Szállítmányozás mintaszakaszok

Szállítmányozás. A Szolgáltató azon tevékenysége, melynek során a Szolgáltató vállalja, hogy a saját nevében a Megrendelő javára küldemény továbbításával összefüggő szerződéseket megköti és jognyilatkozatokat megteszi. A Szállítmányozó a fuvarozást maga is elláthatja.
Szállítmányozás. A Megbízott gondoskodik arról, hogy a Megbízó utasítása szerinti időpontban a megjelölt helyen az utasítás megfelelő teljesítéséhez szükséges szállítójárművet, rakodóeszközt (a kellő személyzettel) a fuvarozó kiállítsa. A Megbízott kijelenti, hogy a Megbízó szállítási igényeinek mindenben megfelelő szállítóeszközök az általa megbízott fuvarozók rendelkezésére állnak. Köteles gondoskodni a Megbízott arról is, hogy a kiállított járművek és személyzetük a Megbízó jó hírnevének megfelelő állapotban és külső megjelenéssel, magatartással rendelkezzenek. Eltérő megállapodás hiányában a Megbízó telephelyén az áru fel- és lerakodása a Megbízó, Megbízott telephelyén a Megbízott kötelezettsége és felelőssége. Beszállítások esetében a beszállító telephelyén az áru felrakodása a beszállító, kiszállítások esetében a címzett telephelyén az áru szállítóeszköz mellé történő lerakodása a címzett kötelezettsége és felelőssége. A fuvarozási határidő eltérő megállapodás hiányában kiszállítás esetében a megbízás Megbízotthoz való beérkezését követő munkanap vége, beszállítás esetén a megbízás Megbízotthoz való beérkezését követő második munkanap vége. A ki- vagy beszállítással kapcsolatos bármilyen probléma (pl. előrelátható késés, elérhetetlen címzett, megsérült áru stb.) esetén a Megbízott a lehető leghamarabb értesíti a Megbízót. Az áruk címzettnek történő átadásakor a címzett által jelzett bármely kifogásról (így különösen mennyiségi vagy minőségi kifogásokról) a Megbízott köteles a Megbízót a lehető legrövidebb határidőn belül, írásban tájékoztatni és a kifogást az áruk átadásával egyidejűleg a szállítási dokumentumokon rögzíteni. A veszélyes áruk szállításánál minden közreműködő személy az őt érintő területen teljes felelősséggel bír. A Megbízott felelősséget vállal azért, hogy az Egyedi Szerződés alapján vállalt feladatok ellátása során betartja a szállítmányra vonatkozó okmány előírásokat, és abban az esetben, ha okmány kitöltésre jogosult, akkor azt a valóságnak megfelelően és pontosan tölti ki a Megbízótól kapott adatok alapján. Megbízott nem felel a helytelen okmánykitöltésért abban az esetben, ha a hibás adatokat Megbízótól kapta. Veszélyes áru szállítása esetén a Megbízott felelős a járművek megfelelő megjelöléssel való ellátásáért, valamint a rakomány megfelelő elhelyezéséért, rögzítéséért a gépjárművön. Veszélyes áruk szállítása esetén a Megbízott kizárólag olyan fuvarozóval jogosult szerződést kötni, mely rendelkezik a szükséges hatósági engedélyekkel, valamint ...
Szállítmányozás. A Társaság által szervezett árutovábbíttatás. Ezen tevékenységre nézve a MÁSZ (Magyar Általános Szállítmányozási Feltételek) alkalmazandó.
Szállítmányozás. A Beszállító által használt szállítási módot, illetve szállítási költségeket és más szállítási feltételeket a Dana határozza meg és tárgyalja a szállítóval, kivéve ha a Felek ettől eltérően állapodnak meg. A Xxxx által kiválasztott szállító kifizetése a Dana-t terheli, kivéve ha a Felek ettől eltérően állapodnak meg. A fentiektől függetlenül, ha a Beszállító (vagy bármely, a Beszállító irányítása alatt álló személy vagy entitás) tevékenysége vagy mulasztása okán a Beszállító nem tudja a kiszállítási ütemezést teljesíteni, a Beszállító egy prémium szállítási mód kiválasztásával a lehető legrövidebb időn belül saját költségén kiszállítja a Termékeket a Dana részére.

Related to Szállítmányozás

  • Szállítás 1. Vevő tudomással bír róla, hogy a megrendelt jármű szállításának időpontja a gyártómű gyártási programjának függvénye, erre tekintettel a tényleges szállítási határidő eltérhet a megrendelésben feltüntetett szállítási határidőtől. Amennyiben a szállítási késedelem Eladónak felróható okból a 90 napot meghaladja, Vevő jogosult a szerződéstől elállni. Amennyiben a késedelemre a Gyártónak felróható okból kerül sor Felek a jogi vis maior . esetére előírt módon kötelesek egymással elszámolni. e 2. Eladó köteles a gépjárművet Vevőnek készre jelenteni azt követően, hogy a gépjármű átadásra készen áll az Eladó telephelyén, ide nem értve a gépjármű hatósági regisztrációját és Vevő tulajdonjogának bejegyzését. Eladó – ha azt Felek a Megrendelésben kifejezetten ki nem zárják - a szállítási határidőn belül előteljesítésre jogosult. Már legyártott és készleten lévő gépjármű esetében az átadás-átvétel időpontjára a Felek erre vonatkozó, írásba foglalt megállapodása irányadó. 3. A kész jármű átadására a vételár és egyéb költségek maradéktalan megfizetése után kerül sor. Banki átutalással történő fizetés esetén a vételár akkor minősül teljesítettnek, amikor az összeg Eladó Megrendelésben rögzített pénzforgalmi számláján jóváírásra kerül. 4. A gépjármű tulajdonjogának átadása külön okirattal történik, mely okirat alkalmas a gépjármű forgalomba helyezésére és a gépjármű- nyilvántartásban történő átvezetésére. Eladó fenntartja magának a jogot, hogy megfelelő a vételár és járulékos költségek maradéktalan megfizetéséig, és valamennyi adminisztrációs eljárás érvényes és szabályos végrehajtásáig a gépjárművet birtokában tartsa. 5. A tulajdonjog megszerzéséig a Vevő nem jogosult a járművet eladni, bérbe vagy használatba adni, elzálogosítani, biztosítékul adni, vagy egyéb, az Eladó érdekeit hátrányosan érintő módon rendelkezni felette, a tulajdonjog fenntartásának idejére köteles továbbá - saját költségére - a járműre felelősség- és casco biztosítást kötni az Xxxxx által elfogadott biztosító társasággal. 6. Bármelyik fél jogosult a szerződéstől elállni, ha „vis major” esemény következtében a szerződés teljesítése több mint 90napot késik, továbbá ha a fenti esemény hatására a 90 napos késedelem vagy a szerződés teljesítésének lehetelenné válása előzetesen ismertté válik. Szintén jogosult a szerződéstől bármelyik fél elállni „jogi vis major” esemény esetén. Felek jogi vis maior eseménynek tekintik különösen de nem kizárólagosan a Gépjármű gyártásának vagy forgalomba helyezésének Felek érdekkörén kívülálló okból történő ellehetetlenülését, kifejezetten ide értve mindazon eseteket, amelyek a Gyártó közvetlen vagy közvetett intézkedései alapján a gyártási szám kiadásának elmulasztásával, a gyártás esetleges felfüggesztésével vagy korlátozásával járnak, továbbá amelyek a jármű forgalomba helyezéséhez szükséges gyártói hozzájárulások megtagadásából vagy késedelméből eredően következnek be, feltéve, hogy a Gépjármű átadása ennek hatására meghiúsul, vagy több, mint 90 napos késedelmet szenved. A fent körülírt esetekben mindegyik fél maga viseli az érdekkörében felmerült károkat, így ezekben az esetekben a Vevő részére az általa ténylegesen megfizetett előleg levonás nélkül visszajár.

  • Az Eladó visszatérítési kötelezettségének módja A 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 22. §-nak megfelelő elállás vagy felmondás esetén az Eladó a fogyasztónak visszajáró összeget a fogyasztó által igénybe vett fizetési móddal megegyező módon téríti vissza. A fogyasztó kifejezett beleegyezése alapján az Eladó a visszatérítésre más fizetési módot is alkalmazhat, de a fogyasztót ebből adódóan semmilyen többletdíj nem terhelheti. A Fogyasztó által hibásan és/vagy pontatlanul megadott bankszámlaszám vagy postai cím következtében történő késedelem miatt az Eladó-t felelősség nem terheli.

  • Számhordozás Amennyiben az Üzleti Előfizető a Törzskártya számhordozását kéri átvevő szolgáltatóhoz (számhordozás a Yetteltől), abban az esetben legkésőbb a számhordozási igény elindításával egyidejűleg nyilatkoznia kell, hogy: - valamely másik neve (és számlázási címe) alatt lévő, alkalmas előfizetéshez kapcsolja hozzá (új Törzskártya) az Adatmegosztóját (mely esetben megtartja járulékos, kiegészítő jellegét), vagy - átváltja Adatmegosztóját a Szolgáltató valamely értékesítés alatt álló, ÁSZF-ben szereplő publikus vagy EESZ-ben foglalt számlás mobilinternet tarifacsomagjára (mely esetben megszűnik a járulékos, kiegészítő jellege és önálló előfizetéssé válik), vagy - megszünteti az Adatmegosztó szolgáltatást. Amennyiben az Üzleti Előfizető legkésőbb a számhordozási igény elindításáig nem rendelkezik az Adatmegosztóról, az a Szolgáltató értékesítés alatt álló, legalacsonyabb havidíjú ÁSZF-ben szereplő publikus számlás mobilinternet tarifacsomagjára kerül átváltásra. Az Adatmegosztó elhordozása esetén a tarifacsomag-váltással megszűnik a kapcsolat a Törzskártyával és a Törzskártya adatmennyisége a továbbiakban nem lesz megosztható.

  • Fagyasztott élelmiszerek megromlása Biztosítási eseménynek minősül, ha a fagyasztószekrényben, mélyhűtőládában, 0 °C hőmérséklet alatt tárolt élelmiszerek áramkimaradás következtében megromlanak.

  • Fogalommeghatározások A jelen ÁSZF-ben, és a jelen ÁSZF alapján kötött Egyedi előfizetői szerződésekben használt fogalmak meghatározása:

  • Kockázatkizárások a) A biztosító kockázata – amennyiben a biztosítási szerződés különös feltételei vagy a biztosítási szerződés másként nem rendelkezik – nem terjed ki az alábbi esetekre: • a biztosított ittas állapotával (0,8 ezrelék, vagy ennél magasabb véralkohol szint) okozati össze- függésben bekövetkező eseményekre, • a biztosítási esemény a biztosított vezetői engedélye, illetve egyéb szükséges hatósági enge- dély nélkül, illetve bármely okból tudatmódosult állapotban történt, bármely jármű vezetése közben, azzal okozati összefüggésben következett be, ideértve a nem közforgalmi úton történt gépjárművezetést is, • bármely, nem orvosi rendelvényre, nem gyógyítási céllal, nem gyógyszernek minősülő, a tudat, az elme, az idegrendszer, vagy a szervezet bármely funkciójának normál működését akadályozó szer használatával összefüggésbe hozható biztosítási eseményekre, • harci cselekményben (háborúban, polgárháborúban, határvillongásban, felkelésben, forrada- lomban, zendülésben, törvényes kormány elleni puccsban vagy puccskísérletben, tüntetésen, felvonulásban, sztrájkban, munkahelyi rendbontásban, idegen hatalom ellenséges cselekede- tében, kommandó támadásban, terrorcselekményben), vagy más háborús cselekményben, lázadásban, zavargásban való részvételből eredő biztosítási eseményekre, • az atomenergia, illetve az ionizáló sugárzás hatásával összefüggő biztosítási eseményekre, kivéve az orvosilag előírt terápiás célú sugárkezelést, • a biztosítási esemény összefüggésben áll a biztosított HIV (AIDS) vírus fertőzöttségével.

  • Panaszkezelés A Biztosító biztosítja, hogy az ügyfél és a fogyasztói érdekképviseleti szervek (a továbbiakban: ügyfél) a biztosító, az általa alkalmazott vagy megbízott ügynök vagy - adott termék kapcsán - általa megbízott kiegészítő biztosításközvetítői tevékenységet végző személy magatartására, tevékenységére vagy mulasztására vonatkozó panaszát közölhesse. A biztosítási szerződéssel kapcsolatban felmerülő panaszok kezelésével a Biztosító Titkársága foglalkozik: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxx xx 16.; Telefon: 000 000 0000; Fax: 000 000 0000 - személyesen a székhelyén nyitvatartási időben (H-Cs: 8-17 óra között, P: 8-15 óra között); - telefonon a Biztosító 061 297 1846 telefonszámán, hétfői munkanapokon 8 óra és 20 óra között, a többi munkanapon 8 óra és 16 óra között. - személyesen vagy más által átadott írásbeli panasz a Biztosító székhelyén nyitvatartási időben (H-Cs: 8-17 óra között, P: 8-15 óra között); - postai úton a 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxx xx 00. xxxxx; - telefaxon: 06 1 461 0624; - elektronikus eléréssel – üzemzavar esetén más elérést biztosítva - xxxx.xx@xxxxxx.xxx elektronikus levelezési címen. Fenti telefon- email és fax elérhetőségeken keresztül lehetőség van a személyes panasz ügyintézés céljából időpont előzetes foglalásra. A Biztosító az időpontot legfeljebb 5 munkanapon belüli időpontra köteles visszaigazolni. A Biztosító az írásbeli panasszal kapcsolatos, indokolással ellátott álláspontját a panasz közlését követő 30 napon belül megküldi az ügyfélnek. a) Pénzügyi Békéltető Testület eljárását lehet kezdeményezni a fogyasztónak minősülő Ügyfél biztosítási jogviszonyának létrejöttével, érvényességével, joghatásaival és megszűnésével, továbbá a szerződésszegéssel és annak joghatásaival kapcsolatos jogvita esetén (székhely: 1054 Budapest, Xxxxxxxxx xxx 0., Ügyfélszolgálat címe: 1013. Budapest, Krisztina krt. 39., levelezési címe: H-1525 Budapest, BKKP Pf. 172, telefon: +00-00-000-000, e-mail: xxxxxxxxxxxxxxx@xxx.xx, meghallgatások helyszíne: 0000 Xxxxxxxx, Xxxx xx 00 szám alatti Capital Square irodaház, internetes elérhetősége: xxx.xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx.xx); Biztosító általános alávetési nyilatkozatot a PBT előtt nem tett. Ennek ellenére a Pénzügyi Békéltető Testület eljáró tanácsa egyezség hiányában akkor is kötelezést tartalmazó határozatot hozhat, ha a kérelem megalapozott és a fogyasztónak minősülő ügyfél érvényesíteni kívánt igénye - sem a kérelemben, sem a kötelezést tartalmazó határozat meghozatalakor - nem haladja meg az egymillió forintot. b) Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központ eljárását lehet kezdeményezni, amennyiben a fogyasztónak minősülő Ügyfél pénzügyi fogyasztóvédelmi rendelkezések megsértése esetén benyújtott panaszát a Biztosító elutasítja (Székhely: 1013 Budapest, Krisztina krt. 39, levelezési címe: 1534 Budapest, BKKP Pf. 777, telefon: + 00 00 000 000, e-mail cím: xxxxxxxxxxxxxxx@xxx.xx, internetes elérhetősége: xxxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx); c) bíróság eljárását kezdeményezheti bármely jogvita esetén, akinek jogát vagy jogos érdekét az ügy érinti. Fenti eljárások megindításához szükséges nyomtatványok és alapvető információk az alábbi linken érhetőek el: xxxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/xxxxxxxx-xxxxxx/xxx-xxxxxxx-xx- penzugyi-panaszunk-van/vitarendezesi-forumok. A formanyomtatványok a Biztosító Ügyfélszolgálatán is elérhetőek. Fogyasztó továbbá Biztosító fenti elérhetőségein kérheti ezen nyomtatványok költségmentes megküldését is. Felhívjuk továbbá Fogyasztónak minősülő Ügyfeleink figyelmét, hogy a Magyar Nemzeti Bank a biztosításokkal foglalkozó weboldalát - xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/xxxxxxxxxxxx - azzal a céllal hozta létre, hogy a pénzügyi termékeket vagy szolgáltatásokat igénybe vevő fogyasztókat támogassa egyrészt általános, széleskörű tájékoztatással, másrészt panaszaik vagy jogsérelmeik orvoslásával. Biztosító weboldalán a Panaszkezelési Szabályzat letölthető formában elérhető: xxxx://xxxxxx- xxxxxxxxxx.xx/xxx/xxxxxxxxxxxxxx_xxxxxxxxxx.xxx

  • Panaszkezelés, ügyfélszolgálat 12.1 A Felhasználó panaszával írásban vagy szóban az Ügyfélszolgálathoz fordulhat az Ügyfélszolgálat postai vagy e-mail címén, illetve telefonszámán. 12.2 Amennyiben a Felhasználó panaszát szóban terjeszti be az Ügyfélszolgálaton, úgy arról az Ügyfélszolgálat jegyzőkönyvet vesz fel és annak egy másolati példányát személyesen átadja a Felhasználónak vagy, telefonon előterjesztett panasz esetén, a panaszra kialakított válasz megküldésével egyidejűleg adja át a Felhasználónak. 12.3 A panaszról felvett jegyzőkönyv az alábbiakat tartalmazza: a) Felhasználó neve, lakcíme, b) a panasz előterjesztésének helye, ideje, módja, c) a Felhasználó panaszának részletes leírása, a fogyasztó által bemutatott iratok, dokumentumok és egyéb bizonyítékok jegyzéke, d) a vállalkozás nyilatkozata a Felhasználó panaszával kapcsolatos álláspontjáról, amennyiben a panasz azonnali kivizsgálása lehetséges, e) a jegyzőkönyvet felvevő személy és - telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panasz kivételével - a Felhasználó aláírása, f) a jegyzőkönyv felvételének helye, ideje, g) telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panasz esetén a panasz egyedi azonosítószáma. 12.4 Szolgáltató telefonos ügyfélszolgálatot tart fent, melynek során az ügyfélszolgálattal folytatott telefonbeszélgetés rögzítésére kerül sor, melynek célja, hogy Szolgáltató fogyasztói jogvita esetén hitelt érdemlően rekonstruálni tudja az eseményeket. Abban az esetben, ha a Felhasználó durván beszél, obszcén kifejezéseket használ, sértegeti az ügyfélszolgálati munkatársat vagy a Szolgáltatót, Szolgáltató jogosult a hívás megszakítására. 12.5 Szolgáltató a panaszra vonatkozó érdemi válaszát a Felhasználónak harminc (30) napon belül e-mailen vagy írásban, postai úton, tértivevényes levélben megküldi. A panaszt elutasító álláspontját Szolgáltató indokolni köteles. 12.6 A Szolgáltató a panaszt vagy az arról felvett jegyzőkönyvet és az érdemi válasz másolati példányát 5 (öt) évig köteles megőrizni, és azt az ellenőrző hatóságoknak kérésükre bemutatni. 12.7 Fogyasztói jogvita esetén Felhasználó a lakóhelye vagy tartózkodási helye szerint illetékes békéltető testületekhez fordulhat. A békéltető testületek székhelyét, telefonos elérhetőségét, internetes elérhetőségét és levelezési címét megtalálja a xxxx://xxx.xxxxxxxxxxxxxxxx.xxxxxxx.xx/xxxx/0000 honlapon. 12.8 A panasz elutasítása esetén a Szolgáltató köteles a Felhasználót írásban tájékoztatni arról, hogy panaszával - annak jellege szerint - mely hatóság vagy békéltető testület eljárását kezdeményezheti. A tájékoztatásnak tartalmaznia kell továbbá az illetékes hatóság, illetve a fogyasztó lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti békéltető testület székhelyét, telefonos és internetes elérhetőségét, valamint levelezési címét. A tájékoztatásnak arra is ki kell terjednie, hogy a vállalkozás a fogyasztói jogvita rendezése érdekében igénybe veszi-e a békéltető testületi eljárást.

  • Ügyfélszolgálat A biztosítási szerzôdésével kapcsolatos kérdésével, problémájával, kérjük, forduljon bizalommal ügyfélszolgálati irodánkhoz, akik készséggel állnak az Ön rendelkezésére. Fax: (0) 000-0000 E-mail: xxxxxxxxxxxxxxx@xxx.xx Ügyfélszolgálat címe: 0000 Xxxxxxxx, Xxxx xx 00–00. További információhoz juthat a xxx.xxx.xx címen is.

  • Szolgáltatási kötelezettség b /1. Ha a különös biztosítási feltételek- ben meghatározott biztosítási esemény bekövetkezik, a biztosító a különös biztosítási feltételekben meghatározott szolgáltatást köteles teljesíteni. A biztosító • a kárbejelentésben foglaltak, • a feltételek szerint a biztosító által kérhető, a biztosított által benyújtott dokumentumok, valamint • helyszíni szemle esetén a helyszíni szemledokumentumok alapján állapítja meg a szolgáltatási összeget. b /2. A biztosító szolgáltatási kötele- zettségének felső határa a biztosítási esemény bekövetkezésekor érvényes biztosítási összeg. Ha a biztosítási feltételekben kár- eseményenkénti szolgáltatási limit illetve azon belül részlimit is meg van határozva, a biztosító szolgáltatási kötelezettsége – a biztosítási összegen belül – a biztosítási esemény bekövet- kezésekor érvényes káreseményenkénti szolgáltatási limitösszegig illetve részli- mitig terjed. b /3. A biztosító a biztosítási szerző- désből eredő kötelezettségével össze- függésben, a biztosítási eseményt megelőző állapot visszaállításához vagy a bekövetkezett kár következmé- nyeinek megszüntetéséhez szükséges, általános forgalmiadó-köteles szol- gáltatás ellenértéke (anyag-, javítási, illetve helyreállítási költség) után az általános forgalmi adó összegének megfelelő összeget csak olyan számla alapján téríti meg az arra jogosultnak, amelyen feltüntetik az általános for- galmi adó összegét, vagy amelyből annak összege kiszámítható, feltéve, hogy a jogosultnak nincs lehetősége az általános forgalmi adó visszaigény- lésére. b /4. Ha a kár bekövetkeztében a biz- tosítási eseményen kívül más károsító esemény vagy tényező is közrehatott, a biztosító a kárnak csak azt a részét téríti meg, amely a biztosítási esemény következménye. b /5. A biztosító köteles a Bit. 1. számú melléklet A) rész körében bekövetke- zett károk vonatkozásában kárren- dezési tájékoztatót készíteni és azt a honlapján folyamatosan elérhetővé tenni. A kárrendezési tájékoztatónak tartal- maznia kell különösen az alábbiakat: a) a szolgáltatási igény benyújtásának lehetséges módjai,