Biztosítási esemény bejelentése A Ptk. 6:471. §-ától eltérően a biztosítottnak nem csak írásban van lehetősége felelősségbiztosítási káresemény bejelentésére, hanem jelen feltétel 7.A.1. pontjában meghatározott egyéb kárbejelentési módokon is.
Biztosított események 2.1. A biztosított testi épségét az üdülőhelyen veszélyeztető események, amelyek miatt nem várható el az utazás folytatása, valamint az Általános Feltételek 6.1.7 és 6.1.13. pontjában felsorolt valamennyi esemény esetén is, ha az a biztosított testi épségét veszélyezteti. 2.2. A 2.1., 2.2., 2.7. és 2.9.-es pontban az útlemondási védelemnél felsorolt események.
Biztosítási események A Biztosító és a Szerzôdô között létrejött Business csomag biztosítási szerzôdés emelt összegû poggyászbiztosítási szolgáltatása alapján a Biztosító az alábbi feltételekben meghatározott módon és esetekben – a törvényes belföldi fizetôeszközben – megtéríti a jelen szerzôdéssel biztosított, jármûben illetve a jármûre szerelt zárt szekrényben szállított személyi használatú vagyontárgyakban a következô biztosítási esemény kapcsán keletkezett károkat. a) A biztosított vagyontárgyakban bármilyen kívülrôl ható, hirtelen fellépô, erôhatás által keletkezett törés, egyéb sérülés (a továbbiakban: töréskár). b) A biztosított jármûvet, alkatrészét károsító villámcsapás, földrengés, földcsuszamlás, kô- és földomlás, természetes üreg, vagy talajszint alatti építmény beomlása, szélvihar, felhôszakadás, árvíz (kivéve az árterület, hullámtér), egyéb vízelöntés, jégverés, lezúduló hótömeg és hónyomás (a továbbiakban: xxxxx xxx). c) A gépjármûben, alkatrészben, tartozékban – a gépjármû elektromos berendezéseinek meghibásodása vagy külsô tûz átterjedése folytán – keletkezett tûz, illetve önrobbanás által okozott kár (a továbbiakban: tûzkár). d) A lezárt gépjármû kesztyûtartójából, illetve a csomagtartóból – dolog elleni erôszakkal – biztosított vagyontárgyak ellopása (a gépjármû önkényes elvétele), elrablása, valamint e cselekményekkel vagy kísérletükkel összefüggésben keletkezett sérülése (a továbbiakban lopáskár). Nem tekinthetô megfelelôen lezártnak a gépjármû, ha bármelyik zárbetét hiányzik, vagy oly módon rongálódott, hogy a zár a jármû kulcsainak használata nélkül mûködtethetô, illetve az ablakai nem voltak zárt állapotban.
A biztosítási esemény bejelentése (1) A Vevônek vagy a Résztvevônek a biztosítási esemény bekövetkezését legfeljebb 12 órán belül – az ebben való akadályoztatás esetén az akadály megszûnését követôen késedelem nélkül – be kell jelentenie az EUB-Assistance felé az alábbi adatok megadásával: – a lemondott Szolgáltatás idôpontja, a szolgáltató neve, és címe – a Szolgáltatásra vonatkozó szerzôdés szerzôdôjének, neve és címe, – a lemondott Xxxxxxxxx(k) neve, – a Szolgáltatás lemondásának, vagy megszakításának oka, pontosan meghatározva, – ha a Szolgáltatás lemondásának, vagy megszakításának oka valamely személy betegsége vagy balesete, akkor a beteg vagy balesetet szenvedett személy neve, címe, telefonszáma – ahol a bejelentést követô 5 napon belül bármikor elérhetô, valamint az egészségügyi ellátást végzô szolgáltató (pl. orvos, kórház) neve és elérhetôsége, – bejelentô neve, címe és telefonszáma (2) A biztosító szolgáltatási kötelezettsége nem áll be, ha a Szerzôdô, illetve a Vevô a biztosítási esemény bekövetkezését a fent megadott határidôben az EUB-Assistance, vagy a Biztosító részére nem jelenti be, a szükséges felvilágosítást nem adja meg, vagy a felvilágosítások tartalmának ellenôrzését nem teszi lehetôvé, és emiatt a Biztosító kötelezettsége szempontjából lényeges körülmény kideríthetetlenné válik. (3) Ha a Szerzôdô, vagy a Vevô által a Biztosító felé tett nyilatkozatok indokolatlanul eltérnek egymástól, vagy az eltérés ésszerû illetve tényszerû indoka nem igazolt, úgy a Biztosító a korábban tett nyilatkozatot fogadja el valósnak.
Biztosítási esemény (1) Szolgáltatás lemondása vonatkozásában biztosítási esemény: A Résztvevő az alábbiakban felsorolt, a kockázatviselés tartama alatt bekövetkező és a kockázatviselés végéig fennálló körülmények valamelyike miatt a lefoglalt Szolgáltatást nem tudja igénybe venni, és emiatt a Vevő a Szolgáltatást ezen Résztvevő vonatkozásában lemondja, melynek következtében lemondási költség fizetési kötelezettsége keletkezik. (a) a Résztvevő olyan előzmények nélkül, hirtelen fellépő betegsége, balesete, amely miatt indokoltan sürgősségi orvosi ellátásban részesült a Szolgáltatás lemondását megelőzően, vagy a Résztvevő halála a Szolgáltatás kezdetét megelőzően; (b) a Résztvevő közeli hozzátartozójának vagy élettársának, vagy az adott Szolgáltatást egyazon szerződés keretében szintén Résztvevő házastársa, illetve élettársa közeli hozzátartozójának előzmények nélkül fellépő olyan betegsége vagy balesete, amely miatt az adott személy indokoltan sürgősségi orvosi ellátásban részesült a Szolgáltatás lemondását megelőzően, vagy valamelyikük halála a Szolgáltatás kezdetét megelőzően, (c) a Résztvevő vagyontárgyában tűz, elemi kár, vagy harmadik személy bűncselekménye által okozott káresemény, (d) a Résztvevő útlevelét és/vagy személyi igazolványát, jogosítványát vagy a tulajdonában lévő gépjármű forgalmi engedélyét a Szolgáltatás kezdetét megelőzően jogellenesen eltulajdonítják, és annak pótlása a Szolgáltatás kezdetéig - gyorsított eljárás keretében sem – lehetséges, feltéve, ha a fenti dokumentumok nélkül a Szolgáltatást nem tudja igénybe venni, (e) a Résztvevő a munkaviszonya a Munkáltató részéről történt felmondás következtében önhibáján kívül megszűnik, feltéve, ha a munkaviszony az adott munkáltatónál határozatlan időtartamra és legalább heti 30 órás munkavégzésre jött létre, és a Szolgáltatás foglalásának időpontjában már legalább egy éven keresztül folyamatosan fennállt. A biztosítási esemény időpontja a munkáltató által történt felmondás időpontja, azonban a Biztosító a teljesítést legkorábban a munkáltató által az utolsó munkában töltött napon kiállított munkáltatói igazolás benyújtását követően vállalja, (f) a Résztvevő terhessége, ha annak megállapítása a kockázatviselés kezdetét követően történt. Ha a terhesség ténye a kockázatviselés kezdetekor már ismert volt, akkor kizárólag a váratlanul bekövetkező olyan terhességi komplikációk minősülnek biztosítási eseménynek, melyek miatt – a szakorvos írásos véleménye alapján – az adott Szolgáltatás igénybe vétele orvosilag ellenjavallttá válik. (g) a Résztvevővel – vagy kiskorú esetén annak szülőjével – szemben a másik házastárs által a kockázatviselés tartama alatt indított házassági per. A biztosítási esemény időpontja a házassági perrel kapcsolatos keresetnek a bíróság által az alperessel történő közlésének az időpontja. (h) ha a Résztvevő a kockázatviselés időtartama alatt tett érettségi vizsgán megbukik, és a pótvizsga a Szolgáltatás tervezett tartama alatt vagy az azt követő egy hónapon belül lenne esedékes, (i) ha bármely hatóság vagy bíróság a Résztvevőt a kockázatviselés időtartama alatt váratlanul tanúként írásban idézi, mely alapján személyes megjelenése az illetékes hatóság, vagy bíróság előtt a Szolgáltatás időtartama alatt lenne esedékes, és a hatóság, vagy bíróság a Szolgáltatást mulasztási okként nem fogadja el. (2) A biztosítási esemény a lemondás napján következik be, de a Biztosító legkésőbb az utazásképtelenség okának ismertté válását követő első munkanapot tekinti a lemondás napjának, és legfeljebb a Vevőt ezen időpontban terhelő lemondási költség-fizetési kötelezettségének megfelelően szolgáltat. (3) Ha a foglalás összesen legfeljebb öt személy részére történt, akkor a fent felsorolt körülmények valamelyikének egy Résztvevővel történő bekövetkezését valamennyi Résztvevő vonatkozásában lemondási oknak kell tekinteni. (4) Szolgáltatás megszakítása vonatkozásában biztosítási esemény: A Résztvevő a már megkezdett Szolgáltatást a kockázatviselés tartama alatt bekövetkező alábbi okok valamelyike miatt megszakítja és a tervezett időpontnál legalább egy nappal korábban – de legkésőbb a kockázatviselés utolsó napját megelőző napon – hazautazik állandó lakóhelyének területére: (a) a Résztvevőnek vagy az adott Szolgáltatást egyazon szerződés keretében szintén Résztvevőnek minősülő közeli hozzátartozójának előzmények nélkül, hirtelen fellépő betegsége, balesete, amely miatt külföldön indokoltan sürgősségi orvosi ellátásban részesült az útmegszakítást megelőzően, és amely miatt a hazaszállítása az orvosi ellátás folytatása érdekében szükségessé válik, (b) a Résztvevőnek vagy közeli hozzátartozójának, vagy házastársa, illetve élettársa közeli hozzátartozójának halála, (c) a Résztvevő közeli hozzátartozója vagy élettársa, vagy az adott Szolgáltatást egyazon szerződés keretében szintén igénybe vevő házastársa, illetve élettársa közeli hozzátartozója életveszélyes állapotba kerül, és az orvosilag dokumentált, (d) a Résztvevő vagyontárgyában tűz, elemi kár, vagy harmadik személy bűncselekménye által okozott káresemény.
Biztosítási esemény Biztosítási szolgáltatás Halál: A Biztosító megfizeti a Biztosítottnak a Cofidisszel szemben a Biztosítási Esemény bekövetke- zésének napján fennálló tartozását.
Biztosítási események és szolgáltatások BIZTOSÍTÁSI ESEMÉNY a szerződéshez tartozó különös feltéte- lekben ekként meghatározott esemény.
Biztosított, kedvezményezett Jelen kiegészítő balesetbiztosítás biztosítottja(i) az alapbiztosítás Különös Feltételek 1. pont a), b), c) és d) alpontjaiban felsorolt, név szerint nyilvántartott természetes személy(ek), aki(k)nek életével, egészségi állapotával kapcsolatos eseményekre a szerződés hatálya kiterjed.
Nem biztosított események Az Általános Szerződési Feltételekben valamennyi biztosítási ág számára, valamint az útlemondási védelem biztosítási ágnál felsorolt kizárások érvényesek.
BIZTOSÍTÁSI ESEMÉNY ÉS A BIZTOSÍTÓ SZOLGÁLTATÁSA Ha a Biztosított a légitársaságnál saját nevére szólóan szabályszerûen feladott útipoggyásza az utazás célállomására történô odautazáskor külföldön az adott légijárat megérkezését követôen az utazási feltételekben meghatározott kiszolgáltatási idôpontot követô hat órán belül nem kapja meg, és a poggyász hiányát a megérkezést követôen – az utazási feltételekben foglalt szabályoknak megfelelôen, de – legfeljebb 2 órán belül a fuvarozó légitársaság képviselôjének írásban bejelentik, és ezt a légitársaság jegyzôkönyv kiállításával tanúsítja, akkor a Biztosító vállalja, hogy a járat érkezési idôpontja és a poggyász tényleges átvétele közti idôtartamban, de legfeljebb a biztosítás idôbeli hatályán belül a Biztosított részére külföldön szükségessé vált sürgôsségi vásárlások (tisztálkodás, ruhanemû) értékének valamint a légitársaság által a biztosítási esemény miatt térített összegnek a különbözetét megtéríti a poggyászkésés idôtartamától függôen legfeljebb a Szolgáltatástáblázatban megadott összeghatárig. A Biztosított egy légi utazás vonatkozásában legfeljebb egyszeresen jogosult a szolgáltatásra, az érintett csomagok számától függetlenül, valamint a Biztosító a szolgáltatást legfeljebb egyszeresen nyújtja függetlenül a csomag feladójaként megjelölt személyek számától. a bejelentést elôször benyújtó Biztosított részére, vagy – egyidejû bejelentés esetén – az összes Biztosított részére, de arányosan csökkentett összegekkel. Az átszállási pont, és a visszautazás érkezési reptere nem minôsül célállomásnak, abban az esetben sem, ha az külföldön található. A Biztosító a szolgáltatást a Biztosított hazaérkezését követôen utólag nyújtja, az esemény helyszínén történô kifizetést nem vállal.