Tervezési díj. 3.1. A tervezési díj összege: ……………….- Euro + ÁFA, azaz mindösszesen ………………………………………. Euro., ( nyertes ajánlattevő vállalása szerint) Megrendelő előleget nem biztosít. Tervező részszámla benyújtására a 11. pontban rögzítettek szerint jogosult. A tervezési díj úgy került meghatározásra, hogy az, mindazoknak a tevékenységeknek az ellenértékét tartalmazza, amelyek szükségesek a szerződésszerű teljesítéshez. A Tervező, mint szakcég a vállalkozói díj meghatározásakor számításba vett valamennyi – a tervezési feladat elvégzéséhez – szükséges munkálatot, ehhez képest alakította ki ajánlati árát. Felek kifejezetten rögzítik, hogy a tervezői díj részét nem képezi az engedélyező hatóság felé fizetendő bárminemű díj, illetve az engedélyezi eljáráshoz kapcsolódó bárminemű egyéb költség, kivéve azon költségeket, melyek Tervezőnél az 1.3. pontban megjelölt egyeztetésekhez kapcsolódóan keletkeztek. Megrendelő az ellenszolgáltatást átutalással teljesíti a szerződésszerűen kiállított számla kézhezvételét követő 30 napon belül, Tervező …..Banknál vezetett számú számlájára, figyelemmel a 2003. évi XCII. törvény 36/A §-ában foglaltakra is.
3.2. Amennyiben Tervező a 2. pontban megjelölt határidőn túl teljesít, a késedelmes teljesítés minden naptári napjára 100.000 Ft/nap kötbért köteles fizetni, melynek maximális összege a tervezési díj nettó összegének 15 %-áig terjedhet. Felek kifejezetten rögzítik, hogy amennyiben Tervező a 2. pontban megjelölt határidőn 15 napot meghaladó mértékben késedelembe esik, Megrendelő jogosult a szerződéstől elállni.
3.3. Felek kifejezetten rögzítik, hogy a szerződés teljesítésének elmaradásával kapcsolatos igény biztosítására szolgáló teljesítési biztosítékként a nettó vállalkozási díj 5%-ának megfelelő összegű biztosítékot kötnek ki. Tervező – e szerződés megkötésekor - az e pontban megjelölt biztosítékot …………………….. (Kbt. 126.§ (6) bekezdés a) pontja szerint) módon köteles biztosítani.
3.4. Felek kifejezetten rögzítik, hogy a Kbt. 125. § (4) bekezdése alapján a Tervező nem fizethet, illetve számolhat el e szerződés teljesítésével összefüggésben olyan költségeket, melyek a Kbt. 56. § (1) bekezdés k) pontja szerinti feltételeknek nem megfelelő társaság tekintetében merülnek fel, és melyek a Tervező adóköteles jövedelmének csökkentésére alkalmasak.
3.5. Felek kifejezetten rögzítik, hogy a Kbt. 125. § (4) bekezdése alapján a Tervező e szerződés teljesítésének teljes időtartama alatt tulajdonosi szerkezetét a Megrendelő számára megismerhetővé teszi és...
Tervezési díj. Az építésügyi és az építésüggyel összefüggő szakmagyakorlási tevékenységekről szóló 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet 18. § értelmében a tervezési díj magában foglalja a közvetlen költségek, ennek keretében a számított munkadíj, az esetlegesen a szerzői joggal kapcsolatosan felmerülő személyi és vagyoni jogok értéke, a közvetett költségek, ennek keretében a működési költség, anyagjellegű ráfordítás, az értékcsökkenési leírás, z egyéb ráfordítások, a tervezett nyereség együttes összegét.
Tervezési díj. A Tervezőt vállalt tevékenységéért 700.000- Ft + ÁFA (azaz Hétszázezer forint + ÁFA), bruttó 889.000,-.Ft tervezési díj illeti meg. A végszámla kifizetésére a tanulmányterv leszállítását követő 30 napon belül kerül sor, teljesítésigazolás alapján. Megrendelő a részére szabályszerűen kiállított és felszerelt számlát annak kézhezvételétől számított 30 napos fizetési határidővel átutalással egyenlít ki. A Megrendelő a tervezési díjat a Tervező ….. …-nél vezetett ….. számú számlájára köteles átutalással teljesíteni. A tervező számlájára történő késedelmes fizetés esetén a Ptk. szerinti késedelmi kamatot jogosult érvényesíteni. Tervező egyéb költségeket, díjakat nem érvényesíthet Megrendelővel szemben A Megrendelő kijelenti, hogy a tervezési díj fedezetével rendelkezik. A tanulmányterv díja magában foglalja a felhasználói jog, mint vagyoni értékű jog ellentételezését is. A tanulmányterv díjának kifizetését követően a Megrendelő – minden további kötelezettség és hozzájárulás kérése nélkül kizárólagos és korlátlan felhasználói jogokat szerez, és jogosult e terveket, harmadik személyek számára továbbadni, illetve továbbtervezés céljából felhasználásukat engedélyezni, illetve a kivitelezőnek átadni.
Tervezési díj. TRT módosítás tervezési díj: 1 250 000 Ft + áfa TKR módosítás tervezési díj: 400 000 Ft + áfa Tervezési díj: 1 650 000 Ft (mindenkori) 27 % áfa: 445 500 Ft teljes díj: 2 095 500 Ft azaz kettőmillió kilencvenötezer ötszáz forint.
Tervezési díj. Tervezőt, mint általános forgalmi adó mentes kisadózót a szerződés 1./ pontjában vállalt tervezési tevékenységért 500.000,-Ft, azaz Ötszázezer forint díjazás illeti meg. Szerződő felek rögzítik, hogy a tervezői díj tartalmazza a szerződés teljesítésével kapcsolatos mindennemű költséget, Tervező a megállapított díjon felül semmilyen címen többletköltséget nem érvényesíthet. A tervezési díj kifizetése két részletben az alábbiak szerint részletezve történik: - A teljesítés I. üteme (első részszámla a tervezési díj 90 %-a) kifizetése, a területi hatásvizsgálat egyeztetési dokumentációjának leszállításakor esedékes - 450.000,- Ft, azaz Négyszázötvenezer forint - A teljesítés II. üteme (végszámla a tervezési díj 10 %-a) kifizetése, 50.000,- Ft, azaz Ötvenezer forint a THE-nak az állami főépítész térségi területfelhasználási engedélyével történő lezárását követő 8 napon belül esedékes. A Tervező által ellátandó feladatok: A településrendezési eszközök tervezett módosítása érdekében, a hatályos Településszerkezeti terv területfelhasználásának a GyMSmTrT Szerkezeti tervében kijelölt térségi területfelhasználási kategóriákkal való összhangjának igazolásához, az összhang hiányának feloldásához szükséges THE megindításáról szóló önkormányzati határozat-tervezet előkészítése és a térségi területfelhasználási engedély kérelemnek, valamint a területi hatásvizsgálat dokumentációjának elkészítése. Tervező köteles a R., illetve a szakmai szabályoknak megfelelően szükségessé váló tervezői egyeztetéseket lefolytatni az államigazgatási eljárást megindító illetékes állami főépítésszel, szükség szerint az eljárási rendben meghatározott szakhatóságokkal. Az egyeztetéseket dokumentálni kell. Tervező köteles részt venni a szakmai bemutatásokon, és köteles a tőle elvárható módon és részletességgel a területi hatásvizsgálat tatalmát ismertetni, és a hatásvizsgálat elfogadását elősegíteni. Ha a szakhatóságok, az állami főépítész, az egyeztetésbe bevont megyei önkormányzat vagy a közigazgatási területtel érintett települési önkormányzatok véleménye alapján szükségessé válik, a Tervező a Megbízóval egyetértésben a hatásvizsgálat tartalmát 5 munkanapon belül köteles kijavítani.
Tervezési díj. 1.200.000,- Ft +ÁFA
Tervezési díj. 3.1. A tervezési díj összege: 1. részben:
Tervezési díj. A településrendezői tervezői munkarész díja 90 000 Ft + 27% áfa. Az eltérő vélemények egyeztetésére szolgáló tárgyaláson való részvétel díja 30 000 Ft + 27% áfa. (Ez csak szükség szerint merül fel, megtörténte esetén kerül kiszámlázásra.) Megbízó a módosítások jellegére tekintettel szakági tervezői közreműködést nem kíván igénybe venni. Amennyiben az egyeztetések során szükségessé válik további szakági tervezői közreműködés is, annak díját megbízó külön téríti. Az egyes ütemek törzsszáma az ütemeknek megfelelő alátöréssel teszi beazonosíthatóvá az aktuális tervanyagot.
Tervezési díj. Tervezőt a szerződésben vállalt tervezési tevékenységért 1.450.000,- + ÁFA azaz egymillió-négyszázötvenezer Forint + ÁFA, melyet megrendelő számla ellenében 8 napon belül kiegyenlít.
Tervezési díj. Tervezőt a tervezési munka elvégzéséért 990.000,- Ft, azaz Kilencszázkilencven-ezer forint tervezési díj, 267.300,- Ft, azaz Kétszázhatvanhétezer-háromszáz forint ÁFA (27%), összesen: 1.257.300,- Ft, azaz Egymillió-kétszázötvenhétezer-háromszáz forint illeti meg.