Common use of A Szerződés megszüntetése Clause in Contracts

A Szerződés megszüntetése. Abban az esetben, ha a Résztvevő a Szerződés szerinti valamelyik kötelezettségét nem teljesíti, az irányadó jog szerint alkalmazandó jogkövetkez- mények mellett, az intézmény jogosult felmondani, vagy felbontani a Szerződést, minden további jogi megkötés nélkül, amennyiben a Résztvevő az ajánlott levélben közölt felszólítás kézhezvételét követő egy hónapon belül sem teszi meg a megfelelő lépéseket. Ha a Résztvevő a Szerződést annak befejezését meg¬előzően felmondja, vagy a Szerződéssel kap¬cso¬latban nem a szabályok szerint jár el, köteles vissza¬fizetni a támogatás részére kifizetett összegét, kivéve, ha a küldő intézménnyel máshogy nem állapodtak meg. Amennyiben a Résztvevő vis maiorra – azaz általa nem befolyásolható, előre nem látható, kivé- teles helyzetre vagy eseményre hivat¬kozva, amely nem tulajdonítható a saját vagy közreműködőjük, kapcsolódó szervezeteik vagy a teljesítésben érintett harmadik személyek hibájának vagy gondat¬lan¬ságának – hivatkozva szünteti meg a Szerződést, a mobilitási időtartam aktuális hely- zetének meg¬felelően neki járó támogatási összeget jogosult felvenni, a 2.2 cikkben meghatározottak szerint. A fennmaradó támogatási összeget vissza kell téríteni, kivéve, ha a küldő intézménnyel máshogy nem állapodtak meg.

Appears in 8 contracts

Samples: Támogatási Szerződés, Támogatási Szerződés, Támogatási Szerződés

A Szerződés megszüntetése. Abban az esetben, ha az ösztöndíjas hallgató a Résztvevő a Szerződés szerződés szerinti valamelyik kötelezettségét nem teljesíti, az irányadó jog szerint alkalmazandó jogkövetkez- mények jogkövetkezmények mellett, az intézmény a Programgazda jogosult felmondani, felmondani vagy felbontani a Szerződést, Szerződést minden további jogi megkötés nélkül, amennyiben a Résztvevő az ösztöndíjas hallgató az ajánlott levélben közölt felszólítás kézhezvételét követő egy hónapon belül sem teszi meg a megfelelő lépéseket. Ha az ösztöndíjas hallgató a Résztvevő a Szerződést szerződést annak befejezését meg¬előzően megfelelően felmondja, vagy a Szerződéssel kap¬cso¬latban szerződéssel kapcsolatban nem a szabályok szerint jár el, köteles vissza¬fizetni visszafizetni a támogatás részére kifizetett összegét, kivéve, ha a küldő intézménnyel máshogy nem állapodtak meg. Amennyiben a Résztvevő az ösztöndíjas hallgató vis maiorra – azaz általa az ösztöndíjas hallgató által nem befolyásolható, előre nem látható, kivé- teles kivételes helyzetre vagy eseményre hivat¬kozvahivatkozva, amely nem tulajdonítható a saját vagy közreműködőjük, kapcsolódó szervezeteik vagy a teljesítésben érintett harmadik személyek hibájának vagy gondat¬lan¬ságának gondatlanságának – hivatkozva szünteti meg a Szerződést, a mobilitási időtartam aktuális hely- zetének meg¬felelően helyzetének megfelelően neki járó támogatási összeget jogosult felvenni, felvenni a 2.2 cikkben pontban meghatározottak szerint. A fennmaradó támogatási összeget vissza kell téríteni, kivéve, ha a küldő intézménnyel máshogy nem állapodtak meg.

Appears in 7 contracts

Samples: www.crz.gov.sk, www.crz.gov.sk, www.crz.gov.sk

A Szerződés megszüntetése. Abban az esetben, ha a Résztvevő résztvevő a Szerződés szerinti valamelyik kötelezettségét nem teljesíti, az irányadó jog szerint alkalmazandó jogkövetkez- mények jogkövetkez­mények mellett, az intézmény jogosult felmondani, vagy felbontani a Szerződést, minden további jogi megkötés nélkül, amennyiben a Résztvevő résztvevő az ajánlott levélben közölt felszólítás kézhezvételét követő egy hónapon belül sem teszi meg a megfelelő lépéseket. Ha a Résztvevő résztvevő a Szerződést annak befejezését meg¬előzően megelőzően felmondja, vagy a Szerződéssel kap¬cso¬latban kap­cso­lat­ban nem a szabályok szerint jár el, köteles vissza¬fizetni vissza­fizetni a támogatás részére kifizetett összegét, kivéve, ha a küldő intézménnyel máshogy nem állapodtak meg. Amennyiben a Résztvevő résztvevő vis maiorra – azaz általa a részt­vevő által nem befolyásolható, előre nem látható, kivé- teles kivé­teles helyzetre vagy eseményre hivat¬kozvahivat­kozva, amely nem tulajdonítható a saját vagy közreműködőjükközre­működő­jük, kapcsolódó szervezeteik vagy a teljesítésben érintett harmadik személyek hibájának vagy gondat¬lan¬ságának gondatlanságának – hivatkozva szünteti meg a Szerződést, a mobilitási időtartam aktuális hely- zetének meg¬felelően hely­ze­tének megfelelően neki járó támogatási összeget jogosult felvenni, a 2.2 cikkben meghatározottak szerint. A fennmaradó támogatási összeget vissza kell téríteni, kivéve, ha a küldő intézménnyel máshogy nem állapodtak meg.

Appears in 6 contracts

Samples: Támogatási Szerződés, Támogatási Szerződés, Támogatási Szerződés

A Szerződés megszüntetése. Abban az esetben, ha a Résztvevő a Szerződés szerinti valamelyik kötelezettségét nem teljesíti, az irányadó jog szerint alkalmazandó jogkövetkez- mények jogkövetkez­mények mellett, az intézmény jogosult felmondani, vagy felbontani a Szerződést, minden további jogi megkötés nélkül, amennyiben a Résztvevő az ajánlott levélben közölt felszólítás kézhezvételét követő egy hónapon belül sem teszi meg a megfelelő lépéseket. Ha a Résztvevő a Szerződést annak befejezését meg¬előzően a mobilitás záródátumát megelőzően felmondja, vagy a Szerződéssel kap¬cso¬latban kapcsolatban nem a mobilitásra vonatkozó szabályok szerint jár el, köteles vissza¬fizetni vissza­fizetni a támogatás részére kifizetett összegét, kivéve, ha a küldő intézménnyel máshogy nem állapodtak meg. Amennyiben a Résztvevő vis maiorra – azaz általa nem befolyásolható, előre nem látható, kivé- teles kivé­teles helyzetre vagy eseményre hivat¬kozvahivatkozva, amely nem tulajdonítható a saját vagy közreműködőjük, kapcsolódó szervezeteik vagy a teljesítésben érintett harmadik személyek hibájának vagy gondat¬lan¬ságának gondatlanságának – hivatkozva szünteti meg a Szerződést, a mobilitási időtartam aktuális hely- zetének meg¬felelően helyzetének megfelelően neki járó támogatási összeget jogosult felvenni, a 2.2 cikkben Támogatási szerződésben meghatározottak szerint. A fennmaradó támogatási összeget vissza kell téríteni, kivéve, ha a küldő intézménnyel máshogy nem állapodtak meg.

Appears in 5 contracts

Samples: Támogatási Szerződés, Támogatási Szerződés, Támogatási Szerződés

A Szerződés megszüntetése. Abban az esetben, ha a Résztvevő a Szerződés szerinti valamelyik kötelezettségét nem teljesíti, az irányadó jog szerint alkalmazandó jogkövetkez- mények jogkövetkez­mények mellett, az intézmény jogosult felmondani, vagy felbontani a Szerződést, minden további jogi megkötés nélkül, amennyiben a Résztvevő az ajánlott levélben közölt felszólítás kézhezvételét követő egy hónapon belül sem teszi meg a megfelelő lépéseket. Ha a Résztvevő a Szerződést annak befejezését meg¬előzően meg­előzően felmondja, vagy a Szerződéssel kap¬cso¬latban kap­cso­latban nem a szabályok szerint jár el, köteles vissza¬fizetni vissza­fizetni a támogatás részére kifizetett összegét, kivéve, ha a küldő intézménnyel máshogy nem állapodtak meg. Amennyiben a Résztvevő vis maiorra – azaz általa nem befolyásolható, előre nem látható, kivé- teles kivé­teles helyzetre vagy eseményre hivat¬kozvahivat­kozva, amely nem tulajdonítható a saját vagy közreműködőjük, kapcsolódó szervezeteik vagy a teljesítésben érintett harmadik személyek hibájának vagy gondat¬lan¬ságának gondat­lan­ságának – hivatkozva szünteti meg a Szerződést, a mobilitási időtartam aktuális hely- zetének meg¬felelően hely­zetének meg­felelően neki járó támogatási összeget jogosult felvenni, a 2.2 cikkben meghatározottak szerint. A fennmaradó támogatási összeget vissza kell téríteni, kivéve, ha a küldő intézménnyel máshogy nem állapodtak meg.

Appears in 4 contracts

Samples: Támogatási Szerződés, Támogatási Szerződés, Támogatási Szerződés

A Szerződés megszüntetése. Abban az esetben, ha a Résztvevő a Szerződés szerinti valamelyik kötelezettségét nem teljesíti, az irányadó jog szerint alkalmazandó jogkövetkez- mények jogkövetkezmények mellett, az intézmény Intézmény jogosult felmondani, vagy felbontani a Szerződést, minden további jogi megkötés nélkül, amennyiben a Résztvevő az ajánlott levélben közölt felszólítás kézhezvételét követő egy hónapon belül sem teszi meg a megfelelő lépéseket. Ha a Résztvevő a Szerződést annak befejezését meg¬előzően a mobilitás záródátumát megelőzően felmondja, vagy a Szerződéssel kap¬cso¬latban kapcsolatban nem a mobilitásra vonatkozó szabályok szerint jár el, köteles vissza¬fizetni vissza­fizetni a támogatás részére kifizetett összegét, kivéve, ha a küldő intézménnyel máshogy nem állapodtak meg. Amennyiben a Résztvevő vis maiorra – azaz általa nem befolyásolható, előre nem látható, kivé- teles kivételes helyzetre vagy eseményre hivat¬kozvahivatkozva, amely nem tulajdonítható a saját vagy közreműködőjük, kapcsolódó szervezeteik vagy a teljesítésben érintett harmadik személyek hibájának vagy gondat¬lan¬ságának gondatlanságának – hivatkozva szünteti meg a Szerződést, a mobilitási időtartam aktuális hely- zetének meg¬felelően helyzetének megfelelően neki járó támogatási összeget jogosult felvenni, a 2.2 cikkben Támogatási szerződésben meghatározottak szerint. A fennmaradó támogatási összeget vissza kell téríteni, kivéve, ha a küldő intézménnyel máshogy nem állapodtak meg.,

Appears in 3 contracts

Samples: Támogatási Szerződés, Támogatási Szerződés, Támogatási Szerződés

A Szerződés megszüntetése. Abban az esetben, ha a Résztvevő résztvevő a Szerződés szerinti valamelyik kötelezettségét nem teljesíti, az irányadó jog szerint alkalmazandó jogkövetkez- mények mellett, az intézmény jogosult felmondani, vagy felbontani a Szerződést, minden további jogi megkötés nélkül, amennyiben a Résztvevő résztvevő az ajánlott levélben közölt felszólítás kézhezvételét követő egy hónapon belül sem teszi meg a megfelelő lépéseket. Ha a Résztvevő résztvevő a Szerződést annak befejezését meg¬előzően megelőzően felmondja, vagy a Szerződéssel kap¬cso¬latban kap- csolatban nem a szabályok szerint jár el, köteles vissza¬fizetni visszafizetni a támogatás részére kifizetett összegét, kivéve, ha a küldő intézménnyel máshogy nem állapodtak meg. Amennyiben a Résztvevő résztvevő vis maiorra – azaz általa a résztvevő által nem befolyásolható, előre nem látható, kivé- teles kivételes helyzetre vagy eseményre hivat¬kozvahivat- kozva, amely nem tulajdonítható a saját vagy közreműködőjük, kapcsolódó szervezeteik vagy a teljesítésben érintett harmadik személyek hibájának vagy gondat¬lan¬ságának gondatlanságának – hivatkozva szünteti meg a Szerződést, a mobilitási időtartam aktuális hely- zetének meg¬felelően megfelelően neki járó támogatási összeget jogosult felvenni, a 2.2 cikkben meghatározottak szerint. A fennmaradó támogatási összeget vissza kell téríteni, kivéve, ha a küldő intézménnyel máshogy nem állapodtak meg.

Appears in 3 contracts

Samples: Támogatási Szerződés, Támogatási Szerződés, Támogatási Szerződés

A Szerződés megszüntetése. Abban az esetben, ha a Résztvevő a Szerződés szerinti valamelyik kötelezettségét nem teljesíti, az irányadó jog szerint alkalmazandó jogkövetkez- mények jogkövetkez­mények mellett, az intézmény jogosult felmondani, vagy felbontani a Szerződést, minden további jogi megkötés nélkül, amennyiben a Résztvevő az ajánlott levélben közölt felszólítás kézhezvételét követő egy hónapon belül sem teszi meg a megfelelő lépéseket. Ha a Résztvevő a Szerződést annak befejezését meg¬előzően megelőzően felmondja, vagy a Szerződéssel kap¬cso¬latban kapcso­latban nem a szabályok szerint jár el, köteles vissza¬fizetni vissza­fizetni a támogatás részére kifizetett összegét, kivéve, ha a küldő intézménnyel máshogy nem állapodtak meg. Amennyiben a Résztvevő vis maiorra – azaz általa nem befolyásolható, előre nem látható, kivé- teles kivé­teles helyzetre vagy eseményre hivat¬kozvahivatkozva, amely nem tulajdonítható a saját vagy közreműködőjük, kapcsolódó szervezeteik vagy a teljesítésben érintett harmadik személyek hibájának vagy gondat¬lan¬ságának gondatlan­ságának – hivatkozva szünteti meg a Szerződést, a mobilitási időtartam aktuális hely- zetének meg¬felelően helyzetének meg­felelően neki járó támogatási összeget jogosult felvenni, a 2.2 cikkben meghatározottak szerint. A fennmaradó támogatási összeget vissza kell téríteni, kivéve, ha a küldő intézménnyel máshogy nem állapodtak meg.

Appears in 2 contracts

Samples: Képzési Megállapodás/Képzési Program, Képzési Megállapodás

A Szerződés megszüntetése. Abban az esetben, ha az ösztöndíjas hallgató a Résztvevő a Szerződés szerződés szerinti valamelyik kötelezettségét nem teljesíti, az irányadó jog szerint alkalmazandó jogkövetkez- mények mellett, az intézmény jogkövetkezmények mellett a Programgazda jogosult felmondani, felmondani vagy felbontani a Szerződést, Szerződést minden további jogi megkötés nélkül, amennyiben a Résztvevő az ösztöndíjas hallgató az ajánlott levélben közölt felszólítás kézhezvételét követő egy hónapon belül sem teszi meg a megfelelő lépéseket. Ha az ösztöndíjas hallgató a Résztvevő a Szerződést szerződést annak befejezését meg¬előzően megelőzően felmondja, vagy a Szerződéssel kap¬cso¬latban szerződéssel kapcsolatban nem a szabályok szerint jár el, köteles vissza¬fizetni visszafizetni a támogatás részére kifizetett összegét, kivéve, ha a küldő intézménnyel máshogy nem állapodtak meg. Amennyiben a Résztvevő az ösztöndíjas hallgató vis maiorra – azaz általa az ösztöndíjas hallgató által nem befolyásolható, előre nem látható, kivé- teles kivételes helyzetre vagy eseményre hivat¬kozvahivatkozva, amely nem tulajdonítható a saját vagy közreműködőjük, kapcsolódó szervezeteik vagy a teljesítésben érintett harmadik személyek hibájának vagy gondat¬lan¬ságának gondatlanságának – hivatkozva szünteti meg a Szerződést, a mobilitási időtartam aktuális hely- zetének meg¬felelően helyzetének megfelelően neki járó támogatási összeget jogosult felvenni, felvenni a 2.2 cikkben pontban meghatározottak szerint. A fennmaradó támogatási összeget vissza kell téríteni, kivéve, ha a küldő intézménnyel máshogy nem állapodtak meg.

Appears in 2 contracts

Samples: www.crz.gov.sk, www.crz.gov.sk

A Szerződés megszüntetése. Abban az esetben, ha a Résztvevő a Szerződés szerinti valamelyik kötelezettségét nem teljesíti, az irányadó jog szerint alkalmazandó jogkövetkez- mények jogkövetkez­mények mellett, az intézmény jogosult felmondani, vagy felbontani a Szerződést, minden további jogi megkötés nélkül, amennyiben a Résztvevő az ajánlott levélben közölt felszólítás kézhezvételét követő egy hónapon belül sem teszi meg a megfelelő lépéseket. Ha a Résztvevő a Szerződést annak befejezését meg¬előzően a mobilitás záródátumát megelőzően felmondja, vagy a Szerződéssel kap¬cso¬latban kapcsolatban nem a mobilitásra vonatkozó szabályok szerint jár el, köteles vissza¬fizetni vissza­fizetni a támogatás részére kifizetett összegét, kivéve, ha a küldő intézménnyel máshogy nem állapodtak meg. Amennyiben a Résztvevő vis maiorra – azaz általa nem befolyásolható, előre nem látható, kivé- teles kivé­teles helyzetre vagy eseményre hivat¬kozvahivatkozva, amely nem tulajdonítható a saját vagy közreműködőjük, kapcsolódó szervezeteik vagy a teljesítésben érintett harmadik személyek hibájának vagy gondat¬lan¬ságának gondatlanságának – hivatkozva szünteti meg a Szerződést, a mobilitási időtartam aktuális hely- zetének meg¬felelően helyzetének megfelelően neki járó támogatási összeget jogosult felvenni, a 2.2 cikkben Támogatási szerződésben meghatározottak szerint. A fennmaradó támogatási összeget vissza kell téríteni, kivéve, ha a küldő intézménnyel máshogy nem állapodtak meg.

Appears in 2 contracts

Samples: Támogatási Szerződés, Támogatási Szerződés

A Szerződés megszüntetése. Abban az esetben, ha a Résztvevő a Szerződés szerinti valamelyik kötelezettségét nem teljesíti, az irányadó jog szerint alkalmazandó jogkövetkez- mények jogkövetkezmények mellett, az intézmény jogosult felmondani, vagy felbontani a Szerződést, minden további jogi megkötés nélkül, amennyiben a Résztvevő az ajánlott levélben közölt felszólítás kézhezvételét követő egy hónapon belül sem teszi meg a megfelelő lépéseket. Ha a Résztvevő a Szerződést annak befejezését meg¬előzően megelőzően felmondja, vagy a Szerződéssel kap¬cso¬latban kapcsolatban nem a szabályok szerint jár el, köteles vissza¬fizetni visszafizetni a támogatás részére kifizetett összegét, kivéve, ha a küldő intézménnyel máshogy nem állapodtak meg. meg Amennyiben a Résztvevő vis maiorra – azaz általa a részt­vevő által nem befolyásolható, előre nem látható, kivé- teles kivé­teles helyzetre vagy eseményre hivat¬kozvahivatkozva, amely nem tulajdonítható a saját vagy közreműködőjük, kapcsolódó szervezeteik vagy a teljesítésben érintett harmadik személyek hibájának vagy gondat¬lan¬ságának gondatlanságának – hivatkozva szünteti meg a Szerződést, a mobilitási időtartam aktuális hely- zetének meg¬felelően helyzetének megfelelően neki járó támogatási összeget jogosult felvenni, a 2.2 cikkben meghatározottak szerint. A fennmaradó támogatási összeget vissza kell téríteni, kivéve, ha a küldő intézménnyel máshogy nem állapodtak meg.

Appears in 2 contracts

Samples: Támogatási Szerződés, adminisztracio.pte.hu

A Szerződés megszüntetése. Abban az esetben, ha a Résztvevő a Szerződés szerinti valamelyik kötelezettségét nem teljesíti, az irányadó jog szerint alkalmazandó jogkövetkez- jogkövetkez-mények mellett, az intézmény jogosult felmondani, vagy felbontani a Szerződést, minden további jogi megkötés nélkül, amennyiben a Résztvevő az ajánlott levélben közölt felszólítás kézhezvételét követő egy hónapon belül sem teszi meg a megfelelő lépéseket. Ha a Résztvevő a Szerződést annak befejezését meg¬előzően felmondja, vagy a Szerződéssel kap¬cso¬latban nem a szabályok szerint jár el, köteles vissza¬fizetni a támogatás részére kifizetett összegét, kivéve, ha a küldő intézménnyel máshogy nem állapodtak meg. Amennyiben a Résztvevő vis maiorra – azaz általa nem befolyásolható, előre nem látható, kivé- kivé-teles helyzetre vagy eseményre hivat¬kozva, amely nem tulajdonítható a saját vagy közreműködőjük, kapcsolódó szervezeteik vagy a teljesítésben érintett harmadik személyek hibájának vagy gondat¬lan¬ságának – hivatkozva szünteti meg a Szerződést, a mobilitási időtartam aktuális hely- hely-zetének meg¬felelően neki járó támogatási összeget jogosult felvenni, a 2.2 cikkben meghatározottak szerint. A fennmaradó támogatási összeget vissza kell téríteni, kivéve, ha a küldő intézménnyel máshogy nem állapodtak meg.

Appears in 1 contract

Samples: Támogatási Szerződés

A Szerződés megszüntetése. Abban az esetben, ha a Résztvevő a Szerződés szerinti valamelyik kötelezettségét nem teljesíti, az irányadó jog szerint alkalmazandó jogkövetkez- mények mellett, az intézmény jogosult felmondani, vagy felbontani a Szerződést, minden további jogi megkötés nélkül, amennyiben a Résztvevő az ajánlott levélben közölt felszólítás kézhezvételét követő egy hónapon belül sem teszi meg a megfelelő lépéseket. Ha a Résztvevő a Szerződést annak befejezését meg¬előzően a mobilitás záródátumát megelőzően felmondja, vagy a Szerződéssel kap¬cso¬latban kapcsolatban nem a mobilitásra vonatkozó szabályok szerint jár el, köteles vissza¬fizetni vissza- fizetni a támogatás részére kifizetett összegét, kivéve, ha a küldő intézménnyel máshogy nem állapodtak meg. Amennyiben a Résztvevő vis maiorra – azaz általa nem befolyásolható, előre nem látható, kivé- teles helyzetre vagy eseményre hivat¬kozvahivatkozva, amely nem tulajdonítható a saját vagy közreműködőjük, kapcsolódó szervezeteik vagy a teljesítésben érintett harmadik személyek hibájának vagy gondat¬lan¬ságának gondatlanságának – hivatkozva szünteti meg a Szerződést, a mobilitási időtartam aktuális hely- zetének meg¬felelően helyzetének megfelelően neki járó támogatási összeget jogosult felvenni, a 2.2 cikkben Támogatási szerződésben meghatározottak szerint. A fennmaradó támogatási összeget vissza kell téríteni, kivéve, ha a küldő intézménnyel máshogy nem állapodtak meg.

Appears in 1 contract

Samples: Támogatási Szerződés

A Szerződés megszüntetése. Abban az esetben, ha a Résztvevő résztvevő a Szerződés szerinti valamelyik kötelezettségét nem teljesíti, az irányadó jog szerint alkalmazandó jogkövetkez- mények jogkövetkez­mények mellett, az intézmény jogosult felmondani, vagy felbontani a Szerződést, minden további jogi megkötés nélkül, amennyiben a Résztvevő résztvevő az ajánlott levélben közölt felszólítás kézhezvételét követő egy hónapon belül sem teszi meg a megfelelő lépéseket. Ha a Résztvevő résztvevő a Szerződést annak befejezését meg¬előzően meg­előzően felmondja, vagy a Szerződéssel kap¬cso¬latban kap­cso­latban nem a szabályok szerint jár el, köteles vissza¬fizetni vissza­fizetni a támogatás részére kifizetett összegét, kivéve, ha a küldő intézménnyel máshogy nem állapodtak meg. Amennyiben a Résztvevő résztvevő vis maiorra – azaz általa a részt­vevő által nem befolyásolható, előre nem látható, kivé- teles kivé­teles helyzetre vagy eseményre hivat¬kozvahivat­kozva, amely nem tulajdonítható a saját vagy közreműködőjük, kapcsolódó szervezeteik vagy a teljesítésben érintett harmadik személyek hibájának vagy gondat¬lan¬ságának gondatlanságának – hivatkozva szünteti meg a Szerződést, a mobilitási időtartam aktuális hely- zetének meg¬felelően hely­zetének megfelelően neki járó támogatási összeget jogosult felvenni, a 2.2 cikkben meghatározottak szerint. A fennmaradó támogatási összeget vissza kell téríteni, kivéve, ha a küldő intézménnyel máshogy nem állapodtak meg.

Appears in 1 contract

Samples: Támogatási Szerződés