Common use of A bónuszosztály megállapításának szabályai Clause in Contracts

A bónuszosztály megállapításának szabályai. a) A rendszerbe újként belépő szerződés besorolása adott bónuszosztályba: – Ha a szerződőnek már korábban is volt az Allianz Hungária Zrt.-nél vagy másik biztosítónál a biztosított járművel azonos járműfajtára (pl. személygépjármű) töréskárra szóló biztosítása, mely az Allianz Hungária Zrt.-nél besorolásra váró új casco biztosítása kocká- zatviselési kezdetét megelőzően két évnél nem régeb- ben szűnt meg, és a megszűnés oka nem töréskár vagy díjnemfizetés volt, úgy az Allianz Hungária Zrt. az új casco biztosítás bónuszosztályának megállapítá- sánál a korábbi szerződés megszűnése előtti kármen- tes időszakot figyelembe veszi. – Ha a szerződő a szerződéskötés időpontjában az Allianz Hungária Zrt.-nél rendelkezik a biztosított járművel azonos járműfajtára érvényes – töréskárra is kiterjedő – casco biztosítással, és e biztosítás kármentessége alap- ján adott bónusz fokozatot ért el, ez esetben lehetősége van választani, hogy a korábban kötött szerződésében elért kármentes időtartamot a korábbi vagy az újonnan kötött casco biztosításán kívánja érvényesíteni. – Ha a szerződő a biztosított jármű határozatlan idejű kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződését is az Allianz Hungária Zrt.-nél kötötte meg, és ennek a szerződésnek a bónuszosztálya legalább B6, a szer- ződő ennek alapján is jogosulttá válik az indulónál magasabb bónuszosztály megállapítására. – A fentiek szerinti feltételekkel nem rendelkező, de a szerződéskötés időpontjában kármentes szerződőt C1, minden egyéb szerződőt C0 bónuszosztályba sorolja a biztosító. – A szerződő csak egy jogcímen jogosult a bónusz figye- lembevételére. Ha egyidejűleg több feltétel is teljesül, a szerződőre kedvezőbb bónuszosztályt kell alkal- mazni az alábbiak szerint:

Appears in 4 contracts

Samples: Insurance Agreement, Insurance Agreement, Insurance Agreement

A bónuszosztály megállapításának szabályai. a) A rendszerbe újként belépő szerződés besorolása adott bónuszosztályba: – bónuszosztálya · Ha a szerződőnek már korábban is volt az Allianz Hungária Zrt.-nél vagy másik biztosítónál a biztosított járművel biztosí- tott gépjárművel azonos járműfajtára (járműfajta: pl. személygépjárműszemélygépkocsi) töréskárra szóló biztosításabiztosítá- sa, mely az Allianz Hungária Zrt.-nél besorolásra váró új casco biztosítása kocká- zatviselési kezdetét a jelenlegi szerződés kockázatkezdetét megelőzően két évnél nem régeb- ben régebben szűnt meg, és a megszűnés oka nem töréskár vagy díjnemfizetés voltdíjnemfizetés, úgy az Allianz Hungária Zrt. az új casco biztosítás bónuszosztályának megállapítá- sánál a korábbi biztosító a szerződés megszűnése előtti kármen- tes kár- mentes időszakot figyelembe vesziveszi az új szerződés bónuszosztályának megállapításánál. · Ha a szerződő a szerződéskötés időpontjában az Allianz Hungária Zrt.-nél Zrt.-nél, rendelkezik a biztosított járművel biztosí- tott gépjárművel azonos járműfajtára érvényes – töréskárra is kiterjedő – casco biztosítással, és e biztosítás kármentessége alap- ján adott bónusz fokozatot ért elalapján díjkedvezményre jogosult, ez esetben lehetősége van választani, hogy a korábban kötött az előző szerződésében elért kármentes időtartamot a korábbi vagy az újonnan kötött melyik casco biztosításán szerződésén kívánja érvényesíteni. · Ha a szerződő a biztosított jármű határozatlan gépjármű határozat- lan idejű kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződését is az Allianz Hungária Zrt.-nél kötötte meg, és ennek a szerződésnek a bónuszosztálya legalább B6, a szer- ződő szerződő ennek alapján is jogosulttá válik az indulónál magasabb bónuszosztály megállapításárabónuszra. · A fentiek szerinti feltételekkel rendszerbe újként belépő, a kármentességről igazolással nem rendelkező, de a szerződéskötés időpontjában kármentes szerződőt rendelkező szerződő induló bónuszosztálya C1, minden egyéb szerződőt C0 bónuszosztályba sorolja a biztosító. A szerződő csak egy jogcímen jogosult a bónusz figye- lembevételére. Ha egyidejűleg több feltétel is teljesül, a szerződőre kedvezőbb bónuszosztályt kell alkal- mazni alkalmazni az alábbiak szerint:: Az újszerződés bónusz- osztálya A törésbiztosítási szolgáltatás igénybevétele nélkül eltelt évek száma* a casco biztosításban Bónuszosztály a gépjármű-felelősség- biztosításban

Appears in 3 contracts

Samples: Allianz Casco Expressz Biztosítás, Allianz Casco Insurance Terms and Conditions, Insurance Policy

A bónuszosztály megállapításának szabályai. a) A rendszerbe újként belépő szerződés besorolása adott bónuszosztályba: – bónuszosztálya · Ha a szerződőnek már korábban is volt az Allianz Hungária Zrt.-nél vagy másik biztosítónál a biztosított járművel biztosí- tott gépjárművel azonos járműfajtára (járműfajta: pl. személygépjárműszemélygépkocsi) töréskárra szóló biztosításabiztosí- tása, mely és az Allianz Hungária Zrt.-nél besorolásra váró új casco biztosítása kocká- zatviselési kezdetét a jelenlegi szerződés kockázatkezde- tét megelőzően két egy évnél nem régeb- ben régebben szűnt meg, meg – és a megszűnés oka nem töréskár vagy díjnemfizetés volt, úgy az Allianz Hungária Zrt. a biztosító a szerződés megszű- nése előtti kármentes időszakot beszámítja az új casco biztosítás szerződés bónuszosztályának megállapítá- sánál a korábbi szerződés megszűnése előtti kármen- tes időszakot figyelembe veszimegállapításánál. · Ha a szerződő a szerződéskötés időpontjában az Allianz Hungária Zrt.-nél Zrt.-nél, mint korábbi szerződő, már rendelkezik a biztosított járművel gépjárművel azonos járműfajtára érvényes – töréskárra is kiterjedő – casco biztosítással, és e biztosítás kármentessége alap- ján adott bónusz fokozatot ért elalapján díjkedvezményre jogosult, ez esetben lehetősége van választani, hogy a korábban kötött az előző szerződésében elért kármentes időtartamot a korábbi vagy az újonnan kötött melyik casco biztosításán szerződésén kívánja érvényesíteni. · Ha a szerződő a biztosított jármű határozatlan gépjármű határozat- lan idejű kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződését is az Allianz Hungária Zrt.-nél kötötte meg, és ennek a szerződésnek a bónuszosztálya bónusz-osztálya legalább B6, a szer- ződő szerződő ennek alapján is jogosulttá jogosult- tá válik az indulónál magasabb bónuszosztály megállapításárabónuszra. · A fentiek szerinti feltételekkel rendszerbe újként belépő, a kármentességről igazolással nem rendelkező, de a szerződéskötés időpontjában kármentes szerződőt rendelkező szerződő induló bónuszosztálya C1, minden egyéb szerződőt C0 bónuszosztályba sorolja a biztosító. A szerződő csak egy jogcímen jogosult a bónusz figye- lembevételére. Ha egyidejűleg több feltétel is teljesül, a szerződőre kedvezőbb bónuszosztályt kell alkal- mazni alkalmazni az alábbiak szerint:: szolgáltatást a következő módon történt helyreállítá- sokra veszi igénybe: Az új szerződés bónuszosztálya A törésbiztosítási szolgáltatás igénybevétele nélkül eltelt évek száma* a casco biztosításban Bónuszosztály a gépjármű- felelősségbiztosí- tásban

Appears in 3 contracts

Samples: Casco Insurance Agreement, Casco Insurance Policy, Casco Insurance Policy

A bónuszosztály megállapításának szabályai. a) A rendszerbe újként belépő szerződés besorolása adott bónuszosztályba: – Ha a szerződőnek már korábban is volt az Allianz Hungária Zrt.-nél vagy másik biztosítónál a biztosított járművel azonos járműfajtára (pl. személygépjármű) töréskárra szóló biztosítása, mely az Allianz Hungária Zrt.-nél besorolásra váró új casco biztosítása kocká- zatviselési koc- kázatviselési kezdetét megelőzően két évnél nem régeb- ben régebben szűnt meg, és a megszűnés oka nem töréskár törés- kár vagy díjnemfizetés volt, úgy az Allianz Hungária Zrt. az új casco biztosítás bónuszosztályának megállapítá- sánál megállapításánál a korábbi szerződés megszűnése előtti kármen- tes kármentes időszakot figyelembe veszi. – Ha a szerződő a szerződéskötés időpontjában az Allianz Hungária Zrt.-nél rendelkezik a biztosított járművel azonos járműfajtára érvényes – töréskárra is kiterjedő – casco biztosítással, és e biztosítás kármentessége alap- ján kár- mentessége alapján adott bónusz fokozatot ért el, ez esetben lehetősége van választani, hogy a korábban kötött szerződésében elért kármentes időtartamot a korábbi vagy az újonnan kötött casco biztosításán kívánja érvényesíteni. – Ha a szerződő a biztosított jármű határozatlan idejű kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződését is az Allianz Hungária Zrt.-nél kötötte meg, és ennek a szerződésnek a bónuszosztálya legalább B6, a szer- ződő ennek alapján is jogosulttá válik az indulónál magasabb bónuszosztály megállapítására. – A fentiek szerinti feltételekkel nem rendelkező, de a szerződéskötés időpontjában kármentes szerződőt C1, minden egyéb szerződőt C0 bónuszosztályba sorolja a biztosító. – A szerződő csak egy jogcímen jogosult a bónusz figye- lembevételére. Ha egyidejűleg több feltétel is teljesül, a szerződőre kedvezőbb bónuszosztályt kell alkal- mazni az alábbiak szerint: b) A bónuszosztály változása casco törésbiztosítási szolgál- tatással összefüggésben – Ha a biztosított valamelyik biztosítási évben nem vett igénybe törésbiztosítási szolgáltatást, a szerződés bónuszosztálya a következő biztosítási évben eggyel emelkedik. A legmagasabb bónuszosztály C6. – Ha a biztosított valamelyik biztosítási évben egy alka- lommal vett igénybe törésbiztosítási szolgáltatást, a bónuszosztály a következő biztosítási évben kettő, két alkalommal igénybe vett szolgáltatás esetén négy, három alkalom esetén hat osztállyal csökken, de legfeljebb C0 osztály lesz. A bónuszosztály megálla- pítása szempontjából a biztosító töréskárra teljesített bármilyen összegű kifizetése a szolgáltatás igénybe- vételének minősül. – A szerződés bónuszosztálya nem csökken, ha a biz- tosított a töréskár-biztosítás alapján nyújtott szolgál- tatást a következő módon történt javításokra veszi igénybe: • a szélvédő sérülésének az üveg cseréje nélküli kijavítására, • a technológiailag indokolt üvegcserére, ha a beépített utángyártott szélvédő értéke a felhasz- nált segédanyagokkal együtt nem haladja meg a vezérképviseleti ár 75%-át (nettó térítés esetén a viszonyítási alap a nettó vezérképviseleti ár), nélküli – kijavítására. – A bónuszosztály jelen b) pontban megjelölt okból tör-

Appears in 3 contracts

Samples: Insurance Agreement, Insurance Agreement, Insurance Agreement

A bónuszosztály megállapításának szabályai. a) A rendszerbe újként belépő szerződés besorolása adott bónuszosztályba: – bónuszosztálya · Ha a szerződőnek már korábban is volt az Allianz Hungária Zrt.-nél vagy másik biztosítónál a biztosított járművel biztosí- tott gépjárművel azonos járműfajtára (járműfajta: pl. személygépjárműszemélygépkocsi) töréskárra szóló biztosításabiztosítá- sa, mely az Allianz Hungária Zrt.-nél besorolásra váró új casco biztosítása kocká- zatviselési a jelenlegi szerződés kockázatviselési kezdetét megelőzően két évnél nem régeb- ben régebben szűnt meg, és a megszűnés oka nem töréskár vagy díjnemfizetés voltdíjnemfizetés, úgy az Allianz Hungária Zrt. az új casco biztosítás bónuszosztályának megállapítá- sánál a korábbi biztosító a szerződés megszűnése előtti kármen- tes kármentes időszakot figyelembe vesziveszi az új szerződés bónuszosztályának megállapításánál. · Ha a szerződő a szerződéskötés időpontjában az Allianz Hungária Zrt.-nél Zrt.-nél, rendelkezik a biztosított járművel biztosí- tott gépjárművel azonos járműfajtára érvényes – töréskárra is kiterjedő – casco biztosítással, és e biztosítás kármentessége alap- ján adott bónusz fokozatot ért elalapján díjkedvezményre jogosult, ez esetben lehetősége van választani, hogy a korábban kötött az előző szerződésében elért kármentes időtartamot a korábbi vagy az újonnan kötött melyik casco biztosításán szerződésén kívánja érvényesíteni. · Ha a szerződő a biztosított jármű határozatlan gépjármű határozat- lan idejű kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződését is az Allianz Hungária Zrt.-nél kötötte meg, és ennek a szerződésnek a bónuszosztálya legalább B6, a szer- ződő szerződő ennek alapján is jogosulttá válik az indulónál magasabb bónuszosztály megállapításárabónuszra. · A fentiek szerinti feltételekkel rendszerbe újként belépő, a kármentességről igazolással nem rendelkező, de a szerződéskötés időpontjában kármentes szerződőt rendelkező szerződő induló bónuszosztálya C1, minden egyéb szerződőt C0 bónuszosztályba sorolja a biztosító. A szerződő csak egy jogcímen jogosult a bónusz figye- lembevételére. Ha egyidejűleg több feltétel is teljesül, a szerződőre kedvezőbb bónuszosztályt kell alkal- mazni alkalmazni az alábbiak szerint:: Az újszerződés bónusz- osztálya A törésbiztosítási szolgáltatás igénybevétele nélkül eltelt évek száma* a casco biztosításban Bónuszosztály a gépjármű-felelősség- biztosításban

Appears in 2 contracts

Samples: Allianz Casco Insurance Terms and Conditions, Allianz Casco Insurance Terms and Conditions

A bónuszosztály megállapításának szabályai. a) A rendszerbe újként belépő szerződés besorolása adott bónuszosztályba: – Ha a szerződőnek már korábban is volt az Allianz Hungária Zrt.-nél vagy másik biztosítónál a biztosított járművel azonos járműfajtára (pl. személygépjármű) töréskárra szóló biztosítása, mely az Allianz Hungária Zrt.-nél besorolásra váró új casco biztosítása kocká- zatviselési koc- kázatviselési kezdetét megelőzően két évnél nem régeb- ben régebben szűnt meg, és a megszűnés oka nem töréskár törés- kár vagy díjnemfizetés volt, úgy az Allianz Hungária Zrt. az új casco biztosítás bónuszosztályának megállapítá- sánál megállapításánál a korábbi szerződés megszűnése előtti kármen- tes kármentes időszakot figyelembe veszi. – Ha a szerződő a szerződéskötés időpontjában az Allianz Hungária Zrt.-nél rendelkezik a biztosított járművel azonos járműfajtára érvényes – töréskárra is kiterjedő – casco biztosítással, és e biztosítás kármentessége alap- ján kár- mentessége alapján adott bónusz fokozatot ért el, ez esetben lehetősége van választani, hogy a korábban kötött szerződésében elért kármentes időtartamot a korábbi vagy az újonnan kötött casco biztosításán kívánja érvényesíteni. – Ha a szerződő a biztosított jármű határozatlan idejű kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződését is az Allianz Hungária Zrt.-nél kötötte meg, és ennek a szerződésnek a bónuszosztálya legalább B6, a szer- ződő ennek alapján is jogosulttá válik az indulónál magasabb bónuszosztály megállapítására. – A fentiek szerinti feltételekkel nem rendelkező, de a szerződéskötés időpontjában kármentes szerződőt C1, minden egyéb szerződőt C0 bónuszosztályba sorolja a biztosító. – A szerződő csak egy jogcímen jogosult a bónusz figye- lembevételére. Ha egyidejűleg több feltétel is teljesül, a szerződőre kedvezőbb bónuszosztályt kell alkal- mazni az alábbiak szerint: b) A bónuszosztály változása casco törésbiztosítási szolgál- tatással összefüggésben – Ha a biztosított valamelyik biztosítási évben nem vett igénybe törésbiztosítási szolgáltatást, a szerződés bónuszosztálya a következő biztosítási évben eggyel emelkedik. A legmagasabb bónuszosztály C6. – Ha a biztosított valamelyik biztosítási évben egy alka- lommal vett igénybe törésbiztosítási szolgáltatást, a bónuszosztály a következő biztosítási évben kettő, két alkalommal igénybe vett szolgáltatás esetén négy, három alkalom esetén hat osztállyal csökken, de legfeljebb C0 osztály lesz. A bónuszosztály megálla- pítása szempontjából a biztosító töréskárra teljesített bármilyen összegű kifizetése a szolgáltatás igénybe- vételének minősül. – A szerződés bónuszosztálya nem csökken, ha a biz- tosított a töréskár-biztosítás alapján nyújtott szolgál- tatást a következő módon történt javításokra veszi igénybe: • a szélvédő sérülésének az üveg cseréje nélküli kijavítására, • a technológiailag indokolt üvegcserére, ha a beépített utángyártott szélvédő értéke a felhasz- nált segédanyagokkal együtt nem haladja meg a vezérképviseleti ár 75%-át (nettó térítés esetén a • a sérült fényszóró és egyéb külső lámpák – csere nélküli – kijavítására.

Appears in 2 contracts

Samples: Insurance Agreement, Insurance Agreement

A bónuszosztály megállapításának szabályai. a) A rendszerbe újként belépő szerződés besorolása adott bónuszosztályba: – bónuszosztálya · Ha a szerződőnek már korábban is volt az Allianz Hungária Zrt.-nél vagy másik biztosítónál a biztosított járművel biztosí- tott gépjárművel azonos járműfajtára (járműfajta: pl. személygépjárműszemélygépkocsi) töréskárra szóló biztosításabiztosítá- sa, mely az Allianz Hungária Zrt.-nél besorolásra váró új casco biztosítása kocká- zatviselési a jelenlegi szerződés kockázatviselési kezdetét megelőzően két évnél nem régeb- ben régebben szűnt meg, és a megszűnés oka nem töréskár vagy díjnemfizetés voltdíjnemfizetés, úgy az Allianz Hungária Zrt. az új casco biztosítás bónuszosztályának megállapítá- sánál a korábbi biztosító a szerződés megszűnése előtti kármen- tes kármentes időszakot figyelembe vesziveszi az új szerződés bónuszosztályának megállapításánál. · Ha a szerződő a szerződéskötés időpontjában az Allianz Hungária Zrt.-nél Zrt.-nél, rendelkezik a biztosított járművel biztosí- tott gépjárművel azonos járműfajtára érvényes – töréskárra is kiterjedő – casco biztosítással, és e biztosítás kármentessége alap- ján adott bónusz fokozatot ért elalapján díjkedvezményre jogosult, ez esetben lehetősége van választani, hogy a korábban kötött az előző szerződésében elért kármentes időtartamot a korábbi vagy az újonnan kötött melyik casco biztosításán szerződésén kívánja érvényesíteni. · Ha a szerződő a biztosított jármű határozatlan gépjármű határozat- lan idejű kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződését is az Allianz Hungária Zrt.-nél kötötte meg, és ennek a szerződésnek a bónuszosztálya legalább B6, a szer- ződő szerződő ennek alapján is jogosulttá válik az indulónál magasabb bónuszosztály megállapításárabónuszra. · A fentiek szerinti feltételekkel rendszerbe újként belépő, a kármentességről igazolással nem rendelkező, de a szerződéskötés időpontjában kármentes szerződőt rendelkező szerződő induló bónuszosztálya C1, minden egyéb szerződőt C0 bónuszosztályba sorolja a biztosító. A szerződő csak egy jogcímen jogosult a bónusz figye- lembevételére. Ha egyidejűleg több feltétel is teljesül, a szerződőre kedvezőbb bónuszosztályt kell alkal- mazni alkalmazni az alábbiak szerint:: Az új szerződés bónusz- osztálya A törésbiztosítási szolgáltatás igénybevétele nélkül eltelt évek száma* a casco biztosításban Bónuszosztály a gépjármű-felelősség- biztosításban

Appears in 2 contracts

Samples: Allianz Casco Insurance Terms and Conditions, Allianz Casco Insurance Terms and Conditions

A bónuszosztály megállapításának szabályai. a) A rendszerbe újként belépő szerződés besorolása adott bónuszosztályba: – bónuszosztálya · Ha a szerződőnek már korábban is volt az Allianz Hungária Zrt.-nél vagy másik biztosítónál a biztosított járművel biztosí- tott gépjárművel azonos járműfajtára (járműfajta: pl. személygépjárműszemélygépkocsi) töréskárra szóló biztosításabiztosítá- sa, mely az Allianz Hungária Zrt.-nél besorolásra váró új casco biztosítása kocká- zatviselési kezdetét a jelenlegi szerződés kockázatkezdetét megelőzően két évnél nem régeb- ben régebben szűnt meg, és a megszűnés oka nem töréskár vagy díjnemfizetés voltdíjnemfizetés, úgy az Allianz Hungária Zrt. az új casco biztosítás bónuszosztályának megállapítá- sánál a korábbi biztosító a szerződés megszűnése előtti kármen- tes kár- mentes időszakot figyelembe vesziveszi az új szerződés bónuszosztályának megállapításánál. · Ha a szerződő a szerződéskötés időpontjában az Allianz Hungária Zrt.-nél Zrt.-nél, rendelkezik a biztosított járművel biztosí- tott gépjárművel azonos járműfajtára érvényes – töréskárra is kiterjedő – casco biztosítással, és e biztosítás kármentessége alap- ján adott bónusz fokozatot ért elalapján díjkedvezményre jogosult, ez esetben lehetősége van választani, hogy a korábban kötött az előző szerződésében elért kármentes időtartamot a korábbi vagy az újonnan kötött melyik casco biztosításán szerződésén kívánja érvényesíteni. · Ha a szerződő a biztosított jármű határozatlan gépjármű határozat- lan idejű kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződését is az Allianz Hungária Zrt.-nél kötötte meg, és ennek a szerződésnek a bónuszosztálya legalább B6, a szer- ződő szerződő ennek alapján is jogosulttá válik az indulónál magasabb bónuszosztály megállapításárabónuszra. · A fentiek szerinti feltételekkel nem rendelkező, de a szerződéskötés időpontjában kármentes szerződőt C1, minden egyéb szerződőt C0 bónuszosztályba sorolja a biztosító. – A szerződő csak egy jogcímen jogosult a bónusz figye- lembevételére. Ha egyidejűleg több feltétel is teljesülrendszerbe újként belépő, a szerződőre kedvezőbb bónuszosztályt kell alkal- mazni az alábbiak szerint:kármentességről igazolással nem rendelkező szerződő induló bónuszosztálya C1. Az új szerződés bónusz- osztálya A törésbiztosítási szolgáltatás igénybevétele nélkül eltelt évek száma* a casco biztosításban Bónuszosztály a gépjármű-felelősség- biztosításban

Appears in 1 contract

Samples: Insurance Policy

A bónuszosztály megállapításának szabályai. a) A rendszerbe újként belépő szerződés besorolása adott bónuszosztályba: – bónuszosztálya · Ha a szerződőnek már korábban is volt az Allianz Hungária Zrt.-nél vagy másik biztosítónál a biztosított járművel biztosí- tott gépjárművel azonos járműfajtára (járműfajta: pl. személygépjárműszemélygépkocsi) töréskárra szóló biztosításabiztosítá- sa, mely az Allianz Hungária Zrt.-nél besorolásra váró új casco biztosítása kocká- zatviselési kezdetét a jelenlegi szerződés kockázatkezdetét megelőzően két évnél nem régeb- ben régebben szűnt meg, és a megszűnés oka nem töréskár vagy díjnemfizetés voltdíjnemfizetés, úgy az Allianz Hungária Zrt. az új casco biztosítás bónuszosztályának megállapítá- sánál a korábbi biztosító a szerződés megszűnése előtti kármen- tes kár- mentes időszakot figyelembe vesziveszi az új szerződés bónuszosztályának megállapításánál. · Ha a szerződő a szerződéskötés időpontjában az Allianz Hungária Zrt.-nél Zrt.-nél, rendelkezik a biztosított járművel biztosí- tott gépjárművel azonos járműfajtára érvényes – töréskárra is kiterjedő – casco biztosítással, és e biztosítás kármentessége alap- ján adott bónusz fokozatot ért elalapján díjkedvezményre jogosult, ez esetben lehetősége van választani, hogy a korábban kötött az előző szerződésében elért kármentes időtartamot a korábbi vagy az újonnan kötött melyik casco biztosításán szerződésén kívánja érvényesíteni. · Ha a szerződő a biztosított jármű határozatlan gépjármű határozat- lan idejű kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződését is az Allianz Hungária Zrt.-nél kötötte meg, és ennek a szerződésnek a bónuszosztálya legalább B6, a szer- ződő szerződő ennek alapján is jogosulttá válik az indulónál magasabb bónuszosztály megállapításárabónuszra. · A fentiek szerinti feltételekkel rendszerbe újként belépő, a kármentességről igazolással nem rendelkező, de a szerződéskötés időpontjában kármentes szerződőt rendelkező szerződő induló bónuszosztálya C1, minden egyéb szerződőt C0 bónuszosztályba sorolja a biztosító. A szerződő csak egy jogcímen jogosult a bónusz figye- lembevételére. Ha egyidejűleg több feltétel is teljesül, a szerződőre kedvezőbb bónuszosztályt kell alkal- mazni alkalmazni az alábbiak szerint:: Az új szerződés bónusz- osztálya A törésbiztosítási szolgáltatás igénybevétele nélkül eltelt évek száma* a casco biztosításban Bónuszosztály a gépjármű-felelősség- biztosításban

Appears in 1 contract

Samples: Casco Insurance Agreement

A bónuszosztály megállapításának szabályai. a) A rendszerbe újként belépő szerződés besorolása adott bónuszosztályba: – bónuszosztálya · Ha a szerződőnek már korábban is volt az Allianz Hungária Zrt.-nél vagy másik biztosítónál a biztosított járművel biztosí- tott gépjárművel azonos járműfajtára (járműfajta: pl. személygépjárműszemélygépkocsi) töréskárra szóló biztosításabiztosítá- sa, mely az Allianz Hungária Zrt.-nél besorolásra váró új casco biztosítása kocká- zatviselési kezdetét a jelenlegi szerződés kockázatkezdetét megelőzően két évnél nem régeb- ben régebben szűnt meg, és a megszűnés oka nem töréskár vagy díjnemfizetés voltdíjnemfizetés, úgy az Allianz Hungária Zrt. az új casco biztosítás bónuszosztályának megállapítá- sánál a korábbi biztosító a szerződés megszűnése előtti kármen- tes kár- mentes időszakot figyelembe vesziveszi az új szerződés bónuszosztályának megállapításánál. · Ha a szerződő a szerződéskötés időpontjában az Allianz Hungária Zrt.-nél Zrt.-nél, rendelkezik a biztosított járművel biztosí- tott gépjárművel azonos járműfajtára érvényes – töréskárra is kiterjedő – casco biztosítással, és e biztosítás kármentessége alap- ján adott bónusz fokozatot ért elalapján díjkedvezményre jogosult, ez esetben lehetősége van választani, hogy a korábban kötött az előző szerződésében elért kármentes időtartamot a korábbi vagy az újonnan kötött melyik casco biztosításán szerződésén kívánja érvényesíteni. · Ha a szerződő a biztosított jármű határozatlan gépjármű határozat- lan idejű kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződését is az Allianz Hungária Zrt.-nél kötötte meg, és ennek a szerződésnek a bónuszosztálya legalább B6, a szer- ződő szerződő ennek alapján is jogosulttá válik az indulónál magasabb bónuszosztály megállapításárabónuszra. · A fentiek szerinti feltételekkel rendszerbe újként belépő, a kármentességről igazolással nem rendelkező, de a szerződéskötés időpontjában kármentes szerződőt rendelkező szerződő induló bónuszosztálya C1, minden egyéb szerződőt C0 bónuszosztályba sorolja a biztosító. A szerződő csak egy jogcímen jogosult a bónusz figye- lembevételére. Ha egyidejűleg több feltétel is teljesül, a szerződőre kedvezőbb bónuszosztályt kell alkal- mazni az alábbiak szerint:Az új szerződés bónusz- osztálya A törésbiztosítási szolgáltatás igénybevétele nélkül eltelt évek száma* a casco biztosításban Bónuszosztály a gépjármű-felelősség- biztosításban

Appears in 1 contract

Samples: Casco Insurance Agreement

A bónuszosztály megállapításának szabályai. a) A rendszerbe újként belépő szerződés besorolása adott bónuszosztályba: · Ha a szerződőnek már korábban is volt az Allianz Hungária Zrt.-nél vagy másik biztosítónál a biztosított járművel azonos járműfajtára (pl. személygépjármű) töréskárra szóló biztosítása, mely az Allianz Hungária Zrt.-nél besorolásra váró új casco biztosítása kocká- zatviselési szerződése kockázat- viselési kezdetét megelőzően két évnél nem régeb- ben régebben szűnt meg, és a megszűnés oka nem töréskár vagy díjnemfizetés volt, úgy az Allianz Hungária Zrt. az új casco biztosítás szerződés bónuszosztályának megállapítá- sánál megállapításánál a korábbi szerződés megszűnése előtti kármen- tes időszakot kármentes idő- szakot figyelembe veszi. · Ha a szerződő a szerződéskötés időpontjában az Allianz Hungária Zrt.-nél rendelkezik a biztosított járművel azonos járműfajtára érvényes – töréskárra is kiterjedő – casco biztosítással, és e biztosítás kármentessége alap- ján alapján adott bónusz fokozatot ért el, ez esetben lehetősége van választani, hogy a korábban kötött szerződésében elért kármentes időtartamot a korábbi vagy az újonnan kötött casco biztosításán szerződésén kívánja érvényesíteni. · Ha a szerződő a biztosított jármű határozatlan idejű kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződését is az Allianz Hungária Zrt.-nél kötötte meg, és ennek a szerződésnek a bónuszosztálya legalább B6, a szer- ződő szerződő ennek alapján is jogosulttá válik az indulónál indu- lónál magasabb bónuszosztály megállapítására. · A fentiek szerinti feltételekkel nem rendelkező, de a szerződéskötés időpontjában kármentes szerződőt C1, minden egyéb szerződőt C0 bónuszosztályba sorolja a biztosító. · A szerződő csak egy jogcímen jogosult a bónusz figye- lembevételérefigyelembevételére. Ha egyidejűleg több feltétel is teljesül, a szerződőre kedvezőbb bónuszosztályt kell alkal- mazni alkalmazni az alábbiak szerint:: Az új szerződés bónusz-osztálya Casco szerződés kezdetét közvetlenül megelőző töréskár mentes, casco szer- ződéssel fedezett időszak hossza Bónuszosztály a gép- jármű-felelősségbizto- sításban

Appears in 1 contract

Samples: Casco Insurance Agreement