Common use of A kockázatviselés Clause in Contracts

A kockázatviselés. (1) A Biztosító a biztosítási díj ellenében viseli a kockázatot a különös feltételekben meghatározott biztosítási események vonatkozásában. (2) A biztosító kockázatviselése a kötvényen a biztosítás kezdeteként megjelölt idôpontban kezdôdik meg és a kötvényen megjelölt lejárati ideig, de legfeljebb 365 napig tart. A kockázatviselés megkezdésének további feltétele, hogy a biztosítási díj teljes összege a biztosítási szerzôdés megkötésével egyidejûleg a Biztosító (vagy megbízottja, illetve képviselôje) részére bizonyíthatóan megfizetésre került. (3) Ha a kötvényen a kockázatviselés kezdeteként megjelölt nap a biztosítási díj befizetésének napja, a Biztosító kockázatviselése a díj befizetését követôen azonnal kizárólag közlekedési balesetek vonatkozásában kezdôdik meg, más jellegû eseményekre vonatkozóan a Biztosító kockázatviselése legkorábban a kötvényen megjelölt kezdeti idôpontot követô 3 óra elteltével kezdôdik meg. (4) Diák, Diák Praktikum és Diák Világ termékek esetén a kockázatviselés minimális tartama 20 nap. (5) A kockázatviselés kezdetének legkésôbbi idôpontja a biztosítási szerzôdés létrejöttétôl számított legfeljebb 365. nap lehet. (6) „+ 1 nap ajándék” (legalább 3 napos tartamú utasbiztosítások esetén): a biztosító kockázatviselése az eredeti lejárathoz képest további egy nappal – de ezen belül legfeljebb a lakóhely szerinti ország területére történô visszaérkezés idôpontjáig – meghosszabbodik, ha a Biztosítottnak az eredeti lejárat napján történô hazautazása a biztosítási szerzôdés tartamának utolsó két napja alatt bekövetkezô alább felsorolt okok valamelyike miatt váratlanul meghiúsul: (a) a gépjármûvet, amellyel a biztosított utazik, közlekedési baleset éri, (b) rendkívüli idôjárási körülmények vagy természeti katasztrófa miatt a hazautazás útvonalán az illetékes hatóság váratlanul útlezárást, légügyi zárlatot, vagy hajózási tilalmat rendel el, (c) a hazaútra igénybe vett menetrendszerû légijárat – amelynek a menetrend szerinti érkezési idôpontja a lakóhely országában lévô célállomáson a kockázatviselés tartamán belül van – késése, vagy a járat törlése miatt az érkezési idôpont a kockázatviselés tartamán kívülre tolódik, (d) a hazautazás útvonalán a közlekedést bizonyíthatóan akadályozó sztrájk, amellyel összefüggésben az eredetileg a kockázatviselés tartamán belül történô hazautazás a kockázatviselés tartamán kívülre tolódik. A kockázatviselés fentiek szerinti meghosszabbítására a Biztosított kizárólag abban az esetben jogosult, ha a hazautazást a kockázatviselésnek a biztosítási szerzôdésben eredetileg meghatározott tartama alatt megkezdte, majd a késleltetô okok elhárulását követôen a hazautazás haladéktalanul megtörtént.

Appears in 13 contracts

Samples: Insurance Terms and Conditions, Utasbiztosítás, Insurance Terms and Conditions

A kockázatviselés. (1) A Biztosító a biztosítási díj ellenében viseli a kockázatot a különös feltételekben meghatározott biztosítási események vonatkozásában. (2) A biztosító kockázatviselése a kötvényen a biztosítás kezdeteként megjelölt idôpontban kezdôdik meg és a kötvényen megjelölt lejárati ideig, de legfeljebb 365 napig tart. A kockázatviselés megkezdésének további feltétele, hogy a biztosítási díj teljes összege a biztosítási szerzôdés megkötésével egyidejûleg a Biztosító (vagy megbízottja, illetve képviselôje) részére bizonyíthatóan megfizetésre került. (3) Ha a kötvényen a kockázatviselés kezdeteként megjelölt nap a biztosítási díj befizetésének napja, a Biztosító kockázatviselése a díj befizetését követôen azonnal kizárólag közlekedési balesetek vonatkozásában kezdôdik meg, más jellegû eseményekre vonatkozóan a Biztosító kockázatviselése legkorábban a kötvényen megjelölt kezdeti idôpontot követô 3 óra elteltével kezdôdik meg. (4) DiákEuro 30, Diák Praktikum 30 és Diák Világ World 30 termékek esetén a kockázatviselés minimális tartama 20 nap, kivéve Euro 30 és Praktikum 30 termékekre abban az esetben, ha a biztosítási szerzôdés legalább 10 Biztosítottra vonatkozóan jön létre, mely esetben az elôírt minimális tartam 3 nap. (5) A kockázatviselés kezdetének legkésôbbi idôpontja a biztosítási szerzôdés létrejöttétôl számított legfeljebb 365. nap lehet. (6) „+ 1 nap ajándék” (legalább 3 napos tartamú utasbiztosítások esetén): a biztosító kockázatviselése az eredeti lejárathoz képest további egy nappal – de ezen belül legfeljebb a lakóhely szerinti ország területére történô visszaérkezés idôpontjáig – meghosszabbodik, ha a Biztosítottnak az eredeti lejárat napján történô hazautazása a biztosítási szerzôdés tartamának utolsó két napja alatt bekövetkezô alább felsorolt okok valamelyike miatt váratlanul meghiúsul: (a) a gépjármûvet, amellyel a biztosított utazik, közlekedési baleset éri, (b) rendkívüli idôjárási körülmények vagy természeti katasztrófa miatt a hazautazás útvonalán az illetékes hatóság váratlanul útlezárást, légügyi zárlatot, vagy hajózási tilalmat rendel el, (c) a hazaútra igénybe vett menetrendszerû légijárat – amelynek a menetrend szerinti érkezési idôpontja a lakóhely országában lévô célállomáson a kockázatviselés tartamán belül van – késése, vagy a járat törlése miatt az érkezési idôpont a kockázatviselés tartamán kívülre tolódik, (d) a hazautazás útvonalán a közlekedést bizonyíthatóan akadályozó sztrájk, amellyel összefüggésben az eredetileg a kockázatviselés tartamán belül történô hazautazás a kockázatviselés tartamán kívülre tolódik. A kockázatviselés fentiek szerinti meghosszabbítására a Biztosított kizárólag abban az esetben jogosult, ha a hazautazást a kockázatviselésnek a biztosítási szerzôdésben eredetileg meghatározott tartama alatt megkezdte, majd a késleltetô okok elhárulását követôen a hazautazás haladéktalanul megtörtént.

Appears in 8 contracts

Samples: Utasbiztosítás, Insurance Product Information, Utasbiztosítás

A kockázatviselés. (1) A Biztosító a biztosítási díj ellenében viseli a kockázatot a különös feltételekben fel- tételekben meghatározott biztosítási események vonatkozásában. (2) A biztosító kockázatviselése a kötvényen a biztosítás kezdeteként megjelölt idôpontban kezdôdik meg és a kötvényen megjelölt lejárati lejára- ti ideig, de legfeljebb 365 napig tart. A kockázatviselés megkezdésének megkezdésé- nek további feltétele, hogy a biztosítási díj teljes összege a biztosítási szerzôdés megkötésével egyidejûleg a Biztosító (vagy megbízottja, illetve képviselôje) részére bizonyíthatóan megfizetésre került. (3) Ha a kötvényen a kockázatviselés kezdeteként megjelölt nap a biztosítási biztosí- tási díj befizetésének napjanapja és: (a) a kötvényen a díj befizetésének idôpontja óra, perc pontossággal nincs feltüntetve, akkor a Biztosító kockázatviselése legkorábban a díj befizetését követô napon 0 órakor kezdôdik meg, (b) a Biztosító kockázatviselése a díj befizetését követôen azonnal kizárólag ki- zárólag közlekedési balesetek vonatkozásában kezdôdik meg, más jellegû eseményekre vonatkozóan a Biztosító kockázatviselése legkorábban a kötvényen megjelölt kezdeti idôpontot követô 3 óra elteltével kezdôdik meg. (4) DiákEuro 30, Diák Praktikum 30 és Diák Világ World 30 termékek esetén a kockázatviselés minimális tartama 20 nap, kivéve Euro30 és Praktikum 30 termékekre abban az esetben, ha a biztosítási szerzôdés legalább 10 Biztosítottra vonatkozóan jön létre, mely esetben az elôírt minimális tartam 3 nap. (5) Air & Hotel termék esetén az utasbiztosítási szolgáltatás vonatkozásá- ban a kockázatviselés maximális tartama 10 nap. (6) A kockázatviselés kezdetének legkésôbbi idôpontja a biztosítási szerzôdés létrejöttétôl számított legfeljebb 365. nap lehet. (67) „+ 1 nap ajándék” (legalább 3 napos tartamú utasbiztosítások esetén): a biztosító kockázatviselése az eredeti lejárathoz képest további egy nappal – de ezen belül legfeljebb a lakóhely szerinti ország területére területé- re történô visszaérkezés idôpontjáig – meghosszabbodik, ha a Biztosítottnak Bizto- sítottnak az eredeti lejárat napján történô hazautazása a biztosítási szerzôdés tartamának utolsó két napja alatt bekövetkezô alább felsorolt felso- rolt okok valamelyike miatt váratlanul meghiúsul: (a) a gépjármûvet, amellyel a biztosított utazik, közlekedési baleset éri, (b) rendkívüli idôjárási körülmények vagy természeti katasztrófa miatt a hazautazás útvonalán az illetékes hatóság váratlanul útlezárást, légügyi zárlatot, vagy hajózási tilalmat rendel el, (c) a hazaútra igénybe vett menetrendszerû légijárat – amelynek a menetrend szerinti érkezési idôpontja a lakóhely országában lévô célállomáson a kockázatviselés tartamán belül van – késése, vagy a járat törlése miatt az érkezési idôpont a kockázatviselés tartamán kívülre tolódik, (d) a hazautazás útvonalán a közlekedést bizonyíthatóan akadályozó sztrájk, amellyel összefüggésben az eredetileg a kockázatviselés tartamán belül történô hazautazás a kockázatviselés tartamán kívülre kí- vülre tolódik. A kockázatviselés fentiek szerinti meghosszabbítására a Biztosított kizárólag kizá- rólag abban az esetben jogosult, ha a hazautazást a kockázatviselésnek a biztosítási szerzôdésben eredetileg meghatározott tartama alatt megkezdtemeg- kezdte, majd a késleltetô okok elhárulását követôen a hazautazás haladéktalanul hala- déktalanul megtörtént.

Appears in 4 contracts

Samples: Insurance Terms and Conditions, Insurance Terms and Conditions, Insurance Terms and Conditions

A kockázatviselés. (1) A Biztosító a biztosítási díj ellenében viseli a kockázatot a különös feltételekben fel- tételekben meghatározott biztosítási események vonatkozásában. (2) A biztosító kockázatviselése a kötvényen a biztosítás kezdeteként megjelölt idôpontban kezdôdik meg és a kötvényen megjelölt lejárati lejára- ti ideig, de legfeljebb 365 napig tart. A kockázatviselés megkezdésének megkezdésé- nek további feltétele, hogy a biztosítási díj teljes összege a biztosítási szerzôdés megkötésével egyidejûleg a Biztosító (vagy megbízottja, illetve képviselôje) részére bizonyíthatóan megfizetésre került. (3) Ha a kötvényen a kockázatviselés kezdeteként megjelölt nap a biztosítási biztosí- tási díj befizetésének napjanapja és: (a) a kötvényen a díj befizetésének idôpontja óra, perc pontossággal nincs feltüntetve, akkor a Biztosító kockázatviselése legkorábban a díj befizetését követô napon 0 órakor kezdôdik meg, (b) a Biztosító kockázatviselése a díj befizetését követôen azonnal kizárólag ki- zárólag közlekedési balesetek vonatkozásában kezdôdik meg, más jellegû eseményekre vonatkozóan a Biztosító kockázatviselése legkorábban a kötvényen megjelölt kezdeti idôpontot követô 3 óra elteltével kezdôdik meg. (4) DiákEuro 30, Diák Praktikum 30 és Diák Világ World 30 termékek esetén a kockázatviselés minimális tartama 20 nap, kivéve Praktikum 30 termékre abban az eset- ben, ha a a biztosítási szerzôdés legalább 10 fô biztosítottra vonatkozó- an jön létre, mely esetben az elôírt minimális tartam 3 nap. (5) Air & Hotel termék esetén az utasbiztosítási szolgáltatás vonatkozásá- ban a kockázatviselés maximális tartama 10 nap. (6) A kockázatviselés kezdetének legkésôbbi idôpontja a biztosítási szerzôdés létrejöttétôl számított legfeljebb 365. nap lehet. (67) „+ 1 nap ajándék” (legalább 3 napos tartamú utasbiztosítások esetén): a biztosító kockázatviselése az eredeti lejárathoz képest további egy nappal – de ezen belül legfeljebb a lakóhely szerinti ország területére területé- re történô visszaérkezés idôpontjáig – meghosszabbodik, ha a Biztosítottnak Bizto- sítottnak az eredeti lejárat napján történô hazautazása a biztosítási szerzôdés tartamának utolsó két napja alatt bekövetkezô alább felsorolt felso- rolt okok valamelyike miatt váratlanul meghiúsul: (a) a gépjármûvet, amellyel a biztosított utazik, közlekedési baleset éri, (b) rendkívüli idôjárási körülmények vagy természeti katasztrófa miatt a hazautazás útvonalán az illetékes hatóság váratlanul útlezárást, légügyi zárlatot, vagy hajózási tilalmat rendel el, (c) a hazaútra igénybe vett menetrendszerû légijárat – amelynek a menetrend szerinti érkezési idôpontja a lakóhely országában lévô célállomáson a kockázatviselés tartamán belül van – késése, vagy a járat törlése miatt az érkezési idôpont a kockázatviselés tartamán kívülre tolódik, (d) a hazautazás útvonalán a közlekedést bizonyíthatóan akadályozó sztrájk, amellyel összefüggésben az eredetileg a kockázatviselés tartamán belül történô hazautazás a kockázatviselés tartamán kívülre kí- vülre tolódik. A kockázatviselés fentiek szerinti meghosszabbítására a Biztosított kizárólag abban az esetben jogosult, ha a hazautazást a kockázatviselésnek kockázatvi- selésnek a biztosítási szerzôdésben eredetileg meghatározott tartama tar- tama alatt megkezdte, majd a késleltetô okok elhárulását követôen a hazautazás haladéktalanul megtörtént.

Appears in 3 contracts

Samples: Travel Insurance, Insurance Terms and Conditions, Insurance Terms and Conditions

A kockázatviselés. (1) A Biztosító a biztosítási díj ellenében viseli a kockázatot a különös feltételekben fel- tételekben meghatározott biztosítási események vonatkozásában. (2) A biztosító kockázatviselése a kötvényen a biztosítás kezdeteként megjelölt idôpontban kezdôdik meg és a kötvényen megjelölt lejárati le- járati ideig, de legfeljebb 365 napig tart. A kockázatviselés megkezdésének meg- kezdésének további feltétele, hogy a biztosítási díj teljes összege a biztosítási szerzôdés megkötésével egyidejûleg a Biztosító (vagy megbízottja, illetve képviselôje) részére bizonyíthatóan megfizetésre megfize- tésre került. (3) Ha a kötvényen a kockázatviselés kezdeteként megjelölt nap a biztosítási biztosí- tási díj befizetésének napjanapja és: (a) a kötvényen a díj befizetésének idôpontja óra, perc pontossággal nincs feltüntetve, akkor a Biztosító kockázatviselése legkorábban a díj befizetését követô napon 0 órakor kezdôdik meg, (b) a Biztosító kockázatviselése a díj befizetését követôen azonnal kizárólag ki- zárólag közlekedési balesetek vonatkozásában kezdôdik meg, más jellegû eseményekre vonatkozóan a Biztosító kockázatviselése legkorábban a kötvényen megjelölt kezdeti idôpontot követô 3 óra elteltével kezdôdik meg. (4) DiákEuro 30, Diák Praktikum 30 és Diák Világ World 30 termékek esetén a kockázatviselés minimális tartama 20 nap, kivéve Euro 30 és Praktikum 30 termékekre abban az esetben, ha a biztosítási szerzôdés legalább 10 Biztosítottra vonatkozóan jön létre, mely esetben az elôírt minimális tartam 3 nap. (5) Air & Hotel termék esetén az utasbiztosítási szolgáltatás vonatkozásá- ban a kockázatviselés maximális tartama 10 nap. (6) A kockázatviselés kezdetének legkésôbbi idôpontja a biztosítási szerzôdés létrejöttétôl számított legfeljebb 365. nap lehet. (67) „+ 1 nap ajándék” (legalább 3 napos tartamú utasbiztosítások esetén): a biztosító kockázatviselése az eredeti lejárathoz képest további egy nappal – de ezen belül legfeljebb a lakóhely szerinti ország területére területé- re történô visszaérkezés idôpontjáig – meghosszabbodik, ha a Biztosítottnak Bizto- sítottnak az eredeti lejárat napján történô hazautazása a biztosítási szerzôdés tartamának utolsó két napja alatt bekövetkezô alább felsorolt felso- rolt okok valamelyike miatt váratlanul meghiúsul: (a) a gépjármûvet, amellyel a biztosított utazik, közlekedési baleset éri, (b) rendkívüli idôjárási körülmények vagy természeti katasztrófa miatt a hazautazás útvonalán az illetékes hatóság váratlanul útlezárást, légügyi zárlatot, vagy hajózási tilalmat rendel el, (c) a hazaútra igénybe vett menetrendszerû légijárat – amelynek a menetrend szerinti érkezési idôpontja a lakóhely országában lévô célállomáson a kockázatviselés tartamán belül van – késése, vagy a járat törlése miatt az érkezési idôpont a kockázatviselés tartamán kívülre tolódik, (d) a hazautazás útvonalán a közlekedést bizonyíthatóan akadályozó sztrájk, amellyel összefüggésben az eredetileg a kockázatviselés tartamán belül történô hazautazás a kockázatviselés tartamán kívülre kí- vülre tolódik. A kockázatviselés fentiek szerinti meghosszabbítására a Biztosított kizárólag kizá- rólag abban az esetben jogosult, ha a hazautazást a kockázatviselésnek a biztosítási szerzôdésben eredetileg meghatározott tartama alatt megkezdtemeg- kezdte, majd a késleltetô okok elhárulását követôen a hazautazás haladéktalanul hala- déktalanul megtörtént.

Appears in 3 contracts

Samples: Insurance Terms and Conditions, Insurance Policy, Insurance Terms and Conditions

A kockázatviselés. (1) A Biztosító a biztosítási díj ellenében viseli a kockázatot a különös feltételekben meghatározott biztosítási események vonatkozásában. (2) A biztosító kockázatviselése a kötvényen biztosítási szerzôdésben a biztosítás kezdeteként megjelölt idôpontban kezdôdik meg meg, feltéve, hogy a bizto- sítási díj teljes összege ezt megelôzôen a Biztosító (vagy megbízottja, illetve képviselôje) pénztárába bizonyíthatóan befizetésre került vagy számlájára beérkezett, és a kötvényen szerzôdésben megjelölt lejárati ideig, de legfeljebb 365 napig tart. A kockázatviselés megkezdésének további feltétele, hogy a biztosítási díj teljes összege a biztosítási szerzôdés megkötésével egyidejûleg a Biztosító (vagy megbízottja, illetve képviselôje) részére bizonyíthatóan megfizetésre került. (32) Ha a kötvényen a kockázatviselés kezdeteként megjelölt nap a biztosítási díj befi- zetésének napja,: (a) és a kötvényen a díj befizetésének napjaidôpontja óra, perc pontosság- gal nincs feltüntetve, akkor a Biztosító kockázatviselése legkoráb- ban a díj befizetését követô napon 0 órakor kezdôdik meg, (b) a Biztosító kockázatviselése a díj befizetését követôen azonnal kizárólag ki- zárólag közlekedési balesetek vonatkozásában kezdôdik meg, más jellegû eseményekre vonatkozóan a Biztosító kockázatviselése legkorábban a kötvényen megjelölt kezdeti idôpontot követô 3 óra elteltével kezdôdik meg. (43) Diák, Diák Euro 30 és Euro 30 Praktikum és Diák Világ termékek esetén a kockázatviselés biztosítási idôszak minimális tartama 20 nap. (54) A kockázatviselés kezdetének legkésôbbi idôpontja a biztosítási szerzôdés létrejöttétôl számított legfeljebb 365. nap lehet. (65) „+ 1 nap ajándék” (legalább 3 napos tartamú utasbiztosítások biztosítások esetén): a biztosító kockázatviselése az eredeti lejárathoz biz- tosító szolgáltatása a kockázatviselés meghosszabbítása a biztosítási kötvényen feltüntetett idôtartamhoz képest további egy nappal (de ezen belül legfeljebb a lakóhely szerinti ország területére történô visszaérkezés idôpontjáig – meghosszabbodikmegérkezés idôpontjáig), ha a Biztosítottnak az eredeti lejárat napján történô Biztosított hazautazása bizonyíthatóan – a biztosítási szerzôdés tartamának utolsó két napja alatt bekövetkezô alább felsorolt felso- rolt okok valamelyike miatt váratlanul meghiúsulmeghosszabbodik: (a) az a gépjármûvetgépjármû, amellyel a biztosított utazik, közlekedési baleset éribalesetet szenved, (b) rendkívüli idôjárási körülmények vagy természeti katasztrófa miatt a hazautazás útvonalán az illetékes hatóság váratlanul útlezárást, légügyi zárlatot, vagy hajózási tilalmat rendel el, (c) a hazaútra igénybe vett menetrendszerû légijárat – amelynek a menetrend me- netrend szerinti érkezési idôpontja a lakóhely országában lévô magyarországi célállomáson a kockázatviselés tartamán biztosítási szerzôdés idôbeli hatályán belül van – késése, vagy a járat törlése miatt az érkezési idôpont a kockázatviselés tartamán szerzôdés idôbeli hatályán kívülre tolódik, (d) a hazautazás útvonalán a közlekedést bizonyíthatóan akadályozó akadályo- zó sztrájk, amellyel összefüggésben az eredetileg a kockázatviselés tartamán biztosítási szerzôdés idôbeli hatályán belül történô hazautazás a kockázatviselés tartamán szerzôdés kötvényen meghatározott idôbeli hatályán kívülre tolódik. A kockázatviselés fentiek szerinti meghosszabbítására a Biztosított kizárólag kizá- rólag abban az esetben jogosult, ha a hazautazást a kockázatviselésnek a biztosítási szerzôdésben eredetileg meghatározott tartama alatt megkezdtemeg- kezdte, majd a késleltetô okok elhárulását követôen a hazautazás haladéktalanul hala- déktalanul megtörtént.

Appears in 2 contracts

Samples: Insurance Terms and Conditions, Utasbiztosítás

A kockázatviselés. (1) A Biztosító a biztosító kockázatviselése az egyes biztosítottak vonatkozásában az utazási szerzôdésben az utazási szolgáltatás kezdeteként megjelölt napon kezdôdik meg és az utazási szerzôdésben az utazási szolgáltatás végeként megjelölt napot követô nap hajnali 3 óráig tart, feltéve, hogy az áthárított biztosítási díj ellenében viseli megfizetésre került a kockázatot szerzôdô részére. A kockázatviselés tartama a különös feltételekben meghatározott biztosítási események vonatkozásában.365 napot nem haladhatja meg (2) A biztosító kockázatviselése a kötvényen a biztosítás kezdeteként megjelölt idôpontban kezdôdik meg és a kötvényen megjelölt lejárati ideig, de legfeljebb 365 napig tart. A kockázatviselés megkezdésének további feltétele, hogy a biztosítási díj teljes összege a biztosítási szerzôdés megkötésével egyidejûleg a Biztosító (vagy megbízottja, illetve képviselôje) részére bizonyíthatóan megfizetésre került. (3) Ha a kötvényen a kockázatviselés kezdeteként megjelölt nap a biztosítási díj befizetésének napja, a Biztosító kockázatviselése a díj befizetését követôen azonnal kizárólag közlekedési balesetek vonatkozásában kezdôdik meg, más jellegû eseményekre vonatkozóan a Biztosító kockázatviselése legkorábban a kötvényen megjelölt kezdeti idôpontot követô 3 óra elteltével kezdôdik meg. (4) Diák, Diák Praktikum és Diák Világ termékek esetén a kockázatviselés minimális tartama 20 nap. (5) A kockázatviselés kezdetének legkésôbbi idôpontja a biztosítási szerzôdés létrejöttétôl szerzôdéshez való csatlakozástól számított legfeljebb 365. nap lehet. (63) „+ 1 nap ajándék” (legalább 3 napos tartamú utasbiztosítások esetén): a biztosító kockázatviselése Kizárólag abban az eredeti lejárathoz képest további esetben, amikor az utazásszervezô által az uta- zási szerzôdésben meghirdetett légijárat – az utasbiztosítás idôbeli hatályán belül lévô – indulási vagy érkezési idôpontja váratlanul leg- feljebb egy nappal – de ezen belül késôbbre vagy korábbra módosul, akkor a Biztosí- tó vállalja, hogy a kockázatviselés az utazási szerzôdésben megjelölt idôpontokhoz képest legfeljebb egy nappal korábban kezdôdik (mely esetben egy nappal korábban is fejezôdik be), vagy pedig egy nap- pal meghosszabbodik (mely esetben egy nappal késôbb kezdôdik) a lakóhely szerinti ország területére történô visszaérkezés idôpontjáig – meghosszabbodiklégijárat indulási és érkezési idôpontjának napjához igazodva. A koc- kázatviselési idôszak módosítását a Biztosító azzal a feltétellel vál- lalja, ha hogy az utazásszervezô a Biztosítottnak az eredeti lejárat napján történô hazautazása légijárat-módosítást a biztosítási szerzôdés tartamának utolsó két napja alatt bekövetkezô alább felsorolt okok valamelyike miatt váratlanul meghiúsul:Biztosító felé elôzetesen írásban igazolja, és a változás következtében a kockázatvi- selés napjainak száma nem változik meg. (a4) +1 nap bónusz autós vagy buszos utazás esetén: legalább 6 éjszakás folyamatos szállásfog¬lalás esetén a gépjármûvetbiztosítás érvényes a szállás el- foglalásának napját megelôzô és a szállás elhagyásának napját követô 1 napra is, amellyel de kizárólag a biztosított utazik, közlekedési baleset éri, (b) rendkívüli idôjárási körülmények vagy természeti katasztrófa miatt a hazautazás útvonalán szálláshelyre és az illetékes hatóság váratlanul útlezárást, légügyi zárlatot, vagy hajózási tilalmat rendel el, (c) a hazaútra igénybe vett menetrendszerû légijárat – amelynek a menetrend szerinti érkezési idôpontja a lakóhely országában lévô célállomáson a kockázatviselés tartamán belül van – késése, vagy a járat törlése miatt az érkezési idôpont a kockázatviselés tartamán kívülre tolódik, (d) a hazautazás útvonalán a közlekedést bizonyíthatóan akadályozó sztrájk, amellyel összefüggésben az eredetileg a kockázatviselés tartamán belül onnan történô hazautazás vonatkozásában az autós vagy buszos utazás idôtartamára. (5) +2 nap bónusz – a kockázatviselés tartamán kívülre tolódik. A kockázatviselés fentiek szerinti meghosszabbítására Szerzôdô szervezésében történô – repülôs utak esetén: legalább 6 éjszakás folyamatos szállásfog¬lalás esetén a Biztosított biz- tosítás érvényes a szállás elfoglalásának napját megelôzô és a szállás elhagyásának napját követô legfeljebb 2 napra is, de kizárólag abban a szál- láshelyre és az esetben jogosult, ha onnan történô hazautazás vonatkozásában a hazautazást a kockázatviselésnek a biztosítási szerzôdésben eredetileg meghatározott tartama alatt megkezdte, majd a késleltetô okok elhárulását követôen a hazautazás haladéktalanul megtörténtlégi uta- zás idôtartamára.

Appears in 2 contracts

Samples: Insurance Agreement, Insurance Agreement

A kockázatviselés. (1) A Biztosító a biztosítási díj ellenében viseli a kockázatot a különös feltételekben fel- tételekben meghatározott biztosítási események vonatkozásában. (2) A biztosító kockázatviselése a kötvényen a biztosítás kezdeteként megjelölt idôpontban kezdôdik meg és a kötvényen megjelölt lejárati lejára- ti ideig, de legfeljebb 365 napig tart. A kockázatviselés megkezdésének megkezdésé- nek további feltétele, hogy a biztosítási díj teljes összege a biztosítási szerzôdés megkötésével egyidejûleg a Biztosító (vagy megbízottja, illetve képviselôje) részére bizonyíthatóan megfizetésre került. (3) Ha a kötvényen a kockázatviselés kezdeteként megjelölt nap a biztosítási biztosí- tási díj befizetésének napjanapja és: (a) a kötvényen a díj befizetésének idôpontja óra, perc pontossággal nincs feltüntetve, akkor a Biztosító kockázatviselése legkorábban a díj befizetését követô napon 0 órakor kezdôdik meg, (b) a Biztosító kockázatviselése a díj befizetését követôen azonnal kizárólag ki- zárólag közlekedési balesetek vonatkozásában kezdôdik meg, más jellegû eseményekre vonatkozóan a Biztosító kockázatviselése legkorábban a kötvényen megjelölt kezdeti idôpontot követô 3 óra elteltével kezdôdik meg. (4) DiákEuro 30, Diák Praktikum 30 és Diák Világ World 30 termékek esetén a kockázatviselés minimális tartama 20 nap. (5) Air & Hotel termék esetén az utasbiztosítási szolgáltatás vonatkozásá- ban a kockázatviselés maximális tartama 10 nap. (6) A kockázatviselés kezdetének legkésôbbi idôpontja a biztosítási szerzôdés létrejöttétôl számított legfeljebb 365. nap lehet. (67) „+ 1 nap ajándék” (legalább 3 napos tartamú utasbiztosítások esetén): a biztosító kockázatviselése az eredeti lejárathoz képest további egy nappal – de ezen belül legfeljebb a lakóhely szerinti ország területére területé- re történô visszaérkezés idôpontjáig – meghosszabbodik, ha a Biztosítottnak Bizto- sítottnak az eredeti lejárat napján történô hazautazása a biztosítási szerzôdés tartamának utolsó két napja alatt bekövetkezô alább felsorolt felso- rolt okok valamelyike miatt váratlanul meghiúsul: (a) a gépjármûvet, amellyel a biztosított utazik, közlekedési baleset éri, (b) rendkívüli idôjárási körülmények vagy természeti katasztrófa miatt a hazautazás útvonalán az illetékes hatóság váratlanul útlezárást, légügyi zárlatot, vagy hajózási tilalmat rendel el, (c) a hazaútra igénybe vett menetrendszerû légijárat – amelynek a menetrend szerinti érkezési idôpontja a lakóhely országában lévô célállomáson a kockázatviselés tartamán belül van – késése, vagy a járat törlése miatt az érkezési idôpont a kockázatviselés tartamán kívülre tolódik, (d) a hazautazás útvonalán a közlekedést bizonyíthatóan akadályozó sztrájk, amellyel összefüggésben az eredetileg a kockázatviselés tartamán belül történô hazautazás a kockázatviselés tartamán kívülre kí- vülre tolódik. A kockázatviselés fentiek szerinti meghosszabbítására a Biztosított kizárólag abban az esetben jogosult, ha a hazautazást a kockázatviselésnek kockázatvi- selésnek a biztosítási szerzôdésben eredetileg meghatározott tartama tar- tama alatt megkezdte, majd a késleltetô okok elhárulását követôen a hazautazás haladéktalanul megtörtént.

Appears in 2 contracts

Samples: Insurance Terms and Conditions, Insurance Terms and Conditions

A kockázatviselés. (1) A Biztosító Ha a fentiek szerint létrejön a biztosítási díj ellenében viseli szerzôdés, akkor a kockázatot biztosító kockázatviselése az ajánlaton feltüntetett idôpontban kezdôdik, feltéve, hogy az ajánlattal egy idôben Ön díjelôleget is fizetett. Ettôl eltérô esetben a különös feltételekben meghatározott biztosítási események vonatkozásában. (2) kockázatviselés a díjfizetés napját követô nap 0. órájában kezdôdik. A biztosító kockázatviselése a kötvényen biztosítási szerzôdés hatálya alatt bekövetkezett biztosítási eseményekre terjed ki. Ingóság biztosítási csomag választása esetén a biztosítás kezdeteként megjelölt idôpontban kezdôdik meg és biztosító kockázatviselése kizárólag az 5. oldal szerinti táblázatban feltüntetettek szerint illetve mértékig nyújt fedezetet a kötvényen megjelölt lejárati ideig, de legfeljebb 365 napig tartjelen szerzôdés szerinti biztosított ingóságokra. A biztosítási szerzôdés határozatlan tartamú. A biztosítási idôszak mindig egy év. Az új biztosítási idôszak elsô napja a kockázatviselés megkezdésének további feltétele, hogy kezdeteként az ajánlaton megjelölt hónap és nap. Kivételek: a csôtörés kockázat a kockázatviselési kezdettôl számított elsô 15 napra nem terjed ki; a vezetékesvíz kockázat a kockázatviselési kezdettôl számított elsô 15 napra nem terjed ki; a kibôvített vezetékesvíz kockázat a kockázatviselési kezdettôl számított elsô 15 napra nem terjed ki; a biztosítási díj teljes összege szerzôdésben megjelölt és biztosított lakóépület, lakás, melléképület, építmény és telek tulajdonosa, bérlôje, haszonbérlôje vagy ezek használója minôségében okozott kárra a koc- kázatviselési kezdettôl számított elsô 15 napra nem terjed ki a felelôsségbiztosítás; az árvíz kockázat a kockázatviselési kezdettôl számí- tott elsô 30 napra nem terjed ki. A felelôsségbiztosításnál a kockázatviselés a biztosítási szerzôdés megkötésével egyidejûleg a Biztosító (vagy megbízottja, illetve képviselôje) részére bizonyíthatóan megfizetésre került. (3) Ha a kötvényen a kockázatviselés kezdeteként megjelölt nap a biztosítási díj befizetésének napja, a Biztosító kockázatviselése a díj befizetését követôen azonnal kizárólag közlekedési balesetek vonatkozásában kezdôdik meg, más jellegû eseményekre vonatkozóan a Biztosító kockázatviselése legkorábban a kötvényen megjelölt kezdeti idôpontot követô 3 óra elteltével kezdôdik meg. (4) Diák, Diák Praktikum tartama alatt okozott és Diák Világ termékek esetén a kockázatviselés minimális tartama 20 nap. (5) A kockázatviselés kezdetének legkésôbbi idôpontja a biztosítási szerzôdés létrejöttétôl számított legfeljebb 365. nap lehet. (6) „+ 1 nap ajándék” (legalább 3 napos tartamú utasbiztosítások esetén): a biztosító kockázatviselése az eredeti lejárathoz képest további egy nappal – de ezen belül legfeljebb a lakóhely szerinti ország területére történô visszaérkezés idôpontjáig – meghosszabbodikbekövetkezett károkra terjed ki, ha azokat Ön a Biztosítottnak az eredeti lejárat napján történô hazautazása tudomására jutásától számított 1 éven belül a biztosítási szerzôdés tartamának utolsó két napja alatt bekövetkezô alább felsorolt okok valamelyike miatt váratlanul meghiúsul: (a) a gépjármûvet, amellyel a biztosított utazik, közlekedési baleset éri, (b) rendkívüli idôjárási körülmények vagy természeti katasztrófa miatt a hazautazás útvonalán az illetékes hatóság váratlanul útlezárást, légügyi zárlatot, vagy hajózási tilalmat rendel el, (c) a hazaútra igénybe vett menetrendszerû légijárat – amelynek a menetrend szerinti érkezési idôpontja a lakóhely országában lévô célállomáson a kockázatviselés tartamán belül van – késése, vagy a járat törlése miatt az érkezési idôpont a kockázatviselés tartamán kívülre tolódik, (d) a hazautazás útvonalán a közlekedést bizonyíthatóan akadályozó sztrájk, amellyel összefüggésben az eredetileg a kockázatviselés tartamán belül történô hazautazás a kockázatviselés tartamán kívülre tolódik. A kockázatviselés fentiek szerinti meghosszabbítására a Biztosított kizárólag abban az esetben jogosult, ha a hazautazást a kockázatviselésnek a biztosítási szerzôdésben eredetileg meghatározott tartama alatt megkezdte, majd a késleltetô okok elhárulását követôen a hazautazás haladéktalanul megtörténtbiztosítónak bejelenti.

Appears in 1 contract

Samples: Insurance Policy

A kockázatviselés. (1) A Biztosító a biztosítási díj ellenében viseli a kockázatot a különös feltételekben fel- tételekben meghatározott biztosítási események vonatkozásában. (2) A biztosító kockázatviselése a kötvényen a biztosítás kezdeteként megjelölt idôpontban kezdôdik meg és a kötvényen megjelölt lejárati lejára- ti ideig, de legfeljebb 365 napig tart. A kockázatviselés megkezdésének megkezdésé- nek további feltétele, hogy a biztosítási díj teljes összege a biztosítási szerzôdés megkötésével egyidejûleg a Biztosító (vagy megbízottja, illetve képviselôje) részére bizonyíthatóan megfizetésre került. (3) Ha a kötvényen a kockázatviselés kezdeteként megjelölt nap a biztosítási biztosí- tási díj befizetésének napjanapja és: (a) a kötvényen a díj befizetésének idôpontja óra, perc pontossággal nincs feltüntetve, akkor a Biztosító kockázatviselése legkorábban a díj befizetését követô napon 0 órakor kezdôdik meg, (b) a Biztosító kockázatviselése a díj befizetését követôen azonnal kizárólag ki- zárólag közlekedési balesetek vonatkozásában kezdôdik meg, más jellegû eseményekre vonatkozóan a Biztosító kockázatviselése legkorábban a kötvényen megjelölt kezdeti idôpontot követô 3 óra elteltével kezdôdik meg. (4) Diák, Diák Praktikum és Diák Világ termékek esetén a kockázatviselés minimális tartama 20 nap. (5) Air & Hotel termék esetén az utasbiztosítási szolgáltatás vonatkozásá- ban a kockázatviselés maximális tartama 10 nap. (6) A kockázatviselés kezdetének legkésôbbi idôpontja a biztosítási szerzôdés létrejöttétôl számított legfeljebb 365. nap lehet. (67) „+ 1 nap ajándék” (legalább 3 napos tartamú utasbiztosítások esetén): a biztosító kockázatviselése az eredeti lejárathoz képest további egy nappal – de ezen belül legfeljebb a lakóhely szerinti ország területére területé- re történô visszaérkezés idôpontjáig – meghosszabbodik, ha a Biztosítottnak Bizto- sítottnak az eredeti lejárat napján történô hazautazása a biztosítási szerzôdés tartamának utolsó két napja alatt bekövetkezô alább felsorolt felso- rolt okok valamelyike miatt váratlanul meghiúsul: (a) a gépjármûvet, amellyel a biztosított utazik, közlekedési baleset éri, (b) rendkívüli idôjárási körülmények vagy természeti katasztrófa miatt a hazautazás útvonalán az illetékes hatóság váratlanul útlezárást, légügyi lég- ügyi zárlatot, vagy hajózási tilalmat rendel el, (c) a hazaútra igénybe vett menetrendszerû légijárat – amelynek a menetrend menet- rend szerinti érkezési idôpontja a lakóhely országában lévô célállomáson célállomá- son a kockázatviselés tartamán belül van – késése, vagy a járat törlése miatt az érkezési idôpont a kockázatviselés tartamán kívülre tolódik, (d) a hazautazás útvonalán a közlekedést bizonyíthatóan akadályozó sztrájk, amellyel összefüggésben az eredetileg a kockázatviselés tartamán tar- tamán belül történô hazautazás a kockázatviselés tartamán kívülre tolódik. A kockázatviselés fentiek szerinti meghosszabbítására a Biztosított kizárólag kizá- rólag abban az esetben jogosult, ha a hazautazást a kockázatviselésnek a biztosítási szerzôdésben eredetileg meghatározott tartama alatt megkezdtemeg- kezdte, majd a késleltetô okok elhárulását követôen a hazautazás haladéktalanul hala- déktalanul megtörtént.

Appears in 1 contract

Samples: Utasbiztosítás

A kockázatviselés. (1) A Biztosító a biztosítási díj ellenében viseli a kockázatot a különös feltételekben meghatározott biztosítási események vonatkozásában. (2) A biztosító kockázatviselése a kötvényen biztosítási szerzôdésben a biztosítás kezdeteként megjelölt idôpontban kezdôdik meg meg, feltéve, hogy a biztosítási díj teljes összege ezt megelôzôen a Biztosító (vagy megbízott- ja, illetve képviselôje) pénztárába bizonyíthatóan befizetésre került vagy számlájára beérkezett, és a kötvényen szerzôdésben megjelölt lejárati ideig, de legfeljebb 365 napig tart. A kockázatviselés megkezdésének további feltétele, hogy a biztosítási díj teljes összege a biztosítási szerzôdés megkötésével egyidejûleg a Biztosító (vagy megbízottja, illetve képviselôje) részére bizonyíthatóan megfizetésre került. (32) Ha a kötvényen a kockázatviselés kezdeteként megjelölt nap a biztosítási díj befizetésének napja: (a) és a kötvényen a díj befizetésének idôpontja óra, perc pontossággal nincs feltüntetve, akkor a Biztosító kockázatviselése legkorábban a díj befizetését követô napon 0 órakor kezdôdik meg, (b) a Biztosító kockázatviselése a díj befizetését követôen azonnal kizárólag közlekedési balesetek bal- esetek vonatkozásában kezdôdik meg, más jellegû eseményekre vonatkozóan a Biztosító kockázatviselése legkorábban a kötvényen megjelölt kezdeti idôpontot követô 3 óra elteltével eltel- tével kezdôdik meg. (43) Diák, Diák Euro 30 és Euro 30 Praktikum és Diák Világ termékek esetén a kockázatviselés biztosítási idôszak minimális tartama 20 nap. (54) A kockázatviselés kezdetének legkésôbbi idôpontja a biztosítási szerzôdés létrejöttétôl számított számí- tott legfeljebb 365. nap lehet. (65) „+ 1 nap ajándék” (legalább 3 napos tartamú utasbiztosítások biztosítások esetén): a biztosító kockázatviselése az eredeti lejárathoz szolgáltatása a kocká- zatviselés meghosszabbítása a biztosítási kötvényen feltüntetett idôtartamhoz képest további egy nappal (de ezen belül legfeljebb a lakóhely szerinti ország területére történô visszaérkezés idôpontjáig – meghosszabbodikmegérkezés idôpontjáig), ha a Biztosítottnak az eredeti lejárat napján történô Bizto- sított hazautazása bizonyíthatóan – a biztosítási szerzôdés tartamának utolsó két napja alatt bekövetkezô alább felsorolt okok valamelyike miatt váratlanul meghiúsul:bekövetkezô (a) az a gépjármûvetgépjármû, amellyel a biztosított utazik, közlekedési baleset éribalesetet szenved, (b) rendkívüli idôjárási körülmények vagy természeti katasztrófa miatt a hazautazás útvonalán az illetékes hatóság váratlanul útlezárást, légügyi zárlatot, vagy hajózási tilalmat rendel el, (c) a hazaútra igénybe vett menetrendszerû légijárat – amelynek a menetrend szerinti érkezési idôpontja a lakóhely országában lévô magyarországi célállomáson a kockázatviselés tartamán biztosítási szerzôdés idôbeli hatályán belül van – késése, vagy a járat törlése miatt az érkezési idôpont a kockázatviselés tartamán szerzôdés idôbeli hatályán kívülre tolódik, (d) a hazautazás útvonalán a közlekedést bizonyíthatóan akadályozó sztrájk, amellyel összefüggésben az eredetileg a kockázatviselés tartamán biztosítási szerzôdés idôbeli hatályán belül történô hazautazás a kockázatviselés tartamán szerzôdés kötvényen meghatározott idôbeli hatályán kívülre tolódik. A kockázatviselés fentiek szerinti meghosszabbítására a Biztosított kizárólag abban az esetben jogosult, ha a hazautazást a kockázatviselésnek a biztosítási szerzôdésben eredetileg meghatározott tartama alatt megkezdtemegkezd- te, majd a késleltetô okok elhárulását követôen a hazautazás haladéktalanul megtörtént.

Appears in 1 contract

Samples: Insurance Terms and Conditions

A kockázatviselés. (1) A Biztosító a biztosítási díj ellenében viseli a kockázatot a különös feltételekben meghatározott biztosítási események vonatkozásában. (2) A biztosító kockázatviselése a kötvényen a biztosítás az egyes biztosítottak vonatkozásában az utazási szerzôdésben az utazási szolgáltatás kezdeteként megjelölt idôpontban napon 0 órakor kezdôdik meg és a kötvényen az utazási szerzôdésben az utazási szolgáltatás végeként megjelölt lejárati ideignapot követô nap hajnali 3 óráig tart, de legfeljebb 365 napig tart. A kockázatviselés megkezdésének további feltételefeltéve, hogy a az áthárított biztosítási díj teljes összege megfizetésre került a biztosítási szerzôdés megkötésével egyidejûleg Szerzôdô részére. Az adott biztosítottra vonatkozó kockázatviselés tartama a Biztosító (vagy megbízottja, illetve képviselôje) részére bizonyíthatóan megfizetésre került.365 napot nem haladhatja meg (3) Ha a kötvényen Biztosított csatlakoztatása a biztosítási szerzôdéshez a kockázatviselés kezdeteként megjelölt nap a biztosítási díj befizetésének napjanapon történik, akkor, a Biztosító kockázatviselése a díj befizetését követôen azonnal kizárólag közlekedési balesetek vonatkozásában kezdôdik meg, más jellegû eseményekre vonatkozóan a Biztosító kockázatviselése legkorábban a kötvényen megjelölt kezdeti kezdô idôpontot követô 3 óra elteltével kezdôdik meg. (4) Diák, Diák Praktikum és Diák Világ termékek esetén a kockázatviselés minimális tartama 20 nap. (5) A kockázatviselés kezdetének legkésôbbi idôpontja a biztosítási szerzôdés létrejöttétôl szerzôdéshez való csatlakoztatás idôpontjától számított legfeljebb 365. nap lehet. (65) „+ 1 nap ajándék” (legalább 3 napos tartamú utasbiztosítások esetén): a biztosító kockázatviselése az eredeti lejárathoz képest további egy nappal – de ezen belül legfeljebb a lakóhely szerinti ország területére történô visszaérkezés idôpontjáig – meghosszabbodik, ha a Biztosítottnak az eredeti lejárat napján történô hazautazása a biztosítási szerzôdés az utazás tartamának utolsó két napja alatt bekövetkezô alább felsorolt okok valamelyike miatt váratlanul meghiúsul: (a) a gépjármûvet, amellyel a biztosított utazik, közlekedési baleset éri, (b) rendkívüli idôjárási körülmények vagy természeti katasztrófa miatt a hazautazás útvonalán az illetékes hatóság váratlanul útlezárást, légügyi zárlatot, vagy hajózási tilalmat rendel el, (c) a hazaútra igénybe vett menetrendszerû légijárat – amelynek a menetrend szerinti érkezési idôpontja a lakóhely országában lévô célállomáson a az adott biztosítottra vonatkozó kockázatviselés tartamán belül van – késése, vagy a járat törlése miatt az érkezési idôpont a az adott biztosítottra vonatkozó kockázatviselés tartamán kívülre tolódik, (d) a hazautazás útvonalán a közlekedést bizonyíthatóan akadályozó sztrájk, amellyel összefüggésben az eredetileg a az adott biztosítottra vonatkozó kockázatviselés tartamán belül történô hazautazás a az adott biztosítottra vonatkozó kockázatviselés tartamán kívülre tolódik. A kockázatviselés fentiek szerinti meghosszabbítására a Biztosított kizárólag abban az esetben jogosult, ha a hazautazást a kockázatviselésnek a biztosítási szerzôdésben eredetileg meghatározott tartama alatt megkezdte, majd a késleltetô okok elhárulását követôen a hazautazás haladéktalanul megtörtént.

Appears in 1 contract

Samples: Insurance Terms and Conditions

A kockázatviselés. (1) A Biztosító a biztosítási díj ellenében viseli a kockázatot a különös feltételekben fel- tételekben meghatározott biztosítási események vonatkozásában. (2) A biztosító kockázatviselése a kötvényen a biztosítás kezdeteként megjelölt idôpontban kezdôdik meg és a kötvényen megjelölt lejárati lejára- ti ideig, de legfeljebb 365 napig tart. A kockázatviselés megkezdésének megkezdésé- nek további feltétele, hogy a biztosítási díj teljes összege a biztosítási szerzôdés megkötésével egyidejûleg a Biztosító (vagy megbízottja, illetve képviselôje) részére bizonyíthatóan megfizetésre került. (3) Ha a kötvényen a kockázatviselés kezdeteként megjelölt nap a biztosítási biztosí- tási díj befizetésének napjanapja és: (a) a kötvényen a díj befizetésének idôpontja óra, perc pontossággal nincs feltüntetve, akkor a Biztosító kockázatviselése legkorábban a díj befi- zetését követô napon 0 órakor kezdôdik meg, (b) a Biztosító kockázatviselése a díj befizetését követôen azonnal kizárólag kizáró- lag közlekedési balesetek vonatkozásában kezdôdik meg, más jellegû eseményekre vonatkozóan a Biztosító kockázatviselése legkorábban a kötvényen megjelölt kezdeti idôpontot követô 3 óra elteltével kezdôdik meg. (4) Diák, Diák Praktikum és Diák Világ termékek esetén a kockázatviselés minimális tartama 20 nap. (5) Air & Hotel termék esetén az utasbiztosítási szolgáltatás vonatkozásá- ban a kockázatviselés maximális tartama 10 nap. (6) A kockázatviselés kezdetének legkésôbbi idôpontja a biztosítási szerzôdés létrejöttétôl számított legfeljebb 365. nap lehet. (67) „+ 1 nap ajándék” (legalább 3 napos tartamú utasbiztosítások esetén): a biztosító kockázatviselése az eredeti lejárathoz képest további egy nappal – de ezen belül legfeljebb a lakóhely szerinti ország területére területé- re történô visszaérkezés idôpontjáig – meghosszabbodik, ha a Biztosítottnak Bizto- sítottnak az eredeti lejárat napján történô hazautazása a biztosítási szerzôdés tartamának utolsó két napja alatt bekövetkezô alább felsorolt felso- rolt okok valamelyike miatt váratlanul meghiúsul: (a) a gépjármûvet, amellyel a biztosított utazik, közlekedési baleset éri, (b) rendkívüli idôjárási körülmények vagy természeti katasztrófa miatt a hazautazás útvonalán az illetékes hatóság váratlanul útlezárást, légügyi zárlatot, vagy hajózási tilalmat rendel el, (c) a hazaútra igénybe vett menetrendszerû légijárat – amelynek a menetrend menet- rend szerinti érkezési idôpontja a lakóhely országában lévô célállomáson célállomá- son a kockázatviselés tartamán belül van – késése, vagy a járat törlése miatt az érkezési idôpont a kockázatviselés tartamán kívülre tolódik, (d) a hazautazás útvonalán a közlekedést bizonyíthatóan akadályozó sztrájk, amellyel összefüggésben az eredetileg a kockázatviselés tartamán belül történô hazautazás a kockázatviselés tartamán kívülre kí- vülre tolódik. A kockázatviselés fentiek szerinti meghosszabbítására a Biztosított kizárólag kizá- rólag abban az esetben jogosult, ha a hazautazást a kockázatviselésnek a biztosítási szerzôdésben eredetileg meghatározott tartama alatt megkezdtemeg- kezdte, majd a késleltetô okok elhárulását követôen a hazautazás haladéktalanul hala- déktalanul megtörtént.

Appears in 1 contract

Samples: Insurance Terms and Conditions

A kockázatviselés. (1) A Biztosító a biztosítási díj ellenében viseli a kockázatot a különös feltételekben meghatározott biztosítási események vonatkozásában. (2) A biztosító kockázatviselése a kötvényen biztosítási szerzôdésben a biztosítás kezdeteként megjelölt idôpontban kezdôdik meg meg, feltéve, hogy a biztosítási díj teljes összege ezt megelôzôen a Biztosító (vagy megbízottja, illetve képviselôje) pénztárába bi- zonyíthatóan befizetésre került vagy számlájára beérkezett, és a kötvényen szerzôdésben megjelölt lejárati ideig, de legfeljebb 365 napig tart. A kockázatviselés megkezdésének további feltétele, hogy a biztosítási díj teljes összege a biztosítási szerzôdés megkötésével egyidejûleg a Biztosító (vagy megbízottja, illetve képviselôje) részére bizonyíthatóan megfizetésre került. (32) Ha a kötvényen a kockázatviselés kezdeteként megjelölt nap a biztosítási díj befizetésének befi- zetésének napja, : (a) és a kötvényen a díj befizetésének idôpontja óra, perc pontosság- gal nincs feltüntetve, akkor a Biztosító kockázatviselése legkoráb- ban a díj befizetését követô napon 0 órakor kezdôdik meg, (b) a Biztosító kockázatviselése a díj befizetését követôen azonnal kizárólag ki- zárólag közlekedési balesetek vonatkozásában kezdôdik meg, más jellegû eseményekre vonatkozóan a Biztosító kockázatviselése legkorábban a kötvényen megjelölt kezdeti idôpontot követô 3 óra elteltével kezdôdik meg. (43) Diák, Diák Euro 30 és Euro 30 Praktikum és Diák Világ termékek esetén a kockázatviselés biztosítási idôszak minimális tartama 20 nap. (54) A kockázatviselés kezdetének legkésôbbi idôpontja a biztosítási szerzôdés létrejöttétôl számított legfeljebb 365. nap lehet. (65) „+ 1 nap ajándék” (legalább 3 napos tartamú utasbiztosítások biztosítások esetén): a biztosító kockázatviselése az eredeti lejárathoz szolgáltatása a kockázatviselés meghosszabbítása a biztosítási köt- vényen feltüntetett idôtartamhoz képest további egy nappal (de ezen belül legfeljebb leg- feljebb a lakóhely szerinti ország területére történô visszaérkezés idôpontjáig – meghosszabbodikmegérkezés idôpontjáig), ha a Biztosítottnak az eredeti lejárat napján történô Biztosított hazautazása bizonyíthatóan – a biztosítási szerzôdés tartamának tartamá- nak utolsó két napja alatt bekövetkezô alább felsorolt felsorolt-okok valamelyike miatt váratlanul meghiúsulmeghosszabbodik: (a) az a gépjármûvetgépjármû, amellyel a biztosított utazik, közlekedési baleset éribalesetet szenved, (b) rendkívüli idôjárási körülmények vagy természeti katasztrófa miatt a hazautazás hazau- tazás útvonalán az illetékes hatóság váratlanul útlezárást, légügyi zárlatot, vagy hajózási tilalmat rendel el, (c) a hazaútra igénybe vett menetrendszerû légijárat – amelynek a menetrend menet- rend szerinti érkezési idôpontja a lakóhely országában lévô magyarországi célállomáson a kockázatviselés tartamán biztosítási szerzôdés idôbeli hatályán belül van – késése, vagy a járat törlése miatt az érkezési idôpont a kockázatviselés tartamán szerzôdés idôbeli hatályán kívülre tolódik, (d) a hazautazás útvonalán a közlekedést bizonyíthatóan akadályozó sztrájk, amellyel összefüggésben az eredetileg a kockázatviselés tartamán biztosítási szerzôdés idôbeli hatályán belül történô hazautazás a kockázatviselés tartamán szerzôdés kötvényen meghatározott idôbeli hatályán kívülre tolódik. A kockázatviselés fentiek szerinti meghosszabbítására a Biztosított kizárólag abban az esetben jogosult, ha a hazautazást a kockázatviselésnek a biztosítási biztosí- tási szerzôdésben eredetileg meghatározott tartama alatt megkezdte, majd a késleltetô okok elhárulását követôen a hazautazás haladéktalanul megtörtént.

Appears in 1 contract

Samples: Insurance Terms and Conditions

A kockázatviselés. (1) A Biztosító a biztosítási díj ellenében viseli a kockázatot a különös feltételekben meghatározott biztosítási események vonatkozásában. (2) A biztosító kockázatviselése a kötvényen a biztosítás az egyes biztosítottak vonatkozásában az utazá- si szerzôdésben az utazási szolgáltatás kezdeteként megjelölt idôpontban napon kezdôdik meg és a kötvényen megjelölt lejárati ideigmeg, de legfeljebb 365 napig tart. A kockázatviselés megkezdésének további feltételefeltéve, hogy a biztosítási díj teljes összege ezt megelôzôen a biztosítási szerzôdés megkötésével egyidejûleg a Biztosító Szerzôdô (vagy megbízottja, illetve képviselôje) részére pénztárába bizonyíthatóan megfizetésre kerültbefizetésre került vagy számlájára beérkezett és a Szerzôdô a Biztosító felé fennálló, Biz- tosítási szerzôdésben részletezett adatközlési kötelezettségének eleget tett. A kockázatviselés az utazási szerzôdésben az utazási szolgáltatás végeként meg- jelölt napot követô nap hajnali 3 óráig, de legfeljebb 365 napig tart. (3) Ha a kötvényen a kockázatviselés kezdeteként megjelölt nap a biztosítási díj befizetésének napja, a Biztosító kockázatviselése a díj befizetését követôen azonnal kizárólag közlekedési balesetek vonatkozásában kezdôdik meg, más jellegû eseményekre vonatkozóan a Biztosító kockázatviselése legkorábban a kötvényen megjelölt kezdeti idôpontot követô 3 óra elteltével kezdôdik meg. (4) Diák, Diák Praktikum és Diák Világ termékek esetén a kockázatviselés minimális tartama 20 nap. (52) A kockázatviselés kezdetének legkésôbbi idôpontja a biztosítási szerzôdés létrejöttétôl számított legfeljebb 365. nap lehet. (63) „+ 1 nap ajándék” Kizárólag abban az esetben, amikor az utazásszervezô által az utazási szerzôdésben meghirdetett légijárat – az utasbiztosítás idôbeli hatályán be- lül lévô – indulási vagy érkezési idôpontja váratlanul legfeljebb egy nappal késôbbre vagy korábbra módosul, akkor a Biztosító vállalja, hogy a kockázat- viselés az utazási szerzôdésben megjelölt idôpontokhoz képest legfeljebb egy nappal korábban kezdôdik (legalább 3 napos tartamú utasbiztosítások esetén): mely esetben egy nappal korábban is fejezôdik be), vagy pedig egy nappal meghosszabbodik (mely esetben egy nappal késôbb kezdôdik) a légijárat indulási és érkezési idôpontjának napjához igazodva. A koc- kázatviselési idôszak módosítását a Biztosító azzal a feltétellel vállalja, hogy az utazásszervezô a légijárat-módosítást a Biztosító felé elôzetesen írásban igazolja, és a változás következtében a kockázatviselés napjainak száma nem változik meg. (4) A biztosító kockázatviselése az eredeti lejárathoz képest további egy nappal – de ezen belül legfeljebb a lakóhely szerinti ország területére történô visszaérkezés idôpontjáig – meghosszabbodik, ha a Biztosítottnak az eredeti lejárat napján történô hazautazása a biztosítási szerzôdés tartamának utolsó két napja alatt bekövetkezô alább felsorolt okok valamelyike miatt váratlanul meghiúsuladott Biztosított vonatkozásában megszûnik: (a) a gépjármûvet, amellyel a biztosított utazik, közlekedési baleset ériBiztosított halála esetén, (b) rendkívüli idôjárási körülmények vagy természeti katasztrófa miatt a hazautazás útvonalán az illetékes hatóság váratlanul útlezárást, légügyi zárlatot, vagy hajózási tilalmat rendel el, (c) a hazaútra igénybe vett menetrendszerû légijárat – amelynek a menetrend szerinti érkezési idôpontja a lakóhely országában lévô célállomáson a kockázatviselés tartamán belül van – késése, vagy a járat törlése miatt az érkezési idôpont a kockázatviselés tartamán kívülre tolódik, (d) a hazautazás útvonalán a közlekedést bizonyíthatóan akadályozó sztrájk, amellyel összefüggésben az eredetileg a kockázatviselés tartamán belül történô hazautazás a kockázatviselés tartamán kívülre tolódik. A kockázatviselés fentiek szerinti meghosszabbítására a Biztosított kizárólag díjvisszatérítés esetén abban az esetben jogosultidôpontban, ha amikortól kezdôdô idôtartamra vonatkozóan a hazautazást Biztosító visszafizeti a kockázatviselésnek a biztosítási szerzôdésben eredetileg meghatározott tartama alatt megkezdte, majd a késleltetô okok elhárulását követôen a hazautazás haladéktalanul megtörténtdíjat.

Appears in 1 contract

Samples: Insurance Terms and Conditions

A kockázatviselés. (1) A Biztosító a biztosító kockázatviselése az egyes biztosítottak vonatkozásában az utazási szerzôdésben az utazási szolgáltatás kezdeteként megjelölt napon kezdôdik meg és az utazási szerzôdésben az utazási szolgáltatás végeként megjelölt napot követô nap hajnali 3 óráig tart, feltéve, hogy az áthárított biztosítási díj ellenében viseli megfizetésre került a kockázatot Szerzôdô részére. Az adott biztosítottra vonatkozó kockázatviselés tartama a különös feltételekben meghatározott biztosítási események vonatkozásában.365 napot nem haladhatja meg (2) A biztosító kockázatviselése a kötvényen a biztosítás kezdeteként megjelölt idôpontban kezdôdik meg és a kötvényen megjelölt lejárati ideig, de legfeljebb 365 napig tart. A kockázatviselés megkezdésének további feltétele, hogy a biztosítási díj teljes összege a biztosítási szerzôdés megkötésével egyidejûleg a Biztosító (vagy megbízottja, illetve képviselôje) részére bizonyíthatóan megfizetésre került. (3) Ha a kötvényen a kockázatviselés kezdeteként megjelölt nap a biztosítási díj befizetésének napja, a Biztosító kockázatviselése a díj befizetését követôen azonnal kizárólag közlekedési balesetek vonatkozásában kezdôdik meg, más jellegû eseményekre vonatkozóan a Biztosító kockázatviselése legkorábban a kötvényen megjelölt kezdeti idôpontot követô 3 óra elteltével kezdôdik meg. (4) Diák, Diák Praktikum és Diák Világ termékek esetén a kockázatviselés minimális tartama 20 nap. (5) A Az adott biztosítottra vonatkozó kockázatviselés kezdetének legkésôbbi idôpontja a biztosítási szerzôdés létrejöttétôl szerzôdéshez való csatlakozástól számított legfeljebb legfel- jebb 365. nap lehet. (63) „+ 1 nap ajándék” (legalább 3 napos tartamú utasbiztosítások esetén): a biztosító kockázatviselése Kizárólag abban az eredeti lejárathoz képest további esetben, amikor az utazásszervezô által az utazási szerzôdésben meghirdetett légijárat – az utasbiztosítás idôbeli hatályán belül lévô – indulási vagy érkezési idôpontja váratlanul legfeljebb egy nappal – de ezen belül késôbbre vagy korábbra módosul, akkor a Biztosító vállalja, hogy az adott biztosítottra vonatkozó kockázatviselés az utazási szerzôdésben megjelölt idôpontokhoz képest legfeljebb egy nappal korábban kezdôdik (mely esetben egy nappal korábban is fejezôdik be), vagy pedig egy nappal meghosszabbodik (mely esetben egy nappal késôbb kezdôdik) a lakóhely szerinti ország területére történô visszaérkezés idôpontjáig – meghosszabbodiklégijárat indulási és érkezési idôpontjának napjához igazodva. Az adott biztosítottra vonatkozó kockázatviselési idôszak módosítását a Biztosító azzal a feltétellel vállalja, ha hogy az utazásszervezô a Biztosítottnak légijárat-módosítást a Biztosító felé elôzetesen írásban igazolja, és a változás következtében az eredeti lejárat napján történô hazautazása a biztosítási szerzôdés tartamának utolsó két napja alatt bekövetkezô alább felsorolt okok valamelyike miatt váratlanul meghiúsul:adott biztosítottra vonatkozó kockázatviselés napjainak száma nem változik meg. (a4) +1 nap bónusz autós vagy buszos utazás esetén: legalább 6 éjszakás folyamatos szállásfog¬lalás esetén a gépjármûvetbiztosítás érvényes a szállás el- foglalásának napját megelôzô és a szállás elhagyásának napját követô 1 napra is, amellyel de kizárólag a biztosított utazik, közlekedési baleset éri, (b) rendkívüli idôjárási körülmények vagy természeti katasztrófa miatt a hazautazás útvonalán szálláshelyre és az illetékes hatóság váratlanul útlezárást, légügyi zárlatot, vagy hajózási tilalmat rendel el, (c) a hazaútra igénybe vett menetrendszerû légijárat – amelynek a menetrend szerinti érkezési idôpontja a lakóhely országában lévô célállomáson a kockázatviselés tartamán belül van – késése, vagy a járat törlése miatt az érkezési idôpont a kockázatviselés tartamán kívülre tolódik, (d) a hazautazás útvonalán a közlekedést bizonyíthatóan akadályozó sztrájk, amellyel összefüggésben az eredetileg a kockázatviselés tartamán belül onnan történô hazautazás vonatkozásában az autós vagy buszos utazás idôtartamára. (5) +2 nap bónusz – a kockázatviselés tartamán kívülre tolódik. A kockázatviselés fentiek szerinti meghosszabbítására Szerzôdô szervezésében történô – repülôs utak esetén: legalább 6 éjszakás folyamatos szállásfog¬lalás esetén a Biztosított biztosítás érvé- nyes a szállás elfoglalásának napját megelôzô és a szállás elhagyásának napját követô legfeljebb 2 napra is, de kizárólag abban a szálláshelyre és az esetben jogosult, ha onnan történô hazautazás vonatkozásában a hazautazást a kockázatviselésnek a biztosítási szerzôdésben eredetileg meghatározott tartama alatt megkezdte, majd a késleltetô okok elhárulását követôen a hazautazás haladéktalanul megtörténtlégi utazás idôtartamára.

Appears in 1 contract

Samples: Insurance Agreement