Károk megtérülése mintaszakaszok

Károk megtérülése. 1. Ha a betöréses lopással, rablással vagy besurranással eltulaj- donított vagyontárgyak megkerülnek a kártérítés kifizetése előtt, akkor a biztosított köteles azt visszavenni, kivéve, ha az nem várható el tőle, mert abban a hiszemben, hogy az számára már elveszett, már másikkal pótolta. A biztosító ebben az esetben a vonatkozó feltételek alapján rendezi a kárt, a biztosított pedig a vagyontárgy tulajdonjogát átru- házza a biztosítóra. 2. Ha a vagyontárgyak a kártérítés kifizetése után kerülnek elő, akkor a tulajdonos vagy átveszi azokat és a biztosítónak a ki- fizetett kártérítési összeget visszafizeti, vagy ha a tulajdonos a tárgyat nem veszi át, mert az átvétel nem várható el tőle, úgy a biztosítótól kapott kártérítést megtartja, és a tulajdon- jog átszáll a biztosítóra. 3. Ha a vagyontárgyak a biztosítási esemény következtében megrongálódnak és a biztosított a megkerült vagyontárgya- kat átveszi, a biztosító kötelezettsége az értékcsökkenés, il- letve a javítási költségek térítésére korlátozódik.
Károk megtérülése. Biztosított – amennyiben az eltulajdonított tárgyak hollétéről tudomást szerez – köteles a rendőrsé- get és a Biztosítót haladéktalanul értesíteni. A tárgyak azonosítása és visszaszerzése érdekében Biztosított köteles mindent megtenni. Ha az eltulajdonított tárgyak a kártérítés kifizetése előtt előkerülnek, a biztosított köteles azokat visz- szavenni. Ha az eltulajdonított tárgyak a kártérítés kifizetése után kerülnek elő, Biztosított vagy visszaveszi azo- kat és a kártérítési összeget visszafizeti, vagy a kártérítési összeget megtartja és a tárgyak tulajdon- joga átszáll a Biztosítóra.
Károk megtérülése. 1. A biztosított – amennyiben az eltulajdonított tárgyak hollétérõl tu- domást szerez – köteles a rendõrséget és a biztosítót haladék- talanul értesíteni. A biztosító felszólítására a tárgyak azonosítása és visszaszerzése érdekében a biztosított köteles mindent megtenni vagy a biztosítót meghatalmazni, hogy a visszaszer- zéshez szükséges intézkedéseket megtehesse. 2. Ha az eltulajdonított tárgyak a kártérítés kifizetése elõtt elõkerül- nek, a biztosított köteles azokat visszavenni, kivéve, ha ez nem várható el tõle, mert már pótolta azokat. Ez utóbbi esetben a tu- lajdonjog a biztosítóra száll át. 3. Ha az eltulajdonított tárgyak a kártérítés kifizetése után kerülnek elõ, a biztosított vagy visszaveszi azokat és a kártérítési össze- get visszafizeti a biztosítónak vagy a kártérítési összeget meg- tartja és a tárgyak tulajdonjoga átszáll a biztosítóra.
Károk megtérülése. III.7.1. A biztosított – amennyiben az eltulajdonított tárgyak hollétéről tudomást szerez – köteles a rendőrséget és a biztosítót haladéktalanul értesíteni. A biztosító felszólítá- sára a tárgyak azonosítása és visszaszerzése érdekében a biztosított köteles mindent megtenni vagy a biztosítót meghatalmazni, hogy a visszaszerzéshez szükséges in- tézkedéseket megtehesse. III.7.2. Ha az eltulajdonított tárgyak a biztosítási szolgáltatás kifi- zetése előtt előkerülnek, a biztosító a szolgáltatásnyújtás- ra nem köteles. III.7.3. Amennyiben az eltulajdonított tárgyak a biztosító szolgál- tatását követően megkerülnek, úgy a biztosított azokra igényt tarthat, ebben az esetben azonban köteles a ré- szére kifizetett biztosítási szolgáltatást a biztosítónak visszafizetni. Amennyiben a biztosított a megkerült va- gyontárgy(ak)ra nem tart igényt, úgy a megkerült vagyon- tárgy(ak) feletti rendelkezési jog a biztosítót illeti meg. A biztosított ezesetben köteles minden szükséges jognyi- latkozatot megtenni annak érdekében, hogy a biztosító ezen rendelkezési jogát megfelelően gyakorolni tudja.
Károk megtérülése. 1. A biztosított – amennyiben az eltulajdonított tárgyak hollétéről tudomást szerez – köteles a rendőrséget és a biztosítót haladéktalanul értesíteni. A biztosító felszólítására a tárgyak azonosítása és visszaszerzése érdekében a biztosított köteles mindent megtenni vagy a biztosítót meghatalmazni, hogy a visszaszerzéshez szükséges intézkedéseket megtehesse. 2. Ha az eltulajdonított tárgyak a kártérítés kifizetése előtt előke- rülnek, a biztosított köteles azokat visszavenni, kivéve, ha ez nem várható el tőle, mert már pótolta azokat. Ez utóbbi esetben a tulajdonjog a biztosítóra száll át. 3. Ha az eltulajdonított tárgyak a kártérítés kifizetése után kerül- nek elő, a biztosított vagy visszaveszi azokat és a kártérítési összeget visszafizeti a biztosítónak, vagy a kártérítési összeget megtartja és a tárgyak tulajdonjoga átszáll a biztosítóra.
Károk megtérülése. 21 Mellékletek Védelmi szintek technikai követelménye 22 Védelmi szinthez rendelt kárfizetési limitek 25 Záradékok 25 Kiegészítő biztosítások, szolgáltatások feltételei 26 Magánemberi felelősség-biztosítás feltételei 26 Családi balesetbiztosítás feltételei 28 Jogvédelem biztosítás feltételei 31 Építésszerelés biztosítás feltételei 34 Egészség csomag 35 S.O.S. lakásfix 36 S.O.S. elektrofix 38 S.O.S. autófix 43 A biztosítási szerződés tartalma (összefoglaló) 47 Örömünkre szolgál, hogy biztosítási szerződése megkötéséhez társaságunkat választotta. 1. Szerződéskötésre irányuló jognyilatkozatának megtételét megelőzően elláttuk Önt mindazon tájékoztatásokkal, amelyek a biz- tosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló 2003. évi LX. törvény (a továbbiakban Bit.), a távértékesítés keretében kötött pénz- ügyi ágazati szolgáltatási szerződésekről szóló 2005. évi XXV. törvény (a továbbiakban: Távértékesítési törvény) előírásai valamint az egyéb vonatkozó jogszabályok szerint a szerződés megkötéséhez szükségesek voltak. Tájékoztatjuk arról, hogy telefonos szer- ződéskötés esetén a telefonbeszélgetést, online szerződéskötés esetén a létrejött szerződés adatait rögzítettük. Azok a szerződésé- nek fennállása alatt - illetőleg mindaddig, amíg a szerződésből igény érvényesíthető, de legalább a szerződés megszűnésétől szá- mított 5 év elteltéig - bármikor visszakereshetők. Biztosítási szerződése az ajánlaton megjelöltek szerint határozatlan vagy hatá- rozott időre jött létre. 2. A Genertel Biztosító Zrt. (a továbbiakban: társaság) a Generali-Providencia Biztosító Zrt. által 2007. július 16-án alapított biztosító társaság. A társaság alaptőkéje (jegyzett tőkéje): 2 000 000 000 Ft, székhelye: 1134 Budapest, Dévai u. 26–28., cég- jegyzékszáma: 00-00-000000, Fővárosi Bíróság mint Cégbíróság, fő tevékenységi köre: nem-életbiztosítás, telefon: 00 00 00 00 00, web: xxx.xxxxxxxx.xx. A társaság egyedüli részvényese a Generali-Providencia Biztosító Zrt.; (székhelye: 1066 Budapest, Teréz krt. 42-44.; cégjegyzékszáma: 00-00-000000, Fővárosi Bíróság mint Cégbíróság). Az alapító további leányvállalatairól fenti elér- hetőségeinken informálódhat. 3. Figyelemmel arra, hogy társaságunk biztosítási termékeit távértékesítés keretében, telefonon illetőleg interneten keresztül érté- kesíti, ezen értékesítési formának és módszernek megfelelően a biztosítási szerződésével kapcsolatos kérdésével, problémájával elsősorban a székhelyünkön működő telefonos ügyfélszolgálatunkhoz fordulhat, munkatá...
Károk megtérülése. A Biztosított a kárral kapcsolatos bármilyen címen befolyó megtérülést 5 munkanapon belül köteles a Biztosítónak írásban bejelenteni: • Ha a betöréses lopással vagy rablással eltulajdonított vagyontárgyak megkerülnek a Biztosító szolgáltatása előtt, akkor a Biztosított köteles azt visszavenni, kivéve, ha ez nem várható el, mert abban a hiszemben, hogy az elveszett, már másikkal pótolta. Ebben az esetben a biztosított vagyontárgy tulajdonjoga a Biztosítóra száll át. • Ha a Biztosító szolgáltatása előtt megkerült vagyontárgyak a biztosítási esemény következtében megrongálódtak és a Biztosított még nem pótolta azokat, a megkerült vagyontárgyakat köteles átvenni. A Biztosító kötelezettsége az értékcsökkenés, illetve a javítási költségek térítésére korlátozódik. • Ha a vagyontárgyak a kár kifizetése után kerülnek elő, akkor a tulajdonos, vagy átveszi azokat és a Biztosító által kifizetett összeget visszafizeti, vagy ha a tulajdonos a tárgyat nem veszi át, mert az átvétel nem várható el tőle, úgy a Biztosítótól kapott kárfizetést megtartja, és a tulajdonjog átszáll a Biztosítóra.
Károk megtérülése. 1. Ha a betöréses lopással vagy rablással eltulajdonított va- gyontárgyak megkerülnek a biztosító szolgáltatása elõtt, akkor a biztosított köteles azt visszavenni, kivéve, ha ez nem várha- tó el tõle, mert abban a hiszemben, hogy az elveszett, már másikkal pótolta. Ebben az esetben a biztosító a VI. fejezet, ill. alulbiztosítás esetén az Általános Vagyonbiztosítási Feltételek V. fejezete szerint fizeti a kárt és a biztosított vagyontárgy tulaj- donjoga a biztosítóra száll át. 2. Ha a vagyontárgyak a kár kifizetése után kerülnek elõ, akkor a tulajdonos vagy átveszi azokat és a biztosító által kifizetett összeget visszafizeti, vagy ha a tulajdonos a tárgyat nem veszi át, mert az átvétel nem várható el tõle, úgy a biztosítótól kapott kárfizetést megtartja, és a tulajdonjog átszáll a biztosítóra. 3. Ha a vagyontárgyak a biztosítási esemény következtében megrongálódtak és a biztosított a megkerült vagyontárgyakat átveszi, a biztosító kötelezettsége az értékcsökkenés, ill. a javítási költségek térítésére korlátozódik.

Related to Károk megtérülése

  • A szerződés módosítása, megszűnése törölt: . 1. Felek tudomással bírnak arról, hogy jelen szerződésnek módosítására kizárólag felek közös megegyezésével, írásban a Kbt. 141. §-ában foglaltak szerint van mód. Nem minősül szerződésmódosításnak a Felek cégjegyzékben nyilvántartott adataiban, így különösen a székhelyében, képviselőiben, számlavezető bankjában, bankszámlaszámában bekövetkező változás, továbbá a szerződéskötés és teljesítés során eljáró szervezet és a kapcsolattartók adataiban bekövetkező változás. Nem minősül szerződésmódosításnak a vagyonértékek, mennyiségek műszaki specifikációban rögzített mértéke szerinti, tűréshatáron belüli változása sem, amennyiben a biztosítandó tevékenység, a biztosítandó vagyontárgyak (jelleg, funkció) és a kockázati körülmények változatlanok. Fentiek megvalósulása esetén a Biztosító a biztosítási oltalmat a biztosítási szerződésben rögzített díjtételekkel kalkulált biztosítási díj ellenében nyújtja. Az említett változásokról az érintett fél a másik felet – az eset körülményeitől függően – vagy előzetesen írásban, a Műszaki Specifikációban rögzítettek szerint, vagy ha érintett változás a Műszaki Specifikációban nem szerepel, akkor a változás bekövetkezését követő 10 munkanapos határidővel köteles értesíteni. törölt: Xxxxx szerződés határozott tartamú, ahol a szerződő felek a szerződés időtartama alatt a felmondás jogát kizárják. Kivételt képez ez alól, ha a Szerződő / Biztosított(ak) tekintetében az állami/önkormányzati, vagy egyéb átszervezés miatt a Szerződő / Biztosított(ak)ra kiható jelentős mértékű változás áll be. Ebben az esetben Szerződő / Biztosítottak(ak) egyoldalú nyilatkozattal bármely, a szerződés hatálya alá tartozó naptári napra, a meghatározott naptári nap előtt legalább 180 egész napos felmondási idővel a szerződést megszüntethetik. 2. A szerződő Xxxxx a biztosítási évforduló előtt legkésőbb 6 hónappal a szerződést felmondhatják a biztosítási évfordulóra. 3. A Kbt. 143. § (1) bekezdése alapján a Szerződő jelen szerződést felmondhatja, vagy - a Ptk.-ban foglaltak szerint - a szerződéstől elállhat, ha: törölt: / Biztosítottak(ak) a) feltétlenül szükséges a szerződés olyan lényeges módosítása, amely esetében a Kbt. 141. § alapján új közbeszerzési eljárást kell lefolytatni; b) a Biztosító nem biztosítja a Kbt. 138. §-ban foglaltak betartását, vagy a Biztosító személyében érvényesen olyan jogutódlás következett be, amely nem felel meg a Kbt. 139. §-ban foglaltaknak; vagy c) az EUMSZ 258. cikke alapján a közbeszerzés szabályainak megszegése miatt kötelezettségszegési eljárás indult vagy az Európai Unió Bírósága az EUMSZ 258. cikke alapján indított eljárásban kimondta, hogy az Európai Unió jogából eredő valamely kötelezettség tekintetében kötelezettségszegés történt, és a bíróság által megállapított jogsértés miatt a szerződés nem semmis. 4. A Kbt. 143. § (2) bekezdése alapján a Szerződő/Biztosított(ak) köteles a jelen szerződést felmondani, vagy - a Ptk.-ban foglaltak szerint - attól elállni, ha a szerződés megkötését követően jut tudomására, hogy a Biztosító tekintetében a közbeszerzési eljárás során kizáró ok állt fenn, és ezért ki kellett volna zárni a közbeszerzési eljárásból. 5. Szerződő/Biztosított(ak) a Kbt. 143. § (3) bekezdése alapján jogosult és egyben köteles a szerződést felmondani - ha szükséges olyan határidővel, amely lehetővé teszi, hogy a szerződéssel érintett feladata ellátásáról gondoskodni tudjon – ha a) Biztosítóban közvetetten vagy közvetlenül 25 %-ot meghaladó tulajdoni részesedést szerez valamely olyan jogi személy vagy személyes joga szerint jogképes szervezet, amely tekintetében fennáll a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontjában meghatározott valamely feltétel; b) Biztosítóban közvetetten vagy közvetlenül 25 %-ot meghaladó tulajdoni részesedést szerez valamely olyan jogi személyben vagy személyes joga szerint jogképes szervezetben, amely tekintetében fennáll a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontjában meghatározott valamely feltétel. 6. Szerződő/Biztosított a Biztosító súlyos szerződésszegése esetén jogosult a szerződést azonnali hatállyal felmondani, vagy attól elállni. A Biztosító súlyos szerződésszegésének minősül különösen, de nem kizárólagosan, ha: a) a teljesítést jogos ok nélkül megtagadja vagy megszakítja, vagy a teljesítés egyéb, a felelősségi körébe tartozó okból elmarad, illetve együttműködési kötelezettségét a Szerződő/Biztosított írásbeli felszólítása ellenére sem teljesíti,

  • A szerződés tartama A Grátisz 100 díjcsomagra vonatkozó szerződés határozatlan időtartamra vagy 1 vagy 2 év határozott időtartamra jön létre, Az 1 vagy 2 éves határozott tartamú szerződéssel igénybe vett Grátisz 100 díjcsomag esetében az Előfizető a Szolgáltató által biztosított kedvezményes feltételekre tekintettel vállalja, hogy a szerződés határozott tartamán belül a Grátisz 100 díjcsomagra vonatkozó szerződését nem szünteti meg. A megrendeléstől számított 2 hónapon belül az előfizető kötbér megfizetésére vonatkozó kötelezettség nélkül jogosult áttérni a Szolgáltató adott időpontban kizárólag üzleti előfizetők részére értékesíthető bármely díjcsomagjára. Az 1 vagy 2 éves határozott időtartam a 2 hónap lejártát követően kezdődik.

  • A szerződés időtartama 9.1. A szerződés időtartama, valamint a szolgáltatás nyújtásának, korlátozásának, szüneteltetésének és megszüntetésének feltételei és esetei, különösen a határozott idejű előfizetői szerződés rendkívüli felmondásának esetei

  • A beszerzés mennyisége II.1.1) Elnevezés: Teremfelügyeleti és kapcsolódó feladatok ellátása Hivatkozási szám: EKR000067142021

  • A szerződés meghatározása/tárgya Megbízási szerződés kerületőri feladatok ellátására.

  • A szerződés módosítása 8.1. Az Előfizető az Ügyfélkapu felületén jogosult az általa igénybe vett Szolgáltatással kapcsolatos technikai paramétereket önállóan módosítani. Bizonyos módosításoknak feltétele, hogy Xxxxxxxxxxxx ne legyen lejárt díjtartozása. Szolgáltató a változtatást csak akkor jogosult megtagadni, ha a módosított Szolgáltatás nyújtásához nem áll rendelkezésére megfelelő kapacitása, vagy ha a módosítás végrehajtása esetén a Szolgáltatás nyújtásához szükséges műszaki feltételek nem teljesülnének (hibás konfiguráció). 8.2. Az igénybe vett Szolgáltatások bővítése esetén a módosítás hatályba lépésének feltétele, hogy Előfizető a kapcsolódó díjtöbblet aktuális számlázási időszakra eső időarányos részét a Szolgáltató részére megfizesse. Az igénybe vett Szolgáltatások csökkentése esetén Előfizető díjvisszatérítésre nem jogosult. 8.3. A Szolgáltató jogosult a Szolgáltatásra vonatkozó Díjszabást a piaci viszonyoknak és az általa igénybe vett közreműködők Díjszabásának figyelembevételével rendszeresen felülvizsgálni és szükség esetén módosítani. Szolgáltató a Díjszabás módosításáról annak hatályba lépését legalább 15 nappal megelőzően köteles a honlapján közétett közleményben feltüntetni. A Szolgáltató e-mailben is tájékoztathatja az Előfizetőt a Díjszabás módosításáról. A módosítás a már folyamatban lévő, díjfizetéssel már rendezett tárgyidőszakban fizetendő díjakat nem érinti. 8.4. A Szolgáltató továbbá indokolt esetben igényelheti a Szerződés feltételeinek módosítását. Ez esetben a módosított szerződésszöveget (illetve a módosított szerződésre mutató hivatkozást) a Szolgáltató köteles az Előfizetőnek a módosítás hatályba lépését legalább 30 nappal megelőzően írásban vagy e-mail útján elküldeni. Ha Előfizető a Szerződést a Szolgáltató módosítási javaslatának elküldését követő 15 napon belül nem mondja fel rendes felmondással, úgy a Szolgáltató módosítási javaslata az Előfizető részéről elfogadottnak minősül. 8.5. A Szerződés bármilyen egyéb módosítása csak közös megegyezés alapján, írásban érvényes. 8.6. Amennyiben az Előfizető olyan szerződésmódosításhoz kéri a Szolgáltató közreműködését, amelyet a Szolgáltató által biztosított online szolgáltatási felületen önállóan is megtehetne, a Szolgáltató jogosult a módosításért külön díjat felszámítani.

  • A szolgáltatás meghatározása a) A Pannónia Ügyfélportál lehetővé teszi az ajánlattevő számára, hogy Interneten, böngészőjén keresztül kérdéseket és kéréseket küldjön a biztosítóhoz, amit az Ügyfélportál azonnal és automatikus módon megválaszol.

  • Milyen jogok illetik meg Önt kellékszavatossági igénye alapján? Ön – választása szerint–az alábbi kellékszavatossági igényekkel élhet: Kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha az ezek közül az Ön által választott igény teljesítése lehetetlen vagy az Eladó számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járna. Ha a kijavítást vagy a kicserélést nem kérte, illetve nem kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását vagy a hibát az Eladó költségére Ön is kijavíthatja, illetve mással kijavíttathatja vagy – végső esetben – a szerződéstől is elállhat. Választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban Ön viseli, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra az Eladó adott okot.

  • A szerződés megszűnése 7.1. Felek a Szerződést a fizetési véghatáridő letelte előtt kizárólag a másik fél súlyos szerződésszegése esetén valamint a 7.3. pontban megjelölt esetekben mondhatják fel azonnali hatállyal. A felmondást a másik féllel írásban tértivevényes levélben kell közölni. A rendes felmondás jogát felek egyetértően kizárják. 7.2. Súlyos szerződésszegésnek minősül az Eladó részéről: 7.2.1. az Eladó mindösszesen 10 napot meghaladó késedelmes teljesítése; 7.2.2. az Eladó a teljesítést jogos ok nélkül megtagadja vagy olyan okból nem teljesít, amely az Eladó felelős vagy amely az Eladó érdekkörében merült fel; 7.2.3. ha az Eladó ellen felszámolási eljárást kezdeményeztek; 7.2.4. a Kbt. 143. § (1)-(3) bekezdése szerinti bármelyik esetben. 7.3. Feleket megilleti továbbá a szerződés azonnali hatályú megszüntetésének joga, ha: 7.3.1. ha a Fél ellen csődeljárás indult és a vonatkozó jogszabályok alapján tartott tárgyaláson a hitelezőktől nem kap előzetes egyetértést a fizetési haladék megszerzésére, vagy bírósági döntés szerint a csődeljárás során a hitelezőkkel nem jön létre egyezség, 7.3.2. ha a Fél az illetékes bíróságnál saját maga ellen végelszámolási eljárás megindítását kéri a vonatkozó jogszabályok alapján, 7.3.3. ha a Fél fizetésképtelenségét a bíróság a vonatkozó jogszabályok alapján megállapítja, 7.3.4. A Fél végelszámolását vagy kényszertörlési eljárását az arra jogosult szerv elrendeli, 7.4. Súlyos szerződésszegésnek minősül a Vevő részéről, ha a szabályszerűen benyújtott számla kiegyenlítésével 30 (harminc) naptári napot meghaladóan, külön indoklás nélkül késedelembe esik, és tartozását az Eladó írásbeli felszólítását követően sem egyenlíti ki. 7.5. Az Eladó érdekkörén kívül bekövetkezett, elháríthatatlan külső ok (természeti katasztrófa, háború, blokád, export- illetve importtilalom stb.) esetén Eladó kártérítési, illetve kötbérfizetési kötelezettsége nem áll be. Eladó az ilyen jellegű eseményről haladéktalanul köteles Vevőt írásban értesíteni. Amennyiben az elháríthatatlan külső ok miatt a Szerződés teljesítése három hónapot meghaladó késedelmet szenved, Vevő jogosult a Szerződéstől elállni. Ebben az esetben a felek a felmerült kárukat maguk viselik. 7.6. Vevő azonnali hatályú felmondása vagy elállása esetén a Felek egymással elszámolnak. 7.7. Lényeges szerződéses kötelezettségek vétkes megszegése esetén az Eladó súlyosan gondatlan szerződésszegése esetén is felel, azonban ez minden esetben legfeljebb a szerződés jellegéből adódóan, értelemszeren előrelátható tényleges kárra terjedhet ki.

  • A térítési összeg meghatározásának alapelvei A biztosító a szolgáltatás összegéből levonja: – a felhasználható maradványok értékét; – valamint azt az összeget, amelyet a biztosított az adóhatóságtól visszaigényelhet; − díjtartozást; − ha a szerződés biztosítási esemény bekövetkezése miatt szűnik meg, a biztosítási időszak végéig járó díjakat. Ha a kár bekövetkezésében a biztosítási eseményen kívül más káro- sító esemény, tényező, műszaki hiányosság vagy karbantartás elmu- lasztása, illetve az épület, építmény építési előírásainak be nem tar- tása miatti körülmény is közrehatott, a biztosító a kárt olyan mér- tékben téríti meg, amilyen mértékben az a biztosítási eseménynek tudható be.