Common use of A vészelhárítás költségeinek átvállalása Clause in Contracts

A vészelhárítás költségeinek átvállalása. A Biztosító vállalja, hogy az általa küldött szakember vészelhárítási tevékenységének költségeit a kötvényben megjelölt mértékig megtéríti. A felmerülô téríthetô költségek jellege: • munkadíj, • anyagköltség, • kiszállási díj Vészelhárítás esetén, ha a felmerülô költségek meghaladják a kötvényben rögzített limitet, a többletköltségek a Biztosítottakat terhelik. Amennyiben az így felmerült többletköltség, a biztosítási szerzôdés valamely kockázatával okozati összefüggésben merült fel (pl. külsô csôtörés), úgy a Biztosított által a Lakásdoktor szakemberének megfizetett többletköltségeit a Biztosító, a kárrendezési eljárás keretei között a feltételek szerint utólag megtéríti a Biztosítottnak. A vészhelyzet bejelentése esetén, a Biztosító 24 órán belül megfelelô szakembert küld a helyszínre. Amennyiben a Biztosított számára csak egy késôbbi – 2 napon belüli – idôpont megfelelô, de gondoskodott a további károk megelôzésérôl, a Biztosító az esetet vészhelyzetként kezeli, és a javítási költségeket a jelen szerzôdésben rögzített feltételek szerint vállalja. A szakiparos által végzett tevékenységért a Biztosító – a Biztosított és a szakiparos közvetlen kapcsolatára tekintettel – felelôsséggel nem tartozik, csak annyiban, amennyiben a szakember a megígért határidôben nem jelenik meg.

Appears in 8 contracts

Samples: Élet És Műtéti Kiegészítő Biztosítás Különös Feltételei, Élet És Műtéti Kiegészítő Biztosítás Különös Feltételei, Élet És Műtéti Kiegészítő Biztosítás Különös Feltételei

A vészelhárítás költségeinek átvállalása. A Biztosító vállalja, hogy az általa küldött szakember vészelhárítási tevékenységének költségeit a kötvényben megjelölt mértékig megtéríti. A felmerülô téríthetô költségek jellege: • munkadíj, • anyagköltség, • kiszállási díj Vészelhárítás esetén, ha a felmerülô költségek meghaladják a kötvényben rögzített limitet, a többletköltségek a Biztosítottakat biztosítottakat terhelik. Amennyiben az így felmerült többletköltség, a biztosítási szerzôdés valamely kockázatával okozati összefüggésben merült fel (pl. külsô csôtörés)keletkezett, úgy a Biztosított által a Lakásdoktor szakemberének megfizetett többletköltségeit többletköltségeit, a Biztosító, a kárrendezési eljárás keretei között a feltételek szerint utólag megtéríti a Biztosítottnak. A vészhelyzet bejelentése esetén, a Biztosító 24 órán belül megfelelô szakembert küld a helyszínre. Amennyiben a Biztosított számára csak egy késôbbi – 2 napon belüli – idôpont megfelelô, de gondoskodott a további károk megelôzésérôl, a Biztosító az esetet vészhelyzetként kezeli, és a javítási költségeket a jelen szerzôdésben rögzített feltételek szerint vállalja. A szakiparos Szakiparos által végzett tevékenységért a Biztosító – a Biztosított és a szakiparos Szakiparos közvetlen kapcsolatára tekintettel – felelôsséggel nem tartozik, csak annyiban, amennyiben ha a szakember a megígért határidôben nem jelenik meg.

Appears in 4 contracts

Samples: biztositasifeltetelek.hu, www.hazbiztosito.hu, www.netrisk.hu

A vészelhárítás költségeinek átvállalása. A Biztosító vállalja, hogy az általa küldött szakember vészelhárítási tevékenységének költségeit a kötvényben megjelölt mértékig megtéríti. A felmerülô téríthetô költségek jellege: • munkadíj, • anyagköltség, • kiszállási díj Vészelhárítás esetén, ha a felmerülô költségek meghaladják a kötvényben rögzített limitet, a többletköltségek a Biztosítottakat terhelikdíj. Amennyiben az így felmerült többletköltség, többletköltség a biztosítási szerzôdés valamely kockázatával okozati összefüggésben merült fel (pl. külsô csôtörés), úgy a Biztosított által a Lakásdoktor szakemberének megfizetett többletköltségeit többletköltséget a Biztosító, Biztosító – a kárrendezési eljárás keretei között a feltételek szerint szerint, utólag megtéríti a Biztosítottnak. A vészhelyzet Vészhelyzet bejelentése esetén, a Biztosító 24 órán belül megfelelô szakembert küld a helyszínre. Amennyiben a Biztosított számára csak egy késôbbi – de maximum 2 napon belüli – idôpont megfelelô, de ám gondoskodott a további károk megelôzésérôl, a Biztosító az esetet vészhelyzetként kezeli, és a javítási költségeket a jelen szerzôdésben rögzített feltételek szerint vállalja. A szakiparos által végzett tevékenységért a Biztosító – a Biztosított és a szakiparos közvetlen kapcsolatára tekintettel – felelôsséggel nem tartozik, csak annyiban, amennyiben a szakember a megígért határidôben nem jelenik meg.

Appears in 4 contracts

Samples: Aegon Oké Lakásbiztosítás, Aegon Oké Lakásbiztosítás, Aegon Oké Lakásbiztosítás

A vészelhárítás költségeinek átvállalása. A Biztosító biztosító vállalja, hogy az általa küldött szakember vészelhárítási tevékenységének költségeit a kötvényben megjelölt mértékig megtéríti. A felmerülô téríthetô költségek jellege: • munkadíj, • anyagköltség, • kiszállási díj Vészelhárítás esetén, ha a felmerülô költségek meghaladják a kötvényben rögzített limitet, a többletköltségek a Biztosítottakat biztosítottakat terhelik. Amennyiben az így felmerült többletköltség, a biztosítási szerzôdés valamely kockázatával okozati összefüggésben merült fel (pl. külsô csôtörés), úgy a Biztosított biztosított által a Lakásdoktor szakemberének megfizetett többletköltségeit a Biztosítóbiztosító, a kárrendezési eljárás keretei között a feltételek szerint utólag megtéríti a Biztosítottnakbiztosítottnak. A vészhelyzet bejelentése esetén, a Biztosító biztosító 24 órán belül megfelelô szakembert küld a helyszínre. Amennyiben a Biztosított biztosított számára csak egy késôbbi – 2 napon belüli – idôpont megfelelô, de gondoskodott a további károk megelôzésérôl, a Biztosító biztosító az esetet vészhelyzetként kezeli, és a javítási költségeket a jelen szerzôdésben rögzített feltételek szerint vállalja. A szakiparos által végzett tevékenységért a Biztosító biztosító – a Biztosított biztosított és a szakiparos közvetlen kapcsolatára tekintettel – felelôsséggel nem tartozik, csak annyiban, amennyiben a szakember a megígért határidôben nem jelenik meg.

Appears in 3 contracts

Samples: Élet És Mûtéti Kiegészítô Biztosítás Különös Feltételei, Élet És Mûtéti Kiegészítô Biztosítás Különös Feltételei, Élet És Mûtéti Kiegészítô Biztosítás Különös Feltételei

A vészelhárítás költségeinek átvállalása. A Biztosító vállalja, hogy az általa küldött szakember vészelhárítási vészelhárí- tási tevékenységének költségeit a kötvényben megjelölt mértékig mérté- kig megtéríti. A felmerülô téríthetô költségek jellege: • munkadíj, • anyagköltség, • kiszállási díj Vészelhárítás esetén, ha a felmerülô költségek meghaladják a kötvényben rögzített limitet, a többletköltségek a Biztosítottakat terhelikdíj. Amennyiben az így felmerült többletköltség, többletköltség a biztosítási szerzôdés valamely kockázatával okozati összefüggésben merült fel (pl. külsô csôtörés), úgy a Biztosított által a Lakásdoktor szakemberének megfizetett többletköltségeit szak- emberének megfizetett többletköltséget a Biztosító, Biztosító – a kárrendezési kárren- dezési eljárás keretei között a feltételek szerint szerint, utólag megtéríti megté- ríti a Biztosítottnak. A vészhelyzet Vészhelyzet bejelentése esetén, a Biztosító 24 órán belül megfelelô szakembert küld a helyszínre. Amennyiben a Biztosított számára szá- mára csak egy késôbbi – de maximum 2 napon belüli – idôpont megfelelô, de ám gondoskodott a további károk megelôzésérôl, a Biztosító az esetet vészhelyzetként kezeli, és a javítási költségeket a jelen szerzôdésben rögzített feltételek szerint vállalja. A szakiparos által végzett tevékenységért a Biztosító – a Biztosított és a szakiparos közvetlen kapcsolatára tekintettel – felelôsséggel nem tartozik, csak annyiban, amennyiben a szakember szak- ember a megígért határidôben nem jelenik meg.

Appears in 2 contracts

Samples: Élet És Egészségi Kiegészítő Biztosítások, Élet És Egészségi Kiegészítő Biztosítások

A vészelhárítás költségeinek átvállalása. A Biztosító vállalja, hogy az általa küldött szakember vészelhárítási tevékenységének költségeit a kötvényben Lakásbiztosítás 2. számú melléklet: Lakásbiztosítási Csomag Variációkban megjelölt mértékig összeghatárig megtéríti. A felmerülô téríthetô felmerülő téríthető költségek jellege: • munkadíj- Munkadíj, • anyagköltség- Anyagköltség, • kiszállási díj - Kiszállási díj, Vészelhárítás esetén, ha a felmerülô felmerülő költségek meghaladják a kötvényben rögzített limitet, a többletköltségek a Biztosítottakat terhelik. Amennyiben az így felmerült többletköltség, a biztosítási szerzôdés szerződés valamely kockázatával okozati összefüggésben merült fel (pl. külsô csôtöréskülső csőtörés), úgy a Biztosított által a Lakásdoktor az Otthon Gondnok szakemberének megfizetett megfizetett többletköltségeit a Biztosító, a kárrendezési eljárás keretei között a feltételek szerint utólag megtéríti a Biztosítottnak. A vészhelyzet bejelentése esetén, a Biztosító 24 órán belül megfelelô megfelelő szakembert küld a helyszínre. Amennyiben a Biztosított számára csak egy késôbbi későbbi – 2 napon belüli – idôpont megfelelôidőpont megfelelő, de gondoskodott a további károk megelôzésérôlmegelőzéséről, a Biztosító az esetet vészhelyzetként kezeli, és a javítási költségeket a jelen szerzôdésben ezen szerződésben rögzített feltételek szerint vállalja. A szakiparos által végzett tevékenységért a Biztosító Megbízott – a Biztosított és a szakiparos közvetlen kapcsolatára tekintettel – felelôsséggel nem tartozik, csak annyiban, amennyiben a szakember a megígért határidôben nem jelenik megtartozik felelősséggel.

Appears in 2 contracts

Samples: Temetkezési Biztosítás Különös Feltételei, www.netrisk.hu

A vészelhárítás költségeinek átvállalása. A Biztosító vállalja, hogy az általa küldött szakember vészelhárítási tevékenységének költségeit a kötvényben megjelölt mértékig a szolgáltatónak megtéríti. A felmerülô téríthetô költségek jellege: • munkadíj, • anyagköltség, • kiszállási díj díj. Vészelhárítás esetén, ha a felmerülô költségek meghaladják a kötvényben kötvényben/aktuális indexértesítôben rögzített limitet, a többletköltségek a Biztosítottakat Biztosítottat terhelik. Amennyiben az így felmerült többletköltség, a biztosítási szerzôdés valamely kockázatával okozati összefüggésben merült fel kockázatához kacsolódik (pl. külsô csôtörés), úgy a Biztosított által a Lakásdoktor szakemberének megfizetett többletköltségeit többletköltségeit, a Biztosító, a normál kárrendezési eljárás keretei között a feltételek menete szerint utólag megtéríti a Biztosítottnak. A vészhelyzet bejelentése esetén, a Biztosító 24 órán belül megfelelô szakembert küld a helyszínre. Amennyiben a Biztosított számára csak egy késôbbi – 2 napon belüli a kárenyhítés és kármegelôzés ész-szerû határain belül legfeljebb néhány nap – idôpont megfelelô, de gondoskodott a további károk megelôzésérôlelhárításáról, a Biztosító az esetet vészhelyzetként kezeli, és a javítási költségeket a jelen szerzôdésben rögzített feltételek szerint vállalja. A szakiparos által végzett tevékenységért a Biztosító – a Biztosított és a szakiparos Szakiparos közvetlen kapcsolatára tekintettel – felelôsséggel nem tartozik, csak annyiban, amennyiben ha a szakember a megígért határidôben nem jelenik meg.

Appears in 2 contracts

Samples: www.fairline.hu, biztositasifeltetelek.hu

A vészelhárítás költségeinek átvállalása. A Biztosító vállalja, hogy az általa küldött szakember vészelhárítási vészelhárí- tási tevékenységének költségeit a kötvényben megjelölt mértékig mérté- kig megtéríti. A felmerülô téríthetô költségek jellege: • munkadíj, • anyagköltség, • kiszállási díj Vészelhárítás esetén, ha a felmerülô költségek meghaladják a kötvényben rögzített limitet, a többletköltségek a Biztosítottakat terhelikdíj. Amennyiben az így felmerült többletköltség, többletköltség a biztosítási szerzôdés valamely kockázatával okozati összefüggésben merült fel (pl. külsô csôtörés), úgy a Biztosított által a Lakásdoktor szakemberének szak- emberének megfizetett többletköltségeit többletköltséget a Biztosító, Biztosító – a kárrendezési kárren- dezési eljárás keretei között a feltételek szerint szerint, utólag megtéríti megté- ríti a Biztosítottnak. A vészhelyzet Vészhelyzet bejelentése esetén, a Biztosító 24 órán belül megfelelô szakembert küld a helyszínre. Amennyiben a Biztosított számára szá- mára csak egy késôbbi – de maximum 2 napon belüli – idôpont megfelelô, de ám gondoskodott a további károk megelôzésérôl, a Biztosító az esetet vészhelyzetként kezeli, és a javítási költségeket a jelen szerzôdésben rögzített feltételek szerint vállalja. A szakiparos által végzett tevékenységért a Biztosító – a Biztosított és a szakiparos közvetlen kapcsolatára tekintettel – felelôsséggel nem tartozik, csak annyiban, amennyiben a szakember szak- ember a megígért határidôben nem jelenik meg.

Appears in 1 contract

Samples: Élet És Egészségi Kiegészítő Biztosítások

A vészelhárítás költségeinek átvállalása. A Biztosító vállalja, hogy az általa küldött szakember vészelhárítási tevékenységének költségeit a kötvényben az ASTRA Otthon lakásbiztosítás 2.számú melléklet: Lakásbiztosítási Termékcsomag Variációk-ban megjelölt mértékig összeghatárig megtéríti. A felmerülô téríthetô felmerülő téríthető költségek jellege: • munkadíj- Munkadíj, • anyagköltség- Anyagköltség, • kiszállási díj - Kiszállási díj, Vészelhárítás esetén, ha a felmerülô felmerülő költségek meghaladják a kötvényben rögzített limitet, a többletköltségek a Biztosítottakat terhelik. Amennyiben az így felmerült többletköltség, a biztosítási szerzôdés szerződés valamely kockázatával okozati összefüggésben merült fel (pl. külsô csôtöréskülső csőtörés), úgy a Biztosított által a Lakásdoktor az Otthon Gondnok szakemberének megfizetett megfizetett többletköltségeit a Biztosító, a kárrendezési eljárás keretei között a feltételek szerint utólag megtéríti a Biztosítottnak. A vészhelyzet bejelentése esetén, a Biztosító 24 órán belül megfelelô megfelelő szakembert küld a helyszínre. Amennyiben a Biztosított számára csak egy késôbbi későbbi – 2 napon belüli – idôpont megfelelôidőpont megfelelő, de gondoskodott a további károk megelôzésérôlmegelőzéséről, a Biztosító az esetet vészhelyzetként kezeli, és a javítási költségeket a jelen szerzôdésben ezen szerződésben rögzített feltételek szerint vállalja. A szakiparos által végzett tevékenységért a Biztosító Megbízott – a Biztosított és a szakiparos közvetlen kapcsolatára tekintettel – felelôsséggel nem tartozik, csak annyiban, amennyiben a szakember a megígért határidôben nem jelenik megtartozik felelősséggel.

Appears in 1 contract

Samples: www.netrisk.hu