a szolgáltatás sajátosságai következtében a szolgáltató nem rendelkezik az Előfizető e módon történő értesítéséhez szükséges adatokkal. Ez utóbbi esetben a Szolgáltató az Előfizetőt a szerződés felmondásáról az Eht. 144. § (2) bekezdésében meghatározott egyéb módon is értesítheti. Kézbesítettnek kell tekinteni a postai úton megküldött felmondást akkor is, ha az „az átvételt megtagadta”, „nem fogadta el”, „nem kereste” vagy „a címzett ismeretlen” jelzéssel érkezik vissza. 12.3.7. A Szolgáltató felmondásának tartalmaznia kell a) a felmondás indokát, és b) a felmondási időt, a felmondási idő lejártának napját, c) ha a felmondás indoka az Előfizető szerződésszegése, akkor az Előfizető tájékoztatását arról hogy ha az Előfizető a felmondási idő alatt a szerződésszegést megszünteti, az előfizetői szerződés nem szűnik meg a Szolgáltató felmondásával. 12.3.8. A Szolgáltató jogosult a szerződés felmondása helyett biztosítékot kérni vagy – az ÁSZF 5.2. pontjának feltételei szerint – korlátozni a szolgáltatások körét, illetve használatát. Amennyiben az Előfizető a korlátozás okát 30 napon belül nem szünteti meg, a korlátozás nem akadálya a felmondásnak, ha a felmondás feltételei egyébként fennállnak. 12.3.9. A Szolgáltató általi 12.3.2.-12.3.4. pont szerinti felmondási idő alatt a Szolgáltató a kárenyhítés érdekében az előfizetői szolgáltatás körét illetve használatát a jelen ÁSZF 5.2. pontja szerint korlátozhatja.

  • A szerződés alanyainak jogai és kötelezettségei 17 17.1. Közlési és változásbejelentési kötelezettség 17 17.2. Titoktartási kötelezettség 18 17.3. Szerződésre jellemző értéke módosítása 22 17.4. Napi tájékozódási lehetőség 23

  • Szakasz a Szerződés Tárgya II.1)MEGHATÁROZÁS II.1.1.)A szerződéshez rendelt elnevezés Városmarketing feladatok ellátása. II.1.2.)A szerződés típusa és az építési beruházás, a szállítás, illetve a teljesítés helye II.1.3.)A hirdetmény a következőket tartalmazza II.1.4.)A szerződés vagy a beszerzés(ek) rövid leírása

  • Felmondás Előfizetői szerződésszegés esetén A Szolgáltató az Előfizető szerződésszegése esetén az Előfizetői szerződést a 12.3.3. bekezdésben meghatározott feltételek szerint 15 napos határidővel felmondhatja, ha a) az Előfizető akadályozza, vagy veszélyezteti* a Szolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működését, és az Előfizető ezt a szerződésszegést a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítéstől számított 3 napon belül sem szünteti meg,

  • A szerződés felmondásának szabályai a Szolgáltató részéről Az Előfizetői szerződés Szolgáltató általi felmondásának ideje – a szerződésszegés és az előfizetési díj nem fizetése miatti felmondás kivételével – nem lehet kevesebb, mint 60 nap. A Szolgáltató az Előfizetői szerződés felmondását írásban, tértivevényes levélben, amennyiben az Előfizetői szerződésben az Előfizető hozzájárult, olyan elektronikus dokumentumban vagy elektronikus levélben köteles megküldeni az Előfizetőnek, amelynek kézbesítése hitelt érdemlően igazolható, kivéve, ha az Előfizetőt a felmondásról azért nem így tudja értesíteni, mert a szolgáltatás sajátosságai következtében a Szolgáltató nem rendelkezik az Előfizető e módon történő értesítéséhez szükséges adatokkal. Ebben az esetben az értesítést a Szolgáltató az Eht. 144.§ (4)-(5) bekezdéseiben meghatározott egyéb módon is teljesítheti. A felmondásnak tartalmaznia kell: a) a felmondás indokát,

  • A jognyilatkozatok (bejelentések, értesítések) alaki követelményei és hatályosságának feltételei XI.1. A biztosítási szerzôdés alanyai szerzôdéses nyilatkozataikat az alábbiakban meghatározott módon és formában tehetik meg, azok csak ilyen alakban érvényesek: – a biztosító címére megküldött és aláírt postai levél, – a biztosító által megjelölt és közzétett faxszámra elküldött és aláírással ellátott faxküldemény, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött szkennelt és aláírással ellátott okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött nyilatkozat, amennyiben a nyilatkozatot tevô ügyfél az elektronikus kommunikációhoz elôzetesen hozzájárulását adta, és a nyilatkozatot a hozzájárulás során közölt elektronikus levelezési címrôl továbbítja a biztosító felé, – a biztosító ügyfélszolgálatán személyesen vagy más által leadott, aláírt okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett telefonszámon megtett nyilatkozat, – a biztosító által mûködtetett internetes szerzôdéskötô és kárbejelentô rendszerben megtett és a biztosító által rögzített, archivált nyilatkozat formájában. A szerzôdô felek a biztosítási szerzôdés szerzôdô általi felmondásának vonatkozásában írásban megtett nyilatkozatnak tekintik a nyilatkozó személy részérôl aláírt azon nyilatkozatot is, melyet faxon, vagy elektronikus úton továbbított szkennelt okirat formájában a biztosító által megadott elérhetôségekre. A nyilatkozattételi lehetôséget a biztosító egyes szerzôdések és nyilatkozattípusok esetében fentiektôl eltérôen határozhatja meg, melyre vonatkozó rendelkezéseket a szerzôdésre vonatkozó általános, vagy különös szerzôdési feltételek, vagy a felek között külön e tárgyban létrejött megállapodás tartalmazza. XI.2. A Biztosító és a Europ Assistance a Biztosítottal illetve a Biztosított megbízásában eljáró személlyel történô kapcsolattartást magyar vagy angol nyelven vállalja. Vitás esetben a magyar nyelven tett nyilatkozatok az irányadóak. XI.3. A biztosító postai úton küldött küldeményeit az elküldést követô 5. munkanapon kézbesítettnek kell tekinteni, ideértve azt az esetet is, ha a küldemény a címzett – biztosító által nyilvántartott – címérôl „ismeretlen helyre költözött” vagy ”nem kereste” jelzéssel érkezik vissza. Postai úton tértivevénnyel történô közlés esetében a biztosító által küldött küldeményt, – ha annak átvételét a címzett megtagadta, úgy az átvétel megtagadása napján, – ha a küldemény átvételét a címzett vagy annak képviselôje aláírásával elismerte, úgy az átvétel napján kell kézbesítettnek tekintetni. Az elektronikus úton küldött küldeményeket az elküldés napján kell kézbesítettnek tekinteni.

  • A kétoldalú szerződésmódosítás esetei 10.3.1. Az előfizetői szerződés kétoldalú, közös megegyezésen alapuló módosítását bármelyik fél kezdeményezheti. 10.3.2. A kétoldalú szerződésmódosításra vonatkozó szolgáltatói ajánlat csak akkor tekinthető elfogadottnak, ha azt az Előfizető kifejezett, tevőleges magatartással elfogadta. Nem tekinthető az Előfizető tevőleges és kifejezett elfogadó magatartásának az előfizetői szerződés teljesítéséhez kapcsolódó alapvető előfizetői jog gyakorlása, vagy kötelezettség teljesítése, így különösen a szolgáltatás további igénybevétele, illetve a szolgáltatás ellenértékének megfizetése, ettől érvényesen eltérni nem lehet. Amennyiben az Előfizető a kétoldalú szerződésmódosításra vonatkozó szolgáltatói ajánlatot kifejezett, tevőleges magatartással nem fogadja el, a szerződés változatlan feltételekkel hatályban marad. 10.3.3. A Szolgáltató szerződésmódosításra vonatkozó ajánlatában közérthetően és áttekinthetően rögzíti, hogy az Előfizetői szerződés módosítása esetén a szerződés mely feltételei milyen módon változnak meg, továbbá tájékoztatji az Előfizetőt a szerződésmódosítás menetéről. 10.3.4. A kétoldalú szerződésmódosításra vonatkozó előfizetői ajánlat csak akkor tekinthető elfogadottnak, ha azt a Szolgáltató kifejezett, tevőleges magatartással elfogadta. Nem minősül a Szolgáltató tevőleges és kifejezett elfogadó magatartásának az előfizetői szerződés teljesítéséhez kapcsolódó alapvető előfizetői jog biztosítása, vagy kötelezettség teljesítése, így különösen a szolgáltatás további nyújtása, illetve az Előfizető kérelme megválaszolásának hiánya. 10.3.5. A felek a határozott idejű szerződés időtartamának meghosszabbításáról az Előfizető kifejezett nyilatkozata esetén a határozott idő elteltét megelőzően szerződésmódosítással dönthetnek. Nem hosszabbítható meg a szolgáltatáscsomagra vagy szolgáltatásokból és végberendezésekből álló csomagra vonatkozó határozott idejű előfizetői szerződés időtartama, ha a szerződés módosítására azért kerül sor, mert az Előfizető ugyanazon internet-hozzáférési szolgáltatást vagy nyilvánosan elérhető számfüggő személyközi hírközlési szolgáltatást nyújtó szolgáltatótól újabb elektronikus hírközlési szolgáltatást rendel meg, vagy további elektronikus hírközlő végberendezést igényel, kivéve, ha az Előfizető a szerződés módosításakor a meghosszabbításhoz kifejezetten hozzájárul.