A BIZTOSÍTÁSI SZERZÔDÉS LÉTREJÖTTE. 2.1. A biztosítási szerzôdés – a szerzôdô fél által tett jog- nyilatkozat módjától függôen – létrejöhet szóban, írás- ban, vagy a biztosító ráutaló magatartásával. A szerzôdô által tett, a szerzôdés létrehozására irá- nyuló jognyilatkozat:
a) jelenlevôk között – a biztosító tudomásszerzésével – azonnal
b) távollevôk között, a biztosítóhoz való megérkezés- sel válik hatályossá.
2.2. Szerzôdô és biztosított szerzôdéskötéskor köteles a biztosítás elvállalása szempontjából lényeges, vala- mennyi olyan körülményt a biztosítóval közölni, amelye- ket ismert, vagy ismernie kellett, illetve amelyekre vo- natkozóan a biztosító – az elôzetes kockázatelbírálás során, szóban közölt ajánlati nyilatkozat során, vala- mint írásban tett ajánlat esetén a szerzôdés részét ké- pezô ajánlaton, illetve annak mellékleteiben (pl. igény- azonosító lap, szemlelap stb.) – kérdést tett fel.
2.2.1. A biztosító az igényazonosító lapon szereplô adatok bekérésével meghatározza a kockázatviselés tárgyát, felméri a biztosítási szükségleteket és igényeket, majd ennek megfelelô biztosítási ajánlat megtételét segíti elô. Amennyiben az igényfelmérés alapján fennálló va- lamely igényre a biztosító nem nyújt biztosítási védel- met, úgy arról figyelemfelhívásra alkalmas módon tá- jékoztatja a szerzôdôt. A szerzôdô döntése, hogy az ajánlatra szûkített formában igényt tart-e. A szerzôdés csak abban az esetben jön létre, ha a szerzôdô az ere- deti igényeitôl eltérô szûkített ajánlatra igényt tart.
2.3. A kockázatvállalást megelôzôen a biztosító jogosult a szerzôdô/biztosított által közölt információk ellenôrzé- sére, továbbá a biztosításra feladott vagyontárgy(ak) helyszíni szemlézésére, amelynek költségét a biztosító maga viseli.
A BIZTOSÍTÁSI SZERZÔDÉS LÉTREJÖTTE. 5.1. A szerzôdés megkötésére mind a Szerzôdô, mind a Biztosító tehet ajánlatot. Az ajánlattevô ajánlatához annak megtételétôl számított 15 napig van kötve.
5.2. Ha a szerzôdést nem írásban kötötték meg, a Biztosító köteles kötvényt kiállítani.
5.3. Ha a kötvény tartalma eltér a Szerzôdô fél ajánlatától, és az eltérést a Szerzôdô fél a kötvény kézhezvételét követô 15 napon belül nem kifogásolja, a szerzôdés a kötvény tartalma szerint jön létre. E rendelkezést a lényeges el- térésekre csak akkor lehet alkalmazni, ha a Biztosító a kötvény kiszolgáltatásakor írásban felhívta a szerzôdô fél figyelmét az eltérésre. Ha a felhívás elmarad, a szerzôdés az ajánlat szerint jön létre.
5.4. A biztosítási szerzôdés a Biztosító ráutaló magatartá- sával akkor is létrejön, ha az ajánlatot a Szerzôdô teszi és arra a Biztosító – az ajánlat beérkezésétôl vagy a Biztosító képviselôje (megbízottja) részére történt átadásától számí- tott 15 napos határidôn belül – nem nyilatkozik, feltéve, hogy az ajánlatot a jogviszony tartalmára vonatkozó, jogszabályban elôírt tájékoztatás birtokában, a Biztosító által rendszeresített ajánlati lapon és a díjszabásnak meg- felelôen tették. Ilyen esetben a szerzôdés a kockázat- elbírálási idô elteltét követô napon, az ajánlat átadásának idôpontjára visszamenôleges hatállyal jön létre, az aján- lattal egyezô tartalommal.
5.5. Ha az 5.4. pont szerint létrejött szerzôdés lényeges kérdésben eltér a Biztosító általános biztosítási feltételétôl, a Biztosító a szerzôdés létrejöttétôl számított 15 napon belül javasolhatja, hogy a szerzôdést az általános biztosítási feltételeknek megfelelôen módosítsák. Ha a Szerzôdô a javaslatot nem fogadja el, vagy arra 15 napon belül nem válaszol, a Biztosító az elutasítástól vagy a módosító ja- vaslat kézhezvételétôl számított 15 napon belül a szerzô- dést 30 napra írásban felmondhatja.
5.6. Ha a biztosítási szerzôdés kötésére a Biztosító tesz ajánlatot, a biztosítási szerzôdés abban az esetben jön létre, ha a Szerzôdô az ajánlatot annak kézhezvételétôl számított 15 napon belül írásban elfogadja. Ez esetben a szerzôdés – egyéb megállapodás hiányában – a Szerzôdô elfogadó nyilatkozatának Biztosító általi kézhezvételét követô napon jön létre. Az ajánlattól eltérô tartalmú elfogadó nyilatkozat a Szerzôdô részérôl tett új ajánlatnak minôsül.
5.7. Ha a biztosítást az ajánlattevô (Szerzôdô és/vagy Biztosított) megbízottjának minôsülô biztosítási alkusz közvetíti, a Biztosító számára a nyilatkozattételre nyitva álló 15 napo...
A BIZTOSÍTÁSI SZERZÔDÉS LÉTREJÖTTE. 1. A biztosítási szerzôdés a felek írásbeli megállapodásával jön lét- re. A szerzôdô (biztosított) a szerzôdés megkötését írásbeli aján- lattal kezdeményezi.
2. A biztosító kockázatviselése az ajánlaton jelzett idôponttal, de legkorábban az ajánlat aláírását követô napon 00 órakor kezdô- dik, feltéve, ha a biztosító az elutasítás jogával nem él, és a szer- zôdô a biztosítás elsô díját maradéktalanul megfizette.
3. Az ajánlatot a beérkezéstôl számított 15 napon belül a biztosító elutasíthatja. Ha ezen határidôn belül elutasítási jogával nem él, akkor az ajánlat elfogadottnak minôsül, a szerzôdés pedig az ajánlat tartalmának megfelelôen jön létre, az ajánlaton feltünte- tett kockázatviselési kezdettel. Ha a szerzôdés nem jön létre, a díj visszajár.
A BIZTOSÍTÁSI SZERZÔDÉS LÉTREJÖTTE. 3.1. A biztosítási szerzôdés – a szerzôdô írásbeli ajánlatára – a felek írásbeli megállapodásával jön létre. A szerzôdés – az ajánlatnak a biztosító képviselôje (megbízottja) részére történô átadásától számított 15. nap elteltével, az átadás idô- pontjára visszamenô hatállyal – akkor is létrejön, ha a bizto- sító a 15 napos határidôn belül nem nyilatkozott az ajánlatra.
3.2. Ha kötvény tartalma eltér a szerzôdô fél ajánlatától, és az eltérést a szerzôdô fél 15 napon belül nem kifogásolja, a szerzôdés a kötvény tartalma szerint jön létre. E rendel- kezést a lényeges eltérésekre csak akkor lehet alkalmazni, ha a biztosító a kötvény kiszolgáltatásakor írásban felhívta a szerzôdô fél figyelmét az eltérésre. Ha a felhívás elmarad, a szerzôdés az ajánlat szerint jön létre.
3.3. Ha a biztosítást biztosítási alkusz közvetíti, a biztosító számára a nyilatkozattételre nyitva álló 15 napos határidô az azt követô napon veszi kezdetét, amikor az alkusz az ajánlatot a biztosítónak átadta.
3.4. Nem jön létre a szerzôdés, ha a biztosító az ajánlatot az átadásától számított 15 napon belül elutasítja.
A BIZTOSÍTÁSI SZERZÔDÉS LÉTREJÖTTE. 2.1. A biztosítási szerzôdés – a szerzôdô fél által tett jog- nyilatkozat módjától függôen – létrejöhet szóban, vagy írásban. A szerzôdô által tett, a szerzôdés létrehozására irá- nyuló jognyilatkozat:
a) jelenlevôk között – a biztosító tudomásszerzésé- vel – azonnal
b) távollevôk között, a biztosítóhoz való megérke- zéssel válik hatályossá.
2.2. Szerzôdô és biztosított szerzôdéskötéskor köteles a biztosítás elvállalása szempontjából lényeges, vala- mennyi olyan körülményt a biztosítóval közölni, ame- lyeket ismert, vagy ismernie kellett, illetve amelyekre vonatkozóan a biztosító – az elôzetes kockázatelbí- rálás során, szóban közölt ajánlati nyilatkozat során, valamint írásban tett ajánlat esetén a szerzôdés ré- szét képezô ajánlaton, illetve annak mellékleteiben (pl. adatlap, szemlelap, összesítô lap, módosító lap stb.) – kérdést tett fel.
2.3. A kockázatvállalást megelôzôen a biztosító jogosult a szerzôdô/biztosított által közölt információkat ellen- ôrizni, a biztosításra feladott vagyontárgy(ak) helyszí- ni szemlézésére, amelynek költségét a biztosító maga viseli.
A BIZTOSÍTÁSI SZERZÔDÉS LÉTREJÖTTE. A biztosítás kizárólag azon személy részére köthetô, aki a szerzôdéskötés idôpontjában Magyarország területén tartózkodik. A szerzôdéskötés további feltétele a Biztosított útleve- lének vagy egyéb, a kiutazáshoz szükséges azonosításra alkalmas okmányának egyidejû bemutatása, és a biztosítási díj megfizetése. A Biztosító vagy megbízottja valamennyi Biz- tosított részére biztosítási fedezetet igazoló dokumentumot állít ki (a továbbiakban: fede- zetigazolás), amelyen a Szerzôdô aláírásával igazolja, hogy a Biztosító fôbb adatairól és a biztosítási szerzôdés jellemzôirôl szóló tájékoztatást megkapta.
A BIZTOSÍTÁSI SZERZÔDÉS LÉTREJÖTTE. A biztosítás kizárólag azon személy részére köthetô, aki a szerzôdéskötés idôpontjában Ma- gyarország területén tartózkodik. A szerzôdéskötés további feltétele a Biztosított útlevelének vagy egyéb, a kiutazáshoz szükséges azonosításra alkalmas okmányának egyidejû bemu- tatása, és a biztosítási díj megfizetése. A Biztosító vagy megbízottja valamennyi Biztosított részére biztosítási fedezetet igazoló dokumentumot állít ki (a továbbiakban: fedezetigazo- lás), amelyen a Szerzôdô aláírásával igazolja, hogy a Biztosító fôbb adatairól és a biztosítási szerzôdés jellemzôirôl szóló tájékoztatást megkapta.
A BIZTOSÍTÁSI SZERZÔDÉS LÉTREJÖTTE. A biztosítási szerzôdés megkötését a Szerzôdô írás- beli AJÁNLATtal kezdeményezi.
A BIZTOSÍTÁSI SZERZÔDÉS LÉTREJÖTTE. 2.1. Jelen biztosítási szerzôdés kizárólag a biztosított gép- jármûre kötött GFB szerzôdés biztosítási évfordulójá- ra köthetô meg.
2.2. A biztosítási szerzôdés a felek írásbeli megállapodá- sával jön létre.
2.3. A szerzôdés akkor is létrejön, ha a biztosító a szerzô- dô ajánlatára – a kötvénykiállításra jogosult szervé- hez történô beérkezéstôl számított – 15 napon belül nem nyilatkozik.
2.4. A biztosító a létrejött szerzôdésrôl elektronikus köt- vényt állít ki.
2.5. Amennyiben az elektronikus kötvény tartalma a szer- zôdô ajánlatától eltér és az eltérést a szerzôdô tizen- öt napon belül nem kifogásolja, a szerzôdés a kötvény tartalma szerint jön létre. Ezt a rendelkezést lényeges eltérésekre csak akkor lehet alkalmazni, ha a biztosí- tó az eltérésre a szerzôdô fél figyelmét az elektroni- kus kötvény kiszolgáltatásakor a kötvényen felhívta; ha a felhívás elmarad, a szerzôdés az ajánlat tartal- mának megfelelôen jön létre.
A BIZTOSÍTÁSI SZERZÔDÉS LÉTREJÖTTE. A biztosítási szerződés a biztosító és a szerződő között megkötött szerződéssel határozatlan időre jön létre. Azonos időtartamra és ugyanazon biztosított személyre nem jöhet létre a jelen feltételek sze- rinti több biztosítás, avagy a biztosító csak egy biztosítás alapján nyújt szolgáltatást.