Többletköltségek térítése mintaszakaszok

Többletköltségek térítése. 1. A biztosító a biztosított vagyontárgyakban keletkezett károkon túlmenően megtéríti a 3. fejezet I. szerinti biztosítási események bekövetkezése során – illetve azzal kapcsolatban – felmerülő és igazolható többletköltségeket a 2. pont szerinti mértékig. 2. A többletköltségek térítésére – a biztosítási időszak (egy év) alatt – kifizethető összeg felső határa a biztosítási összeg 10%-a. Ugyanakkor a kárkifizetés a többletköltségekkel együtt sem haladhatja meg a biztosított vagyoncsoportra megállapított biz- tosítási összeget. 3. A biztosító a következő többletköltségeket téríti: a) a biztosított vagyontárgyak elhelyezésére szolgáló épüle- tekben (helyiségekben), azok beépített berendezési és felszerelési tárgyaiban keletkezett károkkal kapcsolatos költségeket;
Többletköltségek térítése. A biztosító a biztosított vagyontárgyakban keletkezett károkon túlmenően megtéríti a 2. fejezet I. szerinti biztosítási események bekövetkezése során – illetve azzal kapcsolatban – felmerülő és igazolható költségeket, amelyek a kár elhárítása vagy enyhítése, illetve további, következményi károk megelőzése érdekében szükségesek voltak, még ha nem is jártak eredménnyel. Nem tartoznak azonban ebbe a kategóriába azok a kiadások, amelyek a mentési kötele- zettség teljesítése közben elszenvedett egészségkárosodás követ- keztében merülnek fel. A kár enyhítése, valamint a kártalanítás együttes összege nem haladhatja meg a károsodott vagyoncso- portra meghatározott biztosítási összeget, kivéve, ha a kárenyhítés költségei a biztosító kifejezett utasításának eredményeképpen merültek fel. Alulbiztosítás esetén a költségek térítése is olyan arányban történik, ahogy a biztosítási összeg a vagyontárgy ér- tékéhez aránylik. Kárelhárítási és kárenyhítési költségeknek az alábbiak minősülnek: a) a károk súlyosbodásának megakadályozását vagy hatásai enyhítését szolgáló intézkedések, pl. ideiglenes fedés (tető- zet) létesítése, dúcolás, állványozás, ideiglenes közműve- sítés, továbbá a megmentett vagyon biztonságát szolgáló egyéb intézkedések költségei;
Többletköltségek térítése. 1. Azokat a kiadásokat, – még ha azok nem is jártak eredménnyel – amelyeket a biztosított a kár elhárítása vagy enyhítése, illetve további, következményi károk megelőzése érdekében szükségesnek tarthatott, a biztosító köteles megtéríteni. Nem tartoznak azonban ebbe a kategóriába a mentési kötelezettség teljesítése közben elszenvedett egészségkárosodás miatti kiadások. A kárenyhítési kiadásokra és a biztosított vagyontárgyakra vonatkozó kártalanítás összesen nem haladhatja meg a szerződés szerinti tételenkénti biztosítási összeget, ill. a megállapodás szerinti maximális kártalanítási összeget. Kivételt képez ez alól, ha az intézkedések a biztosító kifejezett utasítására történtek. Amennyiben alulbiztosítás áll fenn, akkor ezen kiadások – a biztosító utasításaira való tekintet nélkül – csak olyan mértékben térítettek, mint a kár maga. 2. Amennyiben a kötvényben külön összeggel feltőntetésre került, a biztosító megtéríti az erre a célra előirányzott biztosítási összegen belül a biztosítási esemény következtében felmerült mellékköltségeket (ld. 2. Fejezet „E” pont) is. 3. Azokat a költségeket, amelyek a biztosítottnál a kár nagyságának megállapítása kapcsán merülnek fel, a biztosító nem téríti meg.
Többletköltségek térítése. A biztosító a biztosított vagyontárgyakban keletkezett károkon túlmenõen megtéríti a 2. fejezet I. szerinti biztosítási események bekövetkezése során – illetve azzal kapcsolatban – felmerülõ és igazolható költségeket, amelyek a kár elhárítása vagy enyhítése, illetve további, következményi károk megelőzése érdekében szükségesek voltak, még ha nem is jártak eredménnyel. Nem tartoznak azonban ebbe a kategóriába azok a kiadások, amelyek a mentési kötelezettség teljesítése közben elszenvedett egészségkárosodás következtében merülnek fel. A kár enyhítése, valamint a kártalanítás együttes összege nem haladhatja meg a károsodott vagyoncsoportra meghatározott biztosítási összeget, kivéve, ha a kárenyhítés költségei a biztosító kifejezett utasításának eredménye. Alulbiztosítás esetén a költségek térítése is olyan arányban történik, ahogy a biztosítási összeg a vagyontárgy értékéhez aránylik. Kárelhárítási és kárenyhítési költ- ségeknek az alábbiak minõsülnek: a) A károk súlyosbodásának megakadályozását vagy hatásai enyhítését szolgáló intézkedések, pl. ideiglenes fedés (tetõzet) létesítése, dúcolás, állványozás, ideiglenes közmûvesítés, továbbá a megmentett vagyon biztonságát szolgáló egyéb intézkedések költségei.
Többletköltségek térítése. 1. A biztosító a biztosított vagyontárgyakban keletkezett károkon túlmenően megtéríti a 3. Fejezet I. szerinti biztosítási esemé- nyek bekövetkezése során - illetve azzal kapcsolatban - fel- merülő és igazolható többletköltségeket a 2. pont szerinti mértékig. 2. A többletköltségek térítésére – a biztosítási időszak (egy év) alatt – kifizethető összeg felső határa a biztosítási összeg 10%-a, de a kárra és a többletköltségekre együttesen kifize- tett összeg nem haladhatja meg a károsodott vagyontárgyra megállapított biztosítási összeget. 3. A biztosító a következő többletköltségeket téríti: a) a biztosított vagyontárgyak elhelyezésére szolgáló épületek- ben (helyiségekben), azok beépített berendezései és fel- szerelései tárgyaiban keletkezett rongálási károk helyreállítá- sával kapcsolatos költségeket; b) a biztosított vagyontárgyak helyiségen belüli tárolására szol- gáló, lezárt tárolók feltörése, illetve felnyitása miatt keletkezett rongálási károk helyreállításával kapcsolatos költségeket; c) zárak cseréjének vagy átalakításának szükséges költségeit, ha az elkövetés során eredeti vagy kulcsmásolatot használtak; d) egy bekövetkezett káresemény elhárításával, vagy a kár eny- hítésével kapcsolatban indokoltan felmerült költségeket – még akkor is, ha az nem vezetett eredményre –, kivéve a mentés során keletkezett egészségkárosodás miatti kárigényeket; e) egy biztosítási esemény bekövetkezése miatt szükséges ideiglenes biztonsági intézkedések (őrzés, ideiglenes zár és nyílásvédelem) költségeit az eredeti állapot helyreállításához műszakilag indokolható időtartamra.
Többletköltségek térítése. A biztosító a biztosított vagyontárgyakban keletkezett károkon túlmenően megtéríti egy III.1. – III.4. szerint bekövetkezett, illetve várhatóan bekövetkező káresemény enyhítésével, illetve elhárításával kapcsolatban indokoltan felmerült és igazolható költségeket a III.5.1. pont szerinti mértékig – még akkor is, ha az nem vezetett eredményre –, kivéve a mentés során keletkezett egészségkárosodás miatti igényeket. III.5.1. A többletköltségek térítésére – a biztosítási időszak (egy év) alatt – kifizethető összeg felső határa a biztosítási összeg 10%-a. Ugyanakkor a kifizetett biztosítási szolgáltatás a többletköltségekkel együtt sem haladhatja meg a biztosított vagyoncsoportra megállapított biztosítási összeget. A biz- tosító a következő többletköltségeket téríti: III.5.1.1. a biztosított vagyontárgyak elhelyezésére szolgáló épületekben (helyiségekben), azok beépített be- rendezési és felszerelési tárgyaiban keletkezett károkkal kapcsolatos költségeket; III.5.1.2. a biztosított vagyontárgyak helyiségen belüli tárolására szolgáló, lezárt tárolók feltörése, illetve fel- nyitása miatt keletkezett rongálási károk helyreállításával kapcsolatos költségeket; III.5.1.3. zárak cseréjének vagy átalakításának szükséges költségeit, ha az elkövetés során eredeti vagy kulcsmásolatot használtak; III.5.1.4. egy biztosítási esemény bekövetkezése miatt szükséges ideiglenes biztonsági intézkedések (őrzés, ideiglenes zár és nyílásvédelem) költségeit az eredeti állapot helyreállításához műszakilag indokol- ható időtartamra.

Related to Többletköltségek térítése

  • Többletköltségek Ha a fogyasztó kifejezetten a legkevésbé költséges szokásos fuvarozási módtól eltérő fuvarozási módot választ, az Eladó nem köteles visszatéríteni az ebből eredő többletköltségeket. Ilyen esetben a feltüntetett általános szállítási díjtételek erejéig áll fenn visszatérítési kötelezettségünk.

  • Helyreállítási költségek térítése A biztosító megtéríti a biztosítási esemény következtében keletkezett károsodások Magyarországon elvégzett hely- reállításának számlával igazolt költségét. A felek bizonylatok hiányában a becsült kárérték tekinte- tében megállapodást köthetnek. A biztosító a helyreállítás költségeiből nem von le értéke- melkedést. (Használt állapotú vagyontárgy új alkatrészek- kel történt javítása esetén, a beépített új alkatrészek miatti értéknövekedést figyelmen kívül hagyja.) Ha a sérült alkatrész illetve tartozék javítható, de azt a helyreállítás során újjal pótolták, a biztosító az ebből eredő többletköltségeket nem viseli. A biztosító szolgáltatása nem terjed ki a biztosított va- gyontárgyban keletkezett értékcsökkenésre.

  • Az előfizetői bejelentések, panaszok kezelése, folyamata (díjreklamáció, kötbér és kártérítési igények intézése) A jelen ÁSZF vonatkozásában a) Előfizetői bejelentés: az Előfizetői panasz és a hibabejelentés, b) Előfizetői panasz: az Előfizető által tett olyan bejelentés, amely az igénybe vett elektronikus hírközlési szolgáltatásra vonatkozó, az Előfizetői jogviszonyt érintő egyéni jogsérelem vagy érdeksérelem megszüntetésére irányul és nem minősül hibabejelentésnek. 6.2.1. Az Előfizető jogosult a Szolgáltató ügyfélszolgálatán írásban, elektronikus levélben vagy telefonon bejelentést és panaszt tenni. 6.2.2. A Szolgáltató az Előfizetőktől származó bejelentéseket, panaszokat és a bejelentés, panasz alapján tett intézkedéseket visszakövethető módon nyilvántartásában rögzíti, és az adatkezelési szabályok betartásával azt 1 évig megőrzi. 6.2.3. A nyilvántartás minden bejelentésről, panaszról a következő adatokat tartalmazza: a) az Előfizető bejelentése illetve panasza alapján tartalmazza • az Előfizető értesítési címét, vagy más azonosítóját; • ha szükséges, az Előfizetői szolgáltatás megnevezését, a hozzáférési pont címét, Előfizető azonosító számát, az Előfizetői hívószámot vagy más azonosítót; • a bejelentés, panasz rövid leírását, • a bejelentés időpontját (év, hónap, nap, óra). b) a Szolgáltató vizsgálatának eredményeként tartalmazza • a bejelentés, panasz kivizsgálásának eredményeit, • a bejelentés, panasz orvoslásának módját és időpontját (év, hónap, nap, óra), • az Előfizető értesítésének módját és időpontját. 6.2.4. A Szolgáltató az Előfizető panaszát azonnal elintézhető szóbeli panasz esetén lehetőleg azonnal kivizsgálja és eredményéről Előfizetőt igénye szerint szóban, vagy írásban értesíti. Nem szóbeli vagy hosszabb ügyintézést igénylő szóbeli bejelentés esetén legkésőbb a bejelentéstől számított 30 napon belül kivizsgálja és a vizsgálat eredményéről az Előfizetőt írásban értesíti, a kivizsgálás befejezésétől számított 15 napon belül. Amennyiben a bejelentés, panasz kivizsgálására (pl. harmadik fél bevonása miatt) a 30 nap nem elegendő, a Szolgáltató az általános elintézési idő lejárta előtt köteles írásban értesíteni az Előfizetőt az ügy elintézésének várható időpontjáról. 6.2.5. Ha a bejelentés, panasz kivizsgálásához vagy orvoslásához helyszíni bejárás is szükséges, az Előfizető az előre egyeztetett időpontban köteles a Szolgáltató részére a bejutást és a hozzáférést biztosítani. Ha ez az Előfizető hibájából meghiúsul, a Szolgáltató az Előfizetőt új időpont egyeztetésére való felhívással értesíti, és az ügy elintézésének határideje az új időpontig terjedő időszakkal meghosszabbodik, továbbá az Előfizetőt kiszállási díj fizetésének kötelezettsége terheli. 6.2.6. A panasz elutasítása esetén az ügyfélszolgálat köteles az elutasítást indoklással ellátva írásba foglalni és annak 1 példányát az Előfizetőnek átadni vagy 15 napon belül megküldeni.

  • Értékelési szempontok Minőségi kritérium – Költség kritérium – x Ár – Súlyszám:

  • A kapcsolattartás irányelvei A szerződő félnek ki kell jelölnie egy vagy több kapcsolattartó személyt (avagy "contact" személyt), akik felelősek minden számítógépért, IP hálózatért vagy alhálózatért, mely a szolgáltató által nyújtott szolgáltatás révén kapcsolódik az Internethez. Meg kell adnia a kapcsolattartó személyek nevét, telefonszámát, postai és e-mail címét ("contact" információ) még a hálózati kapcsolat kiépítése előtt. A "contact" információnak mindig naprakésznek és pontosnak kell lennie, ezért az esetleges változásokról haladéktalanul értesíteni kell a szolgáltató ügyfélszolgálatát. A pontatlan vagy elavult információk miatti károkért a szerződő fél tartozik felelősséggel. A kapcsolattartó személynek rendelkeznie kell a megfelelő eszközökkel, hozzáférési lehetőséggel, valamint jogosultsággal, hogy a szerződő fél rendszereit konfigurálja, üzemeltesse, és/vagy ezekhez a hozzáférést korlátozza.

  • A helytállási kötelezettség és annak mértéke A biztosítás kiterjed a felelősség kérdésének vizsgálatára, és azoknak a megalapozott kártérítési igényeknek a kielégítésére, amelyeket a biztosított személyekkel szemben a biztosítási szerződésben megjelölt gépjármű üzemeltetése során okozott károk miatt támasztanak.

  • A jognyilatkozatok (bejelentések, értesítések) alaki követelményei és hatályosságának feltételei XI.1. A biztosítási szerzôdés alanyai szerzôdéses nyilatkozataikat az alábbiakban meghatározott módon és formában tehetik meg, azok csak ilyen alakban érvényesek: – a biztosító címére megküldött és aláírt postai levél, – a biztosító által megjelölt és közzétett faxszámra elküldött és aláírással ellátott faxküldemény, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött szkennelt és aláírással ellátott okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött nyilatkozat, amennyiben a nyilatkozatot tevô ügyfél az elektronikus kommunikációhoz elôzetesen hozzájárulását adta, és a nyilatkozatot a hozzájárulás során közölt elektronikus levelezési címrôl továbbítja a biztosító felé, – a biztosító ügyfélszolgálatán személyesen vagy más által leadott, aláírt okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett telefonszámon megtett nyilatkozat, – a biztosító által mûködtetett internetes szerzôdéskötô és kárbejelentô rendszerben megtett és a biztosító által rögzített, archivált nyilatkozat formájában. A szerzôdô felek a biztosítási szerzôdés szerzôdô általi felmondásának vonatkozásában írásban megtett nyilatkozatnak tekintik a nyilatkozó személy részérôl aláírt azon nyilatkozatot is, melyet faxon, vagy elektronikus úton továbbított szkennelt okirat formájában a biztosító által megadott elérhetôségekre. A nyilatkozattételi lehetôséget a biztosító egyes szerzôdések és nyilatkozattípusok esetében fentiektôl eltérôen határozhatja meg, melyre vonatkozó rendelkezéseket a szerzôdésre vonatkozó általános, vagy különös szerzôdési feltételek, vagy a felek között külön e tárgyban létrejött megállapodás tartalmazza. XI.2. A Biztosító és a Europ Assistance a Biztosítottal illetve a Biztosított megbízásában eljáró személlyel történô kapcsolattartást magyar vagy angol nyelven vállalja. Vitás esetben a magyar nyelven tett nyilatkozatok az irányadóak. XI.3. A biztosító postai úton küldött küldeményeit az elküldést követô 5. munkanapon kézbesítettnek kell tekinteni, ideértve azt az esetet is, ha a küldemény a címzett – biztosító által nyilvántartott – címérôl „ismeretlen helyre költözött” vagy ”nem kereste” jelzéssel érkezik vissza. Postai úton tértivevénnyel történô közlés esetében a biztosító által küldött küldeményt, – ha annak átvételét a címzett megtagadta, úgy az átvétel megtagadása napján, – ha a küldemény átvételét a címzett vagy annak képviselôje aláírásával elismerte, úgy az átvétel napján kell kézbesítettnek tekintetni. Az elektronikus úton küldött küldeményeket az elküldés napján kell kézbesítettnek tekinteni.

  • A Szerződő Felek Speciális Kötelezettségei A szerződő felek bármelyike kérheti a kár okának és összegének független szakértő által történő megállapítását. A szakértői eljárás költségei – egyéb megállapodás hiányában – a megbízót terhelik. A szerződés hatálya alatt a biztosított (szerződő fél) nyilatkozata a biztosítóval szemben akkor hatályos, ha – az a biztosító valamely ügyfélszolgálati irodájába vagy a biztosí- tó postacímére (1380 Budapest, Pf. 1049) beérkezik vagy – a XxxxxxxxXxxxxx.xx oldalon elérhető egyes funkciók használa- ta során az oldal külön képernyőfelületén jóváhagyott és végle- gesített megbízás esetében a rendszer közli a megbízás átvételé- nek a tényét. A biztosító az átvétel tényét e-mail üzenet formá- jában jelzi a felhasználónak. E rendelkezéseket kell alkalmazni a biztosító tudomásszerzésének joghatályára is.

  • A térítési összeg meghatározásának alapelvei A biztosító a szolgáltatás összegéből levonja: – a felhasználható maradványok értékét; – valamint azt az összeget, amelyet a biztosított az adóhatóságtól visszaigényelhet; − díjtartozást; − ha a szerződés biztosítási esemény bekövetkezése miatt szűnik meg, a biztosítási időszak végéig járó díjakat. Ha a kár bekövetkezésében a biztosítási eseményen kívül más káro- sító esemény, tényező, műszaki hiányosság vagy karbantartás elmu- lasztása, illetve az épület, építmény építési előírásainak be nem tar- tása miatti körülmény is közrehatott, a biztosító a kárt olyan mér- tékben téríti meg, amilyen mértékben az a biztosítási eseménynek tudható be.

  • Az előfizetői szolgáltatással kapcsolatos viták rendezésének módja 6.2.4.1. A hibabejelentéssel kapcsolatos eljárást az ÁSZF 6.1. pontja, a panaszokkal kapcsolatos eljárást az ÁSZF 6.3. pontja tartalmazza. 6.2.4.2. Az Előfizető díjreklamációja elintézésével kapcsolatos panasza, kötbérigénye elintézésével kapcsolatos panasza, kártérítési igénye elintézésével kapcsolatos panasza, valamint a Szolgáltatóval szembeni egyéb jogvitája vagy jogvitás helyzete esetén jogosult a 2. sz. melléklet szerinti illetékes szervezetek vagy hatóság(ok) vizsgálatát kérni. 6.2.4.3. A Szolgáltató az Előfizetővel szembeni igényével, valamint az Előfizetővel szembeni egyéb jogvitája vagy jogvitás helyzete esetén jogosult a 2. sz. melléklet szerinti illetékes szervezetek vagy hatóság(ok) vizsgálatát kérni, amennyiben a szervezetnek vagy hatóságnak van hatásköre az ügy elbírálására. 6.2.4.4. Az előfizetői szerződéssel kapcsolatos hatósági ügy tárgyában (kérelemmel, bejelentéssel) a hírközlési hatóság eljárása a hatósági eljárás kezdeményezésére okot adó körülmény bekövetkezésétől számított hat hónapon belül kezdeményezhető. Amennyiben a kérelmező a jelen pontban foglalt hatósági eljárás kezdeményezésére okot adó körülmény bekövetkezéséről csak később szerzett tudomást, vagy a kérelem, bejelentés előterjesztésében akadályoztatva volt, úgy a jelen pontban foglalt határidő a tudomásszerzéstől vagy az akadály megszűnésével veszi kezdetét. Az előfizetői szerződéssel kapcsolatos hatósági ügy tekintetében egy éven túl hatósági eljárás nem kezdeményezhető. E határidő jogvesztő. 6.2.4.5. Az előfizetői jogviszonyból eredő esetleges jogvitákra a felek kikötik a Szolgáltató székhelye szerinti bíróságok kizárólagos illetékességét.